J. F. Kennedy Nemzetközi Repülőtér

-Egy X-box jól jönne, hogy ne unatkozzak az úton. Van az a játék, amiben repülőket lehet felhőkarcolókba vezetni...sosem tudom megunni, csak ritkán van alkalmam játszani vele...
A Whisky tényleg nagyon finom, és mivel meg is teheti, hogy nem adja ez a szint alá, magában megfogadja, hogy majd lenyúl magának pár üveggel. Ki is fizethetné, de amennyit ezekért kérnek, az kész rablás. Az autóból kiszállva elismerően füttyent egyet, mikor végre megláthatja azt az egzotikus madárkát. Ha akkora gamer lenne, mint itt egyesek, most a Normandy feltámadása című szám játszódna le a fejében, ahogy tekintetét végig emeli a csodán, melynek tervrajzait annyira élvezett ellopni, hogy kivételesen még emlékszik is rá.
~Ismerek gyorsabb utazási módot is, de ez pofás, az biztos.~
-Kitűnő - jegyzi meg rekedtes hangján, mialatt ujjait össze érinti mellkasa előtt - akkor ne is vesztegessük az időt!
Felszáll a gépre, hogy végre kezdetét vehesse az út remélhetőleg utolsó szakasza.

Kacaghatnékja támad, amikor meglátja az X-boxot. Nem mintha kételkedett volna benne, hogy be tudják szerezni, csak épp azt hitte, értik a viccet...na de ha már itt van, akár ki is próbálhatja, nem igaz? Már épp arra készülne, hogy mohón rávesse magát a dobozra, mikor meglátja Claudia-t, és eláll a lélegzete.
~Visszavonom, EZ gyönyörű!~
-Egyenlőre boldogulok köszönöm - hárítja el végül az ajánlatot - de a főnökének majd adja át elismerésem. Kitűnő ízlése van.
~Hihetetlen mennyire eltalálta a dögös feketéből, milyen nőkre bukom, ez a csaj annyira hasonlít...vagyis, inkább hagyjuk....egyébként sem hiszem, hogy ilyen ruhába bújna valaha is.~
Hosszú út áll előtte, ezért nekilát a játékgép kicsomagolásához. Annak ellenére, hogy állítólag még sosem csinált ilyet, 2 perccel később már játszik is a Flight Simulator 2011-el. Igazi repülőgépen ülve tolni elég hihetetlen élmény, főleg amikor véletlenül az igazi gép is arra kanyarodik, mint a játékos.
-Claudia, azt hiszem megéheztem ebben a nagy munkában, jöhet bármi, csak sült hús legyen!

Greg telefonhívása után hazarohantam és pár szükségesnek vélt holmit bedobáltam egy hátizsákba, ami elsőre kicsinek tűnt. Lássuk be dunsztom sincs mire lehet szükség egy ilyen mentőakció során. Főleg, hogy azt sem tudhatom hová is megyünk egész pontosan. Sőt nagyvonalakban sem. Ami azt illet arról sincs halvány fogalmam sem, mennyi ideig leszek majd távol. Nem akartam tovább húzni az időt. Miután végeztem az összepakolással azonnal útnak indultam. Még a taxiból felhívtam a főnököm, hogy előreláthatólag pár napig nem leszek elérhető.
Kiérve a reptérre kezdtem el felfogni a dolgok súlyát és elgondolkodni azon, hogy egyáltalán Cris mibe is keveredhetett bele. A másik számomra meghökkentő dolog, hogy pont engem hívott. Miért? Tele voltam csupa kérdésekkel, amikre nem mostanság fogok választ kapni, de remélhetőleg lesz rá egyáltalán alkalmam.
Nézzek Európa felé egy gépet… Mit mondhatnék erre? Választék az van bőven, de egyszerűbb lenne, ha pontosabban be tudnánk lőni a célirányt ugye. Az indulási időpontokat nézegettem, a legkorábbiakkal kezdve, miközben folyton az órámra pillantgattam. Legkorábbi gép: London. Indulás fél óra múlva. Ha Greg időben ideér, akár még megfelelő is lehet nekünk. Újabb pillantás az órára.

