Georgio Defoe

Go down

Georgio Defoe

Témanyitás by Georgio Defoe on Szer. Május 01, 2013 11:58 pm

ADATOK

NÉV: Georgio Orlando Defoe
faj: Ember
kor: 39
születési hely: Róma, Olaszország

jellem: Tudja, hogy mit akar, és abban is egészen biztos, hogy mi fog történni azokkal, akik az útjában állnak, amikor meg akarja szerezni azt. Hisz az adott szó szentségében, és ha egyszer elkötelezi magát valami ellen, világoknak kell összedőlnie ahhoz, hogy visszakozzon. Továbbá hajlamos a nárcizmusra, és egoizmusra.

KÜLSŐ: Bár kigyúrt, sportos alkatú férfi, lerí róla, hogy soha életében nem végzett fizikai munkát, hacsak mások csontjainak porrá zúzása nem számít annak.
Általában drága öltönyt, és lakkcipőt hord - természetesen olaszt - az utcán pedig még kiegészíti ezt fekete napszemüvegével.
(Számokban ez: 177cm magasság, 81 Kg, fekete haj, barna szem.)

KÜLÖNLEGES ISMERTETŐJEL: Mindenhova magával kíséri 2 jól megtermett, és nem titkoltan fegyveres testőr, akikről első látásra megállapíthatja bárki, hogy börtönviselt emberek, és árgus szemekkel méregetnek mindenkit, aki akár csak egy pillantást vet a védencükre.




KÉPESSÉG: -

~°~


ELŐTÖRTÉNET:

Azt mondják, meg kell ölnünk apánkat, hogy elkezdhessük a saját életünket élni. Az esetek többségében ezt nem szó szerint kell érteni, inkább arról van szó, hogy ki kell lépnünk a szüleink árnyékából, ha azt akarjuk, hogy felnőttként kezeljenek minket, vagy egyáltalán észrevegyen minket a világ. Hogy ennek mi köze van hozzám? Nos, fájdalom, de be kell valljam, a legtöbb ember amikor a Defoe nevet hallja, nem én rám gondol, és ugyanakkor mégis. A híresen kegyetlen maffiavezér, ki a markában tartja a világ legpezsgőbb városát, és akit rettegéssel övezett tisztelet illet meg, az emberek elméjében egy idős, dörzsölt figuraként jelenik meg, ki csendben figyel, gondosan ápolt hófehér bajszát pödörgetve, mielőtt kiadná a szörnyű utasítást mély, rekedtes hangján, amitől az ember ereiben megfagy a vér. Valaha persze tényleg így nézett ki a New York-i alvilág, és egyben a város egyik legbefolyásosabb embere, és valamilyen szinten biztos hízelgő, hogy még öt évvel a halála után is ő jelent egyet a szervezetbűnözéssel, nem pedig az utódja, kinek amúgy sem hiányzik a felhajtás.

Talán ideje lenne mesélnem valamit a saját életemről is, de hogy őszinte legyek, sosem voltam az a fajta, aki szívesen oszt meg ilyesfajta információt kívülállókkal, úgyhogy a poén kedvéért feltételezzük csak azt, hogy engem is anya szült, és velem sem történt az égvilágon semmi más az óvoda homokozójában, mint veletek, csak én egy kicsit fotogénebb voltam közben. Az iskolai éveim sem voltak kiemelkedően izgalmasak, bár annyi előnyöm azért volt a többi perdente-vel szemben, hogy nekem csak az átriumig kellett elsétálni, ahol már várt rám a magántanárom, illetve később a tanáraim. Itt fontosnak tartom megjegyezni, hogy a szüleim mindig fontosnak tartották titokban tartani előttem, mi az oka annak, hogy akarnak a többi kölyök közé engedni, és 10 éves koromig valóban elhittem, hogy csak túl jó lennék az idióták gyülekezetében.

