Hotel Le Bleu

Már egész jól felépültem a sérülésből, amit a Sheenával való legutolsó találkozásomkor szereztem be, a doki nagyon jó munkát végzett, és szerencsére a chipet is kivetettem vele, amit azután én magam helyeztem biztonságba, hogy lehetőleg még dr. Moore se tudja, ha ne adj isten egy hasonló eset mégis megismétlődne. A munkám alatt igyekeztem elég jól titkolni a beszerzett sebemet, ugyanis egyrészt magyarázkodhattam volna, másrészt meg munkán kívül sem igazán szeretik, ha tevékenykedem, bár tudják, hogy engem aligha lehet visszafogni, viszont már elég sok gyufát kihúztam a főnöknél, de ennek ellenére mégsem rúgott még ki. Naná, hiszen bár én vezetem a legtöbb fegyelmit kapottak listáját, de ezzel párhuzamosan én dolgozom mégis a leghatékonyabban.
Mikor a főnök behívatott magához azt gondoltam megint valami lecseszés lesz, ugyanis nem volt túl jó kedvében, de ehelyett meglepődtem, mikor egy másik pasast is láttam az eligazításon. Michael Bodwin. Látásból ismertem a figurát, azért nem olyan nagy ez a közösség, többnyire mindenki ismer mindenkit, viszont én kevesekkel voltam hajlandó beszédbe is elegyedni, hiszen a legtöbb alakot itt elég hígagyunak ismertem meg. Őt viszont pont nem ismertem, csak annyit tudtam, hogy SWAT-os és hogy mesterlövész, nem teljesen ugyanazon a pályán mozogtunk, éppen ezért lepett meg, hogy most ő van itt és én. Kezdett érdekelni a dolog, hogy most akkor mi is a helyzet, az asztalnak dőlve a mellkasomon keresztbe font karokkal hallgattam végig az eligazítást, és egyből megvilágosodtam. Ahogy elhangzottak az információk már fel is dolgozta azokat az agyam mint egy gyors számítógép.
Nem okozott gondot, hogy beépüljek, sok szerepbe bele tudtam élni magam, de azok többnyire azok a tipikus utcai stílusok voltak. Épp ezért akadt fenn a szemem, mikor kicsomagoltam a szükséges holmit.
-Na neee, ugye ez most csak vicc?!-húztam ki a fekete lakk cuccot, melyen derékrésznél vastag szegecselt bőröv futott körbe, az egész egy feszes szexi overál volt elől cipzárral és egyéb kiegészítőkkel. Már kezdett kicsúszni a számon, hogy ezt nem vagyok hajlandó magamra venni, mikor még a sminkes megjegyzés is elhangzott. Ha szemmel ölni tudtam volna, akkor a főnököm elég csúnya halált halt volna ebben a minutumban.
-Melissa Cooger....-ízlelgettem halkan a nevet, és lelki szemeim előtt el is képzeltem a nőt, majd párhuzamot kerestem magammal, és az eredmény....
-Esetleg korbács nincs?-kérdeztem már jóval hangosabban, és érződött belőlem a cinizmus, mire a rendőrfőnök csak megforgatta a szemeit dühösen, de szerintem kimondottan élvezte, hogy olyan szerepbe bújtathat most, amit rühellni fogok, csakhogy vissza adjon valamennyit abból a sok kellemetlenségből, amit eddig neki okoztam. Biztos voltam benne, hogy ez is jócskán benne volt a dologban.
Ezután megnéztem a fegyvereket, profi módon raktam össze, biztosítottam ki, majd céloztam vele, ezután újból lezártam a fegyvert. Nem volt idegen számomra az, amit az utcákon használnak az ilyen alakok, hiszen nap mint nap én is ott mozogtam köztük, persze érthető volt, hogy ezek nem tűnnek ki mint a megszokott szolgálati fegyvereink. Ezzel nem lesz különösebben problémám.
-Szóval, ha jól értem, bemegyünk, mulatunk egyet, szétrobbantjuk a társaságot, és minderre meg hogy elhúzzuk a csíkot van 1 óránk.-összegeztem, de úgy csak magamnak, amolyan költői jelleggel.-Csináljuk!-zártam le, majd azzal elindultam felszerelkezni az új önmagamnak.
Nem sokkal később már Mike mellett feszengtem a kocsiban, az arcomra volt írva, hogy mennyire nem vagyok elragadtatva attól a cucctól, amit éppen viselek, hiszen úgy passzol az alakomra, hogy mindent megmutat, takargatni aligha tudnék bármit is. A hajamat lófarokba kötöttem, és a sminkben pedig szánalmas, de segítségre szorultam, amit az egyik asszisztens leányzó alkotott meg nekem. A végeredmény...hátborzongató, mint valami domina. Mióta elindultunk nem sokat beszélgettem még Mike-kal, és tudtam, hogy ideje lenne elkezdenünk, mert odabent már szerepet fogunk játszani, és én a volt társam és legjobb barátom halála óta nem igazán voltam jó csapatjátékos.
-Mi a terved, ha már bent leszünk?-kérdeztem tárgyilagosan, nem igazán jutott jobb eszembe, és jópofizni sem tudtam, az már nem én lennék. Talán így is alakul majd valamerre a beszélgetésünk.

Mikor megtudtam King-től, hogy kölcsönadott egy másik alosztálynak, kezdtem azt érezni, hogy valamiért pikkel rám, de mivel nagyon szűkszavú volt a dologgal kapcsolatban és máris rohant egy helyszínre, így nem sokkal lettem okosabb.
Kicsit dühös is voltam, hogy miért pont én, de azért engedelmesen jelentkeztem a parancsnoknál az eligazításra, ahol még meg kellett várnunk egy Roxi nevű nyomozónőt.
Mikor végre megjelent már nekem is beugrott, hogy valószínűleg összeszaladtunk párszor, így látásból ismerős volt, de hát azért nem mondanám, hogy ismertem volna.
Aztán a parancsnok beszélni kezdett és én szó nélkül, de kissé meglepődve hallgattam az elénk tárt infókat és a tőlünk elvárt feladatot. Nem éppen én voltam azt hiszem erre a legmegfelelőbb ember, hiszen még sosem kellett beépülnöm, és már biztosan tudtam, hogy King valahol baromi jót röhög rajtam, csak még azt nem tudtam miért akar kicsinálni.
Aztán csak folytatódott a meglepetések sora, főleg a ruházattal. Szerintem Aya röhögőgörcsöt kapott volna, ha meglátott volna ebben a cuccban! Sosem kedveltem különösebben a bőr szereléseket, még egy mellényem sem volt sohasem, erre most még bőrnadrágot is kell húznom? Gyorsan megnéztem, de ezen kívül csak egy szegecsekkel kivert bőrdzsekit, egy fekete trikót, egy szintén szegecselt kesztyűt és egy motorláncot találtam a csomagban, hála az égnek bőr alsógatyát nem-e tettek be, mert az lett volna a hab a tortán.
Fél szemmel azért néztem a Roxinak szánt szerkót, hát nagyon kíváncsi lettem, hogy néz majd ki benne, nagyon dögös volt, szó se róla.
A pisztolyok nem okoztak gondot, de nem is akartam rögtön neki esni, mint ahogy a nyomozónő tette, csak szépen eltettem, majd később átnézem.
~ Donnie? Hát lehetne rosszabb is! ~ húztam el a szám, de csak figyeltem tovább, mert ha már én lettem az áldozat ehhez az akcióhoz, legalább próbáljam meg nem elcseszni.
Elvettem a kis adathordozót és zsebre csúsztattam.
- Értem! A főnök ezt várja tőlünk és ha megkapta, akkor van egy óránk megszerezni az infókat a lebuktatásukhoz. – foglaltam össze én is, hogy ne maradjak le Roxi mögött, aki sokkal rutinosabbnak tűnt ebben a dologban.
Mikor már a kocsiban ülve haladtunk a Hotel felé és kigyönyörködtem magam a mellettem ülő cicababában, aki nemrégen még egy rendőrségi nyomozónő volt, és élveztem, hogy Aya most nem lát minket, mert akkor nagy lenne a baj, de azért csak meghallottam Roxi kérdését.
- Terv? Hát egyelőre jussunk be minden bibi nélkül, aztán, majd meglátjuk. – vonom meg a vállam. – Ki kéne szúrni olyanokat, aki már alaposan eláztak azoktól megtudni valamit, vagy kihallgatni beszélgetéseket. Vagy a legjobb az lenne, ha megtudnánk, milyen számítógépen tartják a saját kis terveiket és azt lenyúlni. – ötletelgetek egyelőre vaktában.
A helyszínre érve, minden különösebb gond nélkül bejutottunk, habár örültem, hogy a kollégák jó munkát végeztek azokkal az igazolványokkal, hiszen az az ujjnyom, most a vesztünket is okozhatta volna.
Mivel még a banda feje nem tűnt fel, így még lazulhattunk egyet és felmérhettük a társaságot.
- Mi lenne, ha a bárpultnál kezdenénk? – súgtam a lány fülébe.

Azért kicsit vigasztalt a tudat, hogy Mike sem érezte magát olyan jól a szerelésében, amit kapott, ahogy végig néztem, egy mosolyt azért én is megengedtem magamnak. Elég röhejesen nézhettünk ki, igazából nem is értettem, hogy valaki hogy tud ilyen szintre süllyedni az öltözködés terén. Persze én sem éppen voltam az év topmodellje, sőt, én kifejezetten nem voltam egy divatmaca soha, de ez azért már eleve túlzás volt, még nekem is.
Mike nem volt túl bőbeszédű, tulajdonképpen nem is tudom mit vártam. Általában a többségre nem jellemző a jópofiskodás, főleg, ha olyas valakivel rakják össze, aki egy teljesen más osztályon tevékenykedett eddig. Elég érdekes közösség a miénk a rendőrségen, ezt többnyire csak azok értik, akik ott dolgoznak és benne vannak.
-Nem hiszem, hogy gond lenne.-feleltem neki én is tök egyszerűen, viszont elég magabiztosan. Nem mintha nem lett volna ott a kockázat, hiszen minden hasonló necces ügyben megvolt, de én valahogy sosem paráztam a dolgokon, sodródtam az eseményekkel, és persze mindig volt egy két lehetséges terv a fejemben, még ha gyakran rögtönözni is szoktam.
Viszont most ketten dolgoztunk együtt, és ez azért sokat nehezített a dolgokon, egyrészt mert egyedül dolgoztam, másrészt mert Mike-ot eleve nem is ismertem. No meg persze az sem volt egyszerű, hogy végig tanulmányozva a két felvett alak viselkedését egyrészt ez a Melissa egy baromi nagy ribanc volt, másrészt a Mike által alakított Donnie-val is kefélt, egyfajta kettő az egyben kapcsolatuk volt, üzleti és testi is. Nem mintha zavarna a dolog, én képes vagyok alkalmazkodni, valamint elkülöníteni a munkát és a valós életet, de kérdés, hogy ebben Mike mennyire lesz partner. Bár azt hiszem ő is kellőképpen profi, hogy ebből ne legyen gondunk a későbbiekben.
A bejáraton relatív gyorsan átjutottunk, szerencsére, nekem egy arcizmom sem rándult, nem kelthetünk gyanút semmilyen apró jellel, mert itt most nagy a lebukás veszélye, és a főnök is tuti seggbe rúg minket, h ezt az akciót elszúrjuk itt neki. És nekem már így s végeláthatatlan listám volt nála.
Mike ötletei nem voltak rosszak, csak kérdés, hogy egy ilyen társaságban mennyire fecsegő képesek az emberek, még ha isznak is. És ha nyíltan kérdezősködni vagy puhatolózni kezdünk, akkor abból még gond is származhat. Ide valami használhatóbb ötlet kellett. Próbáltam átmenni vadmacskába, mint amilyen a tényleges Melissa lenne, és azonnal elkezdtem feltérképezni a terepet.
-Egyelőre próbáljuk meg, de talán idővel szét kell válnunk.-suttogtam úgy, hogy Mike értse, de ne nagyon mozogjon a szám, inkább csak mosolyogjak.

