The Belnord Hotel

Azért feszülten figyeltem a fickót, nehogy a nagy sértettségében még valami meggondolatlanságot csináljon, de volt már annyi tapasztalatom, hogy amikor szinte rugóként felpattant a a kanapéról, ahogy elvettem a kést féltve őrzött szerszáma közeléből, akkor inkább a kiszáradt torkát öntözi meg és nem velem akar kekeckedni tovább.
Aztán, ahogy az italba temeti a büszkeségét, már a nyelve is megered és szépen elmondja, hogy mi is a terv és mi az én dolgom ebbeől.
- Szóval, ha nem jövök most ide magához ezzel az ajánlattal, - a szavaimon most jégcsapok lódnak, - akkor a fiamat simán átpasszolják annak a görény Defoe-nak?
Még belegondolni is szörnyű, hogy mit művelne az a kegyetlen gazember Sebastien-nel, ha a kezébe kapná. Megráztam a fejem, hogy elhesegessem ezeket a komor gondolatokat, hiszen most arra kell koncentrálnom, hogy egyrészt ne beleztessem ki ezt a korrupt gazembert, másrészt, hogy megszervezzem a repülőtéri szabadítást.
Gonosz mosolyra húzódott a szám, ha arra gondoltam milyen képet vág majd régi ellenségünk, ha sem az emberei, sem a fiam nem kerülnek elő.
- Rendben, már csak azt kell tisztázni, hogy pontosan mikor lesznek a reptéren és melyik gépnél fognak leszállni? – nézek a férfira várakozóan. – A pénzét meg megkapja, csak adja meg hová utaljam, de nagyon ajánlom, hogy a terve beváljon, mert akkor nincs az az ország, ahol elbújhatna előlem és garantálom, ha megtalálom, akkor nem lesz könnyű halála. – mondom neki olyan természetes hangon, de mégis annyi fenyegetéssel, hogy tudja, az életem árán is beváltom.

Nem nagyon érdekel a lelki nyavajája, hogy nagyon-nagyon sajnálja magát a történtek miatta, hogy egy nő kifogott rajta és ez most bántja szegény lekecskéjét, csak az érdekel, hogy tegye jól a dolgát.
- Nem kell hízelegnie Brooks. – mosolygok szélesen rá. – Tudom, hogy jó vagyok és azt is, hogy teszi a dolgát. – nézek rá vidámságot tettetve, habár nem kerüli el a figyelmemet, ahogy kiteszi az asztalra a fegyverét, mint egy felhívásként.
Arra, hogy készpénzben kéri a jussát, kicsit felszalad a szemöldököm, bár hazudnék, ha nem készültem volna fel rá, azért ezt nem fogom elárulni neki.
- 5 millió készpénzben és még ma? Ez egy kicsit necces kérés. – ingatom meg a fejem, de mielőtt még elkezdené kötni az ebet a karóhoz, bólintok, - De megoldható. Még ma este megkapja a pénzt, az egyik emberem fogja átadni, itt.
Aztán meghallgatom a további, pontosított információkat, hogy mire kell készülnöm.
- Ne féljen, elrendezzük a problémáinkat mire odaérnek. – mondom határozottan. – És mi lesz a többi ügynökkel? Hogy rázza le őket? Vagy intézzük el őket is, magát meg…..hmmm….egy kis sebesülés, még jól is nézne ki a lapján, nem? – nézek rá kérdőn, de akármit is válaszol, csak megvonom a vállam és egy kacér mosoly kíséretében búcsút intek neki.
- Nincs más és örülök, hogy sikeres volt ez a mai nap. Akkor a holnapi viszontlátásra.
Azzal elfordítottam a kulcsot és kilibbentem az ajtón, egyenest a várakozó Curtis-hoz és már adtam is ki az utasításokat, hogy hány embert szedjenek össze holnap estére.

[You must be registered and logged in to see this link.] Kennedy Repülőtér //

//Megkésett kalandzárás//

Végül, legnagyobb meglepetésemre, sikerült kijutnunk a vízből. Igaz, a Caleb nevű fazonnak legszívesebben bemostam volna egyet, amennyit hisztizett, de hát az ő kezében vagy uszonyában vagy miafenéjében voltunk, ezért nem is nagyon mertem pattogni. Kip meg kezdett az idegeimre menni, bár el kell ismerni, azért elég aranyos volt.
- Hidd el, haver, belőlem sose lesz hős. Ha le akarok számolni a báróval, legfeljebb elsüllyesztek itt egy bombát, de nyugi, neked előtte szólni fogok.
Még csak azt sem mondhattam volna, hogy vicceltem, mert nem lett volna teljesen igaz. Mindenesetre nem mostanában terveztem a bosszúhadjáratot.
- Szívesen! - kiabáltam a pap után, amikor motyogva lelépett. Micsoda egy hálátlan fószer! Biztos azt hiszi, az Úr mentette ki a vízből... Na mindegy.
Amanda Boower felé fordultam.
- Nem magának dolgozom. Ha akarom, meglátogatom. Ha elküldi az embereit, még az is lehet, hogy egy darabban látja vissza őket. De meg azért nem ígérem.
Azzal csuromvizes zsebembe dugtam a kezem, fázósan összehúztam magam és távoztam.

