Waikiki

-Azt hisz, két nyuszit hallott, de elszaladtak, mielőtt megnézhette volna - súgja, miközben hihetetlen gyengédséggel cirógatja meg a reszkető lány fejét.
~Meg merjem neki mondani, milyen aranyos ilyenkor?~
-Érdekes, azt hittem ma már nem lesz szükség a képzelőerődre - feleli nevetve, s végignéz magán. Egy szál fehér pólóban áll csak, rajta Hawaii térképével, aminek szára még a csípőjéig sem ér le, így a lényeget egy cseppet sem takarja, főleg így, hogy verejtékcseppjeitől átnedvesedve az egész a bőréhez tapad.
-Háááát... - gondolkodik el, és méri végig Sarah-t a pólóletépős ötlet után. Alapból nem hangzik rossz ötletnek de... - Inkább ne. Ha jól emlékszem azért kaptad, nehogy megfagyj, amíg visszaérünk. Most már bánom, hogy nem vettem kettőt. - Fejezi be okfejtését, és kezdi el dörzsölgetni kedvese vállait.
-Nyugi, nem hiszem, hogy bajba kerülnénk nála...bár lehet jobb lenne, ha fürödnénk egyet, hogy inkább tenger illatúak legyünk, biztos ami biztos. - Egyik keze lesiklik válláról a tenyerébe, ahol ujjaival átkulcsolja az ujjait, és így indulnak meg, hadakozva a sűrű növényzettel, és a fákról leugráló deszantos hangyákkal. Úgy egy órányi séta után már egész közel jutnak, ám a következő nagy levelet csak félig hajtja el Sean az útból, mert amint meglátja, mi van mögötte, rögtön az egyik fa mögé rejtőzik.
~Basszus! Ez a luxushotel mindig itt volt? Mindegy....viszont van itt vagy 1000 ember, és a bárpultnál nem vagyok benne biztos, de azt hiszem Rozsomákot látom könyökölni...~
Némi aggodalommal a tekintetében a lányra néz, majd megint kikukucskál, aztán pedig beleborzong a gondolatba, hogy mire is készül éppen.
~Szerinted, tudok olyan gyorsan futni, hogy senki se jegyezze meg az arcom?~

Végül Sean elveti az ágyékkötős ötletemet, pedig úgy megnéztem volna benne, olyan lett volna, mint egy indiai film szereplője. Mondjuk lehet akkor sem keltett volna kisebb feltűnést!
Így hát kézen fogva, hogy bátorítsuk egymást, elindulunk a sűrű aljnövényzetben, hogy utat vágva magunknak megcélozzuk a remélhetőleg még meglévő szálláshelyünket.
Most is csak a levegőben nagyjából betájolt irányt követtük és egy jó idő múlva, már reménykedni kezdtem, hogy talán meg is érkeztünk, hiszen az erdő világosodni kezdett, fények vetettek árnyákot a ritkuló fák között és emberek beszélgetése hallatszott.
Mivel ezen a részen más civilizált formát nem láttunk, joggal gondoltam, hogy megérkeztünk és csak akkor húztam el csalódottan a szám mikor Sean hirtelen visszalépett és egy vaskosabb törzsű fa mögé ugrott.
- Mi a baj édes? Össznépi tábortűz van a parton, vagy mi? Ne aggódj, elszaladok és hozok….
Nem tudom befejezni, mert a gondolatban küldött üzenetére felszalad a szemöldököm a homlokomra.
- MICSODA???? – hördülök fel, mint egy haldokló oroszlán. – Ezt nem mondod komolyan? Mi a fenéért építettek egy luxus hotelt ide az isten háta mögé, pont mikor nekünk erre visz az utunk! És mit keres itt pont Logan? – háborodok fel rögtön utána, de a következő üzenete Sean-nak végképp kiveri a biztosítékot.
- Na nem! Ezt nem gondolod komolyan drágám, ugye? – nézek rá, várva a megerősítést, hogy csak viccel. – Elég, ha csak nekimész valakinek, vagy megbotlasz, vagy …..ATYAÚRISTEN! Nem! – szögezem le határozottan, miután végigvonult a képzeletemen az a sok minden, aminek csak a felét soroltam fel, hogy miként végződhetne a dolog. – Inkább add ide a maradék pénzt, és ha ez egy luxus szálloda, akkor van shop is benne, én meg veszek neked egy gatyát, addig te itt szépen megvársz és számolgatod a hangyákat. – nyújtom a kezem és remélem, hogy inkább ezt a lehetőséget választja.

~Melletted akkor sem lennék feltűnő, ha tényleg liánon lengve jódliznék.~ Szól, még mindig vigyorogva, miközben végigméri a lányt, kihez szintén elég feszesen tapad az a Hawaii térképes póló. Hiába, izzasztó délután volt ez, mindkettejük számára. Innentől kezdve egészen jól haladnak, mígnem ugye kinő egy hotel előttük a földből. Bosszantó jelenség, az tuti, viszont Sarah kiáltása nyomban feledteti Sean-al ezt a kellemetlenséget, igaz azon az áron, hogy cserébe megint hatalmasat ugrik ijedtében, és csak a lány kezének szorítása rántja vissza a talajra.
~Édesem, itt vagyok melletted...azt is hallom, ha csak gondolsz valamire, NEM KELL ORDÍTANI!~ Megcsóválj a fejét, aztán visszafordul a tömeg felé. ~Annyira amúgy nem lehet isten háta mögötti ez a hely. Lehet Greg is azért repült ide, hogy tudjanak szórakozni...vagy nem tudom...~
Hunyorogva kezdi Vizslatni Rozsomákot, hogy kielégíthesse Sarah kíváncsiságát is, és amint megvan az információ valósággal menekül az alkoholbűzös elméből, ami a férfi koponyájában uralkodik.
~Kissé zavaros a dolog, de elvileg kikosarazta valami Kikki nevű csaj, és most addig tervez inni, amíg vissza nem nő a szakálla...te jó ég...ez a tanárnőre gondolt! Mi a...Ratna! Ne kérdezd hogyan, de szinte érzem, hogy ez az ő műve...biztos Darren addig szekálta, amíg "szegény" túl romantikus hangulatba került, és ez átragadt Logan-re is. Még szerencse, hogy mi nem voltunk itt, különben ki tudja mit...műveltünk volna....hmmm...na mindegy.~
El kell ismernie, hogy végöl is az sem hülyeség amit a barátnője mond, és akár még be is jöhet a dolog. Vonakodva, de átnyújtja neki a vastag köteget, aztán magához öleli őt, és ad egy csókot a homlokára.
~Na jó, de siess vissza...és vigyázz magadra. Ha baj van itt vagyok...~
Hát, jó páran megbámulják szegényt, az egyszer biztos, még az oly udvarias személyzet is furcsán méregeti a dzsungel járta jövevényt, hozzá viszont nem szólnak, hacsak ő nem kérdez...legalábbis egyenlőre. A biztonságiaknak azért feltűnik, és folyamatosan figyelik őt, egyenlőre csak a kamerán keresztül.

~ Hupsz! ~ veszek vissza a lendületemből, miután Sean-t úgy kell visszarángatnom a levegőből, hiszen igaza van, de még mindig sokszor elfelejtem, hogy ez a fajta kommunikáció nem a hangerőre épül. - Ne haragudj édesem, de annyira megijedtem, hogy komolyan gondolod!
Aztán csak még meglepőbb dolgokat tudok meg, mikor Sean belekukkant Logan fejébe, hogy kiderítse, mit is keres itt és miért nem a renitens diákokat kajtatja valahol a dzsungel mélyén.
- Kikki? Az új tanárnő? És Logan azon kesereg, hogy kikosarazta? AZ A KIKKI, AKIT MI IS ISMERÜNK? – nem tudom megállni, hogy ne kérdezzem hangosan, hiszen az álmélkodástól leesik az állam. – Biztos, hogy jól láttad a fejében, amit láttál? Lehet, hogy csak ábrándozik, nem? – kérdezem Sean-tól gyanakodva.
Ezen kis közjáték után csak jobbnak látja az én szerelmem is, ha inkább az én javaslatomat valósítjuk meg, így hamarosan gazdagabb leszek egy közeg dollárral és egy búcsú csókkal és el is indulok, hogy megszerezzem azt a nadrágot.
Persze nem mondom, hogy én nem vonzottam magamra a kíváncsi tekinteteket, hiszen erősen kilógtam a luxus fürdőruhák és strandruhák kavalkádjából, de igyekeztem olyan természetesen viselkedni, amennyire csak lehetett és lehetőleg elkerülni a Rozsomákkal való találkozást is. Megcéloztam a szálloda földszintjén lévő üzletet és a kirakott sortok között kezdtem válogatni villámsebesen, majd leakasztva egyet, ami látszólag Sean mérete volt, a pulthoz mentem, hogy kifizessem.
Ha sikerült minden zavarba ejtő kérdés nélkül megszerezni, már húztam is vissza a bokrok közé, hogy végre gatyába rázhassam jövendőbelimet.

~És még kérded, hogy mire célzok azzal, hogy te növeled a fájdalomküszöbömet.~ Morogja szemrehányón, miközben a mellkasát tapogatja Sarah újabb 150 decibeles kiakadása után, de aztán a halálfélelem elmúltával ad egy újabb cuppanós puszit kedvese homlokára, hogy érezze, annyira azért nem haragszik rá, csak nem szereti, ha este a sötét dzsungelben félmeztelenül ijesztgetik.
~Ne tudd meg, a jelenlegi gondolatai milyen kuszák, az alkohol annyira eltorzítja, hogy az alkonyzóna Teletubbies ehhez képest, viszont az emlékei elég tiszták, szóval ja, biztos vagyok benne, hogy az történt amit mondtam. Szegény...te, mi az a Logan átok?~
Persze egyértelműen szerepelt a férfi emlékeiben, de alig akarja elhinni, amit látott. Sarah közben megindult befelé, és fizetésig nincs is problémája. ahogy halad a kijárat felé, Sean ökölbe szorított kézzel szurkol neki, és már tényleg nem hiányzik sok, amikor...

