Sarah Connor
2 posters
Post-Outsiders :: Karakterek :: Adatbázis :: Mutánsok
1 / 1 oldal
Sarah Connor
ADATOK
NÉV: Sarah Connor/Jiangshi
faj: mutáns
kor: 17
születési hely: 1997, New York, Egyesült Államok
jellem: Sarah a képessége megjelenéséig amolyan „ki ha én nem” típus volt, az új fejlemények viszont kicsit visszavettek ebből a stílusából, sokszor komorabb, titokzatosan próbál viselkedni, vagy csak szimplán szeszélyes. Előfordulhat hogy mások számára furcsán viselkedhet, de ha valaki közelében jól érzi akkor több mint lehetséges, hogy előtűnik, régebbi, kedves, életvidám énje. Nem szereti a felszínes kapcsolatokat, így eddig kevés barátja volt, de azt a keveset nagyra becsüli.
személyazonosság: titkos
KÜLSŐ: Hollófekete haj, ártatlan kék szemek, angyali arc, melyhez szelíd, vagy akár éppen ijesztő mosoly is társulhat. Testalkata kissé nyúlánk, de nőies, melyből a többség nem gondolná mekkora erő lakozik. Ha kevésbé takaró ruhában van észrevehető hogy sportol, de nem feltétlenül szembeötlő.
KÜLÖNLEGES ISMERTETŐJEL: -
KÉPESSÉG: Sarah képes mások életerejét elszívni, és ezáltal gyógyítani saját magát. Ez jelenleg bárkire hatással lehet, aki 1-2 méteres sugarú körben közel tartózkodik hozzá. Valamennyire képes irányítani ha sarokba szorítják, azonban ez magától is aktiválódhat ha megsérül vagy trauma éri.
ELŐTÖRTÉNET:
Gondolkoztál már rajta mi rejtőzik igazán a sötétségben? Vajon mit rejthet az éjszaka? Mi lenne ha az álmaid valóban valóra válnának? És nem abban az idealista értelemben...
Nos én tudom. És van miért félni a sötétben...
Volt valaha visszatérő álmod? Vagy olyan amiről ami olyan életű volt, hogy ha nem tudtad volna utána, hogy ébren vagy, elhitted volna hogy valóság? Nekem volt. Sokuk volt homályos és éreztem összefüggéstelennek, valahogy mégis éreztem legmélyen hogy összetartoznak.
Ezekben az álmaimban általában egy volt a közös: Vadalma. Fekete, hosszú hajú, fiú akire az álmaimból, szinte már betegesen, vagy nem emberien vékonyra emlékszem. Furcsa zöld szemei, és és még furcsább mosolya miatt szolgált rá erre a névre, de én úgy hiszem előbb ismertem őt mint azt a bizonyos történetet a lánnyal, a nyúllal, meg a többivel. Nem gondoltam bele igazán soha, hallottam már többször, meg sok történetben benne van hogy az némely embernek gyerekkorában képzeletbeli barátja volt, de ezt sosem tartottam ilyesminek. Ő csak egy álom volt, a dolgok összevisszaságában.
Úgy éltem az életemet, amire talán azt mondják átlagos. Oviba és iskolába jártam éltem az életem, többnyire nyugodtan, csak átlagos mindennapi problémákkal foglalkozva.
Vadalma körülbelül akkor jelenhetett meg, mikor apu eltűnt. A dolog nagyon megrázott. A rosszmájúak azt mondták, hogy szakmai ártalom, vagy biztos valami olyanba nyúlt amibe nem kellett volna. Tekintve hogy rendőr volt, tudhatta volna hogy a határ... Még ha nem is nagyon értettem akkor a dolgot, néhány ilyen megjegyzésre emlékszem.
Arra viszont már nem igazán, hogy tettem túl magam rajta. Mindennap felkeltem, és elmentem suliba akkor is, valahogy valami mindig hajtott előre... Talán azért mert reméltem hogy az egésznek vége lesz, vagy kiderül hogy álmodom, vagy pedig azért mert tudtam, hogy mást nem tudok tenni. Aztán teltek múltak a napok, és minden szokványossá vált ismét. Az is hogy csak mi vagyunk, csak én és anya. Valamikor ekkor kezdtem edzésekre járni is a saját döntésemből.Próbáltam elhitetni magammal, hogy nem azért mert félek. Hogy azért mert tényleg érdekel, mert hogy erősebb szeretnék lenni, vagy hogy azért mert apu biztos büszke lenne rám. Ez egy biztos pont lett az életemben, hamarabb mint azt felfogtam volna. Életem egyik legboldogabb pillanata volt ezután, mikor anyu eljött az első övvizsgámra.
