Állatkert

Darien:
*Ahogy az óra elüti a fél ötöt, az eddig csendes város újra feléled. Amerre csak a szem ellát, emberek szállnak be autóikba, vagy állnak a buszmegállóban, esetleg repesztenek valami kétkerekű zajládán, mindezt azért, hogy közösen megalkothassák az emberiség kedvenc performanszát: a munka utáni forgalmi dugót. Bár nekem legfeljebb egy órát venne el az életemből, ha ilyenkor még buszoznom is kéne, azért örülök neki, hogy találtam egy módot rá, hogy szó szerint felülkerekedjek a problémán. Sas képében szállok alá, egyenesen be az 9ltőző ablakon, ami...zárva van....ezért inkább mégsem.*
~Rendben, lehet ezt mégsem gondoltam egészen végig. Akkor irány a tető.~
*Odafenn szerencsére már nyitva találom a másik bejáratot, amit direkt ilyen helyzetekre készítettem elő, és még nagyobb szerencsémre nem járkál erre ilyenkor senki, a ruháim ugyanis nem változnak át velem, így meztelenül jelenek meg a tetőn. A sas hál istennek erős állat, így elbírja a táskám, a váltás ruháimmal, de azért nem szívesen öltözködöm a tetőn. Miután ruhába bújtam, gyorsan lemászom a létrán, és egyenesen a szertár felé veszem az irányt. Szokás szerint én értem ide elsőnek, annak ellenére, hogy Ryan a szomszédban lakik, így megint enyém lehet a megtiszteltetés, hogy enni adjak kedvenc macskáimnak, Szimbának, és Sir Kán-nak. Megragadom az étel szállító kocsit, és fütyörészve a ketreceik felé veszem az irányt.*
~Amúgy nem ez az igazi nevük, de Disney-nek hála mindig ez ugrik be először...~

Már megint csak magamat korholhatom, hogy hova kerültem. De ki tudja, talán egy idő után, ha nem kerülök mindig veszélyes helyzetbe még élvezni is fogom a világnézést. Körbefordultam megnézni jelen esetben már megint hol vagyok.Kisétáltam, a feltehetőleg mosdóból. Végül is eredetileg is oda indultam... csak nagyon valószínű, hogy egy egészen másik helyen. Kicsit hűvös volt odakint, de be tudtam az esti esőnek, így is melegítő volt rajtam. Rá kellett jönnöm viszont: valószínűleg annak az esőnek semmi köze az itteni helyzethez. Szerencsém, hogy kevesen voltak a mosdóban.

Megálltam és újból fordultam, csak azért hogy szembe találjam magam egy tigrissel. Leguggoltam, hogy a köztünk lévő plekszi lapon keresztül szemlélhessem meg.
Persze eszembe jutott az a gondolat hogy milyen lenne megérinteni a bundáját. De mint minden ilyen gondolat, is csak elsőre tűnik kecsegtetőnek, ha belegondolunk, hogy utána jobb esetben a fél karunkat kérné el érte.
Igazából jelenleg nem is bántam, hogy itt vagyok. Ha nem sül el valami balul, és haza is jutok, még akár sikernek is elkönyvelhetem a napot.

Darien:
*Az oroszlánok ma is örültek nekem. Mondjuk nagyon guszta húsdarabokat kaptak, ha sütnék pár napig, lehet én is megkóstolnám. Elnézem egy darabig, ahogy elmajszolgatják az ételt, majd tovább haladok a tigrisek felé. Lakhelyükhöz érve azt a hangot adom ki, amit nagymamám szokott, amikor a macskáit hívja az etetőhöz.*
-Ssszz! Ide cicc!
*Ez egyfajta belső poén köztem, és a csíkosok közt, bár ők egyenlőre nem találják viccesnek. Néha az az érzésem, hogy csak a húsért jönnek hozzám. Ekkor fedezem fel, hogy egy lány eddig heves érdeklődéssel figyelte őket, és bár furcsa, hogy valaki zárás után itt mászkál, úgy döntök nem vagyok biztonsági, úgyhogy egyenlőre csak kedvesen megszólítom.*
-Szia! Bocs, hogy elraboltam a barátod.

