Farkas szobája/lakása

Scott Arthur Lee, alias Farkashoz köthető területek. Mind a szoba, mind a lakás egyszerű berendezésű, minden fölösleges luxus vagy fényűzés nélkül, de azért rendben vannak tartva természetesen.

***

Nem tudtam a világomat jó pár órán keresztül. A tudatomban a semmiben lebegett, a külvilágból gyakorlatilag a nagy büdös semmit, azt érzékeltem. Meg kell mondanom, annyira nem volt rossz itt lenni. Semmi kötődés, semmi baj, semmi para... csak a nagy semmi és társai, amik persze nincsenek. Mint ha feltalálták volna a védőpajzsot és beraktak volna mögé, ez volt az összhatás. Nem, nem hiszem, hogy kómában lettem volna, attól még a külvilágot érzékelem, csak mozogni nem tudok. Most még az se volt. Csak lebegés és lebegés és lebegés... ki tudja milyen hosszú időn át a kellemes semmiben. Hozzá tudnék szokni ehhez. De aztán eljött a pillanat, hogy nem volt maradásom még itt sem. Az élet az egy olyan dolog, hogy haladnia kell tovább, akár tetszik az élőnek, akár nem. Viszont a kijövetelem innen nem külső erő hatására történt... bár... lehetséges, hogy tekinthetjük annak is a dolgot, hiszen nem teljesen önszántamból rángattam ki a tudatomban és a testemet a mozdulatlanság átkából/áldásából. Ahogy lebegtem a semmiben, idővel hangok jutottak el a tudatomig. Egy lány hangjai... s túlságosan sok idő telt el azóta az idő óta, hogy először találkozzunk, hogy nem tudtam nem felismerni. Abyssé volt a hang, s sok fájdalom és aggódás volt benne. Olyannyira, hogy emberében, még az áldozataiméban sem volt ilyen. Nem tudtam hova tenni, hogy mitől ilyen a hangja... de azt igen, hogy nekem szól. Mint ha várná, hogy újra magamhoz térjek. S nem, nem várakoztathattam meg tovább. Így is túlságosan sokáig voltam önző módon ezen a helyen, hogy csak úgy tovább maradjak és tegyem a semmit. Így hát koncentrálni kezdtem. Várnak rám, nem maradhatok. Mozdulnom kell... fel kell ébrednem... valaki vár rám... oly sok év után... valaki vár rám. Egyből megcsapta az arcomat a hideg fuvallat, mely a szobámra volt jellemző... sajnos az ablak néha nem záródott rendesen. Kinyitottam a szemem. Aham, tényleg a szobámban voltam... hulla fáradtan és kimerülten... de legalább már ágyban és párnák közt feküdtem a helyemen. Hangokat hallottam magam mellett. Amikor oda fordítottam a fejem, láttam, hogy a vörös hajzuhatag gazdája ül mellettem és éppen... sír? Döbbenten pupilláztam egy darabig, majd elszégyelltem magam. Hogy lehetek ennyire béna, hogy még meg is ríkatom a lányt... persze, már ha miattam sír... na már megint egy olyan dolog, amitől elszoktam... bér nehezemre esett, de felemeltem a kezem és lassan megérintettem Abyss kézfejét... nagy erőbedobás kellett hozzá.
- Kérlek... ne sírj - hangom elhalló és gyenge...

És akkor... hirtelen megérzem, ahogy valami a kezemre simul. Lepillantva meglátom Farkas kezét, s már hallom is kérő hangját. Szinte felnyüszítve borulok a nyakába, ölelem át, méghangosabban felzokogva, de most már az örömtől. Sírós sikolyaimra beront az egyik srác.
- Meghalt?! - izzószemekkel nézek rá
- NEM! HOGY MERTÉL ILYET FELTÉTELEZNI?! - leszólásomra feje, mintha kimenne belőle a levegő, hirtelen összezsugorodik, csak szemei düllednek ki, meg kicsit elől a fogai. Meglepettségemben még sírni is elfelejtek, s az én szemeim is majdnem elkerekednek, főleg ahogy egérke hangon megszólal
- Bocsi! - és kisétál. Gyorsan feleszmélve pillantok Scottra, s faggatni kezdem, mi történt vele.. Szegény beszélni is alig tud, de annyit még kinyögött, hogy valami mutáns ellenes fickó halálra akarta éheztetni és szomjaztatni. Ezt hallva elönt a düh és szinte úgy érzem, hogy ölni tudnék... pont mint a raktár negyedben. Két kézzel megfogom Farkas arcát, kicsit megsimítom.
- Ne aggódj, rendbe jössz, hozok is enni! - mondom, s már ki is viharzok a szobából. - HÉ TE! - kiáltok a fiúra, aki berontott, s most ismét összemegy a feje..
- I-igen?
- Bemész oda, és szólsz, ha Farkas rosszabbul van. Vankérdésnincskérdés? Akkor befelé! - hadarom, hogy még választása se lehessen. Megvárom amíg besétál a férfihez, majd lerohanok a konyhába. Jézusom...iszonyat rég főztem... Annyit azért tudok, hogy Scottnak most nem szabad hirtelen és sokat ennie, ráadásul zsírosat sem ehet még. Szóval csinálok neki egy gyors krumpli levest, hogy a folyadék és a táplálék is meglegyen és borsófőzeléket. Ezek azt hiszem jók lesznek. Kis tálkába viszem fel neki, s leülök az ágya mellé
- Segíts felültetni! - szólok a srácnak, akinek még mindig leeresztett lufi méretű a feje, de azért segít. Míg ő kicsit feljebb húzza Farkast, én a háta mögé teszem a párnát.- Így ni! És most mondd, hogy ÁÁÁ! - tartom a kanalat a férfi szája felé, egy kis mosollyal.