Azért kicsit ideges voltam még ha nem is látszott rajtam, hiszen az egész kapitányság legbalhésabb nyomozójával küldtek egy akcióba és, ahogy hallottam nem nagyon volt olyan esete, amit bunyó vagy lövöldözés nélkül úszott volna meg. Na jó, általában egyedül volt, mert nem nagyon tűrt meg társat maga mellett, az előző partnere valami máig is felderítetlen, rejtélyes gyilkosság áldozata lett, legalábbis ezt pletykálták.
Szóval nem elég, hogy aggódtam a meló miatt, még a partneremen sem ártott rajta tartani a szemem. Mondjuk az is nyílt titok volt, hogy az egyik legjobban teljesítő nyomozó.
Az egész mellé már csak az hiányzott volna, hogy Aya meglásson ebben a szerelésben oldalamon a csinibabával. Ajaj!
Mivel olyan párt kellett alakítanunk, akik jól ismerik egymást és vélhetőleg szexuális kapcsolatban is voltak, így elég közel kellett kerülnünk egymáshoz, hogy ezt hihetően el tudjuk játszani.
Azért elképzeltem, hogy még ha sikeresek is leszünk, mit fogok ezek után King-től majd hallgatni.
Na, de most koncentráljunk a feladatra!
- Akkor gyere bébi! – rántottam egy erős mozdulattal, kicsit olyan birtoklóan magamhoz vékony derekánál fogva és cuppantottam egy csókot az arcára, lévén, hogy elég sok pillantás kereszttüzében voltunk. Ezzel már válaszoltam is a halk suttogására is.

Roxi és Mike nem keltettek különösebb feltűnést, hiszen úgy öltözködtek, és egyenlőre úgy is viselkedtek, mint mindenki más. Viszont egy ilyen összeszokott társaságban, ahol mindenki ismert mindenkit elkerülhetetlen volt, hogy valamennyire fel ne hívják magukra a figyelmet. A pultos, mint összes többi kollégája a világban volt az az ember, aki mindent tudott mindenkiről. Ő is a bandához tartozott, a társaság ugyanis ragaszkodott hozzá, hogy ne a szálloda emberei szolgálják ki őket, hanem az, aki már fejből tudja mindenki kedvencét, ezen kívül ne zavarja ha olyasmit lát, ami nem feltétlenül legális. Észrevéve a két érkezőt azonnal az ajtónállóhoz fordult, aki kurtán biccentett neki jelezve, hogy rendben vannak.
-Mit isztok? - kiabált nekik oda, mert bár közel voltak, a hangos zenétől emeltebb hangon kellett beszélnie, hogy meghallják.
Ha kértek inni, megkapták hamar a rendelésüket, mellé pedig egy kis fehér tablettát is.
-Az első mindenkinek ingyen van - világosította fel őket, majd fürkészőn mérte végig őket. - Még sosem láttalak titeket. Csak nem ti vagytok azok, akik az Ohaioi cuccot hoztátok? A főnök már nagyon türelmetlen volt, úgyhogy ha megérkezik, szerintem ne nagyon húzzátok tovább az agyát. Bár azt mondta, tizenegy előtt ne várjuk, úgyhogy az még úgyis vagy fél óra...
-Hé! - reccsent a hátuk mögött egy hang. - Ohaio? Ti vagytok a küldöncök?
Ha megfordultak egy vállig érő hajú férfit pillanthattak meg divatosra szaggatott farmerban, fekete, szintén tépett bőrmellényben és tüsire zselézett hajjal. Bal vállán halálfej alakú tetoválás látszott, de ha jobban megnézték, a csontok helyén két tőr volt, alatta pedig a felirat: ,,Halál a mutánsokra!"
-Ti aztán nem siettétek el! De azért egyre inkább úgy érzem, hogy érdemes volt várni. - Vigyorogva nézegette magának Roxit, majd közelebb lépett hozzá. - Az ottaniaknak aztán jó ízlése van, hogy kit éri meg beválogatni. Vezesselek körbe, tündérke? Egy ilyen virágszálnak a VIP mellett van a helye. Ugye nem baj? - pillantott Mike-ra épp hogy egy pillanatig. - Egyben visszakapod.
A pultos a szemét forgatta, de aztán barátian ütögette meg Mike vállát.
-Ne aggódj, nem fogja bántani, csak felvág vele egy kicsit - mondta elnéző mosollyal. - Igaz, Kyle?
-Becsület szavamra - bólintott Kyle, mire a közelben ülők/állók felröhögtek.
Roxi természetesen vissza is utasíthatta az invitálást, viszont ahova Kyle vinni akarta sok kisebb-nagyobb fejes múlatta az időt, akitől talán érdekes információkhoz juthatott volna. Ha mégis maradt, máris ketten, ha nem, akkor Mike egyedül figyelhette meg, mi történt a C alakú pult távolabbi végén.
Két mogorva figura sustorgott egymással, láthatóan még a bandatagok előtt is titkolóztak. Egyikük egy apró tárgyat csúsztatott oda a másiknak, ami onnan, ahol Mike ült nem látszódhatott tisztán, de az biztos, hogy nagyon kicsi valami lehetett, mivel elfért az ismeretlen ember tenyerében, úgy hogy ujjai tökéletesen takarták. Aztán felállt, és azt, akitől az egyenlőre nem azonosított tárgyat kapta magára hagyta, és a pultot megkerülve a kijárat felé vette az útját. Közben csak a szemével sandított körbe, hogy biztos senki nem figyeli-e, de egyébként merev tartással haladt előre határozott, gyors léptekkel.
Az ajtónálló hanyagul intett neki, hiszen már ismerte, így nem kellett jobban megnéznie magának. A férfi visszaintett neki, és hamarosan becsukódott mögötte az ajtó.

Mike viselkedése nyomán épp itt volt az ideje, hogy teljes egészében magunkra öltsük a megjátszott karaktereinket. Kellett egy hosszabb lélegzetvétel, és a nyomozónői imidzsem már a múlté volt, érezhető lett a hirtelen váltás, egyrészt a mozgásomból, a tartásomból, viselkedések, gesztusok, mindenben kezdet átvenni egy Melissához hasonló minden hájjal megkent r*banc viselkedését. Magabiztosan karoltam bele a mellettem jövő Mike-ba, és az érintések is sugallták, hogy kettőnk között ez nem csupán munkakapcsolat, de persze egyelőre azért ezt még csak diszkréten.
A pultnál végigmértem a nagydarab fickót, és kacér tekintettel kértem rendelést.
-Nekem egy dupla whiskey.A legjobból.-kacsintottam a nagyfiúra. Tudtam, hogy a piálással nem lesz különösebb gondom, de a kapott bogyó az már egy más tészta. Persze ha minden kötél szakad, akkor valami gyes trükkel megoldom valahogy a dolgot.
-Úgy látszik itt gyorsan terjednek a hírek.-jegyzem meg, hogy már mindenki tudja, hogy mi ketten vagyunk az ohaio-i küldöncök, majd eztán szinte egy húzásra eltűnt az arany nedű a poharamból. Ekkor lépett oda z a Kyle nevű figura, aki sokkal inkább nézett ki egy fogyatékos idiótának z én szememben, mint kemény bandabeli tagnak.
~Tele van gnómokkal ez hely.~gondoltam, de persze ez rajtam egy cseppet sem látszott meg. A pasi még kissé alacsonyabb is volt mint én, de Melissa az Melissa. A tetoválás is azonnal szemet szúrt, és ha ez az lak tudta volna azt, amit én, hogy kivel is áll szemben...de a dühömet is le kellett nyelnem, hiszen egyrészt ez itt egy mutánsellenes bagázs, másrészt Mike-ra is oda kellett figyeljek, hiszen mégis csak az őrsön dolgozik, és nekem rohadtul nincs szükségem arra, hogy kiderüljön, hogy márpedig én is mutáns vagyok.Ez így nem volt egy könnyűnek nevezett helyzet.
Csípőre tettem a kezem, és a testbeszédemmel is flörtöltem azzal a Kyle gyerekkel, bár ez tőlem elég furcsának tűnt, és bevallom nem is egészen jött át ez a szerep, de le kellett nyeljem.
-És még nem láttatok mindent.-szándékosan kétértelműen is beszéltem.- Viszont ha tündérkére vágysz cuki fiú, akkor el kell keserítselek, ugyanis szárnyaimat otthon hagytam, de helyette szolgálhatok ördög szarvakkal. És azt hiszem Donnie-nak sem lesz ellenére, ha kapok egy kis túra járatot, amíg nem érkezik meg a góré.-nézek egy kéjes mosoly kíséretében Mike-ra, majd amolyan könnyed érintéssel megsimogattam az arcát, és ahogy belekapaszkodtam Kyle-ba, még integettem is a pultosnak és Mike-nak, mint valami agyatlan liba.
-Ne aggódj drága, tudod, hogy tudok magamra vigyázni.-teszem még hozzá, majd azzal belekarolva a törpébe indulok meg vele arra, ahová vezet. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar eljön a pillanat, hogy külön kell válljak Mike-tól, de minket is sürgetett az idő, így kénytelen voltam kihasználni a hirtelen jött lehetőséget, és meglátjuk mi sül ki belőle.

A pultnál azonnal szemet szúrt, hogy a mögötte álló fickó azonnal lecsekkolt minket az ajtónállónál, de aztán már egy minden rendben mosollyal fordult felénk és a tegeződésből ítélve ő sem lehetett kívülálló.
- Engem dobj meg egy sörrel. – szólaltam meg Roxi rendelése után, ami kicsit meglepett, de hát ő ismeri a saját kapacitását. A fehér tablettára azonban nem számítottam és csak remélni mertem, hogy nem figyelik árgus szemekkel, hogy elfogyasztjuk-e rögtön.
- Milyen nagylelkű gesztus. – biccentettem azért a lány felé, hogy eljátsszam a szerepem. – Nem szándékoztuk megvárakoztatni a főnököt, de mivel még nincs itt gondoltuk bedobunk előtte valamit. – magyarázom a fickónak. – De majd figyelünk és azonnal megkapja az anyagot, ahogy meglátjuk. – veregettem meg bizalmaskodva a vállát, miután odaadta a sört.
A mögöttünk felcsendülő rekedtes hang már azt jelezte, hogy mások is felfigyeltek ránk, és úgy látszik, hogy nagyon kell nekik a cucc, amit hoztunk mert mindenki tud rólunk.
~ Így nehéz lesz észrevétlenül vegyülni az már biztos! ~ állapítottam meg magamban, de azért igyekeztem jó képet vágni a dologhoz. Mondjuk a tetoválás a vállán nem segített ezen.
Még jó, hogy a társam sem sejti, hogy egy mutánssal dolgozik, mert talán ettől még nagyobb lenne a nyomás rajta.
A férfi nyíltan csorgatta a nyálát Roxi után és én gondolkodóba estem, hogyan is kéne lereagálnom. Mossak be neki egyet, vagy vigyorogva csapjak a vállára, hogy viheted haver? Milyen vajon egy ilyen kapcsolat?
De végül Roxi megoldotta helyettem, mert egy kis ciróka-maróka után már el is lejtett újdonsült ismerősünkkel, de ahogy láttam elég jó társaságba került, így talán még jó dolog is lehet belőle.
A pultos szavaira és a felcsattanó röhögésre én is hasonlóan reagáltam és búcsút integettem az ellibegő lánynak.
- Félelmetes egy étvágya van az én Melissámnak! Remélem Kyle jó formában van? – vigyorogtam sokat mondóan a pultosra.
Aztán a hátamat a bútornak döntve figyeltem még egy darabig a vidáman cseverésző lányt, akiről senki meg nem mondta volna, hogy nem ide született, amikor megakadt a szemem a pult végénél történő titkos kis csereberélésen. Sajnos nem láttam jól, hogy mi lehetett az a kis tárgy, de ha nem lett volna fontos, akkor nem így cserél gazdát. Ennek nem ártana utána nézni, de legalább megtudni, hogy kik ezek a fickók.
- Olyan ismerős ez a tag nekem. – bökök a magányossá váló fazonra és ha sikerül a csapostól megtudni kicsoda, egy biccentéssel megköszönöm, majd a másik után indulok, de csak olyan tengő-lengő technikával, mint aki csak céltalanul bóklászik unalmában.
Így nem sokkal a férfi után én is kilépek az ajtón, mintha csak levegőzni akarnék egyet.
- Jöhetne már a főnök! – mondtam az ajtóban posztoló kétajtós szekrénynek. – Azt ha túl vagyunk a melón, már jöhet a szórakozás. – vigyorgok rá egy kicsit, miközben a férfit keresem a tekintetemmel.