Igen, feltűnhetett volna, hogy kevesen vannak körülöttem. De olyan jól esett a csönd. Végre. Kicsit lebiggyedt a szám picit mikor megfordult és itt hagyott a macska, de nem sokáig. Gondoltam akkor tovább megyek. Mégsem ez történt, feltekintettem a hangra. Mosolyogva néztem a gazdájára, majd visszafordultam az állatokhoz. Néztem ahogy messzebb falatoznak.
- Gyönyörűek. - Elidőztem rajtuk, szinte már áhítattal tekintve rájuk, majd nagy sokára lassan felálltam. - Csak aztán nehogy téged is uzsinak nézzenek - vicceltem.
Az egy dolog, hogy messze kilométerekre vagyok az otthonomtól, de valószínűleg a Xavier birtoktól is, mégis egészen jó kedvem volt. Sőt talán egy ideje most először igazán.

Darien:
*Egy pillanatra a tigrisekre nézek, mielőtt visszamosolyognék a lányra. Szeretem azzal áltatni magam, hogy ha arra kerülne a sor, én nem kerülnék fel az étlapra, több éves ismeretségünk okán, de azért nem állnék egy éhes tigris, és a kajája közé.*
-Amiatt ne aggódj, én túl rágós lennék, no meg, a vérem tele van cukorral a sok csokitól...
~Mondjuk azt kifejezetten szeretik...~
-Most vagy itt először? Csak mert még nem láttalak itt, igaz zárás után kevesen mászkálnak erre.
~Valami viszont annyira ismerős benne...vagy lehet csak rég valakit a másik nem képviselői közül, és most az agyam teszteli jól emlékszik-e?~

Cukor az édes. Azt hittem az édeset mindenki és minden állat szereti... De most komolyan ezen gondolkozok?
- Igen - feleltem rá egyből. És éppen mikor azon gondoltam volna végig, hogy csak az a kérdés hol az az itt... - Tényleg? - képedtem el. Hűha, akkor lehet mégis bajban vagyok? Végig gondolva... Lehet hogy most már igen, hiszen az előbb szóltam el magam. Ha fogalmam sincs hogy mikor zárnak, akkor hogyan jutottam be egyáltalán? Ugyebár felveti ezt a kérdést.
Nagyban trösztölni kezdtem az egészen, hogy ebből meg hogyan mászom ki meg ilyenek. Annyira belemerültem, hogy ez valószínűleg ki is ült az arcomra. Végül lemondóan sóhajtottam és újból felnéztem.
Tényleg jó lenne megtudni hol az az itt, de nem mertem megkérdezni.

Darien:
-Ne aggódj...
*Felelem megnyugtatónak szánt hangon.*
-Az nem a nemzeti bank, hogy lelőjenek, ha eltévedsz.
~Bár az inkább a déli szomszédunkra jellemző.~
-Öt Után mondjuk szabadon engedjük az állatokat estig, úgyhogy akkor már nem érdemes itt mászkálni. Kicsit sem irigylem aki utánuk takarít.
*Mindezt ráadásul olyan komolyan mondtam, hogy kis híján magam is elhittem, ezt a nyilvánvaló ökörséget. *
-Viszont, félek kénytelen leszel ledolgozni az extra időt, amíg benn maradtál. Tudod, hogyan kell tigrist etetni.
*Vigyorgó fejjel biccentek az utolsó vödör felé, melyben még található egy adag hús. Nem túl nehéz egyébként, amire biztos az a magyarázat, hogy a legtöbb etető 18 év alatti önkéntes, és nem szeretnék, ha sérvet kapnánk.*

