Fishermans Pub

Flegmán legyintettem. Engem a cigaretta füstje zavar a legkevésbé. Továbbá ittam eleget, hogy én is meg kívánjam.
-Ami azt illeti meg kívántam... köszönöm.
Fogadtam el a kósza szálat. Egy határozott mozdulattal begyújtottam a gyufát, vele a pedig a koporsó szeget. Mély slukkot szívtam és sokáig lent tartottam. Majd lassan kipöfékeltem. A mámor lassan végig futott rajtam és meg is remegtem. Olyan ritkán szívok el egy-egy szálat, de olyankor nagyon jó. Főleg alkohol mellé és orgazmus után...
A tüdőmet ellepő füst ahogy jött ki a végén több karika lett belőle amik egymásba futottak és lassan eloszlottak. Az üvegre néztem. Így sötétben nem tudtam mi lehet az, de ha alkohol akkor jöhet.
-Lekötelezel.
Elvettem és beleittam. Az első másodpercektől éreztem ,hogy ezt inni kell nem pedig ízlelni. Sejtettem ,hogy valami tömény, de azt nem hogy absynte. Kicsit össze is ugrott az arcom.
-Ühmmmm....
~Ú basszus, ez kicsit nagy korty lett.
Visszanyújtottam az üveget és szívtam egy slukkot. Közben én is a nap felé fordultam. Valahogy nem nyűgözött le a látvány. Otthon sokkalta szebb volt a végtelen hómezőknél nézni a majd egy egész napos naplementéket. Ez a pár perces nekem nem jelentett semmit.
-Ezen nincs mit értékelni. Minden nap lehet látni...
Mondom egyhangúan és vállat is vonok. Nevét hallva felé fordulok kissé meglepetten aztán a kezére nézek. Hirtelen nem tudtam mit kezdjek vele végül úgy voltma vele, hogy sose látom viszont. Kezet fogtam vele.
-John.
Nézte ma szemébe és fordultam volna vissza de megakadtam a mozdulatban. Szemem sarkából láttam, hogy nem mozdul. Így mielőtt még teljesen előre fordultam volna vissza fordultam.
-Valami gond van esetleg?

Miután jelezte, hogy neki is jól esne, könnyedén vettem elő ismét a dobozt, és kínáltam meg egy szállal, majd a doboz ismét eltűnt a zsebemben. Mire ő elkezdi szívni, nekem már éppen a vége ég le, majd egyszerű mozdulattal nyomom el a csikket. Ahogy vissza adta az üveget, én is rászántam magam, hogy akkor ideje utána tölteni, mielőtt a végén itt kiszáradnék. Ösztönösen én is erősebben húztam meg a semmit mondó üveget, és kissé eltorzult az arcom.
-Basszus, ez aztán az ütős cucc.-kellett egy kis idő, mire az arcmimikám visszaállt az eredeti formájába.- Mi a franc ez?-majd forgatom az üveget, és a címke , ami rajta van teljesen más.
-Fehér édes bor mi?Ch...absynte.-igen, az íze ismerős volt korábbi alkalmaim némelyikéből.-Melyik volt akkora marha, hogy ebbe hozta el.-jegyzem meg, mintegy csak magamnak a dolgot, de nem izgatom rajta tovább magam, pia és kész. Úgy tűnt ennek a pasasnak ez a naplemente nem mond túl sokat. Ebből két dologra tudtam következtetni, hogy egy, baromi érzéketlen, és kábé magasról tesz az ilyen dolgokra, vagy kettő, látott már ennél sokkal szebbet, és ez már kevésbé hatja meg. Nem tudtam melyik lehetett a helyes, de nem is akartam ilyeneken agyalni.
-Már akinek van ideje naplementét bámulni.-csak ennyit fűzök hozzá hangosan.
~Talán célszerű lenne rászoknom az ilyen érzelgős dolgokra. áááááá....ki van zárva, attól, hogy tudom mindennek mi lesz a vége, még nem kell unalmasan élnem.~gondoltam magamban, ilyeneket soha nem mondanék ki hangosan, pláne nem mások előtt.Bőven elég, hogy én olyan dolgokat látok, amit mások aligha.
-Hello John.-fogunk kezet, és hirtelen a jól ismert érzés futott át rajtam, emlékek, és gyorsan pergő képek, tulajdonképpen már rég volt, hogy csak így spontán valakiből meglátok pár részletet, akár a múltból, akár az elkövetkezendőkből. Talán túl sokáig tartottam a kezét, és talán túl gyorsan is engedtem el, mintha legalábbis áram rázott volna meg. Még mindig nem tudtam olyan jól feldolgozni, mikor a képességem így váratlanul üzemelte be magát, jobban szerettem, mikor tudatosan turkálok az időben, akkor legalább tudtam, hogy mire számítsak.
Hirtelen összezavarodtam, és ahogy rá néztem,ekkor vettem észre, hogy ő is engem bámul, majd a kérdése is eljutott a tudatomig.
-Nincs...vagy legalábbis...azt hiszem.-kicsit furcsán jöhetett ez a váltás, de hamar összeszedtem magam.
-Azt hiszem kezd kicsit hatni az alkohol.-próbálom menteni a menthetőt, hiszen neki fogalma sem lehet arról, hogy én mit láttam ebben a pár másodperces kézfogásban. Talán többet, mint kellett volna.
-Csak nem szintén egy bulizós társaság a menekülés forrása?-kérdezem most más ismét mosolyogva, visszatérve ugyanabba a stílusba mint a kézfogás előtt. Szerencsére hamar össze tudom szedni magam.

