Szibéria - Negdjenykoda

- Akkor biztosan amolyan hivatásos őrangyal vagy igaz, aki emailra bárkit megment? - *Vigyorodik el. Ez a "nem" sokkal inkább hangzott számára igennek, de minek firtassa? Igazán nem az ő dolga.* - Engem egyszer foglyul ejtett Chris egyik barátja, lényegében egy kínos félreértés miatt. Úgy tűnik mintha mindez egy örökkévalósággal ezelőtt történt volna, még a forgószél előtt. - *Elgondolkodna saját szavain, aztán a kis szünet végeztével folytatja.* - Önzetlenség? Nem, igazad van, nagyon is létérdekem, hogy veletek legyek, másképpen nem juthatok haza... és persze ez a vodka! Na meg új tájakat járhatok be, új embereket ismerek meg.... - *Ebben pillanatban Greg elkezdi felépíteni a szélvédő kupolát.* - és új mutánsokat is. - *Mormogja az orra alatt.*
~ Mindjárt megfagyok. Nagyon mélyen? Tuti kell itt lennie valamilyen bejáratnak egy felvonóhoz, amit persze nyilván nem használhatunk, ha észrevétlenül akarunk bejutni erre a búvóhelyre. Mindjárt megfagyok. De most már tényleg. ~
- Akkor megvárjuk, míg Gregory alagutat ás akár negyven emelet mélységig, vagy Tanya ismer egy rövidebb utat? - *Félmosoly.*

Épp azelőtt húztam össze magamon a kabátot, mielőtt Greg valamiféle kis iglut húzott körénk, mielőtt teljesen megfagynánk a jeges szélben, mely egyre jobban feltámadt az elmúlt percekben.
- Majd egyszer próbáld ki magad is és megtudod – mosolyodtam el Dorothy felém intézett kérdésére, amire nem igazán akaródzott válaszolnom vagy különösebb magyarázkodásokba bonyolódni – Hogy érted azt, hogy foglyul ejtett? Mármint ő? – sandítottam Greg felé.
Mindeközben Greg szavai sem hagynak hidegen.
- És mi lenne, ha újdonsült teleportálónk felfedezné nekünk a terepet. Vagy tudom is én. Van valakinek valami terve mielőtt halálra fagyunk és akkor hiába a felmentősereg… vagy mi – fontam magam előtt karba kezeim, hogy valamelyest megállítsam a remegést, mely lassan minden tagomra átterjedt.

-Gratulációt? - Kérdi nevetve. - Inkább kihagynám, a családomban csak én tartom viccesnek a szarkazmust, a fekete humorról nem is beszélve, tekintve, hogy halottnak hisznek.
~Öcsém...az aztán kellemetlen családi összejövetel lenne, ahol én bukkannék fel, hogy átadjam egy James Bond főgonosz gratulációját a szüleimnek. A fél banda infarktust kapna, a többi meg beperelne...ha apám életben marad, lehet még arra is rávenne, hogy maradjak a tárgyalásig...Hoppá, kicsit elkalandoztam, mi folyik itt közben?~
Jobban megvizsgálja azt a fura gömböt, ami leginkább egy planetárium szerű izére emlékezteti, annak ellenére, hogy majdnem pontosan úgy néz ki, mint valami, ami egyáltalán nem hasonlít planetáriumra. Az igazat megvallva, lövése sincs, mi a nyavalya lehet ez, így aztán kérdőn tekint vendégadójára, hogy csalafinta módon kiszedje belőle ezt azt információt.
-Mi a nyavalya az ott lent?
~Kezd rossz előérzetem lenni. Huszonhét diagnosztizált elmebajom van, és mégis, az a benyomásom, hogy a mellettem álló férfivel valami nincs rendben...ez nagyon durva.~