A pillanat, amikor rádöbbentem, hogy mivel is foglalkozik valójában a család, meghatározó pont volt az életemben. Azt hiszem a gyanú akkor ébredt bennem, először, mikor egy szombat reggeli rajzfilmben feltűnt a maffia gyermekmesékbe illően felhígított változata. Természetesen csak néhány percig voltak képernyőn, mielőtt talán Batman elintézte őket, de nekem ez is elég volt ahhoz, hogy elültesse a bogarat a fülembe, már csak azért is, mert az egyik engem árnyékként követő mamlasz valami kísértetiesen hasonlított a mesében szereplő bunkóra, aki megpróbálta lefejelni a főhőst, de véletlen a falat találta el, és kiütötte magát. Hosszas mérlegelés után arra az elhatározásra jutottam, hogy ezt nem próbálom ki az igazival. Helyette viszont "nyomozásba" kezdtem, és hetekig tartó kitartó szerencsétlenkedés után szinte az ölembe hullott az utolsó bűnjel, amikor az egyik emberünk részegen jött haza, és elfelejtette bezárnia szobája ajtaját, én pedig beosontam, és megtaláltam a géppuskáját. Természetesen azzal a felelősséggel, és diszkrécióval jártam el, amit egy 10 éves gyerektől elvárhat az ember, és nyomban kipróbáltam, szét tudom-e lőni a vázákat a kertben. Nos, a vázákat formázó márványszobrokat nem, a vállamat viszont sikeresen eltörtem már az első lövésnél, és mellesleg a szívbajt hoztam mindenkire a házban. Estére már gipszben feküdtem az ágyamban, a fickó pedig, akitől a puskát szereztem...nos, csak sejtésem van, hova tűnt, ahogy a rendőrségnek is. Szóval ott tartottam, hogy fekszem az ágyban, fehérbe csavarva, mint valami múmia, mire megjelenik az apám, és leül az ágyam szélére. Azon az éjszakán megbeszéltünk mindent, kezdve azzal, hogy mekkora baromságot csináltam természetesen, de aztán rátétünk az izgalmas témákra is. Lehet sokan azt gondolják, hogy nem jó ötlet rázúdítani mindent egy kiskamaszra, de én akkor kifejezetten örültem neki, hogy nem próbált beadni valamit mesét arról, hogy a kalasnyikovot a gólya hozta, és csak azért tartották meg, hogy kacsákra vadásszanak vele, vagy ilyesmi. Úgy beszélt velem, mint férfi a férfival, és attól a pillanattól kezdve tudtam, hogy egy napon én fogom majd átvenni a helyét.

Az érettségi letétele után nem is foglalkoztam egyetemmel - bár ennek ellenére van 2 tiszteletbeli diplomám is - helyette inkább rögtön dolgozni kezdtem. Természetesen eleinte nem mertek rám bízni semmi komolyabbat annál, ami nagyjából egy szög beverésének felelt meg, és azt is csak 4 fős kísérettel, de nekem ez teljesen megfelelt, hisz tudtam, hogy aggódnak értem, és az igazat megvallva, nekem sem volt kedvem elpatkolni. A kisebb csoda, hogy gyermekkoromban egyszer sem törtek az életemre még a 20. születésnapomig sem tartott ki, és a tűzkeresztségen is elég hamar átestem - na nem kell rosszra gondolni, csak arról volt szó, hogy fejbe lőttem egy pacákot,a ki rám támadt - később azonban volt alkalmam rá bőven, hogy bebizonyítsam, bennem is Defoe vér folyik, s hamarosan én lettem apám jobb keze, az a nagyképű Vinnie helyett, és szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy ezerszer jobb munkát végeztem, mint ő valaha. Mivel nincs jelen az ügyvédem, inkább nem untatok senkit azzal, hogy mivel töltöttem az időmet, pláne munka közben, legyen elég annyi, hogy nem véletlenül tudtunk talpon maradni az oroszok, és a kínaiak mellett, még azok után is, hogy megjelentek a mutáns végrehajtók, akik hihetetlen módon a feje tetejére állították az egész mezőnyt. Azonban bármennyire is voltam sikeres, és volt nyilvánvaló, hogy a következő Don én leszek, mindig úgy gondoltam erre, mint egy olyan időpontra, ami még nagyon-nagyon távol van. Sajnos nem így lett.