A hirtelen rámboruló test alatt nyüszítek egyet. Oké, Abyss pillesúlyú, de azért ha valakire rázuhan így valaki, azt megérzem... főleg ilyen állapotban. Mondjuk panaszra nem lenne okom igazából, elvégre a fájdalom hamar elmúlt, utána pedig elég kellemes érzésben volt részen az ölelő karok között. De a zokogás volt az, amely nem tette teljesen élvezetessé a dolgot. A simogató kezem a hátára vándorol, erőtlenül simítva végig rajta néhányszor.
- Nyugalom... megmaradok.
Utána lejátszódik a közjáték, igaz, nem sokat fogok fel belőle. Uh, viszont azt igen, hogy Abyss egyik pillanatról a másikra leüvölti a másikat. Pislogok is, pár pillanatra kimegy a fejemből az eredendő kábaság. Na ilyennek se láttam még a leányzót, valahogy nekem csak a kedves oldalát mutatta... szegény srác... te jó isten, mi volt ez? De utána Abyss kérdezgetni kezd, hogy mi történt velem... én pedig szépen elmondok neki mindent, attól kezdve, hogy elfogtak, a veremben töltött napokon át a madárra való átalakulásig. Na ezt eléggé meglepetten is mondom. De aztán már elmondom azt is, hogy leszálltam a párkányra, mert csak addig emlékszem. Abyss simogatása melegséggel tölt el, ahogy az étel em... uh, megkordul a gyomrom erre. Viszont utána visszajön az, akit Abyss elég csúnyán lecseszerintett... aha, jól láttam a dolgot. Pár másodpercig pislogok a srácra, hogy ez mégis micsoda... de aztán nagy nehezen megszólítom.
- Nem tudnál kezdeni... valamit a fejeddel?
Abyss elvan egy darabig, de utána eléggé felpakolva érkezik meg. Már a friss élelem illata is reménykedéssel tölt el és összefut a nyál a számban. Aztán felültetnek, ami nem egy könnyű feladat a termetemnél fogva, de aztán ülök és... na ez most komoly? Mondjuk, lehet, hogy most tényleg nem tudnám megtartani a kanalat... szóval.
- Valld be, hogy... - nem tudom befejezni, mert Abyss befogja a számat a kanállal és meg túl éhes vagyok ahhoz, hogy akadékoskodjak, szóval inkább erre használom fel a kevés erőmet is.

Szóval leültem az ágya szélére és elkezdtem etetni. Bele kezdett valamibe, de ezzel csak kihasználtam az alkalmat, hogy a fejébe toljam az első kanál levest.
- Majd evés után beszélgetünk. Most egyél. - mondom s elmosolyodva figyelem ahogy nyammog a falatokon. Eddig szét stresszeltem magam, merre lehet és az érzékeim nem is csaltak meg engem. Farkas tényleg bajban volt, és most így utólag mérgesen mindenkinek leszólnám a fejét, hogy én meg mondtam. De mindegy, a lényeg, hogy most már itt van, épen, kevésbé egészségesen de azt kiküszöböljük. Miután a kistálka levest megette, már kapom is kézbe a főzeléket.
- Fér még beléd? - kérdezem, hisz ha az ember nem eszik, a gyomor összeszűkül és hamarabb érzi magát teltnek az ember. Aztán elmerengtem azon, hogy hollóvá tud változni. Ő is fejlődött, én is. Tényleg, ő még nem is tud róla. Hát most megtudja!
- Tudod, amikor találkoztunk volna, akkor akartam elmesélni, hogy Kardfogék elvittek egy "küldetésre". - Mesélem - És nekem is van most már második alakom. Nézd. - hívom fel a figyelmét, és megmutatom neki, hogy eltűntek a kopoltyúim, és a füleim is emberiek lettek. - Durva mi? - mosolygom rá - Most már kígyó altestet is tudok csinálni! Habár jobban fáj, mint eddig... én örülök neki. Most már nem tűnök ki a tömegből. És képzeld, ma mosogattam! Uralni tudom, mikor legyen nyálkás a bőröm. Bár még nem próbáltam ki, hogy kígyó alakban is megy-e, majd ketten ki kísérletezzük, mit szólsz hozzá? A küldetésről inkább nem beszélek.. eléggééé... érdekes volt, mondjuk így, de mindenféleképpen izgalmas és tanulságos. - mondom és leteszem a tálkát (vagy üresen, ha Farkasba még fért, vagy nem üresen, ha nem fért), majd nagyot sóhajtok.
- Aggódtam érted Farkas... Féltem, éreztem, hogy valami baj van veled, de senki sem hallgatott meg. - szorítom ökölbe a kezem. - És csak azt akarom mondani, hogy ha elmész megkeresni azt a fazont, én szívesen veled megyek és segítek. - mondom rápillantva, majd halkan sóhajtok. - Ajj, ha tudnád milyen sokat jelentesz nekem!

