South Point

*Az út közepén landol, majd gyakorlatilag hanyatt vágódik, miután visszatértek az anyagi világba. Reszketve próbál minél messzebb mászni a felette álló Sheeva istennőtől.*
-Ne...ne gyere közelebb...
*Komoly dilemmával küszködik, normális esetben csak kámforrá válna, ám jelen helyzetben nem meri megkockáztatni, bár lelke mélyén tudja, hogy félelmének nincs semmi alapja.Hasára fordul, és úgy próbál arrébb mászni "támadója" elől.*
~Mi a fene folyik itt....hogy talált rám? És egyáltalán miért vadászik énrám...és..és....mindegy, el kell tűnnöm innen!~

Úgy látszik, a sötétség csak az első lépés volt... Ahogy utána a levegőbe emelkedtünk, az ismét úgy hatott a pánikomra, mint olaj a tűzre. Hát még amikor rájöttem, hogy úgy beszél, hogy ki sem nyitja a száját... ergo telepatikus úton? Na jó, ez nekem kissé túl sok új információ, túl kevés idő alatt... Inkább be is csuktam a szemem és megpróbáltam megnyugodni, több-kevesebb sikerrel. Vagyis, inkább kevesebbel, mondhatni semennyivel. Miután szilárd talajt éreztem a talpam alatt, valamennyire javult a helyzet, bár még korántsem volt az igazi. Amikor azonban megláttam, hogy Sam-re hogyan hat ki az én képességem... eléggé meglepődtem. Szintén szólva, eddig se sűrűn használtam más embereken negatív érzéseket, vagy ha igen, akkor se volt ennyire "durva" a hatása. Megpróbáltam közelebb menni, de csak ijedt menekülés volt rá a reakció.
-Alig fél óra alatt sikerült eljutnom odáig, hogy valaki ilyen szinten rettegjen tőlem. Azt hiszem, eddig ez a pályafutásom egyik csúcsa... -motyogom magam elé cinikusan.
Ahhoz képest, hogy nem rég még mennyire dühös voltam rá, most, hogy így látom, nincs szívem bántani szerencsétlent... Inkább el is fordulok és arrébb sétálok -minél távolabb vagyok, annál kevésbé hatnak rá ezek a maguktól átragadó érzéseim. Körbenézek, hogy hova hozhatott, de azt kell megállapítanom, hogy halvány elképzelésem sincs...
-A francba... -bukik ki belőlem, ahogy kétségbeesetten lerogyok az út szélére- És én még direkt becsuktam a szemem... Gratulálok Ratna, ezt jól megcsináltad.
-Hé, minden rendben?
Időközben néha hátra nézek, hogy Sam hogy van, közben egyre inkább azon kezdek aggódni, hogy hogy a fenébe fogok én innen visszakeveredni a suliba. Ezzel viszont csak egy probléma van, amíg nem sikerül teljesen megnyugodnom, addig a közelemben mindenkire át fog ragadni a lelki állapotom, az meg, ahogy az utóbbi néhány perc is bizonyítja, nem épp a legszerencsésebb helyzet...

~El kell menekülnöm mielőtt elkap a....a...mi a pokol?~
*Zavartan tekint körbe a tájon, mellyel kapcsolatban csak ködös emlékei vannak. Azt még nagyjából sejti, hogyan jött ide, de hogy miért....*
~Miért akarna bárki szabad akaratából Staten Island-re menni? Akkor már inkább Bronx, az a túra gyorsan véget ér, ha mutáns az ember....~
*Erőt vesz magán, és feltápászkodik. Mikor leporolja magát, akkor hallja meg a lány kérdését.*
~Hú tényleg, a lány! Igaz, őt akartam elrabolni és....hmmm...ezt inkább hagyjuk...mi a fene ütött belém? Úgy értem, ilyesmikre gondolni, végül is annyira nem fura tőlem, de meg is csinálni, ennyi szemtanú előtt, egy olyan lánnyal, akit keresni fognak? Na ez kész őrültség.*
-Azt hiszem... - feleli végül, ám a hanglejtése miatt ez a legkevésbé sem meggyőző - meg kell mondjam, ilyet még nem éreztem...felteszem mégis működött a képessége....
*Legszívesebben odamenne a lányhoz, és letelepedne mellé, ám picit még mindig tart a mellékhatásoktól. Végül úgy dönt, az a legtisztább, ha rákérdez.*
-Közelebb jöhetek?

