Hart Island

-Pontosat most nem tudok mondani, úgy is a Mester dönti el, hogy mire akar használni téged. Segíteni átállítani a többi mutáns testvérünket is a jó ügy mellé, fogolynak, gyakorló bábunak, ágyasának, tudja a fene, bár gondolom az is nagyban rájátszik a dologra, hogy hogy bizonyítasz. –feleltem a lehető legnagyobb természetességgel.
A színészkedésén csak unottan elmosolyodok. Most komolyan, azt hiszi, hogy engem átverhet a színészkedésével? Hisz szinte „bűzlik” a hazugságtól… Mindegy, azért csak hagyom, had mondja végig. Ahogy végez, látványosan elgondolkodok, s olyan arcot vágok hozzá, mint aki szinte már megsajnálta, hogy aztán egy szempillantás alatt elkomorodjak.
-Most őszinten, úgy nézek én ki mint valami jó-kórházi kedves nővér? Na ide figyelj… Lehet, hogy a többi pancsert átvered ezzel a „hattyú halála” színjátékoddal, de én nem „ők” vagyok. A mester pedig nem lesz olyan jószívű, mint én, hogy mindent kétszer kérdezzen meg. Szóval, utoljára kérdezem: Hogyan döntesz? –kérdezem csípőre tett kézzel.
Persze egy tapodtat sem mozdulok, kivéve ha támad, akkor persze megpróbálom kivédeni. Viszont akár válaszol egy percen belül, akár nem, akár elájul, én csak szótlanul kimegyek a vallatóteremből és becsapom magam után az ajtót. Kiérve aztán ha valamiről lemaradtak volna a többiek, vagy nem értesültek volna, akkor azt megosztom velük – mint például mikor válaszolt a srác őszintén, és mikor nem, majd átadom nekik a terepet.

Pontosan a bizonyítással vannak gondjaim, és egy cseppet sem vágyom arra, hogy ez a Mester nevezetű valaki találja ki mire akarjon „használni” engem.
Most, hogy már hallottam, hogy első lépcsőben anyámat akarják megrövidíteni, azért ők sem gondolhatják komolyan, hogy pár pofon erről meg fog győzni. Bár igen csak félek és tudom, hogy reménytelen helyzetben vagyok, most már a dac is dolgozik bennem.
Megpróbálom felidézni Fagypont tanítását és technikáit, hogy minél tovább kitartsak, de persze meghalni nem szeretnék. Lázasan töröm a fejem, hogy mégis mi legyen a megoldás, hiszen, ha könnyen beleegyezem, akkor úgy is tudják, hogy csak kamuzok, ahogy most is azonnal átlátott rajtam Ratna és nem dőlt be a rosszullétemnek., ha viszont tovább húzom az időt, lehet, hogy simán megölnek. Óóóó, ilyenkor miért nincs valami felnőtt az ember mellett, hogy jó döntéseket hozzon!
Azért, ahogy a nő felcsattan, hogy kikérje magának az ócska trükkömet, nálam is elszakad valami a sok megaláztatás miatt és bár tudom, hogy a gallér miatt egyenesen nem köphetem le, egy íves nyálcsomóval még megajándékozhatom, hiszen talán elég közel ál hozzám.
Ahogy elhagyja az utolsó szó a száját „Hogyan döntesz?” máris útjára indítottam egy maró köpetet, remélve, hogy cél is érek vele, de legalább megpróbáltam.
- Talán a fájdalom észhez térít Ratna! Ez nem te vagy! A Mester vagy ki csinált valamit az agyaddal és most gonosz vagy! – kiáltottam vergődve a székbe, hogy kiszabaduljak. – Ratna te egy kedves, aranyos lány vagy, aki mindig mindenkin segít. Nézz magadba! Erőltesd meg magad! – kiabáltam még akkor is mikor bevágódott mögötte az ajtó.
Dühösen rángattam a bilincseimet, pedig tudtam, hogy csak magamat sebzem meg vele, de olyan nehéz volt elhinni, hogy pont Ratná-val tették ezt ezek a szemetek és, hogy ebbe a pokoli helyzetbe keveredtem.
Sajnos nagyon is tisztában voltam vele, hogy bármit csinálok, nem lesz nehéz dolguk megtörni, hiszen ha szükségük van rám, akkor ez még csak a kezdet volt.
- Dögöljetek meg! Mit csináltatok szegénnyel? – kiáltottam a tükrök fel, ahol sejtettem, hogy figyelnek.

