Kikötő és komp 5 5 1

Kikötő és komp

12 / 13 oldal Previous  1, 2, 3 ... , 11, 12, 13  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Re: Kikötő és komp

Témanyitás by Szellem on Szomb. Feb. 18, 2012 9:23 pm

//Sheena//

Talán meg kéne lepődnie rajta, hogy Sheena ennyire ellenkezik az ötlet ellen, hogy ő eltűnjön az életéből - az ennyire alatt persze azt kell érteni, hogy alig észrevehetően, de de a tőle megszokott jéghideg profizmushoz képest ezek a mikroszkopikus jelek nagyjából annyira hatnak diszkrétnek, mint egy tűzijáték - de mégsem teszi. Bármilyen furcsa, és talán kényelmetlen is beismernie, de mind a ketten sokat változtak az elmúlt időben, amit mi sem bizonyít jobban, hogy szakított időt arra, hogy elköszönjön, ahelyett, hogy csak lelépne.
-Tudod, ő már ott van, most éppen alszik, legalábbis nagyon remélem, ha felébred, és nem vagyok mellette, nagyon meg fog rémülni. - Bár ezt elég szomorúan mondta ki, ahogy a mondat végére ér, kissé felnevet, miután jobban belegondol a dologba. - 271 embert nyírtam ki, és mégis ez az, amiért bűntudatom lenne! Behalok...
A szélesnek nem mondható mosoly akkor sem távozik az arcáról, amikor a nő elveszi tőle az órát. Közelebb lép, s egy villámgyors mozdulattal átöleli partnerét.
-Te is hiányozni fogsz nekem! - Jelenti ki, majd el is távolodik tőle, s kezét is villámgyorsan leveszi vállairól. Olyan közel van már hozzá, hogy visszavonuljon, nem most kéne elpatkolni. - Bérgyilkosok vagyunk, ha mi búcsúzunk el valakitől, az általában örökre szól, de nálam már volt erre kivétel, remélem most is így lesz....Ha megszületett a baba, mindenképpen írok majd neked, egy lekövethetetlen címről. Addig is minden jót....
Ha a nő később megnézi a karórát, érdekes dolgokat talál benne, például hogy valaki kinevezte őt a Methal Inc. biztonsági vezetőjének - már persze, ha elfogadja - és ezzel az igazgatótanács élére is került hirtelen, tekintve, hogy a másik kettő, még életben lévő tagja házon kívül fog tartózkodni, kitudja meddig...
-Ég veled, partner!
Szellem ezzel eltűnik a hajó fedélzetéről, Sheena-ra bízva a hadművelet további részét. A matrózok megtesznek neki bármit, a maffiózók pedig pláne, akár még a reggelijét is az ágyba hozzák, ha arra kéri őket. Több atrocitás már nem vár rájuk az úton, a célnál pedig egy magánrepülőgép várja a bérgyilkosnőt, hogy a hazaútja sokkal-sokkal gyorsabb legyen.

//Köszönöm a játékot, szuper voltál! Very Happy//

_________________
I am the shadow, and the smoke in your eyes,
I am the ghost, that hides in the night

Szellem
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma: 1059
Hírnév: 43

http://eladokkonyve.freeblog.hu/

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötő és komp

Témanyitás by Ratna Nayar on Szomb. Feb. 18, 2012 10:26 pm

::Adam, Sarah::

Annak ellenére, hogy Dennis eleinte nem igazán akart beszélni róla, örültem, hogy végül mégiscsak megeredt a nyelve, ráadásul egy-két újabb infót megtudtunk a keresett személyről. Ha nem is a tartózkodási helyéről, de személyiségről mindenképp, és azért az sem utolsó. Mondjuk attól nem voltam valami nyugodt, amit Morganről hallottam. "Ha nem akarod átvágni..." Hát... végülis őt nem akartuk, hanem Lemest, meg nem is átvágni, csak kicsit manipulálni, de na, azért vele nem szívesen futnék össze vele a közeljövőben.
Amikor aztán kicsapódik az ajtó, csak rosszalva nézek az újonnan jött vendégek felé. Miután pedig egyenesen felénk veszik az irányt, az is kiderül, hogy Dennis ismerősei.
-Nektek is szia. -teszem le a villámat a tányér szélére, hogy köszönjek nekik, ha már ők elfelejtettek.
Egyelőre nem akarok közbeszólni Dennis és Vince beszélgetésébe, elvégre ő ismerik egymást, csak el tudják intézni... Amikor azonban lerepül a tányér az asztalról, és csörömpölve földet ér, önkéntelenül is összerezzenek. Kezd nagyon nem tetszeni ez a kis társaság. Körbenézek a kifőzdében lévő többi emberen, kissé furcsállva, hogy ezek után még egy alkalmazott sem jött, hogy rendre intse a fiatalokat. Ahogy nevetni kezdenek, csak egy szúrós tekintetet kapnak tőlem válaszul, olyan "ha-szemmel-ölni-tudnék-már-halott-lennél" félét. Amúgy meg nem kell tudniuk róla, de ezért a csizmáért már úgy is kár, hamarosan fájdalmas búcsút veszünk tőle...
Reméltem, hogy nem kell közbeavatkoznunk, elvégre Dennis ismerősei, aztán nekem nem hiányzik, hogy utána még ezzel is szekálják, hogy a lányok védik meg, vagy tudomisén, milyen magyarázatot találnak ki rá a nagymenők. Amikor azonban még fel is lökték, és senki nem vett tudomást róla, vagy jött volna segíteni, rendet tenni, nálam is betelt a pohár.
-Na jó, most már elég volt. Mi lenne, ha abbahagynátok végre és lelépnétek? Ennyire nem veszitek észre magatokat? -kérdeztem felháborodva.
Amikor az egyikük a fülembe suttog, kiráz a hideg a gondolattól, hogy milyen tapló módon bepofátlankodott a "személyes terembe". Saját akaratából, úgy, hogy még csak azt se lehet felhozni mentségnek, hogy használtam rajta a képességemet és azért... Ez már akkor is eszméletlenül irritált, amikor egy Xavieres ismerősöm játszott el hasonlót, hát még most, hogy egy idegenről volt szó! Fél kézzel arrébb löktem a srácot, mielőtt még közelebb hajolhatna hozzám, majd Dennishez léptem, hogy felsegítsem a földről.
-Megy a búbánat. Egyáltalán minek jöttetek ide? -kérdeztem vissza az invitálásuk hallatán, s már eldöntöttem magamban, hogy ha még most sem állnak le, akkor megfosztom őket az önbizalmuktól, de úgy tűnik, Sarah-t még jobban felbosszantotta a fiúk viselkedése...
Ezelőtt még sosem láttam élőben, hogy a képességét használná, de azt sejtem, hogy nem valami kellemes érzés. Nagyon nem... Igaz, jobb lett volna erőszak nélkül elsimítani a dolgot, de... végülis, megérdemelték. Egyedül attól féltem, hogy milyen következménye lesz ennek az egésznek, akármilyen jogos is volt Sarah lépése, hisz még mindig a kifőzdében vagyunk, ennyi szemtanú előtt... Csak ne legyen megint rendőrségi ügy belőle, abból egy hétre egy bőven elég volt. Hú, vagy ha most toppannának be a GPS nyomára bukkant kommandósok... Vagy Logan, még a kommandósok előtt, ó jajj...

