New York

3 / 3 oldal Previous  1, 2, 3

Go down

Re: New York

Témanyitás by Roxanne De'Loise on Kedd Nov. 06, 2012 9:06 pm

Miközben az agyam kattogott, azalatt Theo jó szokásához híven megint ész nélkül játszotta a megmentő hőst, a maga hülyeségeivel. Gyorsan felmértem a terepet, azért ha nem is mindenben voltam jó azért működőképes stratégiákat mindig ki tudtam ötölni, akár gyors üzemmódban is. Tulajdonképpen halvány lila gőzöm sincs, hogy a családban ezt kitől örökölhettem, hiszen anyám is gyakran ész nélkül rontott be bárhova, mint egy felbőszült bika, apám meg...ő meg szerintem úgy hülye ahogy van. De ez most lényegtelen is volt.
Gyorsan járt körbe a tekintetem, közben legalább Theo lefoglalta őket, viszont a kis közjátékának hála eldördültek a fegyverek is. Nem ám holmi kis kézi puskák, amivel pukkantgathatnak hármat négyet, hanem gépfegyver, hogy sorozatot küldjenek be. Nagyszerű!
Az egyik pasas fájdalmasan kiáltott fel, hiszen pont azt a kezét érte Theo csontlövedéke, amiben a fegyvert tartotta, ennek következtében a fegyverrel össze vissza kezdett lövöldözni, mintha rászorult volna a keze, közben meg üvöltött. A golyózáporból egy a combomat érte, jobban mondva érte volna, ha nem készültem volna be a fémbevonattal, ami az egész testemet körbevonta, de a golyó így lepattant rólam, bár kicsit azért behorpasztott. Egyszer csak egy újabb lövés, és a rabló holtam esett a földre. Saját társa lőtte agyon a szerencsétlent. A másik fószert is bár eltalálta a csontlövedék mintha meg se kottyant volna neki.
-Érdekes. Szóval mutáns kis seggdugaszok vagytok.- szólalt meg a bankrabló, de látszólag nem nagyon kavarta fel a felfedezés.
Ez már nem jelentett jót, volt egy olyan érzésem, és Theo mutatványa is...néha a gyomrom is fel tudta volna forgatni, ha nem ismertem volna már túl jól. A túszokat kiengedték, úgy tűnt már csak mi érdekeltük őket.
Mint kiderült, két fazon volt mutáns, az óriásnak pedig még mindig nyoma se volt. Ez is nyugtalanított kissé.
- Eltaposunk titeket mint valami kis férgeket. Azt hiszed öcsi, hogy a bőrváltásod meg a négy karod nagy cucc? Meg a kis vaslady? Röhejesek vagytok!- mondta nekünk a mutáns. Morogtam az orrom alatt, nem nagyon csíptem ha lenéznek. A túszok szerencsésen kijutottak, így odaléptem Theo mellé, és a pillantásom cseppet sem kedvességről árulkodott, ha szemmel ölni lehetett volna....de lehet nemsokára megteszem ezt pillantás nélkül....
-
avatar
Roxanne De'Loise
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 296
Hírnév : 11

Vissza az elejére Go down

Re: New York

Témanyitás by Gregory S. Severald on Pént. Nov. 08, 2013 12:10 am

-Van seggdugaszom de én nőkön használom és nem abba a lukba maga kivénhedt potya púzó vadász...
Szóltam vissza fennhangon. Átkaroltam Reneén és rosszallóan megcsóváltam a fejem.
-Hogy egyeseknek milyen aberrált szokásaik vannak komolyan.
-Jah most szólj hozzá...
Válaszolt cincogó hangon Reneé vállán pihenő kézfejem helyén lévő rendes fej.
-Elképesztő komolyan mondom.
Ingattam tovább mind két fejem. Aztán ránéztem két oldalról kedves másik felemre. Aki így jobban megnézve  nem volt abba na tipikusan kedves hangulatában. Vagyis, hozzá képest ez még Monalisa mosolya egy elrontott colgate reklámban.
-Szú..
-Száá
-Szú---
-Szá....
-Befejeztem.
Levettem és leráztam a kezem. Kiegyenesedve álltam mellé ismételten átropogtatva néhány porcikámat.
-Csak hogy tudd, ez a vasszűz úgy fog megerőszakolni hogy a sitten a szappanosdi már csak üdülés lesz. Különben is, mi ketten vagyunk te meg egyen.
Összefontam nagy büszkén a karomat és hátamat Reneé vállának vetettem amolyan Chakrlie angyalaisan.
'-Ne olyan hevesen kicsi ember...
Felnéztem a mély dörmögő hang felé de egy hatalmas tenyér betakarta az arcomat, a talaj pedig kiszaladt a lábam alól. A bejárati plexin át szélsebesen távoztam a legközelebbi rendőr autóig. Mondanám, hogy fáj mindenem de mihelyst útnak indított azzal a hirtelen mozdulattal, hallottam egy halk reccsenést azóta zsibbadok nyaktól lefelé... A baj forrása megvolt, már csak az áthidalással voltak kisebb nehézségek...
Ha már így szóba jöttek a nehézségek, az a gigászi melák széffel a hóna alatt éppen az én egyetlen Reneé-mre akar nehezedni. Vagyis tenyerelni, teljes testsúllyal.
avatar
Gregory S. Severald
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 727
Hírnév : 45

Vissza az elejére Go down

Re: New York

Témanyitás by Lynn Harlow on Szomb. Dec. 14, 2013 6:42 pm

Nyílt az ajtó.
Riadtan kaptam fel a fejem. Hát ez meg? Nem, az nem lehet! Ilyesmi nem történhet. És éppen most!
-Azt mondtad, egész nap a nagyszüleidnél lesznek - haraptam idegesen a számba, majd megráztam a fejem, és inkább menekülőre fogtam, és csak a vállam fölött hátrakiabálva folytattam. - Na jó. Mindegy. Felejtsd el, már itt sem vagyok...
-Nahát, Lucy!
~Ilyen nincs!~
-Üdvözlöm, Mrs Darrow, hogy érzi magát? - fordultam a váratlanul megjelenő nő felé.
Pedig már majdnem elértem a konyhaablakot, hogy kimásszak, és a képességemet segítségül hívva lépjek olajra! De ez a nő képes volt a csapból kifolyni. Mintha olvasott volna a gondolataimban, mosolyogva intett a mosogató felé.
-Általában a bejárati ajtón át szoktam érkezni, de nem értettük, hogy lehet nyitva, úgyhogy inkább a biztonságosabb megoldást választottuk. Nem mintha üldözési mániánk lenne, de sajnos voltak már esetek, amikor... Áh, csak fecsegek itt - nevetett fel csilingelő hangon. - Mi szél hozott erre?
-Hát én csak... én... éééééén...
Nem kicsit lett volna kínos bevallanom neki az igazat, úgyhogy egyenlőre csak pironkodva vakargattam a tarkómat.
-Alistair hol van? - nézett körbe a doktornő. - Együtt jöttetek, igaz? Vagy ő már itt várt rád a rózsacsokorral?
-Rózsacsok...?! Deho...!!! Még hogy mi...!!! - hápogtam elkerekedett szemekkel. - Mrs Darrow, esküszöm...
-Hányszor kértelek, hogy szólíts Lynn-nek? - hunyorgott rám töretlen mosolygással, és belém karolva visszafelé kezdett vezetni a fiához. - Nem kell engem magáznod, idővel, gondolom, úgyis nagyinak fogtok hívni, ha már a piciket hozzátok látogatóba. Igaz, fiam? - kacsintott Alistairre, amikor megérkeztünk mellé, és lábujjhegyre ágaskodva nyomott egy puszit az arcára.
-Piciket?! - meredtem rá elhűlten. - Nincsenek picik! Nem is lesznek! Szó sincs róla! Hogy juthat egyáltalán bárkinek is az eszébe, hogy tervbe vannak véve? Hogy én valaha is gyereket akarnék tőle! - böktem Alistair felé, majd nagyot toppantottam. - Én csak a báli jelmezek miatt jöttem, mert akkor sem szeretném azt a förmedvényt hordani, ha Alistair annyira ragaszkodik hozzá, hogy...
-Ó, hát ezek szerint együtt mentek a bálba? - csapta össze Lynn a kezét.
-Igen, de nem úgy - emeltem fel én a kezeimet, hogy lehűtsem a túl lelkes anyukát, ő viszont mintha meg sem hallott volna simogatta meg fia arcát ellágyult pillantásokkal.
-Na csak végre, hogy rászántad magad, kicsim. Azt hittük, már sosem hívod el randevúra.
-Nem randevú - nyüszítettem fel. - Ez nem... ez... Alistair, segíts már! - nyögtem fel, miközben fáradtam zuhantam hátra egy fotelba.
avatar
Lynn Harlow
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 814
Hírnév : 83

Vissza az elejére Go down

Re: New York

Témanyitás by Szellem on Szomb. Dec. 14, 2013 7:49 pm

-Úgy volt - vágom rá, és közben felpattanok én is a fotelből. - Nem kellett volna visszaérniük...jé, már 6 óra?
Amíg Lucy szökni próbál, én kihúzom magam, és úgy készülök fel, hogy szembe találkozzam az őseimmel. Egy ideig nem értem, miért várat magára a dolog, de aztán meghallom a locsogást a konyhából és kezdem sejteni, miről van szó. Ekkor jelenik meg apám 10 centire az orrom előtt, én pedig egy mély lélegzettel egybekötött szemlehunyással állom a megjelenése által keltett kisebb szélvihart.
-Szia Papa, ne aggódj, csak egy veszélyes elmebeteg jutott be, és ő is velem van - üdvözlöm halkan, aztán a konyha felé fordulok, ahonnan egy süket is hallaná, mennyire ki van akadva szegény Lucy. Újabb mély sóhaj...
-Üdv neked is gyermekem. Ne aggódj - szól hozzám Papa megértően, és kezét a vállamra teszi közben vigasztalón - kétlem, hogy el tudná ijeszteni, láttam hogy nézett rád, mellesleg nem is maradhatunk sokáig, szóval ha szeretnéd, nyugodtan maradtok éjszakára.
-Ja az...h...hogy mi?
Grimaszolva figyelem őt, ahogy mellettem elhaladva rám kacsint, és anyámhoz sétál. 6 éves koromban komolyan elgondolkodtam rajta, hogy ha lekicsinyíteném, és egy jégkrémpálcikához erősíteném, bemutathatnám a tudományos tudományos versenyen, mint anyu radart. A mosolya szélességéből remekül meg lehet állapítani, milyen közel vannak egymáshoz az adott pillanatban. Egyesek számára hihetetlen, hogy ez a mosolygós, halk szavú, örökifjú manus egykor milyen ijesztő is tudott lenni, ha akart, gondolom mert nekik sosem kellett hazahozni egyetlen intőt sem...
-Szia Mama - intek felé kissé sután, hisz sajnos hallottam, hogyan tervezgeti itt az esküvőmet Lucy-val és...szerintem elég könnyű elképzelni, ez miért zavarba ejtő. Egy ideig nem tudom, mit tegyek, de aztán rájövök, hogy a legjobb, ha a tenyeremmel homlokon csapom magam, ahogy a lány felfedi, hogy együtt megyünk a bálba. A helyzet kezd annyira kínos lenni, hogy hirtelen még az sem vigasztal, ahogy elképzelem Lucy-t abban a jelmezben. Mellesleg, nem semmi, milyen ki élelmes a csaj...gyorsan kapcsol az biztos...
-De úgy - mormogom a fogaim közt csak Lucy-nak, emlékeztetve őt a megállapodás másik felére, hogy a bálon eljátssza a barátnőmet, hogy nyugi legyen itthon, és elkerüljük többek közt az ilyen helyzeteket is.
-Jaj Mama, ez még csak egy bál, annyira nem nagy dolog...
-Nem itt fogják neked átadni a díjat, amiért zsinórban négyszer nyerte meg a csapatod az iskolák közötti szimulációs viadalt? Ez elég fontosnak hangzik azért...
-Ó, de igen...tényleg... - Felelem a tarkómat vakargatva, olyan hangsúllyal, amiben finoman elrejtettem azt, hogy kösz szépen Papa, hogy pukkadnál meg.
-Egyébként, ha el tudtok jönni, jobb ha tudjátok, idén a felnőtteknek is kötelező jelmezben lenni, és Sean is ott lesz, szóval a "Láthatatlan ember" nem fog bejönni megint. No, örülök, hogy láttalak titeket, nekünk viszont még meg kell beszélnünk ez a jelmez dolgot, ha már kiélezte a tőröket, meg minden, holnap találkozunk...
-Ne olyan hevesen pajti - szól közbe apám, s egy mozdulattal meggátol abban, hogy a kezem nyújtsam Lucy-nak, felhúzzam a fotelből, és eltűnjek innen. Nem csinál sok mindent, csak megint megfogja a vállam, de ez bőven elég, hogy oda nézzek, és anyámon is lássam, mennyire örül nekünk. Francba...ezt hogy magyarázom ki?
-És, milyen volt nagyiéknál?
Megadón ülök le Lucy mellé a fotel karfájára. Az avatatlan szem számára furcsa lehet, hogy egy ekkora darab ember súlya alatt mint én, nem dől el az egész oldalra, de itt mindenki tudja mennyire trükkös vagyok. Ez a másik, amin el szoktam gondolkodni nyugodtabb, és kevésbé pirulós pillanataimban: milyen furcsa egy olyan házban élni, ahol a repülés,a  teleportáció, és a terminátorság hétköznapi.
-A szokásos...szóval, hogy történt ez, ha szabad kérdeznem? Biztosan nagyon érdekes, és aranyos történet. Hallani akarunk minden részletet.
Papa hangja izgatott, de látom a mosolyán, hogy pontosan tudja, mennyire zavarba hoz.

