Lovarda

Hallottam, hogy a lovardánál lesz késő este a mai meccs. Jó hely, elég nagy is, meg a zsaruk se nagyon jönnek ide morogni. A lovarda tulaja meg persze benne van az üzletben, rajongó és részesedést is kap. Szóval nem kell tartani okvetetlenkedő alkalmazottaktól se, akiket fel kell szeletelni, mielőtt még hívnák a zsarukat. Ezért is szeretjük ezt a helyet mi is.
Már egy ideje figyeltem, hogy elég brutál kocsihangok zengenek az éjszakában, nem akármilyen csotrogánya lehet itt valakinek... Nah mindegy, nem az én dolgom, én még az utolsó edzés előkészületeivel voltam elfoglalva, mielőtt felmászok a ringbe. Márpedig ez a művelet sok precizitást igényel, hiszen...
- Hústorony!!!
Francba. Ez Ernie, a kis takonypóc szervező hangja. Felálltam elnyomva egy szomorú grimaszt és odaballagtam a csávóhoz. Egy nálam vagy két-három fejjel alacsonyabb, borostás képű, vörhenyes hajú, cingár pasas mellett állt a mexikói. Én csak kihúztam, meg visszapattintottam a birkózó göncöm két pántját, biccentve feléjük.

Ernie, vagyis Ernesto Gurrera, savanyúan vigyorgott rám:
- Ez itt egy új fiú. Orosz. Kalmár néven fog bunyózni. Mutkó - ismertette velem az alapokat. - Nekem most fogadni kell az érkező vendégeket, mert az első fecskék már szállingóznak. Vezesd körbe!
- Oké Ernie - sóhajtottam, majd kezet nyújtottam az orosznak.

Magamra sem ismerek! Tényleg eljöttem ide, pedig a hirtelen nyakamba szakadt gazdagság kis híján elvette az eszem, már rögtön az első nap. Luxuskurvákra, meg kokóra akartam költeni a pénzt meg a drága időmet is, aztán valami mégiscsak megmozdult bennem. Úgy látszik, nem volt igaza Kátya néninek, az általános iskolai osztályfőnökömnek, aki kijelentette, hogy belőlem teljesen hiányzik a munkaszerető, szovjet mintapolgár eszmeisége, vagy mi a tököm. De nesze neked Kátya néni, ma munkakeresőben vagyok ivás helyett! Látod látod, nem valami okos dolog ilyen elhamarkodottan elbírálni másokat...
No de lássuk mi is ez a hely. A szívem is kihagyott, amikor megláttam, hogy egy lovardánál lyukadtam ki. Akaratlanul is arra kezdtem el gondolni, hogy ilyen középkori lovagi tornás, egymást lendületből felnyársalós "bunyó" lesz itt, de aztán hamar beleakadtam egy Ernie nevű fazonba, aki felvilágosított. Gyors bemutatkozás után oda is vezetett egy alakhoz, aki...
~Szűr Mária meg a tizenkét apostol! Ki ez a felnagyított nutellásgombóc?!~
- Üdv. - ráztam vele kezet, miután Ernie bemutatott neki. Máris éhező etiópiainak éreztem magam mellette, pedig ő volt a nigger. Ilyenre is csak kevesen képesek! Hirtelen szokatlanul szófukar lettem, amúgy sem szívesen haverkodom a fajtájával, úgyhogy átváltottam gyanakvó megfigyelőbe. Közben párszor végigszánkózott a tekintetem a rengő háj- és izomkötegein, meg a tetoválásain, amik nekem nem sokat mondtak az előéletéről, feltéve ha akartak róla mondani bármit is. A következő gondolatom az volt, hogy ha vele kell ringbe szállnom, jobb ha máris intek neki egy daszvidányát. De már a gondolat is sértette az önérzetem! Én ennél keményebb ötvözet vagyok! Voltak idők, amikor komolyan rettegtek tőlem, bár annak már vagy másfél évtizede. Hiába, a fiatalságom semmilyen szer, vagy tréning nem fogja már visszahozni, erről kár is ábrándoznom. De nem is az a fontos, hogy képes vagyok-e legyőzni a legyőzhetetlent, hanem, hogy megpróbáltam-e, vagy sem.
- Nem gond, ha rágyújtok? - kérdeztem, miközben a nadrágzsebemben kezdtem kotorászni.

Rekedten nevettem:
- Hogyne, tolj csak bagót a képedbe, addig én elkárálom a szabályokat, meg bemutatom az állatkertet - intettem, hogy kövessen. - Na figyu! Elvileg egy-egy este olyan 4-5 meccs van, de mindenkinek csak egy jut, senkit nem érdekelnek a kifáradtan, lassan tántorgó alakok, szóval ne spórolj nagyon az energiával, mindig egyetlen pasast kell lebírnod. Tényleges ring nincs, csak hagynak egy nagyobb szabad teret, amiben csépeljük egymást, a vendégség valamilyen magasabb helyről, itt majd az emeleti erkélyekről bámul és fogad. Annál több esik le neked - mutattam három ujjam összedörzsölésével a pénz nemzetközi jelét - minél jobban csíp a közönség. Ez nem pankráció, senkit nem érdekel, mennyit mutogatsz kifelé. Két dolog számít: az egyik, hogy milyen hosszú a meccs. Imádják a nagy bunyókat, ahol az utolsó pillanatig kérdéses, ki fog nyerni. Szóval ha sokkal jobb vagy az aktuális takonypócnál, akkor is jobban jársz, ha elhúzod a dolgot és játszadozol egy kicsit. A másik: a brutalitás. Törött orrok, vérző sebek, már ránézésre is fájdalmas esések növelik annak az értékét, aki okozta. Legalábbis a publikum szemében. Szabályok nincsenek, vagyis nem sok van. A harc kiütéssel vagy feladással érhet véget. Feladás: térden, vagy fekve, ha nem bírsz felkelni, bal kar a levegőbe emel (kivéve ha törött, akkor lehet jobbal is) és a középső ujjadon kívül az összes kinyújtva. Cselezésre ne használd, mert mindenképpen vége a meccsnek a vereségeddel. A kiütés ájulást, megrokkanást vagy halált takar, bár azért az első a leggyakoribb. Ha az erőd alkalmas ilyesmire esetleg, akkor is: a közönség szent és sérthetetlen, nem dobod közéjük az ellenfeledet, sem semmit ami a kezed ügyébe kerül, értve? Mutáns vagy, szóval ez majd a meccs kezdésnél úgy is el lesz mondva, de ha nem mutkóval kerülsz össze, akkor az erődet nem használhatod. Illetve megteheted, de nem kapsz egy büdös kanyit se és többet nem fognak hívni - vonogatja a vállát. - Van néha egy-két srác, akik emberként bevállalnak mutáns meccset, ahol mehet az erő is. Ha nem vagy nagyon biztos magadban, ezeket ne vállald fel. Azok a fickók nem életunt seggfejek, hidd el...
Visszaértünk a gyülekező helyre, ahol végre fel tudtam kapni a kis szendómat, bemelegítésnek. Fél kiló kenyér, közte vaj, főtt sonka, sajt, paradicsom, szalámi hegyek, paprika, tonhal, saláta, hagyma, fűszerek és másik kézbe egy grill csirke comb, azzal integetve magyaráztam a különböző lehetséges küzdőfelekről:
- Na veled együtt vagyunk ma este nyolcan, vagyis négy meccs lesz - recsegtem. - A sorsolás még nem volt meg. Na az a jó kötésű, fürge gyerek ott, mezítláb és meztelen felsőtesttel, az amerikai zászlós gatyában, az J.J. Thompson. Egy kick boxos. Normál ember. Veszett gyors és ugrál mint a hétszentség, de a bal térde rozzant már némileg, hamar kifekszik, ha eltalálod párszor. Na persze annyira nem egyszerű eltalálni.
Ráböktem egy másik srácra:
- Vicente Delgado, az a kis mexikói a sombreroban, meg lófarokba kötött hajjal. Alacsony, zömök pasi, látod? Na az is ember. Egy boxoló. Kitartó a szakmában, alig lehet kiütni, jól bírja a csapásokat. De jóval több veresége van, mint győzelme. A közönség a kitartását imádja, meg hogy nem adja fel.
Tovább böktem eggyel egy magas, hihetetlenül kigyúrt, de arcra szinte nőiesen csinos, göndör szőke hajú srác felé:
- Paul. Egy német srác, a teljes nevét nem tudom, "Mr. Wonderful" néven versenyez. Egy hiú köcsög, mindenkit lenéz, aki nem árja. A közönség imádja utálni, de tény: a normál emberek közt ő a legnagyobb bajnok most. Mellesleg ha jól tudom kilencszeres világbajnok ketrecharcos. Kiállt már párszor mutánsokkal is. Sohasem vesztett. Tizenkét embert nyírt ki a ringben és kilenc magunk félét gyalult már le. Reménykedj, hogy nem őt kapod.
A következő, aki felé vándorolt a csirkecomb egy középmagas, sebhelyes képű fickó volt, kopaszra borotvált fejjel, de sűrű fekete pofaszakállal. Vállat vontam:
- Sergej Volkov - recsegtem. - Keveset tudok róla, nem régóta versenyez, de eddig nem vesztett. Valahonnan az oroszoktól ette ide a rossebb. Nincsenek hivatalos eredményei, csak annyit mondott magáról, hogy valami börtönbajnok volt odaát, meg valami tetko alapján néhány arrafelé ismerősebb srác beazonosította, hogy lehúzott pár évet a Specnaz kötelékében, szóval valami kommandós volt - vonogattam a vállamat, de úgy nézett ki Kalmárnak ezek az infok eleget mondanak. - Na ennyit az emberekről, a többi már mutáns.
Egy alacsony, de inas, keménynek látszó csajra mutattam barna hajjal és szép, nagy zöld szemekkel, aki egyszerű toppot és rövid nadrágot viselt, a fűzős katonai bakancsokat már lerúgta.
- Anastasia - vigyorodtam el. - Görögből jött és összesen csak kétszer vesztett eddig. Villámháborúnak szokták hívni a helyiek, ami sokat elmond róla. Ernie 150-el haladó verdáját bármikor lehagyja. A képessége a sebesség, na meg persze nagyobb lendület, az nagyobb erő is - nevettem.
Majd az utolsó alak, egy nagy darab, őszes hajú, de legfeljebb negyvenes, elég kigyúrt figurára intettem, akinek a nyakában ott lógott még a dögcédula, terepszínű nadrágot és bakancsokat viselt.
- Acél - recsegtem. - Képes a karjait, meg a lábait színtiszta fémmé változtatni, amivel elég nagyokat ver be bárkinek. Nem egyszerű eset... De a teste sebezhető. Mutáns meccseken kb egyenlő arányban veszít vagy nyer. Volt katona, érti a dolgát.
Betömtem a képembe a csirkecombot és csámcsogva folytattam:
- Meg mi ketten - vigyorogtam. - Menj oda, ahhoz az ajtóhoz ni, ott már megnézheted szerintem kivel sorsoltak össze. Ja igen, ha velem, akkor... sebezhetetlen vagyok - kacsintottam rá. - Éppen ezért vállalok csak mutáns meccseket. Na eredj öcsi, addig én megkajálok.