Ami azt illeti nem mintha tényleg csodát vártam volna mindettől, vagy akár bármitől is... Mégis ott álltam tehetetlenül mikor az álom valósággá vált. Azt hittem álmodom. Vadalmával sétáltunk a kertek alatt a kisutcákban, miközben ő valami viccet mesélt. Igazából nem fogtam fel amit mondott, de megnevettetett, a vigyor az arcáról pedig újfent levakarhatatlan volt. Nem csináltunk semmi különöset, sétáltunk és beszélgettünk. az egyik utcából aztán egy számomra ismeretlen alak. Eddig is voltak mások, még az ilyen visszatérő álmaimban, de ritkán volt ennyire tiszta a képük mint ez a figura. Vadalma ledermedt, a kép pedig kissé tisztulni látszott... A háta mögé utasított, és láttam, legszívesebben elfutott volna. A fickóval pár szót váltottak, de a dolog nem fajult veszekedéssé... a fickó egyszerűen hasba szúrta az én vigyori macskámat...
Na ekkor ébredtem fel, de nem úgy mint máskor... nem a saját pihepuha ágyikómban, hanem ott helyben. Az utca, az éjszaka hűvös levegője, egyből valósággá vált, ahogy a férfi is aki leszúrta Vadalmát. Mielőtt azonban teljesen felfogtam volna mi történik, Vadalma eltűnt a képből. Összezavarodtam. Körbe pillantottam a fejemet kapkodva hogy hol vagyok.
A férfi valami girmaszt vágott, majd megszívta az orrát.
- Na és te kislány ki vagy? - kérdezte csúf hangon. - Mit szólnál ha megismerkednénk közelebbről? - közelebb lépett felém, a kezében még mindig a késsel.
- Megölted őt! - kiáltottam, és csak ennyit tudtam hirtelen összehozni. Elkeseredetten felzokogtam, a lábam pedig földbe gyökereztek, ahelyett hogy futni kezdtem volna.
A pasas elmosolyodott, és ott termett előttem. Megpróbálta be fogni a számat. Kitértem előle, és a bordái közé irányoztam egy ütést. Elszakadhatott nálam a cérna, valahogy furán éreztem magam, mint aki bármire képes. Különben ki akarhatott volna megküzdeni egy ilyen fickóval ha volt más lehetőség is. Egy dolog a harci tudás, és más a tapasztalat.
- Kis rohadék! - kaptam visszakézből egy erőset. - Ez fájt!
A férfi az oldalához kapott, ahogy látta, hogy a földön vagyok. Ez csak olaj volt a tűzre. Az az érzés ami eddig kerülgetett, teljesen a fejembe szállt, nem tudtam gondolkodni. Ordítani kezdtem, és neki ugrottam a palinak. Az megpróbált védekezni, vagy leszúrni, nem tudom, csak azt hogy szorítottam, még egy darabig, még az után is hogy elájult.
Végül felálltam és ott hagytam. Futni kezdtem, hogy merre azt meg sem gondoltam. Majd később, arrébb, ahogy lassítani kezdtem, próbálta az agyam felfogni mi történt. A kezeimre néztem, nem is tudom miért. talán hogy megbizonyosodjak róla, hogy ez a valóság... Ez az álom szerű katyvasz ami történt velem... Ami mi is? De csak az tudott az eszembe járni, hogy mi történt Vadalmával? Meg kell őt találjam! Nem akartam haza menni... Így nem. Tudni akartam, jól van-e. Tudni akartam mi történt. Mi volt ez az egész? Főleg az után, hogy a blúzomon megtaláltam vágás szerű lukat. Véres volt széle, azonban seb nem volt alatta.
...Azóta nem bírtam igazán aludni.
Szóval ha tudni akarod mit rejt az éjszaka, az biztos, hogy én ott vagyok...
