Elhagyott gyárnegyed

Bronx sötét, elhagyatott negyede, amit bandák uralnak. A kihalt utcákon csak azok fordulnak meg, akik sietnek és tartanak valahová. Aki itt kóborol, annak vége.

A nagy és széles utakat kis sikátorok keresztezik. Hatalmas, régi kőépületek bizonyítják, hogy itt egykor virágzó raktárak és gyárak voltak, de ahogy beütött az 1929-es válság, az épületek többségét magára hagyták, azóta nem talált magára a negyed, lesüllyedt, épületei omladoznak, az utakat néha foltozzák a maréknyi még működő halfeldolgozó vagy raktár megközelíthetősége miatt.

Chloet és Nathanielt egy nagy gyárépületbe viszik. Nathaniel még mindig nincs magánál.
Leültetik mindkettőjüket egy kis szobában lévő 1-1 székre egymással szembe, majd bezárják az ajtót.

Nathaniel lassan magához tér. Körbenéz a szobában, ahol csak egyetlen lámpa ad fényt. A falak penészesek, sárgás-zöldek. Nincs semmi más bent a székeken és a plafonon futó csöveken kívül.

- Chloe, minden rendben? - kérdezi Nathaniel, miközben felkel a székről.

Micsoda bűz! Erre térek magamhoz. Feltárulnak kék szemeim. A szoba látványa förtelmes! Inkább ájulnék vissza. De nem lehet.
- Jól vagyok. A körülményekhez képest. - válaszolok Natnak. Felkelve jobban körülnézek. Keresek valami menekülési útvonalat. Az egyik saroknál felfedezek egy rácsot, ami a légcsövet zárja le. Megpróbálom erővel kifeszegetni, de nem megy. Szőke hajam közül előkerítem egyik hajtűmet és azzal piszkálom meg a csavarokat. Kis nehézség után sikerrel járok.
- Gyere! Másszunk ki! - szólok rá Natra és már el is kezdek kúszni a légvezetékben. Nem tudom hova vezethet, csak remélem, hogy valami biztonságosabb helyre, ahonnan elmenekülhetünk.

Nathaniel elcsodálkozva nézi Chloe-t.
- Mi a képességed? - faggatja, miután bemászik utána a csőrendszerbe - Szuper erőd van, vagy valami mentális-tájékozódási képesség? - faggatja, mint valami NDK-ügynök.

Nathanielt aggasztja a csövekben való kúszás, a bezártságérzet és a büdös, állott penész-szag, no meg a sötét egyre jobban rátelepszik. Megtapogatja zsebét, de sajnos a telefonját elvették.

Kellemetlenül érint Nataniel kérdése képességemre vonatkozóan. Pontosabban szólva nagyon intimnek érzem. Mégis ha már én kértem arra, hogy a kocsiban használja erejét, hát nekem is fel kell fednem magamat. Valamilyen formában.
- Semmi ilyesmi. - fordulok el a csővezetékben. A szagok, látványok nem zavarnak. Talán máskor sikoltoznék, de valahogy Alf nyugalmát és bátorságát érzem elmémben.
- Módjunk úgy, hogy két ember helyet tudok gondolkozni. És sosem kell aludnom! Csak ha akarok. - jobb választ nem is mondhattam volna. Remélem azért nem fog túl kíváncsi lenni. Nem szeretnék tőle is félni, mint attól a két bumburnyáktól.

- Hát ennek nem sok hasznát vesszük... - mérgelődik Nathaniel, miközben elágazódáshoz érkeznek.
- Jobbról mintha fény jönne. - mondja kicsit felcsigázottan - Nézzük meg, hátha nem egyenesen a karjaikba mászunk, javasolja Nat.

A folyosó erre mintha kicsit szélesedne.
- Vissza kell szereznem a mobilomat, fontos információk vannak benne. - nem szívesen osztja meg ezt az információt Chloe-val, de ebben az esetben muszáj együttműködniük.

"Persze, hogy nem veszed hasznát. Ahogy Alf karate tudásának sem." De mindegy, ráhagyom.
- Igen. És mintha napfény lenne. - állapítom még én is a világosság forrását. A légcsatorna szélesedik míg végül kivezet a szabadba. Épp egy tűzlétra mellé.
- Nem akarlak megbántani, de szerintem bolond dolog lenne visszamenned ahhoz a két melákhoz a mobilodért. Jelentsd be, hogy ellopták. - tanácsolom Natnak, hiszen nem sejtem, hogy milyen infók lehetnek készülékén. Közben elkezdek lefelé mászni a tűzlépcsőn.