Ratna Nayar
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma: 526
Hírnév: 43

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötő és komp

Témanyitás by Sheena Duran on Szomb. Feb. 18, 2012 10:35 pm

/Szellemnek/

Mikor Szellem szóba hozza Lynn-t és, hogy menyire a szívén viseli, hogy ne rémissze meg, én sem állom meg, hogy ne mosolyogjak a helyzeten.
Persze megértem, annak ellenére, hogy sajnálom és amennyire nem illik ez a szomorú búcsúzkodás két bérgyilkoshoz, azért örülök, hogy végül is sort kerített rá és nem csak a hiánya tűnik fel egy idő után.
Az ölelése olyan váratlanul ér, hogy szinte megdermedek, és talán félre is érti a testbeszédemet, mert azonnal elhúzódik, amikor még mindig döbbenten meredek rá.
Mire válaszolhatnék a búcsúszavaira és én is megölelhetném, hogy érezze, én is kedvelem, már el is tűnik.
- Vigyázz magadra és Lynnre is! – kiáltom még utána, hátha meghallja. – És el is várom, hogy értesüljek a kis lurkóról. – teszem még hozzá valamivel halkabban, hiszen már úgy sem hallja.
Aztán csak állok ott, mint aki földbegyökerezett, olyan üres lett hirtelen minden.
A hajó és az emberek irányítása így már rám maradt, de gond nélkül megérkeztünk, aztán már a haza felé tartó úton, a magánrepülőn, amit gondolom Szellem intézet, az órát is megszemléltem. Leesett államat kicsit később összekaparva döbbenten néztem ki a kék égre és gondolatban még egyszer boldog és főleg békés életet kívántam ennek a kiismerhetetlen embernek.

//Játék vége - Te is, és köszönöm a játékot Very Happy //

Sheena Duran
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma: 955
Hírnév: 11

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötő és komp

Témanyitás by Adam Windsor on Szomb. Feb. 18, 2012 11:14 pm

Hát érdekes eredményei lesznek az akcióitoknak több szempontból is...
Sarah nyakán előugranak a tüskék, mire kéretlen "udvarlója" csak nyüsszögni bír, ugyanis finoman éppen megcsókolná a nyakadat, nyelve hegye a bőröd érinti, szóval enyhén szólva rácsatlakozol a központi idegrendszerére. A fiú térdre roskad fájdalmasan szorítja a tenyerét a szájára, de épp nem vagy kegyes hangulatban, lazán ráfogsz a nyakszirtjére, mire rángatózva üvölteni kezd, amíg csak megszánod, na meg foglalkoznál a többivel is.
Vince szerencséjére messzebb lép tőled, de két jó madár még követi a társát a padló kényelmének élvezetében reszketve fogják a végtagjaik és remegnek veszettül.
Ratna megérzi hirtelen Dennis ijedelmét, ez alkalommal ő lép be hirtelen a személyes zónádba úgymond, lényegében egyetlen határozott mozdulattal magához ránt, majd maga alá fordít a padlón. Döbbenetedben reagálni sincs időd semmire, aztán látod a kín lángjait fellobbanni a fiú szemében, amint darabokra törik a hátán egy szék. Kénytelen vagy rádöbbenni, ezt bizony a szöszi neked szánta, a te tarkódon ment volna forgáccsá, ha nem reagál jól a fiú. Mindenesetre vaskos teste most élő páncélzatként fogta fel az ütést, így megmenekültél egy randa agyrázkódástól, vagy úgy néz ki még rosszabbtól... Merthogy Vincent barátotok kezében pillangókés villan... Megmaradt társa, egy fekete bőrű, magas fiú döbbenten mered rá:
- Hé, haver! Ne legyél már hülye... Rakd el a bökőt... Hallod?!
Úgy néz ki a vezérnél elmentek otthonról, ki van akadva, de veszettül:
- Majd pont két kis kurva, meg egy zsírpacni fog belőlünk hülyét csinálni nem? Ezt kapd el ribanc! - rikoltja tajtékozva, aztán dobásra emeli a pengét...
Sarah túl messze van, hogy elérje, ellenben a fegyvertől nincs mit tartania erős bőre miatt, így tenyereit kitartva tüskéivel célozza a nagymenőt. Ratna ellenben szinte mást se érez, mint Dennis egyre inkább zakatoló érzelmeit. Ha eddig nem is mutatkozott meg, de azért úgy néz ki, a fiúban is benne vannak a családi gének, a kövérkés kocka testében csak ott lapul egy harcos és a szituáció amelyben a számára kedves embereknek baja eshet elő is hívja azt...
Felpattan rólad és Vincere veti magát testével próbálva felöklelni a focistát. Így viszont lővonalba kerül mindenki előtt. A kés mélyen megvágja a felkarját, onnan elpattanva esik a padlóra, Fúria tüskéit jó részt hárítja a pulcsija, kivéve 2-3 db-ot, amik a nyakszirtjébe fúródnak. Fájdalmasan sikolt, de a mozdulatot már semmi nem fogja vissza. Vállal öklel Vince mellébe, hogy a fiú a pultnak vágódik és hörögve rogy térdre. A kifőzde vendégei eddig vigyorogva nézték az összecsapást, de most, hogy kés is előkerült jó páran felpattannak. Ratna érzi, ha nem nyugtatja le a tömeget, akkor a huligánt most úgy megverik mint szódás a lovát...
Dennis a vérző karját markolva kirohan az utcára, feltételezem követitek, lévén az egy szem talpon maradt focista, a néger srác már aligha jelent fenyegetést, ő a bicska feltűnésétől kezdve leblokkolt, nem akart már balhét.
A fiatalember nem jut messzire, odakint cirka 20 méterre egy kukára támaszkodva zihál fogcsikorgatva. Ahogy beéritek halljátok a zaklatott légzését, majd hirtelen térdre roskad és a légzése egyre bizonytalanabb ütemet vesz fel, mint aki levegő után kapkod. Ha bármelyikőtök megérinti, arra összerezzen, de felnézve azonnal megszólal:
- Ugye nincs bajotok? - kérdezi ijedten. - Nagyon sajnálom... sajnálom... én... kérlek bocsássatok meg... - nyögi.

