Hudson folyó

Összevont szemöldökkel néztem rá a lányra. Na ne már, hát csak ennyire rossz társaság vagyok? Ah, mondjuk mit is vártam egy ilyen gyilkos emberkétől, mint én. Sebaj, már kezdtem... áh, na tessék, hát nem hülyére vett?
- Pimaszkodunk pimaszkodunk? - kérdezem, próbálva morcos arcot vágni, de aztán elvigyorodok.
Hiába, egyszerűen nem tudok haragudni rá. A vizslató pillantására kérdően nézek vissza. Nofene, még maradt valami folt rajtam abból a gyrosból, amit félidőnél ettünk ebédként? Áááá, nem hiszem, én csípőset ettem és még marná a bőrömet akkor, ha rajtam maradt volna valamennyi. Na mindegy, majd megmondja, hogy ha lát valami furcsát... bár a tekintete inkább érdeklődő.
- Téma... téma... téma - mantrázok magamban. - Oh, hát a legkézenfekvőbb. Nos, akkor szerintem most rögzítsük, hogy hogyan legyen a hétvége. A következő napokban kicsit túlóráznom kell, így nem tudom, mikor leszek otthon... használható állapotban. Mellesleg szombatig dolgozok, szerinte vasárnapra kellene időzítenünk a dolgot.
Na igen, ez most egy külön történet volt. Nem mondtam el Abyssnek, de csak azért tudtam ma elkísérni, mert szabadságot kértem a főnökúrtól. Azzal a feltétellel egyezett bele, hogy nyitvatartás után még raktározok kicsit. Nekem teljesen megfelelt a dolog, szóval elvállaltam. Igaz, utólag belegondolva talán nem volt a legokosabb, de mint mondtam, teljesen megérte.

- Persze, hogy pimaszkodok... - vigyorgok rá, mintha ez természetes lenne. Kérdésemre a hétvégéről kezd beszélni, mire hangosan felsóhajtok.
- Jaj de várom már, hogy újra csobbanhassak egyet! - mondom, aztán rápillantok. - Dolgozni fogsz? - húzom a számat. - Akkor elbújok valahol a testvériség házában... vagy bezárkózok majd valami szobába, amíg haza nem érsz... - mondom - Igazából csak azért, mert Nick is, meg te is elég komolyan beszéltetek arról, hogy nekem támadnak. Amúgy simán leülnék olvasni a kanapéra, vagy tvzni ha van egyáltalán tv, vagy valami. - mondom, de közben elképzelem, ahogy valami nagy állat elkezdi kergetni fel a házon, körbe, közben tönkre tesznek mindent, s végül összedől az egész.. El is vigyorodik a gondolatokon

Elvigyorodok.
- Ha sokat pimaszkodsz a végén még most fürdeni fogsz - gonoszkodok.
Láthat némi gonosz csillogást a szememben, aminek a jele, hogy tényleg megfordult a fejemben egy kis mosdatás. Hát, ha már hó nincsen, akkor itt lehet. Mondjuk így ősszel... hé, nem is kellene rá olyan sokat várni. Na ezt fel is jegyzem magamban: ,,Télen Abysst megfürdetni a hóban"... ah, mondjuk ez nem lenne szép tőlem... na, majd függővé teszem attól, mennyire volt rossz kislány. Istenem, mikre nem gondolok.
- Mondanám azt, hogy költözz be addig a régi lakásomba, de úgy meg nem fogod megismerni a többieket - húzom el a számat. - De olvasnivalóval azzal tudok segíteni. Elég sok könyvet felhalmoztam az évek során, talán azokkal elleszel.
Hát igen, amikor az ember nem jár el sehová, csak a munkának él évekig, akkor a könyveknél jobb barátot aligha találhat. Szóval rengeteget olvastam és mivel könyvesboltban dolgozom, van némi kedvezményem is a vásárlásra. Csoda hát, hogy otthon már van egy kisebb könyvtár? Mondjuk tényleg sajnáltam, hogy nem lehetek mostanában otthon... de hát na, kereső ember voltam, ezt azért mindenki nem mondhatta el magáról mostanában... és majd a vasárnap kárpótol a munkával töltött időért.

Látom a szemében, hogy félig azért nem viccelt, szóval azért kicsit vissza veszek a pofámból. Nem kívánom rögtön tönkre tenni azokat a ruhákat, amiket épp most vettünk meg!
- Jó, akkor majd kiválasztok néhány könyvet, aztán majd meghúzom magam, hogy még véletlenül se támadjanak rám. Bár azt hiszem a passzív visszajelzések ellenére is képesek rám támadni mi? - nevetek halkan, rápillantva.
Igazából.. Fura, hogy Farkassal, most milyen jóba is lettem... Mintha.. kezdené elnyerni a bizalmam. De azért még mindig csak óvatosan, hiszen ő is Testvériséges... És ahogy Nick mondta: akik bent vannak, mind-mind olyan mutánsok, akik különleges börtönökbe kerülnének, vagy "bitófára". Szóval azért csak óvatosan, még az erdőben is. Bár ahogy eddig észre vettem, ha nem húzom fel az agyát valamilyen módon, nem fog nekem esni. Az előbbi piszkálódásom után is csak egy szemvillanásnyit láttam meg igazi énjéből... Vajon milyen lehet amikor teljesen kitör..? Azt hiszem, ezt nem magamon akarom megtapasztalni, csak látni...

Láttam Abyss-en, hogy kissé megilletődött az előzőtől.
- Hé, ne fogd vissza magad - biztatom egy kacsintással.
Igazából nem volt semmi fenyegető az előbbiben, inkább vicces megjegyzésnek szántam. A jelek szerint nem éppen úgy sikerült. Na szép, már megint adtam magamból egy egyáltalán nem szívderítő szeletet. Egyszer élném meg, hogy a gyilkos humorom helyett valamely jótékony poén jöjjön ki belőlem. Na, majd mantrázok rajta... áh, a franc essen bele.
- Ööö - megvakarom a tarkómat. - Mint mondtam, a legtöbben békén fognak hagyni, ha nem teszel semmi olyat. Viszont ott van Kardfog. Tudod, ő olyan, mint egy vadállat, akinek levették a pórázát. Vele soha, semmilyen körülmények között nem szabad ellentétbe kerülni, mert nagyon nehéz leállítani... már ha sikerül még időben foganatosítani ezt a manővert. De mondom, csak okosnak kell lenni és nem lesz gond. Sok köztünk a gyilkos, köztük én is, de egyikünk se élvezetből teszi, amit. Csak... csak azt kérem, hogy ne csinálj semmi meggondolatlanságot, rendben? - nézek rá kérően, kicsit féltve is.
Talán túl aggodalmasnak tűnhettem, de sajnos igaz volt minden. A Testvériség tagjai olyan mutánsok voltak, kik szabadon használták a képességüket és nem volt felettük szabály a visszatartásra... még ha volt is egy olyan hallgatólagosság, hogy egymás ellen nem emelünk kezet, azért résen kellett lenni.