Szövetség

A mentőcsapat

Ahogy a vodka alkoholtartalma szépen eléri Greg vérkeringését, a hideg pedig a bőrét, kezd egyre jobb idő lenni a kis kupolában. Nem túl látványosan, ugyanakkor a percnyi szóváltás végére már érezhetően. Ugyanakkor a szél zúgása is alig hallatszik be, pedig nemrég még igencsak megnehezítette a kommunikációt.
Tanya, aki eddig leginkább fázott a hosszas hidegben való álldogálás miatt, szintén érezheti, hogy lassanként felengednek átfagyott tagjai. Neki tűnhet fel először, majd rögtön ezután Alexis szemeinek, hogy egyre kevésbé látszik a leheletük. Így már kevésbé érezheti kétségbeesettnek helyzetét, mely eredményeképpen egy-két elmosódott, de ismerős hangot meg is hall odalentről. Valószínűleg szétszórodik a lenti építményben, a szóródás mérete alapján.
Kara figyelmét viszont más keltheti fel. Mozgás. Sok apró mozgás, melyekből valamiféle folyadék részenként önálló vándorlása juthat az eszébe. Jobban megfigyelve - valószínűleg telekinetikus képessége miatt - érezheti, ahogy a talaj süllyed alattuk, körben pedig a kiáramló anyag egészen laposkás alakra egészíti ki az őket védő kupolát. Persze utóbbi érzet egyre inkább elhalványodik, ahogy szétterülése csökkenti a lokális intenzitását.
Gregnek persze végül feltűnhet, hogy elérték a több, mint kétméteres jégpáncél alatti köves talajt. Így máris összeállhat a kép: képessége túllépett egy határt, melynek következtében ésszel még nem teljesen képes kontrollálni az érzelmei okozta hatásokat.

/Nem várom el, hogy bárki máris beírja a következő szintet. Ami viszont fontos: képességeik most erősebben, de nehezebben irányítható módon működnek. (A legutóbbi szinthez képest.) Könnyen aktiválódhat erős érzelem hatására akkor is, amikor egyébként eddigiekben közel teljes mértékben tudtak uralkodni rajta./

A bázison

Frost legyint egyet, és székében hátradőlve, ujjait maga előtt összeérintve nézi tovább a munkálatokat. Hegesztő és építő feladatokon kívül úgy tűnik, hogy a tervezési fázis lezárása is folyik még. Néhány szintén védősisakos, de tartásuk szerint vélhetően a többieknél magasabb beosztásban lévő egyén jól láthatóan vitatkozik egy asztalon lévő tervrajz felett. Végül valószínűleg megegyezésre jutottak, mert az egyik szétküldi a másik hármat, akik nem mutatnak ellenkezést. Persze más kérdés, hogy egy James Bond kategóriájú főgonosz bandájának hierarchiájában egyáltalán érdemes-e ellenkezni a felettessel egyértelmű erőfölény hiányában.
- Tudom. Csak amolyan szófordulat volt. Jártál egyébként otthon azóta, hogy megnézd, mi van velük?
Amolyan csevegő hangnemben kérdezi Szellemet, mintha mi se lenne természetesebb. Majdnem, mintha csak az időjárásról kérdezte volna.
- Ez Viscoro. Nem emlékeztet valamire? Az se kisebb. Na jó, talán egy kicsit. De ha ekkora helyünk van, miért ne használnánk ki, nemde? Biztos vagyok benne, hogy jártál már a kicsike testvérében. Elég kíváncsi fajta vagy te ahhoz! - szemtelenül magabiztos, gonosz vigyorra húzódik a maszk szája - Valószínűleg pont a gömb közepéből nézted meg.
Hagyja Szellemet gondolkodni a dolgon. Úgy tűnik, biztos benne, hogy kedvenc beszerzője ismeri az építmény testvérét.
Úgy tűnik, már nincs sok hátra, hogy teljes legyen a gömb kisebb darabja is, melynek kihajtott állapota miatt lehet most egyáltalán belelátni most. Közben megérkezik egy igen nehéznek tűnő, nagyjából két méter hosszú acéldoboz is, ami leginkább egy koporsóra emlékeztetheti Szellemet. Ha a szakmai hozzáállást félreteszi, akkor viszont lehet akár egy egyszerű láda is. Digitális kijelzővel a tetején, amin pötyögni kezd az egyik ember odalent.
- Meg is érkezett a csomag, ha jól látom.
Megnyom egy gombot a székén, majd a kinyíló kis rekeszből fülére teszi a headsetet.
- Igyekezzetek odalent! Régóta várok már rá, hogy kipróbáljam!
Lent egészen könnyű kiszúrni azt a munkafelügyelőnek látszó személyt, aki erre a hangra haptákba vágja magát. Frost ismét hátradől székében, és arcára gonosz, hataloméhes mosoly ül ki.