A rendreutasításra csak a klasszikus morgós tekintetem jött elő, de most lehetett látni, hogy semmi düh nincs benne. Abyssre amúgy se tudok haragudni, nemhogy még morogjak is ilyen állapotban. Szóval csak maradt az étkezés, hogy minél hamarabb visszanyerhessem az erőmet. Basszus, belegondolva, én eléggé erőközpontú vagyok... kell is a tápanyag, hogy újra a régi legyek, mert ilyen elvéznult állapotban egy kisgyereket se tudok megijeszteni, talán megnevettetni igen. Ah, most ebbe így belegondolva, ez eléggé meg ciki lenne nekem. Eddig eléggé keményen oda tudtam csapni mindenkinek, most meg... siralmas. Najó, Scott, a negatív hullámokat ideje lenne eltemetni. Jó helyen vagy, törődés közt... mikor is kaptál te újabb törődést? Na igen, még az előtt a végzetes éjszaka előtt. Oké, mondom elég a negatívumból. Amikor megkérdezte, hogy fér-e még, akkor a gyomrom válaszolt helyettem is, mert kordult egyet. Na igen, bármennyire is finom volt - mert tényleg az - Abyss levese, azért a gyomrom még eléggé éhezett. Szóval csak zavartan mosolyogtam vissza, jelezve, hogy jöhet a többi is. Az is hamarosan eltűnt a számban, én pedig jóllakottan terpeszkedtem el az ágyon. Ah, hát ez nagyon jól esett. Hálásan pislogtam Abyssre, jelezve, hogy jól esett, amit adni tudott. Viszont a meglepetéseknek ezzel nem volt vége. Abyss beszámolt nekem arról, mik történtek nemrég. Én csak pislogtam bambán, mert azért még kellett egy kis idő, míg ilyen állapotban megértettem a mondanivalót. Persze erre is sor került, a szememben pedig meglepettség csillogott egész végig. Na igen, most hogy mondja, most mint ha tényleg máshogy festene pár dolog. Amikor emlegeti a mosogatást, most már valamennyire erőre kapottan, de azért még kissé erőtlenül becsúsztatom a kezemet az övé alá és megemeltem. A tapintásán tényleg lehetett érezni a mosogatószer utóhatását... és... hiányoztak a hártyák az ujjai közül. Lassan rá emeltem a tekintetem.
- Kígyó altest? Mint a nagáknak? - halványan mosolygok, most többre nem futja. - Rendben, amint talpra állok, első dolgom lesz... pontosabban a második, mert majd a főnöknek ki kell magyaráznom, miért nem voltam bent munkában... de kikísérletezzük - kacsintok.
Újfent a szégyenérzet kerít hatalmába, amikor mondja, hogy aggódott értem. Ah, miért nem tudok jobban vigyázni magamra? Hozzá kellene már szoknom, hogy ez közösséghez tartozok most már, nem pedig egyedül járom a vidéköt. Amikor viszont felajánlja, hogy segít elkapni a fickót, kissé meglepődök. Hm, tényleg radikalizálódott valamennyit... mi történhetett azon a küldetésen.
- Őt már megbüntettem - mondom. - Nem öltem meg... de egy életre elvettem a látása felét. Ez majd elgondolkoztatja, hogy merjen-e a közelembe jönni megint... mert akkor a másik szemét is kitépem.
Na ami ez után következik, az megint olyan dolog, amire nem készülhet fel eléggé az ember fia... főleg, ha sokáig antiszoc életet él. A szavai még a tudatom körül levő kábító aurát is átütik, eljutnak a tudatomig. Ott pedig jóleső érzést szabadítanak fel, még ha nem is sóhajtok. Nem számítottam ilyen szavakra, de határozottan jobban éreztem most magam, mint mikor magamhoz tértem... oké, azóta sok idő telt el. Ám még fáradt vagyok... és a fáradt embernek van egy ismérve: őszinte. Lágyan rászorítottam Abyss kezére, melyt amúgy is fogtam, miközben megszólaltam.
- S ha tudnád, hogy ez fordítva sincs másként...

