Tibutty Tamity lakása

4 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Tibutty Tamity on Szomb. Márc. 23, 2013 6:18 pm

Lily felkacagott.
- Az egészet nem veszi el, de te annyit mocorogsz, hogy a te esetedben mondhatjuk ezt is – jegyezte meg viccesen. – Különben is, ma pompásan kell kinézned… - Természetesen az arcára kissé sértett kifejezés költözött, mikor meghallotta Bogyó első reakcióját, miután megcsodálta az ő remekművét, de ezt igyekezett leplezni… Na jó, igazából odadobott egy mondatot (Ha nem tetszik, visszacsinálhatjuk az egészet.) a lánynak, aztán elkezdte megkeresni a többi ruhát…

Amivel engem akart a sírba vinni. Bogyó válaszára halkan felkuncogtam és megráztam a fejemet.
- Őszintén szólva, nekem sokkal jobban tetszik az a féktelen, szeleburdi, energiabomba csajszi, összekócolt hajjal és durva mozgáskultúrával, mint egy a valaki itt. De pont ezt akarjuk. Maszkban megyünk és álruhában, kedves hugicám, különben hamar elkapnának – húztam el a számat a kellemetlen első próbálkozós emlékeimre. A kérdését hallva felcsillant a szemem, ahogy megjelentek a sokkal kellemesebb emlékeim. – Tess jól van. A legnagyobb rendben. Nem is lehetne semmi se ennél jobban – vigyorogtam, mint egy idióta.
- Na jó, elég legyen! – pufogva jelent meg Lily, megragadott az egyik kezemnél. Zászlóként lobogtam utána, olyan gyorsan sietett, hogy végre kész lehessen velem is. Férfi létemet nem hazudtoltam meg azzal, ahogy viselkedtem egész végig. „Ez most minek?” „Mikor leszünk kész?” „Ezzel meg akarsz öletni?!” „Normális vagy? Ezzel, nehogy közelíteni merj felém!” És még ehhez hasonló kérdések, mondatok hagyták el a számat az első pár percben, de aztán egy profihoz illően lenyugodtam és igyekeztem csendben végigvészelni a következő perceket… Azért szerintem haladás, ha valaki nem rohan ki a szobából, mikor az ő jelenlétében nyitják ki a sminkes táskát, mint a világ egyik legijesztőbb dolgát. Így hát csendben tűrtem és hallgattam, főleg akkor, mikor Lily belekezdett a sebekről kialakított véleményének az elmondásába, nem igazán nyomdafestéket tűrő szavakkal cifrázva meg a monológját…
- Na, hogy festek? – léptem be a szobába enyhén széttárt karokkal, lejjebb biccentett fejjel, hogy az érzéki pillantást és a csábító, féloldalas mosolyt még inkább kihangsúlyozzam. Lee tényleg tökéletes munkát végzett. A fekete csillogó cipőtől kezdve, az élére vasalt nadrágon át, a fekete frakkon, a hófehér ingen és a fekete csokornyakkendőn keresztül egészen a frakk hátán készített két szolid vágásig minden tökéletes volt. Az utolsó, hozzáadott pluszt alkalmazva a fekete szárnyaim ráadásul még különlegesebbé és egyedibbé tették ezt az öltözetet. Őszintén? Ebben a pillanatban oda és vissza voltam magamtól, hogy az új, szoros kötés ellenére tudok normálisan mozogni, nem szédülök a vérveszteségtől és ilyen jól nézek ki. Mindezt egyszerre. Ám Bogyó bosszankodása eléggé lelohasztotta a kedvemet. Egy-két másodperc után eltűnt az arcomról a vigyor, hogy egy sort értetlenkedjek, azonban az utolsó pillanatban egy nyugodt, bátorító arckifejezésre váltottam inkább.
- Ugyan hugicám, én is ugyanannyit szenvedtem, mint te. Tudod, ez nekünk férfiaknak még rosszabb, mint nektek – indultam el felé, majd elé érve a derekánál az egyik kezemmel megöleltem a másikkal meg a fejét vontam magamhoz és megnyugtatóan simítottam párat a haján. – Gyönyörű vagy és minden a legnagyobb rendben lesz, meglásd. Okosabb vagy náluk… Nos és egy kicsi idegesebb a kelleténél… - hajoltam el tőle, az egyik kezemben tartva az egyik fülbevalóját. Biztos voltam benne, hogy más helyzetben megérezte volna a gyors ujjaimat, azonban az, hogy sikerült még vele is ez a trükk, azt mutatta, hogy tényleg feszült volt. A szám komisz mosolyra kúszott és még fel is nevettem, ha bosszúsan elkapta volna az ékszert vagy ha csak valahogyan másképp adta tudomásomra, hogy mennyire nem értékelte ezt a bemutatót. – Nyugi, csak bemegyünk jó pofizunk velük, miközben szépen kizsebeljük őket. Egyszerű menet – adtam neki egy vigasz puszit, majd Lee felé fordultam, miközben mindannyian a bejárat felé tartottunk. – Köszönök mindent. – Menet közben magamra kanyarítottam egy elegáns, fekete, hosszú kabátot, amit egész éjszaka a meghűlésemre hivatkozva nem fogok levenni. Hmm, ehhez igazán jól jött ez a sápadt arcszín. Nem azt mondtam volna, hogy máskor is hasba akarom magamat szúratni, de most hasznosnak bizonyult.
- Persze, persze… - morogtam nekem Lee. - De engedd már el a lányt, tud ő egyedül is menni!!!
avatar
Tibutty Tamity
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 279
Hírnév : 37
Tartózkodási hely : Elmém legbenső zugában, ahol a távol is túl közelivé válik.

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Tibutty Tamity on Vas. Jún. 16, 2013 11:25 pm

//Előzmény: Brooklyni utcák , Bogyónak//

Aprót kevertem a paradicsomlevesen, amit épp a tűzhelyen melegítettem fel. A húsgombócok épp a mikróban forogtak és én a konyha közepén táncikáltam egyik kezemben a fakanállal, a másikban pedig az újonnan felkapott művészeti tárgyak listáját olvasgattam, miközben a rádióból szóló nagyon rossz, mégis fülbe mászó tömegslágert tátogtam vidám fejbillentéssel. Egyszóval egy tökéletes nyári napon, apró szárnymozgással és csípőriszálással elütöttem az időt, mielőtt elindultam volna Tess-hez. A kinti, esős, lehűlő levegőt szívtam be újra és újra. Ekkora kibélelt háttal isteni volt az a hideg, ami beáramlott a lakásomba.


