Tibutty Tamity lakása

1 / 4 oldal 1, 2, 3, 4  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Tibutty Tamity on Szomb. Okt. 06, 2012 3:34 pm

Tibu lakása a Fifth Avenue-n fekszik, az egyik drágábbik épület legfelső emeletén. Mikor már megengedhette magának, hogy a Bronx-i nyomor után igényesebb helyre költözhessen, nem aprózta el. A felbérelt lakberendezőre hagyta az összes döntést, ami kialakította a lakása mostani látványát. Igazából sosem érdekelte, milyen a stílusa, ritkán van otthon, akkor is a legszükségesebbek miatt, ami az alvás és az evés. Egy megbízható takarítónő tökéletesen rendben tartja a kihalt szobákat, amiknek fő színei a fekete, a szürke, az ezüst és vaj. De egy valamiről még a nő sem tud és az a TV szoba fala mögött megbújó fegyverarzenál és a rablásaihoz szükséges legfontosabb kellékek, míg azok a trófeák, amik vagy a vevő megjelenésére várnak, esetleg csak a saját gyűjteményét gyarapítják, a gardróbszobában foglalnak helyet. Az egész lakás tökéletesen felszerelt a legmodernebb riasztófelszerelésekkel, így nem aggódik a betörések, lopások miatt. Bár a nappali és a hálószoba egy egybenyílt helyiség, ezzel sem szokott törődni, mivel kevés vendége van.
Egy valamit imád benne - a kilátást. És természetesen, szárnyainak köszönhetően legtöbbször liftezni sem kell.

Alaprajz!

Folyosó:
http://www.luxurylaunches.com/entry_images/0512/15/London%27s_Most_Expensive_Flat_5.php


Háló és nappali:
http://static1.businessinsider.com/image/4fb140296bb3f7fa7c00000c-900/the-apartment-takes-up-an-entire-floor-of-one-of-the-complexs-pavilions.jpg




TV Szoba:
http://www.luxurylaunches.com/entry_images/0512/15/London%27s_Most_Expensive_Flat_6.php


Konyha:
http://static6.businessinsider.com/image/4fb1402a6bb3f72d7f000004-900/the-five-bedrooms-are-in-one-wing-and-the-living-and-entertaining-spaces-are-in-the-other.jpg


Fürdő:
http://static5.businessinsider.com/image/4fb1402d69bedd5329000007-900/it-was-conceived-as-a-residence-for-ultra-wealthy-foreigners-from-russia-india-asia-and-the-middle-east.jpg


Vendégszoba:
http://masterbedroom.info/wp-content/uploads/2012/07/Modern-Grey-Bedroom-Ideas-780x482.jpg







A hozzászólást Tibutty Tamity összesen 4 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Dec. 29, 2012 8:45 pm-kor.
avatar
Tibutty Tamity
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 279
Hírnév : 37
Tartózkodási hely : Elmém legbenső zugában, ahol a távol is túl közelivé válik.

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Annabelle Shirley on Szer. Okt. 10, 2012 7:49 pm

-Csak egy név - vontam vállat. - Valahogy engem is hívni, ha már ráuntak a kölyökre és a koszmóra.
Most már legalább nagyjából értettem, hogy is működik ez az ember. Nem volt hajléktalan, de elég csóró volt, vagyis hajlandó lehet velem szóbaállni. Elég magasra felküzdötte magát, ami nem kis munka lehetett, elképzelhető, hogy ezért nem tud leállni a lopással: ráérzett az ízére, vagy egyszerűen csak túl addiktívnak bizonyult, esetleg az ősrégi megoldás, hogy a pénzből sosem elég. Persze nem kizárt, hogy mindhárom egyszerre. Na, nem mintha számított volna, mivel nekem is csak az a kétszáz dollár volt a fontos, amit megígért. Ez rengeteg pénz, sosem volt még ennyim, hiszen ez még annál is több, mint amennyit Steven ajánlott.
-Taxi? - torpantam meg, amikor leintett egy sárga autót. - Taxival megyünk?
Olyan lámpalázas lettem, mintha legalább egymillió ember előtt kellett volna elbalettoznom a hattyútáncot, de ugyanakkor méltatlannak éreztem magam, hogy beüljek egy ilyen járgányba, ami a pénzeseknek volt fenntartva, úgyhogy nem csupán balettoznom kellett a fejemben, no meg a zsigereimben, de természetesen holdjárócipőben és pufi kezeslábasban. Miután bekászálódtam a hátsó ülésre, megilletődötten ejtettem a kezem a térdemre, és mint egy szobor, teljes merevségben ültem végig az utat, csak a szememmel kémlelve az autó belsejét, a taxiórát, a sofőr tarkóját, a sebváltót... szóval mindent.
-Még sosem ültem taxiban - súgtam oda Leonnak.
Az épület, ahova érkeztünk hatalmas volt. Azon a környéken állt, amit én általában el szoktam kerülni, hiszen ez mondhatni a gazdag negyed, nekem itt semmi keresnivalóm nem volt. Nem tagadom, kicsit kapkodtam a levegőt, ahogy közelebb értünk a bejárathoz, mert számomra nagyon izgalmas volt, hogy beléphetek egy ilyen helyre, és nem kell sunnyognom, hanem mint vendég, jogom van itt lenni. Milyen nagyszerű érzés. Leonnak nyilván nem, ez lerítt róla, ahogy higgadtan lépkedett előre, valakivel csevegve a mobiltelefonján. Ő már biztos megszokta. Nekem viszont hihetetlen élmény volt. Valami pedig azt súgta, hogy a java még hátravan.
A forgóajtóhoz lépve már nyújtottam is a kezem, hogy meglökjem, de ekkor halk, súrlódó hang kíséretében elindult magától. Riadtan ugrottam hátrébb.
-Én hozzá sem értem... én nem...
Nem is érhettem hozzá, ugyanis valahányszor megközelítettem, magától elindult, de amint mégis rátettem a kezem, hogy tudok-e rajta gyorsítani, megállt. Már éppen lendítettem a kezem, hogy dörömbölni kezdjek az üvegen, hogy csapdába estem, viszont addigra megint elindult magától.
-Én ilyen ördögi masinát nem használok többet - morogtam vádlón tekintve a szóban forgó berendezésre, ami persze most már megint ártatlanul állt, és várakozott további áldozatokra.
A hall csodaszép volt, viszont az ilyen pucchoz már hozzászoktam a bevásárlóközpontokban. Nyilván ott azért más volt, úgyhogy a lelkesedésem itt sem maradt el, viszont most már inkább arra voltam kíváncsi, hogy milyen lehet egy olyan lakás, aminek a bejáratát ilyen forgó szörnyeteg őrzi és ennyire odateszik magukat az itt dolgozók, hogy az a rész is ontsa az eleganciát és fényűzést, ahol nem is lakik senki.
-Te meg mit keresel itt? - lépett oda hozzám egy piros egyenruhás idősödő férfi, aki az imént még kifejezetten meleg mosollyal köszöntötte Leont, aki most kissé eltávolodva tőlünk telefonált. Engem nagyjából annyira tarthatott, mint én a forgóajtót, ez lerítt róla.
-Hát én... én... ide jöttem - feleltem megszeppenve. - Nem... nem akarok bajt, én csak...
-Ilyen söpredéknek itt nincs semmi keresnivalója - húzta fel az orrát a férfi. - A lakók rendet és nyugalmat szeretnének. Kotródj innen, mielőtt hívom a rendőrséget! És meg ne lássalak itt még egyszer... Ó, Önnel van? Elnézést, uram, nem tudtam. Akkor kellemes napot, kisasszony.
Rögtön mézesmázosabb lett a hangja, amint Leon odaért, én meg beugrottam a háta mögé, hogy fedezékben lehessek. Még az sem vigasztalt, hogy utána kedvesebb volt és kisasszonynak szólított, hiszen tudtam, hogy más körülmények között már rég kivágott volna az utcára, vagy betartja a fenyegetését a rendőrökről.
-Esküszöm, a mesebeli toronyba egyszerűbb bejutni, mint hozzád - dünnyögtem, miközben felfelé haladtunk a lifttel.
Rosszkedvem azonban nyomban semmivé foszlott, ahogy beléptünk a lakásba. Faltól falig, szobáról szobára rohangáltam, és nem tudtam betelni a látvánnyal. Ennyi csillogó, puha, drága, elegáns, abszolút szükségtelen, mégis csodálatos dolgot egy helyen csak kiállításon lehet látni meg filmekben.
Gyémántként ragyogó folyosóra érkeztünk.
-WOW!
Saját szobája volt a tévéjének.
-WOW!
De még a ruháinak is.
-WOW!
Tágas hálószoba kényelmesen berendezve.
-WOW!
Gyönyörű fürdőszoba, aminek csak a körbejárásával is tisztábbnak éreztem magam.
-WOW!
Óriási konyha, kényelmes, szintén jókora méretű nappali, amiben valamiért volt még egy ágy, és minden, ami szem-szájnak ingere.
-WOW! WOW! WOW!
Nem én lettem volna, ha ez-az nem maradt volna a kezemben a rohangálás közben (toll, sótartó, kiskanál, mécses stb.), de ezeket szinte odafigyelés nélkül nyúltam le, jószerével észre sem vettem, hogy sorra raktam zsebre az aprócska tárgyakat.
-Oké - sóhajtottam fel végül a nappaliban üdvözült mosollyal az arcomon. - Mostmár meghalhatok!
avatar
Annabelle Shirley
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 297
Hírnév : 25

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Tibutty Tamity on Csüt. Okt. 11, 2012 2:12 pm

Értem én… Az ember (mutáns) egy idő után komolyan elgondolkozik. Vissza-visszanéz az eddig megtett útra és eltöpreng rajta, hogy helyesen, esetleg rosszul csinált-e dolgokat. Ez az élet rendje, ez tesz minket gondolkodó élőlényekké, tanulunk, elemzünk, mérlegelünk… Na, de hogy ezt minden második percben meg kellett tennem, arra tényleg nem számítottam! A kislány tényleg kifacsarta belőlem az utolsó nyugodt gondolatokat is vele kapcsolatban. Kezdjük az elején: a taxi. Értetlenkedve néztem rá és feleltem meg a kérdésére egy „Igen, mivel mással?” válasszal. Ám, ha azt gondoltam volna, hogy itt véget érnek a gondok, akkor én magam ugrottam volna le az első utamba kerülő ház tetejéről. Jó, a szárnyak nem érnek… Nem tudtam miért, de ahogy elnéztem az autóban görcsölő lányt, akinek ide-oda járt a szeme, egy idézett jutott eszembe: „Nekem a kintornás kell, nem a majma.” Vizsgálódva és egy kicsit szórakozva a helyzeten, figyeltem az összes rezdülését a lánynak, miközben a néha-néha undorodva hátrapillantó sofőrről nem vettem tudomást. Felélénkített az a tudat, hogy valami újat mutathattam Ann-nek és közben bíráló szemmel sorakoztattam fel a kissé hiperaktív lány hibáit. Nekem a kintornás kell, nem a majma…

- Lazíts – ajánlottam neki, mikor megfogalmazta a „problémáját”. De hiába, nem tudtam levakarni az arcomról a mosolyt. - Ha tényleg azt akarod, hogy profit faragjak belőled, akkor semmilyen szituáció, semmilyen váratlan helyzet nem döbbenthet meg. Kivéve, ha pont az a cél, ha ezzel akarsz megtéveszteni valakit. Nyugodj meg. Vagy talán egy bálteremben is tátott szájjal fogsz mindent megvizsgálni? Nagyon remélem, hogy nem, különben a buli lefújva. Mindig minden természetes, magától értetődő, ha bele akarsz olvadni a tömegbe. Érthető?

Nos, a következő az ajtó jelenete volt, amit csak döbbent, kikerekedett szemekkel vizsgáltam… Egy ideig. Aztán akkorát röhögtem bele a telefonba, hogy az egész hallban visszhangot vert a kacajom. Mint egy bizalmatlan kismacska, aki az új játékegeret próbálgatja… csakhogy a játék magától is mozog. Őszintén? Egyszerre voltam elfoglalva azzal, hogy Lily-nek magyarázzam, hogy nem rajta nevetek, hogy nevessek, és hogy az egyik felem tovább zokogjon és kántálja, miért is kell itt lennie a csipisznek. Lily hajthatatlan volt, mikor felkerestem, hogy egy ifjú hölgynek (kicsit túloztam) kellene ruhákat válogatni. A kedvenc sminkesem/jelmezesem/maszkírozóm/jó barátom olyan nagy lelkesedéssel vetette bele magát a dologba, hogy már ezt is kezdtem megbánni. Hiába, úgy tűnt ez egy ilyen nap… Azért Donald arcát még jó sokáig nem tudtam elfelejteni, miközben a lány, szerintem nem lehetett jobban bezsongva, mint egy bedrogozott mókus. Kifejezetten szórakoztató volt. A liftes megszólalására felkuncogtam és alig bírtam megállni, hogy ne adjak neki egy fejsimizést. Jó lendületeset, amitől, ha eddig nem lett volna olyan, biztos kibogozhatatlanná vált a haja. De hát a végén csak uralkodtam magamon… ráért a bolhák eltűntetése után is. Meg különben is (emlékeztettem magamat), dolgom volt vele, nem csak hobbiból karoltam fel egy kis időre.

A lakásbeli ámokfutását, mikor már láttam, hogy úgyis kicsúszik a kezem közül, csak egy rezignált sóhajjal fogadtam, miközben kikapcsoltam a riasztót és azonnal bekapcsoltam a légkondicionálót. Általában, ha hazajöttem, egyedül voltam és azonnal levedlettem magamról a kabátomat, de a mostani kis vendégem miatt ez lehetetlen próbálkozásnak tűnt. Lassan, zsebre tett kézzel sétáltam végig a folyosón, miközben gyalogkakukk módjára cikázott hol előttem, hol mögöttem… Jobban belegondolva, már most elfáradtam tőle. Mikor aztán végre, végre tényleg befejezte felhorkantva megszólaltam.

- Eszedbe ne jusson! Majd a meló után, de addig felejtsd el! Most jön a munka oroszlánrésze… - Út közben felvettem egy takarót és egy mappát, az előbbit ráterítettem a kanapéra, ha netán le akarna ülni, majd megálltam az elektromos kandalló előtt. – Richard Peterson – húztam elő egy oldalt már őszülő, barnahajú, karakteres arcú, rideg kékszemű, talán jóképűnek is mondható pasas fényképét. – Két nap múlva ő fog tartani egy fogadást, miközben elárvereznek néhány igen értékes dolgot, hogy a befolyt összeget valamilyen jótékonysági alapítvány számlájára utalják át. – Előre hajoltam és a kisasztalra lerakva előrecsúsztattam, miközben nyomatékosítva hozzátettem. – Mondják ezt ők… De egy biztos, az aukció meg lesz tartva. Mindenki ott lesz, aki valaha számított vagy számítani fog, gondolom, van egy kis politikai utóíze is az egésznek, de ez minket nem érdekel. Gyűrűk, nyakláncok, karkötők, festmények, szobrok, csillogó drágakövek, értékes műkincsek, több száz éves maradványok vegyesen lesznek ott. Bőven lehetne válogatni, de minket csak ez – emeltem fel egy újabb képet, amin egy maroknyi fából kifaragott, kicsit már kopottas táncoló nőszobor volt – és ez érdekel – mutattam fel a másodikat, ami pedig egy eléggé giccses, porcelánóra virított. Mindenféle tündi-bündi kis virág- és madárdísszel, hogy fokozza az apró óra… hát, hatását. Ezeket is a lány elé toltam, hogy megvizsgálhassa. – Ismétlen csak ezek kellenek – néztem mélyen a szemébe. – Ez most nem az utca lesz, ahol minden használhatót magadévá kell tenned. Rendben?

- Az óra nagy valószínűséggel Richard feleségének, Maria Peterson hálószobájában lesz. A férje vette neki Olaszországban egy hete. A szoborral más nehezebb lesz a dolgunk, mivel az a vendégek szeme előtt lesz a többi eladásra váró tárgy között. Egyenlőre ennyit kell tudnod. Nos, még mindig vállalod? Érhető minden? – kérdeztem rá kedvesen, hiszen csak most jutott eszembe, hogy ha az utcán nevelkedett, lehet, hogy az aukció például neki olyan, mintha kínaiul lenne.
avatar
Tibutty Tamity
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 279
Hírnév : 37
Tartózkodási hely : Elmém legbenső zugában, ahol a távol is túl közelivé válik.

