Gyengélkedő, laboratórium

- Szép kis gyűjtemény! – utalok ámulva a rangjára és tisztségeire, aztán mikor befejezi a bokám ápolását, elnézem, ahogy maga is rendbe szedi magát.
- Igen, talán igaza van. – gondolkozom el a dolgon, hiszen a telepata gyerkőcök nekem eszembe sem jutottak. – Gondolom, ha beavatom a fiú előéletébe, az köztünk marad, vagy csak a legszükségesebb emberekkel közli, ugye? – nézek rá összehúzott szemekkel, de a férfi engem már eléggé meggyőzött, hogy bízhatok benne, így amikor ezt megerősítette, folytatom. – Josh egy kisvárosból származik, ahol az anyja, aki fanatikusan vallásos, mivel a gyerek protestáns apától származik, olyan gyűlölettel viseltetett iránta, hogy még attól sem riadt vissza, hogy megölje, de nem sikerült, aztán összeállt a nő egy másik férfivel, aki a fiatal 6-7 éves fiút szexuálisan zaklatta, de az anyja ezt az akkoriban kifejlődött képességére fogta és gonosznak kiáltotta ki, ezt súlykolta a gyerekbe is. Mikor kiderült végül a férfit természetesen felmentették és Josh kórházba és intézetbe került, majd később az utcára. Az anyja hallani sem akar róla, megfojtaná egy kanál vízben. A mostohaapja köröztette, de ezt már tudtommal visszavonták. – hallgatok el, majd nézek Adamra. – Véletlenül botlottam bele, mert segített egy nehéz helyzetben, de őszintén megszerettem és elborzasztott, ami vele történt. Most már magamhoz vettem a fiút, nálam lakik és szeretném, ha jól menne a sora.

A kérdésére csak határozottan bólintottam, majd nekiálltam a kimosott sebek fertőtlenítésének is a mellemen. Egy ideig... aztán megállt a kezemben a sebfertőtlenítő szer és egyre fokozódó döbbenettel hallgattam Sheena szavait. A kezem lassan ökölbe szorult. Egyre jobban, hogy végül az orvosi tégely összeroppant a tenyeremben, pedig alapvetően nem vagyok ennyire erős ember. Komoran hallgattam végig Sheenát, aztán egyetlen megjegyzést tettem színtelen hangon, de tőlem igen meglepő módon:
- A kurva hétszentségit!
Egy ideig ültem magam elé meredve, majd bólintottam:
- Nem sokan fogják ezt megtudni tőlem, megígérem, csak akiknek tényleg szükséges továbbadni - recsegtem. - Ha ide kerülne a fiatalember, akkor azt hiszem sikerülni fog jó ideig megóvni mindettől. Magam... magam is vallásos vagyok, bár protestáns. De ismerek innen nem messze egy kis katolikus templomot, ahol az atya közel sem vall olyan ókonzervatív nézeteket, azt hiszem a fiú javára válna ez is. Ahogy az is, ha kortársi környezetbe kerülne - bólintottam. - Rendben van kedves Sheena, most szívesen válaszolok a kérdéseire az iskolával kapcsolatban.

Láttam a férfin, hogy mennyire szívére veszi a fiú sorsát, melyet elmeséltem röviden, és akaratlanul is fizikai jelét is adta, mikor széttörte a kezében lévő üveget. Örömmel hallgattam, hogy ő is belátta, mennyire sérülékeny is a kölyök és hajlandó is mindent megtenni, hogy ezért ne érje hátrány és még a hitét is tudja majd gyakorolni, ami természetesen iszonyú nagy segítség lehetne.
- Köszönöm, hogy megértette, milyen nagy szüksége van Josh-nak a segítségre. Én megteszem, ami tőlem telik, és nagyon közel kerültünk egymáshoz, ezért nagyon fontos nekem, hogy jó helyre, jó kezekbe kerüljön. - biccentek hálásan Adamnak. - Mivel állandóan attól rettegett, hogy a képessége a gonosztól való, ezért nagyon kezeletlenül és intenzíven tör ki rajta. Mióta velem lakik azóta egy másik képessége is fejlődni kezdett: érzékeli másik érzelmeit, és egyre jobb ebben, úgy, hogy nekem is elég óvatosan kell vele viselkednem. - mondom zavartan.
A kérdésekre vonatkozóan elgondolkodtam.
- Hát az egyik fontos kérdés, hogy mennyire tudják majd segíteni, hogy tudatosan használja a képességét, és fel tudják-e mérni, hogy meddig fejlődhet?