Messze a reptértől parkoltam le. A koordinátákat megküldtem az igazgatónak és gyalog... inkább futva folytattam az utat a kocsi lezárása után.
A kapun szinte berobbanok és azonnal kara-t kezdem keresni. Ahogy csak tudok vágok át a tömegen de sehol sem találom amikor is egy ismerős "terv rajz" villan fel. Jobb oldalra fordulok ahonnét a lökés és az információ is származik.
-Na, meg vagy. Találtál gépet?
Kérdezem kicsit hadarva majd mély levegők után kapkodva és megigazítom a ruhámat. Végül a kijelző felé nézek szemügyre vételezés céljából.

*Alexis jobb híján csak Gregory nyomában lohol. Hosszú ideje nem hagyta el az államok területét, bár nem a repüléssel van gondja. A tömegen átvágva megpróbálja megértetni Greg-el, hogy ez neki nem fog könnyen menni.*
- Remélem nem probléma, ha nincs útlevelem... vagy éppen személyim... - *Valószínűleg szavai elvesznek a reptéri zsivajban, de ettől függetlenül követi a srácot. Sietve megérkeznek valakihez, aki vélhetőleg rájuk várt - nyilván az illető, akivel Gregory már telefonon beszélt korábban.*
~ Oké, szóval fel kéne szállnom egy gépre... valahogy, amivel követhetem Alastort, kizárólag azért, mert van valaki itt new yorkban, aki megfenyegetett. Hm, ha ez az egész balul sül el, akkor legalább csak annyit kell tennem, hogy nem jövök vissza egy géppel. Biztosan könnyebb lesz eltűnni előle, ha átrepülök egy óceánt... ~
*Levegő után kapkodva álldogál Greg mögött, kicsit feszengve. Próbál láthatatlan maradni.*

Kisebb frász jött rám, ahogy Greg loholva szólt rám, miközben én a kijelzőt bámulva elkalandoztam. Belegondoltam abba, hogy mégis mi a frászkarikát keresek én itt egyáltalán. Jó, persze, Crisnek próbálok segíteni, de tényleg én lennék a megfelelő erre? Azt kívántam bárcsak megjelenne most egy stáb és közölnék, hogy átverés áldozata lettem. Tény, hogy akkor én nyírnám ki Crist...
Szóval Greg és... de kit hozott magával? Kissé Greg háta mögé sandítottam, miközben amolyan hát ez meg ki? pillantást küldtem a srác felé.
- Sziasztok! Ami azt illeti igen, találtam gépet. 20 perc múlva, célállomás Lon... - mutattam fel a kijelzőre, amikor is az átváltott és megjelent a törölve felírat.
- Akkor mégsem - nézegettem tovább a kijelzőt - Ezek szerint a nyerő Róma lesz. Egyébként nem úgy nézel ki, mint akit meglepett ez az egész elrablósdi. Szóval? Ki vele mit tudsz vagy tudtok? - szögeztem nekik a kérdést.

-Megoldjuk... Más nem felcsempészünk csomagban.
Nyugtatom Alexis halálos komolysággal. Mire tekintetem Londonhoz ér pont törlik a járatot.
-Lehet ez nem is akkora gond...
Bal kezemet zsebre vágom jobbal pedig a telefonommal babrálok.
-Christ az orrom elől rabolta el egy teleportáló. Ő pedig... izé... Mi is a neved?
Nézek fel a telefonból Alexisre. Közben a zsebemben babrálok.