FOGLALKOZÁSA: tanuló
SZAKÉRTELMEI: haladó wing chun tudás, általános- és középiskolai ismeretek
ESZKÖZÖK, FELSZERELÉSEK:
NÉV: Sarah Connor/Jiangshi
faj: mutáns
kor: 17
születési hely: 1997, New York, Egyesült Államok
jellem: Sarah a képessége megjelenéséig amolyan „ki ha én nem” típus volt, az új fejlemények viszont kicsit visszavettek ebből a stílusából, sokszor komorabb, titokzatosan próbál viselkedni, vagy csak szimplán szeszélyes. Előfordulhat hogy mások számára furcsán viselkedhet, de ha valaki közelében jól érzi akkor több mint lehetséges, hogy előtűnik, régebbi, kedves, életvidám énje. Nem szereti a felszínes kapcsolatokat, így eddig kevés barátja volt, de azt a keveset nagyra becsüli.
személyazonosság: titkos
KÜLSŐ: Hollófekete haj, ártatlan kék szemek, angyali arc, melyhez szelíd, vagy akár éppen ijesztő mosoly is társulhat. Testalkata kissé nyúlánk, de nőies, melyből a többség nem gondolná mekkora erő lakozik. Ha kevésbé takaró ruhában van észrevehető hogy sportol, de nem feltétlenül szembeötlő.
KÜLÖNLEGES ISMERTETŐJEL: -
KÉPESSÉG: Sarah képes mások életerejét elszívni, és ezáltal gyógyítani saját magát. Ez jelenleg bárkire hatással lehet, aki 1-2 méteres sugarú körben közel tartózkodik hozzá. Valamennyire képes irányítani ha sarokba szorítják, azonban ez magától is aktiválódhat ha megsérül vagy trauma éri.
~°~
ELŐTÖRTÉNET:
Gondolkoztál már rajta mi rejtőzik igazán a sötétségben? Vajon mit rejthet az éjszaka? Mi lenne ha az álmaid valóban valóra válnának? És nem abban az idealista értelemben...
Nos én tudom. És van miért félni a sötétben...
Volt valaha visszatérő álmod? Vagy olyan amiről ami olyan életű volt, hogy ha nem tudtad volna utána, hogy ébren vagy, elhitted volna hogy valóság? Nekem volt. Sokuk volt homályos és éreztem összefüggéstelennek, valahogy mégis éreztem legmélyen hogy összetartoznak.
Ezekben az álmaimban általában egy volt a közös: Vadalma. Fekete, hosszú hajú, fiú akire az álmaimból, szinte már betegesen, vagy nem emberien vékonyra emlékszem. Furcsa zöld szemei, és és még furcsább mosolya miatt szolgált rá erre a névre, de én úgy hiszem előbb ismertem őt mint azt a bizonyos történetet a lánnyal, a nyúllal, meg a többivel. Nem gondoltam bele igazán soha, hallottam már többször, meg sok történetben benne van hogy az némely embernek gyerekkorában képzeletbeli barátja volt, de ezt sosem tartottam ilyesminek. Ő csak egy álom volt, a dolgok összevisszaságában.
Úgy éltem az életemet, amire talán azt mondják átlagos. Oviba és iskolába jártam éltem az életem, többnyire nyugodtan, csak átlagos mindennapi problémákkal foglalkozva.
Vadalma körülbelül akkor jelenhetett meg, mikor apu eltűnt. A dolog nagyon megrázott. A rosszmájúak azt mondták, hogy szakmai ártalom, vagy biztos valami olyanba nyúlt amibe nem kellett volna. Tekintve hogy rendőr volt, tudhatta volna hogy a határ... Még ha nem is nagyon értettem akkor a dolgot, néhány ilyen megjegyzésre emlékszem.
Arra viszont már nem igazán, hogy tettem túl magam rajta. Mindennap felkeltem, és elmentem suliba akkor is, valahogy valami mindig hajtott előre... Talán azért mert reméltem hogy az egésznek vége lesz, vagy kiderül hogy álmodom, vagy pedig azért mert tudtam, hogy mást nem tudok tenni. Aztán teltek múltak a napok, és minden szokványossá vált ismét. Az is hogy csak mi vagyunk, csak én és anya. Valamikor ekkor kezdtem edzésekre járni is a saját döntésemből.Próbáltam elhitetni magammal, hogy nem azért mert félek. Hogy azért mert tényleg érdekel, mert hogy erősebb szeretnék lenni, vagy hogy azért mert apu biztos büszke lenne rám. Ez egy biztos pont lett az életemben, hamarabb mint azt felfogtam volna. Életem egyik legboldogabb pillanata volt ezután, mikor anyu eljött az első övvizsgámra.
