Liberty Island

Halkan felsóhajtok, ahogy a levegő kiszorul belőlem egy pillanatra, Cris kellemesen bizsergető szorításának köszönhetően. Megnyugodva immár engedtem el magam.
- Ezt a fajta közelséget bármikor élvezheted – suttogtam vissza szavaim, lágyan hozzáérve ajkammal fülcimpájához.
A kompról leszállva és a járgány felé tartva elgondolkodtam azon amit Cris mondott és nem állt össze a kép bennem sehogy, akárhányszor pörgettem végig magamban újra szavaim. Nemhiába, fárasztó éjszakán vagyunk túl mindketten, talán nem épp úgy értelmezzük egymás szavát, ahogy azt a másik szeretné. Vagy pedig újfent szándékosan tért ki előle…
- Engem az a suli érdekel, amelyről találkozásunkkor meséltem neked. A Fordham. De nem zárkózom el az elől sem, ahol te tanulsz.

~ Persze. Tudom.
Nem mondom ki. Ő is tudja, hogy tudom. Csak felhúzná magát a dolgon. Inkább elégedetten rámosolygok, és nagy léptekkel - a békalábak miatt kisebbekkel nem is menne - folytatom az utam a célbavett utca felé.
- A suli? A Princetonra járok, kémia szakra. Vegyész szakirány, biomérnök minor. Bár most halasztok egy szemesztert. Amiből lehet, hogy kettő lesz.
Egy pillanatra Kara felé fordulok.
- Mit szeretnél tudni róla?
Bele telik vagy tíz percbe is, mire gyalog elérjük a kocsit. Lexus LS 600h. Környezetkímélő. Minek égessük a drága üzemanyagot, ha nem mindig muszáj? Hiszen, ha kifogy, ki teremt újat? Én nem fogok. Vagy mégis?
- Pattanj be! Ha beszálltunk, nyugodtan hátra dobálhatjuk ezeket a vackokat. Sötítétett az üveg.

Kénytelen voltam felvenni a béna békalábakat, ha nem akarok mezítláb végigsasszézni az utcákon, főleg, hogy a járgány pár tömbnyire volt. Furcsa volt a szokatlan járásmód, de tartottam a lépést, még ha néha bénázva is. Persze sikerült megúsznom esés és nagyobb beégés nélkül. Azért szoktam a furi tekinteteket, már azoktól, akik e korai órán egyáltalán kitörölve a csipát a szemükből észre is vettek.
- Miért pont a vegyészet? – kérdeztem érdeklődve, miközben tartottam a lépést – és miféle más teendők miatt halasztasz, ha nem titok? – faggatóztam tovább és tovább, remélve, hogy több dolog kiderülhet számomra a titokzatos Crisről.
- Mármint a Fordhamról? Lényegében mindent, ami esetlegesen a falak mögött folyik, az oktatás mellett. Miért jött létre a mutánsellenes szervezetük? Ki vagy kik hozták létre? Diákok vagy a tanárok is nyakig benne vannak? Bár sejtem, hogy igen. És továbbá mi történhet ott egy mutánssal, ha beteszi oda a lábát és ez kiderül? Egyszerű gyilkosság vagy rituális keretek mögött történik mindez vagy egyszerűen kínzásoknak vetik alá az áldozatot? – tettem fel kérdéseimet, miután beszálltam a járgányba és megszabadultam a békatalpaktól és szemüvegtől. A ruhát egyelőre hagytam. Azért valahogy ki is kéne szállnom ugyebár.
– Lényegében ennyi lenne így elsőre asszem – néztem Crisre, bár már eljutottam arra szintre vele kapcsolatban, hogy nem lepődnék meg, ha mellébeszélés lenne a válasz. – Ja és majd elfelejtettem… honnan tudsz te minderről, ha tényleg tudsz? – néztem rá némileg kételkedve.

Kara egész ügyesen veszi az akadályokat így, békalábakkal. Bár az eddigiek alapján sejthető volt, hogy ennyi nehézség nem fog ki rajta. Elég talpraesett egy újságírónő.
- Eleinte azért, mert jó karrierlehetőségnek tűnt. Később aztán egyre érdekesebbé vált, ahogy elmerültem benne, mint tudományágban. Most már nagyon sok dolog mögé odaképzelem az összetételét, a felépítését, elemi alkotórészeit. Egy újfajta szemszögből láthatom így a világot. Kicsit olyan, mint amikor az ínyencből szakács lesz. Onnantól már az is érdekli, mi van belül.
A következő kérdéssorozatra megvakarom a búvárruhás fejemet. Ezen komolyan el kell gondolkoznom. Már csak az autóban sikerül rá összeszedett választ adnom.
- Hallottam eltűnésekről. Meg ismertem is néhány vallási fanatikus srácot. Végülis egy időben komoly behatása volt az egyháznak a Fordhamra. Meg aztán el is jártak páran mindenféle éjszakai találkozókra. De amire mi belopóztunk, ott csak afféle keresztény-neonáci stílusban való ocsárlás folyt a mutánsok kapcsán. Semmi komoly tervezgetés. Illetve kisebb-nagyobb csíntevéseket terveztek meg. Lejárató grafitik, más gonosz tréfák.
Azzal már indítok is. Feljebb kapcsolom a fűtést, hiszen a beeresztett kinti levegő elég hűvös, mi pedig nem vagyunk túlöltözve.
- Kérlek, kapcsold be magad! Greg barátom rossz hatással volt a vezetési stílusomra. Én az övét vakmerőnek mondanám.
Azzal könnyedén beletaposok a gázba. A főútra úgy farolunk ki, ott pedig a megengedett maximummal hajtok tovább.