A boldogság és az önfeledt érzés, amely elöntött, egészen az erőteljes kopogásig tartott. Azonnal lehalkítottam a rádiót, hogy meggyőződjek róla, tényleg kopogtak… nos, ezt a dörömbölést nehezen lehetett volna bármivel is összetéveszteni. Ám a folyosón haladva és aztán meghallva azt az ismerős, szeretett hangot, már meggyorsítottam a lépteimet. Csak egy combközépig érő, sötétkék alsógatya és a két fekete szárnyam öltöztetett, de nem érdekelt. Azonnal feltéptem az ajtót…


- Bogyó… - nyögtem fel döbbenten, mikor megláttam azt a csontig elázott csupasz kis majmot. A haja erősen az arcához tapadt, csakúgy, mint a ruhája a testéhez, a tincsei végéből csöpögött a víz és reszketett. Szörnyű látványt nyújtott, ami már alapból megemelte a pulzusomat. De az, ahogy a nyakamba vetette magát, már ténylegesen kezdett kihozni a nyugalmam területéről. Egyszerre fogtam fel, hogy a kipirosodott arca nem a melegtől olyan és az arcán legördülő esőcseppek igazából könnycseppek voltak. Automatikusan a karjaimba zártam, a szemem döbbenten kikerekedett, miközben megfordultam és az egyik szárnyamat kinyújtva löktem egyet az ajtón, amely ez után hangosan becsapódott.


- Mi?... Hogy?... – vágtam közbe néha, ahogy hallgattam a hebegését-habogását. Bár a dobhártyám a két centis bömböléstől majd kiszakadt, nem érdekelt. – Bogyó, Bogyó, hé, sss… - csitítgattam. Meg nyugtatólag a hátát simogattam miközben szépen a konyhába tereltem, hogy leültessem egy székre. Ám, a történet előrehaladtával egyre inkább elöntött a döbbenet helyett a mardosó düh. Többször is végignéztem rajta, hogy tényleg jól van és egyelőre nem akadtam ki, mert nem akartam még jobban felizgatni. De mivel nem tudtam itt hagyni, (Te jó ég, EZEK után???!!!) helyette csak szorosan leültem egy mellette lévő székre (ha nem bánta, az ölembe is vontam) és a szárnyaimmal körbeöleltem mindkettőnket, hogy legalább ennyire védjem a hidegtől.


- Ann, ne aggódj, megúsztad, nincs semmi baj, már itt vagy mellettem, itt, ha az életem múlik is rajta, megvédelek hugicám. Nem fog bántani most már senki… Sss… - ismételgettem, észveszejtően erősen kapaszkodva ebbe, ami még visszatartott attól, hogy leordítsak valakit idegességemben. Hogy valamennyire azért levezessem a dühömet, elkezdtem előre-hátra ringatni, attól függetlenül, hogy hol ült.
avatar
Tibutty Tamity
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 279
Hírnév : 37
Tartózkodási hely : Elmém legbenső zugában, ahol a távol is túl közelivé válik.

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Annabelle Shirley on Hétf. Jún. 17, 2013 12:04 am

Kimondhatatlanul jó érzés volt visszatérni ide, ahol az új életem kezdődött, ahol újra családra leltem, ahol életem legfinomabb rántottáját ettem... Egyáltalán, ahol Bogyó lettem. Már rég nem azt a luxust imádtam benne, mint amikor először itt jártam, hiszen, ha Tibu eladott volna mindent, lemeszelte volna a falakat, és úgy hagyta volna, ablaküvegek helyett pedig szemeteszsákot ragasztott volna a lyukakra, akkor is szívesen jöttem volna ide. Hozzá. Az én legdrágább bátyámhoz. Aki az egyetlen volt, de hát az most tök mindegy. Ha a híd alatt lakott volna, akkor is repültem volna hozzá, ha baj van, ha bármi fontos történt, vagy ha egyszerűen csak hiányzik. 
Most azonban nem tudtam a meghatottságra figyelni, mert túlságosan lekötött, hogy még mindig éreztem Carlos ízét a számban, tolakodó érintését a bőrömön, láttam magam fölé magasodni, hallottam visszataszító hangját a fülemben, és a gyomromban borzalmas csomó feszegetett, amitől olyat éreztem, amit talán még soha életemben, mégpedig azt, hogy egy falat sem menne le a torkomon. Most jó darabig senki, még én sem tehetek semmit a számba. Nem, és kész, a szám tabu!
Hiába vonultunk át a konyhába, a legkedvencebb szobámba minden lakásban, házban és kastélyban, hiába terjengtek ínycsiklandozó illatok, és hallottam valami lusta bugyogást a tűzhely felől, nem vetettem rá magam a kajára, amit Tibu oly' óvatlan módon nem tartott hét lakat alatt, amikor én is az országban voltam. Helyette még mindig hüppögve bújtam óvó ölelésébe, átkarolva a nyakát, arcomat csupasz vállába fúrva, és ahogy lágyan ringatni kezdett, és biztosított róla, hogy már nem bánthat senki, szépen lassan kezdtem megnyugodni. 
-Olyan nagy volt - szipogtam az orromat a dzsekim ujjába törölve. - És... és nekidőlt a falnak... a kezeire támaszkodva így... így kétoldalt... Hát jó, hogy ketrecbe nem zárt! És úgy hajolt... Fúj, borzalmas volt! És úgy... és cuppogott. Olyan cuppogós volt, és... és nyálas. Fúj! Olyan nagy volt, Tibu, én nem... én megpróbáltam... megpróbáltam olyan lenni, mint te... vagy Adam... de nem ment.
Felemeltem kivörösödött, kisebesedett kezeimet, amin az ökölcsapások nyomait viseltem.  
-Nem fájt neki. Ott állt Carlos, és csak... ott állt, és...- vallottam be szégyenkező motyogással. - Csak nevetett. Olyan idegesítő volt. Te bezzeg úgy meg tudsz verni bárkit. De ő nagy volt, akkora, mint te, és... Én meg... De miért kellett ezt csinálnia?! - borultam megint a nyakába, hogy ha nem is sírtam el magam el magam újra, de szorosan hozzábújva öleljem magamhoz azt, akiről tudtam, hogy tényleg megmentene, és hogy ő soha nem csinálna ilyet senkivel.
avatar
Annabelle Shirley
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 297
Hírnév : 25

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Tibutty Tamity on Hétf. Jún. 17, 2013 12:33 am


- Tudom, tudom… - motyogtam és míg a szárnyamat körénk tekertem és ringattam, az egyik kezemmel a hátát, a másikkal pedig a haját simogattam szépen ütemesen, hogy végre teljesen megnyugodjon. Egyelőre nem bírtam a dühömmel foglalkozni, az aggódás sokkal jobban teljesedett el rajtam, miközben elnéztem az ijedt arcát. Mikor felemelte a kezeit, a vizes haját cirógató kezemmel elkaptam, a tenyerembe zártam és óvatosan megpusziltam ott, ahol kipirosodott a bőre. – Ügyes voltál és nagyon bátor, ilyen esetben nem tehettél volna többet – tettem hozzá, miközben a másik kezét is a két tenyerem közé vettem és finoman elkezdtem dörzsölgetni őket, hogy ne reszkessen annyira az idegességtől. A színét sem akartam látni annak a rohadéknak. Még a nyomát se ennek a stricinek. Az rendben volt, hogy többször kellett eljátszanom valakit, de mikor egy strici alakításáról volt szó, akkor sem süllyedtem egy gerinctelen féreg szintjére. Annak örültem leginkább, hogy csak egy(?) csók csattant el, még ha nem is a legkedvesebb formában. Mit csináltam volna, hogy ha tovább tudott volna menni?! Atya ég…