-Alig 5 perc, annyit rá lehet száni. Ahogy mis is.
Szívom fel a cigaretta végét, majd a tengerbe pöckölöm az égő csikket. Csak akkor fújom ki amikor biztosra vehető, hogy a csikk a vizet ért. A nap alig pár milliméteres csíkként vöröslött a távolban, előttünk a bíbor híd ringatózott a vízen. De nekem csak az járt a fejemben, hogy otthon van egy "trombitám" amit lassan el kéne szívni...
Érdeklődve figyeltem a reakcióját. Talán csak itt felejtette a kezét ezért rántotta el hirtelen. Lassan kezdte felkelteni az érdeklődésemet. Azonban sikeresen altatta el. Sok mindent lehet az italra fogni. Ahogy ő is tette. Ez többnyire be is válik. Ezért sem foglalkoztam tovább a dologgal.
-Lehet.
Lassan kezdtem én is érezni a szeszt de ez nem gátolt meg abban, hogy az ital után nyúljak ami nála volt. Valahogy nem éreztem feszélyezve magam. Inkább olyan volt mintha már régi ivó pajtik lennénk.
-Mondhatni igen...Bulizós társaság, kollégák. Már csak az ősök kellenének meg egy anyós és kész lenne a pokol... Az a sok idióta a pultnál "mi" vagyunk. Az az állat amelyik most is üvöltözik pedig a főnök...
Lábam közé kókadó jobb kezemet lassan kifordítom. Ujjaim közt egy kanyar cigire emlékeztető saját tekerésű jó mutató ujjnyi koporsó szeg foglal helyet. Felé mutatom a "napi jókedv"et.
-Kérsz?

-Értem, akkor üdv a klubban.-felelem neki, ugyanis nagyon úgy tűnt, hogy ő is amolyan menekülőre fogta a dolgot a társaságtól, akikkel érkezett.
-Miénk meg a teljes sarok hátul, híresség, szülinap, és ócska humor.-fanyalgok egyet, majd ismét meghúzom az üveget, sokkal nagyobb korttyal, mint az előbb. Igen, jó lenne kicsit bebódulni, bár azt hiszem már azért érzem az eddigi mennyiséget is. Nincs kedvem vissza menni. Tulajdonképpen még örülök is ennek a véletlennek, hogy azért ücsörög itt még valaki rajtam kívül.
Meglepve nézek a tenyerébe, bár talán nem kellene meglepődnöm azok után, amit belőle láttam. Tulajdonképpen igent is mondhatnék, nem is jönne rosszul, de azért talán mégsem kellene.
-Ha ez az amire gondolok, akkor nem biztos...-kezdenék bele, mikor elakad a szavam, az ujjaim erősebben szorulnak rá a kezemben tartott üveg nyakára, szinte már már elfehérednek a szorítástól, és a tekintetem is kissé üvegessé vált. A fájdalom, az a rohadt fájdalom megint.
~Na persze, a mai gyógyszer adag meg lemaradt.~jut eszembe, hiszen egész nap rohanásban voltam, és bár sosem felejtem el, ma mégis sikerült. Az a rohadt fájdalom a testemben, pedig már kezdtem megfeledkezni róla.
-Tudod mit?! Legyen.-bólintok rá mégis teljesen hirtelenül a különleges cigire, úgy gondoltam talán átmenetileg csökken a fájdalom is, ha kicsit letompítom az agyam. Legalábbis titokban ebben reménykedtem. Ha meggyújtotta, és rám került a sor, akkor mélyen szívtam le a tüdőmbe a nem mindennapi dohányárut. Hosszú ideig tartottam bent, majd adtam vissza az eredeti tulajdonosának. Vártam a hatást, de az csak nem siette el nagyon.
-Mit követtél el?-teszem fel teljesen váratlanul a kérdést, ugyanis ahogy mégis lassan tompul az agyam, újra eszembe jutnak a képek, amiket az életéből láttam, és valahogy kibukott belőlem, miközben a távolban eltűnő bíborcsíkot figyelem.

-Híresség? Tehát az a szajha hozzátok tartozik? A főnök jól mondta, egy kiadós dugás helyre tenné.
Közöltem vele teljesen egyhangúan mintha csak annyit mondtam volna, hogy kék az ég. Nem biztos? Ez az a mondat ami általában ki tud hozni a sodromból de már kezdtem elég jól lenni ahhoz, hogy ne essek neki a torkának és inkább ráhagyjam a dolgot. Minden esetre én a számba vettem és rágyújtottam. Mélyet szívtam bele és lent tartottam meddig csak bírtam majd kipöfögtem.
-Nah? phuuuuuuuuuu..... Tessék.
Nyújtottam át az izzó boldogság rudat. Majd átvettem az üveget cserébe és beleittam. Leöblítettem a számat. Aztán vissza cseréltük a mérgeinket. Ismét egy nagy slukk jött amikor olyat kérdezett, hogy majdnem félre ment az egész. Nem is volt lenn annyi ideig a cucc, mint terveztem.
-Hogy érted?
Kissé jobban szemügyre vettem magamnak, de nem tűnt annak a rendőrfajzatnak. Nem láttam okot idegeskedésre. Meg... kedvem se volt hozzá. Sőt, lassan kezdtem érezni a szesz és a viccescigi áldásos kombinációját. Míg a válaszra vártam átnyújtottam a dekket és a visszahúzódó vörös hidat néztem ahogy alig pár másodperc alatt eltűnik.

