Dianne - Adelina Demers

ADATOK

NÉV: Dianne - Adelina Demers
Faj: Mutáns
Kor: 22
Születési hely: Spanyolország – San Sebastián

Jellem: Legelőször is talán azzal kezdeném – csak, hogy később ne legyen fura, ha ellentmondás vélhető fel -, hogy eléggé összetett személyiség. Alapjaiba véve, egy kedves és barátkozó leányzó. Sokat mosolyog és nehéz elvenni a kedvét bármitől is. Eléggé kíváncsi, így sok meggondolatlan cselekedetre is rá lehet venni. De önszántából is szívesen mászik bele ilyen helyzetekbe, ha a vére hajtja, de hát párosan szép az élet. Egyedül azért még is csak unalmas lenne még a menekülés is. Ilyenkor viszont sosem hagyja hátra a másik fele(ke)t. Mindig ugratja valamivel a beszélgető partnerét. A kitérés, a szarkazmus, az irónia, a (jobb esetben csak) kétértelműség és az ugratás a lételeme. Azonban nem mindig lehet megmondani, hogy mikor beszél komolyan, vagy mikor szórakozik csak a másikkal. (A szája gyakran bajba keveri, hisz a tiszteletet, bizalmat ki kell érdemelni. Nem osztogatják csak úgy.) Mégis olykor naivitás jeleit produkálja és roppant őszinte, a maga nyers modorában. Nehéz kihozni a sodrából, de ha elborul a fejecskéje, akkor egy pillanatig sem gondolkozik, hogy alkalmazza-e az önvédelmi leckéket és a fegyverhasználatot, amit már évek óta tanul. Bár az utóbbit csak a legszélsőségesebb esetben. Ilyenkor vad, agresszív és kegyetlen.
Személyazonosság: Zárkózott.

KÜLSŐ: 170 centi magas, vékony, de mégis formás testalkatú nő. Természetes barna, egyenes szálú haja a háta közepéig ér melyet. Általában összefogva/kontyban hordja, mert akadályozza, de ez mit sem változtat azon, hogy kiengedve jobban szereti. Nagy, barnás zöld szemei kifejezőek, és ha más nem is, azok mindig elárulják az érzelmeit. Persze csak annak, aki tud ezekből olvasni. A hétköznapokban nem visel sminket, maximálisan szájfényt vagy ajakbalzsamot de a szemeit szereti egy kis feketével kiemelni. Ruházata, ha kell, akkor elegáns és a saját nézeteihez mérten alkalomhoz illő, azonban jobban szereti a könnyed, sportosabb, pászos és ruganyos ruhákat, amik nem korlátozzák a mozgásában. Járása könnyed és légies, még is határozott. Összességében egy vonzó, érzéki látvány. Ám a külső ne tévesszen meg senkit... Valahol – és ez az aktuális öltözetétől függ - , mindig van elrejtve nála minimum egy penge.

KÜLÖNLEGES ISMERTETŐJEL:Egy hírtelen felindulásból elkövetett és elvesztett fogadás eredménye és tanulsága: Ne fogadj dacból, pláne, ha tudod, hogy elveszted.

KÉPESSÉG: Alakváltó; Képes magára ölteni bárkinek a külsejét pár perc alatt. Érintés útján könnyebb dolga van és ez az idő pillanatokra redukálódik. Azonban az idő a távolsággal arányosan nő. Példa: Egy százméteres távolságban lévő ember külsejét 10 perc alatt képes magára ölteni. A felvett alanynak azonban mindvégig szem előtt kell lennie, az első alkalommal mindenképp. Ha máskor is fel kívánja venni ugyan azt a testet, akkor már elég emlékeznie rá, hisz a teste már abból tudja reprodukálni, mert emlékszik rá.

