Eagle Eye Nyomozóiroda

Alighogy visszaértem a fiúkhoz, akik szépen meglapulva vártak már, ahogy meghagytam nekik, máris elvesztettem a rám ruházott képességet, mert egyszerűen lehámlott rólam, majd még a földről is felszívódott.
Közben azért az életben maradt volt rabokat is sikerült előkeríteni, és szomorúan láttam, hogy még a helikopterben is röhögve elférünk, hiszen olyan kevesen maradtak.
Míg a létszámellenőrzés tartott, addig rájöttem, hogy honnan szerezhetnék mesterlövész puskát, de ahhoz azonban ki kellett volna tennem magam a helikopternél őrjöngő géppuskásoknak, akik azért nem hiszem, hogy célt tévesztettek volna, ha meglátnak.
Mikor Darien felajánlja, hogy madárként eltereli a figyelmüket, erősen megráztam a fejem.
- Ez nagyon nem jó ötlet! Hiszen azért ezek a fiúk nem vásárban tanultak meg lövöldözni, rövid időn belül leszednének.
Aztán Vin-re nézek.
- Meg tudod ismételni a láthatatlanná tételt, mert akkor én fel tudok jutni a daru tornyába és onnan már simán leszedem őket. Csak kell az az 5 perc, hogy ne lássanak meg. Aztán, ha szabad az út irány a helikopter, mire odaértek én is ott leszek.
Ha a fiú meg tudja csinálni, akkor már indulok is, ha nem akkor meg próbáljuk fedezékből géppisztollyal lelőni őket.

-Na jó, ha ennyire nem akarod, nem lövetem le magam - vonja meg vállait, ezt követően pedig bevonul az egyik sarokba duzzogni. A többi mutánsnak már annyira nem sürgős harcolni, remekül megvannak ők a tűzvonalon kívül, és egy percig sincs bűntudatok azért, mert Sheena az egyetlen, aki harcol, láthatóan a csaj remekül elvan egyedül ez a 20 őrülttel szemben, és ők csak hátráltatnák.
-Persze! - Vágja rá Vincent, s már rá is teszi mindkét tenyerét a nő vállaira, hogy még gyorsabban eltüntesse őt. - Izé, ha ezt túléljük, és van kedved hozzá, szívesen láthatatlanná teszlek kellemesebb körülmények között is...mondjuk egy hangulatos kis étteremben, egy jó Stake mellett? - Vin gyomra hangos robajjal ért egyet gazdájával. - Istenem, de tudnék most enni.
Az erős szél, és golyózápor ellenére Sheena számára nem lehet gond ismét megmászni a darut, ráadásul valami isteni isteni szerencsének köszönhetően pont arra jut fel, ahol a kolumbiai nyakkendőt viselő lesipuskás még mindig a kezében szorongatja fegyverét. Láthatatlansága még kitart, a puska azonban nem változik át, bármennyire szeretné, szóval jó lesz sietni a lövöldözéssel.
Kis védencei résen vannak, és futásra készen, ám vezetni nem nagyon tudják a madarat, szóval jó lenne, ha Sheena vissza tudna térni közéjük, különben sokra nem mennek azzal a járgánnyal, max a rádiót tudják hallgatni, mielőtt agyonlőnék őket.

Láthatóan nem nyerte el Darien tetszését a válaszom, amit sértődött hangon adott a tudtomra, majd arrébb vonul. A többieknek viszont láthatóan tetszett a dolog és senki nem akart visszatartani, vagy önkéntes hőst játszani.
Vin tette a dolgát, bár aranyos volt a randevús ötletével, meg a gyomorkorgásával, és talán még meg is mosolyogtam volna, ha van rá idő.
Mikor már ismét láthatatlan voltam, elindultam gyorsan a daru fülkéje felé, hogy még időben felérjek. Jól emlékeztem, hogy ott találok majd fegyvert, és hideg mosollyal vettem a kezembe, hogy megcélozzam és leszedjem az első célpontjaimat, azokat, akik a helikoptert őrizték.
Gyorsan kellett leszednem az embereket, mert azért a kommandósokat sem kellett félteni, hogy előbb-utóbb nem szúrják ki, honnan jön az áldás, még, ha egyelőre nem is láthatnak, de a puskát igen és a torkolattüzet is megláthatják.
Addig kellett minél több embert leszednem, amíg csak lehet, aztán meg rohanni lefelé, hogy csatlakozhassak a helikopter foglalókhoz, mert rajtam kívül más nem tudja már elvezetni az a madarat, így, ha én lemaradok róla, akkor a többieknek is reszeltek, már Darien-nen kívül, hiszen, mint mondta ő anélkül is el tud repülni.
Így hát lövök, amíg fel nem fedeznek, vagy amíg a lőszer el nem fogy, aztán megpróbálok életben maradni, míg lemászok és eljutok a gépig.

A legtöbb ember marha ritkán néz fölfelé, főleg ha lőnek rá, így aztán Sheena egyenlőre nem kelt feltűnést, egészen addig, amíg el nem süti fegyverét. A lent lévő katonák ezt már zokon veszik, de mire be tudják azonosítani, honnan is lövöldöz valaki pontosan, addigra már késő, mindenki meghalt, aki a helikoptert őrizte, s be is költöztek új utasai, mire a csapat hozzáfogott a daru szanaszét lövéséhez. Ez a kabin sem jár jobban, mint a másik, ahová Sheena beült, vagy mint az, amit egy tájfun tépett ki majdnem a helyéről, egy másik hajón. Összességében elmondhatjuk, hogy a párducnak nincs szerencséje ezekkel a vezető fülkékkel, de legalább megúszta élve, és relatív sértetlenül mindhárom kalandot, és az is valami. Nagyon kell igyekeznie, ráadásul ha vaktában is, de folyamatosan tüzelnek rá, ám kitartása meghozza gyümölcsét, hisz hamarosan felszállhat a géppel, magára hagyva a hajózásban kevésbé jártas katonákat egy hajón, az óceán közepén. Pár golyó még megkarcolja ugyan a madarat - az egyik például a szélvédőt is átlyukasztja - ám ezt leszámítva minden simán megy, győztek! Az öt mutáns, aki a nő mögött eddig a körmét rágta, most üdvrivalgásban tör ki, az egyetlen, aki nem kurjant örömében Vin, ki a sikerest menekülést követően Sheena mögé oson, hogy a fülébe súgjon valamit.
-Szóval, mikor mehetek érted? És főleg...hova?