Édesapám hivatalosan ágyban, párnák közt halt meg, hosszú betegeskedés után, valójában azonban egy bérgyilkos végzett vele, és nem is siette el a dolgot. Akkoriban már tudtunk a mutánsok létezéséről, és alkalmaztunk is nem keveset közülük, de azt hiszem nem fogtuk fel igazán, mennyire veszélyes lehet egy ilyen teremtmény, ha nem ismerjük fel időben, mire képes. Az egyik ilyen pincérlányként szegődött hozzánk, s azonnal apám kedvence lett a még kopasz feje ellenére is bűbájos, már-már angyali arcával. Hosszú hónapokkal később derült csak fény arra, mi is a célja valójában, amikor a Defoe család vezére vért talált a vizeletében, és nem sokkal később egyszerre diagnosztizálták vagy 10féle rákkal. Természetesen azonnal elvadásztam a tettest, ki el kell ismernem remekül értett hozzá, hogy felszívódjon, tőlem viszont nem menthette meg semmi, sem isten, sem ember, sem pedig ezer mindenható mutáns, így egy szál magában esélye sem volt. Biztonságos helyről figyeltem, ahogy pár külsős szakember kreatív, és nem túl kreatív módszerekkel próbálta meg kiszedni belőle, ki volt a megbízója, s mikor a negyedik halála után ő maga is kiszenvedett, akkor sem volt hajlandó mondani semmit, egyetlen néven kívül: Boower. Annak idején nem csak a bosszúvágy miatt parancsoltam meg, hogy kínozzák tovább e válasz hallatán: képtelenségnek tartottam, hogy Boower legyen titokzatos ellenségem, és az apám gyilkosa. Úgy értem, mi haszna lenne belőle? Egy Chicago-i bandavezér, aki akkor sem tudná megtartania saját, és a mi területünket egyszerre, ha csak összepakolnánk, és átadnánk neki mindent? Nevetségesnek hatott az egész...
Nem volt könnyű, de túl kellett tennem magam a történteken, hiszen innentől kezdve én voltam a főnök, és bár éberen vártam a titokzatos ellenség következő atrocitását, egyenlőre volt dolgom bőven, rengeteg embernek kellett bebizonyítanom, hogy az ifjabbik Defoe-val sem kevésbé rossz ötlet ujjat húzni, mint a régivel, s be kell ismernem, a gyász ideje alatt én talán még gátlástalanabb is voltam, de végül sikerült rendezni a helyzetet, és visszaállt minden a maga rendjébe. Említettem, hogy sokan ha a Defoe nevet hallják, még öt év után is az apámra gondolnak, ám azt még az ellenségeim is elismerik, hogy vagyok oylan jó, mint ő volt, ha nem jobb.

Bár a munkámban sikeres voltam, a magánéletemben már nem ez volt a helyzet. Első szerelmemmel 2 hétig elválaszthatatlanok voltunk, mígnem apám egy nap nem maradt vele egyedül. Nem tudom mit mondott neki az a másfél perc alatt, de elég volt ahhoz, hogy sírva szaladjon el, és soha többé ne lássam őt. Hónapokig gyűlöltem érte, amíg meg nem jelent a következő lány az életemben...aztán a következő...és a következő... A lényeg, hogy egy idő után népszerű voltam a hölgyeknél, viszont valahogy képtelen voltam megmaradni egy mellett, később pedig ők voltak azok, akik nem bírták tovább mellettem. Meg tudom érteni, én sem szívesen lennék együtt olyasvalakivel aki nyilvánvalóan nem bízik bennem, én pedig nem engedhettem meg magamnak, hogy megbízzak holmi fehérnépben. Mindez 5 évvel ezelőtt változott meg, nem sokkal apám temetése után, mikor is végre valahára megtaláltam a lelki társam, és életem párját.
A találkozásunk sajnos korán sem a legromantikusabb körülmények közt történt, és azt sem állíthatom, hogy úriemberként viselkedtem vele, de az vesse rám az első követ, aki ellen tudna állni a világ leggyönyörűbb nőjének, ha tálcán kínálják neki, egy szál bikiniben. A délután,a mit együtt töltöttünk varázslatos volt, és azonnal tudtam, hogy nekem több kell belőle, sokkal több! Akartam őt, de nem csak arra a pár alakalomra, amikor erre járok. A bordélyház tulajdonosa viszont nem akart megválni tőle, hisz az elragadó szépségű lány volt messze a legjobb, és a legkeresettebb a környéken. Eszetlenül sok pénzt ajánlottam érte, de hallani sem akartak róla, a végén már gyakorlatilag a fele királyságom ígértem érte, de ez sem hatotta meg őket, így lehajtott fejjel távoztam, és vissza sem tértem, csak pár órával később, minden fegyveresemmel, akinek volt kedve betörni egy kuplerájba. Sosem gondoltam magamra páncélos lovagként, de amikor a karjaimba Rosalia-t léptem át a fogva tartói véres hullái fölött, miközben az embereim benzint locsoltak szét minden helyiségben, olyan büszkeség töltötte el a szívemet, mint eddig még soha. Végre, megkaparintottam! Amerika legszebb nője, és csak az enyém!

