Re: Vatikánváros

by **Sheena Duran** Kedd Nov. 15, 2011 1:14 pm

Vigyorogva legyintem meg Chris tarkóját a szoba más jellegű használatának említésére, miután végre baj nélkül feljutottunk.
A szekrényben lévő sport táskámhoz léptem és kivettem belőle a mesterlövész puskát rejtő tokot.
- Nem kell messzire mennünk, csak fel a tetőre. – mutattam felfelé. – Azért béreltem szobát a legfelső emeleten, a tetőre vezető lépcső mellett, hogy ne kelljen végigcipelnem a fegyvert az egész szállodán. – húztam szét a cipzárt és ellenőriztem le a puskát. – Szóval én most felmegyek, és igyekszem hamar túlesni ezen az egészen és elvégezni a melót. Valamiért nagyon nem tetszik ez az egész. Utána meg csak felkapom a csomagom és már itt sem vagyunk. A szobát már előre kifizettem, azzal már nem kell vackolni. És te? Megvársz itt, vagy feljössz velem? A kezed egyébként jól van? A fürdőszobában találsz elsősegély dobozt és fájdalom csillapítót, ha szükséged van rá. – nézek a kezét próbálgató fiúra.

by **Cristopher W. Somerset** Kedd Nov. 15, 2011 1:37 pm

Mire Sheena előkotorja a puskatokját, addigra már megjártam a fürdőt, és megszereztem, ami kellett belőle. Mikor említi, ép kezemmel felemelem a fájdalomcsillapítós dobozt, és megrázogatom.
- Ez megvan. Egyet bedobok belőle, annyi elég lesz a whisky mellé. Viszont azt hiszem, ezek itt lesznek fél percen belül, ha lelősz valakit a téren. Úgyhogy tempó!
Legyintek felé sürgetőleg, hogy menjen, és leülök az egyik székre, amiről rálátok az ajtóra. Mégfontosabb, hogy a falon keresztül rálátok a liftre és a lépcsőházra.
- Majd leszek a hátvéd. Ha bejönnek, megoldom.
Azzal hüvelykujjammal lepattintom a doboz tetejét, kiöntök pár pirulát a mellettem lévő kisasztalra, egyet pedig beveszek belőle. Kiveszek a zakóm alól egy üveg narancslevet, és kortyolgatni kezdem.
- Hát, fociban azért meglőni nem szoktak. Se vívásnál.

by **Sheena Duran** Kedd Nov. 15, 2011 2:15 pm

Látom, hogy Christ nem kell egyelőre féltenem, ellesz, míg én végzem a dolgom, ezért nem is teketóriázok tovább, hanem felkapom a hátamra a tokot és kisurranok a szobából.
A tetőre vezető ajtó kinyitása nem tart semeddig, hiszen nem szerelték fel valami nagyon komoly zárszerkezettel, így hamar fenn is vagyok. Számítva rá, hogy azért sasszemű mesterlövészek és kommandósok vizslatják a környéket, nem egyenesedek fel, egészen alacsonyra hajolva futok a tető székéig és a párkánynál csak annyira emelem meg a fejem, hogy át tudjak lesni felette, egyenesen a térre, ahol már nagyban zajlik az ünnepség. Most azért nincs akkor készültség, mintha a Pápa is jelen lenne, de azért nem elhanyagolható.
Alaposan bemérem a célt, és ennek megfelelően állítom be a puska célzó szerkezetét. Nem lesz sok időm, hogy nagyon próbálkozzam, szinte csak felkaphatom a puskát és „csípőből tüzelhetek”, és utána tünés. A fegyver távcsövének üvege sötétítve van, hogy nem csillogjon, és nem hívja fel ezzel rám a figyelmet, ez valamelyest csökkenti az azonnali bemérést.
~ Azt hiszem itt az idő ~ mikor a beszédek vége felé tartanak, hiszen ilyenkor már valamelyest lankad a figyelem.
Felkapom a puskát, megtámasztom a párkányon. Pillanatok alatt bemérem a célt, mély levegő, kivárom a két szívdobbanás közötti pillanatot és elhúzom az érzékeny ravaszt.
A puska egy rövidet visszarúg, én még utoljára belenézek a távcsőbe és konstatálom, hogy a célpont a földön fekszik és a feje erősen vérzik. A puskát visszarakom a tokba, és lehajolva visszafutok a lépcsőhöz, majd le a szobába.

by **Cristopher W. Somerset** Kedd Nov. 15, 2011 4:25 pm

Ezúttal rögtön kapcsolok, ahogy odafent meghallom a halk puffanást. Tudtam, hogy mi zavart: a csend!
Az ablak előtt megjelenő, majd egészen nagy sebességgel a szobába huppanó alakra nem számítottam. Ahogy ő sem arra, hogy ráesik egy zongora. Gyorsan eltüntetem a zongorát, majd felnézek a tetőre.Ahogy Sheena leér, már szólok is neki, hogy gond van.
- Mögötted jön valaki. Gyorsan mozog, és egy kard van a kezében. Lesz majd mégegy. Az a veszélyesebb, nem láttam nála fegyvert.
Ahogy befejezem a helyzetjelentést, már ide is ér az illető. Kimegyek a lépcsőhöz, és temérdek mennyiségő étolajjal árasztom el azt. Hallom, ahogy lent nem egy ember eldől.
~ Ezen még korcsolyáztok egy darabig.
Gyors séta az egyik füstjelző alá, majd egy papírzsepit meggyújtok a zippoval, és alá tartom. Nem kerül sok időbe, hogy csilingelni kezdjen a tűzjelző, és persze hogy kitörjön a pánik a lakók között.
Utóbbi persze különösen megnehezíti az olajon feljönni próbáló támadóink dolgát, hiszen rohanva/csúszva érkeznek szembe velük nagy sebességgel a szálloda vendégei.
A lift következik, amit már le is hívott valaki. Nincs külső liftajtó. És nincs kábel. A fékek két másodpercen belül megfogják hangosan szikrázva. Visszamegyek a szobába, remélve, hogy Sheena gond nélkül megoldotta a részét.

