Konyha

Hogy kávé? Az illatára ébredek, ami egyrészt varázslatos, mert az jut eszembe, hogy teljes ellátás, koszt és kvártély, miközben továbbra is önmagam maradhatok, szóval mindez egy csodálatos dolog. Bár tény, hogy a szoba, a berendezés, az, hogy ágyban kell aludnom, mindez olyan elpuhult… még tükröm is volt a szobámban, amit aztán az új lány, Dögvész ajtajának támasztottam. Meghagytam Magnetonak, hogy ha kérdezi, nem én csináltam. Vállalja inkább ő magára, vagy ha nem, akkor kipróbáljuk, hogy nincs másodlagos képességként perfekt regenerálódása.
Fura dolog felfedezni, hogy van szíved, de egész megnyugtató, amikor egy olyan szervezetért dobog, ami feladatának tekinti az emberek pusztulását. Ezek a tények valahogy... kiegyensúlyozzák egymást.

Szóval a kávé illata ébresztett, ami meglepő, hiszen a koffein, mint olyan, igencsak időleges hatással van rám. Nagyjából a felszívódása pillanatában semlegesítem is a hatását. Ettől függetlenül most ez kelt. Az ilyen pillanatok mindig segítenek rájönnöm, hogy újra egy városban élünk, és itt nem vadak vannak, nincs hó és jég, barlangok és hideg kőszobák. Itt ez van: civilizáció.

Fura dolog szakáll nélkül, de határozottan jobb, hogy a saját szagomon kívül mást is érzek így már: a borostámat karistolva ropogtatom végig a falépcsőt, ahogy a konyha felé megyek. Megtippelem, hogy Magnus főzött. Jó, oké, csaltam, érzem az illatát a levegőben.
– Hónapok óta most aludtam először ágyban. Undorító szokás, ha engem kérdezel. – Hálóköntösben lépek be a konyhába.

Kicsit szorosabbra húznám magamon a hálóköntöst, ha a némileg lelakott konyha hűvöse nem ébresztene bennem egy kis nosztalgiát, a jégbarlangokban eltöltött Sziklás hegységi hajnali ébredésekhez. Felhúzom az ínyem Magnus válaszára:

– Pyro mióta kávézik? Nem gondolod, hogy meg kéne tiltanod tőle az ilyesmit? Az a kölyök amúgy is túlságosan… Hmm. – A hűtőben kotorászok, de nem találok semmi olyat, aminek hús lenne az alapanyaga. Végül néhány parizel mellett döntök, a kenyeret pedig tépem hozzá. Egészen elmerültem a reggelim összeállításában, a gondolataim is máshol járnak. – Csinált volna akkor már pirítóst. A képessége alapján erre lett teremtve. – Az egyik rozoga szék túlságosan recseg alattam, másikba költözöm. Vacak dolog, amikor már a reggeled is úgy indul, hogy már a szimpla tárgyaknak is elegük van belőled.

– Most nagyon nekiálltál új tanoncokat gyűjteni. Ideje volt már kiválogatni a… – Zsákutca, nem találok semmit, ami jól hangsúlyozná, mennyire jobbak is a mi elveinket valló mutánsok a fajtársaiknál, meg az embereknél. – A korpa közül a disznókat. Majd mi felfaljuk őket. – Elégedetten dőlök hátra.

Összébb húznám magamon a köntöst, de a fránya körmeim beleragadnak és tulajdonképpen egy szuperhősös mozdulattal feltépem magamon a ruhát, csakhogy nincs latexruha alatta, csak a csupasz igazság: pizsamára húztam a köntöst. Igyekszem a maradékokat összefélcelni magamon, és dühömben már tényleg nem kell kés ahhoz, hogy felvágjam a parizelt és letépjem a következő falat kenyeret.

– Civilizáció – morgok magamban, ez a képességem már ott tart, hogy tényleg csak az állati hangok hallatszódnak, és én tudom egyedül, hogy ezek a hangok még anno egy szónak indultak. – Ne sokkolj kora reggel ennyi névvel, nem érdekelnek a gyalogok. – Úgy döntöttem, ha már ennyire képtelenül indult a reggel, hogy ruhák szakadnak le rólam, én pedig újra nyamvadt tinédzsernek érezhetem magam, aki képtelen visszahúzni csak úgy a körmeit, nem fog érdekelni Erik dumálása.

– Mióta fogadsz fiúkat a hálószobádba? – lesek fel teli pofával és mellé fél mosollyal, így tulajdonképpen 150 százalékát használom az arcomnak egyszerre: csoda, ha alig érteni azt, amit mondok? Nem, nem az.

Mikor kardfog hozzálátna a reggelijéhez, azzal kénytelen szembesülni, hogy valami vicces gyerek a müzlis dobozába macskáknak szánt száraz tápot töltött. Ízre egyébként nincs sok különbség a kettő között, és az alapanyag is nagyrészt ugyanaz, de most nem ez a lényeg!
Feltehetően ugyanaz a valaki hagyott egy ajándékcsomagot is, amelyben egy vadiúj kaparója található, s egy kupon, amit beváltva 50%-os kedvezménnyel ivartalanítják az odavitt kandúrt. A tréfamester levágta róla azt a részt, ahonnan kiderült volna, pontosan hol is váltják ezt be, abbélé félelmében, hogy Kardfog esetleg a szerencsétleneken állna bosszút jobb híján.
Szimatolni nem érdemes az elkövető után, a gazember teleszórt mindent borssal, ráadásul valamiért nagyon csatornaszaga volt.