Ami azt illeti nem mintha tényleg csodát vártam volna mindettől, vagy akár bármitől is... Mégis ott álltam tehetetlenül mikor az álom valósággá vált. Azt hittem álmodom. Vadalmával sétáltunk a kertek alatt a kisutcákban, miközben ő valami viccet mesélt. Igazából nem fogtam fel amit mondott, de megnevettetett, a vigyor az arcáról pedig újfent levakarhatatlan volt. Nem csináltunk semmi különöset, sétáltunk és beszélgettünk. az egyik utcából aztán egy számomra ismeretlen alak. Eddig is voltak mások, még az ilyen visszatérő álmaimban, de ritkán volt ennyire tiszta a képük mint ez a figura. Vadalma ledermedt, a kép pedig kissé tisztulni látszott... A háta mögé utasított, és láttam, legszívesebben elfutott volna. A fickóval pár szót váltottak, de a dolog nem fajult veszekedéssé... a fickó egyszerűen hasba szúrta az én vigyori macskámat...
Na ekkor ébredtem fel, de nem úgy mint máskor... nem a saját pihepuha ágyikómban, hanem ott helyben. Az utca, az éjszaka hűvös levegője, egyből valósággá vált, ahogy a férfi is aki leszúrta Vadalmát. Mielőtt azonban teljesen felfogtam volna mi történik, Vadalma eltűnt a képből. Összezavarodtam. Körbe pillantottam a fejemet kapkodva hogy hol vagyok.
A férfi valami girmaszt vágott, majd megszívta az orrát.
- Na és te kislány ki vagy? - kérdezte csúf hangon. - Mit szólnál ha megismerkednénk közelebbről? - közelebb lépett felém, a kezében még mindig a késsel.
- Megölted őt! - kiáltottam, és csak ennyit tudtam hirtelen összehozni. Elkeseredetten felzokogtam, a lábam pedig földbe gyökereztek, ahelyett hogy futni kezdtem volna.
A pasas elmosolyodott, és ott termett előttem. Megpróbálta be fogni a számat. Kitértem előle, és a bordái közé irányoztam egy ütést. Elszakadhatott nálam a cérna, valahogy furán éreztem magam, mint aki bármire képes. Különben ki akarhatott volna megküzdeni egy ilyen fickóval ha volt más lehetőség is. Egy dolog a harci tudás, és más a tapasztalat.
- Kis rohadék! - kaptam visszakézből egy erőset. - Ez fájt!
A férfi az oldalához kapott, ahogy látta, hogy a földön vagyok. Ez csak olaj volt a tűzre. Az az érzés ami eddig kerülgetett, teljesen a fejembe szállt, nem tudtam gondolkodni. Ordítani kezdtem, és neki ugrottam a palinak. Az megpróbált védekezni, vagy leszúrni, nem tudom, csak azt hogy szorítottam, még egy darabig, még az után is hogy elájult.
Végül felálltam és ott hagytam. Futni kezdtem, hogy merre azt meg sem gondoltam. Majd később, arrébb, ahogy lassítani kezdtem, próbálta az agyam felfogni mi történt. A kezeimre néztem, nem is tudom miért. talán hogy megbizonyosodjak róla, hogy ez a valóság... Ez az álom szerű katyvasz ami történt velem... Ami mi is? De csak az tudott az eszembe járni, hogy mi történt Vadalmával? Meg kell őt találjam! Nem akartam haza menni... Így nem. Tudni akartam, jól van-e. Tudni akartam mi történt. Mi volt ez az egész? Főleg az után, hogy a blúzomon megtaláltam vágás szerű lukat. Véres volt széle, azonban seb nem volt alatta.
...Azóta nem bírtam igazán aludni.
Szóval ha tudni akarod mit rejt az éjszaka, az biztos, hogy én ott vagyok...
~°~
FOGLALKOZÁSA: tanuló
SZAKÉRTELMEI: haladó wing chun tudás, általános- és középiskolai ismeretek
ESZKÖZÖK, FELSZERELÉSEK:
~°~
Sarah Connor- ~entered apprentice~
- Hozzászólások száma : 43
Hírnév : 1
Post-Outsiders :: Karakterek :: Adatbázis :: Mutánsok
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|