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Annabelle Shirley on Pént. Okt. 12, 2012 8:14 pm

Na jó, igaz, még nem halhatok meg, még meló van. Hamarosan az is kiderült, hogy mi. Figyelmesen hallgattam a beszámolót, és szemügyre vettem a mappa tartalmát. Ez tényleg elég nagyszabású lopásnak tűnt. Viszont ahogy közelebbről megnéztem a képeket, kezdett leesni, miért is volt hajlandó Leon olyan nagylelkűen kétszáz dollárral honorálni az erőfeszítéseimet. Azzal eddig is tisztában voltam, hogy neki több bevétele lesz ebből, ez elég nyilvánvaló volt, de azért álljon meg a menet. Erre azért nem gondoltam. Amit azonban Leon nem tudott, az az volt, hogy (Sebastiennek valamiért igen nagy örömére), a helyi egyetemek lelkes hallgatója voltam. Válogatás nélkül mindent meghallgattam, amire csak bejutottam, és mivel rengeteg előadást már nem egyszer hallottam, igen hatékonyan kupálódtam meglehetősen sok ágazatban.
Ezért aztán a pokróccal letakart kanapén ücsörögve nyugodt mozdulattal fordítottam felé az órát mintázó képet, arcomon földöntúli higgadtsággal.
-Ez az óra itt, eredetileg nem órának készült. Ha jobban megnézed a számlap körüli roncsolódást, észre lehet venni, hogy később alakították át, talán egy restaurálás során, ahol így próbálták elfedni a károsodást, esetleg magánrendelésre, nem tudom. Akárhogy nézi az ember porcelánnak tűnik, és a súlyvesztesége miatt, talán még a tömege sem árulkodik. Viszont ha jobban megnézed a vésés helyét, láthatod a bibit. Ez márvány, kedves Leon. Az apró egyenetlenségek miatt egészen biztosra vehető, hogy nem mai eszközökkel készült, valamint a számlap körüli bemetszést, ha összeveted a felszíni hatásokkal,könnyen kikövetkeztethető, hogy régebbi darabról van szó. A virág és madár motívumok megtévesztőek lehetnek, hiszen megrendelésre bármilyen mintázat elkészíthető. Igaz, minden korszaknak megvannak a maga divatos elemei, ez azonban nem azt jelenti, hogy rendre mindenki ilyet akart. Nem csupán az a fontos hát, hogy mit ábrázol a mű, hanem azt is, hogyan. Nézd az elegáns, kecses formákat, ezeket a gyönyörű intarziákat! Nem is egyszerű intarzia, hanem reliefintarzia, amihez különös kézügyesség kell. Mind az ókori antik művészeti formákra emlékeztetnek, viszont egyértelműen csak utánozzák, a művésznek az ókor csupán a múzsája volt, hogy úgy mondjam. Nem hiszem, hogy olyan régről származna, inkább ahogy elnézem talán tizenötödik-tizenhatodik századi lehet, akkoriban sok ókori művészeti motívum, módszer, ábrázolás ismét felvirágzott. És nem csodálom, hogy Olaszországból került ide, elég jellegzetesen itáliai reneszánsz művészet érződik rajta. Talán Luca della Robbia vagy Benvenuto Cellini, ezt nehéz lenne megmondani. Bár ha egy della Robbia, csodálom, hogy miért nem ónmázas. Na persze lehet, hogy ezt még azelőtt készítette, hogy feltalálta ezt a technikát. Azok a kis női szobrok pedig...
Várakozva döntöttem oldalra a fejem, miközben visszaadtam neki a mappát.
-Folytassam? A lényeg így is elég világos. Ha csak az órát lenyúljuk, máris annyi pénzünk lesz, hogy életünk végéig dúskálhatunk a pénzben. És akkor te még mindenféle szobrokat is akarsz, és hadd áruljam el, azok sem filléres, bolhapiaci kacatok. Erre a te ajánlatod... kétszáz dollár.
Csalódottan sóhajtottam fel, miközben elhelyezkedtem törökülésben és összefontam a karjaimat.
-Pedig azt hittem, tök jó fej vagy - morogtam durcásan. - De csak egy dög vagy, Leon, valld csak be. Egy nincstelent is kizsebelnél, fujj!
Aztán azonban rájöttem az okosságra. Felcsillanó szemmel néztem Leonra.
-De mit szólnál hozzá, ha alkut ajánlanék neked? - kérdeztem lelkes mosollyal, ahogy a kezeim lassan kiszabadultak a sértett testtartásból, és a bokáimra csúsztak. - Nem hiszem, hogy hajlandó lennél annyi pénzt adni nekem, mint amennyit megérdemelnék, és nem hiszem, hogy képes lennék kiverni belőled, vagy bármi hihető dologgal megfenyegetni. Elég régóta élek az utcán, hogy felismerjem az erőfölényt, és azt is tudjam, milyen következményekkel jár, ha bevetik. Kérem a kétszáz dolláromat, de kárpótlásul, amiért galád módon úgyis lenyúlod a részem, kérek tőled valamit, és vagy teljesíted, vagy nincs üzlet. Mit szólsz?
avatar
Annabelle Shirley
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 297
Hírnév : 25

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Tibutty Tamity on Szomb. Okt. 13, 2012 11:08 am

Ahogy megszólalt, azonnal elkezdtem hegyezni a fülemet. Nem, az első pár mondatnál nem hittem el, hogy tényleg az a lány beszélt hozzám, aki két perccel ezelőtt még össze-vissza rohangált és leginkább egy tizenegy éves kis csitrire emlékeztetett. Az arcom semmit sem mutatott, csak visszafogott érdeklődést, miközben a kabát alatt idegesen megigazítottam a szárnyaimat. Hiába, még gyakorolnom kellett az önuralomnak ezt a részét, de mivel szemben voltam a higgadtan magyarázó lánnyal, nyugodtan kijelenthettem, nem vett észre belőle semmit. Szemeimet az övébe fúrtam, a mellkasomon most is keresztben pihenő karom nyugodt volt, csakúgy mint én. Véletlenül sem néztem a most felém csúsztatott lapokra, hiszen nagyon jól tudtam mit magyaráz. Miközben haladt a beszéddel, a megdöbbenésemet, csak egyre figyelőbb arcom jelentette, amit még a hülye sem tudott volna összehozni a meglepődöttséggel. Kíváncsi voltam, nyugodt és türelmes. Még véletlenül sem eresztettem lejjebb a maszkot, hogy meglássa az érzelmeimet. Agyamban egy dolog lüktetett az ereken és véren kívül – az a gondolat, hogy milyen furcsa, hogy csak egy kiadós ebéd és egy puccos lakás kellett, hogy a rút kiskacsából gyönyörű szép hattyúvá váljon a szememben. Veszélyes volt, hogy lebecsültem és, hogy ennek hangot adjak, mikor befejezte elégedetten bólintottam… hogy aztán a leghülyébb első mondat hagyja el a számat.
- És nem is a majmot kaptam meg… – néztem rá csillogó szemmel, miközben elmosolyodtam és nem érdekelt, hogy érti-e vagy nem, amit mondtam. Majd még szélesebb lett a mosoly és halkan felnevettem. – Okos vagy. Nagyon okos. Túlságosan okos. És én még azt hittem már nem tud meglepni semmi, meg hogy nincs új a Nap alatt, de úgy látszik, tévedtem – hajoltam meg kissé, udvariasan. – Elnézést.
- Valójában Donato di Niccoló di Betto Bardi készítette 1431-ben, barátjának, Cosimo de’ Medicinek, pár hónappal azelőtt, hogy megvádolták volna. Az óra üreges és mivel akkortájt, Contessinaval is összeveszett ez volt az egyetlen módja, amivel üzenni tudott neki, személyesen, mielőtt börtönbe került. Egyben ez jelképezte a nő iránti szeretetét is, aki mértékkel, de rajongott az ókori antik művészetért, mivel ha jobban megnézed, kedves Ann, a madarak tollai, a vonalak és a reliefintarziák mind egy monogramot adnak ki, bizonyos C.B.-t. Persze, az már lényegtelen, hogy a halála után a kis dísz Piero lányához, Mariahoz került. Erről persze senki sem tudna, ha Donatello nem levelezett volna ilyen lelkesen Lorenzo Ghiberti-vel, ahol egyszer egy lényegtelen említést tesz az óráról, de az-az ötlet sem volt rossz, hogy Lucia della Robbia-ra gondoltál – javítottam ki elmerengve, majd egy kissé összeszűkült a szemem. Szóval dög voltam, aki egy nincstelent is kizsebel. Türelmesen hallgattam végig, majd mikor befejezte, még mindig, töretlenül kissé jegesen a szemébe mélyesztettem a pillantásomat.
- Hagyd, majd én folytatom, talán én is értek valamit ehhez… A női szobor is igazán páratlan. Az egész könnyed, hullámzó és légies, bár csak a kezei vannak a magasban, mégis minden részletében ott van a mozgás. Az arc finoman van megcsinálva, bájos, a ruha részletes és jellegzetesen túlzással bír. Mondhatnám azt, hogy a rokokó idején készült, de a részletekben mégis a tizennyolcadik századi német plasztika jelenik meg, ami a francia rokokóhoz közel áll, mégsem akarja túltömíteni a szobrot, helyette inkább színpadias, mintsem tömör és giccses. Leginkább Franz Ignaz Günther keze munkája lehet a fahasználat miatt vagy Johann Baptist Straub készítette, ami nem lenne meglepő, hiszen a két művész úgymond, „tanár-diák” kapcsolatában biztos szerepet játszott az egészséges, baráti versengés. Talán egy olyan nőt ábrázol, aki közel állt az egyik szobrász szívéhez - rántottam meg a vállamat. – Mindebben az a szép és a jó, hogy a talapzat egyáltalán nem illik az akkori stílushoz, utólag került rá, ami nagyban rontaná az értékét, így Mr. Peterson nem kevés összegért újra eltávolítatta, mi persze titokban marad mindenki előtt. Nem olyan jelentős, mint az óra, de megéri – fejeztem be. – Bár igazán nagyon kedves volt, hogy az én munkámat akartad megmagyarázni és kaptam egy kis ízelítőt az igazi profik magyarázatából, de azt hiszem egyáltalán nem vagy olyan helyzetben, hogy alkudozz – előreléptem, elhaladtam mellette, majd megálltam az ablaknál és elmerengve néztem a lent úszó tájat, ahogy a késő délutáni nap megvilágította a házakat és épületeket. – És azt is igazán sajnálom, hogy egy galád dögnek tartasz, miután tele a hasad és munkát ajánlottam. Bár, nem az éhséggel küszködve biztosan jobban forog az ember agya – hagytam rá. – Ki tudja, lehet, hogy bennem van a hiba… - hajtottam a homlokomat a hideg ablakhoz, komor arccal. Így álltam némán pár percig, miközben gondolkoztam és latolgattam az esélyeket. – Tudod, igazán felderítő, hogy ilyen furfangos vagy – kacagtam fel. – Komolyan mondom. Éles eszű, gyors, kissé hiperaktív, de teljesen szerethető, ráadásul igazán tanult. De ettől függetlenül azt hiszem a meglepetés ereje elmúlt. Gratulálok, kijátszottad az aduászod. Még, ha akarod, elmondhatod mi lenne az üzlet, mert igazán kíváncsi vagyok, mit eszeltél ki abban a furfangos fejedben, de aztán mehetsz. Tudod, lehet, hogy pont azért, mert egy dög vagyok, nem tűröm el, hogy a saját lakásomban akarjanak alkut ajánlani nekem. Igaz, pénzileg jobban járnék veled. Ritkán foglalkozom olyanokkal mint, te, ez is egy alkalom volt közülük. És szinte, minden egyes alkalommal rá kell jönnöm, hogy miért nem válik be. Tudni akarod, miért? – fordultam meg. – Mert másban legalább megvan a tisztelet, egy olyan dolog, ami lehet, hogy az utcán nem mindig jön jól, de máshol nagyra értékelik. Hogy az, aki bajban van, azt szeresse és megbecsülje, amit nyújtanak neki. És elég legyen annyi – szögeztem le, majd visszafordultam az ablak felé.
- Kíváncsian hallgatlak Ann. De, mielőtt elmész, mondjuk, a tollamat add vissza. Egy jó baráttól kaptam. De a többit nem sajnálom, megtarthatod – mondtam komoran, miközben azon gondolkoztam, hogy vajon, mégis, hogy a fenébe fogom megcsinálni a lopást egyedül?! Mert ugye, ez maradt nekem, a blöff, hogy azt higgye én vagyok erőfölényben, hogy nekem egyre megy, ha segít meg ha nem. Ezért nem mondtam meg, már az elején se, hogy nagy szükségem van rá. Már csak rajta múlik, hogy kell neki az a 200 dollár vagy jól megvan nélküle is. Vissza kellett szereznem az erőfölényt, a kis döbbenetnek már vége volt. Aztán meg ki tudja... talán a ravaszságát is megjutalmazom valamivel.
avatar
Tibutty Tamity
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 279
Hírnév : 37
Tartózkodási hely : Elmém legbenső zugában, ahol a távol is túl közelivé válik.

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Annabelle Shirley on Szomb. Okt. 13, 2012 12:06 pm

-Ó, egy eredeti Donatello - biccentettem elismerően a kép felé. - Nem rossz. Ha üreges, ahogy te mondod, az máris megoldhatta a súlykülönbséget. Meg persze az sem kizárt, hogy a tulajdonosváltás óta másra is használták, apróbb tárgyak elrejtésére tökéletesen alkalmas, majd ne felejts ellenőrizni. Pár gyűrű, nyaklánc, ilyesmik könnyen elférhetnek benne, és ha nagyon értékesek, az óra beépítésével talán éppen ezeket akarták leplezni. Mondjuk ez csak egy ötlet, fogalmam sincs.
A kis szobrocskák részletes bemutatása már ráhárult, én pedig magamban elismertem, hogy Leon bizony nem egy inkompetens kontár, hanem nagyon is érti a dolgát. Csak ahelyett, hogy tisztogatná, óvná, restaurálná a műemlékeket, ő inkább ellopja őket, hogy hasznot húzzon belőlük. Hát... ez is egy megoldás. Végül is én is hasonló dolgokból éltem meg, igaz, eddig még sosem merészkedtem el, de én is nem is egy ilyen luxus hodályban laktam, és mindig csak annyit loptam, hogy tudjak enni valamit (bármit). A bocsánatkérése igazából hidegen hagyott, mert nem ismertem még annyira, hogy komolyan vehessem. Egy vállrántással elintéztem, elvégre nyilvánvaló volt, hogy csak azért mondta, hogy még több indokom legyen az egész akcióhoz és a belőle származó haszonhoz mérve lényegében ingyen kisegíteni. Szimpátiát kelt, kedvességet színlel, hogy még több kedvem legyen együttműködni. Ez persze változni látszott, amikor lényegében közölte, hogy fel is út, le is út, de én sem azért éltem túl eddig, mert hülye voltam.
-Szerintem meg pont abban a helyzetben vagyok, hogy alkudozzak - ráztam a fejem finom mosollyal. - Ugyan már, nézz körül - tártam szét a kezem, hogy egyszerre tudjak az egész lakásra mutatni. - Ha mindezt hasonló ,,munkával" érted el, akkor eléggé jó lehetsz. Most viszont mégis egy csövit kértél fel, hogy segítsen. Ezek szerint ezúttal nem, hogy nem tudsz egyedül boldogulni, de a szárnysegédekből is kifogytál... már ha egyáltalán voltak más jelöltek.
Ahogy az ablakhoz sétált először csak a fejemmel követtem, majd az egész testemmel, és végül fel kellett térdelnem, hogy ne törjem ki a nyakam. Ott elhallgatott, csak a homlokát nyomta hűvös üveglapra, ahogy gondolataiba mélyedve bámult kifelé.
-Igen, azt hiszem, benned van a hiba - értettem egyet. - Elvégre elvállaltam a munkát, és ha azt nézzük, te mennyit fogsz rajta kaszálni, lényegében ingyen fogok neked melózni. Arról nem is beszélve, hogy ha elkapnak, te felbérelheted a legmenőbb ügyvédeket és megúszod, én meg mehetek a börtönbe egy életre. Ráadásul ha megtudják, hogy mutáns vagyok... nem hallottam szépeket arról a fajta bánásmódról.
Amit ezután mondott, igazán meglepett. Nem, azt hiszem, ez nem is elég kifejező szó, hiszen a lehető legmélyebben megdöbbentett és teljes tanácstalanságba taszított.
-Komolyan nem tudlak követni - húztam össze a szemöldököm. - Kijátszottam az aduászomat? Elmúlt a meglepetés ereje? Miről beszélsz? Azt hittem, arról lenne szó, hogy lopjunk el valamit. Erre most, hogy rájöttél, hogy alkalmas vagyok rá, mégsem kellek, mert... mert már tudod, úgyhogy nem lepődsz majd meg azon, ha tényleg meg tudom csinálni? Neked egy tolvajra van szükséges, aki érti a dolgát. Ez volnék én, aki meg is fogja csinálni. Hol itt a baj? Az alku?
Felsóhajtottam, és felkászálódtam a kényelmes kanapéról. Zsebre vágott kézzel sétáltam oda hozzá, úgy szegem fel a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni.
-Tiszteletlenségnek tartod, hogy a saját lakásodban alkut ajánlok neked? Melyik részével van a bajod? Azzal, hogy a saját lakásodban? Te hoztál ide. Az alkuval? Üzletről beszélünk, és az mindig alku tárgya. Esetleg tiszteletlennek tartasz? Melyikünk is akarta hülyére venni a másikat, hogy kockáztassa a szabadságát - és mint mutáns is, ezért talán az életét is - fillérekért? Igen, nagy dög vagy. De a mi szakmánkban ez elengedhetetlen. Tehát, ha valakinek üzletet ajánlasz, ne vedd zokon, ha az illető alkudozni fog, pláne, ha rájön, hogy át akartad vágni, méghozzá nem is kicsit, inkább legyél te az, aki megbecsüli, hogy még ezek után is hajlandó segíteni neked. Az ajánlatom pedig...
Bosszús szemforgatással húztam elő a tollat. Mindegy úgysem tetszett, tartsa csak meg. Mégis mi tetszett volna rajta? Hogy olyan szép? Hogy olyan gyönyörűen csillog? Hogy olyan kényelmes a fogása? Hogy olyan halkan kattan, ahogy előbújik a hegye? Ugyan kinek kell az?! Morogva nyomtam a kezébe, aztán folytattam.
-Azt mondtad, a buli két nap múlva lesz. Ma van szerda, szóval szombatról beszélünk. A munkámért cserébe kérem azt a kétszáz dollárt, és még pluszban...
Vettem egy nagy levegőt, mert igazából nagyon vágytam rá, de féltem, hogy visszautasít. Persze akkor sem dől össze a világ, de ha végre eljutottam ebbe pazar világba, kár lett volna nem megpróbálni.
-... addig itt akarok maradni - fejeztem be.
avatar
Annabelle Shirley
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 297
Hírnév : 25