Közben a hajón:

Miután megünnepelték fényes győzelmüket, az életben maradt katonák hozzáláttak a romok eltakarításához, és a tengerészeti szakkönyvek áttanulmányozásához, hogy legalább valami szárazföldig eljuttassák ezt a teknőt, és már az sem érdekli őket,hol lesz az. A holttestek kidobálása közben ráakadnak egy óriási mutánsra, ki még mindig mozdulatlanul fekszik a földön, és hárman kellenek hozzá, hogy megmozdítsák.
-Hé törzs, ez még él!
A megszólított közelebb lép, ujjaival megérinti a lény nyakán, aztán amint megérzi a pulzusát, elvigyorodik.
-Akkor mégsem volt teljes kudarc ez a mentőakció.

//Köszönöm a játékot //

A röppentyű őrzői szépen sorban elköltöznek az örök vadászmezőkre és mikor látom a megmaradt csapatot rohanni a gép felé, én is igyekszem lefelé a daru tetejéről, ami elég megerőltető feladat, mert ide-oda kell ugrálni, hogy elkerüljem a dühös darázsként körülöttem zümmögő golyókat. Nem tudom, hány őrangyal vigyázott rám akkor éppen, hogy egy lövedék sem talált el, de így is rekordot dönthettem daruról lemászási versenyben, ah volt ilyen egyáltalán.
Mikor bevágódtam a gépbe, máris indítottam, sé még veszélyesen nem melegedett fel a motor mikor repülő rajtot vettünk, mivel már így is sűrűn kopogtattak a kommandósok lövedékei a madárkán, ha nem húzzuk el a belünket, akkor a végén kilyuggatnak minket.
Az utolsó és egyben búcsúzú golyó kis híján megkócolja a hajamat, de aztán már vígan repülünk, magára hagyva a hajót és a rajta életben maradó katonákat, akik remélem sikeresen zátonyra futnak valami isten háta mögötti helyen.
Kicsit még gyakorolom a vezetést, mert kicsit kijöttem a gyakorlatból, és ezért majdnem a tengerbe zuhanunk, mikor Vin előáll a randi tervével. Nem semmi ez a fiú! Még az is megfordul a fejemben, hogy a bátorságáért meg is érdemelni, de aztán csak megrázom a fejem.
- Köszi! Azt hiszem egyedül kell menned, vagy hívd el a duzzogó haverodat, úgy is ráfér a kikapcsolódás. – nézek végig az örömködő társaságon magam is vigyorogva.
Aztán hazafelé fordítom a gépet és fáradtan, de legalább életben maradva juttatom el a kis csapatot a szárazföldre. Miután megérkeztünk egy elhagyatott dokkhoz és mindenki kiszállt, felhívtam Szellemet, hogy megtudjam minden rendben van-e.

//Köszönöm a játékot, klassz volt //

Mivel az utóbbi pár hétben King osztaga kicsit sok bevetésen vett részt, ezért most mindazok, kik nem betegszabin töltik a következő néhány hónapot, azoknak egyenruhában kell járni az utcákat. Szerencsére akad egy ügy, ami a csapat minden tagját érinti, és bár a törvény szerint nem nyomozhatnának saját merénylőik után, a rendőrfőnöknek azonban semmi problémája nem volt a dologgal, amíg a végeredmény pár halott mutáns lesz, így Derek most is Sheena lakását fürkészi nyomok után, Mike pedig ebben a pillanatban érkezik meg, Sanchez kocsijában.
-Menj be, már vár téged - biztatja a sofőr. - Én meg ránézek annak a másik pofának a címére...Örökzöld sétány 742... - olvassa fel a jegyzeteiből. - Na, sok sikert! - Ezután elhajt, egyedül hagyva Bodwin-t az utcán.
Odafent King már tényleg csak őt várja, és amint belép az ajtón köszönés helyett egy bizonyítékos zacskóba zárt 9-mm-es töltényt passzol társa felé.
-Elárulnád, hogy ez mit keres itt? - Kérdi szigorúan. - És miért van rajta az ujjlenyomatod? - Folytatja, fenntartva a pókerarcot.

Mikor beértem az irodába, a százados már nem volt bent, de Sanchez kissé idegesen már rángatott is magával, hogy elfuvarozzon valahová, a főnök után, mert a többieknek most máshol volt dolguk.
Ahogy kirakott a srác, meglepődve konstatáltam, hogy Sheena lakásánál vagyunk, de persze ezt max. a jegyzőkönyvekből tudhatom ugye. Sanchez még egy utolsó noszogatás után elhúzott én meg kicsit rossz előérzettől vezetve indultam felfelé, hogy találkozzam Derekkel.
Belépve az ajtón a homlokomhoz emelt két ujjal köszöntöttem a főnököt, de válasz helyett egy nejlon zacsiban árválkodó töltény landolt a mellkasomon, amit éppen csak el tudtam kapni. A szavaira kissé elzsibbadtak a lábaim és vadul kergetőztek a gondolataim, hogy vajon hol szedte ezt össze és vajon mennyit tudhat.
Minden rendőri tapasztalatom azt súgta, hogy csak annyit ismerjek el, amit bizonyíték támaszt alá, így a töltényt és a rajta lévő ujjlenyomatot nehéz lenne tagadni, de minden mást igen.
- Fogalmam sincs! – néztem először a zacskóban lévő golyóra, majd a rám meredő hideg tekintetbe. – Miért hol találtad? – kérdezek vissza teljes nyugalmat magamra erőltetve, de a szívem már turbó üzemmódra kapcsolt. – Nem jártam itt, így fogalmam sincs, hogy került ide, talán valaki bajba akar keverni. – nyújtom vissza neki a bizonyítékos zacskót, cseppet sem remegő kézzel. – Csak nem hiszed, hogy valami közöm van az ügyhöz?
Igyekszem nem idegeskedni, és innentől kezdve nagyon ügyelni arra, amit Derek mond és, amit én mondok, mert egyáltalán nem tartom hülyének és elég egy elszólás és már én is a gyanúsítottak listáján díszelgek, és Derek módszereit ismerve az nem lenne számomra egészséges.