Adam Windsor
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma: 359
Hírnév: 16
Tartózkodási hely: Xavier Intézet

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötő és komp

Témanyitás by Sarah Wilchok on Vas. Feb. 19, 2012 11:31 am

Nem akartam bajt, és ezért most duplán dühös vagyok, hogy használnom kellett itt az képességemet, így hárman hamar padlóra kerülnek általam. Viszont Vince sajnos időben elhátrál így őt nem érem el, és rémülten látom, hogy így van ideje rá, hogy Ratna feje felé lendítsen egy széket, amit már nem tudok megakadályozni. Döbbenten látom, hogy ezt megteszi helyettem Dennis, aki villámgyorsan reagál és a saját testével állja útját a lány felé zúduló ütésnek. Gondolatban hálásan dicsérem meg a fiút önfeláldozó tettéért, de nincs időm ezt szóban is közölni vele, hiszen Vince kezében egy kés jelenik meg, ami nem csak engem, hanem saját társát is meglepi, hiszen más egy kis csetepaté és más a gyilkosság, ha az a bökő komolyan eltalál valakit.
A néger fiú is igyekszik ezért gyorsan lebeszélni vezérét erről az akcióról, de annak teljesen begőzölt az agya, hogy a büszkeségén csorba esett, így ezt meg sem hallja, hanem már hajítaná is felém a pengét. Mivel esélye sincs, hogy kárt okozzon bennem, inkább a további akcióinak leállítására törekedve emelem felé a kezem, hogy kilőve tüskéimet, kicsit elzsibbasszam a srácot és utána lecsaphassam végre, de ekkor ér ma a második meglepetés, hiszen Dennis egész egyszerűen beleugrik a kés útjába, ami csúnyán megvágja, de most ezzel sem törődve ökleli fel ellenfelét, mint egy bika, de közben sajnos a Vincének szánt tüskék is őt találják el, legalábbis egy-kettő.
Megkönnyebbülve látom, hogy talán komolyabb baja nem esett, viszont sikerült a pultnak repítenie a nagyfiút, aki most levegő után kapkodva a földön marad.
Most már a kifőzde vendégei is megelégelték a focisták ténykedését, főleg a kés előkerülésével és fenyegetően mozgolódni kezdenek Vincent felé.
Mire vissza fordulok Dennis felé, hogy megnézzem mi a helyzet vele, már a sérült kezét fogva el is rohan mellettem, ki az utca felé.
Ratnára nézek, aztán, ha ő is jön, vele együtt sietünk a fiú után, hiszen egyrészt megsérült, másrészt olyan hősiesen viselkedett, amit sosem néztem volna ki belőle és szerettem volna megköszönni neki, hiszen nem tudhatta, hogy nekem nem ártott volna a kés, és az életét kockáztatta, hogy megvédjen. Most már egészen más szemmel néztem ezt a kövérkés, mindenki által eddig csak lenézett és megalázott fiút. Már nem csak az szükséges információhoz vezető egyik lépcsőfokot, hanem egy leendő barátot láttam benne.
Nem messze az épülettől már utol is értük, hiszen lihegve támaszkodott egy szemetes edénynek. Ijedten léptem hozzá, mikor összeesett, hiszen még a légzését is alig hallottam, azt hittem elájul, de még ekkor is csak felőlünk érdeklődött és magát hibáztatta.
- Dennis, nincs semmi bajunk, de viszont te megsérültél. Engedd, hogy megnézzük, lehet, hogy kórházba kellene menünk. – hajoltam le hozzá. – Borzasztóan meggondolatlan és hihetetlenül bátor tett volt a kés elé ugranod, és köszönöm neked. – mosolyogtam rá közben biztató szemekkel.


Sarah Wilchok
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma: 753
Hírnév: 8