*Késő éjjel van, talán az egyik utolsó a meleg nyári éjjelek közül. Alexis ki is használja a jó időt, csak lefekszik az egyik romos gyárépület emeleti szintjén. A legtöbb hajléktalan inkább a földszintet választotta, de ő nem kedvelte annyira a különböző ízeltlábúak és rágcsálók társaságát, ezért megmászta az omladozó lépcsősort. Ott feküdt, ahol egykor a gyár kéménye állhatott, az éjszakai égen egyetlen csillag sem látszott, a belváros fényei tül közel voltak, Alexis mégis ki tudta venni ragyogásukat. Igaz, szívesen elcserélte volna ezt a képességet egy normális életért, amelyben talán a saját lakásában feküdt volna a családjával, és hétköznapi problémák miatt vergődött volna álmatlanul. Nagyot kortyolt a hideg kávéból, amit út közben idefelé vett a maradék pénzéből.*
~ Nem is baj, hogy kihűlt, így legalább már semmiféle kényszert nem érzek, hogy siessek vele. Bár ez egy kicsit talán ellentmondásos... Azt hiszem túl sokat filozofálok hülyeségeken, bizonyára a hold látványa teszi. Ebben a fényben még a legunalmasabb dolog is misztikusnak és különösnek hat. ~

*Két hatalmas papírzacskóval a kezében sétál a romos épület felé. Láthatóan nincs ínyére a környék, főleg az elmúlt napok meglepően puccus kiruccanásai után, de van amiért érdemes alámerülni a mocsokba. Megáll az egyik csöves előtt, finoman a lábába rúg, majd amikor biztos benne, hogy az rá figyel, halkan szól hozzá.*
-Egy nőt keresek, úgy tudom itt éjszakázik ma. Hogy is mondjam...eléggé különc alak. Ha megmondod hol találom, tiéd lehet az egyik zsák.
*Fény felé fordítja a felajánlott árút, amitől láthatóvá válik az aranyló M betű rajta. Üzletfele évek óta nem tapasztalt lelkesedéssel kezd el fölfelé mutatni, Szellem pedig követi a tekintetével az irányt.*
~Hát persze....gondolhattam volna. Én sem szívesen aludnék ezek közt. Mondjuk odafent sem.~
*Ígéretéhez híven leteszi az egyik zacskót, a másikat pedig az ölébe veszi, és úgy mászik fel a biztonságosnak jóindulattal sem nevezhető feljárón. A küzdelmes út végén megenged magának egy mély levegőt, mielőtt keresni kezdené a nőt. Szerencsére gyorsan ráakad, és néhány lépéssel közelebb is megy Alexis-hez.*
-Hallottam róla, hogy a tanárokat nem fizetik meg rendesen, de ez már nevetséges.
*Veti oda foghegyről, mialatt letelepedik egy nagyobb darab....a sötétben nem látja pontosan de valószínűleg téglarakás lehet, vagy faldarab.*
-Van kedve velem vacsorázni? Bocsásson meg a pocsék ízlésemért, de a környéken csak ez van nyitva ilyenkor.
~Magam pedig nem fogok főzni, a 95-ös lakástűz óta megtanultam a leckét.~

*Hallja, amint a lépcsőn valami félrerúg néhány omladék darabot, és közeledik felfelé. Egy pillanatra balsejtelem fogja el, de aztán nyugalmat erőltet magára, és mikor az alak feltűnik, csak lustán fordítja felé a fejét.*
~ Nem tűnik itteninek, nem sokkal öltözik jobban a többieknél, de egyértelműen tisztább. ~
*Mikor a tanárok szóba kerülnek először azt gondolja, hogy a férfi önmagára céloz, de a felajánlás után felettébb gyanúsnak tűnik az első mondata. Egyszerűen túl szépen fogalmaz, pedig akinek egy ilyen helyen kell magát meghúznia, az már régen túljutott minden udvariasságon.*
- Ritkán pottyan közénk úriember, az pedig még különösebb, ha önzetlenül megosztja a többiekkel azt a keveset, amije van. - *Tart egy pár másodperc szünetet, hogy megválogathassa szavait. Bármennyire is óvatos, másfél napja nem evett, és már csak a gondolattól is összefut a nyál a szájában.* - Ezért bocsássa meg, ha hálátlannak tűnök, de mielőtt bármit is felelnék e nagylelkű ajánlatra, engedje meg hogy megkérdezzem, netán ismernem kéne önt? -

