Tibutty Tamity lakása

2 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Annabelle Shirley on Pént. Nov. 30, 2012 12:18 pm

-Hé, hé, hé, nyugi - emeltem fel védekezően a kezeimet, és csitítgattam gyorsan, ahogy ő tette később. Mondjuk közben magamat is nyugtatgattam, elvégre a fagyosságát túlságosan is jól egészítette ki az ujjai között táncoló kés. - Nem akarom magamra vállalni azt, amit tettek. Tény, hogy lett volna humánusabb megoldás is, és nem mondom, hogy nem voltam rájuk mérges nagyon sokáig, de... mostmár mit tehetnék? Régen történt, ők valamiért féltek a mutánsoktól, hát vannak ilyen emberek. Az pedig, hogy ennyire nem tudták kezelni a dolgot legalább a rokonuk, a nevelt lányuk kedvéért, eléggé bennehagyott engem a moslékosban, amiről ők tehetnek. Viszont ha nem szóltam volna, ha nem hittem volna hülye fejjel, hogy bárkiben meg lehet bízni, akkor mindez nem történik. Ehhez is az utca kellett, hogy megtanuljam: nem bízhatok senkiben. Elleszek egyedül is, ne aggódj. Mármint - tettem hozzá az utolsó falat villára szúrt palacsintát korcsolyáztatva a tányéromon, hogy az összes maradék juharszirupot feltöröljem vele - tudom, hogy nem aggódsz, miért is tennéd? Nem is ismersz, semmi közünk egymáshoz, és úgysem tudod, milyen kiutált mutánsnak lenni. Kedves hogy érdeklődsz, de inkább ne mocskold be a csillogó életedet velem, örülj neki, hogy te ezt megúsztad.
El nem tudom mondani, hogy mennyire örültem a hírnek, hogy semmi malacságot nem kellett bevállalnom. Nem is tettem volna meg, azonban volt még egy napom itt hátra, és nem szívesen mondtam volna le róla, csak azért mert hirtelen nagyon sürgősen távoznom kellett egy bizonyos nyilvánvaló ok miatt.
-Oké... oké... - sóhajtottam mélyeket, bár teljesen nem sikerült lecsillapodnom, és a térdeimet is olyan szorosan passzíroztam egymáshoz, hogy már remegtek tőle a lábaim. - De akkor... ugye nem hagysz egyedül? Csak a biztonság kedvéért... hátha... én még nem... én még sosem... nem akarom, hogy valaki ezen a bulin...én igazán nem... hadd ne kelljen... Csak ne hagyj egyedül, jó? - kértem szinte suttogva könyörgő szemekkel nézve rá.
Hirtelen sokkal nagyobb kihívásnak tűnt ez a feladat, mint eddig. Már bántam, hogy mindent Lily-re hagytam. Vajon mennyi esélyem volna rá, hogy csadorban mehessek, alatta kezeslábasban, azalatt meg erényövben?
-Ha ne adj' isten becsúszik valami gikszer, akkor sincs nagy gáz - biztosítottam, örülve, hogy témát váltottunk. Figyelmeztetéssel egybekötött ismételt bókját pedig inkább eleresztettem a fülem mellett, csak a székemben csúsztam lejjebb pár centivel. - Elvégre egyetemista vagyok, nem professzor. De ne aggódj, nem lesz semmi baj.
Nevetésére kíváncsi mosollyal feleltem. Nem értettem, mi olyan vicces, de megkönnyebbültem, amiért felengedett egy kicsit a morcossága. Nem akartam én, hogy rosszkedvű legyen, csak válaszoltam a kérdésére.
-Csak gyíkká, igen - bólintottam. - Sokat gyakorolok, de még mindig legfeljebb tíz percig megy egy huzamban, aztán vagy egy napig hiába próbálkozom. Olyankor képes vagyok mindenre, amire egy gyík. Szóval az alak és méretbeli hasonlóságot leszámítva gyors is leszek, fel tudok mászni a falon, ilyesmi, de közben azért én maradok. Sőt még beszélni is tudok átváltozva. Viszont vigyáznom kell olyankor bizonyos dolgokra, például, hogy ha túl sokáig maradok gyík formában, és már nem tudom tartani, nem ajánlatos szűkebb helyen lennem. Egyszer bezártak egy befőttesüvegbe, és ott ért a kényszer-visszaváltozás. Hát elég fájdalmas volt. Annyi üvegszilánk fúródott belém, hogy még, azt hittem, sosem fogynak már el. Úgyhogy lehetőleg ne hagyj a széfben, az agyon is nyomna - vigyorodtam el kicsit azért félősen, mert nem tehetek róla, megfordult a fejemben, hogy talán épp most adtam neki egy szuper ötletet. - Szóval olyan vagyok, mint egy gyík, ennyi, nem vagyok képes több mindenre, mint egy igazi. A hajam is gondolom ezért zöld. Kiskoromban mindenféle kencéket kipróbáltunk rajta, de egy árnyalattal se lett normálisabb. Mindegy, ezt majd a paróka eltakarja. Hát... mást nemigen tudok mondani róla, ennyi az egész.
avatar
Annabelle Shirley
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 297
Hírnév : 25

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Tibutty Tamity on Szomb. Dec. 01, 2012 11:47 am

Bemocskolom a csillogó életet, nem tudom milyen kiutált mutánsnak lenni, nem aggódok, megúsztam azt, amin ő bezzeg végigment. Hitetlenkedve horkantottam fel, miközben hallgattam és az előbb lerakott kést fixíroztam. Talán tényleg csak a csillogást látta, annak ellenére, hogy mikor megszólítottam tettem egy kijelentést, hogy én is onnan kezdtem, mint ő. A tegnapi hátlapogatása, a ridegen berendezett, alig használt, még szinte érintetlen ágyak, kanapék és bútorok, mind-mind az ellenkezőjét sugallták, de Bogyó vagy túl udvarias volt (amit az utca után nehezen hiszek), vagy nem látta a fától az erdőt. Csillogó élet - senkinek sem kell. Egyszerűen egyszer megtehettem és rajtam ragadt a lakás... És hogy aggódtam-e érte? Nem. Csak tudnám akkor, hogy miért szorult össze a gyomrom, mikor a könyörgő tekintetét láttam… Hiába, túl jó szívem volt. Lassan mozdítottam meg a kezemet az övé felé és ha hagyta, bátorítóan megszorítottam, miközben rá pillantottam zöldes-szürke szememmel.
- Nem hagylak magadra. Ilyenekben tisztességesen szoktam játszani – jelentettem ki, hogy végleg eloszlassam az összes kételyét és azonnal, azzal a lendülettel távolodtam is el tőle, mielőtt valamit félreérthetne, minden igyekezetem ellenére. Persze a félreértésre kevés volt az esély, de a lánynál ki tudja. Eléggé felfokozott hangulatban volt az ijedtség miatt.
- Remélem is, nem akarok csalódni benned – feleltem komolyan, de felengedve az előbbi után. – Nagy meló, nem engedhetem meg, hogy hibázz… De ha valami nem megy ott leszek, tudom, hogy ez neked még új, ezért ha – emeltem fel a mutatóujjamat közénk -, ha apróságok lesznek, elsimítom az ügyet. – Amikor elkezdett a képességéről beszélni és megemlítette azt az aprócska időnek tűnő tíz percet, elmerengő grimaszba torzult az arcom. Végszükség esetén kellett tehát bevetni ezt a gyönyörű adottságát, ami a jó időzítésen és helyzetfelismerő-képességemen múlott. A befőttesüveges sztorira azért elkerekedett a szemem, hiszen végre értelmet nyert az előbbi feszengése. Elgondolkoztam, hogy bocsánatot kellene-e kérni tőle, de végül úgy döntöttem az is elég lesz, ha többet nem hozok fel ilyen érzékeny témákat. Bólintottam, mikor az utolsó szó elhagyta a száját, miközben ott motoszkált egy gondolat, hogy talán őt is be kellene avatni, ilyen nyíltan a saját ocsmányságomba.
- Nagyon jó, ezzel, ha szorulna a hurok, sok mindent lehetne kezdeni, de próbáljuk enélkül megoldani a lopást. Egyenlőre… Az erőd gondolom, akkor ugyanazzal a mértékkel csökken, tehát arra nem hagyatkozhatunk, ha mondjuk egy zárat kell feltörni… - felálltam, elvettem előle a tányért, ha már nem kért többet, de a tea és a víz is ott maradt, hátha szomjas. A mosogatóba raktam a tárgyat, majd megfordultam. – Lopj el tőlem valamit! – utasítottam hirtelen, mikor már tényleg végzett mindennel és a nappali felé intettem. – Látni akarom tényleg mennyire vagy ügyes… Persze nem most – nevettem fel, miközben tovább haladtam és felkaptam egy szatyrot a folyosóról és ahelyett, hogy bementem volna valamelyik szobába, a bejárat felé vettem az irányt - Fel vagyok készülve, számítok az akciódra, így ez most lehetetlen lesz neked. Csak úgy mondom, hogy, miközben megtanulsz ebben járni – vettem elő a magas sarkúakat az ajtónak támaszkodva a szárnyaimmal – nem árt azzal is foglalkoznod. - A kabátzsebemben a telefonom lapult, a csuklómon egy óra, míg a nyakamban az aranykeresztes nyaklánc, a belső mellzsebben egy toll és a nadrágom zsebében egy hamis igazolvány. Ezekkel gazdálkodhatott, de egyenlőre nem éreztem magamat fenyegetve, hiszen eléggé távol állt tőlem, ráadásul minden rezdülését magamba ittam, ahogy a nem túlságosan nagy, de azért sarokkal rendelkező cipőket a pántjuknál meglengettem az orra előtt.
- Mielőtt megkérdezed: nem az enyémek…
avatar
Tibutty Tamity
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 279
Hírnév : 37
Tartózkodási hely : Elmém legbenső zugában, ahol a távol is túl közelivé válik.

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Annabelle Shirley on Szomb. Dec. 01, 2012 3:57 pm

Kicsit szaggatottan, de azért megkönnyebbülve sóhajtottam fel.
-Akkor jó. Ha nem hagysz egyedül... akkor jó - mosolyodtam el nehézkesen, és ezúttal nem húztam el a kezem, ahogy bátorítóan megfogta, sőt, amikor el akarta engedni, elkaptam a mutató- és középső ujját, és tovább szorongattam, ha engedte. Kellett még egy kis biztonságérzet, hogy teljesen le tudjak csillapodni.
Időnkénti furcsa grimaszai nem kerülték el a figyelmemet, de nemigen tudtam, hova tenni. Zsebes voltam, nem FBI ügynök. Nem voltam jó emberismerő, hiszen a túlélésért mindenkit egy kalap alá vettem és potenciális sorozatgyilkosnak tekintettem, hogy elkerülhessem a kellemetlen meglepetéseket. Nem tartottam hát túl valószínűnek, hogy Leont ezalatt a rövid idő alatt jobban kiismerhetem, pár fintorból meg aztán végképp nem. De azért szó se róla kíváncsivá tett (és azt már értékelnie kellett volna, ha ismert volna, hogy csak kíváncsivá, nem gyanakvóvá).
-Nem, zárat úgy nem tudok feltörni - ráztam a fejem. - Egyébként sem vagyok benne valami nagy szám, de gyíkként azt végképp nem menne. A beszéden kívül nem vagyok képes semmi másra, mint egy egyszerű, közönséges gyík. Viszont kis helyen is elférek, arról nem is beszélve, hogy remek álca.
Amikor felállt, először még szorítottam egyet az ujjain, hogy visszahúzzam, de aztán erőt vettem magamon, és elengedtem. Nehogy már még emberként is gyík legyek!
-Bocs - motyogtam lesütött szemmel.
Töltöttem magamnak a teából. Még meleg volt. Volt ott hozzá citrom, cukor és méz is, én viszont tanácstalanul méregettem őket, hiszen utoljára két évvel ezelőtt jutottam meleg teához, amikor a Vörös Kereszt felállított télen egy standot az egyik belvárosi parkban és levest meg teát osztogattak. Ott azonban már előre meg volt ízesítve, csak kitöltötték nekünk műanyag poharakba. Kiskoromban meg mindig a nagynéném készítette, sosem figyeltem meg, miből mennyit kell belerakni. De hát egyszer mindent el kell kezdeni, még akkor is, ha lehet, hogy soha többé nem jutok meleg teához.
-Hogy mit csináljak? - köhögtem, miközben még a könyökömről is méz folyt, az iszonyúan savanyú italtól pedig, amit ezek szerint nem fele-fele arányban kell citromlével felhígítani, könnyek szöktek a szemembe. - És az miért jó neked?... Ja, vagy úgy. Azt hittem, hirtelen rádtört a nagylelkűség. Hát, ahogy akarod.
Előbb azonban a mosogatóhoz léptem, hogy kiöntsem azt az iszonyú löttyöt a bögrémből, és lemossam magamról a ragacsos mézet, nehogy összemaszatoljam a lakást. Utána mentem Leon után, hogy megnézzem, miben mesterkedik, miben is kell nekem megtanulnom járni. Ahogy pedig megláttam, megtorpanva meredtem először a cipőre, aztán Leonra, aztán megint a cipőre, majd megint Leonra.
-Pedig szerintem kisebb feltűnést keltenünk, ha te kacsáznál be ebben, mint ha én - jelentettem ki hitetlenkedő arccal bámulva a lábbelire, miközben lassan megközelítve kézbe vettem. - Ugyan már, ennyi erővel, mehetnék akár gólyalábakon is!
Amennyiben azonban Leon nem tágított, kénytelen-kelletlen felhúztam őket a földön ülve, hogy túlessek ezen is. Ha tudtam volna, mibe mászom bele!...
-Tessék - tártam szét a kezem, miközben felegyenesedtem. - Nem is olyan nehééééééééé...
Az első lépésnél elvágódtam. Nem tudom, ki találta fel a tűsarkat, de ha egyszer a kezeim közé kerül, én esküszöm, megfojtom! Mekkora eszetlen idióta lehetett, eben lehetetlenség létezni, ráadásul valami eszméletlenül morbid módon ocsmány. Meg kel azonban jegyeznem, hogy annyira azért nem vesztettem el az egyensúlyomat, hogy ekkorát zakózzak, viszont valami azt súgta, hogy ha csak úgy összeszednék valamit a lakásból lopás néven, azzal Leon nem lenne megelégedve. Tőle kellett megszereznem valamit, és ha már úgyis le kellett győznöm a világ összes kötéltáncosát minden egyes lépéssel...
-Ha ezzel megvagyunk, a spanyolcsizmában való tangózás már gyerekjáték lesz - morogtam, miközben Leon kabátjába kapaszkodva ismét felegyenesedtem. Pár diszkrét érintés után, amelyeknél ügyeltem, hogy csak felszínesek legyenek, ő ne érezhesse meg, nagyjából feltérképezhettem, hogy hol vannak tartalommal is bíró zsebek. - Komolyan! Múlt héten egy filozófia előadáson a tanár azt bogozgatta, hogy mennyi igazság van abban, hogy a nők lennének a gyengébbik nem. Ha ezt még egyszer felhozza, szerintem elég cáfolat, ha a fejéhez vágok egy ilyet förmedvényt. Lépjen benne kettőt, majd aztán tárgyalhatunk.
Végig botorkálva a folyosón mindenbe kapaszkodtam, amibe csak lehetett: radiátor, kisasztal, fal, bármi. Tettem így pár kört, és a sokadik hossznál már csak oldalra kellett tartanom a kezeimet, hogy ne veszítsem el az egyensúlyomat. Amellett, hogy nagyon hülyén éreztem magam ebben az eszméletlenül idétlen cipőben, egészen büszke voltam magamra.
-Nem rossz, mi? - vigyorogtam rá, amikor megint elé értem, ha közben máshova is tette a székhelyét. - Ráadásul így majdnem olyan magas vagyok, mint te. Egészen tetszik ez a magaslati levegő.
Amikor ,,esés" közben a karja felé nyúltam, hogy megkapaszkodjak benne, finoman végighúztam a kezem a kabátján. A mellkasánál éreztem valami apró dudort, de látni nem láttam semmit, vagyis biztos volt belső zsebe. Azt tudtam, hogy az oldalsó zsebében a telefonja lapult, láttam, amikor eltette, de azt nem akartam becélozni, mert túl kockázatosnak véltem (hátha például felhívják). A nadrágzsebe szóba sem jöhetett, egy átlagos embernél talán sikerült volna, de ő is tolvaj volt, így ez csak tovább nehezítette a dolgomat. A nyaklánca volt persze az első, amin megakadt a szemem, hiszen olyan szépen csillogott, de azt is kihúztam, hiszen az közvetlenül a bőrével érintkezve a lehető legnagyobb kihívás volt, most pedig nem ez volt a cél, hiszen az máris nehezítette a dolgomat, hogy ő kért a lopásra, vagyis felkészülten várta, hogy megtörténjen. Azért később talán elcsóróm, tetszett, hogy úgy csillogott, de előbb maradjunk csak annál, ami a belső zsebében volt, legyen az bármi is.
-Oké, Higgins - szusszantam fel, ahogy a falnak támaszkodva a hátam mögé rejtett kezeimmel próbáltam hamis biztonságérzetbe dédelgetni. - Most már tudom, hogy az ég ha kék, azért az, mert száraz a lég, úgyhogy jöhet a következő lecke.
Ha meg akart állítani, az bizony csak erővel ment, mert már torkig voltam a cipővel, úgyhogy egy fotelbe huppanva nekiláttam, hogy kikapcsoljam az ördöglakatszerű csattot, és felkészüljek a következő megmérettetésre.
avatar
Annabelle Shirley
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 297
Hírnév : 25