Arcának egyetlen izma sem rezdül, ahogy Mike a kérdésére felel, de még utána is csak némán figyeli percekig, egyedül azért moccan meg egy kicsit, hogy elkapja a bizonyítékos zacskót.
-Valami közöd van az ügyhöz, hisz téged is megpróbáltak megölni, nem emlékszel? Az a mutáns szuka rád lőtt többször is.
Maga elé emeli a két ujja közé fogott zacskót, mint egy döglött patkányt, amit most szedett ki a csapdából, aztán anélkül teszi fel a következő kérdést, hogy a férfira nézne.
-Szóval, valaki be akar mártani? - Lassan felé fordítja szemgolyóit, és szinte átdöfi őt a kíváncsi tekintetével. - Az a valaki jó munkát végez, valahogy megoldotta, hogy a szemközti ház kamerája felvegyen téged, ahogy belépsz ebbe az épületbe, egy héttel az előtt, hogy az itt élő mutáns bérgyilkos megpróbált az életemre törni.
Leengedi a lőszert tartó kezét, ami hatalmas dörrenéssel ér földet az asztalon.
-Még egyszer utoljára kérdezem, mi folyik itt Mike?

Először még helyeslő heves bólogatásba kezdek, mikor azt ecseteli, hogy rám is rám lőttek, így azért van közöm a dolgokhoz.
Aztán viszont kővé dermedek mikor rátér arra, hogy felvett a kamera, ahogy betörtem Sheena lakásába, és mindezek közben érzem a szúrós tekintetét, ahogy megpróbál a vesémbe látni és valami elszóláson kapni.
~ Püff neki! Ezt aztán most jól kifogtam! Ezt nehéz lesz kimagyarázni, méghozzá hihetően! ~
Én már régen elfelejtettem azt az esetet amikor itt összefutottam Szellemmel, de ezek szerint visszamenőleg is megnézette King a kamerák felvételeit, így bukkanhatott rá, ahogy itt jártam.
~ De most erre mi a fenét mondjak! ~
- Igen! Hát nem a legjobb formámat hoztam amikor itt jártam, ez tény – bólintottam még mindig higgadtan, megjátszva, hogy szégyellem magam, mert ha most elveszítem a fejem, akkor végem van. – Az egyik informátoromtól kaptam egy fülest a múltkor, hogy itt, ebben a házban egy veszélyes mutáns lakik. Akkor még semmit nem tudtam erről a csajról, még azt sem hogy nő az illető, hidd el. – néztem a lehető legőszintébben a szemébe. – Bevallom őszintén betörtem ide, hogy körbenézzek és megbizonyosodjak róla, hogy tényleg okés-e az infó, és tényleg belefutottam egy mutánsba, aki alaposan helybenhagyott. Akkor eshetett ki a töltény is. – mutattam a zacskóra. – Most már bánom, hogy nem jelentettem az esetet, de egyrészt nem vette volna jól ki magát, ha beismerem, hogy betörtem egy állampolgár lakásába, másrészt még alul is maradtam a küzdelemben. – pirulok el enyhén. – Szóval hibáztam. – nézem komoran magam előtt a földet. – De akkor még nem tudtam, hogy kié ez a lakás, de nem azzal a bérgyilkos nővel találkoztam akkor itt az biztos!
~ És ebben még igazat is mondok! ~
Azt mondják a legjobb hazugság, ha csak egy kicsit ferdítjük el a valóságot, mert annál kisebb az esély, hogy belezavarodjunk. Én most próbálom ehhez tartani magam, mert King híresen jó vallató.

Továbbra is szigorúan figyeli Mike arcának minden rezdülését, minden apró változást a hangsúlyéban, és úgy általában bármi jelét annak, hogy titkolni akarna valamit. Természetesen a srác nagyon ól csinálja, a bökkenő csak az, hogy ma már kétszer hazudott neki, így szkeptikusabb vele kapcsolatban. Ugyanakkor....
-Amikor az a lotyó a beszélőn megemlítette Victor Creed nevét, volt egy olyan érzésem, hogy nem először hallod azt. Először nem gondoltam semmire, de amikor előkerült az a videó....nagyon érdekelt, mit akartál ettől a mutánstól...
Kibontja a műanyag zacskót, megfogja a töltényt, és vissza helyezi azt a pisztolya tárjába.
-Persze, hogy nem találkoztál vele, hisz azon héten Hawaii-n volt a csaj...legalábbis ezt mondták nekem.
Miután elteszi a fegyverét, újra Mike-ra néz, ezúttal már mosolyog, ám nem éppen úgy, ami optimizmusra adhatna okot valakinek, aki egy szökevényt bujtat...többek között.
-Szóval, betörtél valakinek a házába, hogy levadássz egy rohadt korcsot, felteszem azért, hogy megbosszuld a rokonod halálát. Mike...mégsem vagy te olyan nyámnyila, mint gondoltam.
Elmegy mellette, aztán biztatásképpen megveregeti a vállát.
-Ne aggódj, nemsokára meg fogjuk találni a csajodat, és ezúttal nem börtönbe küldjük! Ami pedig Creed-et illeti...számíthatsz rám.