Kyle roppant büszke volt magára, amiért azonnal sikerült felcsípnie Roxit, akit elég jó bőrnek ítélt meg ahhoz, hogy vele az oldalán máris úgy érezze ő az egyetlen szemétdombon kapirgáló kakas. Fennhéjázó vigyorral vezette a lányt ügyelve rá, hogy a karját, amibe Roxi belekarolt folyamatosan befeszítse, hogy minél jobban lenyűgözze őt - és persze a többieket.
-Semmi gond, úgyis jobban szeretem a vörös démonokat, mint a nyafka kiscicákat - hunyorgott rá. - Egy rossz kislánnyal a legjobb... beszélgetni.
Közben elértek bőr sarokkanapéig, ami előtt asztal állt, bőven megpakolva italokkal, hamutartókkal és egy-két injekciós tűvel. A kanapén és az odahúzott székeken már jó páran ültek, és vagy összegabalyodtak az ölükben ülő hölgyeményekkel, vagy egymással társalogtak, de Kyle és Roxi érkezésére mind felnéztek.
-Hé, hé, kit hoztál magaddal, haver?
-Csini, de mi a sz@rt keres itt a külsős? A főnök ezért kinyír, te állat!
-Zárt körű a zsúr, babám.
-Nyugi már - zuttyant le egy fotelba Kyle az ölébe rántva Roxit. - Ő az Ohaioi küldönc... ööö... mit is mondtál, hogy hívnak?
A többiek erre már oldottabbak lettek, és a gyanakvó tekintetük is átváltozott inkább kíváncsivá, ahogy leplezetlenül vizslatták Roxit.
-Ezek itt az északi körzet emberei - mutatta be őket Kyle. - Nem kezdem el sorolni a nevüket, úgysem tudod megjegyezni, meg egyébként is - vigyorgott rá pajkosan - elég, ha az én nevemet tudod.
A mellette ülő férfi szótlanul bökdöste meg a könyökével, és mindenféle diszkréciót mellőzve az asztal fölött nyújtotta át neki a tűt, amit Kyle olyan természetességgel vett el, mintha csak cigarettával kínálták volna meg. Ugyanígy fordult Roxi felé, miközben kinyújtotta a karját, aminek könyökhajlatában már nem egy sötét folt látszott.
-Kérsz te is egyet, bébi?
A szúrás után pár másodpercig lehunyt szemmel élvezte, ahogy a szer feloldódik a vérében, aztán kicsit bambán mosolygott a lányra.
-Ez a mennyország - suttogta hangosan. Tudod, mielőtt megérkeztetek volna, épp arról beszéltünk, mennyivel királyabbak vagyunk mi itt New Yorkban, mint ti Ohaioban. Már ne vedd sértésnek, bébi, nem a te hibád, hanem a hülye főnöködé. Nem elég, hogy az embereit is késve indítja el, aztán úgyis titeket fog itt elővenni a nagyvezér, de ráadásul sokkal kevesebbet kaszáltok, mint mi, mert nem biztosítjátok be magatokat eléggé.
Ha Roxi erre rákérdezett volna, Kyle felkuncogott, és kissé homályos tekintettel közelebb hajolt hozzá.
-Változatosság - kacsintott, miközben fél keze felfelé csúszott Roxi combján. - Minél több dologba kell belekezdeni, így ha egy ágazat be is fuccsol van még épp elég tartalék. Azt hiszed talán, hogy ma itt csupán veletek fogunk üzletelni? Ne röhögtess, annak meg mi értelme lenne. Ez is itt - intett a tűk felé - tök friss szállítmány. Ezen kívül... hű, ha te azt tudnád! Na, azon nagy pénzeket akasztunk.
-Kuss legyen már, te seggfej! - dörrent rá a mellette ülő, majd Roxira morrant. - Azt a jánlom, k#rva gyorsan felejtsd el, amit hallottál, mert ha nem lenne még rád szükség, már saját kezűleg dobtalak volna bele a folyóba. Semmi személye,s de ügyelni kell arra, hogy senki ne pofázzon.
-Ó, de nagyon is szükség van rá - lehelte Kyle Roxi nyakába, majd a vörös fürtök takarásában odasúgta neki: - Ha gondolod, megmutathatom neked, értelmes lánynak tűnsz, hogy akár be is társulj.
-Mi a f@szról beszélsz, te kretén? - rántotta hátra az előbbi férfi a grabancánál fogva, mire Kyle szemrebbenés nélkül súgott most az ő fülébe valamit. Az elengedte, lassan elmosolyodott, és bólintott. - Vidd.
-Na, mit szólsz? - állt fel Kyle, és kezét Roxi felé nyújtotta. - Te aztán nem lehetsz finnyás az illegális dolgokra.
Ha Roxi beleegyezett, hamarosan kifelé vették az irányt, ugyanarra, amerre Mike ment a másik tagot követve. Ők is egy alagsori helyiségbe mentek, amit a szálloda felújítás miatt lezárva tartott. Eredetileg több raktár volt, de most újabb rendezvénytermet fontolgattak, így néhány falat máris kivertek, hogy középen egy nagyobb terem legyen, de pár kisebb szobaméretű raktár még megmaradt.
-Gyere, itt van a nagy fogás - intett a fejével az egyik fémajtó felé.
Miután kinyitotta, előzékenyen előre engedte Roxit, de amint a lány csak a küszöb közelébe ment, hátulról jókorát taszított a hátán, és belökte a kicsi raktárba, ahol már vagy tizenöt másik nő is volt, majd bevágta mögötte az ajtót, és kulcsra zárta.
-Kösz a közreműködést! - kiáltott még oda neki, aztán visszament a buliba.
Roxi ott maradt a többi nővel, akikből néhányan sírtak, néhányan nem is voltak eszméletüknél, néhányan pedig rémülten nézett maga elé. Információhoz egyenlőre csak tőlük juthat.
Mike sikeresen követhette a titokzatos férfit egészen a raktárig vezető folyosóra, ott azonban szembe jött vele három ismeretlen. Ketten ugyanúgy öltözködtek, mint mindenki más odabent, a harmadik viszont, aki középen állt, ha hajazott is az itteni stílusra, felül egy méregdrágának tűnő krokodilbőr dzsekit hordott. Hirtelen felbukkanásuk és a folyosó hossz, egyenes volta miatt Mike-nak esélye sem lehetett elrejtőzni.
-Hát te meg ki vagy? - kiáltotta oda.
Ha Mike bemutatkozott, esetleg az igazolványát is megmutatta, a férfi elmosolyodott. A kezét nyújtotta kézfogásra, és két gorillájának is intett, hogy most már kivehetik a kezüket a belső zsebükből, nem lesz szükség lövöldözésre.
-Nagyon örvendek, én volnék Gerald Crowford, az itteni főnök - biccentett. - De mit keres itt, a parti odébb van. Csak nem menne máris haza?
Bármit is mondott erre Mike, a nagyfőnök csak megvonta a vállát.
-Akárhogy is, ha már úgyis összefutottunk, miért nem adja át nekem, amit hozott, aztán mehet a dolgára, vagy akár maradhat itt is lazulni még egyet. Nagyon meghajtják magukat Ohaioban? Na, jöjjön, ez a rész itt úgyis le van zárva.
Látszólag barátian, de azért kifejezetten kemény karolta át Mike vállát, hogy mogorva kíséretével az első emeleti szobájába kísérje Mike-ot. Ott már volt valaki. Egy világoskék ingben feszítő szemüveges fiatalember, aki egyszerre három laptopon szörfözött. Ha Mike átadta a pendrive-ot, rögtön munkához látott. Fel se nézett.
-Ez meg mi a szar? - motyogta bosszúsan. - Azt hittétek, átesik még egy rendőrségi szűrésen is? Minek ezek a fos kódok? Remek! Ezzel még elleszek egy ideig.
-Paranoiás a főnököd, vagy mi? - vigyorgott Gerald Crowford mindenféle vidámság nélkül, majd a hackere felé fordult. - Mennyi időre van szükséged?
-Max. fél óra.
-Húzz bele. Te meg - nézett ismét Mike-ra - nyugodj meg szépen, átutalom a pénzt, amint végre hozzájutok az anyaghoz. Ha minden rendben, már megy is a mani. Értve vagyok? Na, most már menj szépen vissza bulizni, vagy haza, ahogy tetszik.
A továbbiakban nem foglalkoztak vele, úgyhogy akár el is indulhatott visszafelé, ha tovább akarna szaglászni a különös helyiség után, ahova a másik férfi ment az apró kis tárggyal, ami igazából nem volt más, mint a kulcs a raktárhoz, mivel most rajta volt a sor, hogy létszám ellenőrzést tartson.
Roxi és Kyle épp akkor mentek be, amíg Mike fent volt Crowforddal, így pont elkerülték egymást, ahogy a kulcsossal is.
Mike gond nélkül eljuthatott odáig, de ott összefutott a kifelé siető Kyle-lal.
-Ide nem jöhetsz be - jelentette ki elszánt vicsorgással jelezvén, hogy rajta úgysem jut át. - Tipli van, haver!

