A part

Szellem mindkettőnket vissza akart repíteni a partra, de én elutasítóan léptem hátrébb.
-Boldogulok egyedül is - mosolyogtam rá.
Aztán Ayahoz fordultam, és csak hogy ő hallja, a fülébe súgtam:
-Vigyázz rá nagyon. Nagyon megviselte ez a sok ugrálás.
A lány komoran mérte végig Szellemet, majd egy szó nélkül bólintott.
Ha Szellem ellenkezik is, hallani sem akarok róla, hogy még engem is a nyakába kapjon.
-Édes, már alig állsz a lábadon - ráztam a fejem. - Engem meg ne félts, nem lesz semmi bajom.
Hogy az esetleges további vitát elkerüljem, vízzé válva kiszabadítottam az ujjaimat Szellem szorító kezéből, majd hátralendültem, és visszaugrottam a habok közé.

Odaát rögtön hozzásiettem. Rémes állapotban volt, úgyhogy figyelmen kívül hagyva, hogy mit szeretne, lenyomtam a fal tövébe, ha kell, két kézzel csimpaszkodtam a vállába, hogy végre le tudjam tuszkolni ülő helyzetbe, majd az odaszerelt csapot, amin át az imént jártam be és ki az épületből, engedtem neki a markomba egy kicsit, hogy igya meg. Kicsit az arcát és a nyakát is megnedvesítettem, hogy felfrissüljön.
A rabok már kezdtek visszafelé szivárogni, mikor rájöttek, hogy esélyük sincs átjutni a kettészakadt hídon, vagy az erős sodrású folyón. Gyorsan kellett dönteni.
-Mi legyen? - néztem körül a többieken Szellem kezét szorongatva.
Seant, Sheenát és Mike-ot is le kellett már váltanunk, de leginkább kihozni onnan.
-Mi legyen? Aya!
A lány vagy nem hallotta meg a kiáltásomat, vagy nem érdekelte. Egyenesen a sűrűjébe rohant. Még láttam, ahogy rámarkolt Mike fenekére, mikor elfutott mellette, aztán minden figyelmét a befelé özönlő raboknak szentelte pofonok, rúgások, balhorgok képében.
-Itt kint semmi esélyünk - néztem Szellemre. - Ekkora nyílt terepen a túlerő pillanatok alatt fog szétroppantani minket. Menjünk be.
Ha kitaláltuk, pontosan hova, odafolytam a többiekhez, megmondtam nekik, hova menjenek, aztán visszasiettem Szellemhez, hogy betámogassam az épületbe.
-Kitartás, kedvesem, már nincs sok!

