Colosseum

Hajnalodik Róma városában, a Colosseum melletti olasz pizzéria(mondjuk milyen más fajta lenne Rómában?) alig egy perce nyitott ki, és az utcákat sem árasztotta még el az a négymillió turista, akiket valamiért lenyűgöz egy olyan épület, ami sok ezer év után még úgy ahogy egyben van. Szellem nem tartozik ezek az emberek közé, és bár alapvetően érdekli a történelem, most mégsem ezért repült ide éjnek évadján a városból, ami sosem alszik, és még csak nem is azért, hogy valakiből történelmet csináljon. Nem bizony, látogatásának oka a nő volt, akit szeret, és akinek mindig sugárzó, angyali arca mostanában egyre sápadtabb, mintha valami szörnyű betegség kínozná. Mikor erre rákérdezett, Lynn folyton csak az influenzára fogta a dolgot, vagy a kemény munkára, ami valahol érthető volt, hisz újabban úgy megnőtt rendelőjének forgalma, hogy néhanapján háromszor is kénytelen volt belebegni oda, míg végre egyedül találta imádott istennőjét.
A látogatás oka tehát az volt, hogy felvidítsa kicsit agyonhajszolt szerelmét, ezért egyik este, mikor végre sikerült kiegyenesítenie minden beteg mutáns szarvát, és újra lobbantani tüzes leheletük őrlángját, betoppant a rendelőbe, és az ölébe kapta a megszeppent doktornőt. Korábban már bezárta a rendelő külső ajtaját, ezért azzal már nem kellett bajlódni, és egy forró csókot követően már kámforrá is váltak mind a ketten. A terve az volt, hogy kihasználja Doktor Szexi azon tulajdonságát, hogy ő speciel egyáltalán nem lesz rosszul, még akkor sem, ha teljes sebességgel repülnek át az óceán felett, és elviszi őt a világ egyik legromantikusabb helyére. Mikor a sötét víztömeg felett szállva hallja elméjében a kérdést, hogy mégis merre tartanak, csak ennyit felel:
~Türelem! Azt mondtad szereted a pizzát! Ismerek egy éttermet, ahol olyat sütnek, amilyet csak az igazi olaszok szoktak.~
Kelet felé repülni szerencsére jóval könnyebb, mint nyugat felé, így aztán 10 perc sem telik bele, és már ott is találják magukat az ébredező történelmi városban, miközben a Colosseum mögött még épp csak felkel a nap.
-Tudom, hogy éjjel romantikusabb lenne - búgja mély hangján a nő fülébe, miközben szorosan átöleli őt hátulról - de nem lenne szívem megint elrabolni téged a betegeidtől délben.
Ezek után még egy hatalmas puszit is kap az orcájára szívszerelme, a föléjük magasodó ódon épület árnyékában.
-Először Párizsra gondoltam, de itt jobb a pizza, arról nem is beszélve, hogy számomra te teszed ezeket a helyeket romantikussá.
Szellem egyébként már járt itt egyszer, úgy háromnegyed órája, mikor is elhelyezte az asztalon azt a hatalmas csokor vörös rózsát, mely hála az égnek még mindig ott díszeleg. Amennyiben kinézelődték magukat, úgy Szellem lesegíti az orvosi köpenyt szíve hölgyéről, majd mint valami született úriember tolja a széket Lynn alá, és csak ezután foglal helyet.
~És, újabb dolog, amiért hasznos, hogy külföldre hoztam, otthon paráznék, mi lenne, ha most meglátna Sheena. Tuti ezzel szívná a vérem még évekig.~

Az utóbbi időben nagyon pocsékul éreztem magam. Nem kellett sokat töprengenem rajta, hogy miért, akkor is tudtam volna a választ, ha nem vagyok orvos: influenza járvány. Ráadásul nagyon mozgalmas heteim voltak, úgyhogy a stressz is nagyban hozzájárult, hogy szinte folyamatosan úgy éreztem, mintha épp leszálltam volna a ringlispílről.
Ezért aztán, bár Szellem jó szokásához híven a frászt hozta rám, amikor hirtelen megjelent nálam a rendelőben, és bármelyik másik nap kötelességtudóan visszautasítottam volna az ajánlatát, most azonnal beleegyeztem a romantikus kiruccanásba, ha nem is tudtam, pontosan mire készül. Csak kapaszkodtam a nyakába, és vártam, hogy megérkezzünk. Út közben meggondolta nekem, hogy pizzázni fogunk, aminek nagyon megörültem, mert a legutóbbi pizza, amit egyik este rendeltem, mindenre hasonlított, csak pizzára nem. Ez a fenséges étek pedig megérdemli, hogy minél hamarabb kiköszörüljük a becsületén ily galádul esett csorbát.
Na de Róma? Kerekre tágult szemmel néztem Szellemre.
-Ez most komoly? - hüledeztem fülig érő vigyorral. - Elhoztál Rómába egy pizzáért?
A ,,nem ismer lehetetlent" mondás máris másként kezdett hangzani, de ehelyett inkább az útra figyeltem, ami igazából nem volt hosszú, mert Szellem majdnem pont mellette tett lett minket. Csak éppen eddig a kolosszális Colosseum terelte el lelkendező figyelmemet.
Az étterem csodaszép volt. Halkan szólt valami kellemesen andalító zene, az asztalon pedig egy gyönyörű csokor vörös rózsa díszelgett, ami mivel a többi asztalon nem láttam ilyet, feltételezhettem, hogy Szellem ajándéka nekem (ezért természetesen tucatnyi hálacsókot kapott). Ráadásul úgy bánt velem, mint egy igazi hercegnővel. Egészen el voltam ájulva mindettől, úgy éreztem csordultig vagyok telve meghatottsággal, romantikával, szerelemmel...
Olyan hirtelen pattantam fel a helyemről, hogy majdnem feldöntöttem az elegánsan odakészített kecses vizes poharakat, majd átszáguldottam a termen.
-Scusi... - mentegetőztem a szám elé tartott kézzel annyira artikulálva, amennyire csak tudtam, ami talán csak az irántam érzett szánalom miatt nem lehetett egyenlő a semmivel. - Scusi... volare mosdó... gyorsan kell andare, különben...
Ezt már se kedvem, sem időm nem volt befejezni. Ha nem is tudtam, hogy mondják olaszul a mosdót, szerencsére nemzetközileg elfogadott tény, hogy a kislányok mindig szoknyát viselnek, ezért régi ismerősömet nagy boldogsággal köszönthettem úgy, hogy amint rátaláltam, már fel is téptem a hozzá tartozó ajtót, majd ráborultam a legközelebbi csészére.
-Fránya influenza! - morogtam, mikor visszahuppantam Szellem elé a székemre. - Ne haragudj, most biztos elrontottam a meghitt hangulatot, de biztos jót fog tenni nekem a fantasztikus út. Itt végre kipihenhetem magam, és nem kell semmi szörnyűséggel foglalkoznom.
Megsimogattam a kezét, és mosolyogva néztem a szemébe. Nagyon igyekeztem olyan romantikus lenni, amennyire csak lehetett, hogy kompenzáljam az előbbi igencsak prózai közjátékot.
-Csak te meg én. Varázslatos lesz.