//április bolondja! //

Valoriának

- Hogy az a szentséges... - Folytok el magamban egy szitokszót. A ház konyhája tágas azonban a felszereltsége, elég hiányos az én ízlésemnek. Mármint régi gáztűzhely, és sütő. Az még nem is lenne akkora baj. De minden más is olyan mintha egy időutazás során a múltszázadban kötöttem volna ki egy viktoriánus konyhában. Nem mintha nem lehetne dolgozni, benne. De sehol egy elektromos készülék ami könnyítené a dolgomat. Se mikor, se konyhai robot gépek. De esküszöm még a hűtő is olyan, mintha valami ócskás telepen szerezték volna be, és szerintem a legteljesebb csoda, hogy még működik. Minden esetre, mivel kineveztem magam a testvériség önjelölt szakácsának, a fél délelőttöm rá ment, hogy a disznó ól szerű konyhát tisztára sikáljam. Szóval miután egy vásárlást is meg ejtettem, és a hűtőt feltöltöttem. Neki kezdtem volna pár fogás elkészítésének. Szóval ezért szitkozódtam. A konyhai edények kínálatai is kritikán aluli volt. Rögtön el is döntöttem, hogy nem fog érdekelni, hogy ki mit gondol és át alakítom a konyhát egy modern szentéllyé. Szóval neki kezdtem, és úgy döntöttem főzök egy erőlevest, és egy nagy adag húsos tésztát. A zöldségek szeletelve fütyülgetek, mert azért minden elmaradottság ellenére a főzés boldogsággal tölt el engem. Egyszer csak hallom, hogy nyílik a konyha ajtó, és valaki belép. Hátra sem fordulva szeletelek tovább. - NEM nincs kész a kaja! ÉS vedd le a tekinteted a hűtőről is! Ha most bezabálsz nem tudsz majd ebédelni! A répából vehetsz egy marékkal. - Suhintok oldalra a már megpucolt répa halom felé. A konyhában nem tűrök főnököt.

Érdekes, hogy edzés közben milyen gyorsan repül az idő. Pedig most egész későn keltem, aztán elmentem futni egy pár kilométert. Miután hazaértem, még pár felülés, fekvőtámasz, törzshajlítás, felhúzás, szóval csak a szokásos napi feladatok... Mire észbe kaptam, hogy korog a gyomrom, már majdnem dél volt, így gyorsan betámadtam a fürdőt, majd belebújtam egy melegítőnadrágba, meg... mivel az én pólóim épp mosásban voltak, így a szárítókötélről kölcsönöztem egyet. Igaz, hogy egy cseppet bő volt, kis híján térdig ért, de "itthonra" megteszi, ma már úgy se terveztem sehová se menni.
A konyhához közelítve már hallottam, hogy már más is erre felé ólálkodik, de... mire fel ez a vérnyomásszint? Lehet mégse kellett volna megennem az összes sajtot reggelire? Áh, mindegy is...
-Szevasz Nick! -köszöntem neki vidáman, s már nyúltam is a hűtőajtó felé, amikor meghallottam az elrettentőnek szánt fenyegetését.
Csak csodálkozva pislogtam kettőt, aztán vállat vontam, s a következő pillanatban már lázasan kutattam a hűtőben, mégis miből élünk... Végül csak egy doboz tejet vettem ki, aminek felét kapásból megittam húzóra a dobozból, majd odasétáltam a konyhapulthoz, megnézni, a ház Ramsay-je mit szorgoskodik.
-Köszi, de a répát meghagyom a nyulaknak. -válaszoltam kicsivel arrébb, a konyhapultnak dőlve, majd gondoltam egyet és felültem a pultra.
Egy darabig szótlanul figyeltem, ahogy a fiú épp a hörcsögeledelt aprítja, aztán miután újra megkordult a hasam, gondoltam egyet, aztán elloptam egy répakarikát... Bár, ő mondta, hogy abból lehet enni, úgyhogy akkor nem is számít lopásnak.
~Hmm... ez nem is olyan rossz. -s már nyúltam is a következőért... és a következőért, és a következőért, s ha a főszakács nem figyel, akkor 2 perc múlva kezdheti újra a répaaprítást...