/Manhattani utcák/

~Ja igen, apró figyelmeztetés, ilyenkor halljuk egymás gondolatait, szóval ha nem szeretnél a szokásosnál is pirosabb lenni, óvatosan a pajzán gondolatokkal.~
Kivételesen relatív lassan repül, karjaiban a lánnyal, hogy többet is lássanak elmosódott alakoknál út közben. A látvány idefentről egészen ijesztő, amíg el nem érik a folyót. Ahogy a hatalmas víztömeg lassan hömpölyög a csendes óceán felé, a rajta sikló ezernyi hajóval, egyszerre minden olyan békésnek tűnik. A szobor fáklyáján landolva szellem azonnal megállapítja, hogy bár a látvány nem ugyan az, mint éjjel, azért így is nagyon szép, nem véletlen, hogy ez a kedvenc helye, ha elmélkedni szeretne.
~Na jó, lássuk a medvét...Itt szokott mindenki hányni.~
Aggódva fürkészi a lány arcát, kutatva a legapróbb jel után, hogy mégis inkább a mosdóban kellett volna megjelenni, de legnagyobb csodálkozására Lynn még csak el sem sápadt, mindössze didereg egy picit, a hirtelen nekicsapódó hideg levegőtől, így aztán szorosabban karolja át őt, nehogy megfagyjon szegény.
~Érdekes, biztos a képessége miatt nem akar rókázni. Ha bele gondolok, eléggé hasonló érzés lehet vízzé válni, mint amikor én tűnök el....~
-Jól vagy?

Az utazás semmihez nem volt fogható. Sem a hullámvasúthoz, sem ahhoz, amikor felfedeztem a saját képességemet. Hiszen nem csupán szárnyaltam a magasban, de volt itt velem valaki, aki fogott közben és vigyázott rám. Hihetetlen élmény volt, a legelképesztőbb városnézés, amiben valaha részem lehetett. A nyüzsgő, színes város, a méltóságteljes kék víztömeg, hátán megannyi szorgos hajóval és végül a szobor.
A figyelmeztetést egymás gondolatainak érzékeléséről természetesen hallottam, de nem ijedtem meg tőle, több telepatát is kezeltem már, viszont ezután természetesen hosszú perceken át azzal voltam elfoglalva, hogy inkább Darient pirongassam meg, bár az eredményt sajnos nem láthattam.
Amikor célt értünk a szobor tetején, egyszerre több dologtól is összerázkódtam. Egyrészt a gyönyörű kilátás és a békés, intim szféra, amit ez a hatalmas hölgy biztosított kettőnknek. Isteni hangulatot árasztott ez a hely.
A másik kicsit prózaibb indok (és ironikusabb, ha belegondolunk, hogy egy fáklyán ácsorogtunk) az volt, hogy meglehetősen hideg levegő lengett körül. Már épp elkezdtem volna mérgelődni, amiért én ostoba nem hoztam magammal egy kabátot, amikor Darien közelebb húzott magához és a karjaiba zárt. Meleg, gyengéd, óvó ölelésébe merülve úgy véltem, mellett újra meg újra átélhetem a legszebb romantikus film happy endjét. Hát mivel tudná még ezt fokozni?
-Hogy jól vagyok-e? - mormoltam csukott szemmel. - Jobban nem is lehetnék. Köszönöm, hogy elhoztál ide.
Aztán mégis kinyitottam a szemem. Kicsit hezitáltam, hiszen ha folytatom, elrontom ezt a meghitt hangulatot, de úgy véltem itt aztán biztosan zavartalanul beszélhetünk, és nem is fog itt hagyni.
-Figyelj, azt hiszem... ne nézz így rám, úgy nem ér, ha elgyengítesz! - Gyorsan megcsókoltam, hogy legyen erőm a folytatáshoz: - Mindent hallani akarok. Mondj el mindent, amit eddig elhallgattál előlem. Előttem nem kell titkolóznod. Csak... mond el! Kérlek!

