Staten Island-i világítótorony
+16
Blaylock Crawford
Varangy
Roxanne De'Loise
Noel Patton
Hugh Hagwood
Midnight
Fagypont
Szellem
Heily Anderson
Darren Black
Sarah Wilchok
Lynn Harlow
Cristopher W. Somerset
Romboló
Sheena Duran
Cerebro
20 posters
9 / 12 oldal
9 / 12 oldal • 1, 2, 3 ... 8, 9, 10, 11, 12
Re: Staten Island-i világítótorony
Amit Buldózer testében észleltem, egészen furcsa volt. Ahhoz voltam hozzászokva, hogy az áldozat elgyengül, köhécsel, öklendezik, fuldoklik, támolyog. Nem ahhoz, hogy csak még nagyobb erőbedobással harcoljon, és lényegében meg se érezze a jelenlétemet és az erőfeszítésemet, hogy minél előbb a padlóra küldjem (legalábbis nem úgy, ahogy én akartam). Ettől kicsit megijedtem, hiszen ha a képessége még ennyire is kiterjed, akkor a lehetőségeink, legalábbis, amit én tudok bedobni a közösbe, eléggé megcsappannak.
A következő kérdés az volt, hogy hogy fogok innen kijutni, vajon engedi-e majd, hogy elhagyjam a testét, hiszen nem kizárt, hogy akár azt is meg tudná akadályozni. Igyekeztem hát olyan mértékű tombolást előadni benne, hogy annyira fájjon neki, hogy nagyon ne akarjon magában, bár erős kételyeim voltak afelől, hogy ha még a levegőhiányt se érzi meg, ennek ugyan mennyi esélye lehet. Akár igazam volt, akár nem, hamarosan éreztem magam körül, ahogy megfeszültek a hasizmai, és a fordított perisztaltika felfelé lökött. Hamarosan távoztam a száján át, egyenesen a földre.
Felállva, kicsit még mindig megzavarodva pillantottam Sarah felé, akit most a legjobban féltettem, de úgy tűnt, Mágus azért nem akarja megölni, és eddig még olyan különösebben súlyos sebet sem ejtett rajta. Viszont elhatároztam, hogy amint csak a legkevésbé is bekeményít, rögtön ellen megyek. Addig is úgy döntöttem, jobb ha nem húzzuk felesleges bunyóval az időt, elvégre ígyis-úgyis el kell jutni odáig, hogy lekapjuk Buldózer sisakját.
Gyors, mondhatni villanásnyi átalakulások következtek, vízként ugyanis nehezebb volt a támaszkodás, kapaszkodás. Úgyhogy jéggé fagyva ugrottam a falnak, majd ellöktem magam az egyik vastagabb csőről egyenesen Buldózer feje felé immár vízként. Most azonban beszivárogni akartam. Ahogy vízként a fejének csapódtam, és elterültem rajta, ismét megfagytam, de úgy, hogy ne legyen kivehető formám, teljesen felvegyem Buldózer alakját válltól felfelé, mintha olyan tükörsima felületű jégbúrát húztak volna rá, ami teljesen illeszkedik az alakjára. Fogást így nem nagyon találhatott rajtam, és azon kívül, hogy a látásban biztos akadályoztam, mozognom sem kellett, mivel azon kívül, hogy hozzáfagytam a bőréhez, még kapaszkodni is tudtam. Nem is akárhová.
Nem tartott sokáig megtalálni azt a négy kapcsot, amik a fejéhez rögzítették a sisakját, és bár nem tűnt éppen ördöglakatnak, ebben a formában és helyzetben nehéz volt bármi is kezdeni vele. Úgy helyezkedtem a megfagyáskor, hogy a kiszemelt kapcsoknál maradjon egy kis légbuborék, hogy a kiemelkedő ujjak vakon tapogatózva fel tudják pattintani a kapcsokat. Nagyon reméltem, hogy sikerült, és még időben ahhoz, hogy lekaphassam Buldózerről a sisakot, mielőtt még rájönne, hogy is szabadulhat meg tőlem.
A következő kérdés az volt, hogy hogy fogok innen kijutni, vajon engedi-e majd, hogy elhagyjam a testét, hiszen nem kizárt, hogy akár azt is meg tudná akadályozni. Igyekeztem hát olyan mértékű tombolást előadni benne, hogy annyira fájjon neki, hogy nagyon ne akarjon magában, bár erős kételyeim voltak afelől, hogy ha még a levegőhiányt se érzi meg, ennek ugyan mennyi esélye lehet. Akár igazam volt, akár nem, hamarosan éreztem magam körül, ahogy megfeszültek a hasizmai, és a fordított perisztaltika felfelé lökött. Hamarosan távoztam a száján át, egyenesen a földre.
Felállva, kicsit még mindig megzavarodva pillantottam Sarah felé, akit most a legjobban féltettem, de úgy tűnt, Mágus azért nem akarja megölni, és eddig még olyan különösebben súlyos sebet sem ejtett rajta. Viszont elhatároztam, hogy amint csak a legkevésbé is bekeményít, rögtön ellen megyek. Addig is úgy döntöttem, jobb ha nem húzzuk felesleges bunyóval az időt, elvégre ígyis-úgyis el kell jutni odáig, hogy lekapjuk Buldózer sisakját.
Gyors, mondhatni villanásnyi átalakulások következtek, vízként ugyanis nehezebb volt a támaszkodás, kapaszkodás. Úgyhogy jéggé fagyva ugrottam a falnak, majd ellöktem magam az egyik vastagabb csőről egyenesen Buldózer feje felé immár vízként. Most azonban beszivárogni akartam. Ahogy vízként a fejének csapódtam, és elterültem rajta, ismét megfagytam, de úgy, hogy ne legyen kivehető formám, teljesen felvegyem Buldózer alakját válltól felfelé, mintha olyan tükörsima felületű jégbúrát húztak volna rá, ami teljesen illeszkedik az alakjára. Fogást így nem nagyon találhatott rajtam, és azon kívül, hogy a látásban biztos akadályoztam, mozognom sem kellett, mivel azon kívül, hogy hozzáfagytam a bőréhez, még kapaszkodni is tudtam. Nem is akárhová.
Nem tartott sokáig megtalálni azt a négy kapcsot, amik a fejéhez rögzítették a sisakját, és bár nem tűnt éppen ördöglakatnak, ebben a formában és helyzetben nehéz volt bármi is kezdeni vele. Úgy helyezkedtem a megfagyáskor, hogy a kiszemelt kapcsoknál maradjon egy kis légbuborék, hogy a kiemelkedő ujjak vakon tapogatózva fel tudják pattintani a kapcsokat. Nagyon reméltem, hogy sikerült, és még időben ahhoz, hogy lekaphassam Buldózerről a sisakot, mielőtt még rájönne, hogy is szabadulhat meg tőlem.
Lynn Harlow- ~perfect master~
- Hozzászólások száma : 814
Hírnév : 83
Re: Staten Island-i világítótorony
Nem akarok több időt vesztegetni a hiábavaló huzakodással Mágussal, így inkább Buldózer ellen indulok, hogy segítsek Lynn-nek és Haspóknak, hiszen ez a legelőbbre való, hogy legyűrjük, akkor majd ráérünk az árulóval foglalkozni.
Mikor meglátom Lynn-t eltűnni a nagydarab férfiben, először várakozva megtorpanok, hiszen ilyenkor kéne jönni a levegő után kapkodásnak, öklendezésnek, elvörösödésnek, de legnagyobb megrökönyödésemre most úgy nézem, hogy Buldózer talán észre sem vette, hogy mi történt, csak törtetett tovább előre, és ha lehet talán még lendületesebben, mint eddig, így aztán olyan erővel támad neki szerencsétlen Haspóknak, hogy az hatalmas puffanással vágódik a falnak. Még a látványba is belesajdul minden tagom.
Már indulnék tovább, bár fogalmam sincs, hogyan tudnék segíteni, mikor valami megkocogtatja a vállam és hátranézve Mágus vigyorgó képébe pillantok, majd a szemem lejjebb vándorol a kezében fénylő kártyalapra, ami vészt sejtet.
Tudom, hogy eddig sem az volt a célja, hogy megöljön, hanem hogy feltartson, elvonjon az igazi ellenségtől, de nem tehetem meg, hogy figyelmen kívül hagyom most már, mert csak további sérüléseket szerzek és nem jutok előrébb. Tehát túl kell jutnom Máguson, vagy így, vagy úgy. Sajnos nem tudok így Lyn-nék segítségére lenni, de remélem, hogy az okos doktornő feltalálja magát, de ezt most rá kell bíznom.
- Figyelj Mágus! – szólítom meg, miközben sétálok utána, ahogy pattog előlem. – Miért nem beszéljük ezt meg? Mond, mivel tudnánk visszaédesgetni a mi táborunkba? Vagy talán végig nézed majd, ahogy a Szakadárok gyerekeit sorra mészárolja le ez a vadmarha, Artie-val az élen? Mert ez lesz, ha mi itt elbukunk. – jósolok neki, hátha meggondolja magát.
~ Artie! Most kapaszkodj meg jó erősen, és próbáld meg újra átírni egy kicsit a gondolatait! De ha nem megy, akkor ne erőltesd, csak, ha biztonsággal meg tudod csinálni! ~
Próbálkoztam újból, hátha most sikerül, vagy szóval, vagy tettel megállítani Mágust.
Mikor meglátom Lynn-t eltűnni a nagydarab férfiben, először várakozva megtorpanok, hiszen ilyenkor kéne jönni a levegő után kapkodásnak, öklendezésnek, elvörösödésnek, de legnagyobb megrökönyödésemre most úgy nézem, hogy Buldózer talán észre sem vette, hogy mi történt, csak törtetett tovább előre, és ha lehet talán még lendületesebben, mint eddig, így aztán olyan erővel támad neki szerencsétlen Haspóknak, hogy az hatalmas puffanással vágódik a falnak. Még a látványba is belesajdul minden tagom.
Már indulnék tovább, bár fogalmam sincs, hogyan tudnék segíteni, mikor valami megkocogtatja a vállam és hátranézve Mágus vigyorgó képébe pillantok, majd a szemem lejjebb vándorol a kezében fénylő kártyalapra, ami vészt sejtet.
Tudom, hogy eddig sem az volt a célja, hogy megöljön, hanem hogy feltartson, elvonjon az igazi ellenségtől, de nem tehetem meg, hogy figyelmen kívül hagyom most már, mert csak további sérüléseket szerzek és nem jutok előrébb. Tehát túl kell jutnom Máguson, vagy így, vagy úgy. Sajnos nem tudok így Lyn-nék segítségére lenni, de remélem, hogy az okos doktornő feltalálja magát, de ezt most rá kell bíznom.
- Figyelj Mágus! – szólítom meg, miközben sétálok utána, ahogy pattog előlem. – Miért nem beszéljük ezt meg? Mond, mivel tudnánk visszaédesgetni a mi táborunkba? Vagy talán végig nézed majd, ahogy a Szakadárok gyerekeit sorra mészárolja le ez a vadmarha, Artie-val az élen? Mert ez lesz, ha mi itt elbukunk. – jósolok neki, hátha meggondolja magát.
~ Artie! Most kapaszkodj meg jó erősen, és próbáld meg újra átírni egy kicsit a gondolatait! De ha nem megy, akkor ne erőltesd, csak, ha biztonsággal meg tudod csinálni! ~
Próbálkoztam újból, hátha most sikerül, vagy szóval, vagy tettel megállítani Mágust.
Sarah Wilchok- ~perfect master~
- Hozzászólások száma : 1089
Hírnév : 19
Re: Staten Island-i világítótorony
Lynn újabb támadása beteríti a Buldózer fejét, aki hörögve, kétségbeesetten csapkodja alkarjával a fejét, millió apró jégdarabot törve le magáról így. Haspók él a helyzet adta lehetőséggel és belerohan a nagydarab fickóba, aki a falnak vágódik, onnan kászálódik felfelé. Bár letöredeztél róla, de pontosan érezted, látod, hogy a sisak egyik kapcsa felnyílt a négyből! Újra egymásnak ront a két izomhegy...
Mágus botját pörgetve oldalaz, hogy mindvégig rálásson mindkettőtökre. Sarah elméjében visszhangzik Artie válasza, gyámoltalanul ijedten:
- Nagyon sajnálom! Nagyon sajnálom, ne tessék rám haragudni... - szipogja. - Mágus is ért egy picit az elmetrükkökhöz, nem tudok az ő agyára hatni... Most majd bántani fog, ha... ha végzünk...?
A férfi félmosollyal az ajkain fürkész téged, majd vállat von:
- Ostobaság - feleli. - Senki nem akarja, hogy a gyerekeknek, bármelyiknek is, bántódása essen. Ez az Afifa a testében hordoz valamit, amitől beteg. Dunsztom nincs mi az, nem is érdekel. De a Kopó megbízóját igen. Valami orvos. Szépen kiveszi és rendbe rakja a kiscsajt is. Kár, hogy azt a nagydarab marhát - bök az állcsúcsával Buldózer felé - előbb találta meg, mint engem, de hát... láttátok mennyit bír szerencsétlen, kellett neki egy testőr. Épp fel akartam volna ajánlani, hogy a csajsziból úgyis ki kell szedni, ami tönkre vágja, vegye ki a barátnőd, aztán adja oda a Kopónak és mindenki boldog, de hát... - int tétován az ájult alak felé - ezt most már aligha beszéljük meg vele. Tehát marad a harc, aminek a végére majdcsak visszavonultok, mi meg befejezzük a dolgunkat. Nyugalom. Senki nem lesz veszélyben - kacsint. - Rátok is vigyázok szépségem.
Szavait természetesen mindketten halljátok, rálátásotok van mindkét ellenfélre, döntsetek mit tesztek. Ha senki nem foglalkozik Mágussal, akkor kártyákat dobál rátok, ha igen, akkor játszi könnyedséggel tér ki minden támadásotok elől. Ha csak az egyikőtök foglalkozik vele, akkor meg fogja próbálni bevetni a sármját, ez esetben Artie a másikkal felveszi majd a kapcsolatot az elméjében.
Mágus botját pörgetve oldalaz, hogy mindvégig rálásson mindkettőtökre. Sarah elméjében visszhangzik Artie válasza, gyámoltalanul ijedten:
- Nagyon sajnálom! Nagyon sajnálom, ne tessék rám haragudni... - szipogja. - Mágus is ért egy picit az elmetrükkökhöz, nem tudok az ő agyára hatni... Most majd bántani fog, ha... ha végzünk...?
A férfi félmosollyal az ajkain fürkész téged, majd vállat von:
- Ostobaság - feleli. - Senki nem akarja, hogy a gyerekeknek, bármelyiknek is, bántódása essen. Ez az Afifa a testében hordoz valamit, amitől beteg. Dunsztom nincs mi az, nem is érdekel. De a Kopó megbízóját igen. Valami orvos. Szépen kiveszi és rendbe rakja a kiscsajt is. Kár, hogy azt a nagydarab marhát - bök az állcsúcsával Buldózer felé - előbb találta meg, mint engem, de hát... láttátok mennyit bír szerencsétlen, kellett neki egy testőr. Épp fel akartam volna ajánlani, hogy a csajsziból úgyis ki kell szedni, ami tönkre vágja, vegye ki a barátnőd, aztán adja oda a Kopónak és mindenki boldog, de hát... - int tétován az ájult alak felé - ezt most már aligha beszéljük meg vele. Tehát marad a harc, aminek a végére majdcsak visszavonultok, mi meg befejezzük a dolgunkat. Nyugalom. Senki nem lesz veszélyben - kacsint. - Rátok is vigyázok szépségem.
Szavait természetesen mindketten halljátok, rálátásotok van mindkét ellenfélre, döntsetek mit tesztek. Ha senki nem foglalkozik Mágussal, akkor kártyákat dobál rátok, ha igen, akkor játszi könnyedséggel tér ki minden támadásotok elől. Ha csak az egyikőtök foglalkozik vele, akkor meg fogja próbálni bevetni a sármját, ez esetben Artie a másikkal felveszi majd a kapcsolatot az elméjében.
Varangy- ~master mason~
- Hozzászólások száma : 123
Hírnév : 10
Tartózkodási hely : utcák, terek, sikátorok
Re: Staten Island-i világítótorony
Már a mozgolódása is elég kényelmetlen volt, nem hogy saját maga ütlegelése (ami igazából engem talált el). Igaz, hogy jégalakban ez nem volt halálos rám nézve, de tudtam, hogy ha majd visszaváltozom, teli leszek zúzódásokkal, repedésekkel, felszakadt sebekkel, amik rémesen fognak fájni. De élni fogok. Addig pedig már biztos nem változom vissza, maradok jég vagy víz, amíg csak tudok, mert addig legalább a fájdalmat nem érzem. Ahogy tehát a földre hullottam, apró fagyott szilánkok képében, nem is vesztegettem az időmet, elolvadtam, hogy után egymás felé közelítve a milliónyi vízcseppet, ismét egybeálljak, és megfagyva folytathassam a harcot Buldózer ellen.