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötő és komp

Témanyitás by Ratna Nayar on Hétf. Feb. 20, 2012 4:09 am

Csak ledöbbenve figyelem Sarah tevékenykedését, de valahogy nem tudom hibáztatni érte, bár tény, hogy elég rémisztő ilyen állapotban látni szerencsétlen srácokat, de önvédelemből tette. Mondjuk egy ilyen húzásért tőlem is minimum egy tökönrúgást kapott volna az ifjú Casanova, azok után, ahogy bemutatkoztak, és így elnézve, ahogy a földön fetreng kínok között, azt hiszem, azzal talán még jobban is jártak volna... Nem jó dolog Sarah-val ujjat húzni, az aztán tuti. Csak kővé dermedve figyelem őket, így el is feledkezek róla, hogy mások is vannak... Dennis hirtelen hangulatváltozása zökkent ki a bambulásból. Először csak azt hittem, hogy Sarah produkciója sokkolta ilyen szinten, aztán ahogy magához ránt és lenyom a földre, első gondolatként az jut eszembe, hogy engem akar ártalmatlanná tenni, mielőtt még én is valami bajt okoznék. De nem! Amikor egy pillanattal később már reccsen a szék a fiú hátán, hirtelen világossá válik, mennyire félreértelmeztem a helyzetet, és ha Dennis nem lépett volna közbe, akkor most 1-0 lenne Vince részére. Részemre meg minimum 2 hét kórház, vagy talán még több is.
Amikor előkerül a kés, szinte pánikolva próbálom minél előbb leállítani a srácot, mivel jobb nem jut eszembe, egy jó adag bizonytalansággal és félelemérzettel, mielőtt még kárt okozna, koncentrálás közben pedig csak azért szurkolok magamnak, hogy időben kezdjen el érződni a hatás... De úgy tűnik, elkéstem.
A következő néhány másodpercben még inkább felgyorsultak az események, ahogy Vince eldobta a kést, Sarah támadásba lendült, Dennis közbelépett... a fiú kiáltása, Vince felkenődése a pultra, majd kiterülése a földön... a többi vendég zúgolódása, majd Dennis hirtelen távozása... Egy pillanatra elbizonytalanodok, hogy maradjak-e, hogy lenyugtassam a tömeget, hisz Vincent így is megkapta a magáét. Végül azonban körbenézek és megkönyörülök rajta, és ha új érzésekkel nem is próbálom helyettesíteni a felbűszült tömeg tagjainak jelenlegi érzéseit, azért a meglévőkön tompítok, mielőtt még agyonverik szerencsétlent (gondolom agresszió, düh, ellenszenv, meg csupa hasonló lehet a domináns). Azt hiszem, anélkül is megtanulta egy életre a leckét.
Ezt követően sietve Sarah után indulok, aki addigra már Dennis mellett állt. Így, hogy nem jutottak túl messze, még egész könnyedén irányíthatom a kifőzdében lévő embereket, legalábbis akiket ott láttam. Ha a konyháról azóta előkerült a felbőszült személyzet, vagy új agresszív alakok lépnek színre, akiket innen nem veszek észre, akkor pech. Legalábbis Vince szemszögéből.
Nem festett túl jól a fiú, a kezén lévő nagyon csúnya vágás pedig még annyira sem tetszett (pláne ha az embernél egy sima "elvágtam az ujjam"-nál kezdődik a csúnya vágás kategória). Azon azonban egyenesen meglepődtem, hogy első reakciója, hogy felőlünk érdeklődik, majd bocsánatért esedezik.
-Én is jól vagyok, hála neked. Köszönöm, amit értem tettél... hogy megmentettél odabent Vince-től. -felelem hálásan, tiszta szívből, de aztán aggódó hanggal folytatom- Viszont Sarah-nak igaza van, nem ártana egy dokival is megnézetni a kezed. No meg a hátad... Hogy érzed magad? Lehet, hogy jobb lenne, ha leülnél... Esetleg hozzak vizet, vagy valamit?
Lassan, óvatosan közelebb lépek hozzá, majd ha nem húzódik el, és engedi, akkor szemügyre veszem, hogy mennyire súlyos a sebe. Aztán, ha nem ellenkezik, akkor jobb híján a sálammal finoman bekötözöm a vágást. Mondjuk attól még jó lenne egy dokit is keríteni, mielőtt kiderül, hogy bordarepedése is van a nekem szánt szék miatt.

Ratna Nayar
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma: 526
Hírnév: 43

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötő és komp

Témanyitás by Adam Windsor on Hétf. Feb. 20, 2012 10:17 am

Dennis enyhén remeg a földön, de ez talán betudható a verekedés okozta adrenalin löketnek is, viszont a szabálytalan légzése komoly fájdalomra, igen Ratna, esetleges bordarepedésre vagy törésre utalhat. Kétségbeesetten szorítja a tenyerét a sebére, verejtékezve mered rád, láthatólag nem szeretné ha szemügyre vennétek, ami kissé furcsa. Főleg mert a vérzés hevesnek tűnik, végigcsorog a karján. Bármi is az oka annak, hogy ellenkezne legszívesebben, nagyon nem tűnik jó ötletnek...
Viszont "örömötökre" a Sarah által palacsintává taposott nagymenők közül kettő is összeszedte magát annyira, hogy utánatok jöjjön, vagyis az egyik, meg a néger srác. Lassan közelednek, mire Sarah vészterhes nyugalommal áll fel és fordul feléjük. Ratna te komolyan kezdhetsz aggódni a fiúk maradandó testi épségéért a barátnőd érzelmi reakciói alapján (már ha akarsz aggódni persze Smile ). Ellenben úgy néz ki nincs baj, a sötét bőrű fiú védekezőn emeli fel a két tenyerét, hárító mozdulattal:
- Hé! Hé! Nem akarunk balhét! - hadarja gyorsan. - Csak késről eddig nem volt szó és hát...
Társa még kínlódva tapogatja az alkarját, Fúria keze nyomán, de közbe vág:
- Szóval, hogy a Hájf... - köhécsel egy sort, ahogy a másik focista könyöke a lengő bordái alá szalad, de gyorsan javít: - Na hogy Dennis rendben van-e...
- Jaja - kontrázik a néger. - Csak ökörködésnek indult, meg egy kis szívatásnak, erre senki nem gondolt - rázza a fejét lemondóan.
Ratna te érezheted, hogy a srácok érzelmi reakcióik alapján őszinték. Kötekedő, nagy szájú alakok, akik minden létező balhéban bármikor benne vannak (főleg csapatban, főleg gyengébb ellen) de azért a gyilkos szándék messze áll tőlük. Inkább csak huligánok.
Nem úgy Vince! A lenyugtatás jól sikerült odabent. így a szőke fiú is hamarosan a két haverja után érkezik. Ködös tekintete, remegő ajkai bárminél beszédesebbek. Tombol benne az indulat, parttalan agresszió, gyilkos szándék, őrjöngő brutalitás. Talán le tudnád nyugtatni, de igencsak kizökkent a tény, hogy Dennis nagyon fájdalmasan nyög fel. Nagyobb lehet a baj mint hinnéd...
Döntened kell. Van lehetőséged időben, míg közeledik elmosni a fenti indulatokat a bandavezérből, ez esetben oda sem megy hozzátok, hanem bevágódik a kocsijába és elhajt, viszont Dennis elveszti az eszméletét.
Ha a keményebb lecke híve vagy, akkor Sarahra hagyhatod a nagymenőt és némi finom ráhatással (nem kötelező képességgel, szelíd erőszakkal is elvonhatod a fiú kezét, hagyni fogja) megvizsgálhatod a sebet. Ez eseben Sarahnak egy kését elvesztett, de tökön szúrt bika módjára tomboló fiút kell helyben hagynia. (A kését a haverjai elszedik, mindketten megpróbálják megállítani, lebeszélni, egyikük kiütni a kezéből a bökőt, de nem nagyon hallgat rájuk). Vince gyakorlott, de képzetlen bunyós, szabadon a földbe döngölhető.
Mindenesetre előbb vagy utóbb Ratna meg tudja vizsgálni vagy így, vagy úgy a sebet. Azonnal érzékeled, hogy a sérülésből csordogáló folyadék furcsa. Jóval sűrűbb, mint a vér és síkos, olajos tapintású. Ha nem a ruhaanyagon, hanem szabad bőrfelületen vagy a kezeden is megvizsgálod, akkor bizony láthatod, hogy a színe is más: narancsos árnyalatú, elég sötét folyadék. Értetlenséged Dennis oldja fel, ha őt választottad és magánál van:
- Igen... mutáns vagyok, de... hidd el nem bántok senkit... - suttogja fáradtan, láthatólag még nincs tisztában azzal, hogy ti is azok vagytok.
Ha inkább Vincet nyugtattad le, akkor pár másodperc után akkor is le fog esni a tantusz. Mindenesetre ez a seb nem komoly, ha elállítják a vérzést, ami az egyetlen veszélyforrás benne, na meg illő lenne persze kitisztítani is a biztonság kedvéért. A bordáit azért nehéz lenne megvizsgálni így hirtelen, arról nem fogsz tudni nyilatkozni.