A tákolmány szokatlanul gyorsan összeépült. Akár csak a jég. Mintha csak a szavaimat lesnék úgy mozdulnak tömegesen. Jobbra majd balra billentettem a fejemet. A kép gyorsan be áll, akkor nem vagyok részeg. Mind egy is. Nem volt időm ilyesmivel foglalkozni. Elérve az új réteget felmértem miből is van majd mozgásba lendítettem. Egy szép csigalépcsőt meg egy nagy dombot kezdtem kifaragni a rendelkezésre álló anyagokból.
-A teleportáló nyugodtan körül nézhetne, van e másik bejárat...
Összedobtam egy kényelemes fotelt a hóból. Magamnak egy egyszemélyest és a többieknek egy nagyobbat. Elegáns fehérből fotel volt hogy passzoljon a hó színéhez és azon ülve ügyeskedtem a lécsőn.

- Nem, nem, nem... - kezdtem rázni a fejemet, ahogy először felvetették. - Ez nem jó ötlet. Nagyon nem jó, higgyétek el. Talán vissza se találok ide. És mielőtt bármelyikőtöknek is eszébe jutna, nem, nem tudok magammal vinni senkit.
Nem is tudom mit izélek ezen. Ha nem jutok vissza akkor legalább nem kell aggódnom magam miatt. Ennyi probléma megoldva. Akkor viszont aggódhatok Cris miatt, meg azért hogy itt hagytam őket. Ajj! Ez így sehogy sem jó!
Leguggoltam a hóba és a fejemet fogtam, nem is figyelve arra mi folyik körülöttem. Megint csak nyuszi voltam. De hiszen eddig már kezdett egészen jól menni, akkor mitől féltem ennyire? A félelem egyszerűen csak rám tört. Nem bíztam magamban, nem bíztam az itteni környezetben. Talán jobb lenne mégis hazamennem... cserbenhagyni őket... nem is ismerem kicsodák. A lelkiismeret viszont nem hagyta, hogy elmozduljak. Pedig így sem vagyok sok hasznukra.

//Megkaptam a Pm-et, köszi. //

*A hozzá intézett kérdésére csak sokatmondóan Kara szemébe néz, aztán elfordul és tesz néhány lépést, majd lehajol, mintha találna valamit a hóban. Csak akkor fejezi be a tettetett matatást, mikor Tanya válaszát meghallja.
- Nem találsz vissza ide? Akkor talán jobb is megpróbálnod, hiszen ha a képességed az ettől való félelmedben nem is használod, akkor szinte bárhol jobb helyen lennél jelen pillanatban, mint itt velünk. Elvégre a géppuskán, vagy micsodán kívül azt hiszem csak a mutáns dolgaitokban bízhattok. - *Jegyzi meg félhangosan, szemöldökét felvonva. Nem akar a lelkébe gázolni Tanyanak, legalábbis ebben a témában nem. Greg közben egészen belemelegszik a munkába, talán tényleg bejuthatnak a bázisra - bár azt erősen kétli, hogy észrevétlenül. Egyelőre ő maga nem tapasztalja a képességek felerősödését, talán majd ha aktívan használni kezdi. Őt is elfogja a különös érzés, de nem tudja megfejteni egyelőre.*