-Na, az már félsiker... -sóhajtok, amikor meghallom Sam válaszát kicsit arrébb, a hátam mögött- És igen, úgy tűnik, működött... ahogy a magáé is... -jegyzem meg, majd egy pillanatra felrémlik lelki szemeim előtt az iménti kis repülés képe, és...
Nem, inkább nem akarok rá gondolni, mert akkor még holnap este is itt fogok ülni.
~Legalább már ő helyrekupálódott. -jegyzem meg magamban, ahogy továbbra is az út szélén gubbasztok.
Amikor meghallom Sam kérdését, hogy közelebb akar jönni, először szinte reflexből, csak lassan bólogatni kezdek, majd... majd hirtelen tudatosul bennem, hogy akkor most idejön, miközben én még mindig ilyen közveszélyes vagyok... Egyből elkezdem rázni a fejem, hogy inkább mégse.
-Lehet, hogy még várni kéne vele, amíg... sikerül megnyugodnom. Nem tudom, hogyan reagálna az "átragadó" hangulatingadozásaimra... -magyarázom neki lassan, ahogy a megfelelő szavakat keresem.

~Á, a pokolba vele...~
*Szép lassan, nehogy még jobban felzaklassa Ratna-t, megindul felé. Út közben megpróbálja még jobban leporolni a ruháit...úgy tűnik sikerült felszednie minden mocskot az úttestről.*
-Nyugalom - mondja megnyugtatónak szánt hangon - most, hogy tudom, miért van, talán nem fogok úgy viselkedni, mint egy középkori viking...
~Bár a középkorban elégettek volna boszorkányságért egy ilyen húzás után...őszintén szólva manapság is megvan erre minden esélyem.~
*Leül a lány mellé az út szélére, bár tekintettel az előbbi eseményre az eltűnés előtt, mely számára nagyon is kellemes volt, azért megtartja a 3 méter távolságot.*
-Tudom, ez nem fogja megvigasztalni, de meglepően jól bírta az utat odaát....valaki egyszer még hányt is az első útja után.
~Valójában én is...~
-Maga jól van?

~Nah, erről ennyit. Most már senki se mondhatja, hogy én nem szóltam előre... -nyugtázom magamban, amikor észreveszem, hogy a figyelmeztetésem ellenére mégis közelebb merészkedik.
-Ehh... nevetek fel keserűen- Most legszívesebben megkérdezném, hogy "Akar fogadni?"? De mivel nem akarom magam alatt vágni a fát, vegye úgy, hogy meg sem szólaltam.
Amikor néhány méterre tőlem ő is leül, csak szótlanul felvonom a szemöldökömet.
~Az előbbiek után ilyen közel mer jönni? Bátor ember...
Behunyom a szemem, majd néhány mély lélegzetvétel következett, hogy megnyugodjak. Ha már Sam itt ült tőlem pár méterre, nem kéne az aggodalmaskodásomat meg a kétségbeesésemet is átragasztani rá... Az utazással kapcsolatos megjegyzésére csak vállat vonok, szerintem én se viseltem túl jól. Ha még van aki ennél is rosszabbul... hát, az szívás, nem irigylem. A következő kérdésre azonban már tényleg válaszolnom kéne, még egy mély lélegzetvétel, majd kinyitom a szemem:
-Én igen, azt hiszem... Viszont kérdezhetek valamit? Miért hozott ide? Meg miért pont ide? Hol vagyunk egyáltalán?

*Keserűen elmosolyodik a nő kérdésére.*
-Végül is, már csak a tiltott szerencsejáték hiányzik, hogy teljes legyen az estém...
~Garázdaság, emberrablás, liliomtiprás, betörés, emlékmű meggyalázása...termékeny nap volt ez a mai. Furcsamód a Gyilkosság lemaradt...~
*Ratna újabb kérdésére lehúzza inge ujját az órájáról, majd néhány gombnyomással később válaszol.*
-New York, Staten Island. Ami a többit illeti....vett már be extasy tablettát abszint-al? Én még nem, de nagyjából így képzelem el a hatását....
~Leszámítva egykét mellékhatást, mint mondjuk a gyors lefolyású, enyhe...halált.~
-Csak azt tudom, hogy el akartam rabolni a legszebb lányt, és fogva tartani a kastélyomban...aztán útközben elkezdtem félni, de nagyon....és nagyjából ezért kötöttünk ki itt. Igazándiból kész szerencse, még egy másodperc, és a tenger jött volna...
~Jézusom, remélem nem most csináltam belőle lezbit...sosem bocsájtanám meg magamnak.~