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Tibutty Tamity on Szomb. Dec. 01, 2012 10:20 pm

Az ujjaimra érkező nyomás meglepett és megfagyasztotta a mozdulatomat, amivel el akartam engedni a lányt. Először a kezemre pillantottam, elidőztem a görcsös ujjain, amik bár nem szorították el a vérkeringésemet, érezhetően kulcsolódtak rám, aztán az arcára kúszott a tekintetem. Mindent le tudtam róla olvasni, amire most szükségem volt.
- Értem – tartottam ott továbbra is a kezemet az asztalon. – De a zárfeltörésből azért az alapokat el kellene sajátítanod. Hátha jól jöhet később – kacsintottam rá, hiszen nem a melóra gondoltam. Ugyan, egy kis plusztovábbképzés kinek ártott, nem igaz? Nekem volt időm, neki pedig talán jól jött volna a jövőben. Persze, ha ért a felajánlásból és látom, hogy érdekli e a dolog vagy sem. Mikor felálltam és enyhén elkezdett visszahúzni, gyengéden elmosolyodtam és vártam, hátha visszabillen a valóságba. Az enyhülő szorítás és a felesleges bocsánatkérés közben, még mindig mosolyogtam, miközben az elengedett kezemmel kedvesen megsimogattam a fejét.
- Hát, már szerintem így is elég nagylelkű vagyok másokhoz képest – kuncogtam fel, miközben elmosogattam és elraktam a maradékot. A teával való ügyködésére csak bizonytalan pillantásokat vetettem. Hát igen… Citrom-isten nem volt könyörületes. A folyosón lévő gyenge tiltakozását válaszra se méltattam, kitartóan néztem bele a szemébe és mikor tovább ellenkezett, jelentőségteljesen keresztbefontam a karomat a mellkasom előtt egy sokat mondó sóhaj kíséretében. Az első zakózása még közel volt hozzám, de túlságosan lassan mozdultam. Mintha a csak mágnes vonzotta volna a padló falé, úgy csattant a hideg kövön. Egy pillanatra a kezembe temettem az arcomat és megcsóváltam a fejemet, miközben ismét fel küzdötte magát rajtam. Tudtam, hogy mire ment ki a játék, de úgy tettem, mintha teljesen figyelmen kívül hagynám a dolgot. Ugyan, az eddig olyannyira távolságtartó, bizalmatlan lány, a késdobáló, serpenyővel hatástalanítható-szörnyeteghez sosem merészkedett volna ilyen közel… bár a konyhában történt ujjszorongató akció kissé elbizonytalanított ebben a hipotézisben.
- Azért ne dobálózz ilyen könnyedén ezekkel a szavakkal… - figyelmeztettem a tangó megemlítésénél. – Még táncolni is meg kell tanulnod… - végignéztem a bizonytalan állásán, a remegő lábán és az oldalra emelt karján – valamennyire. – A panaszáradatra nem tudtam mit mondani, hiszen férfi létemre nekem sem kellett ilyeneket hordanom, aztán ki tudja mit csinált volna, hogy ha a cipő védelmébe állok. Mondjuk engem is megdobál vele és aztán jól alááshatom a büszkeségemet… Inkább nem kísértettem a sorsot, röntgenszemekkel figyeltem ahogy egyre biztosabban és könnyedébben járkál a cipőben. Szó se róla, biztosan nehéz feladat volt ilyen pozícióban járkálni, de a tartása megegyezett egy reumás csigáéval.
- Elsőre tényleg nem rossz, de még gyakorolnod kell, hogy ne legyen feltűnő mennyire amatőr vagy – vallottam be őszintén. – Kicsit, ha kihúzod magad jobban és könnyedebben teszed a lábaidat, el is hinném, hogy nem először vetted fel. De ezt még most az egyszer megbocsájtom – hecceltem ártatlanul vigyorogva. A büszkélkedésére felsóhajtottam, felemeltem az egyik kezemet, a felkarom vízszintesen állt, miközben alkaromat hirtelen rántottam előre és vissza, hogy mutatóujjammal egy aprót bökjek a homlokán, aminek következtében elkezdett ismét elesni. Az egyetlen szerencséje az volt, hogy megkapaszkodott a karomban… nem, nem mintha én nem kaptam volna el. – Azért még van mit tanulnod, ha nem egy járókeret segítségével akarsz bevonulni – utaltam az egyensúlyára. Minden porcikámmal rákészültem a mozdulataira, de még vagy nem próbálkozott meg semmivel vagy nagyon könnyedén és gyorsan csinálta, a figyelő tekintetem ellenére is. Ám, az ösztönöm azt súgta, hogy még nem tette meg a szükséges lépést. El kellett attól függetlenül ismerni – még a feltérképezést is nagyon jól csinálta… ki tudja, talán, ha nem tudtam volna, hogy próbálkozni fog, észre sem vettem volna… Na jó, ne szaladjunk azért ennyire lőre, biztos észrevettem volna. Jó volt, de én jobb voltam. Eléggé kevés volt az esélye, hogy valamit is meg tud tőlem fújni, anélkül, hogy észrevenném, de nem is ez volt a lényeg. Kíváncsi voltam rá, hogy ha egy átlagos emberrel próbálkozna, tökéletesen csinálná-e. És eddig nagyon jól állt.
- Te most mi a fészkes frászkarikát csinálsz? – kérdeztem tőle döbbenten és közelebb léptem. – Á-á, meg se próbáld! – figyelmeztettem, elkaptam a kezét és a csuklójánál tartva állásba rántottam. Persze csak finoman. – Mondtam, hogy még meg kell tanulnod táncolni valamennyire, hogy tökéletes legyen az álcád. Hidd el, nekem sem ez a legkedvesebb részem, de muszáj, mert ha rá kerül a sor, akkor… - a zsebemhez kaptam, mikor megszólalt a mobilom és kissé elléptem a lánytól, miközben egy pillantást vetettem a kijelzőre. Ahogy megláttam a nevet, rögtön ellágyult az arckifejezésem és a fülemhez kaptam a készüléket. Még eltátogtam egy „Le ne merd addig venni”-t a lánynak, aztán megnyomtam a gombot és elfordultam tőle. – Szia Tess… Persze, mondjad csak… Értem. Figyelj, majd délután beugrom a boltba, ha akarod, szívesen… Mondom, nem fáradtság, főleg, ha… Rendben, ahogy akarod… Nem – kacagtam fel. – Merek én neked ellent mondani? … Jól van. Sietek ezzel… Vigyázz magadra – nyeltem egyet. – Szeretlek… - suttogtam még, aztán letettem.
- Nos – csaptam össze a tenyeremet, miközben Bogyó felé pillantottam. – Hol is hagytuk abba?
avatar
Tibutty Tamity
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 279
Hírnév : 37
Tartózkodási hely : Elmém legbenső zugában, ahol a távol is túl közelivé válik.

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Annabelle Shirley on Kedd Dec. 04, 2012 6:30 pm

-Mi bajod van?! - meredtem rá elhűlve. - Még hogy én táncolni! Na, nem az teljességgel kizárt. Egyrészt ebben lépni is alig lehet, másrészt... miért kéne nekem vadidegenekkel összesimulva vonaglani a táncparketten, mint egy retardált gekkó! El lehet felejteni.
Megjegyzésére mérges pillantást vetettem felé, amivel csak úgy döftem felé, hogy ,,Csak tessék, legyél a vendégem. Próbáld ki, lássuk neked hogy megy!", de nem szóltam egy szót sem, inkább gyakoroltam tovább. Meglehetősen odáig voltam magamért, mert szerintem ennyi idő alatt elérni, hogy már kapaszkodó nélkül tudjak haladni, és csak majdnem essek el, egészen szép teljesítmény. Persze nem volt összehasonlítási alapom, de szerintem nem is rossz. Lelkesedésem persze csak addig tartott, amíg Leon be nem vetette magát, hogy demonstrálja, mennyire is vagyok béna tulajdonképpen.
-Hé, mit csi... ?- méltatlankodtam, miközben egyre távolodva tőle próbáltam elhessegetni a közelemből a kezét - Ne csi... na... mondom, ne csi... VÁÁÁÁÁ!
Azért nagy szerencsémre nem estem el, nem szívesen zuhantam volna megint a kőkemény padlóra, de kétségtelenül újra kellett gondolnom, mennyire is haladok jól az új cipő betörésével. Hát dióhéjban nagyon nem jól. De legalább most időben nyújtotta ki a karját, hogy elkapjam, ennyiben legalább megkönnyítette a dolgomat. Meg abban, hogy olyan kabátot vett, aminek a belső zsebét ennyire közel varrták a gombokhoz. Miközben ismét két oldalra nyújtottam a kezeimet, hogy segítsem az egyensúlyomat, finoman végigsúroltam az ujjaimmal a kabát szövetét. Persze épphogy csak, de ennyi is elég volt ahhoz, hogy felmérjem, hol is van pontosan a zseb, hova kell nyúlnom a zsákmányért. Aztán ismét ennyiben hagytam a dolgot. Mindig csupán egyetlen apró lépést mertem tenni a cél felé, nehogy idő előtt lefüleljen. Viszont már eléggé elgémberedtek az abnormális pozícióba kényszerített lábaim és lábujjaim, úgyhogy kifejezetten jól esett végre leülni, és a szabadulás édes gondolatával nekilátni kicsatolni azokat az átok kapcsolókat, amikre most béklyóként tekintettem.
-Jaj, ne már, Leon, legyen neked is szíved - nyavalyogtam, miközben vasmarkának köszönhetően talpra kecmeregtem. - Majd azt mondjuk, hogy tyúkszemem van, és el van intézve. Ha egyszer neked sincs kedved táncolni, nekem sincs kedvem táncolni, akkor el van intézve, velem lehet beszélni. Én igazán nem ragaszkodom hozzá.
Amennyiben azonban nem kaptam felmentést, durcásan nyújtottam ki rá a nyelvem.
-Te sátáni hajcsár - morogtam, miközben igyekeztem minél természetesebben lépkedni abban a gyűlölt cipőben, amíg Leon telefonált.
Aztán eszembe jutott, hogy ennek semmi értelme. Minek törjem magam? Tánc közben úgyis lesz kibe kapaszkodnom. Ó, a fenébe az egésszel! Már megindult a kezem a csatt felé, hogy mégis kibújjak egy kicsit ebből a förmedvényből, ám ekkor elkaptam Leon pillantását, és felém tátogott szavait, mire én az összes valaha tanult szitokszót visszatátogva feleltem neki. Nincs igazság a Földön! A végén még tényleg ebben kell végigcsámpáznom a táncórákat! Istenem, miért pont én?!
Nem hallottam mit beszél az ismeretlen hívóval, de az arckifejezését, a hanghordozását nehéz volt félreérteni. Nyilván a barátnője volt. Vagy a menyasszonya. Tekintetem csupasz gyűrűsujjára siklott. A felesége biztos nem. Hát van valami, amit még nem kapott meg ez az ember? Nem mondom, kicsit azért már mardosott a féltékenység, hogy én már csak az egyikkel is ellennék, de tagadhatatlanul ez utóbbira vágytam a legjobban, hiszen ha azzal lehetnék, akit szeretek, még a híd alá is boldogon mennék vele.
Mégis valahogy az övéhez hasonló mosoly jelent meg az arcomon a telefon hatására, pedig egyetlen szót sem értettem belőle.
-Az egy-két-há', egy-két-há'-nál - emlékeztettem sóhajtva. Hát tényleg nem fogom megúszni. - Essünk túl rajta.
Megálltam előtte, és a magasba emeltem a kezeimet az ő irányába, hogy kezdjük, ha gondolja. Egyetlen porcikám sem kívánta, de ha egyszer muszáj, az lesz a legjobb, ha gyorsan letudom.
-És mond csak csinos a lány? - kacsintottam rá. - Ő is mutáns? Fogok vele találkozni?
avatar
Annabelle Shirley
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 297
Hírnév : 25

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Tibutty Tamity on Szer. Dec. 12, 2012 8:35 pm

A szitkokból, amik felém úsztak, nagyszerencsémre csak az első párat tudtam megfejteni és leolvasni a szájáról. Nos, a többit feltárta a kellően szikrázó tekintet és a csökönyös, durcás arc, aminek az orr kelléke kellően fel lett húzva az akcióhoz. Ki tudja mi miatt, ez a kifejezetten ijesztő arc hihetetlen nagy változáson ment keresztül, mikor ismét hajlandó voltam felé fordulni. Sőt, mosolygott. Az agyamban egy elgondolkozó hümmögés visszhangzott, miközben magamban ellenőriztem mindent. Semmit nem csent el, a cipő a lábán van és mégis… mosolyog. Természetesen nem voltam olyan gyengeelméjű, hogy ebből a pár másodperces értetlenkedésemből bármit is sugározzak a külvilág felé. A sóhajtását hallva már tova is szállt a gondolat és halkan felnevettem, mikor láttam, hogy még mindig mennyire ódzkodik egy kis ártalmatlan tánctól.
- Na, gyere! – nyújtottam ki felé a karomat és közelebb intettem az ujjaimmal, miközben lenéztem a lábfejemre, hogy ne lépjek a lábára. Már csak az kellene, hogy kiderüljön, én is mennyire rossz táncos vagyok! Egyik karomat a derekára kulcsoltam és közelebb húztam, a másikba pedig óvatosan odahelyeztem az ő kezét. – Húzd ki magad, de ne legyél karót nyelt! A kezedet meg egy kicsit tartsd is, ne lógasd, mint egy rongyot! Rendben… Nyugodtan nézd az elején, hogy merre lépsz, de a végén muszáj lesz felemelt fejjel táncolnod és… - hirtelen közelebb húztam és csibészes mosollyal a szemébe néztem – megbízni bennem. – Ezek után még elmagyaráztam neki az első, alap lépését a bécsi és az angolkeringőnek. – Amilyen unalmas zenét fognak játszani, a többire kár időt pazarolni – motyogtam az orrom alatt, majd szép lassan, elindítottam a lavinát, amiről nagyon reméltem, hogy nem fog két tűsarok kíséretében rám esni. A kérdésére hirtelen kaptam fel a fejemet, bár nem kellett olyan magasra néznem, tudva Bogyó magasságát, de a lábfejemhez képest, mégis feljebb emelkedett. Az első kérdésem természetesen azonnal az lett volna, hogy honnan a fenéből tudja kivel beszéltem, aztán szinte azonnal megadtam a választ magamnak. Savanyúan húztam el a számat, ahogy körvonalazódott bennem – túlságosan figyelmetlen vagyok, mióta Tess megjelent az életemben.
- Gyönyörű – vágtam rá azonnal, minden késlekedés nélkül. Szinte már nevetséges volt, ahogy kihallatszódott a hangomból a gyermeki rajongás és a heves érzelmi túlfűtöttség. Pedig nem mondtam ki hangosan, sőt, már-már suttogtam. De ezt abban a pillanatban észre sem vettem, hiszen, ahogy megjelent előttem a szőke fürtökkel keretezett arc, minden más értelmét vesztette. – Nem, nem az. Több annál, leginkább egy földre szállt angyal. Mármint – krákogtam zavaromban és majdnem elrontottam egy lépést -, ember, nem mutáns. – Kezdtem eléggé ostobán érezni magamat, amiért így, ilyen nevetséges arccal lát valaki, aki nem is a barátom, hanem az alkalmazottam! Mit ne mondjak, furcsa szituáció volt. - De miért is érdekel ez téged annyira?... Én meg miért mondom el? – tettem hozzá az orrom alatt morogva, miközben értetlenkedő tekintettel figyeltem egy távoli falrészt. Megráztam a fejemet. – Nem hiszem, hogy fogsz vele találkozni – feleltem az utolsó kérdésre és egy pillanatra elvékonyodott a szám, miután ráeszméltem, hogy mennyire kétértelmű a válaszom. A halál sötét démona, mi? Tettem fel magamban a kérdést szarkasztikus hangon, majd perdítettem egyet a lányon.
- De ki tudja, amennyit lógsz rajtam, nem hiszem, hogy sokáig le tudlak tagadni – cukkoltam, miközben tovább vezettem a folyosón, minden négyzetcentimétert kihasználva rajta. Egészen addig akartam táncoltatni, hogy szokja a lába is a cipőt, amíg már nem könyörgött szünetért a fájdalom miatt. Vagy pedig nekem nem kell már pihenő az agyontaposott lábfejem miatt. Akár így, akár úgy lett vége, megkönnyebbült és egy kicsit gonoszka arccal engedtem útjára, azért hozzátéve egy „Nagyon ügyes voltál!”-t. Tényleg sokat fejlődött. Épp levette az ördögi lábbelit, miközben végignéztem az öltözetén.
- Öhm… Ugye más itthonit is válogattál magadnak? Mert ez már eléggé megviseltnek tűnik – mutattam az összemaszatolt ételmaradékokra. – Csakúgy, mint a fürdőszoba – tettem hozzá kissé komolyabban és a karom ismét a mellkasom előtt kötött ki keresztbe fonva. Persze a takarítónő (ha még volt) megcsinálta volna a takarítást, de erről egyenlőre nem kellett tudnia. Főleg, ha itt akart maradni, attól függetlenül, hogy eléggé nehezen oldottam volna meg a "tanítását", ha az ablakból kell kidobálnom a tanulnivalókat neki...
avatar
Tibutty Tamity
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 279
Hírnév : 37
Tartózkodási hely : Elmém legbenső zugában, ahol a távol is túl közelivé válik.