//Én is köszönöm!//

*Hazafelé tartottam a könyvtárból, ahol dolgoztam. Nem akartam kocsiba szállni vagy taxit hívni, így gyalog indultam neki a haza vezető úton. Muszáj volt rendbe tennem néhány gondolatot és muszáj volt, hogy összeszedjem magam. Nem épp sétához öltöztem, és még alig hagytam el a könyvtárat mikor fázni kezdtem. No igen, egy farmernadrág, egy magas sarkú, térdig érő szárral rendelkező csizma, világos kék hosszított felső és egy vörös kabát nem épp a legmelegebb kombináció. De most csak jót tett a csontjaimig hatoló hideg, hogy higgadtan tudjam végig gondolni a Sárkányom ügyét.
Az egyik utcán haladtam, mikor figyelmes lettem egy segélykérésre. Nem sokára fel is tűnt egy férfi aki igen csak úgy nézet ki, mint akit alaposan helyben hagytak. Épp nyúltam volna felé, mikor valaki előugrott a sötétből és a másik férfit megragadta. A keze a homlokomhoz ért és… Számok, képek, alaprajzok, fegyverek, tervek, kódok, eljárások, nevek és még ki tudja milyen különböző képek villantak meg amelyeket nem tudtam hogy rakni. Ettől a sok információtól megszédültem és a saját lábamba megbotlottam, ahogy hátra tántorodtam. Ennyi információt nem tudott egyszerre feldolgozni az agyam és lüktetni kezdett. Olyan érzés volt, mintha odabent kisült volna valami. Halkan nyöszörögve kaptam a fejemhez, remélve, hogy ez tompítja majd a fájdalmam. De hát hiába és fel sem bírtam fogni, hogy mi történik a környezetembe. Csak akkor tekintettem fel, mikor egy hang hozzám szólt. Próbáltam beazonosítani a férfit de nem tudtam. Hirtelen még azt sem tudtam volna megmondani, hogy én hány éves vagyok . Ahogy megfogta a karomat kelletlenül felálltam, de még igy is jóval fölém magasodott a férfi. Mit ne mondjak, nem volt épp egy bizalom gerjesztő látvány. De nem is ez volt az, amiért a barna szemeimbe félelem bújt. Hanem a kérdésétől. Lehunytam a szemem egy pillanatra és fejem ingatva feleltem.*
- Nem tudom… úgy érzem, mint akinek mikro sütötték meg a fejét. Mintha kiéget volna valami. *Feleltem őszintén, de valószínűleg nem ez volt a nyertes válasz, hisz pár jó kedvűen és nyereménynek állította be, de egy napra igényt tartott rám. Kételkedve néztem végig, hogy mit csinál. De ahelyett, hogy sikítoztam volna csak egy kérdést tettem fel.*
- Ellenőrizheted, hogy mit írok. De kérlek, hadd szóljak haza, hogy ma nem érkezem meg. Nem akarom, hogy anyuék aggódjanak miattam. Kérlek… * Tekintettem rá esdekelve. Eszembe se jutott olyat írni anyuéknak amit nem kéne. De szólnom muszáj, különben Ők fognak hívni és nem biztos, hogy az jobban sülne el. A parancsára összerezzentem és már jött is a dac a szemeimbe. De a fejemben tudtam, hogy nem ez a legjobb alkalom megtagadni egy parancsot így kényszerítettem a lábaimat, hogy útnak induljanak amerre a másik vezetett. Sötétben nem láttam a kezeit, de talán ezért is nem ájultam el. De lépteim bizonytalanok voltak hisz a fejem még mindig zsongott a kapott emlékektől és még mindig azokat igyekezett feldolgozni.*
- Mi volt ez? Mért érzem magam úgy, mint aki részeg? *Tekintettem a férfire, akinek a kezei a húsomba martak, ahogy megfogta a felkarom.*
- Ez fáj! Nem kell szorítanod, akkor is menni fogok. *Néztem rá ismét a nagy barna szemeimmel.*

- Akkor Ők fognak hívni, és ha nem veszem fel baj lesz. Pontosan, azért mert apuci kicsi lányát sikerült kifognod, kéne felfognod, hogy akkor van a legnagyobb felhajtás, ha nem jelentkezek. * Suttogtam mosolyogva miközben végig vezetett. Nem ejtettek ám annyira, a fejemre. Tudtam, hogy ha belépünk már nem fog bántani. Legalábbis addig nem, míg fel nem érünk. Így kihasználtam az alkalmat, hogy beszéljek. *
- Egyébként is nem mindegy? A végeredmény ugyan az lesz. Így legalább okod is van. *Szűrtem a fogaim között az utolsó mondatom. De mikor a pulthoz értünk befogtam a csipogóm, nehogy a recepciós meghallja. Nem bírtam megállni, hogy ne mosolyogjak el mikor a nő hebegni kezdett. És ha tehettem volna el is nevettem volna magam. De ügye olyat nem tesz egy nő, ha nem tudja eltakarni a száját és jelenleg a kezem foglalt volt. A rántásra csak a szemem forgattam és a kezembe vettem a tollat, miközben mosolyogva néztem a fogva tartómra.*
- És ha nem tudok írni? * Rebegtettem meg a pilláim, a férfire. De már neki is álltam kitölteni, miközben a szemem forgatva tekintettem a pultosra.*
- Férfiak… * Ne legyen már ilyen feszült a másik. A furcsa az volt, a saját adataim keveredtek valaki máséval. De ezt már csak akkor vettem észre mikor átnyújtás előtt visszanyújtottam a papírt a hölgynek. Mikor elhagytuk a pultot meg sem mukkantam. Az kell még, hogy jobban megrángasson és kék maradjon a karom. Az ártatlanságom még könnyen kimagyaráztam tegnap apunak, de egy kék foltot már kevésbé. Még a végén szablyával fogadná a Sárkányomat a vacsorán. Áh, tényleg… még azt is meg kell beszélnem vele. Mikorra is mondta apu? Hétvégére? Igen, azt hiszem akkorra. De valami lesz holnap is? Mi? De a gondolatmenetemből a mély parancs rángatott vissza.*
- Te aztán tudod, hogy zavard meg az embert. *Motyogtam és mikor kinyílt az ajtó beljebb sétáltam és körbe néztem. Pár lépéssel az ablak előtt megálltam és onnan tekintettem ki az utca forgatagára. Nem mertem közelebb menni, nehogy azt higgye, hogy jelezni akarok. Az újabb parancsra csak a szemem forgattam, de leültem az ágyra. No nem ültem mint a cövek, míg Ő megmosakodott levettem a kabátom és az ágy végére terítettem, majd a csizmámat és az ágy mellett hagyva felkuporodtam a fekvőhelyre, mintha csak otthon lennék. Nem féltem és még csak bizonytalan is csak azért, mert nem tudtam, hogy mit akar tudni. Aztán ahogy elhelyezkedtem, ha kijött, ha nem beszélni kezdtem.*
- Egy könyvtárban dolgozok. Zsong a fejem a könyvektől, a napi leltártól és a közel jövőbeni teendőimtől. Erre még rá jött, amit az a fickó adott. Szóval remélem tisztában vagy vele, hogy aludnom kell, hogy a helyére kerüljön minden és válaszolni tudjak a kérdéseidre. *S ezt megerősítve ásítottam egy akkorát, hogy ha buknék a mamlasz és erőszakos pasikra, akkor a fickót is bekaptam volna.*

