George Washington híd

Aya az utóbbi napokban megszállottan kutat a galád férfi tán, aki kedves mert lenni vele - bár tény, hogy ezt azért tette, hogy őt felidegesítse. Sikerült. - Nincs olyan sikátor, amit ne járt volna be, lebuj, ahol nem ivott pár pohárral azok jobbulására, kiket fél perce vert fél holtra, és gyanús elhagyott raktár, ahol a besúgók ne emlegetnék félve immár az ő nevét is. Bár Logan megtalálása megér neki bármennyi törött bordát, és kivert fogat, sajnos nem jár sok sikerrel. Szó sincs róla persze, hogy az emberek lojalitásból falaznának neki, csak épp marha kevesen vannak még életben, vagy szabadlábon azok közül, akik találkoztak már vele, az a pletyka pedig, hogy tanít egy iskolában akkora baromságnak hangzik, hogy a szépséges végrehajtó menten félresöpri, valahányszor meghallja.
Mivel ezen a vonalon nem járt sikerrel, s barátait sem sikerült meglelnie, az ellenségeire próbált ráállni. Emlegettek neki valami Kardfog nevű alakot, és felmerült egy bizonyos Sheena is, ám a név, amit legtöbben emlegettek - remegő hangon - a Szellem volt. Az utóbbi időben nagyon aktív volt így valamelyest több információ keringett róla az alvilági berkekben, bár ez még mindig nem volt valami sok. Azt minden esetre sikerült kideríteni róla, hogy nem szívleli a vén karmost, ha létezik, ő is mutáns, illetve a városban van...még. Miután elnyomott pár cigarettát egy magát vagánynak képzelő csaj térdén, Aya megkapta egy besúgó nevét, akitől talán többet is megtudhat erről a férfiről. A találkozó időpontja hajnali kettő, a helyszín pedig a George Washington híd.

Havazik az éjjel. 30cm magasan áll a vastag fehér hó, már persze, ahol nem takarította el a város által hadrendbe állított hókotrók serege. Jeges szél süvít a hídon, az úton pedig éppen annyi autó közlekedik, mint nap közben, és a gyalogos forgalom sem apadt semmit. Mázli, hogy nem odafent kell találkozni ezzel a besúgóval, hanem a híd alatt, az egyik tartó oszlop tövében. Rengeteg csöves mellett kell elhaladni, mire Aya rálelhet a férfire, ki reményei szerint megoldja ezt a rejtélyt, egyszer és mindenkorra. Hamar ki is szúrja őt. Hátát az oszlopnak támasztva álldogál, feje pedig két lába közt hever...
A zsebében lévő mobiltelefon ebben a pillanatban szólal meg.

Ahogy teltek a napok kudarc kudarc hátára halmozódott. Ahelyett azonban, hogy ez elcsüggesztett, esetleg elkedvetlenített volna, egyre elszántabbá tett. Kitartásom nem lankadt, ugyanakkor dühöm a pofátlan, kibírhatatlanul irritáló, mitugrász Logan ellen nőttön nőtt, mígnem, ha csak kiejtettem a nevét, máris szükségét éreztem, hogy valakinek a fejét a falba verjem, ha már ő nincs kéznél.
Nem mindig segítőkész ismerősei pedig ezt viszonylag gyakran lehetővé is tették nekem. Nagyon ritka volt ugyan, amikor nyíltan megtagadták tőlem az információkat, de olyankor aztán nem fogtam vissza magam. Aztán jött az egészen elvadultan légből kapott hülyeség egy bizonyos iskoláról, ahol tanít, meg még az igazgatói széket is elfoglalja időnként. Ez volt az a pont, ahol a leginkább begurultam. Na, ne nézzenek már ennyire idiótának!
Aztán végre valami, amivel tudtam is mit kezdeni. Nevek. Kardfog, Sheena, Szellem. Ez utóbbi neve merült fel a leggyakrabban, úgyhogy érdemesnek találtam vele nyitni a sort. Ha ő használhatatlan, előveszem a többit. Nekem végül is egyre megy, csak vezessenek el Loganhez, aztán hagyjanak magamra vele. Ő az enyém. Más egy falatot sem kaphat belőle!
-Rendben van - bólintottam, amikor a a helyi csehó démona, könyörgő, rémült arccal és remegő kézzel nyújtott felém egy papír szeletet, amire egy nevet meg egy telefonszámot firkantott. Ujjai árnyékot vetettek a térdén vöröslő csikk lenyomaton.
Elvettem a cetlit, és tárcsáztam. Közben előhúztam a pisztolyomat, és a lány fejéhez nyomtam.
-Remélem, használható infokat adtál - Úgy néztem, ő is ezt reméli.
Végül életben hagytam. Használható infok voltak. George Washington híd, hajnali kettő.
-A BÜDÖS ROHADT ÉLETBE! - üvöltöttem fel.
Valaki kinyírta. Ez mondjuk konkrétan hidegen hagy, de megvárhatta volna, amíg csicsereg nekem, így most megint nullán álltam. Már épp azon voltam, hogy halálos bosszút esküdjek az ismeretlen ellen is, amikor egyszer csak...
And Iiiiiiii wi-ill always lo-ove you...
Istenem, még hányféleképpen lehet elrontani a napomat?!
A vértől vörösen barázdált havon lépkedve megközelítettem a tetemet, és kivettem a zsebéből a telefonját. Siettem, nehogy megint rákezdjen a refrénre, mert még a végén megirigylem előző tulajdonosát!
Zöld gomb lenyom.
-Mi van?!

A hang a telefonban tökéletesen idegen Aya számára, pedig még csak meg sem próbálja elváltoztatni azt a férfi, mint ahogy néhány béna maffiás filmben láthatja, és hallhatja az ember. A vonal másik végén lévő férfi nyugodt, halálosan nyugodt!
-Aya Caine, ha nem csalódom - kezdi köszönés helyett. Bár nyelvtanilag kérdésnek is tűnhetne, a hangsúlya egyáltalán nem erre utalt. - Felteszem nem azért keresel, hogy dedikáljak neked egy halott maffiózót. Ha mégis, fogyaszd egészséggel. - Ó igen, Aya egyik korábbi áldozata megjegyezte, hogy Szellemnek borzalmas a humora. Lehet mégsem érdemelte meg, amit ezért az információért kapott cserébe.
-Komolyra fordítva a szót, nem szeretem, ha utánam kutakodnak - jelenti ki szigorúan - de ma jó napom van.
Ez egyébként hazugság volt részéről. NAGYON nincs jó napja. A legkevésbé sem! Az igazat megvallva egyetlen jó napja sem volt Kanada óta, és rohadtul dühíti, hogy a nyomorult cége mellett akadt itt még valami, amit el kell intéznie, mielőtt visszatérhetne alvó barátnője mellé, abba az isten háta mögötti kis faluba, amit az utóbbi időben egészen megkedvelt. Egy laza mozdulattal kibiztosítja puskáját, melynek zaja remekül hallható a telefonon keresztül is. A fegyverre erősített lézerirányzék egyenesen Aya mellkasára szegeződik.
-Mondj egy jó okot, hogy ne küldjelek a haverod után.
Nagyon messziről kukucskál a távcsövén keresztül. Ujja gyengéden cirógatja a fegyver ravaszát, felkészülve rá, hogy hozzáláthassanak a végjátékhoz.