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Tess D. Thorne on Szer. Dec. 12, 2012 10:30 pm

Tess kicsit még kábán és szédülve lépkedett fel a lépcsőkön a megadott címhez. Igazából fogalma sem volt, hogy mit keres itt. Nem is értette, hogy miért jött el, elvégre otthon kellett volna maradnia, ahogy az orvos mondta és pihennie. A mai nap után, hogy a kezelés annyi erőt elvett tőle, lehet, hogy tényleg az ágyban kellett volna maradnia, de a telefonhívás, amit Tibutty-val váltott nem hagyta nyugodni. Agya egy kis része tiltakozott, hogy ennyire beleélje magát a dolgokba, hiszen egy olyan férfi, mint Tibu, biztosan nem akar semmi komolyabb dolgot, egy olyan nőtől, mint ő volt. És akármennyire is tisztában volt ezzel a lány, nemtudta kiverni a fejéből a múltkor történteket: a férfi fekete tollait az ágyában és a szobájában, ahogy fölé tornyosul, vagy ahogy kézbe veszi és beviszi az ágyába a rosszullétek után.
Ahogy szépen lassan elérte a megfelelő lakás ajtaját egyre nagyobb lett a nyomás a hasában és alig-aig kapott levegőt. Amikor megpillantotta magát egy üvegben kicsit megigazította összekócolódott haját és tovább ment. Aztán, amikor megtalálta az ajtót megállt előtte és elgondolkozott ismét a híváson. Alig bírta elhinni, pedig a saját fülével hallotta, hallotta bár halkan, de akkor is pontosan ki tudott venni azt az egy szót, amit a férfi a telefonba búgott: SZERETLEK!
Nagy levegőt vett és felemelte gyenge kezét, majd bekopogott. Míg arra várt, hogy az ajtó kinyitódjon, csendben hallgatózott. Egy női hangot hallott meg, amitől kicsit csalódott lett és egyből átsuhant az agyán a gondolat, ahogy más nővel fekszik az ágyában.. meztelenül, miközben az ajkai...
A szíve iszonyatosan nagyokat kezdett dobbantani, és azt hitte majd kiugrik a ketyegője a mellkasából, aztán meghallotta a lépteket, ami az ajtó felé közeledett. Amikor a léptek elhallgattak, az ajtó szépen lassan kitárult. Tess-t megdöbbentette a látvány. Tibutty állt előtte, mögötte pedig egy lány. Dylan hirtelen köpni-nyelni nem tudott a látványtól. Szemeibe könnyek szöktek, mert úgy érezte, hgy átverték. Hogy újra oda jutott Tibu-val, ahova annak idején Paul-al. És ettől félt, félt megint közel engedni magához valakit, ám most még is megtette, és mi lett a vége?..
- Én..
Megköszörülte a torkát, hogy könnyeit visszanyelje és megigazította a táskáját a vállán. Aztán idegesen zsebre vágta kesztyűs kezeit és hátrébb lépett. Magassarkú csizmája hangosan koppant a néma folyóson.
- Úgy látom rosszkor jöttem...
Motyogta az orra alatt nagyon nagyon halkan és lassan felnézett Tibutty arcára.
- Szóval megyek is.. Szia!
Köszönt el kurtán, aztán gyorsan megfordult és a lehető leggyorsabb tempóban kezdett a lépcső felé haladni. Minden egyes lépésére a cipője nagyot koppant, így szinte felverve a folyosó néma, szinte haláli csendjét.
avatar
Tess D. Thorne
~fellow craft~
~fellow craft~

Hozzászólások száma : 84
Hírnév : 6
Tartózkodási hely : Manhattan

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Annabelle Shirley on Szer. Dec. 12, 2012 11:29 pm

-Húzd ki magad, ne legyél karót nyelt, nyenyenye - ismételtem fintorogva, miközben kelletlenül elé álltam, hogy végre valahára ennek is vége legyen.
Nem mondhatnám, hogy könnyű volt megtartanom az egyensúlyomat ebben lábamra erőszakolt gólyalábban, úgyhogy annyi előnyét mindenképpen láttam a táncórának, hogy büntetlenül kapaszkodhattam Leonba. Rá is markoltam a kezére, amivel az enyémet tartotta a magasban, és nem volt ez alól kivétel a válla sem, amire a másikat csúsztattam. Minek is kéne nekem bármit is tanulni, így úgyis csak arra kell vonaglanom, amerre ő rángat. Elég ha a partnerem ismeri a lépéseket, engem békén lehet hagyni... bár tudtam, hogy úgysem fog.
-Vááá! - visítottam fel, ahogy magához rántott.
Rémülten néztem fel a magasba, ahol Leon szemei voltak. Az ilyen mozdulatokat általában támadás szokta követni, úgyhogy ösztönösen téptem ki a kezem az övéből, védekezőn az arcom elé rántottam, és összébb kuporodtam. Aztán persze hamar rájöttem, hogy mi is történt, úgyhogy gyorsan ismét felvettem az alapállást.
-Bocsi - motyogtam lesütött szemmel.
Utána persze ez még gyakran elhangzott, de már más okból és máshogy is hangzott.
-Egy-két... juj, bocsi... egy-... bocsi... egy-két há'... jesszus, bocsi... egy... úúú, bocsi, nagyon fájt?...
Szóval nem irigyeltem. Még akkor sem, ha valahol igazságosnak éreztem, hogy ha az én lábam tropára megy, legalább szolidaritásból haldokoljon az övé is. A nagy koncentrálásban alig fogtam fel mit is felelt a kérdésemre, egyfolytában lefelé bámultam, és a lépéseket számolgattam, ezért csupán ,,Ühüm!" - ket dünnyögtem anélkül, hogy rendesen odafigyeltem volna rá.
Mire felhangzott az ajtó felől a kopogás, csodálkoztam volna rajta, ha nem bicegett volna. Valamiért egészen biztosra vettem, hogy Lily jött vissza, de talán csak azért, mert csupán őt ismertem Leon ismeretségi köréből. Éppen ezért árnyékként követtem, ahogy ment ajtót nyitni. A küszöbön azonban egy igen félénknek tűnő, szőke hajzuhataggal megáldott, halk szavú nő állt, vagyis egyértelműen nem Lily. Ami egészen megdöbbentett az az volt, hogy szinte még nem is köszönt (vagy köszönt egyáltalán?), máris indulni készült. Olyn furcsán méregetett minket, aztán a könnye is hullani kezdett, hogy komolyan megsajnáltam, de erre most nem volt idő. Mivel nyilvánvalóan nem tévesztette el a házszámot, nagyon is örültem a jelenlétének.
-Dehogy jöttél rosszkor - jelentettem ki. Elsiklottam Leon mellett, és egyenesen a lányhoz léptem, majd elkezdtem befelé tuszkolni. - Én már herótot kapok ettől a sok táncikálástól, úgyhogy örülnék, ha lefoglalnád egy kicsit ezt a szívtelen gengsztert legalább amíg visszatér a lábamba a vérkeringés. Vagy legalább magyarázd el neki, hogy milyen kínszenvedés a tűsarkú. Nekem nem hisz.
Ellentmondást nem tűrően szuszakoltam be a lakásba, aztán becsuktam magam mögött az ajtót, és a biztonság kedvéért a reteszt is rátoltam. Valahogy megnyugtatott, hogy végre megint van még egy nő rajtam kívül itt. Szélvészgyorsan bújtam ki a magassarkú iszonyatból, ami pár helyen már törni kezdte a lábamat, úgyhogy még ez a művelet is meglehetősen fájdalmas volt.
-Szünet, te brutális zsarnok - hörögtem fel, és kínlódva elindultam befelé.
Úgyis másik ruhában akart látni, és így legalább ők is meg tudják beszélni, amit kell. Mivel a fürdőszobába nem mehettem, mivel úgy vettem ki a szavaiból, hogy az most valamiért túl lepusztult, vagy mi, behúzódtam a konyhába, hogy ott öltözzek át. Egy jókora fehér póló került rám, ami majdnem a térdemig ért és a közepére egy farkát kergető kismacska képe volt rávasalva ,,One day..." felirattal. Ehhez (szerintem abszolút passzoló) citromsárga cicanadrág jött, és egy vastagzokni, ami ugyan kétszer akkora volt, mint a lábam, de mivel az most egyébként is eléggé sajgott, még jól is jött, hogy úgy lifeg rajtam. A használt ruhákat gombóccá gyűrve fogtam a kezemben, úgy mentem vissza Leonhoz, és a lányhoz.
-Ezzel mit csináljak? - kérdeztem Leont, mielőtt rátértem volna a sokkal égetőbb problémára. - És mikor eszünk már?
avatar
Annabelle Shirley
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 297
Hírnév : 25

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Tibutty Tamity on Csüt. Dec. 13, 2012 4:25 pm

Ijedten húzta össze magát én pedig úgy álltam ott, mint egy szerencsétlen, miközben megszeppentem néztem felé. Meglepődésem ekkor csúcsosodott ki (legalábbis akkor még azt hittem, hogy ekkor fog), de mielőtt szólásra nyithattam volna a számat, máris vége lett a kis közjátéknak és ismét beállt, hogy táncoljunk. Az előbbi döbbenetet, aztán szépen lassan felváltotta a düh. Hányszor bánthatták ezt a kölyköt, Istenem?! … A táncóra végére már meg sem próbáltam elrejteni a fájdalmas grimaszba torzuló arcomat. Komolyan mondom, nagyjából úgy éreztem magamat, mintha egy tonnás óriások ugráltak volna egyik lábfejemről a másikra, hogy aztán elölről kezdjék a furcsa akupunktúrás kínzást. De nem adtam fel! Nem-nem, eltökélten tűrtem… férfi becsületemet megacélozva – tűrtem és tűrtem és vártam, hogy mikor adja fel végre a járkálást abban a nyamvadt cipőjében! Mert ekkor már szó sem lehetett arról, hogy én javasoljam a szünetet, ahhoz túlságosan csökönyös pillanatomat kapta el Ann. Ez nekem már harc volt, nem pedig móka. A kitartás összecsapása, a magabiztosság próbája, az elme feletti uralom, a… Ám az a kopogás…
- Megyek, kinyitom! – léptem el tőle sietve, majdnem örömkönnyekben törve ki, miközben visszafogottan tornáztattam a lábamat az ajtóig. Nos, ennyire azért nem volt rossz a helyzet. A lábam még a helyemen volt… ráadásul, ahogy lenyomtam a kilincset és megláttam az ajtóban állót, máris minden bajom megoldódott. Tess…
- Ó, szia! Hát, te, hogy-hogy itt? – köszöntem vidáman és boldogan, miközben a szám sarka felfelé vándorolt és a szemembe is élénkebb fény költözött – egészen addig, amíg meg nem láttam az arcát, a pillantását, ami a hátam mögötti kis vakarcsra vándorolt, majd vissza rám. Majd, ahogy feldolgozta és összerakta a dolgot, a látása biztosan elhomályosulhatott a kitörni készülő… könnyek?! Miért pont könnyek?! Mit csináltam rosszul?! Természetesen az agyam azonnal elkezdett kattogni és egy másodperc törtrésze alatt leesett a dolog, hogy mire gondolhatott. Nagyon jól tudtam, hogy valami miatt nem bízott a férfiakban és még attól függetlenül, hogy nem részletezte a dolgot, könnyen ki lehetett találni az okát. Így ebbe belegondolva… Ó, a jó életbe!
- Tess, ez… - Annabelle hangos invitálása szakította félbe a mondandómat és most az egyszer hálás is voltam neki. Ugyan, mit kellett volna csinálnom? Részletes magyarázkodásba kezdeni? De akkor pedig azt szűri le, hogy hibás vagyok valamiben… Végül Bogyó mentőakciója szerintem minden dolgot megmagyarázott. Legalábbis, az, hogy ennyire lelkesen húzta be a lakásba a neki tök idegen lányt, mindenképp az összeesküvés-gondolatok elűzője volt… Nagyon reméltem!
- Szívtelen? – kérdeztem vissza fenyegetően, miközben azonnal kinyújtottam a kezemet Tess felé, hogy megöleljem és a karjaimba zárjam. Rendben, és hogy egyben meg is akadályozzam, hogy elmeneküljön, mielőtt tisztáznám a dolgot vele. – Akkor lennék szívtelen, ha a következő alkalommal én lépkednék a te lábadon, Bogyó – feleltem. – És a tűsarkú, igen is szép, elengedhetetlen kellék, jobb, ha elfogadod, különben nincs tánc. Téged például olyan nő szerűséggé tesz – tettem még hozzá, miközben gúnyosan mosolyogtam felé. Mikor eltűnt csak mosolyogva megcsóváltam a fejemet, majd homlokon csókoltam Tess-t. Ha szabadulni akart, akkor most már engedtem neki egy kicsit, épphogy fél méterre el tudjon távolodni tőlem.
- Örülök, hogy eljöttél. Nem vagy nagyon fáradt? Nem akarsz leülni? – intettem az egyik fotel felé és ha elfogadta, akkor odakísértem, a kezét még véletlenül sem engedve el. – És ugye… nos, tudom, hogy mit gondolsz, ha jól sejtem, de nem igaz, amit hiszel, mert ami igazándiból van, az teljesen más, mint amit sejtesz – hadartam el egy szuszra. Úgy gondoltam jobb túlesni a dolgon. – Ő Annabelle, a… - „Aki kisebb erőbedobással, de ugyanúgy tolvaj, mint én és lesz egy nagy meló, ahol szükségem lesz az enyves kezére, hogy megfújjunk pár dolgot. Áh, tudod, hogy van ez, minden más ismerősöm vagy börtönben van, vagy nevet változtatott és amiatt lehetetlen megtalálnom őket, így nincs mese, maradt Bogyó, az utcagyerek. Jaj, igen, amúgy el akartam már mondani, hogy tolvaj vagyok és bűnöző, csak hát nem akartam elrontani azt a csodás estét…” – Öhm… ő a kishúgom. Egy kicsit flúgos, azért sem beszéltem róla, de szerethető, hidd el. Már nagyon rég láttuk egymást és mivel úgyis lesz ez üzleti parti, gondoltam elhívom rá, de mivel nem tud táncolni – elhúztam a számat és felszisszentem – maradjunk annyiban, hogy még gyakorolnia kell. – Ha lett volna valami kérdése, azt készségesen megválaszoltam, egészen addig, míg nem tisztázódott a dolog és nem láttam a szemében a megnyugvást... Nos és persze, egészen addig, míg vissza nem jött Ann. Akkor egy bocsánatkérő pillantást még küldtem Tess felé, majd a kezemmel a fürdő felé intettem.
- A fürdőszobában van a szennyes kosár, hugi… Ó, nem is tudod merre van, igaz? Olyan rég jártál már itt – néztem rá félreérthetetlen pillantással, remélve, hogy Tess nem vesz belőle észre semmit. Ha nem vette volna a lapot, utánamentem, hogy „megmutassam” hova dobja a koszos ruhát, majd megálltam előtte és halkan, hogy semmi se hallatszódjon el Tess-ig, megszólaltam. – Első feladat, ami nem is rossz gyakorlásnak: Játszd a húgomat! Ne kérdezd, hogy miért, csak tett meg… kérlek. Meg különben is, ha enni akarsz… – tettem hozzá, majd miután visszamentem a folyosóra, Tess-t is a konyha felé tereltem. Végül Bogyó, fürdőszobai válaszától függően tettem fel a következő kérdést.
- Ki kér pizzát?
avatar
Tibutty Tamity
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 279
Hírnév : 37
Tartózkodási hely : Elmém legbenső zugában, ahol a távol is túl közelivé válik.