-Micsoda?-kérdezek vissza, és szalad fel egyszerre mindkét szemöldököm, ahogy Anabellát csak így élből leszajházta. Persze mint tv riporter nem volt mindenkinek a kedvence, és volt egyfajta nehezen kezelhető stílusa is, de azért mégis. Aztán hirtelen hangos röhögésben törtem ki, nem tudom meddig, de már éreztem, hogy ha nem hagyom abba, akkor megfulladok. Szép halál lenne.
-Bo...bocsi, csak eszembe jutott, hogy milyen képet vágna, ha az a fickó ezt így az arcába is mondaná.-meg kellett törölnöm a szemem is, mert a röhögéstől a könnyezés is elkapott. Ez most tényleg nagyon jól esett.
Váltogatva szívtuk a cigit és ittuk a piát, ami lassan csak elkezdett megcsappanni. Én bevallom én már azért kezdtem érezni a kombinált hatást. Bámultam a távolba, még akkor is, mikor hallottam, hogy majdnem megfullad, és visszakérdez. Tök nyugodt voltam, minden bizonnyal a füves cigi is rátett erre jó nagy lapáttal.
-Tudod, úgy értem, hogy mi az oka annak, hogy menekülsz, hogy bujkálsz, hogy keres a yard.-felelem tök nyugodtam, majd ekkor veszem rá magam, hogy ránézzek Johnra, de éreztem mintha a fejemen tonnányi súly lenne, és kicsit lassabban mozogna a kelleténél.
-Ne nézz rám ilyen szemekkel, nem vagyok zsaru. Kicsit nehéz lenne elmagyarázni, és nem is biztos, hogy megértenéd, de mondjuk, hogy belenéztem az üveggömbömbe és láttam ezt azt.-nézek rá, és próbálom befókuszálni az arcát és a szemeit, ami kicsit hosszabb időbe telik, mint az általában menne. De végül csak sikerült.

Kissé furcsállva fogadtam a a reakcióját. Nekem ez tök normális volt. Azonban ahogy elkezdett röhögni belül jómagam is nagy késztetést éreztem rá. Eleinte egész jól álltam a sarat de csak be adtam a derekamat és felkacagtam. Ötletem sem volt mi ilyen vicces a nevetésében. Talán semmi. Sőt biztos.
Még rázott a röhögés mikor bocsánatot kért így csak legyintettem egyet. Aztán a toxin csak fogyott a kezünkből. Míg a cigi lassan addig az üveg már ki is ürült nagy sajnálatunkra. Bár a szám szinte fülig ért tekintetem egyre bambább és bambább lett. Csak néztem a nagy feketeségbe hallgatta ma tengert és szívtam. Megint olyankor sikerült kérdeznie amikor sűrítettem. De már valahogy nem ijesztett meg. Lassan kipufogtam és átnyújtottam a szálat.
-Tudod... az emberek nem ismernek... és félnek tőlem... de nagyon... Aztán kihúzták a gyufát... azóta rettegnek...
Magyarázom higgadtan kissé kábán. A mondat felénél kaptam észbe hogy talán nem ártana rá nézni. Meg is próbálkoztam vele. De valahogy nem egy szempár került elém. Párnak pár volt de nagyobb. Összehúzott szemöldökkel pislogtam kettőt. Mire rájöttem hogy mik ezek ha nem a szemei. Lassan felmászott a tekintetem az övéhez.
-Ahhoz túl dögös vagy aranyom, hogy zsaru legyél... meg azok magukól veszik el a dekket... nem kell szólni...
Naaagyon lassan sikerült lepillantanom a felé nyújtott szálra. Aztán vissza néztem rá... vagyis elsőre megint rájuk... szóval ismét fölfelé cipeltem tekintetem. Ezalatt bágyadtan vigyorogtam.