-Jól van nagy menő, egész nyugodtan visszavehetsz - fintorogtam. - Nem utánad kutakodom, de senki nem tudott nekem épkézláb tippet adni, hogy merre tovább. A legtöbb madárka viszont a te nevedet csicseregte.
A vonal túlsó végén kattanó hang hallatszik. A szám sarka egy nagyon aprócskát felfelé rándul.
-Nincs arra szükség. Igazából rád sincs sokáig szükségem. Csak egy valamit árulj el, és többé nem hallasz felőlem.
Egyik oldalon betonfal, másik oldalon folyó, jobbról jöttem, nem éppen csukott szemmel, vagyis Szellem már csak egyfelől figyelhet a célgömb mögül. Balra fordultam, hogy szemben álljak vele.
-Logant keresem. Ha tudod, hol van, vagy hol érdemes keresni, áruld el. Fogytán a türelmem, úgyhogy azt ajánlom, ne szórakozz velem! Vagy arra a sorsra jutsz, mint, amire ő fog nemsokára.
A környéket pásztáztam. Ha van egy kis esze, ott bújt el, azon a kis emelkedőn. Fa tövében egy rakás bokor, amit a rájuk esett vastag hóréteg még inkább ideális rejtekhellyé alakított. Erőltettem a szemem, hátha meglátok egy fémes csillanást, vagy valami mocorgást a fénylő fehérségen túl. Persze nem mentem hozzá közelebb, de azért nem is voltam túl diszkrét a nézelődéssel.
-Mond meg, hol találom!

-Nagymenő? - Ismétli a nő szavait, nem éppen arra utalva, hogy tettszett neki a megszólítás. - Imádom, ha egy vadidegen ember beceneveket aggat rám...
Meghúzza a ravaszt, ám a puskadördülés elmarad. Aya csak abból veheti észre, hogy egyáltalán elsült a fegyver, hogy a golyó a két lába között pattan tovább a betonról.
-...ez viszont nem tettszik.
Látva, hogy a nő őt próbálja belőni, fegyverét a hátára kapja, s eltűnik. A vonal persze megszakad, ami önmagában is borzasztó, de a legrosszabb, hogy emiatt 2 másodperccel később, mikor Szellem újra materializálódik a híd ellenkező oldalán, újra felcsendül a dal, melyet ő is legalább annyira utál, mint Aya. Miután válaszol a hívásra, újabb lövés dördül, ezúttal viszont egyértelműen a másik irányból.
-Logan egy halhatatlan, iszákos nőcsábász, szóval ha jól tippelek, alkoholtól bűzölögve ébred majd pár pucér csaj mellett, azok vérében ázva, akik elég vakmerőek voltak hozzá, hogy kötözködjenek vele. - Újabb kattanás, ez a hang viszont mást jelent, mint az előbb. Szellem hatástalanította a puskát. - De nem az én dolgom lebeszélni az embereket az öngyilkosságról.
Nincs ínyére, hogy fenyegeti ez a vörös kis csaj, de az igazat megvallva, Rozsomáknak túl sok a szabadideje mostanság, és egyébként is, mit érdekli őt? Ha itt végzett, húz is vissza Eurázsiába, és többé nem fárasztja magát az ilyen ügyekkel.
-A pasid tanár, de az iskolában ne keresd fel, több esélyed lenne most ellenem, mint ott. A helyedben inkább Brooklyn-ban néznék utána. Van ott egy orvosi rendelő, kicsit leamortizálta egy mutáns...Rozsomák jelenleg ott szaglászik, ha sietsz, még elkaphatod!
Ha más kérdés nincs, kámforrá válik, s maga mögött hagyja a földrészt, 8 hónapra. Ha mégis akadna, az roppant kellemetlen...

//folytatás: [You must be registered and logged in to see this link.] //

Akkor jártam itt legutoljára, amikor Szellemmel találkoztam, hogy megtudjam tőle, hol találhatom meg Rozsomákot. Akkor fogjuk rá, békés tárgyalás zajlott itt, most viszont biztos nem ez fog történni. Felkészültem hát az összecsapásra testileg (kéz és nyakropogtatás), szellemileg (minden felesleges dolgot kizártam a fejemből, és lassan hozzászoktattam az érzékszerveimet ahhoz, hogy csak a fontos dolgokat vegyék észre) és lelkileg (...).
Két hajléktalan ücsörgött a földön. Odadobtam nekik egy tizest, aztán határozott hangon rájuk parancsoltam kivillantva egy néhány lőfegyvert:
-Tűnés!
Azonnal engedelmeskedtek, azzal a rémülettel a szemükben, ami már annyi ember szemében megcsillant, miután találkozott velem. Hamarosan egyedül maradtunk. Hagytam, hogy a másik körülnézhessen, felmérhesse a terepet, felkészülhessen a harcra. Nem siettem, nem volt rá semmi okom, és a kapkodás egyébként sem bölcs dolog.
-Ha készen állsz, kezdhetjük - mondtam neki. - Hogy ne érezd magad túl nagy hátrányban - Eldobtam a lőfegyvereimet. - De csak, hogy lássa a világ, belém is szorult némi udvariasság. Kis szerencsével túléled, és elújságolhatod bárkinek.

Mivel én figyelmeztettem és így ő is tisztában lehetett immár, hogy a fegyverforgatáson kívül, más, egyéb képességem is van, ezért már nem érezhettem úgy, hogy igazságtalan harcba bocsátkoznék. A figyelmeztetés elhangzott, a kihívást elfogadták, így már csak maga a megmérettetés volt hátra.
Mikor Magneto nevét említette, azért megvillant a szemem, de külső szemlélő ebből nem igazán vehetett észre semmit, de így már tudtam, hogy a klánom vezetője nem ismeretlen számára. Lehet, hogy ő is olyan kami, mint amilyen én? A mai világban ez nem elképzelhetetlen, akkor meg még érdekesebb lesz a küzdelmünk.
A helyszínre tett javaslata nem sokat mondott számomra, de egy hídalatti rész általában nem rossz hely egy párbaj lefolytatására, így csak beleegyezően bólintottam, majd pénz tettem az asztalra, ahogy már több embertől láttam és a lány után indultam, aki láthatóan szintén alig várta, hogy összemérje velem az erejét, habár a céljai elég homályosak voltak velem kapcsolatban. Nem bonyolódtam volna bele ebbe a harcba én sem, ha nem vágyom már egy kis mozgásra, hogy megmozgassam elgémberedett izmaimat és használjam végre a fegyvereimet. A sai tőrök már túl régóta pihentek és most örömmel készültem használni őket.
Gyorsan a megadott helyre értünk, ahol két toprongyos embert pihent, de Aya egy kis pénzzel és némi haragos szóval elűzte őket, így egyedül maradtunk. Furcsa mozdulatokat végzett a fejével és a kezeivel, majd a lőfegyvereket is elhajította kicsit messzebb. Úgy gondoltam biztos valami korabeli rituálét, amit nagy tisztelettel néztem, majd én is letérdeltem, magam elé helyeztem a tőröket és némi, rövid meditálás után bólintottam felé.
- Igen! Készen állok! – ugrottam fel könnyedén és felvettem a klasszikus alapállást, az egyik kéz elől, az ellenfél felé mutatva, a másik a fejem fölé emelve, szintén a lányt célozta meg.
Aztán csak türelmesen vártam, hogy elkezdje a támadást, amire a megfelelő mozdulatokkal reagálhatok. Nem ismertem a küzdőstílusát, így ki kellett tapasztalnom.