Nem tudtam, hogy hogyan fog elsülni a dolog, miként fogadja majd Derek, hogy megpróbáltam hazudni neki, de reménykedtem, hogy ha megemlítem, hogy mutáns után nyomoztam, akkor az irántuk érzett gyűlölet miatt elsikkad a dolog felett.
A számításom nagyrészt bejött, és megkönnyebbülve láttam, ahogy megsemmisíti a bizonyítékot, már, ha az volt egyáltalán és nem húzott be a csőbe vele. De aztán erősen össze kellett szorítanom a fogam, mikor újabb jelzővel illette Aya-t. Mélyeket lélegeztem és igyekeztem másra koncentrálni, nagyrészt arra, hogy egyszer majd a távoli jövőben, miként fogom beverni a képét az előttem álló főnökömnek.
Mikor megemlíti Kardfogat kissé elsötétül az arcom, de most kivételesen jól jött, hogy ezt is kinyomozta, mert rá lehet fogni az eseményeket.
Ahogy elmegy mellettem és megütögeti a vállamat, miközben megemlíti, hogy várhatóan meg szándékozik ölni a szerelmemet, villámló szemekkel fordulok utána, de aztán észbe kapok és kifújom a levegőt, hogy egy hideg mosolyt erőltessek magamra. Most jól jön, hogy igyekszem közben Victorra koncentrálni.
- Kösz főnök, nagyon rendes tőled! – biccentek felé. – Az a szemét meg már nagyon megérdemelné, hogy meggebedjen végre. – és ez most kivételesen nagyon is igaz.
- Csak ezért jöttünk most ide? – próbálok puhatolózni tovább, miközben egyfolytában Aya-ra gondolok, a neki tett ígéretre, hogy mindent megpróbálok, hogy ne leplezzem le magam.
Igazán nehéz, hiszen Derek, mintha csak szándékosan csinálná, egyfolytában szidja és ócsárolja a mutánsokat, főleg az én drágámat, akitől alig fél órája váltam el, és akiért már most esz a fene, erre meg mást sem hallok csak azt, hogy az én drága jó főnököm szidja őt.

Válla fölött visszasandít Mike-ra, aztán megrázza a fejét.
-Ugyan dehogy, tényleg dolgunk van itt. A helyszínelők nem találtak itt semmit, ami a hasznunkra válhatna, a kis barátnőd pedig a fene tudja hol van, szóval ha nem akarjuk, hogy végleg kicsússzon a kezeink közül az a 3 mutáns, aki elszökött, itt kell találnunk valamit, ami elvezetne hozzájuk.
Egy fekete jegyzet füzetet kezd el lapozgatni, amit a zoknis fiókban talált korábban, ám a harmadik oldalnál idegesen csapja össze azt, és hajítja a legközelebb álló szemeteskukába.
-Kezd az idegeimre menni ez az ügy. Lehet egyszerűbb lenne, ha elhívnád randizni azt a vöröskét, a beszélőn annyira odavolt érted, hogy csodálom, a telefonszámát nem adta meg... - Itt hátra fordul, és gyanakodva méri végig Mike-ot. - Mármint, ugye nem adta meg? Nálad már semmin sem lepődnék meg...

Kicsit megnyugszom miután közli, hogy további nyomok után kutatni vagyunk itt tulajdonképpen. Szellemet és Sheena-t megismerve azt enyhén kétlem, hogy a már meglepetést okozó marhakonzerveken kívül találunk valami mást is, vagy esetleg más félrevezető nyomat azt még esetleg, mint az a füzet, amit épp most hajít el Derek a szemetesbe.
Aztán viszont kezd elegem lenni a megjegyzésiből, főleg, mikor mát ki tudja hányadszor hívja Aya-t a barátnőmnek, csajomnak, meg ilyesminek. A, nem mintha ez nem lenne igaz, de hát ezt neki nem kell tudnia, ugye! Az utolsó mondata és ahogy rám néz, azonban kiveri a biztosítékot.
- Nem, mit képzelsz te rólam! – pirulok el a vádaskodására. – És ne hívd a csajomnak, meg a barátnőmnek, mert kezd idegesíteni! – nézek rá mérgesen és kellően zavartan, de ezt be tudhatja a következő szavaimnak. – Még a végén a barátnőm fülébe jut, aztán magyarázkodhatok, hogy mit csinálok én a kihallgatáson a gyanúsítottakkal. – vágom ki magam, teljesen úgy érezve, hogy nagyon leleményesen, most kihúztam Derek méregfogát. – Szóval nem szeretném, ha ezt többször felemlegetnéd, ha kérhetlek. – teszem még hozzá, remélve, hogy ezzel befejezi végre a gyanúsítgatásomat.

A mindig oly szigorú, és karót nyelt Derek King alig tudja megfékezni a gyomrából előtörő hatalmas nevetést, mely akkor kezdte meg invázióját a felszín felé, mikor meglátta, Mike mennyire elpirult a megjegyzésein, pedig tényleg nem gondolta komolyan, hogy lehet valami közte, és az a csaj között.
-Nocsak-nocsak, szóval neked az akasztófavirágok jönnek be? - Kérdi, aztán legyint egyet a férfi válaszát hallva. - Te jó ég Bodwin! Általában el tudom viselni, hogy annyira vagy félelmetes, mint egy nagyra nőtt kölyök kutya, de embereld már meg magad, mert ezek a szörnyetegek szét szednek. Komolyan mondom, mintha bárki bevenné, hogy kezdenél valamit azzal az izével...
Tovább kutat, ezúttal a ruhás szekrényben, bár van egy olyan érzése, hogy itt is a bolondját járatja vele valaki, hisz ugyan mi szüksége lenne egy macska alkatú nőnek 20 db XL-es méretű fehér atléta trikóra?
-Szóval, van barátnőd? Érdekes, a srácok azt mondták egyedül élsz. Csak nem felcsípted valamelyik mentőst, miközben én majd elvéreztem? - Ebben a pillanatban a keze közé akad egy szakadt, vörös foltokkal átitatott póló, amit rögtön magához ránt, és diadalmasan felkiált. - HÁHÁ! - Ám a pillanat gyorsan elmúlik, s mikor belegondol abba, hogy hetek óta nem járt itt senki, a vér pedig ennél azért gyorsabban alvad meg, kissé szkeptikusabban vizsgálja meg a szakadt ruhadarabot, amit aztán mérgesen zacskóz be.
-Majd a laborosok megmondják, milyen festéket használtak. Te találtál valamit?