Bólogattam az általa elmondottakra magam is és érdeklődéssel hallgattam, majd határozottan feleltem magam is:
- Biztos, hogy tudunk segíteni, perpillanat valószínűleg mentális képességű mutánsok edzésében senki sem rendelkezik nagyobb tapasztalattal nálunk - feleltem. - Xavier professzor ugyan már... már nincs köztünk, de a módszerei és az anyagai fennmaradtak. Nincs kétségem arról, hogy a legjobb kezekbe kerül nálunk a fiú és hamar kiismeri készségeit biztonságosan. A lelki fejlődés... ez egy nehezebb kérdés. De semmiképpen sem megoldhatatlan reményeim szerint. Az idősebb diákok, a 18 - 20 év körüliek mér kellően érettek ahhoz, hogy kezelni tudják az előbb vagy utóbb róla kiderülő dolgokat és a helyén értelmezzék. Bennük inkább részvétet fog kiváltani, ami jó alap az emberi kapcsolatokhoz. Azt hiszem fel is fogjuk tudni mérni a lehetőségeit... ami azt illeti ha elmondja amit tud a képességéről, akkor talán most is adhatok egy előzetes becslést - vontam meg a vállam, miközben sebtapaszokat tettem a mellkasomra.

- Ezt nagy örömmel hallom! – mosolyogtam a magát elsősegélyben nyújtó férfire, akinek sebeit én okoztam, és már kicsit bánom is, de hát ő sem volt kíméletesebb velem. Miből nem alakulnak ki barátságok! – Josh képeket, és most már az utóbbi pár napban hangokat is jelenít meg mások előtt, vagyis olyan, mintha az ember benn lenne, teljesen át lehet élni, főleg, hogy most már hang is van hozzá. Annyira élethű, - emlékszem vissza a törökkel vívott harcunkra, - hogy az ember egyáltalán nem tudja, hogy azok a dolgok nincsenek ott. És nagyon élénk a fantáziája a kölyöknek, az el kell ismerni. Most meg még ehhez párosult, hogy érzékeli mások érzelmeit, szóval nem nagyon lehet lódítani előtte. – mosolyodom el. – De nagyin bátortalanul használja, habár nekem már többször varázsolt nagyon szép képeket a fejembe, szeretete jeléül. Ja, és ami nagyon fontos, ha gitározik ezek a képek a hangulatától függően még erősebbek talán.

Elgondolkodva simogattam meg az állkapcsomat a saját kezelésemmel is végezve és halkan beszélni kezdtem:
- A legtöbb mutáns esetében, főképpen, akik még csak éppen felfedezik az erejüket az érzelmi töltet az, ami életre hívhatja a készség megnyilvánulását. Egy művész, függetlenül attól, hogy jól játszik-e, beleéli magát a dala közvetítette érzelemvilágba. Ez nem ritka dolog - nyugtattam meg a nőt. - Ha jól értem eleinte csak képeket volt képes ezzel a fantáziával másokkal is láttatni. Most pedig már hangokat is. Feltehetőleg idővel mind az 5 érzékszervet is képes lesz befolyásolni, ezzel lehetetlenné téve, hogy az illúziókat bárki is leleplezze. Az érzelmek kiértékelése pedig jó eséllyel előbb elmélyül, teljesen részletes képet alkothat mások érzelemvilágáról, amivel a legjobb politikusokat és ügynököket is képes lesz hazugságon kapni, később pedig ezeket befolyásolni, magában és másokban is felerősíteni, vagy éppen kioltani. Ha ezeket összekapcsolja az elsődleges készségével akkor feltehetőleg teljesen új érzelmeket is megjeleníthet másokban akár a fanatizmus szintjéig erősítve, vagy éppen a nihilizmusig kioltva - mérlegeltem. - Ez csak előzetes hipotézis, de nagyjából azt hiszem pontos. Ha az ereje kiteljesedik akkor egész tömegeknek okozhat leleplezhetetlen érzékcsalódásokat vagy irányíthatja őket érzelmeiken keresztül, akár több mint száz embert is, ha kellő rálátása nyílik rájuk - fejeztem be óvatosan. - Nagyjából erre lehet számítani. Nem mintha zavarna, de illetlenség ennyire eltátani a száját kedves Sheena - mosolyodtam el.

