Miss Marble

ADATOK

NÉV: születési név: Jorge Ortiz, művészneve: Miss Marble, azaz „Márvány kisasszony” (nem keverendő össze Agatha Christie Miss Marple-jével )
faj: homo sapiens superior (mutáns)
kor: 51
születési hely: New York


jellem: számára teljesen mindegy, hogy ki ember és ki mutáns. Ha lehetne, inkább békében szeretné látni a két fajt, maga is fáradozik ezen. Bár külseje alapján inkább képzelhető el róla, hogy ő a mesék mindenkori gonosz banyája, valójában egy érzelem gazdag és barátságos lénnyel állunk szemben. Van benne némi narcisztikus hajlam, de ugyanennyire jellemző rá a kishitűség is, ami időnként levakarhatatlanul rátelepszik. Romantikus és érzékeny, igazi nőies lélek, aki könnyen meghatódik egy elesettet látva, ki nem állhatja az erőszakot és állandóan a nagy Ő-ről fantáziál. Kissé pletykás és gyakran a kerítőnő szerepét is magára ölti. Rengeteg mindenért képes lelkesedni, legyen az akár az élet legapróbb öröme, vagy akár a szerelem. Nők és férfiak egyaránt vonzzák és szíve mélyén azt szeretné, ha valaki elfogadná őt eredeti testével együtt, és nem volna szüksége a képességére. Bár alapvetően békére és harmóniára törekvő természet, de ha mégis sikerül ebből kibillenteni, utálatos, cselszövő fúria is tud lenni.

személyazonosság: titkos

KÜLSŐ: Miss Marble egész lénye szokatlan, bárhonnan is nézzük, de mindenképpen a külsejénél kezdődnek a furcsaságok. Mutáns testének jellegzetes megnyilvánulása a hermafroditizmus. Teljesen androgün külsejét látva nehezen dönthető el, hogy melyik nemből hordoz többet magán, hiszen mindkét nem nemi szervével rendelkezik, illetve kisméretű, de egyértelműen női keblekkel is bír. Nagyjából 172 cm magas, átlagos testalkatú. Szemei barnák, bőre márvány fehér – nem hordozva magán semmilyen bőrhibát vagy szőrszálat. Ébenfekete haját (ami az egyetlen testszőrzete) korai homloktáji kopaszodás miatt fejtetőig felborotválva hordja, általában furcsa kontyban. Füleiben számtalan karika és fültágító csüng, orrában pedig nagyjából ugyanennyi piercing. Abnormálisan hosszú műkörmeire nehéz lenne magyarázatod adni, pusztán kedveli őket hordani, és kész. Ruhatára szinte kivétel nélkül különleges női ruhadarabokból és ékszerekből áll, általában fekete és sötétlila színben. Gyakran hord csipkekesztyűt, vagy bármi hasonló, feltűnő kiegészítőt a kezén. Leginkább valamelyik régi korból idecsöppent, bohókás nagyasszonyra emlékeztet. A testére jellemző egyfajta kortalanság és nehezen észlelhető öregedés, de ez csak a külső megjelenésről mondható el, maga a mutáns nem képes hosszabb ideig élni. Szépnek viszont nem tekinthető sem férfiként, sem nőként, egészen addig, amíg nem használja a képességét.

KÜLÖNLEGES ISMERTETŐJEL: alap esetben, képesség használata nélkül a külseje és szokatlanul mély, férfias hangja.

KÉPESSÉG:
Elsődleges képesség: képes a testét néhány másodperc alatt férfi és női irányba „torzítani”, ezzel a két nem jellegzetességeit magára öltve normális ember benyomását kelteni. Fontos tudni, hogy nem képes más alakját felvenni, pusztán a saját testét alakítja át, teljesen egyedi személyeket hozva létre ezzel. Ezekből az alternatív személyekből csak egyet-egyet tud kreálni, tehát nem képes több száz féle testalkatot, rasszt és miegymást leutánozni. Mindkét „testmására” igaz, hogy enyhén latin-amerikai vonásokkal rendelkeznek és a férfi-női páros úgy hasonlít egymásra, mintha testvérek volnának. A testváltással képes a bőrével érintkező ruhadarabokat és kiegészítőket is átváltoztatni a kívántra.

