Empire State Building

- Kösz, ez remek ötlet... Igazán nagysz...
Lebuktam az ütés elől, nem tudtam befejezni. A hatalmas ököl elzúgott felettem, és eltalált valakit mögöttem. Reméltem, hogy nem a beszélgetőtársamat. Habár, nem is ismerem, és még mindig inkább őt, mint engem, nem?
Nem voltam sportszerű. Egy cseppet sem voltam sportszerű, mikor guggolásból előre fejeltem. A nagy ember összegörnyedt. Fájdalmas helyen érhette a találat. Sejtem is, hogy hol.
Remek, igazán szuper kis városnézés. Van itt minden, bunyó, tökön fejelés, meg amit akarsz. Kívánhatnék jobbat? Ugye, hogy nem?
Hát lesz nekem valaha is egy nyugodt napom?

Egy bamba ferdeszemű turista Betolakszik arra a kis résre ami Darren és köztem van. Náluk a magánszféra a bőrfelületen belül húzódik. Ahogy Darren eltűnik az ütés elől a nagy ököl erőteljesen behatol kis Kínai magánszférájába. A határsértéstől összeomlott a kormány és magába roskadt. Pontosabban rám de egy egyszerű mozdulattal a korlátnak tereltem. Még az odasereglő turista özön előtt felzárkóztam Darren mellé.
-Látom használod a fejed. Még hozzá jól.
Vetek egy kósza pillantást a földön fekvő, leginkább pajorra emlékeztető monstrumra. Majd segítő kezet nyújtok hogy felsegítsem ifjú utcai harcosomat.

- Ja, használtam a fejem. Remek.
Elfogadtam a felém nyújtott kezet, és lenéztem a fickóra, akit átmenetileg több értelemben is harcképtelenné tettem. Térden sem volt sokkal alacsonyabb, mint én állva.
- Azon töprengek - néztem a beszélgetőtársamra - Hogy nem lenne-e okosabb lelépni innen. Ha ennek a fickónak enyhülnek a fájdalmai, nagyon mérges lesz. És nézd meg, mit csinált azzal a szerencsétlen fickóval is - intettem az igencsak petyhüdt férfi felé. Ázsiai vonásai voltak, emellett pedig máris szép nagy monoklija. Hú, emberes egy ütés lehetett...
Meg sem várva a választ elindultam az ajtó felé, ami a lépcsőre nyílt. De utamat állták. Két fickó, nem igazán nagy darabok, de azért mégiscsak ketten voltak.
- Nem tetszik, amit a barátunkkal műveltél - mondta az egyik, a még mindig térdeplő óriás felé intve a fejével.
- Őszinte legyek? Nejem sem tetszik - feleltem - De az élet néha kegyetlen. És ha most félreállnátok...

-Talán...
Nézte ma férfira akinek fájdalmai úgy tűnik lassan de biztosan enyhülnek. Körbepillantottam, úgy tűnik az embereket a város látványa jobban érdekli mint az itt zajló események. Követtem Darrent de az utunkat két ugyan csak Darvin díj esélyes személy keresztezte.
-Gond van csajok?
Azt hiszem ez az a jelző ami előhozza az emberből az állatot. Egy jobb egyenes, egy guggolás, kabát megragadása, kilépés, egy kis fizika és az illető a saját lendületétől minimális rásegítéssel a lábamban elakadva már ugrik is egy hasast. Amikor megpróbál felkelni akkor az ujjai közt feltör a talaj mintha csak valami krém lenne és ellepi a kezét csuklóig.

Csak bámultam. Ejha! Ez aztán tud! Engem mindig az ilyen világbajnok bunyósokkal hoz össze a sors... De a tag akkor is komolyan nyomta. És ráadásul mutáns a szentem, mert tuti, hogy ő csinálta a trükköt a földdel.
Addig-addig bámultam, hogy mi történik, míg kaptam a másik fickótól egy szépen kivitelezett állast. Hátratántorodtam, de valaki megtartott. akinek nekimentem.
- Elnézést! Bocsánat! - szabadkoztam, majd egélsz testem lendületét beleadva viszonoztam az ütést.
Arcot ért. A tag megtántorodott, én meg térden rúgtam. Összeroskadt. Közben a lágyékon fejelt óriás feltápászkodott, és bizonytalan léptekkel elindult felénk. Ez nem az én napom, azt hiszem. Nagyon nem. Hátráltam pár lépést, hátha új ismerősömnek volna kedve elkapni a fickót. Én ma már kaptam eleget.

