Rozsomák szobája

Miközben Ratnával kicsit tartva Logan reakciójától a szobája felé közeledünk, azért még hozzáfűzöm a hadnagy személyével kapcsolatos kudarchoz.
- Talán nem is jársz messze az igazságtól! Hiszen pont az bizonyítja, hogy valami nagyon nincs rendben az ügy körül, hogy semmit nem találtál róla, és mennyire nem akarták hazahozatni sem.
A felkeresendő katona társak ötlete mindenképpen megfontolandó, mivel Adamot nem faggathatjuk ki a dologról, további információt az ott történtekről csak ők nyújthatnak…már, ha megtaláljuk őket és hajlandók is szóba állni velünk, amit Lemes ezredesről nem igazán feltételezek a levelezése alapján.
- Mindenképpen kell valaki, aki ért ezekhez a dolgokhoz, meg eléggé meggyőző tud lenni, ha akar, mert engem nem hiszem, hogy túlságosan komolyan vennének, még ha veszélyes is tudok lenne, de nincs ráírva a homlokomra. – vigyorgok a lányra, miközben kisebb hezitálás után bekopogtatunk Logan ajtaján.
Úgy néz ki szerencsénk van, mert olyan engedélyező féle morgást hallunk bentről, hiszen a szoba lakója már biztosan érzékelte, kik is toppannának be hozzá ily váratlanul, ami az előzmények tükrében hangyányi gyanúra adhat okot része.
- Bocs a zavarásért, de egy nagyon kényes és felettébb fontos kérdésben szeretnénk veled beszélni. – kezdek bele kissé zavartan, aztán várom, hogy Ratna is csatlakozzon.

-Ó, a meggyőzést csak bízd rám… -mosolyodok el a lány Sarah javaslatát hallva- Amúgy, ha csak ez hiányzik a boldogságot, ezen segíthetek, csak adj egy tollat!
Lassan oda is értünk Logan általunk már jól ismert szobájához, s miután meghallottuk a jól ismert morgást bentről Sarah egyből a lényegre is tért. De ahogy egy mondat után elhallgatott, rájöttem, hogy inkább csak felvezette a témát, a lényeg marad nekem, yay! Nem is húztam sokáig az időt, hanem színre léptem.
-Logaaaaan. –ejtettem ki baljóslatúan elnyújtottan a nevét, amiből már levághatta, hogy nem sok jóra készülünk.
Bár, a múltkori kis látogatásaink után szerintem már alapból így indulunk nála, akármit is mondunk vagy csinálunk. Pár pillanatig dilemmáztam, hogy mégis hogyan lehetne ötszörösen összetett barokk körmondatokban körülírni, hogy mégis mire szeretnénk megkérni, úgy, hogy elég információt eláruljak hozzá, ő beleegyezzen, minket meg ne tűntessen fel rosszabb színben, mint amilyenben már vagyunk a tanári kar szemében. Naná, hogy maradtam a jól bevált módszeremnél, „Ha nem tudod, mit mondj, mondd az igazat”.
-Szóval, Logan… -vetettem be az „olyan-ártatlan-vagyok-mint-a-ma-született-bárány” tekintetemet- Tegnap előtt betörtünk Mr. Windsor szobájába, majd miután tegnap közölte, hogy elköltözik a suliból, Sarah áttúrta az összes személyes holmiját, amit csak talált a szobájában. –böktem ki egy szuszra, majd ha nagyon kiakadna rajta, akkor a képességemmel segítek neki lenyugodni, ugyanis még nincs vége, a rövid tartalom után még csak most következik a részletes kifejtés- Lenne egy fontos dolog… Nekünk is fontos, a suli számára is, közvetve neked is… Biztosan hallottad hírét, hogy Mr. Windsor elköltözik az iskolából. Nos, hát… ami azt illeti… neki nincs olyan jó humorérzéke, mint neked… Mielőtt félre értenéd a dolgot, koránt sem olyan életveszélyes átalakításokat végeztünk, mint nálad, inkább csak… egy kis színt, életet meg hangulatot vittünk a szobájába, na de mindegy, ő ezt lényegében egy ellene irányuló támadásnak vette… Sőt, miután bevallottuk neki, hogy mi voltunk, egyfolytában csak magát hibáztatta érte, meg ment az önmarcangolás, hogy milyen bukott egy ember… Utána meg minden-mindegy alapon Sarah körbenézett nála, mielőtt lelépne minden cuccával, és találtunk pár érdekes dolgot… Na jó, nem csak párat, így elsőre egész sokat. Nevek, katonatársak, kitüntetések, fényképek, meg pár egyéb apróság. Még valamit ki is lehetne deríteni ezekkel kapcsolatban, mert ahogy az interneten keresgéltem, egész sok mindent sikerült kideríteni… Viszont az a baj, hogy mi meg a katonaság, katonai élet, kifejezések, szokások… -nézek Sarahra egy pillanatra- Szóval teljesen távol állnak tőlünk és egyáltalán nem értünk hozzá. És arra gondoltunk, hogy te olyan ügyes, okos, talpraesett, segítőkész és tapasztalt vagy, hogy mindenképp meg akartunk kérdezni, hogy esetleg tudnál-e segíteni nekünk? -tettem fel a végén a kérdést reménykedve, bár, hogy kicsit javítsak az esélyeinken, mellé még bevetettem a kérlelő kiskutya szemeimet…

~Lehet kezdek felnőni? Felhívott egy régi ismerősöm, hogy nincs-e kedvem leugrani a városba sörözni egyet, én pedig nemet mondtam, mert dolgozom...~
Logan épp az asztalánál ülve nyitja fel Blackbird modelljének kaszniját, hogy belehelyezze saját miniatűr mását, és amikor látja, hogy tényleg tökéletesen illeszkedik a pilótafülkébe egy elismerő horkantás hagyja el a torkát. ~Jó gyerek ez.~ Szem magasságba emeli az igazihoz képest apró gépet, s egy dugóhúzót is csinál vele a levegőben. ~Na jó, keressünk neki valami helyet. Itt jó is lesz...~ Kopogás zavarja meg, ő pedig gondolkodás nélkül szól a két lánynak, hogy jöjjenek nyugodtan. Még bővel háttal áll nekik, mikor Sarah belekezd a mondandójába, ezért mikor új játéka polcra helyezése után megfordul, jókedve meglepő lehet.
-Semmi baj, de a helyzet az, hogy Vihar megígértette velem, hogy idén nem randizom diáklányokkal - őszinte sajnálattal közli ezt, s még alaposan meg is nézi magának a két jövevényt, bár erre az igazi oka az, hogy ellenőrizze van-e náluk permetezőbe töltött csiliszósz, vagy valami hasonló aranyos dolog - Talán majd jövőre.
Ami Ratna-t illeti, ő már helyből ártatlan jókislánynak tűnik, ezért az, hogy most még rá is játszik a dologra valóban óvatosságra inti a férfit. Nem is téved, hisz a beszámoló hallatán először felvonja mindkét szemöldökét, szája egy furcsán absztrakt formát vesz fel, párszor pedig még pislog is nagyokat. A beszámoló fokozatosan jut el a tébolyból arra a pontra, ami már olyan abszurd, hogy nehéz eldöntenie, hogy mi lenne a helyes lépés, dühöngeni, vagy kínjában röhögni. Végül sikerül megállnia mindkettőt.
-Nagggyon hízelgő - felleli fogcsikorgatva, mintha péppé akarná darálni minden szavát - hogy ennyire szeretnétek részt venni a különóráimon. - Keze ökölbe szorul odalent, s akkora erőz fejt ki, hogy törhetetlen csontjai most kifejezetten hasznosnak bizonyulnak. - Mostantól el sem kezdem nélkületek a következő fél évben. - A szorítás enyhül, és a homlokán megduzzadt erek is végre kezdenek visszakerülni saját medrükbe. - Most pedig mutassátok mitek van. Ha Adam lelép, én leszek a főnök végleg, és azt egyikünk sem akarhatja...főleg ti nem.
~Megjegyzés magamnak, soha többé nem mondok nemet egy kocsmatúrára, mindig rossz vége lesz.~
-Ugye jól értettem, hogy az a célotok, hogy ne menjen el, nem pedig még messzebb akarjátok üldözni ezzel a kis nyomozással?
Egyébként most hall erről először, meg is lepődik, hisz azt hihetné, legalább szólnak neki, vagy valami, hogy ő lesz az új igazgató, de ezek szerint mégsem. Minden esetre meglepettségét megtartja magának, ha már haragját nem sikerült egészen.