Bár látni nem láthatja, mennyire vörösödik el azoktól a bizonyos gondolatoktól, azt bizony érezheti a lány, mennyire zavarba hozta a pasiját, hisz hallja az ez irányú gondolatait, és méltatlankodását is a férfinak.
-Nők...nem várjunk, a többi nőnemű lény aki valamilyen oknál fogva velem jött, nem művelt ilyesmit. Teeeee... - Hangja olyan, mintha meg akarná dorgálni, de valójában képtelen lenne haragudni rá, és ez egy picit megijeszti őt.
Örömmel látja azonban, hogy van, aki tudja értékelni ezt a helyet, afölött pedig elsiklik, hogy a leányzó egy cseppet elfogult az irányában...pontosabban nem siklik el fölötte, kimondottan élvezi a dolgot.
-Nagyon szívesen - suttogja, miközben a távolba réved, Lynn-t még mindig szorosan magához ölelve. Persze tudja, hogy semmi baja nem lenne, ha esetleg lezuhanna innen, de azért jobb a biztonság, és egyébként is...
Felvont szemöldökkel, de azért még mindig boldogan mosolyogva néz le a kicsit bohókás nőre, ki mint rendesen, most is nagyon aranyos. Sajnos a csókot követő kérdés, bármennyire jogos is, választ találni rá már nem könnyű feladat, hisz hol is kezdhetné a titkok felfedését, miket eddig nem árult el neki. Itt lennének estig...
~Persze szívem, máris elmondok mindent, van két gyerekem, megöltem 240-embert, és köröznek az egész rohadt bolygón, kivéve új Guinea egyik apró szegletében, ahol valami bennszülött szobrot állított nekem, és azt hiszik én vagyok az istenük, vagy mi, ezen felül...álljunk csak meg...Szívem??? Már én is kezdem....Na jó, indítsunk valami könnyűvel.~
-Az igazi nevem Darien Darrow, de a Szellemet helyette, mert alliterál, és kicsit rímel is... - mélyet szippant a friss tengeri levegőből, és csak az után néz a nő szemébe ismét. - De, nem mondhatok el mindent, mert ahogy az előbb is gondoltad, szoktál telepatákat kezelni, és az igazat megvallva, a megbízóim már így is azt gondolnák, hogy túl sokat tudsz rólam.
~Na persze, bármikor találok másikat, és ők sem élnek örökké ugye....~

Kénytelen voltam elfogadni az elutasítást, mert hát volt abban logika, amit mondott. Ha egy telepata olvas a gondolataimban, mindent megláthat, amit Darien most elmondott volna nekem.
Beletörődő sóhajjal bólintottam.
-Semmi baj - nyugtattam meg. Nem akartam, hogy azt higgye, haragszom rá. - Igazad van, nem akarom, hogy miattam bajba kerülj. Bár megjegyzem azért elég veszélyes megbízóid lehetnek... képzelem, milyenek akkor maguk a megbízások!
Aztán hirtelen valami szöget ütött a fejemben. Darien Darrow... Darien... Darrow?
-Mond csak, nem állsz valamilyen rokonságban egy bizonyos Sean Darrow-val? - kaptam felé a fejem. - Nem lakik innen messze, magas, sötéthajú fiatalember, és most, hogy belegondolok, egészen hasonlít rád.
Rémlett, hogy épp az imént biztosítottam róla, hogy nem kell mindent elmondania, de ezt nagyon szerettem volna tudni. Ez igazán nagyon fontos információnak tűnt. Farkasszemet néztem hát Dariennel, és úgy próbáltam szuggerálni a tekintetemmel, ahogy csak tudtam. Nem voltam ugyan telepata, de minden erőmmel azon voltam, hogy a minél határozottabb kisugárzásomból ne ez jusson először eszébe.

Bekapcsoltam a biztonsági övet, valahogy volt egy olyan érzésem, jobban járok így, no meg, ha Cris nem javasolja, akkor is így tettem volna. Persze közben nem kerülte el a figyelmem, hogy valami oknál fogva egyik kérdésemre megint csak nem kaptam választ. Hogy szándékos volt-e az elhallgatás, avagy csak nem tért már ki erre mert lényegtelennek találta, nos ezt már nem tudhatom. Mindenesetre jobban érdekelt valamivel az eztán következő téma, így nem faggatóztam egyelőre tovább.
- És mi a célod evvel a tudással a jövőben? – érdeklődtem még egy apró kérdésre visszakanyarodva az előző témához.
Belepréselődtem immár az ülésbe és valamiféle kellemes érzés kúszott fel a gyomromban, ahogy megindult a járgány velünk az utcák irányába. Emésztgettem a Fordhamról hallottakat, de nem lettem sokkal okosabb.
- Tehát semmi konkrét? – húztam el a szám és azon rágódtam tovább, honnan szerezhetnék ennél kicsit több infót – miféle eltűnések? – kérdeztem, Crisre nézve, miközben ő az előttünk lévő utat figyelte. Engem talán most az érdekelt a legkevésbé. Most, hogy végre aprónyi szikráját láttam, hogy bármi nyomot találhatok a suliban folyó sötét dolgokkal kapcsolatban.

