Földszinti szobák

A testvériségből Honó San-al van az egyik legjobb kapcsolatom. Közel érzem magamhoz, mert ő hozott be engem ide, és tovább, mert félig meddig nekem is keleti a neveltetésem. Így azt hiszem ez is szerepet játszott abban, hogy őt hívjam edzeni. Most, hogy meg voltak a körülményeim, vissza akartam hozni a régi reflexeimet és fel eleveníteni a Kung-fu tudásomat. A másik ok amiért őt választottam, az pedig az volt, hogy Honó mégis csak képzet harcos. Vele gyorsabb lesz vissza szereznem a börtön előtti formámat. Mivel még nem rendelkeztem megfelelő edző ruhával, csak egy szál rövid térdnadrág volt rajtam.
Mivel rég nem edzettem, nem akartam lesérülni. Amúgy is még magamon viseltem Kardfog karmolásait. Így egy alapos bemelegítéssel kezdtem neki a dolgoknak, majd nyújtással fojtattam. Éppen a láb szalagjaim nyújtottam, mikor meg érkezett a jápán lány.
- Szia Honó szan! Készen vagy egy kis baráti csihipuhira? - Kérdezem tőle mosolyogva. Majd fel egyenesedek. - De kérlek legyél velem kíméletes. Négy év kihagyásom van már nem vagyok a régi.

Mióta Nick a klánunk tagja lett, sok időt töltöttünk együtt és nagyon sokat tanultam tőle a modern világ szokásairól és még kocsit vezetni is elkezdett megtanítani. Már a azt is kezdtem megszokni, hogy itt nem szokás az érzelmeket álarc mögé szorítani, habár a színészkedés itt sem ment ki a divatból, így aztán megpróbáltam néha elengedni magam, ami több kevesebb sikerrel sikerült.
Aztán Nick san berendezett egy - ő, úgy mondta, - hogy egy kondiszobát, vagy egy edzőtermet és mikor kész lett kaptam tőle egy meghívást, hogy látogassam meg kipróbálni.
Kíváncsian mentem léptem be az ajtón, ahol már az én oní-sanom furcsa gyakorlatokkal foglalta el magát, de jöttömre abbahagyta.
Körbenézve egy sor furábbnál furább dolgot pillantottam meg, de szokás szerint nem kérdeztem rá, hisz majd megtudom, hogy mire valók, ha Nick úgy gondolja rám tartozik.
- Én mindig készen állok a harcra Nick-san. - hajoltam meg felé szertartásosan. - És örömömre szolgál, ha én lehetek a társad, hogy vissza nyerd régi erődet. Nekem sem árt a gyakorlás. Fegyverrel, vagy fegyver nélkül akarsz gyakorolni?

- Kezdetnek legyen csak puszta kézzel. Úgy sincsenek gyakorló fegyvereink, és nem akarlak igazival megsebezni téged. Nem tudnám meg bocsájtani, ha a gyönyörű arcod miattam csúfulna el. És az egyetlen fegyver ami persze az emberek állandóan a rendelkezésére áll az a saját teste. A kezei, és lábai. - Mondom mosolyogva, miközben a tatamira sétálok, és szembe fordulva a nindzsával szertartásosan köszöntöm őt a küzdőtéren egy meghajlással. Majd felveszem a kung fu alapállást. - Kezdődjön hát, HADZSIME! - Mondom, és támadásba lendülök. A technikai tudásom hiába kiváló a mozgásom lassú mint egy tehénnek. Legalábbis én így érzem, mert olyan tűnik számomra mintha a lábam lassított felvétel gyanánt közeledne a lány bordái felé. Persze egy olyan embert aki sosem verekedett volna a lábam most telibe kapna, de Honó san nem ilyen. Ő puszta kézzel is halálos, mint egy terminátor.

Végig hallgatom Nick fejtegetését, hogy miért is fogunk mi puszta kézzel harcolni, és elmosolyodom halványan.
- Rendben van, akkor a testünk lesz most a fegyver. - ezzel kihúzom a tőröket a hátam mögül és leteszem a földre a sarokba, majd én is a szőnyegre sétálok, ami furcsa, hiszen a földön legalább annyira kiválóan lehet küzdeni, de hát haladni kell a korral, ahogy itt mondani szokás. Biztos oka van, hogy Nick san szőnyegen akar harcolni.
Mikor meghajol, én is viszonzom, aztán megnézem, hogy milyen stílusban akar küzdeni és kiválasztom a védekező állást hozzá.
Némán várom a támadását, hiszen a ninjáknál nem alkalmazunk harci kiáltásokat, az nem lenne célravezető, mi a csendes halál katonái vagyunk.
A közeledő láb elől kissé oldalra fordulok, épp csak annyira, hogy a ruhámat súrolva elhaladjon mellettem, aztán még kézéllel rásegítek, hogy oldalra kiüssem, majd gyors guggolásból megpróbálom kisöpörni a támaszkodó lábát.