Mivel ő is két tőrrel dolgozott, én is azokat húztam elő. Egészen hasonlóak voltak, de azért látszott, hogy nem ugyanaz a mester készítette őket. Mindenesetre mindkettőnk fegyverei profi fegyverforgatóknak készült, és hogy ellenfelem is méltó rájuk már az első másodpercekben kiderült. Persze ennek az ellentétét sem hittem eddig róla, de meg akartam várni, amíg megbizonyosodhatok róla, hogy kivel is állok szemben. Ez a nő pedig egyértelműen legalább olyan gyakorlott harcos volt, mint én. Ellenfél volt.
Az összecsapódó pengék hangos, éles, fémes hangjait messzire vitte a szél, mindkettőnk keze villámgyorsan mozgott, karjaink és fegyvereink hangos suhanásokkal szelték a levegőt. Követtem a lány minden egyes mozdulatát, minden hajszálnyi kis rezdülést észre kellett vennem, hogy az össze mozdulatát kivédjem, és még arra is találjak alkalmat, hogy én támadjak. Ez felváltva következett, a mérkőzés állása folyamatosan változott.
Ha a kettőnk színvonala meg is egyezett, azért a stílusbeli különbségeket hamar ki lehetett szúrni. Az övében sokkal több eleganciát, hagyományokat, kimértséget lehetett felfedezni, az ember biztosra vehette, hogy a legnagyobb harcművészektől tanult. Én az utcán tanultam meg mindent, fogalmam sem volt, hogy melyik mozdulatnak mi a neve, még a ,,mestereim" nevét se mindig tudtam. Én inkább a céltudatos praktikusságot képviseltem, nem törődtem vele, hogy a mozdulataimba mennyi kecsességet viszek, csak találjanak be. Nem csináltam belőle olyan ceremóniát, mint ő, nem mozgatott meg bennem semmit ez a küzdelem, ez is csak egy elintéznivaló volt, mint amikor az ember elmegy a postára befizetni a számlákat. Ő imádkozott, megadta a módját, látszott, hogy kívül-belül mindenét átjárja a küzdelem, de én semmi ilyen átszellemültséget nem éreztem. Soha nem szoktam.
Egy suhintása majdnem célba talált a nyakamnál, alig tudtam kivédeni. A bőrömön a saját tőröm ejtett egy egészen aprócska kis sebet, ahogy blokkoltam a vágását. Hogy ne okozzak magamnak túl nagy hátrányt, vagy neki örömet hátraugrottam, majd egy kavics halom tetején két-három méternyire tőle leeresztettem a tőreimet, és a képességemre koncentráltam. Hamarosan el is kezdett rengeni a föld, ami csak az én egyensúlyomnak nem jelentett problémát, elvégre rám nem hatott. Azért óvatosan alkalmaztam a tudományom, hiszen nem akartam ledönteni az egész hidat. Elég volt, ha csak ő botlik el. Ha meg nem, így úgyis nehezebb lesz folytatnia a küzdelmet. Ennek tudtában vártam, hogy sikerül reagálnia váratlan támadásomra, mikor pattanhatok vissza elé.

Az első összecsapásnál komolyan meglepődtem, hiszen nem számítottam rá, hogy ebben a világban egy ilyen gyakorlott tőrforgatóval hoz össze a sors, már legalábbis Fagyponton kívül, akivel azért még nem akartam összecsapni, hiszen az erőm még nem tért vissza.
Ugyan látszott, hogy nem azt a stílust képviseli, mint amit én is és örök ellenfelem tanultunk, de tapasztaltnak tűnt és nagyon leegyszerűsödött mozdulatai gyorsak és hatékonyak voltak. Igen csak meg kellett dolgoznom és bevetnem a legjobb technikámat, hogy elkerüljem a pengéit olykor-olykor.
Persze én nem tudtam levetkőzni az évszázados tradíciókat, így azért voltak erős különbségek a mozdulatainkban. Nem vehettem félvállról ezt a lányt, aki céltudatosan rohamozott és próbált meg megsebezni, ahogy természetesen én is őt, de sokáig csak a pengék csókolóztak össze, néha-néha a testünk találkozott, de még csak egy karcolást sem tudtunk okozni egymásnak. Aztán egy nyakra indított támadásnál, majdnem sikerül kicseleznem, amit ugyan ki tudott védeni, de magát sebezte meg. Persze ez nem volt akkor vágás, hogy komoly problémát okozhatott volna, de ezzel új erőt adott a küzdelemnek.
Azonban meghátrált, így én is visszahúzódtam, mert azt hittem be akarja fejezni a harcot, de nem így történt. Láttam, hogy erősen magába fordul, majd megéreztem a rengést is. A föld megmozdult a lábam alatt és habár kivételes egyensúlyérzékkel rendelkezem, most még sem tudtam talpon maradni. Igaz nem estem el, csak féltérdre ereszkedtem a nagyobb stabilítás miatt, de már tudtam, hogy ő is kami, aki bevetette ellenem az erejét.
Mielőtt kihasználva sebezhetőségemet nekem ugrott volna, gyorsan egy térdig érő tűzfalat húztam magam elé, hogy lefékezzem, míg újból védekezni tudok.

Nagyon jól vette az akadályt. Más legalábbis elvesztette volna az egyensúlyát, de legalábbis botladozni kezdett volna, kiesett volna a ritmusból, lankadt volna a figyelme, és átengedte volna nekem a győzelmet. Ő nem. Hogy mindennek elejét vegye, féltérdre ereszkedett, úgy támaszkodott meg stabil tartásba rendezve testét. Így még arra is jutott ereje a koncentráláshoz, hogy használja a képességét, ami kimondottan látványos volt.
Magas küszöb, alacsony fal, bármelyikhez lehetett hasonlítani azt a tűzfüggönyt, ami most majdnem teljesen eltakarta a szemem elől. A semmiből lobbant fel, és eléggé szemmel tartottam ahhoz, hogy biztos lehessek benne, mutáns képességét használta hozzá, nem pedig suttyomban előkapott egy benzines kannát, szétlötykölte, aztán meggyújtott egy gyufát, és rádobta. Most már legalább tudtam, hogy nem egyszerű ember (bár az megkönnyítette volna a dolgomat), sőt azt is, mire képes.
-Állat! - biccentettem elismerően. - Ne felejtselek el meghívni, ha barbecue partyt rendezek!
A két tőrömet a magasba dobtam magam elé, majd előre ugrottam, a magasban előbányásztam két dobócsillagot, mindkettőt felé hajítottam, lássuk, mit kezd vele, aztán már landoltam is a földön, a két tőr markolata pedig, amik eddigre beértek, pont a kezembe. Most én is majdnem féltérden voltam, de az én térdem néhány centire megállt a föld felett. Felegyenesedtem, megforgattam párszor a kezemben a tőröket, és oldalt léptem, hogy pont szemben legyek vele.
-Hát nem semmi csaj vagy, azt meg kell hagyni! Te sem a Kung Fu Pandából tanultad a harcászatot.