Miután Ratna egy szuszra elhadarta, hogy mit tettünk és mit szeretnénk tenni Adammal kapcsolatban, láttam, ahogy Logan szemei egyre nagyobbra nyílnak, míg végül akkorák voltak, mint egy repülő csészealj. A feszülő izmok sem jelentettek túl sok jót ránk nézve, és mikor a lány elhallgatott, azt hittem a férfi fel fog robbanni és nekünk annyi lesz, és, ahogy utána elkezdett beszélni, ezen gondolataimat éreztem megvalósulni látni.
- Nem, igazán nem arra pályázunk, hogy részt vehessünk a következő félévben azokon az élvezetes külön órákon, habár lassan lehet, hogy ez lesz a legvonzóbb lehetőségünk a sok közül. – hárítom el kedves szavait. – És tudnod kell, hogy nagyon megbántuk a hülyeségünket, főleg az én hülyeségemet, de ismered Adamot, most már hajthatatlan és ezért vágtunk bele, ebbe a kétségbeesett akcióba, hátha van valami, amivel visszafordíthatnánk a dolgot és talán tényleg találtunk valamit, legalább is amin érdemes elindulni. A célunk, hogy ne menjen sehová, még akkor is, ha nekem nem tud megbocsátani soha többé. – mondom keserűen.
Aztán töviről-hegyire elmondom neki, hogy mit sikerült összeszednünk és, hogy mire is jutottunk társnőmmel, amikor összedugtuk a fejünket.
- De most megakadtunk és kell valaki, ahogy Ratna is mondta, akinek van elég tapasztalata és katonai ismerete. – fejeztem be kicsit már lenyugodva és kíváncsian, vajon belemegy-e Logan, segíteni fog-e nekünk.

Miután mondtam a magamét, érdekes volt Logan arcát figyelni, ahogy a különböző érzések kiülnek rá. Amikor látszólag leragadt a düh-nél, egy kicsit azért aggódni kezdtem... Elég magabiztosan indultunk el hozzá, de mi van, ha csak lazán elküld melegebb éghajlatra minket? Végülis...
Úgy tűnik, még sem lett olyan vészes a reakciója, de biztos ami biztos, azért készenlétben álltam a "mentális nyugtatómmal", ha esetleg elgurulna a gyógyszere. A döntéshozatalnál viszont nem akartam befolyásolni, ha magától nem hajlandó, akkor úgy se ér semmit az egész, nem fogok végig azzal bajlódni, hogy elködösítsem az agyát amíg nyomozunk.
-Könyörgöm, mi van itt, hogy mindenki ezzel vádol minket?! -kérdezem duzzogva, hogy egyáltalán felmerült benne ilyen ötlet, hogy bárkit is el akarunk innen üldözni.
Már majdnem visszakérdeztem, hogy ugyan, ilyennek ismert meg minket? De aztán még épp időben sikerült magamban tartani a kérdést... Azt hiszem, jobban járunk. Amikor azt kérdezi, miket sikerült kiderítenünk, s miután Sarah megmutatja neki a zsákmányt (fotók és fénymásolatok), én leteszem a kis netbookot az asztalra, és a jegyzetemet keresem elő, amiben a netről összegyűjtött infókat szedtem össze.
-Sarah, amúgy nem értem, mi ez a visszakozás, ha Logan ennyire szeretné, hogy az órájára járjunk, akkor miért ne? Biztos jó móka lesz. -jegyzem meg vigyorogva, utalva rá, hogy ha rajtam múlik, akkor azt is ugyanúgy elpoénkodjuk, mint a múltkor büntetést.
-Nos, Logan? Akkor segítenél nekünk? Vagy legalább van valami ötleted, hogy merre kéne tovább haladnunk a kutatással? Nekünk egyelőre annyi az ötlet, hogy van két jelölt, akit fel lehetne kutatni, az egyik egy leszerelt katona, a másik meg annak a... az embernek a fia, akivel Adam levelezett. Rajta keresztül talán sikerülne a papával is beszélnünk...

-Jól titkoljátok - morogja, majd előkap a hűtőből egy üveg "GSS" márkájú sört, mely közel sem annyira alkoholmentes már, mint a címke hirdeti, és mintha a logó is megváltozott volna azóta, hogy a lányok megvették neki. Nagyot kortyol az italból, hogy legyen ereje nem leharapni a két lány fejét, vagy boldogítani őket valami olyasmivel, hogy "dehogy bántátok, még nem, de majd teszek róla....".
~Miből gondolják, hogy jól ismerem Adam-et? Vagy bárkit ebben az épületben, ha már itt tartunk?~
-Mindenki? - Kérdi meglepve, de azért sikerül nem kevés gúnyt is belecsempésznie ebbe a kérdésbe. - Na jól van, had nézzem - szól türelmetlenül, és első körben Sarah zsákmányát vizsgálja meg.
~Érdekes, az én kitüntetéseim is jobb bőrben vannak a második világháborúból...vagyis gondolom, 57-ben túladtam értük egy rekesz sörért. Visszatérve a lényegre, ennyire elhanyagolni egy ilyen plecsnit csak akkor szoktak, ha randa mint a bűn vaaagy...~
Nem akar elhamarkodottan ítélni, ezért átnézi a fénymásolatokat is. Néhány percébe kerül csak, hogy összeálljon benne a teljes kép.
~...bingó! Nem elég, hogy elvesztette egy barátját, még ki is tüntették érte a rohadékok. Vagy a kettőnek semmi köze egymáshoz, és a suli trehánnyá tette...~
Ratna laptopját elnézve szintén megtud pár dolgot, ezek az információk viszont csak akkor érnének bármit is, ha elhatározná magát, hogy segít nekik, és pillanatnyilag még nem biztos benne, hogy ezt kéne tennie.
-Azt ugye tudjátok, hogy nagy valószínűséggel rossz nyomon haladtok? Úgy értem, sokkal hihetőbb, hogy most épp iszik valahol, vagy az esőerdőket menti meg, esetleg benevez a MR.Universe versenyre...
~Vagy pedig nyakába vette a világot, hogy felgöngyölítsen egy összeesküvést, mely régóta piszkálja a csőrét. Miért van az, hogy ebben a suliban nincs senki, akinek a múltjának legalább egy kis részét ne titkosította volna az amerikai kormány???~
-De tegyük fel, hogy mégis....
~Öngyilkos küldetésre indult, hogy visszahozzon egy csontvázat egy több éves harcmezőről.~
-...jó nyomon jártok. Ebben az estben a második pofa az emberünk, ez a... - újra a netbook-ra néz, és onnan olvassa fel a nevet. - Virgil! A csávót marja a bűntudat, és talán még Adam sem akadt rá.
~Virgil...nem így hívják Darren növényét is? MI KÖZE VAN ENNEK BÁRMIHEZ!?!~
-Az elsőt tuti felkereste már, a harmadik egy átkozott kísértet, minden értelemben, a negyedik meg...nos remélem őt nem zaklatja, különben lesz gondja....
~Vagy lehet mér van is, príma.~
-Visszatérve Virgil-hez, itt az áll, hogy bevonták a jogsiját. Csak rá kell keresni a jármű egészségügyi hivatal rendszerében a címére, és biztos vagyok benne, hogy valamelyik környékbeli kocsmában meg is találjuk őt, ha még él....