Most kipróbáltam, mi történik, ha őt közvetlenül nem bántom, vagyis felmásztam mellette-mögötte a csövekre, és ahogy átlendültem a vállára, és még ugyanazzal a lendülettel felkattintsam a második kapcsot. Sajnos mindeközben nem kérhettem meg, hogy maradjon szépen nyugton, ne mozogjon, amíg nem végzek, és mint a jég általában, eléggé csúsztam, ráadásul most nem is fagytam hozzá, hogy ne legyek annyira idegesítő a számára, hogy azonnal felém kapjon, bár a súlyomat azért csak megérezte. Akár csak Haspókkal viaskodott tovább, akár mégis lependerített magáról, nem sok időt tölthettem a sisakja fölé görnyedve, hamarosan megint a földön találtam magam.
Közben a másik oldalról Mágus hangja csendült, én pedig úgy döntöttem, nem árt, ha legalább addig, amíg visszanyerem a lélegzetem, hiszen az eddigi harc már eléggé kifárasztott, a napjaimat nem éppen ugrabugrálással és erőnléti edzéssel szoktam tölteni, besegítsek egy kicsit Sarah-nak. Már csak azért is, mert akár komolyan gondolta az áruló kártyás, akár csak rútul félrevezették, idegesítő volt ez az álszent duma. Meg egyébként is. Meglettem volna egy ellenféllel kevesebbel.
-Nagyon jól csinálod, Haspók, tarts ki - kiáltottam oda a hadakozó óriásnak. - Mindjárt jövök.
Persze melyik ostoba pillanatomban jutott eszembe, hogy Sarah-nak segítségre van szüksége? Hiszen sokkal jobb harcos, mint én. Erősebb, tapasztaltabb, szívósabb. Biztos boldogult volna nélkülem is. Ráadásul Mágus sem olyan vészes ellenfél. Még Artie-nak is segített. Afifát sem akarta bántani. Egyáltalán mi bajunk volt vele? Oké, elkövetett hibákat, de ki nem? És talán neki volt igaza. Talán túlreagáltuk a dolgot. Mi baja lehet a kislánynak abból, ha meggyógyítják és megtartják azt a dolgot, ami ennyire lebetegítette? Talán láncon akarta volna a nyakában hordani? Biztos nem.
Artie hangja csendült a fejemben. A cipőmet.. ugyan már... hogy foglalkozhatnék a cipőmmel, amikor Mágusnak ilyen gyönyörű szemei vannak? Nem, nem akarok most a cipőmmel foglalkozni, csak vele, ezzel a jóképű férfival. Sarah úgyis otthagyta. Vajon miért? Hogy tudott lemondani róla, hogy a közelében legyen? Na, de akkor ezek szerint neki nem kell. Csak nem zavarja, ha megismerkedünk...
-Hello, jóképű - léptem oda hozzá facér mosollyal. - Tudod, jobban belegondolva lehet, hogy igazad van. Mit szólnál, ha hagynánk őket tombolni, mi meg elmennénk a lányért... kettesben?
Most kipróbáltam, mi történik, ha őt közvetlenül nem bántom, vagyis felmásztam mellette-mögötte a csövekre, és ahogy átlendültem a vállára, és még ugyanazzal a lendülettel felkattintsam a második kapcsot. Sajnos mindeközben nem kérhettem meg, hogy maradjon szépen nyugton, ne mozogjon, amíg nem végzek, és mint a jég általában, eléggé csúsztam, ráadásul most nem is fagytam hozzá, hogy ne legyek annyira idegesítő a számára, hogy azonnal felém kapjon, bár a súlyomat azért csak megérezte. Akár csak Haspókkal viaskodott tovább, akár mégis lependerített magáról, nem sok időt tölthettem a sisakja fölé görnyedve, hamarosan megint a földön találtam magam.
Közben a másik oldalról Mágus hangja csendült, én pedig úgy döntöttem, nem árt, ha legalább addig, amíg visszanyerem a lélegzetem, hiszen az eddigi harc már eléggé kifárasztott, a napjaimat nem éppen ugrabugrálással és erőnléti edzéssel szoktam tölteni, besegítsek egy kicsit Sarah-nak. Már csak azért is, mert akár komolyan gondolta az áruló kártyás, akár csak rútul félrevezették, idegesítő volt ez az álszent duma. Meg egyébként is. Meglettem volna egy ellenféllel kevesebbel.
-Nagyon jól csinálod, Haspók, tarts ki - kiáltottam oda a hadakozó óriásnak. - Mindjárt jövök.
Persze melyik ostoba pillanatomban jutott eszembe, hogy Sarah-nak segítségre van szüksége? Hiszen sokkal jobb harcos, mint én. Erősebb, tapasztaltabb, szívósabb. Biztos boldogult volna nélkülem is. Ráadásul Mágus sem olyan vészes ellenfél. Még Artie-nak is segített. Afifát sem akarta bántani. Egyáltalán mi bajunk volt vele? Oké, elkövetett hibákat, de ki nem? És talán neki volt igaza. Talán túlreagáltuk a dolgot. Mi baja lehet a kislánynak abból, ha meggyógyítják és megtartják azt a dolgot, ami ennyire lebetegítette? Talán láncon akarta volna a nyakában hordani? Biztos nem.
Artie hangja csendült a fejemben. A cipőmet.. ugyan már... hogy foglalkozhatnék a cipőmmel, amikor Mágusnak ilyen gyönyörű szemei vannak? Nem, nem akarok most a cipőmmel foglalkozni, csak vele, ezzel a jóképű férfival. Sarah úgyis otthagyta. Vajon miért? Hogy tudott lemondani róla, hogy a közelében legyen? Na, de akkor ezek szerint neki nem kell. Csak nem zavarja, ha megismerkedünk...
-Hello, jóképű - léptem oda hozzá facér mosollyal. - Tudod, jobban belegondolva lehet, hogy igazad van. Mit szólnál, ha hagynánk őket tombolni, mi meg elmennénk a lányért... kettesben?
Lynn Harlow- ~perfect master~
- Hozzászólások száma : 814
Hírnév : 83
Re: Staten Island-i világítótorony
Mikor meghallottam a kissrác mentegetőző hangját a fejemben, nagyon zavarba jöttem, hogy azt hiszi haragszom rá, vagy valami, ha nem tudja megcsinálni, amit kértem tőle.
~ Ugyan Arti! Nyugodj meg, nincs semmi baj! ~ hökkenek meg és küldöm vissza a gondolataimat. ~ Eszemben sincs bántani téged, nagyon ügyes vagy, csak akkor maradj észrevétlen, míg le nem kerül Buldózerről a sisak. ~
Persze ez a valóságban sokkal gyorsabban pergett le, így közben Mágus szavait sem mulasztottam el, akit nagyon is megtévesztettek, ahogy elnézem. Csak az a baj, hogy erről most nincs idő meggyőzni!
Ekkor robban be a képbe Lynn, véget vetve a bájcsevejnek. Mivel nem értettem miért hagyta ott Buldózert, így kicsit hátráltam és arrafelé fordultam, hogy megnézzem mi történt, hiszen most a doktornő foglalkozott Mágussal, így kicsit lekötötte a figyelmét, nem kellett támadástól tartanom.
Ám a nagy csendre a hátam mögött visszakaptam rájuk a fejem és csak azt láttam, hogy nagyon szemeznek egymással, és Lynn arcát valami furcsa rajongásszerű maszk önti el.
~ Mi a fene…..? ~
Ekkor idegen képek kezdték elönteni a gondolataimat.
"A Szakadárok szállásterületét láttam magam előtt, ahol Caliban és Callisto vitáznak egymással. A nő mogorván rázza a fejét:
- Nem bízom a Mágusban Caliban. Senkiben sem, aki mások érzéseivel képes játszadozni, de egy ilyen megbízhatatlan alakban ilyen erőkkel meg főleg nem. Féltem tőle a társainkat. Komolyan mondom!
- Mágusnak megvannak a maga külön útjai - ismeri el Caliban, - de az elméje ereje nem végletes. Tudja ezt ő is, nem nagyon fog dobálózni vele.
- Ezt hogy érted? - hökken meg a nő.
- Mágusnak le kell zárnia magában a bűbáját. Ha nem tudja megtenni, akkor ellene fordul és annak rabszolgájává válik, akit be akart hálózni.
- De... de hogyan? - pislog Callisto.
- Erős fizikai inger, még mielőtt önszántából megszakítja a szemkontaktust, ezen kívül is..."
Eddig tartottak a képsorok, amiket, mint rájöttem a kis Artie juttatott el hozzám és ami olyan ötletet adott, ami talán a javunkra billentheti a mérleg nyelvét, hiszen nem sok esélyünk lett volna, ha Lynn-t is elveszítjük, így meg talán visszanyerjük Mágust.
Nem léptem közelebb, nehogy megsejtsen valamit a mi kis tréfamesterünk, hanem bevetettem a képességemet és felé lőttem a tüskéimet, remélve, hogy az ezek okozta fájdalom, elég fizikai inger lesz a bűbáj megszakítására.
~ Ugyan Arti! Nyugodj meg, nincs semmi baj! ~ hökkenek meg és küldöm vissza a gondolataimat. ~ Eszemben sincs bántani téged, nagyon ügyes vagy, csak akkor maradj észrevétlen, míg le nem kerül Buldózerről a sisak. ~
Persze ez a valóságban sokkal gyorsabban pergett le, így közben Mágus szavait sem mulasztottam el, akit nagyon is megtévesztettek, ahogy elnézem. Csak az a baj, hogy erről most nincs idő meggyőzni!
Ekkor robban be a képbe Lynn, véget vetve a bájcsevejnek. Mivel nem értettem miért hagyta ott Buldózert, így kicsit hátráltam és arrafelé fordultam, hogy megnézzem mi történt, hiszen most a doktornő foglalkozott Mágussal, így kicsit lekötötte a figyelmét, nem kellett támadástól tartanom.
Ám a nagy csendre a hátam mögött visszakaptam rájuk a fejem és csak azt láttam, hogy nagyon szemeznek egymással, és Lynn arcát valami furcsa rajongásszerű maszk önti el.
~ Mi a fene…..? ~
Ekkor idegen képek kezdték elönteni a gondolataimat.
"A Szakadárok szállásterületét láttam magam előtt, ahol Caliban és Callisto vitáznak egymással. A nő mogorván rázza a fejét:
- Nem bízom a Mágusban Caliban. Senkiben sem, aki mások érzéseivel képes játszadozni, de egy ilyen megbízhatatlan alakban ilyen erőkkel meg főleg nem. Féltem tőle a társainkat. Komolyan mondom!
- Mágusnak megvannak a maga külön útjai - ismeri el Caliban, - de az elméje ereje nem végletes. Tudja ezt ő is, nem nagyon fog dobálózni vele.
- Ezt hogy érted? - hökken meg a nő.
- Mágusnak le kell zárnia magában a bűbáját. Ha nem tudja megtenni, akkor ellene fordul és annak rabszolgájává válik, akit be akart hálózni.
- De... de hogyan? - pislog Callisto.
- Erős fizikai inger, még mielőtt önszántából megszakítja a szemkontaktust, ezen kívül is..."
Eddig tartottak a képsorok, amiket, mint rájöttem a kis Artie juttatott el hozzám és ami olyan ötletet adott, ami talán a javunkra billentheti a mérleg nyelvét, hiszen nem sok esélyünk lett volna, ha Lynn-t is elveszítjük, így meg talán visszanyerjük Mágust.
Nem léptem közelebb, nehogy megsejtsen valamit a mi kis tréfamesterünk, hanem bevetettem a képességemet és felé lőttem a tüskéimet, remélve, hogy az ezek okozta fájdalom, elég fizikai inger lesz a bűbáj megszakítására.
Sarah Wilchok- ~perfect master~
- Hozzászólások száma : 1089
Hírnév : 19
Re: Staten Island-i világítótorony
Sajnos Sarahnak sikerül elfeledkezni a képessége korlátairól a harc hevében. Lynnen megfogan a bájolás, olvadó tekintettel közelít a férfihoz, aki finoman végigsimít a vízből font vállakon és mosolyogva bólint:
- Veled a világvégére is szívesen chery - feleli. - Csak hát ezek a lezáratlan ügyek, eh... még zavarnának minket a telefonokkal, ahelyett, hogy hagynának elmerülni a gyönyörű barna szemed mélységeiben, ringatózni lelked gyönyörű óceánján - sóhajtja. - Te orvos vagy gyönyörű hercegnőm, megtennéd a nyugalmunkért, hogy megnézed, életre tudod-e pofozni azt a szerencsétlen alakot? - int könnyedén a Kopó felé.
Sarah kilövi a tüskéit, amelyek ártalmatlanul zuhannak le, hiszen egy méterre lehetetlen megközelíteni észrevétlen a férfit. Lynn: ez támadásnak számít a Mágus ellen, bár ő maga nem reagálja le, de neked le kell! Mindenáron védelmezed a szeretett férfit, viszont vérmérsékleteden múlik, hogy fizikai harcba kezdesz azonnal, megfeded csupán Saraht, vagy lebeszéled barátian a további harcról. Mindenesetre semmiképpen sem hagyod bántani a Mágust! Ha nem látsz veszélyforrást már, akkor természetesen igyekezned kell magához téríteni a Kopót.
Sarah: amíg a társa ájult, addig Mágus már számít a támadásokra, nem látsz jó esélyt a gyors mutáns eltalálására. Lynnel együtt megy természetesen oda, de amint a pasas magához tér, ő is előre hajol, egy pillanatra a hátát mutatva neked, ha legalább 3-4 méterre vagy tőle.
- Veled a világvégére is szívesen chery - feleli. - Csak hát ezek a lezáratlan ügyek, eh... még zavarnának minket a telefonokkal, ahelyett, hogy hagynának elmerülni a gyönyörű barna szemed mélységeiben, ringatózni lelked gyönyörű óceánján - sóhajtja. - Te orvos vagy gyönyörű hercegnőm, megtennéd a nyugalmunkért, hogy megnézed, életre tudod-e pofozni azt a szerencsétlen alakot? - int könnyedén a Kopó felé.
Sarah kilövi a tüskéit, amelyek ártalmatlanul zuhannak le, hiszen egy méterre lehetetlen megközelíteni észrevétlen a férfit. Lynn: ez támadásnak számít a Mágus ellen, bár ő maga nem reagálja le, de neked le kell! Mindenáron védelmezed a szeretett férfit, viszont vérmérsékleteden múlik, hogy fizikai harcba kezdesz azonnal, megfeded csupán Saraht, vagy lebeszéled barátian a további harcról. Mindenesetre semmiképpen sem hagyod bántani a Mágust! Ha nem látsz veszélyforrást már, akkor természetesen igyekezned kell magához téríteni a Kopót.
Sarah: amíg a társa ájult, addig Mágus már számít a támadásokra, nem látsz jó esélyt a gyors mutáns eltalálására. Lynnel együtt megy természetesen oda, de amint a pasas magához tér, ő is előre hajol, egy pillanatra a hátát mutatva neked, ha legalább 3-4 méterre vagy tőle.
Varangy- ~master mason~
- Hozzászólások száma : 123
Hírnév : 10
Tartózkodási hely : utcák, terek, sikátorok
Re: Staten Island-i világítótorony
Kellemes borzongás futott végig a testemen, ahogy Mágus hozzámért, még akkor is, ha vízből voltam, így valójában alig éreztem, neki meg jól összevizeztem a kezét. És azok a szavak! Ó, istenem, hát hogy nem vettem eddig észre, milyen mesterien bánik a szavakkal, talán még mesteribben, mint a kártyákkal. A szívem vadul, hevesen vert kedvesen búgó hangjára, miközben majd elolvadtam választékos bókjai hatására.
-Természetesen - bólintottam kicsit még közelebb húzódva hozzá. - Elvégre orvos vagyok, ez a dolgom, és egyébként is... kettőnkért teszem - suttogtam lágyan mosolyogva.
Már vissza is fordultam, hogy végre elláthassam a Kopót, akit olyan méltatlanul intéztem el pár perce, ám ekkor szembetaláltam magam Sarah-val, aki valamilyen oknál fogva még mindig ellenségként tekintett Mágusra. Olyannyira, hogy alig volt időm jéggé fagyni, és széttárt karokkal a férfi elé állni, hogy rajtam koppanjanak az apró, de igencsak veszélyes fegyverek. Kemény testemen nem juthattak át, a földre hullott valamennyi, én pedig dühösen meredtem a merénylőre.