Úgy láttam elég jól megleptem a képességemmel, habár nem tudom miért, hiszen már az étkezdében felhívtam rá a figyelmét, hogy én kiválasztott vagyok. Mondjuk az nem tudhatta, hogy mire vagyok képes, ez igaz, így akár ennek is szólhatott a meglepődés.
Szavai megint csak érthetetlenek voltak számomra, de azért mintha valamiféle elismerést éreztem volna ki belőlük, de nem volt időm ezen meditálni, hiszen máris feltalálta magát és látványos ugrással szelte át a lángokat, közben a tőrét is feldobva, hogy földet érve újból a kezébe érkezzenek. Az időzítés tökéletes volt, még pont időben nyerte vissza az egyensúlyát és állt meg aztán várakozóan velem szemben.
Igaz, nekem nem nagyon volt időm gyönyörködni a megoldásában, mert máris két dobócsillag hasította felém a levegőt, amit csak egy gyors hátraszaltóval tudtam elkerülni.
- Nem ismerem a harci stílust, amit emlegetsz, de igazad van nem ott tanultam. Engem sokféle technikára oktattak a mestereim, amit kemény évekbe telt elsajátítanom. – biccentettem a szavaira, miközben felegyenesedtem. Változtattam az állásomon, most a késeket magam felé fordítottam, hogy majd a tenyeremen megpörgetve tudjak hasítani, ha a testéhez elég közel érek. – De te sem panaszkodhatsz, habár be kell vallanom, ilyen technikával még nem találkoztam. Ki a mestered? – kérdeztem tőle én is, ezzel elismerve a tapasztalatát.
Nem támadtam, hiszen vártam a válaszát, de ha ő mégis nekem ugrana, úgy az előrébb lévő kezemmel egy tűzlabdát hajítok felé, majd hirtelen lecsúszva spárgába, az Achilles inát célzom meg a pengékkel.

Szavai úgy hangzottak, mintha az egyetemista éveiről beszélt volna, amit valamiért nagyon élvezett. De nem a szokásos piálás-piálás-szex-vizsgaidőszakszeszexpiálás-piálás-szex-piálás-piálás-vizsgaidőszak... módon, hanem igazán a tanulás, a tanárok, a fejlődés iránti tisztelet, már-már áhítatot éreztem ki a hangjából, tekintetéből. Mindez tőlem távol állt, én csak meg akartam állni a magam lábán, elengedni minden támasztékot, és egyszerűen megoldani a problémáimat. Mindennek semmi köze nem volt az efféle érzelmekhez.
-Hogy ki volt a mesterem? - Ezen nagyon el kellett gondolkodnom. - Hát volt az törpicsek... meg az a vörös hajú... volt az az agyon tetovált... meg az a másik, aki szerintem stukival a kezében született... hát a többi nem jut az eszembe, de hát már évek óta nem láttam egyiket sem. A kezdő lökések után már elvagyok egyedül is, nem kell, hogy fogják a kezemet. Épp ezért tanultam meg mindent, amit csak lehetett. Tőlük, másoktól... akár az ellenségeimtől is.
Hogy valamivel lazítsak a bájcsevejen felé lendítettem az egyik tőrömet, amit ő sikeresen ki is védett, és én már hajolhattam is el egy felém száguldó tűzgolyó elől. Alig egyenesedtem vissza, máris gyanús mozgást láthattam. Nyilván nem azért ment le spárgába, hogy hajlékonyságával lenyűgözzön, nem is azért, mert nem bírta a magaslati levegőt, inkább azért, hogy egy lejjebb lévő pontot célozzon meg rajtam. Nem lepett meg, amikor az Achilles-inamat támadta, elvégre nem volt az a kínzó típus, tehát vagy a térdhajlatomat, vagy az Achilles-inamat szemelhette ki.
A magasba szökkentem magam alá húzott lábakkal. Egy másodpercig gömbölyűvé görnyedtem, majd előre lendültem, és kinyújtott kezeimet egyenesen az ő vállán megtámasztva átpenderültem a másik oldalra, hogy a háta mögé kerüljek. Közben a pengéket oldalra tartottam, hogy ne legyenek útban. Amint megérkeztem, visszapördültem, és a nyakához feszítettem az egyik tőr hegyét, a másikkal pedig felkészültem, hogy egy esetleges ellentámadást ki tudjak védeni.

Nekem is elég sok fajta technikát kellett elsajátítanom, és mesterem is volt jó pár, de én mindegyiknek tudtam a nevét, hiszen nagy tiszteletlenségre vallott volna, ha ilyen „törpe”, meg „vörös hajú” jelzőkkel illettem volna őket, sőt szerintem nem is éltem volna túl. De, hát nem az én világomban vagyunk és már többször tapasztaltam, hogy mostanában mintha kihalt volna a tisztelet a másik ember iránt.
Persze számítottam rá, hogy közben kihasználja az alkalmat egy váratlan támadásra, így az már nem is volt olyan váratlan és a felém száguldó pengét felfogtam a saját tőrömmel, majd ellökve azt már eleresztettem a tűzlabdámat. Gyors volt, így nem találtam el, a golyóbis ártalmatlanul hunyt ki a vízben. De a támadásom még csak most kezdődött, ahogy elhagyta a kezem a tűz, már a spárgában igyekeztem őt harcképtelenné tenni egy vágással, amire reflexből felugrott, így a pengék csak a levegőt szelték át. Mivel egy pillanatra felettem repült a levegőben, így nem tudtam megakadályozni, hogy a vállamon lendületet véve, a hátam mögé nem kerüljön, mielőtt még talpra ugorhattam volna. Már éreztem is a hideg vasat a nyakamon, amire csak egy válasz lehetett, előrehajolva, lábaimmal kaszáló, söprő mozdulatot téve igyekeztem kirúgni a lábait, hogy a földre kerüljön, közben én már ugyanezzel a lendülettel fel is álltam, hogy aztán rávessem magam.
- Nem rossz, de egy mestergyilkoshoz legyőzéséhez ez még nem elég. – húzom el a szám egy elismerő mosolyra, ami nem akadályozna meg abban, hogy ha kell elvágjam a torkát, de most egyáltalán nem célom a gyilkolás, elég, ha csak harcképtelenné teszem.