Ratna érkezését a mester fürkésző tekintete kíséri, a jelentést követően pedig az öreg, és beteges ember látszatát keltő férfi cserepes ajkai ördögi, cseppet sem szívmelengető mosolyra húzódnak, aztán feláll a székéből, és bátorítón megveregeti az indiai lány vállát.
-Kitűnő. Még annál is jobb vagy, mint reméltük. Most pihenj le, holnap fontos feladat vár rád. -Szól a kopasz, a mester helyett. Ez után az ablakon át a még mindig kiabáló fiú felé tekint. - Lefekvés előtt nézz be az újoncunkhoz, ő majd kezeli a sebet, amit rajtad ejtett. Őt pedig bízd rám.

Az ajtó lassan tárul ki, a férfi pedig, akit Ratna csak Mesternek szólít, lassan biceg be, a lábára erősített fémszerkezet pedig messzire hirdeti minden lépését. Az öreg és beteges talán enyhe kifejezés volt az előbb, a férfi ugyanis még ennél is rosszabb bőrben van, leginkább egy vízihullára emlékeztet, akit egy lélegeztetőgépre kötöttek, hogy valahogy életben tartsák, még épp az előtt, hogy kihullott minden maradék haja. Tekintete vádlón, és utálattal telve mered a mutánsra, arca többi része azonban egészen másról árulkodik.
-Boower... - Suttogja recsegő hangon, ami kicsit sem tudja feledtetni, hogy még a szeme sem áll jól, az arca többi része pedig egyszerűen katasztrófa - még az a kevés is, ami kilátszik a gázálarc mögül - és komoly rá az esély, hogy még Xavier sem ismerné fel, ha újra találkoznának. Bár csak a szeme körül, és a nyakán látszik ki a bőre, Sebi ebből is megállapíthatja, hogy a sav ebben az emberi roncsban már semmi látványos kárt nem tehet. Kínkeservesen lassan közelíti meg a székhez bilincselt fiút, aztán amikor elég közel ér, csontos ujjait előre nyújtja, hogy a fejénél fogva ragadja meg a szerencsétlent, és a hajába markolva lefelé nyomja őt, amíg nem látja a tarkóját. Ezek után a szobát apránként újra betölti a homály, majd a teljes sötétség, legalábbis Sebastian számára...

//Köszi a játékot. Hamarosan megkapjátok az új feladatotokat. //

//Előzmény: Brooklyn-i utcák. Ratna+Mike+Soren//

A hosszú út után végre hazatalál a kis csapat, kiket ezúttal a mester személyesen üdvözöl idelenn, bár az arcát ezúttal sem láthatják a gázmaszk miatt. Ennek ellenére lehet valami tiszteletet parancsoló, de legalább ijesztő a férfi kisugárzásában, mert még Soren is meg tudja állni egyetlen szó nélkül a találkozást.
-Ratna! Ezek szerint sikerrel jártál, és látom még ajándékot is hoztál nekem. Kitűnő!
Tapson egyet, és a maffiózókat elvezetik a hozzá hasonlóan jó fej katonák, ő pedig Soren-hez fordul, hogy elmondja neki, hol találja a szobáját, majd elnézést kérjen tőle, amiért nem tud most rendesen bemutatkozni, de sajnos sürgős dolga van.
-Remek munkát végeztél...több mint remek. Remélem az Alfa csapat másik fele is hasonlóan jól szerepel majd. Kérlek, kísérd Bodwin hadnagyot a vendégszobába, nekem még sajnos le kell bonyolítanom egy igen fontos hívást, de ne aggódj, hamarosan csatlakozom hozzád.
Ezzel magára hagy téged a férfivel, meg persze az őrséggel, melynek minden tagja tiszteleg előtted.

Pár agonizáló órával később aztán véget ér Ratna szórakozása, és végre az eszméleténél lévő Mike is találkozhat azzal, akit eddig csak úgy emlegettek, mint a mester. A férfi természetesen most is a gázmaszkját viseli, és ezúttal sem tűnik túl beszédesnek, az indiai szépséget például egyetlen intéssel küldi ki a szobából, mire az mosolyogva engedelmeskedik, s nemsokára egyedül maradnak a gyengén megvilágított, ablakokat ész díszeket teljesen nélkülöző szobában. Az ijesztő külsejű férfi eztán egyetlen szó nélkül ül le a székhez bilincselt, megbéklyózott Mike elé, és fél percig csak bámulja a foglyát.
-Jogos volt a kérdés. MIT fognak tenni veled, ha kiderül, hogy mutáns vagy? És persze a feleségeddel, aki szintén közénk tartozik. Kohler meg fogja öletni, ezt nem hagyhatod, nem igaz?