~Nem járnak errefelé úriemberek...ez vajon miért lehet?~
-Tartok tőle, hogy a statisztikán az én látogatásom sem javít, de azért köszönöm.Ami pedig a keveset illeti....
*Előkotor a zsákból egy Big Mac-et a 8 közül, megszabadítja csomagolásától, de egyenlőre még nem harap bele.*
-Nem is olyan kevés az, mindet biztosan nem tudnám megenni, ha kihűl utána pedig már nem az igazi.
~Mikor lettem ekkora szakértő a gyors kajákban?~
-Ami azt illeti, régebben bejártam az óráira, de nem haragszom meg érte, ha nem ismer fel. Az a fajta diák voltam, aki....hogy is mondjam...láthatatlan volt a többiek számára.
~Nem voltam valami népszerű, viszont ingyen jártam be, és vizsgázni sem kellett.~
-Fogadja el nyugodtan. Nem kérem, hogy bízzon bennem, de higgye el, ha ártani akarnék önnek....
*Ekkor látványosan körbetekint, hosszan mustrálva a helyszínt, és egyben Alexis jelenlegi életszínvonalát.*
-Nos...ahhoz több fantáziára lenne szükségem.Ha nem bánja, én viszont éhen halok.
*Erre a végszóra hatalmas falatot mar el az ínycsiklandozóan gőzölgő szendvicsből. Lehet, hogy nem valami egészséges, vagy olcsó, de finomnak finom.*

*Gyanakvása nem szűnik meg, de tisztában van vele, hogy ha fegyvert hozott volna magával az idegen, akkor a zacskóból most az került volna elő. Nehezen tud ellenállni a kísértésnek az ínycsiklandó illet miatt, de még egy kérdésre rá tudja magát venni, mielőtt elfogadná.*
- Talán csapnivaló tanár vagyok, de annyira, hogy a tanítványaim itt végezzék... Szóval nem is tudom miért, felmerült bennem, hogy esetleg nem a jó karmám vagy a közös sorsunk hozta önt ide, és talán nem is a vak szerencsének köszönhetően ismert fel azonnal szerényen megvilágított hajlékomban. - *Miközben beszél, a napszemüvege után matat.* - Elszoktam már tőle, hogy az inasom előre belejelentse az érkező vendégem nevét és jövetele célját, jelen pillanatban mégis inkább - kérem ne vegye sértésnek - előbb csillapítanám ez irányú kíváncsiságom, mint az éhségem. -
~ Talán mások elolvadnak ettől a kimért udvariasságtól, de nekem inkább megfagy a vérem. Ennél talán csak az ijesztőbb, hogy én ladyként viselkedem. Ha kívülről látnám magam, biztosan kinevetném ezt az egész helyzetet, de a torkomban dobogó szívvel félek hamar elhalna a kacaj... ~ *Végre megtalálja a szemüvegét, bal kézzel felveszi, miközben a jobbat az egyik fénysugárba tartja várakozón, hátha odadobják neki az ételt, és nem kell közelebb merészkednie.*

-Ó, ne aggódjon! Nem beköltözni szeretnék!
*Jót nevet a feltételezésen is, miközben óvatosan átpasszol egy bontatlan hamburgert Alex kezébe.*
~Mondjuk, ha csak ennyi a lakbér, az nem is vészes. Másfelől, van egy sejtésem, hogy durván 5 dollárért megkaphatnám az ingatlant a várostól, ha nagyon akarnám....~
-Az igazat megvallva, mondani is akartam, mennyire igazságtalan, hogy én 8 elemivel milyen jól élek, kegyed pedig, kinek magasabb az intelligencia szintje, mint az egész családfámnak....nos lakótársakat kénytelen fogadni.
*Befejezi maradék zsemléjét, majd egy újat halász elő a termetes zsákból. Alexis korgó gyomra messziről hallható, így valószínűsíthető, hogy mostanra ő is befejezte saját zsemléjét. Amennyiben az előbbi feltételezés helyes, úgy átpasszol neki még egy adag gyors kaját.*
-Név? Ne haragudjon, de ebben a témában sajnos nem vagyok túl felkészült. Persze ha nagyon szeretné, hogy kitaláljak egy álnevet, csak kérnie kell. Ami a céljaimat illeti, mindent a maga idejében. Mégsem tárgyalhatunk éhgyomorral nem igaz?