/Manhattani utcák/

-Annyira nem vészes...nekem legalábbis nem. - Megpróbál biztatóan mosolyogni a lányra. A mosoly rész egész őszintén megy neki mostanában. - Az esetek többségében észre sem veszik, hogy ott kísértettem.
Lynn beletörődik abba amit hall, még ha szomorúan is, de majdnem biztos, hogy az igazság csak még jobban elszomorítaná, ezért talán jobb is így, hogy csak egy ilyen apró információt osztott meg vele, ami viszont annyira nem is apró, ha valakinek elég esze van hozzá, hogy tudjon mit kezdeni vele. A barátnője sajnos ezek az emberek közé tartozik, úgy tűnik.
~Ó pazar, ismeri a kölyköt, aki ráadásul nem is sokkal fiatalabb, mint ő.~
-A fiam - szólal meg végül fájdalmasan sóhajtva, mintha valami borzalmas tettet vallana be éppen - De, nem tud rólam, és ez így is kell, hogy maradjon.
Nyomott hangulatából azonnal felrázza, mikor hirtelen eljut az agyáig, hogy gyermeke, aki nem szokott eljárni otthonról, ismer egy orvost, aki a munkájának él, és nehezen tudja elképzelni, hogy a chaten futottak össze...pontosabban el tudná, szeretné elképzelni, de van egy olyan érzése, hogy nem ilyen egyszerű a dolog, az ő családjában sosem az.
-Várjunk csak, mibe keveredett már megint? - Kérdi, némi aggodalommal a hangjában, de persze igyekszik nem túlzásba vinni, hisz mégis csak felnőtt ember a büdös kölyke.

A szemem egyre csak tágult és tágult, mígnem már csatornanyílás méretűvé nőtte ki magát. Én valami másodunokaöcsre gondoltam vagy esetleg csak névrokonságra.
-A fiad?! - kérdeztem vissza meghökkenve. - A fiad?! - Itt pár másodpercnyi a természetes korlátai között is hatalmasnak mondható amplitúdójú pislogások sora következett. - Amikor azt mondod, hogy a fiad - próbáltam tisztázni -, akkor úgy is érted, hogy a fiad? A fiad, akinek te vagy az apja?!
Ahogy visszaemlékeztem utolsó találkozásomra Seannal, a döbbenetemet azonnal felváltotta a pulykaméreg.
-Hogy mibe keveredett? - döftem mellbe a mutatóujjammal. - Megmondom, mibe keveredett, uram. A fiadra mutánsok támadtak, én is egy vascsővel voltam kénytelen fenyegetni, mert nem tudtam, hogy melyik brigádhoz tartozik. Mindezt akkor, amikor téged kerestelek. Nagy szerencséd, hogy van egy barátnője, aki vigyáz rá, ha már az apja nem teszi! - pirítottam rá, és néhányszor meg is csapkodtam a karját csak a nyomatékosítás kedvéért. - Ott volna mellette a helyed. Nem éppen nyugodt diákéletet él.
Lélegzetvételnyi időt most tartottam először. Elszörnyedve temettem az arcomat a kezeimbe, és úgy nyüszögtem:
-Istenem, én megfenyegettem, Darien fiát. De hát nem tudtam, ki az, honnan tudtam volna!?
Megint ráemeltem, félig a bocsánatkérő, félig még mindig mérges tekintetemet:
-Egy vascsövet dugtam a fiad hátához, hogy ne támadhasson meg! Az ég szerelmére!

A kérdésekre, melyek nem mutatnak túl nagy változatosságot, csak bólogatni tud. Kezdi zavarban érezni magát a helyzettől.
-Igen, ez általában így megy...tudod őt még nem a gólya hozta...
Védekezőn emeli fel egyik kezét, és kap Lynn ujja után. Nem valószínű, hogy ártani akar neki a lány, de ilyen magasan azért nem szereti, ha bökdösik, még ilyen cuki kezek által sem.
~Oké, ha ettől így kiakad, kizárt, hogy elmondom neki a többi titkomat...~
-Nos, akkor talán jobb, ha gyorsan bevallom, hogy van egy lányom is. Egyébként meg nyugodj már le, még lelöksz mindkettőnket!
Ha le nem is nyugszik, legalább kevésbé lesz harcias, ám a helyzet nem sokat javul így sem. Szívbe markoló látvány, ahogy szegény lány teljes letargiába zuhan.
-Hé, nyugi. Biztos jó okod volt rá, hogy megijedj egy...programozótól...aki kis híján olyan ijesztő, mint bármelyik gondos bocs. - Ennél a pontnál már nagyon nehezen tudja megállni, hogy ne kuncogjon.
~De most komolyan, kitől örökölhette ezt a személyiséget?~
-Felteszem ő volt az, aki segített rám találnod a hotelben...
~A fiam hozott össze a csajommal,bizarr.~
-Egyébként meg, felnőtt ember a vásott kölyke, és eddig is remekül megvolt nélkülem. Arról nem is beszélve, hogy van egy barátnője - itt a büszkeség nyomait lehet felfedezni hangjában - akivel még én sem szórakoznék, szóval azt hiszem rendben lesz.
~Lehet mégis azon a party-n kellett volna maradnom este? Úgy hangzik, jól szórakoztak.~

