Beszélő

Mikor King berombolt a szobába (és most tényleg szó szerinte berombolt), először persze összerezzentem, mert elég váratlanul ért, de aztán a szám nagyon széles vigyorra húzódott. A szakmámból kifolyólag rengeteg hasonló figurával találkoztam már, úgyhogy már nem tudtam félni az ilyen előadóművészektől.
-Na, nézd csak! Ideges a nyuszicica! - gúnyolódtam kárörvendően gügyörészve. - És akkor most mi legyen, Derek? Hiába faggatsz, ha bármit mondok, úgysem hiszed el. Kezdjük ott, hogy különösebben sokat nem is tudnék mondani, mivel azokban a körökben, amikben a megbízóim és én mozgunk alapvető, hogy a másik félnek csak annyit áruljunk el, amennyi az elvégezendő feladat sikeréhez kell. Ebből kell gazdálkodnom, hogy mosolyt csaljak arra az imádnivaló pofikádra.
Ha már a képembe tolta az övét, én is előrébb löktem a sajátomat, hogy az orrunk már csak milliméterekre legyenek egymástól.
-Keresd meg Kardfogat! - mondtam neki mosolytalan arccal. - Ha nem teszed, újabb támadásra számíthatsz te is, és még páran a városban, főleg a kollégáid közül. Ha rám hallgatsz, simán kinyírod, őt ugyanis nem olyan könnyű lakat alatt tartani. Még ezek a bizsuk sem tartanák vissza - intettem megvetően a sokkolók felé, amelyek miatt nem használhattam a képességemet. - Ha ezt megteszi, talán a nevét is sikerült tisztára mosnia, de ami engem illet, hallottam, amit nekem mondtak. Márpedig nekem azt mondták, amit az előbb én is megosztottam Szexi Biztosúrral. Ha esetleg kamu volt, azt a te dolgod bebizonyítani, nem az enyém. Én itt most csak kérdésekre válaszolok.
Amennyire a bilincsek engedték széttártam a kezeimet, majd gondterhelten sóhajtottam fel, és megcsóváltam a fejem.
-De akkor persze el kell töprengened azon, hogy miért akartak megölni. Én már erre sem voltam kíváncsi, nekem nem kell magyarázkodni, csak fizetni. Szóval, ha blöff volt, onnantól kezdve nem tudok segíteni. Pedig, ahogy Szexi... mármint Mikey... már jelezte, én jelenleg pont együttműködöm.
Mikor dúlva fúlva kivonult, megint elvigyorodtam.
-Ejnye, de csúnyán beszélünk! - ráztam meg felé a mutatóujjamat, mintha szigorúan meg akarnám dorgálni. - Méghozzá egy hölgy jelenlétében! Szégyelld magad, Derek, nagyon rossz kislány voltál!
Ahogy Mike a fülemhez hajolt, és belesúgott lassan lehunytam a szemem, és hangtalanul pihegtem fel. Mennyire szívesen ugrottam volna rá, hiszen már a forró lehelete is olyan érzékien csiklandozta a bőrömet, hát még a kedves, aggódó szavai. A torkomban gombóc nőtt, a szemem csípni kezdett, úgyhogy mikor a körülöttünk lévőknek címezve folytatta a játékot, akik nyilván még mindig ott voltak a fal túlsó oldalán, a lehető legutálkozóbb hangomon szólaltam meg.
-Te csak ne félts engem, kicsi tündér! Pontosan tudom, mi éri meg! Inkább halljam, mi van a másikkal! Mit mondott? Egyáltalán hol van? Annyira csak nem sérült meg, hogy még mindig a gyengélkedőn hawaii-ozzon, mintha boldogan élné a gyönyörű nászútját a szerelmével.
Sajnos a kellemes visszaemlékez nekünk most csak így volt szabad.
-Hozzák csak őt is ide, végül is nem hiszem, hogy kevésbé lenne vád alatt, mint én. Egyébként meg... - most már nem játék volt, ezt tényleg tudnom kellett -... mit is mondott pontosan?

