Post-Outsiders
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.

Amelia Maeghan

Go down

Amelia Maeghan Empty Amelia Maeghan

Témanyitás by Amelia Maeghan Pént. Szept. 28, 2012 6:53 pm

ADATOK

NÉV:Amelia Maeghan
FAJ: Mutáns
KOR:22 éves
SZÜLETÉSI HELY: Rochester, Anglia

JELLEM:Amelia, habár fiatal, eddigi élettapasztalatai komolyságra és meggondoltságra nevelték. Bármit is tesz, gondol, érez, azt megpróbálja tudatosan tenni, mindig előre gondolva, „mi lesz ha.” Egy kissé zárkózott személyiség, nem sok embernek (és mutánsnak sem) nyílik meg, hiszen elég egyszer hazudni valakinek vele szemben, azonnal megszakít vele minden kapcsolatot, elküldi. Erejét rendkívül komolyan veszi, és csak akkor használja, ha szükséges, volt már gondja abból, hogy nem tudta kontrollálni magát, ezért az ilyen helyzeteket is szereti elkerülni. Nem szereti, ha gyengének, kiszolgáltatottnak látják. Utálja azokat az embereket, mutánsokat, akik nagyra vannak magukkal, vagy másokat eltaposva kerültek jobb helyzetbe. Amúgy az emberekkel semmi baja, ahogy a mutánsokkal sincs.
SZEMÉLYAZONOSSÁG: Elköltözött otthonról (jobban mondva elvitték), nem szereti, ha bizalmasain kívül mások is megtudják, hogy mutáns, főleg a képességeit, mert fél, hogy mások felhasználják valamire.

KÜLSŐ:Hátközépig érő, dús világos barna haja van, amelyet szeret kiengedve hordani, hogy a szél játékosan bele kapaszkodhasson. Szemei kékek, szinte szürkék és az értelem, öntudat és komolyság csillog benne. Bőre fehér, itt-ott szeplős kissé, ami egy picit talán gyermetegessé teszi arcát. Ruháit megválogatja, általában a divatnak megfelelően öltözködik, szeret minél jobban a tömegbe olvadni.

KÜLÖNLEGES ISMERTETŐJEL: Mellette gyakorta összezavarodnak érzelmileg az emberek és mutánsok, bár leginkább a nyugodtság és a béke költözik a körülötte lévőkbe. Ez amolyan védelmi mechanizmus az ő részéről, így érzi biztonságban magát.

