James Stark

ADATOK

NÉV: James Stark
faj: mutáns
kor: 37
születési hely: New York

jellem: Munkájánál fogva kíváncsi természet. Lévén, mutáns, nem zavarja, ha velük kell kapcsolatot teremtenie, de ugyanígy nem zavarja az sem, ha emberekkel kénytelen beszélni, dolgozni. Amúgy sem tud különbséget tenni, míg az illető nem kezd hidakkal dobálózni... Máskülönben kissé szórakozott, okos, és szelíd jellem, ugyanakkor nehezen tűri az ostobákat, igényteleneket, azokat, akik csak magukkal törődnek: rajtuk gyakran köszörüli éles nyelvét mind az újságok hasábjain, mind a való életben.
személyazonosság: Mutációja gyenge, és szinte észrevehetetlen, de nem titkolja. Nem is terjeszti: alig-alig foglalkozik vele. Politikailag nem köteleződik el egyik ismert, nagy irányzat felé sem.

KÜLSŐ: Magas férfiember, edzéstől, sporttól erős testtel. Szemei kéket, haja, szakálla barnás színezetű. Szemsarkaiba nevetőráncokat rajzolt az idő. Halántékán itt-ott ősz hajszálak csillannak.

KÜLÖNLEGES ISMERTETŐJEL: Egy sok éves, rosszul összeforrt csonttörés miatt sántít, ha túlerőlteti magát. Mivel rendszeresen edz, a bal lábának gyengesége csak ritkán, extrém megerőltetésnél tűnik ki, a hétköznapokban, egyszerű futóedzések során nem. Ez persze nem jelenti, hogy ennek fájdalmát sem érzi.

KÉPESSÉG:
Hatodik érzék, avagy veszélyérzet. Nem igazán jövőbe látás ez, hiszen hősünknek nincsenek látomásai, nem tudja, honnan fog érkezni a veszély. Csupán annyit érzékel, hogy őt vagy valakit a közvetlen közelében veszély fenyeget. Ilyenkor szervezetében megindul az adrenalin termelése, minek hála gyorsan tud cselekedni, megelőzve az esetleges tragédiát. Ettől némileg fizikai ereje is megnő, de nem a képesség, csak az adrenalin által. Azt nem tudja, a veszély kire irányul, de erre nincs is szükség a képesség által: egyszerűen kinyitja a szemét, és körülnéz.

