Hangár

Vannak a hétköznapok, mikor az élet megszokott küzdelmeihez szükség van jól megszokott fegyverekre, melyekkel felvértezzük magunkat minél több támadási forma ellen.
Amennyiben gyakran és lelkesen szocializálódik az ember gyereke, ezek a küzdelmek többnyire társadalmi interakciók, melyekben győzelemre segítheti egy ügyesen eltalált mondat, egy megfelelő időben villanó tekintet, de akár csak a jól időzített, kitartó csend is.
Mindegyik esetben erősíti azonban győzelmünk esélyeit egy jó öltöny. Magabiztossá tesz, elfedi azokat a hibákat, melyeket bármely hétköznapi viselet születésénél fogva magában hordoz. Korunk - olykor lélekben nem feddhetetlenül - nemes lovagjainak páncélzata ez, melyben nap mint nap hadba indulnak.

Vannak szabadnapok, melyekre szükség van. Ilyenkor termelők és fogyasztók, lovagok és lovaginák pihenéssel töltik idejüket. Pihenéssel, mely enyhíti, s lassanként elmulasztja küzdelmeik során szerzett fáradalmaikat, meggyógyítja sebeiket.
Ezek azok a napok, amikor elfogyasztják azokat az ételeket - alaposan kiélvezve ízeiket -, melyekért napról napra megdolgoznak. Táplálkoznak, hogy erőt nyerjenek a folytatásra.
Az efféle napokat a szokásos módon éjszaka követ, melynek során enyhet adó nedű csorog le hőseink torkán, hogy szomjukat oltsa, testüket és lelküket éltesse.
Ezeken az éjszakákon megosztják ágyuk másokkal, osztozva egymás fáradalmain, és enyhítve azt. Hűvös hálószobákban forrón ölelve egymást, hogy megosszák örömüket, feledve fájdalmukat.
Magyarul: - angolul, oroszul, latinul, azaz többnyire mindenkinek az anyanyelvén - Henyélnek, zabálnak, vedelnekés szexelnek, míg ki nem dőlnek valamelyiktől.

Bolond lenne hát, aki jóbarátja meghívására nemet mondana, mikor tudja, hogy egy - netán több - szabad nap vár rá. Főként, ha még csomagokkal sem kell vacakolnia. Elég egy bűvészbőrönd, melyből majd csodás módon bármit elővarázsolhat.

Érkezésem várhatóan köszönésemmel egyidőben jut a többiek tudtára, ugyanis edzőcipőm halálosan halk. Akár egy nike-ninja. Legalábbis így tűnik, hiszen ritkán veszek fel hétköznap elegáns ruházaton kívül mást, hacsak nem sportolok.
- Szép napot mindenkinek!
Gregory ötletén felbuzdulva bőröndömbe platina szálakkal hímzem bele a CWS logót, mikor a csomagok közé helyezem azt. Néhány ujjmozdulat a precizitás kedvéért, és kész is vagyok vele.
Ruházatomat nem bonyolítottam túl. Napszemüveg, kapucnis pulóver, melegítőnadrág, edzőcipő. Egyelőre még egy téli klímájú hangárban vagyunk, így nem szándékozom ennél lazábbra venni.
Ahogy beszálltam a gépbe, keresek magamnak egy helyet Greg környékén. Palackból narancslevet szürcsölgetve várom az indulást.

