Ingrid Kikki Mora

ADATOK

Név: Ingrid Kikki Mora

Faj: Mutáns

Kor: 27

Születési hely: Svédország, Stockholm, Nagy-Stockholm

Család: Elin Mora (anya), Erik Sven Mora (apa), Anton Mora (báty)

Jellem: Barátságos, segítőkész teremtés, aki a légynek sem tudna ártani. Kiegyensúlyozott, nyugodt, akár százszor is elmagyaráz valamit, annak, aki nem érti (legyen szó tananyagról vagy bármi másról) és mindenkit szívesen meghallgat. Nehezen lehet kihozni a sodrából. Az a fajta ember, aki mellett szívesen kitárulkozik még a leginkább magába forduló egyén is – szinte az iskola pszichológusának is lehetne nevezni. Ha problémája van valakinek, azonnal ott terem és addig próbálkozik, ameddig az meg nem oldódik. E téren nagyon kitartó. Mindenkiben először a jót látja meg, kissé naiv és aki jól csinálja, könnyedén az orránál vezetheti. Természetesen nem ostoba csak túlságosan ártatlan lelkű ahhoz, hogy elég hamar rájöjjön a „turpisságokra”. Kerüli a konfliktusokat, amennyire beleadja mások gondjaiba önmagát, olyannyira nem foglalkozik a sajátjaival. A sérelmeket inkább lenyeli, csakhogy ne kelljen vitatkoznia. Alkalmazkodó típus, kinek mire van szüksége: ha kell, cserfes kisdiákká válik és be nem áll a szája, máskor pedig csak mosolyogva hallgat és figyel. Fél a bizonytalanságtól. Gyakran ábrándozik, de két lábbal áll a földön. Energikus egy nőszemély, aki a „jó” dolgokért szívesen harcol. Kisugárzásával sokakat képes belelkesíteni.

Mottója: Légy, aki vagy és mondd ki, amit érzel, mert akiket ez zavar, azok úgysem számítanak, akik pedig számítanak, azokat úgysem zavarja!

Teljesen emberbarát.

Gyengéje: Férfiak - de nem a megszokott értelemben. Betegesen fél tőlük egy régi emlék hatása miatt (nem a bátyja akcióját értjük ez alatt). Ha egy méternél közelebb jönnek és behatolnak a saját intim szférájába, elpirul, dadog, legszívesebben elmenekülne. Ilyenkor egyik megszokott jellemzője sem igaz rá, kifordul önmagából és teljesen zaklatottá válik. Remeg, sebesen dobog a szíve, nagyokat nyel és nem tud normálisan gondolkozni. Csapdában érzi magát és egy oda nem illő szóval, szemöldökrángatással, hanghordozással is ugyanezt a hatást lehet elérni nála. Nem is megy szívesen közéjük, akkor is megtartja a tisztes két méteres távolságot és bár kedves, ha mégis úgy látja, hogy valaki közeledni akar (bárhogy), igyekszik kitérni a válaszadás elől és elfutni jó messzire… Remélhetőleg nem sikítva.

Személyazonosság: Regisztrált mutáns, a Xavier Intézet munkatársa

Külső: Vékony, nőies, finom vonású és kecses. 170 cm magas, izomzata egyáltalán nem kidolgozott, inkább hajlékony. Szőke, hosszú, hullámokban aláhulló haj, amit szeret szabadon, kiengedve viselni, de ha kell copfban vagy feltűzve is hordja, egy-két szál kivételével, ami kócos hatást kelt. Kékes-zöld szemszín, fehér, néhol szeplős bőr (a nap hatására jelennek meg). Öltözetére a könnyed, nyári vagy tavaszi viselet a legjobb jelző, világos, apró mintás ruhák, bő felsők, virággal díszített szoknyák, nadrágok. Ám ezeken kívül szívesen hord más stílusú ruhákat is.

Különleges ismertetőjel: Alig észrevehető akcentusa, tearózsa illata.