Ahogy sejtettem, nem vagyok igazi kihívás Honó számára, és ez nem is szégyen. Egy vagy két hónap múlva ha naponta edzek vele már más lesz a helyzet. De addig is úgy látom sokszor fogok megszégyenülni egy aprócska japán nő kezei közt. Azonban szó sem lehet a feladásról. Annak ellenére sem, hogy most úgy csapódok bele a tatamiba a lábsöprés után, hogy öröm hallani a puffanásomat.
A nindzsa nő nem elég, hogy félre hárította a lábam, de még ki is söpörte a másikat. Ilyenkor öröm, hogy a tatamin edzünk. A földet érés után nem állok meg sajnáltatni magam, hogy ilyen csúful a padlóra kerültem. Rögtön arrébb pördülök, és talpra ugrok. Ezúttal közelebb lépve egy jobb ball jobb ütés kombinációt küldök Honó felé. Ami után egy rúgást küldök a sípcsontja felé.

Gyakorlás! Számomra ez egy nagyon is fontos dolog, mert tudom, érzem a zsigereimben, hogy Fagypont a közelben van és valószínűleg ő sem vesztegeti az idejét. Ha pedig összefutunk valahol, nem maradhatok alul, nem lehetek gyenge, minél előbb vissza kell nyernem régi formámat. Ezért ragadok meg minden eshetőséget, hogy gyakoroljak.
Tudom, hogy Nick-san-ban is ez dolgozik és ezért kérte, hogy edzünk együtt, és tudom, mert elmondta, hogy ő is nagy lemaradást kíván behozni, így semmi csodálkozni való nincs azon, ha még most aránylag könnyedén hárítom a támadásait, de látom a szemében az elszántságot, és hogy nem fogja könnyen feladni. De hát nem is ez a cél, nem a győzelem, vagy a vereség, hanem a fejlődés. Mikor engem tanítottak, akkor ezért nagyon keményen meg kellett küzdenem, sokszor fájdalmas leckék árán, így én sem vagyok kíméletes, azt teszem, amire tanítottak.
Nem támadok újra, mikor földre kerül, megvárom míg újra talpon terem. Az ütései kemények és határozottak, de még nem elég gyorsak, így ezeket aránylag könnyedén hárítom, de a rúgást már nem kerülhetem el. A sípcsontom belesajdul ahogy a lába eléri, de a fájdalom mindig is a kísérőm volt, így azt szemrebbenés nélkül állom, de gyorsan alapállás váltok, miközben egy pörgő rúgást indítok a feje felé, majd egy fél kézen átfordulással hátrább érek földet, nehogy elérjen a visszatámadás, ha még talpon maradna.

Már csak a felkiáltás hiányzott, hogy „vigyázz! Dől a fa!” ugyanis én is pontosan ugyan úgy terültem el újra a földön mint egy baltával kicsapott fa. Nagyon gyors a leányzó a fejrúgása úgy ért, hogy az tankönyvbe illő. Pontosan halántékon. Nekem meg már bicsaklott is kifelé oldalra a lábam, és PUFF. Újabb látványos becsapódás a tatamiba.
- Azt hiszem nagyon jó ötlet volt a gyakorló szőnyeg beszerzése. Két perce sem edzünk, de már másodjára vagyok a padlón. Azt hiszem ideje megkérnem téged arra, hogy ne herélj ki, és a szemeimet se nyomd ki. - Mondom, miközben négykézlábra állok. Nem adom fel azonban ilyen könnyen, és nem maradok a földön. Felállva fújok egyet, és alapállást váltok. Hagyjuk a tigrist, jöjjön a wing tsun stílus. Az amelyik úgy is főleg a gyorsaságra épít. Fejlesszük azt. Újra neki lendülök megállás nélkül küldve előre az ökleimet. Jobb bal jobb bal. Megállás nélkül, hogy csak védekezésre kényszerítsem. Majd hibázásra, végül találhassak.

Felkészülten vártam a visszatámadást, hiszen nem lehettem biztos benne, hogy nem tér ki a köríves rúgás elől, de a támadás sikeres volt, így volt időm felkészülni.
Azt mindjárt sejtettem, hogy nem fogja egykönnyen feladni, mert nem úgy ismertem meg, és én sem akartam komolyan megsebesíteni, hiszen nem azért voltunk itt, hogy vérre menő küzdelmet vívjunk, így nem lepett meg, hogy újból felállt, de az igen, hogy úgy nézett ki stílust is vált.
Én is alapállást váltok, hogy alkalmazkodni tudjak a testhelyzetéhez, de mikor szabályosan lerohan és egyik ütést méri rám a másik után, kénytelen vagyok hátrálni, hiszen kis termetemnél fogva nekem nem olyan előnyös a közelharc, mint neki a hosszabb karjaival. Igyekszem hárítani kézéllel, alkarral, elhajlással, de így is sikerül bekapni egy két kemény ütést. Ekkor eszembe jut Kardfog tanítása a testméretekből adódó közelharci hátrányok leküzdéséről és Nick két keze között bebújva, hagyom, hogy az egyik ökle betaláljon, de azzal együtt ütök a tenyértövemmel az orrára, persze nem nagyot, hiszen nem akarom eltörni, csak fájdalmat akarok okozni, viszont az ő ütése is betalál és nagy ívben repülök hátra és landolok a földön. Már pattanok is fel.