- Milyen izék? A mutánsok? – kérdezek vissza kissé élesebben, mint ahogy szerettem volna. – Azért azok sem mind szörnyetegek. – veszem vissza kissé a hangom. – De persze nem akarom védeni őket! – visszakozom amennyire lehet. – És nem vagyok olyan elveszett, mint amilyennek gondolsz. – nézek a kutakodó Derek szemébe mérgesen.
Persze én is keresgélésbe fogok olyan immel-ámmal, hogy úgy nézzen ki mintha tényleg csinálnék is valamit, de igazából eszem ágában sincs strapálni magam.
Mikor King megtalálja azt a szakadt trikót, biztos vagyok benne, hogy ez is valami átverés a jó Szellem részéről és kár vele a laborosok idejét pocsékolni.
- Nem hiszem, hogy Sheena hordana ilyesmiket. – ingatom meg a fejem azért, hogy Derek is lássa mit gondolok a szerzeményéről, majd megint igénybe kell vennem az agysejtjeimet egy kis füllentésre.
- Egyedül élek, mert még nem költöztünk össze. – vágom rá, de aztán elakadok, mert ha tovább forszírozza, hogy kicsoda is a barátnőm, akkor valami hihetőt kéne neki beadnom, hiszen írhatom le neki, hogy kicsoda is ténylegesen. – Háááát…nem, nem mentős, de majdnem beletrafáltál! – nézek félre miközben lázasan kutakodok az agyamban kit is írjak le neki, milyen valós személyt. Aztán villany gyúl a fejemben. – Orvos, az igaz, de nem mentős! És pár sérülésemet kezelte, így találkoztunk, de te nem ismered. – rántom meg a vállam. – Nem olyan régi a kapcsolatunk még.
A szoba másik végében pakolászom a kanapén lévő díszpárnákat, mikor megkérdezi, hogy találtam-e valamit.
- Nem, itt nincs semmi és nem is hiszem, hogy a fiúk kihagytak volna valamit. – intek az eléggé feldúlt lakásra, amit a rendőrök már egyszer átkutattak és nem is valami finoman, ahogy az összetört vázák, kisebb tárgyak mutatják.

-Én speciel a börtöntöltelék pszichopata sorozatgyilkos ribancokra gondoltam - "mentegetőzik", de jól láthatóan jobban érdekli a helyszín, mint ez a társalgás - egyébként meg, ne gyere nekem ezzel a liberális dumával te is. - Megköszörüli a torkát, és a polgármester hangját kezdi utánozni. - Szegény mutánsok, csak mert ha tüsszentenek felrobban egy busz, még nem kell őket bántani. -Fejét csóválva kutat tovább, ezúttal az igencsak megviselt ágyban, melynek rugói már a megadás küszöbén állnak.
~Mi alszik ebben, egy rinocérosz?~
-Szóval orvos? - Kérdi, mert sajnos a helyszín továbbra sem valami érdekes, és egyre jobban az az érzése támad, hogy itt ma tényleg csak azt lesz képes kideríteni, hogy vajon mennyire jó nő Mike új csaja. - És miből gondolod, hogy nem ismerhetem? Tudod te, hány orvossal volt szerencsém összefutni az elmúlt pár hónapban?
Visszafordul Mike felé, és elhagyja a hálószobát. Egész biztos benne, hogy bár a helyszínelők nem valami belevaló csapat, itt kivételesen jó munkát végeztek...illetve, csak azért nem találtak semmit, mert nem volt mit megtalálni, még azt a nyomorult töltényt is neki kellett "idecsempésznie".
-Biztos odavan azért, hogy a város hőse a pasija. Gondolom el fogod hozni arra a bálra, amit a tiszteletünkre tartanak. - Az ajtó felé indul, s közben elhalad Mike mellett. - A csajok imádják az ilyen felhajtást. Na, de húzzunk innen, ez a lakás csak arra jó, hogy felidegesítsen...

A kocsijához sétál, és Mike-tól is azt várja, hogy kövesse őt, út közben azért feltesz még pár kérdést erről a titokzatos orvosról.
-Hogy hívják? Hátha kell egy megbízható orvos...a mostanimnál csak jobb lehet... - Majd, miután elindult a kocsi. - Kitegyelek valahol? Én megnézem mire jutott Sanchez, de ahhoz elég leszek egyedül is.

//Részemről itt vége, neked meg folytatás a methalban, köszi a játékot //

//Féregnek //


A többszörösen védett internet csatornán ért el az üzenet egy régi bajtárstól, aki még emlékezett rá, hogy mi a becsület, még ha az Árnyékügynökségnél ez nem is volt népszerű képesség. A lényeg az volt, hogy veszélyben vagyok, mert a Prédikátor fülébe jutott, hogy még mindig élek és virulok, amit nem nagyon díjazott és úgy gondolta épp itt az ideje ezen változtatni.
A baj csak az volt, hogy eléggé szűkszavú volt az infi és szerettem volna ennél kicsit többet megtudni, ami nem is lett volna túl bonyolult, ha nem éppen a zsaruk által lefoglalt és gondolom azóta is figyelt irodámban van az elérhetősége.
Nagyon nem fűlött a fogam, hogy visszamenjek oda, hiszen így is éppen elég kockázatot vállalok nap, mint nap, hogy még mindig a városban vagyok, mikor King bosszút lihegve kajtat a nyomomban, de nem hagyhattam figyelmen kívül az üzenetet, mert már más sem hiányzott még nekem, mint egy bérgyilkos a hátamban.
Muszáj volt megtudnom mire, kire számíthatok, hogy az ellenlépéseket megtegyem és megelőzzem, de ehhez fel kellett hívnom Faljárót.
Természetesen éjjel látogattam meg az épületet, feketébe öltözve, beleolvadva a holdtalan éjszakába. A szomszédos ház tetejéről lőttem át egy vékony drótkötelet, melyen átcsúszva, már játszi könnyedséggel nyitottam ki a tetőlejáró zárt ajtaját és hatoltam be a szalagokkal leragasztott irodámba, hogy megszerezzem amiért jöttem.
Biztos voltam benne, hogy a rejtekhelyet nem fedezték fel, hiszen az ágyam érintetlenül és egészben állt a helyén. Kicsit megemelve a jobb sarkát a lábának lecsavartam az alsó harmadát és elégedett mosollyal az arcomon, kivettem belőle a légmentesen záródó kapszulát.
~ Még gyakorolhatják a házkutatást az embereid Derek King! ~
Az övtáskámba csúsztattam a zsákmányt és ………már nem volt miért tovább maradnom.