Persze, voltak kisebb összerezdüléseink, főleg, amikor nem értette meg, hogy a saját érdekében nem hagyhatom elmenni, de a nők már csak ilyenek. Valahol meg tudom érteni a lázadozásait, de ez nem változtat a tényen, hogy sokan akadnak, akik rajta keresztül akarnának bántai engem, és szökött örömlányként neki is akad ellensége bőven, ezért sajnos nem engedhetem meg, hogy csak úgy elmászkáljon, ez érthető nem? Végül őt is sikerült jobb belátásra bírnom egy kis szigorral, és mostanra szent a béke, aminek épp ideje, mert közben megint felbukkant az az átkozott Boower! Nos igen, évekkel ezelőtt hibát követtem el, amikor alábecsültem annak a szemétládának a hatalmát, és nagyravágyását, de soha többé. Apám halála után nagyon csendben volt, talán azt remélte, a birodalmunk magától összeomlik, de aztán tavaly megunhatta a várakozást, ekkor ugyanis titokban egy kisebb hadsereget költöztetett a területemre. Maga a terv egészen dicséretre méltó volt, magamtól lehet sosem döbbenek rá, hogy a saját büszkeségem akarják majd felhasználni ellenem. Az egész úgy kezdődött, hogy az egyik mutáns végrehajtóm, Darren Black "meglopott" engem, és lelépett több mint 1 millió dollárt érő gyémánttal. Természetesen azonnal vérdíjat tűztem ki a fejére, ám enélkül is sokan kezdtek rá vadászni, hisz ránézésre olyan nehéz elvenni tőle bármit, mint a nyalókát egy kisgyerektől. A szakadt történelemtanár álcája alatt persze kemény legény ő, így elég sokáig sikerült megúsznia, hogy elkapják, és hamarosan az ország szinte minden bérgyilkosa, és fejvadásza idecsődült, hogy a nyomára akadjon. Amit sajnos akkor még nem tudtam, hogy ezeknek a fele nem szabadúszóként dolgozik, hanem valójában Boower emberei, és csak a pillanatot várják, hogy lecsaphassanak rám. Talán sikerült is volna a dolog, ha valaki nem hozza a tudomásomra az egészet, és tünteti el Black-et is a városból, mielőtt még túlságosan a fejemre nőnének, így viszont az őrangyalomnak hála van időm felkészülni, és talán még visszavágni is, amíg az inváziós sereg túlteszi magát a vezére elvesztésén(sajnos nem lehetek benne biztos, hogy tényleg meghalt, pedig sokba került az a baleset).
Ha Boower háborút akar, tőlem megkaphatja! Ha kell, porig égetem az egész várost, de Manhattan az enyém marad, mindörökre!

~°~


FOGLALKOZÁSA: "Vállalkozó".

SZAKÉRTELMEI: Anyanyelvi szinten beszél olaszul. Emellett tűrhetően bánik lőfegyverekkel, és az ökölharcban is megállja a helyét, de általában azért jól jön a testőrei segítsége.

ESZKÖZÖK, FELSZERELÉSEK:

A szokásos mellett(mobiltelefon, karóra, napszemüveg) még egy 9mm-es lőfegyvert is hord magánál:


~°~


MINTAJÁTÉK:

-G..gio...
-Csss... - csitítgatom a lélegeztetőgépre kötött embert, s gyengéden cirógatom meg hatalmasnak tűnő homlokát.
-Minden rendben lesz. - Hazudom, s próbálom leplezni, mekkora fájdalom ilyennek látni az embert, ki tavaly ilyenkor hatalmasabb volt a szememben bárkinél, és bár most sem szeretem kevésbé, teste sajnos összezsugorodott, s mára talán még felülni is halálos megerőltetés lenne a számára.
-Fiam.... - kezd bele, minden tiltakozásom ellenére. - Büszke vagyok rád.
Keze megmozdul, de képtelen felemelni azt. Fátyolos tekintete a mellette csipogó gép felé fordul, bár kétlem, hogy látja azt, vagy bármit egyáltalán. Elhaló hangon szólal meg ismét.
-Tedd meg...

Percekkel később, éktelen sípolásra rohannak be a nővérek, én pedig elhaladok köztük, és csak odakint dobom el a fecskendőt a kezemből, a csatornába. Az emberek, akik körülvesznek mind lógó orral sétálnak mellettem, csak én járok emelt fővel, az elszántság lángjával a szemeimben. Aki ezt tette vele, meg fog lakolni, ezerszeresen, ha addig élek is!
avatar
Georgio Defoe
~fellow craft~
~fellow craft~

Hozzászólások száma : 90
Hírnév : 1

Vissza az elejére Go down

Re: Georgio Defoe

Témanyitás by Sarah Wilchok on Csüt. Május 02, 2013 2:47 pm

Ez aztán a maffia vezér! Very Happy Üdv a kalandozók, zsaruk és hasonszőrűek között. Jó játékot. Természetesen el vagy fogadva. Smile
avatar
Sarah Wilchok
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 1089
Hírnév : 19

Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.