Hallottam ugyan második napomon az X-kősátorban, hogy indul egy vasmadár a valami messzi, messzi szórakozásra. De nem igazán volt kedvem elmenni. A nap végén, visszamentem a sátramba, felmásztam az egyméteres dobogón, és befeküdtem az ágyamba. Végig gondoltam, mi is történt velem ma, végül sok perc gondolkodás után rájöttem mi hiányzik. Lassan egy tél telt el azóta, hogy ajkaim tüzes vizet kóstoltak, hogy lábaim táncot jártak.
~VAKA TANKA!~
~Hát mi lett belőlem? Én aki a hagyományőrző indiántábor leggyorsabb tüzes-víz ivója voltam ilyen fiatalon, egy TELE nem duhajkodtam?! HÁT EZ MI?!~
Azon nyomban elővettem vakatankátlanul rég nem használt rojtos pénztárcámat, ami csak úgy dagadozott a sok zöldhasútól amiket kaszinó tulajdonos apám küldözgetett, akaratlanul is a szokásos ruhám felé nyúltam de megráztam a fejem. Ez most nem lesz jó... Tanácstalanul néztem körül a sátorban. Utáltam ha nem tudok mit tenni egy probléma ellen, ezért rágyújtottam a pipára. Az mindig segít. Ekkor jött egy sugallat hogy is lehetne egy estén belül, tökéletes Hawaii-indián-pólóm. Mivel készterméket nemigazán tudtam a szellemvilágból áthozni, (azt mindig megfogta a bozót) ezért egy sima fehér posztóanyagot ráncigáltam át a szellemvilágot rejtő bozótoson, majd egy tucat majmot, nekik éles kovaköveket, és csonttűket, és ezekkel az eszközökkel felfegyverkezve, a csimpánz csorda az én indián kézimunkában jártas kezeim meghosszabbításaként, nekiveselkedtek a anyagnak. Én magam eközben halkan danászva nekiláttam a mintázatnak... Két óráig figyelték a kisebb sámánok az ablaküvegnek nyomva kis orrukat a villogó sátort, és találgatták micsoda dolgokat művelhetek épp. Ez idő elteltével, kész lett a mű. A majmok, és minden egyéb eltűnt, a kezemben a valóságban hagyott kész alkotás: Egy fehér rövid ujjú póló, aminek mellrészén kis méretű rojtok vannak, gombjai helyén pedig gyönyörű csillogó fülkagylók, amik azonban úgy lettek áthozva a szellemvilágon, hogy műanyag keménységűek. A póló egyetlen díszítése a háton található, az alapszíntől élesen elütő fekete cérnával hímezve egy fülkagyló forma. Ezt a pólót vettem hát fel... és túl kicsi volt. Így tehát, újra lejátszódott az egész folyamat, csupán kiegészítettem egy teljesen fehér, térd alá érő fürdőgatyával, és egy vízálló anyagból készült, szintén fehér mokaszinnal. Eztán aludni tértem (és délután ébredve) felkapkodtam magamra a göncöt, a pipámnak gyorsan hasítottam bőrből egy zsineget aminek két végét a pipára kötve, az így keletkezett hurkot pedig a fejemen, és az egyik vállamon átvetve a pipa az oldalamon fityegett, a pénztárcát zsebre-vágva, gyorsan szaladtam a nagy gépmadár fészekbe, hiszen nem tudtam mikor indul a gép, azonban valami ráült a vállamra. Holdba-néző... ezúttal egy paradicsommadár díszes tollazatában. (Elvégre ő is készült a nagy útra...).
~Tudtam hogy nem úszom meg nélküled...~
~Ha nem akarsz tényleg úszva odaérni, siessünk inkább.~
Beláttam az igazát, futottam ahogy a lábam bírta, míg végül odaértem a gépházba, ahol már készülődött a nyaraló sereg. Elsőre nem láttam egy ismerős arcot se, igy hát előre köszöntem:
-Vaka Tanka töltse tele a poharatokat, jóféle tüzes-vízzel!
Mivel csak Christ ismerem az ittlévők közül, mindenkivel (aki engedi) kezet fogok ( Vigyorogva.) és bemutatkozom ( közben kap tőlem egy indiánnevet):
-Üdv (Koloszus esetén Nagy fémmarkú. Nick esetén Művész-kéz. Chris esetén, mivel őt már ismerem: Nagy Anyagot Teremtő diáktörzsfő. Greg esetén pedig, Nagy Ivászat vezető.) a nevem Vidám Bagoly, a társam pedig Holdba-Néző, újak vagyunk az X kősátorban.
Bökök a vállamon trónoló paradicsommadárra.
Greg és Chris esetében pedig még tovább is fűzöm:
-Úgy hallottam elszálltok e vasmadárral a messzi szigetekre, vadászatotok célja pedig: mértéktelen tüzes-víz fogyasztás, evés, szép nőkkel hálás, amire van egy jó Sápadt-arcú szó: Bulizás. Csatlakoznánk ha nem nem bánjátok, elvégre hat torok többet iszik mint négy...
Ha jöhetek, én is beledobom magam egy székbe, esetleg ha úgy találom hogy nem bírják a csomagokat a srácok, besegítek hátul. Bár szinte viszket a kezem, de úgy döntök, nem villogok a képességemmel. Azonban amikor hátramentem, találtam egy GSS márkajelzésű csomagot menetfelszereléssel... az ilyesmit hívják Törzsfői kényelemnek!

Már a hír hallatán is belelkesültem, miszerint a xavieres diákok kirándulást terveznek. Ám amikor megtudtam, hogy mi az úticél, már napokkal korábban elkezdtem összeírni a listát, hogy miket kell vinni, majd nekiálltam a pakolásnak, hogy biztosan ne felejtsek itthon semmit. Hawaii... Még sosem jártam ott korábban azelőtt, viszont egy biztos, sokkal jobb idő van ott, mint itt most... És van tengerpart! Meg homok... meg pálmafák... szóval jónak ígérkezik, na... Miután az utazótáskámat annyira teletömtem, hogy egy cseppet nehezebb lett, mint amire számítottam, ezért inkább úgy döntöttem, hogy ahelyett, hogy cipekednék, inkább megkérem पिओर-t (Gredzsi kedvéért , hogy a többiek is értsék,Piotrt), hogy segítsen lecuccolni a géphez...
Még egész korán volt az indulási időponthoz képest, így egy kissé tartottam attól, hogy majd egyedül kell várnom amíg a többiek is megérkeznek, de szerencsére tévedtem. Bár, ahogy végignéztem rajtuk, elbizonytalanodtam egy percre, hogy megfelelő lesz-e ez a ruha amiben beállítottam. Mondjuk én már vissza nem megyek most átöltözni, szóval marad ez, az fix. Hawaii mintás ing meg kókusz-melltartó helyett egy nyitott hátú choli volt rajtam, földig érő, bő szoknyával, és egy színben hozzá illő "jellegzetes" indiai kendővel (mint itt, csak kevésbé mintás...), papuccsal.. A várható fülledt, nyári meleghez jobb szerelést úgy is nehéz lett volna találni, úgy, hogy ne legyen alulöltözött az ember lánya. A hajam egy hosszú copfba fonva, a napszemüveg egyelőre még a táskában...
-Namaste! -köszöntöttem a többieket, ha esetleg valakivel még nem találkoztam volna, annak be is mutatkozok a tőlem megszokott kis meghajlással, amíg Piotr bepakolga a táskámat a gépbe a többi mellé.
Aggódva pillantottam fel a gépre... hiába próbálok már napok óta ráhangolódni lelkileg, hogy bizony repülőgéppel fogunk menni, már azt hittem, hogy egész jól sikerült belenyugodnom, de így, hogy most életközelből látom a kicsikét... Hát, elbizonytalanodtam egy kissé. Pláne, hogy megtudtam, ki lesz a kapitány... Mindegy, valahogy majd csak túlélem. Mindenesetre amíg a többiekre érkezésére vártunk, addig leültem a feljáró szélére, vállaimra terítve a kendőmet a hűvös ellen.