*Mikor kiér a fürdőből, már csak álmosan pislogok rá. Nem is vágyom másra, csak egy kis pihenésre. De a megjegyzése felkelti az érdeklődésem és ránézek. ~ Ha ennél lazábban állna, már szét is esne.~ Fut át a fejemen a gondolat, de szavaira csak elmosolyodok. *
- Fiatal vagyok és nem hülye. Ha félnék, azzal csak a kedvedben járnék és csak még élvezetesebbé tenném neked. Épp ezt próbáltam elmagyarázni az öreglánynak a könyvtárba, de hát… csak aggódni kezdett. *Vontam meg hanyagul a vállam. Nem hazudtam. Sosem hazudok, ez most sem volt másképp. Tényleg próbáltam megértetni a főnökömmel, de hiába. Érdeklődve néztem, hogy mit csinál, de mikor megmozgatta a telefont csak a szemeimet forgattam.*
- Telefonnak hívják. * Mutattam be a másiknak a kezében tartott tárgyat, egy halvány mosoly kíséretében. Megint laposakat kezdek pislogni annyira, húzza az időt. De ez nem fokozza a kíváncsiságom, hanem csak untat és esélyt add arra, hogy elaludjak. Mikor anyuékat említi, pislogva tekintek rá a tükörben, amiben látom, hogy pontosan látja, mit csinálok. Kezemmel a hajamba túrok és kissé dühösen veszek, egy mély levegőt majd kifújom. Nem a fenyegetése dühít, hanem az, hogy sík h$lye a pasi, ahhoz, hogy egy egyszerű dolgot felfogjon. Felülök az ágyon, és hátamat kihúzva kissé már dacosan felszegve a fejem tekintek a szemébe a tükörben. Már épp nyitottam a szám mikor ismét megszólalt. Dühömben pedig az ágyra csaptam.*
- Hallgass már egy percre! * Csattantam fel és lehetet hallani a hangomban a dühvel kevert fáradságot.*
- Szóval… azt akartam épp mondani, hogy tudom. Most jött apuci, meg anyuci. A Tesóm nem, mert nincs más élő rokonom. De mikor rá jössz, hogy ez sz@rtse ér, jön majd az, hogy a saját épségemmel fenyegetőzöl. De nézd, egyelőre neked élve kellek, és még nem tudod, amit akarsz, nem fogsz bántani… csak egy kicsit. De, csak, hogy megértsd, végre amit mondok elismételem. Nem azért nem válaszolok, mert nem akarok. Hanem azért mert nem tudok. Ha hagynál végre egy kicsit pihenni, hogy megtudjam emészteni a látottakat, akkor túl lehetnénk ezen. A magam fajta „férgeknek” nem pörög olyan gyorsan az agya, mint nektek. Szóval igazán hagyhatnád, hogy egy kicsit dolgozzon. És ne bosszants fel, mert miattad csúnyán beszélek. Annyit pedig nem érsz. * Néztem határozottan a szemébe. De mikor a saját szavát ismételtem lehetett hallani némi gúnyt a hangomban.*
- Különben meg Jessyca a nevem, Te tulok.

- Nem, nem hiszem. Mert nincs így. * Szaladtak össze a szemöldökeim a szavaira. Csak tudnám, hogy azt miből vonta le, hogy ilyen hiú ábrándokat kergetek minthogy; választási lehetőség. Tudtam én, hogy nincs. De attól még a szavaim nem lesznek kevésbé finomak vagy nem fog az agyam egyből működésbe lépni visszaadva az összes emléket, amit kaptam. Csendesen hallgattam és figyeltem minden szavára azonban mikor összetörte a telefonom gúnyosan lebiggyesztettem az ajkaim.*
- Micsoda… *…erő. De inkább nem fejeztem be, eszembe sem jutott provokálni a férfit még jobban. Azonban korábbi szavaira nem tudtam nem reagálni, így újra szóra nyílt a szám.*
- Minek figyelmeztethetsz, ha úgy sincs választásom? * Kérdeztem. Hisz itt valami nem stimmelt, bár én csak a logikai hibát láttam benne. De ha nagyon belemerültem volna, akkor talán azt, hogy a másik játszadozik. Azonban nem gondoltam bele jobban, hisz csak folytatta a beszédet. Amit érdeklődve hallgattam végig. Igen, úgy gondoltam, hogy van nálam valami ami kell neki és ha megöl, akkor nem kapja meg. Így erre csak bólintottam, annak ellenére, hogy nem volt kérdés.*
- Épp ezen volnék, ha… * Na de a kuncogása belém fojtotta a szót. Annyira utáltam mikor kinevettek. De komolyan. Ez valami mutáns betegség vagy mi? Nem, ez valószínűleg csak szimpla emberi betegség hisz Ők is emberek. Csak egy kis extrákkal. Bár ennél a fickónál az elmebaj minősült eddig extrának. De nem szóltam és csak vártam, hogy most ez mire volt jó. Na de aztán mikor megfordult jött az este fénypontja. Ami azt illeti nekem a napomé, a hetem az azért túlzás lenne, hisz anyu palacsintát csinált két napja. Attól pedig nincs jobb. DE szemeimbe mégis kíváncsiság és csodálat vegyült.*
- Aztaaa…. megnézhetem őket? * Térdeltem fel kíváncsiságtól lelkesen, mit sem foglalkozva az ideg táncikálós megjegyzésével. A kezem meg is indult előre, hogy megnézhessem. De már jött is az a nyavalyás pofon, amitől az ágynak estem vissza a kezemmel együtt. Pedig se menekülni nem próbáltam, se kiabál. Hát már az is baj, ha érdekel valami? Sosem fogom megérteni a férfiakat. De a szemeimbe megilletődöttség került, ahogy a kezem az arcomra csúsztattam. Soha nem ütött még meg senki, és azt hiszem, hírtelen még sírni is elfelejtettem, még ha könnyfátyolos lett is a szemem. Aztán már a combomon térdel, a torkom is megragadta és bár tény, hogy jó lábaim vannak, de nem arra készültek, hogy széknek használják így fájdalomtól rándult össze az arcom a nyomás alatt. A suttogott szavaira meg undor. Túl közel jött és nem tetszett az, amit ezt jelentett. Az kéne még, hogy itt ódákat zengjen, a fülembe miközben a leheletével piszkálja a fülem. De nem szóltam, nem kiabáltam és még csak mozdulni sem próbáltam annak érdekében, hogy elengedjen. De már nyomódtak is a karomnak a karmai… Hééé… visszajátszást kérek. Inkább jöjjön a lehelete, mint ez. De persze senki nem hallotta meg néma kiáltásom, ahogy összeszorítottam a szemeim.*
- Azt hiszeeeeeeem…. neeem… ilyen… mélyreee… hatóóóóaaaan… aaakartaaaaaam láááátniiii… * Szuszogtam, kiabáltam és szorítottam össze a fogaim szavanként, helyenként a kiabálás miatt szótagonként vagy hangonként elmondva azt, amit akartam. A fájdalom tök poén… egy ideig, ez már nem tartozott abba a kategóriába. Legalábbis nálam nem. Pláne mikor már a csontjaim karistolta a körmeivel és nyomásával hallottam – vagy inkább csak éreztem?- , hogy összeroppannak. De érezni tuti éreztem, és csak egy hangos kiáltással indultak meg a könnyeim. Ha megpróbálta befogni a szám akkor csak igyekeztem beleharapni a tenyerébe minden egyes fájdalomnál. Ennyi volt az egész védekezésem egy ideig. Aztán már a szabad kezemmel igyekeztem letaszítani magamról, vagy a családi ékszerét megragadva visszavonulóra késztetni. De ezen kívül nem izegtem alatta vagy kapálóztam. Felesleges energiapazarlás lett volna és egyébként is elnyomta a lábam, így azt egy idő után nem is éreztem. *