Másodlagos képesség: ez majd az érzéki csók lesz. Ez a képesség csak az elsődleges képesség használata közben működőképes. A szájon csókolt egyénben a mutáns erotikus vágyakat képes kelteni, az egyén akaratától függetlenül. Ha az vele egy szintű, vagy alacsonyabb, akkor a képesség használata után akár szeretkezésig, hosszú távon pedig erős érzelmi kötődésig is elfajulhatnak a dolgok, még ha maga a másik személy magától nem is habarodna bele ennyire Miss Marble valamelyik testmásába. A karakterhez képest magasabb szintű mutánsok esetében nem elég egy lopott csók, azt akár többször is meg kell ismételni, hogy a várt hatást elérje és ha az illető minden porcikája tiltakozik a közeledés ellen, a képesség egyszerűen nem hat.
Szinteket felesleges leírni itt, annyi csak a változás, hogy ahogy fejlődik a karakter, mindig egyel magasabb szintű karakterekre is képes lesz hatni ezzel a képességével.

Entered appertice: első lépésben csak fiatal férfivá tud átalakulni (ránézésre 20-as évei végén járhat). Ezt a személyazonosságát „Jorge”-nek nevezi, tehát Miss Marble eredeti, születési nevén. Jorge megkapó szépségű férfi, enyhén kreolos bőrrel, arcvonásai markánsak, de sehol sem esnek túlzásokba, szemei mogyoró barnák, fekete haja rövid és enyhén hullámos, amit gyakran oldalra fésülve hord. 180 cm magas, Teste tökéletesen kidolgozott, kevés nő tudna ellenállni neki. Valójában nincs saját személyazonossága és a mutáns színészi képességei és saját énje teszik azzá, ami. Nem tekinthető létező személynek, nincsenek papírjai sem, leginkább csak egy fantomszemély, akit éppen ezért csak saját maga szórakoztatására, vagy mások meghódítására vet be.
A karakter ebben az alakban nagyjából így néz ki
Miután megtörténik az alakváltás, legalább 3 órán át nem tud visszaváltozni/újabb alakot felvenni.
Fellow craft: most már női alakot is fel tud venni, akinek beceneve „Lucía” lesz (szintén 20-as évei végén lehet korban). Ebben az esetben is egy igen szemrevaló küllemű személlyel állunk szemben, testi adottságait nézve sok mindenben hasonlít az előzőekben leírtakhoz, bőrszíne hasonló, haja fekete és hullámos (Lucía esetében hátközépig érő), szemei mogyoró barnák. Ajkai kissé teltek, orra finom vonalú. Teste kecses, nem túl izmos, de nem is sovány, tehát mondhatni tökéletes. Valamivel alacsonyabb férfi másánál, úgy 175 cm magas lehet. Érdekesség, hogy hangja továbbra is a női átlaghoz képest mély marad, de már nem férfias módon, inkább izgatóan búgó lesz.
A karakter ebben az alakban nagyjából így fest majd
Az alakváltás után továbbra is 3 óra kell minimum ahhoz, hogy ismét alakot tudjon váltani.
Master mason: testét most már nem csak fiatal és vonzó nővé, illetve jóképű férfivá tudja alakítani, hanem öregemberekké is. Ebben az esetben a kiindulási alap Jorge és Lucía személye, tehát lényegében ők öregednek meg úgy nagyjából 50 évvel. Vonásaik javarészt megmaradnak, de mindenképpen sokat veszítenek szépségükből a ráncok és bőrhibák tengere alatt. Maga a „megöregítés” nem jár fizikai fájdalmakkal, vagy tipikusan öregkori betegségekkel a mutáns számára, így magas szintű színészi adottságok kellenek ahhoz, hogy a meggörnyedt, fáradt, csoszogó öregembert hitelesen el lehessen játszani.
Az alakváltáshoz szükséges idő is lecsökken, egy óra után tetszőlegesen választhat egy másik testet a repertoárból.
Secret master: ezen a szinten képes a testét gyermekivé tenni, azaz Jorge és Lucía elképzelt, gyerekkori másaiba belebújni. A 7-8 évesnek tűnő kisfiú és kislány szellemileg ugyan egy felnőtt szintjén áll, de Miss Marble ekkorra már mesterfokon képes színészkedni ezekben a bábokként használt a testekben is. Ezek a testmások mindennel bírnak, amivel egy gyerek, még hangjuk is vékony és csilingelő lesz.
Ezen a szinten elég már csak fél óra és a mutáns újabb alakot ölthet fel.
Perfect master: a legmagasabb szinten már csak a testek közti váltás sebessége csökken le radikálisan, most már 3 perc is elegendő a művelethez.

Tehát összegezve minden lehetséges felvehető küllemet perfect master szinten, íme egy felsorolás: hermafrodita mutáns test, fiatal férfi, fiatal nő, idős férfi, idős nő, kisfiú, kislány (azaz összesen 7).