Egy kis bőrönddel érkeztem. Tudtam, kik lesznek az útitársaim, szóval nem láttam értelmét, hogy túl sok cuccot pakoljak be. Ami szükség lesz, azt majd előállítjuk helyileg.
Egy nagydarab, hallgatag fickó elvette a bőröndömet, amiben csak a papucsom, pár hawaii mintás ing meg rövidnadrág és alsógatya volt. Meg egy útlevél, John Smith névre, biztos, ami biztos.
Elsőként egy fülkagylókkal díszített ruhájú, piros madarat hordozó fickón akadt meg a szemem. Úgy nézett ki, mintha indián lenne. Biztos övé volt az a sátor ami mellett eljöttem idefelé.
Bemutatkoztam neki, és üdvözöltem az ismerősöket is. Greg kinézetén meglehetősen meghökkentem.
- Hol az öltönyöd? És mi ez a sapka? És kérek én is ilyen napszemüveget! Király!
Chris jóval szolidabban nézett ki, de az öltöny nélkül őt is alig ismertem meg. Jómagam egyszerű farmernadrágban és hawaii ingben jelentem meg. Itt hideg van, na. Majd nyáriasítom magam, ha odaértünk.
Épp be akartam szállni, mikor megláttam Ratnát. Elállt a lélegzetem. Mint egy zombi, úgy mentem oda hozzá.
- Szia... Gyönyörű vagy- nyögtem - Mond csak... Egy tizes skálán mennyire zavarna, ha itt a többiek előtt a karjaimba kapnálak és legalább öt percig csókolnálak?

Az iskolában futótűzként terjedt a Hawaii kirándulás híre, úgyhogy hozzám is hamar elért. A világért sem hagytam volna ki, ideje lesz valami kellemesebb klímájú helyre menekülni a téli hideg elől. Felrohantam a hálószobámba, szekrényemből kiválasztottam egy hawaii mintázathoz hasonlatos polót és egy rövidnadrágot. Ezeket gondosan összehajtottam és beleraktam - mivel nincsen bőröndöm - a sporttáskámba. A tetejére pedig ráhelyeztem a fekete papucsomat.
~ Így ni, ez megteszi.~
Felkaptam a táskát, vállamra penderítettem, és mivel tartottam tőle hogy egész sokat fogunk a hangárban vacakolni az itteni időjárásnak megfelelően öltöztem fel. Végül nyakamba vettem nemrég beszerzett fejhallgatómat. A táskám pántjára ráragasztottam egy öntapadós papírt, amire kissé kacifántos betűkkel rávéstem a nevem, utána pedig telefonomhoz csatlakoztattam a fülest.
Még utoljára körbenéztem a szobán, majd kiléptem a folyosóra.

A fülemben szóló zene elnyomta a külvilág zaját, alig koncentráltam az útra, így viszonylag hamar megérkeztem az indulási helyre.
Szép lassan végignéztem a jelenlévőkön.
~ Hmmm, elég sokan gyűltünk össze.~
Leginkább az indiánnak tűnő srácon és az ő piros madarán ragadt meg a szemem.
~ Repesgetnek ezt meg azt egy bizonyos sámánról, de hát így élőben...~
Nos elég viccesen festett a többiek szereléséhez képest. Végül felismertem azért a tömegben egy ismerős arcot is, aminek roppant örültem. Ő pedig nem más volt, mint Critopher, aki épp most szállt be a gépbe.
~ Kár, de sebaj, addig akkor köszönök a többieknek.~
Mindenkihez igyekszek odamenni, kezet rázni és közben fülig érő mosollyal barátságosan vigyorogni majd bemutatkozni. Mivel úgy találom, hogy a csomagok berakásához ennyi ember pont elég - ha segítség kellene, azért segítek -, leteszem a sporttáskám és felsétálok a gépbe. Itt is üdvözlöm a jelenlevőket, majd izgalommal teli szívvel elfoglalok egy még szabad helyet.