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Tibutty Tamity on Vas. Okt. 14, 2012 10:36 am

Most is türelmesen hallgattam, a kérdéseire nem feleltem, csupán pókerarccal követtem a mozzanatait. Mikor körbemutatott, tényleg körbenéztem, majd figyeltem, ahogy értetlenkedve összeráncolta a szemöldökét, majd ahogy felpattant. Persze, igaza volt. És ahogy elnéztem, nem is akartam megcáfolni egy hazugsággal sem, pedig mondjuk ki, ami igaz, hihetetlenül jól hazudok, hogy ha érdekemben áll. A munkával jár. Ugyan, mondtam volna azt, hogy igazából néha csak megesik a szívem az ilyen szerencsétleneken, mint ő? Ostobaság… ráadásul túlságosan fáradt voltam, hogy az egyre szimpatikusabb lánnyal vitába szálljak. Nagyon tetszett, amit csinált, az egész, ahogy hozzáállt. Igazi csiszolatlan gyémántként tündökölt a szobában, még a laza, zsebre dugott tartása ellenére is. Vágott az esze és miközben haladt előre, mérlegelő tekintettel álltam tovább némán. Ó, nem kellett ahhoz megszólalnom, hogy tudjam, mit akarok. Hiszen pontosan erre volt szükségem. Most már egy szemernyi kétségem sem volt afelől, hogy ő kell nekem ehhez a munkához. Megcáfolta a hézagos helyeket és ezzel együtt nagyot nőtt a szememben. Büszkeség áradt belőle és gerinc. Nem, nem az utcára szánta a sors, ebben biztos voltam. Gondolataimból az utolsó mondat zökkentett ki. Nem tudtam uralkodni az arcizmaimon, a szemöldököm a magasba szaladt és tekintetem megváltozott, ahogy kiült az arcomra az értetlenkedés. Hogy ő? Itt? Maradjon? A válasz azonnal megfogalmazódott a fejemben: NEM. Nagyon sok mindent tároltam itt és attól egyáltalán nem aggódtam, hogy feltöri, hiszen a legbombabiztosabb riasztókkal volt teliaknázva a lakás, ám, ha mondjuk néhány akta, pár ellopott tárgy elől felejtődik, ott kezdődnének a gondok. Nem beszélve, hogy a mutáns kilétemet előtte még nehezebb lenne titokban tartani... Ráadásul, kezdett testet ölteni bennem a paranoia első látogatását jelentő gondolat: mi van, ha direkt küldték rám? Ez az ötlet már azóta motoszkált a fejemben, mióta az órát elemezte olyan nagy részletességgel és az egész hozzáállása sem egy hülyére vallott. Gyanakvóvá tett, hiszen ez a szakma nem arról szólt, hogy mindenki, akit ismerek a kebelbarátom. Néha kémkedni kell, párszor átverni a másikat. És Ann-nek nagyon gyanús szaga volt. Halvány mosoly ült ki az arcomra, az ég felé néztem, olyan tipikus „Jaj, mondd, mit kezdjek én veled?” tekintettel, miközben megráztam a fejemet. Sóhajtottam, majd megszólaltam.
- A fürdő a harmadik ajtó jobbra, zuhanyozz le tökmag, amíg Lily ideér, különben szívrohamot kap. Van ott pár köntös, majd az egyikbe búj bele, fel ne merd venni a régi ruháidat. Ráadásul én sem szeretem, ha a vendégeim összepiszkolnak mindent – tettem hozzá, miközben ismét az ablak felé fordultam. Direkt vártam addig, amíg tudatosul benne mit mondtam, aztán ha elindult, még valamit hozzátettem. – Tizenötezer dollár – emeltem fel a hangom. – Elismerésem jeléül.

Ha megbizonyosodtam róla, hogy tényleg elment fürdeni, két perc sem kell, hogy végigrohangáljak a lakásom és biztosabb helyre rejtsek mindent és leellenőrizzem a dolgokat. Új jelszók, bonyolultabb kombinációk, mélyebbre rejtett pisztolyok, a laptop ruhakupac aljára kerülése… Épp befejeztem, mikor megjelent az ajtóban Lily. A lány alacsony volt és közepesen vékony, igazi nebáncsvirág jellegű megjelenésén csak a tüskésen felzselézett mély lila haja, a vállán átvetett megannyi ruha és a kihívó félmosolya rontott. Ahogy rést talált a bejárati ajtó és a keret között, befolyt és már a folyosón trappolt a nappali felé.
- Tibu drágám, esküszöm a következő szülinapodra egy telefont fogsz kapni, mert már azt hittem, hogy a régi elromlott. Mikor hívtál fel utoljára? Nézd, ha az FBI kerget és azért akarsz távol maradni tőlem, igazán romantikus, hogy meg akarsz védeni, de legalább mondd el, hogy meg tudjak hatódni. Bár, lehet, hogy megbocsájtom, hiszen felöltöztethetek valakit! Jó, persze, furcsa perverzitás, de nézd el nekem. Hoztam sima utcai ruhát, koktélruhát, nadrágkosztümöt, szoknyákat, finom felsőket, pulcsikat, amire kedved szottyan, majd felpróbálgatom a kislányra. – hadarta egy szuszra. – Na, hol van? Hogy néz ki? – nézett körül egy tigrisanya határozottságával és energiájával a szobában, majd kérdőn rám emelte a tekintetét. – Na?
- Ja, hogy engem kérdezel, bocs, de nem tudtam, hogy nekem is van beleszólásom – vigyorogtam rá, mire egy vállba bokszolást kaptam cserébe. Fejemmel a folyosó felé intettem, miközben Lily tartózkodóan kapta a mutató és hüvelyk ujja közé a kanapén felejtett pokrócot és majd leejtette a földre és félrerúgta. – Még fürdik, aztán jön… legalábbis remélem… - ha még volt pár percünk, gyorsan elmagyaráztam a helyzetet és azt, hogy Ann nem tudja az igazi nevemet. Lily csak rosszallóan megcsóválta a fejét és a kanapé háttámlájára és az ágyra szépen, lassan leterítette a magával hozott ruhákat.
- Valakiben ideje lenne megbíznod drágám…
avatar
Tibutty Tamity
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 279
Hírnév : 37
Tartózkodási hely : Elmém legbenső zugában, ahol a távol is túl közelivé válik.

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Annabelle Shirley on Vas. Okt. 14, 2012 7:52 pm

Mi tagadás, értett ahhoz, hogy húzza az agyamat. Az egy dolog, hogy nem válaszolt azonnal, csak egy jó kiadós, idegtépő hatásszünet után, de még akkor sem mondott semmi egyértelműt arról, hogy hogy döntött, engem meg teljes nyugalommal hagyott bizonytalanságban tépelődni. Kicsit mintha fölényeskedő is lett volna, de hát emiatt már igazán nem állhattam le mérgelődni. Nem ez volt a lényeg, az utcán már hozzászoktam ahhoz, hogy az emberek többre tartsák magukat nálam, Leon legalább a normálisabb és így az elviselhetőbb csoportba tartozott.
-Hé! - csattantam fel. Előbbi véleményem azonnal semmivé foszlott, ahogy meghallva a rám biggyesztett nevet elfutott a pulykaméreg. - Nem vagyok tökmag! Az meg végképp ne hívjon így, aki... - közvetlenül elé léptem, hogy mutatóujjamat felé bökve jól meg tudjam fenyegetni, csak éppen így még kivehetőbb volt a magasságbeli különbség. -... csupán... két fejjel... A fenébe! - eresztettem le bús beletörődéssel. - Na, mindegy! Fürdőszoba, oké.
A tizenötezer dollár említésére egy pillanatra lefagytam, a szívem pedig akkorát dobbant, hogy szinte átszakította a szegycsontomat, de biztos csak azért, hogy jóvátegye, hogy az előző dobbanásokat meg simán kihagyta.
-Ne szórakozz velem, Leon - csak ennyit mondtam, aztán hátat fordítottam neki, és a fürdőszoba felé vettem az irányt.
Bár nem tudtam, ki az a Lily, hazudnék, ha azt mondtam, hogy különösebben érdekelt. Vagy még valaki, aki részt vesz az akcióban, vagy Leon valami haverja. Esetleg mindkettő. Ami engem jelenleg érdekelt az a luxus fürdő, amit végre kiélvezhetek, meg az, hogy minél jobban kinyújtsam rá a nyelvemet, amiért lényegében lekoszmózott.
Odabent aztán elkezdődhetett a pancsi. Egészen másmilyen volt, mint a hajléktalanszállók lerobbant zuhanyzói, amik a szó legszorosabb értelmében rohadtak, nem volt melegvíz, gyakran szappan vagy zuhanyfüggöny se, privát szféra meg aztán végképp. De itt! Az összes fellelhető kencéből zúdítottam a kellemesen forró vízbe, amitől hatalmas hab lett, igen tömény illatáradat, de ez engem közel sem zavart. Mikor a csavarókat próbálgatva az arcomba zúdítottam egy jó adag vizet, hangos sikollyal könyveltem el magamban, hogy megvan a zuhanyrózsa pöcke, de jobb nem használni, mert láthatóan nem szeret engem. Utána azonban még hangosabban kacagtam, ahogy a fürdősó pezsegni kezdett, és csiklandozta a lábamat, arról nem is beszélve, hogy mikor egy búvármerülés után megláttam a tükörképemet a fejemen jókora habsapkával, folyamatosan szakadoztak fel belőlem a Hűűűűűű!" - k meg ,,Naháááááát!" - ok, és a következő percekben nagy loccs-poccs kíséretében mindenféle fejdíszt formáztam magamnak a hófehér habból. Mikor végre eljutottam odáig, hogy mosakodjak is, már annyira fel voltam dobódva, hogy miközben a bőrömet suvickoltam, szinte ordítva gajdoltam, hogy I'm walking on sunshine wooooooooooah. Még fogmosás közben sem hagytam abba, miután találtam egy bontatlan csomag fogkefét, igaz ehhez be kellett járnom az egész fürdőszobát, ami most már úgy nézett ki, mintha itt süllyedt volna el a Titanic.
-I' 'ALKI' O' 'INHI' WOOOOOOOOOOOOOOAH!!! I' 'ALKI' O' 'INHI' WOOOOOOOOOOOOOOAH!!! Phöj! I'M WALKING ON SUNSHINE WOOOOOAH!
Végül kiszálltam a kádból, még a dugót is kihúztam, hogy a kihűlt, beszürkült mocsárszerű lötty lefolyhasson a lefolyón, megtörölköztem, megtöröltem a hajam, az ujjaimmal kicsit ki is fésültem, majd belebújtam az egyik köntösbe, bár mivel túl nagy volt rám, húztam magam után a földön.
-Ez valami állati jól esett! - robbantam ki a folyosóra lelkesen. - Ehetek is? Nahát egy nő! Biztos ő Lily.
Miután elfordultam Leontól, aki már kevésbé volt izgalmas a számomra, gyanakodva vettem szemügyre az új jövevényt. Velem nagyjából egy magas lehetett, és szintén elég szokatlan színben pompázott a haja. Miután meggyőződtem róla, hogy nem akar megtámadni, közelebb hajoltam hozzá, hogy megszagolgassam.
-Jó illata van - jelentettem Leonnak. - De mit keres itt? Ha nem tartozik rám, ehetnék valamit? Úgy láttam, van igazi porcelán tányérod, használhatom az egyiket?
avatar
Annabelle Shirley
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 297
Hírnév : 25

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Tibutty Tamity on Szer. Okt. 17, 2012 6:26 pm

- Itt vagy például te, te tünemény, mit is kezdenék nélküled? Kivel oldottam meg szerinted a múltkori ügyemet is? – vigyorogtam és vállammal támasztottam a falat, hogy el ne dőljön.
- Na, ne terelj, főleg ne bókolj, mert nagyon nem megy. Rendben, abban igazad van, hogy itt vagyok, de ez nem ér, tudsz másokat is mondani? – faggatott tovább, miközben a ruhákat rendezte.
- Az anyám.
- Majdnem öt éve nem beszéltél vele.
- Az apám.
- Dettó.
- Én magam – vágtam most már rá egyre bosszúsabban, hiszen nem azért hívtam ide, hogy életmódtanácsokat adjon. – Nem árul el titkokat, meg lehet benne bízni és mindig számíthatok rá. Szerintem tökéletes érvek szólnak mellette… - a lánytól csak egy rosszalló ciccegést kaptam, mire felsóhajtottam, aztán pár másodpercig érdeklődve hallgattam a folyosóról beszűrődő kornyikolást, végül megráztam a fejemet. – Lee-Lee, igazán örülnék, ha a… - a csattanás majdnem libabőrössé tett, ahogy az ajtó kinyílt. A kis motoregér két másodperc alatt berobbant a szobába és egyenesen letámadta Lee-t, aki a hirtelen közelségtől önkéntelenül tett hátrafelé egy lépést, de aztán hamar kezelte a helyzetet. – Nézzenek oda, valaki de patyolat tiszta lett. – néztem rá vizsgálódva. – Várjunk csak, a hangod ismerős… Nem találkoztunk mi már valahol? – kérdeztem viccelődve, majd megráztam a fejemet. – Nem, egyenlőre nem, semmit sem használhatsz, ami csillog, drága és törik. Ne mondd, hogy az ebéddel nem laktál jól?! Legalább egy kis időre – reménykedtem, majd Lee felé fordultam. – Bogyó, hagy mutassam be…
- Á, Annabelle! – csillogott Lily szeme, de mikor a lány közelebb hajolt hozzá felsőtestével hátrahajolt és kérdőn pillantott felém.
- Ne aggódj, most már neki is elviselhető szaga van – rántottam meg a vállamat. – Amúgy pedig nagy illetlenség megszagolni a másikat… minden esetben…
- Hagyd el T… Leon – villantott felém egy angyali mosolyt, majd összecsapta a tenyerét és visszafordult a lányhoz -, lesz még időd leszoktatni róla, de addig is, kezdjük! – egy ördögi mosoly jelent meg a szája szélén, amitől hirtelen nekem is jobb kedvem támadt. A lila hajú lány alól majdnem a lába is kiszaladt, olyan gyorsan kapta fel a centimétert, szaladt a lányhoz, kezdte lemérni a méreteit. Cseppet sem zavarta, ha Ann arrébbment volna, különben is túl gyorsak és gyakorlottak voltak a mozdulatai, hogy normálisan lehessen reagálni rájuk. – Kicsi vagy, vékony, nőies, de azért még gyerek, valami visszafogott, vidám dolog állna jól, amúgy nagyon tetszik a hajad, mostanában ez a divatos szín? Mert ha igen, akkor lehet, hogy átfestetem, bár nem tudom, egészen megszerettem már ezt. Leon, ideadod azt a ruhát? Nem, a másikat, a virágos… Áh, férfiak… Itt van, tetszik? Bár ez nem fogadásba illő, de egy angyalka azt csiripelte, hogy úgy tűnik hosszabb ideig maradsz és szükséged van néhány ruhára, és igen, mielőtt kérded, válogathatsz, de előtte koktélruha, esetleg valami más? Ennek milyen az anyaga, miben gondolkodtál? A selyem mostanában annyira nem menő, de ha azt akarod, nyugodtan, rajtad még minden jól áll, ne is foglalkozz, azzal ki mit mondd, de gondolom valamennyire elegánsnak kell lennie, szóval itt van, nézzük meg ezt is. Nem, nem jó, az ujja túl rövid, bár ezt addig nem tudom megmondani, amíg fel nem próbálod, szóval kedves Leon, húzzál ki, amíg dolgozunk! – villantotta rám a szikrákat szóró szemeit, mire megszeppenten összerezzentem, majd egy kis ideig lefagyva álldogáltam, hogy aztán sietve rávághassam
- Megyek! Azért vigyázz a kis enyveskezűre – kacsintottam Lily-re és eresztettem meg egy vigyort, végül kiszabadultam a szobából. Mit ne mondjak, megkönnyebbültem.
Eközben Lily megkérte, hogy Ann vetkőzzön le, odadobott neki pár új fehérneműt is, hiszen az angyalka erre is megkérte... Hihetetlen mennyire bőkezű ez az angyalka...
- Ne aggódj, nem harapom le a fejed, a bugyi sem fog megenni, kicsit engedd el magad, sokkal jobb lesz válogatni, hidd el – kacsintott a lány Ann-re, majd miközben a lánynak volt ideje felvenni a finom szabású, szép, fehérneműt, kirakott pár dolgot előre, ami szerinte illett volna a lányhoz, majd miután visszajött ismét felmérte a vásznát, hogy vajon mit alkothatna rá. – Hmm, azért a hajaddal kell csinálni valamit, mit szólsz a szőkéhez? Esetleg a fekete? Persze megértem, ha nem akarod, nagyon jól áll ez is, de egy elegáns est, attól még elegáns est és ahogy hallottam a nagyját, nem akartok középpontban lenni – hadart tovább, majd felemelt egy zöld színű ruhácskát, ami hasonlított Ann mostani színéhez. – Bár, ha nem akarod, akkor itt van ez. Kicsit hajmeresztő lenne, de passzolna. Ó vagy esetleg egy vöröset, tudom, általában vörös hajhoz szoktak méregzöld ruhákat választani, de eltérhetünk tőle, nem? – vetette oda félvállról.
avatar
Tibutty Tamity
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 279
Hírnév : 37
Tartózkodási hely : Elmém legbenső zugában, ahol a távol is túl közelivé válik.