*Tőle telhető lélekjelenléttel áll ellen a kísértésnek, hogy mohón magába tömje az egészet. Megtanulta már a nélkülözés során, hogy jobb csak lassan enni, mert ami gyorsan csúszik le, az gyakran legalább olyan gyorsan jön vissza. Egy percre beszélni is elfelejt, annyira elmerül az apró gyönyörben.*
- Egy álnév is nagyban megkönnyítheti a párbeszédet, mintegy horgonyként kapaszkodót ad a beszélgetőpartner egójához. -
~ És persze a biztonság és bizalom illúzióját is kelthette volna bennem... ~
- És ne feledjük, hogy úgy fair, ha ön ismeri a nevem, akkor legalább ezen a téren egyenlő félként... hogy is fogalmazott? Tárgyaljunk? Bár nem szokatlan a mai világba, hogy egy egyszerű vacsorameghívás valami komolyabbá válik, de inkább egy szép romantikus befejezésben reménykedtem. Biztosan csak a holdfény teszi, elnézést kérek a szentimentalizmusomért. -
~ Mi a fenéről fecsegek itt össze vissza? Egy kicsit legyezgeti a hiúságomat és rögtön kebelbaráttá fogadom?! Ha tényleg olyan intelligens vagy Alexis, akkor most emlékeztetnélek, hogy csak a szendvicsére van szükséged. ~
- Ami lényegesebb, hogy ha különórákat szeretne venni, akkor egyszerűbb lenne a tanszékkel felvennie a kapcsolatot. - *Folytatja csámcsogva, és elkapja a második adag ételt. Ő maga sem hiszi el, hogy ilyesmiről lenne szó.*

*Vállat von. Továbbra sem látja értelmét álnevekkel vacakolni, ám az ígéret szép szó, és ezúttal nem kerül semmibe sem betartani.*
-Legyen mondjuk Alastor. Vezetéknévnek pedig mondjuk...McDonald!
~Általában kreatívabb vagyok, de ezúttal tényleg nem gondoltam, hogy szükség lesz rá. A név számomra olyan mint egy bizsu. Szép csecsebecse, ami jól mutat pár óráig, aztán kidobom az első kukába, ha a bulinak vége.~
-A nevét ismerni nem nagy dolog, bár ebben az országban jóval kevesebben olvasnak tudományos folyóiratokat, mint azt be szeretnék vallani. Ennek ellenére kegyed igazi hírességnek számít. Az azonban, hogy éltben van, nos ez már olyasvalami, amiről kevesen tudnak, ha nem csalódom.
~Romantikus befejezés?~
*Nehezen, de sikerül megállnia, hogy szemöldöke ne szaladjon fel az említett égitestig.*
-Vigyázzon mit kíván, a végén még teljesül.
~Viszont akkor zuhannyal kezdünk, bármi előtt. Nem akarok túl pedánsnak tűnni, de azért van egy határ.~
-Köszönöm, de túlestem életem iskolapadban ülős szakaszán, most már abból vagyok kénytelen dolgozni amim van. Ugyanakkor, a közelben lévő egyetem állítólag nem látná szívesen a magamfajtákat.
~Természetesen a névtelen bérgyilkosokra gondoltam ez alatt, bár ahogy hallottam, nem ez lenne velem az egyetlen problémájuk.~
-Igazándiból, csak arra lennék kíváncsi, hogy mi elől menekül, ami rosszabb ennél? Vajon szándékosan él így, vagy csak megszokásból?
*A hangneme alapján azt hihetnénk, hogy csak a pontos időt kérdezte meg, bár a helyzetre való tekintettel, lehet arra a kérdésre nehezebben találta volna meg Alexis a helyes választ.*
-Szerintem pazarlás - szólal meg ismét, miközben előhalássza következő szendvicsét - mintha a Mona Lisa-t valaki szőnyegnek használná - fejezte be hamburgeréhez idézett szózatát, majd beleharapott.