-Uhh, képzelem, hogy milyen napja lehetett. Nézze a pozitív oldalát, legalább nem unatkozott. -jegyzem meg.
Amikor meghallom, hogy hol is vagyunk, csak elmosolyodok magamban.
~New York, New York... ~gondolom derűsen~ Ahhoz képest, hogy én is New York-ban éltem eddig, nem hiszem, hogy magamtól felismertem volna ezt a városrészt.
-Most őszintén, úgy nézek ki mint aki él ilyenekkel? -kérdezek vissza komolyan, amikor az alkoholra meg a kábítószerre utal, majd cinikusan megjegyzem- Azért érdekes megtudni, hogy kit mire emlékeztet a képességem.
A következő mondatának az elejét csak elengedem a fülem mellett, -igaz, azért kissé elvörösödök a hallatán, de hát úgy is sötét van, csak nem veszi észre- majd néhány pillanattal később megrökönyödve fordulok felé:
-Hogy mi?! Majdnem a tengerben kötöttünk ki? De hát nincs is víz a közelben... -nézek körül az utcán- Egyáltalán milyen gyorsan repültünk? Vagy mennyi ideig? Meg hol a búbánatban kötöttünk volna ki, ha nem uralkodik el rajtunk a pánik? -zúdítom rá a kérdések újabb sorát, megspékelve a jó kis indiai akcentusommal, ami ilyen pulzusszám mellett mindig is erősebben érződött a szavaimon.
De hát na, abban reménykedek, hogy válaszokat kapva majd helyre áll a lelki békém...

-Hát, eleinte jól indult...egész nap a kedvenc könyvem olvastam...megtaláltam a polcon, belenéztem, és nem bírtam letenni, a nap végén még fel is hívtak, hogy lehet van számomra egy jól fizető alkalmi meló....
*Fájdalmas sóhaj hagyta el ajkait. Nyilvánvaló volt, hogy az izgi rész, még csak most jön.*
-Aztán tőrbe csalt egy riporter a szabadság szobornál, a melóról meg kiderült, hogy átverés. Bánatomban elmentem piálni, ahol összefutottam vadiúj öreg barátommal, akinek hála a törzsvendégek szétverték a berendezést...
*Ennél a résznél oldalra fordítja a fejét, hogy egyenesen a lányra nézzen.*
-A többit már ott volt maga is.
*A következő kérdésre hevesen rázni kezdi a fejét.*
-Nem! Egyáltalán...bár az előbb egy pillanatra azt hittem, kegyed a halál istennője, de iszákosnak sosem gondolnám.
*És akkor csak úgy áradnak a kérdések. Persze érthető a dolog valamilyen szinten, de mégis, kezdi bánni, hogy nincs nála jegyzettömb.*
-Na lássuk, emlékszem-e mindenre, amit most megkérdezett: fogalmam sincs milyen gyorsan repültünk, a hagyományos sebességmérők ott nem működnek, annyi ideig tartott amennyinek érezte, vagyis kb 3 másodpercig, kastélyom pedig nincs, szóval elképzelni sem tudom, hova hurcoltam volna....
*Miután mindezt elhadarta, mély levegőt vesz többször is, majd kérdőn néz a lányra.*
-Ugye nem hagytam ki semmit? Tudom, hogy nem számít sokat, de nagyon sajnálom....
~Na jó, annyira azért nem volt rossz érzés...sőt, kifejezetten élveztem...kár, hogy ha jó a kedvem, a környezetem bánja....vagy pont az az, amitől jó a kedvem?~
-Amúgy, élt Indiában is?
~Amíg nem hallottam az akcentusát, esküdni mertem volna, hogy már itt született.~