Áldozatom kezdett pánikszerűen kifakadni de King Kong közeledő gyermeke jobban lekötötte a figyelmem. Mind két kezem lógott testem mellett. Csupán a mutató és a középső ujjam mozdult meg. A következő pillanatban King Kong megint padlót fogott. Most már a lábujja is fáj. Elég kellemetlen lehet egy beton pukliba hasra esni.
-Talán tényleg ideje lenne lépni.
Igazítom meg közben a felsőmet és elindulok a kipucolt járat felé.

Az agyam eldobom ettől a csávótól! Földre varázsolja az óriást, aztán higgadtan elkezd a kijárta felé masírozni. Tiszta James Bond.
- Hé, öreg, nem vagy véletlenül brit? - kérdeztem, miközben a nyomába eredtem a lépcsőn lefelé.
Reméltem, hogy a kedves óriásnak elment a kedve attól, hogy kövessen minket. És az sem lenne rossz, ha nem lenne itt több barátja. Az meg egyenesen mesés lenne, ha valaki nem kezdene el ordítani, hogy "segítség, mutánsok!" Na jó, ez nem túl valósz...
- Segítség, mutánsok! - ordította egy nő.
Utálom a rasszizmust. Azt meg még jobban, ha én vagyok benne a rassz, akit utálnak. Márpedig ezek utálnak. Legalábbis abból ítélve, hogy vagy tucatnyi láb dobogását hallottam nem sokkal felettünk. Legalább hatan követnek, ha nem többen.
- Na James Bond, most jól jönne valami trükk - szóltam előre a fickó felé, miközben lekaptam a falról egy poroltót.
Azt még nem tudom, mire lesz jó, de valamire biztosan.

-Már csak az kéne.
Lépegetek lefele amikor is valaki elkiáltja magát. Erre rosszallóan megcsóválom a fejem.
-Mindjárt kitalálok valamit... Menj előre mindjárt jövök.
kicsit lassítok és miután eltűnt a lépcső fordulóba a vaskorlátra teszem a kezem és mint egy ajtót becsapom. A korlát valóban ajtó módjára hajlik keresztbe a lépcsőn elzárva a fentiek útját. Gyors léptekkel eredek Darren nyomába. Cipőm hangosan kopog az egész lépcső házba. Miután beértem felvetek egy javaslatot.
-Menjünk lifttel majd felküldjük az őröket, hogy mi is előlük menekülünk.
Azzal ki is lököm a 98. emeleti ajtót és a lift felé sietek.

- Mit csináltál? Na mindegy, majd később elmondod. A lift jó ötlet. Most, hogy így belegondolok, annyira nem lenne jó leszaladni száz emeletet.
Rohantam a férfi után a lift felé. Kezemben még mindig ott volt a poroltó, arra az esetre, ha szükség lenne rá. Tüzet oltani, vagy nem tudom, leütni vele valakit...
- Basszus, de nehéz ez a dög - mondtam, mikor letettem a lift padlójára a poroltót - Akkor földszint? Biztos, hogy nem vagy brit?
Megnyomtam a megfelelő gombot, és a lift elindult lefelé. Nagyon reméltem, hogy ma már több idióta nem talál meg magának. Ennyi egy napra bőven elég volt. Még mindig fájt az állam.
A valószínűségi vonalak szerint a lift biztonságban leér a földszintre. Ez igazán remek, tekintve, hogy ha meghibásodna, majdnem száz emeletnyit zuhannánk lefelé egy fémdobozba zárva, ami nem túl nyerő.

-Elzártam az útjukat.
Zárom rövidre a beszéd témát.
-Biztos. Nincs hülye akcentusom sem pedig tej a teámban.
A lift úgy tűnik biztonságban elindult. Egy ideig csak csöndben álltam aztán megtörtem a kínos állapotot és kezemet nyújtottam felé.
-Egyébként Gregory.- Mutatkozom be. - Egyébként, milyen természetű a mutációd?
Érdeklődöm a 40. emelet környékén. Szerencsénkre zene nem szól de 1-1 emeletnél lehet hallani a rohamcsizmákat kopogni a padlón. Néhány walitalki is recseg. Úgy tűnik egy kicsit nagy lett a felfordulás.