Kényelmes léptekkel sétáltam oda az ajtóhoz, amit már előzőleg feltörtem, de nyitottam ki, most viszont egyetlen határozott mozdulattal belöktem és a félfának támaszkodva néztem a nőre. Tudtam, hogy jönni fog, a megbízóm elég részletes információkkal látott el. Kapott egy üzenetet valakitől, akit utána nagyon megvertek, nagyon megkínoztak. Tiszta sor. Fogalmam nem volt, hogy jutott be, egyedül az ablak kinyílásáról szereztem tudomást, azt is csak némi pluszban telepített elektronikának köszönhetően. Egy fiatal férfi csinálta meg a kedvemért, na meg a pénzemért, de hasznos volt a dolog. Nem nézek ki veszélyes embernek azt hiszem, bár valamiért a szemeimtől idegenkedik mindenki, aki látja, legalábbis amennyire tudom. Csak egy egyszerű tweed zakót, inget, nyakkendőt, szövetnadrágot és félcipőt viseltem, a zsebemben egy pisztoly lapult, amire ráfonódtak az ujjaim. Szabad kezem ujjaival beletúrtam szőke hajamba, majd félmosollyal figyeltem a felém forduló nőre. Az én koromban az ilyen munkákat még nem a fehérnép végezte, bár hírszerzők mindig akadtak közöttük, de behatoló ügynökök nem igazán. Előhúztam a lőfegyvert, egyértelműsítve a helyzetet és udvariasan megszólítottam leendő áldozatomat:
- Üdvözlöm, örülök a találkozásnak kedves Párduc - közöltem, baritonom idegenül hangzott a sötét irodában. - Legyen szíves helyet foglalni - intettem a pisztoly csövével az egyik fotel felé. - Kérem a kiabálást talán majd hagyjuk is, le-fel 3 emeleten már mindenkit megöltem, aligha hallaná meg akárki is, így teljesen felesleges.
Érzelemmentesen, nyugodtan beszéltem és vártam, hogy a szavaim szerint jár-e el?

Az ajtó nyitására már megpördültem és ugrásra készen feszültek meg az izmaim, de amikor megláttam a jól öltözött civilt, valamennyire el is ernyedtek, hiszen a rendőrökre, zsarukra számítottam, azok meg tuti nem így öltözködnek. Volt ebben a fickóban valami………valami furcsa! Nem tudtam volna megmagyarázni szavakkal, de úgy éreztem, mintha …….mint, amikor megcsapja az ember orrát a naftalin. Nem mondtam volna 30-nál sokkal többnek, mégis valahogy kortalannak tűnt.
Nem volt nálam most nagy fegyver, hiszen nem készültem tűzpárbajt vívni, csak a kis 38’ colt lapult az övtáskámban, ami felé bár elindult a kezem, nem fejeztem be a mozdulatot, főleg nem, amikor egy hangtompítós, termetes fegyverrel néztem farkas szemet.
Még a bosszúságomon át is elcsodálkoztam a pisztolyon, amit rám szegezett, mert ilyet már csak a múzeumokban látni, ez meg olyan volt, mintha most jött volna le a futószalagról.
A sötétben sárgán parázsló szememet rászegeztem, mikor megszólalt. Nekem nem kellet még az az enyhe fény sem, amit az utcai lámpák szórtak szét idebenn, ahhoz, hogy tisztán lássam.
Ahogy az egész ember idegennek tűnt, úgy a beszéde is furcsa volt, és ezt nem csak arra értettem, hogy manapság már kevés bérgyilkos válogatja meg ennyire választékosan a szavait, hanem volt egy alig észrevehető akcentusa. Szőke haj, világos szem és keményen hangzó kiejtés! Német lenne?
Mivel tudta a nevemet, és valószínűleg személyleírása is van rólam, kár lett volna tagadni a személyazonosságomat. A mutatott fotelre néztem, majd vissza rá. A nyugodt hang és a fagyos tekintet mutatta, hogy profival van dolgom, ezért jó lesz észnél lenni.
Egyelőre azt tettem, amit mondott, persze nem szándékoztam hagyni, hogy el is végezze a munkáját, csak még kíváncsi voltam. Lazán leültem a fotelbe, miközben megigazítottam magam alatt annak párnáját, így megbizonyosodva róla, hogy könnyen felkaphatom, ha szükségem lesz rá.
- Én kevésbé mondhatom el, hogy örülök a találkozásnak, ha pisztolyt szegeznek rám. – billentettem félre a fejem, ahogy szándékosan végig futtattam rajta a szemem. Bár semmi konkrétumot nem tudtam volna felhozni, de az ösztöneim folyamatosan veszélyt jeleztek vele kapcsolatban, szabályosan kirázott ettől a fickótól a hideg. – Nem szokásom kiab…….Mi? – néztem rá egy pillanatra döbbenten. – Mindenkit?
Igyekeztem visszanyerni a hidegvéremet, de innentől tudtam, hogy valószínűleg egyikünk nem hagyja el élve ezt a lakást.
- Mit akar tőlem? És főleg ki küldte? – ernyedtem el látszólag, hátra dőlve a fotelben.