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Tess D. Thorne on Pént. Dec. 14, 2012 6:08 pm

Tess arra lett figyelmes, hogy a hangok egyre közelebb és közelebb kerülnek hozzá, míg nem megérezte, hogy valaki hozzáér. Idegesen fordult meg és nézett a lányra, aki az előbb még Tibu mögött állt. Kicsit megijedt, amikor a vadidegen lány betuszkolta a lakásba, de hagyta magát. Egy kis ideig az ujjait szorongatta a tenyerébe, mindaddig, amíg Tibu át nem ölelte és magához nem húzta, abban a pillanatban minden félelme elröppent és szorosan belebújt a férfi karjaiba. Lehunyt szemmel szívta be mélyen Tibu illatát, aztán amikor kicsit elengedte, egy apró mosolyt villantott a fiúra.
Aztán, ahogy meghallotta a választ a bensőjében felmerülő kérdésre, elmosolyodott és megrázta a fejét.
- Sajnálom, nem akartam ilyen gyerekes lenni, csak.. azt hittem, hogy hogy ő a bar....
Harapta el gyorsan azt utolsó szót, aztán az alsó ajkát kezdte csócsálni.
- Ami azt illeti, megtaláltam reggel a cetlit az ágyam mellett, így ide találtam. Nem akarok zavarni, csak látni szerettelek volna, még mielőtt visszamegyek a kórházba a leleteimért.
Válaszolta Tess kicsit félénken, aztán felnézett immár száraz szemekkel Tibutty-ra és megsimogatta az arcát. Aztán, amikor visszajött a kishúga Tess ellépett egy kicsit Tibu-tól és rámosolygott a lányra.
- Szia! Tess Thorne vagyok. Örülök hogy megismerhetlek
Mutatkozott be szívélyesen, és remélte, hogy a lány is bemutatkozik neki. Ha megtette mosolyogva küld felé egy kedves pillantást.
Aztán, ahogy meghallotta a pizza szót összerándult a gyomra, ha arra gondolt, hogy bármit is egyen. Az elmúlt két óra intenzív kemoterápia után...
- Én nem vagyok éhes, köszönöm.
Válaszolta nemes egyszerűséggel, aztán letelepedett egy székre, ami a konyha asztal mellett állt és kibújt a kabátjából, majd ugyan ezt tette a sapkájával és a pulóverével is. Melege volt, aminek örült, hiszen egy ideje, folyton csak fázott, de most végre egy kis melegséget érzett. Miután levetkőzött mosolyogva figyelte, hogy vannak-e hasonlóságok Tibutty és a húga között és rá kellett jönni-e, hogy nincsenek. Tibutty magas volt és az egész arc formája merőben eltért a húgáétól Tess nagyot sóhajtott, de inkább nem mondott semmit, csak érdeklődve figyelte, ahogy Tibu a konyhában lépked valamire várva. Mosolyogva figyelte, ahogy Tibutty lépked, majd amikor már nem bírta követni a tekintetével, felállt és odalépkedett hozzá, aztán megölelte.
- Nagyon izgatottnak túnsz...
avatar
Tess D. Thorne
~fellow craft~
~fellow craft~

Hozzászólások száma : 84
Hírnév : 6
Tartózkodási hely : Manhattan

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Annabelle Shirley on Pént. Dec. 14, 2012 8:03 pm

-Szívtelen - ismételtem, mielőtt durcásan nyelvet öltöttem rá, de az azután következő jelenet annyira intim volt az öleléssel, sz összebújással és a meghitt sutyorgással, hogy inkább szemlesütve és enyhén elpirulva magukra hagytam őket.
A konyhában való átöltözésem után kicsit még vártam, nem tudtam, hogy egy csókolózás meddig tart, de végül arra jutottam, hogy ha ennyi idő sem volt elég nekik, akkor már úgyis csak az állkapocs-görcstől menthetem meg őket, akkor meg hős leszek. Szóval összeszedtem a levetett göncöket, meg némi bátorságot, mert mégiscsak számomra valami furcsa, ismeretlen dolgot műveltek, és visszaslattyogtam hozzájuk.
-Fürdőszoba, oké - bólintottam, és már indultam is arra, de aztán megdermedve fordultam vissza. - Hugi?!
Értetlenkedésem azonban nem tartott sokáig, mert eszembe jutott, hogy abban maradtunk, az lesz a legjobb, ha az unokahúgának adom ki magam. De csak az estélyen. Talán ez a nő is ott lesz? Máris gyakorolhatok? Hű, akkor össze kell ám szednem mindent, amit eddig összekapartam. Erre pedig nagyszerű alkalom volt a bemutatkozása.
-Részemről az öröm, Miss Thorne - viszonoztam a mosolyát.
A felém nyújtott kézzel azonban nem tudtam mit kezdeni. Vajon rázzam meg vagy kézcsók jön? És ha az utóbbi, ki kinek? Megoldhatatlan feladvány maradt, de valamit akkor is csinálnom kellett, úgyhogy végül egyszerűen csak adtam neki egy pacsit. Leonra pedig villantottam egy ,,Na, ugye, hogy milyen zseniális voltam!" vigyort. Ekkor vettem észre azt a sokatmondó pillantást, amit meg ő vetett énrám. Na, ennek már megint baja van! Szemforgatásra viszont csak fejben került sor.
-Ja, hogy te igazi húgira gondoltál? - esett le a tantusz, mikor már a fürdőszobában voltunk. Vállat vontam, jelezve, hogy nekem igazából mindegy. - Nem kell mindig kajával zsarolnod, azt hiszed nem bírom a koplalást?
Nem folytattam azonban a gondolatmenetet, hogy még mi mindenhez voltam hozzászokva, mert nem akartam neki ötleteket adni. Ha hozzá is szoktam sok szörnyűséghez, az nem azt jelentette, hogy szívesen vettem, ha felbukkant az életemben. Mielőtt azonban kiment, még elkaptam a felsője ujját, hogy megállítsam.
-Öhm... - kezdtem egyre vörösebben. - Ti... tényleg... Ti csókolóztatok az előbb? - böktem ki suttogva, miközben a szemem egyszerre kerekedett ki hatalmasra a kíváncsiságtól és a különös, ijesztő ügy miatti megszeppentségtől. - Szoktatok olyat csinálni? Az milyen... milyen az?
Le sem tagadhatták volna, hogy odavannak egymásért, és már olyanokkal is ritkán szoktam találkozni, akik szóba álltak velem, nemhogy olyanokkal, akik így odavoltak egymásért. Leon meg gondoltam, úgyis benne van már a tanár szerepében.
Odakint a kérdésre azonnali kirobbanó sikert mutató visítással feleltem:
-ÉN! HOL VAN? HOL VAAAAAN? - toporzékoltam, majd ezúttal már ténylegesen megforgattam a szemem. - A konyhában, mi? Te mindig ott tartod a kaját... bratyó.
És már vágtattam is ki a konyhába, ami a kaja kifogyhatatlan tárháza volt számomra. Kihúzogattam a fiókokat, felmásztam a pultra, hogy elérjem a magasabban lévő szekrények ajtaját, de nem találtam semmit.
-Leoooooon! - kiabáltam, mindenféle szalvéta, kicsi, egymásra halmozott textil darabok, fogpiszkálós doboz, vécépapírszerű gurigák, meg miegymás között. - Hol van? Éhes vagyok!
avatar
Annabelle Shirley
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 297
Hírnév : 25

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Tibutty Tamity on Pént. Dec. 14, 2012 11:54 pm

- Hogy mi? Ba-ba-barátnő? – kérdeztem vissza most már sunyin mosolyogva, miközben az ajkára kúszott a pillantásom és a következő másodpercben a számmal is lecsaptam a kiszemelt pontra. A hajába túrtam. A finom, rövid, de annál jólesőbb csók után hozzátettem. – Az a hely már szerencsére foglalt. – A leletek említésére elkomorult a pillantásom és bátorítóan végigsimítottam a felkarján a vállától egészen a csuklójáig, aztán ujjaimmal rabságba ejtettem az apró kezét. – Majd mesélj róla! Mondanám, hogy most, de éppen… - A közeledő Bogyó felé intettem, aki olyan tartással jött, mint a büszkeségét összekapargató rab, akit a kivégzésre vittek. Egészen a pacsiig, amitől olyan büszke lett, hogy a mosolya háromszor körbeérte a fejét. Rezignáltan felsóhajtottam és intettem, majd, mikor a fürdőszoba ajtó becsukódott mögöttünk, szomorúan végignéztem a helyen, ami akkor is jobban nézett volna ki, ha csak simán felrobbantották volna. Végül a lány felé fordultam.
- Ó, biztos sok mindent kibírsz, de én mestere vagyok a kínzásnak – vigyorogtam gonoszul. - Hmm, vegyül például a csikizést… Már most elkönyvelhetem a sikeremet. De addig is tényleg játszd a húgomat, vedd gyakorlásnak, hogy magabiztosabban mozogj a szerepben. Csak azért kérlek meg rá, mert még van pár apró dolog, amit tisztáznom kell Tess-szel és addig jó lenne, ha minden gördülékenyen menne – adtam egy apró magyarázatot, hogy nyomatékosítsam még bólintottam is egy aprót, aztán az ajtó felé fordultam és már nyúltam a kilincsért, mikor megéreztem a lány szorítását a felsőmön. Érdeklődve pislantottam le rá, miközben végigszáguldott az agyamban a gondolat: Néha tényleg úgy viselkedett, mint egy kölyök elefánt, aki a mamája farkába kapaszkodott a hosszú-hosszú úton, a biztonság kedvéért. A kérdésére felnevettem.
- Bogyó ne húzd az időt, ilyen nevetsé… - a piruló arcát, az érdeklődő, csillogó tekintetét és azt a hatalmas zavart látva elhalt a hangom. – Annabelle… Ezt most tényleg komolyan kérdezted – állapítottam, miközben én is kezdtem kényelmetlenül érezni magamat. Nemhogy szűz, még sosem csókolózott! Atyaég! Azt sem tudtam mit kellene csinálnom egy ilyen helyzetben, így hát, hogy igazodjak a lányhoz, én is felvettem a tipikus, tanácstalan, zavarodott stílust. Ó, egyedül az empátia hatalmas hulláma vezetett erre rá. – Ne mondd, hogy még csókolózni sem csókolóztál soha!... Még egy apró dolog sem volt? Egyáltalán volt már valakid?... Nem tudom mit magyarázzak rajta. Bogyó… azt nem lehet… elmondani… - Nagyon reméltem, hogy nem kell felvilágosítani is! Hajjaj, csak ne kezdjünk bele a méhecskébe és a virágba, add Istenem, hogy ezt megússzam! – Azt… ööö… nos… hogy is mondjam… - megvakartam a tarkómat. – Át kell élni! A világ egyik legjobb dolga, hogy érzed a másikat… izé… magad mellett… és azt hogy szeret… Tudod, mikor az ajkak… na… biztosan érted – mondtam igazán örülve a saját leleményességemnek. Igazi őstehetség voltam! – És igen… általában, mint minden pár, igen… szoktunk… De ha ennyire kíváncsi vagy, majd demonstrálom a dolgot! Ne aggódj, nem rajtad – kacsintottam rá, hogy elejét vegyem mindenféle félreértésnek, amikből mára igazán kezdett elegem lenni és hogy végre lezárjam a kínos témát. – Egyéb kérdés? – csaptam össze a tenyeremet, hogy biztos, ami biztos, inkább itt térhessünk ki rá, mint Tess előtt. Legalább megpróbáltam rá normálisan válaszolni, hiszen az első sokk kezdett leülepedni bennem.
Tess arca és az ételhez való hozzáállása sok mindent elmondott, így csak egy aprót bólintottam, miközben igyekeztem figyelmen kívül hagyni azt, hogy a mellettem lévő pukkancs mindjárt felrobban türelmetlenségében.
- Általában, ahogy minden más, normális ember teszi – kiáltottam még utána, mielőtt eltűnt volna a szemem elől. – Azonban ezt most rendelni fogjuk, szóval megszívtad – suttogtam Tess mellett magamban élvezkedve, lassabb tempóban haladva, miközben megfogtam a kezét és bevezettem a konyhába. – Mászol le onnan! – kaptam el, mikor már a pulton járta a táncát és egy könnyed mozdulattal, megfogva a derekánál raktam le a földre. – Leülni! – parancsoltam rá a lányra. – Kérsz inni? – kérdeztem búgó hangon Tess-től. – Meg se moccanj, ördögfajzat! – sziszegtem az izgő-mozgó vakarcsra. – Boldogság, megvan – mutattam Tess-re, miközben elővettem a telefonomat, hogy rendeljek valamit. – Rumli, megvan – böktem Bogyó felé. – Már csak a kaja és takarítás kell… - Emlékeztettem magamat, a hűtőről levettem a pizzás cetlijét és Bogyó felé dobtam. Majd Tess felé küldtem egy meleg pillantást, mikor megéreztem a karjait az oldalamon és adtam neki egy eszkimópuszit. - Már hogyne lennék az, egy ilyen lány mellett. - Bogyóra néztem. – Válassz, gyorsan, de csak EGYET!
avatar
Tibutty Tamity
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 279
Hírnév : 37
Tartózkodási hely : Elmém legbenső zugában, ahol a távol is túl közelivé válik.

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Tess D. Thorne on Szomb. Dec. 15, 2012 7:51 pm

A lány kicsit elpirulva hallgatta, a férfi hangját, és annak értelmét. Eleinte nem hitt a fülének, aztán, ahogy az az egy mondat egyre többször és többször lejátszódott a fejében..
"Az a hely már szerencsére foglalt."
Tess szerelmes pillantásokat vetett Tibu-ra, aztán, amikor a húga visszatért rámosolygott.
- Tegeződjünk, ha nem baj. Nem vagyok olyan öreg, hogy magázz. Szóval, csak szia!
Tess kicsit értetlenül nézett Tibu-ra, amikor a kézfogásra nyújtott kezébe, szimplán belecsapott a lány. Bár meglepődött rajta, nem firtatta a dolgot. Úgy vélte, hogy a lány szimplán így leplezi a zavarát. Aztán, míg mind a ketten eltűntek a fürdőszoba rejtelmes sötétségébe, Tess kicsit körülnézett. A lakás nem épp az a lepukkant fajta volt. Sőt...
Dylan szájt tátva nézett körül a pompázó lakásban. Az ő házához képest ez, egy luxus szállodával ért fel. A bútorok és a falak tökéletesen passzoltak egymáshoz, ahogy minden egyes elhelyezett dísztárgy is. A lánynak nehezére esett csukva tartani a száját, de igyekezett nem nagyon kimutatni bámulatát és áhítatát Álmában sem merte volna gondolni, hogy Tibutty ilyen lakásban lakik. jó, persze volt egy olyan érzése, hogy nem valami lepukkant bronx-i házban lakik, de azért ezt nem hitte volna...
Tess megrándult, amikor meghallotta a hangos kiáltást Egy kicsit kikerekedett szemekkel nézett Annabelle-re, amikor kirohant a konyhába. Mosolyogva figyelte, ahogy a konyhaszekrényen mászkál, majd amikor Tibutty levette Tess kicsit úgy érezte, mintha Anna nem csak a húga lenne a férfinak, hanem a legjobb barátja is. Ám amikor meghallotta, hogy Leon-nak hívja Tibutty-t kicsit meglepődött. Kérdő tekintetettel nézett fel a mellette álló férfira és egy apró mosolyt erőltetett az arcára.
- Leon? Ez valami becenév?
Kérdezte Tess kicsit értetlenül, aztán, amíg várt a fiú reakciójára azon kezdett tanakodni, hogy valyon mi folyhat itt. Annabelle kicsit furcsa volt. Persze lehet, hogy tényleg csak az játszott közbe, hogy rég látták egymást, és a lány se nézett ki többnek, mint tizenhét. Hasonlóság nem volt közte és Tibutty között, amit igencsak furcsának talált Tess, de annak könyvelte be, hogy Annabelle az édesanyjára ütött, míg Tibu az édesapjára. Aztán ott volt még az is, hogy a lány úgy viselkedett, mintha minden teljesen furcsa lenne: az ételek helye, a viselkedés, az alap illemtudás.
Ám nem csak a lány, hanem Tubutty is kicsit másabb volt. Bár minden egyes pillantása, amit a lányra vetett meleg volt és szerelemmel teli, ám mintha valami felismerhetetlen dolog is beköltözött volna a tekintetébe. Valami kissé nyugtalanító dolog. Ezek mellett pedig ott volt a név. Leon. Nem tudta elképzelni, hogy ez a Tibutty bármilyen becézése lenne, aztán eszébe jutott, hogy lehet, hogy egy kis kori becenév, ami mai napig ráragadt a férfira. De még ezek ellenére is olyan furcsának találta az egész környezetet. Olyan szokatlanul nyugtalannak.
Tess nagy levegőt vett és inkább úgy látta, jobb ha hallgat. Így is tett és csak csendben figyelte, ahogy a lány pizzát kezd rendelni magának, és közben lopva felpillantott a mellette álló férfira.
- Szóval tényleg egy brutális zsarnok vagy?
Kérdezte a lány mosolyogva, miközben finoman az alsó ajkába harapott, ahogy eszébe jutott a múlt éjszaka.
- Valahogy tegnap este nem ez jött le nekem, de ha ez így igaz, akkor előre kell szólnom, hogy mestere vagyok a zsarnokoskodásnak.
Kacsintott rá a lány és nevetve megsimogatta az arcát, miközben pillantása ismét visszasiklott Annabelle-re.
avatar
Tess D. Thorne
~fellow craft~
~fellow craft~

Hozzászólások száma : 84
Hírnév : 6
Tartózkodási hely : Manhattan

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Annabelle Shirley on Vas. Dec. 16, 2012 12:06 am