(Ezzel megadom az esélyt, hogy mit szeretnél, velem, vagy leírsz egy bunyót majd egy kedvedre való NPC-vel )

Miközben begyújtottam a tüdőropit, már meg is kezdődött a körbevezetésem. Különösebb izgatottság nélkül hallgattam a fél hegynyi feka szövegelését, de nem szóltam egy büdös kukkot sem. Csak néha elnyomtam egy iránymutató grimaszt, vagy bólogattam párat. Egyelőre nem osztottam meg vele a trükkjeimet, meg a - nevezzük úgy - technikámat, amivel talán mégis képes lennék túlélni egy meccset. Leginkább kitartó vagyok, az a fajta, aki akkor is felkászálódik még, ha már ki sem lát a vértől. Lehet, ha letépnék a fejem, akkor is szaladgálnék tovább, mint egy csirke. De azért arra mindig ügyelek, hogy a fejem a helyén maradjon. Azt hiszem ez a hosszú élet titka...
Amikor megláttam azt a pofátlanul batár kajamennyiséget, amit ez az alak be akart itt és most termelni, hát nem tudtam eldönteni, hogy éhes lettem-e, vagy inkább a gyomrom fordult egyet-kettőt. Most kivételesen nem érdekelt a potya kaja, belül már elkezdtem magam lelkileg felkészíteni erre az egészre. Azért egy felest benyomnék még most is, de még én is kezdtem belátni, hogy az nekem határozottan nem tenne jót ma. Úgyhogy a gondolataimból igyekeztem is kiradírozni a "szesz" szót a bunyósok bemutatására koncentrálni helyette. Még mindig játszottam a néma kacsát, ami remekül megy nekem, ha józan vagyok. Miután pár sittes balhé miatt többször is magánzárkában kötöttem ki, hamar megtanultam hosszasan nem járatni a szám. Most úgy éreztem, akár az egész estét kibírnám egy mukk nélkül.
Nem akartam azt sem kimutatni a fekának, hogy mennyire megvetem az embereket és legszívesebben ezek közül valamelyiknek tépném ki legszívesebben a szívét. Még a másik ruszkival sem lennék barátibb, hiába a közös szülőföld és a büntetett előélet.
Majd jött két mutáns, rögtön az elején egy "harci tyúk". Sosem nagyon értettem, a nők miért nem a lábas mögött vannak ilyenkor, mit kell nekik beleütni az orrukat a férfiak dolgába? Na persze ki bírna a seggén maradni, ha valami cseszett jó képességű mutáns lenne... valahol ezt is megértem. De mégis, nőkkel valamiért nem szeretek verekedni, nem az én világom. Az olyanok ellen pedig, mint az az Acél, már van egy technikám, hogy ne verje szét fél pillanat alatt a csontjaim. Az én képességem nem egy akkora nagy durranás, majdhogynem csak arra lenne jó, hogy az állatkertben mutogassanak, de plusz két kar bizony sok mindenre jó lehet egy ilyen helyzetben, amire meg két fémkar viszont marhára nem. Végül csak összegeztem magamban a tagokat és a hozzájuk kapott infókat és a problémásabbakhoz máris elkezdtem megoldásokat gyártani fejben. A túravezető "kolléga" képessége fenn akasztotta a torkomon a bagófüstöt, amit igyekeztem nem túl szánalomra méltóan kiköhögni. Na mindent összevetve azt hiszem pont vele nem akarnék összekerülni... Mivel más nem volt hátra, zsebre vágott kezekkel odaballagtam a listához, számban a végét járó cigivel. Meg is volt az ellenfelem: Vicente, a szombrérós arc.
Még mindig nyugodt voltam, mint egy felravatalozott hulla, úgyhogy még kiélveztem a bagó maradékát, majd a csikket a földre dobva vettem egy nagy levegőt és elkezdtem levetkőzni. Na nem pucérra, bár lehet, bedobnának nekem ezért pár dolcsit. Levettem a már eléggé megviselt farmeringem és a cipőm, de a még viseletesebb farmergatyám magamon hagytam. Megropogtattam a kézízületeim és átmozgattam a tagjaimat. Nem vagyok profi, de azt tudom, hogy a legfontosabb ilyenkor, hogy fejben helyén legyenek a dolgok. Elkezdtem magam feltúrázni a saját gondolataimmal.
~Ez csak egy nyomorult ember. Egy ostoba mexikói. Nem bírom a latinokat. Főleg ha emberek! Meg fogom ölni, meg kell ölnöm! A Testvériségnél is tuti jó pont volna... Mostantól minden embert itt fogom kicsinálni és a nevüket felvarratom az oldalamra. Akár készíthetitek is a tetováló pisztolyt!~
Nem is tudom, mennyi idő telt el, talán már egy meccs lemehetett, de egyáltalán nem figyeltem most semmi másra. Aztán fel is konferáltak minket. Hallottam a nevem, de arra sem igazán figyeltem már oda. Most már csak a mexikóit láttam magam előtt, szinte a bőrömön éreztem az izzadó bőrét, láttam a sötét szemeit és a sebeiből folyó, fémszagú vért. Éhesebb lettem, mint amikor a Nutellásgombóc a csirkecombbal hadonászott! Az állkapcsom is összeszorult, amikor szemtől szembe kerültem az ellenfelemmel: a húsát akartam tépni a fogaimmal! Alig bírtam ki azt a kevés időt, amíg megkondult a harang és megkezdődött a meccs...
Próbáltam nem rögtön letámadni, takarékoskodnom kellett az erőmmel, hiszen nem voltam épp a legjobb kondiban. A mexikói pont úgy jött, ahogy egy boxolónak kellett jönnie. Látszott rajta, hogy mindig tudja, mikor van helyzet, mikor kell ütni és mikor kell védekezni. Én nem vagyok boxoló, úgyhogy be is kaptam az öklét a bal arcfelembe. Meg sem kottyant. Mentem előre és én is ütöttem, hogy lássam, mi a nyitja a dolognak. Jobbkezes volt én viszont kétkezes vagyok, vagy mi. Megpróbáltam félrevezetni és egy ideig csak jobb horgokat adtam neki, aztán egy váratlan pillanatban akkorát kapott a bal öklömtől, hogy fel is szakadt a bőr a jobb szeme alatt. Persze erre beindult és kiosztott nekem egy sorozatot, amit csak részben sikerült hárítanom. Aztán hamar eljött a pont, amikor felhagytunk a szabályos boxolgatással és kezdett valódi bunyóba átmenni az egész. Én untam meg először az öklözést és megpróbáltam a lábammal kirántani alóla a talajt, de észnél volt és nem esett el, viszont megtántorodott kissé. Több se kellett nekem, megint a fejére mentem és egy gyors sorozatot lőttem a képébe az ökleimmel. Nem tudtam, hol ér a következő csapás, így a fejemet védtem, mire ő jól gyomron vágott. Fájt, mint az istennyila, de ez csak még jobban felpaprikázott. Megint nekiestem és most én mentem a gyomrának, de én a térdemmel. Utána rögtön el is kezdtem csépelni a fejét, mire kihátrált és hasonló módon támadott vissza. Éreztem, hogy elkezd megdagadni a bal arcom és a szemöldököm környékéről vér kezdett végigfolyni az arcomon. Oda sem figyeltem rá, csakis a következő támadásra bírtam koncentrálni! Odaléptem hozzá és jól oldalba rúgtam, majd az egyik karommal elkaptam a nyakát és magamhoz rántottam, a szabad öklömmel pedig elkezdtem szétverni a gyomra környékét. Annyira bevadultam, ahogy az én kezem is elkezdett irdatlanul fájni: még erősebben kezdtem ütni az ürgét! De csak nem esett össze, megint kitúrta valahogy magát a kezeim közül és irdatlan nagyokat vert a húsomba viszonzásképp. Hátra is tántorodtam és éreztem, hogy az orromból is folyik már a vér, a bordáim meg veszettül szúrnak. De már rég nem érdekelt, hogy milyen állapotban végzem, én csak mentem és próbálkoztam. Aztán megint próbálkoztam. Hol az egyikünk került kutyaszorítóba, hol a másikunk. Már ő is elég kókadtul nézett ki, de én is tudtam már, hogy a fél testemet ellepi az izzadsággal kevert, véres trutymó. De én le akartam nyomni ezt a görényt, le a földre!! Megint nekimentem, ütöttem-vertem, próbáltam elgáncsolni és közben bevállaltam minden tőle kapott ütést, csak hogy kifeküdjön végre! És siker, végre lement a földre!! Rávetettem magam, mint egy őrült és először teljes erőből beletérdeltem a képébe, aztán megpróbáltam valahogy kivonni a kezeit az üzemből, hogy szétüthessem azt a napbarnított pofáját! Ő közben rátalált a tökeimre és ott kezdett el próbálkozni. Na ez teljesen kivágta nálam a biztosítékot! Lefejeltem, így a feje visszacsuklott a földre egy pillanatra. Nem tudom már mi járt a fejemben - leginkább a vérgőzös köd - de egy hirtelen elgondolásból a képébe hajoltam és a fogaim közé vettem az orrát. Úgy haraptam rá, mint aki szájzárat kapott. A nyakizmaim is megfeszültek, ahogy minden erőmmel egy pontjára koncentráltam. A farkam végre elengedte, az orra viszont a fogaim közt maradt. Leharaptam az orrát! Ordítozott, mint egy szülő nő, de nem értettem, mert spanyolul karattyolt valamit. Pokolian szédültem már és tudtam, ha most nem verem le, a következő támadását nem fogom kibírni. Számban az orrával ziháltam, majd bevettem a húsdarabot a számba és elkezdtem megrágni, amíg ő néhány pillanatig a bajával volt elfoglalva. Végül nehezen és forgó gyomorral, de lenyeltem a rágós húst. Hulla fáradtan állítottam be az öklöm egy újabb pofonra, aztán a csurig véres képébe belevertem egyet, kettőt, hármat. Majd leszálltam róla és a torkánál fogva kezdtem el húzni a földön. Úgy tűnt, teljesen elmentek neki otthonról, nem bírta még összekapni magát. Pedig ha tudná, hogy az ájulás határán járok... Ránéztem egy pillanatra a körülöttünk lévő emberekre, bár már alig láttam ki a fejemből. Egyre nehezebben vettem a levegőt, a rengeteg bagó, meg a múltbéli TBC-m miatt már minden korty levegőért fél perceket kellett zihálnom. Végül összeszedtem magam és az időközben újból felkászálódó, támolygó ürgébe nekifutásból beletoltam egy utolsó ökölcsapás- és rúgás sorozatot. Az teljesen kiterült, én pedig imbolyogva álltam egy helyben és vártam, hogy feladja-e, vagy sem. Nem nagyon jelzett semmit sem, csak vérzett, mint egy megszúrt disznó. Lehet, hogy elájult? Vagy meghalt? Én már semmit nem voltam hajlandó csinálni, csak vártam, hogy valaki más megállapítsa, végetért-e a meccs, vagy sem.