*Ne kapkodjak? Még hogy kapkodok… sosem kapkodok. De ez most nem volt igaz, az életösztönöm, amiről azt sem tudtam, hogy létezik erre késztetett. Szabadulásra, mikor már végképp nem voltam képes elviselni a fájdalmat. Pedig aztán mindent igyekeztem bele adni abba, hogy visszafogjam magam és ne hadakozzak, hisz felesleges lett volna. Ez be is bizonyult hisz, ahogy a másik mozgott, hogy lefogja és félre üsse a kezem a csontjaimat szorító csak megmozdult. Már nem láttam a férfi éhes arcát, nem láttam semmit csak a csillagos, sötét eget. Ez még romantikus is lenne, ha épp nem a fájdalom kiáltana fel a torkomból és nem az hívja elő ezt a képet. De ez volt a helyzet, akár tetszik akár nem így a romantika odavész és csak a kietlen sötétség marad. Vajon mennyit vagyok képes eltűrni anélkül, hogy elájuljak vagy a fájdalomtól vagy a vérveszteségtől? Szavaira pislogtam, hogy hátha meglátom a szemeit. Azokat a ragadozó szemeket. De a kérdés azt jelenti, hogy már végre szóhoz is jutok…*
- 5829KL3951EVIL… *Nyöszörögtem halkan, alig hallhatóan. De aztán felállt és egy újabb kiáltás fakadt fel az ajkaim közül, összeszorított fogaimon kiszűrődve. Nem tudtam, hogy mi ez.. lehet kód, azonosító vagy csak valaminek a típusa is. A zsibbadt lábamba hírtelen vér került és összerándulva húztam fel őket. Igyekeztem oldalra fordulni, de a kezem nem engedelmeskedett. Meglepett tekintetem kaptam a férfire… nem mertem oda nézni, hogy mit tett. De még mielőtt felfogtam volna, hogy mit tart már meg is szólalt.*
- Nem… igazából roppantul élveztem megtennéd a másikkal is? * Nyöszörögtem és ezen keresztül nem tudom, hogy mennyire volt hallható az irónia, hisz a fájdalom mindent elnyomott.*
- HA már úgy is állsz… hozhatnál egy pohár vizet is. * Még mindig nem akartam látni a kezem és abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán lábra tudnék állni, hogy magam is megtegyem. De aztán egy újabb kép döntötte vissza az ágyra a nagy próbálkozásaimból.*
- NEEEE… * Kiáltottam fel a kép hatása alatt vergődve.*
- El jön… meg fog ölni. Tudom… K765… 237Kaleb… *Épp kezem a fejemhez kapott, hogy visszatérjek a jelenbe… de hogy ez mennyire volt hatásos… azt még nem tudom… *

*A másik nevet. Ez tényleg nem normális, bár már nem mondhatom azt, hogy ez az egyetlen extrája. A karmai nagyon is extrának számítottak. Tekintetem még mindig rá irányítottam, s bár nem tudtam osztozni a jó kedvén, még mindig jobb volt, mint szembesülni a férfi tettével. Tipikus, ha nem látom, akkor nem is történt meg effektus áll belém. Ha nem látom, hogy a csont helye üresen tátong, akkor elhitethetem magammal, hogy az nem is az enyém. Bár a kín ennek erősen ellent mond, de na… szép dolog a hit.*
- Ó hát… Biztosan rólad mintázták a nagylelkűség szobrát. Kár, hogy nem fekete. Akkor legalább hasonlítana rád, legalábbis a fejedre biztosan. * Szépen körül írva ugyan és egy mosolyt erőltetve az arcomra, ami inkább sikeredett gúnyos és fájdalom ittas rándulásnak, de végül is közöltem vele, hogy sötét. A fordításnak nem tudtam ellen állni és nem is akartam ellenkezni, az csak jobban fájt volna. Bár tény, a kérdésem nem gondoltam komolyan. Tekintetem továbbra is az övébe fúrva igyekeztem megacélozni magam, hogy ne adjak ki hangot a nyomás alatt. Az ajkam beharaptam, ám egy idő után csak vér serkent belőle, ahogy kiharaptam és csak egy fájdalom ittas kiáltás szakadt fel a torkomból, hogy gyorsan lélegezve igyekeztem lehiggadni és tovább folytatni. A könnyeim pedig patakokban folytak már és a másik kezem nem éreztem, de azt igen, hogy egyre gyengébb vagyok. Valószínűleg a vérveszteség az oka. Fáradság, fájdalom, kín, reményvesztettség, sajnálat… ez mind megtalálható a tekintetemben. Azonban ott lapul a határozottság és büszkeség is. A testem megtörheti a másik, akár több millió apró darabba is. De a lelkem… ahhoz – egyelőre - kevésnek bizonyult.
- Nem… vagyok… cicus… * Kértem ki magamnak nyögdécselésem és vergődésem közepette, ahogy leemelkedett rólam. Karom ösztönösen húztam a testemhez és görnyedtem vissza magzatpózba. Szemeim leszorítottam és koncentráltam a vízcsobogó hangjára… Míg nem egyszer csak jött a téboly. Kezem hiába kaptam a fejemhez és a férfi érintésére is valaki más reagált. Én eddig nem vergődtem mikor hozzám ért, csak utána. De most a kezeim híján ide-oda kapálóztam a lábaimmal és rángatóztam.*
- Ne-ne-ne… * Nyöszörögtem hol halkan, hol kiabálva. Ebből az állapotból talán a második pofon volt az, ami felkeltett és terültem el az ágyon, ha nem tartott meg a férfi. Mint mondtam a fájdalom jó poén egy bizonyos mértékig. S ez jelenleg még hasznosnak is bizonyult. *
- Fémes, sűrű… egyszerre sós és édes… csak a látványa ijesztő, az íze… furcsa és mégis jó…* Részleteztem az első ingert, amit felfogtam. Ez pedig a saját vérem íze volt, hisz magam is kiharaptam, ahogy a férfi pofonjai sem tettek épp jót ennek. Tekintetem üres volt ennél a pár szónál és csak szép lassan tért bele vissza az értelem. Megráztam egy pillanatra a fejem.*
- Nem láttam, hogy mihez üti az adatokat. De egy házban volt, egy szobában. Egy mini számítógép képernyőjét nézte és ezeket vezette bele. A listán láttam különböző dokumentum fájlokat. Ott tartotta az információt, amit utána tudatosan kitöröltetett a memóriájából egy társa segítségével. Ezeket is csak azért láthattam, mert hamarabb elkaptad, mint kitörölték volna. De nem tudom, hogy bukkan-e fel még valami… most csak ennyit láttam… *Mondtam nyugodtan, miközben náha-néha összeszorítottam a fogaim és a szemeim.*
- De meg kapom a vizet vagy megvárod míg elájulok? * Hallhatta a hangomon, hogy tényleg nem sok választ el attól, hogy mély álomba merüljek. A hangom is száraz volt hisz a vérem azért a szomjam nem oltotta, még ha a reakcióm az izére önmagamban kérdéseket is vetett fel. DE meghallottam a kopogást és úgy kaptam fel a fejem, hogy azt öröm volt nézni, ahogy azt is, hogy utána megszédültem. A férfi szavaira megráztam a fejem…*
- Ne… kérlek… kiszólok és elmegy… * Néztem rá. Nem akartam, hogy még egy embert megöljön. *
- Ha hazudnék, akkor is utoléred…. * Erősítettem meg a szavaim, és ha engedélyt adott, akkor hát megszólaltam. Ha nem, nos, akkor ez nem következett be.*
- Már itt sem lehet nyugodtan aktust létesíteni? Ha csak nem akar maga is beszállni, akkor takarodjon. *Na hogy ez honnan jutott az eszembe, fogalmam sincs. De végül is… a szado-mazo is szexualitás és ott is vannak kiáltások. Asszem… Hangomat igyekeztem moderálni, de megmozdulni nem tudtam. Ugyan úgy feküdtem, ahogy a férfi hagyott.*