Jól esik, amikor megfogja, s megszorítja a kezem, bizonygatva, hogy én is fontos vagyok neki. Még semhagy nyugodni a tudat, hogy ő csak ennyiben hagyja az egészet.
- Az a férfi majdnem megölt téged... Követett, megfigyelt, hiszen ebből tudta meg, mi is vagy nem? Akkor tud rólam is. Talán a Testvériségről is. És az, hogy félig megvakítottad, még nem tette cselekvés képtelenné őt... Ha ilyen érzésekkel hagytad ott, valószínű, hogy csak erősítetted benne a tudatot... Farkas, ez az ember vadásznak képzeli magát, minket meg a vadaknak! Hány testvérünket ölhette meg eddig? Hányat készül még halálra éheztetni, szomjaztatni, kínozni? - szorul ismét ökölbe a kezem. - Hányunknak kell még meghalnia, csak mert az emberek gonoszak? Ezek mellett te sem mehetsz el! Engem érdekel, mi lesz velünk Scott, egyszerűen most hogy már ehhez a szövetséghez tartozom, nem hagyhatom, hogy a mieinket vadásszák! - jelentem ki határozottan - Ez a férfi megérdemli a halált! Ahogy azok is, akik hasonló úton járnak, mint ő! Én tudom, hogy vannak emberek, akik semlegesen viszonyulnak hozzánk, vagy szeretnek minket, de a többi egyszerűen beteges! A föld olyan mint egy férges alma. A férgektől pedig meg-kell-szabadulni. -mondom hangsúlyosan, komor tekintettel. Aztán veszek egy mély levegőt, s inkább terelem a témát.
- Holnapra mit készítsek neked enni? Mára még elég a leves, meg a főzelék. De holnapra nincs ötletem, mit csináljak. - kérdezem, hüvelykujjammal kicsit megsimítom a kezét, s halványan rámosolygom. Azt hiszem, valamikor még régebben elképzeltem, ahogy Farkast pátyolgatom.. Ja igen, amikor ide költöztem, akkor! Na... ki gondolta volna, hogy egyszer ezt tényleg így lesz, s valóra válik a dolog.
- Használd ki, amíg minden kívánságodat rögtön ugorva teljesítem! - nevetek fel halkan.

Hát igen, látszik, hogy nem vagyok teljesen magamnál. Rendes körülmények között a csávót azonnal hidegre tettem volna, amint kicsit is visszatér az erőm. Széttépem apró, pici cafatokra, a maradékot pedig odaszórom a többi mutánsgyűlölő közé, hogy lássák, hogy jár, aki nem hajlandó elfogadni minket és még tetlegességet is vállal. Igen, én ez voltam, képes voltam nagyon brutális tetteket is végrehajtani... de most... ah, nevetséges vagyok. Pont én beszélek róla, hogy hagyom, hagy elmélkedjen az élet dolgairól. Na persze, majd pont én leszek ilyen... nevetséges közröhej vagyok, ezt most én se gondolhattam komolyan. Jobb lesz, ha gyorsan összekapom magam, mert a végén még jótékonysági szociális munkás leszek egy öregek otthonában...
- Igen, Abyss... igazad van - kezd feléledni tekintetemben a tűz. - Az ilyen mocskoknak bűnhődniük kell, hogy utána másnak se legyen kedve szórakozni a fajtánkkal - kivillantom a fogaimat. - Majd elbeszélgetünk ezzel a mocsokkal, amint eljött annak az ideje... hacsak fel nem zabálta a nagy kínjai között egy grizli - oké, úgy tűnik, kezdek ébredezni lassan. - De ez nem holnap lesz és még te se gondolkozz rajta. Majd ráérünk, ha aktuális lesz... de akkor nagyon.
Amikor az élelmet említi, kicsit tanácstalanul tekintek rá. Rég volt már, hogy ezzel a témával kapcsolatban kérdeztek már engem.
- Nekem mindegy, Abyss, csak könnyű legyen... nem vagyok válogatós... főleg, ha legközelebb is ilyen finomat főzöl - kacsintok rá. - Minden tiszteletem a séfé.
Felvonom a szemöldökömet, amikor Abyss azt mondja, hogy most könnyen teljesíti a kéréseimet. Megfordul egy eléggé beteg gondolat a tudatomban, de aztán eszembe jut valami más.
- Volna itt valami... pontosabban, ez nem kérés, inkább javaslat... nos, én most kidőltem a munkahelyről, de a főnöknek biztos szüksége lenne rám. Nem ugornál be a helyemre, míg lábadozok? A főnök eléggé rugalmas, te meg úgy is munkát keresel. Jó lesz gyakorlatnak, meg kezdőtőkének, mert a fizetésem azon része, amit ledolgozol, a tiéd... no, mit szólsz hozzá?