A Greg szervezte Hawai kirándulás híre persze gyorsabban jutott el mindenkihez, akit érintett, mintha kiplakátolta volna. Mivel mostanában elég kemény testi és lelki megpróbáltatásokon mentünk keresztül pár tanár, főleg Fagypont órái által, így Sean-nal együtt úgy gondoltuk itt az ideje egy kis kikapcsolódásnak.
Már csak egy aprócska probléma volt a dologgal kapcsolatban, méghozzá, hogy úgy hallottam Greg vezeti a gépet. Ksebb hezitálás és utánajárás után, mikor már biztos voltam benne, hogy nem egy tréfáról van szó, és hogy már elég sokan jelentkeztek az útra én is beadtam a derekam, „egyszer élünk” felkiáltással, amit azért erősen reméltem, hogy a „Hawai után is élünk” felkiáltással is megtoldhatom, ha visszaértünk.
Előszedtem hát a sporttáskámat és beleszórtam egy pár nélkülözhetetlen cuccot, majd magamra kaptam egy rövidnadrágot és egy vékony pántos trikót, arra pedig az itteni időjárásra is gondolva egy melegítőt, majd a fejembe csapva egy baseball sapkát, elindultam, hogy megnézzem, hogy áll Sean a pakolással.
Persze még nagyon sehogy, mert ott állt a teljesen kipakolt szekrénye előtt és tanácstalanul nézegette azokat.
- Milyen szerencse, hogy én már bepakoltam! – sóhajtottam fel, majd szépen kiválogattuk kedvesemnek is a megfelelő holmikat, majd megvártam míg kényelmes szerelést ölt és akármit is akart felvenni, abba már nem szólok bele, hiszen bulizni és kikapcsolódni megyünk, meg hát amúgy sem vagyok olyan.
Mikor már minden meg volt, végre lebattyoghattunk a hangárba, ahol már nagy volt a nyüzsi, sok volt az ismerős, de volt pár egészen új arc is. A táskákat feladogattuk Kolosszusnak, aki magára vállalta a pakolászást, majd én felmásztam a gépbe, mert még sosem láttam belülről.

/Remélem Sean is csatlakozik, mivel Sarah nem megy el nélküle, ha lemaradna, akkor Sarah is leszáll /

Sean tanácstalanul álldogál szekrénye előtt, részben azért, mert amióta az iskolában él, most van itt másodszor, de főleg, mert a ruhatára nem mutat valami széles választékot.
~Mi az istent vigyek magammal Hawaii-ra? Legyen ez a Xavieres trikó, ezzel a Xavieres nadrággal, vagy esetleg pakoljam be az ujjatlan változatot? Tényleg ki kéne már mozdulni...~
Szerencsére hamar megérkezik a felmentősereg Sarah képében, kinek el is fogadja segítségét egy rövid, de annál hevesebb üdvözlés után. Végül ő is a rövidnadrág+póló együttes mellett dönt, s miután telepakolta sporttáskáját, a lánnyal kézen fogva indulnak meg a hangár felé.
~Mond, ejtőernyőt azért kapunk ugye? Nem mintha nem bíznék Greg-ben, biztos remek pilóta, csak éppen...nem szeretek repülni...~
Barátnője persze megállíthatatlanul szalad fel a gépre, szóval innen már nincs visszaút. Mikor a lába a rámpát éri, egy pillanatra megdermed, de aztán mély levegőt vesz, s elszántan szalad a fémmadárka belsejébe.
~Lesz ami lesz...~
Abba inkább nem gondol bele, hogy valahányszor elhangzott ez a csatakiáltás a fejében, valahogy mindig a gyengélkedőn végezte, még akkor is, ha valami egészen ártatlan dologra készült, nemhogy repülni!
~Mondjuk, itt van Darren is, ő csak nem szállna fel a gépre, ha lenne rá esély, hogy lezuhanjon, és Ratna-t sem engedné fel ilyen könnyen...ugye??? Ó, hogy mennyire utálok repülni...~

10000 ló(inkább pegazus, de legalább Rudolf)erő felett a magasba…


A gép szélvédőjének dőlve ücsörögtem majd unalmamban hátrahajoltam gépbe és benyomtam a rádiót. Aztán felpattantam és tettem még egy tisztelet kört a gépen. Papucsomat le is vettem, a jó meleg géptest kellemesen melengette a talpam. A vezérsík takarásában lehörpintettem egy kis szíverősítőt aztán vissza ültem a gép orrára. Nem tellett sok időbe már meg is érkezett az első utas Nick képében és tényleg a saját hordta nem pedig valamelyik groteszk rajzáét. Két ujjamat a homlokomnak nyomtam majd intettem felé köszönéskép. Végül kényelemesen elfeküdtem a szélvédőn és hallgattam a muzsikát ami a gépből szólt. A mellettem heverő papucsot egy laza mozdulattal átnyomtam a szélvédőn, hogy a pilótaülésen landoljon.