Ratna felvetésére a külön órával kapcsolatban először furcsán néztem rá, de aztán átlátva a mögötte bujkáló gondolatokat, szélesen elmosolyodtam.
- Tényleg, még lehet jó is lenne!
Logan akármennyire is megjátssza a dühös és félelmetes tanárt, aki mindjárt leharapja a fejünket, azért a szívem mélyén sejtettem, már az előzőek alapján is, hogy arany szíve van, így aztán némi dühös morgolódás után szemügyre is veszi a szerzeményeinket, meg a kutatásunk eredményeit, és mint ahogy sejtettük és amiben reménykedtünk is, egyből sokkal jobban átlátta a helyzetet, mint mi, hiszen ismerte a katonaságot és annak felépítését, hierarchikus rendszerét.
Mi eleve az ismertebb és könnyebben lenyomozható emberekkel kezdtünk volna, de ő meglátta a lehetőséget az általunk utolsó emberként felkeresendő személyben, Virgilben.
- Tehát látsz fantáziát a dologba? Talán tehetünk Adamért valamit, ha kiderítsük, mi áll ennek az ügynek a hátterében. Nagyon sok időt és energiát fektetett bele és nem ért célba, sőt mindenhol falakba ütközött. Ahogy én ismerem ezt sosem fogja tudni elfelejteni. Lehet, hogyha konkrétumokkal tudunk neki szolgálni, vagy fényt derítünk az eseményekre, akkor helyre billentünk benne valamit és talán velünk és magával szemben is megbocsátóbb lesz. – merengek el egy pillanatra. – És a szavaid alapján neked is érdekedben áll, hogy Adam az iskolában maradjon és ne a te válladat nyomja a sok rakoncátlan diákért a felelősség. – teszem hozzá a rábeszélés kedvéért kajánul elvigyorodva. - És, ha mindenki benne van, akkor nyomozásra fel, tőlem kezdhetjük!

Ahogy Logan azt kezdi tárgyalni, hogy rossz nyomon járunk, csalódottan sóhajtok egyet, ám hagyom, had meditáljon tovább az általunk összegyűjtött információkon. Amikor azonban arra tér rá, hogy talán még is jó nyomon haladunk... valami apró reménysugár újra pislákolni kezdett a sötétben számomra.
-Szóval neked Virgil a gyanús? De hogy értetted azt, hogy ha Lemest zaklatja, akkor meggyűlik vele a gondja? Csak mert irodista, vagy olyan nagy a beosztása, vagy valami másra gondoltál? -kérdeztem vissza értetlenül, majd ahogy Logan javasolta, magam elé veszem a netbookot és tovább keresgélek rajta, hogy Virgil lakcímét kiderítsem.
Őszintén szólva, talán ő lett volna az utolsó, akit személyesen felkerestem volna a névlistánkon, pláne, miután elég erőszakos alaknak bizonyult az infók alapján... De ha Logan velünk tart, akkor üsse kavics, hátha pont tőle tudunk meg valamit.
-Hát, túl friss adatot nem sikerült találnom róla... -szólalok meg pár perccel később, mialatt Logan újra a kitöntetést és Sarah fénymásolatait bogarászta- Egy washingtoni bérházban élt, de egy éve onnan is elköltözött. Frissebb információt pedig nem találtam... Szerintetek mennyi értelme lenne oda utazni, vagy akár telefonon érdeklődni a mostani lakóktól, hátha tudják, mi lett vele, vagy hol él most?
Ha Logan megtalálta a kitüntetésen lévő azonosítót, és némi magyarázattal is szolgál, hogy mégis hogyan kezdjek el utána keresni, akkor újra belevetem magam a szorgos keresgélésbe, hátha sikerül még valamit megtudnunk a net segítségével. Nem is telik bele sok idő, mire újabb, legalább 10 lapfület megnyitok a böngészőben, hasznos infókra számítva. Miután úgy véltem, eleget találtam, tüzetesebben is átnézem őket, akár úgy, hogy a többiek is segítenek, mígnem sikerült 3-ra csökkentenünk a lapok számát: Az elsőn az a bizonyos scannelt leírás található, a másodikon Adam adatai, biztos ami biztos, az utolsón pedig az akcióban részt vevő katonák listája. Mivel a gépem kijelzője elég kicsi, így inkább hangosan felolvasom a szövegeket, hogy a többiek is jobban követhessék. Majd miután végeztem, s a történteken agyalunk, rákeresek a leírásban szereplő földrajzi nevekre is (Jamame, Mogadishu), hogy tudjuk, hol is történtek ezek a bizonyos dolgok, hátha ez is segít közelebb jutni a megfejtéshez.
-Nézzétek! Az Adam papírjai között talált nevek közül itt van Virgil és Donald Haggarthy neve is, mint sérültek. Vagy inkább túlélők... Úgy tűnik, Mr. Windsor volt a harmadik sérült... egy eltűnt, mindenki más pedig meghalt... uhh, ez azért elég durva. Viszont Piercont itt sem említik...De... várjatok csak. A leírásban azt írták, hogy 8-an voltak beosztva Adam mellé, szóval vele együtt 9-en voltak. De itt csak... -számolom végig gyorsan újra a neveket- Csak 8 név van...
Egy darabig csak értetlenül állok a dolog előtt, biztos ami biztos, inkább megnézem újra azt a bescannelt iratot, meg újraszámolom a neveket, de úgy tűnik, elsőre is sikerült jól számolnom.
-Csak nem ez a bizonyos Piercon az, aki lemaradt a listáról? Elvégre Szomália Afrikában van, a levelekben pedig az állt, hogy Afrikában esett el, és nem hozták haza a holttestét... Ugye, Sarah, te is úgy emlékszel? De akkor miért nincs itt a nevek között, mint a többi elesett katona? Ezt nem értem... -gondolkoztam hangosan, hátha a kis brainstormingunk hatására a többieknek is eszébe jut valami ötlet, az előbbiek kapcsán- Logan, szerinted erre mi lehet a magyarázat?

-Mondjuk, lehet nem volna hülyeség, ha ennek is utána néznél - szólal meg, s visszaadja a kitüntetést, csak háttal, hogy láthatóvá váljon rajta a sorozatszám. Lélekben már felkészül rá, hogy csak egy rakat baromságot fognak találni arról, hogy Adam a haza védelmében hősiesen áttett egy halom iratot az asztalról a szertárba, ezért nem kicsit lepi meg, amikor a monitoron egészen használható információk jelennek meg. Egyetlen morgással jelzi csupán, hogy felkeltette a dolog az érdeklődését, de azok számára, akik ismerik őt, ez olyan, mintha a pólójára írta volna ki, hogy most már nagyon kíváncsi, mi a fene ez az egész.
-Látom megy az elemi matek - "dicséri" meg Ratna-t szemfülességéért. - Valamit mégis csak tanít ez az iskola.
Sosem vallaná be, hogy ő nem figyelt fel erre az apróságra, bár idővel nyilván észrevette volna. Hosszú, szigorú pillantást vet a két lányra, azután pedig újra az információcsokorra. Ha nem tesz semmit, Adam biztosan lelép, a csajokat maximum úgy tudja rávenni, hogy kimaradjanak ebből, ha itt helyben leszúrja őket, ha pedig nem megy velük, annyi erővel akár meg is tehetné ezt.
~Ó, hogy a rohadt...............~
-Rendben van, először segítek nektek, aztán meglátjuk. - Mondanom sem kell, hogy a mondat második fele annyira sem hangzott biztatóan, mint Demjéntől a Vonat nem vár című dala, egy a sínekre kötözött ember számára. - Ami Washingtoni barátunkat illeti, inkább nem hívnám fel, legyen meglepetés a látogatásunk, az sokkal meghittebb, és akkor legalább nem takarítja ki a házat a kedvünkért. Viszont, lehet többre mennénk, ha szétválnánk, a Staten Island-i tűzöltő például nem olyan vészes, ha találnánk még valakit, aki elkíséri egyikőtöket, le lehetne tudni, amíg én Washington-ban nyomozgatok a másik lánnyal...
~De melyikkel? Ratna képessége jól jöhet, ha természetes brutalitásom nem elég ijesztő, Sarah viszont nem olyan törékeny...~
-Azért nincs a listán, mert törölték róla - feleli "bölcsen", s kicsit kellemetlenül is érzi magát, hogy ezt ki kellett mondania. - A másik kettőtől talán azt is megtudhatjuk, hogy miért.
~Remélem, hogy nem Adam taposta el véletlenül.~

A nevek felsorolásánál nekem is feltúűnt, hogy valami nem stimmel és többször is végig futtattam rajta a szemem, de a egy ember hiányzott. Azonnal az jutott eszembe, ami Ratnának is beugrott, hogy talán az a bizonyos hadnagy hiányzik a felsorolásból, akit azóta sem tudott Adam hazahozatni. De hát azt sem tudni, hogy mi történt vele: meghalt, eltűnt?
Annak természetesen nagyon örülök, hogy végre Rozsomák is beleegyezett, hogy segít, de a mondat második fele „az aztán meglátjuk” már nem tetszett annyira, mert nagyon büntetés szaga volt.
- Oké, én is először Virgil után erednék Washingtonban a megtudottak alapján, és mivel nem tartanám túl jó ötletnek, még valakit belevonni ebbe a dologba, javasolnám, hogy maradjunk együtt. – nézek kérdőn mind kettőjükre. – Staten Island meg ráér utána is. Jó lenne valamit megtudni a bajtársaitól elsősorban, mert az akivel levelezett nem sok segítőkészséget árult el akkor és gondolom most sem ugorna a nyakunkba, ha elmondjuk miért keressük meg. Akkor mehetünk Washingtonba? – és örömmel nyugtáztam, mikor mindketten bólintottak.

