Dögvész

ADATOK

NÉV: Dögvész (Anyakönyvi nevén: Lorelyn McEvrie)
faj: Mutáns
kor: 24
születési hely: USA, Texas, Colorado City

jellem: Ember ellenes. Saját bevallása szerint egyetlen embert szeretett valaha is, az anyját, akivel viszont mutáns ellenesek végeztek még kiskorában. Általában mindent megtesz azért, hogy elérje amit akar. Másokkal való kapcsolatát legjobban a falkaszellem szóval lehetne jellemezni, ha valakit a bizalmába fogad, azért a végsőkig kiáll. Ha valakivel szemben viszont elveszti azt az nem túl sok jóra számíthat. Nem túl visszahúzódó, többnyire inkább kihívó, akár agresszív is lehet. Mutánsok felé viszont ha más oka nincs általában elsőre kedvesen fordul.

személyazonosság: Nyílt

KÜLSŐ: Emberihez képest természetellenesen vastagszálú, smaragdzöld haja van. A szeme ,,fehérje" halvány kék, mélyzöld írisszel. Elülső fogai hegyesek és élesek. A bőrén fekete foltok vannak több helyen amik leginkább fekete töredezett kőlapokra hasonlítanak. Főbb helyek ahol ilyenek vannak: kétoldalt a halántékán, a cigolyái fölött, a tenyerein, a térdein, és a talpán.
Nem túl magas, 165 cm körül.
Ha az időjárás engedi, és nem szükséges másképp tennie kihívó és rövid ruhákat hord.


KÜLÖNLEGES ISMERTETŐJEL: alapvetően a külsője.

KÉPESSÉG: Lorelyn-on születése óta látszik, hogy mutáns. A gyomorrontás fogalma számára ismeretlen. Képes megenni és megemészteni szinte bármit ami szerves és megrágható. A száján vagy az orrnyílásain képes olyan gázt kibocsátani ami kis mennyiségben rosszullétet, émelygést, nagyobb mennyiségben (közvetlen közelről belégzéssel) ájulást okoz.


ELŐTÖRTÉNET:

Mondhatnám azt is, hogy egyszer volt hol nem volt... Akkor olyan lenne mint egy tündér mese, nem? Nos csak a könnyebbség kedvéért játsszuk el. Szóval...
Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer volt egyszer egy középosztálybeli ember. Ez az ember egy gyönyörű nő volt. Hogy honnan tudom, hogy gyönyörű volt? Egyszerű, az anyám volt. Így már érthető, nem?
A királyfi viszont mégis elhagyta az asszonyt, valószínűleg nem sokkal az után hogy összejöttek. Bár az is lehet, hogy ott volt a történetben a boldogan éltek amíg meg nem... rész Talán lényeg, talán nem, de fogalmam sincs ki volt az apám, vagy mi lett vele. Él-e még, és elhagyta anyámat és engem, vagy már nem, és ezért hagyott el minket. Ezt talán sosem fogom megtudni, ezidáig nem is kutattam, és szerintem nem is fogom.
Így hiába minden boldog befejezése úgy sem lesz a mesének, hiába minden törekvés.
Anyám meghalt mikor négy éves voltam. Megölték mivel nem volt hajlandó átadni a mutánsgyűlölő embercsürhének. Ő mindig is megvédett, ha kellett elbújtatott. Persze mondhatjátok, hogy egy négy évesnek nem túl sok emléke lehet az életről? És igazatok lenne. Tényleg nincs sok emlékem akkoriból csak kettő-három, talán. De mindegyik róla szól, és mindegyik melegséggel vesz körül.

Hogy hogy éltem túl utána? Mert mutáns vagyok. Olyan dolgokat is megettem mikor nem volt más, aminek mások még az említésére is rosszul lesznek. Legalábbis ezt figyeltem meg eddig. Talán nem is olyan sokkal később már addig addig kóboroltam, hogy elhagytam a várost.
Jó nem mondom hogy végig egyedül voltam. Valahol, valószínűleg még Texas határán belül találkoztam egy másik mutánssal Jazz-zel. Idős öregapóka, legalábbis én akkor annak láttam akkori fejjel. Segített rajtam, és tanított, a szárnyai alá vett. Na jó, nem szó szerint, szárnyai nem voltak. Őt az öregkor vitte el, már vagy három éve. És lássatok csodát, ilyen is lehetséges: egy mutáns nem hal szörnyű idő előtti halált.

Most itt élek New York utcáin néhány más mutánssal. A kisebbek néha csak Dögvész-anyunak hívnak. Nyálas? Nem annyira, mint Jocee. Tudjátok ő... Hagyjuk.
A lényeg? Hogy sosem hagynám őket cserben. Mert igen, vannak kicsik az utcákon, olyanok mint amilyen én voltam. Csak azért mert kicsit zöldebbek a kelleténél, vagy sárgábbak - a többi színt nem sorolom fel -, esetleg a hajkoronájukat néhány szarv ékesíti és öleli körbe, és még sorolhatnám. Elképesztő, hogy mi megy a világban, az emberek úgy tesznek mintha nem gyűlölnék őket még mindig eléggé. Nem telik el nap anélkül hogy erre gondolnék, mintha nem lenne elég az a helyzet amiben élek mindennap. Igazából van tető a fejem felett, egy elhagyatott épületbe mindig befészkeljük magunkat. Valahogy a téli hideget is úgy ahogy már megtanultuk átvészelni. Még vizet is sikerült hála az egyik ,,lakótársamnak". De a kicsik... Valószínűleg miattuk zavar, vagy is jut eszembe többet az átlagnál az egész. Az egész... Néha elgondolkozom rajta: mikor fog már megváltozni a végre helyzet? A nagy mutánsok, akik a hírekbe is bekerültek mért nem teszek valamit végre?
Nos... Azt hiszem elragadtattam magam kicsit, igaz? Úgy tűnik, és ettől még semmi nem fog változni. Vagy talán mégis... Néha csak annyi kell, hogy meg is tegyük azt amit gondolunk. Legalábbis néha hallani, hogy ezt mondják.