- Jessyca… * Szűrtem az újabb becenévre. Nem csak azzal az eggyel volt bajom, hanem az összessel. Nekem tökéletesen megfelelt a nevem amit kaptam, ezt lehetet rövidíteni és nem haraptam érte… de áh… egy úgy sem érdekli és csak azért is hergelni fog még a fájdalom ködén keresztül is. Ha épp nem kinyírna, akkor még szórakoztató is lenne ez a fazon. Ami furcsa, mert ez már nem az első ilyen gondolatom. Hmm… megártott volna valami? Még mázli, hogy nem iszok alkoholt. Ahogy ez most hátrány is, hisz azt mondják, hogy tökéletes érzéstelenítő… de mivel nincs, így mikor elköti a karom a nagy motyogásom közepette felkiáltottam. Jééé… megint csillagok. Hadd szédüljek veletek, légyszi, légyszi… A nagy könyörgésem a csillagokhoz és a fájdalom köde közzé a kérdései is beszűrődtek. Amik felettébb értelmesnek bizonyultak… vagyis bizonyultak volna, ha egyáltalán tudom, hogy mit mondtam. Már pedig ebből nem sok maradt meg… erről is azok a fránya csillagok tehetnek. De csak szóra nyitottam a számat és már inni is kaptam, így nem volt alkalmam beszélni. Nagy kortyokban nyeltem a vizet nem foglalkozva kissé rózsaszínes. Hideg, folyékony és még meg is itatnak… mi kell még? Tiszta Hawaii… Már csak a pálmafa kéne és a legyező fiúk. No meg a fájdalom múlása. Hát csoda, hogy ennyi zagyvaság jut eszembe? De az tuti, hogy Hawaiira soha nem megyek ezek után, ha ilyen morbit helyzetben ez jutott eszembe. *
- Köszönöm. * Feleltem mikor elég volt és a fejem visszafektettem az ágyra. Valamivel jobb volt, bár a sápadtságom nem múlt. Szavaira összeszaladt a szemöldököm, de azért figyeltem. Na ha eddig sápadt voltam, akkor most fal fehér, vagy még annál is fehérebb. De nem volt más út.*
- Ritka egy rohadék vagy és Te is olyan jól tudod, mint Én, hogy bele fogok menni, ha csak egy halvány remény is van arra, hogy megússza a férfi. *Ez akár lehetett egy válasz is, hisz valóban az volt. Ám az idő szorított… Míg a férfi bement a fürdőbe a félig meddig épp kezemmel…. na jó, ez nem volt ilyen egyszerű… bár csak az lett volna. Szóval a fogaimat összeszorítottam, hogy véletlen se kiáltsam el magam. A csak félig-meddig törött karommal lerángattam a pulcsim a vállamnál és az alatta lévő pólót is. Így a nyílttöréses karom felkarnál a testemhez szorította, míg nagy szenvedések árán a törött kezem kirángattam. Halk nyögdécseim közepette, már csak annyira volt időm, hogy magamra dobjam a paplant és a könnyeim útnak indultak. Oldalra fordultam és a félig épp kezemre könyököltem, úgy, hogy annak meztelensége látszódjon. De se a véres kezem, de az ágy ne… Ahogy a ruhám sem. Az ajkam véres volt a sok harapdálástól, de azt már nem tudtam letörölni… Mikor beljebb invitálta a férfit dühösen néztem az érkezőre, mert ilyen lehetetlen helyzetbe hozott. Vetkőznöm kellett… az isten verje meg most már.*
- Szép estét! Úgy tudtam, hogy a hotel a diszkrécióról híres. Nem tudtam, hogy ide is hangtompítóval kell járnom. Talán valami gond akadt, hogy megzavarta az… hmm… élvezeteim? * Hangomban ott szikrázott a düh, és egy halvány mosoly is, ahogy a fogva tartómra néztem. *
- Nem érdekelnek a szomszédok… vagy talán már olyan jól megy, hogy maguk csak úgy kiraknak egy fizető vendéget? Ha nem akar az állásával játszani, jobb, ha hagy minket tovább szórakozni vagy a következő utam az ajtó helyett a főnöke lesz. *Éreztem, hogy az ajkaimról egy apró vércsepp kezd szabadon utat formálni az arcomra. Na hogy hihető legyen, ezt a nyelvemmel lenyaltam, de a kezem eddig bírta, már hátra is dőltem és sóhajtottam egyet.*
- Igaz Drágám, hogy nincs baj? Ez csak a megszokott előjáték. * Vontam meg a vállaim és belül feszülten vártam és reméltem, hogy elmegy a férfi…*