ELŐTÖRTÉNET:

Gyertek csak ide, gyertek csak közelebb! Miss Marble most mesélni fog nektek valamit! Jaj, Boris drágám, neked miért kell mindig külön szólni, mint egy elkényeztetett királyfinak? Nekem elhiheted, hogy Dorothy már rég elfelejtette a kis afférotokat… ez az, gyere, gyere csak ide, no. Akkor lássuk is, miről fog ma mesélni Miss Marble. Nem, ma nem világító ételekről, vagy kóborló szellemekről, hanem saját, sajátságos magamról. Martha! Most meg hová mész kedvesem? Pedig igazán nem mondhatod, hogy folyton csak magamról járatom a szám! De látom hiába beszélek neked… menj, menj csak el! Nahát Lucy, benned is csalódtam! Mióta majmolod Marthát? Hajh, ezek a kamaszlányok…
No hol is tartottam? Ó igen! Tehát hol kezdjünk bele a történetbe? Az elején? Hiszen az oly unalmas! Freddie is így gondolja, látom a szemeiben. Jack te meg ne szundikáljál, amikor mesélni próbálok! Hát illik ilyet tenni?! Na azért… Akkor hol is kezdjük… kezdjük a végén? Miért is ne, nem igaz? Kedveseim, akkor figyeljetek jól, mert nem lesz könnyű követni!
Tehát hol van, hol nem van, itt van nektek Miss Marble, a város felkapott tévésztárja, aki azért kap hideget és meleget is bőven, de hisz ez már csak így megy ebben a szakmában. Mondják rám, hogy aberrált vagyok, aki genetikai szempontból két szék közt a pad alá esett. Szerintük nem illendő ezt mutogatni a képernyőn, hiszen így is annyi beteg dolgot látnak a fiatalok, miért kellek még én is a képbe? Nos, akár igazat is adhatnék nekik, de én mégis vagyok olyan fránya banya, hogy nem, nem ásom el magam és csak azért is elmondom azt, amit gondolok! Senkit nem bíztatok arra, hogy kövessen, sőt, inkább az ellenkezőjére buzdítom őket. És ha tudnák, hogy valójában mennyire is nehéz ebben a testben élni… de titkomat amíg csak bírom, megőrzöm. Néhány lopott szerelem és vágyak gerjesztése, vagy akár csak egyetlen kis csókocska, ezeket vadászom én, ha nem Miss Marble vagyok, hanem épp az a mindenkit meghódítani akaró, biszex Jorge. Ő legalább küllemre igazi férfi! Teste mint az álom… ohh, bárcsak én is csókolhatnálak téged, édes Jorge! Ha senki más nem marad nekem, csak te, még mindig nem szólhatok egy szót sem! De jaj, rólad inkább nem is beszélek annyit, különben oda az egész napom!
Tehát ott tartottam, hogy tévésztár vagyok New York-ban. De ugyebár senki sem így kezdi, hacsak nem gyerekszínészről van szó. Pszichológus voltam annak előtt, mindig is érdekelt az, ami az emberben van ott, legbelül. Akkoriban még Jorge Ortiz néven éltem és kérdés nélkül a férfiakhoz voltam besorolva, amit fáslival leszorított mellekkel és jóval maszkulinabb jellegű frizurával igyekeztem imitálni. Egészen hihető volt a felvett szerepem, átváltozás nélkül is. Holott az igazi Jorgét már jó ideje meg tudtam személyesíteni a testemmel, mégsem éltem vele, hiszen ő bár van is, de ugyanannyira nincs is. Ő is én, de olyan ő, mint egy képzeletbeli barát, vagy a skizofrén elme megtévesztő szüleménye, egy különbséggel: őt valóban láthatóvá lehet tenni. De el is illanhat, mint egy illúzió és a helyében ottmarad az, aki igazán én vagyok. Legbelül a bennem lakó nő sikítva ellenezte mindvégig, hogy minden nap inget és nyakkendőt vegyek fel magamra, s arcomat csupaszon, smink nélkül mutogassam a külvilág felé. Egy Halloween-kor, a város egyik meleg bárjában le is buktatott egy volt páciensem, amint szellemesen egy gyászlepelbe öltözött özvegyasszonyként libbentem be. Balhé hátán balhé, ez volt a jussom, így hát otthagytam a szakmám és csiribú-csiribá, egy év magányos bujdosás után én lettem Miss Marble, csodálatos ékszerekkel a nyakamban, ujjaimon csillogó ametiszttel, kontyomban tollas csatokkal! Ezután, egészen a tévés karrierem váratlan berobbanásáig, egy különleges hangulatú teázó tulajdonosaként éldegéltem tovább…