Nagyot sóhajtok, mikor a hangja alapján be azonosítom az új lányt. A neve nem jut eszembe, csak a becenév amit magamban rögtön adtam neki. - Ria! - fortyanok fel. - A konyha egy szent terület. Legalább tartsd tiszteletben egy kicsit a szakács birodalmát. - Mondom neki, de máris kúszik a mosoly az arcomra. Miként tudnék haragudni egy szeleburdi nőre? Sehogy sem. Főleg mikor meg hallom korogni a gyomrát. Bár kissé próbára tette a türelmem mikor felült a konyha pultra. A konyha az egy szent hely. Végül is nem tudok rá haragudni. De úgy döntöm nem fogom kihagyni a szurkálódást. - Nyúl eledel? Ez majd akkor is jusson eszedbe, mikor majd arra kérsz, hogy neked diétásan főzzek, mert éppen fogyózol. - Majd szépen lassan elkezdi lopkodni a felszeletelt répákat. Az első párnál nem is szólok, elvégre én kínáltam neki. Azonban a tizedik karika környékén abba hagyom a szeletelést és mióta a konyhába lépett most először ránézek. A tekintetem végig méri. Jó alaposan. Csinos lány, hófehér bőrrel, vörös hajjal. Az egész megjelenése még ebben az idétlen ruhadarabban is vonzó, szexi. Ez adja az ötletet. - Nyúl eledel? Azt kell mondjam, olyan vagy mint egy Playboy nyuszika. Imádod a répát, és rettentő csinos vagy. Már csak egy meztelen fotó sorozat hiányzik rólad a nyuszis magazinba. Szóval lehet ezentúl nyuszikának foglak hívni nem Riának. - Piszkálom kicsit, és vissza térek a répa szeleteléshez. Előre látóan még meg hámozok néhányat, mert már látom, nem fogja abba hagyni a lopkodást. Túl éhes hozzá.

-Nick! -válaszolok hasonló hangnemben, amikor meghallom a legújabb becenevemet.
-És? Most mondjak el egy miatyánkot, vagy mi? -kérdezek vissza a szent területes megjegyzésére.
-Én aztán tiszteletben tartom, még csak véletlenül se próbálok meg sütni-főzni. -vonok vállat, majd gondolok egyet, és felmarkolom az összes aprított répát, utána meg a tenyeremből csipegetem.
-Ó, az nem fog eszembe jutni. És hogy miért? Mert előbb fog Victor áttérni a vega étrendre, mint hogy én diétázzak. De most komolyan, ebből az 50 kg-ból hova fogyjak? Ha meg annyira diétás kaját akarsz főzni, akkor majd átjárok a mekibe kajáért, nem nagy kunszt. -felelem vigyorogva, aztán Nick agymenésére csak megcsóválom a fejem.
-Valóban? Hát... Nem hiszem, hogy a grafikusok örülnének nekem, mire azt a megszámlálhatatlan sebet meg forradást leretusálnák, akár nyugdíjba is vonulhatnának. Neked viszont lehet nem ártana felkeresni egy pszichológust. Hmm, a reggeli újságban reklámozta magát egy, hogy is hívták? Lassie? Nem, biztos nem… valami szúrós neve volt, az tuti… Tess D. Thorne, azt hiszem… Vagy legalábbis valami hasonló... Na de most már tényleg nézek valami normális kaját. -csúsztam le a pultról, és újra betámadtam a hűtőt.
Mondjuk főzni nem tudok, azt meg lehet nem vennék jó néven a többiek, hogy beköltözés után pár nappal felgyújtom a konyhájukat... Legalábbis Nick biztos kiakadna, így csak valami kész kaja után kutakodtam, ami még ehető állapotban van...

- Hahahaha – Nevetek fel a lány válaszán. Nem csak szép, de a nyelve is kellően csípős ahhoz, hogy élvezetes szó csatákat vívjon vele az ember. - Oké te nyertél. Szerintem sem kell fogyóznod. Csak a nők már csak ilyenek. Folyton az alakjukért aggódnak, és szénhidrát szegény étrendet követelnek meg minden őrület. Én jobban szeretem ha egy nő rendesen eszik, és nem dől be a vegetáriánus életmód baromságnak. Igenis kell a hús. Az evolúció mindenevő fogazatot adott nekünk. És nincs bendőnk, vagy összetett gyomrunk. Vagyis aki csak növényt eszik az bolond. Nem vagyunk mi tehenek, sem pedig birkák. - Mondom, és befejezem a zöldség szeletelést. Szépen eltakarítom ami már nem kell. - A pszichológus dologban igazad van. De ha belegondolsz, itt a testvériségben minden mutáns fejében vannak lelki sérülések. Nem véletlen vagyunk itt, és tesszük azt amit teszünk. Röviden, mind idióták vagyunk, némelyikünk pedig még szociopata is melléje. Nah állj félre! Majd én csinálok neked gyorsan valamit. - Mondom miközben eltolom a hűtő ajtóból a lányt. Végig mérem a hűtő tartalmát, majd a vékonyka lányt is. Végül kiveszek öt tojást és egy csomag Bacon szalonnát a hűtőből. - Addig helyezkedj el, és mesélj valamit. A neveden kívül, és azon kívül, hogy milyen szép is vagy nem tudok rólad semmit. - Mondom, miközben az erőmmel kinyúlva kinyitom a szekrény ajtót a konyha másik felében, és magamhoz reptetek egy üres tányért meg serpenyőt. A serpenyőt rögtön rá is teszem a gázra, és lángot gyújtok alatta, majd bontom is a szalonnát. Öt csíkot helyezek a serpenyőbe, majd a tojással kezdek foglalatoskodni. Felverem az öt tojást a tányérba, és meg sózom. A serpenyőben pedig elkezd rotyogni a szalonna. Hát nem frankó mutánsnak lenni? Villa nélkül is meg tudom őket forgatni háta a telekinézisnek. És meg is teszem, hogy mind a két oldala át süljön a szalonnáknak, és elég zsírt eresszenek a tojás számára.