- Nem mondtam, hogy mutáns vagyok - váltok gyanakvóra a kézfogás után - Darren vagyok, és egy kicsit sem mutáns, ha ez érdekel. Na jó, te is felfedted magad. Előfordulhat, hogy időnként látom a jövőt. Néha. Esetleg. Amúgy tényleg nincs hülye akcentusod, de te túl hidegvérű vagy nekem. Nem ez volt az első balhéd, mi?
De nem ám! Egy magamfajta tapasztalt vén róka megismeri a másik tapasztalt vén rókát. Bár... Lehet valakit tapasztaltnak nevezni, aki csak azt az egy eredményt tudja felmutatni, hogy még mindig él? Pedig ez nem kis szó, én mondom. A mai világban...
Lassan leért a lift is. Kinyílt az ajtó. Gregre vigyorogtam.
- Csak utánad, haver.

Felsőmre és nadrágomra teszem a kezem mire az elkezd beszürkülni.
-Ne tagadd, van X géned... És igen, nem ez az első balhém.
Közlöm vele a tényt egy cinikus mosoly kíséretében. Amikor kinyílik az ajtó elindulok de egy hatfős felfegyverzett rohamosztagos nyomja a képünkbe a fegyvert.
-De ez a legnagyobb...
Nyelek egyet és őszinte kíváncsiságot ültetek az arcomra.
-Őőő... miben segíthetünk...
Kérdem kicsit akasztott hanggal.
'-Két, vélhetőleg mutáns zavargást szított.
-Az egyik fekete öltönyben volt? Mert láttunk két gyanús alakot, beakartak szállni a liftbe de megláttak minket és a lépcsőház felé siettek.
Védekezően még mindig fejmagasságban tartottam a kezem. Párszor összesúgtak és megnézték a jelentést. Végül bólintottak és a lépcsőház felé siettek. Egy sokat mondó pillantást vetettem Darrenre majd hosszú léptekkel kisiettem az épület elé.

- Ez... Király! Hogy csinálod?
Nem volt ideje válaszolni, mert amint kiléptünk, a fél Nemzeti Gárda ugrott elő valahonnan. Ennyi fegyvert, te jó ég!
Meg sem mertem szólalni, csak figyeltem, ahogy Gregory profi módon lerázza őket. Igyekeztem nem olyan arcot vágni, mint egy zavargást keltű mutáns, csak mivel nem tudtam, milyen arcot vág egy zavargást keltő mutáns, nem volt könnyű dolgom. Aztán a puskás fiúk végül úgy döntöttek, nem eresztik belénk a fél tárat, amiért én nagyon hálás voltam. Lehetett volna annyi eszem, hogy azt is megnézzem, mi lesz, amikor leértünk... Na de most már mindegy.
Követtem Greget, ki ebből a pokoli toronyból. Az biztos, hogy a Szabadság-szobrot holnapra halasztom...
- Basszus. Basszus. Basszus, ez kemény volt. Nem iszunk meg valamit? Most baromi jól esne egy kis alkohol.

Miután eltávolodtunk az épülettől nevetésbe török ki. Még a könnyem is kicsordul a ruhám pedig visszanyeri eredeti színét.
-Hát ez komoly volt...
Ingatom a fejem közben egyre jobban ura leszek önmagamnak. Kiegyenesedek és bátorítóan megveregetem a vállát.
-Egyet értek. Erre inni kell!
Neki is indulok a városnak és keresek egy kellemes PUB ot.
-Szóval Darren. Mivel foglalkozol?

[You must be registered and logged in to see this link.]

Együtt nevettem Greggel. Kövezzenek meg, de poén volt...
- Akkor nyomás, keressünk valami jó kis krimót. Hát, én... Szóval szabadúszó vagyok, jelenleg. Régebben... Öhm.. Szívességeket tettem embereknek, akik ezért fizettek. De ráuntam. Mostanság inkább a magam útját járom
Eléggé közhelyes volt, amit mondtam, de ez afféle kódnyelv. Aki simlis, mint én, megérti, miről van szó. Aki meg nem, simán nézhet porszívóügynöknek. De ez így jó. Gregory jó arc, de talán okosabb lenne nem szétkürtölni New York - szerte, mivel foglalkozom. Hébe-hóba zsaruk is lehetnek a városban, és ők kevésbé értékelik az ilyesmit. Gáz lenne, ha pont most csuknának le, mikor végre eldöntöttem, hogy felhagyok a bűnözői életmóddal... Igaz, illene hozzám. Tényleg. Jellemző lenne.