A fenyegetettsége nem tartott sokáig, azonnal reagált, méghozzá elég szépen. Még alig vettem fel a támadó állást, ő máris előrevetette magát, majd lábaival elgáncsolt, hogy elegáns ívben hátrazuhantam. A becsapódás előtti pillanatban azonban tenyereimmel megtámaszkodtam a földön (a tőröket elejtettem), és ellöktem magamat hátrafelé, úgyhogy olyan volt az egész, mintha egy hátrabukfencet csináltam volna.
Még nem nagyon örülhettem a sikeremnek, mert megint nekem rontott, és fegyver híján nem sok esélyem volt a védekezésre, így aztán ismét ugrottam, de ezúttal oldalra, úgy intézve, hogy a kezeim pont az elhajított tőrök markolatára essen. Sikerült úgy kiszámolnom a cigánykereket, hogy közben magamhoz tudtam venni a fegyvereimet, ezért mikor ismét felegyenesedtem, már ismét teli volt a kezem.
-Ne félts te engem - vetettem oda válaszul. - Inkább magadra vigyázz!
Most ő állt közelebb a kavics halmokhoz, amikből három is volt egymás mellett. Az előbbi rengés nem okozott sok kárt bennük, még így is vagy négyszer olyan magasak voltak, mint mi. Ezúttal nagyobb erővel rengettem meg a földet, hogy a halmok elveszítsék a tartásukat, és maguk alá temessék ellenfelemet. Hogy közben nem tudjon kizárólag a menekülésre figyelni, még két dobócsillagot hajítottam felé, hogy elvonjam a figyelmét.
Tisztes távolból néztem, hogy oldja meg szorult helyzetét, felkészülve arra, hogy sikerül neki, és ellentámadást indít, két suhanó tőrrel találja szembe magát. De a fegyverek egyenlőre nyugodtan pihentek a kezemben. Még nem volt rájuk szükség.
Valami azért nem stimmelt a nővel. Elég jó harcos volt, és ezzel jól láthatóan ő is tisztában volt. Megjegyzéseiből tisztán kitűnt, hogy igen nagyra tartja magát. Mégsem hozta szóba sem Carcanot, sem a szert, sem semmi más témába vágót, pedig, ha ennyire biztos a győzelmében, már nem kéne ennyire titkolnia a szándékát.
-Nekem nyugodtan elmondhatod - léptem felé. - A szert akarod a saját céljaidra, vagy ellenem béreltek fel? Ha a szer.... hát bocs, én voltam a gyorsabb. Ha meg felbéreltek - Itt hatalmas gúnyos vigyor terült szét az arcomon. - Hát sok sikert, próbálkoztak már mások is. Bár kíváncsi lennék, ezúttal ki küldött ellenem bérgyilkost? Az utóbbi időben, fogjuk rá, egész kevés balhéban voltam benne. Az az európai üzletember? Vagy a brooklyni drogcsászár? Na halljam, ki volt az! Mondanám Kardfogat is, de ő nem az a típus, aki embereket bérel fel, hogy helyette gyilkoljanak, elvégzi ő azt saját magának.
Kíváncsian vártam a válaszát, de persze közben minden mozdulatát figyeltem, mert mégiscsak egy bérgyilkos volt ő is .

Nagyon ruganyos és gyors volt a lány, így mielőtt még rávethettem volna magam, máris tovább gördült, igaz, hogy először elvesztette a tőrét, de aztán a következő akrobatikus mozdulatával már vissza is szerezte azokat, így minden előnyöm oda lett.
Ekkor éreztem meg az újabb földrengést és már készültem, hogy újból a féltérdre ereszkedést válasszam az egyensúly megtartása céljából, mikor megláttam a felém száguldó surrikeneket, de azt is, hogy a mögöttem lévő laza földkupac megindul, a lehulló rögök már jelezték a veszélyt és gyorsan kellett döntenem, hogy mi tévő legyek. A dobócsillagokat, csak oldalra tudom kikerülni, ez nyilvánvaló, mert ahhoz túl közel vagyok, hogy előre vessem magam, hátrafelé a lezúduló föld miatt képtelenség, de ez arra is igaz, ha oldalra mozdulok, a magas domb ott is maga alá temethet. Így hát megpróbáltam a gyorsaságomra és a tapasztalatomra alapozni és mégis csak előre mozdultam a lány felé, felemelve mindkét tőrömet magam elé, remélve, hogy a csillagok lepattannak róla, vagy maximum a karomba állnak, de azt még elviselem. Az egyiket tényleg sikerült kivédenem, de a másik fájdalmas sebet ejtve állt meg az alkaromban, de addigra már sikerül a lezúduló föld útjából kikerülnöm, és felugorva a levegőbe, hogyha még több dobócsillagot dobna felém azok elsuhanjanak alattam, és egy fejrúgást indítottam el.
Akármi is a végeredmény szavaira csak megrázom a fejem, mert még mindig ragaszkodik ahhoz a téveszméjéhez, hogy valamiért az útjában állok.
- Már mondtam, hogy nem tudom miről beszélsz! Nem bérelt fel senki ellened, és semmilyen szert nem akarok tőled, vagy bárki mástól, csak pihentem ott az étkezdében, mikor belém kötöttél. – sorolom szenvtelenül. – Én semmilyen kihívás elől nem szoktam elszaladni, így hát jó gyakorlásnak tűnt, már úgyis régen nem volt részem ilyen jó harcban és Fagypont ellen nem árt felkészülnöm. – mondom ezt már inkább saját magamnak.
Kardfog san említésére viszont felkapom a fejem.
- Kardfog? Őt ismerem, hiszen klánom tagja, de nem küldött utánad! Valami nézeteltérésed van vele? – kérdezem érdeklődve.
A karomból, ha van időm, közben kihúzom a surrikent és az övembe tűzöm, hiszen nem pazaroljuk a muníciót.