Dorothy egyetlen pillantása elég volt, hogy túlcsorduljon az amúgy is színültig lévő pohár, melyet ha lehet akkor tetézett Tanya „nem tudom ki vagyok és nem tudom mit akarok” megszólalása. Gregre néztem és annak művére, melyet pár perc alatt hozott létre. Ha mondhatok immár ilyet kezdett felmenni bennem a pumpa. Fotel – hát persze. Elengedhetetlen kelléke egy mentőakciónak…
Talán, ha jelen pillanatban nyugodt körülmények közt vagyok akkor észreveszem a körülöttem zajló fura jelenséget, ám perpillanat nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget. Egyszerűen észvesztve rontottam a földön guggoló férfinak, legalábbis szavaimmal. No meg azért pár lépést közelítve hozzá.
- Szép kis bagázs ugye? Jobban teszed, ha azt amit csinálsz abbahagyod és most az egyszer idefigyelsz és válaszolsz a kérdéseimre különben kicsinállak. Egyenként robbantom darabjaira a májad a léped. Soroljam még? – nem mintha valaha is tettem volna ilyet és valljuk be elég csekély a valószínűsége, hogy képes legyek hasonlóra, de nem is állt szándékomban. Annál inkább végre felhívni a figyelmet valamire. Mégpedig a kérdéseimre. Persze elég ostoba ötlet, ha azt vesszük nála meg fegyver van.
- Szóval. Remélem elég világosan beszélek és a pia még nem homályosította el az elméd, de ígérem érthetően fogalmazok majd. Magyarázd el kérlek miért van itt Ő? – mutattam Dorothyra, akinek jelentősége a történetben ez idáig homályba vész
– Miért kényszerítetted arra, hogy velünk jöjjön? Továbbá honnan szereztél tudomást arról, hogy Cris itt van. Ha egyáltalán valóban itt van, amit valljuk be egyre kevésbé hiszek el. Inkább el tudnám képzelni koktélt szürcsölgetve valami napsütötte helyen. Mi a frász folyik itt? – szegeztem Gregnek kérdések halmazát karba font kezekkel és valami olyasféle pillantással, "ha nem válaszolsz beváltom az ígéretem".

Frost legalább 1 dologban rosszul tippel. Ha az előbb Cerebro-ra célzott, az egyetlen helyre a világon, ahol ha van valaki, az egészen biztosan egy Yoda szintű telepata, akkor sajnos ki kell ábrándulnia Szellemből, soha életében nem járt még abban a teremben, viccből sem. A másik dolog amiben tévedhet az, hogy Szellem tudja mire gondol, ugyanis ha az előbb mégsem Cerebro-ra célzott, akkor a leghalványabb fogalma sincs róla, mi a fene az, amit most lát, és az igazat megvallva, ha az előbb jól tippelt, sem tudja elképzelni, mire lehet képes ez a gép, és többé már nem is próbálja rejtegetni értetlenségét.
~Hacsak nem valami mutáns teremtő gép, de mi szüksége lenne rá? A költségek töredékéért vehetne pár atomrakétát, és el van intézve a dolog, ráadásul azok nem árulják el a mesterük, miután belekóstoltak az igazi hatalomba.~
-Utálok barkóbázni, de ha tippelnek kéne, szuper fegyvert akarsz faragni a srácból? - Teszi szóvá az első értelmes tippet, ami épp most jutott eszébe. - A kölyök el tud tüntetni bármit, ha ezt globálisan tehetné meg, senki sem lenne biztonságban, soha többé. Mint amikor Cerebro pár éve rászabadult az elménkre, csak ez látványosabb lenne...
~Eltűnne egy híd, a csúcsforgalom kellős közepén, a helyén meg egy rádió bukkanna fel, amiből bömböl az "I't Raining Man!" című szám. Valóban látványos lenne....~

Kara kirohanása egy csöppet meglepett. Abba is hagyom a műveletet és felnézek rá.
-Szerinted én jókedvemből túrom itt a földet a világ végén a mínusz 20 ban? Christ elrabolták, valami teleportáló.
Ekkor indulatosan a falra mutatok amin Szellem arcképe domborodik ki.
-Ez a kedves Dorothy pedig vele jött. Ő elvitte az én barátom, én elviszem az övét alapon van most itt. De ahogy útközben kiderült, nem feltétlenül ő áll a dolgok mögött... Segítséget pedig William Somerset-től kapok. Neki hiányzik a fia. Nekem a barátom. Akinek ez nem tetszik, ott a kijárat...
Mutatok a falra ahol egy létra vezet a felszínre. Beszívok egy nagy adag levegőt és folytatnám a munkát amikor kiráz a hideg és zavart érzek az erőmmel. Egy pillanatra elbizonytalanodtam. Ilyet még sosem éreztem. Vállrándítva folytatom az utat lefelé. Az utolsó centiknél nagyon lelassulunk. Szétnyílik a padló és egy lépcső vezet le a raktár helységbe. Még a lépcsőn megállok és a falra teszem a kezem, megpróbálom felmérni a helyszínt. Embereket és főként Christ keresem. Utána feltérképezem alaposabban is a harckocsikat.
~Lássuk miből élünk...