Amikor Farkas végre kezd magához térni, halványan elmosolyodom, végig hallgatom, néha bólogatok.
- Finom? Ugyan, én már annak örülök, hogy egyáltalán megetted, vagy nem lett betonkeménységű, míg ide felhoztam! - nevetek fel. Majd mikor a munkáról beszél, bólogatok.
- Igen.. tudod, míg nem voltál ebben a pár napban, eljárkáltam a bolthoz, szóval az öreg is tudja, hogy eltűntél. Szerintem meg fog nyugodni, ha megtudja, hogy meglettél. A pénz.. hát, végül is jó alku, de nem akarom elvenni a kenyered, szóval úgy is arra fog elmenni a pénz, hogy magamat meg téged etetlek, míg rendbe nem jössz. - mondom kissé összekócolva a haját, félmosollyal az arcomon. Már most kezdem a piszkálódást, amit mi mindig le szoktunk rendezni.. Mint két idióta kis kölök, de egyszerűen annyira megkönnyebbült vagyok, hogy ezt most muszáj volt, még ha Scott nem is tud vissza vágni.. Hmm tényleg... Hirtelen elvigyorodok.
- Csak vigyázz, ki ne használjam, hogy lábadozol és nem tudsz visszavágni!

Egyre tisztább a tudatom. A testem kezdi feldolgozni a belém került élelmet, újra megtöltve energiával a tagjaimat. Ugyan kis egyszerű élelmet adagolt nekem a lány, de jelenleg még ez is olyan volt, mint ha 6 fogásos vacsorán lennék túl. Életmentő beavatkozás, akárhonnan is nézem. Mondjuk már nekem Abyss társasága is eléggé olyan tényező volt, ami energiával tud feltölteni. Látott ő már morgós kedvemben... valahogy csodával határos módon pár percen belül már nyoma se volt.
- Ez biza finom volt, ebben nem szoktam lódítani. Szerintem még Nick is elismerné... mondjuk ő nőkre rosszat nem szokott mondani.
Amikor elmondja, hogy járt a bolthoz és valószínűleg az öreg tud a távollétemről. Mondjuk Bik úr alapvetően megértő és értelmes ember, de azért szigorú is. Majd ha lesz energiám, akkor felhívom őt és elmondom, hogy mi történt velem... bár... oh, a francba, lehet a telefonom sincsen már meg... sőt, biztos nincs meg, mert akkor használtam volna a gödörben. Na még azt is pótolhatom majd, ha megvagyok egyben.
- Azért tegyél félre magadnak is. Nekem vannak még tartalékaim, neked is el kell indulni majd valamiből. Szóval... csak nyugodtan... ki tudja, lehet Bik úr majd alkalmaz is téged egész állásban, ha jó munkát végzel.
No de aztán Abyss átment a szokványos pimaszkodásba egy idő után. Ah, ördögi nőszemély ez a vöröske, arra már rájöttem. Kis bájos, mosolygós meg minden, de azért odabent nem olyan szende kislány. Mosolyogtam azon, hogy összekócolja a hajam... na de aztán megszólal és mond valamit, amire még nem volt példa. Elvigyorogtam magam, de nem tudom, hogy a megnyúzott arcomon ez mennyire tűnt annak.
- Te meg vigyázz, hogy nehogy visszakapd azután, hogy felépültem - szúrok vissza neki.

Telnek a napok, gyorsabban mint gondoltam. Bejelentkeztem Scott főnökéhez helyettesíteni őt. Először olyan bizalmatlankodva fogadott, de a szorgos munkám, hogy ne hozzak Farkasra szégyent, megenyhítette az öreget. Munka után haza rohantam, hogy főzzek a betegemnek, aki napról napra erősödött... Cukkolásommal, piszkálásommal pedig csak adtam alá a lovat, hogy minél hamarabb magához akarjon térni, és azt hiszem ez a taktika be is vált... Habár nem tudom, mit fogok ezért kapni. Ma is rohanok vissza, hogy Farkas mancsába nyomjam az adagját. Szerencsére egyre többet tud már enni, szóval most már a kicsiből rendes, a kisfiúsból férfias adagok lettek, szóval bátran szoktam neki szedni... Bár volt, amikor már ő magának, mert már járna kelne, ha nem parancsolnám vissza az ágyba.. De hát még véletlenül sem akarom, hogy ott essen össze... Még ha tudom, hogy ennek nagyon kevés az esélye, akkor is. Na mindegy, bevágódom a ház ajtaján -immár szokásomhoz híven-. Köszönök néhány mutánsnak, akiket ismerek és egyből fordulok a konyha felé....
A gond csak az, hogy Nick nem szereti, ha fent eszünk. Szerinte Farkasnak már kutya baja (ha ha) és már nyugodtan lejöhetne enni, én meg végképp. Szóval párszor szólt, hogy ne hordjam fel a tányérokat, meg a kaját, de én már csak ilyen rossz kislány vagyok... Úgy hogy...

Elkezdődött...

Mission: ételt juttatni az éhezőknek.

Belesek a konyhába, kiszúrom a fazékot. Nick megelőzött a főzéssel. Király, legalább Scott eszik valami normálisat is.

Tehát: Target found.