Nem kicsit lepődik meg azon, ahogy szíve hölgye egyszerre felpattan az asztaltól, mint akiben kiengedett egy rugó, és a mosdók felé szalad, eléggé félre nem érthető szándékkal.
~Na szép, egyszer nem a mosdóban jelenek meg, és máris ez történik.~
Miközben Lynn-re vár, idegesen dobol az asztalon, egészen addig, amíg fel nem fedezi, hogy részben a dobolása az, ami idegesíti, ezért inkább leáll vele. Mintha csak erre várt volna,végre visszatér kedvese, és első mondatából máris leesik neki, hogy nem kellett volna rögtön a képességét hibáztatnia ezért a balesetért, elvégre nem körülötte forog a világ.
-Csak amíg elmentél - feleli mosolyogva - de ahogy visszajöttél, a hangulat is visszatért veled, hát nem érdekes egybeesés? - Másik kezével elkapja az övét simogató puha kezet, miközben közelebb dől az asztal felett, gondosan elkerülve a rózsákat. - Ez a tervem nekem is. Ha itt végeztünk, van egy hotel, a Vatikán városra néző ablakkal, ahol kialudhatod magad, és utána ha van még kedved hozzá, körbe is nézhetünk...vagy kipróbálhatjuk, milyen az itteni fagyi torta. - Emberfeletti erővel ugyan, de sikerül megállni, hogy ne üljön ki kaján vigyor a képére, ahogy ezt mondja. Hiába no, a Washingtoni nyaralás igencsak emlékezetes volt a számára, még ha a városból nem is láttak semmit.
~Amúgy, Sheena szerint tényleg nagyon puccos az a hotel, szép szobák, kényelmesnek tűnő ágyak, és amíg ott volt csak egyszer lőttek rá. Mi kell még?~
-És mesélj, hány életet mentettél meg ma, Grizzlym? - Ez a becenév természetesen nem a nő alakjára utal, inkább arra, hogy ha ő rendel, a kaszás úgy menekül, mint parasztbácsi a medvék elől. Időközben kézhez kapják az étlapot is, ami Szellem számára teljesen fölösleges, hisz úgyis Quattro Formaggi-t fog rendelni, mert az összes pizza közül csak arról tudja, hogy mit jelent, az olasz étlapból pedig úgysem tud meg többet.

Szellem olyan kedvesen és toleráns siklott el cseppet sem romantikus megnyilvánulásom felett, hogy hamarosan én is megfeledkezhettem róla. Miután én is leadtam a rendelésemet (prosciutto, granturco e un po' funghi), ismét Szellemhez fordultam.
-Itt az ideje, hogy még egy hotelt felavassunk, igaz? - kérdeztem kacérkodva, miközben nosztalgiázva csippentettem le az egyik rózsa fejét, hogy a fülem mögé tűzzem. Pont, mint mikor először kaptam tőle rózsát. - A fagyi torta jól hangzik. Már régebben is emlegettél nekem fagyi tortát, és azóta úgy ennék. Ami egy kicsit mondjuk furi, mert eddig nem is nagyon szerettem... na, de mindegy, úgy tűnik, idők, ízlések változnak. Pláne, ha azt mondod, megéri kipróbálni.
Az étterem nagyon autentikus, nyilván a turisták kedvéért (olyanokéért, mint mi), úgyhogy nem is csodálkozom, hogy az O sole mio után a Strani amori hangjai csendülnek fel, hogy ide-oda táncoljanak a piros-fehér abroszokkal letakart asztalok között.
Még mindig fogtam Szellem kezét, mikor felnevettem a kérdésén, és furcsa megszólításán.
-Ó, ma egy életveszélyes állapotú betegem sem volt. Bár az utóbbi időben annyi akadt, hogy talán jobb is, ha pihennek egy kicsit a bátrabb emberek. Volt az a kígyóharapásos. Na ott nem volt biztos, hogy túléli. Vagy akit lábon lőttek. Hát ott az se volt biztos, hogy legalább az egyikünk túléli. Bár ezekről már tudsz, inkább ne beszéljünk ilyesmikről egy ennyire romantikus vacsoránál... ami valójában reggeli.
Felemelkedtem a székemről ezúttal lassan, komótosan, nem úgy, mint az előző alkalommal. Áthajoltam az asztal fölött, és hosszú, forró csókot nyomtam Szellem ajkaira. Azzal sem törődtem, hogy idő közben megérkezett a rendelésünk, úgyhogy szegény pincérnek lényegében alánk kellett pakolnia a friss, gőzölgő pizzákat.
-Na és te csináltál ma valami érdekeset? - tudakoltam, mikor már visszatértünk a tányérjaink kiürítéséhez. - Esetleg valami munkát nekem?

Szerelme rendelésének hallatán a hideg fut végig a hátán. Annyira utálja a gombát, hogy azt minden nyelven felismeri, még Klingonul is, nehogy véletlenül azt rendelje, bármelyik országban, vagy bolygón tartózkodik. Szerencsére a következő téma már jóval kellemesebb ennél, így el is feledi a kalapos rémeket egy pillanat alatt.
-Ó igen - feleli gyorsan, cinkosan mosolyogva - rengeteg szállodát kell még felavatnunk. - És ekkor Lynn egy mozdulattal sokkal szebbé teszi a rózsát azzal, hogy a hajába tűzi. - Hát, reméljük itt jobban felkészülnek, és adnak tányért, meg evőeszközt, hogy ne kelljen megint egymás testéről lenyalogatni... - mondja, miközben kissé elmélázik az imént mondottakon, s összefut a nyál a szájában. - De ha netán mégis, az sem probléma...
Különösebben nincs oda az ilyen zenészekért, de a nő kedvéért hajlandó elviselni még ezt is, édes nevetése úgyis elfeledtet vele minden mást a következő percben. Úgy tűnik végre jobb kedve derült, küldetés teljesítve.
-Na igen...remélem azért nem gond, hogy néha rád nézek odabent - jegyzi meg, cseppet szégyenlősen, de tényleg csak egy cseppet - tudod, ebben a randa városban jó dolog látni néha valami szépséget is, főleg ha csak egy karnyújtásnyira van az embertől - közben finoman megcirógatja Lynn arcát. - Egyébként pedig, vacsora ez. Azzal nem foglalkozz, amit az olaszok gondolnak, mer úgyis mi tudjuk jól!
Ami ezek után következik, az egy kicsit sem lepi meg, már csak azért sem, mert ő is valami hasonlóra készült már egy ideje, de ha lehet, így csak még édesebb a dolog.
-Nem mondhatnám - feleli, miközben felvágja a pizzát - Benéztem Ratna-hoz, hogy megtudjam, hogy érzi magát, részt vettem egy unalmas céges értekezleten, és a lányommal is edzettünk kicsit.
~Feltételezés is sért, hogy a kedvesemnek csinálnék munkát. Akit én dolgozok meg, azon ő már nem segíthet.~
-Szóval semmi izgalmas dolog, azokat estére tartogatom...