_________________
I am the shadow, and the smoke in your eyes,
I am the ghost, that hides in the night
avatar
Szellem
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 1429
Hírnév : 74

http://eladokkonyve.freeblog.hu/

Vissza az elejére Go down

Re: New York

Témanyitás by Lynn Harlow on Vas. Dec. 15, 2013 10:28 am

Miközben azon törtem a fejem, hogy hogy tehetett velem ilyet Alistair, hiszen én sosem voltam dög vele, most mégis képes volt meghívni a bálra a szüleit, akikkel bár nem volt semmi bajom, de nem vágytam rá, hogy minél több ember lásson abban a borzalmas jelmezben, arra meg még kevésbé, hogy öntsük az olajat a tűzre, és legközelebb már a gyerekeink nevét is terítékre helyezzék, ha véletlenül összefutunk. De legalább nem húzza tovább az időt, és már tápászkodik fel, hogy végre elinduljunk... Ne már!
-Miből gondolja, Mr Darrow, hogy aranyos lehet egy olyan történet, amiben mi szerepelünk? - kérdeztem szinte ártatlan kíváncsisággal.
-Ugyan, drágám, tudod, hogy tőlünk nem kell tartanod - paskolta meg a kezemet Lynn, miután fáradt szusszanással leült mellénk a kanapéra. - Pici korodtól ismerünk, olyan vagy nekünk mintha a lányunk lennél, úgyhogy már csak ezért is örülnénk neki, ha végre hivatalosan is együtt lennél a fiúnkkal.
-Öhm... - vetettem egy zavart pillantást előbb az egyik, majd a másik férfira, hogy vajon csak én akadtam-e fenn Lynn különös megfogalmazásán. - Mrs Darrow... Lynn... én nem tudom, van-e valami ebben a mondatban, amit ne kéne helyesbíteni, de szeretném milliomodszorra is tisztázni: nem járok a fiával, nem is szándékozom, és ne vegyék sértésnek, de azon a napon lőjenek főbe, amikor megengedem, hogy csak a kezemet megfogja.
Ha leplezni is akarta a megütközését, rosszul csinálta, de végül azért mégiscsak elmosolyodott.
-Mennyivel egyszerűbben mentek ezek a dolgok a mi időnkben - csóválta a fejét, majd a férjéhez fordult. - Igaz, szivem? Hát... na, jó, nekünk talán egy kicsit bonyolultabb volt, de nektek ki kéne használnotok, hogy ennyivel könnyebb lehetne.
Fapofával meredtem a még mindig fiatalos, de már néhány ősz hajszállal küzdő nőre, aki tényleg mindig olyan kedves volt hozzám, mintha a lánya lettem volna, és akiknek a háza lényegében a második otthonom volt, csak úgy, mint Alistairnek a miénk. Aminek én borzasztóan örültem!
-Lynn, minden tiszteletem, de előbb jönnék össze a szomszéd buldog füle tövében élő bolhával, mint Alistairrel - próbáltam most már tényleg félreérthetetlenül leszögezni, mit is kéne végre elfogadniuk.
Lynn azonban cinkos mosollyal húzott be egy képzeletbeli cipzárt a száján, majd rám kacsintott, és felállt.
-Nos, én szomjas vagyok. Kér valaki egy limonádét?
-Én szívesen innék.
-Két szívószállal?
-Azt hiszem, az... Mi??? Nem!!!
Duzzogva összefont karokkal süppedtem még mélyebbre a fotelban, miután hátat fordítottam a nevetgélve a konyha felé távozó Lynn-nek. Reméltem, hogy a férjével már kevesebb gondunk lesz.
avatar
Lynn Harlow
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 814
Hírnév : 83

Vissza az elejére Go down

Re: New York

Témanyitás by Szellem on Vas. Dec. 15, 2013 11:57 am

A Mr.Darrow hallatán szegény papa félrenyeli a semmit, s látom rajta, hogy nagyon küszködik pár másodpercig, végül azonban inkább átsiklik a dolog felett. Gondolom belátja, hogy ez még mindig jobb egy fokkal, mint a "Darien bácsi". Ugh...Bombadil Toma szomszédját hívhatják így, akitől a láncfűrészt szokta kölcsönkérni.
-Volt már rá néhány precedens - jelenti ki aztán halkan, és már látom, hogy most jönne az a sztori, amikor 2 éves korában repülőszőnyegnek használt, vagy valami hasonló, ám mielőtt belekezdhetne, gyorsan a szavába vágok:
-Ó igen, de aztán felnőttünk, és elviselhetetlen emberekké érettünk, ki jobban egyesek, és a világnak hirtelen lett értelme. Ráadásul azóta ő is majdnem olyan jól repül, mint én hat évesen, szóval nem fog többet az ölemben utazni gondolom. Rátérhetnénk valami másra?
Anyám mondata mondjuk engem is letaglóz. Így megfogalmazva eléggé pszichiátriai esetnek hangzik a dolog...
-De nem erre...
Amíg apám vet egy kérdő, szarkasztikus pillantást anyámra, gondolom az után érdeklődve, hogy miben volt az ő kapcsolatuk kezdete egyszerűbb, mint akármi más ezen, vagy más bolygón, addig én ugyanezt az arckifejezést Lucy-nak címezem, csak nekem még az egyik szemöldökömet is sikerül felvonni. Az apró sötét hajú lány egyébként a bolhás pisztolyos megjegyzéséért kapja ezt.
-Nagy mázlim, hogy az a dög nem ért rá eljönni a bálba mi? - Morgom, hogy csak ő hallja, aztán a limonádés ajánlatra én is bólintok, hogy aztán Lucy-val egyszerre kiáltsam, hogy: "Mi??? Nem!!!".
-Hmm... - jegyzi meg Papa, miután Mama magunkra hagy minket a nappaliban, aztán az egyik szekrényhez sétál, hogy előkapjon egy néhány tábla egész mogyorós csokit. Az egyiket lezseren felém dobja, én pedig el is kapom a levegőben, és szinte gépiesen elkezdem kibontani.
-Úgy néz ki, lehet mégsem annyira sürgős az az orvosi konferencia - jegyzi meg szarkasztikusan vigyorogva, majd amikor meglát fáradtan bólogatni, nevetve vágja hozzám:
-Na, csak ne szenvedj pajti, csak magadat okolhatod. 25 év alatt ő az egyetlen lány, akit hazahoztál, ő pedig lassan már szeretne saját unokákat is, szóval megesik, hogy kicsit túlreagálja a félreérthető dolgokat.
-Ugyan miket?
Válasz helyett csak a szemembe néz, aztán tekintete lejjebb siklik a kezemre, ami miután összetörte a csokit ahelyett, hogy a számba exportálná a kockákat, az első adagot Lucy kezébe juttatta.
-Ha teli a szája, nem szokott beszélni!
-Biztos vagyok benne.
Pár másodperc csend, amíg csak a mogyoró ropogása hallatszik a fogai közt, aztán újra megszólal:
-Ratna tudja már? Darren gondolom igen, különben elképzelésem sincs, miről beszélgettetek egész szombaton, amikor elmentetek együtt pecázni.
-Öh.... - kezdek bele, a tarkómat vakargatva. Erre azért nem számítottam, de honnan is gondolhattam, hogy nem fogja megtudni! - Ez, nem erről szólt...
-Hát mi? Hirtelen rájöttél, hogy a legnagyobb vágyad az életben, hogy végre egy helyben ülhess a seggeden fél napig, és ne csinálj semmit? Ugyan, még a céllövöldét is untad...
-Persze, mert a fegyverek bénák, de egyébként nem, azért hívtam el Darren-t horgászni mert...nos..Theo megkért rá...
-Theo?
-Igen...szégyellősebb mint hinnéd, és biztosra akart menni, hogy egyedül találja otthon Mira-t, amikor elhívja a bálba.
-Ó... - hajtja a fejét, kissé csalódottan, szinte már bűntudatom van a látványtól. - Nos, legalább fogtatok valamit?
-Nem, hamar rájöttünk, hogy unalmas, és elmentünk gokartozni. Ezúttal én nyertem. - Valamiért ez a kijelentés elképesztően büszkévé tesz. Vigyorgok is, szinte már ragyog az arcom.
-Na jó...de akkor még mindig nem értem...miért is mentek akkor együtt a bálba?

_________________
I am the shadow, and the smoke in your eyes,
I am the ghost, that hides in the night
avatar
Szellem
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 1429
Hírnév : 74

http://eladokkonyve.freeblog.hu/

Vissza az elejére Go down

Re: New York

Témanyitás by Lynn Harlow on Vas. Dec. 15, 2013 4:31 pm

Unokák??? Álljon már meg a menet! Most komolyan unokákat mondott? Akiknek én lennék az anyjuk? Alistair meg az apjuk? Istenem, miért nem képesek elhinni, hogy semmire sem vágyom kevésbé, mint intim kapcsolatba kerülni ezzel a két lábon járó (/repülő) felhőkarcolóval? Hát mit kéne még mondanom, hogy végre elfogadják ezt az igen egyszerű tényt?
-Tényleg nem hoztál még haza lányt? - pislogtam rá, majd kaján vigyorral böktem oldalba a könyökömmel, miközben csokival teli szájjal folytattam, mintegy jelezvén, hogy téved: én így is tudok beszélni. - Kényelmesebb volt máshol dugdosni őket, mi? A suliban úgyis ott van az a sok sufni, ahol olyan lehet... sufni...
Gonosz kuncogással vettem ki a kezéből a csoki kockát, amit éppen meg be akart dobni a szájába. Nem hittem, hogy az apja érti a célzást, de ha mégis... nos, Alistair rá a bizonyíték, hogy már ő sem szűz. Meg persze Lynn dekoltázsa. De ha játszani akart, ám legyen.
-Hát ami azt illeti, már elég régóta koslat a nyomomban - vontam vállat tettetett bosszúsággal. - Annyi szerelmes levelet kaptam tőle, hogy a hulladékfeldolgozóban túlórát kellett elrendelni. Meg azok a virágok! Csak jelzem, hogy idén karácsonyra mindenki putpurit fog tőlem kapni. Szóval gondoltam, ha megteszem neki ezt, és elmegyek vele a bálba, talán majd le fog rólam szállni. Lehet, hogy ő eleped értem, de nekem... - Itt megköszörültem a torkomat, mintha csak por ment volna bele, de valójában csak azért, hogy húzzam az agyukat. -... nekem már van pasim. Ha összefutnak, remélem, nem lesz belőle bunyó. Szegény Alistair rondán festene betört orral.
-Kinek tört be az orra? - érkezett meg Lynn egy tálcán hozva a nagy pohár üdítőket.
Lehuppanva Szellem mellé, cuppanós puszit nyomott férje arcára, majd játékos dorgálással csipkedte meg az orrát.
-Te piszok, már megint mibe keveredtél? Most kit kell összefoltoznom?
avatar
Lynn Harlow
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 814
Hírnév : 83