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Annabelle Shirley on Csüt. Okt. 18, 2012 8:07 am

-Jól van na, kíváncsi voltam - vontam meg a vállamat Leon feddésére, de azért elhajoltam a lánytól, mert ezen kár összeveszni.
Kicsit azért megijedtem, hogy mi fog most történni, mert továbbra sem tudtam sem a jövevény nevét, sem azt, hogy miért van itt, vagy egyáltalán mit is fogunk mi most elkezdeni. Éppen ezért, bár láttam, hogy csak egy mérőszalagot kapott fel, azért ösztönös hátrálásba kezdtem. Végül is megkötözhet, de akár meg is fojthat azzal is. Viszont nagyon gyors volt, nagyon határozott, így esélyem sem volt meglógni előle, és mikor rájöttem, hogy nem akar bántani, úgy véltem, átváltozni is felesleges lenne. Csak azt tudnám, mit akar a méreteimmel! És főleg így!
Az egy dolog, hogy némiképpen zavarba hozott, amikor a magasságom után más méretekre is kíváncsi volt, hiszen ehhez közvetlenül rám kellett csavarnia, nyomnia a centit úgy, hogy a köntös ne legyen útban. Bár legalább mindezt kegyes volt megoldani a feleslegessé vált ruhadarab lerántása nélkül. De akkor is! Viszont ez ellen tiltakozni sem volt olyan egyszerű, mivel közben majd megfulladtam a vihogástól, mivel kegyetlenül csiklandozott a kígyószerűen tekergőző szalaggal és villámgyors ujjaival. Hiába fogtam menekülőre, hiába próbáltam elhajolni, eltolni őt magamtól, lerázhatatlan volt, és könyörtelenül tette a dolgát, bár én időnként már egy helyben állva toporzékoltam a kacagtató kíntól.
-Leon, segííííí-hi-hi-hííííííts! - kiáltottam oda neki hahotázva, mikor a nő végleg beszorított egy sarokba, hogy a derékméreteimmel kezdjen el bajlódni.
Azt hittem, ennek már sosem lesz vége, de végül csak elég számot akasztott le rólam, úgyhogy én is elernyedhettem végre, ha lihegve is, kifulladva is, de legalább már nagyobb biztonságban. Legalábbis ezt hittem. Csak ekkor jött a neheze.
-Nem vagyok kicsi! - tiltakoztam kicsit sértetten, de még mindig zihálva. - Egyáltalán nem kéne magasra ugranom, ha el akarnám érni azt a könyvespolcot ott! És gyerek sem vagyok, húsz éves volnék, és hidd el, én nem azzal töltöttem az időmet, hogy a megfelelő árnyalatú ruhákat válogassam magamra.
Lemondóan sóhajtottam további csacsogására. Ennél még a csikizés is jobb volt. Na, jó nem, ezt visszavonom. Nehogy kiderüljön, hogy valami gondolatolvasó mutáns, és megint rákezdi.
-Nem tudom, milyen a divatos hajszín. Nekem természetesen ilyen, sosem lehetett mit kezdeni vele. Viszont befesteni... hát nem is tudom. Nincs hozzá sok kedvem. Már megszoktam, hogy ilyen.
Jött a ruhaválogatás. Istenem, ezeknek tényleg nincs jobb dolguk?
-Nem tudom... nem tűnik túl erős anyagnak, melegnek meg aztán végképp nem. A mintája... hát szép, de az kit érdekel?... Mi az a koktélruha?... Milyen anyagban? Hát általában a farmert szeretem, az nehezebben nyűvődik, nem látszik rajta annyira a kosz, meg jó melegen tart. Selyem?! Mi van?! Mi közöm van nekem a selyemhez?!... Hé, nem vagyok enyves... na jó, mindegy.
Miután Leon magunkra hagyott minket, kicsit azért megszeppentebb voltam, hiszen Leont sem ismertem olyan régóta, alig egy órája talán, de kettejük közül mégis ő volt a régebbi ismerős. Amikor megkaptam a fehérneműket, kicsit arrébb vonultam, és a lánynak hátat fordítva a köntös takarásában húztam magamra őket. Utána megint összehúztam magamon a frottír anyagot, és csak úgy mentem vissza elé. Engem csak ne bambuljon se pucéran, se félpucéran.
-Régen hordtam parókát - jegyeztem meg, miközben óvatosan megérintettem a felém nyújtott ruhát. - Nem lenne újdonság.
Nem voltam hozzászokva, hogy el kelljen döntenem, melyik ruha tetszik. Ezen a téren is, mint a legtöbb dolog esetében, csak egy kérdés szokott felmerülni nálam: van vagy nincs? Hogy piros legyen vagy méregzöld, hogy melyik illik jobban a hajszínemhez, hát ilyesmiben még sosem kellett döntenem. Kiskoromban azért, mert akkor még nem érdekelt, később pedig azért, mert nem volt rá lehetőségem... és hát nem is érdekelt. Én nem engedhettem meg magamnak, hogy a szépségre és a divatra koncentráljak, csak ne fagyjak meg, ne haljak éhen,szomjan és el tudjam kerülni a bajosabb tagokat.
-Tudod mit? - mosolyodtam el halványan. - Rád bízom. Te jobban értesz ezekhez.
avatar
Annabelle Shirley
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 297
Hírnév : 25

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Tibutty Tamity on Vas. Okt. 21, 2012 9:27 pm

- Jaj, nyugi már csajszi! – kacagott fel Ann kiborulásán. – Nem kell mindent ennyire magadra venned, különben kis szurka piszka maradsz örökre. Értem, nem vagy kicsi, nem vagy gyerek és nem követed a divatot – mosolygott rá kedvesen a lányra egyféle békejobbként mondva az elismerő-szöveget, majd folytatta a dolgát, miközben mindent megmagyarázott vagy készségesen válaszolgatott. Nagyon nem vette magára a csipkelődést, ugyanúgy figyelmen kívül hagyta, mint a lány röhögőgörcseit. – Amúgy, amiért a házigazdánk volt kedves és nem mutatott be egymásnak, megteszem én! Én Lily, te Annabelle. Lily, Annabelle, Lily, Annabelle – mutogatott magára, majd a lányra, mintha csak Tarzan és Jane megismerkedését koppintotta volna le, majd vidáman tovább kutakodott maga körül, eldobva valamerre a mérőszalagot. – Hol a fenében van az a pántos… Áh, itt is vagy! – húzott ki egy sárga ruhácskát és Ann kezébe dobta, hogy próbálja fel. – Hogy-hogy ilyen a természetes színe? Beleejtettek valamibe kiskorodban vagy mi? – lehet, hogy úgy tűnt, hogy a kérdése bántó, de a hangjából szóló kíváncsiság és közvetlenség ezt erősen megcáfolta és csak egy sima érdeklődéssé változtatta. A kérdéseire csak megcsóválta a fejét. – Mindegy Annabelle, ne is törődj velem, túl sokat jártatom a számat, bocsi, csak olyan rég nincs munkám, hogy… Leon hívása igazán feldobta a napomat, különben is tartoztam neki egy szívességgel, bár nem tudom, hogy ő vagy én örül-e neked jobban, meg azért, hogy itt vagy… Kit érdekel? Mi az a koktélruh… Te édes istenem, sok dolga lesz veled hallod e! A koktélruha sokkal rövidebb, mint az estélyi, bár gondolkozhatunk a kisestélyiben is, még nem tudom, nem döntöttem el. Most ne a praktikusságot figyeld kérlek, hanem, hogy eléggé elegáns és csábító vagy-e benne. Persze azért legyen visszafogott, nem kurtizánt akarunk belőled csinálni, hanem ideális, szép hölgyet, aki nem lesz feltűnő azon a bálon vagy min, ahová mentek… Nem, nem jó, vedd le, próbáld fel ezt… Szóval, ha megtetszik valami, csak rajta, mindegyiket kíváncsian várom rajtad… Így szokták ezt mondani? Kíváncsian várom? Áh, a lényeg, hogy gyerünk, gyerünk, öltözz, mert még sok hátra van! – Mikor elkezdte mesélni, hogy miért nem törődik ezekkel, figyelmesen hallgatta és néha-néha elhúzta a száját, miközben a szeméből ki lehetett olvasni az igazi empátiát. Ettől függetlenül nem mondott sokat, nem szakította félbe a lányt, hiszen nem az ő dolga volt, ám egy apró megjegyzést azért csak nem bírt ki. – Sanyarú sorsod lehetett szegénykém… Na, de reméljük a legjobbakat, mindennek megvan az oka, talán ennek is lesz haszna… mint ahogy ennek itt – kapott fel egy újabb darabot és dobta oda a lánynak.

Úgy egy háromnegyed óra elteltével a lány már szerencsére mindenen túl esett, bár Lily nem nagyon kímélte, erőszakosan, mégis kedvesen adogatta a ruhákat és gyors véleményezést tartva magának vetette le a lánnyal őket, mígnem megtalálta a tökéleteset. Bár kellett szerezni hozzá egy parókát és itt-ott be kellett varrni, hogy tökéletesen rásimuljon a lány karcsú alakjára, ezt egy legyintéssel elintézte és Ann biztos lehetett benne, hogy az akció napjára megkapja a ruhát a hozzá illő kistáskával és magas sarkúval. Persze azt sem bírta nem megemlíteni, hogy milyen csodálatosak a gyémántdíszítések, pedig nem is az volt a célja, hogy a lány érezze a ruha „súlyát”. Miután a lánynak szabad kezet adott, hogy válogasson össze egy átlagos szettet, egy-két nadrágot és pólót, elégedetten viharzott ki a folyosóra, hogy megkeresse Tibu-t…


Vagyis engem, aki már jó ideje szórakozott a konyhában, hogy elkészüljön az a nyamvadt gombás rántotta. Hogy rohadnék meg, mikor azt gondoltam én csinálok kaját a kis mitugrásznak! Hogy rohadnék meg, amiért nem jutott eszembe, hogy rendeljek! Hogy rohadnék meg, amiért ilyen meleg van és kabátban kell lennem! Hogy rohadna meg az a fránya jó szívem! Hogy rohadna meg Lily… Nem, ő azért nem… Mikor beléptek a konyhába, meglepődve néztem feléjük, majd elmosolyodtam és kikapcsoltam mindent.
- Meg ne szólalj, nem kapsz belőle – morrantam rá Lily-re, de mikor megláttam a lefelé görbülő száját, megadóan felsóhajtottam. Mondtam már, hogy utálom a nőket ilyenkor?… - És Bogyó, nagyon remélem, hogy szereted, különben el kell menned lopni valamit, mivel nincs más.
avatar
Tibutty Tamity
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 279
Hírnév : 37
Tartózkodási hely : Elmém legbenső zugában, ahol a távol is túl közelivé válik.

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Annabelle Shirley on Hétf. Okt. 22, 2012 8:56 pm

-Oké, Lily Annabelle, akkor... ja, Annabelle az én vagyok! Na, mindegy, szóval nem tudom, pontosan mit is kéne csinálnom, úgyhogy kénytelen leszel mindent a számba rágni, különben meg sem fogok mozdulni. Nekem tényleg teljesen mindegy, mit adsz rám, úgysem tudom a különbséget látod még a turmix ruha és az éjszakás között sem, úgyhogy csak add a kezembe, mit próbáljak fel.
Hát ezt kár volt mondani, mert végül annyi próbálnivalóm lett, hogy komolyan aggódtam, hogy a végén még aludni sem fogok, hogy legalább hajnalra végezzek az egész adaggal.
-Nem - ráztam a fejem a hajamra tett kérdésére. - Mutáns vagyok.
Átváltoztam gyíkká, körbefutottam a lábait, majd visszaváltoztam, és nekiálltam átöltözni. Mivel nem találtam elég nagy beugrót, a köntös alatt pedig ezeket a ruhákat már bajosan tudtam volna magamra ráncigálni, nemes egyszerűséggel magam köré csavartam a függönyt, és annak rejtekében láttam neki a rám kiszabott munkának. Jesszus, mennyi ruha! Még csak nem is valami jók, hiszen télen nem sokat melegíthetnek, arról nem is beszélve, hogy olyan kényes anyagból varrták őket, hogy az első esésnél, esetleg verekedésnél cafatokban lógna rajtam. De hát ez egy másik világ, erre újra és újra emlékeztetnem kellett magamat. Itt a gagyi ruhák és a sok csillogó dísztárgy dukált.
Semmiről sem voltam hajlandó véleményt mondani, mivel nekem az egyik olyan volt, mint a másik, és csak olyan kritikával tudtam volna illetni, aminek Lily nem örült volna, hiszen nekem csak az volt a szempont, hogy elég strapabíró-e és kellőképpen melegít-e, de legalább legyen elég bő, hogy ha ez utóbbi nem is jött össze, legalább alá tudjak öltözni. De hát az, hogy megy-e a hajam színéhez, illik-e a dekoltázsa az orrnyergem beesési szögéhez, hát arról én már nem tudtam mit mondani. Mindent ráhagytam Lily-re. Lényegében kapott egy bólogatós öltöztető babát, akiből az idő legnagyobb részében csak egy puklit látott a függöny mögött mocorogni, meg egy kezet, ahogy kinyúlt a következő ruháért. Amikor már rajtam volt a következő kiválasztott, persze mindig megmutattam magam a lánynak, de az ítélet rám várt, én csak vonogattam a vállamat, és elfogadtam, bármit mondott.
Mikor végre végeztünk, megvolt a ruha, a paróka, az összes méretem, színem, árnyalatom, jellemző mozgáskultúrám, kedvenc filmem társproducerének a kutyájának a vércsoportja és gumicsontja gyártó cégének alapítási éve, kimerülten zuttyantam le a kanapéra.
-Hogyne - nyögtem fel lehunyt szemmel. - Aprólékos gonddal fogom kiválogatni.
Lily Leont vette célba, én pedig oda se nézve, vakon kaptam fel néhány ruhadarabot, és az ölembe dobáltam őket. Ez aztán tényleg az a rész volt, ami hidegen hagyott, hiszen kit érdekel, milyen ruhában flangálok a négy fal között! A szép ruhát persze levettem, hiszen tudtam, hogy arra vigyázni kell, és most hogy egyedül voltam, megtehettem kényelmesen a kanapé előtt. Aztán felhúztam párat azok közül, amik a kezembe akadtak. Az egyik egy csillogó flitterekkel kirakott nagyon bő és puha anyagú rózsaszín, bokáig érő szoknya volt, a másik egy fehér póló, amin őt sárga bőrű figura volt látható, három gyerek, akiknek tüskehajuk volt, egy nő, akinek kék színű magasra tornyozott haja és egy kövér férfi, aki az egyszerűség kedvéért kopasz volt. Mindehhez egy vastag szürke zoknit húztam fel, aminek az eleje kesztyűhöz volt hasonlatos, mindegyik lábujjamnak külön kis kuckója, ráadásul mindegyiket ellátták szemmel, bajusszal, és két-két lelógó fülecskével, hogy tíz apró zokninyuszival gazdagodjak.
Szóval jól összehangoltam a ruhaszettet. Nem mintha sokat törődtem volna vele. Egyrészt, mert nem érdekelt különösebben, másrészt, mert megéreztem a készülő ennivaló illatát, ami szinte kötélként rám hurkolta magát és a konyháig vonszolt.
-KAJA! - csaptam le azonnal a vacsira, amit Leon az asztalra tett. - Hogyhogy szeretem-e? Ez kaja; mit nem lehet rajta szeretni?
A széken kuporogva túrtam bele két kézzel a nagy halom rántottába, amiben valami kis fekete izék is voltak. Fogalmam sincs, hogy mi, de nagyon finom volt. Miután a két maroknyi kaját a tányéromra gyűjtöttem azonnal elkezdtem belapátolni a számba, persze kézzel, ahogy szoktam. Ha elkaptam valamelyikük rosszalló pillantását, eszembe jutott, hogy valamiért nem illik kézzel enni az ilyesmit (,,Bofá-... BÖFF... - nat!"), úgyhogy felkaptam egy szelet kenyeret az asztalon várakozó fonott kosárból, és elkezdtem azzal betolni a számba, miközben lehajoltam, és a tátott számat nyitott kapuként a tányér széléhez illesztettem. Kihívás volt így enni, de büszkén mondhatom, a kezem ezek után egyszer sem ért a rántottához.
avatar
Annabelle Shirley
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 297
Hírnév : 25

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Tibutty Tamity on Hétf. Nov. 19, 2012 8:04 pm