by **Sheena Duran** Kedd Nov. 15, 2011 6:02 pm

Még le sem érek a szobába, a zajokból ítélve már tudom is hogy baj van, amiben Chris csak megerősít. A szavaiból viszont már tudom, hogy mire számítsak. Nem érek rá azon meditálni, hogy vajon ő most hová startól el, remélhetőleg tudja mit csinál. Nekem most kisebb elfoglaltságom akad az utánam a szobába robbanó, szamuráj kardot lóbáló fickóval. A fegyvert az ágyra dobom, hisz most nem sok hasznát venném, és amíg nem tudok a pisztolyaimhoz közel férkőzni, addig a karmaimat veszem használatba. Szerencsémre a férfi nem képzett kardforgató, csak a fegyver maga ad neki önbizalmat, és filmekből ellesett mozdulatokkal próbál meg kettéhasítani.
- Na mi van fiúka, nem elég nagy, ami a lábad között van, ezért szükséged van valamire, amivel eldicsekedhetsz? – próbálom hergelni, hogy elvakultan támadjon, ami nem is késik, hiszen egy vérszomjas hördüléssel indul meg nagy lendülettel felém, amire én oldalt elvetődve reagálok, és ahogy elmegy mellettem, már meg is kínálom egy hatalmas rúgással, amitől majdnem elejti a kardot, de még az utolsó pillanatban megfogja.
Eközben érkezik a szobába a másik férfi, akinél Chris nem látott fegyvert. Csak remélni mertem, hogy nem valami agyturkász, habár, ha állati alakot öltök, akkor nem igazán tud befolyásolni. A következő tigrisbukfenc az ágyam mellé repít és a párnák alól előhúzom a most hangtompítóval felszerelt Walthert és a lassan magához térő kardost, nemes egyszerűséggel szitává lyuggatom. A másodikként érkezőről kiderül, hogy nem telepata, hanem harcművész és ő már kellően képzettnek tűnik, de nekem meg nincs kedvem vele játszadozni, ezért szépen átalakulok állati formámmá és hiába a kapálódzás, egy fekete párduc ellen nincs esélye. Mikor végre elcsendesedik, akkor már hallom ahogy Chris visszatér.
- - Menünk kell! – szólalok meg még mindig rekedt morgással, és várazóan a fiúra nézek. – Merre szabad az út? Úgy látom nagyon jó vagy ebben. Az én hallásomat, most összezavarják a különböző zajok.

by **Cristopher W. Somerset** Kedd Nov. 15, 2011 11:11 pm

Mikor visszaérkezem, egy hatalmas párduc jön velem szembe, és morog valamit. Reflexből magam elé tartom ép kezem, mintha vívóeszköz lenne benne. Majd körülnézve a szobában rájövök, hogy a két támadó holtan fekszik, egyetlen karmos pedig Sheena lehet, aki megmaradt.
- Az egyik lift még működik, csak kiakasztottam. Hadd higyjék, hogy arra jöhetnek. Fel a tetőre!
Azzal meg is indulok előre. Kissé bizalmatlanul nézek a nagymacskára. Bizarr még nekem, hogy ekkora négylábúakkal beszélgessek. Bár, biztosan meg lehet ezt is szokni. Egy idő után. Hosszú idő után.
Felszaladok a lépcsőn, fel a tetőajtón, ki a tetőre, ki a peremre. Lent a téren már káosz van. Mindenki fel és alá rohangál.
Át a tető másik oldalára, ahol van viszonylag közel egy másik tető. Hátranézek koromszínű útitársamra.
- Elbírsz a hátadon egy ugrás erejéig?

by **Sheena Duran** Szer. Nov. 16, 2011 10:04 am

Miután Chris visszaékezett és végre megbarátkozott a gondolattal, hogy a párduc én vagyok, rögtön a tetőt javasolta menekülő útvonalként. Felérve és felmérve a helyzetet, egy út kínálkozik, hogy nem a téren pánikoló tömegben kössünk ki, hogy átugorva a mellettünk álló ház tetejére, onnan jussunk valahogy az utcára. Szokatlan kérésén kicsit meglepődök, de valahol igaza van, hiszen a sérült kezével, még nem biztos, hogy meg tud kapaszkodni, ezért hát mérlegelem a dolgot, megpróbálom megsaccolni a súlyát, hogy megoldható-e a dolog. Még sosem volt rá példa, hogy ilyet csináljak, úgy, hogy ez még nekem is új volt.
Kisebb méricskélés és hezitálás után rábólintottam és hátrább mentem, hogy elég helyem legyen a nekifutásra, majd vártam, hogy elfoglalja a helyét a hátamon.
Mikor már biztosan ült, nekilendültem és nem mondom, hogy olyan könnyen, mint egyébként, de gond nélkül átugrottam a másik tetőre.
Ahogy lemászott rólam, azonnal visszaváltoztam és a tető másik feléhez futottam, hogy lenézve tájékozódjak, szabad-e az út, ha igen akkor a lépcső felé veszem az irányt.