-Hmmm.. Kardfog.. Valami macskaféle? - kérdezem - Mert ha igen, nem említem meg neki, hogy hal vagyok... - vigyorodok el, majd farkas aggodalmas hangjára kissé meglepődök, de ezt ügyesen palástolom.
- Ne aggódj, én nem vagyok az a kötekedős fajta. Főleg, ha tudom, hogy az illető erősebb nálam. - fogom meg a vállát, majd felpillantok az útra -Azonban lassan álljunk a megállóba, mert ha megint elmegy a busz, akkor gyalogolhatunk! - mondom, majd fogva a zacskókat is indulok felfelé. Közben azon merengek, Scott vajon miért ügyel a sorsomra ennyire? Hiszen nem is ismer még rendesen, még is, mintha egy családtagja lennék, vagy hasonló.. A testvére... De nem.. az a pillantás, amit egyszer-kétszer elkaptam, nem ilyesmi volt. Így nem tekint testvérére az ember. Nem tudom, mit gondoljak. Majd elválik, mit akar, vagy mit nem.

Na ezen megintcsak nevetek egy kicsit, jól feloldja Abyss a kissé morózus kedvem.
- Nos... elhiheted, még nem kérdeztem meg tőle. Nekem azt mondták, hogy nagyon kifinomultak az érzékszervei, akárcsak az állatoknak. Emellett az ereje is nagyjából egy medvéjének felel meg és... ha ez nem lenne elég, képes regenerálni a sérüléseit, ergo szinte halhatatlan. A vicces amúgy az, hogy állítólag van egy testvére is, akivel nem nagyon bírják egymást. Szóval... érdekes egy lélek.
Kicsit megnyugszom, amikor Abyss biztosít róla, hogy ő nem egy balhés csaj. A vállamat megérinti, érzem, hogy jótékony bizsergés fut át rajtam. Mosolygok, de viszont hamarosan tényleg menni kell. Főleg, amikor ránézek az órámra és látom, hogy már csak öt perc van hátra a buszig.
- Na igen, ez van, ha az ember jól elvan - mondok egy Freud-i elszólást, de ezt most nem veszem észre.
Felnyalábolom a maradék vásárolt holmit és elindultam a lány után. Míg kapaszkodtunk fel a rakparton, felnéztem rá... neeem, nem egy bizonyos testrészére, pedig nagy volt a kísértés... magára a lányra. Furcsa érzések keringtek bennem vele kapcsolatban, amiket nem tudtam hova tenni. Nagyon közel engedtem magamhoz, talán túlságosan is. Szimpatikusnak találtam és nem csak azért, mert jól nézett ki. Volt valami a lelkében, ami megfogott... de hogy pontosan mit érzek iránta, azt nem tudom... csak egyben voltam biztos: szeretném, ha egyenesbe jönne az élete...

Akkor ő valami macska kutya medveember? Makutymeber? - rakom össze a szavakat, majd felnevetek, ahogy elképzelek egy ilyen lényt... Peeersze most nevetek, de ha igazándiból szembe kerülne velem, és nekem támadna, az is tuti h fülem farkam behúzva rohannék amerre látok! Aztán rámosolygok, amikor ő is felér az úthoz.
- Hát igen, száll az idő a szép perceknél. Bezzeg a rosszaknál.. - mondom és arra gondolok, milyen hosszúnak is szoktam tartani átváltozásom idejét. Aztán a távolba nézek, messzebb már látom a pöfékelő buszt. Aztán amikor ide ér, felszállunk rá és elrobogunk vele.

