Dr. Gregory S. Severald lakosztálya

Az ajtótól balra a szoba felénél a falnál egy Francia ágy található, vele szemben egy üveges vitrin. Tele üvegpoharakkal.
A szobában egy nagy ablak található. Egy másik ajtó a fürdőbe vezet, kád és wc. A mosdó fölötti polcon találhatóak a pipere szerek.
Az egyik sarokban íróasztal néhány sértetlen, esetenként bontatlan tankönyv és soha ki nem nyílt füzetek sorakoznak egy kupacban. Elszórtan megtalálható még egy kisebb könyvespolc, éjjeliszekrény, egy asztal és egy nagy szekrény tele öltönyökkel.

Így festett annak idején mikor beköltözött, azóta a be és elrendezés kissé megváltozott... Nagyobb ágy, kevesebb öltöny, alkohol, több "kacat" mindenfelé a pluszba fleszerelt polcokon. Könyvek tömkelege. Rend és tisztaság.

Nem sokkal elalvás után a hideg éjszakában Gregorit elfogta a vacogás. A takaró hiánya már cska így hat rá. Nem csinált belőle ügyet, a padlóba markolt és magára húzott egy másikat. Ezt követően ismét eltűnt a takarója és a padlón találta magát. Amiből szépen lassan egy ágy emelkedett fel, beleolvadva a rendes francia ágyba, megszélesítve azt és egy újabb takarót tudott magáénak. Aminek újboli eltűnése ismételt koppanás követett. Nagyjából kétóránként növelte 1,5 méterrel az ágyat, míg nem elért a túlsó falig. Onnan már nem volt hova esnie és a fallal könyebb volt takarózni, mint a padlóért nyúlkálni. Így viszonylag kényelmesen és nyugodtna aludt. Egészen addig míg hajnalban egy csapat kölök át nem gázolt rajta a folyosón. A fal túloldalán a szobában csörgött az ébresztő is. Komótosan össze szedte magát, rögtönzött takaróját és párnáját visszasimította a foylosó padlójába. Nem si igazán volt magánál úgy csoszogott vissza a szobába. Homlokát ráncolva próbálta felidézni, hogy ikor csinált faltól falig ágyat a szobájában és, mikor döntött úgy, hogy inkább átmászik a falon és a folyosón alszik. A falról lekapart egy pohár narancslevet. Ismét az ágyranézett. Nagyot sóhajtott lemondóan, kihúzta a vodkát a pohárból és a falba simította.

Nem tagadom, szép szakma a tanári hivatás, de azt meg kell hagyni, hogy kimondottan fárasztó, pláne akkor, ha nem hétköznapi lurkókkal kell megbirkóznia az embernek, hanem olyanokkal, akiket a mindennapos gyerek- és tinigondok mellett még valamilyen különleges képességgel is megáldott a sors. Azt hiszem elmondhatom, hogy még sohasem örültem ennyire a saját képességemnek, mint most, életmentő tudott lenni egy-egy helyzetben, igaz, azért nekem is hozzá kellett edződnöm a nagy feladathoz, hogy ne gyűrjön maga alá a megannyi gyerek mindenféle érzése… mert az ilyesmi ragadós, nálam meg végképp, szóval jobb vigyázni.
Csodálkozik bárki is, hogy a nap végére többnyire olyan fáradt vagyok, mint akit megrágtak és kiköptek? Valószínűleg így történhetett meg az az apró kis figyelmetlenség is, hogy a szobám felé masírozva, két ásítás között sikerült elnéznem eggyel a szobaszámot, így ahelyett, hogy a saját ágyamban landoltam volna, a kedves szomszédéban kötöttem ki. Kár, hogy már annyira fáradt voltam ma is, hogy csak egy cél lebegett a szemem előtt – hogy végre magamhoz öleljem a kispárnámat – arra meg már végképp nem volt kapacitásom, hogy azt is realizáljam, hogy téves a szobaszám.
Talán épp ezért, kimondottan otthonosan vackoltam be magam a megannyi párna és takaró közé, hogy aztán végre kipihenjem magam – mert holnap is hosszú nap vár rám, ugyebár…
Azt hiszem elmondhatom, hogy rég aludtam már ilyen jót, még akkor is, ha ennyi idő alatt sem sikerült kinőnöm ama jó szokásomat, hogy rengeteget mocorgok alvás közben. Van ez így… nem igaz? Egész kellemes lett volna az ébredés is, pláne, hogy ma még az ébresztőm sem keltett – igaz, így sem magamtól keltem, amikor megneszelem az ajtónyílást, egy nyűgös mocorgással húzom a fejemre a takarómat mint ha nem tanár lennék, hanem még mindig diák, de hát félkómásan nem épp a legjobb az ember realitásérzéke… Mindenesetre hagyjanak békén aludni, kérem szépen, amúgy is, ez az én szobám?
-Anyukád sosem mondta hogy illik kopogni mielőtt benyitsz valahová? –morogtam a takaró alól, legyen bárki is az, aki ilyen korai időpontban rám tört. Remélem, lesz annyi esze, hogy magától húzza el a csíkot, és nem kell nekem „segítenem”, hogy meggondolja magát.