Annabelle reakciója igazán büszkévé tett és már-már csillogó szemmel néztem az asztal közepén helyet foglaló étel remekre, mindaddig, míg tovább nem beszélt és elmondta, hogy neki egy több napja ott rohadó valami is jó lenne, csakhogy kaja legyen. Kissé a szárnyaim is lekonyultak és a vállam is megsüllyedt, hogy a két vendégem közül az egyik így dicséri a fáradozásomat, de Lee-ben nem csalódtam a boldog, éhes mosolya mindent elárult, miközben leültünk, hogy együnk. Igazán furcsa érzés kerített hatalmába, miközben így ültünk hármasban. Ki tudja, talán túlságosan megszoktam az egyedüllétet vagy hogy nem vagyok a saját lakásomban szinte soha… esetleg a lány felöltözése vagy a belőle sugárzó buzgómócsing aura kavargatta fel a gyomromat. Nem, nem az, hogy két kézzel markolt bele az ételbe és szedett a tányérjára. A böfögése egyenesen lényegtelen volt. Sőt, még a szörcsögésében és a nyammogásában is volt valami elegancia. Lily megrökönyödve nézte a lányt. Én igyekeztem udvariasan tátott szájjal nézni mit csinál. Persze bemesélhettem volna akármit, nem tette helyre az idegeimet.
- Nos… nem eszel? – kérdeztem pofátlanul Lily-t, mire csak megrázta a fejét és hátradőlt. Én is egy ideig kitartóan fixíroztam az összetúrt ételt, majd rájöttem, hogy igazándiból én sem vagyok olyan éhes. Sőt. Tele vagyok. Múltak a lány hangeffektusain kívül, némának mondható percek és én szórakozottan játszottam a villával. Lily megköszörülte a torkát.
- Szóóóval… Leon! – tépte le végre a tekintetét a lányról, akinek a szája sarkában bujkáló elégedett mosolykezdemény (és ételmaradék) igazán figyelemreméltó volt. Magára kényszerített egy mosolyt és öntött magának egy kis vizet. – Nem is mondtad, hogy Ann is mutáns! Most mutatta meg…
- Igen? – vetettem egy rosszalló pillantást a lányra.
- Jaja! Te tényleg nem hallottad a sikításomat? Pedig igyekeztem visszatartani, de erre nem nagyon szokott felkészülni az ember. Majdnem eltapostam, aztán mikor már nem voltam meglepett, meg akartam fogni…
- Böööff!
- … meg minden. Nagyon édi volt, még sosem láttam ehhez hasonlót, pedig komolyan mondom…
- Csám-csám!
- … hihetetlen, hogy néhány mutáns miket tud.
- Hát Lily, örülnék, ha többen gondolnák úgy, ahogy te. És mi a helyzet az üzleteddel, még mindig…
- Szörcs!
- Na jó! – csaptam az asztalra és fordultam a lány felé. – Most lett elegem! Lily – váltottam hirtelen hangnemet -, ha nem bánnád…
- Dehogy bánnám! – pattant fel a kis gondolatolvasó, egy gyors, viharos elköszönést dobott felénk, fogta a cókmókját és elment. Meg kellett mondanom, irigyeltem. Soha még álmomban sem jutott volna eszembe, hogy itt(!) tartunk. Persze azért egy „Sok szerencsét, éld azért valahogy túl!”-t odamotyogott a kis koszosnak, mielőtt beállt volna közénk a vészjóslóan üres csend. Órakattogás és hullaszag. Nem voltam én olyan ideges… csak egy kicsit feszültebb a megszokottnál. Ennyi. Legalábbis nagyon reméltem a lány érdekében.
- Kés, villa, egyenes hát, finom mozdulatok, csukott száj, semmi csámcsogás… - kezdtem el sorolni és addig vártam, amíg meg nem teszi azt, ahol épp tartottunk. – Viselkedj úri nőként… Vagy legalábbis próbálj meg… Befolyásos emberek lesznek a partin, akik ismerik az illemet és az etikettet. Nem azt mondom, hogy hercegkisasszonyt fogok belőled faragni, nem is akarnék, de – álltam fel és hoztam még pár evőeszközt és elrendeztem egy tiszta tányér előtt – legalább az alapokat tanuld meg - álltam mögé és a székháttámlára tenyerelve görnyedtem fölötte árnyékként figyelve a mozdulatait. - Ez itt az előételhez kell... főétel... desszert... - magyaráztam kitartóan és lényegesen nyugodtabban.
avatar
Tibutty Tamity
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 279
Hírnév : 37
Tartózkodási hely : Elmém legbenső zugában, ahol a távol is túl közelivé válik.

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Annabelle Shirley on Hétf. Nov. 19, 2012 8:52 pm

Ennyi kaja! És még meleg. Mit meleg: FRISS! Frissebb, mint a fél napja kidobott almacsutka. Ráadásul még csak nem is kukáztam vagy loptam, hanem úgy adták! Ezt meg tudnám szokni... újra. Hiszen tizenkét éves koromig nekem is ez volt a természetes. A napi három étkezés, tető a fejem fölött, fűtött hálószoba, tiszta ruhák, kedves szavak. Nem voltam olyan kicsi, amikor mindezt elveszítettem, csak azért mert a családom megijedt attól, hogy időnként átváltozom kicsi, zöld hüllővé, ezért aztán emlékeztem még rá, hogy milyen. Az pedig, hogy Leon nem volt éppen kedves, nem sokat számított. Nem bántott, adott enni, megfürödhettem meleg vízben, kaptam szép ruhákat (még ha csak kölcsönbe is), mást a magamfajták igazán nem várhattak.
Nem igazán figyeltem oda, miről beszéltek, annyira lekötötte a figyelmemet, hogy ne kézzel egyek, hanem kenyérrel. Fél szemmel azért odafigyeltem rájuk, mert így egy kicsit nehéz volt a táplálkozás menete, így ha épp nem volt nagy a lebukás veszélye, kicsit azért rásegítettem az ujjaimmal. Mikor a tányérom kiürült, és már tisztára is nyaltam, jött a szokásos rituálé, vagyis, hol akadhatok még egy kis maradékra. Az első megálló a hajam volt. Ami rántotta fennakadt a tincseimen azt mind lerágcsáltam róluk, mint a saslikot. Aztán jött az ölem, a tányérom körüli terület a földet is beleértve, csak aztán láttam, hogy a serpenyőben van még egy kicsi, azt még magam elé kanyarítottam.
-Azt már nem kéred? - kérdeztem Lily-t a saját adagjára bökve, amitől igen távol helyezkedett el. Ha megkaptam, boldogan tornyoztam azt is a tányéromba, majd elkezdtem Leon maradékáért is kuncsorogni.
Amennyit össze tudtam szedni, azt nagyon határozottan, de oltári lelkesen kezdtem el belapátolni továbbra is figyelmen kívül hagyva, hogy miről folyik a diskurzus tőlem alig pár centire.
Egészen addig, amíg Leon egy akkora orbitálisat nem csapott az asztalra, hogy ijedtemben azonnal felkaptam a serpenyőt, hogy azzal tartsam távol magamtól, ha esetleg támadni akarna. Mivel azonban erre nem került sor, az edény hamarosan visszakerült a helyére. Aztán a divatszakértő is asztalt bontott, amit egy kicsit azért sajnáltam, mivel jópofának találtam a kissé talán bohókás leányzót.
-BÖÖÖÖÖFFFF! - integettem Lily-nek, amikor indulni készült. Ami így kipotyogott a számból, gyorsan visszatömködtem, mielőtt még kihűlt volna, majd dagadó pofazacskóval emeltem fel a mutatóujjamat, hogy megköszönjem a jó kívánságait.
Miután elment, egy darabig sok minden nem változott. Legalábbis részemről. Ugyanúgy ettem tovább, hiszen volt még ennivaló a tányéromon, én meg tudtam jól, hogy innen egyenesen megyek vissza az utcára, úgyhogy gondoltam, addig tankoljak fel, amíg van rá alkalmam.
-Mi van? - néztem Leonra értetlenül, ahogy hirtelen megszólalt. Mivel már csak mi ketten voltunk itt, fel kellett tételeznem, hogy hozzám beszélt. A váratlanságtól ráharaptam a tányér szélére, és ahogy felemeltem a fejemet, hogy a férfira pillantsak, emeltem magammal. - Vá, na! - köptem vissza a tenyerembe, ahonnan visszakerült az asztalra.
Instrukcióira engedelmesen bólintottam, ha nem is értettem a lényegét. Ismét előrehajoltam, hogy a tányérhoz támasztott, tátott szájamba toljam a rántottát, de ezúttal nem kenyérrel, hanem villával, mert Leon azt akarta, hogy azt használjam. Ez még ment ugyan, na de a csukott száj? Hát azon nem volt semmi átpréselni a kaját. Még jó, hogy semmi olyasmiről nem volt szó, hogy a fogaimat is össze kéne zárnom, mert akkor aztán tényleg legfeljebb akkor lett volna lehetőségem sikeresen megvacsorázni, ha rántotta turmixként önthettem volna magamba.
-Kicsit körülményes - jegyeztem meg két falat között. - Ezért soványak a nők a plakátokon? Mert inkább kihagyják a flamót, csak hogy ezt elkerüljék? Hát... meg tudom érteni őket.
Aztán folytatódott az oktatás, méghozzá ezúttal elméleti téren. Ki hitte volna, hogy az evésnek van elméleti oldala is?
-Előétel, főétel, desszert - ismételtem jó diákként, majd hátrahajtottam a fejem, hogy Leonra pillanthassak, még ha így fejjel lefelé is láttam. - Mi az az előétel, meg főétel, meg... a desszert az a süti, ugye?
avatar
Annabelle Shirley
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 297
Hírnév : 25

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Tibutty Tamity on Hétf. Nov. 19, 2012 10:10 pm

Nem tudtam, hogy fér a lányba ennyi étel. Három adagot megevett már (ha ezt evésnek lehet mondani), és most pakolta a következőt, mikor is közbeléptem. A tányérharapós akcióra megeresztettem egy halvány félmosolyt, de az ügyetlenkedése nem tudta eltüntetni az eddig elkövetett „bűneit”. Komoly munka volt, amire készültem és egyáltalán nem akartam, hogy egy ilyen ostobaság miatt figyeljenek fel ránk, miközben el kellene vegyülnünk. Mikor előrehajolt, megfogtam a vállait és hátrahúztam.
- Egyenes hát – ismételtem színtelen hangon. Kezdtem lenyugodni, hiszen már az fél sikert jelentett, hogy figyelt rám. Igyekeztem úgy helyezkedni, hogy a földre lepotyogott (és meg nem talált) darabokba ne lépjek bele. Apropó, a takarítónőmet is fel kellene hívnom… mikor volt itt utoljára? Egyáltalán még van? – Azért soványak, mert megtehetnék, hogy egyenek, de nem akarnak, ostoba divateszmények miatt, amik az általános emberekbe sulykolnak bele. A köztudatba az égett bele, hogy a sovány nő a szép nő. Egészségesen étkezik, mindig keveset eszik és állandóan üde. Ami persze eleve baromság, egyszerűen mértékkel kell enni – válaszoltam meglepő türelemmel. – Ahhoz, hogy megértsd, tudnod kell, hogy a gazdagoknak az evés művészet, nem pedig egy gyors cselekedet. Élvezni akarják a különböző fogások ízét, egyfajta rituálé, mint a teázás. Összejönnek és miközben lassan, kulturáltan megeszik a dolgokat, beszélgetnek, csevegnek. És itt a lényeg a lassúságon van. Soha ne kapkodj!
- Előétel – mutattam ismét a hozzá tartozó, legszélső evőeszközökre, mikor a nagy, kíváncsi szemeivel felpillantott. – Olyan, mint egy kis ízelítő, a fő fogás előtti kis kóstoló, ami beindítja az emésztést. Sosem hatalmas az adag és nem is azért van, hogy lakjál jól. Párat megkóstolsz és ennyi. Utána jön a leves és a főétel vagy rögtön a főétel. Ahogy jönnek a fogások, úgy indulunk egyre beljebb a tányér felé az evőeszközökben is, szóval ezt egyszerű megjegyezni. Ha nem vagy benne biztos, hogy mit kell használni, simán nézz körül. Vagy nézz engem, úgy terveztem, hogy ott fogok közel ülni hozzád. És desszert – mosolyogtam rá -, igen, maradjunk annyiban, hogy az a süti. Valami édesség vagy különlegesség, ami az étkezés végén van.
- De egy valamit jegyezz meg! Nem csámcsogunk, csukott szájjal rágjuk a falatot, az evőeszközt emeljük a szánkhoz és nem fordítva, a kést nem vesszük a szánkba, nem szörcsögünk és legfőképp – hajoltam közelebb, hogy éreztessem a dolog fontosságát – nem eszünk se a tányér mellé se a földre esett kajából! – Nos, kicsit tényleg többre sikerült, mint egy valami megjegyzése, de azt hiszem, ennyit azért csak elvárhatok tőle, ha tényleg akarja ezt a munkát. Leültem vele szemben, a könyökömre támaszkodtam és fürkésző pillantással vártam, hogy végre hozzákezdjen az evéshez.
- Itt egy tízes – vettem elő a zsebemből egy zöld hasút. – Ez a tiéd lesz a fizetségeden kívül, ha nem rontasz el egy dolgot sem. Ha az egész katasztrófa lesz, akkor... nos... azt majd hagyjuk későbbre - mosolyodtam el sunyin és összefontam az ujjaimat.
avatar
Tibutty Tamity
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 279
Hírnév : 37
Tartózkodási hely : Elmém legbenső zugában, ahol a távol is túl közelivé válik.

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Annabelle Shirley on Kedd Nov. 20, 2012 10:17 am

-De hát egyenes a... Óóó! Azt nem mondtad, hogy vízszintesen vagy függőlegesen.
Azért engedelmesen kihúztam magam, bár így kényelmetlenül eltávolodtam az asztaltól. Kénytelen voltam hát felkapni a tányért, és magam elé tartani, hogy áthidaljam az új testtatásom okozta problémát. Ha valamilyen megmagyarázhatatlan, ésszerű indokkal alá nem támasztható, egészen biztosan nem evilágon kiagyalt oknál fogva vissza kellett tennem a helyére, gondterhelten sóhajtottam fel.
-Esetleg át is vihetnéd a másik szobába, innentől már tök mindegy - dohogtam.
Azért nehéz volt egyszerre gyakorlati és elméleti órát venni, de ezek szerint ez a két mégsem volt olyan sok idő, mint amire számítottam. Őszintén kezdtem gyanítani, hogy a maradásommal inkább a felkészülést segítettem elő, úgyhogy nem is kértem vele olyan sokat, hiszen erre az időre Leonnak is szüksége volt, hogy kitanítson. Erre a gondolatra csak nagyon nehezen tudtam elfojtani egy boldog vigyort. Muszáj megengednie, hogy itt töltsem ezt az időt, hiszen ha elküldene, azzal csak maga alatt vágná a fát. Nem gondolhatja meg magát, ha tényleg ilyen fontos neki ez az akció.
-Oké, lassan eszem és nagyon ünnepélyesen - egyeztem bele vállat vonva. - Bár nem egészen értem, mit vannak ezért úgy oda. Ez csak kaja. Azért kell, hogy ne haljunk éhen. De ahogy akarod.
Felhalmoztam némi rántottát a villámra, és óvatosan egyensúlyozva ellebegettem az apró résnyire nyitott számig, majd komótosan, csukott szájjal megrágtam, végül hang nélkül lenyeltem.
-Valahogy így? - néztem Leonra a feltartott villa tükröződésében.
Előétel, főtétel... Miért kell ennyire bonyolítani az evést? Az első falat is kevés, az talán nem indítja be eléggé az emésztést? Nem hozza meg az étvágyat már az ennivaló illata is? Hiába magyarázott Leon az idióta divatról, továbbra is úgy gondoltam, hogy ennek az egész értelmetlen ceremóniának köszönhetik a hírességek a vékonyságukat. Hiszen éhen halok, mire a második falatig eljutok!
-Jól van na, akkor csak abból eszem, ami a tányéromban van... meg ha a mellettem ülőnek már nem kell az adagja, akkor az övéből... meg ha a tálban még maradt, igazán kár lenne otthagyni... de megígérem, hogy ha valami leesik, akkor az onnantól tabu.
~Ezt nevezem nyomós indoknak, hogy semmit ne szórjak szét!~
-De ha mégis leesik? Mondjuk ha gyíkká változom, sokkal gyorsabban tudom összeszedni. Úgy már mehet? Elvégre egy gyíktól igazán nem várhatja senki, hogy egyenes háttal egyen késsel és villával.
Mivel eddigre már pukkanásig tömtem magam, a szomjúság is egyre inkább kezdte szorongatni a torkomat. Felkaptam hát a vizes poharamat, marokra fogtam, mint mindig, és nagyokat kortyolva belőle csillapítottam a szomjamat. Végezetül még gargalizáltam egy kiadósat, majd miután azt is lenyeltem, hosszú, íves mozdulattal az alkaromba töröltem a számat, de természetesen eltartott kisujjal, nehogy kiessek az úrihölgy szerepéből.
-Tolvaj létedre gyanúsan sokat tudsz az etikettről - jegyeztem meg, miközben a körmömmel próbáltam egy gombadarabot kipiszkálni két fogam közül. - Kezdem azt hinni, hogy nem is csórtad ezeket a cuccokat, hanem pénzeszsák apuci örökségét éled fel.
Az előbukkanó pénzre felcsillant a szemem. Nem is rossz üzlet, ha minden ígéretemre kapok egy tízest.
-Ugyan, mit rontanék el! - legyintettem, aztán megdörzsöltem a hasamat jól összezsírozva a sárga emberkés pólót. - Hű, mindjárt bepössentek! Ugye nem félsz egyedül? - vigyorogtam Leonra pimaszul, ahogy felálltam, és bátorítóan megveregettem a hátát. - Ne félj, mindjárt visszajövök, és megvédelek... Ez meg mi a görcs?
A felsője alatt valami nagyot, valami puhát, ugyanakkor feszesen keményet tapintottam ki. Fogalmam sem volt, mi lehet az, de nem nagyon volt időm a találgatásra.
-Na, jó - ugrándoztam összezárt combokkal, de térdtől lefelé terpeszben. - Szavadat ne feledd, majd elmondod, ha visszajöttem.
Komolyan, ebben a lakásban még pisilni is egy élmény! Mire a kézmosásig eljutottam, máris ugyanaz a boldog mosoly ült az arcomon, mint fürdés után.
-Szóval? - zuttyantam vissza a székemre. - Mit rejtegetsz ott? Esküdni mertem volna, hogy mozgott.
avatar
Annabelle Shirley
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 297
Hírnév : 25