Azt hiszem sikerült eléggé durcás fejet vágnom. Amennyi badarságot összehurcolt itt.
- Akkor meg minek etetni őket - vontam meg a vállam. - Majd jól laknak a flamingókból - bár lövésem sincs hogy vannak-e itt pont flamingók, de ez részletkérdés. - Na jó - sóhajtottam - azt hiszem több lehetőségem úgy sem lesz, hogy valaha is tigrist etessek. De azért remélem ez nem olyan mutatvány amit csak egyszer lehet előadni... - mondjuk éppen az előbb erről beszéltünk, hogy nem magát dobja oda a tigriseknek, de azért kíváncsi voltam veszi-e a lapot.
Igazából érdekes, hogy nem azon problémázom hogyan fogok hazajutni vagy úr isten mi lesz velem. És ehhez hasonló. Talán túl fáradt vagyok hozzá most...? Azt hiszem maradok még annál, hogy nem érdekel most, bár lehet hogy ezt később nagyon is meg fogom bánni.

Darien
-Vannak flamingók igen...
*Felelem olyan sejtelmes hanglejtéssel, amennyire csak tőlem telik. Szerintem nem is csinálom rosszul, egy gyerekműsorban például egészen hihető mesélő lennék.*
-Ám azok komisz jószágok, meg amúgy is, mi mást kezdenénk ezzel a sok nyers hússal?
*Az utolsó megjegyzésen az egyszeri alkalmakról csak a szemeim forgatom, de közben még mindig ott ül az arcomon az az idegesítően vidám mosoly, ami híressé tett 200 lelket számoló szülőfalumban...na jó, a falu talán erős, és biztos többen élnek itt annál.*
-Nyaralni jöttetek?
*Kérdem, miközben átnyújtom neki a vödröt.*

Nem tudom honnan jött a melankólia ami elterpeszkedett rajtam, és csak akkor vettem észre, mikor átvettem a vödröt.
- Igen, valami olyasmi - feleltem majd a vödör tartalmára néztem és barátkozni próbáltam a gondolattal, hogy én a tartalmához hozzá érjek. Elvoltam ezzel egy darabig, hol hozzá értem a húshoz, hol nem. Piszkálgattam, de megfogni nem fogtam volna meg. No nem mintha nem láttam volna eddig húst, de ez olcsó játék volt...
De aztán felocsúdtam, hogy még mindig állnak mellettem, és ez így egészen... nem is tudom milyennek nézhetett ki. Úgyhogy végül csak oda dobtam egy darabot a tigriseknek.
- Amúgy - kezdtem bele teljesen komoly és komor kifejezéssel az arcomon -, úgy vigyorogsz, hogy a végén még rám is átragad.

Darien:
-Marha jól csinálod. Ne félj nem harap.
~Természetesen ez utóbbi alatt a húsra gondoltam, a tigris esetében már nem mernék erre megesküdni, igaz engem még csak megkarmolt egyszer, amikor beadtuk neki az oltást...na de akkor fogtam a lábát, szóval az egészen más.~
*A lány szerint is fertőző a jókedvem. Lehet benne valami, mert nem ő az első, akitől ezt hallottam. Válaszként csak megvonom a vállaim.*
-És az baj lenne?
*Kérdem, miközben felé fordulok, és kezem nyújtom, most hogy már mind a kettőnket bemocskolt a tigriseledel.*
-Darien Foster amúgy, és nyugi, érintés útján nem fertőzök.
~Vagy mégis?~