by **Cristopher W. Somerset** Szer. Nov. 16, 2011 10:34 am

Bólint, ezért úgy gondolom, beleegyezik a dologba. Bár hiányzik a tökéletes magabiztosság, mikor a számomra szokatlan "járműre" felülök, dehát ez egy ilyen bicikli. Vagy párduc. Na.
Az ugrás után kell néhány hosszú, mély lélegzetvétel, hogy túltegyem magam a dolgon. Nem is azért, mert féltem volna, csak helyre kell tenni az egészet a fejemben.
Megfordulok, méregetem egy kicsit a másik épületet. Néhány pillanattal később Sheena felé fordulok, és ahogy a lépcsőházat választaná, csak megcsóválom a fejem.
- Tűzlépcső. Az a biztos. Utcafronton biztos, hogy várni fognak.
El is indulok a tűzlétra felé, de a tető pereme környékén megállok. Visszafordulok, és a lány felé nézek.
- Indulj el, én fedezem a hátunkat.
Ahogy elindult, én is kilépek a tűzlépcsőre, és a másik tető felé nézek, ahová fegyveresek érkeznek. Némelyiknek lila és véres foltok tarkítják az arcát, némelyik tökéletesen elázott ruhában jön. Természetesen megejtek egy fölényes mosolyt feléjük, majd féloldalt állok, mintha a golyók elől húznám össze magam. Szemeim kissé összeszűkülnek, tenyerem pedig feléjük tartom, mint aki megálljt parancsol.
Nem is élnek tovább a golyók, mikor beérnek a két méter sugarú környezetembe, kivéve, amik mellé mennek. Értetlenül állnak ilyen mértékű céltévesztés mellett, ami ad két pillanat szabadidőt, hogy lejjebb szaladjak a tűzlépcsőn. Természetesen hagyok a legfelső szint magasságában egy zongorát, hogy ne legyen olyan egyszerű utánunk futniuk akkor se, ha véletlenül átjutnának a tetőre.
Leérve a sikátorban felteszem egyszerű, ámde létfontosságúnak ítélt kérdésemet.
- Tudsz vezetni?

by **Sheena Duran** Szer. Nov. 16, 2011 12:00 pm

Látom, hogy megrázza a fejét a belső lépcső használatának ötletére és a tűzlétrát javasolja. Gyorsan lépek is arra, mikor meghallom a felérkező üldözők hangját és megfordulok. Kíváncsian méregetem Christ, hogy mivel is akarja feltartani őket,, de már megtanultam a szakmám kapcsán, hogy ne ilyenkor álljon le vitatkozni az ember. Chris már nagyfiú tudja mire képes, ezért minden lelkiismeret-furdalás nélkül mászom le a létrán. Lejjebb érve felnézek a lövések hangjára, de már látom is, hogy a fiú sebesen mászik lefelé, tehát sikerült valamit bűvészkednie, és a legnagyobb meglepetésemre egy zongora is a képbe kerül.
Rekord sebességgel érünk le az épület melletti sikátorba, ahol megint csak meg kell állnom, hogy válaszolni tudjak az újabb kérdésre.
- Természetesen tudok. – bólintottam. – És nem mond, hogy itt parkoltál le, mert sejtetted, hogy erre fogsz majd egyszer felbukkanni, ha esetleg Római kirándulásod alkalmával üldözni kezdenének. – vigyorgok rá. – De kíváncsian várom, hogy mivel lepsz meg.

by **Cristopher W. Somerset** Szer. Nov. 16, 2011 1:01 pm

Szerencsére az üldözőink a vártnál kicsit jobban eltotyorásznak a két háztető közötti átkeléssel. Ennek persze határozottan örülök, hiszen így van esélyünk golyózápor nélkül kijutni a sikátorból.
- Nem sok esélyünk lenne egy sportautóval. Ha esetleg emlékszel rá, a béke és szeretet hívei magas kőkerítéssel határolják el magukat a világiaktól.
Intek a fejemmel, majd gyors léptekkel elindulok a sikátor utcafronttal átellenes irányába. Ott egy újabb, merőleges kis utcában - amit inkább illene nagyobb sikátornak nevezni - egy kamion áll. Vagány vigyorral fordulok meg, mint mikor valami igazán menő dolgot mutatnak a reklámhősök a reklámmellékszereplőknek.
- Ez parkolt itt, és a hátuljából téglákat pakoltak legutóbb.
Odasietek mögé, és kinyitom a raktér ajtaját.
- Még majdnem tele van. Ez elég lendület lesz. Tiéd a volán!
Azzal be is mászok az anyósülésbe. Tovább tart, mint illene, de a sérült kezem miatt elnézem ezt most magamnak.

by **Sheena Duran** Szer. Nov. 16, 2011 1:59 pm

Sejtelmes mosolygása már előre vetítette, hogy valami különleges meglepetést tartogat, így hát csak kicsit döbbentem meg amikor a kamiont szemelte ki kijutásunk oszlopos járművévé.
- Gratulálok, te aztán tudod, mitől döglik a légy! – vigyorgok rá, miután megszemléltem, hogy jó pár tonna tégla van még a jármű hátuljába pakolva. – Szerinted a kulcsot benne hagyták, mert profi kocsitolvaj, az nem vagyok, de lehet át kéne képeznem magam erre is.
De nem hiszem, hogy van időnk ezen töprengeni, és Chris is így gondolhatja, mert már fel is tornázza magát az utas ülésbe.
~ Hát akkor hajrá! Kamionnal még sosem menekültem. Tisztára egy James Bond filmben kezdem érezni magam. ~
Felpattanok a kormány mellé és, ha sikerül elindítani a monstrumot, akkor a városból kivezető út irányába kezdek haladni, ami nem is könnyű egy ekkora batárral. Nem vagyok gyakorlott teherautó sofőr, ezért nem hiszem, hogy sokáig kitartana az álcánk, eléggé nyilvánvaló, hogy nem egy profi vezeti a gépet.
- Szólj, ha valami gyanúsat észlelnél. - kérem a srácot, mert egyre jobban kezdek bízni a képességében. - igyekszem nagyobb lövöldözés nélkül és egy darabban megúszni.