Kicsit sikerült lecsillapodnom.
-Szóval nem haragszol a vascső miatt? Csak mert... mégiscsak a fiad.
Persze nem tetszik a megjegyzése a gondos bocsokról. Ha látta volna, amit én, megértené, hogy abban a helyzetben nem kockáztathattam. Nem mondhattam, hogy ,,Hé, ennek tisztességesnek tűnik a háta, biztos nem fog bántani!" Mindazonáltal úgy véltem, jobb ha hagyom a témát.
Nem tudtam, mit szólna Sean, ha megtudná, ha a vascsöves (reméltem, hogy senki nem fog így emlegetni) újonnan az apja kedvese. Vajon haragudna? Megpróbálná lebeszélni rólam az apját? Nem hittem, de azért féltem az első családi ebédtől, ami némiképp már mindenképpen komplikáltabb lesz, mintha csak akkor ismerném meg Seant.
~Van egy lánya is!~
A gondolat nem dörömbölt annyira a fejemben, mint mikor a fiáról hallottam, talán, mert vele még nem találkoztam.
-Megkérdezhetném, hogy ki az anyjuk? - érdeklődtem, hogy végre túllehessek ezen a kínos beszélgetésen. - Tudod mit? Mondj el mindent! Mindent, amit el akartál hallgatni, bármi legyen is az indok. Jobb, ha csak egyszer borulok ki. Mostmár igazán tudni szeretnék mindenről.

Gyanakodva kezdi fürkészni a nő arcát.
-Miért...mit csináltál pontosan azzal a vascsővel? Most már kezdek kicsit aggódni.
~Annyira vészes mondjuk nem lehetett, hisz ismeri Sarah-t, ráadásul túl is élte a találkozást, szóval Sean biztos jól van.~
El tudja képzelni, mi játszódik le szegény lány fejében, az igazat megvallva, ő is szokott gondolni rá. Egy hálaadás napi vacsora, a kissé régimódi, és mutáns ellenes szülei házában, oldalán a nővel, aki rátámadt a fiára, kinek tüskés bőrű barátnője előzőleg már lebénította a rá uszított pitbullokat, az este végére pedig beteleportál az asztal közepére a törvénytelen lánya is, mondjuk pizsamában. Nem Lynn lenne ott a legkínosabb téma, az biztos...
-Sean anyja már nem él - feleli szomorúan, s lelki szemei előtt újra fellángol az a tűz, melyben majdnem odavesztek mind a hárman - ami Tanya szüleit illeti, nem vagyok benne biztos. Mostanáig azt sem tudtam, hogy lett valami abból az afférból...
Kezd megszédülni ettől a viszonylag sok őszinteségtől, azért eltünteti mindkettejüket, hogy a földszinten jelenjenek meg, az egyik pad mellett. Azonnal le is rogy rá.
-Bocs, de még sosem beszéltem róluk senkinek...legalábbis ennyire nyíltan nem, és ez most nagyon furcsa nekem.
Szenvedő arccal tekint a nőre, s most kivételesen még csak rá sem játszik.
-Sajnálom, de vannak dolgok, amikkel kapcsolatban viszont sosem lehetek teljesen őszinte, senkivel. Lehet már így is túl sokat tudsz rólam...

Bár megnyugtattam, hogy igazából semmit sem csináltam a vascsővel, csak a biztonság kedvéért fogtam a kezemben, nem vidul fel tőle annyira, mint reméltem, mert utána meg Sean anyja kerül szóba, ami elég borús téma ahhoz, hogy tovább fokozza lehangoltságát. A lányát pedig Tanyának hívják, és eddig a létezéséről sem tudott. Nem csoda, hogy nem akart előhozakodni mindezzel.
Miután már a földszinti padon ült, hamar újraértékeltem az imént történteket. Ahogy néztem ezt az összeroskadt férfit, aki már olyan sok mindenen volt túl, aminek én ráadásul csak a töredékéről tudtam, azonnal elfelejtettem az iménti haragomat. Leültem mellé, átkaroltam a vállát, a fejét a vállamra húztam, majd miközben az arcát simogattam, így szóltam:
-Sajnálom. Jobban is fogadhattam volna a hírt. Biztos vagyok benne, hogy nagyszerű apa vagy, mást nem is feltételeznék rólad, csak kicsit váratlan volt mindaz, amit elmondtál. De többet nem kell elárulnod, ha nem akarsz, jó? - Puszit nyomtam a homlokára. - Nem lesz semmi baj, én itt vagyok melletted. És ha nem akarod, nem mondok semmit Seannak vagy Tanyanak, de... szerintem neked el kéne mondanod. Ez nem olyasmi, amit örökre titokban lehet tartani vagy amit szabad titokban tartani. Nem is egészen értem, hogy még miért nem tudják, de ez a ti dolgotok. Viszont te is tudni akarnád, hogy ki az apád.