//Ünnepi ideiglenes időtorzító Mikulás képesség: on//

Alapos utána érdeklődés után sikerült biztosra venni, hogy Logan még iszik egy kocsmában, vagy valahol, lényeg, hogy nincs itthon.
~Szent este.. .ejnye...
Miután megcsóváltam fejem betoltam egy apró irídium tömböt egy kiskocsin. Kiraktam a szoba közepére majd egy érintéssel szépen alakot adtam neki méghozzá üvegből. Az üveg vár a talpától derekáig tömör üveg volt utána üres. Belül volt még egy szintén üveg csontváz, karmokkal együtt. A karmokat ki lehetett húzni és szintén üregesek voltak. Pohárnak lettek elgondolva. Az üvegszobor elkezdett megtöltődni Whiskyvel. A csap... nos az ott volt ahol a folyadék eltávozik egy ember testéből. A poén kedvéért még kapott egy szalagot(Amit Miss Amerika meg kollégái hordanak.) Szép csicsás betűkkel végig volt írva a márkajelzés: GSS
Miután a 200 kilós tömb utolsó darabkái is a whisky alkotóelemévé váltak elégedetten a földbe karcoltam a nemes feliratot: Boldog karácsonyt!
Mielőtt még visszatérne a kocsmatúrából vagy vásárlásból leléceltem!

//Ünnepi ideiglenes időtorzító Mikulás képesség: off//

Rozsomák a szobájába érve először is törött ablakot láthat, a földön pedig az üvegszilánkok között egy kerek, piros színű fém dobozt szalaggal és masnival. Ha kinyitja, egy disznószívet talál benne késsel átszúrva. A szalagra pedig egy fehér kártyát tűztek, amin egy vörös rúzsnyom díszeleg, mutatva a helyet, hol lehelt rá csókot Aya. A szöveget fölé írta:

Még találkozunk...

//Boldog Valentin napot! //

Nagyon ideges voltam. Azok után, amin keresztülmentünk Logannel együtt, nem kellett volna, de mégis. Mintha életem első randijára készültem volna. Mondjuk azt meg kell hagyni, hogy nagyon régen voltam utoljára randin, úgyhogy talán az is közrejátszik, de egyébként is. És Logan biztos olyan higgadt és nyugodt, csak magára kap valamit, aztán már mehetünk is, neki nincs gombócban a gyomra, nem remeg a keze, nem kell öt percenként mély levegőt vennie. De hát mitől félek, mitől izgulok ennyire?
Milyen jó volt tegnap. Amikor megérkeztünk fáradtan, kimerülten, de Logan azért még megmutatta nekem a könyvtárat, ami mostantól a munkaállomásom lesz. Emlékszem, milyen izgatott voltam akkor is, de az másmilyen volt. Csak annyit kellett mondania, hogy ,,rengeteg könyv" és máris boldog lelkendezéssel vártam, hogy kinyissa végre az ajtót. És ami ott a szemem elé tárult... az valami gyönyörű volt. Az a sok könyv abban a kellemes, hangulatos környezetben. Hát alig lehetett onnan elráncigálni. De végül is igaza volt. Nem ártott aludnunk végre egyet, itt még úgyis eltölthetek épp elég időt (elvégre nem csak itt fogok dolgozni, de még halhatatlan is vagyok).
Ma reggel pedig, miután megtalált a könyvtárban egyszer csak előállt vele, hogy itt az ideje, hogy betartsam az ígéretemet, úgyhogy este elvisz egy randevúra. Azóta a szívem olyan hevesen dobogott, hogy már komolyan fájdalmas volt, ahogy a mellkasomat verte. Neki órái voltak, nekem meg be kellett rendezkednem, úgyhogy egész nap nem nagyon láttuk egymást, rajtam viszont a pánikszerű hangulat délutánra már eléggé elhatalmasodott annyira, hogy segítséget keressek.
Nem ismertem a Xavierben senkit, csak Greget, Sebastient és Sarah-t. Az első kettő férfiak lévén szóba sem jöhetett, de Sarah-t elégé megkedveltem ahhoz, hogy be merjek kopogni a szobája ajtaján, és megkérni, hogy segítsen. Szerencsére a kedves lány nem mondott nemet, így hamarosan ott álltunk a Rozsomákkal közös szobánkban (amíg be nem rendezkedek a sajátomba), az ágyon már egy halom felpróbált ruha hevert, a hajam épp a századik lehetséges frizurában feszült, smink már megvolt, én alig álltam a lábamon az izgatottságtól, ráadásul Sarah egyre csak dögösebb, merészebb ruháért kontrázott, még néhány sajátot is felajánlott, de én e téren nem nagyon voltam bevállalós, úgyhogy a maximum, amire rábólintottam az volt, hogy magassarkúban megyek, és kifesthette a körmömet. De a ruha végül meglett.
Úgy beszéltük meg, hogy hétkor találkozunk lent a kapuban. Én hatkor magam mögött hagytam a rendbe rakott szobát, hogy Logannek is legyen ideje elkészülni, és addig Sarah-ék szobájában húztam meg magam. Végül öt perccel hét előtt elindultam nagy nehézkesen a számomra szokatlan cipőben, így pont hétre megérkeztem a bejárathoz, ahol már Logan várt.
-Szia - köszöntem megszeppenten a kapuban állva, majd megindultam felé.
Mivel én tényleg nem szoktam magassarkú cipőket hordani, ez meg még ráadásul tűsarkú is volt, nem kellett sok, hogy egy rosszul kiegyensúlyozott lépésnél megremegjen a lábfejem, és előrezuhanjak. Kis szerencsével Logan elkapott, különben annyi volt a szép fehér ruhámnak.
-Bocsánat - cincogtam felegyenesedve. - Fogalmam sincs, hogy kell ezekben járni. Öh... nem mondtad, hogy hova viszel, úgyhogy... remélem, ez megfelel.