Azt hittem egy pillanatra fölénybe kerekedhetek, azonban az ilyen irányú győzelmi érzést gyorsan kiverte belőlem Parázsléptű. Konkrétan úgy csapot orrnyergen, hogyha nem fogja vissza magát akkor az orrnyergem eltörve vésőként hatol át a koponyámon és hatol az agyamba. Ezzel az ütéssel ha komolyan veszi a dolgot egy életre remegő kezű tolószékes moszatot csinált volna belőlem, akinek egész nap csak a nyál folyik kifelé a száján. Mármint ha nem ölnének meg a csontszilánkok. A világ egy kicsit így is elsötétedett, és tétován hátráltam párlépést. Pislogva meredtem az apró nőre. - Emlékeztess, hogy soha ne tegyelek a halálos ellenségemmé! Nem hiszem, hogy volna ellened esélyem. - Jegyzem meg és újra támadásba lendülök...

...4 óra múlva...

… Reszkető lábakkal fekszem a tatamin. Nincs már erőm felállni a szőnyegről Csak fekszek legyőzötten és alaposan elkalapáltan. Bár volt néhány jó mozdulatom, de azt kell mondjam, hogy ma boksz zsák voltam Honó számára, aki kékre zöldre vert, és nem éreztem olyan helyet a testemen ahol nem sajgott éppen valamim. - Azt... azt hiszem … azt hiszem mára egyenlőre ennyi elég lesz. - Mondom neki lihegve a levegőt kapkodva. Teljesen lemerültem, már szinte semmire sincs erőm. A testem izzadt és törött.

Nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig kitart Nick-san, hiszen sok kihagyása volt és ráadásul ma elég sokat kapott. Viszont az akaraterejével és a fizikai állapotával nincs semmi baj, és már a vége felé engem is komolyan megizzasztott.
Igazán élveztem a mozgást, és hogy egy csomó mindent kipróbálhattam közben, és a korlátaimmal is tisztába jöhettem, amiből kiderült, hogy nekem is van mit gyakorolnom még.
- Igen! – bólintottam én is izzadtan és enyhén lihegve. –Eléggé kimerítő gyakorlás volt oníí-san, és igazán ránk fér egy frissítő fürdő,……..és ahogy elnézlek, neked egy lazító masszázs sem ártana, mert, ha most elpihensz, akkor holnap és holnapután lábra sem fogsz tudni állni. – mondom neki szenvtelenül, de belül szélesen mosolyogva, míg a kezemet nyújtom felé, hogy felhúzzam a szőnyegről.
- Ha a mai világban ez nem valami intim és megbotránkoztató dolog, akkor egy jó forró fürdő után, átgyúrhatom az izmaidat, ahogy nekem tanították a mestereim. – ajánlom fel neki a segítségemet.

Örömmel fogadom a segítő kezet amit a felálláshoz nyújt a számomra. Majd nagyot nyújtózva meg ropogtatom magam, és gyorsan számba is veszem pár fájó testrészemet. Azt hiszem a mai nap legjobb ajánlata az amit Honó felkínált a számomra.
- Azt hiszem ez teljesen korrekt ajánlat. - Mondom mosolyogva. - És ne aggódj! A masszírozás elfogadott dolog. Sokan járnak szalonokba, hogy megfáradt testüket át gyúrják. Vannak csontkovácsok és ezernyi fajta masszőrök, és egyéb nyugtató kezelések. Szóval engem nem fog zavarni ha megmasszírozol, ha téged sem. Tizenöt perc múlva találkozunk a szobámban. - Mondom neki, és elindulok zuhanyozni. Bár Honó a fürdést javasolja, sajnos azonban az évek alatt annyira belém ivódott a zuhany, hogy szinte sosem fürdök csak tusolok. Kissé felfrissülve kerülök elő a zuhany alól tisztán és illatosan. A törölközőt a derekam köré csavarva veszem szemügyre a zöld foltokat magamon. A kis japán hölgy jól ellátta a bajomat. Amikor kopognak kiszólok.
- Szabad! - Mondom, és miközben Honó a szobába lép, én is kilépek a zuhanyzóból.

(folyt köv emeleti szobák)

,,Egy mindenkiért, mindenki egyért..."

Bimm-Bamm. Üti a delet és egyben a találkozó időpontját a régi, poros még éppen, hogy működőképes inga óra. amit még annó az egyik itt lakó támasztott a falnak. A nappaliban Magnus az ablak előtt áll, jobbján egy sötét, hátborzongató alak aki túlvilági, halk hangon felkacag.
-Nyugodj meg vénember, nem lesz gond.
Ahogy az első merész egyén belép a sötét alak felé fordul. Majd mintha sosem lett volna ott, eltűnik, szagot se hagyva maga után, csupán némi hideg levegőt. Még maga Magneto is elbizonytalanodik egy pillanatra, hogy volt e itt valaki, pedig határozottan beszélgettek.
-Bújjatok beljebb. Nincs sok időnk, ha kérdésetek van, most tegyétek fel.
Húzza ki magát háttal az ablaknak, köpenye mögött lassan össze fogja megfáradt kezeit. Alaposan szemügyre veszi az érkezőket.