-Sarah, térj észhez! - kiáltottam rá. - Ő nem rossz ember. A lehető legjobbat akarta kihozni a helyzetből, és hallgatnunk kellett volna rá. Mindenkinek úgy lett volna a legjobb. De még nincs késő. Ha ezt nem vagy képes felfogni, legalább ne állj az utunkba, mert akkor kénytelen leszek erővel megvédeni magunkat.
Ez nem puszta fenyegetőzés volt, ha arra került a sor, megküzdöttem vele, de azért reméltem, hogy erre nem kerül sor, hiszen Sarah még mindig a barátom volt, még ha végre rá is jöttem, hogy Mágus nem hogy nem ellenség, de a valaha volt legjobb szövetséges, legodaadóbb barát, legvonzóbban sármos férfi, akinek egyetlen szava elég lenne ahhoz, hogy a karjaiba hulljak és... ja, igen! Kopó! Na, a többit majd később!
Út közben visszaváltoztam emberré, két okból is. Az egyik volt a baromság, ami csak ürügy volt:
-Így könnyebben tudom megvizsgálni.
A másik a valós indok, amit megtartottam magamnak, mégpedig az, hogy így út közben úgy tudtam kicsit talán bátortalanul megfogni a kezét, hogy érezhessem azt a kellemes meleget, ami árad belőle. Na persze így az egész testemet hasogatni kezdte a fájdalom, amit Buldózer ütései okoztak, de úgy véltem megéri. Enyhén görnyedten, sántítva, itt-ott vérezve, már liluló zúzódásokkal teli, felszakadt alsó ajakkal közelítettem meg a Kopót.
A reflexei még mindig rendesen működtek, légzése, pulzusa egyenletes, normálisnak volt mondható, és tudtam, hogy ájult el, vagyis komolyabb sérüléstől nem kellett tartanom, bár persze azért ellenőriztem. Felpolcoltam a lábát az egyik falon futó, alacsonyabban lévő csőre, majd az Eschmarch-féle műfogást alkalmazva, hogy nehogy a hátracsúszó nyelve akadályozza a légzésben közelebb hajolva hozzá szólásra nyitottam a számat. Aztán elbizonytalanodva fordultam a Mágushoz.
-Hogy hívják? Hatásos reakciót válthat ki az emberből, ha a saját nevét hallja.
Ha megtudtam, szólongatni kezdtem, párszor finoman, de határozottan megpofozgattam az arcát, kicsit meg is ráztam. Hamarosan kinyitotta a szemét, én pedig megkönnyebbült sóhajjal dőltem hátrébb.
-Rendben lesz - mondtam. - Kicsit talán fájni fog a feje, szédülhet is, de nem lesz semmi baja.
Kezemet Mágus nyakára csúsztatva döntöttem homlokomat az arcának, és mosolyogva mormoltam:
-Most már nem lesz semmi baj.
-Természetesen - bólintottam kicsit még közelebb húzódva hozzá. - Elvégre orvos vagyok, ez a dolgom, és egyébként is... kettőnkért teszem - suttogtam lágyan mosolyogva.
Már vissza is fordultam, hogy végre elláthassam a Kopót, akit olyan méltatlanul intéztem el pár perce, ám ekkor szembetaláltam magam Sarah-val, aki valamilyen oknál fogva még mindig ellenségként tekintett Mágusra. Olyannyira, hogy alig volt időm jéggé fagyni, és széttárt karokkal a férfi elé állni, hogy rajtam koppanjanak az apró, de igencsak veszélyes fegyverek. Kemény testemen nem juthattak át, a földre hullott valamennyi, én pedig dühösen meredtem a merénylőre.
-Sarah, térj észhez! - kiáltottam rá. - Ő nem rossz ember. A lehető legjobbat akarta kihozni a helyzetből, és hallgatnunk kellett volna rá. Mindenkinek úgy lett volna a legjobb. De még nincs késő. Ha ezt nem vagy képes felfogni, legalább ne állj az utunkba, mert akkor kénytelen leszek erővel megvédeni magunkat.
Ez nem puszta fenyegetőzés volt, ha arra került a sor, megküzdöttem vele, de azért reméltem, hogy erre nem kerül sor, hiszen Sarah még mindig a barátom volt, még ha végre rá is jöttem, hogy Mágus nem hogy nem ellenség, de a valaha volt legjobb szövetséges, legodaadóbb barát, legvonzóbban sármos férfi, akinek egyetlen szava elég lenne ahhoz, hogy a karjaiba hulljak és... ja, igen! Kopó! Na, a többit majd később!
Út közben visszaváltoztam emberré, két okból is. Az egyik volt a baromság, ami csak ürügy volt:
-Így könnyebben tudom megvizsgálni.
A másik a valós indok, amit megtartottam magamnak, mégpedig az, hogy így út közben úgy tudtam kicsit talán bátortalanul megfogni a kezét, hogy érezhessem azt a kellemes meleget, ami árad belőle. Na persze így az egész testemet hasogatni kezdte a fájdalom, amit Buldózer ütései okoztak, de úgy véltem megéri. Enyhén görnyedten, sántítva, itt-ott vérezve, már liluló zúzódásokkal teli, felszakadt alsó ajakkal közelítettem meg a Kopót.
A reflexei még mindig rendesen működtek, légzése, pulzusa egyenletes, normálisnak volt mondható, és tudtam, hogy ájult el, vagyis komolyabb sérüléstől nem kellett tartanom, bár persze azért ellenőriztem. Felpolcoltam a lábát az egyik falon futó, alacsonyabban lévő csőre, majd az Eschmarch-féle műfogást alkalmazva, hogy nehogy a hátracsúszó nyelve akadályozza a légzésben közelebb hajolva hozzá szólásra nyitottam a számat. Aztán elbizonytalanodva fordultam a Mágushoz.
-Hogy hívják? Hatásos reakciót válthat ki az emberből, ha a saját nevét hallja.
Ha megtudtam, szólongatni kezdtem, párszor finoman, de határozottan megpofozgattam az arcát, kicsit meg is ráztam. Hamarosan kinyitotta a szemét, én pedig megkönnyebbült sóhajjal dőltem hátrébb.
-Rendben lesz - mondtam. - Kicsit talán fájni fog a feje, szédülhet is, de nem lesz semmi baja.
Kezemet Mágus nyakára csúsztatva döntöttem homlokomat az arcának, és mosolyogva mormoltam:
-Most már nem lesz semmi baj.
Lynn Harlow- ~perfect master~
- Hozzászólások száma : 814
Hírnév : 83
Re: Staten Island-i világítótorony
Megrökönyödve nézem, ahogy Lynn szinte olvadozik Mágus szavaitól és érintésétől, mert hiába volt Artie figyelmeztetése, elképzelni sem tudtam, hogy egy olyan boldog házasságba és szerelemben élő nő, mint a doktornő hirtelen mindent elfeledve egy idegen férfi karjaiba omlik, még ha az be is veti ellene a sármját.
De hát ez volt, ezen már nem tudtam változtatni, vagyis tudni tudtam volna, ha nem hagyom ki a számításból, hogy kicsit távol állok ellenfelemtől és……és ráadásul az eszét vesztett Lynn is elé ugrált még tetézve a bajt.
Ahogy rám nézett utána, komolyan azt hittem, hogy a következő pillanatban nekem ugrik és szerintem nem kellett volna sok, hogy meg is tegye, így aztán inkább nem hergeltem tovább, mert nem azzal szerettem volna elpocsékolni a drága időnket, hogy Mágus gunyoros vigyorgó képe előtt egymásnak essünk.
Lázasan törtem a fejem, hogy mi tévő legyek, hiszen úgy nézett ki, hogy elvesztegettem a kiváló alkalmat és most már csak én és Haspók, na meg Artie maradtunk talpon, bár nem hiszem, hogy elegen leszünk, hogy győzzünk is.
Miközben Lynn az ájult Kopó felélesztésével foglalkozott, pár lépéssel közelebb óvakodtam, de még így is túl nagy volt a távolság, olyan 3-4 méter, és Mágus figyelő tekintetétől kísérten, ennél közelebb nem is nagyon tudtam menni, anélkül, hogy nem ugrassza nekem a barátnőmet., így megálltam.
Aztán magam sem hittem el, hogy váratlanul újabb alkalom kínálkozott, mert a férfi lehajolt, hogy megnézze az éledező Kopót, miközben Lynn is magához húzta, így egy pillanatra levette rólam a szemét, és én nem haboztam! Nem habozhattam, mert ez volt az egyetlen esélyem! Már az előbb kiszúrtam magam mellett egy itt felejtett termetes faéket, amit a fene tudja mire használtak itt lenn, lehet, hogy a csövek kitámasztására, de nem is ez volt a lényeg, hanem, hogy itt volt, és amit most felkapva lendületesen hozzávágtam Mágushoz, ahogy ott görnyedten állt. Igyekeztem pontosan célozni, hogy minél fájdalmasabb legyen, és hogy biztosan eltaláljam. Innentől már csak imádkozni tudtam, hogy sikerüljön.
De hát ez volt, ezen már nem tudtam változtatni, vagyis tudni tudtam volna, ha nem hagyom ki a számításból, hogy kicsit távol állok ellenfelemtől és……és ráadásul az eszét vesztett Lynn is elé ugrált még tetézve a bajt.
Ahogy rám nézett utána, komolyan azt hittem, hogy a következő pillanatban nekem ugrik és szerintem nem kellett volna sok, hogy meg is tegye, így aztán inkább nem hergeltem tovább, mert nem azzal szerettem volna elpocsékolni a drága időnket, hogy Mágus gunyoros vigyorgó képe előtt egymásnak essünk.
Lázasan törtem a fejem, hogy mi tévő legyek, hiszen úgy nézett ki, hogy elvesztegettem a kiváló alkalmat és most már csak én és Haspók, na meg Artie maradtunk talpon, bár nem hiszem, hogy elegen leszünk, hogy győzzünk is.
Miközben Lynn az ájult Kopó felélesztésével foglalkozott, pár lépéssel közelebb óvakodtam, de még így is túl nagy volt a távolság, olyan 3-4 méter, és Mágus figyelő tekintetétől kísérten, ennél közelebb nem is nagyon tudtam menni, anélkül, hogy nem ugrassza nekem a barátnőmet., így megálltam.
Aztán magam sem hittem el, hogy váratlanul újabb alkalom kínálkozott, mert a férfi lehajolt, hogy megnézze az éledező Kopót, miközben Lynn is magához húzta, így egy pillanatra levette rólam a szemét, és én nem haboztam! Nem habozhattam, mert ez volt az egyetlen esélyem! Már az előbb kiszúrtam magam mellett egy itt felejtett termetes faéket, amit a fene tudja mire használtak itt lenn, lehet, hogy a csövek kitámasztására, de nem is ez volt a lényeg, hanem, hogy itt volt, és amit most felkapva lendületesen hozzávágtam Mágushoz, ahogy ott görnyedten állt. Igyekeztem pontosan célozni, hogy minél fájdalmasabb legyen, és hogy biztosan eltaláljam. Innentől már csak imádkozni tudtam, hogy sikerüljön.
Sarah Wilchok- ~perfect master~
- Hozzászólások száma : 1089
Hírnév : 19
Re: Staten Island-i világítótorony
Mágus óvatosan simogatja meg Lynnt, ügyesen elkerülve a zúzódásokat a bőrén, tekintetük újra és újra egymás szemét keresi egy-egy pillanatra. Amikor nekiáll a doktornő a kezelésnek, alig tud igazán odafigyelni, a férfi talál néhány ép pontot a vállaidon és igen kellemesen, szakértő mozdulatokkal masszírozza meg, sokat ígérő csókot lehel a nyakadra. Kérdésedre halkan felel:
- A valódi neve Axel Burton.
Kopó szemei bágyadtan rebbennek meg, lassan kinyitja a szemét. Mágus ajkaihoz emeli a kezedet:
- Hadd illessem a hála csókjával a gyógyító érintés tudományát hordozó kecses kis kacsókat - mosolyog csuklód felett a szemedbe. Aztán egyszercsak eltűnik a képből, ahogy a Sarah által röppályára állított fadarab lendületből fültövön csűri...
Sziszegve perdül meg, a kezében felizzik a kártyalap, majd rögtön ki huny a tüze, amint megpillantja a doktornőt. Vöröses szeme elkerekedik, majd megtörik benne az ellenséges fény és átadja a helyét valami másnak. Lynn, a te fejed 1-2 másodpercen belül kitisztul, bár tökéletesen tisztában vagy az eseményekkel. Próbálod összeszedni a gondolataidat, miközben a terem túlvégében lassan már Buldózernek áll a zászló, Haspók egyre kimerültebb. Mágus határozott léptekkel Lynnhez lép, majd térdre rogy előtte, halkan, szinte rebegve szólal meg:
- Parancsolj velem istennőm... - suttogja.
A doktornő a fejében hallja Artie megszeppent hangját:
- Mondtam, hogy tessék levenni a cipőket... de most már minden rendben. Mágus képessége ellen fordult, most hogy a másik néni megzavarta. A doktornéni parancsolhat neki, nem tehet mást, engedelmeskednie kell...
- A valódi neve Axel Burton.
Kopó szemei bágyadtan rebbennek meg, lassan kinyitja a szemét. Mágus ajkaihoz emeli a kezedet:
- Hadd illessem a hála csókjával a gyógyító érintés tudományát hordozó kecses kis kacsókat - mosolyog csuklód felett a szemedbe. Aztán egyszercsak eltűnik a képből, ahogy a Sarah által röppályára állított fadarab lendületből fültövön csűri...
Sziszegve perdül meg, a kezében felizzik a kártyalap, majd rögtön ki huny a tüze, amint megpillantja a doktornőt. Vöröses szeme elkerekedik, majd megtörik benne az ellenséges fény és átadja a helyét valami másnak. Lynn, a te fejed 1-2 másodpercen belül kitisztul, bár tökéletesen tisztában vagy az eseményekkel. Próbálod összeszedni a gondolataidat, miközben a terem túlvégében lassan már Buldózernek áll a zászló, Haspók egyre kimerültebb. Mágus határozott léptekkel Lynnhez lép, majd térdre rogy előtte, halkan, szinte rebegve szólal meg:
- Parancsolj velem istennőm... - suttogja.
A doktornő a fejében hallja Artie megszeppent hangját:
- Mondtam, hogy tessék levenni a cipőket... de most már minden rendben. Mágus képessége ellen fordult, most hogy a másik néni megzavarta. A doktornéni parancsolhat neki, nem tehet mást, engedelmeskednie kell...
Varangy- ~master mason~
- Hozzászólások száma : 123
Hírnév : 10
Tartózkodási hely : utcák, terek, sikátorok
Re: Staten Island-i világítótorony
Kopó, vagyis Axel Burton magához tért, és ahogy előre lehetett sejteni, még eléggé kótyagosnak tűnt, valószínűleg nem is érezte magát valami jól a bőrében. Ez még biztosan nem változik meg egy ideig attól függően, hogy milyen erős a szervezete, meg persze attól, hogy mikor tudja kipihenni magát. Bár nyilván örültem a sikernek, hiszen Mágus barátai az én barátaim is, de most a vállamat gyengéden dögönyöző, a nyakamat érzékien csókoló, a fülembe finoman suttogó férfi sokkal jobban érdekelt. Pipacspiros arccal, imádattól túlcsordult tekintettel néztem azokba az igéző szemeibe, amiben el tudtam volna veszni, miközben a kezeimet óvatosan az ajkaihoz emelte, rajtam pedig még egyszer végigsöpört az a forró, szívet dobogtató hullám, miközben egyre közelebb hajoltam hozzá abban reménykedve, hogy talán a kezem után esetleg valami mást is...
-Sarah! - csattantam fel.
Azonnal Mágus után kaptam, hogy megnézhessem, nincs-e semmi baja, de legalábbis cirógatásommal enyhítsem fájdalmát, amit a kemény kis tárgy okozott hatalmasat koppanva a fején. Azon a gyönyörű fejen, a csodaszép hajkoronával, a smaragdként csillogó szemekkel, kívánatos, üde ajkakkal, hiszen mi nem csodálatos ezen a férfin, aki lám nem csupán ahhoz ért, hogy macskaügyességgel védje ki a rá mért csapásokat, energiával feltöltött kártyalapjait úgy dobálja célba, hogy annak nincs párja az egész világon, de még ahhoz is, hogy úgy elbájolja a nőket, hogy ne is létezzen más a számukra, és elfelejtsék, hogy legszívesebben néhány jól kimért pofonnal söpörnék le arról az ütődött képéről azt a beképzelt, idétlen vigyorát!
-Neked elment az eszed?! - pattantam fel felháborodva. - Tehetsz egy szívességet, te utolsó.. Most meg mit művelsz? - pislogtam rá még mindig morcosan, de nagyon is meglepődve. - Ez megint valami trükk?