KÉPESSÉG: Látja az aurákat, chakrákat.
Ahhoz, hogy megértsük képességét, tudni kell néhány dolgot az aurákról: Az aurák sok mindent elárul rólunk. Elárulja a hangulatunk, hogy betegek vagyunk-e, hogy hazudunk-e. Mindezeket színek és ( betegségek esetében) fekete pamacsok kavalkádjában mutatja meg nekünk. Amelia nem csak hogy látja az aurákat, de manipulálni is tudja azokat: így irányítva mások érzéseit, betegséget tud okozni, vagy gyógyítani.
Ám ezeknek is megvannak a határai, jó és rossz dolgai.
Halálossá fajult betegséget (pl. a rák utolsó fázisában lévők) nem képes gyógyítani, csak enyhíteni a fájdalmat, tüneteket. Ez azt is jelenti, hogy halálos betegséget okozni sem tud: maximum úgy, hogy mindennap minden percben arra az egy személyre koncentrál és van a közelében (legalább 300 méter, ezen a távolságon belül látja az aurákat) és folyamatosan rontja az állapotát képességével. Azonban ez neki túl fárasztó volna, és nem is akar ilyesmit csinálni. Tehát kisebb betegségeket (láz, torokfájás, tüsszögés, felfázás, izomgörcsök, fejfájás és még sok más életünket megrontó zavaró dolgok) egy perc alatt eltüntet. A nagyobb betegségekhez (tüdőgyulladás, vírusok, stb) már el kell neki egy-két nap.
Az érzelmek manipulásáról:
Mint már fent említettem, az auránk színek kavalkádjában mutatja meg hangulatunk, érzelmeink, hogy igazat mondunk-e. Amelia képes ezeket a színeket érzékelni, sőt, változtatni is. Így tehát ha találkozik egy ellenséges mutánssal, és van elég ideje, akkor megpróbálja lenyugtatni, vagy megfélemlíteni az illetőt, amíg el tud menekülni. Az érzelem irányítást használhatná támadásra is, azonban ő inkább defenzív lény, sem mint offenzív. (Például öngyilkos depresszióba süllyeszthetne valakit) Ő azonban tudatában van annak, hogy ez a képesség bizony felelősséggel jár, és nem játszik mások életével, viszont szívesen segít a jó lelkű, igaz szívűeknek.
Érzelemmanipuláló képessége azonban nem örök életű: a kisebb változtatások (egy kis mérgelődés csitítása, szomorkás hangulatból jót teremteni) általában hosszabb ideig tartanak és kis energia befektetésbe kerülnek, még ha több személyről is van szó egy területen belül, akár 2 órán át. A nagyobb változtatások (gyűlöletből szeretet képezése, depresszióból felhőtlen boldogság) már nagyobb erőkifejtést igényel és nem is tart olyan sokáig: maximum 5-10 másodpercen át. Azonban ez is a következőképpen jön létre: oda figyel valakire, és folyamatosan úgy tartja az állapotot (legalább egy percen át), ami távozása után a fentebb lévő pontok szerint kis vagy hosszú időtartamon át tartja meg magát. Azonban ha manipulálás közben megzavarják és megszakítják a folyamatot, akkor a hatás elenyésző: alig pár másodperces, vagy még annyi se.

~°~


ELŐTÖRTÉNET:
Amelia Rochesterben született, Angliában. Szülei ezidő tájt boldog házastársi kapcsolatban éltek. A lány jó körülmények között cseperedett: nem voltak se szegények, de gazdagok sem, átlagos középrétegbe tartoztak. 10 éves kislányként gyakorta játszott a szomszéd gyerekekkel. Anyja, ápolónő volt, sokat dolgozott, míg apja csak egy sima újság árus. Azonban ahogy teltek az évek, életünk úgy vált egyre rosszabbá. A körülmények romlottak, apja iszákos lett. Gyakorta verte anyját, amit Amelie szobájának ajtajából nézett végig, majdnem minden este. 15 éves korában, születésnapján, apja azonban nagyon elvetette a sulykot. Már eleve részegen tért haza, s megszakítva a születésnapi bulit, haza küldött mindenkit. A lány és az anyja tudták jól, mi fog történni.. Nem is kellett sokáig várniuk, hogy a férfi kitaláljon valamit, ami oknál fogva megverheti az asszonyt. És verte, verte és verte. Amelia pedig csak nézte, könnybe lábadó szemekkel. Hihetetlen mértékű dühöt, megvetést és gyűlöletet érzett az apja felé, épp csak azt nem tudta, hogy ezeket most mind apjába sajtolja, ekkor megjelenő képességével. A férfi, érezve, amit lánya, agyon verte feleségét, majd mikor a lány nem bírta nézni és elszaladt, akkor döbbent rá, mit is tett… hol ott nem ő akarta. A férfit letartóztatták, a kislány pedig árvaházba került. Gyámról gyámra vándorolt, és lassan, évek alatt ismerte meg képességét, fejlesztette erre szintre. Közben a természet gyógyászat felé is elkezdett nézelődni, hiszen gyógyító képességére is ráismert. 18 éves korában a saját útjára engedték, az árvaház néhány hónapig fizetett neki egy kis ideig, amíg a lány munkát nem talált. Körülbelül 3 évig dolgozott egy cégnél, titkárnőként, majd összeszedve a pénzt Amerikába költözött, cégénél is áthelyeztette magát oda. És íme, itt van, hogy új életet kezdjen.