Vissza az elejére Go down

Re: New York

Témanyitás by Szellem on Hétf. Dec. 16, 2013 2:49 am

-Tényleg - felelem halkan, mérsékelt őszinteséggel, hacsak ez alatt nem azt értették mind a ketten, hogy még egyszer sem buktunk le. A következő Simpson családos idézetre aztán csak legyintek. Hogy miket össze nem szed a gyermek azoktól, akik vigyáznak rá, de miért pont ezt a rajzfilmet nézették vele? Elég bolond így is, Istenek és Istennők!
-Aha, szóval semmi köze az egésznek ahhoz, hogy anyád azt tervezi, férjhez ad, ha nem szerzel egy vőlegényt amíg legközelebb Indiában jártok mi? Mikor is lesz Nishant bácsi születésnapja? Tavasszal? Remélem addig megszereted a fehéret, biztos jól fog állni...
Nem tehetek róla, imádom cukkolni ezt a kis méregzsákot, igaz most aztán abszolút megérdemelte. Csak kerüljön a kezeim közé, ha egyedül maradtunk! Egyenlőre a büntetése kimerül annyiban, hogy nem kap több csokit. Szóval csak ülök nyugodtan, és figyelem, ahogy apám egyre meglepettebb, és csalódottabb képet vág, csak tudnám miért. Én minden esetre eszem tovább a csokimat.
-Nahát...szóval van már udvarlód? Hát ez...csodálatos... - jelenti ki aztán papa, tőle meglepően rosszul leplezett valódi véleménnyel a hangsúlyában, aztán felém fordul.
-Te tudtad ezt?
-Hát még jó, hogy... - mondom mosolyogva, majd hadarva még hozzáteszem, amikor erre oldalra dönti a fejét.
-Úgy értem, még szép, hogy tudok róla, mert ennek a kis boszorkánynak azóta be nem áll a szája! Még a családjának sem mondta el, engem viszont megállás nélkül azzal traktál, hogy mennyire imádja azt a tagot, milyen izmos, és férfias, és mennyire odavan a két szép szeméért, és egyéb gyomorforgató dolgok, akiket szeret csinálni vele...egyébként meg, nem kell féltened őt, nem fogom bántani szegényt. Van elég baja így is.
Az utolsó mondatnál természetesen jelentőségteljesen végigmérem a lányt, hogy tudja, pontosan mi is annak a pasinak a fő baja, ha esetleg nem lenne tök evidens.
-Aha... - Állapítja meg apám, de aztán inkább csak irritált nyögést hallgat, mely általában azokat jellemzi, akik közelében civakodni kezdünk Lucy-val. Valamiért ez a hang mindig elégedettséget, és kicsit megnyugvást hoz el a számomra.
-Én? Semmibe, kivételesen a fiad lesz bajban, ha megtudja Lucy pasija, hogy elvitte a barátnőjét a bálba helyette. Furcsállom is, hogy nem vele mész akkor inkább...ezzel a...hogyishívjákkal, ha már így felhoztad?
-Jajj, ugyan, hagyjátok. Szegény még otthon sem merte elmondani, és verekedni sem fogok a palijával, már csak azért sem, mert nem fogja felismerni őt abban a csodálatos jelmezben.
Enyhe kuncogás szakítja félbe helyenként a mondókámat, a végére pedig egészen tisztességes, elfojtott kacagásba duzzad a bajszom alatt. Szinte már sajnálom érte szegényt...szinte... azok ketten pedig a másik oldalon összebújnak, mint két nagy nyuszi. Erre csak sóhajtok, és elveszem az egyik poharat, hogy a szívószálat a számba véve kissé lehűtsem magam.
-Tehát, ez a fiú is ott lesz a bálon? Ismerhetjük esetleg?
Ó igen...említettem, hogy apám itt az egyetlen, aki dolgozott a C.I.A.-nek? És most előadtunk neki 3 különböző sztorit arról, hogy miért megyünk együtt a bálba. Gondolom ezért fürkész minket gyanakodva, és képtelen leszállni a témáról.
-Mama, Papa, tényleg, nincs semmi baj. Tudom, nagyon szerettétek volna, és tény, hogy egyszer megkértem a kezét 9 éves koromban, de akkor világosan megmondta, hogy addig nem, amíg nem adom vissza a játékpuskáját...fura egy lány voltál hallod-e...na mindegy, ez a hajó már elment, szóval, ha ragaszkodtok hozzá...mi lenne, ha mostantól valaki kevésbé idegesítővel próbálnátok összeboronálni? Azt hiszem kardfognak is van egy lánya, ő tuti békésebb teremtés...
És itt újra a limonádémba kortyolok.
-Róla is lekéstél. Összejött Sean-al az osztálykiránduláson...
Köhögök egy kicsit, miután félrenyeltem a limonádémat. Jó sokáig kínlódom vele, könnyek is szöknek a szemembe, és jó sokáig küzdök a levegőért, mire elhaló hangon meg tudok szólalni:
-...mi...?
-Az ifjabbikkal persze...
-Ja, mert így máris sokkal több értelme van...
-Na, de elég a pletykából. Tehát, miért is mentek egymással, ahelyett, hogy azzal mentek, akit szerettek?
-Elvesztett egy fogadást... - vallom be aztán megsemmisülten. - Tudom, nem erre számítottatok, de...azért mókás lesz, biztos vagyok benne. No, de most, hogy ezt tisztáztuk...veletek mi a helyzet?
Nem, nem vagyok olyan hülye, hogy ne tudjam, elég hiú ábránd azt hinni, hogy csak úgy dobják a témát. A puszta tény, hogy együtt vannak jól mutatja, hogy nem szokták feladni, még akkor sem, ha más ezért őrültnek nézi őket. Úgy imádom az én bolond szüleimet...


//zsupsz, kicsit hosszú lett  Embarassed //

_________________
I am the shadow, and the smoke in your eyes,
I am the ghost, that hides in the night
avatar
Szellem
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 1429
Hírnév : 74

http://eladokkonyve.freeblog.hu/

Vissza az elejére Go down

Re: New York

Témanyitás by Lynn Harlow on Szomb. Dec. 21, 2013 5:14 pm

-Anyu azt tervez, amit csak szeretne - vontam vállat eredménytelenül palástolva mosolyomat, mert valójában eszméletlenül édesnek tartottam, ahogy anyám azokkal a lelkesen csillogó nyuszi szemeit csillogtatva élte bele magát... igazából bármibe. - De engem akár ki is hagyhat ebből az ütődött tervéből, mert én úgyse megyek férjhez. Én egy autonóm nő vagyok - vágtam ki nagy büszkén.
A pasimra kapott reakciók annyira nem leptek meg. Szellem képtelen volt tényleges örömöt mutatni, a színlelés pedig még nálam is pocsékabbul ment. Volt egy olyan sanda gyanúm, hogy valójában csak azért akart együtt látni a fiával, mert a felesége annyira vágyott rá, de mivel tudtam, mennyire odavan érte, azt is tudtam, hogy ez így már lényegében egyre megy. Hogy történhet ilyesmi valakivel? Hogy akarhat ennyire valamit, ami egyébként talán eszébe sem jutna, csak azért, mert az, akit szeret, ennyire áhítozik rá? Képes a vágyait is hozzáigazítani, csak azért, hogy boldoggá tegye őt? Vagy már megszokta, hogy mindenben egyetért vele? Helyes pár voltak, de hogy én nem fogok soha ebbe a csapdába esni, az biztos!
-Igaza van - bólintottam Alistair szavaira egy homlokpöcköléssel torolva meg pimasz kacarászását. - Amíg senki sem tudja, hogy én vagyok az, nem kell tartanom senki haragjától. Ha már el kell mennem abba az idétlen buliba, legalább annyi előnyöm lehet belőle, hogy álarcban nem lehet majd felismerni. Ami meg a jelmezemet illeti... mindegy - legyintettem enyhe bosszúsággal, majd Alistairre vigyorogtam. - De azt azért megnézném, ahogy a pasimmal verekedsz. Nem semmi látvány lenne. Viszont bocs, de a voksomat ő kapja, mivel őt senki nem győzheti le, akkora nagy állat. Széltében-hosszában.
-Azért az én kis csillagomnak sem kell szégyenkeznie - csipkedte meg finoman, vigasztaló mosollyal a fia arcát Lynn. - Ő is szép nagyra nőtt, és erős, akár az apja. De nagyon büszke vagyok rá, hogy nem él vele vissza, és az erejét nem verekedésre használja.
Elfojtott somolygással haraptam rá a szívószálra, hogy nagyot kortyoljak a limonádéból, ahogy Alistair felidézte azt a nagyon régi lánykérést, ami természetesen kosárral végződött. Nem is tudom, mikor gondoltam rá utoljára.
-Te még mindig fura vagy - nyújtottam ki rá a nyelvem. - A puskámra meg azóta is várok.
Aztán Alistairrel együtt majdnem félrenyeltem az üdítőmet, amikor meghallottam Szellem laza bejelentését a szociopata sorozatgyilkos fiókáról.
-Mi?! - meredtem rá döbbentem, és bár kérdésem szinkronban hangzott el Alistairével, reméltem, hogy ez elkerüli a többiek figyelmét (bár Lynn beszédes tekintete nem erről árulkodott). - Te tudtál erről? - néztem Alistairre. - Szerintem beszélned kéne Seannal. Tudod, mint férfi a... veled. Nehogy a végén kiderüljön, hogy az a csaj szexuálisan zaklatja. Belőle még azt is kinézem.
Mikor azonban Szellem feltette a következő kérdését, ami sajnos abszolút logikus és jogos volt, rögtön visszazökkentem a saját problémáim talajára. Már csak ezért is volt olyan bosszantó, hogy ennyire váratlanul ért. Hogy miért nem tud legalább egy kicsit hülyébb lenni? Vagy én egy kicsit kevésbé, hogy nem készültem fel erre a teljesen nyilvánvaló felvetésre. Így aztán már nyitottam is a számat, hogy előadjak egy rögtönzött történetet egy bengáli tigrisről, három ír koboldról meg a nagymamám almás pitéjéről, amelyek elkerülhetetlenül idézték elő azt a kellemetlen helyzetet, hogy Alistairrel leszek kénytelen a bálba menni, nem pedig a már meglévő lovagommal... valamilyen módon. Ő azonban megelőzve az egyszerűség kedvéért bevallotta nekik az igazat, ami egy röpke másodpercig még jó ötletnek is tűnt, de ez a pillanat azonnal semmivé foszlott, amikor a tekintetem Lynn arcára vándorolt. Alistair, te idióta!
-Értem én, hogy mivel vesztett, kénytelen -Ember nem nyomott még meg szót ilyen erőteljesen a mondatában. - veled menni a bálba, de ezek szerint, neked ez a nyereményed.
Diadalittas mosollyal dőlt hátra a kanapén, mint aki már el is lazulhat, hiszen a csatát megnyerte. Nekem pedig nem volt más választásom, mint egyetérteni vele.
-Szóval ha ez akkora áldozat, megtudhatnám, hogy miért adtad meg ezt, mint fogadási tét? Mástól csokit kértél volna vagy a Power Rangers kártyáikat. Hogyhogy Lucy esetében csak arra vágytál, hogy te vihesd el a bálba?
Néha komolyan az az érzésem, hogy Lynn békés természete csupán álca, és a felszín alatt ő a világ legelvetemültebb, legsátánibb asszonya.
-Ne próbáld elterelni a figyelmünket, édesem - kacsintott rá elégedett boldogsággal. - Hidd el, mi remekül vagyunk. Most aztán végképp. Csak azt szeretnénk, ha végre ti ketten...
-Nem vele versenyeztem.
-Hogyan?
-Nem vele versenyeztem - ismételtem higgadtan, és hogy mutassam, mennyire nem érzem magam sarokba szorítva, kényelmesen nyújtóztam egyet, és utánozva a mozdulatát, lazán hátra dőltem. - Valamiért a húgom is nagyon odavan, hogy nagynéni lehessen Alistair közreműködésével, úgyhogy kihívott egy sakk mérkőzésre. Sajnos jobb, mint amire emlékeztem, úgyhogy tönkrevert. Így most kénytelen vagyok tartani magam az ígéretemhez, és Alistairrel menni. Csak tudnám, miért ilyen boldog ettől. Mintha ez azt jelentené, hogy terhesen fogok másnap reggel felkelni.
Lynn zavartan köszörülte meg a torkát.
-Hát én... nem egészen erre gondoltam. Ha esetleg arra kerülne a sor, ígérjétek meg, hogy védekezni fogtok.
-Édes istenem! - nyüszítettem fel, és lejjebb csúsztam a fotelban. - Nem éppen ide akartam kilyukadni.
-Csak mert tudjátok, a biztonságos szex...
-Nem lesz semmilyen szex! - jelentettem ki némiképp kétségbeesve. - Ennél jobb védekezést pedig nem is ismerek.
-Igen, ez igaz, de hát ilyesmit nyilván nem kérhetek tőletek.
-De! De igen, kérhetsz - bólogattam hevesen. - Sőt, tudod mit? Kérned sem kell. Ugye? - döftem Alistair bordái közé a könyökömet.
avatar
Lynn Harlow
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 814
Hírnév : 83