ISTENNŐM??? Az addig rendben van, hogy én megőrültem az előbb, nekem van kifogásom: mindenről Mágus tehet! De ő? Megitta a sebfertőtlenítőt? Tanácstalanul néztem Sarah-ra, hátha ő meg tudja fejteni ezt a különös viselkedészavart.
Ekkor megint Artie szólalt meg a fejemben, mire ösztönösen felé néztem, és végre oda is tudtam figyelni rá. Először is elnézést kértem tőle, amiért nem figyeltem rá időben, de aztán amikor végre magyarázattal is szolgált rá, hogy mi történik, előbb a szemem siklott vissza az előttem térdeplő Mágusra, majd a fejem is felé fordítottam, egy időben azzal, hogy gonosz mosoly terült szét az arcomon.
-Na csak nem?... - suttogtam elégtétellel, meg még sok egyéb nem sok jót ígérő árnyalattal a hangomban.
Lehajoltam hozzá, hogy a fejünk egy szintben legyen, és Buldózer felé mutattam.
-Segíts őt legyőzni - mondtam immár komolyan. - Még két kapcsoló van a sisakján, amit fel kell pattintani, aztán végre lehúzhatjuk róla, és Artie is akcióba léphet. Rád bízom, hogy csinálod. Kártyákkal, könyörgéssel, nyers erővel, nem érdekel. Csak egy valami fontos: szerezd meg nekem Buldózer sisakját!
-Sarah! - csattantam fel.
Azonnal Mágus után kaptam, hogy megnézhessem, nincs-e semmi baja, de legalábbis cirógatásommal enyhítsem fájdalmát, amit a kemény kis tárgy okozott hatalmasat koppanva a fején. Azon a gyönyörű fejen, a csodaszép hajkoronával, a smaragdként csillogó szemekkel, kívánatos, üde ajkakkal, hiszen mi nem csodálatos ezen a férfin, aki lám nem csupán ahhoz ért, hogy macskaügyességgel védje ki a rá mért csapásokat, energiával feltöltött kártyalapjait úgy dobálja célba, hogy annak nincs párja az egész világon, de még ahhoz is, hogy úgy elbájolja a nőket, hogy ne is létezzen más a számukra, és elfelejtsék, hogy legszívesebben néhány jól kimért pofonnal söpörnék le arról az ütődött képéről azt a beképzelt, idétlen vigyorát!
-Neked elment az eszed?! - pattantam fel felháborodva. - Tehetsz egy szívességet, te utolsó.. Most meg mit művelsz? - pislogtam rá még mindig morcosan, de nagyon is meglepődve. - Ez megint valami trükk?
ISTENNŐM??? Az addig rendben van, hogy én megőrültem az előbb, nekem van kifogásom: mindenről Mágus tehet! De ő? Megitta a sebfertőtlenítőt? Tanácstalanul néztem Sarah-ra, hátha ő meg tudja fejteni ezt a különös viselkedészavart.
Ekkor megint Artie szólalt meg a fejemben, mire ösztönösen felé néztem, és végre oda is tudtam figyelni rá. Először is elnézést kértem tőle, amiért nem figyeltem rá időben, de aztán amikor végre magyarázattal is szolgált rá, hogy mi történik, előbb a szemem siklott vissza az előttem térdeplő Mágusra, majd a fejem is felé fordítottam, egy időben azzal, hogy gonosz mosoly terült szét az arcomon.
-Na csak nem?... - suttogtam elégtétellel, meg még sok egyéb nem sok jót ígérő árnyalattal a hangomban.
Lehajoltam hozzá, hogy a fejünk egy szintben legyen, és Buldózer felé mutattam.
-Segíts őt legyőzni - mondtam immár komolyan. - Még két kapcsoló van a sisakján, amit fel kell pattintani, aztán végre lehúzhatjuk róla, és Artie is akcióba léphet. Rád bízom, hogy csinálod. Kártyákkal, könyörgéssel, nyers erővel, nem érdekel. Csak egy valami fontos: szerezd meg nekem Buldózer sisakját!
Lynn Harlow- ~perfect master~
- Hozzászólások száma : 814
Hírnév : 83
Re: Staten Island-i világítótorony
Nagyon-nagyon reméltem, hogy sikerül a kis tervem és akkor végre már a valós és égetően fontos problémával foglalkozhatunk, még pedig Buldózer sisakjával, és nem azzal, hogy ki kinek vall éppen térden állva szerelmet. ……..
~ Mimimi? ~ néztem elkerekedett szemmel Mágusra és annak vágyakozva csillog szemébe, mellyek Lynn-nen csüngött, hiszen számítottam rá, hogy majd megváltozik a viselkedése…..valamelyest, de…..de, hogy így…….!
- Azta! – leheltem Lynn felé, hogy nehogy megszakítsam a varázst. – Te is azt látod, amit én?
Engedtem most már l, védekezésül feltartott karomat, amit a Mágus kezében az előbb felizzó kártya miatt kaptam magam elé, és amire úgy nézett ki, most már majd a mi kis tankunknak, Buldózernek lesz szüksége, ha Mágus engedelmeskedik az utasításnak.
- Jól vagy Lynn?: - nézek azért még aggódva a doktornőre, de már látom a szemén, hogy teljesen magánál van, sőt eléggé dühösnek is tűnik. – Vajon meddig hat a dolog? – mutatok Mágus ábrándos arcára. – Remélem kitart addig, míg sikerül lenyugtatnunk Buldózert. – sóhajtok, aztán megnézem, hogy mivel is tudnánk a közben egyre jobban kimerülő Haspóknak segíteni.
Azt hiszem egy kis dobálózás és bújócska nem fog ártani, azzal is lehetőséget adunk, hogy Mágus sikerrel járjon.
~ Mimimi? ~ néztem elkerekedett szemmel Mágusra és annak vágyakozva csillog szemébe, mellyek Lynn-nen csüngött, hiszen számítottam rá, hogy majd megváltozik a viselkedése…..valamelyest, de…..de, hogy így…….!
- Azta! – leheltem Lynn felé, hogy nehogy megszakítsam a varázst. – Te is azt látod, amit én?
Engedtem most már l, védekezésül feltartott karomat, amit a Mágus kezében az előbb felizzó kártya miatt kaptam magam elé, és amire úgy nézett ki, most már majd a mi kis tankunknak, Buldózernek lesz szüksége, ha Mágus engedelmeskedik az utasításnak.
- Jól vagy Lynn?: - nézek azért még aggódva a doktornőre, de már látom a szemén, hogy teljesen magánál van, sőt eléggé dühösnek is tűnik. – Vajon meddig hat a dolog? – mutatok Mágus ábrándos arcára. – Remélem kitart addig, míg sikerül lenyugtatnunk Buldózert. – sóhajtok, aztán megnézem, hogy mivel is tudnánk a közben egyre jobban kimerülő Haspóknak segíteni.
Azt hiszem egy kis dobálózás és bújócska nem fog ártani, azzal is lehetőséget adunk, hogy Mágus sikerrel járjon.
Sarah Wilchok- ~perfect master~
- Hozzászólások száma : 1089
Hírnév : 19
Re: Staten Island-i világítótorony
Mágus szinte tökéletes alázattal hajol a kezed fölé és ad egy csókot az ujjhegyeidre (ha csak el nem rántod a kezed Lynn). Ahogy megfigyelitek, rá nem egyfajta szerelmes vágyként hat a visszafordult képesség, hanem valóban imádattal néz fel Lynnre, mint egy istennőre. Az utasítás elhangzott, hát cselekednie kell, így fejet hajt, majd felpattan a földről, de mielőtt elrohanna a csatába még halkan, mint egy megfenyített kiskutya megszólal:
- Ha belelendülök, márpedig muszáj lesz ellene, akkor jó lenne, ha senki nem lenne tűzvonalban a biztonság kedvéért - jegyzi meg csendesen, félve a letorkolástól. - Haspók kibírja, de Artie könnyen lezuhanhat.
Az előzetes megbeszélés szerint mindnyájan követitek Mágus tanácsát és fedezékbe húzódtok. Gondolom egyikőtök Artie rejtekhelye alá próbál helyezkedni kb. Kopó úgy néz ki tudja mire számíthat, mert két négykézláb menekül egy nagyobb szikla mögé, magzati pózt vesz fel és remeg...
Mindenki behúzza hát a nyakát. Mágus előre lendül, látványosan felfut a falon, majd az egész pakliját beizzítva maga elé hajítja. Robbanások sorozata rázza meg a barlangot, szerencsére Artie tud kapaszkodni. A lezuhanó nagyobb kődarabok elválasztják egymástól a két hústornyot pár pillanatra, Mágus pedig a botját szegezi Buldózer felé.
- Gyerünk nagyfiú! - hívogatja, mint egy párbajhős. A nagy erejű barmot nem is kell kéretni, már le is rohanja. Rohanná... az egyenetlenné vált talajon erre esélye sincs, azonnal orra bukik. A Mágus előre lendül, veszedelmes sebességgel forgatja feje felett a botját, ami elképedésetekre mint egy propeller emeli el a talajtól. Gyakorlatilag ellenfele mellett csapódik be újból, de addigra a ruhája, a teste, a botja, mindene izzásban van. A lökéshullám elképesztő, beteríti az egész barlangot. Iszonyú erejű ez a detonáció, a Buldózert szinte beleépíti a falba, nyögve hajigál köveket magáról. Sarah, aki azt mondta nekem előzetesben, hogy egy cső mögé húzódva, nem nagyon megy komoly fedezék mögé, inkább a kártyást figyeli meg, erre most nagyon ráfázik. A pusztító robbanás a falhoz, sőt a falba vágja, bőre ide vagy oda, törnek a bordái. Megrepednének a jobb kezében a csontok és több izma is szakadna talán, ha a Haspók nem ölelné magához és fogná fel a saját testével az energiát. Így is a fájdalomtól üvöltve omlik a srác karjába magatehetetlenül, törött bordái borzasztóan fájnak. Mágus is kimerültnek tűnik, de azonnal cselekszik. A romok alól kifelé mászó Buldózerhez lép, és kipattintja a harmadik csatot. Ellenben a megállíthatatlan vadállat elkapja Lynn csicskását és elemi dühvel hajítja a szemközti fal felé. A szemfényvesztő teste átpörög a levegőben, tenyerei leérnek, majd átalakítják a mozgás energiáját folytonos kézen átfordulásokba, amíg ki nem fogy a benga fickó adta lendület. Ahogy képes megállni látványosan leporolja kesztyűit, majd leveti hosszú kabátját s meglengeti maga mellett:
- Toro! Coma! Coma! - kiáltja az egyre idegbetegebb Buldózernek. A nagy erejű mutáns képtelen tisztességesen lendületet venni, dühödten fújtat, de megy, halad előre. Mikor elég közel van megindítja a rohamát, de Mágus reflexeivel nehéz versenyre kelni. Az arcába dobja a kabátot s mintha egy lasszó lenne kapaszkodik meg a dühödten forgolódó férfi hátán. Mire annak sikerül kettétépni a kabátot, már a negyedik zár is nyitva van. Mágus kigördüli az esést és pókerarccal feláll az értetlenül bámuló férfi előtt.
- És most? - recsegi a Buldózer.
- Most? - vigyorodik el végre a szélhámos. - Most... Bumm! - kacsint egyet. Ekkor veszi észre mindenki, hogy az utolsó kapocs nincs feloldva, hanem... izzik. Majd robban, egyszerűen eltépve a fickó fejéről a sisakot. Artie rögvest cselekszik is, ez látszik, mert a Buldózer a fejéhez kapva üvöltözik és féltérdre rogy, amíg...
...éles dörrenés. Mintha zsinóron rángatnák mindenki fejét, egyszerre fordultok a magára hagyott Kopó irányába. Éppen felfelé áll, kezében könnyű lőfegyver füstöl. Majd tovább a golyó útvonalán. A torz testű kis Artie szemébe. Fájdalom, félelem honol a fehér szemekben, kínlódva fogja ujjaival a hasát, ahol átüt a vér, majd lassanként lefordul a csőről. Mágus ösztönösen cselekszik, gyors ugrásaival valószínűleg elkapja a ksifiút, de biztosan nem tudja megvédeni is egyszerre. Lynn elérheti a Kopót, mielőtt újra lőne, hisz az eső kiskölyökre nem tud célozni. Mintha egy lassított felvételt néznétek, ahogy a detektáló felüvölt a Buldózer felé:
- Taposd el a kölyköt! Másnak nincs esélye ellened!
De ő maga is emeli a fegyvert. Sarah! Te látod, hogy bármi is történjék, a Mágus magához fogja rántani a lehulló kisfiút, akinek egyelőre nem tudni mennyire súlyos a sebe, de azt is, hogy a Buldózer már éppen lendületet vesz. Le fogja gázolni őket!
- Ha belelendülök, márpedig muszáj lesz ellene, akkor jó lenne, ha senki nem lenne tűzvonalban a biztonság kedvéért - jegyzi meg csendesen, félve a letorkolástól. - Haspók kibírja, de Artie könnyen lezuhanhat.
Az előzetes megbeszélés szerint mindnyájan követitek Mágus tanácsát és fedezékbe húzódtok. Gondolom egyikőtök Artie rejtekhelye alá próbál helyezkedni kb. Kopó úgy néz ki tudja mire számíthat, mert két négykézláb menekül egy nagyobb szikla mögé, magzati pózt vesz fel és remeg...
Mindenki behúzza hát a nyakát. Mágus előre lendül, látványosan felfut a falon, majd az egész pakliját beizzítva maga elé hajítja. Robbanások sorozata rázza meg a barlangot, szerencsére Artie tud kapaszkodni. A lezuhanó nagyobb kődarabok elválasztják egymástól a két hústornyot pár pillanatra, Mágus pedig a botját szegezi Buldózer felé.
- Gyerünk nagyfiú! - hívogatja, mint egy párbajhős. A nagy erejű barmot nem is kell kéretni, már le is rohanja. Rohanná... az egyenetlenné vált talajon erre esélye sincs, azonnal orra bukik. A Mágus előre lendül, veszedelmes sebességgel forgatja feje felett a botját, ami elképedésetekre mint egy propeller emeli el a talajtól. Gyakorlatilag ellenfele mellett csapódik be újból, de addigra a ruhája, a teste, a botja, mindene izzásban van. A lökéshullám elképesztő, beteríti az egész barlangot. Iszonyú erejű ez a detonáció, a Buldózert szinte beleépíti a falba, nyögve hajigál köveket magáról. Sarah, aki azt mondta nekem előzetesben, hogy egy cső mögé húzódva, nem nagyon megy komoly fedezék mögé, inkább a kártyást figyeli meg, erre most nagyon ráfázik. A pusztító robbanás a falhoz, sőt a falba vágja, bőre ide vagy oda, törnek a bordái. Megrepednének a jobb kezében a csontok és több izma is szakadna talán, ha a Haspók nem ölelné magához és fogná fel a saját testével az energiát. Így is a fájdalomtól üvöltve omlik a srác karjába magatehetetlenül, törött bordái borzasztóan fájnak. Mágus is kimerültnek tűnik, de azonnal cselekszik. A romok alól kifelé mászó Buldózerhez lép, és kipattintja a harmadik csatot. Ellenben a megállíthatatlan vadállat elkapja Lynn csicskását és elemi dühvel hajítja a szemközti fal felé. A szemfényvesztő teste átpörög a levegőben, tenyerei leérnek, majd átalakítják a mozgás energiáját folytonos kézen átfordulásokba, amíg ki nem fogy a benga fickó adta lendület. Ahogy képes megállni látványosan leporolja kesztyűit, majd leveti hosszú kabátját s meglengeti maga mellett:
- Toro! Coma! Coma! - kiáltja az egyre idegbetegebb Buldózernek. A nagy erejű mutáns képtelen tisztességesen lendületet venni, dühödten fújtat, de megy, halad előre. Mikor elég közel van megindítja a rohamát, de Mágus reflexeivel nehéz versenyre kelni. Az arcába dobja a kabátot s mintha egy lasszó lenne kapaszkodik meg a dühödten forgolódó férfi hátán. Mire annak sikerül kettétépni a kabátot, már a negyedik zár is nyitva van. Mágus kigördüli az esést és pókerarccal feláll az értetlenül bámuló férfi előtt.
- És most? - recsegi a Buldózer.
- Most? - vigyorodik el végre a szélhámos. - Most... Bumm! - kacsint egyet. Ekkor veszi észre mindenki, hogy az utolsó kapocs nincs feloldva, hanem... izzik. Majd robban, egyszerűen eltépve a fickó fejéről a sisakot. Artie rögvest cselekszik is, ez látszik, mert a Buldózer a fejéhez kapva üvöltözik és féltérdre rogy, amíg...