Mosolyogva tűrtem hogy ez kis gnóm úgy feszített mellettem, mintha legalábbis valami jól kinéző pénzes nagymenő lenne. Belül csak úgy fújjogtam, hogy hagynom kell, hogy egy ilyen alak taperoljon.
~Mennyire szánalmas~gondoltam, de kifelé csak egy sejtelmes és ördögi mosoly volt az, amit az arcomra varázsoltam. Miközben haladtunk, természetesen felmértem a terepet, a terem felépítését, hogy merre voltak elágazások, folyosók, illetve, hogy nagyjából hogy csoportosultak odabent az egyes társaságok. Ahogy odaértünk az asztalhoz, ahová Kyle vitt, azonnal feltűnt a plusz felszerelés, ami ezeknek az alakoknak csak egy kis egyszerű szórakozás kiegészítés volt, mint egyeseknek egy üveg sör. Nem volt szokatlan a látvány, egyes Bronx-i körzetekben már találkoztam ettől sokkal rosszabbakkal is, úgyhogy nem esett nehezemre tartani magam.
Nem tetszett, hogy úgy beszélnek velem mint egy kutyával, ez nagyrészt annak volt köszönhető, hogy nő voltam, és ilyen körökben a nő csak egy eszköz, és épp ezért éreztem, hogy tudatosítsam bennük, hogy nemcsak én, de maga Melissa sem volt épp az a fajta liba, akit csak dugni lehet, hiszen azért legalább a r*banc életvitele mellett azért fel is mutatott valamit szakmai téren is, még ha az épp ellenkezett az én eredeti szakmai életvitelemmel.
-Jobb, ha a szádba lépnél öreg, mielőtt én teszem meg.-válaszoltam, de nem felcsattanóan, hanem inkább magabiztosan.
-Én az utcai ringyód vagyok.-néztem rá gyilkos pillantással, hogy vegye a lapot, de ha felcsattan, hát jelen pillanatban az sem érdekelt volna. Kyle is kapcsolt, így csillapította a helyzetet, és a következő lendülettel már le is húzott az ölébe. A hányinger kerülgetett, hogy egy ilyen alak ölelget és fogdos, mert már a keze is megindult időközben a latex anyagon felfelé, de hagynom kellett, egyelőre.
-Kössz, de üzlet előtt szeretek észnél lenni, utána viszont semmi akadálya.-ezzel sikerült leállítanom, más se hiányzott volna nekem, mint egy tű a karomba, pláne, hogy ki tudja ezek az aljadékok milyen keveréket használnak. Figyeltem a társalgásukat, túl sok infót nem osztottak meg, de szekálni azt előszeretettel. Naná, hogy nem fogom ennyiben hagyni.
-Lehet, hogy Ti, nagykutyának tartjátok magatokat itt New Yorkban, de nekünk nem minden a lóvéról szól. A mi reszortunk a kapcsolatok kiépítése és megszilárdítására, amit úgy hallottam nektek sokkal kevésbé megy, mert túl hülyék vagytok megtartani egy normális üzleti partnert.-félvállról beszéltem, de tudom, hogy ha kicsinylik, vagy becsmérlik az ilyen alakokat, az nagyon is fáj a hiúságuknak. Most talán az volt a mázlim, hogy mind be voltak lőve, és lassabban reagáltak a szavaimra.
Bosszantott, hogy Kyle is hülyének néz, de mindegy, nem kellenek nekem nevek, az arcokra is kiválóan emlékszem, bár ezzel ez a töketlen hülye aligha volt tisztában. Elmentem vele, arra számítottam, hogy valami nagy bizniszbe fog bepillantást mutatni, a folyosó már nem volt annyira szimpatikus, és bár mindenre fel voltam készülve, a rossz érzésem azért figyelmeztetőleg kattogott bennem. Ahogy be akartam menni a sötét raktár helységbe , teljesen váratlanul ért, hogy Kyle taszított rajtam egy hatalmasat. Mire visszafordultam az ajtó már bezárult. Dühösen csaptam az ajtóra teli ököllel, ami hangosat szólt.
-Kinyírlak te hülye kis gnóm!-csattantam fel dühömben, ami már nem Melissa dühe volt, hanem az enyém.
Ekkor hallottam meg a zokogást, és a félhomályban nagyjából kivettem a többi női alakot. Nem úgy festettek, mint akik a bulira jöttek volna, hiszen teljesen más ruhában voltak. Nem kellett sok ész ahhoz,hogy tudjam, mi folyik itt, ezeket a nőket itt eladásra és utcai munkára szánták, és pont emiatt még inkább dühített a gondolat, hogy ez a drogos hülye gyerek azt hitte, hogy majd velem is jó pénzt fog itt keresni, miközben nagyon is tisztában volt azzal, hogy ohaoi küldönc vagyok.Hacsak nem épp ezt beszélték meg előre, bár kétlem, de jelenleg még Mike-kal sem tudtam felvenni a kapcsolatot. A fegyverem nálam volt, de zárt ajtók mögül, ezt most aligha tudtam volna kihasználni. Bevallom eszembe jutott, hogy mutáns mivoltomnak viszont hasznát vehetném, hogy kijussak innen, akkor nem sokba telne kitépni az ajtót a helyéről, de ezek a szerencsétlen nők is szívrohamot kapnának az ijedtségtől, meg lehet, hogy én sem tudnám kordában tartani magam. Már így is rettentően zavart, hogy éreztem a belőlük áradó félelem, számomra oly édes illatát. Csak nemrégiben kezdtem el megérezni másokon, ha félnek, nem könnyű megszokni a tudatot, hogy egy kezelhetetlen vadállattá vagyok képes átalakulni, de most már még emberi formámban is jelentkeznek egyes tünetek. De most a dühöm nagyobb volt, mintsem erre koncentráljak. Valahogy ki kellett jutnom innen, csak az volt a kérdés, hogy hogyan.
- Hogy kerültetek ide?-próbálok némi információt a nőkből is kiszedni, de a jelek szerint egyelőre még tőlem is tartanak, biztos a ruha teszi. Nem árulhatom el, hogy rendőr vagyok, mert az szarvas hiba lenne még ilyen körülmények között is.
-Nem én vagyok az, akitől félnetek kell, mindenesetre én kijutok innen, bármi áron.-néztem körben a raktár helységben keresve valamit, ami egy esély lehet. Ekkor mintha valami zajt hallottam volna, a fülem az ajtóra tapasztottam, és próbáltam kiszűrni, hogy mi is történhet odakint.
~Kár, hogy épp ilyenkor nincs velem Sheena.~irónikus, hogy egy ilyen helyzetben pont éppen ő jut eszembe,~ de a képességei most nagyon hasznosak lennének egy szempontból. Bár most biztos röhögne a markában, hogy ilyen helyzetben lát~
Az zavart, hogy Mike egyedül maradt, bár reméltem, hogy tud magára vigyázni, de így a kettős erőnk megszakadt. Ekkor jutott eszembe, hogy nem e éppen ezt akarták elérni. Rossz érzésem volt. Nem tudtam volna megmagyarázni, csak a zsaruösztön. Nem tudtam ki mászkálhat odakint, de mikor hallottam a hangokat jobb ötlet hijján elkezdtem teljes erőmből verni az ajtót, és ha ez sem elég figyelemfelkeltő, akkor még talán megkockáztatok egy lövést is.

Egy darabig szerencsém volt és minden gond nélkül eredtem a nyomába a titokzatos tárgyat birtokló férfinek, de aztán bekanyarodtam egy folyosó szakaszra és hirtelen szembe találtam magam három alakkal, akik közül a középső elég egyedien öltözködött, a másik kettő meg árgus szemekkel loholt a nyomában, így róluk nem volt nehéz kitalálni, hogy testőrök.
Viszont teljesen elállták az utamat, és krokodilbőrdzsekis fickó rögtön a bennfenktesek arroganciájával vont kérdőre.
- Donnie Matthews vagyok az ohaioi csoporttól. – válaszolom egy perc habozás után, miközben jól szemügyre veszem a társaságot és felkészülök egy esetleges bunyóra, hiszen a fiúk keze nem a zsebkendőjükért merült el a hónuk alatt. Aztán még mondanék pár szót, hogy eltévedtem, vagy valami, de nem kerül rá sor, mert a férfi parolára nyújtott kézzel szintén bemutatkozik, amiből megtudom, hogy ő a főnök – persze volt rá egy tippem – és már alig várja, hogy átadjam neki az anyagot.
Persze az egész szituációból sütött, hogy minél előbb el akar távolítani erről a helyről, és habár nem kérdezett rá, hogy mit keresek itt, azért volt benne némi halvány gyanakvás, amit nem akartam még jobban megerősíteni, így hagytam, hogy bizalmasan átkarolja a vállam és vezessen, habár a mozdulat erősségéből kiindulva, nem is lett volna más választásom.
Jó lett volna,, ha Roxi is velem van, amikor sort kerítünk az átadásra, de mivel, úgy is visszafelé voltam muszáj tartani a főnökkel, így gondoltam, majd út közben jelzek neki, de amikor átvágtunk a termen, nem láttam sehol. Ez azért aggodalommal töltött el, mert jó lett volna, ha huzamosabb ideig nem veszítjük el egymást szem elől. De most nem volt lehetőségem, hogy utána nézzek, majd, ha leadtam az anyagot, akkor már remélhetőleg meg tudom tenni.
A szobában már ott volt a számítógépes srác, aki átvette tőlem a pendrive-t és azonnal elkezdte feltölteni, de rögtön beleütközött abba a kódba, aminek időt kellett nekünk szolgáltatni, hogy sikeresen végrehajtsuk az akciót és megpattanjunk, mielőtt lebuknánk.
- A főnököm szereti bebiztosítani magát. – vontam meg a vállam, mint akinek semmi köze az egészhez. – Nekünk nem kötötte az orrunkra, csak elfuvaroztuk idáig. – Azt mondta vannak itt okos emberek, és így tuti nem juthat illetéktelen kezekbe.
Az nem nagyon tetszett viszont, hogy a srác félórát mondott, hiszen több időre számoltunk, így fel kell gyorsítani az eseményeket.
Ezek a számítógépek, amik a szobában voltak talán meg is felelnek a célnak, csak meg kell találni a módját, hogy magunkkal vihessük őket. A mátrixzsonglőr nem akadály.
Aztán Crowford útilaput köt a talpamra addig, amíg nem jutnak hozzá az anyaghoz, magyarul elküld a francba, hogy ne legyek láb alatt addig.
- Oké főnök, addig megyek és jól érzem magam, aztán ha minden oké, akkor én is csörgök haza ohaióba, nehogy zokon vegyék, hogy nem jelentkezem. – vigyorgok rájuk, megjátszva a holt laza csávót, majd elhagyom a szobát.
Innentől turbó üzemmódba kapcsolok és mivel a nagyteremben továbbra sem látom sehol így ismét az alagsor felé indulok, mivel azt valamiért nagyon nem akarják, hogy szemügyre vegyem és én meg utálom a titkolózást. Lehet, hogy Roxi meg a tetkóst faggatja valahol, így egyelőre a saját megérzésemnek járok utána.
De valami balszerencse folytán megint csak a folyosóig jutok, mert ott szembe jön velem Kyle, de akár hogy meresztem a szemem Roxi-t nem látom a karján.
- Miért, te lejöhetsz…..haver? – kérdezek vissza gúnyosan. – És hol hagytad a barátnőmet…haver?
Mivel a hangneméből és a mimikájából nem sok jót nézek ki, hiszen valamiért most leplezetlenül ellenségesen viselkedik, így előrelátóan aktiválom a képességemet és megkeményítem magam.
- Itt tartjátok a világ leigázásának terveit, vagy mi ez a fene nagy titkolózás? – nézek a háta mögé látványosan, de félig-meddig viccesen, hátha még elüthetem a dolgot, de ekkor mintha dörömbölést és kiabálást hallanék arról, amerről jött és az mintha Roxi hangja lett volna.
Az arcomról lehervadt a mosoly és keményen néztem a szemébe, most már minden játék nélkül.
- Most már komolyan kérdezem, hol van Melissa?
Nagyon úgy nézett ki, hogy Kyle nem fog innen most távozni sértetlenül, mert ha meg akarom nézni mi van itt, és mit keres itt Roxi, akkor legnagyobb örömömre, de le kell csapnom, mint egy taxiórát.