Vissza az elejére Go down

Re: New York

Témanyitás by Szellem on Vas. Dec. 22, 2013 5:10 pm

Gyakorlatilag egyszerre nyelünk egy nagyot apámmal annak hallatán, hogy Lucy azt tesz amit akar, és ez ellen Ratna sem tehet semmit. Ijesztő tud lenni aza  nő, ha akar...viszont legalább nem pöckölget állandóan, mint a "nemezisem", akit nem mellesleg ő hozott a világra. Még mindig nem találtam rá módot, hogy ezt illendően megköszönjem neki...
-És ha megtudná sem lenne semmi baj, csak nem megy neki a korosztálya második legijesztőbb mutánsának, és mielőtt most azzal jönnél virágszálam, hogy akkor de, ha ő az első...nos, nem lehet, mert te vagy az első, és a harmadik. Tudod, nehezen felejtik el, amikor...
És itt lehajtom a fejem, és elpirulva nézem a padlót.
-Mama, ne már.. - motyogom magam elé, aztán a dicséret többi részére már a tarkómat is elkezdem vakargatni zavaromban.
-Ő...igen...ahogy mondod...többé már nem...
Akaratlanul is felmerül előttem, ahogy egy sokadszor nyolcadikos fiú még az általánosban azzal ugratott, hogy ha megszerzem neki anyám melltartóját, ami akkora, hogy ejtőernyőnek tudná használni, akkor visszaadja a plüsskengurumat, és még a fejét sem tépi le előtte. Lehet kicsit túlzásba estem, de hat évesen nem mindig sikerült gondolkodnom cselekvés előtt és...maradjunk annyiban, hogy madártávlatból fejjel lefelé már nem akarta kipróbálni még igazi ejtőernyővel sem a szabadesést. Nem lett amúgy semmi baja, manapság már a repüléstől sem fél állítólag...
-Öhm...Mama, most már tényleg...áhh...na jó...
Na igen, nekik mindig a kicsi Alistair leszek, de azért imádom őket, csak...utálok ennyire zavarban lenni, ha Lucy is látja! Na jó, ideje megemberelni magam.
-Te is - Vágom vissza, szintén kinyújtott nyelvvel. Szépek lehetünk együtt mondhatom. Aztán még hozzáteszem gúnyosan: - Nem kell már sokáig várnod, ne félj.
-Miért vetted el a játékpuskáját? - Kérdi apám csodálkozva.
-Azért, mert nem az ő puskája volt, csak találta...
-Hát, ha ő találta...
-...dolgozószobádban.
-...ó. - Itt mintha megpróbálna összemenni, és kicsit áttetszőbbnek is tűnik, de aztán lehet csak a szemem káprázik.
-Nyugi, nem lett semmi baj. Kicsit meglepődtem, hogy elbírja, még úgy is, hogy nem volt töltve, de aztán szétszedtem, és elzártam a fiókodba.
-Á...én meg már azt hittem kezdtem szenilis lenni...
Mindannyiunk szerencséjére kellemesebb témába ütközünk aztán. Nem mondom, elsőre meglep a hír, nem is kicsit. El is tart egy darabig, mire újra tudok rendesen levegőt venni, de aztán...
-Először is, pukkadj meg - felelem Lucy-nak. - Másodszor is...Ha Sean itt lenne, ő is azt üzenné, pukkadj meg. Persze, megértem, miért aggódtok, hisz abszolút rendhagyó dolog ebben a családban, hogy valaki olyan párt talál magának, akit mindenki istencsapásnak hisz. Soooha nem fordult elő ilyesmi...Egyébként meg, Hópárduc cuki a...maga módján, Sean fejével meg beszéljen az anyja...tudjátok, Sarah "Fúria" Darrow...
Elégedetten dőlök hátra, és kortyolok a limonádémba. Nyugodtságom még akkor is kitart, mikor anyám elkezdi vesézgetni ezt a fogadós dolgot, meg a bált, bár igaz ami igaz, itt már nem olyan könnyedén. Szegény én...a szüleim mindketten mester vallatók. És szinte mindig többet tudnak, mint kéne...a titok, hogy nem szabad pánikba esni...nem szabad...várjunk, miért is esnék pánikba? Én abszolút az igazat mondtam. Vagyis..gyakorlatilag nem hazudtam...szinte...annyira...
-Sakkban? Mira? - Kérdi apám, én pedig már érzem, mi a baj ezzel, ahogy felém fordul. - Pajti, ha már úgyis sülve főve együtt vagytok, legalább megtaníthattad volna rendesen sakkozni ezt a lányt. Te meg mégis mire kényszerítetted volna, ha győzöl? - Kérdi gyanakvóan újra Lucy-t, mire viszont már rá is vágom a  választ:
-Nos, akkor Mira lett volna kénytelen elkísérni engem, macskanő jelmezben, szóval én mindenképpen nyertem volna. Szeretem az ilyen játékokat.
Papa büszke mosolyából látom, hogy az ő gyanúját sikerült elaltatni, vagy legalábbis több kérdése nincs, már csak Mama lesz nehéz ügy. Nem is kicsit...
-Iggggen....teljesen fölösleges ilyet kérned. De ha nagyon aggódsz, szívesen öntök Lucy-ra pár karton óvszert, hogy tuti legyen nála. Mondjuk ha beteg lenne máshol is a fején kívül, az már csak kiderült volna, de mindegy, no, de lassan haladnunk kéne. Lucy, neked meg kéne nézned a jelmezem, hogy eldöntsd, hajlandó vagy-e úgy mutatkozni velem, hogy az lesz rajtam - nem mintha számítana - nektek meg...orv...
Apám ekkor kést formál az ujjaiból, és elhúzza a torka előtt, jelezve, hogy ezt sürgősen fejezzem be. Na igen, nem vagyok egyedül azzal a  véleményemmel, hogy a Mamának többet kéne pihenni.
-Khm...szóval, nem akartatok valamit csinálni kettesben, ami miatt jobb, ha lelépünk, mielőtt azt is részletesen elmagyarázzátok, én pedig elsüllyedek?
~Miért van az, hogy a szülők csak akkor néznek felnőttnek, ha olyasmiről beszélhetnek előtted, amiről tudják, hogy úgyis zavarba hoznak vele? De NAGYON. Biztonságos szex...istenek és istennők...~

_________________
I am the shadow, and the smoke in your eyes,
I am the ghost, that hides in the night
avatar
Szellem
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 1429
Hírnév : 74

http://eladokkonyve.freeblog.hu/

Vissza az elejére Go down

Re: New York

Témanyitás by Lynn Harlow on Csüt. Dec. 26, 2013 10:05 am

Nem kis erőfeszítésembe került, hogy én ezúttal ne piruljak el, de valahogy azért csak összehoztam. Mondjuk ehhez szinte minden izmomat megfeszítve kellett azt mantráznom magamban, hogy ,,Pulykafasírtos szendvics! Pulykafasírtos szendvics! Pulykafasírtos szendvics!" Nem tudom, mennyire sikerült, de ahogy Alistair fejét elnéztem, mellette még egy chilli paprika is eséllyel indult volna a Hófehérke szerepért.
-Hiába vagyok én a legijesztőbb, ha néhányan még mindig nincsenek ezzel tisztában, mert azt hiszik, hogy a képességem abból áll, hogy cukormázat fakasztok a tenyeremből - vontam vállat halkan morogva. - Nem mintha terrorizálni akarnám őket, de na!
Megjátszott lazasággal vontam vállat, miközben megint szürcsölni kezdtem a limonádémat, és még mindig finom félmosollyal hallgattam Lynn áradozását és Alistair szégyenlős, ámde erőtlen tiltakozását. És basszus, nem tiltakoztam a virágszál ellen! Tudtam, hogy valamit elfelejtettem! A fenébe, volt fontosabb dolgom is, de ha észrevették, most biztos ezen fognak lovagolni, felhívják anyuékat is, akik máris elkezdik a kelengyémet válogatni, én meg már meg fogok őrülni. De nézzük! Eddig tiszta a levegő. Talán elsiklottak felette, talán mégsem hallották meg, talán nem tulajdonítanak neki különösebb jelentőséget, talán azt hiszik, hogy Alistair csak gúnyolódott velem... talán... talán... talán... De hát nem úgy tűnik, mint akik nagyon felfigyeltek rá. Jól van, akkor nem lesz semmi baj.
-Hé, nem akartam lopni - emeltem fel a kezeimet védekezően. - Nem tudtam, hogy kié, csak hogy jópofa. És nem is gyilkoltam volna vele, csak játszottam volna, ahogy egy játékpuskával szokás.
-De ha egyszer töltve volt... - emlékeztetett Lynn finom mosollyal, miközben átkarolta férje vállát, és valami azt súgta, hogy ez most inkább egy fenyegető kaloda, mint szerelmes gyengédség, de értékeltem, hogy nem állt le balhézni az orrunk előtt. Bár eléggé valószínűnek tartottam, mi fog következni, ha kettesben lesznek. Szegény Szellem! Sosem mertem elképzelni, milyen az, amikor egy olyan békemániás ember, mint Lynn, robban. Egyáltalán tud ő olyat? Mindegy, ez legyen a férje problémája, nekem már van mi miatt fájjon a fejem.
-Ne mond már, hogy a párod vagyok - mordultam rá Alistairre. - Olyan, mintha... a párod lennék.
Lynn kuncogva csóválta meg a fejét, én meg szinte már vártam, hogy mikor fogja az én arcomat is megcsipkedni.
-Ugyan már, senki sem róhatja fel neki, ha erre vágyik - kacsintott rám. - Adj neki egy kis időt, amíg túlteszi magát rajtad. Nem lehet könnyű azt, akit szeret egy másik férfi karjaiban látni.
-Édes Mickey Egér, most segíts! - nyögtem fel, két kezemmel közrefogva a fejemet, nehogy lerobbanjon a helyéről.
-Ennyire nem tudtad megemészteni, hogy Ratna annak idején nem akart hozzád menni feleségül? - fordult másik áldozatához a nőstény keselyű, aki kedves mosolya ellenére most nagyon ijesztően fenyegető volt. - A fogadás értelmében az egyik Nayar lányt mindenképpen megkaptad volna, ráadásul a macskanő jelmez nem éppen csador, szóval el sem tudom képzelni, Lucy-ra mit fogsz adni.
Gyanakvó tekintettel pillantott rám.
-Ugye legalább egy fürdőruha lesz rajtad...
Döbbent kétségbeesésemben már csak tátogni bírtam, miközben elhűlve meredtem Lynn-re, aki a következő másodpercben azonban hangosan felnevetett.
-Na, ugyan, csak ugratlak - paskolta meg biztatóan a kezem. - Tudom, hogy Alistair nem szívesen mutogatna másoknak ennyire alulöltözötten.
-Ha valaki keresne, én itt vagyok - motyogtam, miközben a fejemre húztam a hátam mögül kihúzott fotelpárnát, bár annyira még felbukkantam, hogy adjak egy kokit Alistairnek az ötletért, hogy leöntsön egy doboz óvszerrel.
-Ugyan, kicsim, attól csak nem jöhetsz zavarba, ahogy Mr Puskát-tartok-egy-házban-ahol-gyerekek-vannak-pedig-megígértem-a-feleségemnek-hogy-ilyet-nem-teszek elmosogat, felmos, lemossa az ablakokat, kivasalja a tiszta ruhákat és lenyírja a füvet, amíg a büntije le nem jár, nem is értem, hogy vagy képes egyáltalán Lucy-val...
A befejezést már senki sem hallhatta, mert belevisítottam a párnába, ami bár erősen tompította a hangerőt, azért képes volt elnyomni Lynn szavait, amiben kifejtette, milyen, szerinte teljesen normális dolgokat szoktunk mi egymással művelni. Aztán már csak ismét felhangzó kacagását hallhattam, de akkor már úgyis biztos voltam benne, hogy n soha többé nem bújok ki a párna mögül. Jó lesz nekem így, teknősbékaként!
avatar
Lynn Harlow
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 814
Hírnév : 83