Zúgó fejemben nem nagyon akarnak összeállni a szavak, de határozottan az az érzésem, hogy a közelemben magyaráz valaki. Bár kiestek dolgok az emlékezetemből, szinte azonnal eszembe jut, hogy fogságba ejtettek, ezért első reakcióm az volt, hogy addig ne nyissam ki a szemem, amíg valami információhoz nem jutok, hol vagyok.
Az biztos, hogy már nem mozogtunk és aztán pár perc múlva már az öreges, recsegő hangú férfi beszéde is értelmet nyert, amire már igenis felnéztem, de sokat nem láttam belőle amiatt az átkozott gázmaszk miatt.

Azt hiszem lottóznom kéne, mert a vendégszoba bemutatása valahogy nem egy pihe puha hotelszobát juttatott az eszembe, amikor hallottam, és ez sajnos be is jött. Az ablaktalan, magánzárkára emlékeztető helyiség, ahová becipeltek nem volt valami bizalomgerjesztő, na meg az sem, amikor a középen álló székhez bilincseltek. Az ellenállás felesleges lett volna, mert egyrészt ki voltam merülve az elszenvedett fájdalomtól, másrészt még mindig itt volt Ratna, és bármikor megismételhette volna.
Ezt kár volt elkiabálnom, mert az öreg, szavaival ellentétben nem nagyon sietett vissza és addig én meg élvezhettem a lány társaságát, aki bemutatót tartott, hogy az emberi elme és a másik fél kiszolgáltatottsága mikre nem tudja rávenni az embert.
Nem tudom, hányszor menekültem az öntudatlanságba, de mindig visszahoztak, és kész megváltás volt, mikor a Mester-nek szólított férfi visszatért és kiküldte ezt az ördögi nőszemélyt.
Kicsit megráztam a fejem, hogy a kábultságomat elűzzem, mert sejtettem, hogy csak most jön a java és nem ártana, ha észnél lennék.
A kérdése nem lepett meg, hiszen zsaru vagyok, talán én is ilyenekkel próbáltam volna meg rávenni a foglyomat az együttműködésre.
- Hagyjuk ezt Mr.! Mit akar tőlem? Zsarolni? Fenyegetni? Miért vagyok ennyire értékes magának, hogy ekkora kockázatot vállal? Egyébként a feleségem tud vigyázni magára! Ha tudja kicsoda, ezt is tudja! – köptem egy adag vért a cipője mellé.

Próbálom kivenni a szavaiból, hogy blöfföl-e, mert sajnos az a rohadt maszk, takarja annyira az arcát, hogy abból nem tudok olvasni. Rezzenéstelen arccal hallgatom végig, hogy állítólag már feladott a kollégáimnak, amivel, ha igaz, elvágná a menekülésem egyedüli biztos pontját, hiszen ezzel aláírta a halálos ítéletemet. Tulajdonképpen, ha igaz, amit állít, akkor nekem már nincs veszíteni valóm és ezzel talán pont az ellenkezőjét érné el, mint amit akar tőlem.
- Feladat? – nevetem el magam, majd egyre jobban kacagok ezen az egészen, hogy még a könnyem is kicsordul. – Mindezeket elmondja nekem… - próbálok levegőhöz jutni, hogy megmagyarázzam mi olyan vicces, - elém tárja, hogy odadobott engem és a nejemet is a mutánsgyűlölő zsaruknak és…. – kezdek végre lenyugodni és értelmesebben beszélni, - és ezek után azt várja tőlem, hogy dolgozzak magának? – nézek rá kérdőn, miközben a könnyeim csíkot húznak az arcomra száradt vérben, mivel nem tudom megtörölni. – Már persze, ha elhinném egyetlen egy szavát is. Miért hinnék magának? Ki maga egyáltalán? És higgye el senkit nem fogok megöli a maga, vagy akárki más kedvéért! – rázom meg a fejem elkomorodva.
~ Remélem Aya, ha mégis igaz ennek a szemétnek a szava, akkor kellően észnél vagy! ~ száll szerelmem felé egy néma fohász.