by **Cristopher W. Somerset** Szer. Nov. 16, 2011 10:09 pm

Lehajtom a napellenzőt, melyből egy kulcs pottyan Sheena ölébe. Visszahajtom, majd hátradőlök, és bekötöm magam.
- Indulhatunk.
Egészen hamar ráérez a kamion vezetésére, legalábbis úgy tűnik. Viszont az is látszik, hogy valamit nem teljesen értett meg. Nem baj, majd itt leszek, hogy figyelmeztessem.
- Szólok, ha van valami. Kezdetnek mondjuk ahol a buszok bejárnak, azt a kaput célozzuk meg. Arra! Valószínűleg át kell törnünk rajta, úgyhogy gázt bele! Ezek a dögök nehezen gyorsulnak.
Ép kezemmel még meg is támaszkodok a műszerfalon. Nem árthat egy kis plusz biztosíték.
- Rázós lesz, annyi biztos.

by **Sheena Duran** Csüt. Nov. 17, 2011 9:12 am

Mikor Chris belőtte az útirányt, igyekeztem a kamionnal arrafelé lavírozni, de ahhoz ki kellett keveredni ezekből a szűk utcákból, és forgalmasabb utakra kanyarodni, ahol az ünnepség miatt még a szokásosnál is nagyobb volt a tülekedés és a tömeg. Ezért a felfedezésünk esélye is egyre nőtt, ahogy az idő haladt és mi sokszor egy helybe toporogtunk. Két lehetőségem volt: próbálunk vegyülni, amíg lehet, vagy tövig taposom a gázt és letolok mindenkit az útról, és imádkozunk, hogy a szerencsénk kitartson a kapuig.
De, ahogy a forgalmat elnéztem, ez utóbbi látszott az egyetlen járható útnak, mivel a zsigereimben egyre jobban azt éreztem, hogy körbe vagyunk zárva és csak percek kérdése, hogy valami történjen. Chrisre néztem és mivel láttam, hogy felkészült a keményebb és göröngyösebb utazásra, rálépek a gázra. A monstrum felgyorsul és csörömpölés csattanások, kiabálások kíséretében meglódul a távolban már felsejlő kapu felé.

by **Cristopher W. Somerset** Csüt. Nov. 17, 2011 9:50 am

Ahogy azt vártam, Sheena alaposan beletapos a gázba. Szerencsére fel voltam készülve, így csak stabilan kell tartanom magam, hogy átvészeljem az esetleges "rázós szakaszokat".
A tömeg persze szétugrik előlünk. Különösen, miután sofőrünk vagy épp én megrántjuk a kürt madzagját.
Halkan nyöszörög a felni, és az alváz is, ahogy a karbonszálak átszövik. Ennyi biztosíték nem fog ártani, ha esetleg komoly ellenállásba ütközünk.
- Az ott rendőri vagy katonai kordon? - kérdezem az előttünk lévő, láthatóan feltartásunkra berendezett fogadóbizottságra.
Részben a ránk zúduló golyók miatt, részben pedig a várható becsapódás szilánkjai ellen lehajtom a fejem. Nem kell csalódnom, szegény szélvédőnk kap bőven ólmot. Áttörésünk azonban egy furgonon és két személygépjárműn át furcsa módon alig érzékelhető.
- Még egy kicsit kell tovább jutnunk! Mehet a full gáz!
Bőg a kamion motorja, ami valószínűleg egy közepesen hajtós napnak érzi ezt a mait. Még akkor is, mikor tövestől szakítjuk ki a kaput, némi kőtörmelékkel együtt, hogy aztán Rómában az első kisutcába hajtva elhagyjuk a járművet, és elvegyüljünk a város forgatagában...

//Köszönöm a játékot!//

by **Victor Creed** Szomb. Feb. 04, 2012 3:24 pm

//Sheena-nak//

Hát igen… csapda volt, erre már magamtól is rájöttem. Azt is mondhatnám, hogy már számítottam rá, de valahogy nem érdekelt… most már biztosan nem. Ismét a derekamba fúrják a botot és megrázkódom - áram… Felegyenesedem, megrázom a fejemet és feléjük morgok, de erre egy másik bot fúródik a hónaljam alá. Izzadok, a testem rázkódik. Próbálok körülnézni, de minden homályos. A körülöttem lévők idegen nyelven beszélnek. Talán olasz… Nyelek, a torkom kiszáradt. Nyakamon, csuklómon, derekamon, bokámon – láncok. Fém rudakhoz vannak kötve, amikkel a férfiak lökdösnek a megfelelő irányba. Mint egy vadállatot, olyan óvatosan és biztonságosan vezetnek.

Megrántom a kezemet – izgatottan felkiáltanak, aztán ismét jön az áram és a láncok megfeszülnek, ahogy belevájnak a bőrömbe. Szüntelenül morgok. A föld alatt vagyok? Nincs ablak, a levegő hideg, hűvös… Masszív falak mindenütt és túlságosan is nagy csend. Szédülök…

Magnus nem fog örülni, hogy az egész szövetség csak kitaláció volt. Még, hogy csatlakoznak, az ügyben részt vesznek… cöh, na persze. A találkozó nem alakult fényesen - enyhén kifejezve. Mikor megéreztem, hogy baj van, azonnal le akartam lépni. Nem, mintha nem vágytam volna néhány déli vérére, de Magnus határozottan mondta, nem bízik bennük – ha lehetőségem van rá tűnjek el, mert a terep veszélyes még nekem is. Így akartam tenni, nekem semmiben sem fájt volna, hogy itt hagyjam az embereket. Elegem volt belőlük, már a tárgyalás elején is! Majd otthon gyilkolok tovább, hamar el akartam hagyni Rómát… De az itteniek máshogy gondolták.

Nagyon máshogy – morogok hangosabban, mikor megállunk. Egy lift féleséggel legalább három emeletet mehetünk lefele, aztán kiszállnak és maguk után vonszolnak. Fertőtlenítő szag terjeng a levegőben valami maró bűzzel és vérrel keverve. Megborzongok és újra ki akarok törni – de majdnem összeesek. Nem tudom mit csinálhattak velem, de ilyen elesettnek még sosem éreztem magamat. Újra hozzám érintik a botot és az áram a vállamba szalad, mire fél térdre rogyok. Előttem egy fehér köpenyű férfi áll. Kérdez valamit, amit nem értek és ugyanúgy válaszolnak.