Ahogy meghallottam a felhívást, hírdetést, vagy nevezzük akárminek, magamban egyértelmű volt, hogy jövök. Mióta ide kerültem, a Testvériséghez, még egy komolyabb "ügyem" sem volt, így hát ideje volt valamivel jobban belemerülni a munkába, mielőtt még kiesnék a gyakorlatból. Igaz, túl sok mindent nem tudtam meg azon kívül, hogy veszélyes küldetés lesz. És? Mint ha még nem vettem volna részt olyanon. Őszintén szólva, egy ilyen vén csoroszlyának már az is komoly teljesítmény, hogy még életben van, képzelem, az ő mércéjével mi számíthat veszélyesnek. Persze, a szívem mélyén azért reménykedtem, hogy talán olyan lesz, mint a (nem annyira) régi, (és nem annyira) szép időkben. Oké, tudom, tudom, minél egyszerűbb egy küldetés, annál könnyebben és gyorsabban túl leszünk rajta, de hát na, néha kell az embernek egy kis pörgés.
Ahhoz képest, hogy milyen kevés ideje rontom az itteni levegét, szerintem már egész jól megy a tájékozódás. Igaz, egy kis késésben voltam, így nem sikerült stílusosan, harangszóra érkeznem, de talán még az a pár perc belefér. Magamban már azt találgattam, hogy vajon kiknek lesz annyi mersze, hogy elvállalják a feladatot, ám miután kopogtam és bebocsátást nyertem, nem kicsit lepődtem meg. Mi?! Hogy én vagyok az első jelentkező? Azt hiszem, ez azért minősíti az itteni csapatot... gyáva nyulak.
-Üdvözletem, uram. -hajoltam meg kissé a "főnökünk" előtt, majd helyet foglaltam az egyik fotelben, amíg gyorsan átgondoltam magamban a kérdéseket.
-Mi a küldetés célja? Mi a pontos helyszín és a végrehajdandó feladat? Mikor kezdünk, és van-e zárási határidő? Milyen jellegű ellenállásra kell számítanunk? -soroltam fel párat röviden, lényegre törően a legfontosabb kérdések közül, ami így első körben eszembe jutott.

Én is hallottam, hogy Magneto egy veszélyes küldetésre keres embereket. Mivel azonban a hír a konyhában ért engem nem tudtam egyből megjelenni. Elvégre a nagy kondér rotyogó magyaros csirke pörköltet nem lehet csak ott hagyni a tűzön, vagy félkészen ki tudja mikor tudva befejezni. Különben is, ha a munka önkéntes akkor nem lehet annyira sürgős. Szóval azt a szűk negyedórát amíg megfől az a húsz kilónyi csirkehús igazán nem nagy ügy kivárni. Amúgy is mióta elkezdtem főzni a többiek rá kaptak a főztömre, és bizony mára a testvériség minden tagját én etettem vagy így vagy úgy. És a legjobb az egészben az volt, hogy így nekem sem kellett a kajára költenem. Elég volt egy cetlire kitűznöm a konyha ajtóra mi kell nekem a holnapi menühöz, és valaki beszerezte. Persze biztos vagyok benne, hogy sosem volt fizetve az alapanyagokért amiből főzök. Elvégre volt egy pár igen csak tehetséges tolvaj a sorainkban. Fel emelem a fedőt a hatalmas lábasról melyben a hatalmas adag csirke pörkölt rotyog és ellenőrzöm a húst. Minden rendben lévőnek tűnik, ezért ki kapcsolom a gázt, és ahogy voltam szakács kötényestől indultam a megbeszélésre.
- Bocsi a késésért, nem hagyhattam ott a kaját, mert csúnyán leéget volna, és akkor ma már senki nem eszik. - Mentegetőzök. De körül nézve rá kell jönnöm talán nagyon elkéstem, hiszen csak Ria volt itt a nagyfőnökön kívül. - Húú ennyire elkéstem, vagy mindenki más láthatatlan rajtunk kívül? - Kérdezem miközben az egyik széket veszem szemügyre. Vajon pofátlanság a nagyfőnök engedélye nélkül a fotelba vetni magunkat? Inkább nem próbálom ki, helyette leveszem a koponyás fejkendőmet amiben főzni szoktam, és elkezdem össze hajtogatni. Majd mikor takaros kis kocka lesz belőle a kötényem zsebébe teszem.

Mivel nincs órám ezért Pyro-t kértem meg, hogy szóljon, ha indulnom kell Magneto san-hoz, mert természetesen ki nem hagytam volna egy veszélyes küldetést, ami klánunk javát szolgálja, és amelyben ráadásul Kardfoggal együtt vehetek részt.
Azonban az a szétszórt fiú igen csak elfelejtette, hogy mit beszéltünk meg és csak akkor kopogott be a szobámba, ahol a napi meditációmat végeztem, amikor már késésben voltam, ami persze csak akkor derült ki, mikor belépve az ajtón már ott találtam két társamat, akik közül Nick-et természetesen ismertem, de az új lánnyal, Valoria-val, ha jól emlékszem a nevére, még nem sokat találkoztam.
- Bocsánat Magneto-san. - hajoltam meg az ablaknál álló idős ember felé, majd egy kisebb, kevésbé tiszteletteljessel a többiek felé. - De csak most értesültem a gyülekezőről. - álltam meg az ajtó mellett, hogy ott hallgassam meg az instrukciókat.
Nem kérdeztem semmit, hiszen ami rám tartozik majd elmondják, így csak csendben várakoztam, miközben igyekeztem szemügyre venni Valoria-t, hiszen valószínűleg együtt fogunk küzdeni a feladat elvégzése közben, és nem árt, ha tudom mire számíthatok a részéről. Nickkel már sokat edzettem együtt, így őt már ismerem.