Hogy jobb lenne elmennem? Döbbenet ül ki az arcomra. Igen lehet, hogy jobb lenne. De még ilyenkor áll le az agyam mindig? Tipikusan az az érzés ült rám, amikor nagyon gondolkodni akarsz, de nem kapsz mást odabent csak csöndet.
Ebből az állapotból az rángatott ki amikor a falra néztem. Ledermedtem, és egyet hátraléptem. Már megint? Mért?
- Vader.... - csúszott ki a számon nagyon halkan. Ennek nagyon nem lesz jó vége. De kit áltatok? Ezt eddig is tudtam.
- Mi a...? - tántorodtam meg egy pillanatra. - Ez nem lehet! - megrémültem, úgy hogy még a víz is kivert. Mintha hosszú pillanatokig a két világot egyszerre láttam volna, de mégis más volt. Ahogy körülnéztem őket is olyannak láttam, a körülöttem lévőket. De mintha valami akarattal akarta volna formába rendezni, és rákényszeríteni a kinti világra őket, az itteni világra amiben voltunk. A falak mögött mintha pedig folyosókat láttam volna, egymáson áttetszeni. Mindegyik áttetsző volt, de mindegyiket ugyan úgy láttam, egyik sem takarta a másikat. Ez így nem volt természetes. Nagyon nem.
Megtántorodtam, és a fejemhez kaptam mikor hirtelen vége lett. Mikor leértünk a helységbe akkor értettem meg mindent. Na jó nem mindent, de azt amit láttam.
- Vigyázzatok majd, azt hiszem a folyosó végén őröket láttam.
Nem fűztem hozzá magyarázatot. Én értettem mi történt, de nem hiszem hogy ők megértették volna, ha megpróbálok magyarázkodni. Nem mellesleg viszont a miértet még én sem tudtam.

*Karba font kézzel, felvont szemöldökkel figyeli Kara és Greg párbeszédét. Nem bocsátkozik pszichológiai elemzésbe, elég annyit tudni, hogy betelt nála a pohár.*
~ Na, ez érdekes lesz... ~ *Fut át az agyán, mikor Greg belekezd a válaszba.* ~ Egész ügyesen forgatja a szavakat, elvégre a legjobb védekezés a támadás. Kis híján engem is meggyőzött... ~
*Aztán a figyelme Tanyára irányul.*
~ Megint kezdődik a dráma? Miféle őrökről beszél? Mindegy, ez is biztos része a mutáns erejének. Maradok itt szépen hátul, előbb... ~*Ekkor látja meg a "villanást", reflexszerűen elkapja a fejét és felnyög. Megdörgöli a szemét, majd a rátörő fejfájás miatt a halántékát. Ha szerencséje van, akkor senkinek nem tűnik fel a dolog, ha mégis kérdően pillantanak rá, akkor valami olyasmit mormog, hogy:* - Kezdek kimerülni. -

//Ez a feketeség kitörés ugyanaz a dolog, mint amit a kínai étteremnél tapasztaltunk?//

Gondolatban arcon vágja magát. Ilyen tippet adni egy elmebeteg jégpofának még akkor sem lett volna bölcs dolog, amikor még tojt rá, ki lövi szét a világot, csak fizessék meg előtte, és páholyból nézhesse egy biztonságos helyről, most viszont, hogy feleségül vett egy lelkiismeretet magának, pláne úgy érzi, jobb lesz, ha csöndben marad, na mintha ennél sokkal rosszabbra fordulhatnának a dolgok ma már.
~Mondjuk, ha jobban belegondolok, talán nem is baj. Ha fizetségként kinyír mindenkit, aki vadászik rám ezzel a géppel, utána elvagyok az asszonnyal valami eldugott faluban, a többit meg oldják meg azok a híre hősök.~
-És hogy fogod irányítani őt? Az a lötty valami tudatmódosító szer lenne?
~Esetleg party drog? Nem lennék a kölyök helyében, amikor egy ilyen buli után próbálja kiheverni a másnaposságát.~
-Látom jól neveltek a csimpánzaid. Hogy csinálod?