Persze tudtam, hogy Aya-t sem kell félteni és nem fogja szó nélkül hagyni a főnököm kirohanását, és pont ezért próbáltam a századost eltávolítani a közeléből, mert féltem, hogy még jobban bedühödik, ha a fejéhez vágott szavakat meghallja.
Ebben nem is csalódtam, és ezért nagyon nagy kő esett le a szívemről, mikor végre sikerült King-et kituszakolni az ajtón.
Mikor a kis színjátékomat előadtam a sugdosással, éreztem a lányból áradó bizsergést és tudtam, hogy számára is legalább olyan nehéz fenntartani a látszatot, mint nekem, nem is akartam tovább fokozni, hogy aztán a nehéznél is nehezebb legyen.
Gondolom Aya-ban is hasonló érzések és gondolatok kavaroghattak, de gyorsan összeszedte magát és mikor megszólalt, már annyi gúny csepegett a hangjában, hogy ha nem tudtam volna, hogy csak színészkedik még magamra is vettem volna.
Hawai emlegetése viszont megint csak mosolyt eredményezett a részemről, amit igyekeztem annak mutatni, hogy mennyire semmibe veszem a szavait.
- Fogtok még ti találkozni, abban biztos vagyok, ő sem fogja megúszni a kihallgatást. – bólintottam felé. – De először a te mondanivalódra vagyunk kíváncsiak és majd a végén megtudod, hogy mit mondott a szőkeség.
Neki is tudnia kellett, hogy semmit nem mondhatok egy másik kihallgatásról, habár most tényleg nem tudtam mi is a helyzet, de gondoltam, hogy King csak blöffölt.
- Mi közötök van egymáshoz? Miért ketten voltatok ott a moziban? – kérdeztem rá, hiszen ez tényleg érdekelt, hogy vajon honnan ismeri és miért dolgozott most párban, mikor sosem szokott.

Fogalmam sem volt, meddig bírom még visszatartani magam, hiszen azok után a borzasztóan hosszú éjszakák, és gyötrően lassan telő nappalok után, amikor csak úgy tudtam elviselni a bezártságot, a kudarcot, a többi rab és az őrök velem való viselkedését, hogy Mike-ra gondoltam, na meg persze arra, hogy nemsokára úgyis túl leszek ezen, csak egy kicsit kell még kitartanom, nos, akkor bármit megadtam volna azért, ha csak egy percre láthatóm az arcát, hallhatom a hangját, de most! Most majd bele őrültem, hogy ilyen körülmények között kellett látnia, ráadásul úgy kellett tennünk, mintha tényleg csak rab és rendőr lennénk, akiknek semmi közük egymáshoz, mert minden mozdulatunkat figyelték.
De muszáj volt. Egy rossz hangsúly, egy nem megfelelően választott szó, egy apró mozdulat, és mindennek vége. Ki kellett tartanom, és erőt merítenem belőle, hogy legalább együtt lehetünk. Legalább ennyire, mert nemsokára visszavisznek, és akkor ki tudja, mikor láthatom újra. Egyáltalán láthatom-e újra.
-Kihallgatáson fogunk találkozni? - ráncoltam a homlokomat. - Minek? Annyi perverz van a testületben, hogy nézni szeretnétek, ahogy két nő verekszik? Előre szólok, hogy az iszapbirkózás ki van zárva!
A következő kérdés nem volt olyan rázós, mint az előzőek. Akár őszintén meg is mondhattam az igazat, nem volt értelme titkolózni. Már csak azért sem, mert tényleg nem tudtam túl sokat mondani nekik.
-Semmi közünk egymáshoz - ráztam a fejemet. - Soha az életben nem láttam még a cicust, de nagyon nem örülök, hogy most kellett. Egyszer csak megjelent ott, és onnantól kezdve már úgy kellett lekarmolni a fegyveréről, hogy ne rontson el mindent. Ő is Kingre pályázott, de azt a mamlaszt nekem kellett kinyírnom. Ő meg csak nem tágított. Ha nem jelenik meg, a főnököd már halott lenne, én meg szabad. Elrontott mindent az a szuka! Meg is érdemli, amit kapott!
Oldalra döntött fejjel méregetem Mike-ot. A szememmel már le is vetkőztettem, de ez nem sokban tért el attól, amit mindig teszünk, ha látom.. vagy csak rá gondolok. Most azonban komolyabb dolgokról kellett beszélnünk.
-Mit tudsz róla? Ő is bérgyilkos? Vagy valami személyes elintéznivalója volt? Az biztos, hogy profinak tűnt, tudta, mit csinál, és nagyon is heves vérmérsékletű...
~Azt hiszem, így mondják, hogy ,,hisztis".~
-... úgyhogy ha kihallgatjátok, csak óvatosan. Ha csak rajta múlik, ott biztos, hogy fog még vér folyni. Nem ajánlom, hogy felhergeljétek valamivel.