Ratna hangjától észhez tért. Lasán felderengenek a dolgok. Egy váratlan takaró nőből, aztán a takaró kiskanállá változottam végül ez a kiskanál volt az aki módszeresen ellopkodja a takaróját és a folyosóra kényszerítette. Szolid mosollyal nyugtázta alvlótársa morgását. Lábbal belökte a szoba ajtaját.
-De, sokszor mondta. Ahogyan azt is, hogy ne maszák be mások agyába. Meg ha akarják se. Nem tehetek róla, hogy csinosak voltak a barátnői...
Von vállat és lehúzza a narancs levet. Az ágy felé veszi az irányt, ami Ratna felé húzódik össze. A takarók a padlóba simulnak. Greg a falba nyomja a poharat és kihúz egy borotvát. Előtte az egész fal tükörré alakul ami előtt rögvest nekiáll berregtetni a villany borotvát.
-Hosszú napod lesz?
Pillant a takaró kupacra aminek a legmelyebb bugyrába menekült a leányzó.
-Hahó, ébresztő.
Közelebb araszol az agyhoz és ráteszi a lábát. A takarók lefolynak Ratnáról. Az olaj állagú massza teljesen eltűnik a padlóban. Csak a matrac és a csinos lány marad a sarokban.

Érdekel is engem, mit szerencsétlenkedik itt Greg hajnalok hajnalán… akarom mondani, még szép, hogy érdekel! Pláne, ha pont olyan tevékenységet talál magának, amivel nem hagy aludni…
-Az istenek szerelmére, nem kapcsolnád ki azt a vackot? Van aki aludni szeretne! –nyöszörgöm panaszosan, bár van egy olyan érzésem, hogy tök mindegy, mit teszek vagy mondok, úgy sem fogok tudni hatni rá… úgy tűnik élvezi, ha engem bosszanthat.
-Biztos hallottad már a mondást, hogy… ha örökké akarsz élni, házasodj meg. Nem fogsz tovább élni, de egy örökkévalóságnak fog tűnni minden perc. Szóval jah, mondhatjuk, hogy hosszú napom lesz. –nyünnyögtem még mindig a takaróhalom alól, egészen addig, amíg a kellemes, sötétséget végül fel nem váltja a szobába beáramló, ragyogó napfény, nekem pedig beletelik némi időbe mire realizálom, a pihepuha meleg takaróim már sehol sincsenek, mert ez az elmeroggyant eltüntette őket.
-Hát ezt nem hiszem el… -kaptam magam elé takaró híján a lepedőt, vagy ha már az se volt, legalább a párnámat, hogy ne egy szál pizsamában gubbasszak itt az ágy közepén, s csak valahogy ekkortájt esett le az is, hogy nem a saját szobámban vagyok.
-Hogy kerültem ide? Vagy mi a fenét keresel egyáltalán itt? Nem dolgoznod kéne? –kérdeztem számonkérő hangon.

Jót kacag a kis mondókán.
-Odáig még nem jutottam a kámaszutrában. Az apróbetűnél van? Mert még a "hogyan"nál járok.
Vigyrog rá selytelmesen és vissza tesz ia falba a borotvát és a tükör jórészét is eltünteti. Közelebb lép egy kcisit és megnézi közelebről, a tükör görbületét folyamatrosna variálja, a jobb fókusz érdekében. Vigyorogva néz Ratna-ra.
-Te is tudod, hogy fölösleges bújkálni. Jobban ismerem a tested, mint te magad... Vagy a nőgyógyászod vagy...
Inkább elhalgat mielőtt kapna valami nagyot és nehezet a fejéhez, vagy fejébe.
-Este elraboltalak, megközötzelek, majd kifeküdtem a folyosóra miután átraktalak ágyastul a szoba másik végébe.
Vigyorogva leül az ágyra Ratna mellé.
-Talán a vonzerőm, vagy csak a lustaság, a lényeg a lényeg, bejöttél, rám feküdtél. Aztán betakaróztál először velem, majd a takarómmal, aztán a kövivel és sorolhatnám... Ez az én szobám...
Áll fel lassan és nyújtózik egyet.
-A lurkók az előbb trappoltak át rajtam a folyosón reggeli futásként.
Az ablakhoz sétál és kinéz rajta. Magához inti Ratna-t is egy fejbiccentéssel. Ha odaér, ad neki egy pohár hideg narancslevet.