Ahogy Valoria belép Magnus az órára sandít majd vissza a lányra, Félkézzel az egyik fotel felé intve hellyel kínálja ahogy az utána érkező két jövevényt is. Mindenkinek kijár egy kedves, már amennyire ez meggyötört arc képes, fejbólintás köszönetképen. Aztán az ajtó kivágódik és húsgombóc gurul be rajta. Az öreg abba hagyja az ablakon kifelé bámulást és köpenyét jobb kezében fogva odafordul, enyhén megilletődve. Először az áldozatra majd Victorra néz. Némán hallgatja végig a jelentést majd köpenyén dobva egyet visszafordul az ablak felé. Látszik, hogy nem veszi magára.
-Gyermekeim, aki még nem tudná, egy barátunk bajban van. Hart island legmélyén tartják fogva és ha mi nem segítünk rajta, megölik. Victor, Te tudsz mindent amire szükséged lehet. Annyit kérek, hogy vigyázzatok magatokra, kissé szeszélyes a gyerek, és lehetőleg élve gyertek vissza. Te is Victor. Most induljatok.
Int az ajtó felé és vissza fordul az ablak felé majd válla fölött hátranéz.
-Victor, ezt pedig vidd ki innen...

// Nem az én karakterem, nem akarom lenyúlni és más helyett megszemélyesíteni ezért fogtam rövidre. Folytatás pedig: Hart Island Sorrend nem számít, ha mindenkinek oké akkor 4 nap múlva új kör. Victor, valami kell PM vagy Skype és informállak. //

// Kalmárnak és Midnight-nek az utcafrontról //

Nem tetszik, ahogy Éjközép Kardfog sanról beszél, de nem akarom összerúgni vele a port, hiszen ő is a klán tagja, így tisztelnem kell, bár ő nem sok mindenki felé mutatja ki ezt. Igazából senki felé nem mutatja, csak magát szereti.
Az, hogy Kalmár, aki közben vette a fáradtságot és bemutatkozott, mire költi a kapott pénzt engem nyomokban nem érdekelt, de igazán jó ötletnek tartottam, amit Midnight javasolt neki, a tisztálkodó szerekről, főleg, ha ahogy hallom itt akar élni, velünk.
Mivel láthatóan a felajánlottak felkeltették a kíváncsiságát új barátunknak, így Éjközéppel együtt én is felálltam, hogy körbevezessük és elmutogassuk neki, amit tudnia kell.
Bár előtte még megtudja, hogy milyen munkát tud neki szerezni a Midnight, és kíváncsi voltam, hogy vajon ráveti-e magát, vagy most, hogy ennyi pénzhez jutott és még a kisujját sem kellett megmozdítania, már nem is lesz olyan sürgős neki dolgoznia.
A verekedéssel megkeresendő pénzre csak elhúztam a szám, mert nem szerettem, ha valaki így árulja magát és a tudását, valamint azért hiába volt jó fizikuma Kalmárnak, egy illegális meccsen azért jóval fiatalabbak voltak a résztvevők általában. Na meg az alkohol és a cigi sem tett jót a szervezetének, hogy bírjon akár egy menetet is. Talán bokszzsáknak jó lenne.
Vajon Éjközép hová tette a szemét, amikor ezt ajánlotta ennek az emberi roncsnak?
Az lehet, hogy a mutációjával érne valamit, de hát ahhoz olyan mérkőzések kellenek.
Közben leballagtunk a földszintre, ahol Kalmár szobája is lesz, mert egyelőre jobb, ha minél messzebb van a főnökségtől azt hiszem, meg főleg Kardfogtól, bár nem biztos, hogy ez a kellő távolság.
- Ez egy régi épület és elég tágasak a szobák, úgy, hogy helyed az lesz bőven. – nyitom ki az ajtót egy üres és eléggé elhanyagolt szobába, mert ezt mostanában nem nagyon lakta senki. – Kicsit ki kell pofozni, mint látod, mert csak mostanában kezdjük belakni a helységeket, így aztán úgy rendezed át, ahogy akarod. A fürdő két szoba között van, de egyelőre a másik szobát nem lakja senki, így egyedül bitorolhatod, remélem elég sűrűn. Remélem nem szoktál hangoskodni, mert itt általában csendesen élünk és állatot sem láttam még senkinél, úgy, hogy ha lehet ezt a rossz szokást is mellőzzük.
Mindig furcsán néztem azt a mostani emberi viselkedést, hogy kis helységekben éltek együtt az állatokkal. De, hát messze kerültem a saját világomtól.
- Ha kérdés van, akkor kérdezz. – fejeztem be a magamhoz képest hosszú beszédet.

