Post-Outsiders
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.

Egy világító lány története.

2 posters

Go down

Egy világító lány története. Empty Egy világító lány története.

Témanyitás by Fény Csüt. Ápr. 12, 2012 11:21 pm

ADATOK

NÉV: Fény
faj: Mutáns
kor: 17
születési hely: Miami, Florida, USA

jellem: Fény, mindig is elítélte az erőszakot, igazi hippi szellem. Szabad szerelem, béke, és semmi erőszak. A egyértelműen a diplomácia és a békés megoldások híve. Ez azonban nem jelenti azt, hogy túl naiv is, hiszen mindenben jellemző rá egyfajta kettős mérce használata. Pontosan tudja, hogy a föld lakosságának legnagyobb része nem ilyen, és előszeretettel űzik mind tömegesen, mind pedig egyéni számban az erőszak nevű sportot. Ahogy azzal is tisztában van, hogy néha ez az egyetlen járható út. Röviden ő maga igyekszik kerülni mindenfajta erőszakot, de ez nem akadályozza meg őt abban, hogy önvédelemből bárkit is tökön rúgjon. Ha lehet vegetáriánusan étkezik, mert elítéli a gén manipulált, és a növesztő hormonnal kezelt állatok tenyésztését. Valamint a kegyetlen nagyüzemi állattartást. De ugyanakkor nagy gyengéje a hús, imádja a finom rostos hamburgereket, és steakeket, meg szinte mindent amiben hús van. Néha nem bírja ki, és vékony alkatát meghazudtolva iszonyatos mennyiségű steaket felfal. Ilyenkor persze mindig szégyenli magát pár napig. Szereti az állatokat, és elítéli az állatkínzókat. Őket ha lehet még meg is bünteti. Elvégre többre tart egy ártatlan kiscicát, mint egy gonosz embert. Ugyanakkor van nála egy pont amire azt mondja, hogy ezen túl már túlzás az állatvédelem, és ebből kifolyólag bár jó maga is állatvédő, de megveti az állatvédő szervezeteket, és fanatikus állatvédőket.

személyazonosság:Nyílt. A mutációjából kifolyólag elég nehéz rejtőznie. De a valódi nevét(Laurel Gorman)senki nem ismeri. Mindenki fénynek hívja, és ismeri.

KÜLSŐ:159 centiméter magas és nagyjából 51 kilogramm fehér nő. Született szőke, de a hosszú hajzuhatagában néhány tincs állandóan be van festve vagy pinkre vagy neon zöldre vagy kékre. Vékony sportos, és arányos testfelépítésű. Kerek mellekkel, és feszes fenékkel. A pasik folyton utána fordulnak. De ennek egyik oka, hogy folyton elég lengén és kihívóan öltözik. A ruhatárának fő darabjai a fürdőruhák, falatnyi topok shortok, és extra miniszoknyák. A lényeg, hogy minél több helyen érje a fény. Bár az arca akár egy angyalé, nem használ sminket soha, mert a világító arcán elég nevetségesen áll a smink.

KÜLÖNLEGES ISMERTETŐJEL: Csillag tetoválás a hasán, a csípőjén, jobb lapockáján, csuklóján. Egy biztosítótű tetoválás a nyakán. Köldök piercing. Állandóan világít.

KÉPESSÉG: Fény a nevéhez illően világít. A testéből állandó fény és energia sugárzik kifelé. Képes szabályozni a testéből áradó fény erejét. De teljesen megszüntetni soha nem tudja azt. A halvány derengő pár Lumentől kezdve a több százas értékig, hogy nem lehet rá nézni, mert elvakít, és káprázik az ember szeme. Azonban minél fényesebben világít annál gyorsabban fárad el, hogy utána csak halványan „pislákol”. Valamint sokáig fent tartani sem tudja a nagy fényerőt. Sokkal inkább egyetlen kitörés szerű impulzusban tudja csak produkálni a vakító fényerőt.
- Bár igaz, hogy önmaga is világít, de ennek ellenére mégis szüksége van a napfényre, vagy más mesterséges fényforrásra. A jelek szerint a külső fényforrások szolgáltatják valamilyen képen az erejét, ezért a fényben jóval kevesebb táplálékra van szüksége.
- Teljesen fénymentes sötétségben szép lassan halványulni kezd a testéből sugárzó fény, de nem tűnik el teljesen. Viszont ha sokáig nem jut természetes vagy mesterséges fényhez, levert rosszkedvű lesz, és fáradékony, valamint felvillanni sem tud. Teljes sötétségben hihetetlen megnő az étvágya a hagyományos étkek után. Döbbenetes mennyiségű élelmet képes elfogyasztani ilyenkor egymaga. A hagyományos étkezés után újra visszatér ideglenesen minden képessége. De csak egy külső fényforrás tudja megbízhatóan táplálni képességét.