Könnyedén vállat vontam a megdöbbent kérdésére:
- Természetesen. A mi szakmánkban nem szeretjük a tanúkat - feleltem tömören. - Jobb a biztonság. Ha ennyire megérinti, közlöm: egyszerű rutin volt, nem szenvedtek, legtöbbje aludt, vagy a baseball döntőt nézte, észre sem vették.
Ezen könnyedén túllendülve jómagam előre sétáltam és felrakva egyik lábamat a nővel szembeni dohányzóasztalra a combomon pihentettem meg a könyökömet, így irányozva rá a fegyvert.
- Mit akarok? Nos, szerintem az nyilvánvaló, a célkitűzésem az Ön meggyilkolása - mutattam rá a tényekre. - Bérgyilkosok vagyunk mindketten, szakmai kérdéseken felesleges vitákba bonyolódni. Ki küldött? Kedves Párduc, mondhatnám, hogy kiskegyed sem árulná el a megbízóját, de ez a helyzet kivételes. Ugyanis kénytelenek leszünk beszélgetni és tartok tőle a kérdéseim irányultságából kifolyólag úgyis rájön a megbízó kilétére, akiről mellesleg magam sem tudok részleteket. Ön a korábbiakban együtt dolgozott néhány specialistával, akik nincsenek híján bizonyos veszedelmes adottságoknak. Ezek egyike komoly gondokat okoz a vezetőségnek az utóbbi időben. A neve, amelyet számomra közöltek: Mennydörgés. Mondhatni az Ön példáját követte, amikor kiküldték volna kiskegyed meggyilkolására, de előtte ráadásul tönkretette a szervezetük adatbázis hálózatát, majd egy közös barátjuk révén üzenetet küldött magának. A közös barát sajnos felette gyorsan meghalt. Így kénytelen leszek a segítségéért folyamodni, hogy kitalálhassuk, merre is keressük Mennydörgést. Őszintén javaslom: beszéljen és ez esetben egyetlen golyóval végzi a két szeme között, fájdalom nélkül. Amennyiben makacskodik, akkor kénytelen leszek megkínozni, amihez köztünk szólva úgy hiszem: egész jól értek - foglaltam össze a tényeket. - Kérem, tehát ha lenne szíves... - intettem várakozás teljesen a pisztollyal.

Most már rezzenéstelen arccal hallgattam a tényszerű közlését, és néztem, ahogy közelebb sétált, majd……
Elkövette az első hibát, hogy fél lábbal állt csak a földön, a másikat az előttem álló asztalra tette. Nem tudom, hogy mennyit mondtak el róla, a képességemről neki, de ez most vagy valami csapda volt, vagy ennyire bízik magában. Ez azért fokozott óvatosságra ösztönzött és tudtam, hogy nem sűrűn hibázhatok.
Valahogy nem lepett meg, amit mondott, hogy azért jött, hogy végezzen velem, de a további magyarázata már igen, hiszen tényleg nem számoltam rá, hogy meg fogom tudni ki küldte, bár volt egy aránylag biztos tippem.
Mennydörgés nevére megemelkedett a pulzus számom, de az arcomra semmilyen érzelem nem ült ki, ahhoz elég rutinos voltam, hogy az előttem álló bérmunkás, ebből ne vegyen észre semmit.
Emlékeim pár röpke másodpercre visszaröpítettek a múltba, ahol Mennydörgés volt az egyetlen társam, akit közel engedtem magamhoz, mint testi, mind lelki értelemben. A kiképzés alatt hajnalig tartó beszélgetéseket folytattunk, megtapasztalva a másik érzékenyebb oldalát is. Később ebből testi kapcsolat is lett, de aztán rájöttünk, hogy a barátságunk ennél többet ér. Persze ezt igyekeztünk titkolni, hiszen nem nézték jó szemmel, ha kötődtünk egymáshoz, de úgy látszik azért ezek szerint semmi nem maradhatott teljesen titokban.
Az, hogy mielőtt lelépett még borsot is tört a főnökök orra alá, azért majd nem kihozott belőlem egy mosolyt, de próbáltam uralkodni az arcizmaimon.
Faljáró halála viszont rosszul érintett, de ez a mi munkánkba bele volt kalkulálva. Viszont ezek szerint ő sem köpött, ha még kénytelen velem csevegni a meggyilkolásom előtt ez a férfi.
- Valahogy sosem kedveltem az egyszerű dolgokat. – vontam meg a vállam és most először hidegen elmosolyodtam. – De mielőtt bemutathatná a kínzásban való jártasságát Mr., talán elárulhatná a nevét, hátha mégis nekem kell majd azt a maga fejfájára vésni. – feleltem én is nyájasan, majd egy villámgyors mozdulattal rúgtam teli talppal, erősen meg az asztalt, ezzel egyidejűleg kaptam ki magam alól a vastag párnát és vágtam a pisztolyt tartó kezéhez. Még a párna a levegőben volt, mikor én már oldalra vetődtem, hogy ha még meg is húzza a ravaszt, elkerüljem azt, majd ahogy talajt fogott a lábam, már rugaszkodtam is felé, kieresztette karmokkal.

Apró biccentéssel fogadtam a tények közlését, tekintve a képzettségét és a tapasztalatát igazán nem reménykedtem a gyorsabb és könnyebb útban és nekikezdtem volna először is hatástalanítani az asszonyt. Ugyanakkor sikerült meglepnie. Illetve, ez ebben a formában túlzás, hisz nem hittem, hogy harc nélkül megadja magát, de az akció maga váratlanul ért. Belerúgott az asztalba, amit még vissza tudtam tartani a talpammal, tekintve jóval nagyobb súlyomat, a díszpárna viszont eltalálta a kezemet, az oldalra forduló lőfegyver egyszer elsült, majd elszánkázott a sötétbe, nem volt reményem a megtalálására. Nem is értem rá ezzel foglalkozni, hiszen nekem ugrott, amit leginkább vállal igyekeztem elhárítani. Nagyjából sikerült, hiszen lepattant rólam, viszont az instabil helyzetemben nem volt reményem megállni a lábamon, a hátamra vágódtam. Rutinosan ugrottam talpra vele szemben és helyezkedtem alapállásba a közelharchoz. Párduc félrebillent fejjel figyelt, így már magam is konstatáltam, hogy a karmai feltépték a zakóm, az ingem, meg a vállam is. Nem vérzett hevesen persze, de elég csúnyának tűnt. Változtattam a mozgásomon, leképezve azt, mintha a sebből lüktető fájdalom zavarna, nem akartam ellőni minden adut előre. A kérdésre felvontam a szemöldököm:
- Ha maga győz, inkább hinnék egy súlyosabb sziklában és az óceán ölében, mint hogy fejfát faragna - feleltem őszintén. - Nem is lényeges. Ha nagyon akar, szólítson Féregnek, elég sokan hívnak így.
Újfent megtámasztottam a lábammal a dohányzóasztalt és nyugodtan a szemébe néztem:
- Még egyszer felajánlom a könnyebb utat, most, hogy tisztában van a kilétemmel. Ha nemet mond, akkor kénytelen leszek erősebb eszközökhöz folyamodni - vázoltam a tényeket.