Idegesen járkál a tornaterem padlóján körbe-körbe, s bár sosem vallaná be senkinek, de szíve a torkában dobog, és úgy általában valami hihetetlenül, kimondottan, elképesztően izgul a ma este miatt, pedig mindent eltervezett, és lássuk be, ha nagyon szigorúan nézzük, ez igazén nem az első randi, úgyhogy mégis mi fordulhatna rosszra?
~Biztos csak arról van szó, hogy nem randiztam 30 éve, előtte meg...hát előtte sem vittem túlzásba. Ráadásul Lily-vel kicsit komolyabb a helyzet...mondjuk, az valamennyire megnyugtat, hogy ő is annyira izgul, mint én. Szegény, még ha nem is hallanám a szívverését amikor előttem áll, akkor is nyilvánvaló lett volna mennyire berezelt, pedig biztosan tudja, hogy nem harapok...illetve...
-Mr.Logan, lejöhetünk végre? nem érzem már a karom?
-Még mit nem! - Mordul rá a húzódzkodó osztályra. - elkéstetek az óráról, úgyhogy nincs megállás ezerig! Gyerünk, ha ez segít, képzeljétek azt, hogy ha leestek, egy karmos idegbeteg mutáns vár rátok a verem mélyén!
Innentől kezdve nincs több nyafogás, legalábbis olyan nem, amit Rozsomák is hallhatna. Az óra további részében meglepően jól viselkedik mindenki, igaz erejük sem lenne rosszalkodni, s annak végeztével James is mosolyogva hagyja el a termet.
~Na lássuk, miből élünk...mi a...~
Beleszagol a levegőbe, és azonnal megérzi kedvese illatát terjengeni benne, ami újfent mosolyt csal az arcára. A szétszórt nyomokból - melyek igazán csak számára láthatóak - könnyedén kikövetkezteti, mennyire sokáig tartott a készülődés, s emiatt szinte bűntudata van azért, amiért ő csupán lezuhanyzik párszor, borotvahabot ken az arcára, majd meggondolja magát, és lezuhanyzik még egyszer, végül pedig csak belebújik legjobb állapotban lévő farmerébe, bőrdzsekit húz pólójára, és úgy indul meg a bejárat felé.
Mialatt hátát a kapunak támasztva várakozik, arra gondol, hogy ilyenkor szivarozni szokott, de valamiért újfent nincs kedve hozzá,úgyhogy csak vár türelmesen, s legnagyobb meglepetésére nem is valami sokáig, hisz Lily meglepő módon pontosan érkezik, nem úgy, mint a nők szoktak egy randin...állítólag.
-Szia - köszön vissza, s tesz pár lépést szíve hölgye felé, miközben alaposan végigméri őt. Már épp válaszolna, mikor Lily megbotlik, ő pedig csak villámreflexeinek köszönheti, hogy időben tud mozdulni, és elkapni őt, mielőtt orra esne szegény. Miután segít neki felegyenesedni, egyik lapát kezével kisimít egy kósza tincset kedvese arcából, ami előre szökött, s boldogan néz két szép szemébe.
-Semmi baj. Nagyon szép a ruhád...bár rajtad van, szóval nem is kételkedtem benne, hogy így lesz. - Egy pillanatra a cipőkre sandít, aztán folytatja: - Ne aggódj, nagyrészt ülni fogunk, amikor pedig nem...
Keze lejjebb siklik Lily derekára, ahol is szorosan átöleli őt, hogy így akadályozzon meg minden további botlást.
-Úgysem terveztelek elengedni.
A garázshoz kíséri őt, ahol egy nyitott tetejű sportkocsi vár rájuk, amiben jóval kényelmesebb lesz utazni, mint a Harley-n, ha már így kiöltöztek.
-Arra gondoltam, megnézhetnénk együtt egy klasszikus filmet a moziban. Queens-ben van egy vetítés...ismered a Nosferatu-t? Állítólag nagyon jó...
Ebben a pillanatban gázt ad, mintha így akarná elvenni az esélyt Lily-től a menekülésre. Szerencsére a járgány automata váltós, így jobb keze nélkül is tud vezetni, ami így a nő kezét keresi fel.

//Folytatás: Cinema De Lux//

Miután leparkolja a kocsit, kisegíti kedvesét a járműből, majd mivel már elvileg minden alattomos kis lurkó az ágyában alszik, kéz a kézben vezeti Lily-t a szobája ajtajához, hisz megígérte neki, hogy hazáig kíséri majd. Az ajtó előtt megáll a nővel szemben, majd miközben kinyitja az ajtót, mélyen a nő szemeibe néz, és ad neki egy szép hosszú, de ugyanakkor felettébb gyengéd búcsúcsókot, ezzel mintegy lezárva a ma esti randit.
-Tapasztalatlan 160 éves? Micsoda szerencse, hogy azóta benőtt a fejem lágya. - jegyzi meg mosolyogva, aztán félreáll a nő útjából, hogy beléphessen a szobába. - Picit azért fura ez így...még sosem randiztam olyannal, akivel gyakorlatilag együtt élek.
A nőt követve ő is belép otthonába, majd miután gondosan ellenőrzi, hogy diákjai nem hagytak nekik semmiféle gonosz meglepetést, leheveredik az ágyra, s lerúgja lábáról két cipőjét.
-Legközelebb megengedem, hogy te vezess, rendben? Ugye lesz legközelebb?

-Rózsák? Nekem? - hebegtem elkerekedett szemekkel, miközben átvettem a hatalmas, gyönyörű, illatozó csokrot. - Ez... csodaszép. Köszönöm szépen - terült szét egy széles mosoly az arcomon, és ismét nyomtam egy puszit Logan arcára. Aztán mélyet szippantottam a virágok édes illatából. - Te vagy az első férfi, aki virágot ad nekem - jegyeztem meg csendesen, meghatottan.
A Xavierhez érve már teljesen besötétedett. A belvárostól eltérően itt abszolút jól kivehető minden egyes csillagkép, olyan tiszta volt a levegő, és így az égbolt is. Egy kezemmel a csirágokat ölelve magamhoz, másikkal Logan karjába karoltam. Az egész kastély csendes volt, békés, sehol nem égett már villany, bár megesküdtem volna, hogy mielőtt bekanyarodtunk volna a garázsba, mintha egy-két szobából fényt láttam volna kiszűrődni, de hát én is voltam gyerek, nem fogom beköpni őket a tanár úrnak. Hátha nem vette észre... elvégre csupán emberfeletti érzékeléssel bírt... Na, mindegy.
Vele ellentétben én már a folyosón levettem a cipőmet, egyrészt, hogy ne csapjak hangzavart a kopogással, másrészt mert tényleg lehetetlen volt sokáig gyalogolni benne, a kéz a kézben sétálás nem csupán romantikus volt, de szükségszerű is, hogy tudjak valamibe kapaszkodni. Út közben még megálltunk a konyhánál, hogy kerítsek kölcsönbe egy vázát, amíg az enyémeket kicsomagoltam. A csodálatos rózsacsokor így hamarosan elfoglalhatta ideiglenes helyét Logan asztalán.
-Nem... azért nem élünk együtt - ráztam a fejem finom mosollyal, miközben a virágszálakat rendezgettem. - Csak... ugyanott lakunk.. és együtt alszunk... meg eszünk... meg sok időt töltünk együtt... és egyszer majd... öh... tudod... De nem élünk együtt.
Miután kigyönyörködtem magam a csokorban, leereszkedtem mellé az ágyra, és simogatni kezdtem a homlokát.
-Hát persze, hogy lesz - mormoltam. - Én legalábbis nagyon szeretném, hiszen tudod... szeretlek... meg ilyesmik...
Ahhoz már hozzászoktam, hogy egy ágyban alszunk, gyakran összebújva, hogy időnként csókolózunk, szóval, hogy egy pár vagyunk, de mégis most valahogy egészen máshogy vette ki magát, hogy ott fekszik előttem az ágyon, és olyan jóképű, és nagy, és erős, és annyira szeretem! Legszívesebben odaheveredtem volna melle, egy hosszú csókkal öleltem volna magamhoz, hogy többé el se kelljen engednem.
-Ó, istenem - ráztam meg a fejemet, és azonnal átültem inkább a székre, de aztán onnan is felpattantam, az ajtó felé hátrálva. - Lehet, hogy... lehet, hogy inkább mégis a saját szobámban alszom. Ez lesz a legjobb. Igaz?
~Logan sosem hagyna el. Ő nem olyan, mint a többi volt. Ő nem!~
-Köszönöm a fantasztikus estét - cincogtam egyre távolodva tőle, úgy hogy közben mégsem tudtam levenni róla a szemem. - És a virágokat... Ja, igen...
A vázáért nyúltam, de mivel észrevettem, hogy enyhén reszketek, inkább hagytam, ahol volt.
-Majd holnap értejövök.

-Ezt viszont én nem hiszem el - jelenti ki komolyan. - Nem létezik, hogy én...pont én vagyok az első szinte rendes pasi, akivel összehozott a sors.
~Bááár...pont Szellem? Igazam van, nekem is lehet egyszer mázlim!~
Miközben az ágyon hever, és figyeli kedvesét, aki a virágokat rendezi az egyik szekrényen, komolyan elgondolkodik rajta, hogy vajon jó ötlet volt-e ide feküdni, és vajon nem veszi-e majd sértésnek a nő, hogy még csak a fűtést sem csavarta feljebb, azt ugyanis állítólag szokás ilyenkor, valamiért...De főleg az aggasztja, hogy szegény még félreérti, hogy pontosan miért is hevert le ide, s percekkel később kiderült, hogy ez annyira nem is volt alaptalan, mikor pár édes csók után Lily felpattan, és az ajtó felé kezd hátrálni, mintha legalább 50 kígyót fedezett volna fel a párna alatt.
-Hát, te tudod - feleli, de mozdulatai nem arról árulkodnak, hogy neki nagyon mindegy lenne, mi fog most történni, ugyanis felül az ágyon, aztán szép lassan megindul a nő után, és kis szerencsével el tudja érni őt, mielőtt kiszökne az ajtón. - De elég késő van már, és meg sincs neked ott ágyazva...
Két karjával közrefogja őt, ha pedig nem bújik ki alattuk, magához is öleli a reszkető szépséget, és a fülébe súgja.
-Megígérem, hogy jó leszek, rendben? - Ezt követően ad egy csókot a nő arcára, majd tovább duruzsolja a fülébe mély, dörmögő hangján. - Nincs mitől félned. És egyébként is, olyan furcsa lenne nélküled aludni.
Hátrébb húzódik tőle, s ha kell felemeli a nő fejét is, hogy egyenesen a szemeibe nézhessen, most viszont ellenáll a kísértésnek, hogy finom csókot leheljen az ajkaira, mert tudja, hogy akkor egész biztosan letépné a ruháit, és bevágná őt az ágyba, az pedig nem volna szép tőle, elvégre ma nincs szex...
~Ez nehezebb, mint gondoltam volna...~
-Szóval...miattam igazán nem kell most átvágnod az egész épületen. Eszembe sem jutott semmi huncutság, de tényleg...
Valószínű Lily az egyetlen a földön, aki ezt elhinné, de könnyen lehet, hogy most, hogy érzi a férfi tűzforró leheletét az arcán, és nyakán, talán még ő sem bízik meg teljesen a szavaiban. James minden esetre nem engedi el őt, igaz nem is szorítja kimondottan, csak határozottan öleli, hogy érezze, semmi kedve elereszteni.
-Viszont, ha nem itt alszol, akkor még nem kísértelek haza, nem igaz?