Az igazi olasz pizza nem fogható a világ többi országában olasz pizzának kikiáltott pizzájához, főleg nem azokhoz, amiket fagyasztva szoktam megvenni. Ennek fényében gyorsan fogyott a vacsorám (igazat kellett adnom ebben Szellemnek, hiszen hat órája ebédelte, úgyhogy bármikor keljen is fel itt a nap, ez akkor is vacsora, és kész). Meg persze még amiatt is, hogy pótolni szándékoztam, amit a nyüves vírus miatt vissza kellett adnom a természetnek.
Egy pohár vino rosso. Nem is lehetett volna jobbat kitalálni, hiszen az olasz borok legendásak, és az igazán finomakért egy vagyont kérnek el otthon. Finoman összekoccintottuk a poharainkat. Közben le nem vettem a szemem Szellemről, és már alig vártam, hogy kinyújtózhassam mellette valami kényelmes, puha (és jó nagy) ágyban.
Ahogy azonban a szám elé emeltem az ambróziának számító italt és megcsapta az orromat a kivételesen finom ízeket ígérő illat, kénytelen voltam inkább visszatenni az asztalra. Hát én ezt képtelen vagyok meginni, hacsak nem akarok megint a mosdóba sprintelni. Nem értettem, mindig odavoltam az olasz borokért, akkor most mi a baj? Újrapróbálkoztam. Megint kudarc. Valahogy kavarogni kezdett tőle a gyomrom.
-Mond csak, szerinted jó ez a bor? - kérdeztem óvatosan Szellemtől. - Mármint te nem vettél észre rajta valami... furcsát?

Szellem négysajtos pizzája alig fogy, legalábbis ahhoz képest, ahogy Lynn pizzája semmisül meg. Sosem annak a fajta nőnek ismerte, aki salátalevélen, meg madáreledelen él, és még abból is csak keveset eszik, viszont a mostani étvágya semmihez sem fogható, amit eddig látott tőle. Alig jut túl a saját pizzája felén, mikorra barátnője már teljesen kivégezte a sajátját. Mosolyogva tolja félre az útból a csokrot, másik kezével pedig saját tányérját teszi az asztal közepére, hogy kedvese jobban hozzáférjen.
-Megkóstolod az enyémet is? - Kérdi nevetve. - Nem vagyok egy ínyenc, de szerintem ez egészen finom lett.
Meglepve hallja a bort érő éles kritikát, neki egészen ízlett. Gyanakodva fogja meg a nő poharát, és ha elengedi azt, előbb beszívja a túlspécizett szőlőlé illatát, majd meg is kóstolja azt, de ő nem érez benne semmi furcsát.
-Nekem jónak tűnik - állapítja meg, jóval magabiztosabban, mint amire szavaiból következtetni lehetne - lehet csak nem megy ahhoz ami a pizzádon van ~Mondjuk a gombához...fúj...~ szóval, a boron nem vettem észre semmi furcsát, rajtad viszont igen...Mármint, ne értsd félre, csak azt akarom mondani, hogy normális esetben te vagy az egyetlen a szobában, akivel nem mernék kötözködni, most pedig olyan...kimerültnek tűnsz. - Miközben ezeket mondta, székestől közelebb húzódott a nőhöz, hogy mindkét kezével meg tudja simogatni az arcot, melyért a pokolba is elmenne, és vissza, csak hogy ajkaival érinthesse. - Mi lenne, ha elvinnélek abba a hotelbe? Szórakozni ráérünk akkor is, miután kipihented magad.

Szellem felajánlott négysajtos pizzájára úgy vetettem magam, mintha egy hete nem ettem volna. Máskor még a sajátomat se tudtam volna befejezni, most meg még ráadást is bevállalok. Hogy néhány stresszes hét, mennyire összekuszálhatja az ember megszokott működését! Szellem igazán a legjobbkor találta ki, hogy elhozzon pihenni. Ráadásul Rómába. Nagy étvágyam okainak listájához nyomban felvettem a pizza kitűnő minőségét és az üdülési lelkesedésemet is.
Jóllakottan dőltem hátra, és fáradt, de elégedett mosollyal élveztem Szellem simogató ujjainak táncát az arcomon, miközben mélyen duruzsoló hangját hallgattam, valami hotelről. Nagyot ásítottam. Milyen jó ötletei vannak!
-Vigyél - bólintottam laposakat pislogva. - Vigyél, ahova akarsz.
Laposakat pislogva hajtottam a fejem erős vállára, és azon töprengtem, vajona hotelba is repülni fogunk, vagy oda már halandókként sétálunk. Bárhogyis, már alig vártam, hogy végre kettesben legyünk.

~Furcsa, alig több, mint egy hónapja vagyunk együtt, és mégis kezdünk úgy viselkedni, mint egy régi házaspár. Hogy mi a furcsa ebben? Az, hogy nem is zavar, csak egyszerűen jó...~
Finoman átkarolja kedvese derekát, ki álmos kiscicaként bújik hozzá. Szabad kezével lövése sincs mennyi pénzt helyez az asztalra, utána pedig Lynn kezébe adja csokrán, mielőtt átnyúlna a két lába alatt, hogy újra az ölébe kapja hercegnőjét.
~Vigyem ahová akarom? Bátor lány!~
-Hát, hazudnék, ha azt mondanám, nem fordult meg pár kaján gondolat most a fejemben - jegyzi meg, mélyen duruzsoló hangján, orra hegyével finoman érintve a nő bőrét - de ma jó fiú leszek. Csak most az egyszer.
Szemeivel élesen pásztázza a környéket, és abban a pillanatban, hogy nem lát egyetlen szavahihető embert sem a környéken, ölébe emeli fátyolos tekintetű szerelmét, hogy a következő pillanatban eltűnjenek a saját kis világukba.

Mire Lynn legközelebb kinyitja a szemét, már a szállodai ágyon fekszik. Szellem ráterít egy hófehér selyemköntöst, melynek simogató bársonyossága ébreszti csak rá őt, hogy bizony teljesen meztelenül fekszik ott. Mielőtt már bármit szólhatna, hatalmas cuppanós puszi szegezi őt az ágyhoz.
-Pihenj csak, utána úgyis bepótolunk mindent, ezt veheted fenyegetésnek is.
Szellem a következő pillanatban eltűnik, ruháit azonban hátrahagyja, melyek így gyűrötten hullanak a padlóra. Többet nem láthat belőle kedvenc doktornője, hisz egy másodperccel később már be is sötétíti a szobát, hogy úgy érezhessék, valóban éjszaka van. Jelenléte innentől csak az ágy mozgolódásából érezhető, ahogy bebújik a takaró alá.