Hátrányok:
1. Nem képes felvenni az alany jellemét, stílusát és az emlékeit. (Ezt általában megfigyeléssel pótolja, de a hirtelen felindulásból, szükség helyzetben elkövetett alakváltásnál ez ügye kiesik.)
2. Könnyebben vesz fel olyan testet, ami hasonló termetre, mint Ő. Ilyen esetekben nincs mellékhatás és akár 24 órát is képes a testben tölteni, tekintve, hogy csak a külső jegyeket veszi át és nem a testfelépítését. 24 óránál többet nem töltött még ugyan abban a testben, így nem tudni, hogy ezt meddig képes fent tartani pontosan. De ha mondjuk az alany teljesen más felépítésű, mint Ő akkor minél tovább tartja fent az állapotot annál nagyobbak a következmények és csökken az idő, amit megbír tartani. Például: Egy 2 méter magas, izmos testalkatú férfit is képes reprodukálni, de csak maximálisan 5 óráig képes megtartani. Ha eléri a maximális időtartamot, akkor kimerültséggel, izomfájdalommal és fejgörcsökkel néz szembe és ott ahol van megszünik.
3. Bármilyen alakot vesz fel, egyetlen dolog mindig árulkodó. A bokáján lévő tetoválás mindig megmarad, még akkor is, ha az alanynak nincs. (Ez is azért marad meg, mert ezt már a képesség kialakulása után szerezte, amitől egyszerűen nem tud megválni a teste.)
Fejlődés: Innen már csak az idejét tudja nyújtani, amihez oktató kell, mert nem tudja, hogy miért is fáj a feje. Illetve, megpróbálni elérni, hogy egy képről is tudjon másolni. (Már próbálkozott vele, de csak nagyon felületes és kicsit sem élethűre sikeredet.)

Másodlagos képesség: Mentális; Az elsődleges képességéhez kapcsolódik. Képes lesz jellemet, stílust és emlékeket is másolni.
Figyelem: A karakter erről nem tud! Jelenleg használni sem tudja, mert még nem is létezik. Erről minden további fejlődés, előnyök és hátrányok majd menetközben derülnek ki, amik utólagosan pótolva is lesznek a leírásban.