Kolosszus könnyed fejrázással követte a lágy zene ritmusát. Egy ilyen gazdag kultúrával megáldott országból származó embertől az ember valamivel több reakciót várna. De mit is várunk? Ő a híres orosz egyszerűség acélos Kolosszusa. Nem egy rodoszi méret de ez legalább mozog és hasznunkra van. No meg még meg van.
~Nem is rossz ötlet… Egy kolosszális kolosszus szobor szerény személyemről szemérmetlenül ész szemtelenül nagyszágoszra! Majd a kikötőbe egyszer…
Miután az apróbb csomagok elfogytak volt még 2 nagydarab csomag. Egyik egy fadobozban ez puszta kézzel cska megmozdítania sikerült. Aztán bekeményített és fél kézzel felkapta a csomagot, vállára vette és óvatosan bearaszolt a raktérbe ahol a neki kihagyott helyre rakta. Majd egy kisebb de annál nehezebb tömböt fogott a keze közé. Ezt is úgy vitte mintha hungarocel lenne. A bejárat előtt megingatta a fejét.
-,,Zdrászvutye”( jónapot / szia) Nick. Köszönöm de boldogulok.
Azzal fel is lépett a lépcsőre. Az egész gép megsüllyedt tőle egy kicsit. A csomagot a raktérbe rakta az üléssor végére. Aztán emberi alakot öltve elhagyta a gépet és elvonult egy székre várakozni. Ahogy meglátta Ratnat már el is indult sietős léptekkel az emeletre.

A gépen henyélve kellemes rálátás volt a bejáratra ahonnan rendszerint egyre többen kezdtek el szivárogni az emberek. Köztük volt egy idegen alak. Egy olyan akit eddig én is csak nagyon ritkán láttam. Egyesek szerint űrlény, mások szerint maga a csupakabra, vagy a jeti kosztümben. Vagy csak egy silány utánzat aki a bőrébe akar bújni. Ez a mindenkit kétségbeeséssel és kételkedéssel megtöltő személy, aki ráadásul magas fokú zavarodottságot is kivált az emberekből nem volt más, mint Chris, öltöny nélkül. Amíg nem láttam így azt hittem az öltöny a bőre. Még így másodjára is, furcsa felöltözve, öltöny nélkül. Neki is cska a szokásos kétujjas intéssel köszöntem. Ám az utána érkező furcsa alak láttán majdnem legurultam a gépről. Ha nem lett volna a hátam és fenekem nyoma a gépbe nyomva biztosan így történt volna. Miután némi színpadias komolyságot erőltettem magamra, hangosan köszöntöttem.
-Beléd is rengeteg tüzes vizet ifjú skalpvadász!
~Ez az egy torok meg többet iszik mint 6 másik alkoholista…
Még kissé rázott a röhögés, és reménykedtem nem akar a gépen sms helyett füstjeleket használni, révén hogy az nincs megtiltva… Eközben Ratna is megérkezett, innen úgy tűnt, hogy Kolosszust váltja. De képtelenségnek tartom, hogy majd pont Ratan fog itt csomagokat pakolászni meg súlyokat emelgetni.
-Námeszte kicsi lány, urad merre hagytad?
Darrent is csak emelgetni kellett. Karomat lóbálva intettem felé. Révén, hogy kissé megsokasodtunk felkeltem a helyemről és elindultam a gép gerincén a végére. Ott lekanyarodta ma szárny felé a végénél pedig leguggoltam. Kezemben egy ugyan olyan szemüveg fityegett mint amilyen az orromat nyomta. Azt levettem onnan, összecsuktam és az ingem zsebébe süllyesztettem. Aztán csöndben, észrevétlenül végig vártam míg letelik az a bizonyos 10 perc. Addig leültem és lóbáltam a lábamat.

Míg ezek ketten egymásba mélyedtek újabb három jövevény érkezett 1 kettő elosztásban, mögöttük pedig Kolosszus acéltestben egy nagy bőrönddel amit kicsit rájátszva ugyan de nehézkesen cipelt. Ezek a nők, ennyi göncöt 1 ilyen nyaralásra… Látványosan szenvedve haladt el mögöttetek, vonszolta azt a nagy bőröndöt. A gépbe érve véget vetet a színjátéknak ls elrakta a helyére emberi alakban fél kézzel. Aztán a közben felgyülemlett csomagokat is egy két kör alatt elrakta. Utána szépen elcammogott. Alig pár percre rá hogy eltűnt felszólalt a riasztó. A tető kettéhasadt és a két fedőelem távolodni kezdett egymástól. Egy hanyagul otthagyott kosárlabda nagyot koppant a gépen aztán legurult.

-Hoy amígó! Mássz ki egy kicsit a gigájából, itt a szemcsid.
Nem volt pofám elkérni a lányt egy tesztre, így csak összecsaptam a tenyerem és elkiáltottam magam miközben sietve haladta ma gép orra felé.
-JÓLVAN! MINDENKI BESZÁLLÁS!