//Manhattani utcák//

Karácsonyi különkiadás

New York egyik legnépszerűbb túristalátványossága egyszerűen árasztja magából az ünnepi hangulatot. Párkányai,
ablakkeretei, oromzata zsúfolva a különböző téli díszekkel.
Csöpögő jégcsapokat mímelő fénycsövek, felgyorsult gleccser módjára kúszó fényözön, óriási hópelyhek, mesterséges
jégvirágok mindenütt.

Úgy tűnik, ezt az ide érkezők és értékelik, ugyanis a bámészkodók mennyiségén csak a befelé törekvők száma tesz
túl. Szinte valódi harc dúl a bejutásért, még a kifelé igyekvőkkel szemben is. Hiszen az emberi agy rövid távra
jobban lát, nem jön ki senki, könnyebb bejutni. Persze a benti hely felszabadítására nem gondol egyik sem. Nem baj,
a biztonságiak kézzel-lábbal, de igyekszenek megoldani a helyzetet. A sorok azonban így is az útig kígyóznak, az
épület alját ölelik körbe, és belevegyülnek a nyüzsgő, ajándékért igyekvő, vagy csak a napi rutinjukat végző
emberek tömegébe.

Hosszú, először alig hallható kiáltás töri meg az egyhangú zsongó háttérzajt. Hangja viszonylag magas, és mintha először szándékosan nem figyelt volna rá senki, aztán becsapódás előtt nem sokkal mindenki észreveszi. A tömeg szanaszét fut, a betonon pedig a piros-zöld színtévesztők számára egy elég érdekes kép rajzolódik ki.
Áldozatunk egy kisgyermek méretű test zöld ruhákba öltöztetve, feje nyomán pedig a betonon vörös tócsa kezd növekedni.

/Sorrend: Kara, Sebastien, Kira/

/A sorrend változott - KM-el egyeztetve/

Mivel már nagyon a nyakunkon voltak az ünnepek és a város egyre jobban ennek lázában égett, én sem tudtam kivonni magam a felfokozott hangulatból, ezért úgy döntöttem, hogy itt az ideje meg csodálni a város legmagasabb épületét, amely most pompás karácsonyfaként feldíszítve villódzott a látogatók nagy örömére. Mikor odaértem és megláttam, hogy milyen közelharcot kellene vívni a bejutásért, inkább meggondoltam magam és a közelben lévő ajándék boltok és szabadtéri árusok felé igyekeztem, a feljutást kicsit későbbre halasztva.
Míg az itt sem sokkal kevesebb embertömegen próbáltam átvágni magam, furcsa, távoli kiáltásra figyeltem fel, mely egyre sebesebben közeledett és a következő pillanatban valami mozgást észleltem a szemem sarkából, amit egy tompa és hátborzongató puffanás követett, a hangokból ítélve nem messze tőlem. Aztán az arra lévő emberek sikoltozni és a szélrózsa minden irányába menekülni igyekeztek, majdnem elsodorva engem is a lábamról, de szerencsére egy hirdetőoszlop megóvott a dologtól. Így pár perc elteltével egy szép nagy kör alakult ki annak a zöldruhás kis testnek a környezetében, amely fejéből szép kis vértócsa kezdett el kígyózni és felgyűlni az első mélyedésben. Mindenki döbbenten nézte mozdulatlan alakot. Én is ott álltam az első sorokban és nem sok logika kellett hozzá, hogy önkéntelenül is felnézzek a toronyra, hiszen több, mint valószínű, hogy onnan eshetett ki.

Lassan itt vannak az ünnepek és egyre rosszabban bírom azt, hogy üldöznek. Csak hosszas könyörgés és körültekintés után sikerült kieszközölni Chris-nél, hogy egy kicsit menjünk be a városba. A Mustang szerencsére nem keltett akkora feltűnést, mint gondoltam elsőre. A város ünnepi fényei teljesen lenyűgöztek, kislányként láttam ilyet utoljára. Tátott szájjal néztem ki a kapucnis-napszemüveges-sálas összeállításomból a világra. Lélegzet elállító látvány fogadott. Az Empire State Building magával ragadó fényeivel elvarázsolt teljesen. Kérésemnek eleget téve őrangyalommal arrafelé vettük hát az irányt. Hatalmas tömeg volt, így félő volt, hogy elsodornak majd Christől. Ezért kezébe kapaszkodva próbáltunk bejutni az épületbe. Persze én ámulva bámészkodtam, bármerre is jártunk éppen. Már félúton voltunk a bejárat felé, amikor hirtelen egy sikolyra emlékeztető hangot hallottam. Beleborzongtam és ijedten néztem körbe, de semmi feltűnőt vagy furcsát nem láttam.