Komolyan beszélek.
Bólogatás.
Sosem csókolóztam.
Fejrázás.
Sosem volt még senkim.
Fejrázás.
Majd demonstrálja.
Két kéz a száj elé kapva, egy lépés sebesen hátra.
-Hát kérdésem... az még volna - vallottam be, miután kiderült az újabb félreértés, és megnyugodva engedhettem le a kezeimet. - De... nem muszáj... inkább hagyjuk... bocs, hogy felhoztam...
Azzal gyorsan kislisszoltam mellette a folyosóra, onnan pedig a konyhába.
Egész biztos voltam benne, hogy van benne valami ráció, hogy csupán egyetlen helyiségre korlátozzák az ennivalók tárolását, de jelenleg nem volt kedvem ezt feszegetni, már csak azért is, mert így legalább könnyebb volt megtalálnom. Még ha nem is sikerült. Pedig biztos voltam benne, hogy már közel voltam, mert... mert... mert éhes voltam!
Ekkor azonban, mikor már olyan közel voltam a kajához (csak-csak), jött az újabb vészhelyzet. Hirtelen kiáltás, és támadás, amire nekem a nap minden egyes percében számítanom kellett, mindig felkészültnek kellett rá lennem.
-NE! - sikoltottam fel rémülten.
Amint a levegőbe emelt, azonnal átváltoztam gyíkká, és hacsak nem szorított rám, végigszaladtam a karján, az oldalán, végig a lábán le a földre, ahol a tegnapi lepotyogott rántottától kicsit még csúszós padlón egy picit még helyben futottam, de aztán sikerült végre elindulnom, és a halálfélelmem elég lendületet adott, hogy iszonyat sebességgel iszkoljak be az egyik konyhaszekrény alá. Lihegve, félve kuporogtam ott, miközben a legrosszabbtól tartva pislogtam ki, hogy ide ugye nem tud utánam jönni senki, itt ugye biztonságban vagyok, itt nem fog bántani senki? Eltartott egy darabig, amíg összeszedtem magam, még akkor is, amikor már logikusan végig tudtam gondolni, hogy ez Leon, aki nyilván nem akar ártani nekem, hiszen azzal csak maga alatt vágná a fát. Hiába tudtam ésszel, lecsillapodni már nehezebb volt. Amennyiben megpróbáltak kihalászni onnan attól függően, hogy milyen eszközökkel próbálkoztak, nyújthatták is, gyorsíthatták is a folyamatot, de végül mindenképpen előmásztam, majd visszaváltoztam emberré.
-Bocsánat - motyogtam szemlesütve, majd hogy mentsem, ami menthető gyorsan hozzátettem: - Gondoltam, megnézem, hátha... odaejtettem a kulcsaimat.
Persze megfordult a fejemben, hogy emberemlékezet óta nem voltak kulcsaim, de aztán az is, hogy jelenleg ez a legkevesebb. Szegény Leon már biztos torkig van velem! De... nem is Leon? Most akkor nekem hazudott, vagy neki? Nem számít, ha már úgyis a ,,húga" vagyok, ez már nem oszt, nem szoroz.
-Becenév - vágtam rá azonnal. - Ő sem hív soha Annabelle-nek, legalábbis elég ritkán. Mond csak el neki, minek csúfolsz! Én meg őt Leonnak, mert... mert egy vérszomjas zsarnok, mint... mint egy oroszlán... vagy Napóleon, csak az túl hosszú, úgyhogy... érted. Napóleon.
Akár bevette, akár nem, a többit már Leonra (vagy hogy hívják-ra) bíztam, én pedig boldog meglepődéssel vettem magamhoz a pizzás brosúrát, hogy nekiálljak válogatni. Hosszasan válogattam, és egyszerűen képtelen voltam dűlőre jutni. Hiszen most nem azt kellett ennem, amit találtam, vagy amit letett elém Leon, hanem én választhattam! Ez nagyon nagy döntés volt, nem akartam elkapkodni, hiszen ki tudja, mikor lesz rá legközelebb alkalmam. Oldalra kidugott nyelvvel böngésztem a zavarbaejtően hosszú listát az asztalnál ücsörögve az egyik széken törökülésben, a cetlit szinte a hasamhoz nyomtam, olyan közel húztam magamhoz, ahogy összegömbölyödve görnyedtem fölé, és hümmögve, időnként fejvakarászva próbáltam dűlőre jutni.
-Mennyi pénzünk van? - fordultam végül Leonhoz. - Belefér egy ilyen... öh... sonkás, szalonnás, tojásos, fokhagymás? Ez a jó nagy? És... és meleg lesz, ugye? Mennyi idő, amíg kihozzák? Kinyithatom majd én a dobozt? De majd felvágjátok ti? Én azt nem tudom, hogy kell.
Nagyon izgatott voltam. Én a csövi rendelt pizzát fogok enni! Olyat, amilyet én választottam.
-Juj, már alig várom - tapsikoltam örömömben.
Hogy eltereljem addig is a figyelmemet, inkább rájuk koncentráltam. Csak a vaknak nem tűnt volna fel, hogy mennyire odavannak egymásért, egyfolytában összebújnak, meg hasonló helyspórolós ötletekkel álltak elő, néha még az orrukat is összenyomták, mintha nem lett volna elég tágas a lakás. Leplezetlen érdeklődéssel figyeltem őket, hátha megint láthatok valamit, amiből tanulhatok valamit. Ha ez nem történt meg, emlékezve Leon ígéretére, hogy majd demonstrálja nekem, nemes egyszerűséggel rákérdeztem:
-Most nem fogtok csókolózni?
avatar
Annabelle Shirley
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 297
Hírnév : 25

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Tibutty Tamity on Vas. Dec. 23, 2012 1:05 am

Annabelle tétovázását türelmesen figyeltem, miután ismét megnyugodott a félreértés után, de mielőtt valami ostoba bűbáj alatt állva, készségesen elkezdtem volna bizonygatni, hogy nyugodtan kérdezhet még pár dolgot, hiszen én vagyok a Jótündér keresztanya, szerencsére hamar véget vetett a dolognak és kimenekült a fürdőszobából. Valamiért mégis azt éreztem, hogy nem úszom meg ennyivel a dolgot. Fejcsóválva és egy nagyot sóhajtva néztem utána pár pillanatig, mielőtt én is elindultam volna. Hihetetlen volt ez a lány…
Lány? Bocsánat! Egy igazi apró, idegesítő kobold! Egy kis idegileg instabil zöld csík, akit az átváltozása után sem tudtam elkapni és az apró lábak gyors egymásutánjának szedegetésével leszánkázott rajtam. Döbbenetem közben nem sok mindent tudtam csinálni, egyedül automatikusan kapkodtam a lány után, mielőtt eltűnt volna a pult alatt. A francba, hogy ilyen gyorsnak kellett lennie! Persze így a történtek után, gondolhattam volna, hogy nem a legjobb ötlet hirtelen és „veszélyes” mozdulatokat tennem mellette, hiszen mióta csak ismertem (két napja), nem a nyugodtságáról és a bátorságáról volt híres. Csakis az én hibám volt.
- Hé! Azért nem vagyok ennyire ijesztő! – háborodtam fel, majd leülepedett bennem egy igazán icipici, lényegtelen probléma – Tess ezt mind látta. Ijedtség, átváltozás, mutáns lét megnyilvánulása – gyönyörű kombinációnak volt a szemtanúja. Ártatlanul mosolyogva fordultam a lány felé a kínos csend közepette, miközben a szám egyre inkább hajlott egy bocsánatkérő fél vigyorra, ahogy figyeltem a lány rezdüléseit, hogy vajon mit szólhatott ehhez. – Ne haragudj, kérlek ezért… mondtam, hogy kissé furcsa. Tudod, ki vannak az idegei, egy bizonyos eset óta, mikor… inkább hagyjuk – szóltam felsóhajtva, hogy azt érezze, tényleg komoly dologról van szó, amit nem kellene feszegetni. Általában, mestere voltam az emberek ámításának, becsapásának, átverésének (kinek melyik tetszik), de az, hogy Tess-nek kellett hazudnom, gyomorforgató élménnyé változtatta ezt a lényegtelen dolgot. Számított mit gondol és az, hogy hisz nekem, egyszerűen undorítóvá tette a dolgot. Undorítóvá tett engem. Még az sem javított a helyzeten, hogy tisztában voltam vele, rövid időn belül mindent be fogok neki vallani. Ez csak még inkább ki akarta húzni a lelkemből az igazságot. Törjön fel a torkomból, táncoltassa meg a nyelvemet a nagy betűs Igazság, nem igaz?… Gyorsan hűtőhöz mentem és kikaptam egy csokit. Ideje volt pecázni, tereltem a gondolataimat valami ideillőbb gondra, majd pár pillanatig vonakodva álldogáltam, mielőtt, Négykézlábra ereszkedtem volna, mint valami idétlen elmegyógyintézeti gondozó és azzal kezdtem el kiédesgetni a betegemet, hogy lágy hangon duruzsoltam neki.
- Bogyó… Hahó… figyelj, nem vagyok valami jó az ilyesmiben, de… gyere elő. Tudod, hogy nincs miért félned itt… legalábbis ezt leszűrhetted volna… Kapsz csokit is ha szeretnél ebéd előtt! Tudom, hogy egy igazi szörnyeteg vagyok, de képzeld, most kivételt teszek – lengettem meg a sötét rés előtt a horgot, miközben tovább suttogtam a kis gyíknak, hogy Tess is csak félig hallhassa, amit össze-vissza motyogtam. Mikor végre csak kiért vagy így, vagy úgy, a csokival vagy anélkül a kezemben, felálltam és… Kaptam a következő adagot. Nők. Ki mondta, hogy nem velük van a legtöbb baj?
- Becenév – vágtam én is rá azonnal, ugyanakkor, mikor Ann megszólalt, de szinkronos válasz után érdeklődve hallgattam a lány válaszát a kínos kérdésre. A lebukási faktorom, fordított arányosságban nőtt a lány magyarázatával, amit csak egy kedves mosollyal jutalmaztam. – Ugyan, én nem csúfollak semminek, kis görcs – nevettem fel gonoszan. – Ha tényleg zsarnok lennék, akkor még mindig magas sarkúban piruetteznél, miközben én élvezkedve ebédelnék meg előtted – vágtam vissza, miközben fél szemmel állandóan Tess reakcióját lestem a dologgal kapcsolatban. Mit ne mondjak, ügyesen kiokoskodta a lány a dolgot! Ha Tess elhitte, a megnyugvás és az önutálat furcsa keveréke vett uralma alá, miközben ismét Tess-hez mentem és magamhoz húztam a derekánál. Ann-t látva, akaratlanul is mosolyra szaladt a szám. Hát mondja valaki erre a lányra azt, hogy nem édes!
- Ne aggódj, egy-két pizza biztosan belefér, az is, amit mondtál. Igen, elég nagy és igen, persze, hogy meleg lesz. Úgy negyed órát biztosan várni kell rá, de szerencsére itt van a közelben az egyik pizzázó – válaszoltam minden egyes kérdésére rögtön azután, ahogy azt kiejtette a száján. – Kinyithatod és ha akarod megmutatom hogy kell felvágni – bólogattam türelmesen, majd Tess-nek hozzátettem, jelentősen halkabban. – Látod, megmondtam… Kissé furcsa… - A tapsikolására halkan felnevettem, miközben még véletlenül sem engedtem volna el a mellett álló gyönyörűséget. Bármilyen édes lehetett Annabelle, Tess-t nem múlhatta felül. Mikor felhangzott a lágy, halk hang, ahogy azt akarta kipuhatolni, hogy tényleg Napóleon módjára uralkodom, halványan elmosolyodtam és az egyik kezem a derekáról a fenekére kúszott, miközben a másikkal is átöleltem.
- Igazán? Mestere? Ugyan már, akkor te még nem láttál engem – doromboltam „fenyegetően”, miközben lenéztem rá és féloldalas mosoly kíséretében a tekintetemet vágyakozóan az övébe fúrtam. – Mert hidd el, ez után a kihívás után nem fogom visszafogni magamat... Ígérem – suttogtam a fülébe és a szája felé közelítettem, hogy rávethessem magamat azokra az őrjítően kívánatos ajkakra, hogy aztán…
- Tessék?! – szökött ki a számon az értetlenkedő kérdés, miközben hirtelen felkaptam a fejemet. Teljesen elfelejtkeztem róla, de most, ahogy eszembe jutott, hogy nem csak ketten voltunk a helyiségben, a kezem ismét a lány derekára vándorolt és a hangulat is visszaesett a csalódottság szintjére. Persze nem sokáig… Ó, nem, azt egyszerűen nem hagyhattam, miközben a gonosz gondolat egyre inkább teret nyert az agyamban. – Hmm… – pillantottam le Tess-re a szemem sarkából, huncut vigyorral, majd hirtelen ötlettől vezérelve, megpörgettem, hátradöntöttem a hátánál támasztva, Annabelle-el való tánc utolsó emlékeként, majd miközben így tartottam a karjaimban ezt a törékeny porcelánbabát, szenvedélyes csókot leheltem az ajkaira és a tarkójánál tartva, még inkább magamhoz húztam. Gyönyörű volt és egyszerűen úgy éreztem, hogy minden porcikája az én kezembe, testemhez passzol. Mit éreztem… tudtam – túrtam a hajába finoman. A csók közben a szárnyam is megemelkedett, a kabát, ahogy szorosan ráhullott és az emelkedéssel kirajzolta a formáját, miközben a kabát alja alól kilátszottak az első fekete tollak. Persze ezt akkor észre sem vettem, belegondolva, pedig akkor sem bántam volna, ha abban a pillanatban észreveszem. Ugyan, Bogyó is mutáns, ráadásul a csók alatt nem volt olyan nagy jelentőségű a dolog. Majd megemészti magában a dolgot.
Pár másodperc után, óvatosan egyenesedtem ki vele, miközben rámosolyogtam, majd kihívóan Bogyó felé pillantottam. Mondjuk, ha Tess tiltakozott, vagy egyenesen tetszett neki, netalán szégyenlősen el akart bújni, vagy felháborodottan elhúzódni… esetleg, ha Bogyó nem látta jól a dolgot vagy pont ő jött zavarba, nos… Számomra mindenképp nyereség volt. És ha mondjuk valamelyik lány repetát kért volna a bemutatóból, felvállaltam szívesen az újabb mártír szerepet. Talán valahogy túléltem volna.
- Remélem elégedett vagy - jegyeztem meg Bogyónak, hogy kielégítsem a kíváncsiságát, aztán Tess-re néztem és elvigyorodtam. - Mert én nagyon.



avatar
Tibutty Tamity
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 279
Hírnév : 37
Tartózkodási hely : Elmém legbenső zugában, ahol a távol is túl közelivé válik.

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Tess D. Thorne on Vas. Dec. 23, 2012 10:30 am

Tess meghökkenve figyelte az eseményeket. Persze volt egy olyan érzése, hogy mivel Tibu mutáns a húga is az lesz, de ezt nem gondolta volna, hogy élő egyenesből szemtanúja lehet, hogy a lány pillanatok alatt átváltozik egy kicsi.. gyíkká?! Tess ezen egy kicsit mulatott, hiszen utána vicces volt nézni, ahogy Tibutty lemászik négykézlábra és csokival próbálja előcsalni a húgát.
Aztán, amikor mind a ketten azonnal rávágták, hogy a Lion csak becenév felvonta a szemöldökét. Valahogy kicsit furcsának találta, de nem akart most kérdésáradatot rázúdítani Tibutty-ra, hiszen elég gondja volt most Bogyóval.
Aztán, amikor a lány végre valahára kimászott a szekrény alól, és Tibu odalépkedett hozzá, Tess mosolyogva nézett a férfira. Közelebb lépett hozzá, amikor a derekára csúsztatta a kezét, és mélyen beszívta Tibu illatát. Alig hitte el, hogy tényleg így magához vonja bárki is. Főleg azok után, hogy milyen beteg volt. Nem értette teljesen, hogy a férfi miért nem irtózik tőle? Miért nem fél attól, hogy ő is elkapja a betegséget, ahogy a többi ember, és hiába tudná megmagyarázni, hogy ezt nem érintés után kapja el bárki is..
Gondolatmenetéből a fülébe suttogott szavak zökkentették ki. Elmosolyodott, majd megsimogatta Tibutty arcát.
- Furcsa, de aranyos, le se tagadhatnád, hogy a húgod.
Mosolygott a férfira Dylan és végigsimított kezével a mellkasán, aztán finoman a nyaka köré fonta a kezét, hogy még szorosabban hozzátudjon simulni. Aztán, amikor meghallotta a férfi hangját megint és megérezte a kezét a fenekén akaratlanul is lehunyta a szemét egy pillanatra és a zsigereiben egyre nőtt a feszültség, ahogy Tibutty közelében volt. Tekintetét szorosan a férfiébe mélyesztette, és amikor meghallotta a hangjából áradó vágyakozást az alsó ajkába harapott.
- Már kíváncsian várom, hogy mit tartogatsz nekem.
Incselkedett Tess, aztán, amikor meg akarta csókolni Tibutty-t és ajkaik már majdnem összeértek lefagyott. A kérdés, amit Annabelle feltett meglepte a lányt és ahogy észrevette Tibut is. Egy pillanat törtrésze alatt a férfi keze ismét a csípőjén pihent, amit Tess egy kicsit sajnált, de egyben megértette azt is, hogy nem akar a húga előtt semmiféle műsort tartani. Ám az teljesen meglepte, hogy Tibutty felkapta és a levegőben megpörgette, majd hátradöntötte a lány könnyű testét és hosszan, szenvedélyes csókot lehelt puha ajkaira. Tess pedig csak kapaszkodott a férfi nyakába, szorosan hozzábújva, miközben csókolta. Egyik kezével finoman a hajába túrt és mg közelebb húzta magához, aztán, ahogy a csók szépen lassan véget ért a lány zihálva kapkodott levegő után és szenvedéllyel teli szemekkel nézett Tibutty-ra. Tess egy kicsit zavarban volt, miután megpillantotta a lányt, de azért egy kicsit örült is a szíve, hogy Tibutty nem szégyenli kimutatni az érzéseit. Jól esett neki, és bár zavarban volt és igyekezett elbújni a férfi mögé továbbra is a kezét szorongatta, sőt még jobban próbált hozzábújni. Azt is látta, hogy a földön egy pár darab fekete toll fekszik pontosan Tibutty mellett. Akaratlanul is, de elmosolyodott, amikor eszébe jutott, hogy hogy néz ki a szobája a tegnap este együtt töltött idő óta. És Tess akármennyire is rendmániás volt, nem szedte fel a tollakat. Ott voltak jól, ahol épp leestek.
Aztán, amikor Tibutty ismét ráemelte tekintetét Dylan gyomrában a pillangók egyre gyorsabban kezdtek szárnyalni, aztán a kellemes érzést szépen lassan felváltotta a hányinger. Tess gyűlölte magát azért, mert nem tudott normálisan viselkedni az utóbbi időkben, de jobbnak látta, ha ez egyszer nem mond semmit se a férfinak. Nem akart még egy plusz teher lennie, így inkább csak rámosolygott, majd finoman megérintette az egyik szárnyát és csodálattal teli szemekkel nézett vissza rá.
avatar
Tess D. Thorne
~fellow craft~
~fellow craft~

Hozzászólások száma : 84
Hírnév : 6
Tartózkodási hely : Manhattan

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Annabelle Shirley on Vas. Dec. 23, 2012 11:12 am