...éles dörrenés. Mintha zsinóron rángatnák mindenki fejét, egyszerre fordultok a magára hagyott Kopó irányába. Éppen felfelé áll, kezében könnyű lőfegyver füstöl. Majd tovább a golyó útvonalán. A torz testű kis Artie szemébe. Fájdalom, félelem honol a fehér szemekben, kínlódva fogja ujjaival a hasát, ahol átüt a vér, majd lassanként lefordul a csőről. Mágus ösztönösen cselekszik, gyors ugrásaival valószínűleg elkapja a ksifiút, de biztosan nem tudja megvédeni is egyszerre. Lynn elérheti a Kopót, mielőtt újra lőne, hisz az eső kiskölyökre nem tud célozni. Mintha egy lassított felvételt néznétek, ahogy a detektáló felüvölt a Buldózer felé:
- Taposd el a kölyköt! Másnak nincs esélye ellened!
De ő maga is emeli a fegyvert. Sarah! Te látod, hogy bármi is történjék, a Mágus magához fogja rántani a lehulló kisfiút, akinek egyelőre nem tudni mennyire súlyos a sebe, de azt is, hogy a Buldózer már éppen lendületet vesz. Le fogja gázolni őket!
Varangy- ~master mason~
- Hozzászólások száma : 123
Hírnév : 10
Tartózkodási hely : utcák, terek, sikátorok
Re: Staten Island-i világítótorony
Valójában nagyon is szívesen rántottam volna el a kezemet Mágus elől, hogy csak ne csókolgassa, de aztán eszembe jutott, mióta is bunyózok itt a csatornában, úgyhogy az ujjaim már nyilván be vannak borítva a legundorítóbb mocsokkal. Úgy kell neki, egye csak azt! De hogy én nem fogom a hascsikarását, esetleg kiütését kezelni, ha valami kórokozó ocsmányságot távolított el rólam, az biztos! Azért a halálát nem akartam, ezért nem követtem a Kopó példáját, aki szégyenszemre úgy kuporgott a rejtekhelyén, mintha mindenki őt támadta volna annak ellenére, hogy megérkezésükkor még milyen nagy mellénye volt.
Rajta tartottam hát a szemem Máguson, de természetesen már visszaalakultam vízzé, hogy védjem magam, és hát az sem volt utolsó, hogy így a fájdalom is valamelyest alábbhagyott (akinek amputálják a lábát, az is érezheti még egy ideig, hogy viszket a bokája). Nagyon gyors volt. De nem csupán gyors, hatékony is. Nem tagadhattam le a legnagyobb ellenszenvem ellenére sem, hogy kifejezetten lenyűgözött az akciója, hiszen nem csupán kicselezte Buldózer rettenetes erejét, de még fel is használta. Erre sem n, sem Sarah nem lettünk volna képesek. Bármilyen mérges is voltam rá az árulása, az előbbi szégyenteljes csábítása miatt, valamint tudtam, hogy ha nem volna saját képessége által megbéklyózva, biztos nem állt volna vissza a mi oldalunkra, akkor is aggódni kezdtem érte. Akár így, akár úgy, megint szövetségesek lettünk. Ráadásul még Buldózer halálát sem kívántam, nem hogy egy olyasvalakiét, aki épp nekünk segített mg akkor is, ha nem saját akaratából.
-Vigyázz! - sikoltottam fel, amikor úgy láttam, Buldózer le akarja támadni, de ijedelmem alaptalan volt: Egy hal ,,BUMM!" majd egy igazi, hangosabb, és Buldózer sisakja már repült is messze a gazdájától, suhogó hangja pedig, ahogy átszelte a levegőt, mintha minket buzdított volna: most!
Csak éppen sajnos Kopó nem volt annyira kivonva a képből saját félelme által, mint reméltem. Egy hangos dörrenés, és Artie, bár már biztos nekikezdett annak, amiért eljött velünk.
A világ megfagyott, megállt, megszűnt létezni, hiszen egy kicsi, törékeny, súlyosan sebesült test hullott alá, és talán már a zuhanást sem fogja túlélni, ha a lövést magát meg is úszta. Egy gyerek! Egy ártatlan kisgyerek, aki még ép hogy elkezdett élni, aki még nem ártott senkinek, akinek még nem nyomták undorító bűnök a lelkét, aki még tiszta volt, ártatlan, és neki kellett volna adnunk a világot, hogy élhessen, nőhessen, nevethessen, boldog lehessen, most halálos sérüléstől roncsolva szakadt el a búvóhelyétől, ahol a rémisztő szörnyek elől bújt el, pedig megígértük neki, hogy megvédjük, hogy nem engedjük, hogy baja essen. Megígértem neki.
Mágus gyorsasága elég kellett, hogy legyen, úgyhogy én a Kopó felé fordultam, és dühös mozdulattal csavartam ki a pisztolyt a kezéből jég alakban, majd a fegyver markolatával hatalmasat ütve a fejére segítettem hozzá ismét az eszméletlenséghez. Tudtam, hogy az lett volna a legbiztosabb, ha le is lövöm, de továbbra sem voltam képes gyilkolni.
Mielőtt Buldózer nekilendült volna, gyorsan én is elindultam, mert tudtam, hogy a nagydarab óriás pillanatok alatt fog behozni. A szemem sarkából láttam, hogy Haspók Sarah-t ölelte magához, nyilván, hogy megóvja őt a lassan széteső teremtől, de most szükségem volt rá.
-Haspók! - kiáltottam oda neki rohanás közben. - Tartsd fel! Tartsd fel!
Ha sikerült elérnem őket azonnal ráparancsoltam Mágusra, hogy másszon fel a csöveken, hogy megint elhelyezhessük a magasban biztonságban Artie-t, ahol megvizsgálhattam a sebét.
~Nem fog itt meghalni! Nem halhat meg!!~
Rajta tartottam hát a szemem Máguson, de természetesen már visszaalakultam vízzé, hogy védjem magam, és hát az sem volt utolsó, hogy így a fájdalom is valamelyest alábbhagyott (akinek amputálják a lábát, az is érezheti még egy ideig, hogy viszket a bokája). Nagyon gyors volt. De nem csupán gyors, hatékony is. Nem tagadhattam le a legnagyobb ellenszenvem ellenére sem, hogy kifejezetten lenyűgözött az akciója, hiszen nem csupán kicselezte Buldózer rettenetes erejét, de még fel is használta. Erre sem n, sem Sarah nem lettünk volna képesek. Bármilyen mérges is voltam rá az árulása, az előbbi szégyenteljes csábítása miatt, valamint tudtam, hogy ha nem volna saját képessége által megbéklyózva, biztos nem állt volna vissza a mi oldalunkra, akkor is aggódni kezdtem érte. Akár így, akár úgy, megint szövetségesek lettünk. Ráadásul még Buldózer halálát sem kívántam, nem hogy egy olyasvalakiét, aki épp nekünk segített mg akkor is, ha nem saját akaratából.
-Vigyázz! - sikoltottam fel, amikor úgy láttam, Buldózer le akarja támadni, de ijedelmem alaptalan volt: Egy hal ,,BUMM!" majd egy igazi, hangosabb, és Buldózer sisakja már repült is messze a gazdájától, suhogó hangja pedig, ahogy átszelte a levegőt, mintha minket buzdított volna: most!
Csak éppen sajnos Kopó nem volt annyira kivonva a képből saját félelme által, mint reméltem. Egy hangos dörrenés, és Artie, bár már biztos nekikezdett annak, amiért eljött velünk.
A világ megfagyott, megállt, megszűnt létezni, hiszen egy kicsi, törékeny, súlyosan sebesült test hullott alá, és talán már a zuhanást sem fogja túlélni, ha a lövést magát meg is úszta. Egy gyerek! Egy ártatlan kisgyerek, aki még ép hogy elkezdett élni, aki még nem ártott senkinek, akinek még nem nyomták undorító bűnök a lelkét, aki még tiszta volt, ártatlan, és neki kellett volna adnunk a világot, hogy élhessen, nőhessen, nevethessen, boldog lehessen, most halálos sérüléstől roncsolva szakadt el a búvóhelyétől, ahol a rémisztő szörnyek elől bújt el, pedig megígértük neki, hogy megvédjük, hogy nem engedjük, hogy baja essen. Megígértem neki.
Mágus gyorsasága elég kellett, hogy legyen, úgyhogy én a Kopó felé fordultam, és dühös mozdulattal csavartam ki a pisztolyt a kezéből jég alakban, majd a fegyver markolatával hatalmasat ütve a fejére segítettem hozzá ismét az eszméletlenséghez. Tudtam, hogy az lett volna a legbiztosabb, ha le is lövöm, de továbbra sem voltam képes gyilkolni.
Mielőtt Buldózer nekilendült volna, gyorsan én is elindultam, mert tudtam, hogy a nagydarab óriás pillanatok alatt fog behozni. A szemem sarkából láttam, hogy Haspók Sarah-t ölelte magához, nyilván, hogy megóvja őt a lassan széteső teremtől, de most szükségem volt rá.
-Haspók! - kiáltottam oda neki rohanás közben. - Tartsd fel! Tartsd fel!
Ha sikerült elérnem őket azonnal ráparancsoltam Mágusra, hogy másszon fel a csöveken, hogy megint elhelyezhessük a magasban biztonságban Artie-t, ahol megvizsgálhattam a sebét.
~Nem fog itt meghalni! Nem halhat meg!!~
Lynn Harlow- ~perfect master~
- Hozzászólások száma : 814
Hírnév : 83
Re: Staten Island-i világítótorony
Mágus figyelmeztetése kicsit meglepett és elnézve a gyáván iszkoló Kopó reakcióját, talán lehetett is benne valami, de én bízva a páncélbőröm védelmében, azért nem akartam szem elől téveszteni áruló barátunkat, hiszen nem tudhattuk mennyi ideig hat rá saját bájolása.
Azért úgy helyezkedtem, hogy, ha a kölyök megint lezuhanna, akkor azért el tudjam kapni, de csak egy vastagabb cső mögé húzódtam.
Aztán elismerően nézem, ahogy Mágus nekilendül és jó pár robbanással lepi meg a rohamozó Buldózert, majd kikerekedett szemmel nézem legújabb, eddig ismeretlen produkcióját, ahogy a levegőbe emelkedik botja forgatása segítségével.
Ami utána következik az mellbevágó volt. Szó szerint. Amikor lecsapva a nagyfiú mellett elindította a hatalmas lökéshullámot, az úgy söpört végig a termen, mint egy tornádó és engem úgy kapott fel, mint valami rongybabát és vágott a kőfalhoz, hogy azt hittem, menten ott halok meg. A következő levegővételért is keményen meg kellett dolgoznom, és olyan iszonyatos fájdalom nyillalt a bordáimba, hogy biztos voltam benne, hogy jó pár darabokban van. Azt hiszem jóval súlyosabb is lehetett volna a helyzet, ha a következő pillanatban nem ölelnek át védőn, hatalmas vaskos karok és temetődök el Haspók zsírpárnái között nyüszítve a fájdalomtól, félig ájultan.
Innentől kissé hiányosak a dolgok, de egy újabb robbanásra magamhoz térek és bár továbbra is kínlódva lélegzem és óvakodok túl heves mozdulatot tenni, de kilesek Haspók mögé. Örömmel tölt el, hogy látom Buldózer fején nincs már sisak! Ezek szerint sikerült! Már csak Artie-nak kell színre lépnie és nyert ügyünk van. Kezd halvány mosolyra húzódni a szám, ahogy látom a nagy darab férfit, ahogy a fejéhez kap és összeesik, de ez azonnal le is fagy a képemről, ahogy meghallom a pisztolylövést és látom lehullani a csövek közül a kis testet tehetetlenül. A fejembe robbanó düh olyan adrenalin hullámot indít el a testemben, hogy már nem is érzek fájdalmat, csak azt, hogy meg kell menteni a kölyköt, akinek volt bátorsága velünk jönni, …..velünk, akik megígérték, hogy nem esik baja, visszavisszük épségben, és ez a kis tetű……ez a mocsok…..
De úgy láttam Kopóval már nem kell foglalkozni, hiszen Lynn tett róla és mire mozdultam volna már Mágus, akivel amúgy sem kelhettem volna versenyre gyorsaságban, már el fogja kapni Artie-t, de a szemétládának még volt annyi ideje, mielőtt Lynn lecsapta, hogy Buldózert rájuk uszítsa.
- Nem! – kiáltok fel kétségbeesetten és szabályosan ellököm magamtól Haspókot, persze csak képletesen, mert ha magától nem menne, megmozdítani sem tudnám, és szinte egyszerre szólalok meg Lynn-nel.
- Igen! Rohanj! Nem érhet oda!
Majd nem törődve most a sérüléseimmel én is igyekszem gyorsan a kisfiúhoz érni, hogy ha kell elé állva védelmezzem, míg Lynn, nem tud tenni valamit.
- Lynn! A fiú maradjon velünk és Mágust küld Buldózer ellen, hogy tartsa fel ő is! –nézel a sápadt doktornőre. – Nem tudom, hogy van Artie, de azt igen, hogy csak ő tudja megállítani ezt a rinocéroszt, különben mindannyiunknak vége. Neki is. – mondom neki szomorúan.
Azért úgy helyezkedtem, hogy, ha a kölyök megint lezuhanna, akkor azért el tudjam kapni, de csak egy vastagabb cső mögé húzódtam.
Aztán elismerően nézem, ahogy Mágus nekilendül és jó pár robbanással lepi meg a rohamozó Buldózert, majd kikerekedett szemmel nézem legújabb, eddig ismeretlen produkcióját, ahogy a levegőbe emelkedik botja forgatása segítségével.
Ami utána következik az mellbevágó volt. Szó szerint. Amikor lecsapva a nagyfiú mellett elindította a hatalmas lökéshullámot, az úgy söpört végig a termen, mint egy tornádó és engem úgy kapott fel, mint valami rongybabát és vágott a kőfalhoz, hogy azt hittem, menten ott halok meg. A következő levegővételért is keményen meg kellett dolgoznom, és olyan iszonyatos fájdalom nyillalt a bordáimba, hogy biztos voltam benne, hogy jó pár darabokban van. Azt hiszem jóval súlyosabb is lehetett volna a helyzet, ha a következő pillanatban nem ölelnek át védőn, hatalmas vaskos karok és temetődök el Haspók zsírpárnái között nyüszítve a fájdalomtól, félig ájultan.
Innentől kissé hiányosak a dolgok, de egy újabb robbanásra magamhoz térek és bár továbbra is kínlódva lélegzem és óvakodok túl heves mozdulatot tenni, de kilesek Haspók mögé. Örömmel tölt el, hogy látom Buldózer fején nincs már sisak! Ezek szerint sikerült! Már csak Artie-nak kell színre lépnie és nyert ügyünk van. Kezd halvány mosolyra húzódni a szám, ahogy látom a nagy darab férfit, ahogy a fejéhez kap és összeesik, de ez azonnal le is fagy a képemről, ahogy meghallom a pisztolylövést és látom lehullani a csövek közül a kis testet tehetetlenül. A fejembe robbanó düh olyan adrenalin hullámot indít el a testemben, hogy már nem is érzek fájdalmat, csak azt, hogy meg kell menteni a kölyköt, akinek volt bátorsága velünk jönni, …..velünk, akik megígérték, hogy nem esik baja, visszavisszük épségben, és ez a kis tetű……ez a mocsok…..
De úgy láttam Kopóval már nem kell foglalkozni, hiszen Lynn tett róla és mire mozdultam volna már Mágus, akivel amúgy sem kelhettem volna versenyre gyorsaságban, már el fogja kapni Artie-t, de a szemétládának még volt annyi ideje, mielőtt Lynn lecsapta, hogy Buldózert rájuk uszítsa.
- Nem! – kiáltok fel kétségbeesetten és szabályosan ellököm magamtól Haspókot, persze csak képletesen, mert ha magától nem menne, megmozdítani sem tudnám, és szinte egyszerre szólalok meg Lynn-nel.
- Igen! Rohanj! Nem érhet oda!
Majd nem törődve most a sérüléseimmel én is igyekszem gyorsan a kisfiúhoz érni, hogy ha kell elé állva védelmezzem, míg Lynn, nem tud tenni valamit.
- Lynn! A fiú maradjon velünk és Mágust küld Buldózer ellen, hogy tartsa fel ő is! –nézel a sápadt doktornőre. – Nem tudom, hogy van Artie, de azt igen, hogy csak ő tudja megállítani ezt a rinocéroszt, különben mindannyiunknak vége. Neki is. – mondom neki szomorúan.