Szellem gyengéden viselte gondomat, mintha gyerek volnék. Nem tiltakoztam, csak bágyadt meghatódottsággal hagytam, hogy a kezébe vegye az irányítást. Csokor az én ölembe, én Szellem ölébe, és már mehettünk is.
Repülés közben figyelmeztettem, hogy szaván fogom, tényleg jó fiúnak kell lennie, mert tényleg nagyon kimerültnek érzem magam, és a hasam is rendetlenkedik a nem kívánatos influenza miatt.
~Holnapra szerintem már azért jobban leszek egy kiadós alvás után, de addig nem ígérhetem, hogy elhagynám a rongybaba szintet.~

Puha, meleg ágyban tértem magamhoz, Szellem ott szuszogott mellettem. Mosolyogva cirógattam meg a haját, de csak óvatosan, hogy ne ébredjen fel. Fel-felrémlettek emlékek azelőttről, hogy elaludtam volna, de ezek csak felvillanó képek voltak, nem is lehettem biztos benne, hogy nem csak álom volt.
Egy csokor vörös rózsa az ölemben. Ott volt mellettem az éjjeliszekrényen.
Repülés a szállodáig. Elég valószínűnek éreztem.
Semmi nem volt rajtam, csak egy köpeny. Rajta meg még ennyi sem. Szóval ez sem álom volt.
-Rossz fiú - mormoltam felé alig hallhatóan, széles mosollyal.
Ezek szerint tényleg így jutottam ide. Szellem tényleg olyan imádnivalóan gondoskodó volt velem, mintha üvegből lennék vagy épp...

-Farmacia - lihegtem a recepciós hölgynek feldúltan pár perccel később, miután lélekszakadva megrohamoztam a pultját. - Dove izé... farmacia! Farmacia!!!
A megszeppent recepciós megpróbálta ugyan elmagyarázni, de ez az én olasz szókincsemnek már túl sok volt, úgyhogy adott egy lapra nyomtatott térképet, és bejelölte nekem rajta az útvonalat.
-Gracias... Vagy mi vagy te... grazie! - intettem neki, és idegesen nekivágtam a szerencsére rövid útnak, ami előttem állt, és vagy megnyugváshoz vezet vagy még nagyobb idegességhez.

Fél óra múlva újra ágyban voltam. Ezúttal azonban csak a szélén ültem, és vártam, hogy Szellem felébredjen. Közben néztem békésen pihenő arcát, és fogalmam sem volt, mit mondjak, ha felébredt. A történteken rágódva, a beavatáshoz szükséges szavak különböző szinonimáit próbálgatva a fejemben fogtam a kezét, míg végre megrebbentek a szempillái, én pedig abszolút felkészületlennek érezve magamat rászántam magam, hogy végre elkezdjek beszélni.

Az utóbbi egy hónapban leszokott róla, hogy ébredéskor előrántja a párnája alatt tartott sivatagi sast, és körbekémlelje vele a szobát, amíg magához tér, részben mert bódult állapotában eszébe sem jutott ilyesmikre gondolni, de főleg azért, mert Lynn agyonvágná, ha fegyvert tartana az águkban. Az első, amit meglátott, a mellette üldögélő nő volt, s ez a harmadik, igazi oka annak, hogy 50-es kaliberű alvótársának mennie kellett. Erre a látványra sokkal szívesebben ébred.
-Szia - szól álmosan mosolyogva, ahogy ujjai megmozdulnak, finoman cirógatva a kezet, mely az ő kezén pihen. - Jobban vagy? - Ő is elismeri, hogy ez a dialógus nem éppen Oscar díjas teljesítmény, de ébredés után 9 másodperccel azért még ez sem rossz. - Mi a baj? - Kérdi, mikor már felfogja, hogy a nő keze enyhén reszket, s arca is olyan zaklatott, mintha nem is tudja, milyen hírt kapott volna. Ezen új információk hatására úgy lövell ki, mint aki katapulton aludt, hogy arca nagyjából egy szintbe kerüljön kedvesével.
-És amúgy, merre jártál? - Kérdi, miután felfedezi, hogy szerelme utcai ruhákban ül itt. Ezek után viszont nem faggatja többé, inkább megvárja, mi sül ki ebből, s szíve közben a torkában dobog.
~Rájött, hogy ez mégsem fog menni, és most azon gondolkodik, hogy vehetne rá arra, hogy azért még hazavigyem? Lehet talált egy normális pasit aki....ó Jézusom, kezdek olyan lenni, mint valami kiskamasz!~
Nyel egy nagyot, mintha így próbálná félelmeit a gyomrába kényszeríteni.
~Azért remélem nem ez a helyzet.~

Szellem jókedvűen ébredt, arcán a még álmos, de derűs mosollyal. Ha elmondom neki az igazat, talán soha többé nem látom, nem hogy ezt az édes mosolyt, de talán még az arcát sem. Végül is egy férfi bármikor hátat fordíthat, és úgy tehet, mintha mi sem történt volna, a nő az, akinek valamit mindenképpen kezdenie kell a helyzettel.
De Szellem nem volt ilyen. Sosem tenne ilyet. Az viszont már nem olyan biztos, hogy örülne is a hírnek, hiszen még abban sem voltam biztos, hogy én örültem-e neki. Újra és újra életveszélyes harcokba keveredtem, Szellemről nem is beszélve. Életvitelünk miatt egyfolytában késélen táncoltunk, és sosem lehetett tudni, mikor botlunk meg. Ha egy lakatlan szigetre költözünk sem biztos, hogy a baj, ami eddg is mindig megtalált, zavarba jönne, és nem jönne rá, hol is kell tovább zaklatnia minket.
Ráadásul alig egy hónapja voltunk együtt. Készen állunk-e, készen állhatunk-e egy ilyen döntés meghozatalára? Hát kénytelenek leszünk, itt ez már nem lehet kérdés.
Szellem várt türelmesen, hogy válaszoljak aggódó kérdésére, én pedig vettem egy nagyon mély levegőt, és utánam az özönvíz, kimondtam azt a két szót, ami egy csapásra mindent megváltoztathat.
-Terhes vagyok.