Ahogy megkezdődött a túra ebben a batár épületben, végre megtudtam már valamit a sokat emlegetett Kardfog elvtársról. Ismét csak egy pimasz modorú vigyor volt az első reakcióm a hallottakra.
- Ne aggódj táváris, én sokáig éltem olyan helyen, ahol a vezetők mind véresszájú vadbarmok voltak. - vertem hátba Éjközépet, de csak finoman, barátian. Egyéb kommentárt nem fűztem ehhez, gondolhat itt akár egynémely szovjet pártfőtitkárra, vagy éppen a börtönhierarchia csúcsára, ha sikerült kiolvasnia belőlem a múltamnak ezt a részét. Teljesen lényegtelen. - Nem tudom megígérni, hogy mindig szó nélkül eltűröm majd az ipsét, de a bajszát sem fogom sportból húzogatni. - nyugtattam meg új barátomat.
- Áh, finom népek vannak itt is? Há' hol nincsenek ebben az országban?! - nevettem fel Éjközép válaszán és megcsóváltam a fejem. - Jól van, veszek pár új göncöt, de a stílusba ne szóljanak bele a finom népek se! Ja és öltöny, nyakkendő kizárva! - emeltem fel tiltakozón a kezeim. A lista többi részében éreztem ám a célzást, de mit pattogjak, tényleg nem voltam egy illatozó rózsakert, de nem találkoztam még olyan csövessel, aki másképp állt volna ezzel a kérdéssel. - De ha nem bánjátok, a szakállam visszanöveszteném holnaptól. Csak az Istenkézés miatt borotváltam le. - gondoltam, ezt jobb ha most közlöm velük, mert ki tudja, lehet, hogy erőszakkal megnyírnak majd, mint a birkát, de én akkor is keményen ellenállok majd, mint a tóba fagyott hal!
- Kösz-kösz, de csak csínján a pénzadogatással, mert marha sok hülyeségre is el tudom ám költeni! - derültem jót azon, hogy megint a semmiből került a kezembe újabb kétszáz dolcsi. Most már mint egy idióta, úgy vigyorogtam, amikor ezeket is zsebre tettem.
Majd átlavíroztunk a munka vizeire, mire én is megkomolyodtam valamelyest.
- Egyszer-kétszer melóztam már a dokkoknál, de valami balhé miatt mindig otthagytam őket. Az az igazság, hogy amióta itt vagyok, csak feketén dolgozom, nincs egy valamirevaló papírom, még útlevelem se. Se ruszki, se amcsi. Úgyhogy ha lehet, ne küldj túl közel a hatóságokhoz. Ha tudnád, milyen egy okádék helyről származom, te se nagyon akarnál oda hazamenni. - néztem a szemeibe sokatmondóan, majd megrágtam magamban a másik kapott ajánlatot. - Kocsik, lássuk csak... végülis nem hangzik rosszul. Sőt, talán ez jobban is fekszik nekem, mint a rakodás. Úgyhogy kösz a tippet, fel fogom keresni ezt a Nikolai-t. - a harmadik lehetőségen már valamivel többet kellett agyalnom. Nem mondanám, hogy az elmúlt évtizedben sokat fejlődtem volna a verekedés terén. Részben azért nem, mert amióta szabad vagyok, iszom, kábszerezek és a csajokkal hempergek, majd fél napokat alszom teljesen kiütve. Az a néhány utcai pofozkodás, amiben benne voltam, nem nagyon nevezhető komoly tréningnek. A sitten meg csak eleinte verekedtem sokat, a végére annyira lerobbantam már, hogy örültem, ha nem a tepsiben fekve kerülök ki onnan. Viszont a pénz és a tömegek imádata beette magát az agyamba és nem hagyott nyugodni...
- A bunyóra meg azt mondom, adnék neki egy próbát. De nem vagyok most valami jó bőrben, hónapokig éheztem, le vagyok gyengülve. Szóval lehet, hogy perpillanat két pofonnal kifektetnek. - röhögtem egy jót magamon. Majd végre elértünk a szobámhoz, ami az én szememben puccos kastélyszobának tűnt, bárhogy is írta le Parázs. Elégedetten füttyentettem, miután körbevezettem a tekintetem a falakon.
- Életemben nem volt még saját szobám, ekkorára meg még gondolni sem mertem soha a büdös életben! Ez tökéletes, és kész! - szögeztem le a dolgokat. Furcsa is volt, hogy miért kéne nekem ekkora szoba. Amíg a családommal éltem, az egyik bátyámmal laktam egy szobában. Aztán a sitten jónak számított, ha a nyolc fős cellában csak húszan voltunk. Itt meg hol a Volgámban laktam, hol bérelt félszobákban. Erre most hirtelen enyém ez a táncterem. Ezért érdemes volt negyvenkét évet várni!
- Nemsokára elugrom a kocsimért és becuccolok ide. Aztán megfürdök és kimosom minden holmimat. Este meg ránézek a Munka ügyére is. - ismertettem velük a napirendemet. Bár tartottam attól, hogy este inkább mégiscsak egy kis dínom-dánomot csapok majd, de csak nem... Első nekifutásra nem is akadt több kérdésem, jönnek azok majd maguktól is. Habár egy mégiscsak akadt:
- Van még valami, amit jobb, ha most tudok? És ha jól sejtem, lakat legyen a számon, ha erről a helyről kérdeznek. - néztem vissza rájuk, miután rádobtam az ágyra az eddig szorongatott holmikat.