Miután elmondtam, hogy a fiúnak milyen képességei nyilvánultak meg eddig, Adam kis gondolkodás után olyan jövőképet vetített elém, hogy, ahogy meg is jegyezte, szó szerint leesett az állam.
- Uram Isten! Szegény fiú! Ez még számomra is ijesztő. Ugye nem akarják megmondani neki? legalábbis még meg nem erősödik lelkileg! Hiszen még ezt a "keveset" sem akarja, nemhogy ekkora hatalmat! Mert ez már komoly hatalom, ami a kezében fog összpontosulni. Félelmetes! - hüledezek még mindig, mert ebbe még belegondolni is rossz, hogy mi van, ha Josh rossz kezekbe kerül, vagy rossz irányba befolyásolják. - rázom a fejem keserűen. - Tényleg sajnálom szegényt, de akkor minél előbb meg kéne kezdenie itt a tanulmányait úgy hiszem, mert már most is elég erősek a víziói, és minél tovább várunk, annál erősebb lesz.

Megráztam a fejemet:
- Nem, egyelőre természetesen nem, egy mentálisan megroppant fiú esetében ez nem vezetne jóra - feleltem. - De a készségei igen gyorsan fognak fejlődni, így erre nem tudunk sajnos sok felkészülési időt hagyni, bár nyújtani fogjuk ameddig csak lehet. Az ő esetében legalábbis eleinte nem a képességfejlesztésre kell hangsúlyt helyezni, hanem arra hogy hamar beilleszkedjen és megtanuljon olyan alapvető fogalmakat, mint az erkölcsi értékrend. Ez komoly erő és potenciál, de... egy alapvetően amennyire ezt kivettem a szavaiból egy gyermeki lelkű, naiv fiút nagyon nagyon könnyű befolyásolni és... "táncba vinni". Márpedig az véglegesen megsebezheti a lelkét - ráztam a fejem magam is szomorúan.
Aztán Sheena felé fordultam megpaskolva az ép bokáját, hogy biztosan odafigyeljen rám, jelezve, hogy ez most fontos:
- De legtöbbet most Ön tehetné a fiúért - mondtam komolyan. - Önben bízik, felnéz Önre, tiszteli és szereti. Mielőtt elhozza hozzánk elvihetné valahová a városban, ami... nos ezt nem tudom jobban körülírni: bármi, ami izgalmas. Nem fog tetszeni amit most mondok, de sajnos muszáj: a fiúnak meg kell tanulni visszafogni a képességét. Vigye el valahová, ahol megemelkedik az adrenalinszintje. Pankráció meccsek, motorversenyek, hullámvasút, stb, stb. Bármi ilyen hasonló és mikor hazamennek... mondja el neki, hogy nem szeretné, ha előtörne a képessége, de kérje meg, hogy beszéljen olyan dolgokról amik... amik a mentális sebeihez kapcsolódnak. De nem szabad megjelenítenie a képeket. A fiú a kínok kínját fogja átélni ehhez és nem fog menni elsőre, másodikra. Mondja meg neki, hogy el fog szomorodni, ha megjelennek az emlékképek. Csak azt ne mondja, hogy csalódni fog. Ha nem sikerül neki, akkor biztassa, álljon mellette. Az Ön kedvéért valószínűleg néhány próbálkozás után sikerül majd leblokkolnia a készségét, ami nagy lépés előre. De ezt csak Ön érheti el, mert itt az Intézetben nincs senki akiben ennyire megbízna - mondtam komolyan.

Figyelmesen hallgattam még a további magyarázatot és csak bólogatni tudtam, hogy mennyire igaza van és teljesen egyetértek vele.
Aztán amikor a fiú képességének visszafogására való gyakorlásra tért ki, majd elmondta hogy ezt hogyan is képzelte el, nem bírtam ki, hogy nem pattanjak fel az ágyról, ami kicsit nyögvenyelősre sikerült, de a fájdalmat felülírta a felháborodásom.
- Most beszéltünk róla, hogy mennyire labilis a lelkiállapota! És most, amikor már kezd kicsit megnyugodni és megbízni bennem, most tegyem ki ilyen lelki terrornak? Maga nincs észnél! Pont az ellenkezőjét akarom elérni, hogy ne zaklassam fel, hogy magától lássa be, hogy vissza kell fognia magát, nem kényszeríthetem ilyen dolgokra. Egy életre megutáltatnám vele magam és holnap már el is szökne. – fortyogok tovább villámló szemekkel a tanácsadóra nézve. – Nem mondhatja komolyan, hogy ezt kéne tenni szegény fiúval? Az kizárt, hogy én ilyet tegyek vele, és, ha itt így állnak hozzá, akkor ….. – nem fejezem be, mert olyan mérges vagyok, és nem akarom megbántani Adamot, de még mindig füstölgök magamban.