Kezével a zsebébe nyúl és elővesz valamit, de nem látom mi lehet az. Elmosódik minden. Nagyon nem tetszik, ahogy közelebb lép. Megpróbálok felállni, néhány férfi el is esik és egy pillanatra a kezeim szabaddá válnak. Felé kapok, de a mozdulat lassú. Kitér előle, aztán a vállamba nyomja a tűt.

Felvonyítok a fájdalomtól…

Ismét elvezetnek, de még hallom a köpenyest veszekedni valakivel. A félhold alakú folyosón nem tudom mikor állunk meg. Nyikorogva kinyílik egy ajtó, aztán a tömény falból készült lyukba visznek, hogy a bokámon és a csuklómon lévő láncokat a falból kiálló tartókra erősítsék. Ellenkezem… vagyis próbálok. A fejem zsong, a szám száraz, nem érzem az ujjaimat. A nyakam éget, ahol az előbb megszúrtak. Nem tudom mi lehet vagy hogy hol vagyok, de azt tudom, hogy ki fogok szabadulni. Előbb vagy utóbb… A bosszúszomj édes…

A testem regenerál, már csak ki kell várni… Erőtlenül rogyok le a fal tövében és becsukom a szememet…

by **Sheena Duran** Szomb. Feb. 04, 2012 3:57 pm

Már megint Róma, és megint Vatikánváros! Szívesen visszautasítottam volna a melót, mert még élénken élt bennem a múltkori fél városon át tartó üldözés az inkvizíció részéről, de elég meggyőző összeget ajánlottak ahhoz, hogy félre tegyem a kétségeimet.
A célpont, azért most nem volt olyan prominens személyiség, hogy nagyon felhívjam magamra a figyelmet, de azért óvatos voltam a becserkészéssel és a kinyírásával is, amit szép csendben intéztem, semmi látványos lövöldözés, csak egy kis méreg és már kész is volt.
Minden simán ment és én már megnyugodtam, hogy ezúttal békésen telik el még az a három óra, ami a repülő indulásáig még hátra van, de nem így történt.
A Motelban, ahol most megszálltam, éppen a csomagjaimat pakoltam össze, mikor rám törték az ajtót. Az első behatolót még sikerült mellbe lőnöm, de aztán két kis tüske fúródott a vállamba és ahogy az áram végigszaladt az izmaimon, rángatózva estem össze.
Míg az izmaim ernyedt állapotban voltak és mozdulni sem bírtam, azonnal rám ugrottak és hátrabilincselték a kezem, majd a lábamra is kaptam egy láncot. Felrángattak a földről és bevágtak egy fekete furgonba.
Nem tudom, hogy merre mehettünk, mert egész végig a padlón feküdtem, még felülni sem engedtek, ahányszor megpróbáltam, mindig visszalöktek, így aztán végül feladtam, és nyugton maradtam.
Egy hangárszerűségben álltunk meg és rugdostak le a kocsiról, majdnem szó szerint, hiszen az összeláncolt lábammal nem bírtam lelépni, ezért hozzásegítettek hátulról, így hatalmasat zakóztam, felnyalva a betont, amin még jót is derültek.
De nem szóltak hozzám most sem egy szót sem, csak maguk között hangzott el egy-egy rövid utasítás, ami természetesen olaszul volt, így nem értettem.
Abban biztos voltam, hogy most nem úsztam meg és ezek nem rendőrök, hanem azok akik a múltkor is üldöztek már, az inkvizíció. És abban is biztos volta, hogyha nem pattanok meg hamarosan, akkor nem szabadulok tőlük élve, de most összekötözve, fegyver nélkül egyelőre tehetetlen voltam.
Végig lökdöstek egy hideg és keskeny folyosón, majd lifteztünk is egyet, majd újabb folyosó, ahonnan ajtók nyíltak, és aztán az egyik előtt megállítottak. Olaszul karatyoltak egy sort, amiből azt vettem ki, hogy vitatkoznak valamin, de végül csak kinyitották és egy jól irányzott rúgással a hátsó falig repítette, majd az ajtó hangos csattanással záródott be mögöttem.
~ Hmm! Legalább a bilincset levehették volna! Barmok! ~ motyogtam magamban, míg megfordultam, hogy körülnézzek és akkor tágultak csak ki igazán a szemeim, habár a szagok már előre jelezték is, hogy társaságom van és nem is akárki! Kardfog gubbasztott a túloldali sarokban!
Először azt hittem alszik, de hát neki legalább olyan a hallása és a szaglása, mint nekem, ha nem jobb, ezért akkor is tudnia kellene, hogy itt vagyok, csak hogy eléggé megviseltnek látszik és szép nagy láncokkal van a falhoz kötve. Ez legalább megnyugtató. De mi lesz később?

by **Victor Creed** Szomb. Feb. 04, 2012 4:24 pm

Ismét jönnek. Tizenöt-húsz perc telhetett el azóta, mióta itt vagyok, de máris jobban érzem magamat. A szédülésem enyhült és már tökéletesen látok, egyedül a szám száraz, de azon úgy sem tudok változtatni. Az ajtót lendületesen kivágják, mikor felerősödnek a hangok és akkor… megérzem az illatot. Felpattannak a szemeim, mivel nem hiszem el, hogy ezt érzem – de igazam van, tényleg Sheena az. Fenyegetően felmorgok, miután bezárul az ajtó.