//Game over!//

Nem jött össze a múltkor a ,,Szellem" becenevet viselő mutáns lefülelése. Bár jól jött volna az ötven dollár, de egyrészt, amit az interjú előtt róla és a teherbeejtett nőről hallottam eléggé elvette a kedvemet attól, hogy közelebb merészkedjek hozzá, másrészt valamiért senkinek nem akaródzott róla beszélnie, akik tudtak is volna mit mondani róla. Ez máris azt sugallta, hogy nagyon is veszélyes személyről van szó, én pedig nem ilyeneket kerestem, hiszen továbbra sem akartam senki halálát okozni azzal, hogy beköpöm Steve-nek, aki a szemet szemért elvet követve büntetett. Meg aztán egyébként sem lehettem biztos benne, hogy Darien Darrow és a Szellem egy és ugyanaz az illető, úgyhogy még egy okkal több, hogy annyiban hagyjam.
Viszont hamarosan egy másik nevet hallottam suttogni. Párduc. Szinte semmit nem tudtam meg róla, és nem is hittem, hogy egykönnyen a nyomára bukkannék, hiszen már elég régóta nyoma veszett. Nem is szándékoztam több időt fecsérelni rá, elvégre találhatok máshol is bűnözőket, nem kell feltétlenül a legnagyobb fába vágnom a fejszémet. A vak szerencse azonban máshogy gondolta. Éppen azon a napon, amikor elhatároztam, hogy inkább másvalaki felderítésével érdemlem ki az ötven dolláromat, a részeges, akitől a fülest kaptam a Szellemről megtalált, és elmondta nekem, hogy nemrég látott egy lányt a Hudson-nél, aki nagyon hasonlít Párducra.
-Nem egészen olyan, mint amilyenre emlékeztem - morfondírozott a fejét vakargatva. - Mintha nem is... de nem tudom... talán... Azért nézd meg magadnak, hátha mégis ő az.
-De honnan tudjam, hogy ő-e az? - húztam össze a szemöldökömet. - Hiszen sosem láttam.
-Hát most barna a haja. Elég csinos hölgyike. Nagyjából egyidős lehet veled.
-Na, most aztán jól leszűkítetted a kört - fintorogtam.
-Ne szájalj már, csak eridj, nézd meg. Mit tudom én, kérdezd meg, vagy várd meg, hátha átváltozik párduccá, mit tudom én!
Duzzogva fordult el, és a bajsza alatt morogva csoszogott el.
-Előbb a segítségemet kéri, aztán meg akadékoskodik... ezeknek semmi sem jó... az eszem megáll...
-Azért köszönöm - kiáltottam utána, de csak egy türelmetlen intést kaptam hátrafelé, még csak vissza se fordult.
Szomorú mosollyal fordultam meg, és indultam a folyó felé. Kicsit talán tényleg morcosabb voltam a szokottnál, mivel előző nap megint rajtaütöttek a kuckómon, és azon kívül, hogy ellopták minden szép ruhámat, amit az a lány adott a Xavierben, a dulakodásban eltört a pohár, amiben vagy egy hete azt a finom turmixot kaptam. Pedig a hajléktalan szállón még ki is mostam, olyan szépen csillogott, ráadásul ajándék volt, nem lopott holmi. Nagyon fájt érte a szívem. Jobban, mint amennyire a zúzódások és a helyenként felszakadt bőr, ahol eltángáltak (sajnos az arcomat sem kímélték, úgyhogy a jobb szemem körül monokli kékült, alatta hosszú seb, a homlokomon kis, kerek heg, ahol elnyomták a cigit, itt-ott pedig apróbb karcolások, de legalább a többi sérülés nem látszódott, mert takarta a ruhám). Ahhoz már visszaszoktam, de azt a szép üvegpoharat úgy megszerettem, most pedig már nem volt belőle más, mint újságpapírba meg egy koszos rongyba csavart szilánkhalom, amit egy cipőfűzővel kötöttem át, hogy a zsebemben hurcibálva azért még meglegyen. Végül is így is szép csillogós volt... mint a pici gyöngyök, amik... Áh, kit akarok becsapni? Ez már nem ugyanaz volt. De csak ennyi maradt belőle.
Komolyan nem hittem, hogy ilyen gyorsan megtalálom a mondott lányt, bár azt nem tudhattam, hogy ugyanaz-e, mint akit keresnem kellett, azt meg végképp, hogy tényleg ő-e Párduc. Viszont a környéken már alig voltak, a nap is lement már (gondolom, ezért botlottam bele ennyire gyorsan), úgyhogy egyre kevesebb kétségem volt afelől, hogy jó nyomon járok. Követtem egy darabon, nem egészen tudva, miben reménykedek. Hogy csak úgy szórakozásból Párduccá változik a nyílt utcán? Hogy dudorászni kezdi a ,,De jó dolog párducnak lenni..." kezdetű dalocskát? Nem, erre igazán nem várhattam.
Felkaptam egy kavicsot, és becéloztam a mellette lévő lámpaoszlopot. Hátha megijed, és párduccá változik, hogy könnyebben védje magát vagy eliszkoljon. Egy próbát megér. Viszont amilyen fantasztikusan jól céloztam, hajszálpontosan elhibáztam, és a fejét találtam el a tarkójánál. Mielőtt még megfordult volna, megpördültem a tengelyem körül, és futásnak eredtem... volna. Szinte azonnal nekiütköztem egy nagydarab valamibe, amiben először egy embert, majd egy férfit, végül pedig azt a bizonyos emberférfit ismertem fel, aki a kávézóban megajándékozott.
Csak egy pillanatra néztem halálra rémülve a szemeibe, aztán máris gyíkká váltam, és felkúszva a lábán bebújtam a dzsekije zsebébe. Talán hiba volt ennyire megbíznom benne, de már a múltkor is megvédett attól az ijesztő rendőrtől, hátha most is segít. Legalább csak ne árulja el, hogy itt vagyok. A zsebe mélyén vacogva vártam, mi fog történni.

Pár órányi motorozás után az éjszakában maga sem tudja hogyan, de itt kötött ki, a folyó szélén. Már hónapok teltek az óta, hogy elhatározza, inkább nem gondol rá, mikor történt az utolsó, s helyette inkább az élet fontosabb koncentrál, mint például a sörre...vagy a régi filmekre, a pattogatott kukoricára, vagy arra, hogy milyen jó puh....AAAARGH!!!!
~Én be fogok csavarodni!~
A folyóparton álldogálva felkap pár nagyobb darab követ, és azokkal kezd el kacsázni a nyugtalan víz felszínén. Amilyen sötét van, ha sikerülne a művelet, még akkor sem igazán láthatna belőle semmit, de őt ez nem zavarja, s aki jobban megnézi, láthatja, hogy lehet nem is annyira kacsázni próbál, mint eltalálni azt a sétahajót, amiből a "Keep on Loving You" című szám szól, és a fedélzeten több tucat pár tömi magába a kaját méregdrágán. Épp egy féltéglának is beillő kavicsot fog a kezébe, mikor belé ütközik valaki. Zöld hajáról azonnal felismeri apró termetű védencét, ki hirtelen még jobban összemegy, és elrejtőzik a testén, ő pedig ott marad, kezében egy kővel, miközben a minden bizonnyal paprikás kedvű Sheena épp felé tart.
-Nocsak, te még élsz? Az iskolában már nagyon aggódtak érted. - Szól felé mosolyogva, aztán elhajítja a követ a hajó felé. - Mi a baj, valaki eltörte a kaparófádat cicus?
~Hé...mi a...ne csikizz már te!~
-Khmm...szóval...

Már jó későre járt az idő, de nekem ez a kedvenc napszakom, ha találkozóról van szó, hiszen már nem olyan élesek a fények, hogy könnyen beazonosítható legyen valaki, de még nincs is vak sötét, hogy váratlanul meglephessék az embert. Persze engem nehéz meglepni, de hát már volt rá példa, és mióta Kardfog ismét a városban mászkált, jobbnak láttam azért óvatosnak lenni.
Már ez a harmadik napja, hogy ide jövök, mert az egyik informátorom szólt, hogy van egy pár híre a számomra, de mivel úgy beszéltük meg, ha valami közbe jön, vagy úgy érzi, hogy nem biztonságos a számára, akkor a következő nap ugyan abban az órájában találkozunk, így most is ezt tettem, mivel nem jelent meg azóta sem. Ez már azért kezdett aggasztani, ezért a szokásosnál is óvatosabb voltam. Nem mentem azonnal a találka helyre, hanem csak céltalanul sétáltam, mint ahogy sokan mások, bár már kezdett ritkulni a nép és éppen azt fontolgattam, hogy ebből ma sem lesz semmi és inkább elhúzok, mikor valami megütötte a tarkómat hátulról, majd a lepattanó kavics hangját is meghallottam.
Már mielőtt megfordultam hallottam a futó lábak dobogását, de aztán az eltűnt és valami apróbb kaparászás váltotta fel.
Nem tudtam ki szórakozik velem, ezért eléggé feszülten és harcra készen perdültem meg, mikor hirtelen szembe találtam magam Logan-nal.
- Hát te? Mit szórakozol velem? - néztem rá homlok ráncolva, de azért óvatosságból többször is körbenéztem. - Így szoktál ismerkedni, vagy mi?
De ettől függetlenül nagyon is éltem a gyanúperrel, hogy valaki más volt a bűnös, hiszen még az illatát is, jobban mondva a szagát is éreztem, ami egyenesen karmos barátomhoz vezetett.
- Van veled valaki? - léptem közelebb hozzá gyanakodva, párszor még beleszippantva a levegőbe.