-Hát akár hiszed, akár nem, te vagy az első - mosolyogtam rá, mert igazából nem volt mi miatt szomorkodnom most, hogy Logannel voltam, és még virágot is kaptam. - És mit értesz azalatt, hogy pont te? Mi ez a kishitűség? Kimondottan szerencsésnek érzem magam.
Logan szobájában persze minden felborult, ahogy már a saját vágyaimmal kellett küszködnöm, amiben Logan egyáltalán nem segített be. Az egy dolog, hogy nem tudott nem vonzó lenni, de még utánam is jött, és úgy ölelgetett, mint aki nem is akar elengedni. Valójában nekem ez nagyon is megfelelt volna, hiszen én meg legszívesebben így maradtam volna az idők végezetéig a karjaiban, de erősnek kellett lennem, hiszen az első randi után egyébként sem szokásom máris... de Logan szerint már régebb óta randizunk, csak én nem tudtam róla, vagyis már vagy egy hónapja. Az pedig már elég idő. Viszont ne feledkezzünk meg a másik és legnyomósabb okról.
-Te vagy az, akinek ezt a legjobban meg kéne értenie - ráztam a fejemet kérlelőn nézve a fölém magasodó férfira. - Hiszen te is egészen a ,,Logan-átok" bűvkörében éltél, még akkor is, ha ilyesmi nem létezi, de elhiszem, hogy azok a lányok tényleg rátaláltak valaki másra utána. Az én esetem is hasonló, csak éppen akikkel én voltam, ők nem is terveztek mást az elejétől fogva, csak én nem vettem észre. Tudom, hogy te nem vagy ilyen, de akkor is... Nem tudok másra gondolni, hogy ha megtesszük... te egy-két nap múlva már nem leszel sehol. És ez megijeszt. Nem akarlak elveszteni.
Nem akartam megbántani, azt sem, hogy félreértse a helyzetet, hiszen az örökkévalóságig én sem akartam ezt húzni, hiszen legszívesebben már most bedőltem volna vele az ágyba, de a félelmem erősebbnek bizonyult.
-Szóval azt hiszem, az lesz a legjobb, ha most mégis visszamegyek a saját szobámba. Tudom, hogy neked nem jutott eszedbe semmi huncutság... - Itt lábujjhegyre álltam, és a fejét is lejjebb húztam, hogy a fülébe tudjak suttogni. -... de nekem igen.
Kibújtam az leléséből, felkaptam a cipőimet (de persze nem húztam fel őket), és kinyitottam az ajtót.
-Nem muszáj elkísérned, biztos nagyon fáradt vagy - suttogtam kifelé menet. - Szerintem megtalálom a szobámat. De ha én nem is... Inimma!
A kanári azonnal megjelent szokott vidám csipogásával, de én a számra tapasztott ujjal azonnal lepisszegtem, mire halk csiviteléssel fejezte be. Párszor körberepülte Logan fejét, persze hozzá is dörgölte kicsiny fejét az övéhez, aztán letelepedett a vállán.
-Inimma, gyere - súgtam oda neki sürgetően. - Gyere, ma már nem itt alszunk.
A kismadár azonban meg sem moccant, csak dacosan csipogott egyet, és közelebb ugrándozott Logan fejéhez.
-De igen, akkor is megyünk. Gyere már!
Inimma azért sem jött. Bosszús sóhajjal léptem oda, és utána kaptam, hogy ha kell, a kezemben vigyem magammal, mert én lehet, hogy tényleg eltévednék a folyosókon, de Inimma már nagyon otthonosan kiismerte magát a kastélyban. Ő azonban nagyon nem akarta itt hagyni Logan szobáját, vagy inkább Logant, így szemtelenül arrébb repült, ahogy érte nyúltam, így csupán az üres levegőt markolhattam. Ő maga a férfi másik vállára röppent, de amint másik kezemet felé lendítettem, megint felröppent. Az eredmény az lett, hogy nekem mindkét kezem Logan vállán pihent, Inimma meg békésen leszállt az egyik éjjeliszekrényre, és fejét a szárnya alá dugva békésen elaludt.
-Pimasz dög - morogtam, de azért mosolyognom kellett.
A férfihoz fordulva vettem csak észre, hogy még mindig őt ölelem, noha a mozdulat eredetileg egészen másért indult. Nekem pedig elég volt a szemébe néznem, máris kellőképpen elgyengültem ahhoz, hogy már ne tudjak hátrálni tőle. Sőt! Finoman a karjaiba siklottam, majd az ajkához ágaskodva édes csókot nyomtam rá, aminek valahogy nem akart vége szakadni. Nem akartam elengedni, nem akartam elmenni, és már egyre kevésbé tudtam rávenni magam, hogy ennek ellenére mégis sarkon forduljak, és a még mindig nyitott ajtón át távozzak a saját lakrészem felé.

Valahol persze megérti, hogy miért fél szegény Lily, hisz teljesen jogos, hogy valaki miatta reszket, akár több értelemben is egyszerre, másfelől viszont ő az első ember, aki akár meg is bízhatna benne ebben a helyzetben. Nem feltétlenül lenne jó ötlet, de akár meg is próbálhatná...
-Megértem... - Adja meg magát végül, és már éppen szomorúan sóhajtana, mikor meghallja, hogy kedvesének azért eszébe jutott egy két pajzán dolog. Mikor arca eltávolodik az övétől, egy furcsán pajzán, minden akaraterejét latba vetni próbáló, grimaszoló James-t lát maga előtt. - Tényleg, abszolút....
Ha nehezen is, de hátrébb lép Lily-től, ugyanis egyre kevésbé biztos benne, hogy jó ötlet ezek után kartávolságon belül maradni, ha szegény lány tényleg ennyire nem szeretné, hogy gyengéden a feje fölé kapja, és behajítsa a szoba másik végében lévő ágyba, aztán ráugorjon és...
-Szia Inimma - köszön a kismadárnak, s el is mosolyodik, mikor az hozzá dörgöli apró fejét. - Te is hiányoztál. Bocsi, hoztunk volna neked is kaját, de valami rémes volt, anyád tűzet fújt tőle majdnem...
Mire befejezi ezt a szösszenetet, meglepődve látja, hogy Lily ismét a karjaiba hullt. Csodálkozva néz rá egy pillanatra, aztán viszont teljesen elveszti a fejét, főleg mikor viszonozza azt az édes csókot, egyre hevesebben, és hevesebben, két karjával pedig felemeli őt, s míg az egyikkel a derekánál fogva a levegőben tartja a őt, a másikkal bezárja végre az ajtót, aztán pedig az ágyhoz cipeli a csapdába esett nőt.
-Na jó... - Lihegi Lily nyakába, majd csókot is hint oda - mit szólnál, ha kiegyeznénk?
Közben leteszi őt úgy, hogy pont az ágy előtt álljon meg, s két tenyerével finoman lecsúsztatja róla a ruhát.
-Nincs szex, mert az naaagyon rossz - folytatja a magyarázatot, s vállon csókolja a nőt, majd szép lassan halad lefelé a testén, s ajkaival megérint minden csupasszá váló bőrfelületet. - De attól még alhatunk együtt, nem igaz?
Ha eddig eljut akadálytalanul, és sikerül letolni teljesen a ruhát Lily-ről, akkor miután jó sok puszit adott a mellkasára, a hasára, de még a lábaira is, egy határozott mozdulattal hátralöki őt, hogy immár meztelen teste az ágyra huppanjon. Mint a villám ledobja saját ruháit, aztán magukra teríti a takarót és szorosan megöleli hátulról kedvesét, mielőtt fejét a párnára hajtaná.
-Szép álmokat... - Búcsúzik rekedtes hangon, s biztos benne, hogy pár óráig még tuti nem fog eladni ezek után.
~Hát, nem lesz könnyű, az biztos...~
Ha Lily nem csap a kezére, akkor az felfelé kezd vándorolni a testén, míg meg nem tud állapodni az egyik mellén, hogy azzal játsszon még egy kicsit, elalvás előtt...