~°~

ELŐTÖRTÉNET:
Az Önismeret az, amivel bár tisztában vagyok, de mindig is sokat kellett mellé magyarázni, hogy mi miért történt és mi volt a következménye. Szeretek beszélni, nem arról van szó csak épp néha felesleges, pláne, ha olyan fülekre talál, aki még csak nem is értheti. De azért megpróbálkozom vele, hátha ezúttal kissé több sikert érek el. Szóval kezdjük talán a legelején.
Oké, a szaporodás folyamatát –remélhetőleg- mindenki ismeri, és az sem újdonság, hogy ebből lesz a gyerek. Na egy ilyen folyamat után lettem Én is, s 9 havi kínt okozva anyukámnak megszülettem. Ettem, aludtam, éjszaka kivertem az ágyból még a szomszéd utca lakóit is a hisztimmel. Hát na, has fájós voltam. S nálam is minden a legnagyobb rendben zajlott, mint minden gyereknél, szóval azt hiszem ugorhatok. Ha csak nem érdekel, hogy mikor tanultam meg járni, mi volt az első szavam és a többi…
Az ovis éveim sem voltak izgalmasak. Bár sokan húzgálták a hajam én meg folyton árulkodtam. De bezzeg az, akit nem árultam volna be soha, még akkor sem, ha fellök, még csak a közelembe sem jött. Még csak nem is köszönt… pedig a nyuszi fogaimmal olyan lelkesen integettem neki minden reggel és délután. Még az ágyam is mellette volt a déli alvásnál, de sosem babázott velem pedig nagyon szerettem volna. Már itt megfogalmazódott bennem, hogy a fiúk gonoszak és a kocsik érdeklik csak. Ó, és középsőcsoportos voltam mikor apu beíratott balettre. Mondanom sem kell, hogy nem volt a szívszerelmem és inkább kocsikáztam volna. De hát, nem kérdezte, hogy szeretném-e.
Az általános iskola kezdetét vette és a kezdők lelkesedését pár éven belül az értékelések le is törték. Sok volt a fekete ponton, mert sokat suttogtam a padtársammal. Pedig nem is tehettem arról, hogy gyorsan kész voltam a feladattal. Az unalom meg fecsegésre késztet, a fecsegés meg még több beszédre. Kiharcoltam magamnak, hogy apuék a sarkon tegyenek ki, mert egy idő után ciki volt, hogy a kapuig kísérjenek és még puszit is adnak. Szerintem teljesen érthető és természetes dolog, hogy eltalálok az 300 méteren egyedül is, pláne, hogy az út egyenes volt. De ez a boldogság nem tartott sokáig mert elköltöztünk San Sebastiánból. Egy éjjel apú felvert, majdnem szó szerint, azzal a felkiáltással, hogy „Adelina, mennünk kell”. Utáltam ezt a nevet és mai napig sem sikerült megszeretnem. Hogy anyám hova lett vagy miért kellett az éjszaka közepén kocsiba ülnöm és csak pár dolgot magammal cipelnem, nem tudom. Sosem magyarázta meg, ahogy azt sem, hogy anyu mért nem jött velünk. Na ez a hely bolt Dallas. De nehogy azt higgyétek, hogy vadregényes tájak, óriási mezőkön ugrándozó tehenek meg ilyenek között rohangáltam. Nem, a mi új életterünk egy poros kis környék volt, ahova még az sem merészkedne be, akinek épp ott van dolga. Így utólag van egy olyan érzésem, hogy bujkáltunk, de akkor csak az érdekelt, hogy új és nem szerettem.
Biztos mindenki életében volt már olyan, hogy valamelyik tanárjára a kelleténél jobban figyelt. Na nálam ez a történelem és irodalom tanárommal volt így. Mondanom sem kell, hogy onnantól kezdve osztály első voltam. Fiatal volt, szerintem még a diplomáján meg sem száradt a tinta, mikor bedobták a mélyvízbe. Magas volt és ez által mindenki felnézett rá. Kék tekintete jeges volt, vállig érő, sötét haja mindig hátra volt fogva. Azt hiszem ez meghatározta az ízlésemet. De azért a kiabálást én hanyagolnám. Már akkor sem volt jó érzés, mikor a fülem - farkam behúzva kullogtam vissza a helyemre, hisz sosem volt elég jó neki semmi. A megfelelni vágyás miatt, azonban kiszorult ebből az időszakból a szórakozás, fiúzás és a lázadás is. Szerintem apu szörnyen hálás volt érte. Hisz nem volt más számomra, csak; a tanulás/könyvtár és persze, hogy képes legyek valamit főzni. Már untam a pizzát és az ilyen gyors kajákat. Apunál meg a pirítós is úgy nézett ki, mint egy legalább 10 éve nem takarított kémény. Az íze is hasonló lehetett, bár azért sosem próbáltam meg kéményt nyalogatni. Szóval ez csak egy erős tipp. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltam elkényeztetve, mint egy szem gyerek ez azért el is várható, de lássuk be, a környék és az iskola pont nem hercegnő nevelde, de a mostani énemhez mérten, bátran mondhatom, hogy Én voltam a legszendébb és legártatlanabb gyerek, még akkor is ha havi rendszerességgel az igazgatóiban kötöttem ki.