- Bogyó, vannak olyan emberek, akik gonoszak és kötekedőek. – És azok, akik felkerültek a halállistámra. – Ezen sajnos nem tudsz változtatni, mindig lesznek a világban ilyenek, ezt te is megtanultad már. – De nemsokára egyel kevesebb lesz. – De pontosan miért maradtál ott, mikor láttad, hogy baj lesz? Miért nem változtál át legalább? – Kérdeztem fáradtan. - Kicsim, neked nem kell olyan bátornak lenned, mint nekem vagy Adamnek. – Bár itt az Adames résznél lélekben elhúztam a számat. – Lány vagy, sosem leszel olyan erős, mint egy férfi és ez nem is baj. Bizonyítani akartál? Ha máskor ilyen helyzetbe kerülsz, vagy menekülj el… vagy – jutott eszembe valamit és egy pillanatra abbamaradt a ringatózásom. – Ha szeretnéd, megtaníthatok pár fogást, amit te is tudsz alkalmazni ilyen helyzetben… Igen… Meg kell védened magad. Nem engedem, hogy többször ilyen előforduljon… - pusziltam meg a homlokát és szorosan magamhoz vontam, miközben a víztől, már az alsógatyám is elkezdett benedvesedni… Na jó, ez így már elég kellemetlen helyzet volt. Tovább gondolkoztam. Kezdett elegem lenni, hogy egyre többször hallottam olyan esetről, amelyben nem tudtam megvédeni. Sőt. Egyszer én kevertem olyanba. Egyszerűen féltettem és most már az aggódás mellett megjelent a csalódottság érzete is – hiszen nem voltam elég jó ahhoz, hogy ott legyek, mikor bajban volt. Nem voltam elég jó testvér. Ebben is elbuktam, mint abban, hogy a vérszerinti testvéremet megvédjem…


- Mondd ez pontosan hol történt? – kérdeztem meg hirtelen, pár másodperc hallgatás után… Rendben, tán baj volt, hogy már a kezeimet láttam ráfonódni ennek a Carlosnak a nyakára, hogy egy kicsit megdolgozzam?! Ha megmondta a lány, biccentettem egyet és tovább ringattam. – Rendben. Ne aggódj, ezek után soha a büdös életben nem fog a közeledbe menni. Gondoskodom róla – simítottam ki pár tincset a hajából. – Nagyon rossz volt? – bukott ki a hülye kérdésem és ismét magamhoz húztam.


- Azért most már jobban vagy? – tettem hozzá kicsivel később, mikor már úgy éreztem, hogy elkezdett lenyugodni. Hirtelen csilingelt a mikró, mire a tárgy felé kaptam a fejemet. Aztán a vizes gatyám érzete is ismét befurakodott az elmémbe. – Gyere – intettem neki, felkeltem, gyorsan kikapcsoltam a masinát, majd betereltem a fürdőbe és a fejére dobva egy jó puha fehér törülközőt, elkezdtem szakavatott mozdulatokkal kidörzsölni a vizet a hajából. Miközben az anyag eltakarta az arcát én elgondolkozva elnéztem a feje felett a fürdőszoba közepén állva.
avatar
Tibutty Tamity
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 279
Hírnév : 37
Tartózkodási hely : Elmém legbenső zugában, ahol a távol is túl közelivé válik.

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Annabelle Shirley on Hétf. Jún. 17, 2013 1:27 am