00:00

-TEMPÓ! NYELVEKET SZÉT BIZTONSÁGIÖVET PEDIG BECSATOLNI! UTOLSÓ IMÁT ÉS FÜSTJELET LEADNI!
A gép elejére érve ugrottam egy seggest a tetőre amin átfolyva a pilóta fülkében kötöttem ki. Papucsom a lábamon. Pár gombot benyomtam. A rámpa becsukódott, aki lemaradt lemaradt, a lovak, pegazusok és még Rudolf is feldübörgött. Ahogy a gép emelkedett, egyesek homlokáról az izzadság cseppek úgy gördültek lefelé, mintha kiemelnénk őket az izzadság tócsából. Lassan kiértünk a hangárból.
-Üdvözlök mindenkit. A Kappitány vagyok és ez az első éles repülésemen. A gombok fele nem tudom mire jó, a ködtől nem látok semmit, az iskolát csak sejtem merre van és hiányzik az anyukám. Remélem senki nem hányt össze semmit és nem is fog különben Darren takarít. Ez igaz ha a másik oldalt jön meg az ihlet. A gépen dohányozni, szivarozni, nélkülem tilos. Szeszesitalt fogyasztani, nélkülem tilos. Aki légvédelmi rakétát, lát, vagy érzékel a határőröktől szóljon. A székeket nem összeroppantani. Felkészülni, kész? NEM?! RAJTA!
Kezdek bele a rádióból felcsendülő zeneszámmal egyszerre. Előretoltam a vaskos kart és turbinák nekiveselkedtek a munkának. A vaskos tömb amit Kolosszus felrakott a gépre szépen elfolyt és bevándorolt az üzemanyag tartályba. A gyorsuló gép ereje mindenkit a gép farok része felé taszít. Az iskola ablakokra tapadt gyerekeke árgus szemekkel figyeli ahogy a gép néhány milliméterre az épület felett halad el. A bepréselt levegő dob egy kicsit a gépen. Érzékeim arról tanúskodnak, hogy a gépnek kutya baja.
-YÚ HÚ! Irány a MC donalds! Ki mit kér?

Alig egy percre rá már egy félreeső Mcdonald’s mellett süllyedünk. Megfogom az ablakot és letolom a gépbe. Félig kihajolok.
- Jó estét, kérnék egy nagyravágyó menüt kólával, csoki fagyival, meg vagy 3 adag nagy sült krumplival, mellé lesz még ( itt mindenki játssza ki, hogy mit kér / kiabál be). Kitudnátok adni itt? Nem akarok előrébb állni, kicsit bajos lenen a dolog… Köszi. Tartsd meg az aprót, jó éjt!
Miután mindenki megkapta amire a gyomra vágyott ismételten a magasba emelkedtünk és a gázra léptem.
-Kéjeftikf nefm lefeni a födfe mef öffe mafatofni a géfet.(Kéretik nem leenni a földre és összemaszatolni a gépet).
Repülési magasságba érve kicsit felnyomom a légkondit a jó klíma érdekében és tovább majszolom a kajámat miközben csupasz lábamat botkormányon pihentetem a széken jócskán hátradőlve.
-Af öfeket ...*nyel* Az öveket kikapcsolhatjátok.
~Bekapcsolja ma robotpilótát, ne kapcsoljam be?
Kissé tanácstalanul nézek végig a műszerfalon.
~Hol lehet?...

[ A határidőt egy földi hétben határozom meg. Sorrend nincs, az utolsó írja oda legyen szíves, hogy folytatás: Honolulu (légtér)]

Bekapcsolom az övemet, majd jót derülök Greg magánszámán. Most amolyan nosztalgikus érzés fog el, és szinte várom, hogy valaki komolyan vegye az imént elhangzott fenyegetéseket. Nem is értem, miért, de hiányzik egy kis pánikhangulat. Bár egészen biztos vagyok benne, hogy kettőnk mellé még idecsapva Darren-t bőven elértük a kritikus tömeget, ha katasztrófára lenne szükségünk. Gyanítom, akkor is, ha nem vágynánk rá.
- Darren, ha felmosóra lenne szükséged, csak szólj! - jegyzem meg egy fél vigyor kíséretében, mielőtt nekilódulna fekete gépmadarunk az ég kék tengerének.
Már épp eszembe jut, hogy a hosszú úton kellene valamit enni, mikor megállunk egy gyorsétteremnél. Ahogy Greg megkapta a menüjét, már pásztázzák is végig érzékeim azt a bizonyos ételcsomagot.
- Én egy olyat kérek!
Ekkor már ölemben kis bőröndöm, és veszem is ki belőle, miután vártam néhány pillanatot. Nem terveztem, hogy szoba hőmérsékletű, azaz gyárilag kihűlt ételt egyek. Egy vegyész viszont tudja, mely anyagok oldódása exoterm folyamat. Egy megfelelő adottságokkal rendelkező mutáns vegyész pedig el is tudja tüntetni ezeket az anyagokat, miután elvégezték a rájuk rótt feladatot.
Bőrönd vissza az ülés alá, leszíjazva. Rögtönzött ezüsttálcán ételem étvágygerjesztően eregeti édes, elemi illatait.
Hajszálnyival testem előtt tűnik el rendelésemnek azon fele, amit éppen nem a kezemben tartottam, így a gép indulásakor egyenesen rám borult volna. Kényelmesen elnyamnyogok hamburgeremen, míg egyenesbe nem áll a gép. Utána előveszem az újabb adagot bőröndömből, hiszen nem mondok le csak úgy a megkezdett menüről.
Látom, hogy Greg valamit nagyon nézeget a műszerfalon. Kikapcsolom az övemet, és odasétálok mellé.
- Valami hiányzik, kapitány? Pótkerék megvan? - kérdezem viccelődve.