(végül sorsolással választottam ellenfelet )

Hátra dőlve, érdeklődéssel figyeltem a meccseket, jó megnézni, milyen formában vannak az állandó ellenfelek, meg... Áh, kit akarok átverni? Imádom a jó kis bunyókat, meg a péppé vert pofákat, na! Az első meccs érdekes párosítást hozott. J. J. Thompson vs Sergej Volkov. Döbbenet gyorsan lezavarták a bunyót, az orosz kis híján kicsinálta a kick boxost. Brutális egy alak ez a fickó, ahogy néztem eltörte J. J. térdkalácsát, de a gégéje biztosan megzúzódott mikor rátaposott az a barom. Hmm... Szimpatikus gyerek! - vigyorogtam szélesen.
Második harc. Kalmár vs Delgado. Na lássuk mit tud az új fiú. Alapvetően szerintem semmilyen harcművészetet nem űz a pasas, egyszerűen a hosszú évek és a rengeteg bunyó kupálta ki valamelyest, mondjuk, hogy gyakorlott inkább, mint technikás. Kemény adok-kapokba ment bele a mexikóival, akit persze korlátoz a saját technikája, boxolóként sosem használja a lábát, amit Kalmár egy idő után észrevett és élt is az előnyével. Aztán a meccs kezdett eldurvulni, a vége felé már egy kisebb mészárszékre hasonlított a látvány. Még én is elismerően csettintettem, amikor Kalmár leharapta a déli srác orrát a helyéről, a közönség meg extázisban tombolt. A végére a latin kiterült teljesen, Ernie odarohant, majd kihirdette győztesnek az oroszt. Hi, ez ahogy nézem ma a komcsik világnapja nálunk Sergej és Kalmár győzelme után. A vörhenyes hajú, borostás újonc viadorunk egyszerűen lerogyott mellém, még mindig zihálva. Megveregettem a vállát:
- Ez igen öregem! Neked még lehet itt jövőd, ha mindig ilyen kemény vagy - vigyorogtam. - Persze a végén úgyis odaadnak majd Paulnak - biccentettem a német felé - és az a szart is kiveri belőled, de addig megszedheted magad - biztattam vidáman. Újabb falatokat kezdtem a pocimba pakolni, amikor Ernie elüvöltötte magát:
- HÖLGYEIM ÉS URAIM! KÖVETKEZZÉK: ACÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉL! A MAI ESTÉN IGYEKSZIK ELHÓDÍTANI AZ ÖNÖK SZERETETÉT ÉS KIVÍVNI MINDENKI TISZTELETÉT, ÍGY ÉRKEZZEN A KIHÍVOTT IS, HÚÚÚÚÚÚÚÚSTOROOOOOOONY!!!
Vállat vonva felálltam és besétáltam a ringbe, hátrahagyva a szendvicsem maradékát. Szembe álltam a volt katonával és rávigyorogtam. Tiszta ideg volt, fújtatott mint egy gőzmozdony, már most nekem akart rohanni ez látszott rajta. Na, akkor gyere idióta...
Acél átalakított karjai veszett sorozatba kezdtek a hasamon. Zsírpárnáim táncoltak ugyan a lendülettől, de, bár azért őszintén bevallva tompán fájt, csak karba font kezekkel, vigyorogva néztem, ahogy szenved. Végül eluntam a dolgot párperc után és egy kalapácsütést zúdítottam a homlokára. Lepadlózott, de felpattant, majd megint nekem rontott és minden erejét beleadva ágyékon rúgott. Kb egy atombomba robbant a combjaim között, igaz ebből ő csak annyit láthatott, hogy összevontam a szemöldököm. Felmordultam és medveölelésben magamhoz rántottam, hiába csépelt ezerrel és elkezdtem kicsit megropogtatni a zsírpárnáim közé zárva a bukott kommandóst. Mikor már éreztem, hogy fárad fogást váltottam, a nyakát kaptam meg, majd megpörgetve elhajítottam, hogy a taknyán csúszott a többi bunyós elé. Nehézkesen rázogatta a fejét, miközben talpra küszködte magát, aztán mint valami rakéta rontott nekem és páros talppal a mellemnek ugrott. Utána a földre zuhant anélkül, hogy a centit is mozdultam volna tőle. Na eleget játszott, most én jövök. Ami kifért a csövön, nekiálltam megtiporni a földön, telitalpas rúgásokkal marasztaltam a talajon, míg vérben úszott a szemöldökétől a hasáig mindenhol. Láttam, hogy fel akarja adni, úgyhogy biztos ami biztos eltörtem az alkarját, hogy ne emelgesse. Végül, amint megéreztem újra a tömegvonzás erejét, így már kb nyolc mázsás súllyal ráálltam a heréire. Nyüszített, mint akit herélnek... nos... na jó, ez hülye példa, hisz pont az történt. A végére mindenesetre elájult. Magasba emelt ököllel körbe fordultam, dobtam pár csókot a közönségből a legszebb bigéknek, aztán visszazökkentem az új fiú mellé.
- Még hátra van a főmeccs, Villámháború és Mr Wonderfull. Utóbbi meg fogja nyerni, ide a rozsdás bökőt, ha nem - nevettem. - Ja a kifizetések az uccsó meccs után, Ernienél esedékesek. Tülekedni nem kell, mindenki megkapja a bérét - kacsintottam és nekiálltam betermelni a maradék szenyámat.