-Szabad egy táncra? - Kérdi alig érthetően Rozsomák, ki a lány útját állja. Nem áll valami magabiztosan a lábán, köszönhetően, hogy csak annyi időre hagyta abba a vedelést, amíg megszólalt, de aztán válaszra sem várva magához rántja Sarah-t, és tangózni kezd vele a dalra, amit ő énekel.

-Ó te jó ég....
~Jól vagy kincsem? Megpróbáljam belökni a medencébe?~

Egészen jól haladtam és már-már kezdtem megkönnyebbülni, hogy a kis akcióm sikerrel jár, mikor egy magas és nagydarab férfi perdült elém és megtorpanva és felnézve rá, elakadt a lélegzetem. Logan!
Nagyot nyeltem és már éppen valami nyakatekert magyarázatba kezdtem volna, mikor a szavaiból rájöttem, hogy legalább annyi szesz van benne, hogy vagy nem ismer meg, vagy nem foglalkozik vele, hogy kerültem ide.
Mire egyáltalán válaszolhattam volna, máris megragadta a derekam és a kezem és hatalmas léptekkel tangózni kezdett……velem!
- De….öööö…..Logan! Tanár úr! Kérem! Én nem……nekem ……sürgős dolgom…….van! – próbáltam magam kiszabadítani a kezei közül, de hát nem sok sikerrel jártam és közben meghallottam Sean hangját a fejemben, ami legalább elnyomja Rozsomák nyikorgását, amit ének címén művel.
~ Hát ha tudod, akkor csináld gyorsan, mert mindjárt megsüketülök és ahogy elnézem esze csücskében sincs elengedni! ~

Logan nem törődik Sarah kérlelő szavaival, helyette alaposan megpörgeti őt, majd visszarántja ölelésébe, mielőtt még mindketten hanyatt esnének.
~Csodálod? Én sem akarnálak elengedni! Na várj...~
Koncentrálni kezd, egyenesen Rozsomákra, és közben azt ismételgeti magában.
~Engedd el, a tánc zavar az ivásban, engedd el, engedd el...~
-De...dehhooogy zaaavvvvvaaar! - Korholja le Logana hangot a fejében, aztán még szorosabban magához öleli a lányt, és jó adag Whiskey-t önt le a torkán.
~Hát ilyen nincs...oké, te akartad!~
A zacskó amit Sarah elejtett a mutatványok közben felé kezd araszolni, de valami iszonyatos sebességgel, kihasználva azt, hogy most úgyis mindenki a táncoló párra figyel, majd amint kézhez kapja a ruhákat, felöltözik, és így már nyugodtabban mehet emberek közé.
-Szabad egy táncra? - Kérdi, mikor melléjük ér, mire Logan bosszúsan végigméri őt, aztán megvonja a vállait, elengedi Sarah-t, és magához rántja Sean-t, hogy vele folytassa a tangót.
~Mimimi??? Sarah!! Hé...te most meg min röhögsz? Ne már...na jó...~
Amint Rozsomák hátat fordít a nagy medencének, ellöki őt magától, aztán telekinézissel is rásegít a támadásra, és betaszítja a férfit a mély vízbe.
-És most spuri! - Kiáltja, és megragadja barátnője kezét futtában. - Ilyenkor utálom, hogy a saját emlékeim nem tudom törölni!

Már nem csak a rám támadó alkohol felhőtől, hanem a nagy lendületű pörgetéstől is kezdtem szédülni, mikor végre meghallottam Sean megváltó gondolatait, de a habozásáért még számolok vele.
Aztán csak vártam és várta, miközben tovább rángatott maga után az elázott és búbánatos Rozsomák, olyan szorosan ölelve, hogy már lassan levegőt is alig kaptam és azon gondolkoztam, hogy ha nem történik pillanatokon belül valami, én bizony használom a tüskéimet, és még ha csak kicsit is sokkolom le, de talán ez elég lenne, hogy elengedjen.
Az, hogy Sean valamivel próbálkozik, azért jelzi Logan dörmögő megjegyzése, amit biztosan nem nekem címzett, de sajnos hatása egy szál se.
Már éppen nekikészülök, hogy bevessem magam, mikor hirtelen megjelenik mellettünk Sean és én ijedten kapom a pólója alsó széle felé a tekintetem, hiszen most minden vendég, aki itt tartózkodik minket figyel, de megkönnyebbülten fújom ki a levegőt, mikor látom, hogy ott virít rajta a frissen vásárolt rövidnadrág.
- Óóó édesem! – nyögöm kérlelőn, miközben Logan erőteljesen hátradönt, hogy majd a földre fektet, majd azonnal fel is ránt.
Szerelmem felhangzó erőteljes, már-mát parancsoló szavaira még én is megremegek, de Logan-on csak valami bosszúság fut végig, viszont azért elenged, mire nagyot sóhajtok, ami rögtön bennem is reked, ahogy a következő pillanatban Sean-t rántja ölelő karjaiba.
- Azt a jó hétfánfütyülőrézangyalátneki! – hördülök fel, de aztán képtelen vagyok megállni, hogy ne nevessem el magam, hiszen ilyen látványban nem hiszem, hogy sok embernek lenne része, és az az arckifejezés……….hát ez mindent felül múlt!
Nem sokáig élvezhetem azonban a dolgot, mert Sean gyorsan meg szeretne szabadulni a kínos szituációtól és egy gyors mozdulattal belesegíti Rozsomákot a medencébe, majd megragadva a kezem, a szálloda túlsó oldala felé vonszol maga után, hogy minél előbb eltűnhessünk innen.
- Az enyémet meg nem próbáld! – rázom meg a fejem figyelmeztetően és még mindig kuncogva.

Szegény Sarah! Komolyan aggódik érte, ahogy elnézi, hogy a majd másfél mázsás táncszörnyeteg milyen bizonytalan lábakon rángatja őt ide-oda, így aztán nem csoda, hogy végül megtalálja a hangját, s kicsit sem feszélyezi, hogy kinek a táncpartnerét készül elhoppolni. Persze, ha sejtette volna, hogy hogyan reagál majd ez a részeg bunkó, tuti már előre a telekinézissel próbálkozik, de most már mindegy.
-Mintha valaha képes lennék bántani az agyad - Mordul oldalra szemrehányón, de egyben vidáman is. Nehéz szigorúnak lenni egy ilyen aranyos, kedves, és halálos lánnyal, aki pusztán azzal is képes őt boldoggá tenni, hogy a kezét fogja, miközben a szállásuk felé rohannak. Mikor újra a fák közé érnek, és a távolban már látják a szálláshelyet Sean erős kezével átkarolja Sarah-t, majd sokkal biztosabban pördül egyet vele tengelye körül, mint az előbb Logan tette, végül pedig hátát az építménynek támasztva heves csókban részesíti őt.
-Ó, várj, nem pont így kezdődött ez a kalamajka? - Kérdi nevetve, arról viszont hallani sem akar, hogy barátnője a saját lábán közlekedjen, inkább az ölében cipeli be a hálórészükbe, és behajítja az ágyba, ezt követően pedig ő is mellé huppan...
-Remélem a többiek is jól szórakoztak... - Kicsit félve fordítja oldalra ma fejét, majd a hatalmas kiskutya szemek taktikát bevetve kezdi el bámulni a lányt. - Mond csak...mivel tudnálak rávenni, hogy arról a tangó dologról ne beszélj senkinek?

//Köszi a játékot. Szuper volt! @->>-- //

Miközben eszeveszetten loholtunk, nehogy a közben minden bizonnyal kijózanodó Logan, vagy a szálloda biztonsági emberei a nyomunkba eredjenek, örömmel szorítottam meg a kezét a szavaira, de a bennem bujkáló kisördög azért nem hagyta szó nélkül.
- Még, hogy sosem bántanád az agyam! Cöh! Hiszen már úgy beférkőztél az agytekervényeimbe, hogy egyfolytában rád gondolok! Mi ez, ha nem valamilyen manipuláció! – kuncogtam fel végül, nem bírva tovább, hogy komolyan beszéljek.
Meglepetten és engedelmesen perdülök meg, ahogy izmos karjaival perdít egyet rajtam, aztán magához húzva hevesen megcsókol, melyet természetesen nagyon is kedvtelve viszonzok, hiszen olyan régen csókoltuk meg egymást.
- Milyen kalamajka, édes? – húzódik vigyorra a szám, ahogy sikerül elszakadni az ajkaitól. – Tök jó volt a buli! És én még sokáig elnéztem volna az izmos hátsódat! – paskolok rá az emlegetett testrészre.
Aztán meglepetten nyikkantam fel, ahogy a karjaiba kapott és egészen a szobánkig cipelt, majd nagy lendülettel hajított az ágyra, ahová pillanatok múlva maga is követett.
- Hogy mivel? – vágtam töprengő arcot, miközben alig bírtam visszafojtani a nevetésemet. – Hát, ha megígéred, hogy ezentúl ágyba hozod a reggelit és kötelezően csókkal ébresztesz, akkor talán hajlandó vagyok fátylat borítani rá. – birkózom le és telepszem a hasára, majd egyre és egyre közelebb hajolok kívánatos ajkaihoz.