Roxi mérge gúnyos kacajra késztette Kyle-t, amit hagyott, hadd zengje be az egész teret, hogy visszhangja ide-oda pattogjon a falakon.
-Bocsesz, csinibaba, de ha már elhoztátok, ami kell nekünk, amit még lehet kipréselnék belőletek - kiáltotta be a zárt ajtón túlról. - És te aztán elég jó bőr vagy ahhoz, hogy megérje kinyírni még pár embert, ha esetleg valakit utánad küldenének Ohaioból. Tudod, ilyenkor kifizetődő, hogy az ottaniak milyen bamba idióták.
Aztán már el is hagyta a helyiséget, hogy megkeresse a főnökét, és elbüszkélkedjen vele, milyen fogással járult hozzá a banda egyik mellékes melójához. Annyira nagyra volt tettével, hogy egészen addig nem tűnt fel neki Mike közeledő alakja, amíg már nem volt köztük több néhány méternél, annak ellenére, hogy a férfi méreteit tekintve azért illett volna már messzebbről kiszúrnia.
-Én lejöhetek ide, mivel én bandatag vagyok - tett néhány fenyegető lépést felé, noha alig magasodott Mike válla fölé. - Te meg egy senki vagy, egészen annyira vagy jó, mint egy postás vagy egy pizzafutár, nem is csodálom, hogy lótifutinak használnak, és hogy Melissa lelépett velem. Szóval még ha atombombákat is gyártunk idelent, neked ahhoz sincs közöd. A csajodnak meg legközelebb mutasd ki jobban, mennyire vagy férfi, és akkor talán nem veszíted el.
A mögüle kiszűrődő zajok nagyon felingerelték, hiszen mégis ki ez a kis szuka, hogy leleplezze, amikor megúszhatta volna verekedés nélkül?! De ha már így alakult, nem fog elfutni. Van olyan jó ő is, mint akárki más, még akkor is ha már rendesen belőtte magát, és nem éppen egy-két sör van benne. Nála nagyobb harcos nem is létezhet, úgyhogy ez a jobb egyenes is elég lesz ahhoz, hogy leterítse Donnie-t.
-Azt a rohadt...! - üvöltött fel fájdalmában, amennyiben sikeresen eltalálta Mike hasát.
Térdre esve kezdte szorongatni törött ujjait, és szeméből is kicsordult néhány férfiasan fájdalmas könnycsepp. Hitetlenül méregette Mike-ot, és tekintetében már jó adagnyi megszeppent félelem is csillant.
-Mutáns korcs vagy valami body builder? - motyogta félig-meddig csak magának. - Isten ments, hogy mindkettő...
A bódító hatású szerek és a fájdalom már elérték közösen a félájult állapotot, úgyhogy Mike-nak ha teljesen ki akarta ütni, nem kellett nagyon megerőltetnie magát. Az érkező két bandatag viszont kellőképpen józannak tűnt ahhoz, hogy nehezebb dolga legyen velük, bár fegyver egyikőjüknél sem volt. Az egyikük egy alacsony, zömök, de jó erőben lévő kopasz volt, a másik pedig egy szintén alacsony, vékony, törékeny testalkatú lány, aki viszont elég gyorsan és magabiztosan mozgott harc közben ahhoz, hogy jókora önbizalommal telve küzdjön Mike ellen. Mivel ők is tudták, mi folyik odabent a foglyul ejtett nőkkel, Mike addig nem juthatott be, amíg őket is el nem intézte.
Odabent a cellának kinevezett aprócska raktárban az eszméletüknél lévő nők lassan megbarátkoztak a gondolattal, hogy Roxi tényleg nem akarta őket bántani, csak ugyanarra a szerencsétlen sorsra jutott, mint ők. Egyikőjük, egy felszakadt szájú, szőke lány, aki ránézésre még a nagykorúságot sem érte el, félénken odament hozzá. Rövid szoknyás, spagetti pántos ruha volt rajta, bár az egyik pánt már szakadtan lógott a hátára. Combján apró vérpatak nyomai látszottak, nagyon sápadt volt, és reszketett a hidegtől és a rettegéstől, de ez utóbbi szinte mindenkire igaz volt idelent.
-Hiába kiabálsz, senki sem hallja - mondta el-elcsukló hangon. - Hidd el, próbálkoztunk már mi is épp eleget.
Roxi kérdésére megremegett a szája, de nem sírta el magát, csak elmondott mindent, amit tudott.
-Ezt a helyet az ő embereik újítják fel, így a hotelnek fogalma sincs róla, mi folyik itt. Van, hogy lejönnek tőlük ellenőrzésre, de akkor beadnak nekünk valami szert, hogy átaludjuk. Aztán néha elvisznek közülünk néhányat, és sosem jönnek vissza. Egyszer hallottam, hogy mennyit kapnak értünk, úgyhogy... nem volt nehéz kitalálni, mi a szándékuk velünk. Addig pedig... itt maradunk... nekik...
Eddig bírta, itt zokogásban tört ki, és összekuporodva a földön a karjaiba temette az arcát. Egy valamivel idősebb nő vigasztalóan átkarolta és megsimogatta a fejét, aztán odasúgta Roxinak:
-Még szűz volt.
Mivel a lány nem úgy tűnt, hogy hamar összeszedné magát, a másik felállt, és biccentve bemutatkozott.
-Daphne vagyok. Már egy hónapja itt vagyok, és ezalatt az idő alatt mindent megpróbáltam, hogy kijussak, és hidd el, nincs kiút. Odakintről senki nem fog segíteni, mert vagy ezeknek dolgoznak, vagy nem is tudják, hogy itt vagyunk. Ezek profik, semmi esélyünk ellenük. Csak annyit javasolhatok neked, hogy ha hallod, hogy jönnek, borzold össze a hajad, maszatold össze az arcodat, egyáltalán tegyél meg bármit, hogy minél pocsékabbul nézz ki, és akkor hátha nem téged választanak.
Aggódó pillantással nézett végig Roxin.
-Még nem bántottak, ugye? Készülj fel: előbb-utóbb fognak.

Nagyon sok mindennel találkoztam már életem során, tudom, hogy mi a durvaság, a közöny, a félelem, a rettegés, láttam már miszlikbe szabdalt hullákat, szétlőtt fejeket, és még sorolhatnám a megannyi borzalmat, de mégis voltak olyan esetek, amik rettentően tudtak dühíteni. Köztük az is, mikor valaki attól érezte magát keményebbnek, hogy tőle sokkal gyengébbeken élte ki beteges vágyait. Ahogy a fiatal lány elém lépett, végig mértem. Sajnáltam, és dühös voltam, így akaratlanul is ökölbe szorultak a kezeim, ahogy hallgattam, és láttam, milyen szörnyű állapotban van ő is, és a többiek is. A történet, pedig amit elmondott, a dühtől megremegett kissé az alsó ajkam.Többnyire képes vagyok leplezni az érzéseimet, nem véletlenül illetnek mindig az érzéketlen jelzővel, de ez közel sem így volt, vagyis nem egészen. Mikor az idősebb nő is odajött, és befejezte a sztorit, már rettentő méreg volt bennem. Attól tartottam, hogy ha nem fogom vissza, akkor könnyen kitörhet belőlem a démoni énem, amit egyelőre még nem szerettem volna.
-Szóval ezek a mocskok itt titokban viszik az üzletet, nőket rabolnak el, erőszakolnak meg, és adnak el. -foglalom össze, de hangomból mély gyűlölet és megvetés szikrázik.
-De már nem sokáig.-teszem hozzá teljesen magabiztosan, amit ők minden bizonnyal nem érthetnek meg, hiszen elkönyvelték, hogy innen nincs kiút. De én nem egészen voltam olyan mint ők, sőt, nagyon nem.
-Az én nevem....Melissa.-kicsit haboztam a bemutatkozásnál, de tartanom kellett magam a szerepemhez, bármennyire is a rendőr volt bennem az erősebb jelen pillanatban.
-Megígérem, hogy már nem sokáig kell itt elviselnetek ezt a szenvedést. Többet egyelőre nem mondhatok, de megígérem, és amit én egyszer megígérek, azt be is tartom. -látom, ahogy sajnálkozva és hitetlenkedve néznek rám, mintha a világ legnagyobb baromságát mondtam volna nekik, vagy csak vigasztalnám őket, mai többüknek már hasztalan volt az átélt események után.
-Viszont segítened kell Daphne. Azt mondod, már 1 hónapja itt vagy. Körülbelül milyen gyakran jönnek be értetek? Hányan jönnek ilyenkor? Mondj el mindent, most minden egyes apró részlet életbevágó lehet.-kissé talán furcsa lehet nekik, hogy ennyire elszánt vagyok, de ez már nem Melissa, hanem Roxanne, a rendőr, aki nem fog ölbe tett kézzel várni.
-Az arcom lenne az utolsó amit lát az a mocsok, ha csak egy ujjal is megpróbálna bármelyikük hozzám érni!-válaszolok Daphne-nak, és a szemeimből láthatja, hogy nem viccből vagy nagyzolásból mondom amit mondok, hanem mintha mögöttes tartalom is lenne a szavaim mögött.
Újból az ajtóra tapasztom a fülem, kintről mintha dulakodást hallanék. Ez újból dörömbölésre késztet.
-Gyere vissza Kyle, te aljas kis gnóm, és meglátjuk, mennyire vagy igazából keménytökű! Vagy tán félsz egy nőtől?!-ordibálok amilyen hangosan csak kifér a torkomon, hogy egyrészt, tudom, hogy ha egy nő beletipor egy ilyen Kyle típusú pasi egójába, az igencsak hamar odalép és tenni akar, hogy a helyére parancsolja a nőt, ebben reménykedtem, vagy abban, hogy talán nem csal a fülem, és Mike-ot hallom odakintről. Ha egyik sem megy, és nem jön valaki lecsitítani, akkor előbb utóbb kénytelen leszek átváltozni, amit egyelőre igen nagy erőfeszítéssel tartok vissza, ugyanis a nők félelméből már így is többet érzek a kelleténél, ami csak még jobban elindítja bennem a démoni énem mocorgását.

Igazán nevetséges volt az a kis mitugrász, ahogy azzal büszkélkedett, hogy ő a nagy bandatag, miközben alig ért a vállamig.
- Tévedésben vagy barátom. – kezdtem nyugodt hangon mosolyogva, mert tudom, hogy az ilyen embert ezzel lehet a legjobban felhúzni. – Pont azért küldtek engem, mert fontos volt, hogy biztosan ideérjen az információ. És, ha olyan bolondok lettek volna, mint amilyenek ti vagytok, hogy még a takarítónő is tudja, hogy érkezik egy futár ezzel, akkor már egyikünk sem élne. De Ohaioban úgy látszik jobban tudják tartani a szájukat, mint ti. – vált gúnyossá a hangom. – Melissát meg csak bízd rám, ráadásul ő nagyon is tudja mit akar, és megnyugtatlak, ha az érdekei nem kívánják meg sosem állna le egy ilyen puhap@csüvel, mint te vagy.
A zajok a szavaim és az elkomorodó tekintetem meghozták a gyümölcsüket, mert megpróbált gyomron vágni, ami végül is sikerült, csak hát ugye…..nem számított arra, amit tapasztalt.
- Csak edzésben vagyok haver, te meg puding vagy! – biztosítottam egy hideg mosollyal, majd egy aránylag könnyű ökölcsapással álomba szenderítettem, hiszen már félig így is annak határán táncolt.
De nem volt szerencsém, mert még mindig nem tudtam eljutni az ajtóig, ami mögül megint hallatszott a dörömbölés és a kiabálás, és most már meggyőződésem volt, hogy Roxi hangját hallom, mert újabb két alak tűnt fel a színen és nem hiszem, hogy nagyon értékelték volna, amiért Kyle-t kicsit talonba tettem.
Viszont az egyikük nő volt és én nem túlzottan szeretek hölgyekkel verekedni. Azonban nem úgy nézett ki, mintha választásom lett volna, elég harciasan közeledtek, ráadásul a csaj elég gyakorlott verekedőnek tűnt a mozgásából ítélve.
Szó nem is esett köztünk, máris nekem rontott a kis kopasz, akinek hagytam, hogy eltaláljon, bár kissé kifordultam, így az oldalamat érte az ütése, hiszen a nő is támadt azonnal és inkább rá koncentráltam. Egy fejrúgással próbálkozott, ami elől elrántottam a fejem és még mielőtt visszahúzta volna a lábát elkaptam, miközben a kopasznak ráléptem a lábára, hogy ne tudjon ellépni, majd egy szép balhoroggal kínáltam meg, a lánynak pedig felrántottam a lábát, hogy elveszítse az egyensúlyát, majd egyet csavartam rajta nem kímélve az ízületeket, aztán a földhöz teremtettem, ha ezek után sem ájult el, akkor kapott ő is egyet a halántékára.
Mindez pillanatok alatt játszódott le és reméltem, hogy most már nem semmi nem akadályoz abban, hogy eljussak az ajtóig.
A dörömbölés nem szűnt meg és én az ajtóhoz érve rájöttem, hogy igazam volt Roxi az.
- Én vagyok Mike! - szólaltam meg kicsit emelt hangon, mikor rájöttem, hogy a kulcs valószínűleg ott hever Kyle zsebében. - Mindjárt nyitom az ajtót, most már ne dörömbölj, mert még valaki lejön megnézni mi ez a ricsaj. - tettem még hozzá, aztán visszaszaladtam a kulcsért, amit meg is találtam és már nyitottam is az ajtót.