Felsóhajtottam, majd felálltam és óvatosan visszasegítettem az ágyra:
- Egyelőre pihenjen - közöltem, majd beszélni kezdtem: - A fiú készsége elkezdett fejlődni. Ez innentől kezdve rohamos. Emlékezzen a sajátjára kedves Sheena. Ha nem tudja megtanulni visszafogni, akkor készületlenül zuhan a nyakába az említett hatalom. Ez jobban hangzik? - kérdeztem nyugodtan, ami végre benn szakasztotta a nőben a szavakat.
Visszaültem a lábához és folytattam:
- Amit mondok magam is végigcsináltam a fogadott lányommal - biccentettem. - Mert szükséges volt. A mai napig kiváló a kapcsolatunk. Nem azt mondtam, hogy terrorizálja, hanem hogy segítse. A fiú érezni fogja magán a segítő szándékot, hiszen ez a képessége, gondolja végig! Álljon mellette, támogassa. Mondja el, hogy ez most szükséges. Tudja, hogy nehéz neki, de szükséges. Magának el fogja fogadni. Ha nem tudja visszafogni a kiteljesedő hatalmát el fog veszni a saját vízióiban. Megtébolyodik, vagy olyasvalaki befolyása alá kerülhet, aki saját céljaihoz használja fel. És nem úgy használja mint a mostohaapja, hanem annál némileg... "kreatívabban". Az hogy esne a fiúnak? Gondolkodjon, mielőtt dühöngeni kezd újra. Nyugodtan gondolja végig - néztem a szemébe, fél kézzel nyugtatóan simogattam a lábát miután a kezébe adtam egy pohár vizet és most nem zavartam meg, míg tépelődve magába mélyedt, bár azt azért éreztem rajta, hogy a feszültsége ugyan megvan, de a haragja feloldódott.

Miután kissé kidühöngtem magam és Adam nyugtatólag visszasegített az ágyra, csendben hallgattam végig az újabb magyarázatot, ami persze nagyon is logikus és ésszerű volt, de a szívem nehezen vette tudomásul.
- Tudom, hogy igaza van! Ezzel tudom. – mutatok a homlokomra csendesen. – De ezzel nagyon nehéz egyetértenem Önnel – teszem a szívemre a kezem. – Én igazán szeretnék segíteni neki, és ha megpróbálom az Ön módszerét, nagyon félek, hogy elveszítem. – hajtom le a fejem gondolkozva. – De attól még jobban tartok, hogy, ahogy mondja valaki felhasználja a saját céljaira, és ezzel nem csak Joshnak, hanem nagyon sok embernek nehezítem meg az életét. Szóval Adam tanár úr nagyon nehéz helyzet elé állított, de megpróbálom megtenni a fiú érdekében. Nehéz lesz, de megpróbálom. – nézek a mellettem ülő férfire.

Mivel megnyugodott abbahagytam a lába simogatását, most már csak megpaskoltam a bokáját, aztán reagáltam a közben általa elmondottakra:
- Nem fogja elveszíteni Sheena - nyugtattam meg. - Legalábbis ha mindvégig érezteti vele a szeretetét is. Ne féljen.
Ahogy lassan megnyugodott immár magam is finoman érdeklődtem:
- Most már muszáj leszek megkérdezni: egész pontosan mi vezette arra, hogy kétségbe vonja az Intézetben folyó munkát? - érdeklődtem. - Annyira nem vagyok ostoba, hogy a képességei felől érdeklődjek, amikkel bejutott ide, de az okok... némileg meglepőek - ismertem el.

Jól estek nyugtató szavai és már magam is kezdtem elhinni, hogy talán sikerülhet is ez az őrült terv, de sok választásom tényleg nem volt. Mikor már látta, hogy nem fogok ismét leugrálni az ágyról kíváncsian kérdezni kezdett.
- Nem is tudom, talán a túlzott aggodalom a fiú iránt késztetett rá, hogy magam nézzek utána a dolgoknak. Tudja a hírekben annyi mindent hallani néha, az meg, hogy az Intézet maga, hogyan mutatja be magát, hát...hogy is mondjam, számomra nem biztos, hogy azt a képet láttatja, ami a valóság. Ugye érthető? Gondoltam, bejövök, kicsit belenézek a belső nyilvántartásokba, és észrevétlen távozom, ha azt látom ami tetszik, akkor jöhet Josh. - motyogom kicsit zavarban. - Hozzászoktam, hogy magam járok utána a dolgoknak, nem bízom az elém tett információkban. Sajnos van tapasztalatom, hogy így állok hozzá. De, hát nem gondoltam, hogy egy egyszemélyes hadseregbe botlom véletlenül. - vigyorodom el a kezemet fájó bordáimra téve. - Meg kell vallanom, eddig csak két ember volt, aki így helyben hagyott, és ezt vegye bóknak.