Greg viszontköszönésére csak megcsóváltam a fejem, s már épp válaszoltam volna, hogy remélem nem kési le a gépet, amikor megérkezett az emlegetett, így csupán csendben vártam, majd miután engem is észrevett, vidáman köszöntöttem.
-Namaste, Darren!
A kérdését hallva viszont meglepetten pislogtam, egy kicsit talán még el is pirultam.
-Hűha, ez jó kérdés… -töprengtem hangosan, ahogy nekidőltem a mellkasának- Ha egyedül lennénk, akkor mondanám, hogy indítsd a stoppert, de így… Mit fognak gondolni? -sandítottam a többiek felé. Mindenesetre egy üdvözlő csók az járt tőlem, még ha nem is 5 perces.
Amúgy csak engem zavar, hogy mit gondolnak mások ilyen esetben? Vagy, hogy sok az az 5 perc mások előtt? Vagy ha a társaságban más csókolózik? Vagy már megint túl sokat problémázok? Mert akkor nem szóltam…
Mindenesetre, tényleg hűvös van itt a hangárban, én meg valóban túl nyáriasra vettem a figurát, így a köszöntést követően én fel is szálltam a gépre, a többiek példáját követve. Sean aggodalmát persze én is osztottam, reménykedtem benne, hogy ha Darren bármi gyanúsat észlel a képességével, akkor megakadályoz a felszállásban… Bár, ki tudja. Lehet megint migrénje van, aztán így jártunk…
Egy darabig agyaltam, hogy melyik lenne jobb, ha ablak mellé ülnék, vagy szerencsésebb, ha nem… de aztán úgy voltam vele, hogy amennyire rettegek a repüléstől, nem sokat számít. Miután kiválasztottam egy szimpatikus ülést majd bekötöttem rajta minden létező biztonsági övet rajta, nem telt bele sok idő és már indultunk is… De még hogy! Ahogy belesüppedtem az indulás lendületétől az ülésbe, úgy mélyedtek a körmeim a karfába, ahogy kétségbeesetten kapaszkodtam, mint ha az segítene bármit is… Még mázli, hogy amilyen gyorsan elindultunk, olyan hamar meg is álltunk, így csak arra volt időm, hogy falfehérre sápadjak, a repüléstől való rettegésem még nem hatott ki a többiekre…
-Én… Gredzsi… csak annyit kérek, hogy egy kicsit óvatosabban vezess… kérlek… -válaszoltam kissé bizonytalan hangon, amíg a McDonald’s mellett állt a gép.
A szilárd kaját most inkább kihagynám, pláne az ilyen egészségtelen vackokat, bár tény, hogy az illata finom, de a „sokktól” úgy se lenne étvágyam. Megteszi helyette a szőlőcukor is, az úgy is mindig van nálam, elő is túrtam egy zacskóval a táskámból az iratok meg pénztárca mellől, azt majszolgattam mielőtt tovább indulnánk, esetleg ha valaki kér, akkor csak nyugodtan vegyen belőle.
Aztán lassan indulunk is tovább… Szerencsére nem olyan nagyon vad módon, mint ahogy a sulitól indultunk, de azért amíg a többiek feltehetően nagybaj kajáltak, én csak kézzel-lábbal kapaszkodtam, remegtem, meg a mély lélegzeteket vettem egymás után, hogy azzal nyugtatgassam magam. Közben pedig a többieket figyeltem, vajon ki bírja a legjobban idegileg a repülést. Ha esetleg rosszul viselném Greg repülési stílusát, nem akartam a pánikhangulatot átragasztani a többiekre is… Épp a kapitány felé pillantottam, amikor megláttam, ahogy mezítláb, lábbal „kormányoz”… na jó, ezt nézni se bírom!

Felnevettem és megcsókoltam a lányt. Ha nem, hát nem, nem akarom én zavarba hozni...
Greg kissé indiszkrét szavaira nem akaródzott reagálnom, de Ratna már el is húzódott tőlem, és elindult a gép felé.
- Egyszer megütlek, ugye, tudod? - kérdeztem vigyorogva, és elvettem tőle a napszemüveget - Kösz! Király! Figyelj, tudom, hogy úgy hívtál, hogy te vezetsz, de most komolyan... Ki fogja vezetni ezt az izét?
Reméltem, hogy az a valaki nem Greg lesz. Nem mintha nem bíztam volna benne, csak ő egy kissé... Felelőtlen.
Beszálltam a gépbe. Balsejtelmem persze beigazolódott? Greg volt a pilóta. Az még csak hagyján, hogy megállt a legközelebbi McDonalds-nál, mert hát végül is éhes voltam, de az a zene meg az, hogy lábbal vezet... Egyszer tényleg megütöm, na.
Chris megjegyzésére csak egy vigyorral válaszoltam.
Láttam, hogy Ratna nem érzi túl jól magát, amit meg is tudtam érteni. Félreraktam a kajámat, és átkaroltam a lányt.
- Hé, nyugi, nem fogunk lezuhanni. Nekem elhiheted - mondtam kedvesen.
Igaz, nem néztem meg, hogy igaz-e, amit mondok, de úgy sejtettem, Greg nem vállalt volna be egy ilyen utat, ha nem bízna magában. Meg aztán, tele a gép mutánsokkal. Az se baj, ha lezuhanunk. Majd valamit kitalálunk.

