Brooklyni Botanikus Kert

- Ehh! Ne forgasd ki a szavaimat Varangy! Tudod, hogy nem úgy értettem! Csak igyekszem jól végezni a dolgomat és mindegy, hogy ember vagy mutáns, aki megérdemli azt rács mögé igyekszem juttatni, de én legalább egy esély vagyok azoknak, akiket ártatlanul vádolnak meg. – csapok magam mellett a földre mérgesen, mert sokszor szembesülök a tehetetlenség érzésével még így is.
Mikor elmondja, hogy mennyire egyszerű észrevétlennek maradnia, el is hiszem neki, mert most is ugyan ez volt a tapasztalat. Mindenki inkább elfordította a fejét és ment a dolgára, ami sokszor jó, de sokszor nem.
A többivel is igaza van, hogy nem segítenek nekünk a mutánsok, de hát az vesse rájuk az első követ, aki Kohler intézkedései után nem ezt tenné. És én ezt nem róhatom fel nekik, hiszen én is pengeélen táncolok, az Aya-val való kapcsolatomról már nem is beszélve.
- Azért én még boldogulok. – vetem oda neki, hogy nem mindenben legyen igaza.
Aztán törni kezdtem a fejem, hogy mitévő is legyek. Ez egy igazán patt helyzet volt, hiszen láttam az elszánást Varangyon, hogy tényleg megteszi, hogy a levegőben röpíti magát, de nem fog velem jönni. És most, hogy elbeszélgettünk, igazából nincs is kedvem hozzá, hogy Kohler és bandája kezére adjam, mert több, mint valószínű, hogy Varangy eltűnne a süllyesztőben.
Aztán meg nem ez lenne az első eset, hogy futni hagyok valakit, aki a rendszer szerint körözött bűnöző, igaz?
Végül felálltam és leporoltam a nadrágomat, majd a zakómhoz léptem és magamra kanyarítottam, végig vigyázva, hogy ne tegyek semmi gyanús lépést Varangy felé.
- Azt hiszem tévedtem veled kapcsolatban. – köszörültem meg aztán a torkom. – Varangy meghalt és csak összetévesztettelek vele. És mivel azt, hogy kizsebeltél valakit nem láttam, így okom sincs rá, hogy bevigyelek, de azért figyelni fogok. – mutattam a két ujjammal először a saját, majd az ő szeme felé.

Bólintottam a zsernyák szavaira:
- Rendben van Mikei fiú, nem csesztetlek ezzel - vigyorodtam rá, aztán a magam részéről hagytam elfilózni a dolgokon.
Mire a végére ért vidáman ücsörögtem és nyugodtan falatoztam a nyelvemmel odarántott egykori hotdogomat, kb biztos voltam abban, hogy nem fog kockáztatni. Jó gyerek ez, csak nem tanult tovább, megmaradt fakabátnak. Mivel a gondolataim szóban is megerősítette nem bírtam megállni, hogy felvillantsak egy széles vigyort:
- Öcsém, ha rajtam tudod tartani a szemedet, akkor valamit én veszett szarul csinálok, azt hiszem - nyerítettem. - De okés. Alapvetően rendes tag vagy. Mellesleg, hogy nyugodt legyen a lelkiismereted: terrorista létemre életemben nem öltem meg senkit. Ez után se szándékozom.
Visszanyitottam az utolsó csapot is, majd lendületesen felkapaszkodtam az ablakig és onnan vigyorogtam vissza:
- Ja! Legközelebb majd ne fogadj el mindent elsőre szóra, amit hallasz - kacsintottam. - A modern kazánok biztonsági szabályzóval vannak ellátva, ha túlhevülne, az automatika lekapcsolja - vigyorogtam, bár ebben semmi bántó él nem volt. Legalább tanult valamit. - Sok szerencsét! Neked több szükséged van rá abban a farkasodúban, mint egy körözött terroristának - intettem, majd kiugrottam az éjszakába.

//Köszi a játékot, élveztem //

Persze sejtettem, hogy igaza van és talán csak ma volt olyan szerencsém, hogy elkaphattam, de azért azt mondják a remény hal meg utoljára.
Aztán alaposan meglepett még utoljára, mikor kijelentette, hogy soha senkit nem ölt meg. Mindig tudtam, hogy a mutánsoknak igyekeznek rossz hírét kelteni, de hogy valakire úgy fogják rá, hogy terrorista, hogy egyetlen ember vére sem tapad a kezéhez, az még nekem is új.
Aztán azt is megtudtam, hogy alaposan palira vett, de ezen már én is csak vigyorogni tudtam, hiszen, ha így is történt, akkor megérdemeltem, és ő is ezt az esélyt. Mondhatnám, hogy még jól is sült el a dolog, mert így legalább alkalmam volt megismerni, amit mostanában nem sok ember mondhat el magáról ezek szerint.
- Kösz, majd igyekszem vigyázni a bőrömre. – intettem utána, mert már csak a hátát láttam, ahogy kiugrott az ablakon. – De, azért te se nagyon ugrálj a zsaruk szeme előtt.
Megkerestem az ajtót és én is kiléptem a közben már alaposan besötétedett parkba, és sietősre fogtam a lépteimet, nehogy bezárják a kapukat, bár nem mintha nagy akadályt képeznének, de hát mégis csak zsaru vagyok!

//Én is köszönöm - szintén nagyon élveztem //