Vissza az elejére Go down

Re: New York

Témanyitás by Szellem on Csüt. Dec. 26, 2013 2:10 pm

-Ó, persze, hogy nem akarod őket terrorizálni - felelem szelíd, megértő gúnnyal - csak azt szeretnéd, hogy a neved hallatán más bolygóra költözzenek, ez teljesen normális. Mellesleg, amióta a gimiben széttörtél 4 tábla csokit egy osztálytársad fején, azóta kétlem, hogy bárkit bizalommal tölt el, hogy "édesség" jön a kezeidből, te őrült nőszemély.
Persze látom, hogy valamin nagyon őrlődik szegény lány, de nincs időm ezzel foglalkozni kivételesen, mert...mintha égett szagot éreznék abból az irányból, ahol a testem a kanapéhoz ér. Miért, miért csinálod ezt velem Mama?
-Nem volt töltve... - teszem hozzá halkan, hogy azért a papa se legyen akkora bajban, bár úgy érzem erről már lecsúszott. Hogy miért nem tudom befogni a szám?
-És nem mondtam, hogy loptad, csak na...kicsit ijesztő volt, ahogy csillogó szemekkel húztad a csövénél fogva magad után a földön. És mellesleg, mikor mondtam, hogy a párom vagy? - Kérdem csodálkozva, némi aggodalommal a hangomban.
-És nem kaptam volna meg egyiket sem, csak...mármint... - pirulva hajtom le a fejem megint, és köszörülöm meg a torkom - mármint...nem mondom... de hagyjuk, és egyébként is!
Előkapom a mobilomat, úgy tartva, hogy Lucy ne láthassa, aztán betöltöm a képet, amit Mira készített róla, és odadobom Anyukámnak, had lássa, milyen "kirívó" öltözék lesz rajta. Ha ezt látva is úgy gondolja, hogy nem bírok majd magammal...akkor nagyon perverznek gondolhat...
-Mimimi? - Kérdem elsápadva, mikor eljut az agyamig ez a dolog, hogy én nem akarom őt másoknak mutogatni alul öltözötten.
-Mama, kérlek...Lucy, van még hely az alatt a párna alatt? Jövök én is...
Aztán nem megyek, kizárt, hogy elférnék alatta. Helyette csak próbálok nagyon gyorsan láthatatlanná válni. Egyszer már sikerült a klánban...hátha...
-Szívem... - öleli át apám óvatosan anyámat, mintha attól félne, ha nem elég óvatos, aktiválja a detonátort - Szerintem eleget nyúztuk már őket. Mi lenne ha dobnánk ezt a témát? Biztosan rájuk fér a pihenés, arról nem is beszélve, hogy ha így folytatjuk, a végén még...nos, emlékszer ugye arra a piknikre a szüleiddel?
Mindenki emlékszik, vagy egy milliószor hallottam azt a történetet. "Anyu, Apu, a férjem mutáns, ahogy én is. Ó, és terhes vagyok. Na csá!" Olyan hihetetlen...az ilyen dumákat nem anyámból nézném ki, hanem...oldalra sandítok a még mindig rejtőzködő Lucy-ra, és megrázom a fejem. Aztán a kanapé párnáján keresztül megsimogatom.
-Egyébként meg, nem azért lógok vele együtt, mert 3 évesen belezúgtam a  bébiszitterembe...ugyan már, Sarah-t is feleségül akartam venni, amíg a bátyám el nem mondta, hogy ő már házas. Egyszerűen csak arról van szó...hogy a környék egyik legidegesítőbb lénye az egyetlen, aki ugyanazokat szereti, mint én, és még a levegőben sem tudom lerázni. A lényeg, hogy néha egész szórakoztató, amikor olyan aranyosan mérgelődik, de értsétek meg, ezzel a húsvér idegbajjal annyira illünk össze, mint...
Apám kíváncsian dönti oldalra a fejét, én pedig vakargatni kezdem az enyémet. Most mégis mit mondjak, Mike és Aya? Darren és Ratna? Sean és Sarah? Papa, és Mama? Jimmy és Lily? Derek, és Sheena? Pfff...
-Na jó, ha megígérem, hogy nem csinálok neki babákat amíg nem áll rá készen, és időben meg fogjátok tudni, ha esküvőről lesz szó, beszélhetünk végre valami másról? BÁRMI másról?

_________________
I am the shadow, and the smoke in your eyes,
I am the ghost, that hides in the night
avatar
Szellem
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 1429
Hírnév : 74

http://eladokkonyve.freeblog.hu/

Vissza az elejére Go down

Re: New York

Témanyitás by Lynn Harlow on Pént. Dec. 27, 2013 8:36 pm

-Én azt hittem, töltve van - vallottam be apró, szégyenlős mosollyal, kerülve mindenki tekintetét. - Tudod, olyan... olyan színes szappanbuborékokkal...
Lynn, aki eddig majdnem kilyukasztotta az arcát, úgy szorított a a kezét a szájára, nehogy kitörjön belőle a nevetés, most feladta. A szappanbuborékkal töltött puska gondolatára valamiért nem tudta megállni, hogy ne nyomjon egy nagy puszit férje arcára, aki (és ebben valamiért biztos voltam) megmenekült a későbbi szidalmaktól. Bármennyire is sérelmeztem, amiért olyan gyakran szivattak engem és Alistairt a kettőnkre vonatkozó romantikus elképzeléseikkel, azért ilyen pillanatokban kimondottan szerettem nézegetni őket, mint egy szép képeslapot. Nem mondom, kicsit irigykedtem is. Bárcsak én olyan lehetnék, aki leülhet a barátaival, családjával, aztán ha kedve tartja, összepuszilgathatja a pasiját. De jó lenne! Na, de arra én még várhatok. Persze ez rajtam is múlik, de egyenlőre még türelmesnek kell lennem. Akkor is, ha talán már ideje lenne ezen változtatnom. Majd idővel.
-Még hogy megkaptad volna - taszítottam nem túl erősen a vállán, hogy azért ne zuhanjon le a fotelről, de azért érezze a fenyegetést. - A húgomról beszélsz!... Meg rólam!
Azt nem láttam, hogy mit mutatott Alistair nekik a mobilján, de Lynn most már fuldoklott a nevetéstől, és valamiért újra és újra rám sandított, amitől csak még lelkesebben kacagott. Ez már több volt a soknál, és mivel sejtettem, hogy önszántukból úgyse mutatnák meg nekem, egy a tenyeremből kilőtt sugárnyalábbal eltaláltam az ő kezüket, ami a telefont tartotta, hogy az erőteljes lökéstől elejtsék, én meg előre lendülve elkaphassam.
-AZ A NYAVALYÁS KIS PISZOK!!! - süvöltöttem elsápadva meredve a rólam készült képre. - Képes volt lefényképezni?! Képes volt?!
Aztán Alistairre meredtem.
-Te meg képes voltál megnézni?! Hogy tehetted?! És egyébként is... AZ EGÉSZ A TE HIBÁD! PUKKADJ MEG!!!
Innentől kezdve a párna mögébújásomnak már két oka volt, ez utóbbi miatt pedig már durcásan össze is fontam a karjaimat, és folyamatosan füstölögve morogtam magam elé motyogva a szitkaimat és felháborodott gondolataimat. A párnán keresztül valami mocorgást éreztem, és felsandítva Alistair ezét pillantottam meg.
-Ne simogass! - mordultam rá, és egy újabb fénysugárral most az ő kezét löktem el, sokkal erélyesebben, mint a szüleiét az előbb. Azon se csodálkoztam volna, ha ez egy kisebb fájdalomhullámmal járt volna. Úgy kell neki, megérdemelte.
Végül az akár bóknak is beillő magyarázata, hogy miért is szokott velem lenni, azért elég volt, hogy egy elnyomott félmosollyal végül kibújjak a fedezékéből. Ugyanezt akár én is elmondhattam volna róla (bár én sosem akartam feleségül venni Lynn-t), csak nem szerettem, hogy mások ezt annyira felfújják, hogy máris az esküvőnket tervezgetik. Miért ne lehetne két ember egyszerűen csak barátok és örök riválisok?
-Támogatom - bólintottam Alistair témaválasztására, és hogy elkerüljem, hogy ezt figyelmen kívül hagyják, gyorsan előrukkoltam valamivel, amiről nem hittem, hogy szülőként ne akartak volna rágódni egy kicsit. - Mesélte már milyen volt, amikor megmentettünk pár kisgyereket egy zuhanó gépből?
Lynn elkerekedett szemekkel nézett ránk.
-Micsoda?!
-Hát igen, nagyon toppon voltam aznap, de hagytam egy kicsit őt is érvényesülni - bokszoltam finoman az állába egy elismerő vigyorral. - Azért szépen teljesített ő is. Persze a babérokat ő aratta le, sosem tudta megállni, hogy ne lopja el a dicsőségemet, de furcsa is lett volna, ha az a sok kislány nekem vallott volna szerelmet. Persze leszokhatna róla, mert mégiscsak én voltam az, aki...
-Nahát micsoda hős az én kisfiam! - sóhajtott fel Lynn, és előrehajolva szorosan magához ölelte Alistairt.
-Na, mindegy - morogtam kicsire összehúzva magam. Talán a méretkülönbség teszi. Persze, hogy ő inkább kitűnik. Hogy pukkadna meg!
avatar
Lynn Harlow
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 814
Hírnév : 83

Vissza az elejére Go down

Re: New York

Témanyitás by Szellem on Vas. Dec. 29, 2013 10:41 am

Ahogy anyám kacagásban tör ki, én újra Lucy falé fordulok, és kedvesen mosolyogva bólogatok neki, aztán csak figyelem, ahogy őket figyeli és...huhh? Mivel már így is a képességem akadályozza csak meg, hogy a 100 kilóm miatt nem szakad le a kanapé karja, durván pehelysúlyú testem vagy 20 centit lendül oldalba a levegőben Lucy gyengéd dorgálása miatt, de aztán sikerül megmaradnom, törökülésben kuporogva a semmin, fél méterrel a föld felett, mint valami közel keleti mágus.
-Jó bocs, igazad van, egy ujjal sem nyúltam volna a húgodhoz. - felelem gúnyosan, és aztán rá is kacsintok, majd kinyújtom a nyelvem rá, és anyámékra is.
-Most komolyan, nektek mindegy, csak vegyem el valamelyiket? Na mindegy, én most visszaülök ide és...ajjajj...
Kissé izgulni kezdek, mikor a telefonom az őrült nő kezébe kerül, és okkal, mint kiderült. Igencsak megedződött a torka odafent, hisz nagyon kell kiabálnia, ha azt akarja, hogy hallják olyan távolságokból is, mikor repül, szóval tud ordítani, ha akar, most pedig nagyon akar. Végül, mikor már elbújt a párna mögé, odanyúlok a telefonom kijelzőjéhez, és egy gyors mozdulattal áthúzom a következő képre.
-Ez lesz rajtam. Eredetileg Superman lett volna, de gondoltam ha már te is ennyire...áú! Te kis teeee...!
És másik kezem már lendül is, hogy apró antigravitációs gombócokat lőjek az oldalába, amik becsapódásukkor pici ujjakként hatva csiklandozzák meg őt a legérzékenyebb pontján: bárhol a testén!
-Adok én neked!
És meg is kapja a magáét, úgy megcsikizem, hogy aztán tényleg kipirulva húzódom hátra tőle valamivel később.
-Khmm...megérdemelte.
Aztán pedig lelkesen bólogatok.
-Ó, igen, Mirázs úgy elstartolt, hogy mire utolértem, már fent volt a gépnél.
-Mirázs?
-Tudod, az a repülő, ami helyből felszáll...Gondoltam jó becenév neki.
-Ó...
-Na szóval, kirángatta a gyerekeket a gépből, mielőtt az lezuhant, én meg segítettem neki nem szétlapulni a földön...szóval itt csak az ejtőernyője voltam. És ugyan már, biztos vagyok benne, hogy a kisfiúk meg beléd zúgnának...ha nem félnének, hogy bevágod őket a sütőbe, és megeszed őket. Na, Mama....
Mélyet sóhajtok, aztán én is átölelem őt. Annyi baj legyen, ez így tényleg sokkal kényelmesebb, mint az előzőt firtatni. Végül mosolyogva ülök vissza, ezúttal már Lucy mellé, és játékosan a vállába bokszolok.
-Én észrevettelek nyugi. Valószínű azért, mert nem bízom benned annyira, hogy valaha levegyem rólad a szemem, te kis te, de akkor is.
-Szóval...Ratna-nal bemutattad már az új pasidat? - Kérdi apám, nagyjából azzal a hangsúllyal, mint a TV-s apukák, akik bemelegítenek, hogy csúcsformában lehessenek, amikor találkoznak a lányuk udvarlójával, és pokollá tehessék az életét.
-Csak mert Darren hosszasan mesélt róla, mit tervez majd azzal a szerencsétlen flótással, én viszont nem akartam beszállni, mert ugye azt hittem...na, de most, hogy kiderült, nem ez a helyzet, nagyon jó buli lesz!
Nyelek egyet, aztán Lucy felé fordulok.
-Őszinte részvétem. Apám imádja a csínyeket...