Fogós kérdés, milyen gyorsan tud az ember agya legszebb, legmélyebb álmából eljutni a totális ébrenlétbe? Van, akinek estig sem sikerül, akkor pedig már minek, másoknak beindul amint felkelnek, és meg sem áll, amíg a munkahelyükre nem érnek, Szellem pedig valahol a kettő között mozog, ám színes múltjának köszönhetően akár még félig alva is képes olyan dolgokra, melyektől az ember eldobná az agyát, egyszer például egy ezerdarabos kirakott puzzle felett ébredt egy hosszúra nyúlt megfigyelés után.
A lényeg, hogy agya semmiképpen sem kapcsol teljes gőzre, míg el nem fogyasztotta a reggelijét, kivéve, ha valami extrém dolog történik vele, például, ha élete szerelme kora reggel, éh gyomorra közli vele, hogy nem úszta meg a pelenkázást egy életre, s a következő pillanatban a Colosseum is rá támad, nagyjából hangsebességgel.
~MI A F....~
Az amfiteátrum kellős közepén jelenik meg újra, igaz jó 50 méter magasan, és persze anyaszült meztelenül. Lényegesen lassabban esik már neki az épület, de azért, jön, és jön!
~Koncentrálj, tünés innen, TÜNÉS INNEN!~
Az utolsó pillanatban sikerül csak anyagtalanná válnia, amivel nem kis meglepetést okoz a turisták seregének, kik ezt követően rémülten tekintenek le a romok közül, a férfi holttestét keresve, de persze már csak a szelleme van ott, illetve ez sem igaz, hisz már javában száguld vissza a hotelszobába.
~Jézusom, egy pillanatra megint olyan béna voltam, mint kamaszként. Na jó, kéne valami frappáns, amit mondhatnék neki, hogy lássa, mindenben támogatom, nem borultam ki, mellette leszek, kicsit sem parázok, felneveljük együtt, és közben nem fogok görcsölni, és főleg, valami olyan, amiből süt, hogy mennyire nyugodt, és megfontolt vagyok.~
-Szia - szól, mikor ismét megjelenik az ágyon, gondolatban pedig akkorát csattan tenyere a homlokán, hogy az szinte kihallatszik. A következő pillanatban agya hősiesen harcol a szája ellen, aminek eredménye egy hosszúnak tűnő, kínos csend, de ha Lynn tudná, mi az a 15000 kérdés, ami most Darien fejében cikázik, ő is egyetértene vele, hogy jobb ez így.
Hosszú percekkel később, mikor már összeszedte minden gondolatát, vesz egy nagy levegőt, talán jó ideje először, s a kezdeti pánik helyét kezdi átvenni valami egészen más.
-Hát ez remek! - Kiáltja el magát, nem törődve vele, hogy kit ver fel ezzel, bár itt kora délután van, szóval szinte biztos, hogy senkit. A következő pillanatban karjaiba zárja szerelmét, és szorosan magához húzza őt. - Úgy értem, persze, kicsit korai, de nálad jobb anyja később sem lehetne!
~Nekem pedig harmadszorra csak sikerül!~
-Te jó ég, ezért vagy ilyen fura mostanában - esik le neki a tantusz végre.
~Akkor mégsem próbáltak megmérgezni az olaszok! A közelben lévő telepaták kedvéért: ez most csak vicc volt, nem tartok tőle komolyan, hogy az életemre törnének...még.~

Szellem úgy reagált, ahogy számítottam rá, meg úgy is, ahogy nem tekintve, hogy a reakciók széles palettáját teljes egészében bemutatta nekem percek alatt. Még a ,,Hopp itt vagyok! Hopp már nem vagyok itt!" trükköt is sikerült előadnia, amivel reméltem, hogy csak engem ijesztett meg, odakint senkit.
Én azért egy kicsit megrémültem.
~Csak nem? Most komolyan itt hagyna? Megtenné ezt? Képes volna rá?~
Szerencsére mielőtt eljutottam volna addig, hogy minden férfi egyforma, visszatért, én pedig megnyugodhattam. Csak kis időre, Szellem ugyanis teljesen szabályosan, ahogy azt kell lefagyott. Időnként megmozdult a szája, mintha mondani akart volna valamit, de aztán mégsem történt semmi, csak tovább kattogtatta odabent a fogaskerekeket, aminek a részeredményeit ugyan nem hallhattam, de arckifejezése mindig elárulta, mikor tart éppen ,,Csak ezt ne!" ,,Ez nagyon jó!" ,,Jézusom, most mi van?!" ,,Ööö... figyelj, te nagyon klassz vagy meg minden, de..." részeknél.
Szorosan fogtam a kezét, hogy támogassam őt is meg magamat is, és persze, hogy ne szökhessen meg megint.
Aztán csodák csodájára kivirult az arca, sikeresen összeadta a rosszullétet és nagy étvágyat a terhességgel, és máris úgy viselkedett, mintha azt jelentettem volna be, hogy ünnepnappá nyilvánították a születésnapját.
-Oké, oké - próbáltam egy kicsit lecsillapítani. - Azért gondoljuk csak meg. Egy gyerek. Ezt meg kell beszélnünk. Meg kell beszélnünk? Hiszen még nagyon korai. Iszonyú korai. Talán mégsem olyan nagyon, elvégre már van két gyereked, nekem meg egy sem, de még csak egy hónapja vagyunk együtt. És amilyen életet élünk, szegény csöppség, hogy lehetne biztonságban? És ha valamelyikünket megölik? Ne adj isten mindkettőnket?
Ekkor ölelkező kezeinkre esett a pillantásom, és lassan elmosolyodtam.
-Képzeld csak - mondtam, és a mutató- és középső ujjbegyemet a tenyere szélére tettem -, ilyen kicsi lesz a kezecskéje. Az összes ujjával együtt. Ilyen nagyon apró.
Kedvtelve nézegettem egy darabig a picurka babaujj-utánzatot, majd boldogan emeltem Szellemre a pillantásom.
-Nagyon fogjuk szeretni a prücsköt.
Szellem kezét ezúttal a hasamra tettem, hogy jó reggelt kívánhasson nemsokára megszülető gyermekének.
-Bizony, kincsem, ő itt a papa - gügyörésztem a hasamnak. - Aki megtanít majd téged, hogy lehet a legillatosabb gyertyát kiválasztani, hol lehet olcsón fagyi tortához jutni és hova kell menni kirándulni, ha az ember unatkozik. Sőt, még reggelit is kerít a farkaséhes anyádnak, ha szépen megkérik rá.