Ahhoz képest, hogy azt vártam a fűtől, hogy majd valami megváltozik, azon kívül, hogy totál betompult az agyam, nem sok mindent éreztem. Mondjuk a fájdalom valamit enyhült, ez már egy pozitívum volt, de megszüntetni sajnos ez sem szüntette meg. Attól, hogy úgy tettem, mintha már hozzá szoktam volna az érzéshez, nem volt ez egy leányálom, nagyon nem, csak kifelé nem mutattam ebből semmit. A cigi maradékát füstöltük, a piakészlet kifogyott, nem túl rózsás helyzet, ugyanis semmi kedvem nem volt vissza becsatlakozni a társasághoz, melytől úgymond megszöktem.
Figyelem Johnt, ahogy beszélni kezd, kissé vontatottan, vagy csak hozzám nem jutnak el rendesen a szavak?!Ki tudja.
-Szóval ennyire veszélye figura lennél?-kérdezem, és tényleg meglepődve nézek rá. Először talán nekem is kicsit sötét alaknak tűnt, de most valahogy már nem látom annak, és kicsit hihetetlennek tűnt, hogy az lenne.
-Kihúzták a gyufát, mi?Akkor ez azt jelenti, hogy nekem is paráznom kellene?-kérdezem felhúzott szemöldökkel, majd váratlanul megint rám tört a nevetés. Tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy mi tűnt ennyire viccesnek.
Felhúzom a lábaimat, és a két könyököm a térdeimen támasztom meg, úgy ülök kényelmesebb helyzetbe.
Nem nagyon szúr szemet, hogy elsőre nem mindig a szememet kezdi el szugerálni, csak a szavaira figyelek.
-Kösz, ezt bóknak veszem.-jegyzem meg, hogy nem nézi ki belőlem, hogy rendőr lennék.
-Akkor most mi lesz John Silver? Csakhogy mire számítsak...-kérdezem, majd félre billentve a fejem nézek rá várakozás teljesen.

-Megvédem magam ha kell...
Próbáltam rövidre zárni a témát. Annyi még van bennem, hogy nem kotyogom ki miket is művelek pontosan ezalatt a megvédem magam ha kell címszó alatt. Kétlem, hogy nem hagyná szó nélkül ha elkezdeném taglalni a dolgot a kelleténél részletesebben. Pedig az italtól megeredne a nyelvem elég rendesen. Utána pedig szokás szerint a túl sokat tudott szlogennel tenném helyre a lelki ismeretemet.
-Időben szólni fogok ha félned kell majd.
Próbáltam komolyan mondani, úgy is gondoltam. De a lány lassan felharsanó kacagása engem is magával rántott. De hamar lecsillapodtak a kedélyek és a napi jókedv is visszatért hozzám miután beleszívott. A spanglit jobb érzés volt úgy szívni, hogy közben a távolba meredek. Lassan apránként vissza fordultam felé, de időben észbe kaptam és most elsőre is a szemét találtam meg... nagy nehezen.
-Hááát...
Morogtam lassan és fejem lebiggyedt, de csak annyira hogy a kebelcsodák kerüljenek útjukba. Felfelé valahogy lassabban mozgott a fejem. Egyre jobban éreztem az ütős páros erejét.
-Éppenséggel volna egy ötletem...
Duruzsoltam egy kissé vontatottan.

Nem tudom, hogy csak félelmetesnek akarta feltüntetni magát, vagy valóban jobban tettem volna, ha tartok tőle, de valahogy ez nem jött át belőle ilyen testközelből. Még ha adott esetbe láttam is pár dolgot átszaladni a fejemben róla.
-Igazán köszönöm, mily nagylelkű ez tőled.-jegyzem meg még mindig mosolyogva, hogy majd jelzi, ha rá kellene paráznom a dolgokra. Bár, az igazat megvallva soha nem voltam az a félős valaki, az élet sok mindenre megtanított, és nap mint nap fájdalmakkal, kínzó fájdalmakkal élek együtt, és a tudattal, hogy nem fogom sokáig húzni. Talán pont ez és a súlyos gyerekkor az, ami valahol talán kiölte belőlem azt, hogy félnem kellene. Pedig néha jól jönne, ha nem lennék ennyire mindenbe beleütöm az orrom típus. Eszembe is jutott, hogy egy sztori miatt képes voltam bemászni egy híresség villájába, de mikor lebuktam, és a biztonságiak elkaptak, nem esett jól az amit akkor kaptam, majdnem eltörték az orrom, és még az ilyenek se veszik el a kedvem. Felnevetek, ahogy ebbe belegondolok.
Kimondta a szavait, és bár lassabb mozdulatokkal de megérintettem a kezét. Csak egy pillanat volt, és már láttam is az elkövetkező pár perc eseményeit, hogy John megcsókol, és ezt követően heves ölelkezésbe kezdünk. Elengedtem, és az arcom azonnal megváltozott. Addig rendben volt, hogy jól éreztem vele magam, de nem igazán fért a fejembe az, hogy ilyen könnyedén hagyom is majd magam. Márpedig ezt tisztán láttam.
-Meg fogsz csókolni.-csúszik ki a számon, és nem is tudom mit fejez ki az az arckifejezés, ami hirtelen elborított. Meredten néztem John arcát, aki nehezen próbálta meg szugerálni a szemeimet, mert folyton a melleimet bámulta. Nem volt épp az a ronda pasas, de egyáltalán nem ilyen célzattal ültem ide mellé, és amúgy sem szokásom vadidegenekkel...de mégis meg fogom tenni. Ahogy ott bámulom a beszívott bamba fejét, előre megyek a dolgoknak, odahajolok, és én adok egy röpke csókot a szájára, nem hevesen, nem rámenősen, csak amolyan gyorsat, hogy ha kell, akkor történjen meg alapon. Gondoltam talán így mégsem az lesz a kimenetele a dolgoknak, amit láttam, de persze ez közel sem biztos, hogy így lesz, ugyanis nem mindig minden úgy történik, ahogy azt látni szoktam. Aztán ismét eltávolodtam Johntól, és úgy pislogtam rá, mintha semmi se történt volna.