Felírtam egy papírra egy telefonszámot, majd Kalmárnak adtam:
- Nesze, ez Ernie száma,ő rendezi a bunyókat - nyomtam a markába. - Nikolajt meg megtalálod a roncstelepen. A pénzen ne pörögj, ha verekszel vagy odateszed magad a kocsiknál úgyse lesz gondod egy ideig.
Neki támaszkodtam a falnak és vállat vonva gyújtottam rá újból:
- A ne beszélj erről a helyről című állatkodást a kolléganőre hagyom - vontam vállat. - Én általában nem itt dekkolok. De azért elég gyakran megfordulok errefelé, ha valami kell.
Megvetően végigmértem a csajt, aki izomagyon kívül semmit nem tudott felmutatni sajnos.
- Igazság szerint Parázsléptű amolyan Kardfog 2.0. Verekedni ő is tud, esze neki sincs, de a külső csomagolás sokkal jobb lett. Amíg megjelenik Hugh vagy valamelyik másik vezető tartsd rajta a szemed, ha kérhetem, mielőtt ő is legyőzhetetlennek hiszi magát mint Kardfog és kiplakátolja hogy itt a Testvériség főhadiszállása. Igazából ne higyj Victornak se e téren, 2-3 rendőr is legyűri a francba, a csajt is - biccentettem a nő felé, nem igazán vettem tudomást a jelenlétéről egyéb tekintetben. - Csak ezt hajlamosak elfelejteni. Az agy a főnökségen kívül én vagyok amúgy - hajoltam meg. - Most pedig kiszellőztetem a fejem, mielőtt még átragad rám is a két izomagyú ostobasága. Legyél szépen jó kislány és próbálj rendesen viselkedni - vetettem oda Parázsnak foghegyről, - daszvidánye tavaris.
Kimentem, felpattantam a mocimra és eldöngettem. Ha Parázs meg akart állítani akkor is, csak ez esetben egy unott ásítással kiteleportáltam.

//Játék vége, koszi //

Csendben hallgattam végig a vágott állú Kalmár mondókáját, hogy hogyan és hol élt, meg, hogy milyenek az új tervei azzal a sok pénzzel, amit Éjközép olyan könnyen osztogatott neki, mintha már régóta puszipajtások lennének, és nem tudtam mire vélni ezt a nagy férfias összefogást, de ők úgy látszik eléggé el voltak vele.
- Azt csinálsz, amit akarsz, amíg nem zavarod a többieket. – vontam meg a vállam az ajtófélfát támasztva a szakáll növesztéses megjegyzésére.
Az, hogy nem tudott egy normális klánba bele illeszkedni és dolgozni az nem nagyon lepett meg, bár érhetnek még kellemes meglepetések a részéről, mivel rosszabb már biztos nem.
Mikor a verekedésről kezdett magyarázni, önkéntelenül is végig néztem rajta, és bár azért tényleg látszott rajta, hogy régebben nem kellett bujkálnia az izmok hiánya miatt, ez mostanra azért jócskán megkopott.
- Szerintem maradj a kocsiknál, ha elfogadsz egy tanácsot. – vetettem oda halkan, mert már láttam egy pár ilyen meccset és nála keményebb legények is hagyták már ott a fogukat.
Ztán levettem a szavaiból, hogy a szoba megfelel neki, és hamarosan be is akar költözni, így már nem nagyon kellett sokat foglalkozni az ipsével.
Már éppen hagytam volna magukra őket, mikor megállítottak Éjközép szavai, és a nagymonológja után, amiben előadta, hogy mennyire nem tart engem semmire, magától eltelve elhúzta a csíkot.
Talán mást sértettek volna a szavai és most átvágott torokkal heverne a lábai előtt, de az nem én lettem volna, Parázsléptű, klánjának elismert mestergyilkosa.
Engem egy ilyen kis senki nem hozhat ki a sodromból, bár, ha a mester kérné, hogy öljem meg, nagy örömet okozna nekem.
Így csak fordulásból állítottam bele Kalmár feje mellett a falba a két tőrt, és szólaltam meg fagyos nyugalommal.
- Igen, nagyra értékelnénk, ha megtartanád magadnak a hely inkognitóját.



// Köszönöm én is – felejthetetlen volt Parázs részére //

- Áh, kösz táváris. - Vettem el Éjközéptől az infós papírt és egy ideig tétován meredtem rá. Majd zsebre tettem azt. - Úgy lesz! - csináltam megint egy részeges, csámpás katonai tisztelgést. Utána a teljesen más követ fújó, vágott szemű gyévuskára néztem, miközben Éjközép szövegelését képzeltem oda úgy, mint valami feliratot. Időnként heherészni kezdtem, tetszett, ahogy beszélt! Azt hiszem mi ketten marha jól elleszünk itt...
- Minden meg van értve, haver! - jeleztem vissza, hogy értek mindent, még ha nem is nézek ki mindig úgy, mint aki képes ilyesmire is. A szemem megragadt a nőcskén, úgyhogy csak úgy odaintettem Éjközép búcsúzására, majd azzal a lendülettel a fejemet kezdtem vakarni. Annyi jó gondolat pattogott a fejemben, hogy most az egyszer igazán őszintén somolyogtam magamban. Bár úgy tűnt, napestig fogom a szemem a nindzsalányon legeltetni, valójában egyáltalán nem kívántam. Szép volt, meg minden, de nekem az ázsiai nők nem jönnek be annyira. A négerekkel is így vagyok valahogy, pedig amúgy nem vagyok rasszista, azt hiszem. Egyszerűen csak jobban szeretem a fehér lányokat akció közben.
- Ennyire szarul festek a szemedben? - kérdeztem vigyorogva, azaz félig vicsorogva, ahogy a nyelvemmel a kajamaradékokat piszkáltam ki a fogaim közül. Nem mondtam el neki, hogy hogyan is döntöttem végül, a szerelőt, vagy ezt az Ernie-t látogatom-e meg előbb. Ez már nem a rács mögötti világ, ahol nem volt egy perc magánéletem sem. Mostantól nem kell számadást adnom arról, hogy mikor akarok a rötyére menni és hogy van-e valami a zsebemben, ami nem biztos, hogy nem okozhat kárt valakiben.
- Úgy lesz minden, ahogy kéred, drága kishölgy. - válaszoltam egy kevés meglepettséggel, miután a falba állította a tőrjeit, nem messze a fejemtől. De minden beleegyezésem ellenére a szavaimat legalább annyira lehetett komolytalannak venni, mint valóban komolynak.