Megvontam a vállam:
- Lényeges az ilyesmit tudni, arra az esetre, ha rossz lenne a kommunikációnk a külvilágnak - válaszoltam őszintén. - De ha akarja megmutatom Önnek a diákok bizalmasan kezelt anyagain kívül a további belső adatainkat illetve néhány videot a gyakorló harcokról is ha kívánja.
Szavaira enyhe mosoly jelent meg az ajkaimon:
- Józan ember vagyok kedves Sheena, ez a harc másképp alakult volna, ha nem ott kerül rá sor - ráztam meg a fejemet. - Még nem vagyok teljesen hatalmában a képességeimnek, ráadásul semmiképpen sem tarthattam volna magam egy kifejlett fekete párduccal szemben. Ha nincs a bot, talán már a karmai ellen elbukom. Ne tulajdonítson ennek nagyobb jelentőséget. A lényeg, hogy egyikünk sem szenvedett maradandó sérüléseket.
Beállítottam egy monitort, hogy rálásson ha él az előbbi ajánlatommal, majd megszemléltem a szétszaggatott ruhákat és megcsóváltam a fejemet:
- Mielőtt elmegy kap valami másikat ezek helyett - jegyeztem meg.

Meglepett az igazgató-helyettes, mikor felajánlotta, hogy betekintést enged az iskola belső anyagaiba és még a harci gyakorlatokat is megnézhetem. Ez végképp eldöntötte számomra, hogy jó helyre készülök majd beiratni a fiút, és végleg a bizalmamba fogadtam egy nagyszerű tanárt.
- Nem kell lebecsülnie a képességét és a harci tudását kedves Adam. – adom vissza a bókot. – Nem vennék rá mérget, hogy miként alakult volna ez más terepen, de tényleg nem lényeg már. – mondom most már felszabadultan és aztán kíváncsian várom, hogy mit is fog mutatni nekem a férfi.
A ruhákra nézve, meg tényleg nem ártana valami normális szerelés, legalább a motoromig, mert ott lapul a dzsekim a csomagtartóban. – Hát akkor lássuk, mit is tanulnak itt a lurkók. – helyezem magam kényelembe.

Zongoráztam egy sort a klaviatúrán majd előhívtam legelőször egy gyors bemutató videót:
- Itt a birtok általános felépítését láthatja legelőször is, ugyan ez még nem egy belső videó, de azért lényeges, hogy térbelileg el tudja helyezni a dolgokat fejben, még ha ez unalmas is esetleg.
Ezzel elmagyaráztam miket láthat a felvételeken, a különböző oktató és közösségi helységek, egy tipikus diákszoba, gyakorló termek, labor, stb. Aztán rátértem az érdekesebb részére:
- Bemutatok egy tipikus gyakorló harcot a teremben. Itt egy kedves diákunk, Fúria fog megküzdeni egy a központi számítógép által megjelenített grafikus ellenféllel, konkrétan a Varanggyal. Bár technikailag vannak másféle lehetőségek is, mikor a terem amolyan akadálypálya jelleggel funkcionál, de ez talán valamivel érdekesebb.
Elindítottam a felvételt, amit hitetlenkedve követett Sheena, akinek tovább magyaráztam:
- A rendszer minden általunk ismert mutáns képességeit képes lemodellezni, majd megjeleníteni, mégpedig oly módon, hogy a lehető legnagyobb, de még megoldható kihívást jelentse a tesztre vállalkozónak.
Mikor a Varangy grafikus teste lebomlott kikerestem egy másik felvételt:
- Tessék az akadálypálya jelleg, itt Jégember teljesíti a csapdasorokat. Természetesen a rendszer és a kezelőpultnál álló operátor, itt konkrétan Rozsomák, mindent az ellenőrzése alatt tart, hiszen meghibásodás bármilyen rendszerben lehetséges, de ekkor azonnal manuálisan leállítható bármelyik gépünk.
Utána behoztam a központi helységből egy felvételt, ahol egy tréner vezetésével fiatalok sakkoztak illetve társasjátékoztak kéz használata nélkül, csupán elméjük erejével mozgatva a bábukat.
- Itt mentális gyakorlás folyik, némileg kötetlenebb formában. Nem lehet a készségeket, főleg a mieinket erőszakkal beleverni valakibe, már bocsánat a kifejezésért. Erre szolgál a játékosabb forma, amely alatt folyamatosan használhatják is egyúttal a képességeiket, ráadásul megtanulnak több felé figyelni.
Újabb felvételt nyitottam meg:
- Itt pedig egy abszolút nem iskolai program, csupán az ifjak kosárlabdáznak. Nos igen... nálunk kicsit másképp megy, mint az NBA-ben,,,
A labda magától mozgott, zsákolás után leszakadó gyűrű amit ujjal forrasztanak vissza, ötfelé osztódó játékosok és hasonlók látszottak a képernyőn hatalmas nevetések közepette.
- Illetve a karácsony is érdekes tud lenni - kattintottam tovább - ha repülő ember rakja fel a csúcsdíszt, illetve a Jégemberrel kezdünk el hógolyózni...
Aztán újfent a komolyabb dolgokat kerestem ki:
- Itt a labormunkát láthatjuk, mentális és fizikai orvosi tesztek, hogy figyelemmel követhessük a fejlődést és az esetleges problémákat - mutattam a képsorokra. - Ezek diagnosztikai vizsgálatok, de a tanulók egészsége érdekében létfontosságúak.
Végül kihúztam a klaviatúra tálcát, hogy ő is elérje:
- Itt a száraz adatok vannak még, iskolai tantervek, oktatott tárgyak és anyagok, követelmények, ilyesmik. Nyugodtan nézzen bele - biztattam.
Amíg végigkattogtatta kikerestem egy X jelzés nélküli egyenruhát és behoztam szépen összehajtogatva.
- Ezt majd felveheti, az ön mérete, ahogy a bakancs is hozzá - mosolyogtam rá. - De most még maradjon kicsit fekve. Elégedett a látottakkal? Vagy tudok még valamiben a kívánságára tenni?