1. Szint.: A fényerejét 15 percenként tudja kitörés szerű villanásban leadni. Aki ilyenkor 50 méteres körzetben pont rá néz hosszú percekig tartó szemkáprázást szerez. A villanás során megmelegszik körülötte a levegő.
2. Szint.: A fényerejét most már 10 percenként tudja kitörés szerű villanásban leadni. Az 50 centis körben lévő levegő, és tárgyak felforrósodnak.
3. Szint.: A fényerejét 5 percenként képes teljes intenzitással leadni. Ideglenes vakságot okozva 50 méteres körzeten belül. Szem káprázást 100 méteren belül. 50 centin belül pedig megéget.
Másodlagos képesség gyanánt megjelenik nála a spektrum látás. A fény az elektromágneses spektrum egy része. A hölgy képessé válik látni a fényen túli spektrumokat is. Így bizonyos erőteljes elektromágneses sugárzásokat, hullámokat látja szabad szemmel. És a vékonyabb tárgyakon keresztül lát.
4. Szint.: Percenként képes felvillanni. Már képes ezzel hosszabb távú ideglenes vakságot okozni 50 méteren belül, 100 méteres távolságon belül pedig szem káprázást.
A spektrum látása már észleli a legtöbb elektromágneses adót, és hullámot. Már átlát a vastagabb tárgyakon, és falakon.
5. szint.: Stroboszkóp szerűen képes villogni. A vigyázatlanok számára akár végleges vakságot okozhat 50 méteren belül. A spektum látása eléri a maximum szintet. Lát minden elektromágneses hullámot, és átlát még a nagyon vastag fémtárgyakon is.