Képességek:

Az egyének gondolkodásmódjának, identitásának gyökeres megváltoztatása. Leginkább a férfiak ellen hatásos, mivel az agyba olyan ingereket küld, ami miatt megerősödik a nőies oldaluk, szelídebbek és finomabbak lesznek, mint az igazi hölgyemények. Mindenki egyedi, így ugyanazt a női tulajdonságot nem tudja előidézni két különböző emberben/mutánsban, de a domináló tulajdonság mellett megtalálható a többi női jellemző. (Pl.: Rozsomák hirtelen rájön, hogy kötni akar, de más inkább sütit sütne helyette vagy virágot szedne és egy csokorba fonná… ezek nagyon erős kidomborításai a női jellemzőknek). Később (második szinten) már fizikai elváltozásokat is képes teremteni a férfiak testén, de ez mindvégig csak érintés hatására aktiválódik, míg a belső megváltozás érintés nélkül is elindulhat. Megnő a mellük, a válluk keskenyebb, míg a csípőjük szélesebb lesz, alacsonyabb magasság, vékonyabb csontok… A harmadik szinten megjelenik egy másodlagos képesség, aminek hatására a bőre pórusain keresztül olyan illatanyagot áraszt, ami kellemes gondolatokat ébreszt az agyban, lelassítja az embert és különösen vonzóvá varázsolja Ingridet. Ahogy erősödnek a képességei annál kritikusabbak lesznek az elváltozások és erősebb lesz a vonzódás (részletesen leírom a karakter fejlődése közben).
Nőknél is inkább a gyengébbik nemet meghatározó érzések kerekednek felül. (Szelídség, kedvesség, nyugodtság...) Rájuk kevésbé hat.

Entered Apprentice:
Csak érintés útján és egyedül gondolkodásilag változik az egyén, tehát néhány nőies mozdulaton kívül nem történik fizikai változás. Az (eredeti) nőknél teljesen hatástalan egy képesség. Nem tudja irányítani, mikor is használja, leginkább stresszes helyzetekben, mikor fenyegetve érzi magát néhány hímneműtől – akkor aktiválódik. Összesen egy ember kerül a hatása alá, maximum 5-10 percig és csak akkor tudja beindítani a képességét, ha a "kifakadás" előtt az illető a közelében volt.

Előtörténet:

Nagy-Stockholmban születtem egy lényegtelen kis társasházban, március egyik napos reggelén. Nem, nem kórházban - társasházban. Édesanyám, mindig a természetes szülés híve volt, apám hiába könyörgött neki – a második gyermekét is otthon hozta világra. Szerencsére nem történt semmi baj, mindketten épségben tudtunk magunk mögött a szülés (és a születés nem annyira fájdalmas) fáradalmait. Az akkor még négy éves bátyám a megérkezésem után, szinte állandóan mellettem állt és még most is… Tudom jól, hogy így van. Nézett a kiságyban gőgicsélő kis lényre, akiről azt mondták, hogy ez az ő „testvére”. Visszagondolva, pedig azt mondta: rögtön belém szeretett. Imádom a bátyámat a kötelék köztünk majdnem olyan, mint az ikreknél, egy olyan kapocs, amit senki sem törhet szét. Kötelességének tekintette, hogy vigyázzon rám és a szüleink figyelmeztetései nélkül is nagyon jól tudta, milyen törékeny vagyok… Aztán múltak az évek, belőlem egy csacsogó kis szőke fürtös tünemény vált (anyukám szerint), a bátyám pedig elkezdett sportolni. A meccsein megbabonázva néztem, ahogy vezeti a labdát, miközben anya ölében ültem… Gyönyörű időszak ez az életemből. A bátyám és én, szerető szülőkkel, boldog nappalokkal és békés éjjelekkel.

Mint minden más embernél, nálam is eljött az a pillanat, mikor iskolába kellett mennem. Az elkövetkezendő évek eseménytelenül teltek, Anton-nal ugyanabba az általános iskolába jártam, aztán követtem őt a gimnáziumba is. Egyfajta példaképpé ért a szememben és még most is az. Határozott, erős, fegyelmezett és magabiztos, egy olyan törzs, aki felfogja a szél erejét és megnyugodva lehet belé kapaszkodni. Ám hamar megtanultam, hogy a való életben nem szabad „belé kapaszkodni”, mert a testvéri szeretethez nem értő tekintetekben furcsa gyanú csillan ilyenkor. Sokat is gúnyoltak, amiatt, hogy nem tudok elszakadni a bátyámtól, ám ő esténként mindig megnyugtatott és ha kellett, hagyta, hogy álomba sírjam magamat a vállán. A mai napig ő az én „träd”-om. A fám, aki örökzöld levelekkel rendelkezik, hogy bármikor közéjük bújhassak...