Közép suliba – a legnagyobb sajnálatomra – de már nem tartott velünk a tanár bácsi, így az élet belefért. 4 egészes átlag alá sosem romlottam, hisz a puskaírás hasznos dolog. Mire megírja az ember, már megtanulja egy hármasra az anyagot. Ha még meg is tanulja használni, akkor egy négyes már egész jó eredmény. A fiúk, a péntek esti bulik már sokkal vonzóbbak voltak a számomra, mint a könyvtár. Nos, apu ennek már nem örült annyira és az apa-lánya viták egyre sűrűbben előfordultak. Pláne mikor egyre rosszabb fazonokat mutattam be mint a barátom. Apu mindig a távlatokba gondolt, azt már meg sem értette, hogy akadhat olyan pasi aki nem akar az ágyba cipelni. Oké, ezt Én sem értettem, de lássuk be, nem én vagyok a Miss Univerzum és amúgy sem jöttek be a kilyukasztott minden négyzetcentiméteren piercinget viselő srácok. Viszont jó volt velük lógni. Jó sok balhéval járt, amiben azért nekem is nagy szerepem volt. Hisz bár nem akartam Én semmi komolyat, hisz fiatal voltam én az ilyenekhez, a számat nem tudtam befogni. Ekkor kezdtek el a srácaim egy kis önvédelemre oktatni, tekintve, hogy nem voltak mindig mellettem hátvédnek és nem is mindig volt alkalmam épp telefonálni, hogy oda érjenek időben. A kések iránti vonzalmam elég korán megmutatkozott, hisz mindig csillogó szemekkel akadt meg a tekintetem egy-egy érdekesebb darabon. Így nem volt csoda, hogy egy idő után addig-addig koslattam az egyik srác után még meg nem tanította használni. Persze az én kis kezeimben az, amit Ő használt szinte óriás méretű volt és nem is megfelelő, de ez nem tartott vissza. Ahogy később az sem, hogy miután úgy vélte, hogy elég ügyes vagyok ahhoz, hogy ne szúrjam le saját magam még véletlen se megkértem, hogy csináltasson nekem sajátot. Apu számlája nem örült neki, még mázli, hogy a bank automaták nem sírnak és nem is pofáznak annyit, mint amilyen fejmosást utólag kaptam aputól mikor megtudta. Az érettségi előtt pár héttel, azonban még ha nem is fordult fel az életem az alapjaiban, de nagyon megváltozott. Nem tudtam, hogy miért, hogyan… de más bőrében ébredtem. Arról nem is beszélve, hogy más ágyában egy olyan srác mellett, akire akkor sem néznék rá, hogy ha Ő lenne az egyetlen. Nem, nem volt csúnya vagy ilyenek. Csak… tipikusan az a romatikus fajta. S mint kiderült már három éve a barátom és tegnap volt az eljegyzésünk és ránézésre is 6 évvel idősebb tőlem. Mikor berohantam a fürdőbe, hogy megmossam az arcom, hát sokkot kaptam. Szőke haj, bájos pofi, akkora mellek, mint két ház. Semmi nem volt abból, ami Én voltam. Illetve de, a tetoválásom a lábamon megmaradt. A poén az volt, hogy azt sem tudtam mi történt előző éjszaka tekintve, hogy úgy be voltam rúgva, mint a csacsi már akkor mikor megérkeztünk a szórakozó helyre. Nos… utána már nem is akartam tudni, hogy mi történt. Lehordtam a másikat a sárgaföldig, felbontottam az előző éjszaka kötött eljegyzést és haza rohantam. Ahol apu mázlimra aludt és nem vette észre. Szerintem a szőke nő, mai napig utálhat az miatt, amit az Ő testében tettem. De mentségemre legyen mondva, hogy akkor még gőzöm sem volt róla, hogy mi történt és be voltam pánikolva.
Eleinte az egész fura volt és rövid ideig tartott. Volt, hogy önként jött elő, menet közben az utcán, vagy csak rezonált a valódi alakom és felvenni „kívánt”. Ez leggyakrabban akkor jött elő, mikor valakihez hozzá értem. Aztán már távolból is sikerült és egyre pontosabban és tudatosan. Persze ez nem csak ilyen légből kapott, megszállt a szentlélek és máris sikerült megtanulnom. Neeem… közel sem. De minek vannak az embernek barátai, ha nem bízhatna meg bennük? Bizony, mikor rájöttem, hogy mire is vagyok képes, attól függetlenül, hogy nem tudtam, hogy ez mit is jelent a barátaim voltak az elsők, akikkel ezt megosztottam. Nos… ők lettek a gyakorlati alanyaim is, no meg egy jó pár adag Vicodin mellé, ami mulasztotta a fájdalmam. Mint a testi és mind a fejfájásom, amivel járt. Szörnyű dolog a gyógyszerfüggőség nekem elhihetitek. De mire meg tanultam kezelni és egyre kevesebb fájdalommal járt, már nem tudtam vele mit csinálni. Igen, meglehet kövezni, hogy gyenge vagyok, de lássuk be… ha az ember lánya azt sem tudja, hogy mi lett belőle és hol keressen egy kis segítséget, ami megkönnyíthetné a dolgát, gyakran előfordul, hogy a már jól megszokott módon csillapítsa a hátrányokat. A gond ott volt, hogy az algopirin annyit sem ért, mint egy kiadós alvás.