~°~


ELŐTÖRTÉNET:Fény éppen csak tizenhat éves volt mikor megváltozott az élete gyökerestől és felborult benne minden ami addig szép és jó volt. Bár tegyük hozzá, hogy képességének jelentkezése módja nem egyedi dolog volt. Nem egy mutáns ismert aki szintén az első csók alatt fedezte fel a képességeit.
Volt nagy meglepődés, mikor a fiatal lány rájött, hogy nem csak a szívét érzi úgy, mintha fényárban úszna a boldogságtól, hanem valóban fényárban úszik az egész teste. Mi több az a bizonyos fény egyenesen belőle jön. A kezdeti felfedezést vidám nevetés és önfeledt boldogság kísérte. Egészen pár percen át, míg rá nem döbbent, hogy a fiú aki kivilágított a szívét és a testét is nem nevet vele együtt. Sőt inkább elborzadva igyekszik elhúzódni tőle. Felesleges lenne tovább boncolgatni a kialakult drámát. Az eredmény a fontos. Fény első kézből tapasztalta meg az emberi faj félelmét az ismeretlentől, és végtelen ostobaságát, korlátoltságát. A dolgok csak ezután kezdtek egyre rosszabbra és rosszabbra fordulni. A ragyogás sehogy sem akart abbamaradni, egyedül a fényereje változott ahogy a hangulata ingadozott. Hol erősebben, hol pedig gyengébben. Szerencséje volt azonban még így is. A saját családja nem fordult el tőle, a szülei az első pillanattól fogva mellette álltak. Ez persze az első pillanatban abban nyilvánult meg hogy rögtön kórházba rohantak vele, és vizsgálatoknak vetették alá. A kórházban három dolog derült ki. Az első, hogy tökéletesen egészséges. A második, hogy mutáns, és a mutációja a felnőtté válása miatt jelentkezett. A harmadik dolog pedig, hogy a dolog vissza fordíthatatlan. Örökké világítani fog. Az apja ekkor kezdett elsőként igazán aggódni a kislányáért. Fény hamarosan az egyik pillanatról a másikra egy másik neves magánintézetben találta magát. Nem volt tudtában, hogy az át szállítás és az ezután következő vizsgálatok már a szülei akarata ellenére történt. Ennek ellenére az a három hét amit ebben az intézetben töltött sokat segített neki, hogy tisztában legyen a saját képességeivel. Azonban ki tudja mi lett volna ezek után a sorsa, ha a szülei nem lépnek színre.
Fény apja egy hippi családból, pontosabban egy hippi farmról származott, és mindig is előítélettel tekintet a kormányra. Mindig hitt az összeesküvés elméletekben annak ellenére, hogy a szüleitől eltérően nagyvárosi életet élt. Mondhatni komikus látvány volt, mikor több tucat kiöregedett hippi társaságában betörtek a lányért az intézetbe. A filmekkel ellentétben semmi sem ment a terv szerint, a sok öreg csetlőbotló hippi folyton fent akadt a modernkor betörésbiztos vívmányain. Végül annál maradtak, hogy ami mindig működik az a tűz, ezért felgyújtották az épületet. Így végül a tüzet észlelve a rendszer automatikusan nyitott minden biztonsági zárat. Ezáltal kitudták szabadítani fényt a fogságból amiről ő nem is tudta, hogy fogság. A szöktetést leleményes mód még több száz bentlakó személy döntött úgy, hogy kihasználja, és olajra lépnek. A jó hír, hogy a szökés sikerült és senki nem halt meg. Csak egy több millió dolláros intézmény égett le teljesen a földig. Azokkal a kutatási és nyilvántartási adatokkal együtt amit a több száz mutánsról összegyűjtöttek.
Így történt, hogy Fény nemsokára az Everglades Nemzeti parkban rejtőző kis hippi kolónián találta magát, és a szíve újra megtelt boldogsággal. Az öreg hippik és szabadságharcosok feltétel nélkül elfogadták őt olyannak amilyen. A szüleitől könnyes búcsú keretében vált el. Jól tudva, hogy ha felveszi velük a kapcsolatot újra érte jönnek. A képessége ugyanis túl kecsegtető lehet pár ember számár, hogy örök rabszolgaságba taszítsa őt. Így kezdte meg az életét a mocsári hippi közösségben. Elsőre furcsa volt a számára az egyszerű élet és a szórakoztatóelektronika, és internet teljes hiánya. De hamar megismerte pár érdekes módját a végtelen szabadidő eltöltésének. Az első a marihuána termesztés volt. Nem kell mondani a fiatal lány mennyire meglepődött mikor megtudta, hogy a nagyszülei, és a barátaik aktívan füstölnek. De miután a sugarai a növényekre jótékony hatással voltak, senki nem bánta, hogy állandó kertészkedéssel tölti a szabad idejét. Így fedezte fel fény a marihuána termesztés szépségeit.
A másik mondhatni veszélyes dolog amit felfedezett és ugyanolyan addiktív tud lenni, mint egy drog az a szerepjáték volt. Megismertették vele a AD&D világát és ő bizony komolyan rákapott a szerepjátékra. Számtalan éjszakát szerepjátékoztak át a barátaival . A fény nevet is egy ilyen játék alkalom során kapta, és azóta is csak erre hallgat.
Az idill sajnos nem tartott sokáig. Egy nap üzenet érkezett az apjától, hogy valakik a nyomában vannak, és tovább kell menekülnie. Így a választás egy olyan helyre eset ami minden számításon kívül esett. New York cityre és Queens-re. A városnak abban a részében köztudomású, hogy sok a mutáns, és a lakosok is türelmesebbek valamint van egy kisebb hippi kolónia is a városrészben. Pár évtizede foglaltak el egy üres épületet önhatalmúlag, és azóta senki nem tudja őket ki paterolni onnan. Néhány éve pedig már nem is próbálkoznak. A tulajdonos egyértelműen arra vár mikor omlik össze magától a ház, hogy akkor végre használhassa az ingatlanát. Így került végül Fény egy másik kolóniára, ahol tovább hódolt új hobbijainak. A szerepjátéknak, és fű termesztésnek. Az Everglades-i kolóniához képest azonban itt már volt pár különbség. Itt már voltak vele egykorú fiatalok, köztük mutánsok is, és itt már hozzáfért az internethez, és szórakoztató elektronikához amit eddig úgy hiányolt. Fény jelenleg egyszerű életet él, füvet termeszt a hippikkel, és alkalmanként némi ellenszolgáltatásért fejében táncokat is vállal diszkókban a színpadon, vagy egy sztíptízbárban. Egyedül azt sajnálja, hogy a városba alig merészkedhet ki. Hiszen még a legkisebb fényerejével is látható, a világítása. Bár a nyári napsütésben nem olyan rögtön feltűnő a dolog.




~°~


FOGLALKOZÁSA: Alkalmi Sztriptíztáncos. Kertész. Tanuló a levelezőn.

SZAKÉRTELMEI: Kiváló énekes, szurkoló lány, színpadi (sztriptíz) táncos. Jó call of duty játékos. Szerepjátékok ismerete. Marihuána termesztés.

ESZKÖZÖK, FELSZERELÉSEK: Meglepő módon elég gyakran hord fényszűrős napszemüveget.
Női táska.: Benne falatnyi váltás bikini, Svájci bicska, Gázspray, régi smink készlet, ragtapasz, kukorica konzerv, fésű, hajkefe, pakli póker kártya, zsebkendő, pink golyóstoll, Black star parfüm, mini esernyő, öngyújtó, pénztárca igazolványokkal. Egy kis szütyő szerepjáték dobókockákkal (D20, D12, D10, D8, D6, D4).