Épp valami frappáns válasz kavargott a fejemben Greg rövid összefoglalójára és újabb adag kirohanás fenyegetett a részemről irányába, amikor egyszerre több irányból is olyan információkötegek leptek el, melyeknek hatására minden szó kimondatlan maradt. Egyszerre döbbentem le az ismerősnek vélt arcformától, miután sikerült beazonosítanom és evvel egy időben teljesen összezavarodtam az engem ért hatásoktól. Nem tudnám megmagyarázni mi történt velem, vagy csupán az érzékeim csaltak meg – pedig nem is ittam abból az átkozott löttyből. Persze az sem kizárt, hogy Greg képessége volt rám ilyen hatással, de értetlenül álltam a dolgok előtt. A félős Tanya szavait sem teljesen értettem, de az világossá vált számomra, hogy nála is a hóban megjelent arc váltotta ki az értetlen reakciót.
Talán valahonnan tudomást szerzett volna róla, hogy a megszerzett bizonyítékokat nem semmisítettem meg? Talán nem is Cris írta az üzenet, hanem ő maga és így csalt ide a világ másik szegletébe? – furcsábbnál furcsább kérdések merültek fel bennem, de ez alkalommal hallgatásba burkolóztam miközben lefelé haladtunk.
Tanácstalanul néztem szét a nagy teremben, mely úgy éreztem csapdaként zár magába bennünket. Örökre nyomunk veszne, ha itt ragadnánk…
Torkomat megköszörülve próbáltam arra ösztökélni magam, hogy megtaláljuk Cris, aztán a kiutat innen végre. Ekkor csengett fel Tanya vészjósló hangja. Nem is értem miért hittem azt, hogy könnyedén megkeressük Crist és már itt sem vagyunk…
- Akkor mi a terv? Mégsem álldogálhatunk itt tovább húzva az időt. Szóval? Greg? – böktem fejemmel a kezében tartott fegyverre – Kiiktatod az őröket, ha én kinyitom ezt? – néztem az óriási kapukra. Átéreztem a kis hobbitok helyzetét, amikor Mordor kapuin próbáltak bejutni.
- Menjetek hátrébb. Nem mondanám, hogy teljesen ura lennék a képességemnek – néztem magam mögé majd lehunytam szemeim és a kapukra koncentráltam, elmémmel megpróbálva azt darabjaira szakítani…

Frost szuperbűnöző egyetemen szerzett bizarr tehetsége lehengerlő, és biztos mindenki másnak megfagy a vér az ereiben, amikor a gorillái bekísérik hozzá, ő pedig mint valami téliesített Darth Vader oda sem néz, csak tudja, ki az, hiába érkezett hangtalanul (mondjuk a gorillák nem a ninja járásukról híresek, de hagyjuk), Szellemet azonban eddig megkímélte ettől az élménytől, tekintve, hogy most látja először ezt a fickót, s egyre inkább az az érzése, hogy utoljára. Ami pedig a férfi derültségét illeti az ő meglepett arckifejezésén, amit nem is láthatott, nos azon sem hökken meg igazán, elvégre ő is előre tudja, hogy valakinek le fog esni az álla, ha meglepő dolgokat vág a fejéhez.
~Tanya, ÉN VAGYOK AZ APÁD! Huhh, szegény lány, kár, hogy nem fotóztam le az arcát akkor, aranyat ér az a pofa, amit vágott, Jézusom!~
-Nocsak? - Kérdi, s magára erőltet némi derültséget, közepes sikerrel. - Ez esetben mi lenne, ha teremtenél nekem egy eperfagyit! Élek halok érte, de van egy sanda gyanúm, hogy ebben az országban ha lenne is eper, abból is pálinkát főznének inkább, hazarepülni meg nincs kedvem, a bemutató közben...
Na persze, az említett bemutatónak megint sikerül meglepnie őt. Bármilyen meglepő, nem az az öntelt típus, így még az sem aranyozza be a reggelét, amikor a tükörben látja magát, így aztán talán érthető, hogy egy kísérleti csodafegyver kijelzőjén megjelenni sem olyasmi, amit szívesen csinálna minden nap.
-Vagy véshetünk a falba is persze... - Feleli csalódottan. - Mostanában rákaptama South Parkra, mi lenne, ha azt írnád, hogy: "The Simpsons already did it!" ?
~Közelben lévő telepaták! Amire most gondolok, ne vegyétek komolyan, kivéve, ha ti is egyet értetek velem, ebben az esetben ugyanis fogjunk össze, mert együtt több esélyünk van lenyomni! .... Senki? Na jól van, ki kell jutnom innen, azonnal! És aztán szólni a rendőrségnek, a hadseregnek, a Superman-nek! Bárkinek akit el tudok érni!!!~
-Mondtam már, mennyire tettszik ez a gép? Lenyűgöző...