~Nem itt vagyok, a szerverteremben ülök a csúcstechnológiás gépek közt, bámulva a kékes fényeket, és hallgatva a ventilátorok zúgását, illetve a winchester halk ciripelését. Ott üldögélek a kényelmes fotelemben, a gépek között, és marha messze vagyok minden repülőgéptől, aminek a pilótája ilyen szónoklatokat mond a rádióban, ó igen...a szerver terem, az én nyugalmam tava, olyan jó itt, a földszinten, sőt, jóval alatta, biztos ami biztos...~
Na persze, azért Sarah kezét is teljes erejéből szorítja, nehogy lezuhanjon a gép, mondjuk azt ő sem tudná megmagyarázni, mi köze a két dolognak egymáshoz. Gyomra a támláig süpped, ahogy beindul a hajtómű, ő pedig ismételgeti magában a mantrát, mely egészen hatásosnak bizonyul, lám, az ősninják is értenek valamihez, a diákok kínzásán túl is.
-Nekem csak a papírzacskót adjátok hátra - szól előre alig hallható, szenvedő hangon, mikor az aranybetűs étteremlánc mellé érnek.
~Második repülésem életemben, és egy szuperszonikus izére kellett felülnöm, okos húzás mondhatom!~
Arca szép, zöldes árnyalatba merül, reggelije pedig csak azért nem terít be mindenkit, mert nem volt rá ideje, hogy elfogyassza azt. Még mindig görcsösen kapaszkodik bármibe, amit ér, vagyis leginkább barátnőjébe, kinek hála az égnek golyóálló a bőre, szóval kis szerencsével még őt is ki fogja bírni az út alatt. Őrület...másfelől, a tő működik, és végre nem hallja mások vidám gondolatait a mindennapos problémáikról, az előttük ülő cuki új párocskáról - tényleg nagyon édesek, masnit kéne kötni rájuk, és cukrászdában árulni őket - meg persze a köznép általános vélekedését a gravitációról. Annak pedig külön örül, hogy Greg gondolatai sem jutnak el hozzá a tréningnek hála, a pilóta fejébe szeretne most belelátni a legkevésbé!
-Legközelebb akkor fogok repülni, ha valamelyikünknek szárnya nő - esküdözik alig hallhatóan, vagyis a gép zúgása miatt a mellette ülőt leszámítva semennyire.

Ahogy elhelyezkedünk a gépben már hallatszik is Greg hangja, hogy készüljünk fel mert indulunk. Elég vegyes ahogy a társaság fogadja, hogy még sem valami agyament tréfa Greg pilótáskodása, és mégis csak ő fogja vezetni ezt a repülő járművet.
Többen is belesápadnak a felfedezésbe, de már késő bánat, mert az ajtók bezárulnak és mi olyan erővel préselődünk a székbe, hogy esély sincs a felállásra.
Mellettem Sean is falfehérre meszel képpel kapaszkodik egyrészt az ülésbe, másrészt belém, mintha ez legalább is megmentené bármitől, de ha ettől jobban érzi magát én nem rontom el a kedvét, és nem kezdek el sztorizgatni a túlélők meséivel.
Aztán pár másodperc múlva úgy elréved a tekintete, hogy mikor a kezem kíváncsian elhúzom a szeme előtt a pillája sem rezzen.
~ Szóval végszükség esetén már ilyen jól tudod alkalmazni Fagypont technikáját? ~ mosolygok magamban, de aztán hagyom, hogy elmerüljön a saját tavában, így legalább nem hallja a többiek pánikhangulatát, mert ahogy elnézem Ratna sincs jobb állapotban.
Engem nem zavar a repülés, mondjuk Greg vezetési stílusa annál inkább, de feltételezem, hogy nem kapta volna meg a gépet és a felszállási engedélyt, ha nem bír el vele. Vagy mégis?
De most már nincs jelentősége, és lelkesen adom le a rendelést az első éttermi megállónál, de, hogy kedvesem se maradjon ki a jóból ő is kap egy zacskót, mivel az eddigi fehér arcszínét a zöld váltja fel.
Komolyan gondolkodom rajta, hogy kissé lesokkolom, így áldott békességben tölthetné a hátralévő utat, csak egy kicsit kéne kiengednem a tüskéimet, hiszen úgy szorítja a kezem, hogy észre sem venné. Ááá! Mégsem , talán nem díjazná a dolgot.
Az utolsó megjegyzésére meg csak somolygok csendesen, miközben vidáman falatozik, hiszen visszafelé is meg kell majd küzdenie az úttal.

/Folytatás: Hawaii-Honolulu /