Halkan felszisszentem, ahogy a még érzékeny bőrfelülethez ért, mert, ha Carlosban sok kárt nem is okoztam az ütéseimmel, magamnak nagyon is, ezért még Tibu végtelenül óvatos dörzsije és puszija is fájt egy picit. De, hogy őszinte legyek, még ezt sem cseréltem volna el, Tibunak a puszija is olyan klassz volt, mint a rántottája. Épp a szememet töröltem meg, amikor képes volt azt mondani, hogy ügyes voltam, meg bátor, mire szomorkásan nevettem fel egészen röviden, majd megcsóválva a fejemet felsóhajtottam.
-Hogyne. Látnod kellett volna, milyen rémülten röhögött rajtam, komolyan szinte megsajnáltam. 
Eddig is tudtam, hogy nem hiába Tibu a bátyám, és nem én a nővére. Nem csupán a korkülönbség miatt volt ez, hanem, mert neki mindig volt valami válasza, mindig mindent meg tudott magyarázni, nekem meg mindig az volt az érzésem, hogy mindent tud. Legszívesebben itt maradtam volna örökre az ölében, ahol tényleg nem bánthat senki, és ahol mindig kibogozza nekem a problémákat. De hát ez persze nem lehetett így, és ez is volt a magyarázata annak, amire épp rákérdezett.
-Nem mehettem el - jelentettem ki határozottan. - Ott volt Clara, és még ki tudja hány lány, akiknek úgy kellett... olyanozniuk, hogy nem is szerették a másikat. Csak pénzért, hát milyen dolog az már? Biztos ők sem szeretnék. Gondoltam, hátha segíthetek nekik. Hátha végre hasznos lehetek. Ne mindig csak engem kelljen megvédeni. Amikor Tony-val kellett volna... én is féltem. De nekem volt, aki segítsen, nekik nincs. És átalakultam én, de elkapott. Emberként pedig mégiscsak több esélyem volt. Bár még így sem elég. Úgyhogy, ha nem is leszek soha olyan bátor, mint te vagy Adam, attól még megpróbálhatok nem tutyimutyi lenni, és... Mondod megint, hogy ,,kicsim"? - néztem rá könnyes szemeimmel minden átmenet nélkül kanyarodva rá a pillanatnyilag fontosabb témára.
Ajánlatára azonban már lelkesebb lettem.
-Igen. Igen, igen, igen, taníts. Ha megint látom, már be tudok majd húzni neki egy olyat, hogy megérezze? - Tekintetemet ismét ökölbe szorított kezeimre fordítottam, amik ugyan nagyjából feleakkorák lehettek, mint Tibu öklei, de nekem ezzel kellet dolgoznom. A lehetőségtől, hogy egyszer még talán használni is tudom majd őket, még a bánatomat is elfelejtettem. - Olyat, hogy megérezze - suttogtam elszánt motyogással bámulva tovább az ökleimet.
Szinte meg sem hallottam a kérdését, úgy kellett visszakormányoznom magam a valóságba.
-Ja! Ööö... Mi is volt a neve? Brooklyn Szálló! Igen, egy aprócska motelszerűség a városban. De nem kell odamenned - kaptam fel hirtelen a fejem, ahogy rájöttem, mit is tervezhet. - Tibu erre igazán nincs szükség. Nem is biztos, hogy megtalálod, az, hogy most ott volt, nem jelenti, hogy megint ott lesz. És egyébként sem szeretném, hogy bajba kerülj miattam. Már így is tök jó arc vagy, hogy összekapartál. Tényleg. Ne takaríts fel mindig utánam, ezt nem kérhetem. Inkább csak taníts meg úgy nindzsázni, mint te, és akkor majd ellátom én a baját, ha legközelebb találkozom vele. 
Következő kérdésére nem lepődtem meg, hiszen teljesen logikusnak találtam. Hiszen az volt, Tibu nyilván csak biztosra akart menni.
-Az volt - bólogattam megint összébb húzva magam. - Bár szerinte örülnöm kellett volna neki, hogy olyan csinálta, aki ért hozzá, de hát én ennek nem tudok örülni. Mármint annak, hogy ő csinálta. Azt hittem, hogy az ilyesmi romantikus.  Olyan, amit várhatok, ami előtt izgatott lehetek, de ha azzal lehetek, akit szeretek, az úgyis megnyugtat. Mint amikor ti csókolóztok Tes-szel. Hát furcsa volt kívülről, de olyan helyesek vagytok olyankor. Mintha egy jó nagy dupla szendvicsen nyammognátok. És mindig mosolyogtok közben. Meg előtte is. Utána meg végképp, az már kóros. De ez... Igen, nagyon rossz volt. És az első. Az első csókom, Tibu, abból csak egy van, és ellopta! - pillantottam rá elkeseredetten.
Ez ellen már ő sem tehetett semmit, ezt én is tudtam. Ilyesmit nem lehet visszakapni, visszacsinálni, együtt kellett élni a tudattal, hogy az első emléke nem a rózsaszín izgatottság és az újdonság varázsa miatt lesz felejthetetlen, hanem azért, mert rémes volt, és minden undorító másodpercével fog az elmémbe égni. Aggódó érdeklődésére éppen ezért csak bizonytalanul bólintottam, de rögtön utána ijedten visítottam fel, ahogy valami hirtelen sípolni kezdett. Hirtelen zajok, mozdulatok - veszélyforrás! Ettől talán soha nem fogok megszabadulni, de eddig nem sikerült az biztos. Rémülten lapultam Tibuhoz, hogy a válla eltakarja az arcomat, és csak akkor merészkedtem elő, amikor kiderült, hogy nem fenyeget veszély, csak a mikró szemétkedett velem. Mintha Carlos nem lett volna elég egy napra!
Engedelmesen követtem a fürdőszobába is, hangosan cuppogó léptekkel, ott pedig ernyedten lógó karokkal hagytam, hogy eltakarja előlem a világot egy törölközővel, amivel a hajamból dörgölte ki a vizet.
-Neked milyen volt az első? - kérdeztem a puha frottír mélyéből mormolva.
avatar
Annabelle Shirley
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 297
Hírnév : 25

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Tibutty Tamity on Hétf. Jún. 17, 2013 8:32 pm