Valójában nem is nézte ki belőle, hogy képes lenne bántani bárkit, még Sean-t sem, aki furcsa mód csak a város legveszedelmesebb nője számára nem ellenszenves, de ez már az ő gondja, majd megbirkózik vele.
~Én jó apa? Látszik, hogy csak vigasztalni próbál.~
-Kedves, hogy ezt mondod, de szülőként a legjobb dolog amit érte tettem, hogy a szüleimre bíztam, én pedig kimaradtam az életéből. Na gyere, menjünk innen...
Bár jólesik neki a nő ölelése, ezen a helyen valahogy még sincs kedve hozzá, mintha a szobor is őket bámulná. Eltűnik a lánnyal együtt, gondolatainak azonban képtelen megálljt parancsolni, ami önmagában is elég rossz, de ráadásul későn is döbben rá erre.
~Az lehet, de az én apám nem bérgyilkos, csak ügyvéd.~
Lelki szemei előtt megjelenik néhány a közeljövőben elkövetett tettei közül. Némelyik nem olyan vészes, például amikor ellopta a tojást, vagy megmentette Sheena-t, először Kanadából, majd Logan karmai közül, az utolsó pillanatban. Mások már ijesztőbbek, mint a bérgyilkos, akit ráküldtek, de végül ő kapott golyót a fejébe, vagy a mészárlás a csatornában, mely igazándiból önvédelem volt valamilyen szinten, kivéve, hogy ők törtek rájuk az "otthonukban". Némelyik emlékre egészen büszke, például a bankbeli tetteire, de sajnos minden ilyenre jut 20 másik, ahol lelök valakit a huszadikról, vagy tönkreteszi az autó fékét, és kormányát, mialatt a csávó az autópályán repeszt 200-al. Na igen, túl kényelmesen érezte magát Lynn-el, ezért csak a mólónál kap észbe, és vet véget a dolognak azzal, hogy újra megjelennek...
~Ó ne...~
Rémülten néz a nő szemébe, arra várva, hogy bekövetkezzen az, amiről a lelke mélyén tudta, hogy úgyis elkerülhetetlen. Minden normális kollégája az életét venné annak, aki ennyit tud meg egyszerre, de ő valahogy sosem volt képes erre...

Mintha egy horrorfilmbe csöppentem volna. Idefele jövet, ahogy megosztottuk a gondolatainkat, csak még tovább fokoztuk együttlétünk kellemes, szerelmes hangulatát. Ez viszont épp az ellenkezője volt. Mintha valaki a Stephen King adóra hangolta volna a rádiót, és azt bömböltette volna a fülembe.
De én ezeket nem akartam hallani, nem akartam tudni, nem akartam elhinni. Hogy Darien igazi személyisége egy hidegvérű sorozatgyilkos volna! Képtelen voltam elfogadni, hogy aminek elcsapongó gondolatai nyomán tanúja voltam, mind igaz. Darien embereket öl pénzért vagy egyéb haszonért. És nem tegnap kezdte.
Hát ezért vonakodott mesélni a múltjáról. Ezért nem volt szabad beszélnie. Ezt értette a ködös ,,James Bond" hasonlaton.
~Te jó ég, és az a randevú, ami nem is volt igazi randevú, mert valójában akkor is ,,dolgozott"? Kit bánthatott? És miért?~
Amint megérkeztünk a mólóhoz, az ijesztő gondolatok eltűnnek, Darien pedig, mintha végre észbekapott volna, legalábbis erre következtettem a rémült pillantásából, amivel rámnézett.
Az ő rémülete azonban semmi volt az enyémhez képest. Egyre csak őt bámulva lassan hátrálni kezdtem előle. Résnyire nyílt számon nem jött ki egy hang se. Mégis mit mondhattam volna? Neki, akiben teljesen megbíztam, aki hazudott, és bármilyen kedves és udvarias volt is velem szemben, embereket gyilkolt.
Darien hátráló lépéseim ütemére egyre távolodott, és én még mindig nem bírtam megszólalni. Valahol a képtelenség mellett, nem is akartam. Soha többé. Egy szót se szólni hozzá.
Még egy lépés, aztán megfordultam, és elrohantam.

Nem tudná megmondani, miért lepte meg Lynn reakciója, de meglepte, az tény. Egy ideig még csak bámult utána, mígnem észbe kapott, hogy mégsem engedheti őt szabadjára csak így, mindezek után, hisz gyakorlatilag még annál az idegesítő riporternőnél is többet tud róla drága barátnője, ezért nem lenne igazságos, ha hagyná csak így ellépni, minden következmény nélkül.
-Lynn, várj!
Szaladni kezd a nő után, s pár másodperccel később áttetszővé válik, hogy minél gyorsabban beérje őt. Még bőven a mólón járnak, mikor ez meg is történik, a következő másodpercben pedig elé vág, markait széttárva, nehogy meglógjon előle a lány.
-Mégis hova akarsz menni? Ez egy sziget! - Próbál érvelni, miközben az útját állja Lynn minden abbéli próbálkozásának, hogy ellógjon mellette. - Kérlek, beszéljük meg!
Sajnos így zihálva a futástól, és nem kicsit felizgatva a történtek miatt nagyon is emlékeztet arra a gyilkosra, akinek az emlékei alapján hinni az ember, de azért mindent megpróbál, hogy a jobbik arcát mutassa, még ebben a lehetetlen helyzetben is.