Nem sikerült betemetnem a lányt, de még csak komolyabban megsebesítenem sem. Azért a karjába beleállt az egyik dobócsillag, de az még onnan is látszott, ahol én álltam, hogy nem különösebben mély. Aprócska bibi, a hozzánk hasonlóak fel sem veszik. Magasra szökkenve oldotta meg szorongatott helyzetét, és egy gyors mozdulattal egyszerűen fejbe rúgott. Sikerült annyira elhajolnom, hogy ne érjen telibe a talpa, de azért fájdalmas csattanással landolt a halántékomon, amitől egy-két másodpercre elsötétült előttem a világ.
Hátrébb szökkentem, megráztam a fejemet, és újult erővel mértem fel a szitut, amiben egy újabb támadás fenyegethetett. Egyenlőre azonban csak beszélt.
-Nem tudom, ki az a Fagypont - válaszoltam neki egykedvűen. - De ha nincs egymással semmi elintéznivalónk, ne húzd az időmet. Keress magadnak egy edzőtermet, ha gyakorolni akarsz, én nem sokat adok a felkészültségedre, ami azt illeti, magasról teszek rá.
Amit Kardfogról mondott, már jobban érdekelt.
-A klánod tagja? - ismételtem fenyegető sziszegéssel. - Lám csak, mégis volna valami elintéznivalónk? Ami azt illeti, több, mint nézeteltérés, az a rohadék majdnem megölt. Beleszólt egy olyan csatába, amihez neki semmi köze nem volt. Nézd el nekem, hogy nem ő a kedvenc szőrmókom. És, hogy meglehetősen érzékenyen érint, hogy még mindig nem sikerült megtalálnom.
Lángoló, de egyenlőre kontrollált dühvel lépkedtem felé.
-Miféle klán? Tud ő tartozni bármilyen csapatba? Képes bármiféle társas viselkedésre? Ha bármiféleképpen hozzá tartozol, már gyanús vagy nekem. De tudod mit? Nem zavar. Még kapóra is jöhetsz. Mond meg neki, ha találkozol vele, hogy Aya Caine a nyomában van, és ha megtalálja, a szart is kiveri belőle!
Halvány mosoly suhant át az arcomon, de a szemem veszélyesen villant meg.
-És igen, boldog lehetsz, mert ezek szerint mégiscsak életben hagylak. Na, mit mondasz? Futsz rögtön a kiscicához, vagy még eltáncikálunk itt egy kicsit?

A rúgás betalált, de nem teljes mértékben az elképzeléseim szerint, így csak kicsit megtántorodott, de nem esett el. Elismerően néztem a lányra, hiszen elég keményfából faraghatták, hogy így állja az ütéseket. Mivel hamar magához tér, nem hamarkodom el én sem a támadást, hiszen már tapasztalhattam, hogy tud okozni kellemetlen meglepetéseket. Persze nem lenne ellenfél, ha erőm teljében lennék, de most márt ezt a harc is bőven elég volt, néha alig tudtam kivédeni a támadásait.
- Az éles harc jobban megmozgatja a testet és az elmét. – rázom meg a fejem a felvetésére, hogy valami teremben kéne gyakorolni, de megint elhűlök, hogy mennyire nem tisztel ez a lány senkit és semmit.
Mikor Kardfog szóba kerül, szinte érezhetően süt belőle a gyűlölet, amit szóban is megerősít, és megint csak csodálkozom, hogy hogyan képes így sikeresen harcolni, ha nem tudja legyűrni az indulatait, hiszen akkor nem tud hideg fejjel gondolkozni, nem tudja a megfelelő döntéseket meghozni, mert az agyát elborítja a gyűlölet felhője. Én sosem bocsátkoznék így harcba, az biztos halál lenne előbb-utóbb.
- A testvériség klánba tartozik Kardfog san és nekem is volt szerencsém a mester előtt bizonyítani, hogy méltó vagyok a tagságra. – világosítottam fel szenvtelenül. – Az üzenetedet, bármennyire nélkülözi a tiszteletet, át fogom adni neki. – hajolok meg a lány felé.
Az utolsó szavaira csak mélyen a szemébe nézek és halványan elhúzom a számat.
- Nem tartok igényt a felajánlásodra. Nem hiszem, hogy olyan helyzetben kerültél velem szemben, hogy ezt el kéne fogadnom, de akár te is elsétálhatsz, ha elég volt és kimerültél, nem foglak megállítani.
Újból felveszem az alapállás, majd egy váratlan szúrást indítok meg előre, és ha felteszi a kezét a védekezésre a másik tőrrel a belső combját célzom meg, ami azon kívül, hogy veszélyes, még eléggé fájdalmas is.

-Nélkülözi a tisztelet? - ismételtem hitetlen fintorral. - Mond csak, miféle tiszteletet kéne éreznem egy vadállat iránt, aki szórakozásból gyilkolja az embereket? Én legalább pénzért csinálom. De egy terhes nőt még én sem bántanék. Egy ilyen beteg állatot tiszteljek?
Úgy tűnt, ez a nő teljesen odaadóan kész ezt az érzést dédelgetni bárkivel szemben, aki a ,,klánjába" tartozik. Bár a Testvériségre én jobban szerettem a ,,banda" kifejezést használni. Ahogy néztem, ő az a tipikus robot harcos, aki szó nélkül hajtja végre a diri minden szavát, csupáncsak azért, mert ő a ,,mester". Hihetetlen hozzáállás, el sem tudtam képzelni, mi haszna származhat belőle, hiszen így az is benne kellett, hogy legyen a pakliban, hogy feláldozza magát, ha ezt a parancsot kapta. Az meg neki miért lenne jó?
Sok töprengésre azonban nem jutott idő, ugyanis újra támadásba lendült, alig tudtam kivédeni. Nagyon szokatlan volt a stílusa, így minden tudásomra szükségem volt, hogy védekezzek, még csak nem is a legjobban, mivel sikerült megsebeznie a combomon, ha nem is túl veszélyesen, de azért meglehetősen fájdalmasan.
Itt szakadt el a cérna. Hátra penderültem, egyenesen a fegyvereim felé, majd felkapva az egyik pisztolyt kilőttem a kezéből mindkét tőrét.
-Azt hiszem, már elég lesz - mondtam, a fegyvert még mindig rászegezve. - Ha nem azért küldtek, hogy lecsapd a kezemről a beszállítómat, a többi nem érdekel. Marhára nincs időm veled szórakozni. Add át az üzenetet Kardfognak, és ha nem halálfélelemmel reagálna rá, mond meg neki Aya Caine gondolatban is fejbe rúgta.
Hogy ne tudjon követni az eddigieknél jóval erősebb földrengést generáltam, hogy a felettünk lévő híd is panaszosan nyikorogni kezdett, de azért a pisztolyommal is sakkban tartva távolodtam el tőle hátrálva, majd mikor úgy véltem, tisztes távolba kerültem tőle, megfordultam, és visszafelé vettem az utamat, hogy ismét megkeressem Carcanot.

//Köszönöm a harcot! Nagyon ász volt //

Rezzenéstelen arccal hallgatom a lány dühös kifakadását, de bennem semmilyen érzelmet nem vált ki, hiszen, ha a klánfőnök bármilyen parancsot ad, azt végre kell hajtani. Én sem éreztem senki iránt szánalmat, mikor az ellenséges családot kellett legyilkolnom. Ez volt a kötelességem és én tettem a dolgom.
- A klán az élet. Ők adnak ételt a szádba, párnát a fejed alá, tanítanak és irányítanak. Feltétlen hűséggel tartozik a vezetőjének minden tagja, ha nem így tesz, akkor árulást követ el, és annak a büntetése halál. – nézek a szemébe szenvtelenül. – Ha meg kellett ölnie azt a nőt, akkor ezt nem kérdőjelezhette meg.
Mikor a támadásom részben sikerrel járt és megsebeztem, ismét a lőfegyvereihez folyamodott és pontosan és gyorsan célozva ki is lőtte a tőreimet a kezemből.
Nem gondoltam, hogy a golyókat eltudom kerülni, így mozdulatlanul vártam a halált, magamban elmormolva egy imát.
Aztán valamiért még sem lőtt, hanem tovább beszélt, rávilágítva arra, amit már az elején is elmondtam neki, hogy nem vadászom az emberére.
- Mint már mondtam az előbb, át fogom adni az üzenetedet Kardfog san-nak. – hajtottam meg felé magam enyhén.
Mikor újból földrengést támasztott, gyorsan letérdeltem, hogy ne essek el, de egyébként sem volt szándékom utána menni. Mikor eltűnt a látóteremből és a föld is megnyugodott, felálltam és visszaindultam a házba.