- Hmm... - tettem úgy mint aki nagyban gondolkozik. - Nem tudom.
- Attól, hogy úgy nem fertőzöl, még haraphatsz - mértem végig látványosan és gyanakvóan a srácot. Egy keveset még vártam, hogy mond-e valamit, vagy esetleg egy fintort az arcán, és csak utána fogtam vele kezet.
- Tanya Berghart - mutatkoztam most már szolidan mosolyogva.
- Amúgy... - szólaltam meg ismét egy újabb kis hallgatás után - gondolom te itt laksz. Még nem nagyon volt időm körül nézni, gondoltam meg kérdezem a véleményed, mint aki már többet töltött nálam itt. - Tekintve, hogy talán ha húsz perce hogy itt vagyok, ez talán majdnem mindenkiről elmondható volt akivel csak szembe találkozhattam volna. Bár ha zárva vannak, csoda, hogy valakivel találkoztam egyáltalán az állatokon kívül. Ha nem így lett volna, valószínűleg elidőztem volna még egy jó darabig, a csendnek ezen a kis szigetén.

Darien:
-Ez igaz, de ma már ettem.
~Mondjuk, ha jobban belegondolok, ebéd elég rég volt már...~
-Örvendek a szerencsének..hopsz, mégiscsak megfertőződtél picit, bocs.
*Hát igen, szegény Tanya-n tényleg megmutatkoznak a jókedv első tünetei. Persze amilyen gonosz vagyok, nem bánom, hogy mosolyog a legkevésbé sem.*
-Hát nem éppen itt...
*Felelek gyorsan a kérdésre, miközben szégyenlősen körbetekintek az állatkerten.*
-Bár volna egy kiadó ketrec, de a lakbér magas, és szomszédok hetente csak kétszer fürdenek. De amúgy igen. Jópofa hely ez, sokkal nyugodtabb, mint a déli szomszédunk nagyvárosai...bár az igazat megvallva csak a TV-ben láttam még New York-ot.
~Mondjuk azért el lennék ott is....Állítólag a Central Park-ban van egy állatkert, ami nagyobb mint ez...vagy keverem egy másikkal?~
-Keresel valami konkrét dolgot a városban, vagy csak úgy mellesleg érdekelt, mennyire vagyok elégedett az élőhelyemmel?

- Ó akkor szerencsém van.
A városra értettem, de ez egyértelmű volt. De mosolyogtam, tetszett a kis gondolat vezetése.
Ahogy említette New Yorkot, csak sóhajtottam egyet. De ezek szerint van remény.
- Eddig én is úgy vettem észre... - Megráztam a fejem. - Nem, csak úgy általában kérdeztem. Igazából ma érkeztem, és fogalmam sincs mi merre hány méter - Mondjuk a ma nem hazugság, de mégis, olyan furcsa volt kimondani. A néhány perce még mindig közelebb lett volna, még így is hogy álldogálunk már itt egy ideje, és már előtte is itt gubbasztottam picit. - És így valószínűleg esélyem sincs - mondtam halkabban -, biztosan el fogok tévedni. - És ez már nem kérdés volt hanem tiszta tény. Jó lenne egyszer oda kerülni ahova szeretnék...

Darien:
-Hát...
~Nem az az a szó, amivel nem kezdünk mondatot? Mindegy, ennyi belefér.~
-Egész követhetőek az utcatáblák...kivéve amikre franciául írtak, na azok folyton át akarnak verni.
*Az ételhordó kocsira tekintek, melyen most már csak üres vödrök sorakoznak, jelezve, hogy mára jól végeztem a dolgom..arról nem is beszélve, hogy akad itt 20 másik önkéntes, aki remekül elvan a többi állattal.*
-De ha nagyon aggódsz, úgyis pont végeztem. Szívesen megmutatom, amit érdemes megnézni, van például egy marha nagy állatkert, irtó hangulatos.
~A környéken más hirtelen nem jut az eszembe... ami mégis az messze van...kivéve a tonik bárt, vagy mi az.~
-De ha esetleg más érdekel, megmutatom azt is szívesen...nélkülem úgysem engednek ki innen.
~Ugyanakkor, valahogy be is jutott, szóval előfordulhat, hogy annyira azért nincs rám utalva.~