-Örvendek, Melissa - biccentett Daphene. - Lenyűgöző az elszántságod, de sajnos semmi esélyünk. Eleinte... voltak, akik próbálkoztak. Néha azt hittük, akár sikerülhet is, de... azóta megtanultuk, hogy jobb csendben meghúzni magunkat.
Felmutatta a a bal alkarját, amin több csikk okozta égésnyom volt látható. Nem tűnt különösebben zaklatottnak miatta, és valóban nem is volt az. Inkább higgadt-szomorkás volt, mivel már tényleg beletörődött a sorsába, és nem látott reményt arra, hogy vagy bárki más kiszabadulhasson innen.
-Nagyon változó, hogy mikor jönnek - vonta meg a vállát Daphne.
Amennyire akart benne hinni, hogy Melissának sikerülhet, annyira tudta, hogy úgysem fog. De akkor akár válaszolhatott is neki, abból baj nem lehetett.
-Gondolom attól függ, hogy hogyan érkeznek be a rendelések. Van, hogy egy hétig minden nap, de van, hogy napokig semmi. Az sem mindig egyezik, hogy hányunkat viszik el. Nem is olyan régen egyszerre húsz lányt vittek el, de megesik, hogy csak egyet. Viszont mindig ugyanazok jönnek, szóval gondolom, az itteni bandához tartoznak, mert abból, hogy néha morognak, amiért messze kell menni, máskor meg vihognak, hogy akár gyalog is mehetnének, felteszem, hogy nem mindig ugyanahhoz visznek. Két férfi jön be ide, odakint viszont még többen lehetnek. Nem tudom, pontosan hányan, csak a hangjukat halljuk. Fegyvereik is vannak, bár sosem volt rá szükségük.
-Itt ugyan miért is lenne? - kérdezte búsan egy másik lány, aki a legfiatalabbnak tűnt, legfeljebb tizenkét éves lehetett.
-Ennyit tudok mondani biztosan. Azt nem tudom, hogy pontosan mi történik azután, hogy elviszik a lányokat, mert akit egyszer elvittek, többet nem jön vissza...
Kintről kattanó hang hallatszott, majd közeledő léptek zaja. Nemsokára valaki teljes erőből a fémajtóba rúgott, amitől többen a bentiek közül ijedten sikoltottak fel, és olyan messze húzódtak tőle, amennyire csak tudtak. Kulcs fordult a zárban, aztán megjelent két nagydarab férfi lépett be. Alig látták meg Roxit, az egyikük keze már lendült is, hogy elkapja a lány csuklóját, és a másik fel penderítse, aki fegyvere markolatával úgy fejbe vágta, hogy legalábbis az eszméletét el kellet hogy veszítse, de ha nem akkor is kattant a bilincs a hátrafeszített kezén, majd a lábán, majd erős lánccal egymáshoz rögzítették a kettőt, úgy kapta az első a vállára.
-Na, kifelé cicusok. Buli készül, és ti meg még kevesen is vagytok, szóval mindenki befelé a kocsiba.
Ha Roxi esetleg eszméleténél maradt, és védekezni próbált, arról hiába is álmodozhatott, hogy finomabban bánnak vele, mert nő. Kemény ütésekre számíthat, amik mind a fejét érték, hogy végre elveszítse az eszméletét. Ha pedig ez sikerült a többi lánnyal együtt a hátsó ajtón át belökték egy teherautó hátuljába.
Mike abban a pillanatban nyithatta ki az ajtót, ahogy a jármű gázt adott. Még láthatta a kiürült raktárhelyiség lengedező ajtaját, a porfelhőt, amit a csikorgó kerekek vertek fel, de az biztos, hogy akárhogy siet, már nem érhette el őket. Viszont a parkolóban sok másik kocsi parkolt, így választhatott a sajátja és a többi között, ha üldözőbe venné őket.
A teherautó egyébként nyugodt tempóban haladt, minden kressz szabályt betartva, és nem is látszott rajta, hogy bármi különösebb dolga lenne, mint célbajuttatni a rakomány, az oldalára rajzolt vidám állatkák és felirat tanúsága szerint az állatkertbe. Alig fél óra kocsikázás után egy külvárosi részhez értek, ahol hatalmas villák álltak egymástól viszonylag távolabb. Az úticél egy szinte már kastélynak is beillő nagyságú ház volt,, amelynek udvarába hajtva még további öt perc volt, mire megkerülve a villát egy kisebb épülethez nem értek.
Mike-ot a kapun ha morogva is, de igazolványa és jó indok esetén beengedték, hiszen abból a klubból érkezett, amivel ők üzleteltek. A ház, ahova a lányokat, és így Roxit is vitték akkora volt, mint egy átlagos családi ház, csak éppen majdnem az egész egyetlen hatalmas helyiségből állt. A lámpák sárgás és vöröses fénybe vonták a falakat, a szőnyeggel borított padlót, a berendezést, ami egy bárpultból állt székekkel, kanapékból, fotelekből, heverőkből, rengeteg sok párnával és pléddel, kis asztalkák hamutartókkal, művirágokkal teli vázákkal, ezüsttálakban gyümölcs vagy csokihalmokkal, ezen kívül pedig volt még egy hálószoba is, amiben csupán egy hatalmas franciaágy volt és tükrök minden falon, még a plafonon is, valamint egy tágas fürdőszobából, ami szintén tömve volt párnákkal és takarókkal, egy-két heverővel, megannyi nyitott zuhanyzóval és egy óriási, kisebb medence méretű sarokkáddal.
A már itt lévő különböző korú lányokon-nőkön mind merész kivágású lengő vagy éppen tapadós ruha volt, szolidabb, szembeötlőbb vagy valamilyen jelmez, és természetesen jó adagnyi smink, és ékszer. Az újonnan érkezetteket ki gyanakodva, ki szánakozva méregette, de senki sem szólította meg őket, az őket szállító férfiak pedig egy-két ízesebb megjegyzés után távoztak, és bezárták az ajtót, de előtte még közölték velük, hogy ,,az uraság hamarosan érkezik néhány ismerőssel betörni az új kancákat".
Mike eddig az épületig baj nélkül eljuthatott, de bejutni már bajosabb volt, ugyanis vagy összeakadt ezekkel a jómadarakkal, és akkor nem úszta meg bunyó nélkül, vagy sikeresen elkerülte őket, de az ajtó akkor is zárva volt, és itt még csak ablak sem volt, csak szellőző, azon pedig még a lányok közül sem fért volna el senki. Mindenesetre az ,,uraság" és a barátai már tényleg közeledtek, így nem sok ideje maradt bejutni.

Ami azt illeti ezekre a nőkre is dühös voltam, hogy ennyire képesek elhagyni magukat, hogy ennyire reménytelennek látják ezt az egész helyzetet. De persze végül kicsit mégis megenyhültem, hiszen nem lehet mindenki olyan mint én. Ők nem kaptak kiképzést, és ahogy elnéztem, a többség még gyerek, vagy csak éppen túl volt a felnőtt korhatáron. Forrt bennem a düh, az sem érdekelt volna, ha rendőri túlkapáson fognak, mindenféleképpen meg akartam fizetni ezeknek a tahóknak azért amit tettek, és először tuti, hogy azzal a pondró Kyle-al fogom kezdeni az egészet. Ekkor elkezdte Daphne sorolni, amit tud, láttam, hogy ők tényleg nem hisznek abban, hogy van innen kiút, csak az a kiút létezhet, mikor elvisznek valakit. Végső soron az sem volt éppen egy rossz megoldás, kivárni, és majd menet közben lecsapni. bennem már jó pár terv elkezdett napvilágot látni, ahogy végig futtattam a fejemben, de persze ezeket még sok más külső tényező is befolyásolta. Egyelőre azt kellett visszafognom, hogy ne törjön ki belőlem az állat, mert a félelem erősödő szaga csak egyre jobban őrjöngésre késztette bennem a démont, amit egyelőre még képes voltam uralni, de magam sem tudom, hogy még meddig.
-Szóval van náluk fegyver, de többnyire csak amolyan látszatra mintsem használatra. Rendben, ez hasznos. Akkor nincs konkrét idő. Egy nap általában azért mindig van hogy benéznek? Vagy előfordult, hogy napokig nem jön senki, még ellenőrizni sem?-kérdezem, totál mint egy vallatáson, hiszen ők nem tudhatják, de nekem minden apró információ nagyon is fontos lehet. Hallottam a közeledő zajokat, majd a hirtelen kivágódó ajtóra éppen csak, hogy oda tudtam figyelni. A többiek hátraugrottak, és összebújtak mit a verebek, én meg azt hittem, most lesz itt az idő, vagy most vagy soha alapon. Az elsőként belépő nagydarab alaknak rohantam, és bár megpróbálta elkapni a kezem, ez neki sem sikerült elsőre. Tőlem is bekapott egy kemény jobb egyenest, hallottam, ahogy káromkodik, de sajnos hibáztam, nem vettem észre a másikat, aki hirtelen termett ott mögöttem, és már csak a tompa fájdalmat éreztem, ami azonnal térdere kényszerített. Először még nem ájultam el, de tény, hogy kettőt láttam mindenből, fel akartam állni, tudtam, hogy össze kell szednem magam, de ekkor már kattantak a bilincsek, és éreztem az újabb ütést, ami már ténylegesen telibe talált.
Úgy vittek mint egy zsákot, miközben csak néha rövid másodpercekre tértem magamhoz, de az ütés most kellően nagynak bizonyult, és tény, szorult helyzetbe kerültem, amiről egyelőre még halovány fogalmam sem volt. Nem tudom mennyi ideig lehettem eszméletlen, de arra tértem magamhoz hogy valamiért iszonyatosan rázkódok. Kellett egy kis idő, mire össze tudtam szedni magam, és meg bírtam mozdulni. Már amennyire a láncaim engedték, ugyanis ezt nem tudom miért, de nem vették le rólam.
Kellett pár perc, mire felfogtam hogy minden bizonnyal egy teherautó hátuljában lehetünk, a lányok még jobban halálra rémülve guborodtak össze a másik oldalon.
Nem szóltam semmit, a hajam az arcomba hullt, próbáltam megrángatni a kezem, de csak a lánc csörgött rajta, amit összefűztek a lábamon lévő bilincsekkel.
-Ch....ez hozzám édes kevés lesz.-most már tényleg vad düh volt bennem. Annyira még fel tudtam emelni a kezem, hogy megtapogassam a tarkómat, amin jókora púp éktelenkedett, és kissé fel is hasadt, éreztem az alvadó vért.
-A picsába...-mondtam, de ekkor már meg is állt a jármű. A hirtelen fény bántotta a szememet, és hagytam, hogy engem is kilökdössenek a többi lánnyal együtt. A hely elég pazarul festett, valahogy egy maffia lebujra emlékeztetett vagy valami elit prosti clubra. Egyelőre csak figyeltem, főleg az itt tengő lengő lányokat. Biztos voltam benne, hogy rám nem húznak ilyen szerelést, mert valakinek ketté töröm a kezét. Már ez a latex cucc is súlyos volt, de jelen esetben munkaeszköz...de több szerepet ugyan rám nem aggatnak, az tuti
-Hééé mamlaszkám, nem felejtettél el valamit? Vagy tán ennyire fájt az a jobb egyenes!-kiáltottam el magam, mikor a két fickó távozni készült, de rajtam még mindig ott volt a bilincs. Tudtam, hogy minél hamarabb meg kell ezektől szabadulnom valahogyan. Valahogy volt egy olyan sejtésem, hogy nem marad szó nélkül az én "heves" természetem, biztos adnak majd valami plusz infót rólam, ezt biztos, hogy sikerült elérnem. Viszont én így hátrányosabb helyzetből indulok mint a többiek.
~Betörni az új kancákat, mi? Majd meglátjuk ki és mit fog itt törni... ~gondoltam dühösen, és körbenéztem a helyen. Ablak sehol, a szellőző túl kicsi, kiút csak az ajtón keresztül. Kivéve, ha nagyon feldühítenek...akkor akár a falon is csinálok én kijáratot. De egyelőre várakozó állásba helyeztem magam, jobb ötletem nem volt. A többiek vagy zokogtak, vagy totál halálra rémültek és fal fehérek voltak. Most már eszem ágában sem volt nyugtatni őket, eddig se volt túl sok értelme, az tűnt a legjobbnak, ha kivárt az ember....pont ezt tettem.