*Elmosolyodik, ahogy hallgatja Alastort. Nem hiszi el ugyan, hogy tényleg bárkit érdekelne a sorsa, hogy feltűnne bárkinek a végleges eltűnése.*
- Amit egyesek börtönnek látnak, ahonnan nem lehet szabadulni, az másoknak menedék, ahol senki sem talál rá. Ha ez tényleg olyan fontos önnek, akkor megnyugtathatom, hogy a száműzetésem önkéntes. Ha úgy tetszik elfogadom, de nem egyezek bele. -
~ Mondjuk ebből nem sokat fog érteni, ha nem tanult filozófiát is, de ez legyen az ő gondja, ha ilyesmire keresi a válaszokat. Olyasmi elől menekülök, ami elől nem lehet elmenekülni. Hogy ez inkább a kínai maffia, vagy önmagam... Nem fontos, fő hogy itt kell lennem. ~
- Ettől függetlenül persze jótékony felajánlásokat mindig szívesen fogadok. - *Elneveti magát, kicsit idegesen, idegennek hangzik a nevetése. Felszabadítja egyik kezét, és a farmere zsebében lapuló bicskát tőle telhetően észrevétlenül a markába csúsztatja. Szinte biztos benne, hogy egy mutánssal van dolga, akit azért küldött a kínai maffia, hogy végleg elhallgattassa - a férfi elejtett félmondatai csak erre utalhatnak.*

-Kegyed remekül ért hozzá, hogy hosszan, és szövevényesen, ne mondjon semmit. Kár, mert így kénytelen vagyok a pletykákból merítkezni.
*Az égre mered, mintha a csillagokból akarná kiolvasni, Alexis életének történetét. Látszólag nem túl informatív a Nagy medve konstelláció, pár perccel később azonban mégis beszélni kezd.*
-Alexis Witashnah.....bocsánat, Professzor. Egy szép napon nyom nélkül eltűnt. Állítólag a kormány tette el láb alól, vagy netán a kínai maffia - itt rásandít a nőre - nem is fontos, hisz láthatóan életben van. Ugyanakkor, valaki elől bujkál, de ki elől?
*Színpadias elnagyoltsággal kezdi vakargatni a fejét, akár a készületlen diák, ki dolgozat közben próbálja újra feltalálni a másodfokú egyenlet megoldóképletét.*
-Számomra az üldözési mánia csak hobbi, a kormány alkalmazottaitól viszont egyenesen megkövetelik azt, így ha én megtaláltam, ők sem elégedtek volna meg azzal, hogy a testét felzabálták a rákok.
*Az utolsó részt megjátszott fintorral mondja ki. Persze az imént vázolt kép szerinte is gusztustalan, ám látott már rosszabbat is.*
-Maradnak a kínaiak. Undok egy bagázs. Persze ez csak szóbeszéd....itt jegyezném meg, hogy nem vagyok sznob, semmi szükség evőeszközre.
*Bár nem láthatta pontosan, mi volt az a tárgy, mely kidudorodott a nő farmeréből, valahogy kételkedett benne, hogy mobiltelefon, vagy pénztárca az, rágózni pedig még korai lenne.*
-A cikkeit olvasgatva, mely megjegyzem nem kis agymunka számomra, azon ábrándozom, mire vihette volna, ha nem hajítják le arról a hídról....már persze ha ez történt egyáltalán. Lehet mindenki őrült, akivel beszéltem a korábbi lakhelyén, és teljesen hétköznapi magyarázat is van arra, mit művel itt....mondjuk azt kutatja, milyen tudományos célokra lehet felhasználni a hajléktalanokat....
~Na jó, a teljesen normális talán nem fedi le ezt az elméletet, de jobb hirtelen nem jutott eszembe.~
*Felkel helyéről, leporolja ruháit, majd dolga végeztével tesz pár lépést a nő felé, maga előtt tartva a zsákot, benne a maradék két szendviccsel. Leguggol a nő előtt, a zacskót pedig a lábai elé helyezi.*
-Akárhogy is - kezd bele újabb monológjába, ám ezúttal olyan hangon, mintha könyvtárban ülne éppen - örülök, hogy végre találkoztunk.
*Felegyenesedik, feltéve, hogy vacsoravendége nem próbált meg belőle is kinyesni egy kiskatonát, majd a nőnek hátat fordítva, lassú léptekkel indul meg az épület pereme felé.*
-Mellesleg, hagytam egy kulcsot a zacskóban egy hotelszobához. Előre ki van fizetve, és szóltam, hogy furcsa vendéget várok, bár nem tervezek ott aludni. Ha gondolja a rendelkezésére áll. Persze nem olyan takaros, mint ez a hely - karjával gesztikulál, nagyjából olyan kézmozdulattal, mintha felajánlana az omladozó gyárnak egy szendvicset - de egyszer mindent ki kell próbálni, nem igaz?
*Megtorpan azon a ponton, ahol elfogy a lába alatt a talaj, és egy pillanatra a mélységet kezdi kémlelni. Némi balszerencsével maximum két emeletet zuhanhat az, aki innen esik pofára, de a sok törmeléken landolni nem volna túl kényelmes.*
-Ismeri ezt a trükköt? Biztosan, öntől tanultam.
*A választ meg sem várva a mélybe veti magát, ám abban a pillanatban, hogy Alexis már nem láthatja, kámforrá válik. Amennyiben Alex megnézi a kulcsot, azon a Manhattan-i Belnord hotel címét találja, és természetesen a szoba számát.*
~Miért néz mindenki bérgyilkosnak....~

