The Tonic Club

//előzmény: állatkert//

Darien:

*A 10 perces séta alatt mesélek neki még néhányat az állatkertbeli kalandjaimról, többek arról is, amikor amikor egy lány beleejtette a mobiltelefonját az oroszlán szájába. Az állatnak szerencsére nem lett baja, és csodával határos módon a telefonnak sem, igaz kicsit viseltes lett a kinézete.*
-Megérkeztünk első állomásunkhoz.
*Karommal a klub irányába mutatok, mely most még viszonylag csendes a kora órának köszönhetően, de szombat révén ez már nem sokáig lesz így.*
-Nevezetességnek nem mondanám, de mindenki ide jár.

Csak elkerekedtek a szemeim az oroszlános történetre, és csak annyi jött ki, hogy ,,Tényleg?".
Teljesen belefeledkeztem a történetek hallgatásába így elég látványosan felkaptam a fejem, amikor azt mondta hogy megérkeztünk. Nem volt miért kételkednem a szavaiban, már arra értve amit a helyről mondott.
Ahogy bementünk azonban megrettentem kicsit a tömegtől, bár még bőven volt hely arra hogy elférjünk. Nem is tudom mit vártam egy szórakozó helytől. De igazából jó volt tudni, hogy nem egyedül vagyok. Egyedül valószínűleg be sem jöttem volna. Viszont valahol a terem közepén járhattunk amikor azt vettem észre, hogy szinte görcsösen kapaszkodok a karjába, és teljes rettegéssel az arcomon figyelem a többieket.
- Bocs - sütöttem le a szemem, és engedtem el a karját végül.

-Hát igen, de ő egyfolytában elhagyta mindenét...egy oroszlánban felejteni valamit nagyon is beleillik a képbe, ha róla van szó.
*Befelé menet felfedezem, hogy valaki belém karol. Apám tanácsa dereng fel a távolból, aki szerint erre egy csuklószorítással, és egy pörgő rúgással kell reagálni. Sok gyermekhez hasonlóan, én sem fogadom meg az őseim tanácsait, bár nekem jó okom van rá.*
-Semmi baj.
*Vigyorgok rá ma már durván ezredszer.*
-Kérsz valamit? Egész jó koktélokat kevernek.
~És érdemes most szerezni valamit, mielőtt elkezdődne a sorban állás szezon.~

- Ó... hát... akkor egy érdekes ember lehetett - jegyeztem meg csöndesen. Hogy nem baj, pedig csak egy újabb szem lesütéssel válaszoltam.
- Öm... mért ne - feleltem még mindig kissé megszeppenve, de aztán eszembe jutott, és még jobban elszégyelltem magam. - Ott hagytam a tárcám... ahol megszálltam. - Csak akkor leszek bajban, ha ez után haza akar kísérni. Mármint a szállodáig. És most fogtam föl, hogy ez egészen úgy hangzott tőlem, mint aki meg akarja hívatni magát, pedig én... nem azért mondtam.
Ajj... Már megint akkora bajban éreztem magam amiből nem fogok tudni kimászni. Egyszer valahol tuti éhen fogok halni. Igen már látom lelki szemeim előtt, úgy fogok meghalni hogy egy isten háta mögötti helyre kerülök, és nem fogok tudni haza jutni. Étlen, szomjan... Váááááá. A hajamat lett volna kedvem tépni, de csak csendben lépegettem tovább, minden egyéb jel nélkül. Legalábbis azt hiszem.

*Szegény lány nagyon elveszettnek tűnik, én pedig csak reménykedhetek benne, hogy ezt nem én okozom valamilyen módon. Miután bele egyezett a koktél dologba, rögtön a pulthoz léptem. Hogy nincs nála a tárcája, azzal egy pillanatig sem foglalkoztam, egyrészt mert eleve meg akartam hívni, másfelől lekötött az ital lista...pontosabban annak hiánya.*
~Anyám, mi a fenét kéne rendelni...késő bevallani, hogy az egyetlen koktél amit ismerek, a csokoládéval kevert forró tej? Várjunk, megvan!~
-A ház ajánlatából kérünk kettőt!
*Vágom ki magam, és leteszek egy tízest az asztalra. Kanadai tízes, úgyhogy az amcsik képzeljék azt, hogy nyolcast tettem le...valahogy...Közben megkapjuk a két poharat, és megnyugvással tapasztalom, hogy leginkább narancslére hasonlít. Ez nem lehet annyira erős ugye?*
-Tessék. És mond, mi járatban vagy felénk?
*Kérdem, miközben helyet próbálok találni magunknak valamelyik asztalnál.*