Tényleg kíváncsi voltam, hogy mi vitte rá Aya-t, aki mindig egyedül dolgozott, hogy most társat vegyen maga mellé, így most legalább annyira vártam a válaszát, mint gondolom az üveg túloldalán King és a többiek.
Gondoltam, hogy erre minden további nélkül fog az én drágám válaszolni, hiszen ezzel nem kever senkit bajba, és legalább látják a készséges együttműködést felőle. Végig azon voltam, hogy meggyőzzem a főnökömet, hogy könnyítsen a lány sorsán, mert tényleg nem bírtam volna elviselni, hogy visszavigyék azok közé a szadista állatok közé és még tovább kínozzák, miközben ő képtelen védekezni. Ez nem csak fizikailag, de lelkileg is meg fogja törni.
Közben már elhatároztam, hogy ismét felfogom keresni Szellemet, hogy találjunk ki valamit, és szabadítsuk ki kedvesemet ebből a pokolból. Mindenre kész voltam ennek érdekében, csak már az karjaimban tarthassam, magamhoz ölelhessem és megvédhessem, hogy soha többé ne bánthassa senki.
- Szembesítésen sok olyan dolog a napvilágra kerülhet, ami egyébként nem. – válaszolom semmitmondóan, de aztán meglepődök, amikor folytatja és kiderül semmi köze a másik bérgyilkoshoz. Mekkora véletlennek kell lennie, hogy két bérgyilkos egy időben vadásszon ugyanarra az áldozatra?
- Szóval azt mondja Ms. Caine, hogy nem ismeri a másik nőt, aki feltűnt a moziba, és szintén King századosra vadászott? És ezt most higgyük el? Nem lehet, hogy csak védeni akarja?
Én persze tudtam, hogy Aya igazat mond, hiszen nekem pont az ellenkezője lett volna furcsa, de így már érthető volt és sajnos, vagy szerencsére tényleg egymást akadályozták.
Sajnos, mert így Aya rendőrkézre került, és szerencsére, mert nem örültem volna, ha kinyírja a századost.
- Kisasszony, ezt bízza csak King századosra, ő tudja, hogyan kell kezelni az ilyen „heves” vérmérsékletű vadmacskákat. Egyébként még lábadozik, de majd hamarosan találkozhatnak.
Igyekeztem Aya tudomására hozni, hogy lassan a szöszit is áthelyezik és, ha vitájuk volt, jó lesz, ha vigyáz magára. Az a nő nem tűnt túl veszélytelennek.
- Esetleg tud még mondani valamit, ami segíthet a nyomozásban és megszilárdíthatja az együttműködési szándékát? – néztem Aya-ra sóvárgó szemekkel.