Ahogy elkezdte ecsetelni, hogy miért nem ment el és hogyan akart nekik segíteni, finoman megsimogattam az arcát.
- Bogyó… Ez nagyon kedves dolog volt tőled és a te helyedben én sem találtam volna jobb megoldást, azonban rossz végéről fogtad meg a dolgot. Mindenkit nem menthetsz meg. Azok a lányok, akik ilyenre kényszerülnek, különböző okok miatt csinálják azt, amit. Sőt, valamelyikük még szereti is. Hogy pont annál és akkor legyél, akinek ténylegesen szüksége van a segítségedre, nagyon kicsi az esélye. Megértem, hogy mi mozgatott és akármit mondasz bátor voltál és büszke vagyok rád… Na, meg dühös is, hogy belekeveredtél egy ilyesmibe – tettem hozzá morogva. – Egy valamiben mégis igazad van. Ha segíteni akarsz az embereken, meg kell tanulnod egyedül helyt állni és azokat a cselekedeteket elsajátítani, kitapasztalni, amivel eredményesen tudsz fellépni. Nem vagy haszontalan, aki a húgom, az sosem lehet haszontalan… Kicsim – mosolyodtam el kedvesen és ismét nyomtam egy puszit a homlokára, még mindig vigyorogva.
- Igen, ha ügyesen csinálod, biztos megérzi, akár napokkal utána is – vigyorogtam el rövid ideig, mivel örültem, hogy végre elterelhettem valamivel a figyelmét. Az, hogy megérezte a szándékomat, nem volt meglepő, de a tiltakozását hallva nem dobódtam fel. Savanyúan elhúztam a számat. – Rendben, de minimum szólsz, ha úgy érzed, hogy meg akarod bosszulni. Végül is, igazad van, ez a te játszmád. De meg fogom neked keresni - tolvaj vagyok, gyerekjáték lesz megtalálnom. Vagy ha véletlenül összefutsz vele, hívj fel! Nem érdekel, hogy a város másik végében leszek vagy netán éjnek idején fogsz felébreszteni, de hívj fel! Odamegyek veled együtt. És már előre ígérd meg, hogy addig nem csinálsz semmit, amíg oda nem érek – tettem hozzá szigorúan, hogy érezze a mondanivalóm komolyságát. Ha elfogadható reakciót kaptam, bólintottam egy aprót.
A következő kifakadására először nem bírtam semmi értelmeset reagálni. Sajnos nem mondhattam azt, hogy mindent rendbe hozok, meg nem történtté teszem az egészet, hogy ne aggódjon, ez csak egy rossz álom. Kényelmetlen és kifejezetten bosszantó volt így látni őt. De a tehetetlenségem tovább fajult, mikor a Tess-szel való kapcsolatomat ecsetelte. Mosolygunk mindig?
- Tényleg? – tört fel belőlem a kérdés közben, épp eléggé halkan, hogy ne zavarjam meg a lányt a beszédben. Miután befejezte felsóhajtottam. – Figyelj, az első nem jelent semmit. Tudom, hogy nehéz ezt most elhinni, de idővel már pozitívumként is meg tudod emészteni. Gondolj arra, hogy nem csak a legjobb részét tapasztaltad meg, hanem tudod, hogy mint minden másnak, ennek is van árnyoldala. Sokkal több tapasztalatod lesz, mint azoknak, akik csak a rózsaszín részét ismerik, mert azoknak elképzelésük sincs, hogyan védjék majd ki az ilyeneket, ha olyan helyzetbe kerültek, mint te. Nem azt mondom, hogy az első tapasztalatnak ez a legjobb, Isten ments! De belekóstoltál… Soha többet nem kell. Esküszöm kapsz egy telefont, amelyben csak az én számom lesz! Vészhívónak tökéletes. Attól nyugodtabb lennél? – Ezt a pillanatot választotta a mikró, hogy sikítást váltson ki a lányból. Megadóan és türelmesen tűrtem, amíg realizálta, hogy a tárgynak nem fognak szörnykezei nőni, hogy kitépkedjék a zöld haját, aztán megcsóváltam a fejem. – Hogy veled nem lesz nyugodt az életem, az már egyszer biztos…
A törülköző egy pillanat alatt megállt a kezemben a kérdés hallatán. Őszintén szólva megdöbbentett, de akaratlanul visszaemlékeztem, mintha Bogyó ezzel a kíváncsiságával parancsba adta volna, hogy nosztalgiázzak. Az eddig bután elrévedő tekintetem felélénkült, a szemem kitágult, majd hogy emésztgettem a dolgot, ismét egyre nyugodtabbá váltam. Felemeltem a törülköző szélét, hogy belessek a lány mini-sátra alá, aztán meglátva az arcát, elmosolyodtam. Ideje volt megnevettetni.
- Nos – kezdtem bele, visszaejtettem a törcsit és tovább folytattam az anyag beledolgozását a fejbőrébe – a világ legundorítóbb dolga volt. Legalábbis öt éves fejjel azt hittem. Az egész az óvodában bontakozott ki, az első évem után. A lányok a Süni csoportunkban a második évet úgy kezdték, mintha megbolondultak volna. Ám ez nem ért véget, ahogy múltak a hetek, az őrület egyre rosszabb lett. Mindig, mikor kimehettünk az udvarra azok az ördögi copfos angyalarcú lányok hajtóvadászatot rendeztek ellenünk. Minket kergettek, hogy megtudják tőlünk, melyikükbe vagyunk szerelmesek. A mi csoportunkban tizenkettő lány volt és rajtam kívül három fiú… Azt hiszem el tudod képzelni, hogy milyen jó kondiban voltunk, vajon miért tudtuk az összes rejtekhelyet és minek volt köszönhető, hogy mi voltunk a leggyorsabb fára mászók. Egyszerűen megőrültünk tőlük, rettegtünk, ha csak a hangjukat meghallottuk. Minden délután egy újabb vadászidény nyílt meg – ledobtam a törülközőt a kád szélére, majd felkaptam egy hajkefét és odaadtam neki, hogy bogozza ki a tincseit, mielőtt odaadtam volna neki a hajszárítót. Komolyan mondom, úgy éreztem magam, mintha ismét az óvodában lennék, de most babáznék. Brrr…
- A legszebb és leghatározottabb lány, Camille volt. Ha nem állt volna fel a szőr (most már toll) a hátamon tőle, talán még tetszett is volna, úgy, ahogy egy kiskölyöknek tetszik valaki… Egy nap, aztán eljött az ítélet napja. Nem voltam túl gyors, három lány elkapott, Camille, pedig aki vezette a csapatot odajött hozzám, belemászott az arcomba és azzal ijesztgetett, hogy megcsókol. Elszámolta a távolságot. Nem csak ijesztgetett vele. Nyálas volt, gusztustalan, meleg, de szerencsére nem sokáig tartott, mivel én is és a lányok is nagyokat „fújj”-olva elszaladtunk, ki-ki a saját útján – fejeztem be a régóta dédelgetett történetemet. Az utolsó mondatoknál kínomban kerültem Bogyó tekintetét, de most felnéztem rá (kezemben a hajszárítóval) és nyugodtan elmosolyodtam. – Ne mondd el senkinek! – ha esetleg felnevetett volna, csak gúnyosan felhorkantam. „Igen, igen, nagyon vicces…” tettem hozzá morogva, aztán kihúztam egy fiókot és elkezdtem benne kutakodni.
- Az a nagy szerencséd, hogy éhes kedvemben vagyok, nem pedig gyilkolós kedvemben. Tessék – dobtam meg egy fekete alapon Sziámiáút és pár Hupikék Törpikét ábrázoló rövid ujjú pólóval, meg egy combközépig érő sötétkék tréninggatyával. – Még szerencséd, hogy Lee hagyott itt néhány ruhát…
avatar
Tibutty Tamity
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 279
Hírnév : 37
Tartózkodási hely : Elmém legbenső zugában, ahol a távol is túl közelivé válik.

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Annabelle Shirley on Hétf. Jún. 17, 2013 11:17 pm

Elsötétülő tekintetére megszeppenve húztam be a nyakam, főleg mivel nem is rejtette véka alá, hogy dühös.
-Bocsi - cincogtam halkan.
Aztán viszont, ahogy megint kicsimnek hívott, boldog mosollyal bújtam hozzá megint, fejemet az arcához dörgölve, aztán szorosan átölelve. Ugyan már, amíg ő vigyáz rám, még ő maga sem merne bántani! És még mindig olyan jópofák a szárnyai! Vajon, ha megbököm... Hehe, de oltári! Bök-bök.
-Viccelsz? Olyan, mintha fogassal a szátokban aludtatok volna - mosolyogtam halványan, miközben államat a vállára támasztva elmélyülten bökdöstem a szárnyait, aztán magam sem tudom, honnan jutott eszembe, de elgondolkodva hümmögtem: - Házi tömésű párnáid vannak?
A telefon nem is volt rossz ötlet, már én is gondoltam rá, csak hát eddig nem igazán volt kit hívnom, mert a legtöbb ismerősöm a Xavierben lakott, tőlem pár méterre, Tibut meg onnan fel tudtam hívni, úgyhogy nem volt sok értelme. De igaza volt, nem ártott, ha van nálam egy mobil, csak a biztonság kedvéért.
-Oké, majd szerzek egyet. Kapok ösztöndíjat, mondtam már? Nem túl sok, de hát lényegében nincsenek kiadásaim, úgyhogy szerintem futja egy olcsóbbra. Csak majd taníts meg kezelni. Anno még túl kicsi voltam, hogy mobilom legyen, az utcán meg semmi hasznát nem vettem volna, szóval nem nagyon tudok kiigazodni ezeken az új mütyűrökön. 
Még valami eszembe jutott. Elég zavarbaejtő volt, de nem hagyott nyugodni, és meg kel valljam, kimondottan nyugtalanított.
-Carlos azt mondta - mondtam ki végül motyogva, lesütött szemekkel -, hogy sürgősen találjak valaki, aki megszabadít... tudod... a... tudod... mert különben összenő odalent a szűzhártyám és örökre vénlány maradok. Ez tényleg megtörténhet?
A fürdőszobában már egészen más témára terelődött a szó a jóvoltomból, és amíg a kulisszák mögé való kukucskálására csak kérdőn néztem rá, hogy ,,Na, hogy történt? Mond, mond, mond!", addig mikor már ismét frottír leplek mögé bújtatott először csak halk kuncogással kísértem a beszámolóját, de a végén már hangosan nevettem. 
-Oké, lakat lesz a számon, megígérem, te nagy sündisznó! - vigyorogtam rá, miközben elvettem tőle a hajkefét és a hajszárítót, de még egyiket sem használtam. - Szóval ezek szerint nem Tess volt az első? Én valamiért azt hittem. És neki te voltál az első? Te, ugye, megvártad, hogy beleegyezzen? Te biztosan. Te mindenképpen. Te tuti. Ugye? Ugye? Ugye! Hát persze, hogy ugye! Ugye! Ugye?
Valahogy nem tudtam Tibut elképzelni, ahogy úgy viselkedik Tess-szel, vagy igazából bárkivel, mint Carlos, de azért a férfiakba vetett hitem mag egy kicsit megcsappant, úgyhogy biztosra akartam menni. A hajszárítóval nehezen boldogultam, mivel nem szoktam hajat szárítani a Xavierben sem, csak megvárom, hogy magától megszáradjon, úgyhogy jó pár sziszegésbe, és auzásba került, mire végre ráéreztem, hogy kell úgy mozgatni, hogy ne égessem szét a fejemet. Ráadásul a hajam kigubancolása sem két perc volt, úgyhogy a karjaim már elég fáradtak voltak. De hősiesen helytálltam, majd még egyszer végig gereblyézve a tincseimet elégedetten szusszantam fel. Végül magamra rángattam a kapott ruhákat, amik szárazak voltak, és kellemes melegek, majd mezítláb kitotyogtam Tibuhoz.
-Azt hiszem, lassan mennem kéne - vakartam meg a tarkóm. - Már így is el fogok késni. De igazából... ha nem gond... - néztem rá nagy könyörgő szemekkel. - Lehetne, hogy... maradhatok? Csak ma éjszakára? Nagyon szépen légyszíves.
Ha nem volt ellenére, megkönnyebbült boldogsággal vigyorodtam el, és lelkes puszit nyomtam az arcára. 
-Azt hiszem, akkor már le is dőlök, hosszú volt ez a nap - ásítottam, de a nyújtózkodást még épphogy elkezdtem, amikor megemlítette az éhség témát. Erre azonnal kipattantak a szemeim, visszatért az élet a tagjaimba, és már rohantam is a konyhába, ahol mindig annyi minden finomság volt. - Kaja!
Másodpercekkel később félig már a hűtőbe mászva kutattam ehető vacsoraféleségért, bár a harmadik polcnál már egy fél paradicsom, két szelet sonka, meg valami maradék csokis sütiszerűség volt a számban, az arcom és a kezem pedig csupa maszat volt, csak ahogy szokott.