~°~


FOGLALKOZÁSA: Titkárnő

SZAKÉRTELMEI: Kis mértékű természetgyógyászat

ESZKÖZÖK, FELSZERELÉSEK: Egy kis garzon, alap felszereléssel

~°~


MINTAJÁTÉK:

Bííp..bííp...bííp.bíííp...Szól az ébresztő. Morogva ébredek fel. Hason fekszem az ágyban, takaróm a fejemig fel van húzva, hogy a felkelő nap ne süssön a szemembe.. Bííp bííp bííp bííp...
- Jaj fogd már bee... - nyögök fáradtan és felemelve kezemet kikapcsolom a komódon lévő ébresztőt. A csend beteríti a szobát, szinte bizserget. 6:00am, írja ki a kis szerkentyű. Álmos fintorgással csekkolom az időt, majd felhúzom a lábaimat, karjaimmal feltolom magam, így térdelve fel. A takaró leesik rólam, nem nagyon van kedvem kimászni a meleg ágyból. Megdörzsölöm egyik szemem és elmosolyodom magamon.
~ Ne légy gyerekes... vár a munka, hopp hopp! -gondolom magamban és felkelek. Levetem pólóm alvós pólóm és bugyim, majd elsietek a fürdőig és gyorsan letussolok, jó meleggel, hogy ha kilépek a tusolóból, akkor ne fázzak. Miután végeztem, megtörülköztem, és felöltöztem. Vissza sétálok az aprócska hálómba. Zöldszínén mosolyogva legeltetem kicsit a szemem, majd az órára pillantok.
- Egek! Ennyit fürödtem?! - döbbenek meg. Gyorsan berohanok a fürdőbe, elkezdek fogatmosni. Közben kirohanok az előszobába, félkézzel még mosom a fogamat, másikkal meg veszem a cipőmet. Áh, így nem megy! Gyorsan elengedem a fogkefét, így a számmal tartom, miközben gyorsan felhúzom a cipőt. Vissza szaladok a fürdőbe, kiköpöm a habot, gyorsan öblítek. Az ajtó felé sietve felkapom a kulcsaimat, meg a táskámat és már úton is vagyok!
Tömegközlekedéssel megyek a munkába, mivel se autóm (mondjuk jogsim sincs eleve), se biciklim. Felszállok a buszra és megigazítom a hajam. Körbe nézek. A látóképemet szinte ellepik a piros, kék és fekete színek. Ha valaki azt látná amit én... Az könnyen hihetné azt, hogy ezek mind egyben vannak. Ám én tudom, melyik aurának hol a határa és melyik kihez tartozik. Szinte automatikusan elkezdem magamban elemezni az embereket... Figyelem, melyikőjük beteg. Hogy mennyire beteg. Milyen a hangulata most. Meg kell mondjam, ritka az az ember, akinek zöld az aurája és valami nehéz betegséget hordoz, pedig öröm velük találkozni. Most is mindenki tűzpiros szinte. Idegesen és türelmetlenek. Elhiszem, nem sokan szeretnek korán kelni és munkába menni. Sóhajtok és behunyom a szemem. A körülöttem lévőket kicsit megnyugtatom. Persze nem nyálfolyásig, csak éppen annyira, hogy megbékéljenek a tudattal: igen, hétfő reggel van. Mikor kinyitom a szemem, már mosolyogva veszem észre, hogy a levegő már nem szikrázik annyira a dühtől és a feszültségtől. A következő megállónál le is szállok és átszállok a metróra. Borzasztó nagy a tömeg... Úgy érzem magamat mikor felszállok, mintha valami húskonzerv lenne a szerelvény... Nem szeretem, ha az intim zónámba hatolnak, és mások sem, de sajnos ez most nem a mi választásunk. A megállónál mint egy hullám, elözönlik az emberek az aluljárót ahogy leszállnak (velem egyetemben) a metróról. Felsétálok a lépcsőn, velem szemben rögtön megpillantom munkahelyem: egy tükörüveges felhőkarcolót. Besétálok, táskámban kutakodva előveszem a munkahelyi kártyám, amit lehúzok a leolvasón. Hopp, bekerült a rendszerbe, hogy munkába érkeztem ekkor és ekkor. Még időben vagyok. Megnyomom a lift hívó gombját és megvárom, amíg leér. Aztán belépek és megnyomom a 20-ast. Nem a teteje az épületnek, de nekem épp elég ahhoz, hogy kissé féljek lenézni az ablakból...
Ping! - jelez a lift, hogy megérkeztünk a kívánt emeletre. Kinyílik az ajtó és belépek a hamis tökéletesség világába. Minden tiszta, minden szép, minden nyugodt.. annak, aki nem lát a felszín alá. Valójában a kedveskedő és aranyos kollégák furmányos és önző dögök, akik másokra taposva kívánnak nagyobb cél elérni: feljebb jutni az emeleteken. Nem tudom miért, de nekem nincs ilyen vágyam. Se másra taposni nem akarok, se feljebb jutni. Én csak szeretnék megélni, tudásommal másokon segíteni, és ha belefér a keretbe, szeretnék majd egy macskát is. Állatokkal még nem próbáltam beszélgetni, pedig látom az ő aurájukat is, az ő érzelmeiket is. Egyszer kikéne próbálnom, vajh megértetem-e magam velük? Végig sétálok a szürke padlós folyosón. Az emberek mosolyogva köszönnek nekem, és én vissza köszönök, de mosolyuk nem téveszt meg. Nem kell aurát látni ahhoz, hogy az ember a másik tekintetében lássa, kedves-e neki, vagy sem. A folyosó végére érve benyitok egy kétszárnyú fa ajtón. Ott terül el az én kis birodalmam: asztalom, mögötte pedig az irattartó szekrények. Leülök, lerakom táskám, bekapcsolom a gépet. Már is az asztalomra van rakva a napom első pár munkája.

