Kikötő és komp

::Adam, Sarah::

Annak ellenére, hogy Dennis eleinte nem igazán akart beszélni róla, örültem, hogy végül mégiscsak megeredt a nyelve, ráadásul egy-két újabb infót megtudtunk a keresett személyről. Ha nem is a tartózkodási helyéről, de személyiségről mindenképp, és azért az sem utolsó. Mondjuk attól nem voltam valami nyugodt, amit Morganről hallottam. "Ha nem akarod átvágni..." Hát... végülis őt nem akartuk, hanem Lemest, meg nem is átvágni, csak kicsit manipulálni, de na, azért vele nem szívesen futnék össze vele a közeljövőben.
Amikor aztán kicsapódik az ajtó, csak rosszalva nézek az újonnan jött vendégek felé. Miután pedig egyenesen felénk veszik az irányt, az is kiderül, hogy Dennis ismerősei.
-Nektek is szia. -teszem le a villámat a tányér szélére, hogy köszönjek nekik, ha már ők elfelejtettek.
Egyelőre nem akarok közbeszólni Dennis és Vince beszélgetésébe, elvégre ő ismerik egymást, csak el tudják intézni... Amikor azonban lerepül a tányér az asztalról, és csörömpölve földet ér, önkéntelenül is összerezzenek. Kezd nagyon nem tetszeni ez a kis társaság. Körbenézek a kifőzdében lévő többi emberen, kissé furcsállva, hogy ezek után még egy alkalmazott sem jött, hogy rendre intse a fiatalokat. Ahogy nevetni kezdenek, csak egy szúrós tekintetet kapnak tőlem válaszul, olyan "ha-szemmel-ölni-tudnék-már-halott-lennél" félét. Amúgy meg nem kell tudniuk róla, de ezért a csizmáért már úgy is kár, hamarosan fájdalmas búcsút veszünk tőle...
Reméltem, hogy nem kell közbeavatkoznunk, elvégre Dennis ismerősei, aztán nekem nem hiányzik, hogy utána még ezzel is szekálják, hogy a lányok védik meg, vagy tudomisén, milyen magyarázatot találnak ki rá a nagymenők. Amikor azonban még fel is lökték, és senki nem vett tudomást róla, vagy jött volna segíteni, rendet tenni, nálam is betelt a pohár.
-Na jó, most már elég volt. Mi lenne, ha abbahagynátok végre és lelépnétek? Ennyire nem veszitek észre magatokat? -kérdeztem felháborodva.
Amikor az egyikük a fülembe suttog, kiráz a hideg a gondolattól, hogy milyen tapló módon bepofátlankodott a "személyes terembe". Saját akaratából, úgy, hogy még csak azt se lehet felhozni mentségnek, hogy használtam rajta a képességemet és azért... Ez már akkor is eszméletlenül irritált, amikor egy Xavieres ismerősöm játszott el hasonlót, hát még most, hogy egy idegenről volt szó! Fél kézzel arrébb löktem a srácot, mielőtt még közelebb hajolhatna hozzám, majd Dennishez léptem, hogy felsegítsem a földről.
-Megy a búbánat. Egyáltalán minek jöttetek ide? -kérdeztem vissza az invitálásuk hallatán, s már eldöntöttem magamban, hogy ha még most sem állnak le, akkor megfosztom őket az önbizalmuktól, de úgy tűnik, Sarah-t még jobban felbosszantotta a fiúk viselkedése...
Ezelőtt még sosem láttam élőben, hogy a képességét használná, de azt sejtem, hogy nem valami kellemes érzés. Nagyon nem... Igaz, jobb lett volna erőszak nélkül elsimítani a dolgot, de... végülis, megérdemelték. Egyedül attól féltem, hogy milyen következménye lesz ennek az egésznek, akármilyen jogos is volt Sarah lépése, hisz még mindig a kifőzdében vagyunk, ennyi szemtanú előtt... Csak ne legyen megint rendőrségi ügy belőle, abból egy hétre egy bőven elég volt. Hú, vagy ha most toppannának be a GPS nyomára bukkant kommandósok... Vagy Logan, még a kommandósok előtt, ó jajj...