- Ó... értem... - gondolkoztam el a dolgon. Azt hiszem nekem már teljesen mindegy is, hiszen innen már gyalog úgy sem jutok haza. Mellesleg franciául? Akkor tényleg messze lehetek. Franciául és angolul is beszélnek...
Igazából megkörnyékezett a gondolat, hogy talán nyelveket kéne tanulnom. Nem beszélnek mindenhol angolul, igaz?
- Igazából nekem mindegy - vontam meg a vállam. - Ez a hely is hangulatos. Csendes... - fordultam meg és körbenézve, nem is törődve, hogy a tigrisvacsiból a vér a kezemen száradozik.
A fejembe közben belopakodott a kérdés: és utána? Hogy menjek haza? Megpróbáljak egyáltalán haza menni? Erre a kérdésre mindig olyan nehéz a válasz. Ha lenne rá rendes válaszom talán nem lenne olyan nehéz minden, és máris szép és jó lenne. ...boldogan amíg meg nem...

Darien:
*Ahogy elnézem a lányt, valamiért az az érzésem, hogy szegény máris eltévedt. Én személy szerint ezer örömmel elvesznék ezen a helyen, de van egy sanda gyanúm, hogy ezzel nincs mindenki így. A lány immunrendszere mellesleg erőteljesen küzd a mosolybetegség ellen, ezért kénytelen vagyok újra támadásba lendülni.*
-Csendes? Ezek szerint még nem jártál a csimpánz ketrecnél. Azok igazi huligánok, egyszer ellopott az egyik egy fényképezőt, és elkezdett fotózni..nem volt könnyű visszaszerezni tőle.
*Megkapaszkodom a kocsiban, és elkezdem visszafelé tolni a helyére. Közben azért biccentek Tanya-nak egy kedves mosoly kíséretében, hogy követhet, ha akar.*
-És te honnan jöttél? Nem hinném, hogy Kanadából, azok után, hogy így meglepett a Francia táblák létezése.
~Bár ez szerintem is elég rossz vicc, de sokan meg csak azt értik...~

Elkerekedtek a szemeim. - Képzelem milyen képek születtek utána... - mosolyodtam el picit. - Megnéztem volna a kamera gazdájának arcát mikor előhívatta - húzódott szélesebbre a mosolyom.
- New Yorkból - hajtottam le a fejem. Egy kicsit megint elkapott a... nem is tudom talán szomorúság? Mindenesetre egy árnyalatnyit elkomorodott az arcom. De aztán megráztam a fejem, és próbáltam az előző szintre visszafejleszteni a mosolyom. Még a végén az agyára megyek, hogy egyfolytában komolykodom. Máris azon kaptam magam, hogy lemaradtam tőle, úgyhogy légies könnyedséggel utána szökkentem amíg beértem. Aztán már normális emberi léptekben követtem.
- És... szeretsz itt dolgozni? Biztosan jó lehet. Most nem tudom elképzelni, hogy olyan nagyon rossz lenne. Bár az elefánt kifutót nem sikálnám fel. Bláá - vágtam egy hozzá illő fintort, és azon kaptam magam hogy még a nyelvemet is kiöltöttem.
- Azt hiszem most még a városba is lenne kedvem benézni... - gondolkodtam el. És megint csak utólag vettem észre hogy elszólhattam magam, de inkább nem törődtem vele, talán nem veszi észre.
A gondolat maga pedig lehet csak pillanatnyi hóbort, és a következő pillanatban megint nem lesz kedvem semmihez.