- Ezt... ezt te is hallottad? - Tudakoltam a dolgot, de addigra már a hangot egy furcsa puffanás szerű, tompa hang követett nem túl messze tőlünk. Az emberek, mint valami hangyaboly felbolydultak és sikoltozni kezdtek. Majd menekülni próbáltak, egymást elsodorva, eltaposva. Én Chrishez bújtam, átölelve. Ugyanis csak így tudtam megelőzni, hogy a tömeg ne sodorjon magával. Ahhoz én túlságosan is könnyű voltam, hogy különben ne labdaként lökjenek majd jobbra vagy balra. Tekintetem önkéntelenül is felfelé irányult. Arra, ahonnan valószínűleg leesett a szerencsétlen. ~Vagy inkább lelökték?~ Merült fel azonnal bennem. Nem kicsit ijedtem meg, pedig nem láttam még a testet sem. Azonban a félelmemnél a kíváncsiságom erősebbnek bizonyult. - Chris, megnézzük, hogy mi történt? - Vetettem fel az ötletet jó egy fejjel magasabb védelmezőmnek felnézve rá.

//Christophert kéretik a mesélőnek kezelnie, hiszen NJK-ként van jelen és nem szeretném, ha elszaladna velem a paci. //

Sosem szerettem a karácsonyt, mégis minden egyes évben kénytelen vagyok beszállni magam is a jól bevált gépezetbe és ajándékbegyűjtő túrára indulni a városba. Szokásos, nem túl kreatív ötletek jutnak idén is a fa alá. Parfüm anyámnak, és a jó öreg whisky apámnak. Az év egyik napja, amit újra kénytelen leszek végigjátszani. Nem is egyszer elgondolkodtam, hogy egyszerűen lemondom az egész hétvégét és egyszerűen elutazom egymagam valahová.
Másrészt igen komolyan aggasztott idén karácsony közeledtével még valami. Nem kimondottan elhanyagolható tény, hogy az elmúlt egy hónapban valami nagyon kimaradt az életemből. Méghozzá oly fontos dolog, melynek következményei hosszú távra kihathatnak az életemre. Így most a mindenféle csomagolópapír és ajándék közt meglapult egy teszt is.
Ha létezik a karácsony szelleme, vagy akármi egyéb, aki meghallgatja az én karácsonyi kívánságlistám, akkor egyet kérek: Ne cseszd el az életem!
Mintha válaszképpen ért volna eme gondolatra a felkiáltás, méghozzá a magasból… Ha nagyon hinnék az ilyesmiben, akkor ezt valamiféle jelnek veszem. A tömeggel egyszerre néztem a hang és végül a becsapódás irányába. Bár nem a közvetlen közelben voltam, a hangok alapján ki tudtam következtetni mi történt. Lábaim és kíváncsiságom engem is arra vitt, ahogy próbáltam átverekedni magam a tömegen.

Egészen közel voltam az emberkéhez már alapból is, de aztán a tömeg és a kíváncsiság még közelebb sodort, így igazán jól megszemlélhettem az egyre nagyobb vértócsában fekvő alakot. Általában nem állok meg halottakat nézni és hála Istennek nem is volt nagyon sűrűn részem benne, de ez most valahogy más volt.
Első ránézésre az ugrott be, mint ahogy gondolom jó néhány nézelődőnek, hogy olyan ez a halott, mintha egy mesekönyvből kiszakított manó lenne, abban a zöld ruhában és sipkában, ne meg, hogy ha jól megnézte az ember, már ha volt gusztusa az összetört arcba nézni, hogy nem egy gyerekről van szó, inkább felnőttesek voltak a vonások.
A tömeg egyre közelebb tol a szerencsétlenhez, de aztán megjelennek a rendőrök és hátrább parancsolnak mindenkit, ha nem megy szép szóval, akkor erőszakkal is. Nehezen szakadnak el az emberek a látványtól, hiszen ezen az ünnepi napon, valahogy nehéz egy ilyen erőszakos dolgoz befogadni, szembesülni vele, hogy sajnos a rossz dolgok nem kerülnek el minket, és bármikor megtörténhetnek, akár ma is, a szeretet ünnepén.
Aztán hirtelen ismerős alakot pillantok meg, aki úgy látszik másodmagával szintén a látvány rabja lett, és most a kordonon kívül egymás mellé sodort minket a véletlen. Chris volt az, akivel a Xavier iskolából való távozásom óta nem találkoztam, és most, ahogy üdvözlésre nyitottam volna a szám, megelőzött. Ránéztem és mintha az aggodalom halvány felhőjét láttam volna az arcán átsuhanni, habár talán tévedtem és csak kíváncsi volt mi történt, mint én.
- Sziasztok! Nem tudom - ráztam meg a fejem. - Én is csak hallottam a kiáltást és utána már csak a végeredményt. - mutattam a földön fekvő tetemre.