Lassan behajolok a konyhába, tiszta a terep, sehol egy ellenség. Berongyolok gyorsan, nyitom is ki a szekrényt, szedek le két tányért, majd kezdek el szedni egy adagot. Az egyik épp a kezembe van, s tele szedtem (Mert Mancsosnak lesz), mikor bejön egy másik mutáns..

Danger! Danger! Enemy detected!!!

Egyből leültem az asztalhoz, mintha neki kezdenék enni, de közben figyeltem... Elment a hűtőig, kiszedett egy üveg sört, majd kivonult... Szemem sarkából követtem mozgását, és amint kilépett, felpattantam a székről és a másik tányérba is szedtem... A számba vettem két evőeszközt, kezeimbe a tányérokat és elsétáltam az ajtóig.. Kipillantottam... Sehol senki...Sunnyogva indultam a lépcső felé, mikor láttam, hogy ketten elkezdenek lejönni..

Danger! Danger! Enemy detected!!!

Azzal a lendülettel, ahogy mentem fordultam is meg, óvatosan, nehogy a kaja kiömöljön... Jobb hely híján leguggoltam a kanapé mögé. Fejem félig kidugva figyeltem összehúzott szemekkel, ahogy a két srác besétál az egyik szobába.

Area is clear.

Felkeltem és gyors léptekkel elindultam a lépcső felé. Megtettem két lépcsőfokot, majd megálltam és hátra pillantottam, nem követ-e senki.. Miután megbizonyosodtam arról, hogy nem, tovább siettem fel az emeletre... Az utolsó pár lépcsőfok előtt megálltam.. Lassan kidugtam a fejem.

Area is clear.

Gyorsan felsunnyogtam, s már elindultam a folyosón Farkas szobája felé, mikor egy másik kinyílt.

DANGER DANGER DANGERDANGERDANGER!!!

Megtorpantam és kissé riadtan hátat fordítottam az illetőnek, hogy ne lássa a tányérokat, meg az evőeszközöket a számban, amitől már tökre úgy éreztem hogy fémmérgezésem lesz.. Ahogy közeledett, úgy figyeltem az előttem lógó kép üvegében a tükörképét, látván hol van, s folyamatosan forogtam, hogy csak a hátam lássa.. Persze úgy nézett rám mint egy hülyére, aki most szökött a diliházból, de hát ez van, a küldetésért bármit! Mikor végre elhúzott, sietős léptekkel "száguldottam" el Scott szobájáig, könyökömmel kinyitva az ajtót. Mikor beléptem és egy laza csípő mozdulattal becsuktam az ajtót, megkönnyebbültem.

MISSION COMPLETED!


Mikor oda lépve oda adtam az egyik tányért, végre kivehettem a számból az evőeszközöket és köszönhettem.
- Szia Farkas! - mosolyogtam mint a tejbe tök.

Az idő mint ha meglódult volna azóta, hogy Abysst figyelmeztettem rá, retorzió várható, ha nagyon nem bír magával. Szóval elkezdődött a gyógyulásom. Igazság szerint csak az első napok voltak nagyon bosszantóak. Nem voltam az a fajta ember, aki egy helyben tud maradni órákon keresztül. Eleven voltam, szerettem mozgolódni, járkálni... de így, majdhogy nem ágyhoz kötözve... ha Abyss-en múlt volna, még az is megtörténik... de erre jó darabig nem volt lehetőségem. A testem lassan kezdett magához találni a bevitt élelem végett, ám az, mire újra szilárd talajt tudhattam a talpam alatt, vagy öt nap múlva jött el és akkor is Abyss segített talpra állni. Tisztára mint amikor járni tanul az ember. Persze én ezen felbuzdultam és másnap délelőtt megpróbáltam sétálni egyet... az eredmény az lett, hogy lezúgtam a lépcsőn. Az éppen arra járó Valoriának kellett összekaparnia végül a lépcső aljából. Na azt a csajt se kell félteni, ha éles nyelvről van szó... mondjuk azt inkább nem idézném fel, amit utána Abysstől kaptam a felelőtlenségeimmel kapcsolatban... nem raktam ki az ablakba, maradjunk ennyiben. De amúgy elég kellemes volt a közösen eltöltött idő a vörössel... mármint... az utóbbi vörössel. Párszor még megismétlődött az első napos etetés, mire már ment magamtól is, de minden nap megkaptam a magamét, ha piszkálásról volt szó. Na már csak ezért is hamar fel akartam épülni. Meg fogja kapni tőlem a magáét, amint a régi leszek újra. Néhány gyengébb pillanataimban még azt is megmondtam neki, hogy elfenekelem, ha nem vigyáz a hegyes nyelvére. Mit ne mondjak, az elmúlt napokban már előfordult, hogy felé kaptam, de még nem voltam a régi, szóval el tudott slisszolni. Jó, most senki se dühös reakcióra gondoljon. Élveztem ezeket a játékokat és lehetett is rajtam látni. Abyssre meg büszke is voltam, hogy megállja a helyét a könyvesboltban. Azért annyi év elszigeteltség után ilyen munkát végezni nem pont a legkönnyebb.

