Ratna Nayar hálószobája

(Amúgy Dzsin biztos látta, hogy a kérdésre válaszoljak, bár nem tudom az mennyire boldogít )

Darren reakcióját látva csak nevetve megcsóváltam a fejem. Az iménti hangulatához képest, mint ha teljesen kicserélték volna. Nem mint ha baj lenne, a vidámság jó dolog. Amikor egy pillanat szünetet kér, már épp válaszolnék neki, de sikerült meglepnie azzal, hogy azt a pillanatot tényleg annyinak is értette. Mindenesetre boldogan viszonzom a csókját.
-Mi? Pont most? De nekem még órám lesz... Na jó, igaz az még arrébb van, de... Hékás, várj egy picit! -próbálom kiszabadítani a kezem.
Az lehet, hogy ő indulásra kész, de nekem csak nem kéne papucsban meg kabát nélkül kicsattognom a kertbe, szóval gyorsan magamra kaptam a csizmámat, sál, kabát, a kabátzsebbe a kesztyű, biztos ami biztos.
-Rendben, mehetünk!

//Folytatás: Erdőség//

Épp a frissen mosott és vasalt ruhákat pakoltam be a szekrényembe, amikor megcsörrent a telefon. Először csak azt hittem, hogy anyum az, esetleg netalántán a bátyámnak jutott eszébe, hogy rég beszéltünk, ám amikor megláttam a kijelzőn a nevet, csak csodálkozva pislogtam a telefonra... aztán miután észbe kaptam, hogy netalántán fel kéne venni, már egy szempillantás alatt a kezemben is volt a kis kütyü.
-Darien? -kérdeztem bele a telefonba, mint ha még mindig nem akarnám elhinni, hogy ő hívott.
Hisz mióta megvan a telefonszáma, de eddig valahogy mindig inkább e-mail volt helyette...
-Szia! Persze, megkaptam az összeset, azt hiszem. Wow, új trükk? Nincs véletlenül egy kósza videó róla? -kérdeztem vissza kíváncsian, amikor meghallottam a férfi kérését.
-Hát... ami azt illeti, nincs semmi programom mára. Miért? -majd amikor meghallottam a magyarázatot- Most viccelsz? Alig várom, már hónapok óta nem találkoztunk, gyertek nyugodtan.
Nem tudtam, hogy pontosan mennyi idő lesz, amíg ideérnek, és így visszagondolva abban sem voltam biztos, hogy a többes szám alatt Lynnt vagy a picurt értette, mindenesetre turbó sebességgel pakoltam el a maradék ruhát, s amint végeztem, már meg is érkezett a kis csipet-csapat.
-Sziasztok! -köszöntem vidáman, de egyszerűen nem bírtam megállni, hogy ne mosolyogjak.
-Örvendek a találkozásnak, picur... Ó, mennyivel aranyosabb mint a képeken, pedig már azokon is nagyon tüneményes volt. És milyen kis pici... Szerintem még nem is láttam ilyen pici babát... -motyogtam magam elé a végén, majd miután el tudtam szakítani a tekintetem Alistrairtől, a szülei felé fordultam- Tényleg, honnan jött ez a hirtelen látogatás? Ha Darien előbb szól, akkor készültem volna, sütöttem volna valami sütit, vagy hasonló...

-Ó, hogy én? -kerekednek el a szemeim kérdésére, de mire észbe kapnék, a kis lurkó már a karjaimban is van.
Amikor anyuci felé forgolódik, igyekszek odafigyelni arra, hogy tartom, nehogy itt a sok ficánkolás közben neadj' isten leejtsem... Amikor azonban újra felém fordul és még gügyögni is kezd, nem bírom megállni, hogy ne mosolyodjak el.
-De jóóó! -lelkesedek fel, ám amikor Lynn lekapja a hátizsákot és elkezd gyorstalpalót tartani, hogy mi minden kell egy ilyen kis csöppség ellátásához, csodálkozva vonom fel a szemöldökömet.
-Óóó, hogy én fogok vigyázni rá? Darien, ezt nem is mondtad, csak azt, hogy meglátogattok... Mondjuk nem mint ha bánnám, jól elleszünk, ugye Alistair?
A csoki említésére csak megcsóváltam a fejem.
-Ugyan, igazán nem kellett volna. De azért köszönöm, meg azt is, hogy pont rám gondoltatok. Menjetek nyugodtan, érezzétek jól magatokat, szerintem elbírok vele. -nyugtattam meg Darient.
- Ali, integess szépen anyunak és apunak... -fogtam meg a picur pracliját, hogy segítsek neki integetni neki, s pár pillanaton belül már egyedül is maradtunk...
Csak álltam a szoba közepén és hallgattam, ahogy vidáman kacag új kis barátom, de aztán eltört a mécses, és a nevetés semmi perc alatt bömbölésbe csapott át. Mondjuk valahol sejtettem, hogy előbb vagy utóbb idáig is eljutunk, de hogy ilyen hamar?!
-Jól van, Alistair, nyugalom, semmi baj, ne aggódj, nem sóztak rám örökre a szüleid, nemsokára visszajönnek... különben legalább ötször ennyi cuccal érkeztek volna, de hékás, ne sírj... -magyaráztam a kissrácnak, bár képzelem, mennyit fog fel belőle, közben pedig megpróbáltam ringatni, hiszen Lynn szerint az működik, kár, hogy most ez se akart beválni.
-Szia Dzsin, egy barátom megkért, hogy vigyázzak a kisfiára egy kis időre és... MICSODA?!!! Na nem... Dzsin, ezt te sem gondoltad komolyan... istenek és istennők, ez egy kisbaba. Még ha a legádázabb ellenségem gyereke lenne, akkor se lenne szívem rosszat tenni vele, nem hogy az egyik legjobb barátoméval... Azt hiszem élve meg is nyúznának... -emeltem fel a hangom egy kissé, hogy Dzsin is jól hallja.
Vagyis, neki elég lett volna telepatikusan, de ki tudja, hátha Alistart megnyugtatja, ha beszédet hall. Naná, hogy nem nyugtatta meg ez se... Sóhajtottam egyet, majd úgy döntöttem, maradok a legegszerűbb megoldás mellett, és a képességemmel nyugtattam meg a picurt, mielőtt még a fél folyosó idecsődülne, hogy mit keres nálam egy kisgyerek, meg csend legyen már... A zaklatott kis csöppség sírása 1-2 percen belül szipogássá csendesült, majd nem sokkal később már csendben, kíváncsi tekintettel nézelődött a karjaim közül körbe a szobába. Na igen, látnivaló az van bőven, egy csomó színes, zajos, illatos, mindenféle kis és nagy vacak...
~Hú, azt hiszem a jövőben még jó hasznát fogom venni a képességemnek...
-Látod, Dzsin? Így már egyből aranyosabb, nemde? Izé, egy zsepit hoznál nekem? Ott van a komód tetején a doboztan. -kértem meg Dzsint, majd ha visszaért egy zsepivel, óvatosan megtöröltem Alistair nóziját, majd sétálgatni kezdtem vele a szobában. Jobb, ha hozzászokik, úgy tűnik, pár óráig még itt fogjuk boldogítani egymást...

