Brooklyni Botanikus Kert

Férfi létemre tetszik ez a botanikus kert. Olyan megnyugtató. Kedves volt Chloetól, hogy bekarikázta a reklámot az újságban. Itt végre távol lehetek a nyüzsgő nagyvárostól. Igaz, elég sokan mászkálnak itt is, de elég nagy és zöld a hely ahhoz, hogy találjak egy nyugodt sarkot meditáláshoz. Sem a szobám, sem az edzőterem nem felel meg ennek a célnak, nem elég nyugalmas.
Egy órás keresgélés után találok is egy félreeső, füves terepet. Leterítem pokrócomat, leteszem hátizsákomat, melybe némi élelmet és inni valót csomagoltam. Törökülésbe helyezkedem a pokrócon. Lehunyom szemem, elmémet kiüresítem, fülemmel a természet hangjait hallgatom. Érzem ahogy a nyugalom átjárja a testemet. Még az se zavar meg, hogy egy zümmögő légy száll az orromra és potrohát vakargatja. Teljes a nyugalom.

Ha zaklatott vagyok egyetlen dolog képes valamelyest lenyugtatni és elterelni a figyelmem, mégpedig egy hosszú séta. Lehetőleg olyan környezetben, ahol érzem a természet megnyugtató közelségét. Bár jelen esetben talán a legrosszabb dolog, amit tehetek az, hogy elterelem a figyelmem a munkáról, hiszen meg kell tennem. A számlákat ki kell fizetni. Nem mintha nem találnék más állást, de gyáva voltam feladni egyelőre azt ami biztos. Hogy fogok mutánsokat találni és rávenni őket, hogy beszéljenek a képességeikről, méghozzá aprólékos részletességgel? Nos még dunsztom sincs.
Zavarodottan és zaklatottan mentem végig a botanikus kert kusza ösvényein, jóformán szét sem nézve. Túlságosan i s belemerültem az önsajnálatba, ahhoz, hogy észrevegyek bármit is a környezetemben. Magányra vágytam, így tudtat alatt olyan helyre keveredtem, ahol alig-alig lézengett egy-két nézelődő. Viszont sikeresen beleakadtam egy nagy és vörös tüskékkel megáldott valamibe… Egy bokor… Csodálatos! Szebb nem is lehetne. Halk, majd egyre hangosabb szitkozódásba kezdtem az anyatermészetet sem kímélve, főként, hogy kampós tüskéi ficánkolásomnak hála még inkább belegabalyodtak fehér pólóm szegélybe.
- Hogy az a... - kezdtem újabb veszekedésbe a szerencsétlen bokorral, bár láthatóan teljesen hiába...

Ha a légy nem is, de egy dühös női hang megzavarja meditációmat. Nagyot fújok felfelé számból, így zavarván el a legyet. Szemeim feltárulnak, s kissé mérges ábrázattal keresem a ricsaj forrását. Meg is találom a bokorba gabalyodott lányt. Felkellek a pokrócról és oda megyek.
- Segíthetek? - kérdem a lánytól, bár választ nem várva mér nyúlok is a tüskékbe akadt ruhához, hogy kiszabadítsam.
- Kérlek, ne mozogj! - szólok rá a lányra, nehogy izgágaságába engem is begabalyítson a bokorba. Ha nyugton marad, akkor pár perces ügyeskedés után kiszabadul.

Kész vége, ennek a pólónak annyi, keresztet vethetek rá. – Fújtattam immár magamban csendesen, megadva magam a sorsnak. Gondoltam taktikát változtatok, akkor talán a bokor is kegyesebb lesz hozzám és elenged. Igazából, azt sem tudom milyenfajta növény ez, de határozott szándékom volt a későbbiek során - már, ha kijutok innen - kideríteni azt. Már csak azért, hogy tudjam a közeljövőben milyen bokorfajtákat kerüljek el nagyívben.
Immár csendes szabadulásomat egy kéz zavarta meg, mely a tüskék és a ruhám irányába közelített, mert, hogy a szavai csak későbbiekben jutottak el hozzám, így természetesen annak ellenére, hogy nyugalomra intett én most már újra megpróbáltam szabadulni a férfi szavai ellenére, aki ugyan látszólag segíteni akart, de ez jelen helyzetben nagyon feszélyezett. Az sem tetszett túlzottan, hogy kapásból letegezett...
- Köszönöm nagyon kedves, de megoldom. – mondtam elutasítóan, de kihangsúlyozva, hogy részemről nem tegeztem vissza.

Kicsit makacs a lány, így kezem épségének érdekében kénytelen vagyok felhagyni a segítő jellegű próbálkozásokkal.
- Ahogy kívánja. - húzódom vissza morcosan, ellenséges magázásba váltva vissza. Ha meztelenre akarja szaggattatni magát ezen a bokron, csak tessék! Elvégre egyenjogúság van. Nem lovagi erény már egy hölgynek segítséget nyújtani, ha bajba keveredik.
Visszasétálok hát pokrócomhoz. Előkeresem termoszomat, amelyet kamillateával töltöttem meg. Gondoltam iszok egy pohárral a nagy izgalmakra, nyugtatás gyanánt. Újra el kell lazulnom, hogy folytassam a meditálást.