-Igggen! -bokszoltam a levegőbe a győzelmem hallatán, de amikor Nick mesélni kezd a nők étkezési szokásairól, először csak furcsán nézek rá, aztán egyre inkább elszörnyedek a hallottakon.
-Jesszus... -kortyolok egy nagyot a tejesdobozból- Milyen nő ismerőseid vannak neked? Most komolyan, hogy is van az a mondás? "Nem azért küzdöttem fel magam a tápláléklánc csúcsára, hogy vegetariánus legyek...?
Aztán hallgatom, ahogy megemlíti, hogy itt a testvériségnél minden mutáns defektes egy kicsit fejben. Atyaég, hová kerültem?! És erről miért csak most szólnak nekem?
-Valóban? Én még nem ismerem az itteni bandát, mesélj, csak ki miért idióta? Meg ki a ház ügyeletes szociopatája, csak hogy tudjam... -válaszolok neki, miközben a szemem sorra végignézi a polcokon található kajákat.
Vagyis csak nézné, mert amikor a második pélcnál járok, valaki arrébb lökdösött a hűtőtől. Na szépen vagyunk. Úgy döntöttem, hogy jó leszek és szót fogadok, próbáljak meg alkalmazkodni, ha már megtűrnek itt, így aztán ismét visszamásztam a konyhapultra. Úgy is kényelmesebb új beszélgetni, hogy a másik arcát látod, ahelyett, hogy a hátának magyaráznál.
-Egyszer volt, hol nem volt... vagyis... kicsit nem lehetne szűkíteni a témán? Ez így elég bő... Mire vagy kíváncsi? -kérdeztem, amikor az orrom előtt nem sokkal lebegett el az egyik serpenyő, én meg csak csodálkozva követtem a tekintetemmel- De jó! Ezek szerint a te különleges képességed a telekinézis? Értesz máshoz is? -kérdeztem vissza, ahogy figyeltem, hogyan kelnek önálló életre az egyes könyhai eszközök.

- Ki miért idióta? - Nézek rá mosolyogva egy pillanatra. - Alapvetően azért amiért te is. Nézz magadra! Nézz rám! Egészséges életerős lények vagyunk. Az ember szó túlzás lenne ügyebár. És mi mind a ketten a mutánsokért harcolunk. Nem vagyunk hát idióták? Nekem lehetne feleségem, és munkám, családom. Neked meg szerető férjed. Élhetnénk békében mindannyian. Hasznos tagjaként a társadalomnak. Mi ehelyett harcolunk, és embereket ölünk. Ezért mondom, hogy mindannyian defektesek vagyunk. Azt pedig, hogy ki a szociopata hamarosan meg fogod tapasztalni személyesen is. Kik azok kik élvezik is a gyilkolást. - Magyarázom neki, és az átsült szalonnákat ki emelem a tányérra szélére, és a forró zsírba bele öntöm a tojást. Majd kavargatni kezdem, hogy ne égjen oda. - Jup a telekinézis. - Mondom, majd az értek máshoz kérdésére elvigyorodom. - Állítólag jól csókolok, és szeretőnek sem vagyok rossz. De gondolom te a mutáns képességemre gondoltál. Nem, a jelek szerint csak a tárgyak mozgatása az egyetlen terület ami megy nekem. Ez persze pont elég ahhoz, hogy az emberek holtan akarjanak látni, mint torzszülöttet. - jegyzem, meg miközben a rántotta lassan elkészül. - Mit is szeretnék rólad tudni? Mindent. Van-e pasid, férjed, kutyád, macskád, aranyhalad. A kedvenc ételeid listáját, a fodrászod telefonszámát. És persze, hogy honnan jöttél, és szerinted hová tartasz. Vagyis mesélj ami az eszedbe jut. Vagy ha akarod játszhatunk egy kérdést én teszek fel, egyet pedig te játékot is. - Magyarázom, hogy mit is szeretnék tudni róla. Közben elkészül a tojás is, én pedig a serpenyőt felkapva a tojást a sült bacon mellé tálalom. Majd az üres serpenyő lebeg is a mosogatóba. - Egy vagy két szelet kenyér kell?

-Hogy én?! -vonom fel az egyik szemöldökömet, aztán rezzenéstelen arccal hallgatom, milyen magyarázattal áll elő.
Azt azért túlzásnak mondanám, hogy értük harcolok, pláne, hogy az utóbbi néhány hónapban mondhatni "munkanélküli" vagyok, aztán csak lopakodó életmódot folytatok.
-Ha ennyire erre vágysz, miért nem cselekedsz így? -kérdezek vissza, amikor a családot kezdi felemlegetni- Nekem eddig a "munkám" miatt esély se volt az ilyesire, és őszintén, most sem hiányzik különösebben. De ha erre vágynék, nem okozna különösebb gondot megvalósítani. Te választottad ezt a veszélyesebb utat.
Nézem, ahogy repkednek a szalonnák, sül a tojás... Az előbb még répát szeletelt, meg tudomisén, hogy micsodákát... Mit ne mondjak, érdekes kaja lesz ebből.
-Igazad van, elsősorban arra gondoltam, de ha ennyire fontosnak érezted megosztani ezt az információt, akkor legyen. Bár az azért nem mindegy, ki igazolta vissza ezt az állításodat... a barátnőd, egy tucat szerető, vagy az a rakás férfi akivel itt élsz együtt. Férjem? Ó, persze, boldogan élünk vidéken egy nagy tanyán, 5 gyerekkel, én csak épp üzleti úton vagyok... Amúgy már mondtam, szigorú főnököm volt, meg volt fontosabb dolgom is. Kutyám... volt egy beagle-öm még kisiskolás koromban, lehet, hogy az még él, bár tudja a fene, több mint 10 éve nem jártam arra. Macskám, aranyhalam az sose volt, nem is hiányzik különösebben. Kedvenc étel? Nem rémlik hogy lenne, ehető legyen aztán jólvan, a hajamat meg magamnak vágom, nem járok fodrászhoz. -tudtam le az utolsó kérdését is, illetve, ami azt illeti, volt még egy utolsó.
Rápillantottam a frissen összeütött, gőzölgő reggelire, majd kapásból rávágtam, hogy kettő.
-Hm, szóval kérdezz-felelek? Rendben. Neked hogyan jelentkezett a képességed?