Leon győzködése már megnyugtatott. Persze tudtam én, legalábbis erősen sejtettem, hogy igazából nem akart ő bántani, csak megint én reagáltam túl, de már annyira rögzült bennem, hogy először védekezni kell, csak aztán körülnézni, hogy az adott pillanatban nem tudtam arra gondolni, hogy akár hagyhatom is, hogy lekaparjon a pultról, aztán ki tudja, mit tegyen velem. De azért persze ezt a kis módosítást is igyekeztem megszilárdítani magamban, hogy Leonnal kivételt tehetnék, megszokhatnám, hogy nem emelne rám kezet. Egyre kevésbé hittem, hogy akár az akció után, amikor már nincs rá szüksége megtenné. Az a csoki pedig...
KELL!!!
Vágtában spuriztam ki a szekrény alól, majd ahogy visszaváltoztam, ismét kialakuló és egyre magasabban lévő kezeimmel kaptam ki a kezéből az édességet, hogy a földön kuporogva tömjem magamban kis híján a papírral együtt. Nem akartam megkockáztatni, hogy meggondolja magát, esetleg még ki kelljen várnom azt a néhány másodpercet, amíg elérek az asztalig, nekem azonnal meg kellett ennem ezt az igen ritka finomságot, elvégre kilátásom sem volt arra, hogy valamikor még belátható időn belül megint hozzájuthatok ilyesmihez. És istenem de finom volt! Már úgy hiányzott az íze.
Leon gúnyolódására csak mérgesen kinyújtottam a csupacsoki nyelvemet, de nem vágtam hozzá semmit a fejéhez, mert túlságosan lefoglalt, hogy a csoki bekebelezése után még összegyűjtsem, ami a számban maradt belőle. Azt se hagyom ám holnapra, nem, nem. Még ott a hátsó fogaknál is van egy pici, meg ide a nyelvem alá szorulva... Hű de jó ragacsos, van ebből még bőven. Legalábbis ezt hittem. Mire a pizzaválasztással voltam elfoglalva, már minden dugikészlet elfogyott. De legalább készülhettem az ebédre. Az pedig tökéletesen kárpótolt. Ráadásul Leon szerint belefért, amit választottam, és meleg is lesz, és a dobozt is kinyithatom, és megmutatja, hogy kell felvágni, és... jaaaaaj! De nagyon jó dolog a pizzarendelés! Szinte szédültem a sok kényeztetésbe. Előbb a csoki, most ez. Már az sem zavart, hogy hol görcs vagyok, hol bogyó, hol váratlan támadások érnek. Már alig vártam, hogy végre megérkezzen. Friss pizzát csak akkor tudtam szagolni, amikor elmentem egy pizzéria mellett, de sosem engedték meg, hogy közelről is megszimatoljam. De most aztán!...
Viszont ott volt a másik dolog is. A nagy dolog. Az, hogy ők ketten tudtak csókolózni. És még csak nem is kellett figyelmeztetnem Leont az ígéretére. Elképedve néztem, ahogy megpörgette a lányt, aztán hanyattvágva az ajkaira hajolt. Láttam már embereket ilyesmit művelni, de sosem ilyen közelről. És még olyat sem láttam, hogy megpörgették volna egymást.
-Hűűűűű - leheltem elragadtatva, és azonnal lesiklottam a székről.
Muszáj volt közelebbről megnézem. Annyira belemerültek, hogy biztos lehettem a bemutató alaposságában. Nem csupán azért, mert csukva volt a szemük, valami más is azt súgja, hogy most kevéssé érzékelik a külvilágot. Nem mintha tudtam volna erről a folyamatról bármit is, de tolvajként hozzászoktam már ahhoz, hogy felismerjem, mikor lankad a másik figyelme. Ez nekem csak jó volt, hiszen legalább természetesebben csinálták annak ellenére, hogy valaki figyelte őket.
Mert én figyeltem ám. Egészen közel hajoltam az arcukhoz, csupán néhány centiméter lehetett köztünk, ahogy erősen koncentrálva mustráltam őket, hogy pontosan mit és hogy csinálnak. Igyekeztem minden apró részletet kivenni és megjegyezni, de hogy a csukott szájak között mi történt, arról fogalmam sem volt. Csupán néha láttam egy-egy nyelvet megcsillanni. Vagy az kettő volt összefonódva? Meg az a sok szuszogás és cuppogó hang! Milyen furcsa dolog a csókolózás. Eléggé meg is voltam illetődve. Nagyon zavarbaejtő elfoglaltságnak tűnt, de tanulnom kellett. Már olyan kíváncsi voltam, hogy pontosan, hogy is működik. Már csak azért is, mert Leon kabátja furcsa mocorgásba kezdett. Na, nem mintha azt figyeltem volna, de azért az eszembe véstem azt is, elvégre lehetett az is fontos részlet.
Amikor végül eltávolodtak egymástól, én csak még közelebb dugtam hozzájuk az orromat. Eddigre már teljesen döbbent és leforrázott voltam, hiszen így közelről egészen másmilyen volt, mint amit elképzeltem. De nem értettem hozzá, úgyhogy szabadjára engedtem a kérdéseimet:
-Mit csináltatok a nyelvetekkel? És nem féltek, hogy a másik leharapja? És kinek a szájában kell lenni? És van két nyelvnek is elég hely? És nem fullasztó? És mikor kell előtte megpörgetni a lányt? Vagy a fiút is kell? Csak mert akkor nekem egy nálad kisebb fog kelleni, téged nem bírnálak el. És mi történt a hátaddal? Az egyik média órán az egyetemen Sheffield professzor azt mondta: ,,Az, hogy Hollywood jobban ért a környezetbarát újrahasznosításhoz, mint a klasszikus szemeteléshez olyan biztos, mint hogy a férfiak gatyája mindig mocorogni fog, ha egy csinos lánnyal csókolóznak!" Szóval a lábadat nem mozgattad, úgyhogy a gatyád se mozgott, legalábbis amennyire én ki tudtam venni, de a kabátod igen. Az is belefér? A fiúk csókolózás közben mozgatják a hátukat?
avatar
Annabelle Shirley
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 297
Hírnév : 25

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Tibutty Tamity on Vas. Dec. 23, 2012 6:50 pm

Le sem tagadhatnám, hogy a húgom?! Ajjaj, ennyire flepnis lennék én is? – tekintettem Bogyó felé, aki épp a sötétbarna nyelvét nyújtotta ki, majd nagyban belemerült a csoki elfogyasztásába. Végül is… Talán a túlbuzgó energiatartalékával ezt hozta ki belőlem. Hiszen én csak nem vagyok… ilyen! Miközben Bogyó, ugyanolyan őrültséget hozott ki belőlem, mint amilyennel a lány rendelkezett, addig Tess egyértelműen türelmetlenné és akaratossá tett, ahogy tovább incselkedett. Felkuncogtam a válaszára, majd következett a csók. Akartam őt. Itt és most… Azonnal. Nem akartam alkudozni senkivel, nem érdekelt senki, pedig nagyon jól hallottam Ann csodálkozó hangját. Majd egy idő után tökéletesen ki lehetett venni a lélegzetét is, de egyenlőre nem foglalkoztam vele, egyedül Tess zavart és izgatott arcát figyeltem és hirtelen elöntött a melegség és a szeretet, miközben a hátam mögé menekült a kis szégyenlős. A vállam mögé fordítva a fejemet, hátrahajoltam, adtam még egy utolsó, szeretetteljes csókot a homlokára és jobban megszorítottam a kezét, aztán végleg megelégeltem Bogyó pattogását. Hangosan felsóhajtottam. Sajnos előbb utóbb eljött az a pont, hogy vele is foglalkozni kellett.
- Mássz ki az arcomból! –mormogtam és a tenyeremet a homlokára téve, jó kartávolságnyira eltoltam a túlságosan érdeklődő lányt. Ha nem maradt volna a kijelölt helyén újra és újra megismételtem a mozdulatot. – Nem illik ilyen közelről bámulni, saját tér, tudod… Tessék észben tartani – okítottam ki, majd egyre inkább megütközve hallgattam a kérdésáradatot. Nem tudtam eldönteni, hogy kínosan, zavartan vagy döbbenten reagáljak-e rá. – Hé, hé, hé, lassíts! Mi?! Leharapni?! Már miért harapná… Pörget… hát… mi?! Elég! – emeltem fel a szabad kezemet. - Ha kíváncsi vagy a részletekre – hajoltam előre, miután végre csend lett, ugyanolyan arcátlan módon, ahogy az előbb ő tette, megállva pár centire az arcától – muszáj lesz gyakorlatban kipróbálnod, mivel többet nem fogok mondani. Az már titok, sajnálom pöttöm. Ha kíváncsi vagy, nos… próbáld ki – vigyorogtam rá – hugicám.
- De annyit elmondhatok,- egyenesedtem fel ismét, miközben felidéztem a kérdéseket -, hogy a dolog teljesen veszélytelen és neked soha sem kell senkit megpörgetned. Az inkább a férfi dolga. És egyáltalán nem állandó kellék a pörgetés az… eseményhez. Mint, ahogy a hátmozgás sem – a pillantásom hirtelen a földön heverő tollakra tévedt. A fenébe… Tess, ha így folytatod, meg fogsz kopasztani! Lábfejemmel óvatosan előrenyúltam, majd a tollakat magam felé húztam, hogy magam alá söpörjem, mintha egy terhelő bizonyítékot akarnék eltüntetni… mindenki szeme láttára, természetesen. Ahogy Tess megérintette a szárnyamat, megborzongtam. Olyan furcsán jóleső volt. – Nem mindenkinek van mutánsszárnya, szóval ez nem tipikus. De ugye te ezt már tudtad – néztem rá sokat mondóan, hogy felfogja, nem kellene ezen annyira kiakadni. Bár, amennyire ismertem, szerintem most ez érdekelte a legkevésbé, így tehát az én gondolataim is továbbszáguldottak a gatyamocorgásra, amire már tényleg kezdtem kényelmetlenül érezni magamat. Hiszen tény, ha még pár másodpercig a karjaim között maradt volna a lány, már azzal is számolnom kellett volna…
- Öhm, mit is mondtál, milyen pizzát választottál? – kérdeztem, majd nagy gonddal tárcsáztam és rendeltem. – Rendben, ezzel meg is volnánk. Addig, amíg nem jön meg, mondjuk rendet rakhatnál magad után a fürdőszobában, mit szólsz hozzá Bogyó? – ajánlottam fel cseppet sem burkoltan, majd a nappali felé vettem az irányt Tess-el. Mikor leültem a kanapéra az arcára kúszott a pillantásom. – Nem tetszel te nekem… - morogtam kételkedő tekintettel, ahogy elnéztem a beteges csillogást a szemében. Nos, itt már nem osztott, nem szorzott Bogyó jelenléte, ha netán mégsem tűnt volna el… legalább három másodpercre… sem. Egyedül Tess érdekelt. A homlokára raktam a kezemet, de szerencsére nem volt láza.
avatar
Tibutty Tamity
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 279
Hírnév : 37
Tartózkodási hely : Elmém legbenső zugában, ahol a távol is túl közelivé válik.

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Tess D. Thorne on Vas. Dec. 23, 2012 8:04 pm

Tess szégyenlősen bújt el Tibutty mögé, hogy ne kelljen Bogyó-t látnia. A kérdések iszonyatosan gyorsan jöttek, és Tess alig tudta visszafojtani a mosolygást, egy-egy kérdés után, főleg akkor, amikor látta, hogy Tibutty is zavarban van. Aztán amikor a férfi magyarázkodni kezdett Tess nem bírta sokáig és elnevette magát, hangosan, szívből jövő nevetéssel. Aztán, amikor Tibutty elküldte a lányt a fürdőbe rendet rakni és Dylan-t a kanapéra tessékelte a lány megadóan ment utána, majd leült egy kényelmes helyre. Aztán nagy szemeit a férfiába mélyesztette és rámosolygott.
- Szóval a gatyamocorgásra semmi válasz?
Kérdezte a lány incselkedve, amikor csak ketten maradtak, ám amikor Tibu kedvesen megérintette a homlokát finoman beleült az ölébe és hozzábújt
- Jól vagyok, semmi baj. Nem kell folyton aggódnod, van elég dolgod, a húgoddal.
Mosolygott, majd ráemelte tekintetét.
- Mennyi idős a lány? Annyira kicsinek és tapasztalatlannak tűnik, mintha.. Mintha sose rendelt volna pizza-t vagy sose járt volna a civil környezetben. És hogy ennyire érdeklődik az emberi kapcsolatok iránt... Nem akarok beleszólni, de szexuálterapeuta vagyok, ha gondolod szívesen segítek bevezetni egy-két dologba.
Ajánlotta fel kedvesen, míg a férfi hajába mélyesztette a kezeit és finoman szájon csókolta. A csók rövid volt, de szeretettel teli.
- Amúgy láttam, hogy a tollakat magad alá seperted.
Suttogta Tibutty fülébe, és finoman megcsókolta a nyakát is.
- Az ágyam még mindig teli van a tegnap esti.. ajándékaiddal Leon.
Súgta a lány mézédes hangon. El akarta varázsolni Tibu-t de csak annyira, hogy a férfi képes legyen megmutatni a húgának, milyen is az, amikor mocorog a nadrágja.
- Hiányoztál, tudod?
Mosolygott rá a lány, aztán a nyak köré fonta a karjait és csak a szemébe nézett. Rabul ejtve figyelte Tibutty minden egyes pillantását és ez megnyugtatta. Mindaddig így ült, amíg meg nem hallotta a nagy csörömpölést a fürdőből..
avatar
Tess D. Thorne
~fellow craft~
~fellow craft~

Hozzászólások száma : 84
Hírnév : 6
Tartózkodási hely : Manhattan

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Annabelle Shirley on Hétf. Dec. 24, 2012 10:19 am

-Nem is másztam az arcodba, az ő volt! - feleseltem Tess felé mutatva. - És egyébként sem mondhatod, hogy nem tartottam a távolságot, igazából a hátadra akartam felkapaszkodni, de aztán elkezdted mocorogtatni, úgyhogy maradhattam idelent. Szégyelld magad, irigy dög vagy!... Na... mondom, na!... Ne már... naaaaaaa!
Hiába próbáltam visszahúzódni hozzájuk, egyfolytában Leon tenyerébe ütköztem, ahogy tolt el magoktól. Megpróbáltam elkapni a kabátját, hogy annál fogva húzzam magam közelebb, de hiába kalimpáltam nem értem el, hiszen az ő karja sokkal hosszabb volt az enyémnél, és az ujjait sem sikerült lefeszegetnem magamról. Kénytelen voltam hát a kijelölt helyemről hallgatni a ,,válaszait", amik enyhén szólva sem voltak kielégítőek. Türelmesen vártam, hátha végre összehoz egy épkézláb mondatot, de egészen úgy viselkedett, mintha egy számára teljesen ismeretlen témáról faggattam volna. Pedig tudta ő a dolgát csókolózás terén, a saját szememmel láttam. Csak annyit tudtam meg, hogy sem egymás nyelvét nem kell a partnereknek leharapniuk, sem a nőnek megpörgetni a férfit, ráadásul a férfi háta sem feltétlenül mocorog. De mindezt olyan hebegve-habogva mondta el, hogy komolyan kezdtem aggódni, hogy vagy a kérdéseim voltak (márpedig válaszokat akartam), vagy nem jó személynek tettem fel. De hát a lány meg úgy bújt Leon mocorgós háta mögé, mintha... MICSODA???
-Óóó - bólintottam lassan, majd gonosz mosollyal döftem mellkason Leont a mutatóujjammal. - Te simlis madártolvaj, te!
Komolyan nem értettem, miért titkolta ezt eddig előlem, hiszen én is mutáns voltam, bár nem hittem, hogy ha ez máshogy lett volna, zavart volna az ő X génje. De hát végső soron nem tartozott nekem magyarázattal (ha az akció miatt szerettem is volna tudni minden hasonlóan fontos információt), meg legalább már megtudtam, minek hord még a lakásban is kabátot.
A pizzarendelés után elzavart fürdőszobát sikálni, aminek én annyira nem örültem, mivel így lemaradhatok valami érdekes dologról, de ha Tess még marad egy darabig, akkor lesz még alkalmam bepótolni.
-Jól van, megyek - vontam vállat, mintha egy cseppet sem bántam volna. - Te meg vedd már le ezt az idétlen kabátot idebent, még beleizzadsz, meg egyébként is úgy nézel ki benne, mint egy mutogatós bácsi.
Elhaladva Tess mellett még bátortalanul megálltam. Őt még annyira sem ismertem, mint Leont, de talán ő többet volna hajlandó elmondani nekem, mint a mellette álló hegyomlás.
-Én... öh... ha nem gond... szóval... izé... talán... ööö... én csak... én... Örülök, hogy nem harapta le a nyelved - fejeztem be hadarva, lesütött szemekkel, majd kisiettem, hogy nekilássak a fürdőszobának.
Tegnap óta a víz nagy része felszáradt, de azért még mindig jókora pocsolyák vártak. Jobb híján a szekrényben talált törölközőket dobáltam rájuk, és amikor az sem volt elég, találtam egy nagy halom ruhát, amik ugyan össze voltak már hajtogatva, de azt könnyedén szétziláltam, aztán azokat is az árvíz felszámolására használtam fel. Voltak ingek, alsógatyák, zoknik, pulóverek, trikók, felhasználtam az összeset. Kivéve az egyiket. Egy hosszúujjú világoskék inget, amivel a kádat pucoltam ki.
-I'm walkin' on sunshine, oh oh oh-ooooooooh!... - gajdoltam közben, de aztán végignézve a sok szétpancsolt vízen, inkább áttértem másra. - I'm siiiiiiiiiiiiiinging in the rain...
A tusfürdőnek, amit tegnap használtam nagyon kellemes illata volt, és gondoltam, a kádban sem lehet egyéb piszok, amit rólam sikerült lemosnia, úgyhogy jó lesz az erre is. De hogy biztosra menjek, öntöttem még hozzá némi sampont, balzsamot, fogkefét, szájvizet is. Kifejezetten finom parfümériát sikerült így összekotyvasztanom, és a kád is szépen tisztult. Még leöblítettem forró vízzel, amitől ugyan akkora hab keletkezett, hogy nem győztem zúdítani rá a vízsugarat, hogy végre lejjebb apadjon. Persze ment a habból bőven rám is, pedig már így is agyonáztam, de nem baj, megérte, legalább a kád szép tiszta lett, és egy pici még a tisztálkodószerekből is maradt. Bevallom a magánkoncert közben, amikor mikrofonnak használtam a zuhanyrózsát, a vízsugárral lelöktem egy-két apróbb flakont egy magasabban lévő polcról, de annyi baj legyen, minden mást remekül megoldottam.
Még összeszedtem a földről a csöpögő törölközőket, ruhadarabokat (amitől csak még vizesebb lettem), de nem tudtam őket hova tenni. A kádba csak nem rakhattam, azt most mostam ki, a földön nem hagyhatom, azt is most tisztogattam fel velük, semmi értelme nem lenne, a csapban meg el sem férnének.
-I'm siiiiiiiiiiiinging in the rain - kornyikáltam tovább, ahogy belepréseltem őket a vécébe, majd elégedetten szemléltem a művemet, hiszen ezt a csészét pont erre méretezték. - Just siiiiiiiiiiiiiiiiiiinging in the rain...
Már azt hittem, végeztem is, de akkor megakadt a szemem a kis flakonokon, amiket az előbb levertem. Hajbalzsam termékminták voltak. El is határoztam, ha a vécét is rám osztja, majd ezeket használom. De egyenlőre vissza kéne tenni őket a helyükre. De a polc túl magasan volt, és nem tettek alá semmit, amire felmászhattam volna, vagy legalább egy olyasmit, amit odahúzhattam volna. Kivéve egy dolgot. Olyan volt, mint egy kettes létra, csak fémből, és a fokok is inkább drótvastagságúak voltak. De biztosra vettem, hogy elbír, elvégre egy létrának ez a dolga, meg emlékeztem egy filmre, amiben eltéphetetlen vécépapír volt. Szóval ez még bőven határon belül esett az én véleményem szerint.
De nem lett igazam. Már a polc felé nyúltam a flakonokkal, amikor a drótok megadták magukat. Volt amelyik kipattant a helyéről, volt, amelyik csak elgörbült, de a végén sikeresen fogságba ejtette mindkét lábamat és az egyik karomat, pedig még csak ezután estem hanyatt. Még jó, hogy csak a falig, onnan lecsúszni már egészen fájdalommentes volt. Valahogy visszatornáztam magam álló helyzetbe, és kifelé vettem az irányt. Persze át is alakulhattam volna, de mivel még mindig csak napi tíz percig bírtam, azt mindig csak a legszükségesebb vészhelyzetekre tartogattam.
Csuromvízesen, habosan, lihegve, kócos, csöpögő hajjal jelentem meg a folyosón, magammal vonszolva az álnok kalodát, ami fogságban tartott, és alig tudtam tőle mozogni.
-Kész - jelentettem, miután hangos csörömpöléssel elugráltam hozzájuk. - És most... segítenétek kiszabadulni?
avatar
Annabelle Shirley
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 297
Hírnév : 25