De miért is kellett nekem harmincöt éves koromig férfiként élnem? A válasz talán nem olyan meghökkentő: férfinak kereszteltek és így is neveltek fel drága jó szüleim. A mindent eldöntő tényező az a kis huncut kukacocska volt, amit születésem után a szüleim először megpillantottak a lábaim közt. Az orvos lelombozó diagnózisa ellenére, miszerint ez nem pusztán az egyetlen ivarszerv, amivel rendelkezem, ők mit sem törődtek! Műtétekről hallani sem akartak, úgy gondolták, az ember ebben az esetben olyan nemű lesz, amilyenként felnevelik. Kamaszkoromtól kezdve azonban jött a galiba, hiszen a kis Jorge már inkább „Jorgina” volt, azzal a két, egyre növekvő szúnyogcsípéssel a mellkasán! Nagy is volt az aggodalom, el is csattant pár pofon, de vita nem volt, az apai szigor kerek-perec kimondta, hogy itt nem lesz melltartó hordás és tűsarok kopogtatás! Viszonyunk megromlott, kamaszos hisztiktől zsongott az éter egész álló nap. Akkoriban igencsak bele voltam habarodva egy széparcú fiúba a gimnáziumból, ám érthető okokból vonzalmam nem került napvilágra. Helyette egy este, ágyamban fekve és könnyektől nedves szemekkel a plafont bámulva eljött az a fiú, aki eddig bennem élt, mégis csak most tudott szóhoz jutni. Egész lényem átalakult, s mit láttak szemeim, egy tökéletes férfi nézett vissza rám a tükörből! Kívántam őt, pedig én magam voltam az! Ajkaim ajkaival találkoztak a tükör hideg felületén, ujjaim megérintették az övéit. Ó jaj, hát szabad ilyet tenni egy ilyen magányos lélekkel?! Még mélyebb magányba taszítani? Büntetés volt-e ez, vagy ajándék? Még ma is keresem a választ…
És hogy eshetett meg mindez éppen pont velem? Egy Amerikában szerencsét próbáló mexikói házaspár egyetlen fiá…khm…gyermekével? Minden bizonnyal drága jó apám génjei tették mindezt, aki maga is mutáns volt. Időnként kitollasodott, ha elöntötte a méreg… de jaj, hát nem is akárhogy! Keselyűvé változott ilyenkor szegény feje! Szégyellte, titkolta és tagadta is és soha nem beszélhetett a család róla. Ezért is költözött fel igen fiatalon a hatalmas amerikai metropolisba, abban bízva, hogy ott senkivel nem találkozik, aki ismerheti a benne lakozó tollast. Ha úgy vesszük, egészen sokat örököltem belőle, jómagam is titkolom azt, ami vagyok és nem is kívánok ezen változtatni. Bár ne kéne élni ezzel a fránya X-génnel! De vajon jön-e olyan megértő úrfi, avagy kisasszony, aki szívébe fogad egy ilyen rút teremtményt? Vagy mindig csak én leszek az, aki párokat hoz össze, majd hazamegy az üres lakásába? Oh, üreset mondtam volna? Jaj ne haragudjatok kedveseim! Dorothy, ezért igazán nem kellett volna megkarmolnod! Jól van, jól van, unjátok már a mondókám, ugye? Ismerlek már titeket, mint a rossz pénzt! No de hogyan is haragudhatnék rátok, egyetlenjeim… És amiért végighallgattátok a ma esti mesémet, kaptok is vacsorát, bőségesen. Na sipirc, lássuk csak, ki szereti a legjobban a Whiskast!