//Én is köszönöm a játékot - nagyon élveztem én is //

Nem volt különösebben nehéz lenyomoznom őket. Az én drága nővérkém persze álnéven rótta New York után Hawaii utcáit, de a férje neve nem változott. Férje! Jézusom, hát amiket hallottam róla, egy magánakvaló, savanyú, nagyképű, fegyvermániás kis libát képzeltem el, akinek ugyanúgy csak alkalmi szeretői voltak, mint nekem. Meg sem fordult a fejemben, hogy képes megházasodni. Sőt, ahogy hallottam, még valami fattyút is összehozott magának, legalábbis pár hónap múlva már az is kimászik a barlangjából. Hát micsoda elcseszett bérgyilkos ez a rakás szerencsétlenség?! Komolyan percről percre jobban kellett szégyellnem, hogy a testvérem.
Hamarabb érkeztem meg a hotelhez, mint ők, onnantól kezdve pedig nem volt más dolgom, mint darázsként először kilesnem, melyik szobában szálltak meg, aztán hagyni nekik huszonnégy órát az enyelgésre. Nem kimondottan azért, mert ennyire a szívemen viseltem a nászút szentségét, hanem inkább azért, hogy hamis biztonságérzettel gyengítsem őket, valamint egy kicsit a felindultság keltette adrenalinszintjük is apadjon valamennyit.
Amikor második éjjel elvonultak a strandra fürdeni, úgy véltem, eljött az én időm. Utánuk eredtem, és nem is kellett csalódnom, a nyilvánvaló okok miatt valóban egy elhagyatottabb partszakaszt választottak maguknak. Tökéletes! Tudtam, hogy megéri kivárni a megfelelő alkalmat. Majd ötszáz méternyire a többi csekélyszámú fürdőzőtől néhány nagyobb szikla takarásában találták meg az alkalmas helyszínt a ,,strandolásra". Itt már nem kellett túlzottan óvatosnak lennem. Előhúztam a pisztolyomat, és óvatos, de gyors léptekkel megindultam feléjük. A kéjes nyögésekre és fel-felszakadó sóhajokra undorodva húztam el a számat. Na, nehogy már ez a szemét jól érezze magát. Rohadtul nincs hozzá joga!
A szikla mentén haladtam, pár lépéssel meg lehetett volna kerülni, szóval nem volt köztünk valami nagy távolság. A fegyveremet már előzőleg kibiztosítottam, hogy most a kattanással ne vonjam magamra a figyelmet. Az volt a tervem, hogy hirtelen támadással egyszerűen fejbe lövöm, ha akadékoskodna, a pasiját is, de ha jól viselkedik, őt megkímélem. Utána egyszerűen alakot váltok, és olajra lépek. Egyszerű és nagyszerű. Előreszegezett pisztollyal közeledtem, már az utolsó lépés következett, ami után már csak a ravaszt kell meghúznom, és végre beteljesül a bosszúm.
Ám ekkor váratlan ütés érte a kezemet, ami miatt elejtettem a fegyveremet, majd ahogy egy test lendületesen nekem ugrott, elvesztve az egyensúlyomat a hátamra zuhantam, vele együtt.
-Ki a sz@r vagy te?! - förmedt rám Aya, ahogy a csuklóimat a földre szorítva lovagló ülésben terpeszkedett rajtam.
-Én? - vicsorogtam rá gyűlölettől izzó hangon. - Noriko. A húgod vagyok, te mocskos rib@nc, akinek lenyúltad az életét! És most ezért megdöglesz!
A lábaimat nem fogta le, ami nagy hiba volt, ugyanis a következő pillanatban a térdem a háta közepébe csapódott. Ez és az elképedése elég vot ahhoz, hogy én kerüljek erőfölénybe, és elkapva a torkát a sziklához passzírozzam. Biztos voltam benne, hogy ma éjszaka végre valahára megölhetem Ayat.

Végre, végre eljutottunk nászutunk színhelyére, és végre magunk mögött hagytuk az aggódók vagy éppen a gratulálók hadát és végre magunk lehettünk hosszú idő után, ezért első dolgom volt a karjaimba kapva a szobánkba cipelni Aya-t, hogy végre nyugodt körülmények között csókolhassam hosszan és hevesen.
Még vissza gondolva is megborzongtam, hogy King-től megszabadultunk, bár, ahogy a sokat ígérő szemeibe néztem, mire visszaérek alagutat kell ásnom az íróasztalomhoz, annyi akta lesz rajta, de végül elengedett két hét szabadságra.
Most azonban nem akartam se rá, se senki másra gondolni, csak az én gyönyörű és szerelmetes feleségemre…..FELESÉGEMRE! Még kimondani is gyönyörűség és sokszor még mindig azt hiszem, hogy csak álmosok, és félek, hogy egyszer felébredek.
Egy teljes napig ki sem mozdultunk a szobánkból, de nem mondhatnám, hogy pihenéssel töltöttük el ezt az időt. Még másnap is belehúztunk, így délutánra csúszott az alvás, amire szüksége volt, hogy erőt gyűjtsünk a folytatáshoz.
Viszont a fürdőzés örömeiről és annak pikáns velejárójáról sem akartunk lemondani, amihez a szálloda partja még kellemes és ledugott környezetet is tudott biztosítani, gondolva a hozzánk hasonló nászutasokra, így éjszaka vonultunk ki, hogy bepótoljuk ezt az élményt is.
Mivel Aya-n még nem nagyon látszott a terhesség, így egy falatnyi bikini volt csak rajta, rajtam meg egy rövid fürdősort, de a kezünkben vittük a köntöst és a törölközőket is, hátha szükség lesz rájuk, ha mást nem a parton leteríteni, hiszen ki szeret „még ott is” homokos lenni.
Gyönyörű éjszaka volt, az ég tiszta, a hold ragyogott és mi egymás mellett hevertünk le, de pár perc múlva már egymásba gabalyodva, míg egyszer csak Aya figyelmeztető szemeivel találtam magam szemközt, de továbbra is kéjes hangokat kiadva. Persze nem kellett nagyon figyelmeztetnie, miért csinálja, bár őszintén kissé nehezemre esett elhinni, hogy nem egy rossz helyre tévedt pincér miatt lesz csak a felhajtás.
Azonban a következő pillanatban Aya, már nem volt sehol, de aztán puffanások és heves és felettébb ismerős hangok hallatszottak a sziklák mögül, amire már én is repülőrajtot vettem, így pont időben érkeztem ahhoz, hogy Noriko-t röppályára állítsam, egy hatalmas lökéssel, mikor megláttam, hogy az én drágámat fojtogatja.
- Veszed le a mocskos kezed róla, te kis sunnyogó! – kiáltottam rá villámló szemekkel és védekezően asszonyom elé álltam, miközben a testem önkéntelenül is átrendezte az atomszerkezetét, és olyan lett, mint egy kőszikla.

Láttam a szemében azt a semmivel sem összetéveszthető döbbenetet, ahogy a magabiztosság páncélja megtörni látszott, hiszen ha még abban sem lehet biztos, hogy van-e testvére, aki ráadásul meg akarja ölni, még miben tévedhetett. Sőt, mi az, amivel ilyen hatást ért el valakinél, s még csak nem is rémlik neki. Ilyen horderejű tett fölött csak úgy elsiklani, nem éppen profira vall. Olyan volt, mint egy nyitott könyv. Amit szeretnék már apró fecnikre tépni.
Már egészen jól haladtam, amikor megjelent a kis csődöre, hogy megmentse szíve hölgyét. Erőteljes lökése nyomán a homokba hemperedtem, és bár fájdalmat nem okozott, azért elégé dühített, hogy nem dolgozhattam nyugodtan.
-Nocsak, nocsak - mértem végig a nem is olyan kicsike csődört. Szám gúnyos vigyorra húzódott, ahogy végigmértem a hősszerelmes pózában feszítő férfit, aki épp a testével próbálta védelmezni Ayat. - Örülök, hogy megismerhettem a sógorkámat. Bocsi, de azt hiszem eddig tartott a házasélet. Két percet adj, és máris özvegy leszel.
-De hát ki a franc vagy te?! - dörrent rám Aya kilépve a pasija mögül. - Nekem nincs testvérem.
-Hidd el, mi is boldogabbak lettünk volna, ha ez lett volna a helyzet - fintorogtam rá undorodva. - Az apád aztán tudott ígérgetni. Rohadtul nem érdekelte, hogy egy életre a tébolyba kergette az anyámat, akit egy lotyó szintjére fokozott le, amikor visszament hozzád meg az anyádhoz. Egy pillanatig sem gondolta komolyan, hogy elhagy titeket értünk. Az ő szemében anyám csak egy szajha volt, akit pár éjszakára megkaphatott, én meg egy daganat, egy parazita, egy nemkívánt kinövés, aminek könnyű volt hátat fordítani.
Talán egy kicsit túl bőbeszédű volt a kirohanásom, de évekig fojtottam magamba, nem tudván, hogy egyáltalán a képébe akarom-e vágni (hát most megkaptam a választ). De csak tudja ez a mocsok, hogy miért kell meghalnia. Már szinte egész testemben remegtem, a tombolás már nagyon közel ólálkodott hozzám, mert azonnal végezni akartam vele.
-Ők már nincsenek, úgyhogy te következel, Aya. Már csak te maradtál.
-Álljon meg a menet - lépett még közelebb hozzám. Kifejezetten szórakoztató volt nézni, ahogy a felismerés egy pillanatra még a lélegzetét is elvette. - Te voltál... te ölted meg...
-Csak azt a gennyláda, hazug apádat - ismertem be szenvtelen vállrántással. - Anyádra már nem kellet gondot fordítanom, megoldotta ő helyettem is.
Orrlyukai, szemei kitágultak, kezei ökölbe szorultak. Jó, nagyon jó. Érezze csak magát minél pocsékabbul, mielőtt meghal. Ennél tökéletesebb nem is lehetne.
-Mike, sajnálom - sziszegte egyre engem bámulva. - De most meg fogom szegni az ígéretemet. Kinyírom ez az átkozott fattyút!
-Ne merészelj fattyúnak nevezni! - kiáltottam, ahogy megint nekiugrottam.
Ezúttal már nem állt mellettem a meglepetés ereje, és benne valószínűleg ugyanolyan indulatok kavarogtak, mint bennem, de nem érdekelt. Tudtam, hogy nekem van igazam, hogy nekem kell győznöm, hogy nem sétálhat el büntetlenül azok után, amit miatta meg a mihaszna szülei miatt kellett átélnem. Elegem volt belőle, hogy másodhegedűs, nemkívánt kölyök voltam. Most már eljött az én időm. És ezt senki nem vehette el tőlem.
Mivel a pisztolyom még mindig túl messze volt, puszta kézzel harcoltunk. Nem volt éppen a kedvenc műfajom, és úgy néztem, Ayanak sem, de most azzal kellett dolgoznunk, amink volt. Hamarosan felszakadt a szám egy vékony kis vonalban a sokadik öklös után, neki pedig felrepedt a bőr a szeme alatt. Már mindketten ölni akartunk, és elképzelhetetlennek találtam, hogy bármi történhetne, ami ezen változtathatna.