- Nem tudom, hogy tényleg a család-e a végső életcélom. Ezért mondtam, magamra is, hogy nem vagyok normális. Elvégre abban egyet értünk, az ölés nem igazán jó dolog, mégis itt harcolok. Amúgy sem könnyű igaz párt találni egy magunkfajta mutánsnak. - Zárom le ezt a családos dolgot, elvégre számomra még mindig fájó pont Kira hiánya. Bármennyire is otthon vagyok az új családomnál a mutáns testvériségben. A további szavai szonban mosolyt csalnak az arcomra. - Szó sincs rakat férfiról. Hetero vagyok szívecském. Az olyan cuki nők a kedvenceim mint te. Abban igazad van, hogy a barátnők nem mindig ítélnek objektívan. A tucatnyi szeretőt pedig, nos rajtam kívülálló okok miatt nem sikerült összeszedni. De el vagyok keseredve, hogy nincs kedvenc ételed. Így nem fogok tudni neked kedveskedni finom falatokkal csak is neked. De ez van, ezt kell szeretni. Viszont ha a hajad magadnak vágod, akkor gondolkozz el azon, hogy ki tanulsz valami fodrász szakmát, mert tényleg nagyon jó a frizurád. - Bókolok a hajának, és a megjelenésének. Majd a kést igazi konyha zsonglőrként meg pörgetve, leszeletelek neki két karaj kenyeret. - A kenyeret nem én csináltam, annak a minőségéért nem felelek. A többihez pedig jó étvágyat. - Kívánok neki jó falatozást, majd vissza térek a leves készítéshez. Közben mesélni kezdek a kérdésére. - A westpoint katonai akadémiára jártam mikor előtört belőlem a dolog. Majdnem agyon lapított egy tornaszer, mielőtt azonban ez meg történt volna. Nem is tudom, szóval olyan volt, mintha egy félhomályos szobában valaki lámpát gyújtott volna, és én rájöttem volna, mi van még abban a szobában. Abban a szobában pedig a képesség volt, hogy megállítsam a felém zuhanó tárgyat. Nos, így lett egy szép reményű srácból a nemzet ellensége. Két nap és már egy mutáns börtönben voltam. Vagy nevezzük inkább kísérleti telepnek. Az tény, hogy hála az állatvédőknek a tengeri malacokkal jobban bántak egy szépségápolási laborban, mint velünk ott. Szóval a te képességed története micsoda? Sőt mi a képességed?

~Cuki... szóval cuki vagyok... Ez... ez... ááá! -fogtam a fejem, amikor meghallottam a válaszát.
-Aham, szóval ezek szerint meg is cáfoltad a korábbi állításodat. -zártam le én is a témát, de a fodrászos javaslatnál megint felszaladt a szemöldököm.
-Igeeen, talán majd egy következő életemben kipróbálom, egyelőre nem igazán vonz a dolog. Bár, nem tudom, ki mennyire díjazná itt a házban, ha reggel arra ébredne, hogy színes melírcsíkok vannak a hajában... Lehet azt azért kipróbálom valamikor.
Nézem, ahogy a kés repked a levegőben, szeli a kenyeret... Így egy kicsit vicces látvány, de valóban, ha hétköznapi ember lennék, valószínűleg már visítva árkon-bokron túl járnék.
-Ez az enyém? Köszönöm. -húzom magam elé a reggelit... vagy uzsonnát? Ebédet? Lényegtelen, inkább nekilátok az elpusztításának, miközben hallgatom a történetét.
-Szóval katonai akadémia... utána meg mutáns börtön? Nem hangzik túl bíztatóan. De... végülis, most már itt vagy, és ez a lényeg. -mondtam, miközben szorgosan termeltem befelé a rántottát- Hm, ez egész finom! Az én képességem története? Egyszer arra ébredtem, hogy nem tudom, hol vagyok, nem emlékszek semmire, és meg akarnak ölni. Mondjuk az előtte levő időszak emlékei a mai napig nem tértek vissza, pedig azóta már jópár év eltelt.... Aztán a macska-egész játék közben kiderült, hogy azért tudtam egy párszor elrejtőzni a támadóm elől, mert aktiválódott a képességem, igaz, akkor azt se értettem, hogy mi ez az egész. -magyaráztam Nicknek ráérősen, majd ránéztem, elvigyorodtam, és folytattam az evést, miközben szépen, lassan, elhalványodtam, majd eltűntem a szeme elől.
Egy darabig még láthatta, ahogy a villám mozog a levegőben, aztán egyszer csak mozdulatlanul ott marad az asztalon.
A következő, amit észrevehet, az az, hogy a háta mögött a konyhapulton felemelkedik a tejesdoboz, majd megtölt egy poharat, ami elkezd a rántotta felé mozogni... S mire odaér, már újra láthatóvá válok. Iszok pár kortyot a hideg italból, majd folytatom az evést ott, ahol abbahagytam.
-Ennyi lenne. Következő kérdés, hogyan kerültél ide a testvériséghez?