Lassan körbejártam a roncsokat. Közben részleteztem a tervet.
-Kimegyünk, meg keressük Christ, kihozzuk és lelépünk a búsba.
Össze dörgöltem a tenyeremet, majd roncsokra helyeztem. Az oxidálódott részek eltűnnek, majd az egész kóceráj egy kisebb masszába sűrűsödik. A rajta lévő növények pedig a földön terülnek el. Ekkor durran el Kara képessége, egy röpke pillantást vetek oda, csúnya munka, de legalább hatásos. Visszanézek kis kreálmányomra.
-Azt hiszem ez jó lesz.
A hátuljához sétálok. Minimális irányító rendszer van benne. 2 kar a mozgáshoz, 1 kar 1 motor elven mint a rendes lánctalpas járművek. 1 gomb a lövéshez. Tetején a Gatling elforgatható. Lassan elindulok vele a kijárathoz. Halkan, elegánsan zörög a nyakamig érő kis tákolmány míg az ajtó hoz nem érünk. Fejemet golyó álló üveg takarja a lövésektől.
-Na jó, menjünk...
Azzal megindulok az élen ujjam a ravaszon, a fegyver csöve pedig alapjáraton pörög halk kellemes búgással.

Abban a pillanatban, hogy abba maradt az érzés, ami a másik világba való bepillantásommal járt anélkül, hogy átkeltem volna rá... szép lassan a pánik öntött el. Miért és hogyan? Eddig szentül meg voltam győződve... Nem! Tudtam, hogy ez nem lehetséges!
Elfordítottam a tekintetemet és a fejemet fogtam. Hirtelen nagyon kicsinek éreztem ezt a szobát, egy pillanatra szinte biztos voltam benne, hogy összenyom. Megtámaszkodtam az egyik falon és csak bámultam magam elé. A másik világ szabályai mégis miféle gonosz játékot űznek velem? Végig húztam a kezem a falon és közbe szinte tapintani tudtam azt is. Ez szinte egészen sokkos állapotba kergetett. Nem láttam úgy ahogy az előbb de éreztem, egyre közelebb. Mintha ránéztem volna és visszanézett volna rám. Mégis, a közelség érzet ellenére tudtam, hogy nem juthatok át. Olyan érzés volt, mint amikor odaát élesen érzem, hogy valamerre nem szabad menni. Itt ragadtam. Egyenlőre biztosan.
A szakadó fém hangja váratlanul ért. Igazából nem az volt az ami megijesztett. Az idegeim így is pattanásig voltak feszülve és csoda volt hogy el nem pattantak eddig. Először nem is tudtam mit hallottam, csak azt, hogy a könnyeim eleredtek. A számra tapasztottam a kezem, hogy ne tudjak felsikoltani. Nem érdekelt ki mit gondol rólam. Egyszerűen nem érdekelt...
Az egyik repesz fel is sértette a kezem, pedig messze álltam az ajtótól. A bőrömbe vágott bele, mondhatnánk rá hogy csak, de nagyon fájt.
A többiekre néztem. Már nem is találtam furcsának az egészet. Egyszerűen egy dolog fogalmazódott meg a fejemben: mit vétettem? A válasz szinte rögtön követte is a kérdést, megváltoztathatatlanul, és megvétózhatatlanul: hülye voltam.
Figyeltem a többieket, és követtem őket amikor már viszonylag biztonságosnak volt ítélhető. Gyászmenet volt ez. Mindegy mi lesz a vége, és bárhonnan is nézzük, a vége gyászmenet lesz.