//Köszönöm a játékot, nagyon klassz volt! Very Happy//
avatar
Annabelle Shirley
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 297
Hírnév : 25

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Tibutty Tamity on Kedd Jún. 18, 2013 4:53 pm


Nem lehetett haragudni rá, ezt már vagy ezredszerre állapítottam meg, mialatt a szárnyaimat pesztrálta. Nos, főleg akkor nem tudtam komoly arcot vágni, mikor kijelentette, hogy Tess-szel olyanok vagyunk, mint két oxitocinnal teletömött diliházi szökevény. A kérdésére felnevettem, olyan komolyan adta elő magát.

- Ha akarod, kipróbálhatod, a világ legkiválóbb párnái – biztosítottam őt vigyorogva és helyeslően bólogattam. A telefonos megszólalására csak hümmögve megráztam a fejemet, de nem tagadólag, egyszerűen elgondolkoztatott, amit mondott… Na, majd mielőtt elmegy, gondoltam és nem foglalkoztam többet a témával, csak megnyugtattam, hogy segítek megtanulni használni. Nos, egészen a következő kérdéséig voltam higgadt. Megmerevedtem ültömben, döbbenten rá emeltem a tekintetemet, miközben végignéztem rajta, aztán néhány pillanatig a szemébe fúrtam a pillantásomat, keresve a tekintetében valamit. – Komolyan ezt mondta? – kérdeztem hitetlenkedve. Miután felelt, felciccegve megráztam a fejemet és egy megnyugtató mosolyt küldtem a lány felé. Megsimogattam a feje búbját, hiszen tudtam, hogy mennyire imádja. Gondoltam ezzel még jobban alátámasztom a szavaim hitelességét. – Ne aggódj, nem igaz, csak azért mondta, mert tapasztalatlan vagy. Semmi ilyesmitől nem kell tartanod… De azért máskor készíts fel lelkileg ilyen kérdések előtt, jó? Nem szeretem az ehhez hasonló meglepetéseket.

- Még hogy sündisznó – morogtam, keresztbe tett karokkal és morcos arccal, játszva a sértődöttet. Őszintén? Soha a büdös életben nem csinálok hülyét magamból senki előtt… De… Hát, Bogyó most kivétel volt. – Tollas a hátam, nem tüskés!

- Nem, nem Tess volt – fordultam el és szétterítettem a törülközőt, hogy megszáradjon. Csak tudnám miért tudok erről ilyen könnyedén beszélni előtte! – Meglepő, de volt előtte pár hosszabb-rövidebb kapcsolatom... Vegyük például Ninát – tettem hozzá komorabban, majd ismét ellágyult a hangom, mikor arra a szőke, gyengéd szépség jelent meg előttem. - De Tess az más. Ő különleges. Ő el tudott fogadni olyannak, amilyen vagyok… - csaptam egy lágyat a szárnyammal, hogy érzékelhesse mire gondolok. Itt bár mondhattam volna tovább, hogy ettől függetlenül teljesen megvisel, hogy az, akit szeretek egy betegségtől haldoklik és minden nap egyre gyengébb és gyengébb, mégsem akartam elrontani a mostani hangulatot ezzel. Összepasszíroztam a számat egy vonallá és egy pillanatra belenéztem a tükörbe, hogy rendezzem az arcvonásaimat.

- Neki sem én voltam az első… Nem mindig az lesz életed szerelme, akivel először kerülsz ilyen közel – fordultam a lányhoz. – Mi?! Hát persze! Miért, azt hiszed, hogy akkora vadállat vagyok, hogy azonnal letámadtam?! Az ő beleegyezése nélkül? – rosszallóan ráztam meg a fejemet. Na jó, itt is ferdítettem a dolgokon. A vele való kapcsolatom egyéjszakás kalandnak indult, amelyen gyorsan túl leszek… aztán nézzük csak meg hova lyukadtunk ki. Meg lettem láncolva, le a földhöz – hozzá. – Én sosem fogok se vele, se veled erőszakoskodni, sehogy, semmilyen értelemben. Ezt jegyezd meg tökmag – koppintottam rá az orrára, majd kimentem a fürdőszobából és míg ő hajat szárított és átöltözött, átvettem a vizes alsógatyámat és fölé még egy hosszú szárú tréninget húztam, ami pizsamaként funkcionált. Utána gyorsan bekaptam pár falatot, eltakarítottam a konyhában a piszkos edényeket, majd betámolyogtam a nappalimba ágyazott háló”szobába” és ledőltem a hatalmas ablakokkal körülölelt ágyra. A hasamra feküdve, szó szerint bezuhantam, a mozdulatomat a szárnyam lassabban és elegánsabban követte, mivel a levegő lelassította, hogy aztán az ágy két oldalán lefolyva, hatalmas nagy területet foglaljon el a padlón.