- Sheena… - ösztönösen mozdulok, de úgy egy méter után megállok a levegőben, ahogy a láncok megfeszülnek végtagjaimon és visszarántanak. Mindenre számítottam csak rá nem. Fenyegetően rávicsorog és amennyire tudom, felébresztem magamat a kábulatból. Még örülnék is a megérkezésének, szinte tálcán kínálják fel nekem az életét. Hátrabilincselt kézzel eléggé nehezen használhatná a karmait és ahogy végignézek rajta, biztos vagyok benne, hogy a fegyvereitől is megfosztották. Egy a probléma; én is meg vagyok láncolva. Ráadásul a falhoz, hogy rohadnának meg! Erőtlenül dobom a kezeimet az ölembe, miközben feszülten nézem, vajon akar-e támadni. Bár a jelenlegi helyzetét nézve nem hiszem, hogy megkísérelje, de ettől a lánytól minden kitelik. Még azt is kihasználja, hogy meg vagyok kötözve… Izmaimat megfeszítve figyelem, aztán kénytelen vagyok ismét becsukni a szememet. Fáradt vagyok… Nagyon fáradt. Ha közeledne azt meghallanám, így nem számítok váratlan támadásra. Nem olyan ostoba ahhoz, hogy megpróbálkozzon ezzel.

- Jöttél meglátogatni? – kérdezem gúnyosan és halványan elmosolyodom. – Milyen kedves… Nem gondoltam volna rólad, hogy már most hiányzok.

by **Sheena Duran** Szomb. Feb. 04, 2012 4:42 pm

Izmaim ugrásra készen megfeszülnek, ahogy ránézek, mert egészen addig nem tudom, hogy bilincsei mennyire strapabíróak, míg vissza nem rántják a felém lendülő Kardfogat.
Most bánom csak igazán, hogy nem vették le rólam a bilincseket, hisz itt lenne a jó alkalom, hogy elszórakozzak vele egy kicsit, hiszen láthatóan nincs teljesen magánál, még ha az ösztönei működnek is. De mi a fenéért zártak össze minket? Remélem nem valami modern gladiátor játékot akarnak itt végig nézni. De, ha most nem tud a férfi rám támadni, akkor kicsit alább is hagy a feszültségem és a kijutás kap főszerepet, minden esetre ehhez Kardfog elég ösztönzően hat rám. Nem szeretnék már itt lenni, ha leszedik róla azokat a láncokat.
- Persze! Pont a te ronda pofádra voltam kíváncsi! – köpöm oda a szavakat. – Már kezdtem odahaza jól érezni magam, hogy nem éreztem a büdös bundád szagát.
Most nyugodtan piszkálhattam, hiszen hatástalanítva volt, így még jót vigyorogtam is hozzá, hiszen én legalább mozgásképes maradtam, ő meg mint egy leláncolt oroszlán kuksolhatott a sarokban.
- Csak nem rossz fát tettél a tűzre Kardfog és most a sarokba térdeltettek? Milyen szánalmas így látni a nagy gyilkológépet! Na, de nézzük miből élünk.
Azzal az ajtóhoz léptem, hogy szemügyre vegyem a zárat, amit háttal a kezemmel meg is tapogattam, meggyőződve, hogy az ajtó fából van és a zár sem a legújabb konstrukció, hanem valami régi szerkezet. A falakra néztem, amik jó vaskosnak tűntek. Innen ugyan még a hang sem jut ki, legalábbis, amíg a bilincsek rajtam vannak.
Van egy álkulcs ilyen esetre a cipőm sarkában, de jó lenne meggyőződni róla, hogy oda kinn nem leskelődik senki. És hátrakötött kézzel elég nehéz hozzájutnom is. De hát még sem kérhetem meg a legnagyobb ellenségemet, hogy ugyan nyissa már ki nekem.

by **Victor Creed** Szomb. Feb. 04, 2012 5:12 pm

Jót szórakozom a mérgelődősén.

- Ó, szóval érezted, hogy nem vagyok otthon és csak miattam jöttél ilyen messzire? – forgatom ki a szavait, aztán a falnak támasztom a fejemet. Mélyen beszívom a levegőt és élvezem, ahogy egyre inkább múlik az émelység és a gyengült állapotom.
A következő mondataira fenyegetően felmorranok és megrángatom a kezeimre erősített láncokat. Még mindig nincs erőm hozzá, hogy kitépjem a falból. Csak jussak ki innen, esküszöm, hogy…

- Vigyázz a nyelvedre Cicus, mert a végén kitépem – morgolódom ebben a lehetetlen helyzetben. Ilyen nincs! Szinte szikrákat szór a szemem, miközben követem a mozdulatait. Oldalra döntött fejjel figyelem az ügyködését, ahogy elgondolkozva körbenéz. Felhúzom a térdemet és karomat lazán rárakom.

- Hiába, úgysem jutsz ki. Ha ők nem, akkor én foglak megölni – jelentem ki, aztán a csuklómon lévő láncra esik a pillantásom. Szemöldököm alól fellesek a még mindig vizsgálódó Sheena-ra, aztán sunyin elmosolyodom. Hangos kattanás hallatszik, ahogy fogaim alatt elszakad a faltól a bilincs, majd egy újabb, mikor másik kezem is szabad lesz. A lány tekintetét látva elégedetten felhümmögök.

- Talán hamarabb, mint gondolnám…

Megdermedek és talán Sheena is így tesz, mikor ismét lépteket hallok és nyílik az ajtó. Hat fegyveres férfi lép be, hangosan kiabálva és utasítgatva, a bérgyilkosra három is ráfogja a fegyverét tisztes távolságban maradva, egy az ajtónál áll meg, a másik kettő pedig elindul felém. Hamar akarok felállni, de megszédülök, ezért elég bizonytalanra sikerül. Az egyik felemeli rám a fegyverét és minden szó nélkül céloz. Egy szúrást érzek a szívemnél és újra felvonyítok. Lerogyok a földre és hátamat a falnak támasztom - iszonyú a fájdalom, még nekem is.