Még mindig dühösen méregettem az Aya-val közel egy súlycsoportban lévő idegen lány, és persze egyelőre egy szavát sem hittem, és a felháborodott fenyegetőzésére csak megingattam a fejem.
- Szerintem kislány te nagyon eltévesztetted a házszámot, és most vagy nagyon gyorsan felszívódsz, míg jó kedvemben vagyok, vagy összecsomagollak és elviszlek a rendőrségre. – válaszoltam neki, de nem Aya lett volna az én drága párom, ha ezt szó nélkül hagyja.
A kérdésére a még mindig szikrázó szemű lány válaszolt is és legnagyobb megdöbbenésemre, volt is értelme annak, amit mond, persze ez attól még továbbra is csak egy ellenőrizetlen képzelgés szinten mozgott, hiszen Aya sem tudott semmilyen testvérről eddig.
A lány stílusa meg tudtam, hogy ki fogja hozni a drágámat a sodrából és már előre forgattam a szemem, hogy ezzel úgy látszik lőttek a nyugodt éjszaki fürdőzésnek, csak el kell kapnom a kis gőzbombát, mert különben még nagyobb bajt csinál, de a lépésem is megtorpant, ahogy közéjük igyekeztem volna, mikor meghallottam mit vágott Aya fejéhez. Megölte az apját????
Uhh! Hát ez már több, mint egy egyszerű zaklatás azt hiszem, itt már komolyabb intézkedésre lesz szükség, főleg, ahogy Aya feszült testtartására és a szinte azonnal felcsattanó hangjára felfigyeltem.
- Aya, ne! Édesem ez a csaj őrült és valószínűleg csak provokál! Ne dőlj be neki! Elkapom és hívjuk a rendőrséget. – igyekeztem jobb belátásra bírni, de hát én legalább annyira tisztában voltam vele, hogy ez falra hányt borsó lesz és igazam is volt.
Úgy ugrottak egymásnak, hogy szemmel alig lehetett követni és mire eljutottam a közelükbe és kikerültem pár felém szálló öklöt, már mindketten szereztek jó pár sérülést.
Most igazán jól jött a szilárd alakom. Megragadtam egyiket az egyik kezemmel és messzire kitartottam, a másikat a másikkal, hogy még véletlenül se érjék el egymást és felemelt hangon ripakodtam rájuk.
- Ebből elég legyen! Aya fogd vissza magad, gondolj a gyerekre! Te meg azonnal mond meg ki a fene vagy és, hogy kerülsz egyáltalán ide? Van rá egy perced, aztán viszlek a kollégákhoz, úgy, hogy úgy járjon a szád, mint az előbb az öklöd.

-Összecsomagolsz, mi? - köptem ki megvetően a Mike nevű férfi felé. - Kevés vagy te ahhoz, bumburnyák!
-Pofa be! - rivallt rám Aya. - Ő az én bumburnyákom!
Aya az elvártakhoz hűen keményen hadakozott, hiszen mégiscsak az apja gyilkosával találta szembe magát. Az persze gondolom, meg sem fordult a fejében, hogy ez azt jelentette, hogy az én apámmal is végeznem kellett. Önző szemétláda, hát mondtam én. Mindezek ellenére én sem lustálkodtam. Újra és újra lesújtottam hol az öklömmel, hol a lábammal. Teljesen mindegy volt, csak fájdalmat okozzak neki. Ami igen hamar feltűnt az a szokatlan védekezés volt. Az ember általában a fejét szokta védeni leginkább, hiszen az a legkritikusabb pont. Ő azonban feleannyira sem aggódott annyira érte, mint a hasáért. Még ha könnyen el is háríthatta volna az oda célzott ütésemet, rúgásomat, inkább azonnal visszavonulót fújt. Jaj, hát ennyire pocakfájós lennél, kicsi Aya?
-Édesem - ismételtem ingerült szemforgatás közepette. - Ez most komoly? Tökös bérgyilkos hírében álltál, azt hittem, ha ahhoz nem is, hogy a nővérem legyél, de legalább a hivatásodhoz méltó leszel.
-Nem is tévedtél - jelent meg egy öntelt vigyor Aya arcán.
-Lósz@rt! Már hónapok óta egy melód sem volt! Most meg ráadásul képes voltál férjhez menni, mintha olyan nagy szükség lenne egy férfira!
-Jól van, látom, elvégezted a leckéd.
-El bizony, és percről percre jobban csalódok benned.
-Hát ne haragudj, de ezt kénytelen vagyok bóknak venni - morogta, mielőtt megint nekem rontott.
A szememre irányított ütését még elkerültem, de aztán kirúgta alólam a lábamat, amit fogalmam sincs mi követett volna, de feltehetőleg további ütleg, viszont éppen hogy talpra kászálódtam, felharsant Mike hangja, Aya pedig engedelmesen hátrébb lépett. Igaz nem sok választása volt, mivel az ő csuklóját ugyanolyan vasmarokkal szorították, mint az enyémet, de velem ellentétben ő nem is próbált kiszabadulni.
-Persze, tedd csak, amit az urad parancsol - sziszegtem neki, dühösen kapálózva, hogy végre kicsússzon a kezem az erős ujjak közül.
De aztán elhangzott az az információ, amire még a házassága ellenére sem fordult volna meg soha a fejemben. Gyereket vár! Ez! Kölyke lesz az érzéketlen jégcsapnak titulált szukának! Jézusom, hát mi folyik itt?!
-Nagyon kellett az ide, mi? - morogtam, miközben egyikről a másikra siklott vádló tekintetem. - Poronty! Pont neked! Őt hogy fogod tönkretenni? Belefojtod a sz@ros pelenkájába?
-Te kis...
Megpróbált felém rúgni, de átváltoztam darázzsá, és pár lépésnyit távolodva tőlük ismét szabadon mozogva váltam ismét emberré, és kulcsoltam hátra a kezeimet, mintha csak egy múzeumban nézelődtem volna.
-Áh, nem, az nem a te stílusod - játszottam a töprengőt. - Úgy csak vele csesznél ki. Óóó! - vigyorodtam el sunyin, ahogy ismét Mike-ot kezdtem méregetni. - Nem is az övé, igaz? Mikor akartad neki elmondani? Ki az apa? A postás? A fegyver csempészed?
-Fogd be a pofád, mert ha én fogom be, abba beledöglesz!
-Vagy lehet, hogy... - Gonoszul kacagtam fel az ötletre, és az újabb támadást elkerülendő, darázsként a szikla tetejére repültem, majd megint felvettem emberi alakomat. - Kardfogtól hallottam, milyen jó hasznodat vette egy éjszakára. Csak nem azt akarod mondani, hogy hamarosan egy kiscica fogja kirágni magát belőled? Ha minden igaz, az apja már eléggé szétcincálta a kivezető utat, úgyhogy nem lesz nehéz dolga. Csak aztán nehogy jöjjön követelni az apai jogait.
-Kuss legyen! - üvöltötte Aya, mint egy sebzett oroszlán, ami engem csak még veszettebbül ádáz kacajra serkentett. - Elég volt! Elég!
Lábam alatt rengeni kezdett a talaj, de ha nehezen is, még tudtam tartani az egyensúlyomat, és úgy tenni mintha nem vettem volna észre.
-Letelt az egy perc - susogtam Mike-nak. - Most tehát akkor mi is lesz? Hívod a félelmetes rendőr bácsi haverjaidat? Csak jelezném, hogy a főnököd a tenyeremből eszik. Amikor meghágtam, még nem is hittem volna, hogy pont ő fog segíteni nekem rajtad keresztül eljutnom a szukádig. De utólag is kösz, hogy ilyen jól választottál munkahelyet. Cserébe hadd figyelmeztesselek, hogy ha hívatlan vendégünk érkezne, valami azt súgja, hogy nem tudnám tartani a számat Derek előtt. Csak képzeld el, milyen csalódott lenne, ha megtudná, hogy a kedvenc ölebe Aya Caine hites férje. Ó, bocsánat - vigyorodtam el a győzelmet máris a markomban érezve. - Aya Bodwin.