Évek óta nem éreztem ilyen szinten kimerültnek magam, mint most. Úgyhogy amikor végül engem kiáltottak ki győztesnek, igazán örülni sem tudtam neki. Nem tudtam azzal sem sokat kezdeni, hogy tombolt körülöttem a csőcselék... akarom mondani a nézők. Ilyenkor biztos majomkodni kell nekik valamit, mint egy sztár, de én az ilyenekhez nem értek. Még.
Mivel azt sem tudtam, hogy most aztán merre-hova, ezért megvártam, amíg kikísérnek a ringből. Pont a hegyomlás feka mellé ültettek le. Én még mindig alig kaptam levegőt és a verejtékes, véres dzsuvától a testemen inkább éreztem magam meztelencsigának, mint valami emberszabásúbb lénynek. Egy vállveregetést követően kaptam némi dicséretet, na meg persze fenyegetést is, nehogy elbízzam magam. Még mindig nem tudtam annyi levegőt kipréselni a tüdőmből, hogy mondhassak is valamit, úgyhogy csak kókadtan bólogattam párat. Majd jött is az újabb menet: a Bádogembert sorsolták össze Nutellásgombóccal. Nem mondom, hogy közönyt éreztem volna a meccs iránt, de eleinte inkább azzal voltam elfoglalva, hogy kikaparjam az arcom az összefüggő vérmaszlagból és megtaláljam azt az ülő pozíciót, amiben a lehető legkevesebb csontom akart ordítva kiugrani a helyéről. Miután ez is meglett, elkezdtem figyelni a meccset.
Nem is tudom, mire számítottam azok után, hogy a feka gyerek megmondta nekem a meccs előtt: sebezhetetlen. Minden pillanatban csak azt tudtam a fejemben ismételgetni, hogy "Aszentségit, ez tényleg sebezhetetlen!". Egy dolog halál biztos volt, hogy nyers erővel nem lehet kifektetni ezt az ürgét! A Bádogembernek tövig beletört a bicskája a feladatba, öröm volt nézni, hogy az ilyen mutánsok is tudnak sírva fetrengeni a földön. Párszor fel is röhögtem megfáradt, rekedt hangomon. A közönség majd megveszett körülöttem és kezdtem már kapisgálni, hogy ezt az egészet legalább annyira kell kifelé csinálni, mint befelé. Engem csak az ellenség érdekelt, ha nem lett volna itt egy szál ember sem, akkor is így mentem volna neki. Ez a fickó tényleg élvezetből is csinálhatja ezt, talán nem is annyira haragból, vagy csak a zsetonért. De hát nincs mit ezen ennyit agyalni, ő profi, én meg most szédelegtem ide az utcáról. És azért én sem szégyenkezhetek!
- Elismerésem, remek fémhulladékot csináltál abból ott. - böktem az időközben felkanalazott ellenfél felé. - Jön a náci meg a harci tyúk? Na arra kíváncsi leszek! - köptem magam elé egy adag felgyülemlett vért, majd magam előtt összefont karokkal dőltem hátra a helyemen. Amíg tartott a rövid szünet, kérdeztem még párat Hústorony barátunktól, mivel végre megint kaptam levegőt. - És volt már olyan, hogy megvertek? Vagy te csak azért bunyózol, hogy garantáltan lerontsd a másik győzelmi statisztikáit? - húzódott egy felemás vigyorra a helyenként már erősen megdagadt, vérző arcom.

Felröhögtem Kalmár szavaira, a szenyámmal birkózva:
- Áh, Acél kiheveri - legyintettem. - Most nem verték szét először, mindig összekaparja magát az a barom. Egyébként tuti, hogy engem is ki lehet ütni. Mindenkit ki lehet, tökéletes nincs. Ezt már megtanultam. De utoljára még emberként feküdtem ki - vontam vállat. - Nem tudom. Lehet, hogy Paul ki tudna ütni. Ő a maximum, amit egy normál ember csak jelenthet, ezért is imádják sokan. Hiába a nagy mutáns készségek, ő megmutatja, hogy semmi se jobb a régi modellnél... na figyeld csak, érkezik is! Ebből a felvezetőből mi se maradunk ki, azt hiszem -vigyorogtam. - Ja! Ne hagyd, hogy felhúzzon, már nem bunyózhatsz ma - intettem megpakolva a vállát.
És akkor megérkezett a náci, ahogy Kalmár jellemezte. Jobb felkarján a horogkereszt, a balon az SS rúnák, a nyakában kis fémmedálként lóg a vaskereszt, egy szál fekete rövidgatya lángnyelvekkel és egy felirattal, hogy azt mondja: "Meine Ehre heisst Treue"*. Kihívóan mozgatta meg mindenki felé az izmait, majd vigyorogva felénk bökött:
- Azok ott - kezdte a mikrofonba gunyorosan, - állítólag az emberi faj új nemzedéke. Egy.. "fejlettebb" evolúciós lépcsőfok! Nézzétek meg őket jó emberek! Igazi emberek, hozzátok most, testvéreimhez! Az egyik egy féltonnás zsírhegy, aki csak zabálni képes. Mondhatom nagy jövő, mi? Vagy a másik, a borostás csöves, a szakadt hajléktalan, aki idetolja a képét és állatként verekszik egy pofa vodkáért. Nem barátaim! Ezek a férgek nem többek az embernél. Sokkal kevesebbek! Visszatértek az állatvilágba, ocsmány kis csótányok csupán. És a csótányokat... eltapossa az ember! Ilyen jövőt akarunk? Zsírhegyeket mindenhol? Reménytelen, értéktelen alakokat, akik csak szlopálni, meg céltalan lődörögni képesek? Ugyan dehogy! De nem kell aggódni, ezeknek mindig meg lehet újra nyitni a gázkamrákat! Íme, ez - int végig kidolgozott izmain - az ember! Ott pedig láthatóak a genetikai hulladékok - bökött felénk.
Én már csak legyintve, egy halvány vigyorral hallgattam, sokszor volt már szerencsém Paul szónoklataihoz. A közönség szereti, na. Közben megérkezett mögötte Villámháború is, a harc nemsoká kezdődik. Kalmár felé vigyorogtam:
- A csajnak nincs esélye, a náci szarrá fogja verni - csóváltam a fejemet. - Az, hogy mutáns, ez ellen kevés lesz.