Alig telik el fél óra és mozgolódásra leszek figyelmes. Az ajtóra pillantok. Látok közeledni egy aurát. Már innen is felismerem: a főnök az. Bejön az ajtón, én köszönök, de ő csak elmegy mellettem az irodájába, épp telefonál. Fura, hogy tárgyakon, falakon keresztül is látom az aurákat. De hát a nagy mesterek kilóméterekről látják másokét! Majd eljutok arra a szintre is..

Újabb hosszú percek telnek el, azt hiszem voltak azok órák is, amikor ismét közeledni látok valakit az ajtón keresztül. Elmosolyodok és felderülök. Ez Cindy!
- Heeeellloooo babám! - löki be fenekével a nő az ajtót. Akaratlanul is felnevetek. A középkorú nő, világos lilára festett hajjal, ósdi szemüveggel, kék szoknyában és fehér blúzban a szokásos belépőjével. Ő az egyetlen barátom eddig, New Yorkban. Ő mindig jó kedvű, vicces. És soha nem hazudott nekem. Amikor ide kerültem, akkor ő rögtön kézbe vett, mielőtt még a "varjak" rám szálltak volna. Kezében egy-egy kávé van, az egyiket az asztalomra rakja.
- Szia Cindy! Hogy vagy ma? - kérdezem. Rutin kérdés, pedig lerí róla, hogy kicsattanóan jól van. - Sikerült a randi azzal a pasassal?
- Jaj ne is mondd édeském, azok a farpofák! - mondja olyan oda adással, hogy ismét fel kell nevessek. Csak hogy kijön a főnök és csendre int minket. Mint a rossz kislányok, lehajtjuk a fejünket és bólogatunk. Aztán amikor a férfi vissza megy az irodájába, Cindy az asztalomra könyököl, szemben velem. - keserű egy alak. Na de akkor eljössz ma velem és Bobbal riszálni egy kicsit? - kacsint rám, mire elmosolyodom - Bob mutatott egy puccos kis country klubbot, egész muri az a hely!
- Jaj tudod, hogy mennyire szeretnék menni.. - sóhajtok fel sajnálkozón, majd kezemet egy nagy kupac papírra rakom - De ezt valószínű, hogy este 10ig nem dolgozom fel...
- Óóó - húzza ő is a száját, majd egymásra mosolygunk - Akkor majd máskor. - kacsint ismét majd kitipeg, de még az ajtóban vissza köszön egyet.
- És üdv Bobnak is! - szólok utána mosolyogva, majd sóhajtva a papírok felé fordulok.