Sikeresen felteszem a levest főni, most már van egy kis idő jobban oda figyelni a lányra. Jól is teszem mert az ő története is egész érdekes. Totál amnézia, ismeretlen üldözők, és még ki tudja kik. Azonban kissé ledermedek mikor elenyészik. De pontosabban fogalmazok. Láthatatlanná válik. Egész érdekes látni miként tűnik el a rántotta a levegőben. Majd azt, miként önállósítja magát a tej. - Nos, nos. Ez elég érdekes volt. Szóval amennyit magadról tudsz az alapján akár még a szomszéd cellában is raboskodhattál ott ahol én. Úgy sem tudnád. Én négy évig voltam ott, és biztosíthatlak, ott képesek voltak addig kínozni valakit amíg elpusztultak az illető emlékei, és személyisége. Ha van ilyen szép sebhely a tarkódon mint nekem akkor te is ott voltál. - Fordulok meg és mutatok a kör alakú sebhelyre a saját tarkómon. Egyúttal ezzel azt is elárulom neki, hogy miért nem volt soha csokornyi szeretőm, négy év börtön nem kedvez a szívtipró ambícióknak. - A testvériség és én? Nos ez tetszeni fog. A börtönben meg ismerkedtem egy lánnyal. Ő segített megszökni, sajnos el kellett tőle szakadnom. Miközben pedig egyedül bolyongtam a városban, egy budhista szentélyben belefutottam a testvériség házi nindzsájába. Rövid úton kiderül, hogy ő is mutáns én is mutáns. Majd szó szót követet, és elhozott ide. Itt rögtön összefutottam Kardfoggal aki majdnem szét szaggatott felvételi gyanánt. De végül elnyertem a tetszést, szóval itt vagyok. - meséltem el a történetet címszavakban, miközben meg kavargattam a levest. - Itt legalább nem akarnak azért megölni, mert az agyam fejlettebb, mint az embereké. - mióta vagy tudatodnál? Vagyis, milyen régen volt az a bizonyos ébredés?

-Ja neeem, attól tartok, rosszul fejeztem ki magam. Ahol én voltam, ott nem volt cella, legalábbis én nem ott töltöttem a napjaimat... Maga az épület egy kietlen sivatagos rész közepén volt... Na de mindegy. -legyintek végül, kár felemlegetni azokat a gyönyörűűű emlékeket.
Amikor Nick a nyakán lévő sebet mutatja, egy pillanatra abbahagyom az evést, és az asztalra támaszkodva lábujjhegyre állok, hogy jobban láthassam.
-Szúrás, vágás, lőtt seb, égés után megmaradt forradás az akad, de ilyenem nincs, az egészen biztos. -majd visszatelepszek az asztalhoz.
Ahogy hallgatom a börtönből való szabadulásának történetét, majd azt, hogy miként csatlakozott az itteniekhez, csak forcsállva felvonom a szemöldököm:
-Házininja? Itt ilyen is van? Ejha, hová kerültem... Viszont erre kíváncsi vagyok!
Már a rántotta több mint fele és 2 sült bacon eltűnt a tányéromról, mire újra rám kerül a sor válasz terén.
-Húha... pontosan nem számolom, de... valahogy 10-15 éve. Viszont ne úgy képzeld el a dolgot, hogy évekig amnéziás voltam, szó sincs róla, a gyerekkori emlékeimre ugyanúgy emlékszem mint mások. Egy pár nap, aminek az emlékei kitörlődtek, maximum egy hét. Ami előtte vagy utána történt, az rendben, csak azt nem tudom a mai napig, hogy a békés kis családi életemből hogyan ébredtem fel egyszer csak egy elhagyott raktárépületben, meg mégis hogy kerültem én oda... Na és akkor a következő kérdés, hol tanultál meg így főzni? Gondolom nem a celládban, vagy az akadémián