~ Hogy állna bele a ménkű abba a drogos fejébe! ~ szitkozódtam, mikor megláttam, hogy éppen csak lecsúsztam Roxiról, hiszen még hallottam a felvisító kerekeket és az általuk felvert port.
~ Elkéstem! És most a jó Isten sem tudja hová hurcolják szegény lányt! ~ nyílalt belém a félsz és legszívesebben a fejem vertem volna a falba, hogy ennyire hagytuk magunkat hülyére venni és szétválasztani, mikor nem kellett volna. De most késő bánat és most azon kell igyekezni, hogy ne tűnjenek el végképp a szemem elől, így aztán összekaptam magam és máris kirohantam a szemközti ajtón, ahol a parkolóban találtam magam.
Bevágódtam a saját autómba és nem kevésbé halkan, mint a Roxit elraboló négykerekű utánuk eredtem.
Az volt a szerencsém, hogy nem igazán számítottak követőkre, így olyan nyugalommal autókáztak a városban, hogy még egy amatőrnek sem lett volna nehéz követni őket.
Miközben a zárt teherautót követtem azon törtem a fejem, hogy mitévő legyek, ha végre megérkeznek a célhoz, hiszen nem tudhattam, hogy Roxi milyen állapotban van, mert azt egy percig sem hittem, hogy önszántából szállt volna be abba az autóba. Ha meg eszméletlen, akkor nem nagyon tud segíteni a menekülésben, akkor viszont mindkettőnknek reszeltek.
Tehát óvatosnak és türelmesnek kellett lennem, habár legszívesebben megelőztem volna a kocsit és fegyverrel kényszerítettem volna őket megállásra.
Még az is megfordult a fejemben, hogy tényleg valahová az állatkertbe szállítják a rakományt, de aztán egy hosszabb kocsikázás után egy villanegyedbe értünk, ahol a felsőbb tízezer kisebb birtokai terültek el és ami nagyon is ideális hely, ha valaki a tilosban jár és nem akarja nagydobra verni. A szomszédok távol vannak és itt senki nem kíváncsiskodik.
Na az egyik ilyenbe hajtott be az autó és nekem itt meg kellett állnom egyelőre, mert nem akartam, hogy feltűnjön, hogy követtem őket, na meg aztán vagy négy kétajtós szekrény őrizte a kaput.
Pár feszült perc elteltével odagördültem az őrökhöz és felmutatva az igazolványomat, előadtam, hogy az előző fiúk elfelejtettek valamit és én vagyok a küldönc, hogy utánuk hozzam. Nagyon gyenge történet volt, de végül beengedtek, még ha kissé húzták is a szájukat, bár így jártak jobban, mert eléggé elszánt voltam a bejutást illetően, na és kellően motivált.
Nem mentem el a házig, csak addig, amíg az őrök már nem láthattak, akkor gyorsan behúztam egy bokrosabb részhez, ahol a kocsi nem volt feltűnő, majd kiszállva gyalogosan indultam a villához, hogy valahogy bejutva megkeressem Roxit és kihozzam, mielőtt még valami baja esik. Most bántam igazán, hogy nem tudtuk magunkkal hozni se telefonunkat, se a rádiót, hiszen kész lebukás lett volna, így erősítést sem tudtam hívni. Magunkra voltunk utalva egyelőre.
És milyen szerencse, hogy letettem a kocsit, mert így pont időben tudtam egy fa mögé ugrani, hogy elkerüljem a két vidáman beszélgető férfit, akik az eddig követett furgon felé sétáltak. Halkan lopóztam mögéjük, ami nem volt nehéz mert minden gyanakvás nélkül igyekeztek az autó irányába. Mikor mögéjük értem megszilárdítottam a testemet és egy hirtelen mozdulattal csaptam össze a fejüket, így egy tompa csattanás után eszméletlenül terültek el a feljáró kavicsos talaján. Nem akartam ott hagyni őket, hiszen könnyen kiszúrhatták volna a járőröző őrök, így begyömöszöltem őket a teherautó hátuljába, majd rájuk zártam az ajtót. Viszont legalább láttam, hogy honnan jöttek, így amikor eltűntek a látóteremből, máris óvatosan az ajtóhoz lopakodtam, habár eddig nem botlottam további őrökbe, de biztos voltam benne, hogy vannak.
Lehet, hogy arra számítottam hogy nyitva lesz az ajtó? Na jó, nem számítottam rá, csak reménykedtem, de hát, ha ez egy olyan ház, amire tippeltem, akkor nem valószínű, hogy tárt ajtókkal várnak. Hiába rázogattam, persze halkan, az bizony zárva volt!
Mit volt mit tenni használni kellett a képességemet, mert ugye engem egy ilyen kis akadály nem állíthat meg, csak nem szerettem volna nagydobra verni.
És ahogy a közeledő autók hangját meghallottam, már tudtam, hogy időm sincs nagyon már, ezért gyorsan átszivárogtam az ajtón, és egy igen érdekes helyen találtam magam.
Egyelőre senki nem látott meg, én meg igyekeztem valami sötét zugot találni, hogy körül tudjak nézni és megleljem a társamat.

Régi üzlettársi viszony amit Geralddal ápolgatunk magunk közt. Annak idején a középiskolás éveim alatt ismertem meg. Még az "őskorban" apáink kötöttek egymással üzletet. Azóta az az üzlet elvirágzott ahogy sok egyéb üzlet is. Nem mondanám túlzottan tiszta üzleteknek, de mind jövedelmező volt. Ahogy a most megkötendő is annak tűnik.
Szokásunkhoz híven az üzlet egy tivornya keretein belül de legalább egy igényes iszogatás közepette. A mostani az úgymond nyugisabb, igényes iszogatások eseteit gyarapította. Kellemesen beittunk amikor rátértünk magára az üzletre. Azonban az üzlet miben létét ködösítette. Nem volt hajlandó elárulni és csak sejtelmesen mosolygott. A bevétel és a kiadás aránya kimagaslóan jó volt.
-Ez remek, de mi is lenne maga az üzlet?
A sötét ügyletek eddig is jellemzőek voltak meg szoktam. De valami azt súgta, hogy ez a mostani, nem az elmegy kategóriába fog esni. Amióta az örege, tudtommal meghalt nem igazán hallottam felőle. Legalább is jókat. Eddig volt aki vissza fogja de most? Vajon mire készül? Némi győzködés és egy üveg whisky után végül beadta a derekát. Kisétáltunk a kis házhoz. A titokzatos viselkedése egyre inkább felpiszkálta a csőrömet de a díszes társaság ezt nem látta. Gerald mellett haladtam végig. Végül beléptünk az épületbe. Ami fogadott az ha önkéntesek gyülekezete lett volna kimondottan tetszene. A szóba kerülő lány felé fordultam. Hirtelen meghűlt bennem a vér ahogy felismertem Roxit. Nem tudtam, hogy felnevessek mert megint örömlányként látom viszont a "piacon" vagy sírjak mert egy rendőrt akar megerőszakolni az üzlettársam... Pillanatnyi döbbenetemet észre is vehette.
-Tehát erről lenne szó.
Néztem körbe a terembe. Elszörnyedve láttam, hogy nem egy lányon bántalmazás nyomai vannak, és sokuk még csak nincs is 14 éves.
-Ugye tudod, hogy ez kicsit túl megy a piszkos üzleten? Az illegális üzletekbe pedig nem szívesen megyek bele.
hangomon érezhető volt a tétovaság. Az üzlet tényleg piszkosul megérné de ahhoz Roxit legalább el kéne ásni vagy folyóba dobni.
Ahogy ezen filóztam és beszéltem többször is Roxira néztem. Majd feltűnően vizsgálni kezdtem.
-De... talán még meg gondolhatom magam...
Államat két ujjal simogatva, mintha csak szakállamat birizgálnám, mosolyogtam Roxi felé, nem sok jót sejtetve vele.

Rettentően idegesített, hogy a láncok miatt jelenleg tehetetlen voltam, ha azok nincsenek, akkor azért nem éppen így állna a helyzet, ahogy. Sejtettem, hogy a monoklis fickó sem fogja megállni szó nélkül, és vigyorogva bámultam a képébe, szemernyi félelem nélkül, látva a dühét. Mikor az ágyra dobott azért hadakoztam, amennyire tőlem tellett, vagyis jobban mondva, amennyire a láncok engedték a mozgást. Azért így sem hagytam, hogy azt tegyen, amit csak akar, ő is megküzdött azért, hogy végül az ágyhoz köthessen.
-Csak várd, meg, amíg nem lesznek rajtam láncok, majd meglátjuk, akkor mennyire leszel nagyfiú...a monoklidból ítélve, aligha...-járt a szám is folyamatosan addig, amíg a pecket a számba nem tették, nagy nehezen.
Próbáltam feszegetni a köteleket a kezemen, de a szorítás egyelőre nem engedett. Most már aztán tényleg nagyon pipa voltam.
Ujjaim ökölbe szorultak, ahogy megéreztem a bőrömön a lecsöpögő forró viasz égetését, és bár nem láttam, de éreztem hogy az a s*ggfej miben élte ki magát. Igyekeztem visszafogni, hogy látványosan véletlenül se szenvedjek, hogy rajtam ne lássanak félelmet vagy megalázkodást, mint az itteni lányokon. Én más voltam mint ők, és nem csak a hivatásom miatt...
Kétszer rántottam egy erősebbet a kötélen, majd a pasas elégtétellel távozott. Hiába is nyögtem volna, volt egy olyan sejtésem, hogy az itteni lányok közül egyik se merne nekem segíteni. Ugyan, miért is mernének, mikor érzem a levegőben, hogy mennyire halálra vannak rémülve.
Kezdtem úgy érezni, hogy talán most már nem kellene annyira visszafojtani a dühöngeni akaró vadállatot a testemben, de még valami mindig azt súgta, hogy nincs itt a kellő pillanat. Pedig szívem szerint már nem fognám vissza magam, csak az egyetlen, amitől tartok, hogy ez a sok félelem, ami kiárad a lányokból annyira összezavarna, hogy olyanokat is bántanék, akiket nem akarok. Egyelőre ez tartott még vissza, semmi más.
~Azért remélem Mike nem került szarba....~gondoltam bele, hiszen ha velem idáig fajultak a dolgok, akkor ki tudja vele mit tettek, hiszen nála volt a pendrive, a szükséges anyagokkal együtt.
Ám mielőtt több sztorit is kreáltam volna a fejemben, az érkezők zaja az én fülemet is megütötte. Túl sok terem nem volt a mozgásra, de a fejem azért még nyakból képes voltam mozgatni.
Végig mérem a mellém lépő alakot, és szemeimből csak úgy szikrázik a düh, az ellenállás és még valami más is....
Mondanám, hogy "Csak azt hiszed hogy betörsz te sz*rházi..." de ez csak amolyan hümmögve, félig érthetően jön ki a számon a szájpeckelés miatt.
És ekkor egy ismerős hang, alig hiszek a fülemnek, de ahogy félrebiccentem a fejem már cseppet sem kételkedem.
~Greg....mi a...~nem tudtam, hogy mi legyen, egyrészt mert hihetetlen volt azt látni, hogy ilyen alakokkal lófrál, és szemmel láthatóan nagy cimborák,másrészt meg a lebukás veszélye ezzel igencsak megnőtt. Így is megtették velem amit, hogy azt hitték egy másik bandatag bérgyilkos fekete pillangója vagyok, hát még mit tennének, ha kiderülne, hogy ehelyett zsaru...nem tudtam mennyire bízhatok Gregben.
Egyelőre úgy tűnt nem fog elárulni, viszont azzal a felsőbbrendű nézésével már találkoztam egyszer, mikor első alkalommal is könnyedén eladott r*bancnak. Nem tudtam, hogy segítséget remélhetek tőle, vagy megint elkezdi játszani a nagyfiút, de akkor ő sem szaladhat el a haragom elől, amit már egy ideje tetéznek ezek az alakok.