Dzsin szavaira csak egy szemforgatással válaszoltam, most inkább nem kezdem magyarázni neki, hogy hogyan is értettem, mert akkor hosszú estének néznénk elébe.
A megjegyzésére csak elmosolyodtam, még szép, hogy hatékonyabb. Ha már van az embernek különleges képessége, miért ne használja? Pláne, hogy a légynek se árt vele... No meg sem a kedves mama, sem a papa nem kötötte ki, hogy tilos, nem igaz?
-Köszönöm. -vettem el a zsepit, majd miután végeztem Alistair csöppnyi nózijának a törölgetésével, újra Dzsin felé tartottam a zsepit- Megfognád? Vagy letennéd? Vagy nem tudom...
Amikor Dzsin kérdezni akar, csak intek neki, hogy kérdezzen bátran, de amikor meghallom, mire kíváncsi, csak eltöprengek egy darabig, mégis mit kéne mondanom erre.
-Hát, végülis... mondhatjuk. -mondom végül, ahogy eszembe jut az a sok-sok csokoládé amit itt hagytak nekem cserébe a babázásért.
Duplán jól jártam, babázhatok is néhány órát, és még csokit is kapok, yay... Amúgy csoki nélkül is bármikor örömmel elvállaltam volna a dolgot, de ezt most inkább nem kötöm Dzsin orrára.
Még sétáltunk pár kört a szobában, de mivel nem volt valami nagy méretű helység, ezért elég hamar szédülni kezd benne az ember, még úgy is, ha néha irányt változtat. Nem is keringőztem sokáig a csöppséggel, hamarosan az ágyamhoz léptem, hogy óvatosan letegyem a picit a puha, színes ágytarakómra. Szerencsére még elég fiatal ahhoz, hogy ne tudjon egyedül átfordulni a hasára, így aztán nyugodt szívvel lépek az asztalhoz, hogy megnézzem, mennyi munícióval látott el minket az aggódó anyuka. Pár percig memorizáltam, hogy melyik zsebben mi található, majd fogtam azt a kis alvós plüssnyulat és leültem a kissrác mellé az ágyra. Odaadtam a kezébe, mire egyből azzal kezdett foglalkozni, én pedig csak ültem, és néztem a csöppséget.
Oké. És most hogyan tovább? Csak ülök, aztán nézem, meg mosolygok azon, hogy juj-de-nagyon-aranyos? Meg ha elkezd nyűgös lenni, akkor megpróbálom megnyugtatni?

Ahogy a kis lurkó egymás után lenyúlja a plüssnyulaimat, csak mosolyogva figyelem. Hmm, van ízlése a kölyöknek, kíváncsi lennék, vajon melyik szülőtől örökölte? Áh, de úgy tűnik, még mindig a saját nyusszancs vezeti a népszerűségi listát. Csak szélesen mosolygok, ahogy nézem, hogyan birkózik a lurkó a plüssrépáért, de amikor aztán meggondolja magát és elkezdi csócsálni, elkerekedik a szemem és finoman de határozottan megpróbálom kicsit arrébb húzni a tapsifülest... Lynn azt mondta, hogy egyelőre még nem ehet műanyagot, szóval... Megy is minden szépen rendben tovább, amíg Dzsin meg nem szólal.
~Ejha... az oké, hogy a kutyák néha bepisilnek örömükben, de hogy egy plüssnyúlnak (!) ennyire örüljön valaki... Dzsin viszont pöpec kis bébiőr, nem hittem volna... -keltem fel sóhajtva a helyenről pár másodperces kis pihenőm után, majd újra betámadtam a hátizsákot amiben itt hagyták az aggódó szülők a muníciót.
A kacagásra azért odakapom a fejem, hogy minek örül annyira Alistair, de úgy tűnik, csak felfedezte a másik bébiszittert... És ekkor csatt! Egy díszpárna csattant az egyik polchoz, le is verve pár könyvet onnan.
-Dzsin?! Mit csinálsz? Ne ijesztgess... -nézek rá értetlenül, majd miután minden hozzávaló előkerült a hátizsákból, gyorsan túlesek azon a pelenkacserén, hogy utána a kis lurkó szárazon folytathassa a nyuszizást, amíg én visszarakom a párnát és a könyveket a helyükre, fő a rend.