Akármennyire is biztos vagyok magamban, azért jeges borzongás fog el, ahogy látom a férfi szinte rezzenéstelen alakját, majd a gerincemet karistoló hangját, mely szinte jeges folyammá alakítja a véremet. Nem tudom, hogy mitől ilyen magabiztos, de a zsigereimben érzem, hogy veszélyes. Nagyon veszélyes!
Mikor a hátam mögé sétál, nem tudom követni, hiszen le vagyok kötözve, de a hirtelen rám zuhanó sötétség és a megjelenő vízió már tudatja velem, hogy jók voltak a megérzéseim ezzel a kígyóval kapcsolatban. Védekezésre esélyem sincs, se a dolgokba való beleszólásra.
Ez valami borzasztóan erős mutáns!
Az előttem lepergő képektől rám tör a hányinger és bár nincs is nagyon választásom, de képtelen vagyok levonni a tekintetem az eseményekről. Rendőr létemre már sok borzasztó dolgot láttam, de ez viszi a prímet.
A hang meg csak beszél és beszél a fejemben és én egyre biztosabb vagyok benne, hogy őszintén segíteni akar és szerelmemet csak úgy menthetem meg, ha levadászom ezt a férfiak szégyenét, ezt a mutánsgyűlölő, rasszista állatot.
- Igen! Igaza van! Meg kell védenem Aya-t……NEM! Miket beszélek! Ez nem a való…….
~ Veszélyben van Aya és a születendő gyermekem! Ezt nem hagyhatom és csak a kígyó fejét kell levágnom! Ha Kohler meghal, akkor már minden rendben lesz! ~
A zsaru szív még dolgozik bennem, de egyre zavartabbá válok és hajlok a férfi szavai felé.

Kicsit megnyugszom, mikor elmondja, hogy jól gondoltam, csak illúziót vetített elém, de továbbra is erős a késztetés, hogy elhiggyem, amit mond, bár még vannak kételyeim, valamiért nem tudok teljesen hinni a csábító szavaknak, csak éppen már azt nem tudom, hogy miért.
Nem tudok tisztán gondolkozni, egyre csak Aya és a gyerek biztonsága jár az eszemben és egyre jobban kezdem gyűlölni Kohler-t, aki megfoszt attól, hogy boldogan és békésen éljek a családommal.
- Igen! Meg kell tennem a családomért és a mutánsokért! – ismételtem el gépiesen, mert ez zakatolt a fejemben, de a gyomrom összeszorult és valami halvány fájdalom, rossz érzéssel töltött el, amikor ezt kimondtam.
Aztán éreztem, ahogy a csuklóm kiszabadul és önkéntelenül megdörzsöltem azokat egy bólintással nyugtázva, hogy szabad vagyok és az is maradok, ha a rendőrfőnöknek vége lesz.
- Készen állok! – rebbent meg a szemem a kérdésére. – Elmegyek és meg kel….meg kell ölnöm……- mintha gombóc lenne a torkomban, valahogy nem akarózik kimondani a szavakat, - ……….meg kell halnia Kohlernak. – fejeztem be halkan, miközben kövér izzadságcseppek gördültek le a homlokomról.

-Kitűnő - dicséri meg, ujjait összeérintve az álla alatt.
-Hamarosan végre is hajthatod a tetted. Minél előbb, annál jobb, nem igaz?
A zsebéből előhúz egy távirányítót, hogy kikapcsolja a béklyót Mike nyakán. Többé már nincs rá szüksége, a férfi teljesen a hatalma alatt van. Még néhány óra munka, és arra is rá fogja tudni venni, hogy ezt az Aya-t is megölje, ha ez kell Kohler megöléséhez, hisz csak így tudhatja biztonságban a feleségét. Na igen, érdekes gondolatmenet játszódik le néha áldozatai fejében, de a taktikázásra itt van ő.
-Zuhanyozz le, és egyél valamit - parancsol rá még néhány órányi mentális tudatmódosítás után - aztán pedig pihenj le a szobádban. Azt szeretném, hogy a legjobb formában legyén, amikor eljön a te időd.
Ez után távozik az ajtón át, Mike-ot pedig két őr kíséri mindenhova, nehogy eltévedjen.

//Köszi a játékot, és üdv nálunk //

//Ratna//

A mester jelenleg az irodájában ül, és állát a két összekulcsolt kezében pihentetve a híreket nézi nagy képernyős tv-jén, elsötétített szobája magányában. Az eset óta másról sem szólnak a hírek, mint a rendőrfőnök tragikus haláláról, és mivel több tucat civil is felvette az esetet a mobilján, az öreg Kohler utolsó másodperceit sugározza majd minden csatorna, 24 órában, s csak ritkán szakítják ezt meg néhány politikai szakértő kommentárjával, hogy pontosan mit is jelent majd ez a mutánsok számára. Ebben a percben lép be az ajtón Ratna, kit Stryker azonnal megszólít:

-Szép kis felfordulást okoztunk, nem igaz? Ha nehezen is, de Bodwin végül elvégezte a dolgát, és hála neki, mi áttérhetünk a második fázisra. Mond kedvesem, jártál már a fővárosban?