Sarah Wilchok- ~perfect master~
- Hozzászólások száma : 1089
Hírnév : 19
Re: Staten Island-i világítótorony
Mondhatnám, hogy dobpergés, nyertetek, de hát ki tudja még, milyen áron... Kopó kezében még egyszer felugat a fegyver, de a szabálytalan íven mozgó gyereket már nehéz eltalálni, aztán a feldühödött doktornő kitépi a kezéből és irtózatosat csap a homlokára, mire a vékonycsontú, alacsony növésű férfi úgy csuklik össze mint a colstok. Haspók szabályosan előre dübörög, pályája keresztezi a Buldózerét, majd találkozik a testük. Az emberi harckocsi újfent iszonyatosat zuhan. Közben odaértek ti is a féltérden lévő Mágushoz, aki aggódva figyeli a gyermeket. Lynn érkezésével viszont nem tehet semmit, noha látszik, a kicsi mellett maradna szíve szerint, de a nő parancsával nem dacolhat, megpörgeti a botját és elindul. A pólója hátsó részén már átüt a vér, őt találta el Kopó második lövése, döbbentek rá. Leginkább csak kártyáival segít be Haspóknak, de igazán erre sincs sok szükség. Artie még magánál van, sírdogál, de koncentrál is erősen. A Buldózer megint összerogy. Lynn mint orvos valószínűleg inkább nem akar belegondolni mennyi akaraterő kell a kisfiútól, milyen belső küzdelem, amellyel ilyen sebbel is felveszi a harcot a kifejlett mutánssal. Végül a Buldózer felemelkedik, vállára veti az ájult Kopót és mint egy dróton rángatott marionett baba kifelé indul. Haspók felnyalábolja a vérveszteségtől összerogyó Mágust is és visszacipeli hozzátok.
Artie sebe elég csúnya Lynn. A hasát érte és biztosan nagy fájdalmai vannak, mert időszakosan görcsbe rándul az egész teste, fájdalmasan nyögdécsel. Szemei be-becsukódnak. Viszont a vérzés nagyon gyenge egy ilyen sebhez képest. Keményen kulcsolódnak az amúgy gyengécske ujjai Sarah kezére, nem nagyon akarná elengedni valószínűleg. Nehéz megítélned röntgen és hasonló vizsgálatok nélkül, na meg ki tudja mennyiben más a kisfiú anatómiája, de úgy hiszed nincs életveszélyben.
Mágus állapota viszont nagyon rossz. Belefordult a lövésbe, amit a kissrácnak szántak, így viszont ő kapta és elég csúnyán. Dől a vér az oldalából, ha tippelned kéne Lynn azt mondanád: ez a lőszer vesét ért. Mágus állapota biztosan életveszélyes és hevesen vérzik.
Artie sebe elég csúnya Lynn. A hasát érte és biztosan nagy fájdalmai vannak, mert időszakosan görcsbe rándul az egész teste, fájdalmasan nyögdécsel. Szemei be-becsukódnak. Viszont a vérzés nagyon gyenge egy ilyen sebhez képest. Keményen kulcsolódnak az amúgy gyengécske ujjai Sarah kezére, nem nagyon akarná elengedni valószínűleg. Nehéz megítélned röntgen és hasonló vizsgálatok nélkül, na meg ki tudja mennyiben más a kisfiú anatómiája, de úgy hiszed nincs életveszélyben.
Mágus állapota viszont nagyon rossz. Belefordult a lövésbe, amit a kissrácnak szántak, így viszont ő kapta és elég csúnyán. Dől a vér az oldalából, ha tippelned kéne Lynn azt mondanád: ez a lőszer vesét ért. Mágus állapota biztosan életveszélyes és hevesen vérzik.
Varangy- ~master mason~
- Hozzászólások száma : 123
Hírnév : 10
Tartózkodási hely : utcák, terek, sikátorok
Re: Staten Island-i világítótorony
Sajnos nem voltam elég gyors. A döbbenet, hogy valaki kezet merészel emelni egy gyerekre, ráadásul a Kopó, akiről azt hittem, hogy most túlságosan el van foglalva saját rémületével, annyira leblokkolt egy kis időre, hogy nem reagáltam időben. A pisztoly újra elsült, újabb áldozatot szerzett, mielőtt még saját gazdája ellen használták volna.
-Artie! - suttogtam neki, mikor már ott térdeltem mellette, és finoman megcirógattam az arcát.
A sebe bár indokolatlanul kevéssé vérzett, de ez most jónak számított. Talán a golyó amennyit ártott, annyira jó helyre ékelődött be. Ezt azonban itt semmiképpen nem tudtam leellenőrizni.
-Artie, jól van, ügyes voltál! Elmentek. Most pedig meggyógyítunk rendben? Mágus... gyere ide te is! A golyót még nem szedem ki belőletek, azonnal elvéreznétek, azt majd ha visszaértünk. Ez most egy kicsit fájni fog.
Fertőtlenítettem a sebeiket, beadtam nekik egy milliliter morfiumot, aztán jöhetett a vérzésgátló hintőpor (imádtam a katonai csomagot!), végül a nyomókötés. A géz a legnagyobb jóindulattal sem volt elegendő, ezért megkértem Haspókot, hogy szaggassa csíkokra Mágus egyébként is kettészakadt kabátját, így a steril gézzel be tudtam feddni a sebet, míg a kabátcsíkokkal át tudtam kötni.
Nagyon aggasztott az állapotuk, de egyenlőre nem tehettem mást, mint minél előbb visszajuttatni őket vagy a rendelőmbe vagy a gyógyító fiúhoz. Viszont előtte Sarah-t is szemügyre kellett vennem, hiszen az ő gyanús mozgása és fájdalmas fintorai sem kerülték el az figyelmemet.
-Emeld fel a karjaidat oldalra - kértem, majd ha megtette, finoman kitapogattam a bordái állapotát. Újabb jeges zuhanyként ért, hogy ő sincs sokkal jobb állapotban. - Egy bordád biztosan eltört... sőt kettő... még egyen pedig nagyobb repedés van... Haspók... ne haragudj, de ha nem gond, szükségem lenne a felsődre. Megtennéd, hogy abból is csinálsz nekem hosszú csíkokat, amivel bekötözhetem Sarah-t?
Ha megkaptam, elláthattam a lányt is (már amennyire a körülmények engedték). Aztán ismét az óriáshoz fordultam.
-Nézd! Van ott a falon egy nagy fém tábla, amire ki van írva, hogy milyen csövek futnak itt, meg még pár dolog. Ha azt ide hozod, és ők ráfekszenek, elbírod őket? Most egyiküknek sem szabad mozognia, és azon elférnének. Meg tudod csinálni?
Ezek után, remélve, hogy Haspók sikerrel jár, a betegeimhez fordultam.
-Tehát senki sem mozog, rendben? Tudom, hogy fáj, tudom, hogy kényelmetlen lesz, de ha sikerül végre elvinnünk titeket egy megfelelő helyre, sokkal jobb lesz. Sarah... tudom, hogy legszívesebben Buldózerék után mennél párszor a falhoz vágni őket, aztán a saját válladon cipelnéd vissza Mágust és Artie-t a biztonságba, de most bizony neked is feküdnöd kell, és nem mozogni. Ha nem tartod be az orvos utasításait, és veszélyezteted ezzel a saját egészségedet, én esküszöm, hogy - kegyetlen szigorral húztam össze a szemem, hogy tudja, nem viccelek - beárullak Seannak.
Ha Haspók megszerezte a táblát, mindhárman rá is feküdtek, és a nagydarab férfi el is bírta őket, akkor mint pincér a tálcát haladhatott velük előre visszafelé, miközben én mellette bandukolva próbáltam minél gyorsabb tempót diktálni, amit még én is tartani tudtam, és a betegeket sem rázza össze nagyon.
-Artie! - suttogtam neki, mikor már ott térdeltem mellette, és finoman megcirógattam az arcát.
A sebe bár indokolatlanul kevéssé vérzett, de ez most jónak számított. Talán a golyó amennyit ártott, annyira jó helyre ékelődött be. Ezt azonban itt semmiképpen nem tudtam leellenőrizni.
-Artie, jól van, ügyes voltál! Elmentek. Most pedig meggyógyítunk rendben? Mágus... gyere ide te is! A golyót még nem szedem ki belőletek, azonnal elvéreznétek, azt majd ha visszaértünk. Ez most egy kicsit fájni fog.
Fertőtlenítettem a sebeiket, beadtam nekik egy milliliter morfiumot, aztán jöhetett a vérzésgátló hintőpor (imádtam a katonai csomagot!), végül a nyomókötés. A géz a legnagyobb jóindulattal sem volt elegendő, ezért megkértem Haspókot, hogy szaggassa csíkokra Mágus egyébként is kettészakadt kabátját, így a steril gézzel be tudtam feddni a sebet, míg a kabátcsíkokkal át tudtam kötni.
Nagyon aggasztott az állapotuk, de egyenlőre nem tehettem mást, mint minél előbb visszajuttatni őket vagy a rendelőmbe vagy a gyógyító fiúhoz. Viszont előtte Sarah-t is szemügyre kellett vennem, hiszen az ő gyanús mozgása és fájdalmas fintorai sem kerülték el az figyelmemet.
-Emeld fel a karjaidat oldalra - kértem, majd ha megtette, finoman kitapogattam a bordái állapotát. Újabb jeges zuhanyként ért, hogy ő sincs sokkal jobb állapotban. - Egy bordád biztosan eltört... sőt kettő... még egyen pedig nagyobb repedés van... Haspók... ne haragudj, de ha nem gond, szükségem lenne a felsődre. Megtennéd, hogy abból is csinálsz nekem hosszú csíkokat, amivel bekötözhetem Sarah-t?
Ha megkaptam, elláthattam a lányt is (már amennyire a körülmények engedték). Aztán ismét az óriáshoz fordultam.
-Nézd! Van ott a falon egy nagy fém tábla, amire ki van írva, hogy milyen csövek futnak itt, meg még pár dolog. Ha azt ide hozod, és ők ráfekszenek, elbírod őket? Most egyiküknek sem szabad mozognia, és azon elférnének. Meg tudod csinálni?
Ezek után, remélve, hogy Haspók sikerrel jár, a betegeimhez fordultam.
-Tehát senki sem mozog, rendben? Tudom, hogy fáj, tudom, hogy kényelmetlen lesz, de ha sikerül végre elvinnünk titeket egy megfelelő helyre, sokkal jobb lesz. Sarah... tudom, hogy legszívesebben Buldózerék után mennél párszor a falhoz vágni őket, aztán a saját válladon cipelnéd vissza Mágust és Artie-t a biztonságba, de most bizony neked is feküdnöd kell, és nem mozogni. Ha nem tartod be az orvos utasításait, és veszélyezteted ezzel a saját egészségedet, én esküszöm, hogy - kegyetlen szigorral húztam össze a szemem, hogy tudja, nem viccelek - beárullak Seannak.
Ha Haspók megszerezte a táblát, mindhárman rá is feküdtek, és a nagydarab férfi el is bírta őket, akkor mint pincér a tálcát haladhatott velük előre visszafelé, miközben én mellette bandukolva próbáltam minél gyorsabb tempót diktálni, amit még én is tartani tudtam, és a betegeket sem rázza össze nagyon.
Lynn Harlow- ~perfect master~
- Hozzászólások száma : 814
Hírnév : 83
Re: Staten Island-i világítótorony
Még egy lövés eldördült közben, de ahogy láttam Artie-t nem találta el, így kicsit megnyugodtam, főleg, mikor a Kopó homloka csattanósan találkozott saját fegyverével és nagy valószínűséggel egy napig sem fog felkelni, utána sem nagyon fog ugrálni egy darabig, az tuti.
Mikor Lynn hallgatva a szavamra Mágust is Haspók segítségére küldi, az bár aggódva tekint a kissrácra, szó nélkül megy a harcba, igaz addigra már Haspók is alaposan bevetette magát és megállította Buldózer első rohamát.
Viszont mikor Mágus megfordul döbbenten látom, hogy a hátán egyre nagyobbodó vérfolt kezd terjengeni. Ezek szerint a második lövés nem simán célt tévesztett, hanem ő állta útját, nehogy Artie-t találja el! Ez megint egy olyan dolog volt, amit nem tudtam hová tenni, ezzel a díszpinttyel kapcsolatban. Néha gyűlöltem, a következő pillanatban meg tiszteltem és csodálva bátorságát néztem rá és bár most saját bűvereje hatása alatt állt, azt már előtte is tapasztaltam, hogy mennyire a szívén viseli a kölyök sorsát, tehát ez nem annak köszönhető.
Aggódva néztem a küzdőkre, de aztán rá kellett jönnöm, hogy Artie nem adta fel. Hiába sebesült meg és voltak bizonyára erős fájdalmai, nem hagyott minket cserben, küzdött, hogy megállítsa Buldózert, hogy segítsen nekünk.
Hálásan néztem az összeszorított szájjal, gyöngyöző homlokkal koncentráló fiúra, hiszen erőfeszítésének meg is lett az eredménye Buldózer először összeroskad, majd kiürült tekintettel feláll és Kopót felkapva eltűnik az alagútban, amerről jöttek. Még egy darabig hallatszik dobbanó lépte, aztán csend lesz, csak Artie ziháló lélegzete hallatszik.
Pár perc múlva megjelenik Haspók Mágust cipelve, akinek úgy látszik sokkal súlyosabb a sebe mint elsőre gondoltuk volna, hiszen egy szót sem szólt róla.
Innentől már Lynn vette át az irányítást és szakszerűen igyekezett mindenkit ellátni a lehetőségekhez képest. Mikor aztán rám kerül a sor és a doktornő végig tapogatjaa sérült bordáimat, csak nagy erőfeszítések árán tudom visszatartani, hogy nem kiáltozzak, bár így is könnyek szöknek a szemembe. Nagyon is jól esik, ahogy rögzíti a kötéssel a mellkasomat, így kicsit enyhül a nyomás és a szúrás.
Aztán a Haspók felé, majd felénk mondott utasítások hallatán megrázom a fejem, bár az a fenyegetés, nagyon is komolynak tűnt, de most ez kevésbé érdekel, mint hogy miattam lassabban haladjunk. Azért Haspók is könnyebben halad két emberrel.
- Így, hogy rögzítetted a tartásomat, nem lesz bajom Lynn! – rázom meg a fejem tagadóan, hogy lefeküdjek. – Majd nem hajolgatok, csak megyek kiegyenesedve, lassan. A táborig ki fogom bírni és gyorsabban is haladhatunk a többiekkel. Nekik nagyobb szükségük van gyors segítségre. – intek Mágus és Arte felé.
Mikor Lynn hallgatva a szavamra Mágust is Haspók segítségére küldi, az bár aggódva tekint a kissrácra, szó nélkül megy a harcba, igaz addigra már Haspók is alaposan bevetette magát és megállította Buldózer első rohamát.
Viszont mikor Mágus megfordul döbbenten látom, hogy a hátán egyre nagyobbodó vérfolt kezd terjengeni. Ezek szerint a második lövés nem simán célt tévesztett, hanem ő állta útját, nehogy Artie-t találja el! Ez megint egy olyan dolog volt, amit nem tudtam hová tenni, ezzel a díszpinttyel kapcsolatban. Néha gyűlöltem, a következő pillanatban meg tiszteltem és csodálva bátorságát néztem rá és bár most saját bűvereje hatása alatt állt, azt már előtte is tapasztaltam, hogy mennyire a szívén viseli a kölyök sorsát, tehát ez nem annak köszönhető.
Aggódva néztem a küzdőkre, de aztán rá kellett jönnöm, hogy Artie nem adta fel. Hiába sebesült meg és voltak bizonyára erős fájdalmai, nem hagyott minket cserben, küzdött, hogy megállítsa Buldózert, hogy segítsen nekünk.
Hálásan néztem az összeszorított szájjal, gyöngyöző homlokkal koncentráló fiúra, hiszen erőfeszítésének meg is lett az eredménye Buldózer először összeroskad, majd kiürült tekintettel feláll és Kopót felkapva eltűnik az alagútban, amerről jöttek. Még egy darabig hallatszik dobbanó lépte, aztán csend lesz, csak Artie ziháló lélegzete hallatszik.
Pár perc múlva megjelenik Haspók Mágust cipelve, akinek úgy látszik sokkal súlyosabb a sebe mint elsőre gondoltuk volna, hiszen egy szót sem szólt róla.
Innentől már Lynn vette át az irányítást és szakszerűen igyekezett mindenkit ellátni a lehetőségekhez képest. Mikor aztán rám kerül a sor és a doktornő végig tapogatjaa sérült bordáimat, csak nagy erőfeszítések árán tudom visszatartani, hogy nem kiáltozzak, bár így is könnyek szöknek a szemembe. Nagyon is jól esik, ahogy rögzíti a kötéssel a mellkasomat, így kicsit enyhül a nyomás és a szúrás.
Aztán a Haspók felé, majd felénk mondott utasítások hallatán megrázom a fejem, bár az a fenyegetés, nagyon is komolynak tűnt, de most ez kevésbé érdekel, mint hogy miattam lassabban haladjunk. Azért Haspók is könnyebben halad két emberrel.