*A férfi első mondatát akár bóknak is vehette volna, valóban nem kis erőfeszítés egy ilyen helyzetben látszólag fesztelenül csevegni. Ahogy elképedve hallgatja a saját élettörténetét egyre inkább az jár a fejében, hogy vajon miért nem fél.*
~ Úgyis tud mindent, mitől tarthatnék még? Milyen titkomat kéne féltenem? Annak is elégnek kéne lennie, hogy az életem félthetem tőle, és mégis... ~
*Csak akkor kezd fészkelődni, mikor Alastor közelebb lép hozzá. Teljes erőből szorítja a bicskát, az utolsó pillanatig ki akar várni az ellentámadással. Minden idegszála megfeszül, és el is ernyed, ahogy hátat fordítanak neki. Egy pillanatra még le is veszi a tekintetét a "bérgyilkosról", és a zacskót fürkészi. Aztán az ugrásnál felnyög meglepettségében.*
- Vigyázzon...! - *Kiáltja az éjszakába, azt hiszi, hogy Alastor vele ellentétben nem látta a sötétben a szakadék szélét. Talpra szökken és egy omladék kupacot átugorva az emelet végénél terem.*
~ Hová tűnt? Ugye nem...? ~

*Alig telik bele pár perc, már úton van, zsebében a kulcs.*
~ Bármit is tanítottam neki annak idején, az biztos, hogy elkészítette a házi feladatát, jól felkészült. Túl jól is. Akárki is legyen ez a fickó, eleget tud rólam, hogy tönkretehessen. A végére kell járnom ennek az egésznek; remélem nem fogom utólag megbánni ezt a döntést. ~

//Folyt a hotelben.//

~Mutációmnak számos előnyét tapasztaltam meg az utóbbi évtizedekben, például, hogy mindig jut számomra ülőhely, és képes vagyok úgy megenni az ebédem, hogy nem kötnek belém, legfeljebb néha a galambok. Persze, ha innen leejtek valamit, valamit, annak keresztet vethetek.~
*Letekint a mélybe. A romos gyárépület még álló kéményéből a kilátás lélegzetelállító lehetne, ha nem egy csöves kolóniára nézne, kicsit messzebb meg Bronx-ra. Bár őt magát még sosem üldözték mutáns mivolta miatt(adott rá éppen elég más okot) azért mégsem gondol meleg szívvel erre a nem túl vendégszerető városrészre.*
~Asszem legközelebb maradok a szobornál. Vagy az Empire State building tetejénél, az egy bulis hely.~
*Kibontja, majd nagyot harap hamburgerébe. A csomagolópapír messze száll a széllel.*

Sajátos városnéző módomnak számos előnye van. Köztük a jó levegő, nincs benzinpénz sem pedig tömeg nyomor. Ahogy a város fölött siklok a friss levegő fogalma kezdi létjogosultságát veszteni. Valamivel lejjebb ereszkedek a város fölé, hogy jobban szemügyre vegyem. A messzeségben egy magas gyárkéményt pillantok meg aminek valami furcsa, nem oda illő dísz van a tetején.
~Hát az mi a csuda... Itt díszítik a kéményeket?
A kép rohamos sebességgel tisztul ahogy közeledek. Úgy tűnik ez a dísz valójában egy ember. Aki szemetel... Lefelé veszem az irányt és röptében elkapom a szemetet és jóval lassabb tempóban egy szintre emelkedek a tulajával és át nyújtom neki.
-Valamit elhagytál...