Logan megértette. Tényleg és abszolút. De hát mi mást is vártam volna tőle, mint hogy elfogadja a döntésemet, tiszteletben tartja a kérésemet és még meg is ért. Istenem, hogy nekem mégis nemet kell mondanom neki! De ez volt a helyes döntés és kész! Ebben sem Logan eszméletlen vonzereje, sem Inimma makacssága nem tudott megingatni. Na jó... megingatni tudtak, de nem adtam meg magam. Egy kicsit sem! Egy kicsit sem... egy kicsit...
Egyre hevesebbé vált a csókunk, végül pedig a lábam eltávolodott a padlótól, ahogy Logan erős karja a magasba emelt, a másikkal pedig becsukta a az ajtót. Nem ellenkeztem, hagytam, hogy vigyen, ahova akar, én már teljesen elgyengültem, képtelen voltam tovább ellenkezni, hiszen már parázslott az egész testem! Mit parázslott! Izzott, lángolt, hatalmas tűznyelvek nyaldosták, mint újjászületéseim alkalmával, csak éppen most éreztem a lángok borzalmas, égető hőjét, amitől forrt a vérem, a szívem hevesen kalapált, a szám pedig egy pillanatra sem tudott elválni Logan ajkaitól. Nyelvemmel az övét kerestem, bejártam szája minden elérhetőszegletét, élveztem a finom ízét, kellemes illatát, izgató érintését, leheletének csiklandozását, és éreztem, ahogy ujjai lassan lefelé vándorolnak a testemen.
Ijedten kaptam oda, de aztán a határozott szorítás enyhült, és elengedtem a kezét.
-Azt... rendben...
Ruhámtól megfosztva egy szál fehérneműben álltam előtte, ő pedig megcsókolt engem... mindenhol! Lihegve, halkan nyögve újra s újra élveztem, hogy bizsergeti végig a testemet forró csókjaival, miközben a hajába túrtam, szememet pedig lehunyva engedtem a gyönyörnek. Aztán ijedten sikkantottam fel, ahogy hirtelen kiszaladt a talaj a lábam alól, én pedig az ágyra zuhantam, de már esés közben mosoly terült szét az arcomon, úgy vártam, hogy Logan egy szál gatyában utánam vesse magát. Tárt karokkal vártam, és azonnal hozzábújtam, jó szorosan ölelve, ezernyi, milliónyi csókkal elhalmozva. De nem hagytam neki sem azt, hogy takarót borítson ránk, sem azt hogy háttal magának fordítson. Ehelyett mellé hemperedtem, hogy ő legyen a hátán, és miután a szájára (egyenlőre) elegendő csókot kapott, elkezdtem lefelé haladni. Lángoló ajkammal rengeteg puszit nyomtam a bőrére, időnként a nyelvemmel is besegítve egyre lejjebb haladva. A nyakát, vállát, mellkasát, hasát, csípőjét, combját, térdét, aztán haladtam vissza felfelé, ujjaimmal követve az utat, hogy ne csak csókoljam, cirógassam is a testét.
Végül ismét a szájánál kötöttem ki, és amíg azzal voltam elfoglalva, kezeimmel a hátam mögé nyúltam, és kikapcsoltam a melltartóm csattját. A következő pillanatban már repült is a fehérnemű egyenesen a rózsacsokor kellős közepébe, így a mellem és a mellkasa között már nem volt semmi akadály, csupaszon simulhattak egymásnak, amit én kiegészítettem még egy kis enyhe mozgással is, hogy a a melleim még simogassák is egy kicsit.
-Nincs szex, mert az tényleg naaagyon rossz - suttogtam finom mosollyal a fülébe, miután már eleget nyalogattam a fülcimpáját, és óvatosan kicsúsztattam a fogaim közül. - Főleg, hogyha így letámadják az embert a semmiből, igaz? Swooping is baaad!...

+18

~Nocsak, Lily picit mintha bevadult volna, csak tudnám mitől?~
Ártatlan mosoly húzódik végig borostás arcán, de egy pillanattal később már ő sem képes uralkodni magán még ennyire sem, mikor kedvese tűzforró teste hozzásimul, fedetlen keblei pedig szőrös mellkasát cirógatják. A minden elsöprő szenvedélyes csók közben szorosan magához öleli kedvesét, majd egy hirtelen mozdulattal ledobja magáról, s fölé kerekedik, anélkül, hogy közben ajkaival akár csak egy pillanatra elválna tőle, vagy karjai eleresztenék őt. Egy kézzel összefogja a nő mindkét csuklóját a feje fölött, aztán arcát a mellei közé fúrja, s ott csókolgatja tovább Lily pucér testét, majd tovább halad balra...
-Biztosan igazad van - Súgja nevetve, mielőtt a szájába venné az egyik ágaskodó mellbimbót, s amíg azt a nyelvével veszi kezelésbe, ikertestvérét az ujjai készítik fel arra, ami ez után jön. Mikor érzi, hogy ennél nem verhetne hevesebben a csapdába ejtett szépség szíve, és a lihegése is olyan szapora, hogy azt már képtelenség lenne fokozni, ő tesz róla, hogy mégis lehessen, s az a keze, ami eddig a mellével játszott, most megindul lefelé, végigsimítva a nő hasfalán, gyengéden cirógatva a lábait, míg végül némi körözés után megállapodik a nő ölében, ahol határozattan, és célirányosan a bugyi alá hatolnak ujjai, amit még visel a nő, hogy aztán annak rejtekében vesse alá őt édes kitartó kínzásnak, amíg el nem jut a csúcsig. Természetesen ez után sem engedi ki a fogságból szegény Lily-t, csak nyom egy hosszú csókot ajkaira, ez után pedig lefekszik mellé az ágyba.
-Jó éjszakát kedvesem. Ha esetleg nem mondtam volna eddig...én is nagyon szeretlek.
Egy utolsó jó éjt puszit, aztán ellentmondást nem tűrve magához öleli kedvesét, hogy az elaludhasson a karjaiban, s pár órávla később ő maga is követhesse őt az álomvilágba.