Ellenkezni akartam, de nem nagyon vált be. Addig is míg választott leszegett fejjel álltam mellette. Megszagoltam a pohárban lévő löttyöt. Igazából bele sem gondoltam, csak úgy talán reflexből. Mondjuk próbáltam nem túl feltűnően csinálni.
Viszont a kérdésére majdnem ledermedtem. Csak majdnem. Szerencsére sikerült nem a tömeg közepén megállnom.
- Hát... őő... nyaralás... - de ez nem csak a hangom és a tétovázásom miatt volt nem túl jó hazugság, hanem ezt már egyszer kérdezte. Zavaromban inkább belekortyoltam a koktélba óvatosan.
Valahogy Queensben annak a nőnek úgy éreztem folyamatosan és folyékonyan hazudok, akkor nagyon szégyelltem magam érte. De most! Akadozott a szavam, és egy épkézláb magyarázat nem jutott az eszembe. És valahogy nem akartam lebukni most. Vagyis soha egyáltalán nem akartam lebukni...
Már a saját gondolataimba kezdtem bele zavarodni. Milyen jó lenne elengedni magam, és nem törődni semmivel inkább...

*Tanya úgy tűnik a világ legrosszabb hazudozója címre hajt, hisz senki sem venné be a nyilvánvaló hazugságot, egyedül én...Közben végre találtam egy asztalt, és miután hellyel kínáltam a társaságomban lévő hölgyet, én is leültem végre.*
-Hát akkor igyunk a...
~Halálosan kíváncsi vagyok, mire szoktak ilyenkor inni. A királynőre? Az rossz vicc lenne egy Amerikainak...~
-Tudod mit, te vagy a vendég, mire igyunk?
~Eszembe jutott, arra, hogy ez tényleg csak narancslé legyen!~

Kissé szégyellősen néztem fel a pohár fölül. Na nem mintha úgy döntöttem volna magamba az italt. Hogy mire? Legszívesebben azt mondtam volna: arra hogy haza jussak.
- Hogy jól érezzük magunkat? - végül is nem lett ez a merész kijelentésem olyan határozott mint szerettem volna, a végére már inkább kérdés volt.
A gondolataim egy szabad pillanatban azonban elkalandoztak. Olyasmiken mint például mit szólna, ha elmondanám az igazat. Vajon hogy viszonyul a mutánsokhoz. Ami persze teljesen fölösleges agymenés volt ismét mivel eszem ágában nem volt elmondani neki. Mondjuk eddig kedvesnek és szimpatikusnak tűnt, de még csak ma találkoztam vele egy idegen országban, vagyis ebben.

Darien:

-Jól hangzik.
*Felelem jókedvűen, és óvatosan belekortyolok az italomba. Elsőre nem is tűnik vészesnek, az utóíze viszont eléggé ...keserű? Nem számít, a lényeg, hogy finom.*
-Min gondolkodsz ennyire?
*Kérdem, miután néhány percig némán ülünk, ő pedig nagyjából olyan arcot vág, mintha ejtőernyővel dobták volna el egy idegen országba, és nem mondták volna el neki miért.*
~Utoljára akkor volta ennyire elveszett, amikor visszaváltoztam emberré, és rádöbbentem, hogy akkor már nem tájékozódom olyan könnyen, mint egy galamb...de végül is a szünet végére haza találtam, szóval annyira nem volt gáz.~

- Az életemen - feleltem. - Tudom, tudom... túl komoly, és lazítanom kéne végre - sóhajtottam. - Végül is itt vagyok, nyaralok, jó társaságom is van. Sajnálom, én már csak ilyen vagyok, kell egy kis idő még feloldódom - eresztettem meg egy szelídebb mosolyt. - de igazából tetszik a hely - tekintettem körbe. - Hangulatos.
Hátra dőltem a széken és lehunytam egy kicsit a szemem a zenét hallgatva. Próbáltam elképzelni, hogy milyen lenne felszabadultnak és gondtalannak lenni, de nem ment igazán. Vagy ha igen akkor valami nagyon rémisztő jött ki belőle.

Darien:

-Az derék dolog.
*Felelem, miután kivégzem a pohár alján lapuló túlélőket. Kezd feléledni a hely, és a zene amit most raktak be, egészen tűrhető, azon kapom magam, hogy a lábfejem követi a ritmust...*
~Enyje...akkor már csináljuk normálisan.~
-Ugyanakkor, szerintem túl sokat gondolkodsz.
*Idegesítő vigyorom természetesen most sem hagyja el orcám. Felállok a székről, majd kezem nyújtom felé, kissé előre dőlve.*
-Szabad egy táncra?