- Nem vagyok egy szerénykedős fajta, de azért itt és most megmondom neked, hogy nem akarnék még veled bunyózni. - röhögtem egyet, aztán folytattam is. - De még ha nem is nézel ki belőlem sokat, egyszer eljön az a nap, amikor le foglak tudni verni! - böktem meg azt a terjedelmes mellkasát. Nem voltam egészen biztos benne, hogy amit mondtam, azt komolyan is gondoltam, de mindegy. Ha tényleg van mód kifektetni, akkor azt én is megtalálhatom, még akkor is, ha ebből az egész kicseszett mezőnyből én vagyok erre a legesélytelenebb.
- Pfhejj, de nem bírom én a fajtáját az ilyeneknek! - kommentáltam a náci bevonulását. Számtalan okom volt őt utálni, amit nem tudtam most figyelmen kívül hagyni. A gondolatok csak feltörtek az agyamból, mint a talajvíz. Egyrészt ember volt, nyilvánvaló nagyképűséggel. Ilyenekből termett már egy pár az idők alatt és annak sosem lett jó vége! A másik ok, amiért gyűlöltem, az az, hogy német az ipse. Nem érdekel, hogy haladni kéne a korral és hogy a németek már csak megszelídített pincsik, Berlin pedig a buzik fővárosa, akkor sem tudom elfelejteni a náciknak azt a sok szemétséget, amit a népemmel tettek! Valószínűleg ha akkor éltem volna és az útjukba kerülök, engem is pont úgy tapostak volna el, mint egy férget. Apám és a nagyapám sokat meséltek a Nagy Honvédő Háborúról és arról, hogy hány rokonom halt meg a fronton, vagy valamelyik haláltáborban. Emberevő állatoknak mutatták be őket nekem, akik csecsemőket vágtak falhoz és nőket daraboltak fel a laborjaikban. Nagyapám már azt is végtelenül szégyenletesnek tartotta, hogy a nácik csontjaival van teleszemetelve a mi dicső földünk. Mindig is úgy gondoltam rájuk, mint egy gyalázatos népségre, akiknek valami komoly becsípődésük lehet, ha ilyen marhaságokban tudnak hinni, hogy ők akár egy ujjhossznyival is jobbak, mint a szlávok. Nem is tudom, hogy vitt rá a lélek a rács mögött, hogy akár egy percig is szimpatizáljak a neonácikkal. Valami komoly gond lehetett velem akkoriban...
És erre tessék, itt is van ez a Paul gyerek, akinek már csak a rohambili hiányzott a fejéről. Amint megszólalt és felém dobott pár célozgatást, a kezeim maguktól szorultak ökölbe, ahogy a combjaimon próbáltam pihentetni őket. Aztán szépen sorban a többi izmom is megfeszült a dühtől és én úgy meredtem erre a fasiszta baromállatra, mintha képes lennék a nézésemmel lyukat fúrni a fejébe, hogy jól kifolyhasson az agya. Már éreztem a lábamban, hogy menten felpattanok innen és leszarva ezt az egész estét, kinyitom a számat és fröcsögő személyeskedésbe kezdek. Nem is nagyon tudtam már Hústoronyra figyelni, csak ezt a beképzelt friccet bámultam és próbáltam a seggemen maradni.
~Gázkamra, mi?! Mi meg sok szeretettel várjuk vissza a fajtádat a bányáinkba! Hogy rohadnál meg, te agymosott, Führerkövető zombi!!!~
Nem bírtam tovább, ezen a ponton lekapcsolt az agyam. Felpattantam a helyemről és még mielőtt felkonferálhatták volna a csajt is, berontottam a harctérre és rávetettem magam erre a germán fattyúra! Lendületből rúgtam oldalba és oroszul ordítozva kezdtem el csépelni a fejét, amikor...

Megdöbbenésemre Kalmár, mint akit ágyúból lőttek ki pattan fel mellőlem és valamit talán oroszul üvöltözve neki szakadt a meglepett németnek. Paul sebesen vágta a hátára magát, talpát nekifeszítve Kalmár gyomrának, így egyszerűen áthajítva maga felett. Hatalmasat nyekkent az orosz. Nyögve fordult hasra és kezdett felemelkedni, de eddigre az ember már megemelte a súlypontját és fordulatból úgy rúgta sarokkal képen, hogy idáig hallottam a fogak recsegését. Rögtön visszafordult a hátára új sütetű haverunk. Paul felpattant, majd izomból taposott a ruszki képébe, előre hajolva sziszegte:
- Na mi van?! Nem tetszik?! Nyalogasd szépen, kutyuska!
Gyanítom most sikerült kivernie a biztosítékot végleg a vörös borostás fószernél, mert egyszerűen egy polipcsápot, vagy valami olyasmit növesztett a vállából és azt rácsavarva Mr Wonderfull bokájára elég messze dobta el magától. Nagyot nyekkent az árja, de már lökte is talpra magát és nekifutásból talpalt a már jóval lassabb Kalmárba, hogy az nekirepült a karám falának és fájdalmasan csúszott a talajra. Épp igyekezett levegőt szerezni, mikor az arcába térdelt ellenfele, lezárva előtte a tudatukon lévők boldogtalan világát. Na igen, olyan legfeljebb a filmekben van, hogy valaki egy állcsúcsrúgás után még talpon marad. Ja igen, meg én, de az más eset...
Visszadobták páran mellém az idióta ruszkit, kis pihit hagytam neki, aztán szereztem egy vödör vizet és nyakon borítottam. Köpködte rendesen, gondolom nem ez a kedvenc itala. Közben Paul már ki is ütötte Villámháborút a tényleges meccsén. Kicsit izzadt volt, de más baja nem esett szokás szerint. Megvártam míg abbahagyja az orosz a köhögést, aztán röhögve megveregettem a hátát:
- Öcsém, neked hiába magyarázok? - érdeklődtem. - Remélem a saját károdból legalább tanultál. Paul kihívásához nagyon sokat kéne még fejlődnöd. Az a srác sokkal jobb mint a mutánsok háromnegyede! Örülhetsz, hogy ennyivel megúsztad - csóváltam a fejemet. - Mondtam, hogy ne hagyd felhúzni magad. Minek ugrottál a torkának?

Az agyam valami lila ködben úszhatott, amikor nekimentem a németnek. Tényleg semmi nem érdekelt, csak hogy jól hazaverjem, vagy legalább belé köthessek. Nem bírtam hallgatni a szövegelését, nem bírtam nézni azt az önelégült pofáját! De az első visszatámadása után kezdett már leesni, hogy ezt tényleg nagyon kemény fából faraghatták, b@sszameg! Az amúgy is megdolgozott gyomrom környékére még kaptam egy újabb ütést, majd úgy tűnt, a fogaim is el fogom hullajtani rögvest. Tele lett a szám vérrel és lehet, hogy tényleg meg is ritkult a fogsorom, de erre is tettem. Majd kipótolom fémből, mint a sittes haverjaim. Aztán ahogy az amúgy is széteső félben lévő képembe taposott az árjája, a talajt kezdtem kaparni az iszonyatos fájdalomtól. Lehet, az agyamba is beszivárgott már a vér, mert most már minden létező házirendre tettem és bevetettem a képességem is. Majd alig telhetett el néhány pillanat, jött a megtorlás és minden ellenállásom ellenére végleg véget ért a szereplésem mára....

Fogalmam sincs, mikor, de aztán magamhoz tértem. Valaki leönthetett vízzel, mert épp vizet köpködtem. A fejem olyan szinten használhatatlan volt már, hogy úgy nagyjából egyetlen részét sem bírtam menetrendszerű működésre bírni. Kissé előrehajoltam a vergődés közben és egy jó adag vér buggyant ki a számon, meg az egyik fogam. A széjjelvert testem már reszketett a fájdalomtól és a kimerültségtől, nem is értem, miért kellett engem magamhoz téríteni?!
- B'meg... job tvoju máty! - káromkodtam egy sort, miután az agyam eléggé helyreállt ahhoz, hogy megint tudjon ilyen mélyenszántó gondolatokat termelni. Az állkapcsom is lehet, hogy eltört, vagy legalábbis megrepedhetett, mert a számat alig bírtam mozgatni és majd behugyáltam, úgy fájt. Mindez nem is érdekelt volna, ha nem fájt volna még az összes többi testrészem is úgy, mint akin átment a kombájn.
- Gy...gyűlölöm azt a seggfejet! - küzdöttem meg minden szóért és nem voltam benne biztos, hogy ma már nem fogok többször elájulni, de azért amíg még lehetett, odamutattam a náci felé a középső ujjamat, majd egy olyasmi kézmozdulatot tettem a nyakam előtt, mintha el akarnám vágni a torkát. Ez a mi köreinkben gyakran használt fenyegető jelzés, de még ha röhögött is, akár készpénznek is vehette, hogy egyszer még tényleg elnyiszálom a gigáját. Lehet, hogy nem a küzdőtéren, hanem egy sötét kapualjban, de valahol biztos, hogy bevasalom rajta az ígéretem...
- Ki kell tudnom nyírni ezt a rohadékot! Addig nem kaparhatnak el, amíg nem ölöm meg! - tettem máris fogadalmat a nagy darab néger mellett vergődve. Közben egy spontán mozdulattal a lábam közé nyúltam és valamivel nyugodtabb lettem, amint felfogtam, hogy ott legalább minden a helyén maradt.