//Én is köszönöm a "házas" beavatást. Nagyon tetszett! //

Csendben üldögéltem a ház nappalinak nevezett részlegében pár sokadik perce. A mai napon munkaszünet volt, szóval nem volt jobb dolgom. A többiek eléggé eltűntek, még Abyss is, szóval most aztán tényleg nem volt mit csinálnom. Hatalmasat ásítottam, miközben hátradőltem a kanapán. Az panaszosan reccsent alattam egyet, de valahogy nem tudott érdekelni. Azért van, hogy használjuk, nem? A Nap már lemenőben volt, kezdett sötétedni. Mégse gyújtottam villanyt. Szerettem, ha sötét van... igen, a múltkori medvés eset után is. Valahogy jobban szerettem az ilyen alkonyati időt. Talán azért, mert innentől, ha akartam, önmagam lehettem és szabadon flangálhattam kint a város bizonyos részein. Nappal ugyanez vidékre korlátozódott... mondjuk nem is gond, néha már agyamra megy ez a betondzsungel a nagy zsongásával meg a sok, panaszkodó, nyüszörgő emberével. Komolyan mondom, hogy a manóba életképesek ezek ennyi problémával. Főleg a fiatalok, ah. A legtöbbnek az a baja, hogy nincs pénze videójátékra meg mit tudom én milyen hülyeségekre. Ha tudnák, melyik az a pillanat, amikor már igazán problémáról lehet beszélni. Mert ez nem az. Ez csak az unatkozó emberek naivitása. Egyszer cserélnének velem vagy valamelyik társammal, nyüszögve rohannának vissza anyuka szoknyája mögé. Argh, nem is gondolok rá, csak felidegesítem magam. Lassan teljesen besötétedett, a nappaliban pedig teljes lett a sötétség. Fejemet hátra döntöttem, szemem lehunytam. Jólesett ez a kis nyugalom a mindennapok nyüzsgése mellett, talán el is alszok itt a végén... mondjuk az nem kéne, ki tudja, mikor téved erre egy viccesebb társam és talál ki valamit, amiért körbe kell kergetnem a házban...

Miután átjutottam a lenti ajtón még egy darabig kanyarogtam az alagsorban, aztán végül rábukkantam egy lépcsősorra. Egyértelmű volt, hogy ez felfelé kivisz innen, és minden bizonnyal már a Steinway házban fogok kikötni.
Óvatosan, szinte macska léptekkel haladtam végig, nehogy zajt csapjak, hiszen lényegében itt most nem számolnak a jelenlétemmel.
Felértem a lépcsőn, ezen az ajtón már nem volt zár, így nem kellett különösebben ügyködnöm a bejutáson. Halkan zártam magam mögött az ajtót, és körbenéztem. Végül nem akartam rögtön első körben kockáztatni, így jobbnak láttam, ha Speed külsejét veszem fel, legalábbis addig, amíg megtévesztem a ház lakóit. Őt már úgyis ismerik, magamnak meg meghagyom a drámai bemutatkozást egy kicsit későbbre. Lassan átformálódott a testem, és most már valóban Speedrace állt az ajtónál...legalábbis látszólag.
A helység sötét volt, de szerencsére igen jól tudtam tájékozódni még így is, miután a szemem hozzászokott a homályhoz. Azon gondolkodtam, hogy vajon zajt csapjak, vagy csak egyszerűen sétáljak körbe a szobákban és keressem meg a Hagwood nevezetű ficsúrt...ám amíg ezen töprengtem, zajt hallottam, méghozzá tőlem nem messze a kanapéról, ahol ilyen távból nem láttam senkit. Ez azt jelentette, hogy vagy elnyúlt valaki ott, vagy csak szimplán üldözési mániám van megint. Nem akartam kockáztatni, így megindultam a kanapé felé, viszont rosszul mértem fel a távolságot, és a szomszédos asztalról levertem valamit, ami hangosan koppant a földön.
~Basszus!~ totál olyan voltam, mint valami besurranó tolvaj, de aztán eszembe jutott, hogy jelenleg úgyis azt kell higgyék, hogy én is Testvériségi tag vagyok, a látszat ezt bizonyítja.