- Így, hogy rögzítetted a tartásomat, nem lesz bajom Lynn! – rázom meg a fejem tagadóan, hogy lefeküdjek. – Majd nem hajolgatok, csak megyek kiegyenesedve, lassan. A táborig ki fogom bírni és gyorsabban is haladhatunk a többiekkel. Nekik nagyobb szükségük van gyors segítségre. – intek Mágus és Arte felé.
Sarah Wilchok- ~perfect master~
- Hozzászólások száma : 1089
Hírnév : 19
Re: Staten Island-i világítótorony
Nos, Sarah makacskodik ugyan, de erős, szívós lány, gond nélkül meg tudja tenni az utat, amúgy is lassan haladtok csak, hiszen az immár félmeztelen Haspók a hátára veszi a fémlapot a sebesültekkel együtt, de irányítani már nektek kell az így előre görnyedve, nehézkes szuszogással haladó fiút. Az út vagy háromszor annyi időbe telik, mint idefelé, de simán eléritek a Szakadárok föld alatti telepét, ahol persze azonnal rengeteg segítőt tudhattok magatok mellett. Aggódnak, de senki nem tesz szemrehányást nektek egyelőre, Callisto sem és más sem. Mind segítenek, amiben tudnak. Hentes a lehetőségekhez képest bemosakodik és felajánlja, hogy nekiáll helyrepofozni az eszméletét vesztett Mágust, gyerekekkel alig van tapasztalata, így Artiet inkább meghagyná neked.
A kisfiú a lehetőségekhez képest jól van, most már biztosan te a karakter is rájön, hogy van valamennyi önregenerációs képessége. Egyedül a komoly vérveszteség jelent gondot, mind a bemeneti, mind a kimeneti sebszájak behegedtek már.
Hentes kiszedi a golyót a Mágusból, majd ellátja a sebet. A vén utcai doki a homlokát törölgeti:
- Randa, de ha a seggén marad egy ideig, akkor megússza - szuszogja. - Remy kemény srác. Szerencsére nem érte a vesét, bár mocskosul közel volt...
Felnéz Lynnre az orvos, majd biztatóan kacsint:
- Az utcai népek szívósak. Nem lesz gond - szorítja meg a kezedet barátian, aztán biccent befelé ahol a kislány fekszik Ellenszer karjaiban: - Semmi változás, de azt hiszem egy rövidebb szállítást ki fog bírni valahová.
Beszéljétek meg hová tartotok majd. Lynn rendelője közelebb van, viszont mindketten sok sebet kaptatok és fáradtak vagytok. Sarah ismeri Felcser képességeit az intézetben, illetve az ottani felszerelés tuti, hogy jobb, mint ami egy rendelőben elérhető, elvégre high-tech katonai kütyük. A Szakadárok tudnak kocsit szerezni nektek a szállításhoz. Haspók pedig szégyenlősen odajön hozzátok:
- Én segítenék elvinni a kislányt, meg vezethetek is... - ajánlja fel szokás szerint a lábujjatoknak a szolgálatait. - Ha baj lenne... erős is vagyok meg minden... van egy nagy kocsim...
Kérek egy úti célt, hová tart a banda.
A kisfiú a lehetőségekhez képest jól van, most már biztosan te a karakter is rájön, hogy van valamennyi önregenerációs képessége. Egyedül a komoly vérveszteség jelent gondot, mind a bemeneti, mind a kimeneti sebszájak behegedtek már.
Hentes kiszedi a golyót a Mágusból, majd ellátja a sebet. A vén utcai doki a homlokát törölgeti:
- Randa, de ha a seggén marad egy ideig, akkor megússza - szuszogja. - Remy kemény srác. Szerencsére nem érte a vesét, bár mocskosul közel volt...
Felnéz Lynnre az orvos, majd biztatóan kacsint:
- Az utcai népek szívósak. Nem lesz gond - szorítja meg a kezedet barátian, aztán biccent befelé ahol a kislány fekszik Ellenszer karjaiban: - Semmi változás, de azt hiszem egy rövidebb szállítást ki fog bírni valahová.
Beszéljétek meg hová tartotok majd. Lynn rendelője közelebb van, viszont mindketten sok sebet kaptatok és fáradtak vagytok. Sarah ismeri Felcser képességeit az intézetben, illetve az ottani felszerelés tuti, hogy jobb, mint ami egy rendelőben elérhető, elvégre high-tech katonai kütyük. A Szakadárok tudnak kocsit szerezni nektek a szállításhoz. Haspók pedig szégyenlősen odajön hozzátok:
- Én segítenék elvinni a kislányt, meg vezethetek is... - ajánlja fel szokás szerint a lábujjatoknak a szolgálatait. - Ha baj lenne... erős is vagyok meg minden... van egy nagy kocsim...
Kérek egy úti célt, hová tart a banda.
Varangy- ~master mason~
- Hozzászólások száma : 123
Hírnév : 10
Tartózkodási hely : utcák, terek, sikátorok
Re: Staten Island-i világítótorony
Hallani sem akartam arról, hogy Sarah törött bordákkal gyalogoljon, de hát beszélhettem én neki. Annyira már ismertem, hogy tudjam, úgyis mindig a maga feje után megy, de legalább volt annyira erős, hogy ezt alapozhassa is valamire. Azért ott haladtam szorosan mellette, és valahányszor úgy láttam, hogy megingott, rosszul lépett, vagy jobban elfintorodott a fájdalomtól, rögtön odakaptam, és támogatóan, de óvatosan öleltem át a vállát. Sajnos neki már nem maradt morfium, ezért nem tehettem mást, mint hogy indokolt/indokolatlan helyzetben segítő kezet nyújtottam felé, hogy könnyebben átvészelje az utat.
Közben Haspókra is figyelni kellett, mert ő meg a hátán cipelte a két másik sebesültet, így viszont nem látta, hova lép. A hosszabb, egyenes szakaszokon csak időnként biztattam, hogy jól csinálja, és csak haladjon tovább előre, de kanyaroknál, lejtősebb szakaszoknál muszáj volt lassítani egy kicsit, hogy biztos ne botoljon meg. Sarah, ha csak megpróbált felé vagy másfelé fordulni, azonnal elkaptam a fejét, hogy ne mocorogjon.
-Ha már a nehezebbik megoldást választottad, legalább ne terheld túl magad - mondtam szigorúan. - Minél kevesebbet mocorogsz annál jobb. Ne most akard kipróbálni, hogy hány csípőhajlítás kell ahhoz, hogy az egyik törött bordád átszúrja a tüdődet.
Ha idefele azt hittem, hogy az útnak sosem lesz vége, ezt most sokszorosan átélhettem, ugyanis sokkal lassabban haladtunk, ráadásul már három komolyan sérültért is kellett aggódnom, arról nem is beszélve, hogy Haspók lehetett akármilyen erős, biztos eléggé le volt terhelve a nagy súly ilyen kényelmetlen módon való cipeléséért. De végül csak megérkeztünk. A táborban pedig már segítség is akadt, nem is kevés.
Hentes Mágust látta el, én pedig Artie-t. Ahogy közelebbről megvizsgáltam, már biztos lehettem benne, hogy a kisfiú máshoz is ért, mint a lebegéshez és a mentális trükkökhöz, hiszen kizárt, hogy egy seb ennyire gyorsan gyógyuljon, pláne, ha ennyire komoly. Mindez azonban nem volt, rendes kezelésre szorult, viszont a Szakadárok nem rendelkeztek a megfelelő eszközökkel és berendezésekhez hozzá. A golyót viszont mostmár muszáj volt kivennem. Az önregeneráció ebből az egy szempontból akadály volt, hiszen így fel kellett vágnom Artie sebét, hogy hozzájussak, aztán újra összevarrni.
-Köszönöm a segítséget - mosolyogtam a Hentesre, miközben viszonoztam a szorítást, aztán felsóhajtottam. - De félek, a szívósság itt most kevés lesz. El kell vinnünk őket egy jobban felszerelt helyre. Gyorsan, mielőtt még maradandó károkat szenvednének.
Abban maradtunk, hogy a legjobb hely a Xavier lenne. Vihettük volna őket az én helyemre is, de az most túl kicsi lett volna, hiszen négy komoly sérültünk volt, és nem tudtam megígérni, hogy egyiküknek sem lesz szüksége műtétre. Sőt!
-Köszönöm, Haspók, az remek lenne - bólintottam az ajánlatára. - Csak vegyél fel valamit, nehogy megfázz itt nekem, ha már a pólódból kötszer lett.
Az biztos, hogy a sérülteket macerás volt kijuttatni, de nem volt más választásunk. Indulnunk kellett. Azonnal.
Közben Haspókra is figyelni kellett, mert ő meg a hátán cipelte a két másik sebesültet, így viszont nem látta, hova lép. A hosszabb, egyenes szakaszokon csak időnként biztattam, hogy jól csinálja, és csak haladjon tovább előre, de kanyaroknál, lejtősebb szakaszoknál muszáj volt lassítani egy kicsit, hogy biztos ne botoljon meg. Sarah, ha csak megpróbált felé vagy másfelé fordulni, azonnal elkaptam a fejét, hogy ne mocorogjon.
-Ha már a nehezebbik megoldást választottad, legalább ne terheld túl magad - mondtam szigorúan. - Minél kevesebbet mocorogsz annál jobb. Ne most akard kipróbálni, hogy hány csípőhajlítás kell ahhoz, hogy az egyik törött bordád átszúrja a tüdődet.
Ha idefele azt hittem, hogy az útnak sosem lesz vége, ezt most sokszorosan átélhettem, ugyanis sokkal lassabban haladtunk, ráadásul már három komolyan sérültért is kellett aggódnom, arról nem is beszélve, hogy Haspók lehetett akármilyen erős, biztos eléggé le volt terhelve a nagy súly ilyen kényelmetlen módon való cipeléséért. De végül csak megérkeztünk. A táborban pedig már segítség is akadt, nem is kevés.
Hentes Mágust látta el, én pedig Artie-t. Ahogy közelebbről megvizsgáltam, már biztos lehettem benne, hogy a kisfiú máshoz is ért, mint a lebegéshez és a mentális trükkökhöz, hiszen kizárt, hogy egy seb ennyire gyorsan gyógyuljon, pláne, ha ennyire komoly. Mindez azonban nem volt, rendes kezelésre szorult, viszont a Szakadárok nem rendelkeztek a megfelelő eszközökkel és berendezésekhez hozzá. A golyót viszont mostmár muszáj volt kivennem. Az önregeneráció ebből az egy szempontból akadály volt, hiszen így fel kellett vágnom Artie sebét, hogy hozzájussak, aztán újra összevarrni.
-Köszönöm a segítséget - mosolyogtam a Hentesre, miközben viszonoztam a szorítást, aztán felsóhajtottam. - De félek, a szívósság itt most kevés lesz. El kell vinnünk őket egy jobban felszerelt helyre. Gyorsan, mielőtt még maradandó károkat szenvednének.
Abban maradtunk, hogy a legjobb hely a Xavier lenne. Vihettük volna őket az én helyemre is, de az most túl kicsi lett volna, hiszen négy komoly sérültünk volt, és nem tudtam megígérni, hogy egyiküknek sem lesz szüksége műtétre. Sőt!
-Köszönöm, Haspók, az remek lenne - bólintottam az ajánlatára. - Csak vegyél fel valamit, nehogy megfázz itt nekem, ha már a pólódból kötszer lett.
Az biztos, hogy a sérülteket macerás volt kijuttatni, de nem volt más választásunk. Indulnunk kellett. Azonnal.
Lynn Harlow- ~perfect master~
- Hozzászólások száma : 814
Hírnév : 83
Re: Staten Island-i világítótorony
Hát az út minden volt, csak nem könnyű, de összeszorítottam a fogam és igyekeztem nem nagyon sziszegni vagy ilyesmi, mert Lynn árgus szemekkel figyelt és a legkisebb megingásomra is már támogatni kezdett.
- Ki fogom bírni Lynn, nem lesz semmi bajom! – nyugtattam meg ilyenkor, de azért már alig vártam, hogy visszaérjünk és végre nyugalomba helyezzem magam, mert már kezdte rám hozni a frászt a doktornő az aggódásával és az elém festett rémképekkel.
Végre aztán megérkeztünk és innen már mindenkit segítő kezek irányítottak, bár kicsit tartottam tőle, hogy nem fognak jó szemmel nézni minket az után, hogy mindkét társukat sebesülten hoztuk vissza, de semmi ilyen nem történt.
Hentes azonnal Mágust vette kezelésbe és a kiskölyköt meghagyta Lynn-nek, hiszen látta mennyire aggódik érte.
Én csak lefeküdtem egy vízszintes helyre és úgy döntöttem innen már nem mozdulok, csak ha visznek, ennyi elég volt, hogy kimerítsem a tartalékaimat, a továbbiakat Lynn-re bíztam, de azért hallottam, hogy Mágus is megússza, meg Artie sincs közvetlen életveszélyben, de kellene egy felszereltebb hely, ahol el tudja látni a sérüléseket megfelelően.
- A Xavierbe mehetünk! Lynn, te tudod, hogy ott megfelelő ellátást tudsz biztosítani mindenkinek és nincs is túl messze. – szóltam oda a doktornőnek, hogy eldöntsem a dilemmáját.
Végül úgy nézett ki, hogy győzött ez az érv és még további segítséget is kaptunk Haspóktól, aki, mint kiderült a soförködésben is otthon van, ráadásul autója is van a szállításhoz.
Innentől már nem volt semmi hősködés, én is hagytam, hogy fekve szállítsanak a Xavierbe.
- Ki fogom bírni Lynn, nem lesz semmi bajom! – nyugtattam meg ilyenkor, de azért már alig vártam, hogy visszaérjünk és végre nyugalomba helyezzem magam, mert már kezdte rám hozni a frászt a doktornő az aggódásával és az elém festett rémképekkel.
Végre aztán megérkeztünk és innen már mindenkit segítő kezek irányítottak, bár kicsit tartottam tőle, hogy nem fognak jó szemmel nézni minket az után, hogy mindkét társukat sebesülten hoztuk vissza, de semmi ilyen nem történt.
Hentes azonnal Mágust vette kezelésbe és a kiskölyköt meghagyta Lynn-nek, hiszen látta mennyire aggódik érte.
Én csak lefeküdtem egy vízszintes helyre és úgy döntöttem innen már nem mozdulok, csak ha visznek, ennyi elég volt, hogy kimerítsem a tartalékaimat, a továbbiakat Lynn-re bíztam, de azért hallottam, hogy Mágus is megússza, meg Artie sincs közvetlen életveszélyben, de kellene egy felszereltebb hely, ahol el tudja látni a sérüléseket megfelelően.
- A Xavierbe mehetünk! Lynn, te tudod, hogy ott megfelelő ellátást tudsz biztosítani mindenkinek és nincs is túl messze. – szóltam oda a doktornőnek, hogy eldöntsem a dilemmáját.
Végül úgy nézett ki, hogy győzött ez az érv és még további segítséget is kaptunk Haspóktól, aki, mint kiderült a soförködésben is otthon van, ráadásul autója is van a szállításhoz.
Innentől már nem volt semmi hősködés, én is hagytam, hogy fekve szállítsanak a Xavierbe.
Sarah Wilchok- ~perfect master~
- Hozzászólások száma : 1089
Hírnév : 19
Re: Staten Island-i világítótorony
Ahogy elkezdtek összekészülődni és Haspók is szerez valami elkoszlott farmerdzsekit (az ő méretében nehéz ruhát találni az utcán, nyilván az egyetlen pólóját adta át) Caliban elhív titeket a betegszobába a kis Afifához. Érdekes, de ahogy odamentek a gyerek mellé, Ellenszer, bár elvileg nem lát semmit és szó sem esik a ti sérüléseitekről, azonnal két újabb bőrtömlőt emel ki a bőrredői közül és tapasztja valamely szabad bőrfelületetekre (csukló), ha csak el nem rántjátok időben. Fájdalomcsillapító hatását azonnal megtapasztaljátok, persze a Szakadárok gyógyítója még jobban fog szenvedni. Ha elhúzzátok a kezeteket, nem fog erőszakoskodni senki, csak egy amolyan felajánlás volt. Mindenesetre a szakadár vezér beszélni kezd, megmutatva egy igen jellegzetesen varrt sebet Afifa alkarján. Lynnek azonnal feltűnik, Sarahnak nem valószínű, de az öltések furcsák. Többször is levarrta a sebet, aki végezte, ráadásul egyfajta jellegzetes mintát ad ki az egész, mintha valahol művészetként is értékelte volna a munkáját aki alkotta. Caliban halkan beszél, de határozottan:
- Ismerem ezt a munkát, láttam eleget - mormolja kifejezéstelen hangján. - A kislány átesett valamilyen kezelésen, amit prof. dr. Hans-Gerthard Schenck végzett.