Adam Windsor
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma: 359
Hírnév: 16
Tartózkodási hely: Xavier Intézet

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötő és komp

Témanyitás by Sarah Wilchok on Hétf. Feb. 20, 2012 8:18 pm

Alig, hogy megérdeklődtük Dennistől, hogy ne segítsünk-e, már a belénk kötő jómadarakból kettő újból megjelent, és én még hideg nyugalommal, de a belsőmben kitörni készülő vulkánként álltam fel, hogy kellő fogadtatásban részesítsem őket.
Azonban úgy néz ki nem akarnak bajt, mert a néger fiú, aki odabenn is csitítani próbálta a vezérét, most is békítőleg int üres kezével, majd kifejtik a maguk módján, hogy nem akartak bajt, csak kicsit szórakoztak volna a fiúval, és nem gondolták, hogy idáig fajul a dolog.
Még mindig kicsit kételkedve néztem rájuk, de úgy nézett ki tényleg csak meg akarták nézni nincs-e a fiúnak nagyobb baja.
De aztán feltűnik a színen az emlegetett bajkeverő is. Vince viszont nem bocsánatot kérni jött, hanem láthatólag teljesen be volt gőzölve. A szemei vérben forogtak és éppen csak nem szuszogott úgy, mint egy megvadult bika.
Látszott, hogy ő most nagyon meg akarja mutatni, hogy ki is az erősebb és erről senki nem tudja lebeszélni, még a saját haverjai sem.
Mikor Dennis felől fájdalmas nyögés hallatszik, egy pillanatra én is oda kapom a fejem, de látom, hogy Ratna vigyáz rá és igyekszik ellátni, így én teljes figyelmemmel az őrjöngő focista felé fordulhatok.
A két srác továbbra sem bír Vince-vel, habár legalább a kését sikerült elvenniük tőle, jobban mondva kiütötték a kezéből, de ettől sem állt le, a két fiút félretaszítva robogott felénk.
Kicsit előrébb sétáltam, hogy nehogy Ratnának vagy Dennisnek baja essen, ha nagyobb lendületet venne a verekedés, habár nem szerettem volna sokáig húzni vele az időt, Dennisnek úgy nézett ki nagyobb segítségre lesz esetleg szüksége.
Mindkét képességemet aktiváltam azért, biztos, ami biztos alapon. A srác nagy lendülettel érkezett és így nem tudtam megragadni a kezét, ami a gyomromba száguldott. Erős ütés volt, ha nem lett volna a képességem tuti földet fogok és nem is állok fel onnan egy darabig, de így csak hátrébb léptem két lépést.
- Ennyire tiszteled a női nemet? – csóválom meg a fejem rosszallóan, majd egy ollózó mozdulattal megpróbáltam állon rúgni, hogy visszaadjam a kölcsönt, és nehogy már megússza ezek után egy sima sokkolással.
Kicsit hátra hőkölt, így csak részben értem el, nem kapott nagy ütést, de így volt ideje megrántani a levegőben lévő lábam, amitől hanyatt estem és a levegő gyorsa szaladt ki a tüdőmből.
~ Au! Ez fájt! Na ebből elég, azt hiszem nem kéne szórakozni tovább!~
Már robogott is, hogy egy rám vesse magát, nagyot dobbantott a lábával, ahol még az előbb a testem volt, de én már arrébb gurultam és felpattantam, majd egy kézen átfordulás után a lábammal a nyakába kapaszkodtam és a lendület erejénél fogva majdhogynem a nyakába ülve döntöttem hanyatt és fogtam két kézre a fejét most már nem kímélve a tüskéimtől. Nem is engedtem el addig, míg az üvöltése és rángatózás abba nem maradt, akkor felálltam, otthagyva a földön.
- Nem kell betojni, - néztem a srácok rémült szemébe, - csak elájult.
Aztán gyorsan a fiút ápolgató Ratnához siettem.