*Szemöldökét felvonva bámul a telefonján pötyögő Gregre.*
- Dorothy. -
~ ... és a forgószelem várom, hogy hazavigyen. Azt hiszem karambolozhatott a repcsitekkel... ~
- Nem egészen elrabolta, és nem egészen teleportált. A többi stimmel, már ami az orrod illeti. Otthon felejtettem a tárcám, minden iratommal. Így lehet, hogy most nem tudok veletek menni, kár, pedig megmutattam volna hol készítik Rómában a legjobb pizzát. Nem tudjátok, rá lehet itt gyújtani? - *Néz Karára kiismerhetetlen félmosollyal.*
~ Ha más nem, legalább szerzek néhány fekete pontot a kékvérűeknél. Hogyan is tölthetném hasznosabban az időm?! ~

Immár ketten néztünk felvont szemöldökkel Gregre, mint aki tök lazán veszi ezt az egészet. Továbbá, ami a szemöldökvonogatást illeti, hogy lehet, hogy valakit magával rángat egy reptérre, annak pedig a nevét sem tudja. Pedig ha sejtéseim nem csalnak, akkor az volt a terv, hogy a nőt is magunkkal visszük. Legalább is az alapján, ahogy bemutatkozott nőnek gondoltam.
- Most akkor elrabolta vagy nem? - néztem, hol egyikükre, hol másikukra. Pedig a teleportálós dolog kapcsán kezdett valami balsejtelem kibontakozni bennem. Méghozzá a képességet illetően, személyt is tudtam volna hozzá kapcsolni, mely gondolatra ökölbe szorultak kezeim. Persze nem valószínű ugye, hogy egyetlen teleportáló mutánsként létezik. Szóval bármi lehet. Mégis maradt a gyanú.
- Azért út közben igazán benézhettetek volna a hölgyemény irataiért... - néztem Gegre, majd Dorothyra. Jesszus, milyen név már a Dorothy? Mint akit az Óz-ból szalajtottak... Hol maradt a bádogember és a többiek?
- Rágyújtani? Aligha néznék jó szemmel - néztem szét a nyüzsgő emberek közt kiszúrva a biztonságiakat - de ki vagyok én, hogy bármiben is megakadályozzam önt? Maximum itt töltjük a napunkat egy zárkában és megvárjuk, amíg Cris maga nem jelentkezik itt...

Az új fejlemények hallatán a pötyögés abbamarad. Csípőből fordulok Dorothy felé.
-Parancsolsz...? Pontosan mit tudsz még erről a személyről?
Billentyűzet lezár, készülék zsebre. Teljes profillal felé fordulok és összefont kezekkel várom a választ. Egy pillantást vetek a Rómába menő gépünkre, úgy tűnik késik. Amikor is sms-t kapok. Jó hosszú ugyan is eltart egy darabig míg végig futom. A végén elégedett mosoly övezi az arcomat.
-Úgy tűnik nem kellenek az iratok, meg van a gépünk. Gyertek, megyünk Oroszországba.
A V.I.P. részleg felé veszem az irányt. A bejáratnál az őr kezébe nyomom a mágnes kártyámat.
-Ők ketten velem vannak.
Némán bólint és kienged minket ahol már vár ránk egy kis kocsi ami el visz minket a gépünkhöz.

Spoiler:

-Bocs most csak ezt a kisgépet tudtam elkérni. Úgy, hogy le kell szállni tankolni Európában.
A lépcsőn elöl haladtam ahol várt minket a kapitány.
-Szerbusz George, kösz hogy jöttél.
'-Ugyan, sokkal jövök úgy is.
-Ők velem vannak. Dorothy és Kara.
'-Hölgyeim.
Egy kicsit előre hajol majd elvonul a pilóta fülkébe. Én Egy intéssel előre küldöm a lányokat a gépbe.

Spoiler:

Amint helyet foglaltak a gép szép lassan kigördül a kifutó pályára és nekiiramodik. A levegőbe érve egy csinos légi utaskísérő jön felvenni a rendeléseket. Egy whisky társaságában fordulok Alexis felé.
-Nos, Dorothy, mit is tudsz pontosan Cris el rablójáról?