Aztán belemerültem az iskola felépítésébe, hogy mi hol és merre található, de ez nem tartott sokáig, aztán jött az érdekesebb rész a harci teremben végzett gyakorlati oktatás és komolyan elámultam egyrészt a terem technikai felszereltségén és a gyakorlatok sokszínűségén és nehézségi fokán. Aztán jót mosolyogtam a furcsa tornaórán és az ünnepségen. De ami a legjobban érdekelt az a mentális gyakorlatok látványa, hiszen Josh is ebbe a kategóriába esik. Érdekesek voltak a tesztek és különböző vizsgálatok is.
Mikor Adam elém tolta a billentyűzetet, hogy magam nézzek bele az iskola irataiba, már csak úgy tessék-lássék kattintgattam találom szerűen a fájlokra, de már régen meg voltam győzve.
Közben a férfi behozott egy hasonló egyenruhát, mint ami a teremben rajta volt, csak jelzés nélkül és átnyújtotta.
- Nem hiszem, hogy nagyon sok kérdésem lenne, amire nem kaptam kimerítő választ. Talán csak az, hogy ha Josh beköltözik, akkor milyen gyakran jöhet haza, vagy mikor lehet meglátogatni? És köszönöm a ruhát. - mosolygok Adamra. - Nem akarom már feltartani, így is rengeteg idejét elraboltam és már tűrhető állapotban vagyok azt hiszem. - kecmergek le az ágyról, igyekezve hogy ne lássa, hogy még vannak fájdalmaim. Viszont már tényleg nem akkora, hogy elájuljak tőle.
~ A motoromig s hazáig kibírom, máskor is voltam már hasonló helyzetben! ~

Elnevettem magam:
- Ez nem egy börtön, hanem egy iskola - feleltem. - Lényegében akkor megy Önhöz amikor akar, illetve Önt is szívesen látjuk az iskola falai között. A saját fejlődése érdekében mondjuk szeretnénk ha ezek a tanórákon kívüli időpontokban történnének, hiszen neki azt hiszem még pótolni valója is van, elég sok. De természetesen a szabad idejében elmehet Önhöz, vagy eljöhet hozzá, nem gördítünk az ilyesmi elé nehézségeket.
Segítettem Sheenának talpra állni, majd az orvos szekrényhez léptem és kibontottam az egyik gyógyszert, majd a kezébe adtam egy pohár vízzel:
- Fájdalomcsillapító. Nem mondom, hogy egy lórúgás, de legalább az elméje tiszta marad mellette és tompítani fogja a fájdalomérzetet - mosolyodtam el, aztán az ajtóhoz léptem: - Magára hagyom, amíg átöltözik.
Miután ez megtörtént a kapuhoz kísértem, ahol kezet nyújtottam neki katonásan, amit valahogy nem bírok még mindig levetkőzni:
- Örvendtem a találkozás második felének - nyújtottam a kezemet. - Ha ennél valamivel ellenőrzöttebb körülmények között tréningezne, hívjon fel az iskolában - vigyorodtam el. - Szeretettel várjuk az ifjú Joshuát.