A Rozsomák kezében tartott kő eléggé elbátortalanított, hiszen csak egyet kellett volna suhintania vele, és nekem annyi, de hát ennél jobban már nem félhettem, úgyhogy csak összeszedtem magam annyira, hogy bespurizzak a zsebébe. Úgy hallottam még éppen idejében, ugyanis az ,,áldozatom" hamarosan beért minket, ráadásul minden nyugalmat maga mögött hagyva. Jó, hát abszolút érhető, ki szereti, ha fejbe dobják, de azért örültem volna neki, ha a türelme végtelen lett volna.
Ami azonban meglepetésként ért, hogy ezek ketten nyilvánvalóan ismerték egymást. Tényleg ennyire kicsi lenne a világ? Azt nem tudtam ugyan kitalálni, hogy ez nekem hasznomra fog-e válni, vagy nem, mivel lehet, hogy Rozsomák azonnal a lány védelmére kel, és bosszúból behajít a vízbe, de az is lehet, hogy sikerül lecsillapítania, én pedig akkor talán elkerülhetem a lány haragját.
A ,,cicus" megszólításra felkaptam a fejem. Nyilván könnyen előfordulhatott, hogy ez csak amolyan hétköznapi becézgetés volt, de ha az amire gondolok, akkor annak a részeg pacáknak igaza volt: ő itt a Párduc.
~Hm! A párduc, a rozsomák és a gyík. Mint valami gyerekmese." A sikerélmény mellett azért más is fellángolt bennem, mégpedig a pánik, mert egy bűnöző haragjától azért jelentősebb több félnivalóm volt. Kezeimet Rozsomák oldalának támasztottam a vastag szöveten keresztül, hogy erőteljesen megnyomogassam párszor, jelezve, mennyire nem szeretném, ha elárulna.
Ennek valamelyest ellentmondva dugtam ki a fejemet a rejtekhelyemről, hogy lopva még egy pillantást vessek arra, aki talán nem más, mint Párduc. Könnyen meglehet. Pláne, ha az iskola alatt Rozsomák a Xaviert értette, hiszen ha jól informálódtam, ő is ottani, akkor meg elég kézenfekvő, hogy arról a suliról beszéljen. Oda pedig mutánsok járnak, vagyis ha onnan hiányolják, vagy aggódnak valakiért, akkor akár ő is lehet mutáns. Ahogy meg a levegőbe szippantgatott!... Esküszöm, mint egy macska! Persze mindez csak feltételezés, viszont ha igaz... máris a markomban éreztem az ötven dollárt.
~Jaj, ne!~
Megint túl sokáig voltam átváltozva. Aznap már nem ez volt az első, és már nagyon nehezen tudtam tartani a hüllő alakomat. A kabátzsebbe kapaszkodva koncentráltam, erőlködtem, de hiába. Arra sem volt időm, hogy visszamásszak a földre, egy utolsó rándulás, és máris átszakítottam a dzseki anyagát, ahogy a rohamosan növekvő testemmel túlságosan szétfeszítettem, végül feltéptem az anyagát. A folyamat maga alig tarthatott tovább pár másodpercnél, úgyhogy esélyem sem volt legalább közben biztos talajt keresni a talpam alá.
-Aú! - jajdultam fel, ahogy fenékre huppantam.

-Tudod, hogy igen - feleli kissé flegmán az ismerkedős kérdésre, majd gonoszul elvigyorodik. - Mi a baj? Múltkor még nem zavart, hogy szórakozom veled. Mondjuk, ha arra célzol, nem, nem én dobtalak fejbe, ha ezzel talállak el, most nem jöttél volna ide hülyeségeket kérdezni.
Újabb utcakövet hajít a luxusladik felé, mind hiába, viszont időközben legalább a zeneszám véget ér, és az REO helyét átveszi...Brian Adams.
-NE AKARJÁTOK, HOGY UTÁNATOK ÚSSZAK! - Ordítja a hajó után az öklét rázva, aztán visszafordul Sheena-hoz. - Bocs, mondtál valamit? Ja, megvan, hogy egyedül vagyok e... - jut eszébe, és szem forgatva rázza meg a fejét.
-Neeeem, itt rejtegetek egy zöld hajú szűzlányt a zsebemben, aki pont előled bújt el! - Szólja le, a lehető leggúnyosabb hangján. Le sem tagadhatná, hogy ma este csöppet harapós kedvében van. A szakadásra viszont meglepetten kapja oldalra a fejét, a lány láttán pedig tenyerét a homlokára tapasztja.
-Na ugye? Megmondtam, kell neked a frászt hozni mindenkire. - Kezét nyújtja Annabelle felé, hogy felsegítse a földről, a nőnek álcázott nagymacskát pedig nem engedi a közelébe, bármennyire is fújtat emiatt.
-Enyje lányok, jut belőlem mindkettőtöknek, fölösleges kikaparni egymás szemét. Egyébként mi a frászt kerestek itt, ahova csak azok járnak, akik megunták az életüket?

Még mindig összeszűkült szemekkel nézek Rozsomákra meg a kezében tartott szikladarabra és bár már kezd meggyőzni róla, hogy nem ő dobálózott, hiszen ezt készséggel elhiszem neki, de a viselkedése igenis gyanús! Ki az a normális felnőtt ember, aki egy hajót dobál és még utánuk is ordibál? Na jó, ebből pár dolog nem stimmel. Logan, nem ember, nem normális és mondjuk néha a felnőttségtől is messze van, de hát akkor is!
Már-már azt képzelném, hogy a szaglásom csalt meg és csak valami előzőleg itt ténfergő csövest éreztem, de ekkor mocorgás támad Rozsomák zsebében, majd egyre jobban dudorodik, aztán egy éles reccsenéssel megadja magát az anyag és a lába mellé hullik az emlegetett zöldhajú lány.
- Lám, lám! - ingatom a fejem és villámokat lövellő tekintettel hol egyikre, hol másikra szegezem. - Látom néha még igazat is tudsz mondani, de most azt is elárulhatnád, hogy miért rejtegetted előlem a zsebedben? Mire volt jó ez az egész? - igyekszem közelebb lépni a földön ücsörgő lányhoz, de Rozsi állandóan az utamba áll. - Na jó! - torpantam meg pár lépésre tőlük, mert nem szándékoztam harcba bocsátkozni egy láthatóan szakadt utcakölyökért, amit a szaga is megerősített. - Tényleg kíváncsi vagyok, hogy mi ez az egész, de, ha nem kapok valami éppkézláb magyarázatot, akkor nagyon dühös leszek. - nézek Loganra. - Ahogy látom te sem, de én sem vagyok ma vicces kedvemben és tudod jól, hogy eléggé veszélyes tudok lenni, ha mérges vagyok. - fújom ki higgadtságot erőltetve magamra, a levegőt, majd várakozóan karba teszem a kezem és türelmetlenül dobolni kezdek a lábammal.