- Igen fogjuk rá. Csak én neveztem így. De a tény attól tény Parázsléptű igazi nindzsa. Kb 400 éves szexi gyilkológép. A kiképzését a feudális japánban kapta, Magnetóra meg úgy tekint mint egy hadúrra. Nem tudom pontosan milyen idős is. De tény, hogy ért a dobócsillagokhoz, meg mindenféle gyilkos praktikához. Azonban szeretni való teremtés, és érdekes látni, hogy viszonyul a modern korhoz. - Mesélek egy kicsit Honó san-ról. Meg kevergetem a levest, és szórok bele egy kevéske fűszert. Valamint elgondolkozok a lány szavain is. Szúrások? Vágások? Az biztos neki sem volt könnyű élete.
- Hol tanultam meg főzni? Uhh ehhez kis elő történet kell. De nem bánom, úgy is rá érünk, és ha már köztünk vagy legalább ismerjük egymást. Röviden, a kínai negyedben nőttem fel. Fehér srácként azonban én voltam az akit folyton elvertek. Egy bogaras vén kínai azonban megsajnált, és elkezdett kung-fut oktatni. Azzal a feltétellel, hogy segítek neki a konyhában, és bedolgozok neki. Szóval a kung-fu edzések mellett főzni tanultam egy kínai étteremben. Szerencsére Lee mester nem volt egyszerű ember, így az évek alatt nem csak a kínai konyha mestere lettem, hanem a nyugati-é is. Ezért kérdeztem, mi a kedvenced, mert akkor tudnék kedveskedni neked és olyat főzni amit szeretsz. - Magyarázom meg a szokatlan főzési képességeimet. - Hol kaptad a képzésedet? Mármint... az oké, hogy láthatatlanná válsz. De te zajt sem csapsz, úgy lopakodsz mint egy profi kommandós.

Amikor Nick mesélni kezd a ház ninjájáról, csak egyre elkeredő szemekkel hallgatom, s szinte fel sem tűnik, hogy közben a villám is megállt a levegőben. Oké, hogy New York hemzseg a mutánsoktól, meg hogy annyi féle képesség és mutáció van mint égen a csillag, de hogy valaki 400 éves legyen? És 400 éves öreglányként még mindig ilyen jól tartsa magát? Az... az azért nem gyenge dolog. Szóval Parázsléptű... Azok alapján amit a ház főszakácsa mesélt róla, azt hiszem, első látásra fel fogom ismerni, ha esetleg összefutunk.
-Szóval a kínai negyedben nőttél fel... Miért? Mármint bocs, de nem úgy nézel ki, mint akinek sok kínai volt a felmenői között, ha érted, mire gondolok... -tettem le a villát egy percre, és "húztam arrébb a szemeim sarkát", a jellegzetes ázsiai vágott szemet imitálva".
-Csak úgy odaköltöztetek a szüleiddel, vagy mégiscsak voltak kínai felmenők a családfán? -faggattam tovább, ezzel előre letudva a következő kör kérdését.
-A rutin meg az évek. Egy maffiabandának dolgoztam hosszú éveken át, ott kaptam a kiképzést. Amúgy meg a sok évi munka is segített, eleinte nagyon sokat bénáztam, néha még ma is. De puha talpú cipő meg a kis termet, súly, sokat számít. Próbálj meg 120 kg-val úgy lopakodni, hogy minden második lépésnél megreccsen alattad a parketta!

Meg kavartam a levest, és elővettem a húsdarálót. Sajnos a modern konyha gépek hiján ezt is hagyományosan kézzel kell majd használnom. Felszereltem az öreg konyhaeszközt, és egy tálat tettem a végéhez. Majd a már előre fel aprított húst kezdtem beletenni és ledarálni.
- Nem. Hmm... maradjunk annyiban, hogy a sógornőméknél laktam akik kínaiak. Tudod késői gyerek voltam. És a szüleim halálakor ők vettek magukhoz. Így lettem fehér gyerek egy kínai családban. Még mandarinul is tudok. - Mondom vigyorogva miközben darálok. - Viszont vissza térve a lopakodáshoz azt kell mondjam teljesen igazad van. Az apró termet valóan előny lehet. Talán azt kell mondanom, lehet Honó san, vagyis Parázsléptű is ezért olyan jó nindzsa. Hééé! Lehet tudnátok tapasztalatot cserélni. Amilyen vérengző tud lenni a harcban ugyan olyan rendes „civilben”. Biztos szívesen kiképez téged is nindzsának ha úgy érzed. Bár ki tudja? Tanárként még nem volt hozzá szerencsém. Lehet úgy megint kőkemény lenne, akár a gyémánt. - Mondom, és újabb adag hús kerül a darálóba.
- Mond Ria, és a magánéletben mi a harci helyzet? De most komolyan. Van valakid? Pasid vagy nőd? Esetleg háremed mester szeretőkből?

Épp az utolsó falat rántottát tüntettem el a tányéromról, a képességem nélkül, amikor Nick nekiállt valami kőkorszaki konyhai kegyerét összeszerelni. Fogtam az üres tányéromat, majd az utolsó szelet sült bacont ropogtatva közelebb sétáltam. Már azt hittem, hogy a rántotta után Nick nekiáll spagettit vagy lasagne-t készíteni, ahhoz kell a darált hús, de ezt egyelőre se nem cáfolta, se nem erősítette meg a tettevel.
-Ezek szerint van egy bátyád. Van több testvéred is? -kérdeztem vissza a sógornős utalására.
-Érdekes dolog, amikor különböző kultúrák találkoznak. Szóval tudsz mandarinul? Az szép teljesítmény, gondolom nem volt könnyű megtanulni. Az írás is megy, vagy csak a beszéd?
Majd Parázsléptűre visszatérve:
-Ha azt mondod, hasznos lehet, akkor majd elbeszélgetek vele. Nem mondom, hogy minden álmom az, hogy ninja legyek, de biztos tud 1-2 újdonságot mutatni. -tettem le az üres tányéromat a konyhapultra.
Utána belenéztem a leveses fazékba, majd ha van még valami készülőben lévő kaja, akkor azokat is szemrevételezem.
-Ennyire kíváncsi vagy rá? Hát jó, azt tudod, hogy még csak pár napja költöztem ide. A költöztetőcég még nem szállította át a hárememet az előző lakhelyemről... Amúgy meg köszönöm szépen, de maradok a férfiaknál. Na, most már nyugodtan fogsz aludni éjszaka? Amúgy a darált húsból mit fogsz készíteni?