Hiába ért utol. Nem voltam kíváncsi a magyarázkodására. Nem is a hazugsága miatt (bár legyünk igazságosak, inkább hazug hallgatása miatt, ha ez akkor nem is tűnt annyira különbözőnek), inkább a sok ember miatt, akiket bántott vagy meg is ölt. Ő sem képzelhette, hogy ezt egy szimpla bocsánatkéréssel megúszhatja. Már csak azért is, mert elsősorban nem az én megbocsátásomban kéne reménykednie, elvégre nekem nem ártott. Az áldozatainak viszont tartoztam annyival, hogy ajtót mutassak neki.
Igyekeztem nem ránézni, nem figyelni arra, amit mond, pedig még mindig nem tudtam letagadni, hogy naphosszat elhallgatnám, bármiről is beszél... kivéve erről. De még mindig szerettem. Szerettem a hangját, az érintését, kívül-belül mindenét. Úgyhogy nem engedhettem meg, hogy akár egy apró mozdulatával, egyetlen szavával is erre emlékeztessen. Mert nem akartam többé szeretni.
Továbbra sem méltattam válaszra, bár arra a megjegyzésére, hogy egy szigeten vagyunk, ami megnehezíti a távozásomat majdnem visszavágtam valami csípős megjegyzéssel.
Még hallani véltem, ahogy arra kér, beszéljük meg, de a mondata végét elnyelte a vízcsobbanás hangja, ahogy átváltozva fejest ugrottam a szigetet körülölelő vízbe.

//Kösz a játékot!//

Makacsul áll ellen a lány, bár az igazat megvallva ő sem valami meggyőző, sőt, ezek szerint még ötleteket is ad neki. Ahogy a lány átlátszóvá válik, folyékony testét pedig elfedik a habok, kedve volna arcon csapni magát, amiért erre nem gondolt.
~Hogy az a...sikeresen kitálaltam a csajnak, aki képes elrejtőzni előlem az idők végezetéig. Nagy voltál Darien!~
Most nincs ideje csodálkozni azon, mennyire hozzászokott valódi keresztnevéhez ebben a néhány napban, sokkal fontosabb dolga akadt, nevezetesen felkutatni a nőt. A rendelő kitűnő hely lenne kezdetnek, de sajnos orvosi diplomát sem csak idiótáknak adnak, ezért sanszos, hogy erre Lynn is számít. Emiatt a lakása sem jó ötlet...
~Előbb utóbb úgyis felbukkan, és én akkor lecsapok rá. Csak azt nem tudom, mit fogok kezdeni azután, hogy elkaptam. Tényleg nem akarom bántani...~
Szomorú arccal válik köddé maga is, s a folyó mentén szállva repül vissza a rendelő felé, hátha mégis szerencséje lesz.
~De ha muszáj...~

//Én is köszi //

- Hogy mit csináltam? - kérdezi Sean Gregory Lexinbourgh "Fireheart". - Semmit. Megmondtam, hogy "fiúk, innentől a hely zártkörű" és nekiálltam kipenderíteni a srácokat a bárból. Aztán jött Collin és kitört a verekedés. Ezeket - mutat a fején lévő sebtapaszokkal borított foltokra - akkor szereztem, amikor kihajítottak egy üvegfalon.
Az este kellemes, az esthajnalcsillag már feljövőben van. A turisták özöne Liberty Islan-en már alábbhagyott. A hatalmas Szabadságszobor díszes esti fényében kivilágítva magasodik felfelé.
Az ég csodaszép. Tökéletes este van, nyugaton fénylik az ég alja, a mélyvörös derengés pedig kelet felé egyre sötétedik. Már csak néhány kósza felhő szalad az ég nyugati felén a nap után, hasukon a vörös ezer árnyalatában törik meg a fény.
A fűben sokfelé alakok üldögélnek. Románcok bontakoznak ki, emberek kerülnek közelebb egymáshoz, ahogy az egyre sötétedő este eltörli a bőrszínt, a társadalmi különbségeket. Csak kontúrok maradnak és emberek a fűben. Hagyományos, hétköznapi emberek.
Meg mutánsok.
- Mindenesetre tudod, hogy nem vagyok az a verekedős fajta - mondja Fireheart és átveszi Gregory-tól a boros üveget - de nem bírom, ha tiszteletlenül bánnak egy nővel.
Miután ivott, tovább adja a bort. Hátradől, kezeire támaszkodik és az alkohol hatására elengedi magát, és félig belemerül abba a furcsa, forró érzésbe, amit az utóbbi napokban a szíve felett érez. Mintha a képességét használná gyengén, de folyamatosan, és mintha az erejének apró adagjai folyamatosan keverednének a vérébe.
Sean körbenéz a szigeten. Egy pillanatra megakad a tekintete egy nem messze, a fák alatt iszogató, nagyobb bagázson, akiknek a hangoskodása idegesíti, de inkább nem figyel oda.
Ugyan, mi ronthatna el egy ilyen szép, csillagos estét?

-Ne stoppolj!
Szólok Lexre és visszaveszem a bort. Beleiszok de az utolsó kortyok csúsznak le a torkomon. Jobb kézfejemet felfelé fordítva elkezdek vele dagasztani ezzel a párát összegyűjtöm a kezembe. Majd egész alkarommal elkezdek egy nagyobb kört leírni, hogy nagyobb területről gyűjtsek vizet. Közben eszembe jut egy kellemes sztori.
-Emlékszem amikor először futottam össze Logannal. Szép kis bunyó keveredett belőle. Az az ember nem semmi, még nálam is jobban tud inni... És igen csak kemény fejű. A szó szoros érelmébe.
A kezem köré gyűjtött vízgömbre nézek majd felállok másikban az üveggel és a társaság elé állok színpadiasan.
-Egy kis activiti, aki kitalálja ki vagyok azé az első korty.
A vízgömb lassan vörösbe fordul át majd a nyakánál szorongatott üveg felé viszem és mint egy bűvész aki rongyot tömi a markába ugyan ezt eljátszom a borral és az üveggel.