Érettségi után nem tudtam, hogy mihez kezdjek magammal, még ha jól el is szórakoztam a képességemmel. Apu meg már nem is igazán tartotta számon, hogy élek-e még vagy halok. Hozzáférést engedett a számláihoz korlátlanul és él a maga kis világában. Én pedig útra kélve Bronxba utaztam, hátrahagyva magam mögött mindent, még ha a gyakran haza is telefonálok és olykor meg is látogatnak a haverjaim. Letettem egy gyorstalpalós felszolgálói végzettséget és mivel sosem volt a kenyerem az otthonvaló unatkozás, vagy az egész napos plázában rohangálások így dolgozni kezdtem egy kocsmában, mint pultos. Ami egy idő után kinőtte azt is, hogy Én lettem a mindenes, kivéve a takarítást. Azt inkább meghagytam másnak, nekem meg maradtak a megrendelések, a számlák, leltározások és sok finomság, ami kitölti az időm. Szeretem csinálni és ott még jól is jön, hogy nem ijedek meg mindenkitől, aki csak csúnyán néz rám. Talán a személyes őrületem jele az, hogy még attól sem, akitől kéne. Na ezért nincs saját kocsmám vagy fogadóm… semmi szükség rá, hogy az első bosszúszomjas ember aki rossz helyen próbálkozott és előhívta belőlem azt az énem, amit sosem szerettem felgyújtsa. Felesleges… így meg fájjon ez miatt a főnökömnek a feje.
De egy idő után még így sem töltötte ki minden időm, tekintve, hogy nem dolgozhatok 24 órában és az elvókámmal is vannak némi problémák. A kocsma előnye, hogy az ember fülébe sok minden belejut. Így volt ez a Xavier intézettel is. Az érdeklődésem fel kelltette, amit azért nem volt nehéz, tekintve, hogy olyan emberek voltak ott mint Én is. Elég sűrűn portyáztam a környéken és a buksimba vettem, hogy meglesem már milyen is az élet ott. Nos… nem engedtek be a portán a vezetőség meg… talán semmit nem ér, csak vannak, hogy legyenek. Tekintve, hogy a „Hagyja meg kisasszony a nevét és a telefonszámát. Azt délután kézbesítem az illetékesnek és biztos vagyok benne, hogy meg fogják keresni Önt.” szövegből nem lett semmi. Vagy csak én vagyok türelmetlen? Nos… lehet, két hét nekem már a türelmem végét járta, amire rátett egy lapáttal az is, hogy a kíváncsiságom sem csillapodott. Ebben az időben kiszúrtam magamnak két leányzót, akik alkatra majdnem ugyan olyanok voltak, mint Én. Feljegyeztem a menetidejüket, elfoglaltságaikat és még szóba is elegyedtem velük, hogy a stílusuk is megfelelő legyen. Nos… ez a két leányzó lesz az, akiknek a testében szemrevételezem Xavier intézmény dolgait. Szóval igen… mától ott lakom, bár azért annyira buta nem vagyok, hogy eladjam a lakásom. Azért nem árt, ha van valami, ami ott van, ha rosszul sülne el.
Nos, azt hiszem röviden ennyi is az, ami miatt idekerültem és most megyek is tovább. De a munkám megmarad, szóval nem kell félni, hogy esetleg eltűnök az életetekből, ilyen könnyen nem szabadultok meg Tőlem. De most már ideje zárni, hogy még ma odaérjek és ne csak jövőre. Na gyere nagyfiú… Csak két hét az egész amíg nem leszek. Ennyire ne viseljen meg a dolog. * S amint kikísértem a kómásig részeg hallgatóságomat az ajtó előtt lévő padra, rögtön zártam a kocsmát és már a kocsiba pattanva indultam is. Hisz minden kész volt… *

~°~

FOGLALKOZÁSA: Felszolgáló, ügyeletes bajkeverő és jó kedv hozó.

SZAKÉRTELMEI: Alap önvédelem és tőr/dobótőr használat; Spanyol nyelv.

ESZKÖZÖK, FELSZERELÉSEK: A női táska rejtelmei, autó. Ezen felül pedig három darab hosszabb pengéjű tőr – szíjjal, tokkal, vonóval együtt - mely egyedi készíttetésű, hogy alkalmas legyen dobótőrként. Az egyik az visszacsúsztatható pengéjű, az egyik oldala recés, míg a másik sima felületű. A „tok” amibe visszacsúszik, kövekkel van kirakva, mely úgy néz ki, mintha csak egy hosszúkás doboz lenne, hogy ne legyen szembetűnő annak, aki nem ismeri a nyitját. (Beszerzése módja, oka, kis macska az ET-ben.)

~°~

MINTAJÁTÉK: Nincs, nem volt és nem is lesz.

Előtörténet elfogadva mintajátékként is, csak azért is
Jó szórakozást az oldalon