- Igen, azt hiszem ebben teljesen igazad van - sóhajtottam egy nagyot majd kinyitottam a szemeimet. Mint egy varázsszóra meg is szűnt volna minden agytekervény tekercselés odabent nálam, ahogy Darien mosolyát néztem. Lassan már úgy éreztem, hogy maga ez a jelenség önmagában szórakoztató jelleggel bír.
- Öm... Igen - feleltem mégis kissé szégyellősen, bár egyáltalán nem volt ellenemre az ötlet. Sőt talán valahol nekem is ott motoszkált valahol mélyen az ötlet, csak eddig nem vettem észre. Darien kezébe csúsztattam a kezem, és én is felálltam.

*Gyengéden fogom meg Tanya kezét, és vezetem őt a tánctérre...vagy legalábbis oda, ahol a többi ember táncol. Régebb óta vannak itt mint én, szóval csak tudják, mit csinálnak. *
~No, lássuk akkor mire emlékszem...~
*Táncba kezdünk. Ami engem illet, próbálom feleleveníteni azt amit még az órákon tanultunk...a szalagavató táncra. Volt egy modern koreográfia, az pont ide illik.*
-És mi vonzott ebbe a városba? Általában nem vagyunk egy nagy turista csalogató hely.

Ha így haladunk talán egy napra... estére... vagyis pár órára, talán sikerül megszabadulnom minden gondomtól. Bár kissé furcsálltam... olyan volt mintha Darien tanult táncot próbálna, egyik lépést a másik után. Nekem eszembe sem jutott volna az ilyesmi, csak mentem volna a zene után, na meg arra figyeltem volna közbe, hogy a lábát lehetőleg ne tapossam össze.
De szinte még meg is álltam az egészben, ahogy újból rákérdezett, hogy mit keresek itt. Egyáltalán nem volt kedvem válaszolni, és az hogy egyfolytában ugyanazt hajtogatom, valahogy eddig sem vált be.
- Hogy csendes - feleltem végül. - Kellemes kis városka - és ezzel reméltem hogy nem lőttem mellé. Szóval a hely tényleg kicsi, és tényleg város...

Darien:
~Ha jobban belegondolok, lehet tényleg az égből pottyant le. Titokzatos lány az biztos.~
*Megpörgetem tengelye körül, akárcsak a mellettünk lévő 2 másik pasi teszi a partnerével. Kicsit olyan, mintha össze beszéltünk volna, pedig esküszöm csak látásból ismerem őket.*
-Látom kifinomult vallatási technikám csődöt mondott. Mesélj akkor valamit magadról, amiről szeretsz beszélni.
~És egy balra, egy jobb...vagy fordítva? áh...~

Elmosolyodtam és Darienre néztem. Bár nem is tudom honnan jött a mosoly, de utána mégis kicsit elfordítottam a tekintetem tőle.
- Igazából... semmiről... Nem vagyok egy túl bőbeszédű típus sajnálom. - Hiába kérdezett most is, mégis olyan kedvesnek tűnt.
- Nem lehetne, hogy most csak táncoljunk kicsit. - Semmilyen semleges téma nem jutott most eszembe sajnos.
- Olyan jó lenne egy csendes hely ahol semmivel nem kell törődni - szólaltam meg később. Egy olyan világ amiben mindig oda kerülök ahova szeretnék, és annak a sok zajnak sem vagyok kitéve... Lehetetlen álmok. Úgysem lesz soha ilyen. Vagy egy olyan, ahol mindegy hogy hol vagyok nem lesz baj. Szintén csak értelmetlen ábránd, mert lehetetlen.

-Tényleg? Eddig észre sem vettem.
*Jegyzem meg nevetve, majd ismét megpörgetem kicsit. *
-Kitűnő ötlet.
*Felelem, és a kérdésnek eleget téve, táncolunk tovább.*
~Egy hely, ahol semmivel sem kell törődni? Nekem arra ott van az ég...szép kilátás, jó levegő...és a sas védett állat, úgyhogy csak egyszer lőttek rám.~
*Gondolatban megrázom a fejem.*
~De félek ez neki nem segítene.~
-Nos, a semmi közepén vagy, egy idegen országban. Ha valahol, hát itt elengedheted magad.
*Sajnos úgy tűnik én fogadtam meg a saját tanácsom, mert mialatt ezt mondtam, a szemeim egy másodpercre hófehérre váltottak.Tényleg nem tarthatott sokáig, hisz nekem például fel sem tűnt a dolog, és ebben a tömegben remélhetőleg másnak sem. Nyomorult alkohol, mindig fura dolgokat hoz ki az emberből...*

Nagyon jól esett, hogy egy kicsit nem beszéltünk csak táncoltunk.
- Tényleg jó itt lenni - tényleg nyugodtnak tűnt ez a hely. Mért nem tudott a Xavier intézet e mellé a város mellé épülni? Abból amennyit ebből a városból láttam eddig...
- Sokkal szimpatikusabbnak tűnik mint New York - néztem föl rá ha már hozzá beszélek. Viszont a meglepettség kiült az arcomra, igazából talán túl sokáig is. Csak pislogtam rá, mikor már rég eltűnt az az apró kis furcsaság.
Valójában viszont ha ez azt jelenti amire gondolok, és mért ne jelentené azt... valahogy megnyugtatott a tudat. Viszont a tekintetem mégis csak az arcán maradt.