Sarah Wilchok
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma: 753
Hírnév: 8

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötő és komp

Témanyitás by Ratna Nayar on Kedd. Feb. 21, 2012 12:14 am

Épp azt próbálom kideríteni, hogy Dennis mennyire sérült meg, ám úgy tűnik, nem akarja, hogy megnézzem azt a vágást. Amikor pedig már épp próbálnék egy kicsit határozottabban rászólni, az előbbi kis csapatból két jómadár nem utánunk ered? Csak gondterhelten sóhajtok egyet és már Sarah-val együtt indulnék is, hogy valahogy visszatereljük őket a kifőzdébe, de legalábbis minél messzebb innen, amikor kiderül, hogy nem azért jöttek, hogy tovább folytassák a balhét. És úgy tűnik, tényleg aggódnak Dennis miatt. Hát jó, akkor most megússzák a repetát.Ők igen, viszont amikor Vince is feltűnik a láthatáron, már sejtem, hogy ő nem a fiú állapota miatt aggódik. Elég egy pillantást váltanunk Sarah-val, hogy eldöntsük, ki merre tovább. Ő balra el, Vincenthez, én pedig jobbra el, vissza Dennishez, hogy most már tényleg megvizsgáljam azt a sebet a karján... Nem érdekel, hogy nem akarja megmutatni, a hangok meg úgy az egész állapota nem arra utal, hogy túl jól lenne. Leguggolok mellé a földre, majd amikor meglátom, hogy hogy beborította a vér a karját, visszaküldöm Vince egyik haverját egy kis vízért... Hogy palackos ásványvizet hoz, vagy egy kancsó vizet, az most különösebben nem érdekel, csak hozzon valamit, amivel lemoshatom a fiú karját. Ja igen, meg egy elsősegély dobozért, annak elvileg kéne lennie a kifőzdében... Elvégre bárki elvághatja az ujját, vagy megégetheti magát, nem igaz? Addig is szemügyre veszem azt a sebet végre, mégis mekkora, milyen mély, meg hasonlók. Finoman, de határozottal megfogom a karját, majd megpróbálom úgy fordítani, hogy jobban láthassam, de neki se okozzak feleslegesen nagyobb fájdalmat. Amikor aztán meglátom, valami olyan... fura. A kezemre került vért az ujjaimmal összedörzsölöm, ám se színre, se állagra nem igazán hasonlít arra, amire kellene, egyedül talán csak az a jellegzetes fémes illata... Aztán amikor Dennis elárulja a magyarázatot a fel ki nem mondott kérdéseimre, hogy ez mégis hogy lehetséges, egyből elkerekednek a szemeim. Na, erre aztán tényleg nem számítottam...
-Jól van, semmi gond. Tudom, hogy nem akarsz bántani senkit. Tőlünk nem kell félned.
Már majdnem gondolkodás nélkül utána mondtam, hogy mi sem akarunk bántani senkit... de aztán eszembe jutott Sarah, aztán inkább hallgattam. Bár, lényegében az is önvédelem volt, nem igaz? Ekkor ér vissza a srác egy palack vízzel, én pedig nekilátok, hogy kitisztítsam a vágást Dennist kardján.
-Ez most egy kicsit lehet, hogy csípni fog... Vagy nagyon, nem tudom, de hidd el, csak jót akarok neked. -figyelmeztetem, majd egyik kézzel lassan önteni kezdem a kezére a vizet, a másikkal pedig óvatosan lemosom a vért.
Lehetőleg persze úgy, hogy minél kevésbé ázzon el a ruhánk közben, nem hiányzik még egy tüdőgyulladás is ebben a jó időben...
Biztos ami biztos, azért még valami fertőtlenítős kendővel is áttörlöm a sebet amit az elsősegélydobozban találok, aztán a sálam helyett valamivel szakszerűbben némi ragastócsíkkal rögzítem a gézlapot a vágásra. Csak ekkor veszem észre, hogy időközben Sarah is megnevelte Vincentet -csórikám, tuti jobban járt volna ha marad a kifőzdében- és mellettem állva néz minket.
-Kész is lennénk... -mondom a körülöttem lévőknek, miközben visszapakolom a kis orvosi segédeszközöket a ládikába, majd a fiúkkal visszaküldöm a kifőzdébe.
-Dennis? Hogy érzed magad? -kérdezem, főleg amiatt, hogy elég ha most hívunk mentőt hozzá, vagy már el is késtünk vele... esetleg jól van annyira, hogy a saját lábán, vagy taxival kísérjük el a legközelebbi rendelőig.
Körbenézek, hogy van-e valaki a közelben, majd ha biztosra veszem benne, hogy már tiszta a terep, csak akkor súgom oda halkan Sarah-nak is a fiú titkát, hogy ő is "olyan", mint mi, kissé megnyomva a hangsúlyt a kellő helyen. Ha úgy alakul, hogy dokihoz megyünk, esetleg nem ártana ezt is belekalkulálni a szervezésbe...

Ratna Nayar
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma: 526
Hírnév: 43