Furcsán ráncoltam ma szemöldököm, aztán lassan lenéztem a kézre ami az enyémhez ért. Majd a gazdájára. Tekintete valahogy mintha megváltozott volna. Bár kezdtem kótyagosan látni ahhoz, hogy pontosan kivegyem a vonásait és mimikáját az arcán. Hunyorogni kezdtem. Jól hallottam? Úgy festett jól hallottam amit mondott. Vajon miből gondolta, hogy az most nem lenne egy rossz lépés? Fene se érti a nőket. De legalább belevaló és úgy fest hajlandó is.
-Nem rossz elgondolás de...
Kezdtem bele apránként a mondatba amikor megtette az első lépést ahhoz amit ő maga látott. A gyöngéd, rövid puszi amit az ajkaimra nyomott olyan rövidke volt, hogy szinte fel sem fogtam. Persze annyi leesett, hogy ezt annak szánta így csak lesajnálóan néztem rá.
-Anyukám... ha megcsókolsz valakit azt rendesen tedd! Túl rövid az élet ahhoz, hogy ilyen semmiségekre pazaroljuk. Ezt ki kell élvezni.
Átfontam a hátán izmos kezeim és magamhoz húztam hirtelen, mint egy kis játékszert. Egy pillanatra megálltam a heves mozdulattal. Aztán szemeibe nézve eszembe jutott hol is tartottam. Ajkaira tapadtam és hosszú szenvedélyes csókkal váltottam be látomását a jövőről. Én csókoltam meg és még az ölelés is megvolt. Az hogy viszonozza e csak rajta múlik.

Tulajdonképpen magam sem tudom mit reméltem, hogy talán majd túl leszek azon, hogy megcsókolom Johnt, és minden megy úgy tovább, ahogyan eddig...de valahogy mégsem egészen úgy sültek el a dolgok, ahogy. Csak egy futó ajak érintés volt az enyém, amit még ő maga is meglepődve konstatált, és ahogy én is elhajoltam, úgy gondoltam, ennyi, kész, túl vagyunk rajta. Úgyhogy folytathatjuk tovább a beszélgetést. De tévedtem, még hozzá mekkorát. Nagyokat pislogtam John szavain, és nagyon időm se volt feleszmélni, akárcsak neki az első puszim után.
Már csak meleg kezeit éreztem a hátamon, és már olyan közel voltam, hogy éreztem férfias illatát, meg az abszintot, na meg a fű és a bagó keverékét. De még így is volt benne valami. Úgy néztem rá, mint egy kis boci, csak úgy pislogtam, mintha nem tudnám, hogy mire is készül, pedig nagyon is jól tudtam, ugyanis nem az én puszimat láttam abban a pár pillanatban. Hiába is akartam én mindezt megelőzni, ez nem így működött.
Elkerülhetetlen volt, hogy megcsókoljon, és ez meg is történt. Annyira szenvedélyes volt, hogy képtelen voltam csak úgy viselni mint egy rongybaba, így automatikusan rám is átragadt a hevessége, és olyan hevesen csókoltam vissza, ahogy ő azt elkezdte. Magam sem értettem mi történt, nem igazán volt szokásom számomra idegenekkel ilyen fizikai kontaktusba lépni, de tény, hogy bőven volt bennem alkohol és vicces cigi is. Legalábbis jobb szeretném erre fogni a történteket. Jobb kezem megtámasztottam izmos mellkasán, így még jobban a karjaiba simultam, és hirtelen ötlettől vezérelve, meg az elkapott hévnek hála mocorogni kezdtem, aminek az lett az eredménye, hogy kissé eltávolodva tőle hátradöntöttem, és szembe vele az ölébe ültem.
~Mit csinálok?~futott át hirtelen az agyamon, de a szürke köd, most erősebben szállta meg az elmémet, mint gondoltam volna.
-Kiélvezni...-suttogom az általa használt szót. Nekem ez volt az, amit nem kellett elmagyarázni, hiszen évek óta így élem az életem, hiszen én már tudom, hogy mire számítsak. Aztán nem akartam gondolkodni, csak élni az alkalommal, és lényegében John sem volt az a rusnya pasi, akkor meg miért ne?

Személy szerint egyenlőre nem terveztem folytatást de ahogy ő is bele merült a játékba ez az elhatározás egyrészt kiment a fejemből, másrészt pedig ha el nem is felejtettem volna, itt helyben elvetettem volna a dolgot. Általában tartom magam az elhatározásokhoz de ebben a helyzetben képtelen lettem volna. Ennyi toxin ilyen töményen ritkán van jelen a szervezetemben. Gyorsan egymás ritmusára hangolódtunk aminek a végén ő mocorogni kezdett. Annyi még volt bennem, hogy én is megmozdítsam a hátsóm, hogy haladjunk a fészkelődéssel. Sikerült rövid idő alatt kényelmes pozitúrába helyezkedni. Hátam mögött megtámaszkodtam két kézzel. Innen már nem volt félreérthető a szándéka. Hát még amikor a fülembe suttogott.
-Ahogy mondod...
Suttogtam vissza miután felültem egyenesen és magamhoz öleltem. Ajkaimmal az övére próbáltam tapadni. Jobb kézzel magamhoz húztam, már amennyire a keblei ezt engedték. Egy ideig csak a szemeibe néztem. Nem túl értelmesen de a vágy ott volt ahogy az övéiben is. Végül még közelebb húztam és újabb heves csókot kezdeményeztem, míg másik kezem fogást talált a hátsóján. AZ alkoholtól bizsergő kezemnek még inkább jól esett, hogy volt benne mit tartani. Lassan kezdte megelégelni a lent tartózkodást és a póló alatt lassan siklott felfelé.