Örülök, hogy belefutottam ezekbe a fiúkba, mert már kezdett az agyamra menni az a sok hülye ott a suliban, a sötét, fajgyűlölő dumájával. Most meg kicsit irigykedve hallgatom a sztorizgatásokat, amikből, mint magántanuló persze annak idején kimaradtam.
Fireheart verekedése pedig igen csak megragadta a figyelmemet, főleg mivel már pár deci bor is lötyögött a gyomromban, csak a szilárd étel hiányzott hozzá. Így meg, mivel az italhoz sem voltam hozzá szokva, természetemtől ellentétesen, igen csak felszabadult kedvem kezdett kerekedni. Aztán jött Greg a maga kis bűvészmutatványával és én fülig érő szájjal néztem mit csinál és erősen töröm a fejem, hogy kit akar utánozni.
- Valami bűvészt? - kérdezem azért bátortalanul. - És az most ott bor lesz az üvegben? - esik le az állam.
Mostanság pedig már megszokhatnám, hogy körülöttem sok mutáns él és nem mindenki titkolja annyira, mint én.

Enyhén illuminált állapotban támolyogtam a földön ülő emberek között. Mi a fene van itt, Woodstock? Tiszta hippifesztivál az egész...
Átestem egy páron, akik nem különösebben zavartatták magukat, és mondhatni, egymásba feledkeztek. A lány felnézett és csábosan elmosolyodott.
- Beszállsz? - kérdezte.
Jó ég, ez még nálam is részegebb. Ez már önmagában sem kis teljesítmény.
Nemet intettem a fejemmel, és motyogtam valami olyasmit, hogy nem osztozkodom. Feltápászkodtam, és tovább mentem. Pár lépés után valakinek a lábában estem el. Hogy a fene vinné el az összes hippit! Minek kell a földön ülni? Habár... Na, mellé én is szívesen leülnék kicsit... Micsoda szépség...
Már épp azon voltam, hogy megszólítom a lányt, figyelmen kívül hagyva a nagydarab fickót, aki épp egy üveg pezsgőt adott a kezébe. Aztán mégis meggondoltam magam. Ezek a mai fiatalok... Megcsóváltam a fejem, és esküdni mertem volna, hogy a szobor is velem csóválta a sajátját. Hát igen, az örökifjú hölgy látott már egyet s mást, az biztos...
Harmadszorra már önként estem el, pontosabban vetettem magam térdre. Ez... Ezt nem hiszem el!
- Uram! Hát mégis igaz! Látjátok, hitetlenek! Borrá változtatta a vizet!
Nem voltam hívő, de ugye, hiszem, ha látom, és most láttam... Az kicsit zavart, hogy a Megváltó nagyon hasonlított Greg haveromra az Empire State Buildingből, de hát istenem... Mármint...
Térden állva, tátott szájjal és nagyon részegen meredtem a férfira, aki csodát tett.

Mivel szép, napsütéses idő volt, így én is csatlakoztam a többiekhez, amikor úgy döntöttek, hogy mozduljunk ki egy kicsit a suli falai közül és csavarogjunk egyet a városban. Igaz, hogy a csavargás nem tartott sokáig, ugyanis elég hamar tanyát vertünk a Liberty Island egyik parkjában. Egész családias volt a hangulat, ahogy egy nagy körben üldögéltünk a füvön, miközben egymás után jöttek elő az újabbnál újabb, még nem hallott sztorik.
-Azért vicces, hogy a legtöbb diák a sulin kívül találkozott vele először, nem igaz? Legalábbis azok közül akiket én ismerek... -utaltam Loganre, majd amikor Gredzsi kitalálta, hogy activityzzünk, megigazítottam a vállamon a kendőmet, majd kissé hátradőlve, két kézzel támasztottam meg magam ültömben, hogy jobban lássam.
Az iszogatásból mindenesetre kimaradtam, ha már eddig megvoltam alkohol nélkül, akkor nem most fogom elkezdeni... Ahogy a fiú mutatványát néztem, csak kíváncsian felvontam a szemöldökömet, de Sebastianhoz hasonlóan, a "valami bűvész"-en kívül nekem se sok ötletem volt. Tovább néztem a produkciót, ám mielőtt még egyéb ötlet az eszembe jutott volna, egy ismerős hangot hallottam meg, alig néhány méterre tőlem.
-Darren? -nézek rá csodálkozva, s már épp megkérdeztem volna, hogy mi szél fújta erre, ám azt a nagyon értelmes arckifejezést látva csak sóhajtva megcsóváltam a fejem.
~Remélem a többiek nem isszák ilyen szintre magukat, egyet még talán visszacipelek a suliig, na de mindet?! Én azért bízok bennük...