- Higgadj már le, ember! - ráztam meg a vállát és üvöltöttem ezzel szinkronban a képébe. - Nem Paul itt az egyetlen, aki jobb nálad, de ő mindenkinél jobb baszki. Térj már magadhoz!
Megvártam, amíg valamelyest tisztul a tekintete, ha ez nem akart bekövetkezni, akkor belenyomtam a búráját egy újabb vödör vízbe. Ha kell jó pár alkalommal...
- Eszednél vagy végre ruszki? - morogtam. - Helyes, mert utoljára húztam ki a segged a szarból, vili? Ezt is csak egyszer fogom elmesélni, úgyhogy hegyezd a füledet, főleg ha tényleg rá akarsz pályázni Paulra. Az a fickó: bajnok. Te meg most kezdtél! Aki kilencszer nyer ketrecharcban vb-t, az annyit tesz: több harcművészeti ágban is jeleskedik. Megmondtam: több mutánst is hazavágott már. Itt főleg fizikai készségű mutanoidok harcolnak. Ez a fickó pedig van annyira jó, hogy a tudása és a tapasztalata kiegyenlítse ezeket. Megfeszülhetsz, akkor se tudsz győzni ellene - ráztam a fejem. - Baromira fel kéne készülnöd belőle, fizikailag meg belerázódni ebbe az egészbe, ha ezt komolyan gondolnád tesó. Itt jelenleg csak én lennék ellenfél a nácinak, más nem. Húzd meg magad és felejtsd el a nagy vadat! - tanácsoltam, majd felé nyújtottam egy üveg sort:
- Nesze, mosd ki a szád - vigyorogtam. - Mindjárt osztják a zsetont, gyere!

Oda se bagóztam arra, amit hadovált, a fülemen bement de az eszem azzal a lendülettel rugdalta is arrébb. Helyette csak azon kattogtam, hogy hazáig követem ezt az árja mocskot és egy gyors mozdulattal kinyesem a gégéjét, amikor nem számít rá. Szerettem volna ezt a szimpatikus kis filmet többször is végigmozizni a lelki szemeim előtt, de a rohadásba is, mi történt?! Hát a néger beletolta a képem a vízbe! Megint levegőért kellett küzdenem, amit így zsinórban huszadjára baromira untam már. Dühödten néztem a feka visszataszító képébe. Erre a napra több ordítást már nem bírt el az elhordott tüdőm, úgyhogy kénytelen voltam kussban meghallgatni az újabb adag prédikációt.
- Jól van na. - morgolódva vetettem oda neki, ahogy elvettem tőle a sört és nagy lendülettel beleittam. A fele melléfolyt, de kit érdekelt, letöröltem a felesleget a képemről. - De ha addig élek is, kinyírom ezt a görényt! Ki kell nyírnom a mutánsokért, érted? Meg magamért! - kezdtem összeszámolni az indokokat. - Meg akkor már az oroszokért is. - jutott eszembe még egy így hirtelenjében. Amikor eljött az idő, hogy zsebre tegyük a kesst, felálltam. Próbáltam az agyamból kizárni a minden irányból belém hasító fájdalmat és amennyire csak bírtam, büszkén próbáltam vonulni. Aztán abba kezdtem bele, ami most a legnehezebben ment: a gondolkodásba. Miután ez megvolt, meg is osztottam a feketével, hogy mire jutottam.
- Nekem kell valaki, aki ki tud kupálni. - közöltem egyszerűen. - Doppingolni ér? - jött aztán egy újabb ötlet, amit be is dobtam. - Telenyomom az ereim mindenféle remek vegyszerrel és újra olyan leszek, mint húsz évesen. Nekem már úgy is mindegy, kokózok, füvezek, vagy valami mást tolok magamba... lényegtelen. - vonogattam a vállam és ebben a pillanatban az sem boldogított, hogy hamarosan pénz áll a házhoz. Még mindig csak a németre bírtam gondolni.

Sóhajtva hallgattam az idiótát, miközben battyogtunk a pénzünkért. Megvontam széles vállaimat:
- Ér hát doopingolni, csak mi a rossebbre mész vele öreg? - érdeklődtem. - Paul nem azért kemény, mert utolérhetetlen izmai vannak. Egyrészt minden téren nagyon jó. Másrészt meg és ezt ne felejtsd el: baromi képzett. Ezt pedig az itt előforduló mutáns erők többségével nem igazán lehet kiegyenlíteni. Paul baromi jó. A legtöbben helyileg jók. Edzhetnének. Akár én is edzhetnélek. De a lényeg: telenyomhatod magad akármilyen szarral apafej, ha nem ismered ki Pault és nem hozod fel fizikailag magadat, akkor bele fog gyalulni a talajba. Ez nem két napos project baszki, még ha sikerül is, HA sikerül is, nagyon nehéz dolgod lesz.
Odaértünk Ernihez, aki mindkettőnket vastagon kifizetett. Kalmárnak egy ezrest adott, majd még egyet, csupa százasokban persze minden.
- Jó meccs volt - ismerte el. - A bónusz az az orrleharapós mutatványért. Kemény vagy. De ha még egyszer bunyón kívül felrohansz, most közlöm: az lesz az utolsó estéd, több meccset utána nem kapsz, értve vagyok?! Ha kicsit kikupálódsz és bizonyítasz nekünk, hogy értékes vagy a közönség szemében is, akkor és csak akkor majd megverekedhetsz Paullal.
Ahogy visszafelé ballagtunk barátian megveregettem az orosz vállát:
- Amúgy meg ne pörögj, itt mindenki bizonyos szintig szerepet játszik a közönség felé - meséltem. - Mindenkinek van egy felépített arca a ringben. Paul se biztos, hogy ekkora neonáci. Lehet, hogy valamivel kisebb - próbáltam egy kis humorral oldani a hangulatát.

Akárhogyan is azt akartam magamba verni, hogy csak súlyzózom párszor, bedrogozok és utána röhögve kettétöröm a térdemen azt a Hitlerista barmot, most már én is kezdtem felfogni, hogy ezt legfeljebb csak hallucinálni fogom bírni. Lemondóan intettem egyet az egészre. De rögtön észbe is kaptam.
~A k*rva életbe, nem adom föl már a küszöbön! Ki ez a hobbi náci, hogy máris beszarjak tőle?!~
Amint a kezemben landolt a szép kis summa, meg is acélozódott bennem a vágy, hogy továbbmenjek ezen az úton. Na jó, a náci talán a végállomás lesz, de elverekedem magam addig! A sok dögös zöldhasút közben mint a kártyalapokat, úgy tartottam magam előtt és alig hittem el, hogy tényleg a markomban tartom őket.
~Ennyi pénzért minden nap megkockáztatom a fűbeharapást!~ futott át az agyamon, azzal a köteg pénzt a nadrágom zsebébe tuszkoltam.
- Jól van öreg, te vagy a főnök, vagy mi. - adtam meg magam Ernie-nek és részemről ezzel le volt tudva a bocsánatkérés. El is kezdtünk felszívódni, de nem nyugtatott meg az, amit Hústorony mondott.
- Talán igazad van, nem tudom. - feleltem. - De akkor sem tetszik a pofája. - majd megállítottam egy pillanatra a fekát, a tenyerem ráraktam a mellkasára, ami nagyjából az arcommal volt egy magasságban. Felnéztem azokba a nemnormális színű szemeibe és a tőlem telhető legnagyobb komolysággal kezdtem el beszélni.
- Holnaptól keményen elkezdek edzeni. Lehet, tolok is majd valami szert, hogy jobban menjen, de hát te mondtad, hogy nem gáz az ilyen. Aztán amikor úgy érzem, hogy formába jöttem, megint megkereslek. És akkor szeretném, ha kezelésbe vennél. Perkálok is érte! - tettem fogadalmat magamnak és neki is, mert végre úgy éreztem, látok magam előtt valami célt. A pénz miatt meg nem aggódtam, igaz, tegnap még csöves voltam, ma meg már... na mindegy, hagyjuk. A Testvériségnek kötelessége megszponzorálni az ilyen mutáns becsületbeli ügyeket!