~°~


MINTAJÁTÉK:
„And always look on the bright side of life...” - Dúdolom halkan miközben végig járok a marihuána növények közt, és ellenőrzöm a víz csepegtető rendszert. - „Always look on the LIGHT side of life” - Folytatom a dúdolást miközben végzek a sétámmal. Elégedetten nézek végig az ültetvényen. Amióta én gondozom őket a „termés” megkétszereződött. Bár ez szült némi vitát köztem és a srácok közt. Az egy dolog, hogy mi magunknak termesztünk, és elfüstöljük. De a ténykedésem nyomán keletkező többlet eladását nem tartottam nagyon jó ötletnek. Sőt kifejezetten mérges voltam miatta. Elvégre mi ezt az életmódot választottuk, de nagyon nem tetszik, hogy más fiatalokat sodorjon tévútra a mi ténykedésünk. Nem beszélve arról, hogy nem akartam azt sem, hogy valami drogbanda konkurenciát lásson bennünk és kifüstöljenek minket. Ez az utolsó érv volt az ami meg győzte őket arról, hogy ne áruljuk a többletet. Gondosan bezártam magam mögött a pince ajtót, és felsiettem a lépcsőn a legfelső emeletre. Itt van az én kis rezidenciám. Távol az utca szinttől ahol bárki megláthatna, egy frankó kis tető ablakkal. Ezt a fiúk utólag építették be, csak is az én kedvemért. Még a szobámba sem értem mikor is egy mély basszust hallok felcsendülni a hátam mögött.
- Fény! Mi lesz ma az ebéd? - Kérdezi Jhon, mire nekem végig szalad a hátamon a hideg és félre döntött fejjel, össze húzott szemekkel nézek hátra.
- Tudod, hogy nem főzök soha én.... te piszok disznó! Nem ér viccelődni rajtam. - Mondom felháborodva mikor látom, hogy felnevet a reakciómon.
- Persze, senki nem akarja, hogy még egyszer ki gyújtsd a konyhát. - Piszkálódik tovább rajtam, majd észreveszem, hogy nem csak azért állított meg, hogy piszkálódjon. A szemeit egyértelműen a melleimen legelteti. A bal kezemmel megragadom a bal mellemet a jobbal pedig rá majd az arcomra mutatok.
- A szemem itt van fent! - Figyelmeztetem diszkréten. Még a mai napig néha nehezen viselem, hogy így megbámulnak nyíltan a testem miatt. Tudom én vagyok a hibás, mert ilyen kihívóan öltözöm falatnyi kis ruhákba. De sokkal rosszabb az mikor nem ér elég fény. Valójában általában inkább élvezem a dolgot, hogy rajtam felejtik a szemük a férfiak. Jhon esetében azonban nem így van. Ő már pofátlanul bámul, és ez igen zavaró. Nem is vesztegetem rá tovább az időmet, és folytatom az utam a szobámba.


A hozzászólást Fény összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Ápr. 29, 2012 3:08 pm-kor.
Fény
Fény
~entered apprentice~
~entered apprentice~

Hozzászólások száma : 32
Hírnév : 5

Vissza az elejére Go down

Egy világító lány története. Empty Re: Egy világító lány története.

Témanyitás by Cerebro Szomb. Ápr. 14, 2012 8:28 pm

Szia!

Csak a francia-bekezdéseket összeszámolva 10 képességet tulajdonítasz a karakternek. Ez a játék keretei között elfogadhatatlanok, érdemes lenne átolvasnod a képességekre vonatkozó megkötéseket, és az I. szintnek megfelelő leírást készíteni.

Előreláthatóan annyi biztosat mondhatok, hogy a passzív képességhez (mint a fénylés vagy öngyógyulás) legfeljebb egy aktív (fénykitörés és társai) képességet választhatsz, hogy kiegyensúlyozott legyen a verseny.

Remélem megoldható.

Üdv:
Cerebro
Cerebro
Cerebro
Admin

Hozzászólások száma : 539
Hírnév : 7
Tartózkodási hely : Xavier Birtok

https://postoutsiders.hungarianforum.com

Vissza az elejére Go down

Egy világító lány története. Empty Re: Egy világító lány története.

Témanyitás by Fény Vas. Ápr. 29, 2012 3:09 pm

Átírtam, és beszinteztem, remélem így megfelelő.
Fény
Fény
~entered apprentice~
~entered apprentice~

Hozzászólások száma : 32
Hírnév : 5

Vissza az elejére Go down

Egy világító lány története. Empty Re: Egy világító lány története.

Témanyitás by Cerebro Vas. Ápr. 29, 2012 10:56 pm

Előtörténet és mintajáték elfogadva, jó játékot!

Csoportjelentkezést ne feledd!
Cerebro
Cerebro
Admin

Hozzászólások száma : 539
Hírnév : 7
Tartózkodási hely : Xavier Birtok

https://postoutsiders.hungarianforum.com

Vissza az elejére Go down

Egy világító lány története. Empty Re: Egy világító lány története.

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére


 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.