Derek fejében megfordul, hogy talán nem ártott volna beavatni Bodwin-t néhány részletbe az üggyel kapcsolatban, de az igazság az, hogy jobb így, legalább az egyik nyomozó legyen pártatlan, így is elég necces, hogy ő viszi ezt az ügyet, és az ügyész is a haverja, de lássuk be: marha nehéz lett volna olyan ügyészt találni a városban, akivel nincs jóban.
-Tudod mit utálok a legjobban az ilyen szemétládákban? - Kérdi, még mindig a vöröskét bámulva az üvegen át. - Egész életükben mást sem csinálnak, mint sárba tiporják a törvényt, megrugdossák a földön, és aztán leköpik a hulláját, de amint hozzáérünk egy újjal is, hirtelen jogaik vannak...
Az ügyész belenéz a jegyzeteibe, majd némi olvasgatás után King felé néz.
-Ha már így említetted, nem ismertettétek vele a jogait letartóztatáskor.
Derek homlokát az üvegnek dönti, majd csupán szemeit megmozdítva barátjára hasonlít.
-Minden jogáról tud - feleli, s fokozatosan egy sátáni vigyor rajzolódik ki az arcán - ami idebent megilleti. Viszont, azt hiszem itt az ideje, hogy véget vessünk ennek.
Kihúzza magát, s a szokásos vészjósló bicegéssel a terembe lépdel. Vet egy gyilkos pillantást a csitrire, de szavait csak Mike-hoz intézi.
-Úgy döntöttem, ellenőrzünk mindent, amit a hölgy mondott. Én lecsekkolom ezeket a maffia tagokat, te pedig elmész ennek a Creed fazonnak a törzshelyeire, ha létezik egyáltalán ez a manus. ELVIHETIK. - Szól, velőtrázó hangerővel, mielőtt még bárki is ellenkezhetne, aztán még rá is néz a két őrre, akik a terembe lépnek. - Ó igen, jut eszembe, Miss Caine hatalmas segítségünkre volt, ezért megtennék, hogy miután visszakísérték őt a cellájába, begyűjtik...hogy is hívják az a bőrfejű, hapsiképű némbert, a hitler bajusszal? Cortese? Na mindegy, ha jól tudom, ő nyomta el azt a cigit a hölgy karján...dugják magánzárkába pár napig, had tanulja meg, hogy az ilyesmi csúnya dolog. - Megpaskolja Mike vállát, aztán az ajtó felé biceg. - Gyerünk, mi itt végeztünk.

A két őr kérlelhetetlenül ragadja meg a fegyenc két karját, és úgy vonszolják ki innen ha kell. Ezt követően King parancsát is teljesítik, igaz ebben közrejátszik az is, hogy közben a börtön igazgatója is megerősíti azt rádión, mikor már tud beszélni anélkül, hogy elröhögje magát.

-Nyugi, eszem ágában sincs Kardfog után küldeni - biztosítja társát, mikor már kihallgatottat elvezették, és ők is a fal másik oldalán állnak - de így talán nem fog hazudni nekünk. Viszont meg kell mondanom, valami zseniálisan csinálta! Egy pillanatra én is elhittem, hogy szánalmat érez az a ringyó iránt. - Biztatásképpen megveregeti a vállát, kivételesen úgy, hogy ne zsugorodjon egyetlen millimétert se tőle szegény Mike - Ha így folytatja, és ezentúl bejár dolgozni, egy nap lehet maga irányítja majd ezt a kócerájt...mármint a rendőrőrsöt, nem ezt...
Körbe tekint, és bár csak üres falak veszik őket körül, valamitől mégis megborzong ez a hatalmas ember egy röpke pillanatra.
-Na húzzunk innen.

//Részemről itt vége ezzel a karakterrel, de a játék még folytatódik //

King már megint visszatolta azt a ronda képét, aminek nagyon nem örültem, egyrészt, mert rühelltem, amennyire csak embert rühellni lehet, másrészt, mert így még a annak a látszata is semmivé foszlott, hogy kettesben vagyok Mike-kal.
-Mi van már megint? - förmedtem rá. - Nem tud betelni velem? Vagy már megint hazudnék, csak én nem vettem észre?
Mikor közölte, hogy mégiscsak utánajárnak, amit mondtam, kicsit meglepődtem, hogy mi ez a hirtelen véleményváltozás, de végül hagytam a fenébe. Elvégre kit érdekel, a lényeg, hogy sikerült, bekapta a horgot! A gond már csak azzal volt, hogy Mike-ot akarta Kardfog után küldeni, ami nekem nagyon nem tetszett.
-Elment az esze?! - csattantam fel, még fel is pattantam. Azt persze nem mondhattam el, miért akadtam ki ezen ennyire, de nem is ez volt a fontos, csak, hogy gondolja már meg magát. - Ezt a kis nyeszlett szart? Semmit nem fog így elérni, Kardfog pillanatok alatt elbánik vele, a fél fogára sem lesz elég! Küldjön mást, Mikey-val semmire nem fog menni!
Már jött a két őr, akik olyan utasítást kaptak a macinőciről a cellámból, aminek kifejezetten örültem. VOLNA, ha ez most érdekelt volna! Akár azt is bevállaltam volna, hogy maradjon csak ott az a szadista rohadék, nyomjon el akár kartonszámra cigicsikkeket a bőrömön, csak Mike-ot ne küldjék Kardfog ellen, az ég szerelmére, csak azt ne!!!
-Nem azért tálaltam ki, hogy mindent elrontson, maga rohadt állat! - üvöltöttem torkom szakadtából, miközben az őrök már ráncigáltak kifelé a karomnak fogva.
Én azonban rúgkapáltam, ficánkoltam, és ordítottam kétségbeesésemben, amit nagyon nehezemre esett haragnak előadni. A vasmarkok túl erősen szorítottak, úgyhogy folyamatosan távolodtam Kingtől és Mike-tól, de a kiabálást nem hagytam abba.
-Ne küldje oda, csessze meg, vagy rohadtul meg fogja bánni... mert kudarc lesz, ez a kis pöcök egy nagy nulla, maga meg egy idióta, mocskos szemétláda, ha képes ezt megtenni!!! Hallja? A francba, King, hogy dögölnél meg!!!
Folytattam volna továbbra is, de ekkorra már olyan messze voltunk a beszélőtől, hogy már tényleg esélyem sem volt arra, hogy meghallják, ezen kívül az ököl, ami a hasamba fúródott az egyik őr jóvoltából, elég hatékonynak bizonyult, és elhallgattam.
~Ha csak a haja szála görbül, legközelebb már nem fogok hibázni, még ha a szöszi egy egész hadsereggel vonul is fel, és ízekre tépem Kinget!!!~