~Rendes tőled, viszont nem te esküdtél meg enyhén heves természetű, és fülig szerelmes telepatának, hogy vigyázol a kedvesére, szóval ha egy mód van rá, próbálj meg életben maradni, oké?!~
Megragadja Sheena karját, és nagyon reméli, hogy a szőkeség ezek után vele tart, mert az igazat megvallva erősen kétli, hogy mindkettejüket át tudná katapultálni a tömeg felett. Ha ő is a visszavonulás mellett dönt, egyszerre ugranak át a tömeg feje felett megint, de sajnos így sem sikerül megszabadulni tőlük teljesen, hisz amennyien ezek a rohadékok vannak, mindig akad néhány tucat, amelyik pillanatok alatt a hátukba kerül. Nagy mázli ezért, hogy végre Mike is csatlakozik a bulihoz, hogy úthengerként egyengesse ki a földből kinövő bűnös göröngyöket.
~Szép! Ne kíméljétek őket, már nincs sok!~
Ám sajnos minden igyekezetük, elszántságuk, és őrültségük - köszi Aya - ellenére is másodpercről másodpercre kénytelenek hátrálni, és ez még csak a kisebbik probléma. Mike-ot azonnal megrohamozzák, és bár keményen küzd, 30 embernek még ő sem szabhat gátat egyszerre, s bár egyenlőre vissza tudja fogni a háborgó rabtengert - részben mert Aya kikaparja válogatás nélkül mindenki szemét, aki hozzá ér - a végtelenségig így sem tarthatnak ki. Sheena is nagyon fárad már, Sean pedig...
~Ez egyre jobban emlékeztet a Yonkers-i csatára.~
...a szemébe folyó sós izzadság nagyon marja őt, de letörölni nincs ideje azt. Muszáj koncentrálnia, akár 50 felé is egyszerre, hogy kardja sakkban tartsa a tömeget, s ezzel egy időben egy másik fegyenc vállán átlendülve fejbe rúgjon két másikat, miközben telekinetikusan lefegyverzi a fickót, aki kést akar szúrni Aya hátába, hogy a kóborló penge inkább a manus lábába álljon, és ez idő alatt még telepatikusan is kommunikáljon a csapattal.
~Lynn! Kéne nekem egy élő vízágyú! Aya! A biztosíték szekrény!~
Az őrbódé, ami mellett harcolnak - ennyire voltak ugyanis kénytelenek visszavonulni - rengeteg fölösleges holmi mellett egy bazinagy fémszekrényt is tartalmazott, rajta egy szép nagy fehér matricával, amire valaki hatalmas vörös betűkkel villámokat rajzolt, és egy tízes toplistát arról, miért lenne rossz ötlet azt piszkálni. Ha a Lynn+Aya páros biztosítja nekik a fedezet tüzet, rászól a többiekre.
~Rendben! Vissza az...~
Egy pillanatra megszakad a hangja. Részben a rá nehézkedő kétségbeesett gondolatok súlyától, és részben azért, mert végre valakinek sikerül eltalálnia őt. Mondjuk az alig súrolja, így főleg a reménytelenség az, ami zavarja. Kezdik sejteni, hogy valami sántított a tervben, és az igazat megvallva, nem is tévednek sokat. Kitartani, amíg megjön a rendőrség, hogy kimentse őket? Nem túl jó duma, ráadásul, ha King is benne van ebben az egészben, akkor csak még rosszabb a helyzet. A rendőrség nem jön értük, az egyetlen zsaru a szigeten Mike, és ez így is marad...
~...az udvarra! Visszavonulás az udvar felé!~
Hűs szellőt küldenek feléjük az égiek, mintha csak azt suttognák: nyugalom, már közel a vég. Derekasan helyt álltatok, és most ideje megpihenni végleg. Sötétség öleli körül a szigetet, ahogy sűrű felhők veszik körül, és a jeges fuvallatok is baljós képet festenek a maroknyi csapat minden tagja számára, kivéve egyvalakit, akit egészen felspanol ez az egész...
~Sheena! Kapd fel Szellemet! Mike! Hozd magaddal Aya-t! Lépjetek hátrébb a kaputól mind! gyorsan!
...ő ugyanis sosem a rendőrségtől várta az erősítést, nekik ha bele gebednek sincs ilyen menő vadászgépük, mint az iskolának, ahová ő jár már egy ideje.
~Jól van, életbe lép a "B" terv! hagyjátok szabadon a kosárlabdapályát!~
A telepatikus üzenet után egy hatalmas hátra szaltóval kerül messzebb a hordától, és aztán kezeit a halántékához illeszti. Hatalmas mennydörgés rázza meg a szigetet, s nyomában villámok tucatjai csapódnak be a csapat, és a rabok közt, kik közül csak nagyon kevesen merik ezek után megkockáztatni, hogy előre törjenek. Akik mégis megteszik, azok elé ágyúgolyóként csapódik be Swarczenegger fémtestű ikertesója, behorpasztva maga alatt a betont. nyilván nem véletlenül hívják a fickót Kolosszusnak, ám roppant termete mégiscsak meglepően hat mindenkire, főleg amikor az eddig látótéren kívül helyezkedő Logan mászik elő mögüle, úgy, hogy Pjotr még mindig guggol.
-Jól van pubi, itt senki sem jön... - kinyújtja a karját, amibe bele szalad egy fegyenc, majd vérző orral esik hanyatt. - Szóval, AKI NEM AKAR MEGDÖGLENI, A HELYÉN MARAD!!!
Persze az elsöprő tűzerő is csak addig tartja vissza a csőcseléket, amíg felocsúdnak első ijedtségükből, de aztán ott folytatják a rohamot, ahol az előbb abbahagyták, viszont most már nem csak hat mutánssal kell szembeszállniuk! Az időközben leszállt gép rámpájáról Sarah rohan le elsőként, hogy mérgező tüskéivel habzó szájú reszkető zöldséget varázsoljon mindenkiből, aki kedvese közelébe mer merészkedni, de őt még követik jó páran. Vihar mini tornádói jelentősen szétszórják a támadókat, az időközben befagyott hídon, aki pedig még ezeken is átjutna, az sem jár valami jól, hisz Rozsomák várja őket, kivont karmokkal. A piszkos 12000 már ettől is kezd besokallni, ám az utolsó szeg a sereg sírjában az, amikor mind egy szálig elvesztik látásukat, majd a rájuk zúduló eső egészen a derekukig jégbe fagyasztja őket.
-Jól van, vége a műsornak - szól Logan, morcos hangján - Mindenki fel a gépre. - Undorodva tekint Szellemre. - Te is...
Aztán, ahogy elhalad Aya, és Sheena mellett is, látványosan másfelé néz, s olyan arcot vág, mint aki azt fontolgatja, hogy talán jobb lenne gyalog hazamenni innen. Ugyanakkor, ez a hely nem arról híres, hogy csak úgy kiengednek innen bárkit, szóval miért ne... lehetne rosszabb is, például vezethetné a gépet Greg.