Bármit is felel a nő, bólint, aztán magyarázni kezd.

-Van ott egy titkos kutató bázis, bár személy szerint én inkább raktárnak nevezném, a gépeket ugyanis ezer éve nem kapcsolta be senki, és csak a port gyűjtik. Az egyik ilyen gép sokkal hasznosabb lenen a mi kezünkben. 

Megnyom a távirányítóján egy gombot, mire megjelenik a kijelzőn egy mappa, tele képekkel. Néhány gomb nyomással kiválasztja Ratna kopasz felettesének portrétáj, mire az kitölti a TV-t.

-Bill tragikus módon életét vesztette egy rutinfeladat elvégzése közben, így rá ezt nem bízhatom, a jó hír azonban az, hogy van aki ennél sokkal tehetségesebb. Gratulálok, mostantól te vezeted az Alfa osztagot. Mostantól te vagy az első emberem, és így a te feladatod lesz megszerezni a gépet. Indulás előtt emg fogod kapni a pontos koordinátákat. Van kérdésed?

Hívtak, így aztán megyek. Igaz, nem tudom, hogy a Mester mi miatt hívatott, de különösebben nem is töröm magam miatta, pár pillanat és úgy is megtudom. Nem igaz? Így aztán csak magabiztos léptekkel tartok az irodája felé, hogy aztán kopogás nélkül belépjek. Most minek udvariaskodni? Úgy is engem várnak. Belépve persze mi fogad? Még mindig ez a Kohler ügy folyik a csapból is... Te jó ég, már fél óra után is untam, nem hogy most, amikor már órák óta ezt nyomatják mindenhol.
-A fővárosban? Egyszer, ha hinni lehet annak a rahedli iratnak, amit áttanulmányoztatott velem mielőtt belevágtunk volna a küldetésbe. Azzal a Rozsomák nevű alakkal, meg az egyik diákjával. -felelem válaszul a kérdésre a főváros kapcsán, bár egyre inkább kezd érdekelni, hogy hogy is kapcsolódik ez az egész a témához.
Gépek... hát ez fasza, mint ha azok különösebben is érdekeltek volna eddig bármikor. És, mihez kezdjek velük?
Ahogy a gép adatbázisában kezd kutakodni Stryker, csak várok, nézem a fotókat, mígnem az egyik betölti a képernyőt. Bill? Kérdő tekintettel nézek a férfira, hogy miért pont az övét mutatja, s már kapom is a magyarázatot. Istenek és istennők, RUTINFELADAT közben?! Még egy ilyen utolsó balf@sz szerencsétlent, de komolyan. Rutinfeladat közben… Mi ez? Óvoda? Sőt, inkább bölcsőde, az ovisok már egész jól boldogulnának a rutinfeladatokkal. Jó… Bill meghalt, és? Szedessek Kardfoggal virágot a sírjára, vagy mi van? 
Mikor közli, hogy én vagyok az Alfa osztag új vezetője, csak kissé felszalad a szemöldököm. Ez most komoly? Te jó ég, örültem, hogy eddig nyugtom volt, csak néha kellett beugrani gatyába rázni a társaságot, most meg pátyolgathatom őket naphosszat? Mi a francot hibázhattam, hogy a nyakamba sózzák az egész bagázst, teljes felelősséggel, papírmunkával, meg mindennel?!
-Muszáj?

-Ne félj, a papírmunkával nem kell majd bajlódnod - szól Ratna kérdése hallatán, és fintorgó arca láttán, mintha csak olvasna a gondolataiban.
-Semmi szükség a dokumentálásra, úgysem olvashatná el soha senki. Visszatérve a feladatodra...
Újra a távirányító lendül akcióba, Bill képe pedig összezsugorodik, helyet adva több hasonló méretű képnek. A mester kiválaszt egy másikat, amin a távolban a szabadságszobor kezében valami furcsa karika díszeleg a fáklya lángja helyett, aminek a közepében egy hülye hajú egyén áll háttal, valami székbe láncolt bige előtt. Az egész egy kicsit a Vitruvius-tanulmányra emlékeztet, kivéve, hogy a fickónak karmai vannak, és mutáns létére jóval kevesebb keze van.
-Ez a gép Magneto műve. Képes mutáns képességekkel felruházni az alanyt, élete végéig. Ha megszerezzük ezt a gépet, a csatlósaink megállíthatatlanok lesznek. Én azonban nem mehetek érte, azonnal kiszúrnának. Egy mutáns már dolgozik rajta a másik testvériségből, hogy megszerezze ezt a gépet. Azt akarom, hogy találd meg őt, és a segítségével hozzátok el nekem a masinát.
A képernyő újra vált, és most a mutáns fotója jelenik meg rajta.
-Vigyél magaddal annyi embert, amennyit csak szükségesnek érzel, de jobban örülnék, ah kerülnéd a feltűnést. Washington veszélyes hely, és túl közel vagyunk a sikerhez, hogy most bukjunk el.