_________________
I am the shadow, and the smoke in your eyes,
I am the ghost, that hides in the night
avatar
Szellem
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 1429
Hírnév : 74

http://eladokkonyve.freeblog.hu/

Vissza az elejére Go down

Re: New York

Témanyitás by Lynn Harlow on Vas. Dec. 29, 2013 5:02 pm

Alistair replikájára akaratlanul is elvigyorodtam, de csak addig, amíg nem kellett megint megtorolnom valamit. Alig fogtam fel, mit látok a kijelzőn, mert őszintén nem is kimondottan érdekelt, tekintve, hogy egy ennyire enyhe kis pöckölésért is rögtön olyasmivel sújtott, ami szerény véleményem szerint enyhén szólva is túl radikális volt. Betegesen brutális! Hiszen ki képes ilyen aljasságra? Hogy képes a lelket is kicsikizni belőlem, amikor én alig taszítottam rajta egy egészen picikét? Hát igazság ez?
Fogalmam sincs, hiszen ki az az elvetemült ufo, aki képes gondolkodni, miközben szorgos ujjak kínozzák halálra? Én nem, az biztos. Én csak fuldokoltam a nevetéstől, miközben néha felsikoltottam, hogy ,,HAGYD MÁR ABBA!" Sajnos a szülők egyértelműen az ő pártján álltak, mert nem hogy nem léptek közbe, de mikor felnéztem, azt láttam, hogy édesdeden összebújva figyelnek minket, Lynn legalábbis úgy nézett ránk, mintha birkózó kiscicák lettünk volna. Furcsa ízlésük van, de ez már felér egy cserbenhagyásos gázolással, nem?
-Pukkadj meg! - vetettem még oda Alistairnek, mikor végre elengedett, és egy jókorát pöcköltem a homlokára, aztán elkoboztam a telefonját, hogy végre megnézhessem, mit akart mutatni.
A következő percben, amíg ő nyilván túldíszítve mesélte a hőstettét (khm-khm!), én nem tudtam sírjak, vagy nevessek, hiszen ezt ő sem gondolhatta komolyan. Ugyanakkor meg igaza volt. Ha már én is!... Csak aztán ki ne találják, hogy egymáshoz öltöztünk, vagy mi. Még csak az kéne. Magyarázkodtam már eleget miatta. Arra a döntésre jutottam, hogy minden egyes pillanatát élvezni fogom, amit rózsaszín macinak öltözve fog végigfeszengeni. Igenis úgy kell neki!
-Én kis én? - vigyorodtam rá, de aztán megráztam a fejem, és sikerült gyorsan megemberelnem magam. - Sokra mentem igazából azzal, hogy te megtanultál magad mögé nézni, akkor is téged emlegetnek azóta is hősként. Nézd meg, most is csak te kaptál puszit.
-Jaj, te! - kapott el Lynn most engem, hogy teleaggasson hatalmas, cuppanós puszikkal. - Tudjuk, hogy te is hős vagy, és kimondottan örülünk, hogy van, aki vigyázzon az én kicsikémre.
Inkább hagytam elszállni magam mellett a mellettem ülő hegyomlásra vonatkoztatott ,,kicsikém" szót, és akaratlanul is büszkén düllesztettem a mellkasomat, hogy végre megkaptam a méltó elismerést. Igenis hős vagyok, és még Alistair seggét is én védem meg. Legalábbis nincs ellenvetésem, ha mások ezt hiszik, de hangosan már ki se mondom, mert erre úgyis csak az lenne a válasz, hogy ez csak azért van, mert úgyse látok belőle soha, miközben próbálom behozni. Ilyen magas labdát pedig nem fog kapni tőlem.
-Még senkinek nem szóltam róla, csak most.
-Meg, gondolom, Alistairnek - szúrta közbe Lynn.
-Hát... ott volt, amikor smároltam vele, szóval nehezen kerülhette el a figyelmét.
-Értem - bólintott rosszul leplezett csalódással. - És mióta tart?
-Hát már jó ideje.
-Pár hónapja?
-Inkább éve.
-Éve?! - dülledtek ki a szemei. - És még nem tud róla senki?!
-Ő igen - uszítottam rá boldogan a fiára álnok vigyorral.
-Te tényleg az elejétől fogva tudtad? - nézett rá Lynn elképedve.
Sátáni kuncogással mélyedtem bele a limonádémba, és alig vártam, hogy most Alistairt izzasszák meg, amit elegendő kárpótlásnak éreztem a csikizésért. Majd most megtanulja, hogy nem nyerhet mindig ő!
avatar
Lynn Harlow
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 814
Hírnév : 83

Vissza az elejére Go down

Re: New York

Témanyitás by Szellem on Hétf. Dec. 30, 2013 12:21 pm

-Bocs, de nagyon röhögsz, és nem értem, mit mondasz! - Harsogom túl a kacagását csikizés közben, abbahagyni pedig jó ideig nincs kedvem. Úgy kell neki, lövöldözget itt rám az ezerszínű halálsugarával, hát az eszem megáll! A homlokom pöckölése már meg sem lep ezek után, sem az, hogy pukkadjak meg, az ilyen kényeztetést, és jókívánságokat már megszoktam tőle, s az sem lep meg, hogy ennyire furcsán néz a jelmezemre, a kérdésére pedig csak halkan válaszolok:
-Te bizony.
Ezek után nyugodtan dőlök hátra, amíg őt is körbepuszilják, és kényelmesen döntöm hátra a fejem, hogy a plafont nézve pihenjek egy kicsit. Had sütkérezzen csak a dicsőségben szegény Lucy is, néha ráfér, és amúgy...várjunk...mi van?
-Öhm...
-Kérdeztek valamit fiam. Ez komoly?
-Nos én... - a tarkómat vakargatva Nézek Lucy-ra, de gondolom sok segítségre ezúttal sem számíthatok tőle, apám türelmetlen dobolása pedig nem arról árulkodik, hogy rengeteg időm lenne ezt átgondolni. Istenem, de utálok hazudni a szüleimnek! Jobb is, ha nem teszem, nekem ez nem megy folyékonyan...
-Nos...igen, ott voltam, ja...
-Úgy. És képes voltál ezt titokban tartani, mennyi ideig is?
-Hát...nem mintha gyertyát gyújtanék minden évfordulón, vagy ilyesmi, de...hát, nem is tudom....
-Na, mi van, elvitte a cica a nyelved?
-Ó, nem..megvan még...khmm...szóval, nemsokára 5 éve már...
-5 éve tartod ezt titokban? Szép... - aztán mintha a perifériás látása észlelne valamit anyám irányában, gyorsan újra szóra nyitja a száját, és hozzá teszi:
-De nekünk azért elmondhattad volna. Egyáltalán, miért kell ezt titkolni? Csak nem valami bűnöző a csávó, vagy ilyesmi?
-Nem, dehogy, csak...miért engem kérdezgettek? Nem az én pasim! Egyébként is, minek beszélnék róla? Ha azt mondom, egy igazi tróger, akinél ezerszer jobbat érdemelne még bestiácska is, azt hinnétek féltékeny vagyok, ami baromság, ha meg áradoznék róla, hogy milyen rendes tag, és jóképű, ahogy ő szokott, még azt hinnétek, el akarom happolni előle...
-Nem hinnénk Alistair...nagyon jól tudjuk, hogy a lányokat szereted... Tudod, azóta is meglep, hogy valaki, aki annyi aggyal született mint te, hogy volt képes akkora szarvashibát elkövetni...
-Jaj ne...
-..de komolyan, mázli, hogy csak mi láttuk...
-..most tényleg muszáj ezt...?
-Ugyan már, felnőttek vagyunk mind. Véletlenül megosztani a pornófilmjeidet a családi hálózaton, hogy mind lássuk kicsit durva volt...de én személy szerint megnyugodtam, csupa ízléses darab, semmi aberrált cucc. Komolyan aggódtam egy kicsit, hogy elmúltál 20, és még mindig nem randizol...de na, te tudod, nem kell sietni.
-Valaki öljön meg... - motyogom magamnak, ahogy homár színekben virítva süllyesztem a fejem lassan a térdeim irányába, két karommal pedig átkulcsolom, mintha a fejemre zúduló szavaktól próbálnék így fedezékbe bújni.
-Nincs ezen mit szégyellni - veregeti meg Papa a vállam - nem lehet mindenki számítógépzseni, mint a bátyád. Na, de ha nem Lucy-val vagy, akkor mégis kinek vetted a múltkor azt az óriás plüss krokodilt?
-Ó, azt nem én vettem, csak Sean megkért, hogy hozzam el.Lucy meg azért volt velem, mert gondolta annak a nagy izének a légellenállása miatt belassulok annyira, hogy le tud előzni. Tévedett. Viszont legalább Cindy örült neki. Meg a 20 tábla csokinak is, amit még hozzádobtunk...helyes kislány, és majdnem olyan ügyes telepata, mint anyukája...
-Értem, szóval, senki? Marad a C: meghajtó rejtett könyvtára...
-PAPA!
-Jól van na... te tudod...
-Megígérem, amint találok egy normális lányt, nektek mondom el először! Lucy bűnöző hajlamú, alkoholista, mutánsgyűlölő pasijáról pedig kérdezzétek inkább őt, hogy mi a fenét lát benne - teszem hozzá, gúnyos hangon - viszont lehet, lassan jobb ha megyünk, még hiányolni fog téged, nem igaz édes?

_________________
I am the shadow, and the smoke in your eyes,
I am the ghost, that hides in the night
avatar
Szellem
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 1429
Hírnév : 74

http://eladokkonyve.freeblog.hu/

Vissza az elejére Go down

Re: New York

Témanyitás by Lynn Harlow on Kedd Dec. 31, 2013 7:43 pm

A plüss krokodil és a töméntelen mennyiségű csoki említésére elnyomtam egy nosztalgikus mosolyt. Tényleg nagyon rendes kislány volt, igazán megérdemelte ezt a sok kényeztetést, de most végre én voltam az, aki szusszanásnyi pihenőt kapott, úgyhogy se nem törtem ezen a fejem, se nem segítettem be Alistairnek, elvégre most ő jött, most végre nem engem nyúztak. Izzadjon csak meg a pici fiuk, ha élve akar kikerülni a karmaik közül! Zene volt füleimnek, ahogy próbálja tisztázni a helyzetet, a szüleinél viszont minden egyes szava süket fülekre talált. Eddigre már egész biztos voltam benne, hogy direkt csinálják. Akár tényleg komolyan elhiszik, hogy van még esélyünk, hogy összejöjjünk (pedig az aztán nagyjából annyira lehetséges, mint hogy vízilovakkal népesítsék be a Szaturnuszt), vagy már túlléptek ezen, d egyszerűen túlságosan szórakoztatónak találják a szenvedésünket ahhoz, hogy abbahagyják ezt a rémesen brutális kínzást, amitől legszívesebben már elkeseredett átéléssel vertem volna a fejemet a falba, hogy kevésbé érezzem a cafatokban lógó idegeim haláltáncát. Ez a kettő egyszerűen elképesztően profi volt mások kikészítésében, de most valahogy nem tudtam együtt örülni másokkal a sikereiket és tehetségüket látva. Bár még nem győztek. Ó, nem!
Komolyan megfordult a fejemben, hogy talán mégis be kéne segítenem Alistairnek, hiszen jól láthatóan kezdett már izzadni, és egyre kevésbé leplezte, hogy annyira elege van már a témából, hogy nemsokára csatlakozni fog hozzám a falak homlokkal való szétporlasztásában, de egészen az utolsó szaváig nem szóltam egy szót sem, mert hadd szenvedjen. Akkor azonban, mint akit leforráztak fordultam felé fenyegető lassúsággal.
-Hogy minek neveztél? - suttogtam, csak a hangsúlyommal a lehető leglassabb halált ígérve neki. - Még hogy édesem, te... te... Megbocsátotok egy pillanatra? - fordultam a kanapén ülők felé, ahol Lynn már egy kicsit megszeppenve, de azért még mosolyogva bólintott.
Kihasználva, hogy Alistair úgysem áll a padlón, vagyis még könnyebb dolgom lesz, megint kilőttem egy jujdecsudiszép sugárnyalábot, de ezúttal sem fájdalomkeltésre használtam, és nem is akartam rajta nagyokat taszítani, csak folyamatosan tolni kezdtem kifelé, és mivel még így is elég gyorsan siklott a levegőben, további erőcsóvákkal én is inkább repültem, mert ha a szokványos módját választottam volna a közlekedésnek, akkor bizony futnom kellett volna.
-Hogy ezért mi kapsz! - csikorgattam a fogam út közben.
És be is tartottam a szavam. Hosszú percek múlva, amikor már úgy éreztem, hogy megkapta a magáét, kicsit magam is csapzottan léptem ki a szobájából, annak kellemes tudatában, hogy kellően levezettem rajta a bennem tomboló feszültséget. Mert őszintén ki máson?
Lynn addigra már nemhogy aggodalmasan nézett, de egyenesen a száját harapdálta, úgyhogy egy kicsit meg is sajnáltam.
-Lucy, én elhiszem, hogy fel tud dühíteni, és tudom, hogy felnőtt férfi, aki meg tudja védeni magát, de mondhatnám, hogy különösebben örülök neki, ha erőszakkal próbáltok megoldani egy problémát - jegyezte meg óvatosan.
-Ne aggódj, egyben hagytam - kacsintottam rá olyan vidámsággal, amit a kitoloncolás előtt biztos nem tudtam volna összehozni.
Ettől láthatóan anyuka is fellélegzett, és ismét boldog mosollyal méregetett bennünket.
-Szóval a bálon attól még gondolom ott lesz a lovagod - viszonozta a kacsintásomat. - Megismerkedhetünk majd vele?
-Áh, nem hiszem - legyintettem a limonádémat kevergetve. - Nem egy bulizós típus, meg nem is xavieres, úgyhogy ezt szinte teljes bizonyossággal ki fogja hagyni.
-Szóval akkor egyébként se mehettél volna vele? - kérdezte fél szemöldökét felvonva.
-Hát nem, valóban nem. Bár megjegyzem, ha kértem volna azért biztos eljött volna.
-A szerelem mindenen átsegít - hunyorgott rám kedvesen.
-Át bizony.
-És te be tudsz nekünk végre mutatni valakit? - nézett ismét a fiára. - Ha már Lucy-t valamiért ennyire nem akarod elvenni, gyerekeket csinálni vele és boldogan élni vele, amíg meg nem haltok?
-No pressure - dörmögtem a hajamba túrva.
avatar
Lynn Harlow
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 814
Hírnév : 83