Csak ledöbbenve figyelem Sarah tevékenykedését, de valahogy nem tudom hibáztatni érte, bár tény, hogy elég rémisztő ilyen állapotban látni szerencsétlen srácokat, de önvédelemből tette. Mondjuk egy ilyen húzásért tőlem is minimum egy tökönrúgást kapott volna az ifjú Casanova, azok után, ahogy bemutatkoztak, és így elnézve, ahogy a földön fetreng kínok között, azt hiszem, azzal talán még jobban is jártak volna... Nem jó dolog Sarah-val ujjat húzni, az aztán tuti. Csak kővé dermedve figyelem őket, így el is feledkezek róla, hogy mások is vannak... Dennis hirtelen hangulatváltozása zökkent ki a bambulásból. Először csak azt hittem, hogy Sarah produkciója sokkolta ilyen szinten, aztán ahogy magához ránt és lenyom a földre, első gondolatként az jut eszembe, hogy engem akar ártalmatlanná tenni, mielőtt még én is valami bajt okoznék. De nem! Amikor egy pillanattal később már reccsen a szék a fiú hátán, hirtelen világossá válik, mennyire félreértelmeztem a helyzetet, és ha Dennis nem lépett volna közbe, akkor most 1-0 lenne Vince részére. Részemre meg minimum 2 hét kórház, vagy talán még több is.
Amikor előkerül a kés, szinte pánikolva próbálom minél előbb leállítani a srácot, mivel jobb nem jut eszembe, egy jó adag bizonytalansággal és félelemérzettel, mielőtt még kárt okozna, koncentrálás közben pedig csak azért szurkolok magamnak, hogy időben kezdjen el érződni a hatás... De úgy tűnik, elkéstem.
A következő néhány másodpercben még inkább felgyorsultak az események, ahogy Vince eldobta a kést, Sarah támadásba lendült, Dennis közbelépett... a fiú kiáltása, Vince felkenődése a pultra, majd kiterülése a földön... a többi vendég zúgolódása, majd Dennis hirtelen távozása... Egy pillanatra elbizonytalanodok, hogy maradjak-e, hogy lenyugtassam a tömeget, hisz Vincent így is megkapta a magáét. Végül azonban körbenézek és megkönyörülök rajta, és ha új érzésekkel nem is próbálom helyettesíteni a felbűszült tömeg tagjainak jelenlegi érzéseit, azért a meglévőkön tompítok, mielőtt még agyonverik szerencsétlent (gondolom agresszió, düh, ellenszenv, meg csupa hasonló lehet a domináns). Azt hiszem, anélkül is megtanulta egy életre a leckét.
Ezt követően sietve Sarah után indulok, aki addigra már Dennis mellett állt. Így, hogy nem jutottak túl messze, még egész könnyedén irányíthatom a kifőzdében lévő embereket, legalábbis akiket ott láttam. Ha a konyháról azóta előkerült a felbőszült személyzet, vagy új agresszív alakok lépnek színre, akiket innen nem veszek észre, akkor pech. Legalábbis Vince szemszögéből.
Nem festett túl jól a fiú, a kezén lévő nagyon csúnya vágás pedig még annyira sem tetszett (pláne ha az embernél egy sima "elvágtam az ujjam"-nál kezdődik a csúnya vágás kategória). Azon azonban egyenesen meglepődtem, hogy első reakciója, hogy felőlünk érdeklődik, majd bocsánatért esedezik.
-Én is jól vagyok, hála neked. Köszönöm, amit értem tettél... hogy megmentettél odabent Vince-től. -felelem hálásan, tiszta szívből, de aztán aggódó hanggal folytatom- Viszont Sarah-nak igaza van, nem ártana egy dokival is megnézetni a kezed. No meg a hátad... Hogy érzed magad? Lehet, hogy jobb lenne, ha leülnél... Esetleg hozzak vizet, vagy valamit?
Lassan, óvatosan közelebb lépek hozzá, majd ha nem húzódik el, és engedi, akkor szemügyre veszem, hogy mennyire súlyos a sebe. Aztán, ha nem ellenkezik, akkor jobb híján a sálammal finoman bekötözöm a vágást. Mondjuk attól még jó lenne egy dokit is keríteni, mielőtt kiderül, hogy bordarepedése is van a nekem szánt szék miatt.