Amit mondtam, úgy is történt, egy eltéréssel: nem este 10-ig, hanem háromnegyed 11-ig tartott megcsinálni a mai adagot. Mellettem a kukában már a 4. kávés papírpohár landol. A főnök már rég elment. Leteszem a tollat, hátradőlök és kinyújtózom egyet. Lekapcsolom az asztali lámpám villanyát és felkelek, elindulok kifelé. Nem zárom be az irodát, a takarítók még úgy is bemennek oda ma éjjel. Elindulok haza.
New York fényei köszönnek rám az utcán. Szinte élvezet bennük sétálni.. csak nem ma, ugyan is nagyon fáradt vagyok, és holnap megint korán kelés. De hát a hétfői napok mindig ilyenek: hétvégén nem dolgozok, akkor pedig összegyűlik egy nagy adag papír a hét elejére. Ismét a metró. Néhány graffitis gyerek jön szembe, jó nagy hanggal. Ahogy elnézem az aurájukat, elég felhőtlen a kedvük, még az is lehet, hogy részegek. Gyorsan meghúzom magam mintha itt se lennék, nem várnék a metróra. Szerencsémre elmennek mellettem és egy sokkal jobb bigét néznek ki maguknak. Ahogy figyelem őket, látom hogy a nő kezd egyre feszültebb lenni. Végül az egyik srác letapizza, mire a nő előkap a táskájából egy borsspray-t és egy ívelt mozdulattal mind a hármójukat lefújja. A fiúk szerencsétlenségén halkan elnevetem magam, majd a csikorgások jelzik, hogy jön a metró. A nő meg én felszállunk, a három srác meg könnyezve, köhögve szenved még egy kicsit az állomás padlóján.

Úgy félóra alatt haza is érek. Leveszem a cipőm, kinyitom a hűtőm, fénye elárasztja az amerikaik-konyhát. Bekapok pár falatot, majd átöltözök az alvós pólómba, és lefekszem aludni.


A hozzászólást Amelia Maeghan összesen 4 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Okt. 24, 2012 5:57 pm-kor.
Amelia Maeghan
Amelia Maeghan
~fellow craft~
~fellow craft~

Hozzászólások száma : 85
Hírnév : 1

Vissza az elejére Go down

Amelia Maeghan Empty Re: Amelia Maeghan

Témanyitás by Amelia Maeghan Szer. Okt. 24, 2012 5:56 pm

~Fellow craft~

A második szinttől kezdve Amelia megtudja különböztetni a mutáns és az emberi aurákat. Az éppen adott, kisebb hangulatok immár nem kettő, hanem 4 órán át maradnak meg.
A nagyobb változtatások (hosszútávú érzelmek, hirtelen kitörések) immár nem csak pár másodpercesek, hanem legalább 1, maximum 5 percig hat. Az 5 perces hatóidő után lefárad, szétesett lesz és nehezére esik koncentrálni.
Ha manipulálás közben megzavarják, a megváltoztatott érzelmek körülbelül fél percig meg maradnak.
Amelia Maeghan
Amelia Maeghan
~fellow craft~
~fellow craft~

Hozzászólások száma : 85
Hírnév : 1

Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.