A szememet behunyva már majdnem elaludtam, mikor meghallottam a csattogó lépteket. Az ajtó felé fordítottam a fejemet, enyhén megemeltem a szárnyamat, hogy kilássak alóla és lustán felnyitottam az egyik szememet, hogy ráhunyorítsak a lányra.
- Csitt legyen… - szakítottam félbe rekedtes álmossággal annál a résznél, hogy „De igazából... ha nem gond...”, még jobban megemeltem a szárnyamat és megpaskoltam az ágyat mellettem, ha netán megint ott akart volna aludni. Ha nem, még ott volt a nappaliban lévő kanapé és a vendégszoba. A puszira csak felhümmögtem és hatalmas nagy puffanással visszaejtettem a fejemet a párnára. – Jójójó… - legyintettem párat a kezemmel. - Aludjunk már, holnap négy helyre be kell törnöm, rengeteg lesz a lopnivalóm. – És elviharzott… - Nem igaz… - motyogtam bele a párnámba fojtott hangon. Aztán hirtelen realizáltam, hogy mit tettem. Te jó ég, mit tettem?! Riadtan felpattantak a szemeim, az álmosság azonnal elszállt belőlem, felnyomtam magamat és a saját lábamban megbotolva, ugrálva, előre nyújtott kezekkel loholtam a konyhába.

– Csak a sütit ne!!! Azt Tess-nek vettem!


//Én is köszönöm, mint mindig, ez is csúcs volt! ^.^ //
avatar
Tibutty Tamity
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 279
Hírnév : 37
Tartózkodási hely : Elmém legbenső zugában, ahol a távol is túl közelivé válik.

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Tibutty Tamity on Szomb. Nov. 16, 2013 5:58 pm

//Előzmény: http://postoutsiders.hungarianforum.com/t15p225-staten-island-i-egyetemi-korhaz#20953
és hangulatzene: http://www.youtube.com/watch?v=i7MLT4MmAK8 //


- Szívesen – feleltem és pihekönnyű testét ismét feljebb emeltem, hogy egy finom orrcirógatással letöröljem a könnyeit. Újra csaptam egyet szárnyaimmal, a bennük lévő erős, nagy izmok energiától fűtve dolgoztak.

- Tudod, én úgy látom, hogy csak miattad gyönyörű minden. Az őrületbe kergetsz a szépségeddel – tekintetem az arcára szegeződött, elgondolkoztam és egyben csodáltam ezt a szárnyak nélküli égi teremtményt a karjaimban, a napfény lágy, vöröses narancssárga sugarai árnyékokat varázsoltak lágy vonásainak. Hangom őszinte volt, nem gondolkoztam egy percig sem a válaszon. Csak kibukott, a lélek tisztaságával az igazság, amelyet akkor éreztem. Sőt, minden egyes szívdobbanásommal meggyőződve tudtam… Ahogy repültünk a szemem a távolba révedt, eltompította agyamat a magasság és a szárnyalás, míg lelkemet a lány jelenléte édesítette. Néha-néha felsóhajtottam és lenéztem a törékeny szerelmemre. Élveztem, ahogy egyre inkább bújik hozzám, nagyon jól esett az a ragaszkodás és szeretet, amit kiéreztem belőle. Szükségem volt rá. Mindig is szükségem lesz rá.
Selymes hangját hallva csak felhümmögtem egyetértően és balra kanyarodva, pár erő teljeset csapva elindultam a háztetők felett suhanva a hatalmas épület legfelső emelete felé…



A takarítónő nyitva hagyta az ablakot, így mikor már csak pár méter választott el minket a ház oldalától, aprókat és sebesen csapkodva lefékeztem, majd egy jól elkapott légáramlattal máris leereszkedtem az egész alakos ablakon belülre, közvetlenül a nappali padlójának a szélére. Finoman és óvatosan, először lábujjhegyre érkeztem, majd a legsimábban váltottam lágy, zökkenőmentes lépésekre. Becsuktam a szárnyamat és lassan, lomhán sétáltam beljebb a csukott ablakokkal szembe, közvetlenül az egyre kevésbé látszódó Napot látva, ahogy eltűnik a modern épületek mögött. Tess-t még mindig a karomban tartottam és eszemben sem volt letenni. Pillantásomat az arcára vezettem, komor, elgondolkozó arcomra egy halvány mosoly költözött, ahogy a pislogását, a mellkasának emelkedését figyeltem, ahogy közvetlenül hallhattam a levegővételeit. Alig éreztem a súlyát, így cseppet sem izzasztott meg a tartása.

- Én kis Porcelámbabám… - leheltem és magamhoz húzva megcsókoltam. Csak csókoltam és csókoltam, élveztem ajkainak édes ízét, miközben a karomon az izmok megfeszültek, ahogy finoman, mégis erősen szorítottam magamhoz. Mikor elváltak ajkaink, még mindig nem raktam le, csak a lábát elengedtem és feljebb dobtam épp annyira, hogy legyen időm a feneke alatt az egyik csuklómat megfogni a másik kezemmel, így ülőhelyet biztosíthassak neki az alkaromon és a kezemen. Így az egyik lába az egyik oldalamon, míg a másik a másikon volt és ha biztosabban akart a karomban maradni, akkor át kellett karolnia a nyakamat a karjaival. Fejemet muszáj voltam felemelni, ha a szemeibe akartam nézni, mivel sokkal feljebb került, már majdnem elérhette így a két métert is.

- Mivel ilyen ügyesen kiálltad ezt a szörnyű próbát a kórházban édesem, bármit kérhetsz tőlem. – Az államat a mellkasának döntöttem és kiskutya, megadó szemekkel néztem fel rá. – Bármit megteszek, amit mondasz. A tiéd vagyok… - elmosolyodtam. – Én vagyok a Dzsinn, aki kiszabadult a lámpásból… Csak neked nem csak három kívánságod lehet – villantottam meg csibészesen, mégis lágy utóízzel a fogaimat. – Szóval mondj bármit, akármit. És én megteszem. Te uralkodsz felettem.
avatar
Tibutty Tamity
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 279
Hírnév : 37
Tartózkodási hely : Elmém legbenső zugában, ahol a távol is túl közelivé válik.