- Nekem is jól jönne egy ilyen képesség, mikor nem tudom kinyitni a befőttes üveget. - *Jegyzi meg jókedvűen, miután megbizonyosodott róla, hogy a robbanás nem szór szét több darabkát a környéken, és végre előbújhat. Greg félig önjáró tankgéppuskája - ennél jobb kifejezés nem jut eszébe erről az izéről - mosolyt csal az arcára.* ~Minden bizonnyal a bázis közepén éppen egy olyan erejű energiakitörés ment végbe, amihez foghatót még sosem láttam. Reménykedjünk, hogy nem valamiféle kísérleti fegyver, esetleg egy másik mutáns produkálta, különben igen kevésnek fog bizonyulni ez a forgótáras micsoda. ~
*A szeme sarkából megpillantja Tanyat, akin egyértelműen látszik, hogy az összeomlás szélén áll. Megvárja, míg kicsit összeszedi magát a lány, és el tud indulni.*
- Ne izgulj, a mieink lőttek. Egyelőre. - *Utal a robbantásra, de sejti, hogy valójában nem az hozta Tanyára frászt, pedig úgy tűnik kicsit meg is sebesítette az egyik repesz.*
~ Nem mintha a túlbuzogna bennem az empátia, inkább csak kissé frusztrál, hogy a gyanús körülmények közt közénk álló csaj maradjon leghátulra. A biztonság kedvéért maradjon csak előttem. ~

Elégedetten nyugtáztam, hogy sikeresen elhárítottam az akadályt, mely az utunkba állt egészen mostanig. Bár két apróbb szilánk találta el a lábam, nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget. Ahogy elnéztem még így is könnyedebben megúsztam, mint Tanya, akinek mintha nem csupán frissen szerzett fizikai sérülése lenne a legnagyobb problémája. A többieken is végigfuttattam a tekintetem, mely végül megállapodott Greg gyorsba összeeszkábált szerkezetén.
- Ugyan nem kötekedni szeretnék, de nem gondolod, hogy ez a kis szerkezet nagyban lelassít bennünket? Elvégre nem ártana szednünk a lábunkat. Tartok tőle az iménti hangzavar felkeltette vendéglátónk figyelmét – lépdeltem lassan és óvatosan körülnézve - Különben meg valami nagyon fura itt… - jegyeztem meg halkan - minél előbb ki szeretnék jutni innen. Egyszerűen frusztrál ez a hely - néztem szét, mintha bármelyik pillanatban előkerülhetne Cris.

-Igazad lehet... úgy sincs itt senki... meg ez a folyosó be fog szűkülni...
Elléptem a géptől ami egy apró kockává alakult. A kocka lehet, hogy kicsi volt de annál nehezebb, ez abból is látszott, hogy a talaj berepedezett alatta.
-Szedjük a lábunkat...
Nyújtottam lépteimet amik gyors egymásutánban követték egymást. Néha-néha hátrapillantottam meg van e mindenki. Végül elértünk a sötét részt. A falra tenyereltem, hogy ellenőrizem, hogy a kábel szakadt el, vagy nincs is világító berendezés. Amennyiben a vezeték van elszakadva, az egy gondolattal megoldható... Ha nincs is világító berendezés, a falba markolok és a falból kitépett darabokból kreálok mindenkinek egy-egy elemlámpát.
-Mindenki kész? Mehetünk? Akkor indulás...
Választ nem is várva indultam el. Mutató ujjam a falban húzott 1 csíkot, ezzel folyamatosan pásztáztam az erődítményt. Egy kupacban több embert is észleltem, próbáltam kiszűrni Cris-t és felé venni az irányt.