Tulajdonképpen nem tudnám megmondani, hogy akartam e azt, amit ösztönösen csináltam, csak a dolgok valahogy úgy jöttek egymás után. Hagytam, hogy megöleljen, hogy fogdosson, hogy csókoljon, ebben a pillanatban olyan mámorítóan jóleső érzés volt. De sajnos az egész nem volt ennyire felhőtlen, hiszen amint kezdtem volna átadni magam a csóknak, a hirtelen jött szenvedélynek az elmémben azonnal gyorsan átfutó képek jelentek meg. Olyan képek, amiket jobb esetben is csak horror filmekben lát az ember, de ezek John múltjának apró darabkái voltak. Hiába szerettem volna nem venni tudomást ezekről, nem bírtam, hiszen egyik emlék szörnyűbb volt mint a másik. Azonnal el is toltam magam a mellkasáról, és ha engedte, akkor kifickándoztam az öléből, és visszaevickéltem arra a helyre, ahol korábban ültem, csak egy kicsit talán távolabb. Beletúrtam göndör fürtjeimbe, igen, kissé feszélyezett mindaz, amit látni véltem, még ha nem is volt túl sok minden. Nem gondoltam, hogy ilyesmikre is képes ez az ember.
~De hát mit is hittem? Hiszen ismerem úgy...kábé...kemény fél órája?!Seréna, te mekkora hülye vagy...~korholtam magam, de tulajdonképpen csak azt bántam, hogy képes voltam látni dolgokat, amiket néha talán jobb lett volna, ha sosem látnék. De nem tudok ellene mit tenni.
-Bocs, kicsit elkapott a gépszíj, azt hiszem...szédülök.-próbáltam magyarázkodni, hátha az alkohol, vagy a fű jó mentség lesz, de ki tudja.
Kicsit én magam is feszültté, idegessé váltam, de sajnálatos módon a kíváncsiság még így is furdalta az oldalamat. Oldalról Johnra pillantottam, és ismét tanulmányozni kezdtem az arcát, elsőre valóban kissé ijesztő lehet, de tényleg nem tudtam volna megmondani róla azt a sok szörnyűséget, amit láttam...de az ő emlékei, így nem lehetnek hamisak. Kicsit lassabban forgott az agyam, be voltam tompulva, így nem tudtam hogyan is kérdezhetnék rá a dolgokra. Más esetben biztos azonnal jöttek volna a kérdések, az sem zavart volna, ha túl intim, vagy túl tolakodó, de most valahogy mégsem jöttek szavak a számra.

Az éjszakám rohamtempóban haladt a szörnyűből a jó felé. Hagytam hoy sodorjon az ár, vezéreljenek az ösztöneim. Ennyi tudatmódosítóval a testemben ha akarnám se tudnám leállítani magamat. Azonban a boldogsághoz vezető vasút vonalon a szerelvény, mint mindig kisiklott. Számomra sosem volt könnyű az oda vezető út és ahogy az évek teltek egyre nehezebbé vált. Néha sikerül kitérőket tenni, ezek az egy éjszakás kitérők tartják bennem a lelket. Ez nekem bőven elég. Ilyen kitérőt bármikor tehetek. Vannak hozzá szerek, vannak hozzá hajlandó nők. Sok megoldás van. De úgy fest ebből mára nem lesz nagyobb kitérő. Legalábbis úgy tűnt amikor eltolt magától. Elsőre nem igazán hagytam neki de túl sok ember van itt, még több ismerős. Nem kockáztathatom a melómat. Örülök, hogy van még ha ilyen hányadék is. Vonakodva bár de leengedtem magamról. Minek után közölte, hogy rosszul van, kezdtem örülni, hogy így döntöttem, nem hiányzik, hogy lehányjon... Egy ideig csak ültem és érdeklődve fürkésztem a lányt aki kissé zavartan pillantott rám olykor-olykor.
~Úgy tűnik valami visszatartja...
-Hozok még inni...
Lehuppantam a szikláról, kellet vagy 3 méter mire nagy nehezen viszonylag stabil lábakon sikerült megállnom. Volt egy íve a tartásomnak annyi szent. Aztán kissé bizonytalan léptekkel vissza tekeregtem a kocsmába. A pultnak esve intettem a csaposnak.
-Abzta züveget... hoAIde nekhem... pff...
Harmadjára sikerült annyira artikulálnom, hogy megértse mit is akarok neki mondani. Ahogy a kezembe került az üveg próbáltam megnézni mi is van rá írva. De a benti meleg a fejembe nyomta a piát így elég nehéz volt. Jelemet viszont sikeresen r raktm így visszadtam a pultosnak, nagyot köszöntem.
-kdshudao
Megráztam a fejem és furcsa amplitudóval indultam meg kifelé. A három ajtóból eltaláltam a jobbszélső falat. Ahogy próbáltma eltoln imgma a faltól bal kezem mögött nem volt fal csak az ajtó így kifordultam a kocsmából és gurultam egyet. Mire föltápászkodtam a kezemben volt bentről z üveg és úgy csoszogtam vissza újdonsült szesztestvéremhez. Széles vigyorral emeltem fel a tequilás üveget. Egy csuklással ötvözött büfögés után kinyögtem azt ami a nyelvemen ült egy ideje.
-Itt van...
Szám kissé zsibbadt a sok szesztől így ennek is volt egy furcsa hanglejtése. A sziklának támaszkodva leügyeskedtem a kupakot és a lány felé nyújtottam.
-Igyá...