De attól tartok, rajta kívül szólnom kell másokról is. Hiába, életem története nem csak a testvérem körül forog... Sok barátom van és még a mai napig is tartom a kapcsolatot velük. Ott van például Karin, az energiabomba barátnőm, akit bármikor riaszthatok, ha baj van. Ez a cukrász kisasszony az életem egyik értelme. Csakúgy, mint a családom és a kutyám – Lola, akit sajnos nem hozhattam magammal mert nem bírná az itteni meleget. Ám attól tartok túl hosszú lenne, ha felsorolnék mindenkit és az összes kalandomat, ami ezekkel a nagyszerű emberekkel és velem történtek, így dióhéjban kell összefoglalnom. Az iskola után idegenvezetőnek tanultam, ezért történhetett az, hogy 23 évesen egy munka elhívott Amerikába. Mindenki támogatta a dolgot, kivéve a testvérem, aki... hát igen, már megint visszakanyarodtunk hozzá. De ő a leglényegesebb szereplője az ez után történteknek, amik gyökerestül megváltoztatták az életemet.

Nyári este volt, a nap vörösen izzott, mikor felhívott magához, hogy ismét meggyőzzön arról, hogy maradjak. Tudtam, hogy nem tántoríthat el a tervemtől, már meg volt a repülőjegy és a bőröndjeim is fel voltak sorakoztatva az ajtónál. De hagytam, hagy mondja el még egyszer az érveit. Aztán a fehérbort kortyolgatva ismét elmagyaráztam neki, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy egy kezdőt elhívnak rögtön Amerikába. Végre világot láthatok és új élményekkel gazdagodom... Nem értette meg. Sőt. Egyre erőszakosabb lett... A pohár tompán puffant a puha szőnyegen, a bor kiömlött. Felém lendült. Azt hiszem pofon is vágtam. Talán sikítottam. Egy üvegdarab megvágta a kezemet, mikor megütöttem. Üvöltözött, arca piros volt a pofontól. Szemei szikrákat szórtak... Lola az ajtót kaparta és fenyegetően morgott. Ugatott, nekiment a fának, hogy betörje és ráugorhasson a csuklómat szorító férfira.... Minden olyan gyorsan történt. Valami kirobbant belőlem. A testvérem szemei kikerekedtek és magas hangon sikított fel. Hátrált... Az ajtó megreccsent, Lola ugrott. Kiáltás, harapás... És én nem értettem, hogy a mindig erős bátyám miért vinnyog, mint egy kislány.

Igen, bátran kimondom, nincs semmi szégyellni való abban, hogy azzá váltam. Mutáns vagyok. Ki tudja, talán mindig is az voltam. Szerintem nincs különbség, ha a gondolkodásmódod nem változik, ha te, mint személy nem változol, ezért nem is látom értelmét a mutánsok pártjára állni. Az egyén fontos... De visszatérve az eseményekhez: A történtek után otthagytam Anton-t és már másnap a repülőn ültem. Zaklatott voltam, de azt biztosan tudtam, hogy hova kell mennem. Az engem megbízó cég kitörlődött az útiterveim közül – helyette megfogtam egy cetlit és leírtam a Xavier Intézet címét...

Máig szeretem a bátyámat. A testvérem, a lelki társam és tudom, hogy az aznap esti kirohanásakor nem volt önmaga. Feltétel nélkül megbízom benne, még ha több éve nem láttam azóta.

Foglalkozása: Tanár, régebben tolmács. Az Intézetben a kicsiket tanítja, természetismeretből és a nagyobbaknak tart előadást. Az órái nem konkrét tantárgyakból állnak: az emberi gondolkodást próbálja megértetni a diákokkal, a diákok aktívan részt vehetnek az órákon, közösen beszélik meg az őket ért sérelmeket, próbálnak megoldást találni rájuk. Mindenki könnyebb lélekkel távozik ezek utána beszélgetések után. Ezeken kívül nyelvtant és irodalmat tanít.

Szakértelmei: Folyékonyan beszél svédül, angolul. Hobbi szinten kertészkedik, úszik. Több éve jógázik, több irányzatot is kipróbált már.