~°~

ELŐTÖRTÉNET:
Születtem régen, valahol. Jó, nem régen, csak harminchét éve. És nem is valahol, nem is akárhol: New York-ban. Meseszerű gyermekkorom... Lehetett volna. Szüleim gazdagok voltak, nem kissé. Autók, inasok, golfklub tagságok, fogadások: a szokásos dolgok, ha a felső tízezerről van szó.
Sablonos a történet: mások véleménye, jótékonyság, a barátok, ismerősök pletykái fontosak voltak a szülőknek, két gyermekük élete kevésbé. Nővéremmel többnyire magunkkal maradtunk a városszéli, nagy házban, érdektelen dadusokra bízva. Egymást neveltük emberré, más nem akadt a feladatra. Apánk nem ért, bankot vezetett, anyánk meg igyekezett minél több fiatal férfit a barátjának tudni. Ilyetén foglalatossága túlzottan sok idejét vette el: ránk
már nem jutott. Rólunk annyit tudtak: a bizonyítványunk jeles, tanáraink jó véleménnyel vannak rólunk, egyikünk orvos, másikunk ügyvéd lesz, hogy melyikünk melyik, annak eldöntését kegyesen ránk bízták. Én szívesebben lettem volna tűzoltó, esetleg űrhajós, netán régészprofesszor, nővérem pedig, idősebb, komolyabb lévén, a tanári pálya után érdeklődött.
Így telt-múlt az életünk. Máshogy alakult volna, ha Victoria nem tűnik el. Márpedig eltűnt, amikor ő tizenhét éves volt, én pedig tizennégy. Kereste mindenki, aki pénzért kapható volt, mégsem akadtunk a nyomára. Tanácsoltam apámnak, hogy kérje mutánsok segítségét, hisz egy látnok, telepata esetleg a nyomára bukkanhatna, de ő elutasított: az ilyesmit nem nézték jó szemmel a golfklubban, bankban. Saját színváltó szemét, röntgentekintetét is gondosan titkolta, kontaktlencsékkel.
Elhatároztam, hogy rendőr leszek, és én magam találom meg őt. Apám, anyám hallani sem akart róla: egy gyermek mínuszban voltak, egyszerre kellett volna orvosi és ügyvédi pályára indulnom. Victoria keresését fél év után berekesztették: apám kerülni akarta annak látszatát, hogy nővérem megszökhetett, esetleg éppen a szülői kudarc okán. Inkább halottnak nyilváníttatta, földbe helyezett egy üres koporsót. Az ő világában egy halott gyerek kevésbé kínos, mint egy eltűnt.
Ettől kezdve nem beszéltem szüleimmel, nem tekintvén őket emberi lénynek. A gimnázium végeztével bejelentettem, hogy rendőri egyenruhára cserélem az Armanit: persze kitagadtak, nem mintha érdekelt volna. Pénzem nem volt, barátaim igen, s hála az elit sulinak, nem is szegények: kezdetben velük éltem. Még az egyetem előtti nyáron aztán elgázoltak, lában ezerfelé tört: mire felgyógyultam, a szemeszter elkezdődött, engem pedig orvosilag alkalmatlannak nyilvánítottak. Egy év kihagyás után végül riporternek álltam.
Apámmal, anyámmal nincs kapcsolatom, pénzem, lakásom, autóm, életem a sajátom. Victoriát kutatom, bár tudom, immár hiába: ennyi év alatt, ha életben volna, már felvette volna velem a kapcsolatot.

~°~

FOGLALKOZÁSA:Újságíró, vagy, hogy pontosak legyünk, oknyomozó riporter.

SZAKÉRTELMEI: Tizenöt éves kora óta rendszeresen jár önvédelmi órákra, így igen ügyesnek nevezhető a kick-box műfajban. Mondjuk úgy, hogy egy kocsmai verekedésben nincs igazán mitől félnie (feltéve, hogy az ellenfelei nincsenek ötnél-hatnál többen, fegyvertelenek, nem mutánsok. Az sem árt, ha kicsit spiccesek.) . Számítógéppel sem kezdő: ha kell, feltör ezt-azt. Na nem a NASA-t vagy a CIA-t, de azért nem elveszett gyerek.

ESZKÖZÖK, FELSZERELÉSEK: Okostelefon, természetesen. Nem olcsó árkategória: kamerája, teljesítménye nem épp semmiség. Tolvajkulcsok: nem mindig jár egyenes úton, mikor az újabb cikkéhez gyűjt anyagot. Önvédelemből érdekes kis alkalmatosságot hord magánál: olyan pisztolyt, mely paprika töltetet robbant a kiszemelt arcába. Ez jó ötször olyan erős, mint egy átlag paprikaspray: tünetei sírás-rívás, szemkikaparási kísérlet, meglehetős harcképtelenség. Már persze, ha jól célba talál. A pisztoly három töltetet tartalmaz. Persze újratölthető, de James nem hord magánál póttárat.

~°~

MINTAJÁTÉK:
Meleg júniusi nap volt. Kocogtam, miként szoktam minden nap. Egyszer csak zúgás támadt a fülemben, a színek vörösessé változtak szemeim előtt, szívverésem másodpercek alatt a duplájára gyorsult. Körülnéztem, de semmit sem láttam. Lassan kocogva elindultam visszafelé, kerülgetve az embereket. Másodpercek múltán bömbölő autó robbant az utcába, kontrollálatlanul. A zebra felé tartott, ahol fiatal nő kelt át éppen. Láttam, mi fog történni, nem is volt nehéz: ugrottam. Elsodortam őt a kocsi útjából, ami az egyik lábamat telibe kapta. Életemben akkor egyszer ájultam el, s kórházban ébredtem, sikoltó fájdalommal a lábamban, hálás lánnyal az ágyam mellett.