The Tonic Club

*Eredetileg azt terveztem, hogy miután ajkaink elválnak egymástól, megnyugtatom, hogy most már lejött, de valahogy nem voltam rá képes. Nem tudom, hogy lassú szám következett-e, vagy csak nekem tűnt annak, de akkor nem is számított. Magamhoz öleltem, csak álltunk ott ketten.
Fogalmam sincs, mennyi idő telhetett el addig, amire újra felfogtam a környezetem, csak azt vettem észre, hogy mindenki más eltűnt körülöttünk, és ezt most nem a romantikus értelemben mondom, szó szerint minden vendég a pultnál sorakozott, biztos kezdetét vette a kedvezményes óra, vagy mi.*
-Nem akarunk kimenni innen? Nemsokára lépni sem fogunk tudni a sok embertől, ha itt maradunk.
*Suttogom a fülébe, majd egy puszit is adok a homlokára, ezzel nyomatékosítva a mondandómat.*

Lassan azon kaptam magam, hogy dúdolni kezdtem. Igaz halkan, de teljesen mást mint amit itt játszottak. Ajj, csak minden elfuserált teleportálásom legalább ilyen jól sikerülne. Nem tudom mikor voltam utoljára ilyen nyugodt.
Mégis felkaptam a fejem, ahogy hozzám szólt. Úgy látszik én már csak ilyen vagyok. Szerencsére a riadalom most hiányzott az arcomról.
- De, rendben, benne vagyok. - Végül is ő ismerős a környéken nem én.
Ahogy elindultunk kifelé viszont már azon kaptam magam, hogy már alig várom hogy kiérjünk, ami azért furcsa. Hiszen egyáltalán nem éreztem magam rosszul itt, mégis valahogy várakozással töltött el. Mint aki olyat fog látni amire életében mindig várt, pedig odakint besötétedett, és épp hogy semmit nem fogok látni. Maximum az utcalámpáknál valamit.

*Nem ellenkezik velem, én pedig a történtekre való tekintettel kézen fogva vezetem ki a helyről. Odakinn persze már sötét van, már amennyire egy város sötét tud lenni.Tanya felé fordulok, hogy feltegyek neki egy kérdést:*
-Nagyon messze szálltál meg innen? Remélem azért még a városban, különben bajosan jutsz haza.
*Fejezem be a mondatot nevetve, bár nem egészen tudom, hogy pontosan min, csak úgy jó a kedvem....valamiért.*
-Ha gondolod elsétálok veled hazáig, a koleszba még úgyis van időm visszamenni bőven.

Mély levegőt vettem ahogy kiértünk. Olyan jól esett. Talán kicsit túlzás egy kis kiruccanástól, meg éjszakázástól ezt mondani de egészen másképp éreztem magam.
Egészen addig... Minden egy pillanat alatt visszajönni látszott. Újból rám szakadt a világ súlya. Legalábbis a sajátomé.
- Kérdezhetek valamit? - hanem is közbe vágtam, hiszen még megvártam amit mond, de nem is a kérdésére válaszoltam. Lehalkítottam a hangomat, bár eddig sem ordítoztam, és amúgy is bizonytalan voltam. - Azt... amit odabent láttam... tényleg csak a fények voltak? - néztem rá, és reméltem, hogy nem fog itt hagyni egyből, ha legalább fogom a kezét. Bár talán az sem biztos hogy érti mire értem.

-Hááát....tudod, pusztán gyakorlati szemmel nézve, minden amit látsz csak fény...
*Kezdtem bele ebbe a profi, és célra törő félrevezetésbe, ami amellett, hogy jól kigondolt még borzalmas is, meg átlátszó, és csak a mondat második felét gondoltam komolyan.*
~Fene...most mit mondjak? Nincs 5 perce, hogy megcsókoltam, és máris hazudjak neki? Na persze, sokan már az első csókra is hazugsággal veszik rá a lányt, de az nem én vagyok...mit tanácsolna apám ilyen helyzetben?~
*Mindezek alatt persze egy szakértő szóról szóra le tudná olvasni, mi megy le a fejemben, pusztán csak az arcomra kéne néznie.*
~Megvan, mit mondana: "Fiam, ha valaki arra gyanakszik mutáns vagy, a legjobb ha minél előbb....". Nem akarok emlékezni a végére.~
*Hatalmas sóhaj előzi meg a mondandómat. Előbb utóbb úgyis rájönne, szóval jobb túlesni ezen már most.*
-Bár nem láttam, de nagyon valószínű, hogy nem csak a fények voltak. Képes vagyok pár fura trükkre, amire senki más, és szerintem az lehetett az odabenn...

Felvont szemöldökkel néztem rá miután befejezte. Pár fura trükk... Nem mondta ki egyenesen, de mit tehettem volna? Most vagy úgy értem ahogy szeretném érteni... igazából ha úgy értem és mégse, akkor ugyan úgy meg kell próbálnom hazamenni talán, mintha nem mondok semmit és nincs hol aludnom. Szóval édes mindegy.
Úgyhogy úgy döntöttem, hogy úgy értem és kész, maximum baj lesz én pedig eltűnök. Nos ennek fényében viszont nagyjából megkönnyebbülten a nyakába borultam, aminek első látásra nem volt több célja, de így mindezek felett más kevésbé hallhatta ha mondtam neki valamit. Nem mintha túl sokan lettek volna körülöttünk valószínűleg az esti utcán.
- Tudod... az igazság az, hogy nincsen szállásom, se cuccom. Azért mentem az állatkertbe először mert oda érkeztem meg - tekintettem föl rá a végén. Bár igazából így végig gondolva olyan számítónak tűnt az amit mondtam, bűntudatom is volt egy kicsit utána.