Eszközök, felszerelések: Fekete, szögletes keretű szemüvege, amit olvasásnál szokott az orrára helyezni. Fekete tolla, amit a bátyjától kapott és kutyás bögréje, amiben állandóan zöld teát szürcsölget.

Mintajáték:

- Enyje, Peter! – nézek rá a hét éves kis csöppségre és a szívemhez kapok. Megszeppenve néz fel rám, a szája remeg. Az eddig még a kezeiben tartott virágcserép, most a földön terül el darabokban. Robbanás – ezen a héten a nyolcadik. Sietve odamegyek hozzá, leguggolok mellette és a kezeimbe fogom az ujjacskáit.
- Nem vágtad meg magad? – kérdezem aggódva és megvizsgálom.
- Mindent elrontok! – lép rá a virágra dühösen és kikapja a kezét a sajátomból.
- Ez nem igaz – rázom meg a fejemet és gyengéden megszorítom a vállát. – Hát ki kapta a kicsi teknőst tegnap? Ki nyerte meg a rajzversenyt? – nem válaszol, makacsul hallgat. – Hát te! – mutatok rá szelíden mosolyogva. – Most is te eteted Natashát és nézd meg, még egyszer sem pukkant szét az öreglány – nézek az akváriumra és mintha a szája szélén egy mosolyt láttam volna. Megsimogatom a hátát. – Na… Gyere, szedjük össze szegénykét.
- Nem!
- Hát, miért nem? – nézek rá csodálkozva.
- Mert már megöltem... Elejtettem, felrobbantottam. Elrontottam - nyavalyog. - Nem tudtam vigyázni rá… És különben is, utálom a virágokat – teszi hozzá dühösen és rátapos a zöld hajtásra. Megrázom a fejemet és felciccegek.
- Peter, te mit szólnál ahhoz, ha valaki így rád taposna? Hát bántott az a növény? – puhítom tovább óvatosan a kisfiút. – Én nekem nagyon fájna, ha így bánnának velem… - kezemet nyújtom és lesöpröm a gyökeréről a földet, aztán vigyázva a tenyerembe rakom. – Nézd csak meg – emelem az orra elé. Durcásan hallgat és elfordítja a fejét, de kitartóan folytatom tovább. – Tehetetlen kis életke ez. Tőled függ Peter, más támasza nincs. Nincs se anyukája se apukája, aki öntözné, szeretgetné. Csak azért, mert valami nem sikerül elsőre, nem szabad feladni. Főleg nem másokon levezetni a mérgünket. – Felém les, aztán a kezemben lévő kis virágra pillant. – Hidd el, nem te vagy az egyetlen, akinek több idő kell.
- De már megöltem… - motyogja az orra alatt.
- Dehogy is! – legyintek. – Lehet, hogy nem tűnik erősnek, ám figyeld meg – pöccintek az orrára. – A többi kis testvérkéje közül, ő lesz az első, aki ki fog nyílni.
- Hogyan? – néz rám értetlenkedve, látszik ahogy koncentrál. Felállok és kézen fogva a fiút, elindulok a terem ablakaihoz.
- Úgy, hogy adunk neki egy második lehetőséget. Szeretjük, türelmesek vagyunk vele. Próbálkozni fog és mi segítünk neki, hogy túléljen – magyarázom, aztán leemelek egy üres cserepet, megtöltöm ez kis földdel és Peter-nek adom a lankadt növényt.
- Biztos ebben Tanárnő? – kérdezi és látszik, hogy nem hiszi el. Biztatóan rámosolygok és bólintok. Megvárom, amíg ujjait belefúrja a földbe és betakarja vele a növényt.
- Biztos – erősítem meg. - Ahogy abban is, hogy ha sokat gyakorolsz nem robbantasz fel semmit sem... Tudod mit gondolok? – csettintek egyet és felcsillan a szemem. – Ez a virágocska túléli! És mire szép kék szirmai lesznek, már te is tudod irányítani az erődet.
- Igen? – mosolyodik el és izgatottan rám néz. Megsimogatom a fejét és összeborzolom a haját.
- Igen. – Nem is kell mondanom, hogy három hét múlva, a virág ott illatozott a teremben és robbanást már csak akkor kaptunk, mikor szükségünk volt rá az órákon. Második esély… Ennyi kellett a virágnak és Peter-nek is.