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötő és komp

Témanyitás by Adam Windsor on Kedd. Feb. 21, 2012 9:50 am

Nos Sarah akciója természetesen sikerrel jár, Vincent elterül mint medvebőr az ágy előtt, nem úgy néz ki, hogy gyorsan magához térne a sokk után. A két társa ijedten nézi a jelenetet, de nem mernek közbe avatkozni. Az egyikük Ratna felszólítására ellohol és hamarosan egy másfél literes ásványvízzel tér vissza. Mindenesetre, ahogy Dennis állapota lassan stabilizálódik összenéznek, aztán a néger srác megvakarja a tarkóját:
- Hát ha az öcsisajt rendben lesz akkor... asszem mi felkaparjuk ezt a marhát aztán lelépünk, meg minden... őőő... remélem nincs harag, franc se akart mutánsokkal kötekedni... - mormogja. A társával felnyalábolják a szöszit, bedobják a kocsiba, majd a haverjaikkal együtt ők távoznak.
Dennis sebét elláttátok sikeresen, de láthatólag rosszul van a fiú, a zsebe felé próbál nyúlkálni. Valamelyiktek gyorsan ellenőrzi annak tartalmát és két gyógyszeres tégelyt talál. Tritace, Betaloc. Vérnyomáscsökkentők. Ratna sebesen ráfog a csuklója alatt az érre, vagy a tenyerét a pulcsi alatt a srác szíve fölé csúsztatja, bármelyik metódust válassza is: a pulzusa az egekben van. Alapvetően vérnyomásos beteg, ez a szituáció egekbe vitte fel. Kibontjátok a tégelyeket és adtok két-két pirulát neki a maradék vízzel, ami után néhány perc múlva kezd kisimulni a légzése, gondolom addig is mellette maradtok, stb. Lassanként aztán egyenesbe jön a srác, hálásan néz rátok:
- Köszönöm - mormolja felétek, amibe bele van sűrítve jó adag érzelmi töltet, amit csak bele lehet ebbe. - Most már tudjátok mi vagyok, apámon kívül egyedüliként ti - sóhajt fel... - De higgyétek el, nem vagyok szörnyeteg...

Adam Windsor
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma: 359
Hírnév: 16
Tartózkodási hely: Xavier Intézet

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötő és komp

Témanyitás by Sarah Wilchok on Kedd. Feb. 21, 2012 6:08 pm

A focisták kicsit még toporognak, aztán mikor már minden rendeződni látszik, akkor zavartan igyekeznek minél előbb a távozás mezejére lépni, persze pórul járt haverjukat sem hagyják ott. Elvonszolják a kocsijukig és sietve elporoznak.
Közben Ratna kiválóan játszotta a nővérke szerepét, szépen kitisztította és bekötötte Dennis karsebét, de meglepő módon a fiú nem lett sokkal jobban, sőt.
Mikor Dennis kicsit esetlenül a zsebébe kezd keresgélni, kicsit besegítve neki kiderül, hogy gyógyszeres fiolák vannak benne, akkor nyilvánvaló lesz, hogy nem csak a vágás a baj.
Gyorsan megtudakoljuk fiútól, hogy mire jók a pirulák és amikor megtudjuk, hogy a magas vérnyomására, Ratna gyorsan leellenőrzi a srác pulzusát, ami a felszökő szemöldöke láttán sejthetően nem a legjobb.
Még maradt az ásványvízből, amivel kimosta Dennis sebét, így gyorsan kap két-két tablettát, ami már azért kis idő múlva kezdi helyrerázni a fiút.
Nem is ő lenne, ha rögtön nem egy köszönömmel kezdené, de csak hárítóan megrázom a fejem, aztán mikor a mutáns létére tér rá, vidáman rámosolygok.
- Dennis! Nekünk nem kell magyaráznod, hogy mi vagy és, hogy nem vagy szörnyszülött, hiszen mink is azok vagyunk, ha még eddig nem vetted volna észre. Üdv a csapatban! – ütögetem meg kicsit az egészséges keze felőli vállát. – És nagyon klassz voltál ma, hidd el! Nekünk kell hálásnak lenni, hogy vállaltad értünk még ezt is. – mutatok a megvágott kezére. – Nem igaz Ratna?

Sarah Wilchok
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma: 753
Hírnév: 8

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötő és komp

Témanyitás by Ratna Nayar on Szer. Feb. 22, 2012 6:38 pm

-Rendben, menjetek csak... -biccentek a srácoknak, majd újra Dennis felé fordulok, akinek az állapota még mindig nem sokat javult az előzőekhez képest.
Miután Sarah segít a fiúnak előszedni a zsebeiből a gyógyszeres dobozokat, mivel nekem a nevük nem ismerős, ezért egyből előtúrom a hozzájuk tartozó leírást, hogy megnézzem, mégis mire való... Vérnyomáscsökkentő! Hát akkor ez a magyarázat Dennis rosszullétére...
-Sarah, 1-1 szemet adnál belőle Dennisnek? Mindjárt megnézem, lehet-e ezekből egyszerre többet bevenni... -fordulok Sarah felé, majd már mint a villám, olvasom is tovább tudnivalókat, az adagolás után kutatva a tekintetemmel.
És meg is van! Gyorsan kitapogatom a fiú kezén a pulzusát, ám el se kell számolnom 60-ig, hogy tudjam, ez bizony vészhelyzet, szóval már nyomom is a tenyerébe az újabb 1-1 szemet a Tritace-Betaloc kombóból, mellé pedig az ásványvíz, ha szükséges, akkor inni is segítek neki. Aztán várunk... Reménykedek benne, hogy nem romlik tovább az állapota, de azért el nem mozdulok, ki tudja, bármi történhet. De aztán szép lassan telnek a percek, és úgy tűnik, végre enyhülnek a tünetek, én pedig megkönnyebbülten sóhajtok fel, amíg Dennis és Sarah szavait hallgatom.
-Bizony, ahogy Sarah mondja. -bólintok a lány szavaira- Mondjuk az vicces, hogy te is az vagy. Mármint úgy értem, hogy egyáltalán nem is számítottam rá, hogy te is olyan vagy mint mi. Amúgy azt hittem, hogy amikor elkezdődött a csetepaté odabent, rájöttél, hogy mutánsok vagyunk, Sarah képessége egész látványos, legalábbis a hatása mindenképp, nem igaz?