~Micsoda élet...csend és nyugalom, hamburger, a város legszebb nője átvert, hogy ellopjon tőlem valamit...igaz leglább nem a papírokat csókolta, ráadásul benézett még Superm....MIVAN???~
-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!
*Elordítja magát rémületében, és miközben megpróbál hátraugrani, az életre kelt legrosszabb rémálma elől, úgy látszik későn jut eszébe, hogy a lába alatt nincs talaj. A kémény másik oldalán irdatlan sebességgel zuhan a padló felé.*
-MENT MEG SUPERMAAAN!!!
*Ordítja kétségbeesetten, és ha Árpi tényleg utána repül, kámforrá válik, pont mielőtt még elkaphatná őt, lehetőleg minél közelebb a talajhoz.*
-Bocs, ez mindig ki akartam próbálni a Kriptonival. -szólal meg vidáman az egyik törmelékhalom tetején guggolva.

Hátrébb húzódok az üvöltéstől. Meglep a reakciója. Az pedig pláne, hogy lefordul és szupermant üvölt. Utána indulok a kémény kikerülésével. Amikor majdnem elkapnám eltűnik és csak a beton van alattam néhány méterre. Függőből egyenesbe onnan pedig ismét függőbe helyezkedem. Az előttem pár centire szaladgáló ablakoktól pedig hátrébb húzódom és a szabad levegőn lassan megállok. Az ijedtség jól látható az arcomon. Egy kupac tetején pillantom meg. A kíváncsiságtól vezérelve odalebegek hozzá.
-Azt hiszem rossz számot hívtál, ez itt még a föld.
Alaposan végig mérem és nyugtázom hogy egyben van...

*Percekig küszködik, azért, hogy visszafogja a nevetését, de hamarosan rádöbben arra, hogy nem érdemes harcolni ellene, és egyébként is, minek? Miután kikacagta magát, a hasát fogva szól oda "megmentőjéhez".*
-Ha te mondod.
*Felpattan a törmelékkupacról, és egy ugrással Árpi előtt terem.*
-Ne haragudj, valamiért nem tudom megállni, hogy megtréfáljam az embereket. De ez az én keresztem, inkább ne is foglalkozzunk vele.
*Kezét nyújtja az idegen felé.*
-Eric Draven. Ön pedig a Bolygó kapitánya ha nem csalódom?
~Bár ebben az esetben nagyon nincs jó színben szegény, kicsit sem zöld...na jó, talán egy kicsit, de nem az igazi.~
-Ha nem a Kriptonról, akkor mégis honnan jöttél? Olyan furán ejted a szavakat.

-Hát ez elég hülye vicc volt te barom.
Morgom az orrom alá magyarul. A kezére pillantok és elfogadom a kézfogást.
-Ismételten csalódást kell okoznom. Az sem én vagyok de találkoztam vele félúton ide fele jövet. A nevem Nagy Árpád
Mutatkozok be én is miután biccentettem a hátam mögé ahol a kapitányt "láttam".
-Magyarországról. Nem tudom hallottál e már róla egyáltalán.

-Hát igen -feleli egy fájó sóhaj kíséretében - senki sem értékeli a humorom.
*A név ismerősen hangzik neki, na persze olyan értelemben, hogy mondjuk ezt a nevet hallotta már, hanem inkább úgy, amikor a Chang névről egy Ázsiai országra asszociál az ember. Aztán mikor Árpi bevallja honnan származik, máris leesik neki, hol hallott már hasonló akcentust, és látott hasonló neveket.*
-Hogy hallottam? Jártam is ott. Emlékszel amikor az a politikus, akinek állítólag maffia kapcsolatai voltak, valahogy részegen kiesett a magángépéből, egyenesen az utcára? Fura egy baleset volt...és én véletlenül pont akkor jártam arra, micsoda egy káosz volt....
*A távolba réved, miközben felidézi emlékeit arról a fura...nagyon fura, de mégis szerethető országról.*
-A boraitok viszont finomak. Ott is megfogadtam néhány másnap reggel, hogy nem iszom többet....