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Tibutty Tamity on Hétf. Dec. 24, 2012 11:46 am

- De neki szabad, neked meg nem, kis csipisz – feleltem a lehető legnyugodtabb, legszámítóbb hangomon, hogy ne érződjön ki belőle az idegesség, majd felháborodva a kacagó szőkeségre kaptam a tekintetemet. – Ilyen nincs, hát te is ellenem vagy? Ne röhögj már ki, nem látod, hogy nevelni próbálok?! – teljesen aláásta a jókedvű szórakozása a büszkeségemet. Aztán a helyzet hirtelen furcsa fordulatot vett azzal, hogy Bogyó olyan könnyedén egyezett bele a takarításba, mintha csak mindig ez lett, lenne és lesz a dolga. A mutogatós bácsis beszólására összehúzott szemmel vártam a megfelelő alkalmat, hogy mikor mellénk ért, lecsaphassak a hajára és jól összeborzoljam, mielőtt Tess-nek kezdett el volna valamit makogni. Felvont szemöldökkel néztem utána egy ideig, aztán végül elindultam a nappali irányába.
- Hmm… furcsán nagy a csend. Rossz előérzetem van – motyogtam magam elé, miközben a folyosóról beszűrődő hangok után kutattam. – Ó, igen, most már jó – vigyorodtam el, mikor meghallottam a dögrováson lévő keselyű énektudását is megszégyenítő hangot. Levettem a kabátomat és néha-néha Tess-re kaptam a tekintetemet. Tess jelenléte mindennek elvette az értelmét, a dolgok jelentőségét elenyészőre változtatta, míg a lány léte egyre inkább magába szívta az igazi, számító fontosságot, akár egy fekete lyuk, ami mindent magába szívott, vonzott és közben pusztította a körülötte lévő dolgokat. Bevallottam a mutáns létemet? Ugyan, ki érdekel?! Pont ezt akartam elkerülni egész eddig? Ki nem tesz rá?! Direkt úgy ültem le, hogy szárnyamat átvethessem a kanapé háttámláján, hogy a bútor mögött folyjon szét a padlón, szétterülve, akár egy fekete tolltenger. Teljesen elengedtem magamat, a folytonos görcsös erőfeszítésről, hogy összepasszírozzam őket, hirtelen váltottam át a teljes ellazulásra, hogy egy izmom se ránduljon jó sokáig. Legalábbis a szárnyamban ne, hiszen, ahogy Tess-re kaptam a tekintetemet, azonnal tudtam, hogy valamit akar a lány. A tágra nyílt szemeiből, szinte sugárzott valami gonosz elhatározottság, amit bizalmatlanul figyeltem, egészen a kérdéséig.
- Öhm – felköhögtem és elnéztem az ablak felé, majd a nappaliban lévő ágyra kaptam a tekintetemet, végül a másik sarokban lévő polcokra. Nem jó felé haladt a beszélgetést. – Jobb nyugton hagyni néhány dolgot… egy ideig biztosan jobb – feleltem végül és lopva ránéztem. Ahhoz képest, hogy mennyire törékeny volt, hihetetlenül tisztában volt vele, milyen szavakkal kell az embert (mutánst) tökéletesen zavarba hozni… Vagy az egésznek Bogyó ittlétéhez volt köze? Úgy gondoltam, nagyon is közre játszik a jelenléte, hiszen, ha nem lett volna itt, már rég valamelyik ágyon esnék Tess-nek. A gondolatra, a gyönyörű, de jelenleg tiltott képre és arra, ahogy elhelyezkedett az ölemben, benn kellett tartanom a levegőt. Karót nyelten ültem pár másodpercig, miközben próbáltam feldolgozni magamban a történteket. Basszus… Rendben, gondoljunk valami másra, kaptam az ötleten… Olajfúró tornyok, benzinár-emelkedés, naptár, részeg turisták hánynak az út szélén, összegyűrt használt zsepi, koszos zokni, boncasztal, romlott, bűzös sajt, csak tudnám, miért volt mindennek hirtelen szexuális értelme?! Radiátor, elromlott tévé, undorító zombik – mantráztam tovább, hátha segít és eltereli a figyelmemet az ölemben ülő lányról.
- Rendben – feleltem, amikor megnyugtatott, hogy jól van és elkezdtem a hátát simogatni, miközben a mellkasomhoz vontam. Koncentrálj, könyörgöm, koncentrálj! – Nemsokára nagykorú lesz – tippeltem be ezzel úgy huszonegy évesnek… Bár, ha a lelki korát nézzük, leragadt a hét évnél. - Tudom, eléggé furcsa, de az ilyen hétköznapi dolgoknak nagyon tud örülni. Tudod… nehéz gyerekkora volt, így megbecsüli a kicsit is és inkább ezerszer kérdez, minthogy inkább valamit elrontson. De ez az ötlet nagyon jó lenne! – nevettem fel kissé feszülten. Ne, ne a lány melegére és közelségére koncentrálj, az Istenit! – Legalább te is segítenél valamiben, ahelyett, hogy kegyetlenül kinevetsz – szóltam, mielőtt megéreztem volna a tarkómon felvándorló, bizsergető érintést és a kellemes csókot. Hát… Nem ellenkeztem… Az újabb megszólalásra nem reagáltam, csak nyugtalanul figyeltem, mit tervez ez az ördögi nőszemély. A támla tetején pihenő kezem azonnal ökölbe szorult, mikor megcirógatott a kellemes lehelete és a suttogása végigszánkázott a gerincemen. Felkavart lelkivilággal kapkodtam a tekintetemet az ajtó felé. Az éneklés még mindig jó fülsértően folytatódott, szóval… A finom és hosszú csókra, akaratlanul eldöntöttem a fejemet, hogy jobban hozzáférjen az ajkaival nyakamhoz, az ujjaimat a tarkójára csúsztattam, miközben éreztem, ahogy ismét helyezkedik az ölemben. Akaratlanul, visszafojtott, rekedtes hangon felnyögtem, miközben csaptam egy aprót a szárnyaimmal. Nagyon nem jó fele haladt ez a beszélgetés! Főleg úgy, hogy a lány már ezzel a kis trükkel is kezdte elérni azt, ami a konyhában elmaradt.
- Megőrjítesz! – leheltem, mielőtt felemeltem egy kicsit, hogy egy gyors helyreigazítással az egyik lábát az ölem másik oldalára rakjam, ezzel saját magamat rabul ejtve. Nagyon kedvemre való volt ez a pozíció és hogy ezt kifejezzem, azonnal lecsaptam a szájára. Az egyik kezem a hátára siklott, miközben előrébb hajoltam, hogy még közelebb legyek hozzá és a másikkal végigsimítottam a vállán, majd feljebb a kulcscsontja vonalán, egészen a dobogó szívéig. Nyugodt ücsörgésről és kellemes beszélgetésről, ezek után szó sem lehetett, mivel…
Akaratlanul összerezzentem, ahogy meghallottam a csörömpölést. Az éneklés elhalt és pár másodpercig halálos csend telepedett a szobára. A libidóm azonnal mínuszba ment, felsegítettem Tess-t és már rohantam is kifelé. Ugye nem esett baja? Mondd, hogy nem esett baja... Ez az egy kérdés vibrált a szemeim előtt, pedig nem értettem, hogy miért kell ekkora ügyet csinálni a kis koszmóból. Egy hajléktalan, egy munkára vettem fel, ennyi, nem vagyok felelős érte. Mégis, az ijedtségem az egekben volt… Nem tudtam volna megmagyarázni, hogy miért.
- Bogyó! – kiáltottam fel döbbenten, mikor megláttam és azonnal hozzá siettem. – Mit csináltál? Meg akarod öletni magad? – Körbejártam és mikor érzésem szerint megtaláltam a lábainak a kijáratot, óvatosan meghúztam. – Maradj nyugton! Mégis, mit keresel te a szárítóban? Ez hogy sikerült? – kérdezgettem tovább értetlenül, de pár másodperc után rá kellett jönnöm, hogy így nem megyünk semmire. – Remek… - Megpróbálkoztam egy másik irányból és mikor a felsőteste elkezdett kiszabadulni, felcsillant a remény. Nagyon óvatosan próbáltam kiszabadítani, hogy még véletlenül se szoruljon be közben semmije. – Remek… - bólogattam ismét, miközben megkértem Tess-t, hogy adjon támaszt a kölyöknek, miközben az egyik lábát próbáltam kibogozni. – Rendben, mindjárt készen vagyunk… - szisszentem fel bosszúsan, mikor valami megvágott. A vért a nadrágomba töröltem, majd tovább folytattam. – Nem igaz, komolyan mondom, ha most nem lennél csapdában, esküszöm, én magam ölnélek meg – morogtam, majd mikor végre az utolsó lábkanyarítással sikerült kitáncolnia magát a szárítóból, minden késlekedés nélkül megöleltem. – Jól vagy?
avatar
Tibutty Tamity
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 279
Hírnév : 37
Tartózkodási hely : Elmém legbenső zugában, ahol a távol is túl közelivé válik.

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Tess D. Thorne on Hétf. Dec. 24, 2012 1:58 pm

Tess csak csendben állt és figyelte, ahogy Tibu elküldi a húgát pakolni. Aranyosnak találta és a nevetés önfeledten és gyorsan robbant ki a lányból. Aztán, amikor meghallotta Tibutty hangját, kicsit visszafogta a nevetését, de még így se tudta teljesen.
- Ne haragudj, de annyira édes, hogy ilyen zavarban vagy.
Mondta, aztán meglepve tanulmányozta a lány arcát, mikor megállt előtte. Eleinte nem értette, hogy vajon most mit is akar neki mondani, de aztán, amikor meghallotta a mondandóját hatalmas, kedves mosoly terült szét az arcán.
- Én is örülök, hogy nem harapta le a nyelvemet.
Mosolygott a lány után, aztán, amikor a mutogatós bácsit meghallotta ismét kitört belőle a nevetés. Hiába, nem bírta visszafogni magát, olyan jó olt látni, hogy így veszekednek egymással. Bár ez nem is volt igazán veszekedés, inkább csak csipkelődtek egymással. Tess furcsa mód ismét visszanyerte komoly oldalát, amint Bogyó eltűnt a fürdőben és Tibutty-val maradt. Egy ideig csak csendben figyelte, ahogy a férfi finoman megszabadul a kabátjától és hatalmas szárnyait kiengedi szűk ketrecükből. Még mindig csodálta a szárnyakat, amik teljesen feketék voltak. Áhítatosan nézte, mindaddig, amíg le nem ült a kanapéra. Csendben ő is leült, majd miután az ölébe huppant és kacérkodni kezdett a férfival ajkain ismét megcsillant a mosoly. A férfi kezének érintésétől a hideg futkosott a hátán és legszívesebben ki se mászott volna az öléből.
- Nézd, szívesen segítek, de ha láttad volna az arcodat, hogy milyen képet vágsz, te is mosolyogtál volna.
Duruzsolta a lány, aztán, amikor a csók közben hátra hajtotta a fejét Tess mosolyogva ágaskodott feljebb, hogy hosszan csókolhassa tovább. Imádta a férfi ajkait az övé, a puhaságukat, az ízüket. A mély hang, ami Tibutty ajkait elhagyta a két csók között Dylan-ben is tüzet gyújtott és egyre jobban szerette volna, hogy a férfi itt helyben a magáévá teszi minden cécó nélkül, ám a tegnap esti után, úgy érezte, hogy még egy kicsit várnia kell vele. A férfi minden egyes érintésébe beleborzongott Tess és ajkait egy pillanatra sem akarta elengedni. Aztán, amikor a csörömpölést mind a ketten meghallották Tes egy szempillantás alatt kiugrott Tibutty kényelmes öléből, és hagyta, hogy a férfi sebesen felálljon. Kétségbeesetten indult el ő is a hang irányába, persze kicsit lassabban, mint a férfi, aztán, amikor megpillantotta Bogyót a szárítóba gabalyodva kikerekedett szemekkel nézte a lányt. El nem tudta képzelni, hogy a fenébe sikerült neki így belegabalyodnia a szerkezetbe. Aztán, amikor Tibu elkezdte kihámozni a lány végtagjait a szárítóból odasietett, hogy megtartsa a lányt, aki egy lábon egyensúlyozott. Csöndesen figyelte, ahogy a lány kapaszkodik belé, és ahogy Tibutty a lányt hámozza ki a szerkezetből, ám mikor meglátta, hogy a férfi megvágta magát összevonta szemöldökét, és csendben segítette tovább a lányt. Mindezek után, amint végre kiszabadult börtönéből Bogyó hagyta, hogy Tibutty magához vonja szeretett kishúgát Látszott a férfin a félelem és a rémület keveréke a húga iránt.
A lány csendben figyelte az eseményeket, amíg el nem eresztették egymást, utána odalépett Tibutty mellé és megfogta a kezét, amelyiket megvágta.
- Mutasd a sebed.
Suttogta, aztán, amint meglátta a hosszú csíkot, amiből szivárgott a vér kicsit megijedt. Nem a vér látványa borzasztotta el, hanem az, hogy megsebesült.
- Hozok egy törölközőt. Addig, Bogyó légy szíves ültesd le a bátyádat, és bárhogy is ellenkezik, tartsd ott.
Nézett a lányra szigorú pillantással, aztán sietős léptekkel elindult arra, amerről a lány nem sokkal ezelőtt kiléphetett. Amint beért a fürdőbe tátva maradt a szája. A ruhák a vécébe voltak gyömöszölve, a padló nedves volt, és a kád felől iszonyatos illatáradat fogadta. Mintha különféle illatos dolgokat öntöttek volna össze. Az illatfelhőben érezhető volt: fogkrém, tusfürdő, arcszesz és egyéb más Tibutty-ra jellemző illat.
Egyszer megrázta a fejét, és inkább úgy döntött, hogy majd Tibutty-val megvitatja a dolgot. Gyorsan keresett egy tiszta törölközőt, bevizezte az egyik oldalát aztán visszasietett a napaliba, ahol Tibutty és a húga ücsörögtek. Leült kettőjük közé és elkezdte finoman lemosni a férfi kezéről a vért. Megpillantva a sebet egy grimaszt vágott és szerelmes pillantást vetett Tibu-ra.
- Ez elég rondának tűnik. Van valami fertőtlenítőd, betadin, vagy alkohol?
Kérdezgette, miközben egy apró mosolyt erőltetett magára. Aztán, amint megkapta a választ a kérdésére felállt, ám még mielőtt elindult volna ránézett Annabelle-re.
- Gyere velem egy kicsit.
Mosolygott a lányra, majd megfogta a kezét. Aztán ahogy tett két lépést visszafordult és alaposan megnézte Tibu kezét, majd a törölközőt rá tette.
- Ne vedd le, mert mérges leszek.
Mondta halál komolyan a lány, majd gyorsan szájon csókolta és ismét kézen fogva Bogyót elindult vele a fürdőbe, aztán, amikor beértek bezárta az ajtót és a lányra mosolygott.
- Jól vagy?
Mérte végig kedvesen, aztán, amikor nem látott nagyon elsőre semmi sebet, elkezdett keresgélni a holmik között valami fertőtlenítő után.