Ratna Nayar
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma: 526
Hírnév: 43

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötő és komp

Témanyitás by Adam Windsor on Csüt. Feb. 23, 2012 10:07 am

Dennis meglepetten hallgatja, hogy ti is mutánsok vagytok, majd Ratna felé félszegen elmosolyodik a szavaira:
- Hát az van, hogy nem vagyok egy nagy bunyós - feleli pirulva. - Minden olyan gyorsan történt, láttam Vince kezében a széket, akkor elrántottalak, aztán meg főleg csak a csatárra figyeltem... Saraht csak akkor láttam igazán, mikor a késsel szemben állt, akkor nem látszott rajta... - vallja be.
Hálát és féltést érzel a srácból leginkább Ratna, majd halkan, maga elé meredve beszélni kezd:
- Nos most már ti is tudjátok, hogy mi vagyok - sóhajtja. - Eddig csak apám tudta. Ő kicsit másképp reagált mint ti, de összességében szerinte hasznos lesz a katonai előmenetelemben majd, ha ügyesen használom és sikerül eltitkolnom - húzza el savanyúan a száját. Láthatólag meg van a maga véleménye a katonai pályáról, de azt nem nagyon meri hangoztatni. - Persze azért ez nem olyan egyszerű. Ha megsérülök, akkor... nos elég nyilvánvalóvá válik, még ha maga a képességem nem is olyan látványos szerencsémre. Arra jó volt, hogy tudjam mikor kell Ratnát elrántani - vonja meg a vállát. - Tudtam mikor önti el gyilkos szándék Vincentet. Sosem láttam még ilyennek... - mormolja meglepetten. - Oké, jó sokszor megvertek már, bezártak az öltözőszekrénybe, meg kellett írnom a házijukat, kaját vinni nekik vagy a mezeket mosni, meg ilyenek, de... azért gyilkolni késznek még sose - csóválja a fejét. - Tényleg sajnálom, hogy belekeveredtetek lányok...
Nyögve felsóhajt:
- Hogy én mit kapok ezért az öregemtől - morogja beletörődő félelemmel. - Eddig is mindig kiosztott ha csicskáztattak a srácok, vagy elvert, de most, hogy lányok védték meg a bőrömet... hát a fater bizonyos szempontból egy-két évszázaddal visszább van az időben - von vállat. - Én mindenesetre köszönöm nektek.

Adam Windsor
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma: 359
Hírnév: 16
Tartózkodási hely: Xavier Intézet

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötő és komp

Témanyitás by Sarah Wilchok on Csüt. Feb. 23, 2012 3:28 pm

Látszott a fiún a meglepetés és mintha egy kis megkönnyebbülés is, hogy hasonlóak vagyunk, mint ő. Engem viszont az, hogy nem vette észre, habár elég nagy zűrzavar volt és a sebesülés is megrémíthette.
Az viszont már cseppet sem lep meg, ahogy elmeséli, hogy az apja miként reagált a mutánsságára, hogy nem Dennis és az érdekelt, miként is éli meg szegény, hanem, hogy ez mennyire lesz hasznos a katonaságnál. Ez valami borzasztó! nagyon együtt tudtam érezni a sráccal, hiszen nálam még talán rosszabb volt a helyzet, de el tudtam képzelni mit élhetett és élhet át az apja mellett minden nap.
- És feltétlen a katonaságnál tervezed a jövődet? Más elképzelésed nincs is? – kérdeztem együttérzően. – És, ha már ilyen jól kiderült, akkor azt is elárulod, hogy mi a képességed? Amit elmondtál, ezek szerint belelátsz a fejükbe? Látod, mit akarnak csinálni? – kérdeztem kíváncsian.
Mikor ismét sajnálkozni kezdett, csak intettem egyet.
- Mi mindig belekeveredünk dolgokba, igaz Ratna? Inkább örülünk, hogy tudtunk segíteni. Most talán majd háromszor meggondolják, hogy beléd kössenek, legalábbis remélem. – mondtam neki, habár Vincentre nem esküdtem volna meg. – Apádnak meg nem kell tudnia, hogy mi is itt voltunk. Mi biztos nem mondjuk el neki! – néztem vigyorogva a mellettem álló Ratnára. – Köszönnöd meg már mondtuk, nincs mit, inkább nekünk van, a bátorságodért. Igazán büszke lehetsz magadra Dennis.



Sarah Wilchok
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma: 753
Hírnév: 8

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötő és komp

Témanyitás by Ratna Nayar on Pént. Feb. 24, 2012 1:33 am

-Ó, értem, de... Dennis, az rendben, hogy más nem tudta, de más mutáns ismerősöd sincs rajtunk kívül? -kérdeztem tőle, de aztán eszembe jutott a reggeli látogatásunk- Ja bocsi, hülye kérdés volt, hisz ott van apukád beosztottja, Morgan...
Aztán csak hallgatom a fiú történetét, ahogy a képessége otthoni fogadtatásáról mesél, meg az apjai terveivel amiben ő meg a katonaság szerepel. Hát, mit ne mondjak, engem se hozna lázba a dolog, de úgy tűnik, őt se igazán. Nem is firtatja sokáig, már jön is a következő, hasonlóan "vidám" téma, én pedig csak szomorúan hallgatom, hogy hogy megkeseríti az a néhány srác az iskolás éveit, ami anélkül sem egyszerű, hogy folyton szekálnák, terrorizálnák meg megszégyenítenék az embert...
Amikor Sarah a képességéről kérdezte, én is kíváncsian vártam, hogy mit fog válaszolni, mert az alapján amiket elmondott, még nem állt össze bennem teljesen a kép, hogy mégis mire lehet képes... Meg hogy annak, hogy más jellegű a vére mint egy normál embernek, van-e valami külön jelentősége. A jövőbeli tervek kapcsán nekem valamiért a közgazdaságtan, vagy legalábbis valami gazdasági dolog rémlett, de inkább nem szóltam közben, mielőtt beégetném magam előttük.
-Hajjaj, ha te azt tudnád... Mesélhetnénk itt napestig, nem igaz, Sarah? -mosolyodtam el keserűen a lány kérdésére, de aztán csak megerősítettem némi bólintással- No igen, nem hiszem, hogy túl sokat beszélgetnénk a közeljövőben édesapáddal. Tudod mit? Egyezzünk meg egy döntetlenben, hisz ha nem lépsz közbe, akkor valószínűleg most a padlón kómáznék, egy késsel az oldalamban... Amúgy meg bírom ezt a fene nagy férfiúi büszkeséget, ugyan miért lenne az megalázó ha egy lány segít rajtuk?

Ratna Nayar
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma: 526
Hírnév: 43

Vissza az elejére Go down

12 / 13 oldal Previous  1, 2, 3 ... , 11, 12, 13  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.