Shuuuu

Spoiler:

Írjatok 1-1-t oroszban folytatjuk

~ "Hölgyemény"? Úgy látszik a kapucni elég trendi, legközelebb már a milady megszólítást fogom elvárni, ilyen külsőhöz az dukál. Bár tartok tőle ezek csak a kötelező udvariassági körök, a felső tízezer meg az szokásaik... Még hogy egy napos zárda ilyesmiért, eh. Gyakrabban kéne kitenned az üvegcipellőid a palotából, hercegnő. ~
*Már éppen elkezdené az érvelését, mikor az sms hatására elindulnak, inkább magába fojtja, hogy tudja tartani a lépést. A repülő fedélzetére lépve szinte elismerően bólint Greg felé, de a bocsánatkérése, hogy csak ilyen kis gépet tudott szerezni elveszi a kedvét a dícsérettől.
~ Micsoda egy felfuvalkodott... eh, tulajdonképpen kire is vagyok dühös? ~
*Elhelyezkedik a bőrfotelek egyikén, ledobja a cipőjét, és kinéz az ablakon.*
~ Whyskie? Nem, köszönöm. Mondja meg a szolgáinak, hogy most csak a szokásos déli kubai szivarom óhajtom. ~
*Megköszörüli a torkát, mielőtt megszólalna ismét körülnéz. Idegen a hely, idegenek ezek az emberek, még a nevüket sem tudja.
- Chris, ha emlékszel, éppen egy olyan helyen tartózkodott, ahonnan másodpercekkel azelőtt ragadott el valakit egy mutkó, szemmel szinte nem is követhető sebességgel. Természetesen semmi garancia nem volt rá, hogy illető nem tér vissza egy "második körre", talán éppen Chrisért. Tehát a "teleportáló" szemszögéből maximálisan logikus volt, hogy elkábította, és elszállította onnan a megvédendő személyt, aki saját akaratából nyilván nem, vagy nem elég gyorsan követte volna. Persze mindvégig feltételezve, hogy a teleportáló igazat mondott, és valóban Chris megvédésére bérelték fel - egyedül Chris került biztos helyre a szélvészként suhanó emberrabló elől, időlegesen. - *Az érvelés végét már egészen halkan fejezi be.* - Megvédhetsz-e valakit akarata ellenére, akár önmagától is? Ezért mondtam, hogy nem egészen elrablás, attól függ mi a feltevésünk a sok megválaszolatlan kérdésre... - *A mondat végén Karára néz, csak hogy leolvassa az arcáról mennyire volt követhető, hiszen ő nem volt jelen az esemény lezajlásakor.*

Épp azt figyeltem vajon mi érdekes infókat szerezhet Greg a telefonján, mert alig pillanatokra pillant fel belőle, mintha mi a világon sem lennék. Talán nem meglepő, hogy így lassan kezdtem magam feleslegesnek érezni. Néhány felénk intézett tőmondat, majd újra telefon. Akármivel álljunk majd szembe kíváncsi leszek ezt is a telefonjával fogja elintézni vagy továbbra is rongybabaként rángat minket.
Hogy Oroszországba? – Néztem Gregre, majd Dorothyra kissé zavarosan. Ám láthatólag ez őt nem különösképpen lepte meg. Vagy jól titkolja. Megvontam a vállam, majd követtem Greget a kapu irányába szótlanul. Közben folyton azon kattogott a fejem, hogy megint mibe keveredtem bele.
Valami oknál fogva nem fűztem megjegyzéseket a gép méreteit tekintve, talán túl izgatott voltam és gondolatban egész más dolgok kötöttek le, minthogy ezt megtegyem. Bár láthatóan Dorothy egész otthonosan érezte magát én továbbra is feszengtem, bár próbáltam ennek minél kevesebb jelét adni a külvilág felé. Helyet foglaltam az egyik ülésen a nővel szemben. Megráztam fejem a hölgy irányába, hogy nem kérek semmit, majd figyelmem Dorothyra szegeződött. Nem mondhatnám, hogy sokat értettem az elhangzottakból, hacsak nem azt, hogy két teleportáló is jelen volt, amiből egyik végül magával vitte Crist. Mielőtt bármit is kérdezhettem vagy akár mondhattam volna, erős émelygés tört rám, ahogy a gép emelkedni kezdett és a gyomrom tartalma is erősen kikívánkozott. Kicsatolva az övet, rohantam bizonyos feliratot keresve…
Pár perc távollét után tértem csak vissza, már egész emberi színnel az arcomon.
- Az első repülésem – tudtam le a magyarázkodást ennyivel, miközben elhelyezkedtem újra az ülésen – Az üzenet szerint, amit tőle kaptam mégiscsak elrabolták. Egyébként hogy nézett ki ez a mutkó? Vagy esetleg mindkettő, ha volt alkalmuk megfigyelni? - kérdeztem nem pusztán kíváncsiságból.