Hallgatom, hallgatom, ahogy elmeséli, milyen napja volt, majd végül hogyan is kötött ki épp az intézet udvarán. Én meg kapásból tanárnak néztem... Szép...
-Hogy a halál istennője? -kérdezek vissza, hogy biztosan jól hallottam-e amit mondott, de nagyon úgy tűnik, hogy igen, én pedig a kezembe temettem az arcom -Istenek és istennők, ez rosszabb, mint amire számítottam.
Már kezd kissé kényelmetlen lenni ez a sok aszfalton ücsörgés, így kissé hátra dőlök, miközben a kezemmel megtámasztom magam.
-Csak 3 másodperc volt az egész? -kérdezem csodálkozva, mert nekem valahogy hosszabb időtartamnak tűnt.
Bár tény, hogy amilyen ijedt voltam, az időérzékem kissé összekavarodott.
-Szóval nincs kastély? -kérdezem tettetett csalódottsággal- Pedig már az lett volna a következő kérdésem, hogy a magáé, vagy csak kísérteni jár oda...
A következő kérdésére csak megpróbálom felidézni, hogy miket is kérdeztem tőle, de úgy tűnik, mindenre válaszolt. Amikor azonban meghallom a bocsánatkérését, kissé én is elszégyellem magam.
-Azt hiszem részben az én hibám is, hogy így alakult... Elvégre nem tudhattam, hogy hogyan reagál a képességemre. -válaszolom, majd gyorsan élek a témaváltás lehetőségével.
-Igen, a születésemtől számítva 8 évet. Azóta sajnos még nem sikerült újra ellátogatnom oda. Erről jut eszembe, hogyan fogunk visszajutni az intézetbe? Vagy nem tudom, hogy maga vissza akar-e menni az ismerőséért, de nekem mindenképp vissza kéne mennem...

-Hát igen...- vallja kelletlenül - ennyire még senki sem hozta rám a frászt, pedig jártam már olyan helyen véletlenül, ahol nem kellett volna...
*A lány mintha kezdene megnyugodni, Szellemnek legalábbis ez az érzése abból, ahogy a kérdéseit felteszi, és nem futva menekül előle, ezért óvatosan egy kicsivel közelebb húzódik.*
-Hát igen, nincs odaát gravitáció, sem súrlódás, sem pedig sebességkorlátozás, szóval gyors tudok lenni ja. Ha nem volna ilyen ijesztő, lehet nyitnék egy Szellemtaxis céget.
*Ratna tettetett csalódottságára csak a fejét csóválja, magában azonban elhatározza, hogy talán ideje volna beszerezni egyet tényleg, végül is nem oylan drága az.*
-Ne hibáztassa magát, mondhattam volna, hogy problémáim voltak, és próbálok leszokni az alkoholról...
~A kulcsszó persze a próbálok.~
-Hát, ha gondolja, vissza tudom vinni. Másodszorra már sokkal kevésbé ijesztő, becsszó...

-Sajnálom... -szólalok meg bűnbánú hanggal, bár nem tudom megállni, hogy ne mosolyodjak el rajta.
Azért így utólag valahol mégiscsak vicces a gondolat, hogy így félt tőlem valaki. Mondjuk tény, néhány perccel ezelőtt még nem így vélekedtem volna róla.... Bár tény, hogy ez a kis beszélgetés tényleg egész nyugtatóan hatott rám, már-már olyasmi volt, mint amikor az intézet teraszán elkezdtük a beszélgetést. Csak most néhány km-rel arrébb voltunk...
-Alkoholproblémák? -vonom fel az egyik szemöldökömet- Érdekes, mit ne mondjak. Bár nem tudom... ha tudtam volna róla, az mennyiben befolyásolta volna a történéseket.
Aztán ahogy meghallom, hogy vissza is ugyanígy kéne mennünk... Ajjaj, egy árnyalattal egyből sápadtabb leszek. Így elsőre ennyi bőven elég volt a repülésből. Sőt, ha egész további életemben rettegni fogok a repüléstől, azt is Sam számlájára fogom írni...
-Esetleg valami más ötlet? -kérdezem, bár igazából örülnöm kéne, hogy egyáltalán felajánlotta, magamtól ugyanis egyhamar nem találnék meg jutnék vissza, az is biztos.