// Köszönöm a játékot – nagyon élveztem //

//Előzmény: [You must be registered and logged in to see this link.] //

Kiszállva Mr Bodwin kocsijából azonnal észrevettem, hogy Logan még nem volt ott. Persze neki messzebbről kellett beérnie, de amilyen gyorsan szokott hajtani, nem hittem, hogy sokáig kellene rá várnunk. Inimma illedelmesen ült eddig a vállamon, de most a szabadban őrült módjára röpködött ide-oda, és közben magas hangján trillázott. Az kicsi park majdnem teljesen kihalt volt, csak pár sétálgató, ücsörgő ember volt itt, meg néhány kergetőző kisgyerek. Ez utóbbiak visongva üdvözölték Inimmát, aki lelkesen szállt be a fogócskába. Hagytam, hadd tombolja ki magát, elvégre időnként neki is kell szórakoznia.
-Csak ne legyen sírás-rívás, amiért nem vihetik haza - mosolyogtam finoman elnézve az apróságok játékát.
Leültem egy üres padra, ami a legközelebb volt ahhoz az útszakaszhoz, ahonnan Logannek érkeznie kellett. A lábaimat felhúztam, hogy törökülésben legyek, aztán várakozva néztem a nyomozóra, hogy leül ő is, vagy inkább állva marad.
-Még nem mondta - ütött szöget hirtelen a fejemben -, hogy honnan ismeri Logant. A legtöbben bűnözőnek hiszeik, főleg a rendőrségen, maga hogyhogy nem tartozik közéjük? Egyébként meg megkérdezhetem, hogy miről szeretne vele beszélni? A gyilkosságról? Ő nem látott sokat - ráztam a fejem.
A távolból már hallottam a motor zúgását, azt a semmivel sem összekeverhető brummogást, amit ezer közül is megismertem volna. De még messze volt, még várnom kellett.
-Tudja - húztam össze a szemem elgondolkodva -, magának kéne lennie a rendőrfőnöknek. Kötelességtudóan, elfogulatlanul végzi a munkáját, úgy ahogy azt kell. Maga igazán a bűnösöket akarja elkapni, nem annak kinevezni valakit, hogy meglegyen a bűnbak és a borzalmas teóriáját is igazolja vele, hogy minden mutáns gonosztevő. Nem kivételez senkivel, lecsukja a bűnösöket, és segít az ártatlanoknak. Sosem gondolt még rá, hogy megpályázza az állást?

Szerencsére Lily még gyorsan elérte Rozsomákot, mielőtt az még elindult volna, így meg tudta beszélni vele, hogy ne itt a rendőrségen, hanem a városban a Wahington-híd közelében találkozzunk.
Igazából nem volt feltétlen fontos beszélnem halhatatlan udvarlójával, csak ha már úgy is el jön érte, akkor talán pár szóval felhívom a figyelmét, hogy nem árt, ha jobban figyel majd a lányra, hiszen lehet, hogy veszélyben van a kedves rokonsága miatt és nem csak Kardfog liheghet a nyomukban esetleg.
Így hát beültünk a rendőrségi parkolóban várakozó kocsimba és a megbeszélt helyre fuvaroztam Lilyt. A park nem volt zsúfolt, sőt most kifejezetten kevesen voltak, ami köszönhető talán annak is, hogy azért már érezni lehetett az ősz közeledtét, d azért még kellemes idő volt, így Inimma egyből élt is a lehetőséggel, hogy kiszabadulhatott a bezártságból és talált is magának ehhez gyerektársaságot.
Lily helyet foglalt egy padon, én meg csak megálltam előtte, mert jól esett egy kicsit járkálni és ácsorogni az egész napos irodai punnyadás után, amit a papírmunkával töltöttem.
- Hát volt egy ….khm….khm…közös ügyünk, amiben együtt dolgoztunk és akkor ismertem meg jobban. De mielőtt megkérdezné, nem, nem mondhatok többet a dologról, de ha Logan elmondja magának, akkor az az ő dolga. – hárítom el magamtól a kérdés egy részét, hiszen nem éppen gyenge idegzetű embereknek való a történet.
Ha Rozsomák megbízik a nőben és elárulja neki, lelke rajta, de nem tőlem fogja megtudni.
- Én talán jobban ismerem, mint a kollégáim, akik csak a papír alapján, na meg az alapján, hogy mutáns, ítélik meg. – vonom meg a vállam. – És nagy vonalakban igen, a történtekről szeretnék vele pár szót váltani majd. – válaszolok erre a kérdésre már, bár itt is van mit titkolóznom.
Már én is hallottam a közeledő motort, de rögtön el is felejtettem, mikor meghallottam miket mond Lily rólam, meg, hogy jó lennék rendőrfőnöknek.
- Isten ments! – nevettem fel. – Lily, ez nagyon aranyos magától, de végül is nem is ismer engem. Néha elcsodálkozom magán, hogy mennyire feketén és fehéren látja a világot, mintha nem is ebben a világban élne. De el kell, hogy keserítsem. Senki nem ilyen! Én sem vagyok az a jó ember, akinek hisz, vagy elképzel, nekem is vannak olyan kihágásaim és tetteim, amire nem lennék büszke és nem is vagyok, na meg a munka hőse sem vagyok. – gondolok itt az érdekes kapcsolataimra, főleg Aya-val vagy esetleg Szellemmel. – Nem tudom, hogy milyen burokban élet eddig, de félek, ha most szembesül ezekkel a dolgokkal, akkor még nagyon sokszor fog csalódni az életben.
Közben azért a motor is elhallgatott, ezek szerint megérkezett a várt hősszerelmes Logan.