+18

Logan csókjai édesek voltak és tűzforrók akárcsak a testünk, amelyek egymáshoz simulva izzottak és remegtek egymásért. De nem volt szex, ebben már megegyeztünk, viszont ez a rosszcsont olyan dolgokat kezdett el művelni, amitől nem csupán a zihálásom vált egyre szaporábbá, hanem a szívverésem is, na meg persze a testem is már egészen más miatt reszketett. Tudtam, hogy mindkettővel tisztában van, hiszen ehhez nem kellett különleges képesség, az ő kifinomult hallásával azonban ez csak még nyilvánvalóbb lehetett.
Halk, hosszú sóhajok szakadtak ki belőlem, ahogy Logan a melleimmel játszott. Nem hiszem, hogy nagyon ellenkeztem volna, akkor sem, ha nem fogta volna le mindkét kezemet a fejem fölött, hiszen nem csupán régen volt részem hasonló élvezetben, de ilyesmiben még nem is volt részem soha. Mármint persze, volt már olyan, hogy régebben, hogy a páromat lekötötte a mellem, de így még senki sem csinálta. Ennyire vadítóan, ennyire vibrálóan, ennyire finoman, ennyire izgatóan. Fogságba esett ujjaim a kezét szorították, én pedig hamarosan már a szám szélét harapdáltam, és azon gondolkodtam, vajon mennyi esély van arra, hogy bírni fogok magammal. Elvégre én voltam az, aki időt kért, és most mégis ennyire nehéz volt megállnom, hogy ne vessem rá magam, hogy szoros ölelésbe fonva el ne engedjem, amíg be nem terít mindkettőnket ugyanaz a forró szerelmi láva.
Aztán még tovább ment. Ez pedig szó szerint övön alul volt. Túl sok, túl galád, túl ellenállhatatlan, és én egy ideig nem is tudtam védekezni, és nem csak azért, mert lefogott, hanem mert a gyönyör teljesen elgyengített, én pedig nem tudtam másra vágyni, mint még többre, hogy ne hagyja abba, hogy csináljuk ezt egész éjjel. Eddigre a testem már lángolt, már minden porcikám érte remegett, és követelőzött, hogy ne várjunk tovább, legyünk egymáséi, hiszen mindketten ezt akarjuk.
-Nem! - kiáltottam fel kipattant szemekkel. Még mit nem, a végén még engem elintéz, aztán győzedelmes seregként azt tesz, amit akar!
Csípőből rántottam hátra magam, hogy eltávolodjak ficánkoló ujjaitól, majd olyan szorosan fontam össze és szorítottam egymáshoz a combjaimat, hogy biztos ne érhessen ott hozzám még egyszer. Aztán jöhettek a kezeim. Addig rángattam, huzigáltam, feszítettem, amíg csak elengedett, reméltem legalábbis, hogy inkább elengedi, mint hogy eltörje. Ha végre szabad voltam, most én kaptam el a csuklóit, és ugyanúgy összefogtam a feje fölött, ahogy ő tette velem az imént, igaz, nekem ehhez feljebb kellett húzódnom (combok még mindig szorosan összezárva), hogy elérjem. Sajnos azonban egy kézzel képtelen voltam mindkettőt tartani, nem fértek el a kezemben.
-Megtennéd, hogy... itt tartod őket? - kérdeztem kicsit szomorúan, amiért nekem nem sikerült az, ami neki olyan könnyedén.
Aztán az ajkaira hajoltam, hogy viszonozzam a csókját, közben pedig elkezdtem egyre lejjebb és lejjebb cirógatni, gyengéden markolászni szabad kezemmel, amíg el nem értem arra a bizonyos helyre, ahol mégis megálltam. Kicsit azért megszeppentem ennél a résznél, főleg a jókora dudor mocorgásától, ezért először inkább én is csak köröztem körülötte, ahogy ő tette az előbb. Időnként megálltam, hogy most akkor rátérek a lényegre, most igazán rászánom magam, de nem ment. Helyette inkább egyre közelebb és közelebb jutottam a körkörös simogatással, de valójában egyszer sem értem hozzá. Természetesen mindeközben egy pillanatra sem hagytam abba a vele való vad csókolózást, kivéve, amikor a nyakát, fülét puszilgattam, nyalogattam, rágcsáltam.
Lábaimat a hozzám közelebb lévő lábára fontam, és erősen tartottam, miközben ujjaim időnként már behatoltak az alsónadrágjába, de még mindig nem értem hozzá a legfontosabb ponton. Még nyújtottam, húztam, halasztottam, de nem tudtam rászánni magam, a bennem dúló félelem és ódzkodás tőle, a sok keserű emlék miatt nem engedte.
Végül vettem egy mély levegőt, elengedtem a lábát, ráfeküdtem (a leghevesebb csókolózás közepette), majd miután elhelyezkedtem úgy, hogy a maradék fehérneműink rejtekében izzó, remegő testrészeink egymáshoz simuljanak, lassú, ütemes csípőmozgásba kezdtem. Kezeit már nem tartottam a feje fölött, hanem finoman magam mögé húztam, és a fenekemre tettem. Saját kezemmel az arcát cirógattam, aztán kis idő múlva, amikor úgy éreztem ezzel saját magamat legalább annyira kínzom, mint talán őt, lehemperedtem róla, átöleltem a nyakát, jó éjszakát puszit nyomtam az arcára, a vállára hajtottam a fejem, és kényelmesen, de még mindig pihegve behunytam a szemem.
-Jó éjt, édesem.

Szinte már biztosnak érzi a győzelmét galádul fogságba ejtett kedvese fölött, mikor az úgy kiált rá, hogy attól szabályosan megijed, aztán a kedves, általában szende lány olyan hévvel támadja le őt, hogy szinte rá sem ismer szerelmére, de ellenkezni amúgy sem lenne ideje, s igazán talán kedve sem. Abszolút, tényleg nem úgy tervezte, hogy ez az éjszaka így fog véget érni, de ha már itt vannak, és Lily úgy hergeli őt, hogy alsónadrágja másodpercek kérdése, és át fog szakadni, akkor már jöjjön aminek jönnie kell, és váljon végre a két tűzforró érzéki test eggyé, egy hosszú, szenvedélyes...
-Mi? - Kérdi döbbenten, ahogy a nő leugrik róla, s másodpercekig csak pislog a sötétben, hogy itt mégis mi a fészkes fene történt, de a jó éjt puszi végül visszazökkenti a játékba, igaz kissé hosszabbra sikerül az, mint ahogy a galád nőszemély tervezte, köszönhetően a tarkójára tévedt kezeknek, és a rá vetődő súlyos testnek. Jó negyed órával később válnak csak el ajkaik egymástól, ezt követően pedig James hanyatt fekszik a párnára, kedvesé pedig magához húzza, hogy párnának használhassa a vállát, csak mint rendesen.
-Szép álmokat neked is te... - Feleli, igaz tőle a "te" most kissé úgy hangzott, mint egy szitokszó, de oda se neki. Olyan gyengéden öleli csendben szuszogó kedvesét, amennyire csak tudja, pedig legszívesebben letépné róla a bugyiját, és addig swwopingolna - bármit is jelent az... - amíg az ágyból nem marad más, csak egy füstölgő romhalmaz, a paplanból meg pár szerteszét heverő rongy. Szerencsére akaratereje nem hagyja cserben - bár nem sokon múlik - s mikor már biztos benne, hogy Lily alszik, még egy apró puszit is nyoma homlokára, mielőtt ő maga is elszenderedne.
~Ezért még megfizet...nem is kicsit...~

//Köszi a játékot! Veled mindig imádok Randizni //

Hirtelen eseményváltoztató terveimtől, amiket be is tartottam, Logan eléggé döbbentnek tűnt. Biztos nem erre számított. Épp azért gurultam le róla olyan gyorsan, mert még csak egy picit húztam volna azt az édesen izgató tevékenységet, és már én is egészen másra számítottam volna még saját magamtól is. De nem, akkor sem! Vágyhattam rá akármennyire, ameddig a saját félelmeimmel nem néztem szembe, amíg nem tudtam tisztázni magamban, hogy Logannel nem az fog történni, mint a többi férfival, nem akartam, hogy bármi is történjen. Mármint hogyne akartam volna, csak éppen még nem ment volna.
Csalódottnak tűnt. Nem akartam, hogy emiatt elhidegüljön tőlem, viszont biztos voltam benne, hogy ez volt a helyes döntés. És ha szeret, tud várni, elvégre nekem is várnom kell. És nem tudom meddig, pedig valami hihetetlenül vágytam rá, hogy megtörténjen végre az... hát ami még egy darabig nem fog. De még annyira sem, mint ma este. Az ,,esti puszi" igaz, nagyon kellemes volt, és lelkesen viszonoztam, viszont egy kicsit megijesztett, hogy hátha nem tud magán uralkodni. De végül csak hátradőlt, átölelt, aztán hagyott aludni, még akkor is, ha az álom még jó ideig elkerült. Végül a vállán pihentetve a fejemet aludtam el, és még rémlik, mintha apró puszit is nyomott volna a homlokomra, de ebben már nem voltam biztos. Talán csak álmodtam.
Másnap átvittem a maradék holmimat Logan szobájából az enyémbe. Gondoltam, ha még várnunk kell, az lesz a legjobb, ha nem kínozzuk magunkat azzal, hogy megosztjuk egymással az ágyunkat. Meg aztán, ha már van saját szobám, akár használhatnám is végre. Onnantól kezdve nem volt több olyan nemű hancúrozás, mint azon az éjszakán. Persze csókokat azért váltottunk, néha kifejezetten heveseket, de ezen kívül az lehetett a legmerészebb szexuális közeledés, hogy megfogtuk egymás fenekét. Talán így könnyebb lesz...

//Én is köszönöm. A mozis randik verhetetlenek //