-Ugyan - hárítja el a bocsánatkérést - végül is megérdemeltem.
*Ratna szájából az alkoholprobléma szó valahogy sokkal súlyosabban hangzik, fel is kapja rá a fejét, majd villámgyorsan tiltakozni kezd.*
-Nem vagyok alkoholista vagy ilyesmi, csak épp nem áll jól a részegség, arról nem is beszélve, hogy ittasan "vezetni" - ujjaival le is rajzolja a levegőbe az idézőjeleket - az én képességemmel fura helyekre tudja eljuttatni az embert.
~Sosem felejtem el azt a Magyar falut, bár szerintem ők sem engem....~
*Komolyan gondolkodóba esik, hogyan máshogy juthatnának vissza az intézetbe. A tömegközlekedés ilyenkor esélytelen, ha pedig a repülést ijesztőnek találta, kizárt, hogy látni szeretné őt autót vezetni.*
-Megpróbálhatom a sulit idehozni...rengeteg diák örülne neki, hogy közelebb kerül a családjához - jegyzi meg a komolyság legapróbb jele nélkül - illetve, tud autót vezetni?
*Újra közelebb húzódik.*
-Más ötletem sajnos nincs, de ha gondolja, megpróbálhatjuk kis lépésekben, ha kényelmetlenül érzi magát, azonnal leteszem.

Ahogy Sam mentegetőzni kezd, csak lassan, mosolyogva bólogatok. Persze, persze.
-Miért, most őszintén, van olyan, akinek jól áll a részegség? -kérdezek vissza, bár számomra elég költői a kérdés: nincs.
-Hm, az is menne? Mert akkor lehet kezdeni! -csillan fel a szemem a sulival kapcsolatos megjegyzésre, a következő kérdésre pedig csak megrázom a fejem.
-Még sosem próbáltam vezetni. Bár, ha tudnék, akkor se vezethetnék, ugyanis... -tapogatom meg gyorsan a zsebeimet, hogy bebizonyosodjon a gyanúm- ... minden iratom a szobámban maradt, a mobiltelefonommal... Tudja, amikor a kertbe indulok sétálni, olyankor általában nem hordom magamnál. Bár, a mai este után egy lépést se teszek nélkülük. Ön esetleg? Vagy a repülés jobban megy?
Amikor látom, hogy nem nagyon marad más használható megoldás, csak sóhajtok egyet, majd felkelek és egy néhány méteres szakaszon elkezdek oda-vissza sétálni, hogy megőrizzem a hidegvéremet.
~Nagy levegő, beszív, kifúj, nyugi van, nagy levegő...

-Hát....
*Lelki szemei előtt megjelenik volt barátnője, ahogy a sokadik üveg ital után a biliárdasztal tetején táncolt, kezében a melltartóját lóbálva.*
-Nincs.
*A suli eltüntetése érdekes gondolat, a valóságban sajnos azonban teljességgel lehetetlen. Talán jobb is ez így.*
-Nem szerencsére, mert ha menne, maga biztos rá tudna venni, hogy megpróbáljam - jegyzi meg lemondó hangon.
*Felpattan helyéről, és közel sétál a járkáló Ratna-hoz, de azért nem túl közel, első kézből tapasztalta meg, mivel jár az, ha túlzottan megsérti a nő személyes terét.*
-Általában egyszerűbb csak repkedni igen...és higgye el, számomra sem egyszerű a dolog, odaát valahogy gyorsabban tud rám hatni...
*Fejét vakargatva próbál előállni egy harmadik ötlettel, és valamiért egyre nyugtalanabb, minél több idő telik el úgy, hogy nem jár sikerrel. Persze megfordul a fejében az evidens megoldás, hogy ő csak eltűnik, Ratna meg hazajut ahogy akar, ám ezt a fene tudja miért elfogadhatatlan megoldásnak tartja.*
~Mintha lelkiismeretem nőtt volna ebben a pár hétben...borzalmas....~

-Kár. Bár azt kétlem, hogy ilyenekre rá tudnék venni bárkit is, lévén, hogy csak az érzéseket tudom befolyásolni, mások gondolatait, tetteit közvetlenül nem. -fűzöm még hozzá az előző gondolatmenethez lezárásul.
-Odaát? Olyan fura ezt hallani...
Egyre sanszosabb, hogy ha nem gyalog akarok hazajutni -amit ugyebár nem nagyon szeretnék- akkor nem marad más választásom, mint repülni. Megint. Ahogy fel s alá sétálok az utcai lámpa fényében, gondolatban még barátkozok ennek a különös "utazási módnak" gondolatával, no meg nagyban gyűjtöm hozzá a lelki erőt is. Végül is azt hiszem, sikerül eleget kerítenem...
-Ha valóban 3 másodperc volt az, amíg idáig elértünk a suliból -kezdek bele óvatosan- akkor azt hiszem, erőt veszek magamon aztán kibírom még egyszer. Valahogy... Remélem... Meg majd igyekszem, hogy ne kergessem megint az őrületbe. -adom meg magam, majd ezúttal én nyújtom Sam felé a kezem, leküzdve magamban a kis rigolyámat, miszerint nem szoktam más emberek bőréhez hozzáérni.