Épp azt próbálom kideríteni, hogy Dennis mennyire sérült meg, ám úgy tűnik, nem akarja, hogy megnézzem azt a vágást. Amikor pedig már épp próbálnék egy kicsit határozottabban rászólni, az előbbi kis csapatból két jómadár nem utánunk ered? Csak gondterhelten sóhajtok egyet és már Sarah-val együtt indulnék is, hogy valahogy visszatereljük őket a kifőzdébe, de legalábbis minél messzebb innen, amikor kiderül, hogy nem azért jöttek, hogy tovább folytassák a balhét. És úgy tűnik, tényleg aggódnak Dennis miatt. Hát jó, akkor most megússzák a repetát.Ők igen, viszont amikor Vince is feltűnik a láthatáron, már sejtem, hogy ő nem a fiú állapota miatt aggódik. Elég egy pillantást váltanunk Sarah-val, hogy eldöntsük, ki merre tovább. Ő balra el, Vincenthez, én pedig jobbra el, vissza Dennishez, hogy most már tényleg megvizsgáljam azt a sebet a karján... Nem érdekel, hogy nem akarja megmutatni, a hangok meg úgy az egész állapota nem arra utal, hogy túl jól lenne. Leguggolok mellé a földre, majd amikor meglátom, hogy hogy beborította a vér a karját, visszaküldöm Vince egyik haverját egy kis vízért... Hogy palackos ásványvizet hoz, vagy egy kancsó vizet, az most különösebben nem érdekel, csak hozzon valamit, amivel lemoshatom a fiú karját. Ja igen, meg egy elsősegély dobozért, annak elvileg kéne lennie a kifőzdében... Elvégre bárki elvághatja az ujját, vagy megégetheti magát, nem igaz? Addig is szemügyre veszem azt a sebet végre, mégis mekkora, milyen mély, meg hasonlók. Finoman, de határozottal megfogom a karját, majd megpróbálom úgy fordítani, hogy jobban láthassam, de neki se okozzak feleslegesen nagyobb fájdalmat. Amikor aztán meglátom, valami olyan... fura. A kezemre került vért az ujjaimmal összedörzsölöm, ám se színre, se állagra nem igazán hasonlít arra, amire kellene, egyedül talán csak az a jellegzetes fémes illata... Aztán amikor Dennis elárulja a magyarázatot a fel ki nem mondott kérdéseimre, hogy ez mégis hogy lehetséges, egyből elkerekednek a szemeim. Na, erre aztán tényleg nem számítottam...
-Jól van, semmi gond. Tudom, hogy nem akarsz bántani senkit. Tőlünk nem kell félned.
Már majdnem gondolkodás nélkül utána mondtam, hogy mi sem akarunk bántani senkit... de aztán eszembe jutott Sarah, aztán inkább hallgattam. Bár, lényegében az is önvédelem volt, nem igaz? Ekkor ér vissza a srác egy palack vízzel, én pedig nekilátok, hogy kitisztítsam a vágást Dennist kardján.
-Ez most egy kicsit lehet, hogy csípni fog... Vagy nagyon, nem tudom, de hidd el, csak jót akarok neked. -figyelmeztetem, majd egyik kézzel lassan önteni kezdem a kezére a vizet, a másikkal pedig óvatosan lemosom a vért.
Lehetőleg persze úgy, hogy minél kevésbé ázzon el a ruhánk közben, nem hiányzik még egy tüdőgyulladás is ebben a jó időben...
Biztos ami biztos, azért még valami fertőtlenítős kendővel is áttörlöm a sebet amit az elsősegélydobozban találok, aztán a sálam helyett valamivel szakszerűbben némi ragastócsíkkal rögzítem a gézlapot a vágásra. Csak ekkor veszem észre, hogy időközben Sarah is megnevelte Vincentet -csórikám, tuti jobban járt volna ha marad a kifőzdében- és mellettem állva néz minket.
-Kész is lennénk... -mondom a körülöttem lévőknek, miközben visszapakolom a kis orvosi segédeszközöket a ládikába, majd a fiúkkal visszaküldöm a kifőzdébe.
-Dennis? Hogy érzed magad? -kérdezem, főleg amiatt, hogy elég ha most hívunk mentőt hozzá, vagy már el is késtünk vele... esetleg jól van annyira, hogy a saját lábán, vagy taxival kísérjük el a legközelebbi rendelőig.