Na jó, talán nem kellett volna ennyire elutasítónak lennem, hiszen láthatóan csupán segíteni akarta férfi, kinek immár távolodó alakját figyeltem. Én azonban visszatértem a problémámhoz, ugyanis még mindig fogvatartott kampós tüskéivel a bokor. Néha azért felpillantottam a férfira, aki a továbbiakban mit sem törődött az én jelenlegi kötöttségemmel. Hangosabb torokköszörülgetéssel próbáltam újra felhívni a figyelmet magamra, reménykedve abban, hogy kezdeti elutasító viselkedésem ellenére segíteni fog majd megint.
- Jó...ööö... Elnézést kérek az iménti viselkedésem miatt. - vettem erőt magamon és szóltam oda a férfinak kissé megemelve a hangomat és egy erőltetett mosolyt küldve felé. - Segítene? - kérleltem az újabb sikertelen kiszabadulási kísérlet után. Jó egy tüskétől sikerült megszabadulnom, de úgy éreztem egyre több akadt bele a pólómba.

Kellemes ez a tea. Igazán üdítő. Élvezettel kortyol cukormentes italomat. Közben hallom a nő kínlódását, torokköszörülését, de nem foglalkozom vele. Ha baja van, oldja meg!
Kiürült poharamat visszacsavarom a termoszra. Épp ekkor hallom a nő kérlelő hangját. Nagyot sóhajtok.
- Rendben. - tápászkodom fel. Most segítséget kért, hát segítek. Ismét. De ha megint átvert, tuti, hogy itt hagyom!
- Maradjon nyugtom! - parancsolok rá, kissé visszavágásul az előbbiekért. Óvatosan nyúlok hosszú karjaimmal és szépen kezdem kigombolyítani a tüskéket ruhájából. Nem lesz egy szép látvány a műszövet anyag, de legalább még takart.
Egy idő után csak a dolog végére érünk.
- Tessék, kisasszony! Végre szabad! - lépek hátra párat, hogy a nőnek teret engedjek.

Megpróbáltam nyugton maradni annak ellenére, hogy erős késztetést éreztem a további mocorgásra, mivel nem szeretem, ha a közvetlen közelemben matat valaki, a személyes szférámban. Mivel azonban szabadulni szerettem volna és lássuk be ez egyedül nem ment, így kénytelen voltam a férfi szavaira hallgatni. Nyugton maradtam, bár azt hittem már sosem lesz vége. Óriási megkönnyebbüléssel nyugtáztam a tényt, hogy végre szabad vagyok, miután a férfi hátrált pár lépést.
- Köszönöm. - léptem távolabb a kötözködő bokortól, majd jobban szemügyre vettem a kissé szétcincálódott ruhadarabot és szomorúan konstatáltam, hogy ez már menthetetlen. Apró lyukak éktelenkedtek végig rajta.
- Nem szerettem volna megsérteni az imént, csupán mihamarabb szabadulni... - aztán rájöttem, hogy teljesen felesleges magyarázkodnom, így inkább befejezettnek tekintettem azt. Ekkor vettem jobban szemügyre a fűre kiterített pokrócot.
- Sajnálom, ha esetleg valamiben megzavartam. - próbáltam jóvá tenni iménti undok viselkedésem, talán jobban örült volna, ha mihamarabb hagyom folytatni megkezdett tevékenységét, akármi legyen is az, de úgy éreztem tartozom amiért segített kiszabadulnom.

Nem egyszerű a türelem. Jól tudom. Ahhoz, hogy ma ilyen jó karatemester lehettem nagy szükségem is volt rá. Jó tanulság ez az ifjú hölgynek.
- Szívesen. - válaszolok vissza
- Gyakran úgy szabadulhatunk legkönnyebben béklyóinkból, ha hagyjuk, hogy más embertársaink segítsenek, - hagyja el eme bölcs mondás ajkaimat. Talán kicsit nagyképű is vagyok, de sértettségemet nehezen tudom leküzdeni.
- Csak az zavarhat meg, akinek hagyom. Már pedig aki segítségre szorul az egy ilyen ember. - lassan megindulok pokrócom felé.
- Ha esetleg a nagy izgalmakra meginna egy pohár kamilla teát, ami nagyon jó nyugtató hatású, akkor bátran tartson velem. Nem szúrok és nem harapok. - invitálom meg, bár nem várom, hogy elfogadja. Az előbb is elsőre vissza utasított. Talán most is elég makacs ahhoz, hogy egy vadidegen férfi teájából igyék.