*Lelkiismeret furdalásom volt… hazudtam… életemben most először nem mondtam igazat. S a másik még zavarba is jött a hazugságomtól. HA tehettem volna most azonnal elmondtam volna neki, hogy ez nem igaz. Ne érezze magát ilyen kellemetlenül… rossz volt nézni és a lelkiismeretem nem hagyott nyugodni. Na de muszáj volt neki, így igyekeztem leküzdeni és jelét sem adni. Mázli, hogy a dühöm általában mindent képes elnyomni. De az „asszonyom” megszólításra csak még nagyobb lett a dühöm. Még hogy ennek az asszonya… kikérem magamnak. Jó, nem valami, hű de jó az ízlésem, de akkor is… ennyire azért nincs ficamom. Vagy is de, a kezemben… A vigyora nem sok jót ígért de hát istenem, csak próbálkoztam tovább. *
- Nyugalmat kérnénk Uram és nem pezsgőt! * Csattantam fel. Az kell még, hogy még valaki megzavarjon minket aztán megint ez legyen a vége.*
- Nem! Nem vagyok, hisz még mindig itt van, és ez miatt megvárat a Kedvesem. * Kúszott tekintetem a másikra. Na de az a vigyor, és ahogy felém indult nem jelentett semmi jót, de azért mosolyogtam és csillogtak a szemem. Az más, hogy a fájdalomtól, de csillogtak... A férfi meg elég messze volt ahhoz, hogy ne tudjon különbséget tenni. Ahogy a hajamba markol és megfeszíti a fejem egy halk nyögés szakad fel önkéntelenül is a torkomból. Na ez hihető lehetett, hisz ez nem volt rossz… sőt… a körülmények ellenére… Na de a gondolataimat sokkolta ahogy az ajka az enyémre tapadt. Ha már játszunk, hát legyen hihető. Hevesen és agresszíven válaszoltak az ajkaim az övére és bizony a fogaim is belé martak egy röpke pillanatra.*
- Csak ennyit tudsz Életem? * Nyaltam meg a számat egy őszinte vigyorral az arcomon. Na de a férfi szavaira némi kétely költözött a tekintetembe, de álltam a férfiét és nem rántottam el.*
- Csak egy kicsi… tényleg nincs semmi baj. Mindenkinek meg van a maga perverzitása… nekünk ez. * Hangom halk volt és Ó anyám, még határozottan lágyabb is. Mi a frász történik itt? Már Én sem tudtam követni. Csak reméltem, hogy ez hatni fog.*
- Magának kéne mennie Uram, ha nem akarja végig nézni amint szétkapjuk egymást… * Utolsó próbálkozás. Többre lehetőségem sem volt, hisz a férfi már rohant is a másiknak. Ahogy elém hozta csak megingattam a fejem.*
- Te idióta… mért nem takarodtál el a fenébe? * Kérdeztem szinte alig hallhatóan, ahogy a könnyeim újra útnak indulnak.*
- Ne… Kérlek… * Na ez már a baromnak szólt, ahogy a tekintetem is az övébe fúrtam. Nem, nem könyörögtem csak kértem, annak ellenére, hogy tudtam, nem fogja elengedni. Szavaira csak lehunytam a szemem és összeszorítottam a számat. Nem akartam látni, hogy mit csinál. Nem akartam a tanúja lenni. De a hirtelen csendre mégis kinyitottam a szemem. A torokból fröcskölő vér színezett mindent, az ágyat, a falakat és még engem is… Igen, sápadt bőröm már vörösben pompázott. Ahogy a nyelv is ami az ölembe volt. Egy hangos kiáltással ugrottam és húzódtam fel teljesen a falnak a lábaimmal rugdostam le magamról a takarót ezzel elrejtve a testrészt is. Végül sóhajtottam egyet a felkaromba töröltem az arcom.*
- Nem érdekel… Én megpróbáltam, mindent megtettem. Ostoba volt… *Acéloztam meg magam és a hangom is. Igyekeztem leküzdeni a sajnálatom a halott férfi iránt. Határozott tekintettel néztem a másikra és igyekeztem felállni. Első próbálkoznak megcsúsztam – és meg is szédültem - a vérben és visszahuppantam az ágyra, de aztán már sikerült és közelmentem a férfihez, a testet kikerülve. A kezeim csak magatehetetlenül lógtak mellettem.*
- Mit akartál ezzel elérni? Meghalt. Na és? Holnap nem egy, hanem két hullát találnak. Megijeszteni? Megijedtem, igen. De ez már korábban is megtörtént. Hazugságra bírtál… ez volt az egyetlen dolog, amit ezzel sikerült elérned. No meg… egy pillanatra vágyat keltened bennem az idióta vehemenciáddal. De nem… ezek aligha lehettek a céljaid. Szóval? *Nézhetett akár hogy, Én csak akkor tágítottam, hogy ha Ő rakott, lökött vagy ütött meg úgy, hogy odébb repüljek. Különben csak határozottan és talán még erősen is néztem a szemeibe. Azt a tényt leszámítva, hogy még mindig sápadt voltam.