Lynn úgy reagált, ahogy egy normális ember tenné, ami jó, mert így legalább egyvalakiről el lehet ezt mondani a szobában. Kezének határozott, de mégis puha szorítása, gyönyörű csokoládébarna szemei, és az, ahogy ránézett tényleg sokat segített Szellemnek is, hogy úrrá legyen a pánikon, mely kis híján elemésztette lelkét. A nő mintha csak erre várt volna, és most, hogy társa már nem parázott, végre rákezdhetett ő is, igaz jóval szolidabban tette azt, és nem is tartott valami sokáig, hisz ahogy ő is fogalmazott, nincs ezen mit megbeszélni, hisz ami ebből a gyönyörű, és intelligens teremtésből érkezik a világra, az csak jó lehet. Valójában lehet, hogy ilyet nem mondott Lynn, de Darien csak erre tudott gondolni, illetve, arra, hogy az, hogy neki már volt két gyereke inkább kontra, mint pro, hisz bár mind a ketten szépen felnőttek, neki ebben kevés szerepe volt.
-Hé! - Szól rá, s kicsit szorosabban öleli magához szerelmét. - Nem fogják megölni egyikünket sem. Láttalak a múltkor verekedni, illetve inkább verni pár manust, veled senki sem futna össze szívesen sötétedés után...vagyis, rajtam kívül. Egyébként meg, nem élünk veszélyesebben, mint bármelyik szomszédunk, sőt, mi még jobban fel is vagyunk készülve a bajra.
És akkor megérintik az az ujjak, mire megint csak közelebb húzza magához az imádott istennőt, hogy ne láthassa, amint könnybe lábadnak a szemei, részben a meghatottságtól, részben pedig azért, mert első kudarca még mindig fájó emlék a számára. Pontosan tudja, milyen apró egy kisbaba keze, hogy ne tudná, hisz 24 évvel ezelőtt láthatta a saját szemeivel. Varázslatos fél perc volt az, amíg nem gondolt bele, hogy valójában hiába van ott, még sincs mellette. Anyagtalan keze átsiklott a gyermekén, ezért sosem foghatta meg azt, adhatott neki enni, vagy vehette fel az ölébe.Akkoriban még nem tudott visszaváltozni, így csak kísérthette őt, és anyját...
~Sajnálom Sean.~
Most viszont mindent másképpen fog csinálni! Kezdetnek nem ártana valami hely ahol élhetnek...Ahogy ezen gondolkodik, Lynn háta mögött megtörli szemeit, mielőtt újra eltávolodna tőle. Mosolyogva bólint egyet, a "pocak"siminél pedig már egyenesen felnevet, de azért lelkesen cirógatja a kisember felettébb vonzó otthonát...
~Na... ezért tuti a pokolba kerülök. Miket beszélek, pont ezért??~
-Szia kincsem - szól most már ő is a hasfalhoz, de valahogy ez a simogatás nem sikerül olyan apukásra, inkább anyuci érezheti áldásos hatásait az egyre érzékibb mozdulatnak. - Mond csak - suttogja, mintha csak az gyermeket nem akarná felébreszteni. - Mit szólná hozzá, ha keresnénk magunknak egy lakást?
~Vagy egy bunkert, mégis csak a mi gyerekünk...Vajon a xavierbe felveszik, ha nagyobb lesz?~

Pánikszerű hangulatának és viselkedésének végéhez érve, Szellem hajlandó volt a szerepcserére. Elvégre nem voltam kevésbé megrémülve, mint ő, engem is sokkolt a hír, de végül sikerült mindkettőnknek lecsillapodni, és a dolog jó oldalát szemlélve eldönteni, hogy mégiscsak valami jó dolog történik velünk.
Kedves szavai, amelyek legyezgetik ugyan a hiúságomat, mégsem tudott megnyugvással szolgálni, hogy a szülők gyakorlott mozdulatokkal kénytelenek időnként szétrúgni néhány alkalmatlankodó hátsót, elvégre felelősségteljes szülőként az lesz a dolgom, hogy beleneveljem a gyerekbe, hogy az erőszak rossz dolog, mindent békésen kell megoldani. Az apjára nézve kissé meginogtam annak a gondolatára, mi lesz, ha majd hozzáfordul azzal, hogy az óvodában valaki megdobálta sárral. Lelki szemeim előtt máris felrémlett a kép, ahogy Szellem egy lőtéren áll, mellette a kb. térdéig érő kisemberrel, és egy Smith and Wesson szabályos használatára tanítgatja.
~Nadon tűzilátékosz lesz, papa?~
-Na jó, egyet tisztázzunk - néztem rá szigorúan. - Erőszakot csak önvédelemre, és a gyerek előtt soha, oké? Ebből nem engedek.
Ahogy a kezek közti méretkülönbséget illusztrálom, a szemem sarkából látom, ahogy Szellem meghatódva figyeli, ahogy a pici gyerek szorítását próbálom utánozni a tenyerén. Szorosan magához is ölelt, amit én mosolyogva hagytam neki, elvégre épp az volt a cél, hogy legalább annyira el legyen olvadva az édes gondolatoktól, mint én. Persze, tudtam, hogy már két gyereke is volt, így az előadás inkább magamnak szólt, de azért reméltem, hogy még képes lelkesedni olyasmikért, mint egy csecsemő apró ujjacskái.
Mikor apa és gyerekének első kontaktusát próbáltam elősegíteni, Szellem keze kissé félreértelmezték az invitáló gesztust. Hogy is csodálkozhattam!
-Perverz disznó! - csaptam játékosan a kezére. - Emiatt máris hárman vagyunk a szobában.
Ajánlatára a közös otthonról felkaptam a fejem.
-Te össze akarsz költözni velem? Mármint logikus, de... biztos vagy benne?
A gyerekvállalás után az összeköltözés nem tűnt ugyan különösebben nagy dolognak, mégis biztos akartam lenni benne, hogy Szellem tudja mit beszél, és rendesen át tud gondolni egyszerre két ekkora dolgot.
Én a magam részéről nagyon is lelkesedtem az ötletért, de nagyon reméltem, hogy ez nem látszik rajtam, hogy ha akar, a másik felem tudjon még visszakozni.

Lynn szigorú szavai hatására önkéntelenül nyel egy nagyot, de aztán bólint egyet, bár az igazat megvallva nem lesz nagy erőfeszítés betartani, hisz már élete párja előtt is ezek a játékszabályok szerint játszik.
-Ne aggódj - Feleli, bal kezét a szívére téve. - Esküszöm, nem foghat fegyvert, amíg nem vehet magának sajátot. Viszont....lehet az apámmal is meg kéne ezt beszélned...És ha már itt tartunk, a fiamat se fogadd fel pesztrának. Cseppet fegyverbolond mindkettő...
~És ez tőlem azért nem semmi.~
-Anyámról pedig jobb, ha nem is beszélünk...amúgy tök jó fej a családom - vágja rá gyorsan, és magára erőltet egy széles vigyort - csak kicsit sok fegyvert tartanak otthon. A kardjaik nagyon szépek...
Nosztalgiával gondol a családi fészekre, és erődre. Még egy elnyújtott sóhajt is megenged magának, mielőtt észbe kapna, és hadarva folytatná a beszédet.
-Szóval, nincs fegyver, és az erőszak rossz! Világos! Teljesen egyet értek veled.
Ahogy megérzi kezén Lynn elhadart simogatását, már tudja, hogy most nem így kellett volna hozzáérnie, ezért bűnbánó arccal taperolja tovább puha, és bársonyost bőrt, mely mágnesként vonzza acélos kezeit.
-Sajnálom - szabadkozik, nem túl őszintén - de olyan nehéz abbahagyni. - Közelebb hajol Lynn-hez, és egy forró csókban részesíti őt, persze csak ha nm találja ezt is túl perverznek.
-Valójában, egy ideje már gondolkodom a dolgom. Nagyon szeretlek, és úgyis egyfolytában együtt vagyunk, amikor nem dolgozunk...néha még akkor is, szóval igen, biztos vagyok benne.
Azért a simogatást nem szünteti be, hiába az intő szó, csapkodó kéz, rugdosó láb, vagy ágyúdörej, istennőjét ő el nem engedi, sőt, másik keze is beszáll a játékba, finoman cirógatva azokat a csodálatra, és seggberúgásra teremtett lábakat.