Rozsomák kiabálására összerezzentem, és pár pillanatig komolyan elgondolkodtam rajta, hogy vajon a megfelelő helyet választottam ki fedezéknek. Félelmetes hangja volt, és az oldalához préselődve éreztem, hogy félelmetes ereje is. Hát akartam én, hogy pont én legyen kéznél neki, amikor végképp elszakad nála a cérna, mert valamiért nem szereti a hajókat? Ráadásul még be is árult! Nem egészen tudtam, hogy ezzel jobban jártam-e, hiszen fogalmam sem volt róla, hogy a lány mikre képes és mennyire kegyetlen. Kösz, szépen nagyfiú! Csaptál volna inkább agyon, az legalább gyors halál lett volna, mert ahogy Párduc villogó szemeibe néztem erős kételyeim támadtak, hogy az ő kezei között részesülhetnék-e ekkora kegyelemben.
~De azt vajon honnan tudja, hogy szűz vagyok? A pasiknak van valami radarjuk, vagy mi?~
Mindez persze azonnal mellékessé vált, amikor visszaváltozva a földre huppantam. Rozsomák akár hazudhatott is volna, akkor is lebuktam volna. Felém nyújtott kezére csak még ijedtebben néztem. Csak nem akar átadni ennek a démonnak?! Ugyanakkor azonban mintha próbált is volna közénk állni, szóval megkockáztattam, hogy talán mégsem akar mindenképpen ártani nekem. De nem kapaszkodtam a kezébe, inkább bebújtam a lábai mögé, és mögötte görnyedve térdeltem, szemeim nagyjából a térde magasságában lehettek, úgy kandikáltam ki a lányra.
-Én csak... - kezdtem hebegve, mert nem akartam olyan jól megismerni a félelmetes nő mérgesebbik oldalát, mint amennyire Rozsomák ezek szerint már ismerte, hiszen már így is legfeljebb ő kaparhatta volna ki az én szememet - ha tényleg ölre mentünk volna a férfiért, amit egyébként nem tudom, honnan vett. - Én csak... kerestem valamit... én... te... Te vagy a Párduc? - böktem ki gyorsan, összeszorított szemekkel és rámarkolva Rozsomák térdhajlatára.
Nehéz lett volna eldöntenem, hogy melyik válaszban reménykedtem. Kapkodó légzéssel vártam a válaszára, közben pedig fél kézzel elengedtem Rozsomák lábát, és előkaptam a zsebemből a becsomagolt szilánkokat, elvégre ha nem is hittem a talizmánokban, azért ártani nem árthat. Ugyan mi mástól remélhettem én itt védelmet? Hiszen Rozsomák is hol elárult, hol elrejtett. Más meg nem volt itt.

Kissé csalódottan sandít a lábainál heverő lánykára, kiről látatlanban is tudta, hogy reszket mint a nyárfalevél, és azt is, hogy ennek sok köze van a hirtelen beállt hideghez, amit minden bizonnyal Sheena közelségének köszönhetnek.
-Hogy tőled mit akar, arról fogalmam sincs, de újabban én vagyok a flúgos mutánsok védőangyala, ő itt pedig túl aranyos, hogy engedjem, hogy bántsd.
Kezét még mindig maga előtt tartja, hisz úgyis visszanő, viszont fejét enyhén hátrébb dönti, hogy Annabell tudja, most épp hozzá szól:
-Neked pedig nem mondtam a múltkor, hogy ne dobálj kővel veszélyes mutánsokat?
~Vagy próbáld őket megzsarolni egy sötét, félreeső helyen...bakker, ugye most nem erre készül? Ugye nem?~
Az aggodalma csak nő, ahogy a kislány rákérdez Sheena mutáns nevére, annál is inkább, mert tudja, hogy ez a csaj allergiás az inkognitójára, s csak két módszert ismer a fegyelmezésre, azt pedig erősen kétli, hogy Annabell haját is zöldre akarná fejteni, így maradnak a karmolások, és harapások.
-Nocsak, akadt egy rajongód - szól keserűen a nőhöz, aztán gyengéden megcirógatja a lábába kapaszkodó lány buksiját. - De hidd el, jobban jársz, ha békén hagyod. Nem veszélyes rád a kiscsaj, és így velem sem kapsz össze.
~Hmm...szőkén jobban tettszett...furcsa, biztos azért, mert jobban hasonlít...KONCENTRÁLJ TE IDIÓTA!~
Legszívesebben a folyóba vetné magát, hogy lehűljön egy kicsit, s nem tartja kizártnak, hogy később sort is kerít rá, se egyenlőre a hidegvérű lánykát szeretné megvédeni, ezért továbbra sem engedi közelebb Párducot.