- Uhh a család nálam bonyolult. Nah jó! Elmesélem. A vér szerinti szüleim még csecsemő koromban haltak meg egy balesetben. Mivel a bátyámnak akkoriba már volt felesége, ők lettek a gondviselőim. Mondhatni, hiába a testvérem és a sógornőm, mégis inkább a szüleim nekem, hiszen ők neveltek. Vér szerinti testvérem így nincs is több. Van viszont nem vér szerinti testvérem. Ugyanis a bátyáméknak született három lányuk akik olyanok voltak nekem, mint a vér szerinti húgaim. Hiába vagyok hivatalosan a nagy bácsijuk, mégis inkább vagyunk testvérek a lányokkal. Ők is inkább hivatkoznak rám bátyusként, mint nagybácsiként. Vagyis régen, így volt. Addig amíg azt nem hazudták a családomnak, hogy meg nem haltam. Fáj a hiányuk, de nem tehetem meg azt, hogy a saját önzőségem miatt sodrom őket veszélybe. Így nem fedtem fel előttük ezt a hazugságot. Szóval ha úgy vesszük te most egy élőhalottal beszélsz. - Mondom neki vigyorogva, mert közben végre befejezem a hús darálását is. Le alu fóliázom a húst, majd elkezdem szétszedni a darálót, és a mosogatóba teszem. Újra vetek egy pillantást a levesre, majd egy kis kanállal meg is kóstolom. A fűszerezése nem rossz, még egy csipetnyi sót hintek bele és hagyom tovább főni. - Na mármost, így értheted, hogy én nekem nem volt nehéz meg tanulni a mandarint, hiszen mondhatni az anyanyelvem az angollal együtt. Az írás persze más kérdés. Az nem egyszerű a sok kanji miatt. A tányért a mosogatóba légy szíves. - Mondom neki, majd meg gyújtok egy újabb tűzhelyet, és egy vok tálat helyezek rá, majd a tálba egy kis napraforgó olajat öntök. Keresek egy frankó fakanalat is, és míg várom, hogy az olaj melegedjen folytatom a társalgást. - Persze, hogy érdekel. Nagyon szép vagy. Ha nem lenne barátnőm, már meg próbálnálak most azonnal elcsábítani, míg a végén a konyha padlón szexelnénk. - Mondom neki vigyorogva. - Meg párolom, és csinálok hozzá majd tésztát. Még nem döntöttem el mi legyen belőle. Sima húsos tészta, vagy csináljam meg spagetti szósszal, vagy esetleg valami keleti gyömbéres szójás bambuszos szószt rittyentsek hozzá. De tekintve, hogy a házban inkább normális közép osztálybeli származásúak vannak a bolognai spagetti lesz a nyertes. Nálad mi a helyzet család fronton? Szülők testvérek?

Csak hallgattam, ahogy Nick mesélt és azt kell mondjam, hogy neki se olyan szokásos, hétköznapi, tipikusan amerikai családi háttértörténete van. Persze amikor rám szól, hogy a tányért máshova pakoljam, csak felvonom az egyik szemöldököm és nagyon csúnyán nézek rá. Örüljön, hogy legalább ideig elhoztam, nem hagytam az asztalon. De lássa kivel van dolgom, ha már ilyen szépen kérte, legyen. Fogtam a tányért, majd bevágtam a mosogatóba. És nem, mosogatni nem fogok, nincs az az isten. Meg annyi tányér, hogy utána legyen miből enni.
Nézem, ahogy közben sürög-forog a hűtő, a pult meg a gáztűzhely körül, én meg csak visszaültem az előbbi helyemre a konyhapultra aztán úgy figyeltem. Legalább jól szemmel lehetett tartani a terepet.
-Jajj, nagyon drága vagy. De elárulnád, hogy ha van barátnőd, akkor miért ebben a lepukkant házban laksz egy rakás életveszélyes, törvényen kívüli mutáns között? Ahelyett hogy boldogan élnétek, amíg meg nem haltok, mint a mesében... Vagy ő is itt lakik? Csak nem a kis ninja az, akit annyit emlegettél? -vigyorodtam el.
De aztán, ahogy az én családomra terelődik a szó, halvány mosollyá szelidül a korábbi vigyor, ahogy magamban felidézem a gyerekkorom emlékeit.
-Vannak. Neked 3 húgod van, nekem 4 öcsém, legalábbis akiről tudok. Ki tudja, lehet az elmúlt pár évben még bővült a család, de sajnos már jó ideje eltűntem az életükből. Említetted, hogy téged halottnak hisznek, engem csak szimplán eltűntnek... Jut eszembe, miért hazudták azt a családodnak, hogy meghaltál? Vagy mégis ki hazudta ezt, és mi oka volt rá? Vagy hogy tudtad meg?