Vissza az elejére Go down

Re: New York

Témanyitás by Szellem on Szer. Jan. 01, 2014 1:37 pm

-Ó-ó... - szalad ki a számon, ahogy meghallom Lucy-t robbanni mellettem, majd bátortalanul fordulok oldalra, pont mielőtt elkezd taszigálni a sugaraival.
-Hé, van nekem is lábam, hagyd már abba...te...na kerülj csak a kezeim közé!
Nem hittem volna, hogy képes nekem esni, miközben a szüleim itt vannak, alig egy percnyi sétára tőlünk, de sosem volt normális, és az sem tartott neki sokáig, hogy nekem is elvegye az eszem, szóval végül ő is megkapta a magáét, de még mennyire! Az idő szinte repül ilyenkor, szóval az ég tudja, mikor térünk vissza. Egészen kipirultam ettől a közjátéktól, és a szemeim folyamatosan a padlót figyelik, kerülve mindenki tekintetét.
-Én sem vagyok már Xavier-es, mégis ott leszek... - felelem, szinte csak magamnak motyogva.
Ennél több kommentárt nem fűzök hozzá ahhoz, ahogy az ő csodálatos lovagjáról beszélnek, már így is furcsa csillogást véltem felfedezni apám szemeiben, amikor felnéztem egy pillanatra beszéd közben.
-Huh? Ja...hogy én...mutatni valakit...?
-Alistair, ne csináld ezt megint.
-Mit ne csináljak megint?
-Hogy megismételsz mindent, amit mondanak, amíg eszedbe jut egy hihető válasz.
-Megismétlek mindent amit mondanak nekem, amíg eszembe jut egy....ó...hát...
Tarkómat vakargatva - csoda, hogy akad ott még haj, ez a mai nap után - nézek fel a padlóról, és köszörülöm meg a torkom válasz előtt.
-Nos...ez lehet közelebb van, mint gondolnátok...de mielőtt még túl lelkesek lennétek! Nem véletlen, hogy ennyire homályosan fogalmazok, még semmi sem biztos, pláne, hogy olyan helyen élek, ahol minden valamirevaló lány rokon...vagy olyan, mintha családtag lenne...
-Eltart vagy 3 percig a városba repülnöd ugye tudod?
-Másfél, de most nem ez a lényeg. Szóval...már van egy tippem, hogy ki lehet, a leggyönyörűbb, legkedvesebb, és legviccesebb lány az egész világon, akinek meg sem kell szólalnia ahhoz, hogy mosolyt csaljon az arcomra... - mondom halkan, egyre szélesedő mosollyal, aztán hátra dőlök, és normális hangnemre váltva, komolyan hozzáteszem:
-Azt viszont sajnos még nem tudom, hogy ő is így érez-e, szóval egyenlőre inkább nem mondok róla semmit. Kicsit félek is a dologtól...
-Kérlek, mond, hogy Nem Ratna az megint...Tudom, hogy a múltkor balhéztak egy kicsit, de már kibékültek, szóval abban biztosan hiába reményk...
-Nem, nem Ratna! Istenek és istennők, miért lenne Ratna?
Aztán némi hatásszünet után:
-Tényleg veszekedtek?
-Á, semmi komoly, valami újságról volt szó, amit nem olyan helyen kellett volna Darren-nek rejtegetni, ahol megtalálhatják a gyerekek, vagy bárki. Őszintén fogalmam sincs, mi lehetett benne...
-Aha...Na mindegy...szóval, gondolom ti is jöttök a bálra?
-Persze, Sean már meghívott.
Rám kacsint, amitől egy pillanatra megijedek ebben a kontextusban, de aztán megpróbálok újra lezser képet vágni.
-Remek. És minek öltöztök majd? Említettem már ugye, hogy a "Szellem" nem ér?

_________________
I am the shadow, and the smoke in your eyes,
I am the ghost, that hides in the night
avatar
Szellem
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 1429
Hírnév : 74

http://eladokkonyve.freeblog.hu/

Vissza az elejére Go down

Re: New York

Témanyitás by Lynn Harlow on Szer. Jan. 08, 2014 1:11 pm

-Ez van, ha valaki kinövi a Xaviert. Kellett neked ilyen nagyra nőnöd! - vontam meg a vállamat, majd még morogva hozzátettem. - Hogy lehet valaki ilyen égimeszelő!
Aztán nem tehetek róla, de rendesen beleprüszköltem a limonádémba a két férfi szóváltására, mert Alistairnek tényleg ez volt a mániája, hogy addig színlelt figyelmet a papagájszerű ismételgetéssel, amíg elő nem tudott rukkolni egy olyan (önálló) válasszal, amivel leszerelhette a másikat. Ezek szerint nem csak nekem tűnt fel. Bár ugyan kinek kerülhette el a figyelmét? Viszont, hogy ennyire ne essen le neki, hogy lebukott! Az ég szerelmére, te csöppnyi óriás!
-Ne kapirgáld már a fejed - kaptam el a kezét megrovó pillantással. - A végén még kilyukad, és még a mostaninál is hülyébb leszel.
-Hm...
-Hogy? - néztem Lynn-re, aki ajkait csücsörítve mustrált minket.
-Semmi - legyintett lemondó sóhajjal. - Csak néha tényleg az az érzésem, hogy az esküvő már puszta formalitás lenne köztetek.
-Ez a huszonegyedik század: az esküvő már csakis formalitás lehet - világosítottam fel, majd észbekapva hátrahőköltem. - És hé! Ne már!
-Jól van na - vigyorgott Lynn, és behúzott egy láthatatlan cipzárt a száján.
Fáradt szusszanással dőltem hátra, és inkább csendben hallgattam, min okoskodik a másik kettő. Alistair nagyzoló állítása után, hogy mennyi idejébe telhet elérni a városba...
-Állom!
...lassan toltam fel a fél szemöldökömet, ahogy felé fordulva az arcába bámultam.
-Na, ne mond. Szóval volna egy tipped. Mond meg a csajnak, hogy én óva intem, de ha már ott van, adjon neked egy kokit a nevemben! Valami azt súgja, hogy amilyen ízlésficamos vagy, legalább olyan dinka, mint te, ha veled lóg, úgyhogy tuti viszonozza az érzéseidet. Csak ne szúrd el! Valami azt súgja, hogy te képes volnál lófejet rakni az ágyába, csak mert megette a dugi csokidat.
-Édesem, mond, hogy nem így szoktál udvarolni - meredt rá elképedve Lynn. - Én azért majd szeretnék unokákat.
-Nem akarlak elkeseríteni - szisszentem fel erre, és együttérzően simogattam meg Lynn vállát -, de arra szerintem még bőven várhatsz.
-Remek - roskadt magába. - Pedig már kezdtem reménykedni benne, hogy megint babázhatok.
Elnéző mosollyal csóváltam a fejem, és kérdőn néztem Szellemre, mert azok után a sztorik után, amiket a baba Alistairről hallottam, valahogy nehezen tudtam elképzelni, hogy tényleg hiányzik nekik egy újabb aprócska kis csibész. De hát ők tudják. Ahogy apu is biztos jól átgondolta, hogy anyunak mennyire kevéssé élesek azok a saszemei... Jaj, apu!
-Hát, tudod, még nem beszéltük meg - válaszolt Lynn a fia kérdésére. - Tény, hogy a legegyszerűbb az lenne, ha orvosnak öltöznék, mert akkor egyszerűen csak nem öltöznék át nap végén, de arra gondoltam, hogy végül is néha igazán megerőltethetjük magunkat. Nem igaz, édes? - dörgölt Szellem nózijára egy eszkimópuszit. - Szóval mehetnénk akár egy párként is. Úgy értem jelmez szinten is. Szóval Frédi és Vilma. Homer és Marge. George és Jane Jetson. Mickey és Minnie.
Ahogy sorolta a lehetőségeket, lelki szemeim előtt úgy villantak az újabb és újabb külsővel megáldott Szellem-Lynn páros, és a végére már nem is tudtam visszatartani a nevetést, pedig eddig hősiesen feszültem a némaságért. Most harsány kacagással borultam oldalra, hogy nevetéstől pukkadozva csapkodjam Alistair térdét, immár a leghalványabb kísérletet sem téve arra, hogy valaha az életben elcsendesüljek.
avatar
Lynn Harlow
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 814
Hírnév : 83

Vissza az elejére Go down

Re: New York

Témanyitás by Szellem on Szer. Jan. 08, 2014 10:49 pm

-Ó, tudod, jó gének, sok tej, kevés gravitáció...
-Pedig amikor megszületett olyan apró volt.
-Papa...
-Jó, persze, minden baba pici, de ő olyan pinduri volt, hogy tényleg csak alig ütötte meg azt a mércét, hogy Lynn ne kezdjen el aggódni amiatt, hogy kórosan kis növésű. De aztán gyorsan behozta.
Itt lemondóan legyint felénk, majd még hozzáteszi:
6 éves korára már magasabb volt mint bármelyik korabeli, és szélesebb is...nem is csoda, hogy piciként úgy odavoltál érte. Ha itt voltunk folyton bömböltél és csak akkor nyugodtál le, ha az lében tartott...
Mélyet sóhajt, csúnya nézésemre, aztán folytatja:
-..bárki, de sokkal édesebb volt, amikor ő fogott. Mint két összebújó kis nyuszi. Akad is erről néhány fénykép...
Kár lenne ellenkeznem, egy mozdulat, és a csuklóján hordott retro holografikus óra kijelzőjéről kiugrik a kép, hogy mind láthassuk...nem mintha nem dörgölte volna az orrom alá legalább ezerszer amikor először hallott róla, mennyit marjuk egymást Lucy-val. Csak egy pillantást vetek hát az átlátszó gyerekekre akik állítólag mi voltunk, és legyintek. Közben drága menyasszonyomnak is meggyűlik a baja az anyósával, és már nem is csodálkozom rajta, hogy megint ő húzza a rövidebbet.
-Próbálj meg gondolkodni, mielőtt válaszolsz - súgom oda a lánynak, jóindulatúan - most nem repülsz, van rá időd.
Anyámhoz is lenne pár szavam, amiért folyton leveszi a szájáról azt a láthatatlan cipzárt, és újra zavarba hozza szegényt, de...ez van, a Mama már csak ilyen. Inkább Lucy-nak válaszolok megint, mert úgy érzem, ebből is jó kis fogadás lesz.
-Ha megcsinálom, átrepülsz megint félkörívben a kastély felett hmm?
~Naná, hogy megcsinálom...nem mondom, hogy nem fárasztó, de sima ügy, csak kicsit bele kell húznom.~
Aztán kezdek kissé zavarba jönni. Minden szem engem figyel, főleg az a két hatalmas jobb oldalt, a fekete hajzuhatag alatt, melyek most is gonoszan csillognak a lámpák fényétől, csak mint rendesen. Elnézném egy darabig, de persze anyám megint ijedten kérdez valamit, mire már a szemeim forgatom. Vajon túl gonosz lenne azt felelni, hogy nem, ez inkább a Papához illene? Valószínűleg...
-Na jó, mindenki pukkadjon meg. Mama, ne aggódj, te 28 voltál amikor megvolt az első gyereked, Papa meg...nos, bocsi Papa, de ebben inkább rá hallgatok, szóval bocsi, pár évig még nem leszel anyuka. Ami pedig téged illet! - Mondom kissé hevesen, és fordulok vissza a nagy szemű lányhoz. - Egyáltalán nem dinka sőt...néha úgy érzem ő az egyetlen normális ember ebben az iskolában, és ezt nem csak azért mondom, mert legszívesebben egész nap nézegetném, reggeltől estig. A lényeg, hogy meglepődnél milyen intelligens, legyen elég annyi, hogy ő egyike azon keveseknek, akikkel tényleg el tudok beszélgetni, és sosem unalmas.
-A végén még lesz ebből valami...
-Kösz a bizalmat.
-És hogy hívják ezt a lányt?
-Már megint ezek a keresztkérdések, most eljátsszátok velem is, mint Lucy-val?
-Most meg terelsz, amíg eszedbe jut egy...
-Lucy!
-...? Lucy-nak hívják a lányt?
-Nem, csak belém rúgott. Amúgy Jessica-nak hívják, még az orvosin ismertem meg.
Egy ideig még a lelkembe bámul a fater, de aztán megvonja a vállait, és visszadől a kanapéra, s szorosabban öleli magához anyámat.
-Ééérdekes...viszont, mit szólnál, ha mi nem lennénk ilyen...nem is tudom. A gyerekek már pónik, meg macik, mi lehetnénk mondjuk Herkules és Xena, vagy, a Pókember, és a Fekete Macska?
-Nem inkább Mary Jane?
-Ahhoz nem kell jelmez, a farmer és a fekete top adott, az angyali arc is, legfeljebb a haját kéne vörösre festenie. Na jó...ninják? Vaaaagy...van pár X-men egyenruhám, átfesthetnénk nevetséges színekre őket...és lehetne logo rajta, meg minden. Mit szólsz édes?