-Ugyan, nem csak mutáns képességekkel lehet rávenni másokat dolgokra.
~Szép Heléna fele ennyire sem nézhetett ki jól, mégis mennyi marhaságra képesek volta érte a férfiak...~
-Elnézést, valaha régen próbáltak jó kereszténynek nevelni, és pár dologról nem tudok leszokni...No meg, jobb név nem jut eszembe rá.
*Elfogadja a felé nyújtott kezet, ám ez sajnos kevés, ezért újra közelebb lép a lányhoz.*
-Félek ez kevés - jegyzi meg, szinte már szégyenkezve - meg kell emelnem, legalább egy kicsit.
*Jobbnak látja megvárna, hogy ezúttal Ratna lépjen közelebb hozzá, talán akkor nem fognak lezuhanni. Amennyiben a nő közelebb lép, finoman megemeli, és már el is tűnnek az út közepéről.*
~Remélem nem nézett ki senki most az utcára, utálnék megint szerepelni az Ufó magazinban. Francért nem gondolta erre előbb....és a fenéért felejtem el állandóan, hogy ezt hallja az utas, elnézést.~
*Jóval lassabban repül ezúttal, részben mert elég fárasztó sport ez, de főleg, mert nem akarja a frászt hozni Ratna-ra. Ezzel a tempóval akár 10 másodpercbe is telhet, mire visszaérnek a sulihoz.*

//Foyltatás: Xavier intézet: terasz //

Ma is nyugodt ez a környék, mint mindig. Jó néha kiszellőztetni a fejemet a sok teendő mellett. Mindenki folyton csak prédikál, hogy ez az oldal így meg úgy, az az oldal így meg úgy. Arról nem is beszélve, hogy számot adni az igazgatónőnek, segíteni a diákoknak, és még arra is vigyázni, nehogy valaki balhét csináljon. Mert egy mutánsüldözés, az bizony nem hiányzik senkinek. Nekem legalábbis végképp nem.
Persze teljesen itt sem tudok elszakadni jól megszokott, saját világomtól, de telefonon üzletelni errefelé még így önmagában is pihentető.
- Nem, azt mondtam, eladom a harminc százalékát. Nem többet. Miért, miért! Mert jó az osztaléka, azért! Most ennyi forgatható tőke kell, és ez elég. A többi maradjon szépen, és dolgozzon! Igen. Akkor minden világos? Helyes. Jó munkát! Szevasz!
Így headsettel még azt hihetnék, magamban beszélek. Nem mintha érdekelne. Nem mintha lenne a közvetlen közelemben bárki más. Nem mintha tovább tartott volna egy percnél lebonyolítani a dolgot.
Ahogy felnézek, valami megcsillan egy padon. Majd valami megcsillan a szememben. Elmosolyodom, és célirányba fordulok. Néhány lépés, és támadó pozícióba kerülök. Könnyed mozdulattal lépek a pad mellé.
- Szervusz! Szabad? - kérdem, majd a padra tekintek a leányzó melletti helyre.

Ha a barbibabának van valóságos megfelelője, azt hiszem, pont most találtam meg. Olyan fokú szándékos vagy legalábbis önmaga által elfogadott tompaságot érzek a lány és a külvilág kapcsolatában, hogy arra egyelőre nem találtam jó szót. És a legszebb az egészben, hogy más valószínűleg csak egyszerűen diplomatikusnak gondolná.
- Köszönöm!
Csüccs!
~ Barbie és Ken megismerkednek című epizódunk következik...Reméljük, tud érdekesebb is lenni, mint amit sugároz magáról!
Miután helyet foglaltam, kiváncsian nézelődöm a lány könyvei felé, és természetesen hangot is adok kiváncsiságomnak, ahogy azt illik.
- Csak nem tanulsz? Merrefelé? Mit?
~ Szegény lány amilyen baba-halott tekintetet villantott az előbb, akár modell is lehetne.
Közben eszembe jut, mennyit fogok keresni az iménti tranzakción, és ez elég ahhoz, hogy elmosolyodjak ismét.
- Valóban, szép időnk van. Sétáló idő.