-Hogy hol vagy??? - Kérdi, enyhén meglepetten, s csak azért nem üvölt a telefonba mert...nos van ember a földön, aki még ezt is megússza. - Jól van, amint tudok, ott leszek!
Összecsukja a mobilt, és már épp indulna, mikor szöget üt valami a fejében. Csupán egy pillantásra méltatja a megszeppent osztályát, de aztán már rohan is tova, csak, hogy fél perccel később visszatérjen, két tenyerével maga előtt tolva Sarah-t.
-Állítólag tanársegéd vagy, vagy mi. Gratulálok, az óra másik felét te tartod meg. Sok szerencsét. Pá!
A gyerekek csillogó szemmel, és ördögi mosollyal az arcukon figyelik a Rozsomákhoz képest sokkal angyalibb teremtést, aki miatt már igazán nem kell aggódniuk. Nagy meglepetésben lesz részük... Logan közben már úton is van, olyan sebességgel, hogy ezzel az erővel a repülőt is vihette volna, legfeljebb a magasságban lenne némi differencia. Út közben azért figyeli a telefonját is, és milyen jól teszi! Kedvesétől újabb instrukciókat kap, mire fél kézzel olyat kanyarodik, hogy azt jobb, hogy látta Lily, halhatatlanság ide vagy oda.
-Minden rendben? - Kérdi, miután bemutatott valami, ami annyira távol áll a szabályos parkolástól, amennyire az csak emberileg lehetséges. Természetesen elgázolni nem gázolt el egy embert sem, viszont ha a fűre lépni tilos tábla panaszkodni tudna...a fűről nem is beszélve. - Te tényleg képes voltál bemenni a rendőrségre és...
Eddigre azonban olyan közel ér a nőhöz, hogy a karjaiba tudja zárni őt, és ajkát az ő ajkaira tapasztani, szóval gyakorlatilag saját magába fojtja a szót így hosszú időre.
-Unatkozni nem fogok veled az biztos te....ó, szia Mikey. - Meglepő, de eddig tényleg nem tűnt fel neki a magas rendőr, most azonban, hogy látja őt, nyomban eszébe jut, milyen kellemetlen lehet szegénynek, hogy itt előtte enyelegnek, ezért aztán enyhén hátra dönti a derekánál fogva Lily-t, és egy újabb hatalmas csókot nyom a szájára, mielőtt szegény ellenkezhetne.

-Milyen közös ü... ó, rendben.
Majd feltétlenül megkérdezem erről Logant, hiszen ha tudtam volna, hogy ismerik egymást, akkor előbb tőle kérdeztem volna meg, hogy kihez forduljak, de valahogy nem hittem, hogy máshonnan is ismerhet rendőrt, mint a rács másik oldaláról (még akkor is, ha igazságtalanul), Darien viszont legjobb tudomásom szerint semmi ilyesmi múlttal nem rendelkezik, neki nem kellett szembehelyezkednie a rend őreivel, úgyhogy úgy gondoltam, ha ő ismer valakit, az biztos valami baráti kapcsolat lehet.
-Mások is szoktak hasonlókat mondani - sütöttem le a szemem. - Felteszem emiatt az ütődöttségem miatt keveredek egyfolytában bajba, mint... mint Kardfoggal. De továbbra is azt hiszem, hogy remek rendőrfőnök válna magából, Mr Bodwin. Szurkolni fogok, hogy előléptessék.
Aztán megérkezett Logan, de úgy, ahogy senki más nem tudott volna megjelenni, mire nyomban felderült az arcom, és felésiettem.
-Persze, minden rendben - bólogattam, miután átléptem a kidöntött figyelmeztető táblát, a hosszú féknyom barázdáiban lépkedve, ami új ösvényt vágott a zöldellő fűben, végül át a kettévágott padon, mint valami kapun odasétáltam hozzá.
-Hogyne lettem volna képes - bólintottam kicsit értetlenül oldalra döntött fejjel. - Ilyenkor még bőven járnak a buszok és...
De aztán már mással kellett foglalkoznom, úgyhogy a mondatomat, csakúgy, mint ő, nem tudtam befejezni. Ölelésbe kellett simulnom, csókot kellett viszonoznom, szakállsimogatásra kell nyújtanom az ujjaimat, hogy illőn köszöntsük egymást.
-Ó, én sem szoktam unatkozni veled - biztosítottam mosolyogva, miután végre levegőhöz jutottam. - Emlékszel például arra, amikor a múltkor átugrattunk azon a kerítésen?
A két férfi alig köszöntötte egymást, engem máris újra elkapott Logan lelkesedése, és reméltem, hogy a nyomozónak van türelme kivárni, ugyanis nagyon nehéz lett volna lemondani erről az ölelkezésről, amelyben Logan egyik karjában a fejemet tartotta, a másikkal a derekamat kulcsolta át, miközben olyan heves csókban részesített, hogy miközben hátradöntve elmerültem benne, és a nyakába kapaszkodtam, a lábujjaim pár milliméterre eltávolodtak a földtől. Végül jóleső sóhajtással távolodtam el tőle, de a kezét nem engedtem el, és a mosolygást sem lettem volna képes abbahagyni, miközben pironkodva fordultam vissza Mr Bodwin felé.
-Elnézést - szabadkoztam közel húzódva Loganhez. - Öhm... édesem, Mr Bodwin beszélni akart veled valamiről. Meg aztán... majd megtudhatom, hogy milyen közös ügyetek volt? Azt mondta, rád bízza, hogy elmondod-e.
~De látom, tényleg ismerik egymást. Elvégre Logan Mikey-nak szólította, nem pubinak. ~

- Nem, nem! Félreértett Lily! Egyáltalán nem tartom ütődöttnek. – tettem fel a kezem szabadkozva. – Csak kissé naivnak tartom, aki nincs tisztában az utcán zajló sokszor véres valósággal és ez a mai világban igen csak veszélyes lehet. – tettem hozzá. – És bár köszönöm, hogy szurkol értem, azt hiszem nálamnál sokkal jobb embert is tudnak majd javasolni a főnöki székbe, már ha egyáltalán sor kerül rá valamikor.
Logan érkezésének stílusa egyáltalán nem lepett meg, talán inkább az ellenkezőjére lett volna ez igaz, hiszen nem ő lett volna, ha nem hívja fel magára minimum a fél város figyelmét.
Az viszont már jobban meglepett, ahogy letámadta a lányt itt előttem, a park közepén, nem törődve azzal, hogy ki látja, ki nem, pedig ez részéről elég nagy botorság, hiszen van épp elég ellensége, és ha megtudják, hogy van egy sebezhető pontja, akkor Lily nem lesz biztonságban erről a részről sem.
Kicsit hátrébb léptem azért, hogy ne zavarjak és megvártam míg kiüdvözlik magukat kellőképpen és végre Logan hajlandó lesz engem is észrevenni, bár nem siettem sehová.
- Igen Logan, ezt majd rendezd le a barátnőddel, mert engem faggatott, de én átirányítottam hozzád. – nyugtattam meg a nagyfiú, mielőtt nekem esik, hogy mit kotyogtam el. – És az is igaz, hogy úgy gondoltam nem ártana pár szót váltanunk az eseményekkel kapcsolatban, amit megtudtam Lilytől. – Ugyanis úgy gondolom, hogy, ha igaz, amit a szerről mondott, akkor nem csak Kardfog részéről számíthat esetleg egy megkeresésére, mint a bácsikája egyetlen rokona, hanem más érdeklődők is lehetnek majd. – magyarázom Rozsomáknak, ha már kellő figyelmet tud rám fordítani. - Ehhez képest a hölgy eléggé tájékozatlan és elővigyázatlan. - intek Lily felé.