A hozzászólást Szellem összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Jan. 09, 2014 7:09 pm-kor.

_________________
I am the shadow, and the smoke in your eyes,
I am the ghost, that hides in the night
avatar
Szellem
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 1429
Hírnév : 74

http://eladokkonyve.freeblog.hu/

Vissza az elejére Go down

Re: New York

Témanyitás by Lynn Harlow on Csüt. Jan. 09, 2014 10:48 am

Morcosságomat feledve vigyorogtam Alistairre.
-Hát jó, azt tényleg nem fogom tőle elvenni, hogy ért a gyerekekhez. A picik imádják. Abba meg én is beletartoztam akkoriban.
Aztán gyorsan megvontam a vállam, nehogy még ebből is levonják a következtetéseiket, amikkel már enyhén szólva is torkig voltam.
-Gondolom, csak később nőtt be a fejem lágya. Engem már ugyan nem hülyíthet meg a tejes génjeivel.
Ettől függetlenül én is mosolyogva néztem a régi képünket, amin összegabalyodva alszunk. Tényleg olyan kicsik voltunk, mintha elfértünk volna Szellem tenyerében. Világéletemben kisebb voltam Alistairnél, nem is kicsit, úgyhogy az én szememben mindig is nagydarab volt. Ilyenkor viszont, amikor legalább képen kisebb volt nálam. Olyan furcsának tűnt, hogy ő pici is volt valamikor. Ha rágondoltam, mindig egy óriás képe ugrott be, még gyerekkorunkból is, hiszen már akkor bőven fölém magasodott. Azért meg kell hagyni, a két kis gombócka tényleg nagyon édes volt, ahogy egymáshoz bújva szuszogtak. De csak emlékeztetnem kellett magamat a kilétükről, hogy ismét megembereljem magam.
-Igyekszem, de anyád túl profi - súgtam vissza, majd elszántan pillantottam rá. - Ez kihívás? Meglesz minimókus, csak győzd követni a szemeddel. Mással úgyse menne!
Ahogy megint belebonyolódott a barátnője jellemzésébe, csak hogy ne kelljen konkrét választ adni, fáradtan dőltem hátra. Ez az ő harca, nekem most pihi van.
-Jó fej csajnak tűnik, biztos bírnám a fejét - vigyorodtam el, feszülten hallgatva minden szavát, amibe ki tudta, mikor kell besegíteni... - Úgy kell neked! És... Jessica?! Ilyen egy hülye nevet! Van egy valagnyi normálisan hangzó név, erre pont Jessica!
-Ugyan már, Lucy, a Jessica egy nagyon szép név - próbált Lynn csitítgatni.
-Nekem nem tetszik. Nagyon nem.
-De miért zavar ez téged ennyire?Nem téged neveztek el így.
-Hát... nem. De akkor is - dünnyögtem, majd kicsit jobb kedélyűen folytattam. - Az én pasimnak van csak aztán az igazán menő neve!
-Valóban? Hogy hívják?
-Raynebeau.
...
-Öhm... hát... végül is azt lehet becézni - jegyezte meg Lynn óvatos udvariassággal, de gyanúsan reszkető szájsarkakkal. - Raynek mondjuk.
-Á, nem szoktam becézni. Raynebeau tökéletes neki.
-Ahogy gondolod - hagyta rám végül, és nyilvánvalóan fellélegzett, amikor a jelmezekre terelődött a szó. - Lehet macskanő, édesem, de akkor neked nagy rózsaszínű nyuszinak kell lenned, ugye, tudod?
Erre megint vinnyogva felröhögtem, és őszintén szurkoltam, hogy Szellem beleegyezzen. Még illene is a fiához. Jól festenének egymás mellett.
avatar
Lynn Harlow
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 814
Hírnév : 83

Vissza az elejére Go down

Re: New York

Témanyitás by Szellem on Csüt. Jan. 09, 2014 7:31 pm

-Minimókus? - Kérdem, felvont szemöldökkel. - Egyébként meg, kétlem, hogy szabad szemmel követni tudnálak, távcső kell majd hozzá...és természetesen egy visszapillantó tükör.
Aztán úgy tűnik az ősöket sikerül egészen elkápráztatni ezzel a jellemzéssel. Valamiért még Lucyfer is egészen csendben van, ameddig csak képes ilyesmire. Segítség nélkül ez általában percekig tart csak, újabb kifakadására pedig csodálkozva fordulok felé.
-Hát...ha legközelebb látom a szüleit, átadom nekik a kritikát...bár szerintem teljesen jól hangzik.
Tovább folytatnám ezt, de ekkor kijelenti, hogy az ő pasijának van igazán menő neve, mire mindannyian érdeklődve hallgatunk el, és kezdünk el figyelni rá. Erre kíváncsi vagyok. Aztán amit hallok...nos utoljára akkor lepődtem meg ennyire, amikor kibújt a felhőből egy lopakodó bombázó, minden hang nélkül.
-Hehh...kezdem érteni, miért rejteget ennyire a családod elől - jegyzi meg apám kedvesen, én pedig biccentek, egyetértésem jeleként.
-Várjunk...korban ugye illik hozzád? Olyan ismerős ez a név...mintha Sean emlegette volna párszor, mint a Hawaii-i rémálmát sokaknak...vagy az Rajmund volt?
Amíg ő morfondírozik, és oldalra hajolok, közel Lucy-hoz, és összeráncolt homlokkal súgom neki:
-Ez most komoly? Rainbow? Ugye tudod, hogy Mira belehal majd a röhögőgörcsébe, ha ezt meghallja? De komolyan ez...pillanat...
-Rózsaszín nyuszinak? - Kérdem, rendes hangerővel immár. - Na, azt megnézném.
-Hát...akár lehetek nyuszi... - mondja Papa elgondolkodva, és szinte látom is magam előtt, melyik nyuszi jelenik meg a fejében.
-De, Fekete macskát mondtam, nem macskanőt. Nem ugyanaz. De, ha nem vagy oda a szuperhős dologért, mit szólnál ha szereznék neked egy lovagi páncélt? Azt hiszem akad egy Gray Warden-es valahol Sean gyűjteményében.
Ami engem illet, inkább nem mondok semmit. Szinte büszke vagyok apámra, amiért nem Morrigan-nek akarja őt öltöztetni, de van egy gyanúm, hogy csak nem jutott még eszébe.
-Ugye mennyivel jobb, hogy nekünk már ezzel nem kell bajlódni édes? No, viszont ha már nem eszetekbe semmi, amivel zavarba hozhatnátok, talán nem ártana indulnunk, mert...Hát a macimat nem ártana bővebbre vennem, hogy kiférjek belőle, meg ilyesmik, szóval...

_________________
I am the shadow, and the smoke in your eyes,
I am the ghost, that hides in the night
avatar
Szellem
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 1429
Hírnév : 74

http://eladokkonyve.freeblog.hu/

Vissza az elejére Go down

Re: New York

Témanyitás by Lynn Harlow on Pént. Jan. 10, 2014 10:02 pm

A távcsőnél már épp kezdtem felfújni a mellkasomat, ám a visszapillantó tükör visszarángatott a valóság rideg talajára, ami nekem csupán az egómon hagyott csúnya zúzódások, Alistairnek viszont a tarkóján egy jól irányzott sallertől.
-Nagyot mondtál, öblögess - vicsorogtam rá. - Nem lesz ekkora a szád, ha majd a visszapillantód fog seggbe találni!
-Hát nem édesek? - sóhajtott Lynn elmélázó mosollyal méregetve minket, ahogy ismét férje karjaiba simult.
-Egek - forgattam a szemem, de inkább nem fűztem hozzá semmit, mert még abból is hibás következtetéseket vontak volna le.
Ez annál is könnyebb volt, mivel fogalmam sem volt, miről hablatyoltak utána. Más nosztalgiázásába, főleg, ha az illető háromszor annyi idős, mint én, nem tudok részt venni, de még követni sem, ha nem fűz hozzá magyarázatot.
-Ki az a Rajmund? A pasim meg idősebb, mint én, de azért még határon belül, szóval belefér. Bár néha van egy olyan érzésem, hogy ezt a pár év előnyét kizárólag arra fordította, hogy mester szintet érjen el dögségben, de neki megvan az az előnye, hogy kellőképpen imádnivaló ahhoz, hogy ezt elnézzem neki. Nem úgy, mint egyesek - böktem a fejemmel jelentőségteljesen Alistair felé., majd ha már ott volt úgyis, kényelmesebben hallgathattam, mit súgott oda nekem, amire először csak értetlenül húztam össze a szemöldökömet. - Rainbow? Hogy jön ez most... Ó, hogy szakadnál meg! - csattantam fel. - Nem úgy értettem, te... te... áh! Vesződjön veled valaki más, én mára kifáradtam.
Éppen ezért már csak kimerülten löktem egyet rajta, hogy gondolja át még egyszer, kit szólít édesnek, mielőtt beleegyezően felálltam a fotelból.
-Máris mentek? - emelkedett fel Lynn is.
-Hát lassan nem ártana - bólogattam nagyot nyújtózkodva. - Ha jól értettem, még vár rám egy suli kör. Köszönöm a limonádét. Nemsokára akkor úgyis találkozunk.
-Persze, de óvatosan az úton, nehogy...
-Verseny a tóig! - rikkantottam, mielőtt Alistairt hátralökve nekiiramodtam, hogy kiröppenve az ablakon a kastély felé vegyem az irányt. Hátha most végre! Hátha ma végre sikerül!...


//Köszönöm a játékot, frenetikus volt! Very Happy //
avatar
Lynn Harlow
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 814
Hírnév : 83

Vissza az elejére Go down

Re: New York

Témanyitás by Szellem on Pént. Jan. 10, 2014 11:32 pm

-Seggbe találni... - ismétlem meg elgondolkodva, aztán felvillan a kislámpa, és rá is vágom - úgy érted az erős szembe széltől leszakad majd a visszapillantóm? Igazad van, inkább csak bevárlak majd párszor.
Anyám szavaira már nem is figyelek, inkább csak feltartom a  kezeim, hogy megvédhessem magam Lucy bosszújától.
-Apád nem mesélt róla? Mondjuk nem csodálom. Nos, ő egy...tudod mit, inkább kérdezz rá az őseidnél, úgy sokkal viccesebb. - Gonoszan mosolyogni kezd, mire én nyelek egyet. A papa nagyon élethűen tudja játszani az elvetemült gonoszt.
-Igen, megyünk, de aggódj Mama, azért még benézek a héten. Na, de most...mi a..?
Meglepetten esek hátra a seggemre, aztán figyelem ahogy az őrült nő haja lobog a szélben, ahogy kiviharzik az ajtón. Megrázom a fejem, aztán felállok, és adok egy puszit anyámnak, meg megveregetem a Papa vállát.
-Szóval, jó volt veletek, de ha megbocsájtotok, most mennem kell. Ha szegénynek nőne az egója, a gravitációja összezúzná a földet. Na...pápá!


//Én is köszönöm @->>--//

_________________
I am the shadow, and the smoke in your eyes,
I am the ghost, that hides in the night
avatar
Szellem
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 1429
Hírnév : 74

http://eladokkonyve.freeblog.hu/

Vissza az elejére Go down

Re: New York

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

3 / 3 oldal Previous  1, 2, 3

Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.