//Játék vége akkor itt lesz a részemről. Köszi szépen, nagyon szórakoztató volt //

Nagy nehezen de végül sikeresen ideértem. A franc se gondolta volna hogy eltévedek majd bunyóba keveredek, de legalább van egy új csinos ismerősöm. Bár az állam még fáj egy kicsit de annyi baj legyen. Leparkoltam szépen a kocsit, bezártam az ajtót, kivettem a csomagtartóból a cuccomat és betotyogtam a parkolóból. Át a főépületen be az istállóba a lovaink hoz. Opale-t megtaláltam ugyan de akiért valójában jöttem sehol sem láttam. Ránéztem az órámra, kissé távol álltam a megbeszélt időponttól. De telefonon sem keresett. Igaz le van merülve...
~Kellemetlen...
Egy ideig álltam ott mint egy szabályos hülye aztán sarkon fordultam és gondoltam megkérdezem az épületbe nem látták e. Indulás előtt azért még széjjel néztem, és egész úton ide-oda kapkodtam a fejem.

Ma egészen korán végeztem az irodámban, így hát végre időt szánhattam egyik kedvelt, gyerekkori időtöltésemre, irány Staten Island és a lovarda! Bár már rájöttem, mekkora oltári hülyeség volt a legutóbbi interjúmban nevén nevezni drága lovacskámat, no meg bevallani, hogy merre is van az a lovarda, így aztán a következő pár hétben nem is lovagolni jöttem, hanem autogrammokat osztogatni, elborult agyú fanokkal bájcsevegni no meg a mutánselleneseket a lehető legfinomabban leszerelni... Hála az égnek akkora sztár még nem vagyok, így hamar találtak más körülrajongni valót, én meg nem potyára kocsikáztam el idáig.
Már lovaglófelszerelésben érkeztem meg a helyszínre, még magamra kaptam egy mellényt, majd miután beköszöntem a dolgozóknak és az oktatóknak, már mentem is, egyenesen az istállók felé. Ott aztán, egy pillanatra megtorpantam.
-Grégoire? -ejtettem ki kedvenc unokaöcsém nevet tökéletes francia akcentussal, csak mert tudtam, hogy ezen mindig kiakad.
Legalábbis amikor kisebbek voltunk, utálta, ha így szólítóm, majd kiderül, hogy most mi a helyzet. Ja és igen, kedvenc unokaöccs... Ami azt illeti, az egyetlen is, szóval...
-Te meg hogy kerülsz ide? -aztán leesett...
-Ja, hogy mára beszéltünk meg találkozót... okkké. Bocs, kiment a fejemből, mostanában egy kissé szétszórt vagyunk. De nem is tudtam, hogy te is szereted a lovakat. -varázsoltam elő egy almát a táskámból, majd Opale-hoz léptem vele, hogy köszöntsem a kis drágámat.

Alig léptem el a lótól már végig is futott a hideg a hátamon. Beleborzongtam ahogy Alice a "nevemen" szólított. Borsódzott tőle a hátam. De a kellemetlen élmény néhány emlékképet ébresztett bennem amik azért segítettek szemet hunyni a megszólítás fölött. Nagyot sóhajtottam és csak utána fordultam hátra. Kissé zavarban voltam a késés miatt,
-Alice...
Még kerestem a szavakat amivel kimagyarázhattam volna a dolgot de mint kiderült erre vajnyi kevés szükség van ugyanis ő a jelek szerint az egész találkozót elfelejtette. Ez már egy széles mosolyt csalt az arcomra.
~Ezt megúsztam.
-Mostanában mi?
Cukkoltam kicsit majd vállat vonva legyintettem. Amolyan rá se ránts módon. Közelebb lépdeltem hozzá, adtam neki 3 puszit köszönés képen.
-Elviselem őket.
Simogattam meg Opale fejét aki vígan majszolta az almát.
-Na akkor megyünk egy kört? Közben mesélhetnél, hogy mi újság.

-Igen, tudod, én dolgozok is, nem úgy mint egyesek... Herdálják a családi vagyont, meg beiratkoznak egyetemre aztán az órák felére se járnak be, végül aztán csodával határos módon mégis vörös diplomát kapnak, csak mert az egyik rokon jól házasodott... -paskoltam meg a vállát, miután viszonoztam a köszöntőpuszit.
-Vagy már végeztél a Princetonon? Bár anyám azt csak említette volna, ha az egy szem öccse kisfia lediplomázik... Na meg faterodból kiindulva, gondolom valami nagy ramazuri is lesz, nemde?
Összeszedtem Opale felszerelését, nyeregtakaró, nyereg, kantár, majd miután kivezettem a karámból, szépen sorban ráadogattam őket.
-Mi újság, mi újság... A múlt hónapban fél Európát jártam, anyagot gyűjtöttem a legutóbbi projektemhez, mutánsokat fotóztam a képességük használata közben, találkoztam egy csomó új emberrel. Egész jó volt, csak kár, hogy pár napnál többet egy országban se tölthettem el, aztán ott is a nap nagy része munkával telt, kirándulásra nem igazán maradt idő. De sebaj, majd legközelebb.
Még egyszer ellenőriztem a szíjakat és a csatokat, majd miután én is megsimogattam kedvenc négylábúm fejét, felpattantam a nyeregbe.
-Jut eszembe, Greg, tudsz te egyáltalán lovagolni? A végén még leesel, kitöröd a nyakad aztán a ma délutáni programomnak is fuccs... Remélem nem gyalog gondoltad azt a kört, de ha nem ültél még lovon, inkább ez...

-Csak irigykedsz mert én tudok élni. Különben sem tudom miféle herdálásról beszélsz.
Forgattam körbe a szemem mint aki semmiről sem tud.
-Amúgy meg a protekció csak beiratkozásig kellett... meg néhány balhénál... Órarend... de ez más téma kedves Kuzin... Nem a publikumnak szól.
Kacsintottam rá pimaszul. Immáron lovagló felszerelésben hónom alatt a sisakkal és a pálcával. Átsétáltam a szemközti karámba és feladtam a lóra a nyerget. míg igazgattam, megkötöttem csak hallgattam Alicenak hogyan is telt az elmúlt időszak.
-Akkor jó sűrű hónapod lehetett. Képeket majd megmutatod valamikor?
Érdeklődtem, közben már ki is vezettem a lovat a helyéről. Felkapaszkodtam a nyeregbe és a lábamat is beraktam már a kengyelbe. Aztán szúrós pillantással néztem hátra a cukkolás miatt.
-Kicsi Krhekhory azóta kicsit megnőtt és megtanult lovagolni rendesen.
Figuráztam ki kissé az akcentusát. Aztán rugóztam kettőt és már a ló hátán voltam. Sisak fel, pálcával pedig intettem, hogy menjen csak előre. Ahogy volt hely rögvest utána nyargaltam.
-Találtál valami érdekes mutációt? Vagy veszélyeset?
Merült fel bennem a kérdés ahogy mellé értem. Családból talán ő az egyetlen akivel erről beszélni tudok. Nem mintha olyan sok kedvem lenne egy második pubertás korról beszélni jó anyámmal...

-Bah oui, annak hallottam hírét. És ennek ellenére még mindig megtűrnek a Xavier-féle mutánsmegörzőben? Ez hihetetlen... -csóváltam a fejem, de amikor a protekcióról kezdett magyarázni, nem bírtam megállni nevetés nélkül.
-Ezek szerint túl sokat nem tévedtem. Szóval csak beiratkozás, órák, meg balhék? Áh, látom, a diplomaosztó se lesz különb... Mi is leszel ha egyszer elvégzed azt az egyetemet? Na jó, ez erős túlzás, inkább mondjuk azt, hogy megkapod róla a papírokat... -cukkoltam tovább, a kacsintására meg rá sem hederítettem.
Inkább örüljön, hogy nem neveztem teljes nevét, akkor most rajta röhögne az összes ismerőse, aki már hallott rólam. Plusz az én ismerőseim... Plusz a rokonság és azok ismerősei...
-Persze, ha érdekelnek. Még másfél egy hétig ki lesznek állítva az egyik manhattani galériában, ha rendkívül elfoglalt napirendedben esetleg akad egy szabad óra, és kedvet érzel hozzá, akár meg is nézheted.
Néztem, ahogy feltornázta magát a nyeregbe. Hmm... ezek szerint tényleg megtanult volna lovagolni?
-Gratulálok, petit Grégoire, de ha már gúnyolódsz, legalább a kiejtésre odafigyelhetnél. Nem kicsi Krhekhory, hanem pöti ghrégoáhr. Rád férne egy kis gyakorlás... De nem is értem, miért nem így használod a neved, sokkal elegánsabban hangzik. Amúgy meg tényleg sikerült megtanulni? Emlékszem, milyen kis béna voltál amikor még legutóbb találkoztunk, még a lovaktól is féltél... Sisak, rendben, jó fiú... a könyök- meg térdvédőt el ne felejtsd! -kacsintottam rá ezúttal én, majd előre indultam, ki a legelőkre.
-Érdekes mutáció, az akadt bőven, bár nekem mindegyik érdekes. De nézzük csak... Veszélyes, hmm... Mondjuk akik valamilyen nagymacskává, vagy ragadozóvá tudtak átalakulni, azok elég veszélyesnek számítanak... Vagy volt, aki mint valami energiavámpír, mások életerejéből nyerte az energiát. De volt olyan is, aki képes volt az elektromosságot irányítani, az se teljesen ártalmatlan, viszont rendkívül látványos volt! Azok a fények, isteni képek lettek! Az is érdekes fotósorozat lett, amikor az egyik lányról kisgyerekkorától idős koráig egy egész sorozatot összehoztunk... egyetlen délután alatt! Meg volt pár olyan is, akik telekinetikus képességgel voltak hihetetlen jók, csak azt ugyebár nem igazán lehet megörökíteni... Na és erre, mi újság? Hány balhéba keveredtél bele az elmúlt pár évben, amiről nem tudnak az öregek?