Most, hogy ilyen kedvesen viselkedik valahogy még ramatyabbúl éreztem magam, korábbi viselkedésem miatt, de azért nem bírtam ki egy kis csípős megjegyzés nélkül.
- Nagy és bölcs szavak ezek... - jegyeztem meg kevéske gúnnyal a hangomban, majd elmosolyodtam.
- Egyébként a nevem Kara. - mutatkoztam be, majd követtem őt. Valahogy egy olyan emberről, aki kamilla teát iszik nem igazán tudok elképzelni semmi olyasmit ami ártalma lehetne. Egy kissé kezdett szórakoztatni a férfi, és igen kíváncsi voltam milyen lehet az aki kamilla teával és pokróccal jár botanikuskertekbe és ment meg makacs nőket tüskék szorításából.
- Nem kérek köszönöm. Nem élek vele. Én inkább az ártalmasabb dolgok híve vagyok, mint például a kávé vagy cigi. - bár jelen esetben nem éreztem késztetést, hogy rágyújtsak, meg valahogy szentségtörésnek éreztem volna egy ilyen helyen.

Láthatólag éles a nyelve a lánynak. És makacs a természete Chloe már biztosan ki kaparta volna a szemét! Még jó, hogy velem találkozott
- Alf vagyok. - árulom el én is nevemet. Teát nem kér, így magamnak sem töltök. Szépen újra török ülésbe helyezkedem el a pokrócon. Kezemmel intek Karanak, hogy ha van kedve, nyugodtan leülhet.
- Gondolom nem kell ecsetelnem eme fogyasztási cikkek káros hatását az emberi testre! Eltorzítja az elmét is! Mutációt okoz! Bár... Ez a te életed. - vonom meg vállamat.
- Sose cigarettáztam és alkoholt is ritkán iszom. Kába elmével nem lehet jól végezni a karate mozdulatokat. És akkor legyőzik az embert.

Én is leültem, bár jóval kényelmesebb pozícióban, mint Alf. Lábaimat felhúzva és térdem átkarolva néztem rá. Szemöldököm egyre jobban felszaladt. Először nem igazán tudtam eldönteni, hogy tényleg komolyan gondolja-e, azt amit az imént kimondott. Végül úgy döntöttem, hogy visszafojtom épp kitörni készülő nevetésem. Nem állt szándékomban ennél jobban megsérteni.
- Teljesen tisztában vagyok a hatásaival, bár az hogy mutációt okoz, egész új megközelítése a dolgoknak. - próbáltam finoman fogalmazni, azt, hogy mennyire nagy baromságnak tartom amit az imént mondott.
- Jesszus! Én nem is alkoholról meg drogokról beszéltem. - csattantam fel kissé a kába kifejezésre, de már azt is megbántam, hogy felhoztam a témát. Kissé furán néztem Alfra a továbbiakban. Valami öko guru lenne vagy mi a szösz?
- Furi egy ember vagy te hallod... - váltottam át én is tegezésre, ha már a pokrócára ültem.

Látom Kara szemöldökének mozgásán, hogy még is csak kioktatóra sikerült vélemény nyilvánításom a tudat módosító szerekről, amibe a cigarettát is bele sorolom.
- Hát valaminek kell okoznia azt, hogy olyan sok fura ember születik a világra... - itt magamra gondolok. Talán óvatlan dolog tőlem ezt a témát feszegetni. De jobb már az elején megtudni ennek a makacs nőnek a véleményét a mutánsokról. Nem mintha sokat számítana.
- Furi? Hogy én? - pislogok nagyokat döbbenetemben. Na ilyet se hallottam már kamasz korom óta, mikor Chloe épp vagány bulizós életét élte, én meg másnaposan mehettem suliba.
- Semmi furcsa nincs bennem. Kivéve persze ha furcsának találod azt, hogy egy fehér srác harcművészettel foglalkozik. Akkor az vagyok.

- Sok fura ember születik a világra... - ismételtem Alf szavait. Csodálatos. Témánál vagyunk. Ahelyett, hogy örültem volna a kínálkozó lehetőségnek és végre kipuhatolózhatom egy ember véleményét a mutánsokról, esetleg felhasználhatom a cikkben, inkább hirtelen és erős idegesség lett rajtam úrrá, amit ugyan próbáltam leplezni, de tartok tőle, hogy nem sok sikerrel.
- Tehát te úgy gondolod, hogy a mutációt esetleg a dohányzás, kávé és egyéb káros szenvedélyek okozzák? - szaladt fel a szemöldököm meglepetten. - Na látod, pont ezért mondtam, hogy furi vagy. - nevettem fel zavaromban egy fűszálat csavargatva ujjaim közt.
- Mégis miből gondolod, hogy ez így van? Ezek szerint jól értem, hogy nem kedveled őket túlságosan? - kérdeztem puhatolózva, miközben észre sem vettem, hogy válaszát várva mozdulatom megtorpant és a fűszál az ujjamra rátekeredve már elszorította azt, de annyira feszültem figyeltem, hogy észre sem vettem.