//Oroszország?//

Még sosem nyertem semmit. Főleg azért nem, mert sosem játszottam semmilyen nyereményjátékot. Most mégis itt vagyok, valami rendelt pizza miatt, aminek bedobtam egy ládába a szelvényét.
Még most is azt nézegetem, a nyertes szelvényt. És persze a levelet, amiben gratulálnak hozzá. Viszont, ha minden igaz, ketten nyernek ilyen utat.
~ Európa, ejj, te vén róka! Legutóbb is megpróbáltál megtréfálni. Most figyelmesebb leszek.
Várok szépen, hogy kinyissák a kaput, és beszállhassunk a gépbe. Szeretek repülni, bár sosem jutott eszembe, hogy bármikor én vezessek repülő masinát. Valahogy elég volt nekem a talajon, míg nem volt szükség a gyorsabb utazási módra.
Tovább üldögélek a bárban, iszogatva egyik kedvelt whisky-met, miközben telefonomon friss tőzsdeinfókat olvasgatok.
- Új részvények az építőiparban? Friss, nagyreményű cég, gyors fejlődés? Gyors gazdagodás vagy gyors bukás, mi lesz vajon osztályrészük?
Halkan dünnyögök magamban, legfeljebb a szomszéd asztaltól lehetne hallani, ha éppen nem szól a hangosbemondó. És persze, ha valaki nagyon hegyezi a fülét.

~Nyertem.. ilyen nincs, egy egyszerű vacsi rendelés miatt, meg egy kis cédulka miatt ilyen nagy jutalmat nyerni..~
*Hatalmas mosollyal arcomon léptem be a kis bárba. A szelvényt, ami igazolta, hogy én vagyok az egyik nyertes a farzsebembe dugtam és a pulthoz szlalomoztam.*
- Jó napot! Egy kávét kérnék!- *Mosolyogtam a pult mögött álló férfira. Egy apró mosolyt megengedett, majd nekiállt lefőzni a kávémat. Amíg ő elkészítette egy közeli asztalhoz telepedtem le és közben elővettem a jegyemet.*
- Ez nem lehet igaz..-* Suttogtam magam elé boldogan. Soha életemben nem voltam nagy mázlista, és ötven dollárnál sose nyertem többet sehol, de hogy egy repülő utat.. Kicsit nehéz volt elhinnem.*
- A kávéja.-* Tette le elém a férfi. Mosolyogva kissé zavartan néztem rá, majd elővettem a pénztárcámat és bő borravalóval együtt fizettem ki a kávémat. mint elment is egyedül lettem nekiláttam a forró energia löketnek. isteni volt, ahogy a torkomon lecsorgott és feltöltött energiával.*
~ Ez mennyire hiányzott már..~
*Csöndben üldögéltem és iszogattam a kávémat. Úgy értesültem, hogy ketten nyertünk és érdekelt, hogy ki az a másik szerencsés, aki velem töltheti a repülő utat. Bár... reméltem, hogy nem valami egoista izompacsirta, aki odavan magáért, mert akkor előre lefogadom, hogy az utunk kész szenvedés lesz.. az én részemről biztosan. Gondolataimból a telefonom rezgése szakított félbe. gyorsan előhalásztam, majd kinyomtam. Nem érdekelt ki az. Most nem!*