/Tibbunak//


Sokat törtem a fejem, hogy mihez is kezdjek ezzel az üggyel, amit szerintem King direkt kiszúrásból sózott a nyakamba, hiszen tudta jól, hogy nem nagyon foglalkozunk piti tolvajlásokkal, lopásokkal. Na jó, ez nem volt piti, mert egy dús gazdag fószer lakásáról vittel el pár ékszert, aminek úgy millióban lehetett mérni az értékét, de hát foglalkozzanak vele a mezei zsaruk.
Mivel nem ez a szakterületem, így tökre reménytelen helyzetben indultam neki az ügynek és a tulaj sem könnyítette meg a helyzetemet, mert szerintem valamilyen sáros ügybe keveredhetett és már az is felmerült benne, hogy saját magától lopatta el, csak hát semmi bizonyíték nem volt sem ellene, sem mellette.
Ekkor azonban villanyfény gyúlt a fejemben! Hiszen én ismerek valakit, aki nagyon is ért ezekhez a dolgokhoz és még talán azt is meg tudja mondani, hogy kire illik a technika. Már, ha nem pont ő nyúlta le a cuccost. Akkor meg nyert ügyem van. Amúgy is lóg nekem eggyel a múltkori kis trükkje miatt, amit elsikáltam neki.
Na, már csak egy problémám volt, meg kellett találni. Erre azért jó volt a besúgói hálózatom, hiszen azért egy meleg időben kabátban lófráló férfi elég feltűnő tud lenni.
Meg is lett a kutatás és némi aprópénz eredménye. Azt mondták itt látták párszor enni, így most egy félreeső asztalnál ülve és egy kávét iszogatva vártam, hogy felbukkanjon.

Már a második kávémat iszom, és ha sokáig nem tűnik fel Tibbu, akkor lehet, hogy egész éjjel nem alszom a a koffein jótékony hatásai miatt, de akkor ezt is a számlájára fogom írni, ennek az enyves kezű szárnyasnak.
Már így is kezdek gyanús lenni a csaposnak, hiszen a legtöbben ide enni járnak, de én nem rajongok a tenger gyümölcsiért, így nem nagyon akarózna rendelni valamit.
Végül aztán csak megszánnak az égiek és meglátom a vidáman és felhőtlen örömmel az arcán közeledő emberemet és bár reménykedek benne, hogy nem bök ki azonnal, nincs olyan szerencsém.
Láttam, ahogy a vigyor az arcára fagy és azzal a lendülettel, ahogy belépett már fordult is meg, hogy meglépjen előlem. De, hát én nem azért dekkoltam itt több órán és több liter kávén keresztül, hogy csak úgy futni hagyjam.
Mivel rutinosan a fogyasztásomat már előre kifizettem, így gyorsan felpattanok és már rohanok is utána, nehogy eltűnjön nekem, habár a parton vajmi kevés erre az esélye ilyen rövid idő alatt.
Ahogy kitrappolok az ajtón meg is látom, ahogy nem éppen futva, de tempósan távolodik, így futásra váltva igyekszem utolérni, miközben azért rákiáltok, mert nincs kedvem végig üldözni a fél városon.
- Tibbu, ne fuss el, csak beszélni akarok veled, de ha meglépsz, isten bizony kőröztetni foglak.

Bár igen csak szedegeti a lábát a fenyegetésem célba talál és azonnal megtorpan, így nekem sem kell loholnom utána, ami valljuk be nem elegáns dolog egy zsarutól.
Mikor fülig érő szájjal megfordul, hááááát….nagyon vissza kell fognom magam, hogy ne tegyek meg valamit és még egy cifrát se mondjak.
- Persze, tudom! – szólalok meg elszámolva magamban tízig. – Olyan jól beletudok olvadni a környezetbe, hogy tisztára hasonlítottam a falra akasztott cápára, nem?
- A vasalós szöveg, meg már kiment a divatból, majd alkalomadtán frissítsd az alibi szótáradat. – vonom meg a vállam.
Aztán magától is visszafelé kezd sétálni, belátva, hogy jobb, ha nem a lassan viharos szélben beszéljük meg, amit akarok tőle.
Majd mikor már egy colával a kezemben nézem, ahogy eszegeti a rendelt halat és megmagyarázza miért is én voltam a szemét zsaru, csak bólogatok hozzá.
- Szerintem meg remek volt, különben Kínáig mehettem volna utánad, vagy nincs igazam? – kortyolok bele az italomba, mert még nézni is rossz, ahogy eszi azokat az izéket.
- Viszont tényleg csak beszélgetni akartam veled és nem előhozakodni azzal a kis trükkel a múltkor az ékszer boltban. Mondjuk, ha megütöttem volna miattad a bokám, akkor most nem csak beszélgetnénk, de szerencséd volt. –mondom neki véresen komolyan. – De most, hogy úgy mondjam……ööööö…..szakmai tanácsért jöttem. – bököm ki, mert nem örülök, hogy egy bűnözőtől kell ezt tennem, de hát végül is nem rossz srác ez a Tibbu.