Na de szóval, az idő az ment, én pedig egyre jobban voltam. Néha már kisétáltam a ház melletti zöldövezetbe is... főleg akkor, amikor egy bizonyos személy dolgozott, mert először eléggé megkaptam a magamét. Ezen a napon éppen a nyitott ablak párkányán üldögéltem. Hideg februári szellő simogatta az arcomat, kissé hűvös is volt, de nem zavart. Szerettem az ilyet... már éppen azon gondolkoztam, hogy lemegyek, eszek valamit, amikor nyílt az ajtó. Oh, még se kell lemennem, megjött a vörös ördögleányzó. Boldog mosollyal az arcomon sétáltam oda hozzá... de rá néztem, szóval neki szólt, az ételre csak akkor, amikor odaértünk egymáshoz és tehermentesítettem.
- Szia Abyss - köszöntem én is neki. - Nehéz napod volt? - vettem át tőle az evőeszközöket is, miután letelepedtünk az ágyra az evéshez.

Mit sem sejtve a lány fejében lezajló gondolatokról eszegetek. Mostanra már a komolyabb élelmet is befogad a gyomrom, elvégre sikerült visszaszoktatni a rendszeres étkezéshez és már nem csak a folyósabb terméket szereti bevenni. Ez együtt járt a tartalmasabb étkek fogyasztásával, ami meg ugye több energiát is ad... szóval voala, mostanra már javarészt visszanyertem a régi erőmet.
- Ez nem lép meg - reagálok két falat között. - Szombaton már csak néha néznek be az emberek, meg most, hogy lement a könyvhét... azért a főnök elég emberséges és fölöslegesen nem tartja bent az embereket.
Kisebb csend áll be, de nem tudom nem észrevenni, hogy a lány vizslat a tekintetével. Nem kérdezek rá, tudom, hogy ha akar mondani valamit, akkor ki is fogja mondani, elvégre ő ilyen családból származik. Hát abban nem téved, hogy tényleg előjött az értetlen fej a részemről, de nem hagyott magyarázat nélkül. Csendben hallgatom végig, majd amikor végez, először csak egy dologra reagálok.
- Ágyhoz kötsz, mi? - szúrok vissza.
Valahogy mostanában előjöttek az ilyesmik belőlünk. Abyss gyakran incselkedett velem az elmúlt napokban, amik elég jót tettek... már csak azért is, mert feldobta a négy fal között töltött idő monotonságát. Valahogy jó érzés volt ilyen kis villongásokat lefolytatni vele... és most, hogy vége... najó, ez így nem állja meg a helyét. Egy fedél alatt lakunk, majdhogynem bármikor találkozhatok vele.... csak hát hiányozni fognak ezek a napok, már egészen hozzászoktam a társaságához.
- Rendben - bólintok komolyan, de azért ott a mosoly. - Köszönök mindent neked, Abyss. Az ápolást, a kisegítést... mindent. El lettem volna veszve, ha nem vagy velem - tartok egy kis szünetet, ami igazából csak az étel megrágásával megy el, majd: - Nincs kedved elmenni valamerre?

Vigyorom fülig szalad, amikor közli velem, hogy igenis lenne kedve kirándulni. Amilyen régen már nem voltam kint, szinte egy megváltás lesz, ha már nem a négy falat kell bámulnom. Meg... Abyssel mehetek, újra kettesben lehetek egy kiruccanás keretéig a leányzóval. Ez mindennél jobban felvillanyoz, nem is lehetne jobb rehabilitáció a kimozdulás tekintetében. A természet persze adja magát, elvégre mindkettőnknek fontos szerepet játszott ez a múltjában. Neki a tenger, nekem az erdősség... semmivel sem lehet felcserélni. Viszont a kérdésére összeszaladnak a ráncok a homlokomon, megvakarom a tarkómat.
- Hááááát... még ne sosem próbáltam, az az igazság - kis hatásszünet, majd. - De talán evezni még tudok úgy ahogy, vagy vizibiciklit hajtani.
Na igen, talán az utóbbi a legkönnyebb a lehetséges változatok közül. Ha meg evezni kell, hát istenkém, annyira nem lehet nehéz... vagy igen, de akkor biztos lesz ott valaki, aki elmagyarázza, merre hány méter meg hogyan kell mit merre, mihez nyúlni meg kihez... khm... szóval igen, nekem határozottan tetszett az ötlet, láthatta is rajtam, hogy már csak idő kérdése és kint is leszünk. Viszont ezt követően elmélázik, én pedig hagyom is neki, mosolyogva hallgatom. Ismerős, csak más közegben. Azok, akik világéletükben a betonplaccban töltötték az életüket, sosem fogják megtudni, milyen az élet odakint... hogy milyen... csodálatos... a maga kegyetlenségével együtt, de persze ezt nem lehet elválasztható... együtt adják ki azt a kerek egészet, amilyennek a természetnek lennie kell. Hagyom Abysst mélázni - olyan aranyos így -, majd egy kis idő múlva egy visszarántásnak szánt, de mégis kapcsolódó, tudományos kérdés hangzik el a részemről.
- Szerettél odakint lenni, igaz?