Aya hallhatta a hangomon, hogy nem vagyok jó kedvemben és azonnal abbahagyta a kapálózást, nem úgy, mint a másik, aki minden áron megpróbált kiszabadulni a kezeim közül, ami persze hiú ábránd volt a részéről, viszont a száját így nem tudtam befogni, habár nagyon jól esett volna, igaz a saját fejemet is verhettem volna a falba, hogy megajándékoztam egy felbecsülhetetlen információval.
- Fejezd be te kis görcs! – mordultam most már rá és nem sok kellett hozzá, hogy hagyjam, hogy Aya beletapossa a homokba, de igyekeztem nem elveszíteni a fejem, mert akkor valószínűleg itt ma vér fog folyni és ezzel nagyon sok minden el lett volna rontva, kezdve a nászutunkkal.
Gondoltam, hogy kicsit jobban megszorongatom, hogy végre befogja azt a mocskos száját, de ekkor egyszerűen eltűnt a kezeim közül és rá kellett jönnöm, hogy bizony egy hasonszőrű mutánssal van ráadásul dolgunk, ami nem könnyítette meg a helyzetünket.
- Aya! Ne húzd fel magad édes! – öleltem át hátulról a feleségemet és húztam vissza, de éreztem, hogy szinte remeg a dühtől. – Csak provokálni akar, ne dőlj be neki. Nem ér annyit, hogy …… - azt akartam mondani, hogy lebuktassuk magunkat, de elharaptam a mondat végét, de feltételeztem, hogy így is értette mire akartam kilyukadni.
Kardfog emlegetése viszont nálam is vörös ködöt húzott az agyamra és már nem tudtam higgadtan és tisztán gondolkozni, de annyi erőm még volt, hogy szerelmemet a hátam mögé húztam, hogy ne rohanjon neki, de a rengés már azt mutatta, hogy itt még nagy bajok lesznek, ha Aya nem higgad le.
- Majd én! Hagyd meg nekem drágám. – suttogtam felé és egy pillanat alatt halmazállapotot váltottam és mivel tudtam, hogy az új képességem milyen erős, így nem sokat haboztam.
- Tudod, nincs szükségem senkire ahhoz, hogy elbánjak egy ilyen szájhőssel, mint te. És én a helyedben nem dicsekednék egy olyan ismeretséggel, aki a saját fajtánkat kínozza halomra a börtönben, ráadásul ezzel azt is a szánkba rágtad, hogy jobb lesz, ha nem mész el innen élve. – mondtam neki halkan.
Sosem ölnék meg hidegvérrel senkit, aki nem szolgált rá, de a családomat nem hagyhatom, hogy veszélybe sodorja. Így nem sok választást hagyott nekem.
Szinte suhantam a levegőben, hogy elérjem és ne tudjon elszökni előlem, majd ha sikerült, akkor átmegyek rajta, mint kés a vajon, miközben a legsötétebb rémálmait idézheti fel vacogva. Most nem ismerek kíméletet. Az én feleségemet és gyerekemet ne fenyegesse egy ilyen kis senki. Ha meg tényleg a húga, akkor ilyen szemetet még nem hordott a hátán a föld, megérdemli, amit szántam neki. Reszkessen!

Sosem hittem, hogy van testvérem. Persze, mint gondolom minden egyke gyereknek nekem is megfordult a fejemben, hogy milyen lenne, de sohasem komolyan, hiszen honnan is tudtam volna, hogy tényleg van valahol egy húgom... aki a véremre szomjazik. Azokban az időkben, amikor elmerengtem ezen az akkor még képtelennek tűnő ötleten, mindig úgy képzeltem, hogy remek csapatot alkotnánk. Akár fivérem lenne, akár nővérem, ketten (vagy még többen) megállíthatatlanok lennénk. Erre itt van ez a hisztis debil, aki mindenáron ki akar nyírni. Hát hogy van ez? Hogy is lenne lehetséges?
Pedig Noriko kellőképpen jó harcosnak tűnt ahhoz, hogy akár még csatlakozhatott is volna hozzám (na jó, hát annak idején), de valamiért egy közös ellenségünk sem lehetett, mivel akt én annak tartottam, azzal ő pont, hogy smúzolt, mint valami kretén idióta, neki pedig nem volt más a halál listáján, mint én, ami azért nagyban rontott a harmonikus együttműködés esélyein. Hogy gyorsan lezárjam ezt az igen kellemetlen közjátékot, nagyon szívesen előztem volna meg, hogy eltegyem láb alól, de hát itt volt Mike, akinek megígértem, hogy nem ölök többet (és edig alig szegtem meg párszor), ráadásul a gyerek, amiben igaza volt Mike-nak, hogy nem kéne veszélybe sodornom. Bár ki tudja, jelenleg mi jelentene rá nagyobb veszélyt...
Kénytelen voltam hát hagyni, hogy Mike vegye át a küzdelmet. Bár az én dolgom lett volna, nekem most másra is kellett vigyáznom. Ha gond lenne, majd besegítek neki. Így aztán csak egy komor bólintással félreálltam, hogy odaengedjem a férjem.
-Ó, te jó ég - forgatta a szemét Noriko. - Ez milyen szánalmas! Persze, engedd csak , hogy a nagy és erős férfiak elvégezzék a nehéz munkát, amihez te, gyenge nő nem vagy elég. Hánynom kell tőled! Egyébként meg, kedves sógorkám, a mi fajtánk sem fajtiszta. Vannak, akikért nem kár. És, ha a szátokba rágtam, hogy nem engedhettek el innen élve, azzal ti is a számba rágtátok, hogy nem elég Ayat kinyírnom, hanem mindkettőtökkel végeznem kell.
-Éretlen liba! - morogtam fogcsikorgatva, miközben kezemmel óvatosan végigsimítottam a hasamon. - Vannak sokkal fontosabb dolgok is, mint a személyes bosszú.
Szentséges egek! Ez az én számból jött ki?! Én tényleg ilyet mondtam?! Eddig mindig én voltam az, akinek hasonló hegyi beszédet kellett végighallgatnia, most meg pont én szövegelek érettségről meg felelősségről? Hát mi történt velem? Mike! Az történt! Na, ezért még számolunk!
-Na, ne mond - húzta a száját. - Pedig a börtönfelvételeken nagyon nem úgy tűntél, mint aki csak úgy hagyná Dereket elsétálni. Mondjuk már nem lesz másra esélyed, ha feldobod a lábad, de azért ne legyél álszent: őt bármikor megölnéd. Mondjuk ez rád tartozik, de én azért örülök, hogy volt olyan jófej és megmutatta nekem a felvételt. Életem legjobb mozija volt. Popcorn zabálás közben azt nézni, ahogy King, az őrök meg a rabok püfölnek. Oscar gyanús!
-Te sosem unod meg a saját hangodat? - Most rajtam volt a szemforgatás sora, mert vagy ez, vagy a kibelezés, amitől nekem ugye most tartózkodnom kellett.
-Valakiét igen - morogta vissza, miközben gyanakodva nézte, mire készül Mike.
Hogy elvonjam a figyelmét, újabb kérdéssel fordultam hozzá.
-Az meg sem fordult a hülye kis agyadban, hogy a saját apádat is megölted, nem csak az enyémet?
-Az meg sem fordult a hülye kis fejedben, hogy ő csak a te apád volt? - sötétült el ismét a tekintete. - Engem nem takargatott be esténként, nem jött el a évzárómra, nem segített elfújni a szülinapi gyertyáimat. Nekem csak egy kanos senkiházi volt, aki felcsinálta az anyámat, fűt-fát ígért neki, aztán lelépett, és sohasem keresett többé minket.
-Te barom, az én anyámat csalta meg, nem nektek kéne dühösnek lenni!
-De veletek ott volt! Férj volt és apa, nekünk meg csak egy fantom!
-És ez a megoldás?! Valószínűleg azt sem tudta, hogy létezel! Vagy, hogy anyádnak többet jelentett az az éjszaka, mint neki. Elmondhattad volna neki.
-Miért, talán számított volna?
-Most már sosem fog kiderülni, zsenikém.
-Te csak ne beszélj, én legalább okkal tettem, te pénzért gyilkolták halomra egy csomó embert, az mennyivel jobb?
Nem csak a győzelem miatt örültem neki, hogy Mike sikeresen támadásba lendült, de azért is, mert remekül időzített. Erre ugyanis nem tudtam volna mit mondani.
Ez azonban már nem érdekelhette Norikot, ugyanis a következő pillanatban sikoltva húzta össze magát, és jajveszékelve kalimpált. Nem tudhattam biztosan, hogy mit látott, de a ,,Ne mond ki, hogy nem kellek!2 eléggé magáért beszélt. Talán pont azért ölte őt meg esélyt sem hagyva neki, hogy ne kelljen hallania, ami egész életében kínozta. De a szánalom éppen csak megmozdult bennem lustán, nemtörőm tunyasággal, máris átvette a helyét a dühös elégtétel, hogy megkapta a magáét ez a szégyenszemre húgomként ismert szörnyeteg.
Miután Mike eltávolodott tőle, úgy tűnt kicsit összeszedte magát, de még mindig egész testében remegett, mintha fázott volna a 40 fokban, és rettegő pillantással nézett körül.
-Még egy ilyen, és nem állok jót magamért - hebegte rémült tekintettel.
-Miért eddig mi volt a szándékod? - vetettem oda neki megvetően, miközben Mike mellé sétáltam. - Mi legyen vele?

Sosem gondoltam rá, hogy mi lenne, ha Aya-nak lenne testvére és, hogy az milyen lenne, valahogy elfogadtam azt a tényt, hogy ő egyedül van és kész, de most, hogy megismertem ezt a dühtől és keserűségtől elvakult nőszemélyt, azt gondoltam, hogy addig volt jó, míg ebben a hittben éltem.
Aya a vadsága ellenére egy szeretnivaló és szenvedélyes lány volt, míg ezt itt előttem, aki a húgának vallja magát csak a bosszú és a gyilkolás vágya vezet, hogy a gyerekként elszenvedett sérelmét, valakin, akit bűnbaknak kiáltott ki, levezethesse. Valahol kár volt érte, hogy idáig fajultak a dolgok, mert lehet, hogy egy jó pszichológus, talán segíthetett volna rajta, de ezzel már azt hiszem elkéstünk. Sosem merült fel bennem, hogy egyszer hideg vérrel tervezek el egy gyilkosságot, de most ez volt a helyzet, még ha valahol önvédelemként gondoltam is rá, ráadásul, nem is titkolta, hogy mindkettőnket meg akar ölni.
Profi gyilkos részére, most meggondolatlanul sokat beszélt. Ez talán valami belső kényszer lehetett, hogy megindokolja a tettét, amivel a saját vérrokonát készül megölni. De ezzel hibát is követett el, mert míg ő szópárbajt vívott Aya-val, nekem lehetőségem volt, hogy megtegyem, amire készültem. Bár csak fél füllel hallottam, amiket egymás fejéhez vágtak, de ez is csak megerősített abban, hogy ez a lány valahol szeretettre vágyott és vágyik, még ha elég érdekes módon mutatja is ki.
A tervem nagyszerűen sikerült és a támadónk a következő pillanatban saját halálfélelmeivel szembesülhetett. Tapasztalatból tudtam, hogy milyen borzasztó hatással van a képességem az emberekre, főleg azokra, akik sok szörnyűséget dédelgetnek magukban, ami ilyenkor a visszájára fordul és őket sebzi meg.
Mikor sikoltva zuhant össze, azonnal visszavonulót fújtam, mert minden okom ellenére, ami azt mondta, hogy öljem meg, most rögtön, még sem voltam képes megtenni.
Igazán megmosolyogni való volt azonban, mikor ezek felállva, még mindig fenyegetőzni akart, pedig a szeméből szinte sütött a rettegés.
- Inkább hallgass, mert megismétlem az előbbi kis játékunkat. – szóltam oda neki halkan, aztán Aya kérdésén kezdtem agyalni. – Ez egy nehéz kérdés édesem, mert bizonytalan vagyok és mégis csak a te húgod. – karoltam át és húztam magamhoz gyengéden. – Tudod, hogy nem vagyok gyilkos, de a családunk miatt megteszem, ha szükséges, de jobban örülnék valami humánusabb megoldásnak. Rád bízom a döntést, azt hiszem most már rád bízhatom, hiszen tudom, hogy nem döntesz zsigerből, mint régen. – csókoltam meg a homlokát, de a szemem közben le nem vettem a másik lányról.