Először a név önmagában senkinek nem mond semmit, de Caliban hamar kiegészíti:
- Egyike volt a dachaui láger nőgyógyászainak a sterilizációs kísérletek során - mormolja. - A háború után a CIA alkalmazta mint biológiai fegyver gyárost és különböző toxinokkal, harci gázokkal kísérletezett. Azt hittem mostanra meghalt a vén ember. Előőrs többet mondhat róla azt hiszem. Bárhogyan is, de a régi náci orvos keze van ebben - int a gyermek felé.
Itt végeztetek, a sebesülteket felpakolja Haspók a régi, platós kis teherjére, majd elhajtotok a suli felé.
- Ismerem ezt a munkát, láttam eleget - mormolja kifejezéstelen hangján. - A kislány átesett valamilyen kezelésen, amit prof. dr. Hans-Gerthard Schenck végzett.
Először a név önmagában senkinek nem mond semmit, de Caliban hamar kiegészíti:
- Egyike volt a dachaui láger nőgyógyászainak a sterilizációs kísérletek során - mormolja. - A háború után a CIA alkalmazta mint biológiai fegyver gyárost és különböző toxinokkal, harci gázokkal kísérletezett. Azt hittem mostanra meghalt a vén ember. Előőrs többet mondhat róla azt hiszem. Bárhogyan is, de a régi náci orvos keze van ebben - int a gyermek felé.
Itt végeztetek, a sebesülteket felpakolja Haspók a régi, platós kis teherjére, majd elhajtotok a suli felé.
Varangy- ~master mason~
- Hozzászólások száma : 123
Hírnév : 10
Tartózkodási hely : utcák, terek, sikátorok
Re: Staten Island-i világítótorony
A különös tömlők, amiket Ellenszer ajánlott fel nekünk eléggé különösek voltak, még sosem láttam hozzájuk hasonlót (talán saját találmány), de kétségkívül hatásosak voltak. Artie mindenképpen azonnal kapott, Mágus csak némi habozás után, mert először úgy véltem, kit érdekel, ha fáj az áruló és perverz csábító bibije, de aztán elszégyelltem magam, elvégre bármit is tett, most sebesült, így ellátásra szorul, így csak megkapta ő is. Sarah-nak nagyon javasoltam, hiszen neki morfium sem jutott, de én visszautasítottam.
-Én megúsztam könnyebb sérülésekkel - legyintettem. - Miattam ne szenvedjen még jobban, erre még egy aszpirin is elég.
Aztán végre szemügyre vehettem Afifát is. Figyelmesen vizsgáltam meg a sebet, amit a Hentes mutatott, és azonnal feltűnt nekem is, amit az öltésekről mondott. Természetesen tudtam, ki az a Hans-Gerthard Schenck, hiszen az orvosin a tananyag részét képezte a híresebb orvosok ismerete, csakúgy, mint kísérletei, kutatásaik és eredményeik. Még az ilyen hírhedt gazembereké is. Az viszont meg sem fordult a fejemben, hogy még él. Az meg még kevésbé, hogy vannak még olyanok, akik az ő szolgálataira tarthatnak igényt. Felháborító!
-A sterilizációs kísérleteknek vége - ráztam a fejem. - Legalábbis azoknak, amiket ő meg a hozzá hasonlók folytattak. Nincs rá szükség, elég sokat tudunk már a témáról, hogy ilyesmire - mutattam a kislányra - ne legyen szükség. Már ha egyáltalán van ennek valami köze hozzá, bár a méhet a karon át megközelíteni eléggé egyedi módszer. Hacsak nem biológiai fegyvert akart csinálni belőle. Istenem, egyik ostobábban hangzik, mint a másik! És undorítóbbnak! Ki képes ilyet tenni egy gyerekkel?!
Na persze annyira azért nem volt ez szokatlan, hiszen nem egy bántalmazott gyereket kellett már kezelnem, de ha arra gondoltam, hogy mindezt olyasvalaki művelte, aki ugyanazt az orvosi esküt tette le, mint én vagy a mellettem álló doktor, felfordult a gyomrom. Hiszen neki védelmeznie kellett volna, óvnia, gyógyítania, nem súlyosbítani a borzalmakat!
-De ne aggódjon, most már nem lesz baja - ígértem Hentesnek, noha tudtam, hogy orvosnak ilyen ígéretet soha nem szabad tennie. - Viszont mást már igazán indulnunk kell.
A négy sebesült hátul feküdt a kocsi platóján, én pedig ott ültem közöttük az orvosi táskámmal, hátha valami baj történik. Szerencsére azonban egyenlőre legalábbis úgy tűnt, jól bírják az utat, és (viszonylag) épen érünk el az iskoláig.
-Én megúsztam könnyebb sérülésekkel - legyintettem. - Miattam ne szenvedjen még jobban, erre még egy aszpirin is elég.
Aztán végre szemügyre vehettem Afifát is. Figyelmesen vizsgáltam meg a sebet, amit a Hentes mutatott, és azonnal feltűnt nekem is, amit az öltésekről mondott. Természetesen tudtam, ki az a Hans-Gerthard Schenck, hiszen az orvosin a tananyag részét képezte a híresebb orvosok ismerete, csakúgy, mint kísérletei, kutatásaik és eredményeik. Még az ilyen hírhedt gazembereké is. Az viszont meg sem fordult a fejemben, hogy még él. Az meg még kevésbé, hogy vannak még olyanok, akik az ő szolgálataira tarthatnak igényt. Felháborító!
-A sterilizációs kísérleteknek vége - ráztam a fejem. - Legalábbis azoknak, amiket ő meg a hozzá hasonlók folytattak. Nincs rá szükség, elég sokat tudunk már a témáról, hogy ilyesmire - mutattam a kislányra - ne legyen szükség. Már ha egyáltalán van ennek valami köze hozzá, bár a méhet a karon át megközelíteni eléggé egyedi módszer. Hacsak nem biológiai fegyvert akart csinálni belőle. Istenem, egyik ostobábban hangzik, mint a másik! És undorítóbbnak! Ki képes ilyet tenni egy gyerekkel?!
Na persze annyira azért nem volt ez szokatlan, hiszen nem egy bántalmazott gyereket kellett már kezelnem, de ha arra gondoltam, hogy mindezt olyasvalaki művelte, aki ugyanazt az orvosi esküt tette le, mint én vagy a mellettem álló doktor, felfordult a gyomrom. Hiszen neki védelmeznie kellett volna, óvnia, gyógyítania, nem súlyosbítani a borzalmakat!
-De ne aggódjon, most már nem lesz baja - ígértem Hentesnek, noha tudtam, hogy orvosnak ilyen ígéretet soha nem szabad tennie. - Viszont mást már igazán indulnunk kell.
A négy sebesült hátul feküdt a kocsi platóján, én pedig ott ültem közöttük az orvosi táskámmal, hátha valami baj történik. Szerencsére azonban egyenlőre legalábbis úgy tűnt, jól bírják az utat, és (viszonylag) épen érünk el az iskoláig.
A hozzászólást Lynn Harlow összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Aug. 30, 2012 11:21 am-kor.
Lynn Harlow- ~perfect master~
- Hozzászólások száma : 814
Hírnév : 83
Re: Staten Island-i világítótorony
Aztán mégis csak muszáj feltápászkodnom, mert Caliban abba a szobába hív minket, ahol Ellenszer a kislány állapotát igyekszik stabilan tartani. Ahogy bevánszorgok az ajtón, a furcsa mutáns azonnal egy újabb varázstömlőt vesz elő számtalan bőrredőjének egyikéből és az egyiket rám rakja.
Mielőtt még tiltakozhatnék, hiszen tudom, hogy ez számára mivel jár, a fájdalmam jócskán csökken, így csak egy hálás pillantással köszönöm meg és úgy döntök, addig hagyom, hogy ezt tegye, míg kicsit összekaparom magam.
Afifán lévő sérülés nekem nem mond semmit, de Caliban szavai és Lynn arckifejezése alapján nekik igen, és bár a név sem ismerős, azért én is tanultam történelmet és tudom, hogy mit műveltek azokban a lágerekben, így hitetlenkedve meredek a kislány kezére, és hallgatom Lynn felháborodott hangját.
- De mi a fenét akar ettől a gyerektől? – motyogom magamban, de hát egyelőre most a legfontosabb, hogy mindenki gyógyuljon meg, aztán erre is meg lehet keresni a választ.
Mikor Haspók már elkészült és a kocsi is útra készen vár, én is befekszem a platóra a többiek mellé, mert így egészen kibírható lesz az út.
Remélem a Xavierben a kislányon is tudnak segíteni, aki aztán elmondhassa, mi történt vele.
~ Valahogy Varangyot is értesíteni kell, hogy mi történt és, hogy hol vagyunk, hogy ne izguljon, mert a végén képes és még maga ered utánunk. ~ jut még eszembe, ahogy a kocsi rázkódása egyre jobban eltompít.
Mielőtt még tiltakozhatnék, hiszen tudom, hogy ez számára mivel jár, a fájdalmam jócskán csökken, így csak egy hálás pillantással köszönöm meg és úgy döntök, addig hagyom, hogy ezt tegye, míg kicsit összekaparom magam.
Afifán lévő sérülés nekem nem mond semmit, de Caliban szavai és Lynn arckifejezése alapján nekik igen, és bár a név sem ismerős, azért én is tanultam történelmet és tudom, hogy mit műveltek azokban a lágerekben, így hitetlenkedve meredek a kislány kezére, és hallgatom Lynn felháborodott hangját.
- De mi a fenét akar ettől a gyerektől? – motyogom magamban, de hát egyelőre most a legfontosabb, hogy mindenki gyógyuljon meg, aztán erre is meg lehet keresni a választ.
Mikor Haspók már elkészült és a kocsi is útra készen vár, én is befekszem a platóra a többiek mellé, mert így egészen kibírható lesz az út.
Remélem a Xavierben a kislányon is tudnak segíteni, aki aztán elmondhassa, mi történt vele.
~ Valahogy Varangyot is értesíteni kell, hogy mi történt és, hogy hol vagyunk, hogy ne izguljon, mert a végén képes és még maga ered utánunk. ~ jut még eszembe, ahogy a kocsi rázkódása egyre jobban eltompít.
Sarah Wilchok- ~perfect master~
- Hozzászólások száma : 1089
Hírnév : 19
Re: Staten Island-i világítótorony
- Ennek örülök, akkor nem lesz gond.- Mosolyogtam a lányra, majd kiszálltam és kisegítettem a kocsiból, aztán bezártam az autót és megfogtam a lány kezét. Úgy sétáltam vele szépen lassan a világító torony felé.
- A szüleid komolyan nem veszik észre azt, hogy már nem azt a világot éljük, hogy ha egy lány már nem ártatlanul megy férjhez, akkor valami nagy bűnt követ el?- Kérdeztem inkább magamtól, mint sem a lánytól, aztán nagyot sóhajtottam és a kocsiban tett megjegyzésére inkább nem is mondtam semmit. Egy ideig még a torony előtt sétáltunk, majd amikor odaértünk az ajtóhoz szembefordultam Jess-el.
- Csukd be a szemedet, a meglepetés odafent van, de azt szeretném, ha addig is titokban tarthatnám és hogy biztos legyünk a dologban, itt van ez is.- Emeltem fel egy fekete kendőt, majd Jessy mögé léptem és a szemére kötöttem az anyagot.
- Bízol bennem?- Kérdeztem a fülébe suttogva, és míg a válaszára vártam mélyen beszívtam ismerős illatát. Bensőm azonnal reagált, és most kifejezetten örültem annak, hogy nem lát, mivel akkor mindent kiszúrt volna, ami jelenleg szűkölködött a nadrágomban.
- Gyere, kapaszkodj belém.- Emeltem fel a lányt, majd kinyitottam a torony ajtaját, beléptem rajta, majd szépen lassan elindultam felfele a csigalépcsőn.
- Ne less, mert akkor lelövöd a meglepetésem, amivel egész nap készültem.- Vigyorogtam a lányta.
- A szüleid komolyan nem veszik észre azt, hogy már nem azt a világot éljük, hogy ha egy lány már nem ártatlanul megy férjhez, akkor valami nagy bűnt követ el?- Kérdeztem inkább magamtól, mint sem a lánytól, aztán nagyot sóhajtottam és a kocsiban tett megjegyzésére inkább nem is mondtam semmit. Egy ideig még a torony előtt sétáltunk, majd amikor odaértünk az ajtóhoz szembefordultam Jess-el.
- Csukd be a szemedet, a meglepetés odafent van, de azt szeretném, ha addig is titokban tarthatnám és hogy biztos legyünk a dologban, itt van ez is.- Emeltem fel egy fekete kendőt, majd Jessy mögé léptem és a szemére kötöttem az anyagot.
- Bízol bennem?- Kérdeztem a fülébe suttogva, és míg a válaszára vártam mélyen beszívtam ismerős illatát. Bensőm azonnal reagált, és most kifejezetten örültem annak, hogy nem lát, mivel akkor mindent kiszúrt volna, ami jelenleg szűkölködött a nadrágomban.
- Gyere, kapaszkodj belém.- Emeltem fel a lányt, majd kinyitottam a torony ajtaját, beléptem rajta, majd szépen lassan elindultam felfele a csigalépcsőn.
- Ne less, mert akkor lelövöd a meglepetésem, amivel egész nap készültem.- Vigyorogtam a lányta.
Blaylock Crawford- ~fellow craft~
- Hozzászólások száma : 99
Hírnév : 0
Tartózkodási hely : Xavier intézet
Re: Staten Island-i világítótorony
*Mikor apu felbosszantott megfogadtam, hogy nem teszem tönkre az estét és igyekszem a lehető legnormálisabban viselkedni, így elfogadtam a segítségét mikor a kocsiból szálltam ki és bár nagy volt a késztetés, de még csak a kezem sem vontam ki a fogásából. *
- A szüleim attól félnek, hogy teherbe esem a felelőtlen szexualitás miatt és egyedül maradok, mint az unokanővérem. *Vontam meg a vállaim.*
- De ne beszéljünk erről. Viszont ma nem szeretnék haza menni… *Jegyeztem meg, mint egy mellékesként, egy apró mosollyal. Jó én nem arra gondoltam, hogy elmegyek vele a suliba. De… attól még elmondtam. Az ajtóhoz érve már léptem is volna előre, hogy kinyissam de Blay megállásra késztetett. Kérésére szembecsukás helyett összeszűkült és gyanakvó tekintettel néztem rá. És fejem a lépteivel együtt fordítottam, így mikor mögém került vállam felet néztem rá. *
- Nem. De nem akarom tönkre tenni az estét, szóval csináld. De ha kitöröm a bokám vagy valami aljasságban settenkedsz, azt megbánod. *Szögeztem le vigyorogva aztán előre fordítottam a fejem, hogy bekösse a szemem. Mikor felemelt egy halk sikoly hagyta el a számat majd elnevettem magam. Kezeim szorosan a nyaka köré fontam és arcom a nyakába fúrtam.*
- Ne less… nem is látok semmit. *Jegyeztem meg mosolyogva és igyekeztem feloldódni, hogy tényleg ne csesszem el.*
- A szüleim attól félnek, hogy teherbe esem a felelőtlen szexualitás miatt és egyedül maradok, mint az unokanővérem. *Vontam meg a vállaim.*
- De ne beszéljünk erről. Viszont ma nem szeretnék haza menni… *Jegyeztem meg, mint egy mellékesként, egy apró mosollyal. Jó én nem arra gondoltam, hogy elmegyek vele a suliba. De… attól még elmondtam. Az ajtóhoz érve már léptem is volna előre, hogy kinyissam de Blay megállásra késztetett. Kérésére szembecsukás helyett összeszűkült és gyanakvó tekintettel néztem rá. És fejem a lépteivel együtt fordítottam, így mikor mögém került vállam felet néztem rá. *
- Nem. De nem akarom tönkre tenni az estét, szóval csináld. De ha kitöröm a bokám vagy valami aljasságban settenkedsz, azt megbánod. *Szögeztem le vigyorogva aztán előre fordítottam a fejem, hogy bekösse a szemem. Mikor felemelt egy halk sikoly hagyta el a számat majd elnevettem magam. Kezeim szorosan a nyaka köré fontam és arcom a nyakába fúrtam.*
- Ne less… nem is látok semmit. *Jegyeztem meg mosolyogva és igyekeztem feloldódni, hogy tényleg ne csesszem el.*
Jessyca Camilo- ~master mason~
- Hozzászólások száma : 148
Hírnév : 0
9 / 12 oldal • 1, 2, 3 ... 8, 9, 10, 11, 12
Similar topics
» Staten Island-i világítótorony
» Staten Island-i utcák
» Staten Island-i utcák
» Staten Island-i Egyetemi Kórház
» Staten Island-i Egyetemi Kórház
» Staten Island-i utcák
» Staten Island-i utcák
» Staten Island-i Egyetemi Kórház
» Staten Island-i Egyetemi Kórház
9 / 12 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|