- Hé, most mi van? - védekezek mosolyogva. - Ahhoz csak lábmunka kell.
Hát most na, ezért tényleg nem kell nevetni hé, te pimasz leányzó. Sőt, amennyire szeret úszni, még a lábmunkával se lenne gondja talán. Na de most meg megnevettet a megjegyzésével. Na elég érdekes kép lehetne így a meséből kilépve Abyss azzal a két kis állatkával. Mondjuk ahogy ezt így kimondja, ad egy lehetőséget a visszapimaszkodásra.
- Hát a vörös hajad meg a magasságod meglenne a szerephez - vigyorgok, utalva arra, hogy alacsonyabb nálam.
A morfondírozására csak bólintok, jelezve, hogy oké, igaza van, elvégre a kölcsönzősök munkaköréhez ez is hozzájárulhat. De aztán elkezdődik a szedelőzködés. A saját tányéromat kézbe veszem és vele együtt megyek. Ha már felhozta, legalább lefele ne kelljen zsonglörködnie ennyi cuccal. Ah, de fura kimozdulni ennyi idő után a szobából... oké, voltam kint, de nem sokat, kicsit olyan voltam, mint ha fogoly lennék a szobámban. Utunk első része a konyhába vezetett. Míg Abyss intézte a mosatlant, addig én egy ötlettől vezérelve felvettem az asztalon levő gazdátlan újságot és fellapoztam az apróhirdetés rovatot... na vajon mit találtam.
- Nézd csak - mutatom oda neki a lapot, miután elfordul a mosogatótól.
Az egyik blokkban pont egy tengerparti kölcsönző hirdeti magát, megvan a telefon és internet elérhetősége is. Az ár nincs ott, de majd a honlap megmondja... szóval akkor irány a szob... a helyi gép, mert a lány oda megy és el is paterol egy mutánstársat mellőle. Szegény, eléggé füstölgő arccal megy el.
- Amúgy a laptopom is behozza a netet - jegyzem meg, de aztán csak a széke háttámláján megtámaszkodva állok, lerakom mellé az asztalra a hirdetést tartalmazó lapot és várok.
Meg jót vigyorgok, amikor feltűnik, hogy elég lassan gépelget. Hát igen, szegény eléggé elszokhatott az ilyesmitől míg odakint volt...

Sóhajtok egyet, de aztán ráhagyom a lányra a döntést. Nővel nem vitatkozunk... főleg ezzel az eggyel nem. A végén még megharagszik és... na várjuk, mióta vagyok én ilyen előzékeny. Világéletemben nem voltam valami előzékeny másokkal, sőőőt... hát egy bizonyos b betűs szóval tudnám én körbeírni magamat. Még úgy is, hogy eladóként dolgozom, a hülyéknek azért így is képes vagyok megmondani a magamét... most pedig... itt valami nagyon nem volt rendben, ha Abyss a közelemben van... bár... végül is, lehet, így van ez rendben. Uh... na amikor szúrósan hátranéz inkább elnézek másfele, olyan tipikus ártatlan fejet vágva, hogy ááá, nem én nem néztem rá vigyorogva, látva a teljesítményét. Aztán visszafordul és lassan bepötyög mindent, amit kell. Kijönnek a találatok, Abyss meg eléggé megilletődök. Mosolygok ezen... hát igen, ebben a pár évben elég sokat fejlődtek a kereső programok.
- Bízd rám - ajánlom fel, ahogy finoman megfogom a kezét és lehelyezem az asztalra, majd elnyúlva mellette gépelni kezdek.
Míg írok, megcsapja az én orromat is egy illat, ahogy a fejem ott van Abyss válla felett. Éreztem már hasonlót, amikor annak idején kint voltam az erdőben és közel jutottam a tengerparthoz. Igen, ez határozottan tenger illat... méghozzá színtiszta, amely a lányból árad. A jelek szerint a bőre beszívta az elmúlt években ezt a bizonyos ,,aromát". Mosolyogtam egyet. Egyáltalán nem zavart... szerettem ezt az illatot... valahogy nyugtatóan hatott rá. Mivel a gépelésre koncentráltam, nem vettem észre, hogy Abyss arca felvette a haja színét... pedig a nem mindennapi attrakció biztos kaján vigyort csal az arcomra. Leütöttem az entert, majd bejön a kölcsönző... én pedig pupillázom rendesen.
- Mondasz valamit - jegyzem meg. - Ezeken már legalább egy esküvőt is tartani lehetne - morgom. - De nincs az az Isten, hogy pont New Yorkban ne lehessen egy redvás csónakot kölcsönözni, mely a köznépnek is elérhető.
Behozom az egyéb kategóriát és görgetni kezdem lefelé, hátha kiszúrunk valamit Abyssel... ám ha nincs, akkor jöhet megint a kereső.