FOGLALKOZÁSA: afféle celebnek számít New York-ban, leginkább tévés showműsorai révén. Most épp sikeres mutáns-ember párokat bemutató műsorát vezeti és ehhez keres az életben is témát. Eredeti végzettsége pszichológus.

SZAKÉRTELMEI: az angol mellett tud spanyolul és egy keveset latinul. De valójában meglehetősen kevés dologhoz ért. Mondhatnánk azt, hogy ért az emberi lélekhez, de már jó ideje nem gyakorolja az eredeti hivatását. Van jogosítványa is, de évek óta nem vezetett. Az egyetlen, amit ki lehetne emelni, azok a színészi adottságai.

ESZKÖZÖK, FELSZERELÉSEK: hat macska, egy tipikus, mindent rejtő női táska (sminkkészlet, kisolló, tükör, orvosság, szerencsehozó kő és még ezer apróság). Fegyverei nincsenek.



MINTAJÁTÉK:

Nincs is jobb, mint este egy kiadós sétára indulni a Central Parkba! Szeretem ilyenkor, ahogy a fényárban úszó város körbeöleli ezt a kicsiny, zöld szigetet, ahol párok andalognak a padokon, kamaszok zenélnek egymásnak a fűben ülve és kedves, idős emberek komótosan sétáltatják meg kutyáikat. Néha odajönnek hozzám, megszólítanak, majd tovább is haladnak. Hosszú, fekete szoknyám éppen hogy súrolja a talajt, magassarkú cipellőm ritmusosan kopog alattam, kezemben egy összecsukott esernyő, hiszen sosem lehet tudni. Táskámban egy el nem fogyasztott szendvics vár arra, hogy lecsípjek belőle pár morzsát a park madarainak. Egyszer csak egy édes kutyus szalad oda hozzám, lehajolok hozzá, hogy megvakargathassam a füle tövét.
- Hát kié vagy kedves? - kérdezem tőle, de pillanatokon belül választ is kapok. A gazda, egy szöszke lány jön felém szégyellősen mosolyogva. Elnézést kér, amiért a kutya picit megcibálta a szoknyám alját. - Ne is foglalkozzon vele! Az én drágáim otthon nem különbek! - legyintek kecsesen, mély hangom bár könnyeden próbál kacagni, ám mégis, oly csúf és férfias, hogy nem is csodálom, amiért a lány enyhe rémülettel az arcán húzza el tőlem a kutyát, majd halad is tovább. Még hátra-hátra néz párszor, de látszik, hogy sietős lett neki. Egy erősebb fuvallat kapaszkodik meg bennem, kontyom kicsit megigazítom az ujjaimmal és bele teszek még egy csatot. Mint aki maga sem tudja, merre vigye a lába, követni kezdem ezt a kedves arcú lányt. Vajon akkor is elsietne tőlem, ha Jorgével találkozna? Megtorpanok egy fa mellett és látva a park ideiglenes kihaltságát, előhívom magamból a férfit. Csak néhány másodperc az egész, és máris fiatalosan kocogok a lány után, felsőtestemen egy lazán kigombolt, kék ingben. Ahogy elszaladok a lány mellett, a kutya kissé megriad és ugatni kezd felém. Azonnal megállok és huszonnégy karátos mosolyommal nézek rá a lányra, aki próbálja lenyugtatni az állatot.
- Elnézést, nem akartam megijeszteni! Én hülye túl közel mentem a kutyához. - megadóan teszem fel a kezeim a levegőbe. A lány felnevet és inkább ő kér elnézést a kedvence miatt. - Ez egy kölyök golden retriever, ugye? Tudja, hogy remekül illik a kutya magához? Fiatalos, kedves és még a szőrszíne is olyan szőkés, mint a haja! - nevetek fel könnyeden. A lány megkérdezi, hogy tényleg így látom-e. Majd folytatom tovább. - Lehet, hogy nekem is jó volna egy kutya. Nekem olyan kell, aki imád futni... - aztán valahogy beszélgetésbe elegyedünk és együtt sétálunk tovább a parkban. Sok mindent mesél magáról, én is próbálok, de nem könnyű. Ha azt kérdezik, mivel keresem a kenyerem, azaz Jorge mivel keresi a kenyerét, az eredeti hivatásom szoktam válaszként megadni. Ha úgy vesszük, kegyes hazugság, sőt, már majdnem igazság! Végül egy bár teraszán kötünk ki és megiszunk együtt valamit. Már rendesen benne járunk az estében, amikor végül felállunk és búcsúzkodni kezdünk. A lány azt mondja, minden este nyolc és kilenc között szokta itt sétáltatni a kutyáját.
- Remek! Talán összefutunk még. Majd igyekszem, hogy így legyen. Viszlát és aludjon jól! Meg te is, Corey. - simogatom meg a kutya fejét, majd integetek nekik, mielőtt magam is hazaindulnék. Otthon, az előszoba tükör előtt megállva még vetek egy pillantást Jorgére, majd némi hókusz-pókusz és újra Miss Marble néz vissza rám. Boris és Martha, a nyűgös kettős jön oda hozzám és meg sem várja, amíg felakasztom az esernyőm a fogasra.
- Csak nem éhesek vagytok drágáim? Ne haragudjatok, de Jorgének dolga volt. - veszem ki közben a csatokat a kontyomból, majd a kibontott hajam előrevonom a jobb vállamra. Komótos léptekkel sétálok be a konyhába, mire mind a hat ott fontoskodik már. Mindegyiknek külön tálkája van, szépen megtöltöm az összeset, majd magukra hagyva az éhenkórász társaságot, bevonulok a fürdőbe. Egy levendulás habfürdő most igazán jót fog tenni nekem!