-Most mondanám, hogy menjen a Rikersbe, de azt senkinek nem kívánom - ráztam meg a fejem, majd a mozdulatból inkább töprengő fejingatás lett. Na jó, Kardfognak talán. - Megölni meg... Hát nézd, alapjában véve továbbra sem okozna túl nagy gondot megölnöm valakit, de akkor a végén még elhagysz valakiért, akinek nem ez a megoldása mindenre.
Hessegető mozdulatot tettem a kezemmel, mert még a gondolata sem tetszett.
-Áh, azt úgysem hagynám - jelentettem ki, és közelebb húzva magamhoz az arcát cuppanós csókot nyomtam az ajkaira.
-Én sem!
Nem éppen testvéri támogatás csendült Noriko hangjában, és ahogy gyorsan megint felé kaptam a fejem csak arra maradt időm, hogy magamban szentségeljek, hogy ez meg honnan szerzett már megint fegyvert, aztán arrébb lökjem Mikey-t, akit becélzott a pisztolyával. Így ugyan engem talált el, de nem volt vészes, csak súrolta a karomat a könyököm alatt. Hangtompítós pisztoly volt, úgyhogy csodálkoztam volna rajta, ha bárki más meghallotta rajtunk kívül, és valóban nem sietett senki a segítségünkre.
Felszisszenve kaptam a sebhez, de nem volt időm sokat foglalkozni vele, mert Noriko újra lövéshez készült. Ezúttal sokkal erőteljesebben kezdtem rengetni a földet, hogy távolabbról azonnal fel is hangzott pár rémült sikoly a váratlan kataklizmától, ami miatt a gyengébben összetákolt fa- és szalmabódék összedőltek, a kocsik riasztói éles hangon szirénázni kezdtek, a tenger pedig haragos morajlásba kezdett. Rajtam kívül senki sem maradhatott talpon, ami az elsődleges célom volt, hiszen így Noriko következő lövése csupán az eget találhatta el, ahogy telibekapta a horizontot elestében. A kis piszok nyilván kihasználta azt pár másodpercnyi figyelmetlenséget, amiről úgy gondoltam, hogy belefér, hiszen őt még eszi a félelem, és visszalopakodott az elejtett fegyveréhez. De nem ment vele sokra.
Amíg ő sikertelenül próbálta legyőzni a földrengést, és megint két lábra evickélni, én megerőltetés nélkül sétáltam oda hozzá, és rövid dulakodás után kicsavartam a kezéből a pisztolyt, majd a markolatával úgy fejbevágtam, hogy a homlokából vékony patakban folyni kezdett a vér, de nem vesztette el az eszméletét. Ezúttal ő került fegyver rosszabbik oldalára, én pedig jólesőn szorítottam meg, hiszen már annyira hiányzott ez az érzés.
Hogy Mike-nak se nehezítsem meg már ennyire a dolgát, megszüntettem a rengést. Végül is a pisztoly már nálam volt, Noriko minden előnyét elvesztette. Legalábbis majdnem.
-Sok sikert - vigyorodott el kajánul, és ismét alakot váltott.
Repült pár kört előttünk cikkcakkos vonalban, hogy még nehezebben célozhassam be, de aztán leszállt a sziklára. Vállat vontam. Ahogy gondolja. Céloztam, és lőttem. Nem mondom, hogy könnyű volt, és azt sem, hogy biztosan tudtam volna, hogy megölöm, vagy csak megsebesítem, de miután majdnem megölt minket (mindhármunkat), nem tudtam volna sajnálni, ha a legrosszabb történt is volna. De csak fájdalmas nyögéssel változott vissza, hogy a karját szorongassa. Ugyanúgy csak súrolta a golyó, mint engem, ráadásul ugyanott, ahol engem: a karján, a könyöke alatt. Ez ugyan abszolút szerencse volt, de erről senkinek nem kell tudnia.
-Na, most mond, hogy nem vagyok istenkirály - vigyorogtam öntelten igazából mindkettőjüknek címezve.
Mivel komolyan féltem tőle, hogy a következő golyó már az én elmeroggyant húgom szemei közé menne, inkább egy gyors mozdulattal Mike kezébe nyomtam a pisztolyt, mielőtt még meggondolhattam volna magam.
-Jobb, ha te vigyázol rá.
Az én vigyorom azonban semmi volt ahhoz képest, ami Noriko képén terült el, ahogy előbányászta a mobilját, megnyomott rajta pár gombot, majd a legnagyobb meglepetésemre közelebb tartotta hozzánk, hogy jobban halljuk. Kihangosítóra tette, így azt is hallhattuk, ki beszélt a másik oldalon.
-Hello, Noriko - hallhattuk Derek hangját. - Nem hittem volna, hogy tényleg használni fogod ezt a számot.
-Én sem. De történt valami érdekes.
-Éspedig?
-Megtaláltam Aya Caine-t.
-MICSODA??? HOL VAN???
Noriko kérdő mosollyal nézett ránk, én pedig tudtam mi következik. Ha engem bemárt, Mike-ot is bemártja. Ő viszont továbbra is nyilvánvalóan inkább engem akart eltenni láb alól. Vagyis vagy követjük az utasításait, vagy beköp minket Kingnek. Persze kilőhettem volna a kezéből a telefont, sőt akár Mike is megehette volna (elvégre is mesterlövész volt, ráadásul még a pisztoly is az ő kezében volt), de nem állt szándékomban, és reméltem, hogy ő is így van ezzel. Hiszen King is jól képzett, felismerhette volna a lövés hangját, mielőtt megszakad a kapcsolat, aztán már csak a hívást kellett volna lenyomoznia, és lehetőleg még ennyi segítséget sem akartam adni neki. Arról nem is beszélve, hogy ha ezek ketten megint összejönnének, még könnyebben tálalhatna ki ez a kis mitugrász.
Éppen ezért feltartott kézzel bólogattam, hogy jelezzem, minden úgy lesz, ahogy ő akarja. Noriko erre még szélesebben elmosolyodott.
-Majd fussunk össze, hogy elmondjam a részleteket. Most egy kicsit rázós helyzetbe kerültem, úgyhogy ha tíz perc múlva nem hallasz felőlem életjelet, akkor jöhetsz utánam a legjobb embereiddel. Hívás után le tudsz nyomozni, ugye?
-Mi van?! Persze, de...
-Majd hívlak.
-Nem! Most az...
De eddigre már letette.
-Nos tehát - nézett ránk elégedetten -, Mike örültem a szerencsének, de ez nem tartozik rád. Hamar özvegyülsz meg, de értékeld, hogy életben hagylak. Kérem vissza a pisztolyt. Aya, te fordulj meg, térdelj le, és most az egyszer próbáld befogni. Lásd kivel van dolgod, hagyom, hogy a tengerpart látványa legyen az utolsó, amit életedben látsz.
Felsóhajtottam. Végül is jó életem volt. Még talán innen is kivághatom magam, de egyenlőre muszáj volt azt tenni, amit Noriko mondott. Egyenlőre csak Mike jusson ki innen. Még egyszer ránéztem, de nem szóltam semmit. Úgyis tudta, mit akarnék mondani. Aztán hátat fordítottam Norikonak és térdre ereszkedtem.