Nem kerülte el a figyelmemet a kaján vigyor, ami az arcára kúszott, amikor megemlítettem, hogy a segítségét kérem. Persze úgy tudtam, hogy ez lesz! De, hát, ha nem akartam King előtt beégni, vagy még hónapok múlva is ez ügyben kajtatni, akkor most le kellett nyelnem a békát, bár azért igyekeztem letörölni róla ezt a kárörvendő mosolyt.
- Csak lassan a testtel! – emeltem fel a kezem. – Azt a kis cserét bármikor felfedezhetik, hiszen épp csak egy rutin ellenőrzést kell kérnem a kollégáktól, és nem is tudom kinek az ujjlenyomatát fogják megtalálni rajta, mert, ha jól láttam, akkor ott az üzletben nem volt időd kesztyűt húzni, igaz? Meg, hát ha én is bevetem magam és emlékezni kezdek, hogy ki is volt az ékszer közelében……….Akkor az a körözés hamar kiröppen és, ha most nem is érdekel, azért megnehezítheti az életedet. Ugye, ezt nem szeretnéd? Úgy, hogy jobb lenne, ha visszavennél az arcodból egy kicsit és inkább a füled nyitnád ki, mint a szádat, legalábbis egyelőre. – hajolok én is előre és sorolom a lehetőségeit baljóslatú hangon, egészen halkan.
- Szóval visszább az agarakkal és figyel! Betörtek a dúsgazdag Robin Lockmaier villájába és megfújtak, majd egy millió értékű ékszert. Mivel te is ezekben a körökben mozogsz, tudnám értékelni, ha mondanál egy-két tippet, hogy merre induljak el. Nem igazán az én szakterületem ez, így ha segítesz, akkor igyekszem majd én is segíteni neked. Szerintem nem rossz üzlet. Na, mit mondasz?

Tényleg nem tudtam hová tenni a srácot, de tagadhatatlan, hogy irritáló viselkedése ellenére kedveltem és most is csak ezért viselem el a piszkálódását, és bár igyekszem gyilkos tekintetet mereszteni rá, azért persze tudom, hogy némileg igaza van. Tulajdonképpen pont azért bírtam a fejét, mert volt sütnivalója és jórészt az eszével keresi a kenyerét, még ha az éppen részemről üldözendő lenne. Csak hát én sem vagyok egy fehér bárány, így nem nehéz megtalálnunk majd a közös hangot, azt hiszem.
Mikor aztán már kellően kiszórakozta magát azon, hogy most én szorulok segítségre, és ő lehet aki az észt osztogatja, akkor már kezdtünk ráhangolódni arra, amiért végül is idejöttem.
- Igen az az „üzletember”, igen. – bólintottam mikor végre eljátszotta, hogy felismerte a nevet, amiről biztos voltam, hogy már találkozott és akár dolgozott is neki.
Az, hogy hallott a buliról, az cseppet sem lepett meg, hiszen pont ezért kerestem fel őt, mert ilyen volumenű dologba biztos voltam, hogy megpróbálták bevonni, és még abban sem lehettem biztos, hogy nem sikerült, de hát aki nem kockáztat, nem is nyer.
- Vittek mindent: nyakláncot gyémántberakással, hozzávaló fülbevalókat, gyűrűket, órákat és jó pár aranyrudat, amibe stílusosan Lockmaier képe volt beleöntve. – vigyorodtam el. – Gondolom ez volt a legnagyobb fogás, bár valószínűleg már be is öntötték, ha jók a kapcsolataik. De, ha be tudtak törni a nagy emberhez, akkor ez nem hiszem, hogy gondot okozna a tolvajoknak. – vontam meg a vállam. – Nyomot nem hagytak, valószínűleg kulccsal jutottak be és a riasztót precízen kiiktatták, ami jó szakemberre utal. – avattam be kis hezitálás után a részletekbe, mert ezzel nagy kockázatot vállaltam tényleg., mert ha King megtudja, hogy kiadtam egy tolvajnak a belső infókat akkor nekem végem. – Akkor törtek be, mikor Lockmaier egy fogadáson volt, a személyzet semmit nem vett észre az egészből, ők egy külön épületben vannak elszállásolva. Az őröket elkábították, ahogy a kutyákat is. – fejezem be, amit eddig megtudtam.
A kérdése persze jogos, de erre pontosan én sem tudom a választ.
- Néha, ha sok a megoldatlan ügy, a főnököm szeret dolgoztatni és kölcsön adni más osztályokhoz, így nyertem meg magamnak ezt is. – húztam el a számat. – Na, tudsz segíteni? – néztem rá kérdőn.