Még így, fél lábon is elég stabil volt ahhoz, hogy ne sikerüljön letarolnom, ahogy neki ugrottam. Nem is akartam, hogy magával rántson, így a teste által adott lendülettel ugrottam is hátra, míg ő végül mégis csak elborult. Igaz, nagy termetét meghazudtoló gyorsasággal pattant is fel és küzdőállást vett fel.
A mosoly még mindig az arcomon volt, ahogy végig mértem, hiszen most már mondhatni egyenlő esélyekkel néztünk szembe egymással, fegyvere valahol a sarokban hevert, ráadásul sikerült kicsit megszabdalnom is, éreztem, ahogy a karmaim eltalálták.
Már kezdtem volna felhúzni a szemöldököm, mert nem láttam, hogy észrevette volna, de aztán kicsit leesett a válla, ami jelezte, hogy jelentkezett a fájdalom is.
- Áhh! Részletkérdés! – legyintettem egyet lazán, egyetértve vele, de aztán bemutatkozott és én bennem fellobbant a felismerés, habár soha nem találkoztunk az előtt.
~ Féreg! Hallottam már róla a szakmában és mostanában egyre többet. Kósza hírek röppentek fel róla, hogy talán mutáns, de ezek eléggé ellentmondóak voltak, így erre nem lehet alapozni.
Még a legkeményebbek is undorral emlegetik a munkáit, mert nem ismer se Istent, se embert olyankor, megöl mindenkit érzelem nélkül, mint egy beprogramozott robot. Az ismeretlenségből elég hamar felküzdötte ezért magát, hiszen vannak olyan megbízók, akiknek pont ez kell: egy állat. Az tény, hogy nem ismerem ahhoz eléggé, hogy lebecsülhetném, és az is, hogy hallottam, nincs oda a modern technikáért, de hogy ezt mennyiben tudom majd a javamra fordítani, még nem tudom. ~
Végig pörgetve magamban a nevére bevillanó ismeretanyagot, nem éreztem úgy, hogy sokkal könnyebb lenne a helyzetem. Legtöbben azzal követnek el hibát, hogy lebecsülik az ellenfeleiket, bízva a nagyobb tapasztalatukban és tudásukban. Én nem esem ebbe bele!
- Jól mondja! Tudom ki maga! Ahogy maga is tudja, ki vagyok én. Nem hiszem, hogy üzletet kötünk. – ráztam meg a fejem és elrugaszkodtam, hogy a falon lendületet véve, egy fejrúgással próbáljam megfosztani az eszméletétől.

Hát sajnos a hírnevem nem volt elég ahhoz, hogy dűlőre vigyük ezt az üzletet, igaz másra aligha számíthattam, elvégre minden sarokba szorított vad harcol az életéért. Karjaim felkapva igyekeztem hárítani a rúgást, ami így legalább nem a fejemet érte, de ez sokat nem segített rajtam. Így is elvesztve az egyensúlyomat vágódtam el. Vagyis vágódtam volna, a helyemben minden tisztességes ember valószínűleg így járna. Csakhogy nekem nincs fájdalomérzetem, így a cselekvőképességem tökéletesen megőriztem. Ahogy zuhanni kezdtem magam is rásegítettem a lendületre, így a nő másik oldalán a levegőbe emelkedtek a lábaim, amiket erős bilincsként igyekeztem ráfűzni Párduc felső testére. Így bár hatalmasat fogok esni, de őt lábkulcsba fogva át fogom lendíteni magam felett a szobán. Rezzenéstelen arccal keltem fel az akcióm sikerétől függetlenül és elkezdtem levetni a zakómat, bocsánatkérően mosolyt küldve a nő felé:
- Ha megengedi, a zsebórám ugyanis eléggé törékeny - jegyeztem meg.
A zakóm lekerülésével csupán ingujjban és nyakkendőben helyezkedtem újfent alapállásba és kezdtem lassú körözésbe áldozatom körül. Hosszú menet lesz, de egyszer úgyis elfárad...

Bár a kezével ösztönösen hárította a rúgás lecsapódó erejének nagyját, azért mégis arra számítottam, hogy szépen elterül, ha nem is ájul el, és akkor sokkal előnyösebb helyzetbe kerülök, talán simán megölhetem, ha szerencsém is van.
Persze az élet nem ennyire egyszerű, így aztán ahelyett, hogy ott állnék az földön heverő teste mellett, érzem, hogy a lábai irdatlan erővel szorítva, röppályára állítanak és csak a kanapé állít meg, aminek nyekkenve vágódok neki és borulok fel vele együtt.
~ Még szerencse, hogy puhára estem, a fal keményebb lett volna! ~
Nem heverésztem azonban sokáig, azonnal talpra ugrottam, nehogy kihasználja az alkalmat, de ő inkább vetkőzni kezdett, amire csak kérdőn vontam fel a szemöldököm és ahogy a zsebórát megemlítette, megint feltámadt a sejtésem, hogy ezzel az emberrel nem stimmel valami. Ki a fene hord ma zsebórát?
Nem kommentáltam azonban a dolgot, mert máris körözni kezdett körülöttem, mint a zsákmányra vári hiéna, és inkább erre koncentráltam, mint a felesleges udvariaskodásra.
Megvallom őszintén, arra pedáloztam, hogy közelharcban, szép csendben elintézem, de most kételkedni kezdtem a döntésemben és a kis oldaltáskámba nyúlva, előhúztam a coltot és most én szegeztem rá.
- Előjátéknak ennyi elég is volt, de azt hiszem inkább rövidre zárnám ezt a beszélgetést.
Bár nem élvezem feltétlen a gyilkolást, és szeretem a fai play-t, azért most feltett szándékom volt meghúzni a ravaszt.