Ahogy megjelentek a rendőrök a kíváncsiságom félelembe csapott át. Szinte páni félelem lett rajtam úrrá, hiszen gyakorlatilag vérdíj van a fejemre kitűzve, ha úgy nézzük. És erre a zsaruk gyűrűjébe kerültem. Bár álcám nem tett azonnal felismerhetővé, mégis megvolt rá az esély, hogy ha elkapnak és előállítanak minket felfedezik, hogy ki is vagyok. Legszívesebben most azonnal menekülőre fognám a dolgot, de az meg végképp gyanússág tenne most. A végén még azt hiszik, hogy én löktem le fentről és én vagyok a gyilkos. Chris mellkasához bújtam védelmet keresve, így nem vettem észre azonnal a többieket. Bizonytalanul tekintek az idegenekre, várva, hogy őrangyalom bemutassa végre őket.
- Ők kicsodák? - Nézek fel rá, várva a választ.

//Sajnálom, hogy most csak ilyen rövidet tudtam alkotni. :S Holnap utazom, 2-án jövök, addig kezelhet a KM NJK-ként, ha akartok tovább haladni. Boldog Új Évet addig is! ^^//

Végre sikeresen átküzdöttem magam a tömegen és végül egész közelről pillanthattam meg az apró holttestet, no meg az azt körülvevő nagyobb vértócsát. Rosszullét kerülgetett és átkoztam a kíváncsiságomat. Gyomrom felfordulóban volt és ha a rendőrök nem jönnek kordont állítani az apró manószerű test köré, akkor is távolabb húzódtam volna. Kezem szám elé rakva fordítottam el a fejem. És nicsak kit pillantok meg? No ki lenne más, mint a hős megmentő. Christopher. Már épp valami epés megjegyzés szaladt volna ki a számon, a csüngő hölgyeményre tekintve, amit meg is tartottam végül magamnak. Tán a karácsonyi hangulat teszi vagy ki tudja. Megköszörültem torkom és üdvözöltem az egybegyűlteket. Már akiket ismertem és akiket Cris ismerőseinek véltem.
- Szebb napot nektek is! – tekintettem fel az épületre, annak reményében, hogy megpillantom honnan vetődött ki a kis manó, mert hogy Miki bá szánkójából aligha…
- Egyébként Kara, annak aki még nem ismerne – néztem jelentőségteljesen a hölgyeményre, majd a fiúra.

Miután üdvözöltem a félénk Kittyt és a látszólag az eset által megviselt Karát ismét a kis holttest felé terelődött a figyelmem, melyet a rendőrök már körül is kerítettek és gondolom most várták a gyilkossági helyszínelőket, mert egyelőre nem nagyon csináltak mást, csak cseverésztek. A kis fickó ruháján viszont csak most fedeztem fel azokat a fehér foltokat, melyek jobban megnézve kézlenyomatoknak tűntek. Talán valami festék lehetett? De mit keresett a ruháján? És ki lehetett ez a törpe? Valami manó maskarába öltözött színész, utcai komédiás? És vajon magától ugrott ki, vagy kilökték? Sok-sok kérdés, ami az eset kapcsán felmerült bennem, és úgy láttam nem én voltam az egyetlen, akiben ezek felmerültek.
- Igen! - bólintottam. - Habár elég szörnyű dolog, ami történt, de furcsa a ruházata, azok a foltok a ruháján, és kérdés az is, hogy vajon maga vetett véget az életének? Hiszen a toronyban sokan vannak ilyenkor és egy halvány sikolyt sem hallottunk, pedig, ha onnan ugrott ki, azért valakinek látni kellett volna. - válaszolok Chris kérdésére elgondolkozva.