Azért nem mondom, hogy nem bizonytalanodtam el, mikor azt láttam, hogy a Vakarcs, milyen rettegve bújik Logan lába mögé, még a szemét is behunyva félelmében. És nem a férfi rettenthetetlen bátorsága bizonytalanított el, hanem a lány felől érződő rettegés. Hiszen mi a búbánatnak akart volna velem kötözködni, ha ennyire tart tőlem utána. Látszólag véletlenül botlottak egymásba Rozsomákkal, legalábbis a férfit ismerve, akinek a színészi képességei inkább negatív irányba konvergálnak, ezt szűrtem le, tehát a kiscsaj nem számíthatott rá, hogy lesz akárki is, aki a tette után megvédi tőlem.
- Mindig tudtam, hogy arany szíved van. – bólintottam kissé gúnyosan, és azért még mindig komor tekintettel, hiszen nem árt, ha megmarad a kölyök abban hitben, hogy megeszem vacsorára. – Kemény és hülyeséggel olvasztható.
Aztán, ahogy a lányhoz kezd beszélni én is bólogatni kezdek.
- Azt hiszem jobb lett volna ha megfogad……Mi?...Ki?...Hmm……Azt mondod Párducot keresed? – szűkültek össze a szemeim, mely egy pillanatra Logan-ra is villant, hiszen azt hittem ő beszélt talán rólam ennek a kis koszosnak. – Mi dolgod vele? – néztem a férfi lábai között kikandikáló lányra kérdőn.
Aztán, ahogy Rozsomák megszólalt, ki tudtam volna kaparni a szemét. Hát nem elárult!
- Mond neked mindig ilyen szómenésed van? – kérdeztem mérgesen, de persze egy ilyen Vakarcsért nem fogok ölre menni a hős védelmezőjével. Egyrészt szerintem elmondja így is, amit tudni akarok, ha meg nem…..hát gondolom nincsenek összenőve, előbb-utóbb elkapom Rozsi nélkül is.
- Ha ennyire biztos vagy benne, hogy nincs titkolni valója, akkor ugye akár el is mondhatja, hogy miért jár a sarkamban és miért dobálózik idegenekre? – lépek kicsit hátrébb, hogy érezze, nem akarok konfliktust, legalábbis, addig míg meg nem tudom mi áll a háttérben.

Aranyos? Miért mondja rám, hogy aranyos? Nem is ismer? Egyáltalán miért töri magát, hogy megvédjen? Elvégre ha ez a fúria neki támad, biztos alaposan el tudná látni a baját. Miért kockáztatja ezt, csak azért hogy nekem ne essen bajom? Vagy talán összebeszéltek? Elaltatják a gyanúmat, hogy aztán mindketten egyszerre essenek nekem? Bár azt megtehették volna már eddig is. És Rozsomák eddig is kedves volt velem, még ajándékot is adott nekem (bár a gondolatra, hogy mi történt vele, fájdalmasan megdobbant a szívem). Ha nehezen is, de annyi bizalmat megszavaztam a férfinak, hogy most talán nem fog bántani.
-Nem akartam megdobni senkit sem - bizonygattam egyikről a másikra járatva a tekintetemet, hiszen bár a férfinak válaszoltam, szavaimat elsősorban a nőnek címeztem. - A lámpaoszlopra céloztam, csak elvétettem. Sajnálom. Én csak... csak látni akartam az arcát, ez minden. De nem mertem közelebb menni hozzá vagy megszólítani, mert azt mondták, hogy veszélyes - fejeztem be motyogva, még mélyebbre bújva Rozsomák lábai mögé.
Így viszont nehéz volt alaposabban szemügyre vennem, most hogy már volt rá lehetőségem, ezért csak kikukucskáltam, miközben rákérdeztem a nevére. Hát nem kellett volna. A nő ostorként csattanó szavaira ijedt sikkantással rezzentem össze és kezeimet az arcom elé kapva kuporodtam vissza a fedezékembe.
-Bocsánat, bocsánat, bocsánat - hadartam rémülten a térdeim mögé rejtett, karjaimmal védett fejemet rázva. - Nem akartam... csak azt... azt mondták, hogy talán... de nem biztos...
Azt ugyan nem tudtam, hogy Rozsomák kihez beszélt, melyikünket biztosít arról, hogy a másikunk nem veszélyes, de a nő szavai egyértelműek voltak. Ahogy az is, hogy nem mondhattam neki semmit.
-Ezt nem mondhatom el - feleltem előre is félve attól, mit kapok én ezért. - Ha nem akarja ennyiben hagyni, megértem, de sokkal nagyobb bajom lenne abból, ha beszélnék. Én... tudom, hogy nem kérhetek semmit, de ha megver, megtenné, hogy nem az arcomra és az oldalamra céloz? Azok még eléggé fájnak.
Reméltem, hogy Rozsomák mellettem áll még legalább annyira, hogy ezt elérje, mert féltem, hogy ha oda kapom az ütéseket, rúgásokat, ahol már így is tele vagyok zúzódásokkal, sebekkel, akkor már nem kerülhetek ki törött csont nélkül a verekedésből... vagyis, ahogy az ellenfele(i)met elnéztem verésből...
-De nem úszom meg ennyivel, igaz? - kecmeregtem talpra búsan. - Csak essünk túl rajta.
~Ez is hosszú éjszaka lesz. Remélem tud elég nagyot ütni, hogy hamar elájuljak!~

-Senki sem fog összeverni senkit! - Jelenti ki szigorúan, mintha csak a két civakodó gyermekét próbálná szétválasztani, s továbbra is úgy áll, hogy csak a testén keresztül érhessen egymáshoz a két csaj.
-Csak mond el neki, amit tudni akar. Megígérem, hogy nem fog bántani, ha őszinte leszel vele. - Aztán szigorú tekintetét Sheena tekintetébe fúrja, s félig vicsorítva, hangyányit ellenségesen szól hozzá, aztán ráadásul még Annabelle-t is megcirógatja, mikor az feláll, szóval most már abszolút úgy fest, mint a kis bocsát védő papa mackó.
-Ugye, ne akarod bántani?
~Csak jussak haza innen, szét fogom szedni szegény....ez lesz az, megmondom neki, hogy vészhelyzet van, és muszáj lefeküdnie velem, mert képtelen vagyok mázra koncentrálni! Sheenának is inkább a karmait kéne figyelnem, és nem a...
-Khmmm....szóval, te megígéred, hogy nem bántod, te pedig addig nem mehetsz innen, amíg el nem mondod, mit akarsz tőle. Rajta!