- Sosem tudhatod… * Na ezt már csak a velem szemben lévő férfi hallhatta annyira halk volt és a paskolás alatt még a tekintetem is lesütöttem. Az amit tett nem érdekelt, az, hogy megcsókolt, hogy elvette a csontomat, hogy eltörte a másik karom is mind, mind csak fájdalmat esetleg dühöt vagy valami mást szítottak. Na, sosem szerettem, ha nyilvánosan megaláznak, és ezt bizony annak vettem. Nem tudtam másnak felfogni, akár hogy próbáltam enyhíteni a körülményeket és mentséget keresni a másiknak. De nem szólhattam, így csak az ajkamba mélyesztettem a fogaim. De aztán felgyorsultak az események és már csak előtte állva hallgattam a szavakat.*
- Egy ártatlané, amit Te fakasztottál. Te is ugyan olyan jól tudod, mint Én, hogy mindent megtettem. Egy eshetőséget nem használtam ki. Az Én hangomat hallották, nekem kellett volna ajtót nyitni és nem beengedni. De, Te ugrálsz, mint egy nyúl, akit hajtanak. * Szűrtem dühödten a fogaim között. Nem voltam olyan ostoba, hogy ne lássam be. Ez volt minden, amit tehettem. A másik lehetőség hatásosabb lett volna, igen. De a férfi direkt hívta be, hogy élvezze a játékát és engem lelkileg kínozzon erre a kisidőre. Aztán már Én figyeltem a szavaira és mikor közelebb lépet nagy volt a kísértés, sőt, óriási, hogy hátra lépjek egyet. De nem tettem. Ott álltam és vártam a folytatást. Az, hogy a hajamhoz ért, nem érdekelt… de a szavai, ez a pofátlan tekintet és közelség. Olyan szívesen pofon vágtam volna, de nem tudtam, hisz nem bírtam használni a kezeim. Reagálni akartam a szavaira, de ekkor levágta a hajam.
- Héééé…. * Kiáltottam a férfire, hogy bizony ez, ez mocsok dolog volt így el is felejtettem reagálni a szavaira. Na meg időm sem volt ennél többre. Ahogy megragadott konokul megfeszítettem a fejem, de ez nem ért semmit. Már szinte repültem is, hogy aztán kemény felületen találjam magam. Amiben sok hiba nem volt, csak annyi, hogy a tehetetlenül hánykolódó kezeim neki csapódtak, mire egy fájdalmas nyögés és újabb könnyek kerültek az arcomra és szakadtak fel belőlem. Fejem hátra feszült, de most nem a konokságom miatt, hanem a férfi feszítette meg. Már megint… ajkaim meg egy mosolyra húzódtak, ahogy a tükörben néztem magunkat. Érdekes helyzet. A csapásra kissé összerezzentem alatta, ahogy rám hajolt, pofátlanul közel. Kis erőt kifejtve próbáltam meg kissé hátra fordítani a fejem, hogy ránézzek közvetlen. Ha nem sikerült, akkor beértem a tükörrel is és onnan mosolyogtam rá ismét.*
- Kösz. Már amúgy is szédültem, jót tesz a fix felület és a vízszintes helyzet és így még gyorsabban is kerültem ebbe a megváltó helyzetbe. * Semmi gúny, semmi fellengzőség nem volt a szavaimban. Tényleg kezdtem szédülni és tényleg csak megkönnyítette a dolgom ezzel a tettel. Hogy a mosolyom miről árulkodott? Nos… annak ellenére, hogy már régesrég felfogtam, hogy meg fogok halni, mégis némi könnyedséget és megkönnyebbülést sugárzott. Az agyarai sem törölték el ezt, csak egy kis várakozás vegyült a mosolyomba, ahogy a szemöldököm is homlokomra szaladt kérdőn. Szavait végig hallgattam és csak lemondóan ingattam meg a fejem. *
- Tudod Nagyfiú, én sem sietek sehova amint láthatod. S ha már ennyire nyilvánvaló tetted, hogy így is, úgy is meghalok. Akkor már adjuk meg a módját, nem? * Persze költői kérdés volt és láthatta az undort az arcomon, ahogy végig simított a hátamon.*
- Mellesleg a házban három gyerek él. A férfi gyerekei, láttam egy képet az asztalon. Szerinted elárulom, hogy hol van? Még akkor sem, ha a pontos címet tudnám és nem csak azt amit az ablakból felismertem. * Vallottam be. Most már mindegy. Inkább meghalok Én, minthogy az a három gyerek kerüljön a karmai közé. Az egyik még karon ülő, a másik ovis a harmadik meg olyan tizenhárom év körüli. Nem, soha nem adnám ki tudva, hogy bántani fogja Őket. De talán Én még elhozhattam volna gépet, de ez már aligha merül fel a másikban. Ilyen kezekkel meg egyébként sem lennék már képes rá. Ahogy a karmai a csípőmbe marnak ösztönösen emelkedik meg a felső testem és nyomakodik hátra, ahogy a nyakam is megfeszül miközben hátrabillentem a fejem. Ajkaim közül egy fájdalmas sikoly indul útnak, amiből csak nyögés lesz, ahogy ajkaimba harapok. Ám a szemeim csak a másikat nézik a hálós tükörben. Persze, ott a fájdalom, a kétség, egy cseppnyi félelem. De van ott még sok más is… Miközben már kétségbeesetten harapom a számat, hogy ne kiáltsak.*
- Ügyes próbálkozás… de már lassan másfél hónapja nem vagyok ártatlan. * Ó persze, tudtam Én, hogy a másiknak semmi ilyen szándéka nincs. De most miért ne hihetné azt, hogy ez még tetszik is? A gond ott lapult, hogy ez nem állt annyira távol a valóságtól, mint szerettem volna, hogy álljon. Az meg, hogy mindössze egy alkalom volt… meg már lényegtelen. Ahogy az újabb vércseppek is melyeket a fogaim fakasztottak. *