Igazán úgy éreztem, hogy azért van még mit beszélnünk, ezért igyekeztem lerázni magamról Szellem simogató kezeit, melyek bár nagyon értették a dolgukat, de jelenleg fontosabb dolgunk is akadt, mint szétünnepelni az ágyat.
Akadt volna...

-Na jó, hát ez furcsa volt - vallottam be később a szálloda étterem részében. - Még nem szoktam, meg hogy már eggyel többen vagyok.
Kezdett elmúlni a kezdeti ijedségem. Helyét a sok mindennel magyarázható jókedv vette át, hiszen rögtön itt volt a baba, aminek már egyre felhőtlenebbül tudtam örülni. Aztán az összeköltözés Szellemmel. Az iménti reggeli torna, melynek kereteiben szavak nélküli kifejtésre került, mennyire is szeretjük a másikat.
És akkor még arról az isteni sült szalonnáról tojással még nem is beszéltem. Az már a hab volt a tortán, úgyhogy bőszen pusztítottam.
-Na jó, mit szólsz Staten Islandhez? - kérdeztem két falat között. - Kicsit messze van a rendelőmtől, de ha besegítesz, az utazás napi két percet fog igénybe venni. Ott van hely egy takaros kis kertes háznak.
Meglehetősen különböztek az elképzeléseink a közös otthonunkról, hiszen amíg én virágágyásokat, lengedező fehér függönyöket és díszpárnákat láttam, Szellem inkább egy katonai bázist, hadsereget megszégyenítő mennyiségű fegyverekkel, szögesdrótkerítéssel és páncélozott ajtókkal.
Azon voltunk, hogy dűlőre jussunk, de mindketten nagyon vágyakoztunk saját vágyainkhoz.
-A pince lehet a tiéd - alkudoztam. - Abból olyan bunkert csinálsz, amilyet akarsz, de tartsd hatszázszorosan lelakatolva! Nem örülnék neki, ha a kis poronty bemenne játszani a gránátjaiddal.

Lynn makacsul áll ellen perceken át közeledésének, de ahogy azokba a gyönyörű barna szemekbe néz, és meglátja bennük a huncut csillogást, már biztosan tudja azt, amit idáig csak érzett: életének párja, ma sem próbálja levetni szerelmük béklyóit...

-Engem ez kifejezetten megnyugtat - vallja be két falat közt - azok után, hogy milyen izgalmas párkapcsolatokban volt részem eddig, boldoggá tesz, hogy veled a legfurább dolog ami történt eddig az, hogy szeretkeztünk, miközben a kis prücsök ott növekszik a szíved alatt. - Na igen, az ijedtség mostanra teljesen felszívódott, és helyét átvette a büszkeség, hisz gyermeke legalább félig hasonlítani fog az anyjára, az pedig félig tökéletes. - Staten Island, miért pont....hmmm...
Hirtelen egyáltalán nem tűnt túl korainak az ötlet, elvégre a nő rávágta mindazt a kifogást, amit ő hozott volna fel a sziget ellen, ami kicsit kísérteties. Mintha nem is egy hónapja, hanem egy fél évtizede lennének együtt. Egyébként persze igaza volt, ha besegít neki, akár a holdon is lakhatnak, és miért ne tenné? Az utóbbi időben a programja abból áll, hogy rendelés után beugrik hozzá, felkapja őt, és elugranak valami közös programra, mondjuk vacsorázni, vagy megnézni egy filmet, esetleg ejtőernyős ugrani Szellem módra (és egyik ilyen randira sem vitt magával óvszert, rejtély, hogy eshetett teherbe Lynn), aztán persze reggel elalszanak, és ha nem vinné magával, tuti elkésne, szóval tényleg semmi akadálya, hogy ez a gyönyörű rendszer így folytatódjon.
-Mégis mit gondolsz te rólam? - Kérdi, megjátszott sértődöttséggel. - Sosem tartanék fegyvert otthon, legfeljebb ilyen díszkardokat...azokat imádom, de azt is csak jó magasan. ~Mondjuk az atombunker a pincében nem hülyeség, erre majd még visszatérünk!~ Viszont, te mennyire vagy jóban a szüleiddel? Úgy értem....nem akarnak majd találkozni velem?
Kínos kérdések egész sora jelent meg az agyában, melyekre legfeljebb egy gyertyás pakolás árán tudna őszintén válaszolni, de talán még úgy sem. Már az is egy gyönyörű szerelmi vallomás, hogy egyáltalán megfontolja annak lehetőségét, hogy belemenne egy ilyen találkozóba.

Staten Island, bár apuci még nem bólintott rá, elkönyveltetett jövőbeli lakhelyünknek. Úgy gondoltam, ott azért nagyobb eséllyel élhetnénk legalább megközelítőleg békés és nyugodt életet, mint mondjuk Bronxban. Persze tudtam, hogy sosem az lesz a legnagyobb veszély, hogy Szellem nem nyírta le a füvet a kertben, de azért könnyebb lesz eljátszani a gondolattal, hogy mégis, ha egy nyugodt környéken (és tökéletesen rendben tartott gyepen!) álló házikóban éldegélünk.
Miután ezen érveimet megosztottam Szellemmel, elgondolkodtam az ő felvetésén. Tényleg, vannak szüleim, akik talán tudni szeretnék, hogy hamarosan nagyszülőknek lesznek. Hát végül is egy közös ebéd még nem a világ vége, ha még desszert előtt lelépünk. Az azért meglepett, hogy nem nekem kellett felhoznom a témát, de ez igazából kellemes meglepetés volt.
-Még nem tudnak rólad - vallottam be neki kissé bűnbánóan. - Nem rejtegetni akarlak, csak nem nagyon tartjuk a kapcsolatot a szüleimmel. De talán itt az ideje ezen változtatni. Huhh, na az lesz aztán a szép nap!
Kicsit visszakozva folytattam.
-Mármint, ne érts félre, nagyon kedves emberek, csak majd próbáld megemészteni, hogy olyan lesz a velük való beszélgetés, mint egy... vizsga. Már azzal sem nagyon tudtak mit kezdeni, hogy folytattam a családi vállalkozást, onnantól kezdve, meg már minden csak olaj volt a tűzre. De ha ezt el tudod viselni, egész jól kijöttök majd.
Miközben azt latolgattam, vajon nagyon elvettem-e a kedvét az ismerkedéstől, a kávés kancsó felé nyúltam, de még idejében észbe kaptam, és hogy valljak szégyent Szellem előtt, mint egy hónapos anyuka, aki erről már vagy egy órája tud, irányt váltottam, és inkább a narancslevet ragadtam meg.
~Ezt még nekem szoknom kell!~