Végül aztán csak kinyögte a kis Vakarék, hogy mit csinált, még ha elég érdekes volt az indíttatása és azt még mindig nem árulta el, hogy miért is akart engem megismerni, hogy tényleg én vagyok-e?
- Már pedig jobb lenne, ha nagyon is fürgén járna a nyelved, mert azt te is elég rossz viccnek tartanád, ha valaki valamilyen rejtélyes megbízásból járkálna a nyomodban és ráadásul veszélyesnek tart? Gondolom igen! Na már most én tényleg veszélyes vagyok, ennek Logan a megmondhatója, így nem hiszem, hogy anélkül engednélek el innen, hogy ezt elrebegnéd nekem szívem. – mosolyogtam rá olyan szívélyesen, hogy ha lett volna tócsa a közelünkbe az is megfagyott volna.
Mikor felajánlotta, hogy verjem meg, mert akkor előbb túl lesz rajta, de akkor sem beszél, mert fél a megbízójától, akkor kicsit meghökkentem, de ez nem változtatott a tényen, hogy most már mindenképp tudni akartam, ki uszította a nyomomra, hiszen ez nekem, lehet élet-halál kérdés lesz.
- Miből gondolod, hogy elintézném egy kis veréssel? Ha én meg akarok tudni valamit, hidd el megtudom! – ingattam a fejem és látványosan növesztettem meg a körmeimet, persze most inkább csak megfélemlítésből, de ha kell még a párducot is bevetem, és lehet még goromba is leszek hozzá. Tudni akartam ki jár a nyomomban, és meg is fogom tudni!
Persze Rozsomáknak megint a békebíró szerepét kellett játszani, de ha sikerrel jár, akkor nekem mindegy, mit csinál, csak győzze meg a lány, hogy beszéljen, különben lehet, hogy még vele is szembeszállok.
- Nem bántom, ha beszél! – bólintottam. – De te is értsd meg, hogy nekem tudnom kell ki akar megtalálni és te pontosan tudod miért! – néztem komolyan Logan szemébe. – Mindenképp tudnom kell!

Persze igaza volt a lánynak abban, hogy fordított helyzetben én is nagyon kilettem volna attól, ha valaki nemhogy a sarkamban lett volna, de ráadásul valaki megbízásából, tehát még több embertől kellett volna félnem. De hát ez más helyzet volt. Nem hittem, hogy Steve örülne, ha megtudná, hogy megint eljárt a szám, csak mert nem bírtam ki pár ütést.
Ahogy azonban a karmaira néztem (mert azok már messze nem körmök voltak), inamba szállt a bátorság. Ha azokkal nekem támad, nem éppen néhány bibivel fogok gazdagodni, hanem a saját véremben fogok fürödni. Ha egyáltalán életben hagy. Hiába mondok el neki mindent, azzal lehet, hogy csak még jobban feldühítem, és csak azért is nekem ugrik. Elég hirtelenharagúnak tűnt, és nem nagyon kellett azt bizonygatnia, hogy mennyire veszélyes, hiszen már a mosolya elég volt ahhoz, hogy leperegjen előttem az egész életem. Muszáj volt beszélnem. Mindent elmondanom azonban semmiképp sem. Steve nevét a legkevésbé.
-Én... veszélyes emberekért kapok pénzt - mondtam óvatosan. - Olyanokért, akik másokat bántanak. A megbízóm jó ember, biztonságban akarja tudni a várost. De nem akarok akárkit bemártani. Róla is úgy tudtam, hogy közveszélyes - intettem a fejemmel Rozsomák felé. - Viszont aztán kiderült, hogy tévedés volt. Ő nem lehet olyan rossz ember, mint amilyennek mondják. Csak tudni akartam, hogy te milyen vagy. Hogy meg kell-e állítani, ha tényleg ártasz másoknak. Kivéve ha ölsz is. Mert akkor téged is megölnének, azt pedig nem akarom. Nem akarom, hogy miattam... én ilyesmibe nem akarok belekeveredni...
Ha a nevét akarta tudni valamelyikük, a fejemet ráztam.
-Nem tudom, hogy hívják. Az utcán talált meg. Adott egy kis pénzt, és azt mondta, kapok még, ha felkutatom ezeket az embereket. Én pedig... hát én is tudok éhes lenni. De mindig csak olyanokat keresek, akik nem követtek el nagy bűnt, úgyhogy a büntetésük sem lesz túl nagy. Tolvajokat, ilyesmiket. De látom már, hogy Párduccal mellélőttem - pislogtam reszketve a karmokra. - Te már nem vagy az én asztalom.
Rozsomák gyengéd cirógatását még mindig a fejemen éreztem, de valami azt súgta, hogy ezért nem fogok pátyolgatást kapni. Főleg, ha ezek ketten barátok, nem túl valószínű, hogy díjazza, hogy éppen Párducot néztem ki magamnak. Pedig olyan jó puha, meleg keze volt...
Bátortalanul néztem a nőre.
-Most... most meg fogsz ölni engem? - cincogtam.

-Ja, nagyon veszélyes...múltkor is nekem támadott, és úgy összekarmolta a hátam, meg harapdálta a nyakam, hogy csak reggelre tudtam kiszabadulni.
Szigorúan vonja össze a szemöldökét, s úgy méri végig a bérgyilkosnőt, aki a jelek szerint tényleg képes náci vallatótiszteket gatyába vizelésre késztető hanggal, és tekintettel förmedni szegény kicsi Annabelle-re, ki mi tagadás, egy idegesítő kis troll tud lenni, de ez még nem elég ok ahhoz, hogy hagyja őt átesni egy Sheena féle kezelésen.
-Most hülyéskedsz? Úgy nézel ki, mint egy pornósztár, és vérdíjat tűztek ki a fejedre. Személyesen ismersz MINDENKIT aki NEM vadászik rád az egyik, vagy a másik okért.
Újra megcirógatja a védelmébe vett lány zöldellő buksiját, hátha akkor kevésbé fog remegni szegény, most ugyanis kicsit olyan, mintha lenne egy zárlatos masszázsöv a lábára tekerve.
-Senki sem fog megölni. Viszont nem ártana, ha választanál egy másik hobbit, mert tudod a veszélyes emberek...nem mindegyik olyan bűbájos, mint én vagyok, és hidd el, ha jobban megismersz, még rájöhetsz, hogy én is egy olyan pali vagyok, akitől egy ilyen alak is mint Sheena sikolt....félelmében.
~Mondjuk, ez a manus megmozgatta a fantáziám, de valahogy az az érzésem, hogy Sheena úgyis rákérdez majd, ha letörölte az arcáról a pirosítót, úgyhogy hagyom, had legyen ő a rossz zsaru...már amíg nem ér hozzá persze.~