Egészen gyorsan túljutok a dolgon. Veszek néhány részvényt, párszáz dollár értékben. Vagy nyerünk rajta sokat, vagy elbukjuk. Ennyi kockázatot megér. Gondolom most, aztán meglátjuk, boldogság vagy tanulság lesz belőle.
~ Milyen érdekes termékkapcsolás! Ha már utazni akarsz, akkor úgyis vársz a járatra. Ha már várakozol, vegyél ezt, azt, meg amazt. Lenyűgöző rendszer!
Elfogy az italom, és már jeleznék, hogy kérem a következőt. Nagyjából ekkor toppan be a hölgy, aki kellemes külsejével amúgy is elnézegetném, ha nem lenne épp jobb dolgom. Most azonban valahogy más, mint lenni szokott, ez látszik rajta. Ragyog!
~ Valaki biztos megnyerte a főnyereményt! Hm, vagyis... - érdeklődve méregetem, majd csettintek az egyik pincérnek, aki már hozza is a következő kör whisky-met.
Érdekes képzavar volt ez, nyertesként használni a főnyeremény-hasonlatot. Úgy döntök, akkor már inkább várok az ilyen elhamarkodott elképzelésekkel.
- Építészet megvolt. Lássuk a nehézipart!
Lapozom tovább kedvenc online gazdasági magazinomat, hátha találok valami hasznos tippet. Remélhetőleg olyat, amiről a legtöbbeknek nem esett még le, hogy hasznos. Netán az sem, hogy tipp.

*Kicsi kortyokban ittam a kávémat, de mint minden más ital, az sem tartott sokáig. Mikor kifogyott a csésze felálltam, felvettem a holmijaimat, majd a pulthoz lépkedtem a csészével a kezemben.*
- Köszönöm a kávét.-* Mosolyogtam a pultos férfire, akin látszott, hogy nem szokott hozzá, a nyilvános köszönetnyilvánításhoz.*
- Nincs mit.-*Mosolygott rám, majd elvette a felé nyújtott csészét. Próbáltam kerülni, hogy hozzáérjen a kezem az övéhet. Az nem lett volna jó ötlet..*
- Lehetne egy kérdésem? Az igazat megvallva valami ingyenes repülőutat nyertem. Esetleg tud róla valamit, hogy hol és ki lesz az aki fogad minket?- * Kérdeztem kicsit zavartan. Egy apró mosollyal próbáltam leplezni zavarodottságomat, és reméltem, hogy sikerült is. Bár a férfi tekintetéből ki lehetett olvasni, hogy zakkant libának tart, de hát ez ellen ugye ebben a helyzetben nem tudtam semmit tenni. Csendben figyeltem, ahogy elkezd gondolkodni, majd néhány perc kínos csend után mély levegőt vett.*
- Ami azt illeti, fogalmam sincs, hogy ki fogadja önt, és hogy hol. De biztos vagyok benne, hogy valahol itt, mert nem ön az első, aki ezt kérdezte.-* Mosolygott rám immár barátságosan.*
- Értem, köszönöm szépen.-* Néztem a férfira zavarodottan, majd még egyszer rámosolyogtam elköszöntem és elindultam kifele. Út közben kivettem a zsebemből a cetlimet és pechemre, kiejtettem a kezemből.*
- A fene egye meg..-* Dünnyögtem és lehajoltam, hogy felvegyem. Egy fiatal férfi asztala alatt landolt, így kicsit kellemetlenedd volt a dolog, mint amúgy is.*
- Elnézést kérek.-* Suttogtam, mikor felálltam az asztal alól.*
- Nem akartam zavarni.-* Szabadkoztam..*

Lassan emelem fel tekintetem az asztal alól újból felemelkedő nőre. Elnézően elmosolyodom, és megcsóválom a fejem. Már éppen merülnék el ismét a gazdasági hírek rengetegébe, mikor szemeim megakadnak a kezében tartott cetlin.
- A másik nyertes? Gratulálok! Nem is mondták, hogy ilyen csinos útitársam lesz. Ha gondolja...
Kezemmel az asztalnál lévő, velem szemben elhelyezkedő székre mutatok, felajánlva azt újdonsült társaságomnak. Remélem, elfogadja, hiszen eleget olvastam már a híreket. Még a végén szétdurran a fejem a sok marhaságtól, amit ezek az önjelölt válságelemzők összehordanak.
Amennyiben marad, felemelkedek a székemről, és előre hajolva kezet nyújtok.
- Cristopher William Somerset. Első nyereményjátékom, és első nyereményem. Jól sejtem, hogy az ön ragyogó kisugárzása is az élménynek köszönhető? Vagy, ha gondolja, tegeződhetünk is. Örömömre szolgálna.
Barátságosnak és szórakozottnak tűnik. De igényesen öltözködik, úgyhogy valószínűleg nem gyerek már. Ez is pozitívum. Más se hiányozna most, mint egy gyerekkel az oldalamon turistát játszani.