A válasz megnyugtatott, hiszen nem szerettem volna, ha csak nagy ritkán tudok találkozni Joshsal, mikor annyira a szívemhez nőtt. Igy viszont nincs akadálya, hogy akkor találkozzunk, amikor csak akarunk, természetesen respektálva, hogy ez ne ütközzön a tanórákkal, vagy a fiú más elfoglaltságával. Az ágyról való leszállás kínja Adam figyelmét sem kerüli el, és rögtön tesz is róla, és a kezembe nyom egy fájdalomcsillapítot, amit rögtön be is veszek, majd mikor már felöltözve állok és Adam visszatér én is indulok már.
A kapuban még a lelkemre köti burkoltan, hogy máskor, ha lehet ne ezt az utat válasszam, amit most már könnyen megígérhetek.
- A Harci termük viszont nagyon megnyerte a tetszésemet, ha engedélyezi, máskor is kipróbálnám. - mondtam kezet fogva vele. - És Josh hamarosan jelentkezik. - intek még búcsúzóul.

/Játék vége - köszönöm, nagyon élveztem. /

//Mivel Sarah még mindig eszméletlen és különösebben nem tud mi írni, így egyelőre saját kérésre kimarad//

Úgy tűnik, még ha ilyen szerencsétlen fordulatnak köszönhetően is, de teljesült az osztály vágya, és véget ért a szünet előtti utolsó irodalom óra. Amíg Mr. Steel hozzám nem szólt, csak feszengve vártam, hogy mondjon valami megnyugtató dolgot Sarah állapotával kapcsolatban. Amikor pedig meghallottam a kérdését, lassan bólintottam egyet.
-Rendben, megpróbálok minden tőlem telhetőt.
Bár nem volt túl megnyugtató a gondolat, hogy lehet, hogy tényleg egy telepata támadt rá, de egyelőre elég egy problémával foglalkozni... Lehunytam a szemem, hogy kicsit kizárjam a külvilágot, a többiek riadtságát, a saját aggodalmamat és a többi zavaró tényezőt. Megpróbáltam egy nyugodt, kellemes emlékre visszaemlékezni, majd miután úgy éreztem, sikerült kellő nyugalmat magamra erőltetni, elkezdtem Sarah felé is továbbítani ezt kellemes, bódító, "agy-pihentető" állapotot. Eddigre már Greg is visszatért az egyik fiatal orvossal, s pár pillanaton belül már el is indulunk a gyengélkedő felé. Nem tudom, jön-e még velünk valaki, én mindenesetre Mr. Steel után haladva követem a "beteget", s amíg az orvos vagy a tanárunk nem jelzi, nem szüntetem meg a képességem hatását.
-Dr. Miller? Azt megkérdezhetem, hogy pontosan mi az a csendes szoba, amit említettek? -miután meghallottam a kifejezést, egy darabig töprengtem rajta, hogy mégis mi lehet.
Egy halvány elképzelésem is volt róla, ám úgy gondoltam, egyszerűbb és biztosabb, ha inkább rákérdezek.

Elálltam az ajtóból, hogy a betegnek és díszes kíséretének szabad utat adjak. Ekkor vettem csak észre, hogy mi lelte az ajtót. Gyorsan helyreraktam majd a többiek után eredtem. Igazat megvallva nem is igazán a lány sorsa, sokkal inkább ez a csendes szoba piszkálta csőrömet. Tekintve, hogy biztosan nincs életveszélyben, nem láttam okát aggodalomnak. Úgy tűnik kérdezősködés erén Ratna megint hozza a formáját. Ha ez a bizonyos szoba valami érdekeset tartogat azt meg kell nézni közelebbről is. Van egy tippem az iskola melyik eldugott szeglete lehet.