Veszekednek és az egyik a láncaimra mutat, aztán meglöki a társát. Az visszakiabál rá, de vitatkozásuk közben az összes az ajtóhoz megy. Kimennek, bezárják és újra csak én és Sheena maradtunk. A szédülésem intenzívebbé válik és nagyban lihegek. A látásom rosszabb lesz, ezért erősen csukom össze a szememet, miközben arcomon legördül egy izzadtságcsepp... Remek...

by **Sheena Duran** Szomb. Feb. 04, 2012 5:33 pm

Csak húzok egyet a vállamon, ahogy a kijutási igyekezetemet kommentálja. Ja, persze, majd pont ős fog engem most megölni! Aztán csak állok és megbűvölve nézem, ahogy ez a nagy állat szétharapja az őt fogva tartó láncokat.
~ Óóó, a fenébe, a végén még igaza lesz! Én meg itt állok bilincsbe verve, védtelenül! ~
Aztán nem telik bele pár másodperc már hallani, hogy lábak dobbannak a folyosón és már nyílik is az ajtónk. Hátrálok egy keveset, ahogy hat felfegyverzett férfi tömörül be a helyiségbe és nagyon távolságtartóan, de határozottan rám szegezi három a fegyverét, mielőtt bármilyen meggondolatlanságra vetemednék. Persze hülye nem vagyok, most nem ugrálok.
Kardfog sem, pedig ahogy feláll már számítanék rá, de látszik, hogy azért még ne áll a helyzet magaslatán, főleg az után, hogy az előtte álló férfi nemes egyszerűséggel bele lő valamit, amitől Kardfog padlót fog! Először azt hittem simán csak belelőttek, de mikor egy kisebb vita után távoznak, látom, hogy nem golyó ütötte lyuk van a mellkasán. De akármi is volt nagyon kiütötte az tény.
- Hát, mit ne mondjak, marha szarul nézek ki nagyfiú! – osztom meg vele az észrevételeimet, de gondolom ezt ő is tudja, a legördülő izzadságcseppeket elnézve az arcán. – Valamit nagyon szeretnének tőled, és, ahogy látom, nem nagyon fogsz tudni nekik ellenállni. Még jó, hogy csak téged szeretnek ennyire. – jegyzem meg pikírten.
Az viszont tuti tény, hogy valahol kamera van elhelyezve, hiszen, ahogy Kardfog tönkretette a bilincsit máris a nyakunkon voltak. Így nem fogom elővenni a kulcsomat, csak, ha már tudom hol az az átokverte kukucskáló.
Újból sétálgatni kezdek, miközben a figyelmemet semmi nem kerüli el. Most Kardfog is mellékes, hiszen ő nem egészen van magánál.
Aztán az ajtókeretnél, mintha megpillantanék valamit. Hát ez elől elég nehéz lesz elbújni, mert pont a Kardfog melletti sarok lenne a jó, de hát oda elég neccesen jutnék el.

by **Victor Creed** Szomb. Feb. 04, 2012 6:11 pm

Kezem remeg, ahogy a szérum végigszánkázik az egész testemben és fájdalmasan felnyögök. Mintha belülről robbantanának fel. Pedig már kezdtem jól érezni magamat! A francba, ezek tényleg komolyan harcképtelenné akarnak tenni. De akkor, hogyan jutok ki? Azért még van erőm gúnyosan felhorkantani Sheena maró szavaira. Tenyerembe temetem az arcomat és a mellkasomba fúródó zöld tollas lövedéket jó messzire eldobom.

- Fogd be a szádat házi cica – motyogom. – Csak tőled nem tartanak annyira. Tudod – emelem fel a fejemet és azért is féloldalasan elmosolyodom kettő fájdalomhullám között – veszélyesebb vagyok, mint te. – Újra elkezd járkálni, idegesít az a nyugodtság, ami belőle árad. Odamegy az ajtóhoz… Áh… Lejjebb hajtom a fejemet és a kezemre téved a tekintetem.

Koncentrálok, hogy csak egyet lássak belőlük, aztán megpróbálom kiereszteni a karmaimat, ami… semmi sem történik! Mi a…
Újra próbálkozom, aztán újra és újra és… Fellesek, de Sheena nem látott az egészből semmit, így abbahagyom és hátradőlve felsóhajtok. Végighúzom az ujjaimat az arcomon. Ilyen nincs…

- Mégis mit járkálsz?! – csattanok fel hirtelen. – Úgysem jutsz ki egyedül, szóval ülj le a seggedre… így is hármat látok belőled – fintorgok.

by **Sheena Duran** Szomb. Feb. 04, 2012 6:42 pm

- Cöcöcö! – kuncogok a szavain. – És mit érsz a nagy veszélyességeddel most? Én teljesen egészséges vagyok és, ahogy módom lesz rá megpattanok, te meg felállni sem bírsz, így szépen itt maradsz. – mondom neki gúnyos hangon. – Szóval nyugodtan visszavehetsz magadból.
Azon meditálok, hogy hogyan is férhetnék oda Kardfog másik oldalára, és a mostani állapota talán még a lehetőséget is megadja, hogy megpróbáljam. Az már biztos, hogy csak ezen a módon juthatok ki, mert nem sokáig hagynak engem itt nyugton, és nem szeretném megtudni, hogy mik a terveik velem.
- Te csak nem mond meg nekem, hogy mit csináljak! – csattanok fel a nyavajgásán.
Nem tudom, hogy beavassam-e a kamera dologba, és még azt sem tudom, hogy csak látnak-e bennünket, vagy hallanak is, habár a mai technikával ez már gyerekjáték. Ha jobban meg tudnám nézni, akár a márkáját is megmondanám, de akkor rájönnének, hogy tudom.
Úgy döntök megér egy misét, hátha a helyzete rádöbbenti Kardfogat, hogy nem ártana, ha most összedolgoznánk, mielőtt feldobjuk a pacskert. Így hát háttal állok a kamerának és hangosan szólok Kardfoghoz, remélve hogy rám néz.
- Ne sajnáltasd már magad! Olyan vagy mint egy rakás szerencsétlenség! – igyekszem annyira bántó lenni amennyire csak tudok, hátha összeszedi magát és közel lép hozzám, akkor oda tudom súgni neki a kamera dolgot.

by **Victor Creed** Szomb. Feb. 04, 2012 7:22 pm

Már rákérdeznék, hogy mondja már, hogy gondolja ezt a megpattanást, de csak felhümmögök. Nem fejezi be a járkálást… Sőt! Megáll és olyat, tesz, amit nagyon nem kellene. Lassan emelem fel a fejemet, ránézek, hagyok neki pár másodpercet, hogy meggondolja magát és visszaszívhassa az előbb mondottakat. De helyette kitartóan állja a tekintetemet.