*Mikor nagy nehezen felálltam az asztal alól a férfi mosolya fogadott. Visszamosolyogtam rá, majd mikor kezet nyújtott megtorpantam.*
~ Ne fogd meg! ~
- Magas is?- * Kérdeztem és felemeltem a lapomat. Nem akartam bunkónak tűnni azzal, hogy nem fogtam vele kezet, de ezt az ő érdekében tettem. Csúnyán nézett volna ki, ha itt mindenki előtt elkezd elfehéredni, sőt talán el is ájulna. A hideg futkosott a hátamon a gondolattól, hogy bántsam a férfit. Gondolataimból a férfi szavai gyorsan és könnyedén kirángattak. Bókja pedig nagyon meglepett.*
- Köszönöm. Ami azt illeti én sem számítottam egy ilyen bájos fiatalemberrel.-* Mondtam, majd leültem vele szembe kínált helyre.*
- Az én nevem Heily Anderson, nagyon örülök a találkozásnak Cristopher. Szerintem is tegeződjünk, elvégre úgy is mi vagyunk a két nyertes, hát tartsunk össze.- * Nevettem fel halkan s jókedvűen. Valahogy teljesen elpárolgott belőlem minden félelem, hogy esetleg bánthatnám a férfit. Ez nem fog előfordulni, ha rajtam függ, biztosan nem.*
- Szóval akkor te is most nyertél először ilyen... ilyen.. ajándékot?- *Kérdeztem miközben kerestem a szavakat. Valahogy volt egy furcsa érzésem, hogy csak átültettek minket, de ha már a másik fél is itt van, nagyon nem verhetnek át minket.. Remélem..*
- Régóta itt vársz már?-* Kérdezősködtem tovább, majd lehajtottam a fejemet.*
- Ne haragudj, kicsit izgulok, mert nemigazán volt mér részem ilyesmiben..-* Néztem rá bűnbánó arccal a hiperaktívságom miatt.*

Láthatóan nem akar kezet fogni, se kézcsókra nem vágyik. Legalábbis már a minimális érintkezést is kerüli. Letudom annyival, hogy talán nem szeret kezet fogni, vagy lehet némi hipohonder hajlama. Megesik, velem is előfordul néha. Nem csinálok belőle problémát.
- Így igaz, én is.
Nem hoz zavarba, hogy méreget. Végső soron el is várom tőle, ezt az érdeklődés jelének tekintem. Természetesen büszkeségem is bőven táplálkozik tekintetéből, nem mintha egyébként olyan rettenetesen éhezne.
Arra viszont láthatóan nem számított, hogy ilyen közvetlenséget mutatok irányában, és egyből dícséretet hall majd tőlem. Ugyanakkor a szép szavak viszonzása határozottan mosolyra fakaszt.
- Igyekszik az ember - szabadkozom.
Szerencsére részéről is működik a tegeződés, ami határozottan kedvemre való. Apa üzleti partnereivel ezért nem szeretek sehova menni. Sport, vacsora, fogadások, mindenhol magázódnak. Steril, távolságtartó környezet. Ezt most sikeresen elkerültük.
- Így igaz. Most nyertem először én is. Egyébként ha nem küldték ki a repülőjegyet, akkor a nyereményértesítőben található második melléklettel és egy igazolvánnyal ki lehet kérni. Én már megvoltam vele, csak nem akartam túl hamar átmenni a biztonsági kapun. Gondoltam, mindegy, hogy itt várok vagy bent.
Elnézően elmosolyodom, mikor bocsánatot kér. Megcsóválom a fejem, majd legyintek egyet a dologra.
- Én is kíváncsi vagyok, úgyhogy egyáltalán nincs ezen semmi különös. Elmenjünk a jegyedért, vagy igyunk még előtte egyet? Vendégem vagy egy italra, ha gondolod.