-Ha-ha...
Forgattam meg a szemem, így átgondolva tényleg nem megyek majd sokra ezzel a diplomával, de ehhez legalább értek. Művészi pályára meg már nem megyek át.
~Elég ha Alice borzolja ezzel a család idegeit. Ha még én is benyögném ,hogy elmegyek festőnek szobrásznak vagy valami. Átkoznák a generációnkat az biztos.
-Hát igen nagyjából ebben a sorrendben... Órára csak ha nagyon muszáj, átmentem levelezőre. Kényelmesebb...
Mikor szóba jött a franci gyakorlása hosszasan elméláztam aztán egy perverz vigyor jelent meg az arcomon.
-Tényleg... nem ártana egyet franciázni...
Az hogy kedves kuzinommal nem ugyan arra gondolunk az könnyen előfordulhat. Dehát én ilyen vagyok. Felzárkóztam mellé tartva a tempót, egyenes hát egy kézben a kantár, másikban a pálca hónom alá csapva.
-Tényleg ha már franciázásról van szó... Fiúkkal mi a helyzet?
Érdeklődtem majd szóba jöttek a mutációk is.
-Kisgyerektől öreg koráig? Na ez már valami. Szerintem a héten megejtem, mikor vagy bent, vagy nem szoktál bejárni? Egyedül nem szívesen mennék. Bár suliba lehet van akit érdekelne... Majd körbe kérdezek. Oda is jöhetnél fotózni, szép ház, rengeteg mutáns. Talán találsz valami érdekeset. Kolosszust például megnézném lassítva hogyan alakul át.
Méláztam le egy kicsit, közben már kint voltunk a mezőn. A távolban volt még egy kétfős lovas csapat, most értek ki az erdőből.
-Hát, fogalmazzunk úgy, hogy többe mint kellett volna... De meg van az előnye ha az embernek tartozik 1-2 rendőr az életével.
Mondtam elégedetten döcögve a lovon.

-Hmm... jut eszembe, kölyök, milyen szakra is jársz? Valami marketinges hogyan-nyúljuk-le-minél-több-pénzt-az-adófizetőltől izére? A szocmunkát legalábbis nehezen nézném ki belőled...
Ahogy meghallom a levelezőt, csak egy szemforgatással válaszolok:
-Ó igen, a Princeton kisegítős tagozata pont az ilyeneknek, akik a nappalit képtelenek lennének elvégezni... Csak tudod, többnyire olyanok szoktak arra iratkozni, akik közben dolgoznak is és a második, harmadik, vagy x-edik diplomát csinálják.
Amikor azt hiszi, hogy vicces a kis szójátéka, csak egy hűvös, gyilkos pillantást küldök felé.
-Még mindig olyan gyerekesen perverz vagy, mint egy 15 éves kiskamasz gimnazista. Mi lenne a helyzet? Akadnak, mais désolé, ezt nem veled fogom áttárgyalni. Ha pedig édesanyád kérdezné, nem, még nem lesz kisbaba... egy jó darabig biztosan, egy kissé már unalmas, hogy akárhányszor meglát, ezzel nyúz. No és te? Van már barátnő a láthatáron? Vagy még mindig félsz a lányoktól?
Gregory kérdésére eltöprengtem egy kissé.
-Erre így elég nehéz válaszolnom. Változó, hogy mikor vagyok bent az irodában, mikor a galériában, vagy valahol terepen fotózni. Mást nem, majd megnézem a határidőnaplómat, legalább annyi biztos belőle, hogy mikor nem érek rá. A suli kapcsán amúgy a Xavierre gondolsz? Hmm... Végül is, nem rossz ötlet, bár nem tudom, a szülők meg a tanárok mennyire díjaznák, ha oda mennék fotómodelleket gyűjteni. Nem csak a szerzői jogokra gondolok, hanem gondolom az a céljuk, hogy megvédjék a kis lurkókat a csúúúúnya, gonosz emberektől meg a gyerkőcöket érő sértésektől, intrikáktól, szóval nem tudom, mennyire örülnének ott nekem, ha egy ilyen miatt beállítanék. Remélem, érted...

Türelmesen végig várom míg lehordja a sárga földig a levelező tagozatot. Közben forgatom a szemem, tartásom is megrogy. Nagyokat sóhajtozok mire végre abba hagyja.
-Néha úgy érzem erőszakra... A levelező pedig akkor is jobb mint bejárni... Nem az én ötletem volt az egyetem, engem ez az egész hidegen hagy. Megtudnék élni a saját lábamon... De én még fiatal vagyok ahhoz, hogy legyen egy diplomám. Engem nem siettek el annyira...
Vettettem oda egy gonosz pillantást. Mégis csak fiatalabb vagyok mint ő. Aztán önelégülten zötykölődtem tovább. De azért egy perverz vigyor is észrevehető volt rajtam. Majd felnövök teljesen ha úgy érzem.
-Gyerek, mit érdekel az engem... Csak kíváncsi voltam, hogy egészségesen élsz e.... "Ma is" micsoda?
Kérdeztem vissza mert nem egészen értettem, hogy ez mi a franc(ia) akart lenni. A nyelv sosem volt a szívem csücske, a francia nők pedig pláne.
-Akadt bőven, barátnőnek meg... még korai, majd ha megvénülök, oylan 25-26 évesen talán szerzek egyet. Főzni mosni takarítani tudjon aztán jóban leszünk. Vagy a fene tudja.
Vontam vállat. Az iskolára áttérve végig gondoltam a helyzetet. Alice rávilágított a dolgok lényegére és ebből a szempontból már nem tűnt annyira jó ötletnek. Zavartan meg is vakartam a fejem.
-Igen értem... Pedig jól hangzott... Majd ha megnézted, hívj fel, tudod az új számomat?

-Tudod, hogy van ez, valakinek tovább kell vinni a családi vállalkozást -ha már én kiestem a jelöltek közül, rajtad a világ szeme- ha pedig nem akarod, hogy a sajtó életed végéig azon rágódjon, hogy középsulis végzettséggel vezeted, akkor nem árt valami magasabb végzettség is... Erről jut eszembe, a középsulit elvégezted, ugye?
A cukkolására csak vállat vonok. Attól, hogy ő nem bírja időben elvégezni a sulit, nem jelenti azt, hogy másnak is 30 éves koráig a padban kell rohadnia. Hogy az összes tanár engem szivasson? Hogyne... Meg azt is tudom, hogy diákigazolvánnyal olcsóbb az élet, de hát na, ennyire azért nem vagyok Severald...
-Ó, ne félts te engem. -vigyorodtam el, a visszakérdésére pedig csak legyintettem egyet.
-Főzni, mosni, takarítani? Grégoire, rád se ismerek. Ennyit estek apuci részvényei, vagy a gazdasági világválságot ti is megéreztétek, hogy nem telik házvezetőnőre meg cselédseregre? Na, kíváncsi leszek, hogy ki lesz majd a szerencsés nyertes.
Megpaskoltam Opale nyakát, majd a lépegető tempóból átváltottunk galoppra, ha már sikerült időt szentelnem a drágámra, ne csak egy kört sétáljak vele az udvaron.
-Új számod van? Akkor majd ha visszaértünk kérek egy névjegykártyát, azt tuti nem hagyom el.
-Gregi? Mit szólsz egy versenyhez az erdőig? -fordultam felé, majd ha belemegy, akkor Opale-lal már váltunk is a galoppból vágtára, a maradék néhány km-re...