Körbenézek, hogy van-e valaki a közelben, majd ha biztosra veszem benne, hogy már tiszta a terep, csak akkor súgom oda halkan Sarah-nak is a fiú titkát, hogy ő is "olyan", mint mi, kissé megnyomva a hangsúlyt a kellő helyen. Ha úgy alakul, hogy dokihoz megyünk, esetleg nem ártana ezt is belekalkulálni a szervezésbe...

-Rendben, menjetek csak... -biccentek a srácoknak, majd újra Dennis felé fordulok, akinek az állapota még mindig nem sokat javult az előzőekhez képest.
Miután Sarah segít a fiúnak előszedni a zsebeiből a gyógyszeres dobozokat, mivel nekem a nevük nem ismerős, ezért egyből előtúrom a hozzájuk tartozó leírást, hogy megnézzem, mégis mire való... Vérnyomáscsökkentő! Hát akkor ez a magyarázat Dennis rosszullétére...
-Sarah, 1-1 szemet adnál belőle Dennisnek? Mindjárt megnézem, lehet-e ezekből egyszerre többet bevenni... -fordulok Sarah felé, majd már mint a villám, olvasom is tovább tudnivalókat, az adagolás után kutatva a tekintetemmel.
És meg is van! Gyorsan kitapogatom a fiú kezén a pulzusát, ám el se kell számolnom 60-ig, hogy tudjam, ez bizony vészhelyzet, szóval már nyomom is a tenyerébe az újabb 1-1 szemet a Tritace-Betaloc kombóból, mellé pedig az ásványvíz, ha szükséges, akkor inni is segítek neki. Aztán várunk... Reménykedek benne, hogy nem romlik tovább az állapota, de azért el nem mozdulok, ki tudja, bármi történhet. De aztán szép lassan telnek a percek, és úgy tűnik, végre enyhülnek a tünetek, én pedig megkönnyebbülten sóhajtok fel, amíg Dennis és Sarah szavait hallgatom.
-Bizony, ahogy Sarah mondja. -bólintok a lány szavaira- Mondjuk az vicces, hogy te is az vagy. Mármint úgy értem, hogy egyáltalán nem is számítottam rá, hogy te is olyan vagy mint mi. Amúgy azt hittem, hogy amikor elkezdődött a csetepaté odabent, rájöttél, hogy mutánsok vagyunk, Sarah képessége egész látványos, legalábbis a hatása mindenképp, nem igaz?

-Ó, értem, de... Dennis, az rendben, hogy más nem tudta, de más mutáns ismerősöd sincs rajtunk kívül? -kérdeztem tőle, de aztán eszembe jutott a reggeli látogatásunk- Ja bocsi, hülye kérdés volt, hisz ott van apukád beosztottja, Morgan...
Aztán csak hallgatom a fiú történetét, ahogy a képessége otthoni fogadtatásáról mesél, meg az apjai terveivel amiben ő meg a katonaság szerepel. Hát, mit ne mondjak, engem se hozna lázba a dolog, de úgy tűnik, őt se igazán. Nem is firtatja sokáig, már jön is a következő, hasonlóan "vidám" téma, én pedig csak szomorúan hallgatom, hogy hogy megkeseríti az a néhány srác az iskolás éveit, ami anélkül sem egyszerű, hogy folyton szekálnák, terrorizálnák meg megszégyenítenék az embert...
Amikor Sarah a képességéről kérdezte, én is kíváncsian vártam, hogy mit fog válaszolni, mert az alapján amiket elmondott, még nem állt össze bennem teljesen a kép, hogy mégis mire lehet képes... Meg hogy annak, hogy más jellegű a vére mint egy normál embernek, van-e valami külön jelentősége. A jövőbeli tervek kapcsán nekem valamiért a közgazdaságtan, vagy legalábbis valami gazdasági dolog rémlett, de inkább nem szóltam közben, mielőtt beégetném magam előttük.
-Hajjaj, ha te azt tudnád... Mesélhetnénk itt napestig, nem igaz, Sarah? -mosolyodtam el keserűen a lány kérdésére, de aztán csak megerősítettem némi bólintással- No igen, nem hiszem, hogy túl sokat beszélgetnénk a közeljövőben édesapáddal. Tudod mit? Egyezzünk meg egy döntetlenben, hisz ha nem lépsz közbe, akkor valószínűleg most a padlón kómáznék, egy késsel az oldalamban... Amúgy meg bírom ezt a fene nagy férfiúi büszkeséget, ugyan miért lenne az megalázó ha egy lány segít rajtuk?