-Hála a jó égnek, nem is lenne türelmem hozzá. Meg ilyen lealacsonyító munkát végezni, előbb sóznám valamelyik nyominger nyakába, görnyedjen az az akták felett. –felelem megkönnyebbülve, nekem van jobb dolgom is mint ilyenekkel pepecselni.
Fel is lélegzek, miután már nem halott Billy rusnya pofáját kell bámulnom a monitoron, bár az a kütyü is csak egy fél fokkal jobb, mint ő… Még mindig nem túl sok lelkesedést tanúsítva hallgatom Stryker hegyibeszédét. Kicsit összeszűkülnek a szemeim, ahogy a képre fókuszálok, és próbálom kivenni, hogy ez meg mégis mi a szent szar akar lenni… Gondolom nem az a vidámparki hánytatógép amiben csak össze-vissza pörög az ember, miután kezét-lábát becsatolták.
-Ó, szóval a nagyöreg barkácsolni is szeretett? –szúrom közbe, amikor pedig megtudom, hogy mire képes… Hmm, azt hiszem mondhatjuk, hogy felkeltette az érdeklődésemet a dolog.
Egyik lábamról a másikra állok, ahogy kíváncsian tanulmányozom a kivetített fotót, közben pedig hallgatom az öreg szavait.
-Persze, nem hiszem, hogy gond lenne belőle. Bízza csak ide. –bólintok arra, hogy megoldom.
Az eddigi feladatokkal is boldogultam, miért pont ezen buknék el? Persze az nem tetszik, hogy a testvériség gyp-s különítményének tagjai közül fogok egy csapattársat kapni, de hát istenem… legalább mutáns. Az is van olyan jó golyófogó, mint egy sima ember, ha nem jobb. Ha meg még a képessége is hasznos, akkor már örülni fogok.
-És ki volna az az illető? –tettem fel a kérdést, persze, már jön is a válasz egyből.
-Majd még átgondolom a dolgot, de ha feltűnésmentesnek kell lenni, akkor azt is valószínűnek tartom, hogy csak ketten megyünk majd. Még alszok rá egyet. –felelem, s újra a képernyőre meredek, hogy tanulmányozzam egy kicsit a fotót.
Hmm… Meg kell mondjam, egész helyes férfi így első ránézésre, igaz, ez még semmit se jelent. Attól, hogy jól néz ki, még lehet béna, esetlen, képzetlen, gyenge, haszontalan, vajszívű, könyörületes, vagy bármi hasonló „defektje” lehet, ami miatt veszélybe sodorhatja a küldetést.
-Ez meg ki, és mit tud? –teszem fel a következő kérdésemet.

-Nem biztos, hogy ő építette saját kezével, lehet csak ő volt a húzónév a csapatban, de elég ideje dolgozol már velem, hogy tudd, hogy is megy ez.
A jogos kérdésre, hogy ki az a manus a képen, és mit tud, a változatosság kedvéért akcióba lendül a távirányító, a következő képen pedig már hátulról, és messziről lép akcióba az előző pacák, kezében egy sárgás színű, félig átlátszó, hatalmas karddal.
-A neve Phillip Wright, és képes létrehozni szinte bármit, amit elképzel.
Újabb gombnyomás, és a férfi immár a levegőben repked, egy átlátszó zöldes sárkány hátán.
-De csak addig léteznek, amíg fenntartja velük a kontaktust, érintés útján. Kétlem, hogy problémát jelentene neked, még akkor is, ha esetleg ellen akarna állni. Akárhogy is, légy óvatos.
Ezzel a megbeszélés véget is ér. Stryker visszafordul a TV felé, Ratna pedig kezdhet szedelőzködni.

//Folytatás: Washington //