Pár perc sem telik bele, s 5 fős csapatunk már le is ért a gyengélkedőre. Igaz, itt sem jártam még túl sokszor azelőtt... akarom mondani egyszer véletlenül erre kószáltam, de akkor se jutottam be ide. Bár ez most lényegtelen. Mondanám, hogy úgy néz ki, mint egy egyszerű kis orvosi rendelő, bár azokban többnyire nincs ilyen mennyiségű fém ott nem virítanak nagy X jelek az ajtókon... Elsőre már azt hittem, hogy ez az a csendes szoba amit Mr. Steel említett, de úgy tűnik tévedtem, ugyanis az egyik ajtón egy másik helységbe jutottunk. Hát... már a gyengélkedő sem volt "gyenge", de itt aztán tényleg szóhoz sem jutottam egy darabig a döbbenettől. Mázli, hogy most nem nekem kellett beszélni, Miller doki meg elég otthonosan mozog itt, szóval Sarah biztosan jó kezekben van.
Azért biztos ami biztos, amikor a doktor vizsgálni kezdi a lányt, én inkább megszüntetem a képességem, hogy a valós képet mutassák azok a műszerek.
Mr. Steel magyarázatától nem leszek sokkal okosabb, nekem már ez is eléggé tudományos-fantasztikus leírás volt róla, az mindenesetre megragadja a figyelmemet, hogy kétirányú szigetelő, és telepatikus jellegű képességek esetében ez bizony jól tud jönni.
-Mr. Steel, lehet még egy kérdésem? Eddig szerencsére nem kellett igénybe vennem az iskolai gyengélkedő nyújtotta szolgáltatásokat, de... ezt a bizonyos csendes szobát csak a tanárok használhatják, esetleg engedélyt kell kérni, vagy Dr. Miller vagy más orvos beleegyezése szükséges? Vagy bárki, bármikor szabadon használhatja?
Amikor a doki közli, hogy minden rendben lesz, azért nagy kő esik le a szívemről, mosolyogra Greg felé pillantok.
-A vizsgálatok ideje alatt nem alkalmaztam rajta a képességem... Dr. Miller, miután felkelt, még szükséges "nyugtatóznom" Sarah-t, vagy elég a pirula amit lenyel? -kérdezem az orvost biztos ami biztos, majd a lányhoz lépek, hogy felkeltsem.
Gondolom tőlem talán kevésbé ijed meg, mint ha vigyorgó képe lenne az első látvány, ami ébredés után fogadja. Pláne, hogy ilyen "túlöltözött"...
-Sarah... Sarah, ébresztő... hallasz engem? Ratna vagyok, rosszul lettél az óra közben, úgyhogy lekísértünk a gyengélkedőre... -magyarázom neki, hogy egyszerűbb legyen kapcsolnia, hogy mi a szitu, közben pedig hol a kezét paskolgatom óvatosan, hol a vállát rázom meg finoman.

Az útvonal eleje ismerős volt. Mielőtt azonban befordultunk volna a gyengélkedő ajtaján, a folyosó végén díszelgő ajtóra pillantottam ami Cerebrohoz vezet. Ekkor felötlött bennem Lis kétségbe esett arca amikor kihajtogattam az ajtót. Ez jókedvvel töltött el. Aztán beléptem én is a többiek után. Ami fogadott az a technika magas foka. Vizsgáló tekintetemet körbe futtattam minden egyes berendezésen és szerszámon. Miután gyermekhez hasonlóan ámuldozva sétálgattam körbe körbe megálltam a csendes szoba ajtajánál. Nem igazán tudtam rendesen beméri a dolgot így rátenyereltem és úgy vizsgáltam meg az összetételét.
~Nekem az azt hiszem kifejezés nem elég...
Ahogy végezte ma vizsgálódással visszafordultam a többiek felé. Úgy tűnik Sarah jól van. Ratna kedvesen mosolygó megkönnyebbül tekintete találkozik az enyémmel. Én eddig is nyugodt voltam bár azt furcsálltam ugyan, hogy ha ugyan azzal a telepatával beszélgettünk akkor az én agyamat miért nem égette ki? Ekkor akaratlanul is Sarah hajára pillantok és elkap a mosolygás.
~Jó ez gonosz volt...
Míg Ratna Sarahval foglalkozik én éppen megfogalmaznám a kérdést, de Mr Steel még itt van és ha rájön, hogy én beszéltem az óráján... biztos feladna még 1-2 könyvnyi házi feladatot. Nem mintha ezeket megcsinálnám de így legalább kevesebb lesz a számlámon. Így hát csöndben vártam ,hogy a lány magához térjen.

Jóleső csönd váltotta fel egy idő után a fejemben tanyát verő darázsfészket. Most nagyon jól esett és nem is örültem neki, hogy valaki megint beszélni kezdett. Végül csak eljutott a tudatomig, hogy most nem a fejemben beszélnek, hanem valahonnan kívülről hallom a hangokat.
- Sarah! ...Sarah! - Jé, valaki az én nevemet ismételgeti és még enyhe rázkódásokat is érzek hozzá.
~ Vajon ki az és mit akar tőlem? ~ meditálgatok magamban, mikor a rázogatások erősebbek lesznek.
- Jól van! Megyek már! - motyogom az orrom alatt és kinyitom a szemem, hogy megnézzem ki az aki, nem hagy aludni. -Ááá! Ratna! Mi a baj? Elaludtam? Neeem! Várjunk csak! - kezdek magamhoz térni és körbenézve a szobába tömörülő embereken, már kezd derengeni, hogy .....- Irodalom óra volt! Óóóóó....
Most már eszembe jutott minden, de azt nem tudtam, hogy miért és hogyan kerültem ide.
- Mi történt? - néztem körbe segítségkérően.