Darien:
-Később megmutatom, ha érdekel, de ennyi ember előtt szégyenlős vagyok.
~Pedig biztos tapsolnának, ha csak úgy macivá változnék mindenki szeme láttára. Nem mintha képes lennék rá, a macik harapnak, ha tapizzák őket...~
*És akkor hirtelen a nyakamba borul, ami amúgy egész kellemes, viszont amit utána mond, azt nem egészen értem.*
-Oda érkeztél meg? Honnan? Hogyan?
~A negyedik kérdés persze az is lehetne, hogy úgy mint én? Valószínű nem pont úgy, de ha jobban belegondolok, kellett,hogy legyen valami turpisság abban, ahogy bejutott az épületbe.~
-Te is mutáns vagy?
*Kérdem most már felszabadultan. Valamiért a hír annyira felvidít, hogy még közelebb húzom magamhoz Tanya-t, és ismét megcsókolom őt, csak ezúttal jóval hosszabban, mint odabent.*
-A szobatársam haza utazott, úgyhogy ha nincs hol megszállnod, alhatsz a koliban. Nyugi, emeletes ágyak vannak.

Érdekelt volna, tényleg, de egyet értettem vele a később-ben. Valószínűleg ez egy olyan téma amiről bármikor bármelyik két mutáns el tud beszélgetni. a hirtelen kérdés özönre viszont nem tudtam hogyan másképp válaszolhatnék. Végül viszont megoldotta a dolgot helyettem is, csak bólintottam párat csendben az újabb kérdésre, és talán én sem tudom megmondani miért hajtottam le megint a fejemet szégyellősen.
Talán ezért is ért váratlanul, hogy magához vont. Bár azt hiszem a helyzetből adódóan sikerült hamar felülkerekednem a meglepettségemen. Újból picit szorosabbra fontam a karjaimat a nyaka körül.
Nem értettem az ágyakat mért említi, kérdőn néztem rá. Persze utána leesett, és nagyot koppant, csoda hogy hangja nem volt akkorát. Ismét hozzábújtam, és a fejemet a vállára hajtottam.
- Köszönöm, az jó lenne.
//Folytatás: UBC Campus//

-Akkor viszont jobb lesz, ha elindulunk, így is elég késő lesz, amire odaérünk.
*Ismét kézen fogom, és a koli felé vesszük az irányt. Busszal valószínű gyorsabban menne a dolog, de furdal a kíváncsiság, hogy vajon mi lehet pontosan a képessége, és van egy sanda gyanúm, hogy a tömegközlekedési eszközökön nem szívesen beszélne róla.*
-Szóval hogy csináltad? Mármint, hogy kerültél New York-ból ide?
*Teszem fel a kérdést szinte gyermeki kíváncsisággal. Közben elfogy a lábunk alól a beton, és előttünk nem látni mást, csak fák sokaságát.*
-Ja igen, át kell mennünk egy erdős részen...legfeljebb 15 perc az egész, de ha megkerüljük, az 3 óra...odabent viszont meg tudom mutatni az enyémet.

//Folytatás: UBC Campus//

Hústoronynak:

A hosszú út a motoron nem csigáz el, sokkal inkább fellelkesít. Elvégre kiszabadulsz végre a bűzös városból, ahol folyton csak a verekedés van, a monoton, unalmas győzelmek... És elutazol, nos... Új verekedéseket keresni.
Ha valóban ez volna a célod, nem a legjobb helyre jössz: a kanadaiak legendásan vendégszerető és szelíd népek. Persze kivételek mindig akadnak... Mint ott, két napja, abban a kocsmában is... De hát a kivétel csak erősíti a szabályt.
A hosszú út végén, hogy leöblítsd az út porát, és találj esetleg valakit, akivel megoszthatod rozoga motelszobád ágyának maradványait (úgy tűnt, nem bírt el 400 kilót, mikor ráültél), betérsz ide, erre a zsúfolt helyre.
Eleinte nincs is semmi baj, megkapod a söröd, vagy amit kérsz, de utána... Nos, bár a kanadaiak barátságosak, azért ha valaki iszik, hamar elmegy tőle az esze... Mint ennek a két suhancnak is, akik azzal akarnak imponálni a barátnőiknek, hogy eltángálnak téged.
Egyikük az asztalodhoz lép.
- Mi itt nem látjuk ám szívesen a magadfajta rusnyaságokat, haver. Megijeszted a hölgyeket.
A "hölgyek", két alig felöltözött, szőke cicababa vihognak erre a határtalan elmésségre. A másik suhanc társa mellé áll, és mintegy megerősítésként, hozzáteszi:
- De nem ám...
Jó ötlet vajon az első estéden verekedni, és a kanadai rendőrök látószögébe kerülni? Vagy békésen oldod meg a konfliktust?