FOGLALKOZÁSA: Zsebtolvajlás, bolti lopások, hasonló pitiáner illegális tevékenységek.

SZAKÉRTELMEI: Nem túlképzett de valamennyire elboldogul valamilyen szinten egy kisebb bunyóban. Ismeretes kisebb emberellenes mutáns közösségekben.


ESZKÖZÖK, FELSZERELÉSEK: Egy öngyújtót mindig magánál hord, de többnyire a saját ügyességére és mutáns erejére támaszkodik


MINTAJÁTÉK:

Tudjátok oka van annak hogy mért nem dolgozom Kis Odesszában. Igazából több is. Ha ott valaki olyat lopsz meg akit nem kéne... Hát akkor bizony bajban vagy. Kinek hiányzik pár törött végtag, vagy éppen maga a végtag hiánya? Jó persze vannak durvább környékek, és az okos tudja mit, hol és kitől szabad.
Igazából sosem vágytam oda dolgozni járni, az igazi oka mégis talán egy valaki: Grisha.

Grisha Kis Odesszában lakik, és egyszer rajta kapott. Ha a puska cső az arcomba nem lett volna meggyőző... Mert mért lett volna az? Valahogy csak kitalálom hogy szeleteljem fel azt a csoffadt ember s#gg3't! De mint Grisha kiderült nem ember, mi több mikor meglátta az arcomat leengedte a fegyvert. Az arcára elkeseredettség ült ki egy sóhaj kíséretében.
Hogy hogy nem a végére oda jutottunk, hogy nem loptam el tőle semmit. Sőt beljebb hívott a lakásba, ételt és ruhát adott. Félre értés ne essék nem nekem, a kicsiknek és többieknek vittem.
Azóta is sokat dolgoztam Grishának. Vagyis inkább mondjuk úgy, hogy segítjük egymást. Neki nincs túl sok, nekünk nincs túl sok de cserélünk.

A minap is hozzátartottam amikor egy nyamvadt ember, hát nem volt képe nekem jönni? De nem akartam feltűnősködni. A fejemen csuklya volt. Vagyis egy kapucnis pulcsi volt rajtam és azt húztam a fejemre. Igazából arra számítottam, hogy tovább megyek mintha mi sem történt volna, de nem ott maradt az utamban? De legalább nem zsebtolvaj. Na ezen egy jót röhögtem magamban. Felvont szúrós szemekkel néztem rá, már ha volt képe így megbámulni és benézni a csuklyám alá.
- Talán van valami probléma kisanyám? - reccsentem rá rekedt hangon. Na igen, az idegenekkel nem szoktam túl kedves lenni. És valahogy ezt a gondolatomat is jó viccnek találtam. Persze ezt csak én értem. Így fapofával mértem végig a nőcske arcát centiről centire. Sehol egy folt, csík, tüske, vagy szarv, bármi ehhez hasonló. Ezzel azt hiszem újfent sikerült kivívnia az ellenszenvemet. Mivel ennek tetejébe még mindig nem volt hajlandó elkotródni úgy döntöttem hogy az arcába fújok egyszer, hátha attól megindul egy másik irányba. Igen az a szendvics amit legutóbb megettem már kissé áporodott volt. Vagy talán nem is olyan kicsit. De ami igaz az igaz, szerencséje volt, mert nem volt kedvem leöblíteni pár csótánnyal. Annak az ízét még én sem szeretem...

Még meg is szólított. Felfogja ezt valaki? Aztán valahogy csodával határos módon jobb belátásra tért, és még hozzáérnem sem kellett. Hmph... Szerencséje.

Javítottam.

Így leírva látni tényleg eléggé, hogy is mondjam... *leborulva bocsánatot kér* Remélem így most már rendben van

Képesség 2. szint:
Dögvész megtanulta a szervezete által termelt kábító gázt, a nyálába keverni, ami így képes már bőrön keresztül is felszívódni. Így messzebbről is képes ártalmatlanná tenni az ellenfelét (néhány méterről), ami ugyan úgy ájulásos rosszulléttel jár mint a belélegzett gáz.

Újabban viszont, gondjai akadtak a ruházkodással, mégpedig az, hogy néha a legérthetetlenebb helyeken tudnak elszakadni. Ennek oka, hogy a bőre néha savas kémhatású anyagot termel ami egyenlőre gyenge, de irányíthatatlan. Ez általában nem az egész testén megy végbe, de ha például a kezén jön elő és megérint valakit, akkor bőrpírt okoz.