- Mondd még egyszer… - utasítom halkan sziszegve. Ha megismétli a felső ajkaim felhúzódnak a vicsortól, ha nem, a dühöm csak tovább fokozódik attól, ahogy farkasszemet nézünk.

- Na jó, ebből elég! – morranok fel és a kezem közé véve a lábaimat béklyózó láncokat elharapom. Ezek után érzem, hogy kéne egy kis pihenő, de a vérszomj nagy úr. Felállok, vállamat a falnak támasztom, aztán ellököm magamat és elindulok Párduc felé. – A játszadozásnak vége, befejeztem – vakkantom és teszek felé egy lépést. – Megöllek. Miután kijutok innen, megkeresem Lynn-t is és mielőtt kivéreztetném, elmesélem neki, hogy mennyit sikítottál a fájdalomtól – közlöm vele, de megfordul velem a világ. Megállok, várok egy kicsit és megrázom a fejemet. Újra elindulok, de mivel karmaim használhatatlanok csak kivillantom a fogaimat… Tudom, hogy egyáltalán nem hatásos ez a mostani helyzetben, de nem foglalkozom vele, a dühöm kezd teljesen elvakítani.

Mikor elé érek egyik kezemet elindítom, hogy rárakjam a vállára és erősen megszorítsam… Csak hát az erősséggel is baj van, meg a határozott fellépéssel. Muszáj ismét nekidőlnöm a falnak.

by **Sheena Duran** Szomb. Feb. 04, 2012 8:14 pm

Látom, hogy felkeltettem az érdeklődését, és a kedvemért máris kezdi összekapni magát, csak félő, hogy esetleg egy kicsit túllőttem a célon, és megfojt mielőtt elmondhatnám neki mi a helyzet, amilyen agyatlan néha, ha elönti a harci kedv.
- Nem szívom, gyere és mutasd meg mit tudsz! – heccelem tovább.
Ha a kamera mögött ül is valaki, most legfeljebb jót vigyorog, hogy összeugrunk, legalább is remélem, hogy nem küldik be megint a katonákat.
Most már Kardfogat a lábán lévő láncok sem akadályozzák és kezdek egy kicsit aggódni, de ahogy szédeleg néha, az talán ad némi reményre okot.
- Te csak szakadj el Lynn-től oké? Ez a mi játszmánk, neki nincs köze hozzá, én sem akarom a te barátaidat levadászni, habár megtehettem volna. – gorombulok be, a játékot félretéve cseppet, de aztán visszafogom magam, most ki kell jutni innen.
Megint tesz felém pár lépést, majd neki dől a falnak és a karmait sem engedi ki, ami már magában is meglepő, hisz már nagyon dühös, legalább is szóban és a liluló fejét elnézve.
Aztán elég közel jön, hogy a vállamra rakja a mancsát, de már mást nem tud csinálni, megint elfárad szegény.
- Talán le kéne ülnöd, nem? – kérdezem kissé gúnyosam, majd halkan, hogy csak ketten halljuk oda súgom neki. – Kamera, lehallgató!
Aztán újra hangosra váltok
- Ne kötözködj velem, mert amilyen állapotban vagy, egy nagyobb levegővel elfújlak!
Erősen reménykedem, hogy veszi a lapot abban a kemény fejében és nem veszi le az enyémet, most hogy szabad a keze, az enyém meg bilincsben.

by **Victor Creed** Szomb. Feb. 04, 2012 8:46 pm

Erőtlenül szorítom meg a vállát és felmorgok, de mikor suttogva odaszól döbbenetemben nem tudok mit mondani. Legalább egy szívdobbanásnyi ideig - aztán reszelősen beszívom a levegőt és ellököm magamat a faltól. „Halálosan” komoly arccal hajolok fölé és egy tizedmásodpercig felkapom a tekintetemet. Szóval ezt figyelte olyan nagyon. Mikor újra lenézek rá, a szám sarka megrándul. Értem én…

- Ó, igen? Hát akkor próbáld meg – dörmögöm vészjóslóan. A vállán lévő kezem átcsúszik a tarkójára és magamhoz rántom. Most érzem csak milyen apró hozzám képest. A másikkal átnyúlok a válla felett és megfogom a bilincset. Beszívom a hajának az illatát és gonoszul felkuncogok. – Hmm… Ugye tudod, hogy most egy mozdulattal kitekerhetném a nyakadat? – suttogom a fülébe. Jól érzem a teste melegét és azt is, tudom, hogy így vagy úgy egyáltalán nem tetszik neki a helyzet. Ráérősen helyezem a bilincsre a karmomat és egy mozdulattal elvágom. Mikor ezzel kész vagyok, még nyújtom egy ideig a másodpercet, aztán hirtelen lököm el magamtól.

- Gyerünk Cicus, lássuk mire mész így! – dörrenek rá, de aztán ismét megszédülök. Tudom, hogy nem juthatok ki, ahhoz túlságosan is elkábítottak… De vajon ő képes-e erre egyedül? Hát igen… Gratulálok öreg.

by Ajánlott tartalom