Az ajtó mellett épp kapóra jött, hogy állt pár paraván, igaz eléggé lyukacsagos volt a kialakításuk, de reméltem, hogy most úgy sem ezzel lesznek elfoglalva, aki érkeznek, hanem az új lányokkal és így lesz időm egyrészt körülnézni és felmérni az esélyeket, másrészt kitalálni, hogy miként fogom kiszabadítani Roxit, nem beszélve a több tucat lányról, akiket láttam idebenn.
Azért nem időzhettem sokáig, hiszen a leütött férfiak is bármikor magukhoz térhettek, így gyorsan ki kellett találnom valamit.
De addig is szemügyre vettem a kéjenceket, akik ezt a bűnbarlangot berendezték, hogy kiéljék beteg hajlamaikat szerencsétlen összerabolt lányokon.
A szavaikból hamar kiderült, hogy Gerald, az a nagy darab, izmos, de már nem fiatal fickó itt a ház ura, aki magával hozta a talpnyaló sleppjét, hogy megajándékozza őket egy kis szórakozással. Remélem ez a szórakozás nagyon is emlékezetes lesz számukra és még sokáig mesélgethetik a történeteiket a sitten.
Egy darabig csak a megrémül és a falak mellé húzódott lányokat láttam, akik nem sokat takaró, lenge ruhában húzták össze magukat a kutakodó férfi tekintetek előtt, és nem láttam kinek örültek meg annyira, de mikor kissé széjjelebb húzódtak megláttam a kanapén lekötözött lányt, akinek pecek volt a szájában és egy ocsmány felirat faggyúval kirajzolva a fedetlen karján. Mát láttam, hogy Roxi az és azt is, hogy ha a tekintete ölni tudott volna, akkor Gerald és kompániája, élükön egy fiatalemberrel, már halottak lettek volna.
Ahogy közelebb lépett a társamhoz és kéjes vigyorral megfenyegette, már én is szép lassan kibújtam a rejtekhelyemről és mivel a vastag szőnyegen nem hallhatták a lépteimet, észrevétlenül osonhattam mögéjük. Igazán nem ríttam ki a társaságból, hiszen mindenkin öltöny vagy szmoking feszült, így ha hirtelen hátra nézett is volna valaki, első látásra azt hihette én is közéjük tartozom. Nem akartam pisztolyt húzni, mert amilyen rémültek voltak az elrabolt nők, még a végén pánikba estek volna, így is féltem, hogy valamelyik még véletlenül elárul valamivel.
Roxi talán megláthatott, habár inkább a főnököt figyelte árgus szemekkel. Én meg mikor már közel voltam a leghátsó emberhez, csendben elkaptam a nyakát és addig szorítottam, míg el nem ernyedt a teste, majd lefektettem a földre. Szerencsémre a fiúk Roxival voltak elfoglalva, a lányoknak meg intettem és a szám elé raktam az ujjam, már amelyik meglátta mit csinálok.
Gondoltam megpróbálom egyenként kiiktatni a kujonokat, amíg észre nem vesznek, akkor aztán jöhet a bunyó.

Próbáltam jó képet vágni a dologhoz, ami lássuk be jól sikerült. Gerald kérdésére csak cinkosan vigyorogtam.
-A vörösek amúgy is olyan kis vadak. Meg tudod... ők a gyengéim... Ilyen szép szerződést még úgysem írtam alá...
Fordultam a megkötözött rendőrnő irányába. Míg Gerald kényelmembe helyezte Roxit addig zsebre dugott kézzel körbenéztem az ijedt társaságon. Magabiztosságot és teljes nyugalmat mutattam kifelé. Belül viszont.
~Ez undorító... Még jó, hogy én jöttem és nem a fater. Lazán aláírta volna 2 whisky után aztán ha kiderül nekünk lőttek...
Alig, hogy a gondolatmenet végig futott az agyamon Gerald már vissza is tért. Kezemmel megállj mutattam a bilincs kulcs láttán.
-Isten ments, végén még kilopja valahogy.
Azzal biccentettem és elindultam a szoba felé. Közben kissé szomorkásan néztem végig az árucikkeken. Ahogy becsuktam magam mögött az ajtót, rögvest több ponton rögzítettem az ajtót a keretéhez. A kilincset fogva nagyot sóhajtottam mielőtt megfordultam volna. Kellet kis idő a gondolataim össze szedéséhez. Végül sarkon perdülve fordultam felé. Nem tűnt túl boldognak, sőt mi több, tán kissé zabos is volt. Így látva, ahogy forrongott magában, tehetetlenül kicsit elkalandoztam. Bezzeg amikor én adtam el. Akkor még örült is neki. Talán ezzel kéne foglalkoznom?
~Ez ám a terülj terülj asztalkám...
-Sose vetettem be az ágyam, ha előbb tudom, hogy ilyen szép lesz a gyümölcse...
Próbálom oldani kicsit a feszültségét a szokásos marhaságokkal. Ezalatt eltávolodtam a zárt ajtótól. A kulcslukat is betömtem a kíváncsi szemek elől így, hogy hallótávon kívül értem már nyugodtabban beszéltem és kezdtem visszavenni a szerepből. Kicsit sietősebbre is vettem a tempót, nem mintha szükség volna rá, végtére is nem azért vagyok itt elvileg, hogy elsiessem.
Fölé hajolva szám elé tartottam a mutató ujjam és csitítani kezdtem..
-Pssszt....
Másik kezemmel megragadtam a pecket kétoldalt és könnyedén húztam ki a szájából. Már csak kíváncsiságból is megnéztem tüzetesebben árgus szemekkel a nyálas golyót majd az ágyra pöccintettem. Majd nyugisan leültem mellé az ágy szélére.
-Tudod... nem gondoltam volna, hogy egy ilyen helyen látlak viszont. Biztos, hogy rendőr vagy?
Kérdeztem halál nyugodtan, halkan, kimérve. Közben a szobát is jobban megnéztem magamnak, mintha ez lenne a legfontosabb dolgom. Aztán Roxira nézve eszembe jutott, hogy talán kissé kényelmetlen ez a sok bilincs.
-Szabad a kezét?
Ujjammal elpattintottam a bilincsek láncait, mint tigris karom a liánt a mesékben. Aztán suttogva fordultam felé, már látszódott, hogy a nyugalmam régen szerte foszlott és csak színjáték volt.
-Komolyra fordítva a szót, mit keresel itt és mi ez az egész?!

Nagyon nem tetszett az, ami itt folyt, pláne nem az, amibe én is belekeveredtem. De egyelőre nem tudtam mást tenni, mint sodródni az eseményekkel. Viszont amint volt egy kis lehetőségem, én sem voltam rest kihasználni azt. Mikor Gerald átmenetileg elengedett az ágyhoz kötött fogságomból azonnal mocorogni kezdtem, de az összetartó láncok nem engedtek nekem sajnos túl nagy teret. De ki mondta hogy ez akadály? Úgy bántak velem, mint egy tárgyal, amit adni venni lehet, de ehhez még nekem is volt egy két hozzászólásom. Amint a pasas felkapott nem voltam rest használni a végtagjaimat, a lánc hangosan csörgött, ahogy megpróbáltam megütni ezt az alakot. Eleinte nem volt túl nagy sikerem, de volt egy kis időm, amíg a másik ágyra áttett, és pont sikerült lendületből behúznom neki, még mielőtt megragadta volna a csuklómat. A beszéd egyelőre szintén korlátozott volt a számomra, de attól magamban még olyan szép cifrákat káromkodtam, hogy azt bárki megirigyelhette volna tőlem.
Sajnos ismét nem voltam jobb helyzetben mint az előbb, de újabb alakkal bővítettem a halál listámat. Naná, hogy zabos voltam, nem is kicsit, és a düh már olyan magaslatokat ért el bennem, hogy rendesen éreztem, ahogy fizikailag is nekifeszül teljes erőből a mellkasomnak. Egy időzített bombává váltam, ami hamarosan robbanni fog, de akkor itt kő kövön nem marad.
Greg fennhéjázó szavaira csak összeszűkült a szemem, nem felejtettem el ám neki sem, hogy ismerkedtünk meg, bár akkor még nem tudta hogy rendőr vagyok, most viszont veszélyes volt így a játék, ha fogja magát, és elárul. Nem tetszett, hogy megint egy ilyen szituációban kell őt viszont látnom, és már nem is igazán tudtam, hogy mennyire bízhatom benne, vagy hogy bízhatom e egyáltalán. A szemeim szikrákat szórtak felé, mikor közelebb lépett. Nem tudtam mit akar, viszont ahogy közelebb jött érezhetően megváltozott a viselkedése. Bevallom megkönnyebbülés volt megszabadulni a szájpecektől, kicsit már kezdett görcsbe állni az állkapcsom. Meg is mozgattam egy kicsit.
-Mi a fenét keresel te itt?-szinte azonnal záporoztak is a szavaim felé,majdhogynem egyszerre az ő kérdésével.
-Ez nem egészen az, aminek elsőre látszik. Igen, biztos. Egy másik ügynek indult, ami kissé...félresiklott.-eszem ágában sem volt Greggel megbeszélni, hogy éppen milyen nyomozás kellős közepén vagyok.
-De én is megkérdezhetném, hogy te mit csinálsz ilyen alakok között.-szemrehányó volt a hangom, elég egyértelműen. Viszont annak örültem, hogy a láncaim lekerültek. Most már végképp nem tudtam őt hova tenni, viszont segített, és így én is előrébb voltam, mint eddig. Ekkor néztem meg jobban a kezem, a gyertyás történet után kisebb égési sérüléseim keletkeztek, vöröslött a bőrömön a bitch felirat, de jelenleg fontosabb dolgom is volt.
-Ki kell vinnünk innen ezeket a lányokat.-váltottam témát, és felkászálódtam az ágyról. Egy pillanatig mintha megszédültem volna, de tudtam, hogy ez nem az, meg kellett állnom, és igyekezem mély levegőt venni, de a helyzet mivoltán ez sem segített túl sokat, ugyanis csak még bennem volt a kint érzett félelem, ami a lányokból áradt. Ez nekem olyan volt mint éhes vadnak a vérző, feltálalt ebéd. Egyelőre még volt önuralmam, de nem tudom meddig leszek még képes visszatartani azt, ami nagyon is elő kívánkozik törni belőlem, és bevallom, már lassan eljutok én is arra a pontra, hogy nem is nagyon akarom visszafogni. Tombolni akarok, és szomjazom a bosszút. Nem véletlenül értem hozzá annyiszor azokhoz az emberekhez, a gnómhoz, a testőrhöz, meg Geraldhoz...minden bizonnyal hamarosan ők is megtapasztalják, hogy a bőrükön lassan elkezd átütni egy fekete bilog, ami olyan mintha tetoválás lenne, csak éppen egyre jobban erősödik a bőrükön, és nem kopik le, akár mit is kezdenek vele. Igen, ahogy bennem kezdett elhatalmasodni a démon, úgy erősödött rajtuk a jel. Vadászni akartam, és hamarosan fogok is, ezt biztosra vettem. Kicsit összeszedtem magam, tudtam, hogy most még nem ereszthetem a szürke ködöt a szememre, mert adott esetben ártatlan áldozataim is lennének. Ezt pedig nem akartam.
~Mike!~jutott hirtelen eszembe, mintha őt láttam volna hirtelen, mikor Gerald átvitt a másik szobába. Nem tudtam, hogy képzelődtem, vagy valóban lehetséges volna, hogy itt volt ő is. Az hatalmas segítség lenne, hiszen ő is szakavatott rendőr, és ha még Gregre is számíthatnék, talán nem sülne el nagyon balul a dolog.
- Mond, hogy bízhatok benned, és segítesz kivinni innen ezeket a lányokat.-fordulok oda Greghez, és komolyan nézek a szemébe. Tulajdonképpen választás elé állítottam, hogy velem, vagy ellenem.
-Nincs túl sok időnk, úgyhogy ha lehet, dönts gyorsan!-siettetem meg, mert valóban nem húzhattuk itt sokáig, nemcsak a kintiek miatt, hanem a saját démonom miatt sem.