Továbbra is adja a modell-mimikát, így egyelőre még kétséges, hogy akadnak-e mélységei. Na persze, ha már itt vagyok, csak nem adom fel ennyivel! Nem rám vallana.
Megmosolygom az "elférünk bőven" megjegyzését, majd érdeklődő tekintettel figyelem, ahogy ő figyel engem. Tekintve, hogy minimális gesztikuláció és elemezhető mimika volt eddig részemről, amit elemezhetne, valószínűleg nem azok megértésén töri a fejét. Nem is mondtam semmi konkrétat. Az pedig, hogy tetszem neki, már rég kiderült. Nem most csapott belé Ámor részeg nyila. Így kénytelen vagyok azt feltételezni, hogy valóban jobban is ki tud látni a fejéből, mint azt - eddigiek alapján általában - szokta.
~ Nocsak, Pinokkió! Barbie-ból is lehet igazi kislány!
- Ez sokakkal megesik - jegyzem meg nevetve - De nem megy mindenkinek, hogy folyton csak tanuljon. Példának okáért nekem sem.
Figyelem, ahogy körülírja, mivel is foglalkozik. Erre persze felcsillan a szemem, érdeklődve hallgatom, de sajnos nem megy bele mélyebben a témába.
- Én kémikus-vegyész szakon tanulok. Még három évem van vissza a diplomáig.
A kabáttal kapcsolatos megjegyzésére, és a rögtönzött "nap-ódára" illemtudóan bólogatok. Végülis igaza van.

/Christopher figyelmébe/

Alig pár napja érkeztem New York-ba. A spórolt pénzemből kivettem egy lakást Manhattanben. A tegnapi nap folyamán egy telefonhívást kaptam, egy férfitől, aki azt mondta, melója van a számomra. Egy eléggé nehéz csomagot kellett felvennem a Central Parkból. Magamra húztam a kapucnimat meg a kedvenc napszemüveget, és 10:00-kor elindultam. Be kell vallanom, mivel nem ismertem még New York-ot, először teljesen rossz irányba indultam el. Egy csinos, fiatal, ázsiai lányt kérdeztem meg Chinatown-ban, hogy merre találom a célomat. Eligazított, majd elbúcsúztunk egymástól. A lány azt mondta, hogy kicsivel több, mint 5 km-re menjek el északra, és akkor biztos, hogy nem tévesztem el. Úgy is tettem. Maximum sebességemmel körülbelül 3 másodperc alatt értem volna oda, de mivel nem kellett sietnem, így 10 másodperc alatt tettem meg. Közben alaposan megfigyeltem az utcákat, épületeket. Elértem az 5. sugár út és a nyugati 59 utca sarkát. A pontos helyszín a Skater's Circle volt, így odamentem. Egy padon volt a csomag. A csomag maga egy sporttáska volt, legalább 10 kilogramm. Furdalt a kíváncsiság, vajon mi lehet benne, de mivel a Szállító szabályait követtem, ellenálltam a kísértésnek. Célpont: South Point, Staten Island. A térkép szerint, amit idefele "tulajdonítottam el", több, mint 31 Km-re van a megadott cél. Az körülbelül 18 másodperces út. De mivel még mindig nem siettem, laza 30 másodperc alatt futottam le. Körülnéztem a város azon részén, mivel csak 10:30-kor kellett szállítanom a csomagot. Mivel még nem reggeliztem, beültem a Portobello Cafe-ba. Egy boxban letettem magam mellé a táskát és odahívtam a pincérnőt. Egy könnyed 20 perc múlva már a második kávémat ittam, és megszereztem egy szőke lány telefonszámát is. Lorraine-nak hívták, és a közelben lakott. Megkérdezte tőlem, mi van a táskában, amire azt feleltem:
- Ha megmondanám, meg kellene, hogy öljelek! - Tovább már nem kíváncsiskodott ő sem.
Rápillantottam a fali órára és láttam, már csak percek kérdése a találkozóig. Elköszöntem a lánytól és fizetés után kiléptem a kávézóból. Visszavettem a napszemüvegemet, és körül néztem az utcán, kezemben a nehéz táskával...