Darien:
-Hát, arra azért akadt időm, hogy felrakjam a képeket a netre, mielőtt visszakapta a gazdája, szóval ha nagyon érdekel rájuk tudsz keresni.
*Ezúttal a vigyorom egy olyan kisiskoláséra emlékeztet, akiről a padtársa másolja a dolgozatot, de nem veszi észre, hogy külön csoportban vannak, ő pedig csak azért sem szól, nyehehe.*
-Ó, ez önkéntes meló, juttatások nélkül, szóval muszáj szeretni, különben nem csinálnám.
*Épp megjegyezném, hogy az elefántok takarítása annyira nem vészes, hála a modern technika néhány vívmányának (mielőtt itt dolgoztam mondjuk én is azt hittem, lapátolják), de a következő megjegyzés elfeledteti velem a témát. Elkerekedett szemekkel nézek rá.*
-Nem voltál a városban...de hát...egyenesen idejöttél? Te aztán igazi állatbarát lehetsz.
*Elismerően bólogatok, hisz ritka, hogy az ember még a szállodába sem jelentkezik be, mielőtt meglátogatná ezt a helyet.*
-Az ajánlatom még mindig áll. Nincs sok nevezetesség, de azt megmutatom szívesen.

Azt hiszem sikerült kicsit elpirulnom. Bár belegondolva nem tudom miért, hiszen egyértelműen az váltotta ki, hogy észre vette az elszólásomat. Az ilyesmin nem szokás elpirulni, vagy igen?
- Az szép - képedek el elismerően. - Az egy dolog, ha az ember szereti az állatokat... de ingyen talán csak a sajátom után takarítanék - hajtottam le a fejem. Lehet hogy ezzel most olyat mondtam amit nem kellett volna? Mármint, bunkó voltam?
Amit mondott viszont nem illett össze azzal amit utána mondott.
- Mindenképpen meg akartam nézni - füllentettem. De szinte azonnal elmosolyodtam. - Rendben, benne vagyok. - Lelkiekben már kezdtem felkészíteni magam az elkövetkezendőekre, de valahogy talán naiv voltam, de nem tudtam olyan szörnyűnek elképzelni, hogy bármi baj lett volna belőle.

Darien:

-Gondolom neked más hobbid van...mint például a világjárás.
*Sütöm el ezt a viccesnek szánt mondatot, miközben belököm a kocsit a helyére. Innentől már átveszik mások, kitakarítják a vödrök alján maradt málnaszörpöt, és holnapra megint husi lesz benne, igaz akkor már nem én tolom majd...*
-Egyébként, az önéletrajzomon is jól mutat majd, amikor beadom a Natonal Geographic-nak.
*A mosdóhoz lép, és kinyitja a csapot. Rengeteg szörp maradt még a kezén, ezért aztán jó alaposan megmossa, nehogy valaki a városban sorozatgyilkosnak nézze.*
-Helyes. ha itt végeztünk, indulhatunk is.

Hobbi... Úgy látom én már az életemet így fogom leélni.
- National Geographic... - ismételtem meg halkan a két szót elgondolkozva. - Sok szerencsét hozzá akkor.
Kissé bátortalanul, de én is oda léptem a csaphoz kezet mosni, mert azért ez így azért mégsem maradhat.
- Felőlem mehetünk - mosolyodtam el. - Neked össze kell még szedned valamit? - néztem rá érdeklődve. Bár így belegondolva kevés kellett hozzá, hogy ismét lefagyjon az arcomról a mosoly ismét. Én egy idegen városban fogok császkálni, a ki tudja hol. Nem vagyok normális. Hop... én amúgy nem vagyok az. Na mindegy, ez van.

//The Tonic Club//

Darien:
-Köszi.
*Felelem, miközben megtörlöm a kezem. *
-Eredetileg állatorvos akartam lenni, de nem vettek fel, úgyhogy marad az írás..
*Elgondolkodom egy pillanatig a táskám sorsáról, ami gyakorlatilag inkább csak egy zsák egy cipzárral, a méretét tekintve. Végül arra az elhatározásra jutok, hogy el leszek nélküle most, szerdán úgyis jövök vissza, addig meg jó helyen lesz a szekrényben.*
-Nincs, mehetünk.
*Szerencsére nincs messze a kijárat. A portás furcsán mosolyog rám, de nem szól semmit, csak kienged minket. Nincs más hátra, irány a Tonic Club!

//The Tonic Club//