//Folytatás: Börtönblokk, köszönöm a játékot, Derek, Mike, csak óvatosan //

De nem tudok több szót váltani az én egyetlenemmel kettesben, mert nyílik az ajtó és visszabiceg King és meglepetésemre úgy tesz, mintha meggondolta volna magát és mégis csak hitelt ad Aya szavainak. Az már kevésbé tetszik, hogy behívja az őröket és elviteti a lányt! Már épp szólni akarok, hogy akkor adjunk az infókért valamit cserébe, mert megszakadna a szívem, ha újból belevetnék Aya-t a cápák közé, hiszen már ez is sokk-ként ért, amikor megláttam, de nincs rá szükség, mert a százados, valami érthetetlen oknál fogva, maga hozakodik elő a dologgal, és tűnteti el a szadista cellatársat.
Viszont megütközve nézek rá, mikor közli, hogy én fogok Kardfog után szaglászni, habár honnan is tudhatná, hogy ezzel a halálos ítéletemet írná alá. Ellenben vele, Aya tisztában van vele, és bármennyire is igyekszem a szememmel jelezni neki, hogy maradjon nyugton, nem tudom megfékezni a kirohanását. Külön csatát vívok magammal, hogy ne induljak utána és próbáljam megnyugtatni, míg a két marcona őr elvonszolja a közelünkből…..a közelemből.
Ahogy őrjöngve szidja King-et és igyekszik lebeszélni, hogy engem küldjön Victor után, összeszorítja a szívem és nem sok hiányzik, hogy feladjak mindent, csak az tart vissza, hogy akkor lehet ide kerülök én is, és azzal nem segítek a szerelmemnek. Erősnek kell lennem. Majd megpróbálok üzenni neki, hogy nem lesz semmi baj. Muszáj találnom valami csatornát, hogy nyugiban beszéljek vele. Hoppá! Meg kell találnom azt a telepatát, aki segített a múltkor! Mindenképp meg kell találnom!

Borús gondolataimból a főnököm hangja térített magamhoz, aki bezzeg most közli, hogy csak blöff volt az egész, nem is gondolta komolyan. Ó, Istenek! Szegény Aya! King nem is sejti, hogy ezzel a kis stiklijével mennyire kikészítette a lányt!
Nem is tudok nagyon oda figyelni az elhangzó dicséretre, csak bólogatok, meg hümmögök mindenre, mint aki ért is belőle valamit, de a gondolataim most egészen máshol járnak.
Mikor megrogyok a vállamra csapásától, akkor találok magamra és még egyszer komoran körülnézve, kissé nehezen hagyom itt a helyet.
Csak az vígasztal, hogy talán megtalálom azt a mutánst, aki segíthet Aya-val kommunikálni.
Nincs egy perc elvesztegetni való időm sem.

//Köszönöm én is a játékot, és Aya vigyázz magadra, jövök //