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Tibutty Tamity on Csüt. Nov. 22, 2012 7:13 pm

Vízszintes, függőleges… mégis, hogy, mit gondolt? Egy szivárványon csúszdázva?! Ez a kislány soha a büdös életben nem látta, hogyan esznek az emberek?
- Azonnal rakd vissza! Nem illik, sőt, ha úgy egyszerűbb megjegyezned, tilos elvenni az asztalról a tányért és úgy enned! – néztem rá kissé bosszús, de azért még valamennyire kedves tekintettel, egészen addig, míg tényleg vissza nem rakta. Utána ismét csak elgondolkozva figyeltem minden egyes mozzanatát a következő elbaltázott dologig. Az értetlenkedésére megráztam a fejemet, de nem voltam hajlandó több indokot és logikus magyarázatot kifolyatni a számon, csakhogy végre megértse a világ nagy körforgását.
- Így kell csinálni és kész – válaszoltam a legfrappánsabb mondattal és úgy helyezkedtem, hogy inkább elölről láthassam, min ügyködik. Komolyan mondom, úgy tartottam vissza a lélegzetemet, mintha azon a falaton, (amit a szájához úsztatott) múlt volna, hogy felrobban-e a ház vagy nem. Ráadásul életben maradtunk, ami igazán meglepő volt. – Gratulálok, valahogy így kell ezt csinálni! Már csak azt nem tudom, hogy fogjuk ezt gyakorolni, hogy közben ne nőd ki a ruháidat – ugrattam kis gúnnyal a hangomban és lazult az ujjaim szorítása a keresztbetett karomon. Mégsem olyan reménytelen eset a kis tolvaj, futott át az agyamon és majdnem felsóhajtottam. Ez persze, mintha csak egy nagyon gonosz reménysugár lett volna, úgy úszott el és jött vissza a teljes káosz. Már az ötlet meghallgatása közben is majdnem elsápadtam… végül vettem egy mély levegőt és színtelen hangon folytattam a tanítást. Már, ha ezt annak lehet nevezni…
- Nem szabad senki más ételét elvenni, csakis a saját tányérodról ehetsz! A többi is tabu, érted? Ta-bu – szótagoltam, akár egy hülyének. – Ha kérsz még, szépen kimérsz magadnak a tálból egy újabb adagot, de meg ne próbálj átváltozni, különben attól fogva én magam foglak egy befőttesüvegben tartani. Ezek emberek, félnek a mutánsokról és gyűlölik őket. Az a cél, hogy ne hívd fel magadra a figyelmet, nem pedig, hogy rögtön lebuktass. Ember leszel az emberek között és semmi több. Gyíkká változni csak akkor lehet, ha szükségünk van a feladat teljesítéséhez arra az alakodra vagy pedig én – egy pillanatig ízlelgettem az „utasítani” szót – kérlek meg rá – jelentettem ki, még mindig azon a színtelen, lassú tempójú hangomon. Mikor elkezdett inni egy-két pillanatig néztem a görcsös kezét, végül hagytam a csudába. Ugyan, nem kell mindent egyszerre a fejébe tömni – aztán nem jegyez meg semmit és akkor cs*szhetem.
- A vizet inni kell. Lenyeled és semmi több… A szalvéta, pedig nem csak dísznek van ott – szóltam rá zsörtölődve, mikor megláttam a száját közelíteni a ruhájához. Kissé elfordultam, hogy legalább pár pillanatig ne kelljen látnom a két (néha négy) lábon járó káoszistennőt. Istenem, mit vállaltam én el?! Néha komolyan nem tudtam, hogy én egyszerűen bolond vagyok vagy egy meggondolatlan bolond. A gyanúsítgatásán kuncogtam egy sort, miközben összerakosgattam a koszos tányérokat. – Talán igen, talán nem. De hát ki tudhatja, mert én biztosat nem mondhatok, hiszen csak egy hazug tolvaj vagyok, akinek egy szava sem igaz – villantottam felé egy szúrós mosolyt csakhogy borzoljam kicsit az idegeit és hogy bizonytalanságban tartsam. Hogy szerettem-e húzni más ember idegeit? Néha. No, nem voltam olyan gonosz, de mondjuk Mikey tökéletes alany volt erre. Ráadásul, ha teljesen mást hisz, még talán az is jó nekem, hiszen, ha végigcsináljuk a melót, utána ki tudja ki fog rajta keresztül keresni engem. Persze kicsi volt a valószínűsége, de a paranoia nagy úr, főleg az elmúlt pár hónapban, pedig…
A hátlapogatás, mit ne mondjak, váratlanul jött. Nem is gondoltam, mire számítok. Talán, hogy tartja a tisztes egy méter távolságot vagy soha a büdös életben nem fog közelebb jönni egy ilyen szörnyű és ijesztő alakhoz, akit egy serpenyővel kell agyon csapni, hogy meg ne sántuljon. De beigazolódott az, hogy sosem szabad elgondolkozni, különben vesztettél. Még az-az egy-másfél perc sem segített, hogy valami igazán hihető és logikus választ találjak ki. Hiába, mutánsnak lenni szívás. Egy szörnyeteg csak, akinek a gyengéje két hatalmas vitorla a hátán… Bár Tess óta ez a keserű szájíz kezdett halványulni. Enyhülést hozott a mosolya és a pillantása. Nem tudtam megmagyarázni, de a lányban volt valami, ami elhitette velem, hogy nem vagyok egy génmanipulált korcs. Ő volt a megmentőm, az akinek el tudtam hinni mindent. A szőke hajú porcelánbabára gondolva elszorult a torkom, de szerencséje időben meghallottam Ann közeledését. Minden volt csak nem kecses, ahogy talpcsattogással robbant be ismét a konyhába. Háttal álltam a mosogató előtt, mindkét kezem szinte könyékig vizes volt, mellettem már fel voltak halmozva a koszos tányérok, míg a pult mellett a földön, ott virított egy söprű és egy lapát. Hihetetlen, hogy még mindig minden ott van, ahol hagytam két hónappal ezelőtt! Sokkal egyszerűbb volt megtalálni...
- Semmi különös, amit az orrodra akarnék kötni – legyintettem, hogy tényleg semmiségnek vegye -, inkább gyere ide, fogd meg a lapátot és söpörd fel a földre leesett kaját. Mielőtt megkérdezed, utána nem eheted meg a lapátról, hanem kidobod! Ha itt akarsz addig maradni, be kell segítened a házimunkában. Nem fogok eltakarítani utánad, az a te felelősséged, nem vagyok az anyád – mondtam a lehető legvidámabban, hogy lehetőleg sikeresen eltereljem a figyelmét a kabátos incidensről. Legalább veszekedjen, ellenezze a dolgot, vagy valami… Ha pedig valami csoda folytán mégis felsöpört, elégedetten bólintottam és kedvesen rámosolyogtam.
- Köszönöm Bogyó – szólaltam meg, majd elzártam a vizet. Komolyan gondoltam, amit mondtam. Minden energiatúltengése és tramplisága ellenére, szerethető, jószívű lánynak tűnt. Persze a régi, gyanakvó énem, nem engedte, hogy ez bármiben is befolyásoljon egyenlőre, csak egy idegen volt, akit bizalmatlanul szemlélt és megtartotta a két lépés távolságot. Kimentem a konyhából, miközben a folyosón lévő órára esett a pillantásom, majd betérve a nappaliba, a sötét ablakra. Kint már szinte minden feketeségbe burkolózott, csak a közeli, hatalmas házak ablakaiból szóródott ki a fény, a csillagok fényét elnyomták az utcai lámpák fényei, de még így is gyönyörű volt... - Isten hozott itthon. Legalább erre a pár napra.
avatar
Tibutty Tamity
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 279
Hírnév : 37
Tartózkodási hely : Elmém legbenső zugában, ahol a távol is túl közelivé válik.

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Annabelle Shirley on Csüt. Nov. 22, 2012 11:39 pm

-Legfeljebb majd használom a tieidet - gonoszkodtam vissza. - Úgyis akkorák, hogy terhesen is beléjük férnék vagy háromszor.
Nem rémlett, hogy kiskoromban úgy ettem volna, mint egy disznó, de az már nagyon régen volt. Már alig derengtek azok az idők, amikor még jólnevelten fészkelődtem az asztalnál, szalvétával az ölemben, evőeszközzel a kezemben, amiket rendeltetésszerűen is használtam (Ennél a gondolatnál kirántottam a villát a hajamból, amivel egy gubancot próbáltam eltávolítani), és volt, aki odafigyeljen minderre, hogy egy napon igazi úrihölgy váljon belőlem, de legalábbis kellőképpen közel álljak hozzá. Elszoktam már tőle, hogy az ilyesmik fontosak legyenek. Viszont most nagyon is azok voltak, ezért igyekeztem felidézni és be is tartani azokat a szabályokat, amelyekre Leon most emlékeztetett.
-Nem, nem értem, elszótagolnád még egyszer? - nyújtottam ki rá a nyelvemet pimaszul.
Persze már nem volt ekkora a szám, amikor a befőttes üveggel kezdett fenyegetőzni. Nem fűztek hozzá szép emlékek. Így aztán miután elkaptam róla rémült tekintetemet, lehajtott fejjel, ökölbe szorított kezeimet a térdemen pihentetve bólogattam. Hirtelen már nem is tűnt olyan hasznosnak vagy mókásnak, hogy Leon annyival nagyobb nálam. Nagyon nem akartam, hogy bezárjon egy befőttes üvegbe...
-Oké - adtam meg magam halkan suttogva.
Hogy legalább a szalvétával ne haragítsam még jobban magamra, engedelmesen törölgetni kezdtem vele az összemaszatolt pólómat, majd megszeppent udvariassággal nyújtottam felé, hátha neki is kell, a vizet pedig a további szájöblögetés kihagyásával nemes egyszerűséggel lenyeltem, bár kissé kellemetlen érzés volt, mivel több kortynyi adagra terveztem, de isten ments, hogy ezen is fennakadjon, mert akkor aztán jön az a befőttes üveg.
Mosolya aztán és tréfálkozása valamelyest oldotta a feszültséget, és én is össze tudtam hozni egy sejtelmes mosolyt.
-És te miből gondolod, hogy nekem tényleg Annabelle a nevem, kolléga?
Persze ez felvetette bennem a kérdést, hogy na és én honnan veszem, hogy neki tényleg Leon a neve. Tényleg tulajdonképpen miért is hiszek neki? Hiszen úgy van, ahogy mondja: tolvaj, megbízhatatlan bűnöző. Ugyanakkor, ő is tudhatta, hogy tőlem nem kell tartania, ugyan mivel tudnék én ártani neki, még ha tudnám is a nevét? Én csak egy koszos csövi vagyok. De még ha igaz is (az, hogy nem igaz), akkor mi van? Kamu nevet adott meg, nagy ügy! Pár napig ismerjük csupán egymást, aztán alá szolgája. Addig legalább tudom hogyan szólítani. Szóval semmi értelme ennek a konspiratív spekulációnak, hiszen nincs jelentősége. Leont mondott, úgyhogy függetlenül attól, hogy k is valójában, Leon lesz.
-Jaj, Leon, Leon, de pocsék vagy te ebben - csóváltam a fejem, miközben a tabu kaját söprögettem a földről. - Mondtad volna, hogy értéktárgyakon kívül madárlopással is foglalkozol, amennyire érdekel, simán rádhagytam volna, hogy két kőszáli sast rejtegetsz az otthonkád alatt. Hát minek így idegeskedni? Mondanám, hogy mutáns vagy, de már megszoktam, hogy az egyeseknek káromkodásszámba megy, azt meg egy úrihölgy ugye nem csinálhatja. De akkor maradjunk csak a Dickensi fordulatnál. Torzszülött vagy? Valami undorító kinövésed van a hátadon? Na, ki vele! Én is megmutattam neked, mi a helyzet nálam, most te jössz. Főleg, ha fontos, tudnom kell, kivel dolgozom együtt.
Rövid keresgélés után megtaláltam a szemetest, úgyhogy fintorogva bár, de kidobtam a vacsora maradékát, majd a lapátot a vödörnek támasztottam, a seprűt meg a falnak.
-Bogyó! - morogtam szemforgatva, majd Leonhoz fordultam. - Annabelle, oké? Csak szívóztam. Annabelle.
Mivel nem úgy tűnt, mintha további fogásokra számíthatnék (nem mintha ezt a feszülő gyomrom különösebben gyászolta volna), főleg, hogy ki is ment a konyhából, követtem a nappaliba. Ott lehúztam a pokrócot a kanapéról és felmutattam Leonnak.
-Nem gond, ha ezt használom?
Ha átengedte nekem, bebugyoláltam magam a puha plédbe, majd az egyik radiátor mellé kuckóztam. Szavai megmosolyogtattak, de már a szememet is alig tudtam nyitva tartani. A tele has, a kellemes meleg, a kényelmes sarok még inkább rákontráztak a nap végi ólmos fáradtságra, arról nem is beszélve, hogy elég fárasztó órák álltak mögöttem.
-Van még valami, amit át kell vennünk, vagy alhatok? - motyogtam laposakat pislogva, fejemet a radiátornak döntve.
avatar
Annabelle Shirley
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 297
Hírnév : 25

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Tibutty Tamity on Pént. Nov. 23, 2012 7:34 pm

A visszavágásaira és felvágott nyelvére vagy egy halk kuncogás vagy egy apró mosoly volt a válaszom. A hangulat hirtelen megfagyását, a feszültséget és az aggódást a szemében hirtelen nem tudtam mire vélni. Hiszen a fenyegetéseimet tényleg nem gondolhatta komolyan, ugye? Jaj, Tibu, neked is egy ilyen hányattatott sorsú utcagyereket kellett összekapirgálnod! Nem tudtam, hogy az empátia csökött kis próbálkozása akart lábat vetni a szívemben vagy egyszerűen csak nem tudtam hová tenni a befőttesüveggel szembeni aggódását. Ne mondja azt senki, hogy már bezárták egybe… Bár, ha jobban belegondoltam, sosem lehetett tudni. Az igyekezetét is szinte már megszeppenten néztem, hiszen most én voltam a gonosz, bár fogalmam sem volt, miért. A szalvétát egy ideig tanácstalanul néztem a kezemben, majd bedobtam a kukába, miközben nem kérdeztem egy szóval sem, hogy miért csinálta ezt.
- Semmiből. Egyszerűen játszom a szerepemet és megpróbálom elhitetni veled, hogy elhiszem, hogy ez az igazi neved – feleltem vidáman, tovább bonyolítva a dolgot és miközben elmentem mellette összekócoltam a haját, hogy még ezzel is idegesítsem. Legalább most már frissen volt mosva (a jól beivódott, azért most már enyhülő szag mellett is).
Azon nem lepődtem meg, hogy nem hagyta annyiban a hátlapogatáshoz kapcsolódó dolgokat, végül is ez tényleg egy gyenge próbálkozás volt. Mégis, egy próbát megért, de mily bosszantó és egyben szerencse – okos volt. A maga csiszolatlan módján… Az egyik tányér kicsúszott a kezemből és hangosan csörömpölve esett a mosogató aljára. Madár? Honnan veszi, hogy madár? Elhagytam volna a tollaimat? Egy gyors szemlét tartottam magam körül és megigazítottam a felettébb szűkös kabátot, ami alatt a hatalmasságának ellenére se fértek el a szárnyak rendesen. Mit ne mondjak, kezdtek már eléggé zsibbadni a természetellenes összepréseléstől. Sosem ez volt a lehető legjobb módja az elrejtésnek - de más módja nem létezett. Inkább nézzenek púpos szörnyetegnek, mint üldöznivaló mutánsnak. Szerencsére minden a legnagyobb rendben volt, sehol egy árulkodó bizonyíték vagy kilógó szárnyvég. Tovább folytattam a mosogatást és a mutáns szóra elhúztam a számat – hát igen, voltak olyan napok, mikor valamiért jobban gyűlöltem a fajtánkat a kelleténél. És a mai sem volt kivétel…
- Ó, szóval egy tapintásból meg tudod állapítani? Hát, igen, akkor nincs mese, lebuktam, imádom a döglött madarakat a hátamra kötözni – feleltem epésen, majd felsóhajtottam. – Tudod, hogy utálom, hogy ha valaki ilyen erőszakos? Ráadásul egy úri hölgyhöz sem méltó, ha már itt tartunk. De ha ennyire tudni akarod, igen. Mondhatjuk, hogy torzszülött vagyok, semmi sem állhatna ehhez közelebb. Elégedj meg ennyivel, semmi lényeges nincs benne. Tekintsd leckének, hogy visszatartod a kíváncsiságodat: egy úri hölgy nem akaratos és túlzottan kíváncsi.
- Sajnálom a Bogyó jobban illik hozzád, ráadásul nekem is jobban tetszik – kacagtam fel vidáman, mikor mégis felvállalta az Annabelle nevet. Miután kiértünk a konyhából, a víz csobogásának megszűnésével tényleg lepelként borult rá a lakásra a csend és vele együtt a fáradtság. Pont úgy, ahogy a lányra is, akit a szemem sarkából tartottam szemmel.
- Talán praktikusabb lenne, ha a pokrócot a kanapén hagynád és te feküdnél fel – ajánlottam fel nagylelkűen, miközben az éjsötét eget bámultam rendületlenül. A késztetés egyre nagyobb lett bennem, vonzott a mélység. Ezek utána az sem nagyon érdekelt, hogy ha a radiátor vagy a kanapé mellett dönt. Tiszta volt, szóval nekem mindkettő megérte, vagy legalábbis nem tett volna kárt egyikben sem a koszos ruhájával. Azért a vendégszobát még nem ajánlottam fel, de nem tudtam megfogalmazni vajon miért ódzkodtam. Talán holnap… Úgyis nehéz nap vár rá, a maga könnyű módján. – Nincs már semmi – ráztam meg a fejemet -, aludj nyugodtan. – Holnap úgyis kemény meló vár rád, szóval használd ki, akartam mondani, de végül meggondoltam magam. Ne rontsuk el az álmait… De miért ne?! Nem értettem. Egy koldus, semmi több!