Míg mi tanakodásban voltunk a támadónkat illetően, addig ő kihasználta az alkalmat és annyira összekapta magát, hogy észrevétlenül megszereztem a pisztolyát.
El is határoztam, hogy ahogy találok egy falat, beleverem a fejem, hogy hogyan lehettem ennyire figyelmetlen, de megvallom őszintén nem számítottam rá, hogy ilyen erős a lány, és a sokk után jóformán pillanatok alatt összeszedi magát.
Persze mindezt a már a homokban fekve sikerült átgondolnom, mert Aya akkorát taszított rajtam, hogy még gurultam is párat, mire a lövés hangjára egy szikla mögé vetettem magam, de a gyomrom máris görcsbe ugrott, ahogy megláttam, hogy szerelmem a tűzvonalban maradt és a karját szorongatja, mely nem akadályozta meg, hogy egy vékony vérpatak ne csordogáljon végig rajta. Első a pánik volt, ami megcsapott, aztán a düh és máris ismét megszilárdított testtel szaladtam Aya felé, hogy eléállva megakadályozzam azt az ördögi nőszemélyt abban, hogy további kárt tegyen benne.
Azonban nem jutottam még félútig sem, hiszen drága feleségem sem tétlenkedett, a föld ijesztően remegni kezdett, amitől képtelen voltam talpon maradni.
- Aya, ne! – kiáltottam felé, ahogy ellenségünkhöz indult. – Hagyd meg nekem!
De most nem állíthattam meg, és ezért nem is hibáztatom, minden oka megvolt hozzá, hogy kiengedje a mérgét, és csak remélni mertem, hogy még mindig van egy hajszálnyi esély, hogy nem veti el a sulykot, bár a kis mocsok megérdemelné.
Igazán büszke voltam rá, hogy nem ölte meg csak jól hókon nyomta, de az járt is minimum, csak hogy ezzel nem szűnt meg a veszély, hiszen egy ravasz mutánssal volt dolgunk, aki nem habozott bevetni a képességét, ahogy veszélyben érezte magát. Szerencsére Aya sem most jött le a falvédőről.
Mikor már a darázsból visszaalakult nő is ott állt előttünk vérző karral, gyorsan felpattantam, hiszen Aya abbahagyta a rengetést, hogy magamhoz öleljem.
- Az vagy, te vagy a legszuperebb zsarufeleség! – csókoltam szájon hevesen, amibe a megkönnyebbülés is belejátszott.
A pisztolyt azért örültem, hogy nekem adta, de azt már nem tudtuk megakadályozni, hacsak azonnal le nem lőttük volna a találékony orvgyilkosunkat, hogy ne tárcsázza fel az egyik legnagyobb ellenségünket, aki örökre megkeseríthette volna az életünket, ha nem elvette volna.
Rémülten és tanácstalanul néztem Aya-ra, hogy most mi legyen. Lelőni most már botorság lett volna, mert akkor hamar kisakkozzák, hogy hol is tartózkodott a hívás idején, és onnan már csak egy lépés, hogy a nevünk is felmerüljön, de nem hagyhattam, hogy elárulja Aya-t. Így mégis csak felemeltem a pisztolyt, hogy szétlőjem a nő fejét, de megakasztott szerelmem intése.
- Mi? – leheltem felé hangtalanul. – Ezt nem teheted! Ezt nem engedem! – ráztam a fejem, nem törődve már azzal, mit csinál a másik, aki ezek szerint letette, mert vigyorogva szövegelni kezdett.
- NEM! – jelentettem ki nyomatékosan és határozottan, de feleségem könyörgő szemei nem hagytak sok választást……….egyelőre, de sürgősen ki kellett találnom valamit.
Végül hagytam, hogy az ázsiai lány kivegye a pisztolyt a kezemből, majd bénultan néztem, ahogy a térdelő Aya-hoz sétál, és ekkor szinte elpattant bennem valami. Hatalmasat ordítottam és továbbra is a megkeményített testszöveteimet használva rontottam neki a fegyvert tartó lánynak. Nem érdekelt, hogy esetleg halálra sebzem, csak arra tudtam gondolni, hogy megmentsem a szerelmemet és gyermekem anyját. Le akartam tarolni, összezúzni és beletaposni a homokba! Gyors akartam lenni, hogy ne tudjon átváltozni közben és ezzel mindörökre letudjam, a gonosz testvért.

Ott térdepelve a homokban arra gondoltam, így meghalni talán tényleg nem is lehet olyan rossz. Valahogy mindig azt hittem, hogy harc közben fogok kimúlni. Na, nem azért, mert mint a régmúlt lovagok én is dicső halálra vágytam, egyszerűen csak ez tűnt logikusnak tekintettel az életstílusomra. De ha már választhatok a kettő közül... nos, akkor is a tűzharcra szavaznék, nekem ez így túl nyálas. Kinek mi a felfogása a jó fejségről. A hülye hugom lehet, hogy azt teszi, tett még velem egy utolsó (és egyetlen) kedves dolgot, de igazából pont az ellenkezője történt: nem csupán meg akart ölni, de még a gyomrom is felfordult tőle, pedig még hol tartottam a terhes rosszullétektől. Jézusom, de giccses!
Noriko végre befogta, így csak sejthettem, hogy megkapta a fegyverét, és a halk, puha léptekből arra következtettem, hogy közelebb jött hozzám. Biztos minél közelebbről akarja érezni a halálomat. A hisztis emberek annyira kiszámíthatóak! Mélyet sóhajtottam. Akárhogy is képzeltem a végső leszámolást, az nem így nézett ki. Még csak nem is hasonlított rá. Gondolatban megcsóváltam a fejemet, egy időben azzal, hogy a hideg acél a tarkómhoz feszült. Nem kapkodta el, az már hétszentség volt. Biztos akart még mondani valami nagyon hatásos végszót, talán az évek során a sok fantáziálás során már ki is találta a legfrappánsabb sorokat, most mégis hallgatott. Nem mondott semmit. Aztán hirtelen kibiztosította a pisztolyt, én pedig ha értelmes szavakat nem is, valami gúnyos morranást azért hallottam, vagyis megint elvigyorodott. Nyilván. Más eszembe sem jutott volna!
Ahogyan az sem, hogy én ma itt különösebben meg akarnék halni. Ezért aztán, amikor úgy véltem, hogy már kellőképpen elbízta magát, egyszerre hajoltam el, és kaptam a hátam mögé, így a valószínűleg inkább riadtság, mintsem a jól eltervezett bosszú okán kilőtt golyó a vízbe csapódott a fejem helyett. Én pedig sikeresen kaptam a kezét, hogy oldalra rántva próbáljam a földre vinni.
Persze nem is Mike lett volna, ha nem próbál meg közbelépni. Sűrűbb atomszerkezettel, mint szerintem valaha sietett a segítségemre, így Norikot lényegében az ölébe röpítettem, de a pisztolyt nem engedtem el. A kiscsajt annyira meglepte az események váratlan fordulata, hogy még védekezni is elfelejtett. Arcán leginkább döbbenet ült, miközben én kényelmesen forgattam a kezemben az elkobzott fegyvert, hagyva, hogy Mikey kidühöngje magát rajta, ha nagyon szeretné. Bár meg kell hagyni, hogy végül azért csak összeszedte magát, és ha odáig fajult a dolog, az ökölharcból is derekasan kivette a részét. Én azonban egy pillanatig sem aggódtam Mike-ért, aki nyilvánvalóan jobban képzett volt benne, ráadásul kétszer akkora volt Norikonál, így a huginak is be kellett látnia egy idő után, hogy nincs ellene esélye.
-Na, jól van, kisanyám - léptem oda hozzá végül, ha már nem harcoltak, Mikey-nak pedig sikerült valahogy ártalmatlanítania. - Nem mondhatod, hogy nem voltam jó testvér. Megadtam azt, amit egy nővérnek meg kell adnia a hugának: pár percet, amíg azt hiheti, hogy tényleg kinyírhatja. De most már beszéljünk komolyan.
-Úgyis megdöglesz - vicsorgott Pöttöm Panna.
-Egyszer feltétlenül - bólintottam higgadtan. - De az nem ma lesz. Te viszont felhívod Kinget, és elmondod neki, hogy tévedtél, nem hogy még ma, de most rögtön.
-Ne röhögtess!
-Téged nem is, de mi nagyon jól fogunk röhögni, ha King megtudja, hogy te is mutáns vagy. Igaz, szivi? - néztem Mike-ra a lehető leggonoszabb mosolyommal. - Elég jó szövetségest és informátort vesztenél el így vele.
Ez úgy tűnt, övönaluli volt, mert Noriko egyre hevesebben morgott, végül ismét alakváltással próbálkozott, és kicsike fullánkját felém irányítva kilőtt. Lemondó sóhajtással löktem oldalra a tárat, és mivel forgótáras volt a drága, az utántöltéssel sem lehetett baj, miután pár töltény már hiányzott belőle. Unott mozdulattal kaptam el a húgomat, mintha csak egy felém hajított strandlabda lett volna, és betettem az egyik megürült rekeszbe, majd az egészet visszafordítottam a helyére.
-Ott maradsz, amíg megjön az eszed - böktem a pisztolyra szigorúan, s éppen csak futólag játszottam el a gondolattal, hogy vajon mennyire lenne dög dolog tőlem, ha egyszerűen kilőném. De inkább Mike-hoz léptem, és elgondolkodva vakartam meg a fejemet. - Te figyelj, ha a kölyök rosszalkodik, azt hiszem, őt inkább csak a sarokba állítom.

Az fel sem merült bennem, hogy Aya miért olyan nyugodt, és miért adta be ilyen könnyen a derekát, mert az eszemet elvette az aggodalom és a féltés, így aztán teljesen váratlanul ért, mikor hirtelen felélénkült és szabályosan nekem lódította a döbbenettől leblokkolt húgát.
Persze a reflexeim legalább jól működtek és azonnal magamhoz öleltem, mint egy medve, de mikor ficánkolni kezdett és igyekezett minden létező módon szabadulni és megütni engem, csak egy morgással jutalmazva löktem a földre, bár ilyen alakomban, meg sem éreztem hiábavaló kísérleteit.
Legszívesebben tényleg a földdel tettem volna egyenlővé, de miután párszor ráütöttem a bordáira, és kapott jó pár hirtelen felindulásból elkövetett pofont, a józan eszem is megérkezett, és lekászálódtam a kissé leamortizált nőről, miután kihúztam a nadrágjából az övet és alaposan megkötöztem a kezét.
Megkönnyebbülve néztem szívem szerelmére, aki ott állt a gonosz testvére felett, mint egy haragvó istennő, pisztollyal a kezében, és én megint megállapítottam, hogy nagyon is jól választottam, mikor elvettem feleségül.
Nem is igen foglalkoztam a még mindig átkokat köpködő legyőzött felé, aki úgy látszik soha nem tanulja meg mikor van vég,e és mikor kell feladni.
Én is kajánul elvigyorodtam, ahogy Aya felvetette, mi lenne, ha King rájönne, hogy akit olyan lelkesen megkettyintett, az is mutáns, de láttam, hogy a földön fekvő tyúknak ez annyira nem tetszett és felkészültem, hogy megint kitalál valamit.
De a darázs formájával sajnos most sem tudtam, mit kezdeni, nem úgy mint Aya, aki nemes egyszerűséggel bezárta a pisztoly forgódobjába.
- Azért a csövét fogd be drágám, mert amilyen kis ravasz, még a végén kimászik. – léptem hozzá közel és az ujjam a cső végére tapasztottam, majd hevesen megcsókoltam.
- Nem esett bajod bébi? A frászt hoztad rám!
A kölyök fegyelmezésének emlegetésére csak jót nevettem.
- Nekünk, rossz kölyök? Az kizárt! Ilyen anyuka mellett, ezt el sem tudom képzelni! – emeltem fel és forgattam meg a levegőben, mert határtalanul örültem, hogy nem esett baja, csak az a kis horzsolás.
- Viszont a nászutunknak itt azt hiszem lőttek, majdnem szó szerint. – tettem le kicsit elszomorodva. – Ha King gyanakodni kezd, olyan, mint egy bulldog, vagy egy vadászkutya, nem fog nyugodni, míg a végére nem jár a hívásnak. – vetem fel az aggodalmam. – Így sem biztos, hogy nem kerülök gyanúba, hogy megint összekötődik a nevünk. – húzom el a szám.