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Tess D. Thorne on Vas. Május 18, 2014 8:29 pm

Amint Tess megpillantotta Tibu lakását valami melegség szállta meg és érezte, hogy végre hazatalált. Hosszú bolyogás után megtalálta a nyugalmat és a boldogságot. Biztonságban érezte magát a férfi kezei között és abban a pillanatban, ott a kezei között nem volt betegség, fájdalom, vagy hiány. Csak a nyugalom és ez jó volt. Nagyon jó.
Ahogy lassan bereppentek a lakásba a lány még szorosabban kapaszkodott a férfi nyakába. A csól hirtelen jött, de Dylan sem habozott. Hosszan, szenvedélyesen csókolta a férfit, kezeit a hajába süllyesztette, így vonva még közelebb magához. Érezni akarta puha ajkait az övén, érezni akartam nyelvét, ahogy az ő nyelvét kergeti.
Amint a csók végetért és egy ügyes repülős trükkel pozíciót váltottak rajta elnevette magát. Nem érdekelte a rosszullét, nem érdekelte a betegség. Csak Tibutty volt az, aki egyedül lekötötte a figyelmét. Ki akarta használni az összes együtt töltött időt, mert nem tudta mennyi ideje van még hátra.
Tess Tibu minden szavát mélyen magába zárta és mosolyogva simogatta kedvese arcát.
- Téged akarlak! Most, itt, mindenhogy.
Súgta a lány alig hallhatóan s kezeit szerelme hajába mélyesztve magához húzta őt, hogy hosszan csókolhassa. Nem vágyott másra, csak hogy érezhesse Tibutty testét az övére nehezedni, hogy ismét egymáshoz érjen a bőrük, hogy ismét együttlehessenek.
Ám Tess érezte, hogy kezdi megint elfogni a rosszullét, émelygett, fázott és a teste reszketett a kezelés miatt. A csókot egy idő után abbahagyta, fejét elfordította és igyekezett kimászni Tibu karjaiból.
- Tegyél le egy kicsit, kérlek!
Nézett a férfira szemeibe a lány, majd miután lábai a földre értek érezte, hogy ereje kezd elszállni, így Tibutty kezbe kapaszkodva elindult lassan a kanapé felé, hogy leülhessen egy kicsit.
- Ne haragudj, de egy kicsit le kell ülnöm.
Szabadkozott, majd amint leült a kanapéra, felhúzta a térdeit és összegömbölyödve eldőlt, hogy a rosszulléte elmúlhasson. Szemeit egy pillanatra sem csukta be, csak a férfit nézte és gyönyörködött benne.
avatar
Tess D. Thorne
~fellow craft~
~fellow craft~

Hozzászólások száma : 84
Hírnév : 6
Tartózkodási hely : Manhattan

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Tibutty Tamity on Vas. Jún. 01, 2014 12:55 pm

Simogatása megborzongatott, de a válasza még inkább libabőrössé tett. Olyan finoman tudta kimondani ezeket a szavakat, ördögi játékkal, érzékiséget csempészve beléjük… hogy… hogy azt szinte tanítani kellett volna. A csókját örömmel fogadtam… Akár az évek múlását sem vettem volna észre így, ebben a pozícióban. Ám a boldogságba ismét belekevertek egy kis keserűséget. Mikor először elhúzódott, nem tudtam mi akarhat, de fészkelődését érezve azonnal leraktam. Aggódtam érte és ez az arckifejezésemen tökéletesen is látszódott, főleg a mély árkokat építő homlokráncolásom. Letéve a földre, láttam a lábai remegését és a bizonytalanságot a mozdulataiban.

- Ho-hó, csak óvatosan! – intettem meg, miközben hagytam hogy belém kapaszkodjon. Másik kezemmel átkaroltam a vállát, hogy biztosabban álljon. Ahogy megérkeztünk a kanapéhoz, csak mint egy rakás szerencsétlenség, úgy néztem ahogy összegömbölyödik, mint egy kiscica. Körülnéztem és mikor megpillantottam, amit kerestem, egy gyors mozdulattal érte kaptam, aztán ráterítettem a takarót a lányra, amely eddig a kanapé karfáján nyugodott. Nem siettem a betakarásával, alaposan eligazgattam rajta. Munkám alatt, pedig elkezdtem mesélni.

- Tudod, ez egy régi helyzetre emlékeztet. Jó pár éve történt, mikor még úgy gondoltam, hogy mindenkitől és mindenhogy bírok lopni, hogy egy szemernyi lelkiismeret furdalásom sincs. Karácsony volt. Még a hülyének is leesik, hogy a hatalmas és drága ajándékokkal megtömött házakba ilyenkor a legkifizetődőbb betörni. – Vállat vontam. – Gondoltam üsse kavics, én is megcsinálom, necsak a profik nyerjenek ezen az időszakon. – Kész lettem, még egyszer leellenőriztem a betakargatásom gyümölcsét, majd kedvesen végigsimítva az egész testén, végül törökülésben helyet foglaltam a földön, Tess fejéhez közel. Miközben tovább meséltem, a hideg, apró kezét az enyémbe temettem és apró simogatások közepette igyekeztem felmelegíteni.

- Kiszemeltem egy házat, elterveztem mindent. Miután leszállt az este és végre bent voltam, tudod, milyen látvány fogadott? – Kicsit vártam, majd folytattam. – Egy kisgyerek a kanapén reszketve alszik. A mellette lévő asztalon süti és tej előkészítve. Próbáltam nem foglalkozni vele, azonnal az értékekhez mentem és elkezdtem összerakodni egy zsákba őket. Hamar kész lettem, nem csaptam zajt, ám mikor elindultam volna kifelé, megesett a szívem rajta. Leraktam a batyut és betakargattam… A kis taknyos persze, hogy felébredt. – Morogtam, játékos zsörtölődéssel. – Álmosan a szemét dörzsölve felpillantott, majd a hihetetlenül szép, ártatlan kék szemeit rám emelve realizálta, hogy egy idegennel szemez. Az volt a mázlim, hogy szárnyam volt. Tess… ha láttad, volna azt, ahogy megjelent a remény és az öröm a szemében. Szó szerint érzékelni lehetett a különbséget.

- „Angyaaal!” kiáltotta félhangosan. Én nem tudtam mit csináljak… Végül elmagyaráztam neki, hogy a Télapó beteg lett és ezért az egyik angyalát küldte el az ajándékok kihordására. A szeme láttára kipakoltam az ajándékokat, úgy vigyorgott a kis tökmag, hogy majdnem körülért a mosolya közben, majd a tiszteletreméltó munkám végeztével, jutalmul leülhettem mellé és a kanapén nyomorogva belém tömködte a sütiket és a tejet… - Zavaromban elmosolyodtam és megvakartam a tarkómat. – Akkora megaláztatást még egy embertől sem szenvedtem el, mint akkor a kisgyerektől.
avatar
Tibutty Tamity
~secret master~
~secret master~

Hozzászólások száma : 279
Hírnév : 37
Tartózkodási hely : Elmém legbenső zugában, ahol a távol is túl közelivé válik.

Vissza az elejére Go down

Re: Tibutty Tamity lakása

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

4 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.