Úgy másfél óra után, mikor már biztos lehettem benne, hogy alszik, rázártam a vendégszobára az ajtót és benne hagyva a kulcsot a zárban, kinyitottam az ablakot. A fürdőszoba romokban hevert, ami miatt majdnem felkeltettem a lányt. Mocskos víz, szétöntött tusfürdők, samponok, összemorzsolt pezsgő tabletták, feltúrt szekrények. Muszáj volt kijutnom a házból, hogy lélegzethez jussak. Új éjszakai szórakozás után néztem. Valahogy nevetségesnek tűnt, hogy mindent bezárok, de fő az óvatosság, gondoltam és a hideg, csípős esti levegőbe beleszagolva, kiugrottam az ablakon. A levegő süvítése és a fagyos szembeszél felélénkített. Jót tett egy kis szabadság. Egy apró egyedüllét, az oly földhözragadt emberi láncok lerázása. Lenézni a futkosó, még az éjjeli órákban is szánalmasan hajtó emberi forgatagra. Ilyenkor volt bennem egy csöppnyi felsőbbrendűség érzet, hogy felettük állok. Érinthetetlen voltam nekik, csakúgy, mint ők nekem, miközben teljes fesztávolságában kitártam a szárnyamat, megnyújtóztattam az elgémberedett „végtagomat”. Lustán csaptam egyet néha. Mondom, jót tesz a pillanatnyi szabadság. Könnyebb elviselni az életet, mikor vissza kell ereszkedni a földre és ismét csak egy mutáns leszek a sok közül.

Leguggoltam előtte, az arcától körülbelül harminc centiméterre volt az enyém és kíváncsian nyílt, csillogó szemekkel néztem a megrezdülő szempillákat. – Good morning Sunshine… Annabelle… Bogyó… - Miután, ha jó két percig nem történt semmi, nagyobb fokozatra kapcsoltam és óvatosan megráztam a vállánál és ismét, kellemes, halk baritonon duruzsoltam neki. Nos, ha ez sem jött be. – INGYEN PALACSINTA!!! – kiáltottam el magamat. Azért elgondolkoztató volt, hogy a módszerem túl durva-e vagy épp túlságosan finom. Hiszen a palacsinta már rég ott tornyozódott a konyhában, azonban az üvöltözés, főleg ilyen közelről... Mondjuk egy párnával is megdobhattam volna, csakhogy tartsam a távolságot. Ám nem tehettem róla, kitűnő hangulatban voltam az esti kiruccanásom óta.
avatar
Tibutty Tamity
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 279
Hírnév : 37
Tartózkodási hely : Elmém legbenső zugában, ahol a távol is túl közelivé válik.

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Annabelle Shirley on Vas. Nov. 25, 2012 7:31 am

-Hé, elfelejted, ki is vagyok - emlékeztettem huncut vigyorral. - Az a dolgom, hogy egy gyors tapintásból is azonnal tudjam azonosítani, hogy valami megéri-e a vesződést, esetleg be tudjam lőni, menyire kell félnem. Gőzöm sincs, mit rejtegetsz ott (mert nyilván rejtegeted, ne mond nekem, hogy egy fűtött lakásban akkora nagy szükséged lenne erre a kabátra), de tollas és mozgott - vontam vállat, majd ezt a mozdulatot megismételtem, amikor ,,bevallotta", mi is lapul ott. - Semmit sem szoktak közelebb helyezni a torzszülöttséghez, mintha valaki mutánsnak születik. Javíts ki, ha tévednék. Bár nem értem, miért csapsz ekkora hűhót körülötte, tekintve hogy én is az vagyok. Tudod: torzszülött.
Az utolsó szó után két csuklómat az arcomhoz szorítottam, miközben ujjaimat abnormális, görcsös rángással mozgattam, és fennakadó szemekkel, oldalra lógó nyelvvel és félig tátott szájjal produkáltam valami artikulálatlan hörgést, miközben szaggatott léptekkel kezdtem Leonhoz közeledni.
-Aaaaagyat! Aaaaaagyat! Bogyó... enni... aaaaaagy!...
Aztán vigyorogva abbahagytam a paródiát, és egy legyintéssel ismét emlékeztettem rá, mennyire felesleges ennyire óvakodnia az őszinteségtől. Mégis kinek nyomnám fel? És miért? De hát ő tudja. Ha még mindig tagadni akart, hajrá. Emiatt ne legyen rossz napja.
A kanapé felajánlására először csak megdermedtem. Elég szokatlan volt számomra a bútorok használata, főleg az ágyé (vagy kanapéé, ami jelen esetben végül is ugyanaz volt), talán mert az ember abban tölt a legtöbb időt egy huzamban, még ha nincs is közben öntudatánál. Megerősítést várva néztem Leonra, hogy ha akarja, még visszavonhatja az invitálását, de ha erre nem került sor, először lassan, óvatosan közelítettem meg a fekhelyemet, de aztán, ahogy kiskoromban a strandon a medencébe, úgy huppantam most ide, ebbe a puha finomságba boldog ujjongással.
-Akkor jó éjszakát, Leon - ásítottam, miután kényelmesen elfészkelődtem a pokróc alatt a szokásos magzatpózba rendeződve, aztán már félálomban, csukott szemmel még motyogva hozzámormoltam: - Ne félj, nem... hhh... mondom el senkinek... hogy mekkora... hhh... torzszülött zombi vagy... hhh...
Innentől filmszakadás. Másnap reggel már erre is homályosan emlékeztem, és nem is voltam benne biztos, hogy egyáltalán megtörtént. Nem mintha annyi időm lett volna ezen töprengeni. Már Leon első közelről elsuttogott szavára felébredtem, hiszen az évek alatt hozzászoktam, hogy úgy aludjak, mint egy nyúl, vagyis az első gyanús neszre felébredjek, legyen az akármilyen halk. Aztán jött a szokásos trükk: visszatartom a lélegzetem és nem mozdulok, hogy azt higgye halott vagyok. Ez a nagyjából fél perc elég volt ahhoz, hogy gyorsan utánagondoljak, hol is vagyok. Az utcán kellett volna lennem, de valami puhán feküdtem, ami kényelmes volt, ez már nem stimmelt, de ráadásul még a pokróc, amivel takaróztam kellemesen melegen is tartott, ezen kívül pedig csend volt körülöttem. De ki lehet ez a kétségtelenül férfiember itt mögöttem, aki jó hogy nem közvetlenül a fülembe beszél? Hol vagyok? És hogy kerültem ide? És ki az a Bogyó? És ha már itt tartunk, miért... ÚRISTEN, HOZZÁMNYÚLT!!!
Rémült igyekezettel pattantam fel, és szűkölve húzódtam a kanapé másik végébe, ahol magam elé rántottam a pokrócot, hogy csak a szemeim látszódjanak ki, amikkel ijedten néztem a támadómra, aki volt olyan dög, hogy már megint Bogyónak hívott, pedig már tegnap este megmondtam, hogy... Várjunk csak! Ja, ez Leon. Jól van, akkor a pokrócot is lejjebb engedhetem. Aztán eljutott az agyamig a kiáltás lényege, amitől elsőre csak megint védekezően begubóztam, de aztán bombaként robbantam ki a fedezékemből, hogy orkánként rongyoljak ki a konyhába Leont is félrelökve.
-Enyém!
Ott aztán a székekkel mit sem törődve azonnal a terített asztal mögé vágódtam, hogy rávessem magam a reggelire, aminek már az illatától is követelőzően nyikordult meg a gyomrom, de még időben észbekaptam. Kissé durcásan fontam össze a karjaimat a mellkasom előtt, ahogy a talpammal türelmetlenül dobolva a földön fordultam Leon felé, ha esetleg nem tartotta velem a tempót.
-Eszembe ne jusson, igaz? - fintorogtam. Aztán mégis halvány, pimasz mosolyra húzódott a szám, ahogy eszembe jutott valami. - Az úrihölgyeknek ki szokták húzni a széket, nem? Na, gyerünk, legyél igazi gentleman, mint abban a filmben, hogy példát vehessek rólad.
avatar
Annabelle Shirley
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 297
Hírnév : 25

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Tibutty Tamity on Vas. Nov. 25, 2012 6:40 pm

Elgondolkoztatóak voltak a lány szavai és ahogy magyarázott, egyre kevésbé lett értelme, hogy miért is titkolom előtte a mutánsságom tényét. Őt utánozva rántottam meg a vállamat.
- Paranoia és megszokás – mosolyogtam rá olyan tekintettel, hogy nézze el ezt az egy hülyeséget. – Különben is, egy idő után elfelejtem, hogy Miss Csatornapiszoknak adok tetőt a feje fölé, szóval elkövethetek néhány hibát, mikor félálomban felébredek. – Mikor grimaszba vágta az arcát és „ijesztően” elindult felém, hangosan és szívből kacagtam fel, majd magam elé kaptam egy törlőrongyot, hogy pajzsként használjam. Nem is emlékeztem rá, mikor nevettem így utoljára… - Megadom magam! Megadom magam!
Az utolsó mosolydarabka tűnt el az arcomról, ahogy beléptem a nappaliba. A kételyt közvetítő pillantására csak keresztbe fontam a karomat a mellkasomon és kitartóan néztem vissza rá, addig, amíg el nem helyezkedett a felkínált kanapén. Szórakoztató volt látni a felszabadult, majd egyre álmosabb arcát, ahogy bekucorodott az alváshoz. Ki tudja, talán még aranyos is lehetett volna a jelenet, ha nem mormolt volna el még egy utolsó mondatot a végén. Fejcsóválva kapcsoltam le a villanyt és mentem ki a szobából.

Nos, szögezzük le, a reggeli ébresztést nem így akartam csinálni. Ugyan, ki gondolta volna, hogy az első reakciója a menekülés lesz? Egyik szemöldökömet a magasba emelve, leesett állal néztem az ijedt szemébe, de mire felocsúdhattam volna meg is nyugodott, sőt, el is tartolt, aminek következtében, majdnem a kanapéra estem. Reményveszetten felsóhajtottam és úgy követtem a konyhában, ahol a világ legszúrósabb szemeivel figyelte a jöttömet. Szinte már jó, hogy le nem cseszett, amiért ilyen lassan szedem a lábamat. Az én szemem is összeszűkült, ahogy megláttam a türelmetlen tekintetét, de mikor azzal a félreérthetetlen mosollyal tovább folytatta a mondanivalóját, az én szemem is felcsillant. Ugyan, ez kihívás volt… Kihúztam magam, egy jól kimért lépéssel közelebb mentem, felvettem a legkomolyabb és legünnepélyesebb arckifejezésemet, aminek következtében szinte a légkör is megváltozott, egyik kezemet a hátam mögé raktam, a másikkal pedig finoman a tenyerembe vontam az övét. Lenéztem rá, még udvariasnak mondható vágyódással és elismeréssel mértem végig. Gentleman kell? Hát, tessék...
- Mademoiselle, maga bár még nem úri hölgy, mégis, igazán elbűvölő a mai reggelen. Bearanyozza és megédesíti az étkezés óráit a jelenléte – mondtam mélyen búgó hangon, franciául, miközben egyenes háttal meghajoltam és a szám felé emeltem a kézfejét, majd az etikett szerint, épphogy nem érintettem meg a számmal. Ebben a pózban maradtam pár pillanatig, miközben szemöldököm alól lassan felnéztem rá, mintha röntgentekintetemmel átlátnék rajta, végül kiegyenesedtem, a kezénél fogva az asztalhoz vezettem, és ahogy kérte, kihúztam neki a széket, megvártam míg a szék elé megy és miközben leült, kissé beljebb toltam, hogy elérhető távolságban legyen az asztaltól és a kikészített villától, késtől és tányértól. - A szalvétája Mademoiselle, ne felejtse el az ölébe rakni. - Húztam elő a kabátujjamból egy ujjmozdulattal a hófehér szalvétát és mint valami ereklyét tartottam felé. Elléptem tőle, leültem egy másik székre vele szemben. Szerencsére most nem kellett a széket oldalra fordítanom, hogy a háttámlája ne akadályozza a szárnyaimat, hiszen az alacsony (vagy inkább a másikhoz képest, normális) szintű étkezőasztalnál foglaltunk helyet. Könyökömet felraktam, majd az ujjaimból sátort formázva hajoltam előrébb.
- Lássuk mennyit tanultál. – Hát igen. Még a világ egyik legszentebb dolga, a reggeli is próbaként végezte a listámon.
avatar
Tibutty Tamity
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 279
Hírnév : 37
Tartózkodási hely : Elmém legbenső zugában, ahol a távol is túl közelivé válik.

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Annabelle Shirley on Kedd Nov. 27, 2012 7:37 pm

Először azt hittem, Leon elküld a bús fenébe, hogy ne szórakozzak itt vele, hanem üljek le, fogjam be, és egyek végre. Mondjuk az se lett volna kifejezetten ellenemre, hiszen isteni illata volt ennek a palacsintának, a hasam annak ellenére is hisztériázni kezdett a hatására, hogy még bőven éreztem a tegnapi kiadós vacsora súlyát. De nem. Ehelyett egészen pontosan azt tette, mint a filmbeli úriemberek, még a komótos járása is abszolút passzolt hozzá. Ahogy megfogta a kezemet, azért eléggé összerezzentem, és egy ösztönös mozdulattal rántottam ki az ujjai közül. Utána azonban szinte azonnal észbe kaptam, és egy bocsánatkérő, szégyenlős mosollyal korrigáltam a bakit, hogy a székemhez vezessen. Hiába, pár óra luxus még nem ölhet ki belőlem minden elővigyázatosságot.
-Köszönöm, monsieur - biccentettem, a köszöntésére hasonlóképpen a lehető legsznobabb hanglejtéssel. - Bár igazán nem gentleman-like azt állítani, hogy ne volnék úri hölgy. A végén még tán azt is feltételezné, hogy a tiarám holmi tízkarátos kavicsokkal van kirakva. Ugyan kérem, ne beszéljen butaságokat.
De aztán folytatta. Bár tudtam, hogy csak mókázik, mint én, azért rendesen belepirultam a bókjaiba, amikor pedig egyre közelebb emelte a szájához a kezemet, elkerekedett szemmel téptem ki ismét az övéből.
-Ne már - morogtam, miközben majd' elsüllyedtem, és idegesen szorongattam a kezemet, amelyet nem tartottam elég méltónak ahhoz, hogy egy Leonhoz hasonló gazdag és fontos ember az ajkaihoz érintse. Meg egyébként is, még csak az kéne!
-Nem flamózhatnánk inkább végre? - motyogtam, miközben kizártnak tartottam, hogy a szemébe nézzek.
Ha még ezek után is segített a székkel, akkor azt azért hagytam neki, majd miután engedelmesen fenékre tottyantam, ahogy alám tolta az ülőkét, rögtön a reggeli után nyúltam. Egyszerre csak egy lepényszerű palacsintát emeltem a tányéromra az odakészített csipesszel, majd idegtépően ráérős mozdulattal kanalaztam rá egyetlen kanál eperdzsemet és ugyanennyi juharszirupot.
Hogy mennyit tanultam? Gondolom, szerinte szánalmasan keveset, és valóban nem jutott idő tegnap este sok mindenre, de nekem már ez is éppen elég volt. Viszont, hogy ne okozzak csalódást, késsel-villával láttam neki az icipici falatoknak, amiket csukott szájjal rágtam, hangtalanul nyeltem le, a böfiket meg mélyen elnyomtam magamban, sőt, hogy jó pontot szerezzek, még a szalvétámat is az ölembe terítettem.
-És akkor mi van ilyenkor? - néztem rá kérdőn, természetesen miután lenyeltem a már szétpépesített milliméternyi kis palacsintadarabkát. - Cseverészünk az időjárásról meg az egészségünkről? Abban a filmben, amit láttam az egyik egyetemi előadáson, a gazdagok lóversenyre is jártak. Szokták még azt csinálni? Csak mert arról fogalmam sincs.
Szándékosan elbagatellizálva épp csak a szám sarkait töröltem meg, mielőtt a vizespoharamba kortyoltam volna (szóval a mutatóujjamra borított szalvétát épphogy csak a bőrömhöz érintettem).
-Egyébként pedig ki is leszek én ott? - folytattam visszatérve a palacsintához. - Mármint feltételezem, ezek az emberek ismerik egymást, engem meg a kutya sem hívott meg. Neked feltételezzem, van meghívód, szóval adja magát, hogy együtt megyünk. Szóval? Húgod? Asszisztensed? Nem lehetsz sokkal idősebb nálam, szóval az apa-lánya viszonyról lemondhatsz. Csak azért kérdezem, mert nem ártana valami egyszerű háttértörténetet kialakítani, nehogy rákérdezzenek, aztán rögtön két verziót is halljanak, amiben csak a nevek egyeznek.
A palacsintám elfogyott, és bár igen szívesen vettem volna magamnak még egy párat, ezúttal úgy döntöttem, igazán mindent megteszek, hogy jól nevelt legyek, és ezért akár a repetáról is lemondjak.
-Áh, bocs, de ez túl finom - nyúltam mégis a következőért. - Ugye nem keltél hajnalban, hogy elkészítsd? Ugyan, Bogyó kevesebbel is beéri, tudod jól - bokszoltam vállon vigyorogva.
avatar
Annabelle Shirley
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 297
Hírnév : 25