Darien:
-New York sem lehet annyira rossz hely, végül is ott van a szabadság szobor, meg a Central Park, és Te is...
*Valamiért furcsán néz rám. Először nem értem a dolgot, de hirtelen ráeszmélek, hogy bizony néha akadnak rajtam furcsa dolgok, karmok, tollak, ilyesmik...*
~Azért nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni...a "részeg kacsa" incidens óta egész jól kontrollálom a testem. Legjobb lesz rákérdezni.~
-Mi az, van valami az arcomon?
*Kérdem, miközben a szokásos vigyorom mögé rejtem félelmem, bár ezúttal kicsit talán kilátszik..*

Elmosolyodtam amikor engem említett New Yorkkal kapcsolatban.
- Angliában több az eső, azt valahogy mégis jobban szeretem... - bár mondjuk érthető is, ha már ott születtem.
- Ü-üm - ráztam meg a fejem. - Nem vészes, csak a szemed... és már el is tűnt. - Igaz kíváncsi lettem volna mit is jelent, hogy megváltozott a szeme, mármint milyen képessége van, vagy ehhez hasonló. Persze azt nem itt fogjuk megbeszélni. Belegondolva viszont nem is értem mért érdekel ez annyira hiszen a suliban épp elég emberrel beszélhetek róla, nem? Talán ott nem beszélek ennyit. Vagy egyáltalán nem. Dariennel valahogy olyan természetesnek hatott most minden. Felbukkanok... itt... ő pedig szóba áll velem, és máris minden jobb egy kicsit, még jól is érzem magam, ha nem gondolok a haza út gondjára.

Darien:
-Egyszer szeretnék oda eljutni. Hangulatosnak tűnik az az ország.
~Most flörtölni próbál velem, vagy tényleg történt valami a szememmel? Na jó, az utóbbi sokkal valószínűbb...~
-Biztos csak a fények...neked mintha a szádon lenne valami.
*Mondom végül, sejtelmes hanglejtéssel.*

- Szerintem tényleg az, remélem egyszer lesz esélyed egyszer megnézni.
Viszont ahogy a fényekre fogta kicsit elszontyolodtam. Tényleg elnéztem volna.
- Tényleg? Hol? - próbáltam megtörölni a számat. - Még mindig ott van? - néztem rá újból kissé aggódóan. Hirtelen ez volt a legnagyobb gondom, és nem az hogy egy teljesen idegen országban vagyok. Valahogy olyan könnyebbnek tűnt hogy nem reszkettem belül mindenféle máson.

~Hát, legfeljebb majd költöző madár alakban szállok oda, de biztos sikerülni fog...~
*Közelebb hajolok, mintha jobban szemügyre akarnám venni a fiktív dolgot, majd újra megszólalok.*
-Hát itt.
*Adok újabb útbaigazítást, majd még közelebb hajolok, és szájon csókolom Tanya-t, persze csak ha előbb nem vág pofon érte, vagy teleportál el előlem(tudom, túl sok sci-fi, az agyamra ment), vagy valami hasonló. Természetesen eme gaztettet nem csak figyelem elterelésnek szántam, már régóta meg szerettem volna tenni.*

Igazából naívan még akkor sem volt fogalmam semmiről, csak akkor amikor már visszavonhatatlan volt a dolog. Igazából viszont egyáltalán nem történt katasztrófa, én legalábbis így éreztem.
Utána kicsit szégyelőssen, de azért mosolyogtam rá, és nem szaladtam világgá. Az csak jelent valamit nem?
Darien karjaiba kapaszkodtam és a mellkasának döntöttem a fejem. Úgy éreztem nem már egyáltalán nem bánom ezt a kiskitérőt... bár még mindig nem tudom hol az az itt. Talán majd egyszer rákérdezek, vagy valahogy kiderítem. Nem is tudom miért, de újból felnéztem rá, most viszont már teljesen mosolyogtam. És igen azt hiszem ilyenkor szokták mondani, hogy nem is tudtam hogy tudok olyat...