avatar
Tess D. Thorne
~fellow craft~
~fellow craft~

Hozzászólások száma : 84
Hírnév : 6
Tartózkodási hely : Manhattan

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Annabelle Shirley on Hétf. Dec. 24, 2012 2:28 pm

Leon kiáltására kicsit értetlenül húztam össze a szemöldökömet, hiszen akkora nagy baj azért nem történt, de persze meg tudtam érteni, hogy erre a látványra nem számított.
-Hát azt hittem, tudom létrának használni, de ezek szerint olyat nem lehet - feleltem higgadtan, miközben készségesen követtem az utasításait, hogy melyik tagomat merre csavarva járuljak hozzá a kiszabadulásomhoz. - Csak azt tudnám, hogy akkor mire jó. Mondjuk nagyon ismerős. Biztosan láttam már ilyet, de... Au! Arra nem hajlik!... Szóval majd megtennéd, hogy azokat a kis flakonokat visszateszed a polcra? Én nem érem el, és... Vigyázz! Jaj, nagyon fáj?
Leon és Tess segítségével egykettőre lehámoztuk rólam a rácsos kalodát, ami már nem csupán azért nem juttatta eszembe, hogy mire is lehetne használni, mert nehezemre esett felidézni, hanem azért, mert már nem hasonlított semmire. Na jó, ez így talán nem egészen igaz, mert a megszólalásig hasonlított egy nagy halom ócskavasra.
Fenyegetésére összerezzentem, de sikerült uralkodnom magamon. Eddig egyszer sem bántott engem, akárhányszor is tűnt úgy, hogy most végem. Kezdtem hozzászokni, hogy talán nem is fog.
-Ha valóban meg akarnál ölni, inkább örülnöd kéne, hogy csapdába estem - jegyeztem meg tettetett könnyedséggel. - Úgy könnyebb. Juj, sikerült! Köszi, hogy...
Nem tudtam befejezni a mondatomat, mert ekkor megölelt. Először dermedten álltam, mint egy szobor, nem tudtam, pontosan mi történik, mit kéne tennem, de aztán szépen lassan felmerült bennem egy kép, ahogy egy ijesztő, adamantiumkarmú férfi ölelt meg úgy egy hónapja, ami eszembe juttatta ismét az időket, amikor még normálisnak számított az efféle gyengédség az irányomban. Mostanában már olyanokkal is igen ritkán találkoztam, akik hajlandóak voltam hozzámérni vagy akárcsak hozzám szólni, nem hogy megölelni. És... aggódni értem? Leon igazán aggódott értem?
Félszegen emeltem fel a karjaimat, és sután Leon vállára ejtettem őket, de aztán átkaroltam a nyakát, és szorosan belebújtam az ölelésébe, még akkor is, ha lábujjhegyen kellett ehhez felfelé feszülnöm. Mint Rozsomák ölelése, ez is visszahozta nekem a gyermekkoromat, amikor még megölelt valaki, ha örült nekem, ha féltett, ha vigasztalt. Amiről túl hamar kellett lemondanom. Ez a fajta melegség, biztonságérzet az én életemből hiányzott, pedig nekem is nagy szükségem lett volna rá. Én is féltem, én is fáztam, én is vágytam a kedvességre, de nekem meg kellett tanulnom nélküle élni. És a probléma éppen ez volt. A hiányát meg tudtam szokni... de attól még hiányzott, és ez sajgó pont volt nekem.
-Ne, ne, még ne - motyogtam kicsit rekedten, ha Leon el akart engedni, és görcsösen szorítottam tovább. - Csak még egy picit. Csak még egy egészen picit, ígérem.
Azért idővel persze elengedtem, majd sűrűn pislogva köszörültem meg a torkomat, és némán bólogattam Tess kérésére, hogy ne engedjem felállni a vérző kezű Leont.
-Sajnálom - mutattam a sérülésére. - Miattam történt. Bocsánat. És sajnálom azt a bigyót is. Azt hittem, elbír, és az a polc is olyan magasan volt.
Tess visszatért egy nedves törölközőre, amit Leon sebére csavart. Kicsit szkeptikusan figyeltem, hiszen nem biztos, hogy jó ötlet a felmosásra használt, vécéből előrángatott törölközőt ilyesmire használni, de végül is ő tudja. Aztán persze mentem vele, bár fogalmam sem volt, mit akarhat.
-Hogy... hogy én? - meredtem rá a szokatlan kérdés hallatán. - Hát... jól. Igen... azt hiszem... hát igen... jól vagyok. Miért?
Nagyon furcsa nő volt.
avatar
Annabelle Shirley
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 297
Hírnév : 25

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Tibutty Tamity on Hétf. Dec. 24, 2012 9:32 pm

Ann magyarázkodására csak megvetően felhorkantam, csakúgy, mint az öldöklési ötletére is, az arcom csak akkor lett simább, mikor végre a karjaim közé kaptam. Hogy tudtam-e, hogy mit csinálok? Nem hinném, egyszerű, ostoba ösztön volt. Más szóval – érzelem. Egy olyan furcsa, óvó-védő valaminek a kezdeménye, amit furcsán fogadtam, csakúgy, mint a zöldike visszaölelését. A gyengédség, ami köztünk kialakult olyan gyorsan történt, mint egy villámcsapás, de abban a pillanatban ez tűnt a leghelyesebbnek. A tétova mozdulataiban benne volt az újdonság íze és ez egy másodperc alatt ráébresztett, hogy talán nem kellett volna ennyire nyújtanom a történteket. Túlreagáltam. Szánalmasan érzelgős voltam. De a testéről lehulló kezeimet megdermesztette a mondandója. A szemem sarkából néztem le a zöld buksira és a félszeg karokba valami kétségbeesett vágyakozás pumpálódott, ahogy a hangjába a lágyság költözött. Nyeltem egyet. Tisztában voltam vele, vajon mennyi szeretetet kaphatott az utcán és ezzel a képpel kísértve lett nekem is szorosabb az ölelésem.
Szétválásunk után úgy éreztem magamat, mintha pofon vágtak volna és az utána maradó kellemetlen bizsergés egészen az agyamig hatolt volna. Talán nem is fogtam fel teljesen, ahogy Tess jobban szemügyre vette a vágást, majd Ann gondjaira bízva elment. Esetleg bólintottam? Igen, úgy emlékeztem bólintottam. Persze a folyosón nem ültem le, akármennyire akarták, pedig lett volna rá lehetőség a fotelokat elnézve, ám egyenlőre ez volt a legkisebb bajom. Megráztam a fejemet Ann szabadkozására.
- Ne sajnáld, nem csináltál semmit. Semmi baj. Ha máskor valamit nem érsz el, inkább szólj. Amúgy azt a bigyót szárítónak hívták… Engem meg Tibunak… - Gondoltam, nevezzük nevén a gyereket, ha már ennyire rám jött a hatalmas nagy őszinteség. Különben is, úgy éreztem Bogyó megérdemli. Minden gyanúm, ami felé áramlott most olvadt el teljesen… Nos, nem teljesen, de elenyésző volt ahhoz a részemhez képest, ami kezdett megbízni és kezdte megkedvelni a kislányt. – Tibutty Tamity… Eléggé hülye név, sosem hitted volna el. Ráadásul nem biztonságos az eredeti nevedet használni, ha olyan a munkád, mint nekem. Nem akartam elárulni, talán pár perc múlva már bánni fogom… de sosem gondoltam volna, hogy ilyen aranyos leszel. Furcsa mód, de úgy érzem, hogy nem egy beépített mutáns vagy, akit az egyik konkurensem terelt az utamba, hogy információkat nyerjen ki tőlem. Vagy túl jól csinálod a dolgod, vagy pedig alapból túlságosan szerencsétlen vagy. De most már, ha ezt tudod – utaltam a szárnyaimra – akkor egy név nem sok mindent számít. Nekem ez az igazi ismertetőjelem, nem egy flancos név. Úgy gondolom, tényleg megérdemled az őszinteséget… Hugica – szaladt egy fanyar mosolyra a szám, miközben alig hallható, száraz hangon vallottam. Különös dolognak számított nálam az őszinteség – azonban nem volt olyan szörnyű, mint amilyenre számítottam. Talán… Tess-nél már nehezebb lesz.
A visszaérkező lányra pillantottam és szigorú tekintetét látva, olyan gyorsasággal ültem bele az egyik fotelbe, mintha az életem múlt volna rajta. Majd, ahogy a tekintete a vérző sebre tévedt, végre tudatosult bennem az, hogy mitől volt ennyire kiakadva.
- Jaj, ugyan már, jól vagyok! – legyintettem könnyedén. – Csak egy karcolás Tess, ezt még nevetve is túlélem – feleltem és felálltam, hogy lássa, tényleg jól vagyok. Elmosolyodtam, hogy a hatás még pozitívabb legyen, ám úgy látszott, minden igyekezetem hiábavaló, mert a kérdése figyelmen kívül hagyása és az újabb érvek amellett, hogy jól vagyok, sem győzték meg az ellenkezőjéről. Hát, persze, hogy elindult, hogy kerítsen valamit. Bár, azért az a törülköző tényleg jól jött. Hihetetlenül vérzett. Ám, ahogy a múltkori lőtt sebemre gondoltam, egyből csökkent ennek a jelentősége. Igen… tudni kellett mi a veszélyes és mi a… katonadolog? Ann invitálására az egyik nőről a másikra kaptam a tekintetemet, miközben megpróbáltam kitalálni, vajon milyen terve volt Tess-nek.
- Értettem – szalutáltam hanyagul, mikor rám parancsolt és egy huncut vigyor jelent meg a szám szélén. – Neked bármit… Azt, hogy elszabaduljon a pokol, meg végképp nem akarom – csókoltam vissza, majd érdeklődve néztem utánuk.
Teltek a másodpercek, aztán a percek és a csend egyre vészterhesebben ülepedett le. Elkezdtem járkálni, de az sem segített, egyre inkább csak a fürdőszoba ajtaja felé tekintgettem. Tess épp vallatta volna Ann-t? Vagy Ann vallott volna be mindent Tess-nek? Vagy…? Nem bírtam tovább, elővettem a telefonomat, pötyögtem rajta párat, majd kiválasztottam a fürdőszoba kameráját. Közben elindultam a nappali felé, majd az egészfalas ablak előtt állva nagyítottam rá a kijelzőn... Már csak egy gombnyomással kellett volna elindítanom az élő videót. Persze jobb ötlet lett volna, ha a tévén tettem volna meg ugyanezt, de azt sokkal nehezebb lett volna kimagyarázni. Igen, még akkor is, ha azon még volt hang is. Ó, hogy éreztem-e lelkiismeret furdalást amiatt, amit csináltam?

Megnyomtam a gombot.
Nem, nem igazán. Ahhoz túl kíváncsi voltam. Paranoia, üdv itthon!
avatar
Tibutty Tamity
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 279
Hírnév : 37
Tartózkodási hely : Elmém legbenső zugában, ahol a távol is túl közelivé válik.

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Tess D. Thorne on Kedd Dec. 25, 2012 7:57 pm

A lány miután talált valamiféle fertőtlenítőt ismét Annabelle-re nézett és amikor Bogyó dadogva válaszolt a kérdésére elmosolyodott.
- Biztosan minden rendben?
Kérdezte Tess és miután végigmérte a lányt ő is úgy látta, hogy semmi baj nem történt.
- Nézd, Anna, tudom, hogy a bátyád mindenben segít, de mindent nem tud egy hapsi megmagyarázni. Szóval.. ha bármilyen egyéb kérdésed lenne, bármiről, és meg szeretnéd valakivel beszélni, nyugodtan fordulj hozzám, rendben?
Ajánlotta fel kedvesen, s bár tudta, hogy ezt Tibutty-val még meg kell beszélniük, a lány egy kicsit magára emlékeztette. És bár Tess-nek nem volt egy bátyja, aki segített volna neki, szerette volna, ha Bogyó megkapja mindazt a segítséget, amit ő sose kaphatott meg. Egy ideig még figyelte a lány arcát, aztán megsimogatta gyermeki arcát, majd felsóhajtott.
- Menjünk, ne hogy még valami rosszra gondoljon, és mind a kettőnket megkínozzon valamivel.
Nevetett fel Dylan aztán kinyitotta az ajtót és kezében a fertőtlenítővel elindult a lány után, akit maga előtt engedett ki. Amint beértek a nappaliba, ahol Tibu-t hagyták Tess felvonta a szemöldökét.
- Khm… Tibutty, mit csinálsz?
Nézett kérdőn a lány a férfira, mikor meglátta, hogy a nagy egész ablakok előtt áll és valamit néz. Pár lépést közeledett a lány, majd ha a férfi megfordult rámosolygott.
- Ugye tudod, hogy irtózatosan nagy bajban vagy, amiért nem maradtál a fenekeden?
Mosolygott rá Dylan és finoman a pólójánál fogva odahúzta egy fotelhez és finoman lelökte rá Tibutty-t, ügyelve, hogy a szárnyainak ne essen baja. Aztán belekuporgott az ölébe és levette a törölközőt a kezéről. Kicsit aggodalmas tekintettel nézett Tibu-ra.
- Elég rondának tűnik nekem.
Vallotta be, majd egy apró puszit nyomott finoman a seb mellé és kinyitotta az üveget. Után óvatosan a előhalászott a zsebéből egy zsebkendőt, majd kicsit ráöntött az üvegcse tartalmából és óvatosan a sebre nyomta. Aztán, hogy kicsit enyhítse a csípő érzés, fejét a férfi vállára hajtotta és Annabelle-t kereste a szemével. Amikor megtalálta rá mosolygott, majd felnézett Tibutty arcára.
- Keresek mindjárt valami ragtapaszt, amivel leragasztjuk, rendben?
Nézett Tess gyengéden az alatta ülő férfira, ám mikor elindult a táskája felé, hogy keressen benne egy ragtapaszt csöngettek.
- Ez szerintem a pizza futár lesz.
Sóhajtott Dylan, aztán gyorsan elővette a neszesszerét, amiben egy kis rúzs púder, parfüm és szemceruza volt, és átnyújtotta Annabelle-nek.
- Megkeresed benne a ragtapaszt? Addig én elintézem a dolgot.
Kérte meg Bogyót, aztán a kezébe nyomta a kici táskát és a pénztárcájával elindult az ajtó felé. Egy pillanatra megállt és visszapillantotta két szobában maradt emberre, majd kinyitotta az ajtót.
- Jó napot!
Köszönt a férfinak mosolyogva, és már nyitotta a pénztárcáját, hogy kifizesse a pizza-t, amikor a férfi hírtelen egy fegyvert vett elő valahonnan és a lányra szegezte. Tess-ben megállt az ütő egy pillanatra a félelemtől. Már éppen elkezdett volna sikítani, amikor a férfi ledobva a pizza-s dobozt megfogta a nyakát és ezzel egy időben a száját is befogta.
- Légy jó kislány, vagy levágom a nyelved.
Sziszegte dühös hangon a férfi Tess fülébe. A lány félve és remegve bólintott, aztán a férfi vigyorogva szólalt meg.
- Ügyes kislány. Most pedig indulj befelé.
Dünnyögte és arcát belenyomta a nyakába. Dylan a férfi illatától és az egész személyétől undorodva indult el befele.
- Hol van?
Szegezte neki a kérdést az idegen, miközben a torkát továbbra is szorongatta, a pisztolyt pedig a halántékának szegezte.
- Kicsoda?
Kérdezte Tess remegő hangon. Ha a férfi meg is üti, vagy lelövi, akkor se árulta volna el, hogy Tibutty és Annabelle merre vannak a lakásban.
- Ne szórakozz velem szépségem.
Sziszegte az idege a fogai között, majd elkiáltotta magát jó hangosan.
- Dimitri, merre vagy? Nálam van egy igen szépséges trófea. Félek, ha egy idő után nem kerülsz elő, vele fogom elűzni az unalmamat.
Tess összerezzent a férfi hangjának ereje és tartalma miatt.
- Ne, ne gyere ide! Fuss el Leon, fuss!
Kiabálta a lány ijedten, aztán amikor a férfi erősen megszorította a torkát, hogy nem kapott levegőt megijedt. Félt, hogy baja eshet, de annál jobban féltette a szobában lévő két személyt. Mozogni kezdett, hogy egy kis levegőt préseljen a tüdejébe, ám mocorgásának a pisztoly erősen rá mért ütése állította meg. A lány a földre esett, és eszméletét elvesztve feküdt a hideg padlón. Eközben a férfi fölötte állt és őt nézte.
- Ó Leon, a barátnőd nem egy engedelmes fajta, de ne aggódj, majd én rendre tanítom.
Nevetett fel, aztán leguggolt a lány mellé, aki még mindig eszméletlenül feküdt a padlón és a hátára fordította. A lány fejéből vér szivárgott, szemei pedig lecsukódtak.
- Leon, szinte sajnálom, hogy ez a szépség egy magadfajta mellé keveredett.
Közölte a fegyveres, aztán hangos csörömpöléssel a nadrágjának övét kezdte el kicsatolni.
avatar
Tess D. Thorne
~fellow craft~
~fellow craft~

Hozzászólások száma : 84
Hírnév : 6
Tartózkodási hely : Manhattan

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

2 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.