-Tudtam, hogy úgysem bírsz nyugton maradni otthon - korholja le játékosan Sarah-t Sean, de aztán közelebb hajol hozzá, és a fülébe súg valami mást is. Ezután kézen fogva igyekeznek a gép belsejébe, lehagyva a Szellemet támogató Lynn-t, és a kapálózó Aya-t a vállán hurcoló Mike-ot is.
~Ó, Sheena...Josh üdvözöl...át kellett volna adnom, de gondoltam, jobb, ha ő mondja meg.~
A repülő felszáll, maga mögött hagyva ezt az elátkozott helyet. A rendőrség csak egy óra múlva érkezik meg, hogy begyűjtse a szökött - és még mindig didergő - rabokat, annak ellenére, hogy közben a híd is varázslatos módon helyreállt...

//Köszi a játékot És köszi mindenkinek, aki kölcsön adta a karakterét! //

Shenna elképedve hallja, hogy mit üzen neki Sean, és nem tudja, hogy most sírjon, vagy nevessen-e ezen, viszont arra tökéletesen jó volt az időzítés, hogy új reménnyel és még egy utolsó löket adrenalinnal töltse fel, mert ős is igen szerette volna még viszontlátni Josh-t.
~ Azt viszont majd meg kell kérdeznem, ha élve megszabadulunk innen, hogy hogyan sikerült visszatartani, hogy ne rohanjon a végzetébe miattam? ~ sugározza vissza a gondolatait, miközben foggal-körömmel harcol, végső megoldásként, még ár is változik, hogy visszariassza a túl közel merészkedőket. De a fáradtság győz és vissza kell változnia pár perc múlva, mikor is már erősen hátrálniuk kell, még úgy is, hogy közben megérkezik buldózerként Aya kedvese, a zsaru, majd pár perc múlva Szellem is megjelenik Aya-val, habár Szellem nincs valami jó bőrben.
Sheena egyre nagyobb elismeréssel adózik Seann-nak, akiről már szakad a víz, de még mindig igyekszik százfélét csinálni és még 99 százalékban sikerül is neki.
Egyre hátrébb verekedjük magunkat és sajnos még az én éles hallásom sem hallja, hogy akár egy árva sziréna is szólna valahol, így nagy esélye van, hogy egyikünk sem kerül ki innen élve.
Még jó, hogy Sean hangját a fejében mindenki hallja, mert a pokoli ordibálásban másként nem is menne, így gondolkodás nélkül igyekszem tenni amit mond, és szép lassan az udvar felé hátrálni, mikor hirtelen beborul az ég és, mintha a semmiből támadna vihar, megerősödik a szél is.
- Oké, nagyfiú, gyere, kicsit arrébb megyünk, ahogy a fiad óhajtja. – hajolok le, hogy felsegítsem Szellemet, mag a támadóink meglepődve szemlélik az eseményeket és adnak nekünk egy szusszanásnyi időt.
Mikor leszáll a különös madár, amin egyedül csak Sean nem lepődik meg, és megjelenik a felmentő sereg, Sheena nagyot sóhajt, majd a rövidesen eldőlő csata végén, átadja Szellem meggyötört testét Lynn-nek, maga meg Sean –t végighallgatva, felrobog a rámpán, hogy végre a megölelhesse a hősiesen most a háttérben maradó kedvesét.