Jó nézni Lynn arcát, hogy agyának fogaskerekei újra nagyobb sebességre kapcsolnak. Egy gyönyörű nő éppen azt tervezi, hogy éljék le együtt az életüket, egy sárga falú házban, piros tetővel, és fehér függönyökkel. Vele valahogy nem is tűnik abszurdnak ez kép.
-Semmi baj - feleli vigyorogva - az én szüleim sem tudnak rólad.
~És nem, én sem titkolni akarom őt, sőt, legszívesebben a világgá kürtölném, csak éppen akkor derékig gázolnánk a ránk küldött bérencekben...ő meg foltozhatná össze őket, és alig lenne időnk egymásra.~
-Nem tudtak mit kezdeni vele, hogy folytattad a családi vállalkozást? - Kérdi, s szemöldöke olyan magasra szalad fel, hogy megbújhat végre haja rejtekében. - Eddig azt hittem, minden szülő arról álmodik, hogy orvos legyen a gyermekük. Az enyémek odáig lennének érte, ha folytatnám a családi vállalkozást...
Oldalra dönti fejét, keze pedig szinte már magától indul útnak az asztal másik vége felé. Középső, és mutató ujját lábakként használva mászik fel Lynn karján, épp csak hozzáérve, hisz mostantól még inkább úgy kell vigyázni rá, mint a szeme fényére. Az alpinista kézfej a vállhoz érve ugrik egy nagyot, és finoman cirógatni kezdi az aggodalmaskodó doktornőt.
-Biztos vagyok benne, hogy jól ki fogok jönni azzal a két emberrel, akiknek köszönhetem, hogy a legdrágább kincsem a világra hozták. - Közelebb hajol az asztal fölött, arrébb söpörve üres tányérját. Hatalmas keze bejárja az imádott arc minden szegletét, s néha még a tarkóra is oda téved. - Persze, pár dolgot lehet jobb, ha megbeszélünk előre. Például, ha rákérdeznek, hogyan ismerkedtünk meg, lehet valami romantikusabbat kéne találni...
~Bár, számomra nagyon romantikus volt...de hát én már csak ilyen fura alak vagyok.~
A következő mozdulat egyike azoknak, melyek még jobban megerősítik őt abban a hitében, hogy ezt a nőt örökké imádni fogja. Persze reflexből a kávé felé nyúlt volna, de ennyi még bőven belefér, s ahogy a narancslét kortyolgatja, ő is elhatározza magában, hogy leszokik a nikotinos rágóról, és áttér a mentolosra.

-Na jó, akkor ezt megbeszéltük - mondtam lelkesnek éppen nem mondható sóhajjal. - Ne is húzzuk sokáig. Mondjuk jövő héten, ha az neked is megfelel, meglátogathatjuk őket. Majd telefonálok nekik, hogy anyámnak legyen ideje elkészíteni nekünk egy komplett marhacsordát... bár, most hogy belegondolok, ez az ötlet nem is hülyeség. Elvégre most kettő helyett kell ennem. Majd szólok, hogy ne feledkezzen meg a sajtszószról, az a specialitása. Ennék is most olyat, szerinted lehet itt olyat kérni reggelihez?
Fokozott étvággyal tekingettem körbe egy pincérért, aki miután megjelentem, és előadtam neki a problémámat, szerencsére nagyon megértőnek bizonyult, és megígérte, hogy utánanéz a dolognak.
-Most jöhet a kérdés? - néztem Szellemre kacér mosollyal. - Akkor is szeretni fogsz, ha majd csak gurulni tudok, és annyit eszem, mint egy malac?
Hogy megmutassam, nem viccelek, átnyúltam az asztal fölött, és elcsakliztam az áfonyás muffinját, amit épp hogy megkezdett.
Szívet melengetően támogató és kedves volt velem ebben az ügyben. Igaz, ez sosem volt másként. Hiszen mikor a múlt héten felhívtam ebédidőben zokogva, hogy majdnem gyilkossá váltam (pár órával azelőtt intéztük el a rossz fiúkat Lexxel a rendelőm tetőterén), akkor is türelmesen vigasztalt, és nem telt bele egy perc, máris ott volt mellettem, hogy hatalmas karjainak ölelésébe zárjon. Milyen édesen védelmező volt akkor is, mint egy páncélos lovag. Ha tudtuk volna már akkor, hogy egy csöppség kuckózta be magát a hasamba persze a helyzet sokkal komplikáltabb lett volna, de akkor még csupán azt hittük, csak én haltam meg majdnem, és persze Lex, aki ott volt segíteni.
Te jó ég, ha tudtuk volna!
Szellem akkor is, és mindig mellettem állt, és támogatott, ahogy tudott. Most sem volt ez másképp.
-Szerencsés vagyok, hogy itt vagy nekem - suttogtam felé meghatottan, majd, hogy tompítsam a talán túlzottan romantikus felhangot, kissé harsányabb vidámsággal tettem hozzá. - Más biztos a kezemre csapott volna, ha a sütijéra pályázom.
A reggelit folytatva, már azért a boldogító baba-téma mellett meg kellett beszélnünk a szülő látogatás részleteit is, de minden megszépített pótolhatatlan társaságom, aki ahogy telt az idő búcsút mondhatott még két csokis palacsintának, egy joghurtnak és egy gyümölcssalátának is.

//Köszönöm a játékot! //

Lynn szóáradatára képtelen reagálni, hisz szinte még levegőt sem vesz, ráadásul megállás nélkül mozgó szája valósággal hipnotizálja őt. Az ok az édes ajkak, folyamatosan csak arra tud gondolni...kicsit el is bambul, így aztán ha akarná, sem tudná megakadályozni, hogy reggelije Lynn zsákmánya legyen. Azért a játékos ajkak tanulmányozása közben ha nehezen is, de eljut a tudatáig, hogy itt bizony feltettek neki egy kérdést, méghozzá egy nevetséges kérdést. Kacér mosolyra, kacér mosollyal felel, és ahogy egy re közelebb hajol az asztal fölött - maga előtt tolva tányérját, hogy a portyázó anyatigris könnyebben hozzáférjen - mély duruzsoló hangján válaszol, szinte suttogva.
-Még jobban is, úgy biztosan nem tudsz majd elszökni előlem.
Vigyorogva forgatja körbe a szemeit a következő állítás hallatán. Még, hogy más a kezére csapna, mernék csak.
-A szerencsés én vagyok, hogy a lelki társam gyakorlatilag az ölembe hullott, és ezért sosem lehetek elég hálás a sorsnak, vagy éppen neked, és az sem érdekel, ha soha többé nem juthatok süteményhez.
Sok volt még a megbeszélnivalójuk, és sok desszert került még Szellem elé, melyből aztán az falásnyi sem jutott neki, de ezért képtelen volt haragudni a csillogó szemű istennőre. Az egész helyzet olyan volt számára, mint valami álomkép, melyről nagyon nehéz elhinni, hogy valódi, és nem akar felébredni belőle soha többé.

//Én is köszönöm!♥♥♥//