*Mosolyogva néztem a férfira. Bár fogalmam sem volt, hogy miért, volt benne valami veszélyes. Első benyomásra nekem teljesen ez jött le.*
~ Heily, ne képzelődj már!~
*Mosolyomat egy pillanatra se hagytam abba, hiszen roppant jó kedvem volt. És nem csak a nyeremény miatt. Bár pár perc beszélgetés után Cristopher teljesen átlagos férfinak tűnt a szememben. Charme-os, jóképű fiatalembernek, aki szintén nagyon odavan a nyereménye miatt. De hát ki ne lenne, ha egy ilyen fantasztikus dolgot nyer, mint egy utazás egy másik helyre. Míg én a gondolataimmal foglalkoztam Cris hangja egyfolytában a fülemben csengett. Csak nagy nehezen tudtam magamat rávenni, hogy figyeljek rá. Szerencsére a mondanivalójának az utolsó töredékét meg is hallottam.*
- Köszönöm a meghívást, de ami azt illeti, éppen az előbb ittam egy kávét és ilyen korán mást amúgy se nagyon tudnék inni. De azért köszönöm.-* Mondtam, majd beletúrtam barna hajamba, ami lazán körülölelte arcomat. Nem volt kedvem reggel felkötni, és ami azt illeti, most különösen nem is bántam.*
- Ha nem bánod, akkor menjünk, vegyünk fel az enyémet. Már nagyon izgatott vagyok, hogy vajon milyen lesz a nyereményünk.-* Vigyorogtam mint a vadalma és megvártam, hogy a férfi mit mond. Igazából tudtam, hogy még van majdnem egy óránk, a gép indulásáig, de nem bírtam már tovább egy helyben üldögélni. Sose volt az én kedvenc időtöltésem az ülés, hát nem most fogok belőle rendszeres sportot kitalálni.*

Néhány pillanatig az az érzésem, mintha zavarná valami. Még az is felmerül bennem, hogy ezzel lehet kapcsolatos a kézfogás passzív elutasítása is, de végül annyiban hagyom a dolgot.
~ Ha valami problémája van, majd szól. Nem tűnik egy elveszett kislánynak.
A röpke beszélgetés után már egészen simulékonyan tudunk társalogni, és egyre jobban kitűnik, mennyire feldobta ez az utazás. Ezen nem is csodálkozom, az emberek szeretik az ajándékokat. Szeretik a kellemes meglepetéseket. Ez pedig nyereményjáték, amolyan bekopogtató szerencse. Tehát meglepetés ajándék.
Az italt igaz, visszautasítja, de ez nem töri le jókedvemet. Nem tulajdonítok jelentőséget annak, hogy iszunk-e most, vagy sem. Inkább csak afféle kedves gesztusnak szántam.
- Ugyan, nagyon szívesen! - tárom szét kezeim egy mosoly kíséretében - Ez csak természetes.
Már a beszélgetés elején bezártam telefonom böngészőjét, most pedig gyors mozdulattal zakóm belső zsebébe csúsztatom a készüléket. Ahogy kimondja, hogy a jegyért szeretne menni, már biccentek is. Felemelkedek a székemből, kézbe veszem kabátomat, asztalomra pedig az italom árát helyezem némi borravalóval kiegészítve.
- Akkor menjünk, vegyük fel a jegyedet!
Megindulok a kijárat fele, ha megbizonyosodtam róla, hogy nem hagyom hátra. Természetesen a bár ajtajánál előre engedem, majd követem, és együtt indulunk a jegykezelők felé.
Nagyjából másfél perces séta, hiszen nem kis reptérről van szó. A pulthoz érve egy fiatal, szőke hölgyet találunk szolgálatban. Mikor meglát, rámmosolyog, amit persze viszonzok.
- Jó napot ismét! Sikerült megtalálnom útitársamat, aki szintén szeretné kikérni a jegyét.
'- Természetesen! Szeretném elkérni az útlevelét, és a nyereményt igazoló értesítőt!