Nagyon elegem volt. Megölni jöttem ide Ayat, nem az önteltségét táplálni. Éppen ezért, amikor kiderült, hogy a legkevésbé sem szándékozott együttműködni, és meghalni, mint egy kivert kutya, ahogy hozzá illett volna, helyette engem távolított el igen csak megalázó módszerrel, végképp elszakadt a cérna. Hogy merészel ez élni, lélegezni, keresztbe tenni nekem?! És egyáltalán, a fülem hallatára boldog lenni? Miatta kellett egy csonka családban, a félőrült anyámmal élnem, amíg neki megvolt mindene, és még most, felnőtt korunkban is képes boldogabb és sikeresebb lenni? És legyőzni?!
Negédes párbeszédük hatására majdnem összehánytam a fegyver belsejét, de egyenlőre még sikerült uralkodnom magamon. Nagy nehezen eljutottam a pisztolycsőig, de ott meg kellett állnom, mivel valami eltorlaszolta. Emberszaga volt, és a tapintása is arra utalt, hogy egyikőjük tapasztotta be vagy az ujjával, vagy a tenyerével. De hát ez miért is lett volna nekem probléma? Igaz a hangtompító elég keskeny alagúttá zsugorította a kijáratot, de ha kényelmetlenül, lassan is, azért csak eljutottam a végébe, méghozzá hátrafelé, hogy megcsípjem azt az óvatlanul idenyújtott bőrfelületet.
De nem került rá sor. Először fény áramlott be mellettem, ami elégedettséggel töltött el, hiszen ezek szerint szabad az út kifelé. Utána viszont valamiért elkezdtünk körbe-körbe forogni, ami már sokkal kedvezőtlenebb volt rám nézve, hiszen a szédülés mellett a szökés is nehezebbé vált. De hát ne én legyek Noriko, ha nem tudtam volna megoldani ezt is. Egy utolsó lökés, és már kint is voltam a szabadban.
Még röptömben változtam vissza emberré. A derekamnál az övembe tűzött tokból kést húztam elő, hogy a landolásnál azonnal bele tudjam vágni a kiszemelt tarkóba. Ami ezúttal nem Ayaé volt. Hanem a férfié. Az, hogy milyen pocsék ízlése volt, az ő dolga, de ha már így alakult, lássa csak Aya, milyen amikor elveszik az embertől azt, amit igazán a magáénak akar. Aztán persze megölöm őt is, de előtte még látni akarom, ahogy szenved.
Felhúzott lábakkal, a magasba lendített késsel zuhantam Mike felé, és még utoljára átsiklott az agyamon, hogy végül is mennyire megérte várni, hiszen így még tökéletesebb lesz, mint ahogy elterveztem.

-Ugyan már, édesem, ahhoz hogy én meghaljak, több kell egy idegbajos ízeltlábúnál - néztem rá kissé értetlenül. - Hé, ébresztő, Aya Caine volnék. Komolyan azt hitted, hogy csak fogom magam, és meghalok? Mióta is ismersz te engem?
Ahogy a levegőben pörgetett, akaratlanul is felnevettem, hiszen ehhez nagyon is értett. Mikor visszahuppantott a földre, visszaadtam neki az imént lopott csókját, de aztán rögtön gondterhelten kellett a fejemet csóválnom. Sajnos igaza volt, hiába is tiltakoztam volna. Itt már muszáj volt tervezni.
-Mondjuk azt már tudja, hogy hol töltöd a nászutadat, és azt is, hogy mennyi ideig - érveltem. - Tehát ha el is utazunk, attól még nem tudunk úgy tenni, mintha itt sem lettünk volna, sőt talán még gyanúsabb lenne. Viszont egyáltalán nem lenne furcsa, hogy ugyanott vagy, mint Aya Caine. Emlékezz csak. Te tartóztattad le. Ráadásul King kedvence vagy. Ha veled kezdi a bosszúját, akkor egyrészt megtorolja a letartóztatását, másrészt meggyengíti Kinget. Szóval szerintem akár alá is támaszthatjuk Noriko sztoriját, hogy tényleg itt volt Aya, akár meg is támadhatott... és de rohadt furcsa harmadik személyként beszélni saját magamról!
Mint minden ötletemet, természetesen ezt is zseniálisnak találtam, csak épen sajnos nem tudtam sokáig örülni az én utolérhetetlen intelligenciámnak, mivelhogy ekkor olyasmit láttam, amit embernek nem kívánnék. Ez pedig a férjem felé közeledő biztos halál volt.
Mindenről megfeledkeztem. Arról, hogy miről beszéltünk, arról, hogy mit ígértem Mike-nak még valamikor nagyon régen, arról, hogy ki is az a felénk suhanó alak, arról, hogy milyen következményekkel járhat az, amit tenni készülök, arról, hogy egyáltalán hol vagyok, csak egyet tudtam: Mike-nak nem eshet baja.
Ezért aztán éppen hogy elsötétült az arcom a rémülettől és a döbbenettől, máris lendült a kezem, célra tartottam a pisztolyt és lőttem. A golyó a mellkasát érte, és hátra is taszította. Mire a földre zuhant, már halott volt. Bár nem tettem semmi fizikailag megerőltető dolgot, mégis lihegve néztem le a húgom élettelen arcába, és nem éreztem semmi mást, csak a múló, de még mindig jelenlévő rémületet, hogy Mike-ot esetleg bánthatná.
-Úristen - túrtam végül feldúltan a hajamba. - Ez... Hogy lehetett ilyen hülye?!
Sóhajtva néztem Mike-ra, egyszerre megkönnyebbülve és bűnbánóan.
-Sajnálom. Megint megszegtem az ígéretemet. De nem volt választásom.

- Nem is tudom, hová tettem az agyamat! – nevettem szerelmemre a szavai után, de mikor letettem a földre, akkor már azért komolyabbra fordítottuk a szót, hiszen nem vehettük félvállról a Derek okozta fenyegetést, ami nagyon is szétzúzhatta a jól felépített kis védelmi vonalainkat.
- Persze édes, igazad van, mint mindig. – tettem hozzá mosolyogva. – Csak egyben tévedsz, hogy én lennék a kedvence. – húzom el a szám a sok papírmunkára visszagondolva, meg majd ami vár, ha visszamentünk. – Nem tudom, hogy jó ötlet-e feltámasztani Aya-t, mert akkor Derek buldog módjára akaszkodik majd megint a nyomodba, és ez nem lenne jó. Talán azt kéne erősíteni benne, hogy Noriko csak blöffölt, vagy tévedett. – agyaltam tovább, de ez a megoldás még neccesebb volt, mint a többi, és tudtam, hogy a főnökömet sem ejtették a fejére, és, ha nem jön be ez a terv, akkor automatikusan engem fog gyanúsítani, és azt már nehéz lesz kimagyarázni.
Miközben azon törtem a fejem, hogy miként is tudjuk a helyzetet a legeslegjobban megoldani, teljesen megfeledkeztem Aya bosszúálló húgáról, aki úgy látszik közben kiszabadult és most már csak annyit láttam a szemem sarkából, hogy egy árnyék közeledik felém, veszett sebességgel, majd egy fojtott lövés hangja hallatszott és a lábam elé rogyott a lány, de már holtan, hiszen láttam, ahogy az élet ellobban a szeméből.
Döbbenten néztem Aya-ra, de nem azért, amit tett, hanem mert a halál szele most csapott meg, és én sem tudtam elhinni, hogy ennyire vakmerő, bosszúszomjas és botor legyen valaki, ami aztán életébe is került szerencsétlennek. Láttam Aya-n, hogy mennyire rosszul esett neki, hogy meg kellett szegnie az ígéretét, hiszen maga a tény, hogy ölt, nem viselhette meg, ezt magam is jól tudtam, mert tudtam kit veszek feleségül, de azt is tudtam, hogy mennyire igyekszik megfelelni nekem, és ezt én értékeltem.
Magamhoz húztam és átöleltem, miközben már azon agyaltam, hogy mi legyen a következő lépés, hiszen nem találhatnak minket itt a hullájával.
- Bébi, semmi baj! Nem vagyok vak, látom, hogy megmentetted az életem, én is ezt tettem volna a helyedben. És úgy látszik egyáltalán nem rozsdásodtak be a reflexeid. – mosolyodtam el halványan, habár nem mondom, hogy nem szántam az előttünk fekvő lányt, akit csak a bosszúvágy éltetett.
- Húzzunk innen a fenébe, valami elhagyatott partszakaszra és tegyünk úgy, mintha nem is hallottunk volna semmit. – kaptam fel a cuccainkat és húztam magam után Aya-t .

Mivel a legjobbnak mégis Aya terve tűnt, így aztán, ha minden rendben ment, akkor másnap felhívtam Derek-et, hogy elmondjam neki, gyanúm szerint követ valaki és, bár ez lehetetlen, nagyon úgy néz ki, hogy ez a valaki Aya Cain. Megemlítettem, hogy érdekes egybeesés, de egy keleti nő holttestét találták meg a parton lőtt sebbel, ami nekem gyanús.
Aztán már csak a fejleményekre kellett várni és izgulni, hogy a főnököm beveszi-e a történetet.