Nem mondhatom, hogy túl sok türelmem lett volna, megvárni, míg a most, hogy lebukott, kocsonyaként remegő lány elmakogja, hogy mit is akart tőlem, de hát Logan erős visszatartó erő volt, még ha néha igazán betudtam volna tömni a száját, mondjuk az.....öklömmel.
Aztán végre megtört a jég és a kis vakarék beszélni kezdett, én meg néztem ki a fejemből, ahogy egyre jobban kezdett körvonalazódni bennem, hogy én nagyon is ismerem azt a megbízót, aki végül egy ilyen kis szerencsétlent talált meg a feladatra, akit maga előtt tolt a frontvonalba. Most már igazán dühös lettem a fickóra. Egy ilyen kis kölyköt bízni meg azzal, hogy veszélyes embereket kutasson fel, hogy aztán ő meg megjelenjen és eljátssza a város igazságosztóját! Nem mondom, van bőr a képén!
Tovább hallgatva a lány gyermeteg mentegetőzését komoran megingattam a fejem.
- Ugye nem képzeled, hogy elhiszem, hogy nem tudod a nevét? Hiszen valahogy át kell adnod neki a neveket, találkoznod kell vele, sőt ahogy elnézlek, - mérem végig tüzetesen, - szerintem még telefont is adott neked, hogy fel tudd hívni, ha sürgős. Talán nincs igazam? - nézek rá vesékbe látó tekintettel, figyelmen kívül hagyva Rozsomák kedveskedését a lány iránt, ami már kezdett nevetséges lenni tőle. Mikor azonban még a száját is kinyitotta, akkor tényleg a fejembe kergette a vért.
- Igen! Nézd meg ezt az embert alaposan, mert, ha a neten nézelődve esetleg látsz egy zöld hajú és vörös szakálló bohócot, aki hasonlít rá, akkor tudd, hogy ő az, csak az a bolondosabb énje - vágok vissza a sikoltozásos megjegyzésére, amiért még egyszer számolunk.
- De mákod van Vakarcs! Nem kell, hogy másként oldjam meg a nyelved, hiszen tudom kiről beszélsz. A neve Steven Cort,és engem is megkeresett ez ügyben. - magyaráztam Logan-nak, ha kérdőn nézett rám. - Tudtam, hogy egyszer még újból találkozni fogok vele, csak kicsit más szemszögből. Hogy tudod találkozóra hívni? Vagy tudod hol találom, hol a lakása? - kérdezem tovább a lányt.

Egészen elhűltem Rozsomák szavaira. Hiszen ha még őt is el tudta intézni ez a lány, ráadásul ennyire durván, akkor én már aztán végképp nem nagyon jelenthettem kihívást neki. Még egy egészen aprót sem. De vajon mivel tudta így magára haragítani? A kezdetektől fogva gyűlölték egymást, vagy történt köztük valami konfliktus, ami idáig vezetett. Nem mintha számított volna, most csak az volt a fontos, hogy kettejük közül legalább az egyikőjük nem akart bántani. Legalábbis nagyon úgy tűnt.
-Ez nem hobbi - ráztam a fejem. - Ötven dollárt fizet nevenként. Ötven dollárt! Az rengeteg pénz. Megvédett engem és... azt mondta, ha segítek, másokat is meg tud védeni. És még pénzt is ad érte.
Úgy tűnt Párducot nem lehet átverni. Hiába bizonygattam az igazam, mintha olvasott volna a gondolataimban.
-Nagyon kérem, ne kérdezze - kérleltem könyörgő hangon, ahogy rettegve néztem rá, hiszen ha csak feleannyira lesz kegyetlen velem, mint Rozsomákkal volt, akkor már meg is áshatom a síromat. - Nem mondhatom el. Biztos nagyon mérges lenne, és nagyon félelmetes ember. De azt sem akarom, hogy baja essen. Kérem szépen, hadd ne kelljen elmondanom.
A bohócos megjegyzésével nem igazán tudtam mit kezdeni. Nem csupán azért, mert nem szoktam internetet használni, nem is tudtam, hogy kell, de azért sem, mivel ez nyilvánvalóan valami belső poén volt köztük. Viszont a ,,Vakarcs" megnevezés már ismét nekem szólt, úgyhogy visszaemeltem rá a pillantásomat. Elkerekedő szemekkel néztem rá, hiszen nem gondoltam volna, hogy ismeri, azt meg végképp nem, hogy ugyanonnan, mint én. Párduc azonban a jelek szerint visszautasította Steven ajánlatát, ami ugyanakkor kérdésessé tette a szándékát, amivel ennyire a nyomára akart bukkanni. Hiszen ha nem is bűnöző, mint ahogy hallottam, nincs mitől félnie, és ezek után egyébként se árulnám be.
-Nem tudom, hol lakik - mondtam őszintén. - Azt nem árulta el. És a telefonszámát sem tudom, azt mondta, majd ő hív engem, és olyankor a zöld gombot kell megnyomni. Többet nem tudok. Eddig még nem hívott.
Nem remélhettem, hogy hinni fog nekem, hiszen eddig se tette. A tény pedig, hogy tényleg nagyon temperamentumos nő volt, és kétségtelenül veszélyes is, még ijesztőbbé tette ezt a kilátást. Nem akartam megvárni, hogy saját kezűleg vegye el, az szinte esélytelen volna, hogy fájdalommentesen megússzam, így önként halásztam elő a mobiltelefont, amit Steventől kaptam, majd reszkető kézzel odanyújtottam Párducnak. Ha érte nyúlt, nem ellenkeztem, átengedtem neki, de azonnal visszaugrottam Rozsomák mellé, ahol nagyobb biztonságban éreztem magam.
-Ezt is elszúrtam, igaz? - motyogtam búsan.

-Tudtommal azt a videót letörölted, hiába fizetett volna érte a Reality Kings egy vagyont - veti oda morcosan Sheena-nak, hogy fenn tartsa a színjátékot, ami ahhoz kell, hogy Annabelle számára hihető legyen a rossz mutáns, még rosszabb mutáns előadás, igaz nem elhanyagolható tényező, hogy valójában nem csak játsszák a szerepüket Sheena-val, az a nő tényleg ennyire kiállhatatlan.
-50 dolcsi azért, hogy élve megnyúzasd magad, vagy még rosszabb? - Kérdi, kicsit ő is indulatosabban, mint korábban, hisz ez a felelőtlen önbíráskodó fazon kezdi idegesíteni őt. Tőle még elmenne az ilyen viselkedés, de másoktól ez megbocsájthatatlan...és különben sem lehet gyerekeket a frontvonalba küldeni! ...egyedül.
-El bizony - szól vigasztalón, és újból megcirógatja a lány buksiját. - De legalább szerencséd van, és velem futottál össze. Nem fogom engedni, hogy bántsanak, de amíg az őrült nő lerendezi az afférját a fiújával, mellettem kell maradnod, rendben?
~Lily odáig lesz az örömtől...főleg, hogy most néztük meg a Leon a profit. Hmm...Vajon Darien mit szólna, ha nála szállásolnánk el? Biztosan kedvelnék egymást.~
-Te meg ugye lenyugodtál, és legfeljebb azért kell rajtad tartanom a fél szemem, hogy lássam a formás...khmmm...szóval nem akarod már megölni ugye?
~Rendben, nekem haza kell mennem, MOST!!!~