- Meghatódni? Ugyan már… naiv vagyok nem idióta. Vagyis nem ilyen szinten vagyok idióta. * Feleselek továbbra is. Na igen, nem nagyon lehet befogni a szám. Vagyis persze, be lehet tömni a szám, de na… akkor mást se tudok mondani. Ami persze jelenleg hátrány lenne a másiknak.*
- Ami pedig a csökönyösségem illeti. Mit vártál? Azért mert Te vagy a nagy mumus, majd az első csúnyán nézésedre megalázkodok és csúszva, mászva könyörgök neked? Neeem… abból sem Te sem más nem eszik. Inkább haljak meg büszkén és küzdve, még ha Te ezt nem is nevezed küzdésnek, mint a könyörgő csótányok. De be kell valljam, még a regényeimben sem találkoztam ekkora féreggel mint Te vagy. * Sértés vagy sem, ezt döntse el a másik. Akár még bóknak is szánhattam, hisz ezzel azt is mondtam, hogy ilyen embert nem lehet kitalálni csak úgy. Az elején még undorodtam attól az élvezettől mit a szenvedésem okozott a másiknak, de már nem. Már nem érdekelt. Ő ilyen, nem kell szeretni, de megváltoztatni sem lehet. Lehet gyűlölködni, de minek pazaroljunk ilyenre energiát és érzelmeket, ha egyszer el is lehet fogadni. Neki ez okozott örömet, nekem a tánc. Nincs itt semmi probléma. Kivéve azt az apróságot, hogy azzal, hogy táncolok, nem okozok fájdalmat senkinek, míg Ő igen. A rántásra nem számítottam és meglepődtem a hirtelen mozdulaton, így nem is csoda, hogy a hátam a mellkasának csapódott minden ellenállás nélkül. Ám, folyamatosan megkönnyíti a dolgom a másik.*
- Micsoda figyelmesség… * Jegyzem is meg hangosan, miközben egy mosolyt húztam a döbbenet helyére. Na igen, akarata ellenére is figyelmes a másik. Hisz ha nem tart meg a karjaival, amivel szinte körül ölelt, akkor bizony a lábaim felmondták volna a szolgálatot, az ilyen hirtelen mozdulatok nem tettek jót az imbolygó egyensúlyomnak. Az, hogy méreget, kissé zavarba ejt, de a tekintetem nem sütöm le, már csak dacból sem. De ha még volna bennem elegendő vér, tuti, hogy kipirult volna az arcom… Na de az érintésére már emberi színem lett az arcomnál, ami máskor normálisnak számított volna, de most csak a kipirultságom jelzi. S már éreztem is a harapását, ahogy a melleimnél apró szúró fájdalmakat. Fejem ösztönösen biccent oldalra, na nem, hogy kirekessze a másikat, hanem, hogy még több helyet nyújtson neki. Fájdalom ittas, azonban még ha én magam nem is vettem észre, de kissé kéjes nyögésem vert visszhangot. Ó ha most jó lenne a kezem, vagy épp tudnám használni. Az előttem felelevenedet képre azonban kissé kijózanodtam. Láttam, ahogy éhesen túrnak ujjaim a hajába és megrántva szorítom fogait magamhoz, ahogy azok csak újra belém marnak, ahogy karmai végig szántanak a nyakamtól, a mellkasomon keresztül a hasfalamon. Neeem… nem akartam látni ezeket a képeket, pláne nem az arcom, amit közben láttam. Mintha csak kívülről láttam volna a jelentet, azt is láttam, hogy ezek örömet okoztak, ahogy éreztem is ezt a… ezt a megmagyarázhatatlan valamit. Pff… mi lett belőlem? Mi lett az ártatlan, gyengéd kicsi Jessyből? Vagy ez csak azért volt, mert nem tudtam, hogy más milyen? Na de kérdésekre nem volt idő, hisz a férfi már meg is szólalt én meg igyekeztem felfogni. Szavai elkergették a képeket, elkergették azt, amit az imént mutatott. Legalábbis a vonásaimból igen, még ha a szemeimből nem is távoztak annak a csillogásnak a nyomai.*
- Egyrészt a pillanatnyit csak Te látod. *Na most bizony duzzogva fontam volna össze a karjaim, de ez most lényegtelen mert nem ment. Az meg, hogy megérti-e a másik, hogy mire gondoltam, nem érdekelt. Ahogy valószínűleg Őt sem, hogy én mire gondoltam. Szóval ez egy ördögi kör. *
- Ami pedig a másikat illeti… hálás? Jópofa gondolat, csak ott bukik meg a dolog, hogy amiért hálás lehetek azaz, hogy nem szedtek szét a Xavierben. Hidd el, még annyi élvezetem sem volt benne, mint amit a Te kínzásaid adnak. Ez, ahhoz képest csak egy keringő... * Na igen… nem felejtem el. Szerintem soha nem is fogom elfelejteni azt a rohadt fájdalmat, amit átéltem. Na meg az utána lévő időszakot… Persze voltak buktatói a dolognak, mint példának okáért, hogy önként mentem a sráccal valami hülye hormontúltengés miatt. De annak is meg van oka, hogy azóta sem bírtam rászánni magam, hogy ágyba bújak valakivel.*
- Nem vagyok a rabszolgád! Szóval csak ne parancsolgass nekem. * Mivel nem tudom elkapni a ruhát így az nekem csapódva lehullik a földre.*
- Egyébként meg vicces fiú vagy. Hogy a Pokolba vegyem fel és mosakodjak meg, ha még a kezem sem tudom használni? Arról meg hadd döntsek én, hogy nekem mi a szerencse és mi nem. Szart se tudsz rólam, azon kívül, hogy milyen a vérem színe és az íze… *Szavaim már dühről árulkodhattak a dacom mellett persze. Amit aztán le is hűt az ajánlata. Na nem, még a szüleimig sem kellett elérnie. A nem kívánt házasságom miatt, ezt most valahogy nem bántam volna. Tekintve, hogy még a férjjelöltem sem ismerem. A csontommal való játszadozása nem érdekelt. Az ö kezében volt és már nem ennyimben így nem éreztem a fájdalmat, vagyis már csak a meglévőt. A döbbenetemből mozgásra kéltem, ahogy a másik leült és elé sétálva hajoltam lejjebb, hogy a szemeibe nézzek. Behemót mérete miatt nem kellett nagyon hajolgatnom. Ha csak nem húzódott el, vagy taszított el engem, akkor egészen közelről néztem a szemeibe, hogy majdnem már összeért az orrunk.*
- Eddig ez volt a legjobb húzásod Mumus… S nem mondom, hogy hatástalan. A szüleim nem érdekelnek, éltek már eleget. De a gyerekek… azok nem. Most nem tudom eldönteni, hogy csodáljalak a leleményességed és kitartásod miatt, vagy szánjalak a sivár érzelmeid miatt. Tudod… egyik sem épp jó dolog. Kirabolhatod a bankot, megölheted emberek százait, de akkor is csak egy korcs maradsz. Van, aki csodál, aki fél Tőled, aki megtörik a kezeid alatt, de TE… egyszer Téged is megtör valaki. Neked is lesz gyenge pontod, amit mások ugyan ilyen aljas módon fog kihasználni, mint te tetted másokkal. De kívánom, hogy soha ne éld meg ezt és az utolsó napjaidban legyen kiért küzdened… hogy legyen kiért élned. * S ha csak nem állított meg valahol, akkor felemelkedve vissza másztam a tükörhöz és egy darab üveget piszkáltam ki az ujjaimmal, már amennyire tudtam használni.*
- A barátja neve Ithillion Ramin. A Savorek parkban él. Negyedik emelet negyvennégyes lakás. Vannak nála a biztonsági másolatok a fájlokról. A széfet a konyhában találod, ha leemeled a konyhaszekrény ablakfelőli részét. A kód: Susan0704… A halott lányának a neve és halálának dátuma. * Nem néztem a férfire csak oldalra biccentet fejjel vizsgálgattam a tükörben visszatükröződő részeket. Hol az ablakot, hol az arcom, hol a véres földet.*
- Most már megölhetsz, meg kaptad, amit akartál. * S a hátam a betört tükörnek vetettem. Nem, még mindig nem törtem és nem is könyörögtem. a mondaton úgy hangzott, mintha csak egy pohár vizet kértem volna.*