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Tibutty Tamity on Csüt. Nov. 29, 2012 4:48 pm

Bár a kézfogáson még kellett mit gyakorolni, egyáltalán nem érdekelt abban a pillanatban, mikor válaszolt. Zavarban van? Vicces volt látni, hogy a nagy magabiztossága eltűnik? Kit érdekelt?! Majd leesett az állam attól, hogy megértette a franciát. Hogy? Most én egy művelt fiatal lányt láttam magam előtt vagy egy hajléktalan kis koszost, nem tudtam eldönteni. A meglepetésemet nem bírtam és nem is akartam leplezni, csak egy elismerő bólintást engedtem meg, utána kihúztam neki a széket és leültem. Sasszemmel figyeltem az étkezését egészen az első falat lenyeléséig.
- Tudod, tele vagy meglepetésekkel. Kellemes meglepetésekkel. Nem lehet téged kiismerni és ez tetszik – mosolyogtam el elégedetten. Nagyon jó alany volt. – És de már, komolyan gondoltam. Hülye az, aki miatt az utcára kerültél. Értékes ember és mutáns vagy, hidd el, mondjon bárki bármit az utcán. Egyébként az evéshez még hozzá tenném, hogy ne látszódjon az arcomon a koncentrálás. Olyan, mintha gyászolnál valakit. Kicsit engedd el magad, nem kell karót nyelten ülni. Csak elegánsan.
- Nem, a lóversenyt felejtsd el, itt csak üzletről lesz leginkább szó. Legegyszerűbb, ha valamit nem értesz, visszakérdezel, nem szégyen az sosem. Kivéve a műkincsekkel kapcsolatban, majd adok pár könyvet, bejelölgettem, hogy miket kellene átnézned. És néhány embert nem árt ismerni, még csak hallásból is – magyaráztam és a már odakészített újabb fényképeket az evő lány elé toltam. – A szőke asszony a város egyik legjobb bírónője, néhányszor igazán jól jött Mr. Petersonnak, hogy ilyen jóban van vele, a neve Rita Cox. Épp válófélben van, tehát ez a fogadás neki egy nagy versengést fog jelenteni neki a férjével, Stephen Cox-szal szemben. Egy nagy befolyással rendelkező afrikai vállalkozót jobb, ha megjegyzel, Mardou Mohja. Veszélyes egy ember és becsvágyó, csakúgy, mint a bírónő, szóval velük nem kellene összefutnod. Ott lesz még egy régiségkereskedő, Thomas Young, szelíd a természete, de ha nem figyelsz hamar ki tud beszélni a bugyidból, csakúgy mint a pénzedből. Nagyon felfelé ível a karrierje, mióta beállt társtulajdonosnak Richard Peterson cégéhez. Aaron Frewen-nek pedig egy őrzővédő cége van, de most vendégként fog megjelenni a partin. Tőle nem kell tartani, ráadásul jó viszonyt ápolok vele, ártalmatlan. Nézzük, még ki lehet… Ó, Drake Artmenson, állítólag egy zenekiadója van, de többször megvádolták a maffiával való üzletelés miatt. Mindig kimagyarázta magát. – A képeket arrébb raktam és odaraktam melléjük egy tucat papírost, ami a meghívott vendégek listáját tartalmazta. – Olvasd át párszor, a többiek nem olyan lényegesek. Színészek, rendezők, producerek.
- Én egy középosztálybeli fotóművészt fogok alakítani, aki épp most jött vissza a külföldi bemutatóiról, Brent Samuel Winchester. Nőtlen, az a nagy álma, hogy híres emberek mögött dolgozó embereket jelenítsen meg a képein. Keveset beszél, igazi művész alkat. Te leszel a plusz egy vendégem, mondjuk a... - elgondolkodtam egy pillanatig. - Mondjuk a húgom, Alexis Winchester. Még tanulsz az egyetemen, hogy mit az rajtad áll és szeretnéd megnézni a régiségeket és megismerkedni pár új arccal, hogy kialakítsd a kapcsolataidat. De ha nem jó, csak szólj - dőltem hátra, mikor végzett az evéssel. Látszott, ahogy őrlődik és szinte a tányérhoz szegezte a tekintetével a finom palacsintát, míg végül megadta magát a kísértésnek. Ezen nem tudtam nem elmosolyodni és a vállba bokszolás után csak megráztam a fejem.
- Nyugodtan egyél, azért van. És úgysem tudtam aludni, unatkoztam. Gondoltam felhizlallak egy kicsit, mint egy jóságos nagymama... - morogtam.
avatar
Tibutty Tamity
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 279
Hírnév : 37
Tartózkodási hely : Elmém legbenső zugában, ahol a távol is túl közelivé válik.

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Annabelle Shirley on Csüt. Nov. 29, 2012 9:29 pm

Értetlenül meredtem rá, miközben újabb falat palacsinta tűnt el bennem. Leon ma különösen jókedvűnek tűnt, jobbkedvűnek, mint tegnap mindenesetre, aminek bár örültem, de jelen lelkesedését nemigen tudtam hova tenni.
-Milyen meglepetésekkel? - kérdeztem össze-, egyik oldalon meg felhúzott szemöldökkel. - Azért nem vagyok én olyan kiismerhetetlen, de nincs egy napja sem, hogy először találkoztunk, ennyi idő alatt meg nem lehet valakit teljes részletességgel megismerni. Nem kell engem túlmisztifikálni, ha kíváncsi vagy valamire, csak kérdezz, és én válaszolok. Kivéve ha a családi csokis kuglóf receptjét akarod tudni, azt viszem a sírba.
Ez utóbbi persze csak vicc volt, nem éltem annyi ideig a családommal, hogy elérhessem azt a kort mellettük, amikor már ilyesmikkel is foglalkoztam, úgyhogy ha volt is ilyen vagy hasonló információ, akkor arról én sem tudtam. Ezt pedig a következő kijelentésénél úgy éreztem, ideje tudatosítani benne, nehogy téves elképzelései (és így talán elvárásai) legyenek rólam.
-Akkor én vagyok az a hülye. Azért kerültem az utcára, mert voltam olyan idióta, hogy megmutattam nekik, mit tudok csinálni. De hát tizenkét éves voltam, még csak kislány, fogalmam sem volt, hogy ez ekkora nagy bűn lenne, vagy valami szégyenfolt, ami miatt elkergethetnek otthonról. De talán nekik volt igazuk - vontam vállat tettetett lazasággal. - Elvégre ki akar egy hüllővel vesződni, én meg még ráadásul nem is voltam a lányuk - a nagybátyámék neveltek, apukám még akkor meghalt, amikor én meg sem születtem, anyukám meg nem élte túl a szülést. Szóval talán, ha befogtam volna a szám... de hát még kicsi voltam. Azt hittem, varázserőm van - Szomorúan mosolyodtam el emlék hatására. - Azt hittem, hamarosan jön a levél bagolypostával, hogy mehetek a Roxfortba. Amikor másnap közölték, hogy mennem kell, épp azon tépelődtem, hogy a Hollóhátnak vagy a Griffendélnek örülnék jobban. Hát... egyik se jött össze. Helyette az utcára kerültem. Van még kérdésed? Vagy most hogy ennyi mindent megtudtál rólam, már nem is vagyok olyan érdekes? - vigyorodtam el.
Ahogy mondta, igyekeztem lazítani a tartásomon, még ha ez kifejezetten nehéz is volt, hiszen még nem volt akkora gyakorlatom a sznob falatozásban, hogy ennyire természetesen tudjam művelni. Azért megtettem, ami tőlem tellett. Közben a megismerésre váró emberáradatra is koncentráltam, amit most rám zúdított. Komoly aggályaim voltak, hogy mindezt meg tudom-e jegyezni, de ahogy a végére jutottunk, és újra átgondolhattam meg átnézhettem a felém nyújtott összegzéseket róluk, megnyugodtam. Csak első hallásra tűnt olyan soknak.
-Senki nem fog kibeszélni a bugyimból - tiltakoztam kicsit talán hevesen. - Nem! Ezt nem kérheted! Ez nem volt benne az alkuban! Ilyet nem vállalok, nem és nem! Még hogy valaki... olyat tegyen velem... Nem!
Ezt még jó sokáig tudtam nyújtani, egészen addig amíg nem nyugtatott meg, hogy ilyesmit nem kell művelnem (ha nem tette, folytattam napestig). Viszont az tetszett, hogy egyetemi hallgatót alakítok, hiszen ha úgy vesszük egyébként is az voltam. Hogy mit tanulok... hát az meg a bőség zavara, elég sok mindenből válogathattam.
-Hát többet járok be előadásokra, mint a legtöbb egyetemista, úgyhogy ezzel nem lesz gond. Egy ilyen helyre azt hiszem, a művészettörténet lenne a legjobb választás, nem? Mit mondasz? Többre mennék vele, mint ami matematika szakon szedtem össze. Mármint, ahol a műtárgyak a legfőbb téma, ott több hasznát veszem a művészettörinek, mint mondjuk a izoperimetrikus egyenlőtlenségnek vagy... tudomisén... az Abel-féle egyenletes konvergencia tesztnek. Szóval akkor, bratyó, ez le van vajazva - biccentettem vidáman.
Nem kellett kétszer mondania, azonnal nyúltam a repetáért.
-Túlságosan elkényeztetsz - mosolyodtam el ismét, mert azért nem mintha különösebben zavart volna. - Csak munkát ajánlottál, de kaptam szállást kaját, tesót, nagyit. Jaj, Bogyónak most nagyon jó! - sóhajtottam fel jólesőn, mielőtt ismét belemerültem volna a kulináris élvezetekbe. - Szóval csak ketten megyünk? Lily nem jön velünk? Egyébként ő a barátnőd?
avatar
Annabelle Shirley
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 297
Hírnév : 25

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Tibutty Tamity on Csüt. Nov. 29, 2012 10:26 pm

- Basszus… pedig imádom a csokis kuglófot – szontyolodtam el, mikor megtagadta ezt az információt tőlem és inkább elkezdett mesélni magáról. Egy kést a kezembe véve, játékosan kezdtem el forgatni az ujjaim között – segített gondolkodni. Hüvelykujj, lép, lép, lép, kisujj, megáll, vissza. Egy pillanatig mérlegeltem, hogy lenne-e értelme elmagyarázni neki, hogy a legtöbb utcáról felszedett kölyök, ember vagy mutáns legtöbbször azt se tudja mi az anyja neve, nem pedig más nyelveket ért tökéletesen és tudja a művészettörténetnek minden részletes pontosságát, de végül hallgattam. Lehetőleg komoly, értelmes és mindenek előtt érdeklődő arcot vágva néztem, miközben beszélt. Mikor befejezte, elgondolkozva döntöttem oldalra a fejemet.
- Van. Te tényleg azt hiszed, hogy a te hibád az, hogy azok, akiknek szeretniük kellene téged, egy kislányt, inkább kidobnak az utcára, mintsem melletted álljanak? Éhen, szomjan, semmi segítség nélkül. Tényleg azt hiszed, hogy az ilyen családtagoknak van lelkük? Mert, ha ők neveltek, olyan lehettél, mint a saját lányuk. Az ember alapvetően kötődik ahhoz, akivel felnő, főleg, ha az egy semmiről sem tehető gyerek. A családod voltak. Mégis elárultak egy ilyen apróság miatt. Tudod mennyi alternatíva létezett volna az utcára dobás helyett? Mondjuk elmagyarázzák, hogy ne használd mások előtt a képességed, mert az veszélyes rád nézve. Vagy ha már ennyire megtört bennük valami, gyermekotthonba is küldhettek volna. Bármit mást tehettek volna, ezen kívül, mert ez hidd el, nem normális. – Csaptam le a kést az asztalra. Fagyos volt a hangulat, csakúgy, mint most a lelkem. – Lelkiismeret nélkül kidobni valakit, azért, mert az illető megbízik bennük, beteg, elfogult elmére vall… Nem vagy kevésbé érdekes, hanem ostoba, ha azt gondolod, hogy magadra kell vállalnod más ember hibáját – mondtam végig kissé ridegen a szent beszédemet. Nem vártam ellenkezést, nem akartam, hogy vitába szálljon velem. Ugyan, ki vagyok én? Csak egy munkaadó. Mégis, a család kérdése mindig mélyen érintett. Pedig mennyiszer próbáltam jó mélyre elásni a dolgot, hogy elfelejtsem a bűzös sikátort, a szemem előtt robbanó vörös foltokat, mikor a gyomromba fúródott egy-egy ököl… Megráztam a fejemet. – Hagyjuk – tettem még hozzá, hogy ezzel lezártnak tekintsem a témát. – Ettől függetlenül köszönöm, hogy elmondtad – biccentettem egy aprót.
A felháborodása teljesen meglepett. Vagy mondjam inkább azt, hogy a rémülete? Hiszen csak egy szófordulat volt az istenit! Teljesen kétségbeesett, ráadásul nem mondta ki a dolgot, zavarban volt, ami nagyon felvetette annak a gyanúját, hogy még sosem volt férfival. Erre a gondolatra kínomban megköszörültem a torkomat.
- Nyugalom! Nyugi, senki sem fog ilyesmire kérni, csak figyelmeztettelek, hogy vigyázz vele! Nem lesz semmi olyan, sőt, ha valaki kikezd veled, én magam fogom leállítani, rendben? – próbáltam lehiggasztani valamennyire, miközben előrehajoltam és nagyon, nagyon óvatosan hozzátettem. – De a bókokat normálisan kell lekezelned. Meg kell szoknod, hogy egy ilyen helyen a kézfogás vagy a kézcsók általános, senki sem fog azonnal felkapni a vállára és az ágyába cipelni, ne aggódj! Egyszerűen a flört néha hozzá tartozik és te – ismételt torokköszörülés – szóval te, ha nem mocsok terít be tetőtől-talpig, gyönyörű nő vagy, biztos meg fog akadni rajtad néhány egészséges férfi tekintete – feleltem lehetőleg minden érzelem nélkül, ténymegállapításként, miközben rájöttem, hogy a szalvéta milyen jó origami kellék.
- A helyedben én is azt választottam volna – biccentettem vissza. – De akkor ajánlom, hogy tényleg legyél benne a témában, mert ha kifogsz pár fanatikust, nagyon nagy a lebukás veszélye. - Mikor másodszorra mondta ki hangosan a rá akasztott becenevet, halványan elmosolyodtam, de nem teljesen uralta az előbbi felhőtlen hangulatomat a boldogság. Hiába, a család mindig érzékeny téma marad… Elásni. El kellett ásni… Azért örültem, hogy ilyen vidáman eszegetett. Nem volt üres a lakás és legalább valakinek volt étvágya.
- Igen, ke… Mi?! Jaj, dehogy! – kacagtam fel mély hangon. – Csak egy régi ismerősöm. Különben is, ha többen mennénk, az már tömeg lenne, ehhez a melóhoz elég maximum két ember. De ha már munka… Ha kész vagy, szeretném látni mennyire tudod uralni a képességedet. Csak gyíkká tudsz átváltozni? Mondj róla néhány dolgot – kértem.
avatar
Tibutty Tamity
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 279
Hírnév : 37
Tartózkodási hely : Elmém legbenső zugában, ahol a távol is túl közelivé válik.

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

1 / 4 oldal 1, 2, 3, 4  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.