Most el kell hagynom a zsaruként belém vert racionális gondolkodásmódomat, hiszen meg sem tudom számolni, hány ember jutna egyikünkre-másikunkra. Itt most nem lehet és nem is szabad gondolkozni, csak hagyni kell dolgozni az életösztönt, mert különben már hetedhét határon túl lenne az ember.
Mikor meglátom, hogy Szellem épségben visszahozza Aya-t, már kétszeres intenzitással csapkodok magam körül, és akit elér az öklöm, vagy a lábam, az minimum csonttöréseket szenved, így már nem nagyon lesz harcképes. Most már négyen, majd később Lynn-nal együtt öten küzdünk, de folyamatosan nyom bennünket hátrébb a fegyencek tömege, még, ha közvetlen közelünkbe nem is jutnak.
Sean hangja tartja bennem a lelket, hogy talán tényleg lesz segítség, habár egyelőre semmi nyoma a rendőri erőknek.
Már a kapun belülre vonulunk vissza mikor érdekes jelenségnek lehetünk tanúi, a sötét felhők a semmiből jelennek meg, és a fiú üzenetei azt sugallják, hogy mégis csak kapunk valami segítséget, csak nem azt amire mindannyian számítottunk.
Mivel éppen egy támadó sincs a közvetlen közelemben, gyorsan fel is kapom a vállamra Aya-t, mert tudom, hogy most szép szóval semmire se mennék-
És pont időben sikerül elinalnom az érkező vasember elől, aztán a kosárpályára leszáll egy futurisztikus gép, és sorban kerülnek le róla a különböző képességű mutánsok, többek között a Xavier intézet igazgatója Vihar és még a most is mogorva Logan is.
A tömeg láthatóan visszahőkől, de ez nem tarthat sokáig, hiszen még mindig úgy gondolják, hogy túlerőben vannak, de ezt végül valószínűleg egy újabb mutáns képesség beléjük fagyassza, mondhatni szó szerint.
Rozsomák ekkor mindenkit felterel a gépre, most az egyszer kivétel nélkül, habár látszik, hogy nem éppen jókedvében, de legalább felesleges kommentár nélkül.
Felérve a gépre, az egyik ülésbe teszem le finoman Aya-t és mielőtt kikaparná a szememet egy hosszú szenvedélyes és mindent elmondó csókkal forrasztóm a szájára a szót.

// mindkét karakterem nevében köszönöm a játékot - irtó klassz volt //

Akármilyen fáradt is voltam, valahogy felpörgetett, amikor beleveszhettem a sok betörni való orr, kirántani való kar, berúgnivaló has közé. Sean ötlete nyomán, és Lynn segítségével olyan fénylő-sistergő elektromos istencsapását zúdítottunk rájuk, hogy öröm volt nézni. Ez vissza is vett a lelkesedésükből, de nem az enyémből. Amint lehetett (vagyis a Lynn által vezetett áram már nem jelentett rám veszélyt), rohantam is vissza a sűrűjébe, hogy verjem, ami még verhető. Osztogattam a csapásaimat egyiket a másik után, és ahogy egyre jobban kimerülten, úgy turbóztam fel magam egyre jobban, és akár ájulásig verekedtem volna magam, ha meg nem érkezik a hatalmas repülő.
Épp két lábbal ugrabugráltam egy nagydarab pasi gyomrán, amikor megzavarták a bulit.
-Nesze... nesze... nesze... Hé!
A következő ugrás után már nem érkezhettem vissza a puha felületre, mert még a levegőben elkapott valaki. Heves kapálózásba kezdtem, de mikor megláttam ki az... hát a heves kapálózást folytattam, de úgy, hogy azért ne bántsam Mike-ot, aki a vállára kapva elvonszolt engem abból a tök jó összeröffenésből, ahol már egészen a parkett ördögének éreztem magam.
-Tegyél le! Tegyél már le! - kiabáltam a hátát csapkodva. - Az ott még mindig mozog. Meg az is! Na, ezt nem hagyhatom így. Eressz már!
Persze nem hallgatott rám, ugyan miért is tette volna, úgyhogy alig láthattam, mi történik, de amiben biztos vagyok, az az, hogy nemsokára a gép belsejében találtam magam, ahol Mike lehuppantott egy ülésre.
-Most rögtön engedj vissz...
Bár továbbra is nagyon szívesen tekertem volna még ki néhány nyakat odalent, de meggyőzött, hogy vele smárolni sokkal élvezetesebb. Arról nem is beszélve, hogy minél hamarabb jutunk ki innen, annál hamarabb folytathatjuk.
Lynn a félig ájult Szellemet ápolgatta, és közben hüppögött a sarokban meghatottságában, hogy ennyire sokan a segítségünkre siettek (na ettől majdnem olyan állapotba kerültem, mint Szellem), Sheena is talált magának egy legalább ennyire élvezetes elfoglaltságot, a többieket meg nem ismertem, úgyhogy nem is foglalkoztam velük.
Kivéve egyet.
-Na, jól van, pöcök - biccentettem Logan felé. - Kösz szépen. És erről soha többet szó se essék.
A továbbiakban csak akkor nyitottam ki a számat, ha Mike-kal csókolóztam, egyébként próbáltam csak arra koncentrálni, hogy ahogy távolodtunk a szigettől, úgy távolodhassak az ott szerzett emlékeimtől is lehetőleg örökre.

//Köszönöm a játékot... Jól van Lynn átadom!... A lökött doki is kalimpál, mittudomén, mi a frászért, de nagyon vigyorog!... Nagyon állat volt! //