Hudson folyó

Bár nem voltam elragadtatva a kis párostól itt előttem, de be kellett látnom, hogy ebből a remegő kocsonyából, nem fogok többet kihúzni, és láthatóan, azért igyekezett a kedvemben járni, még ha nem is volt hajlandó elárulni teljesen a megbízóját, amit valahol még értékeltem is a kis vakarcsban. Ami Rozsomákot illeti, csak egy kedves vicsorgással válaszoltam neki, mind a videóval kapcsolatos szavaira, mind arra, hogy kinek és miért is kéne lenyugodnia, meg kinek a fiúáról beszél.
- El sem hiszem, hogy a nagy Rozsomák átment hirtelen bébiszitterbe! Neked úgy látszik agyadra ment az az iskola, vagy.....- néztem kutatóan rá és még egyszer körbeszimatoltam, majd mosolyra húzódott a szám. - vagy nő van a dologban! - vigyorogtam rá szélesen. - Nem mondod, hogy van valaki, aki miatt te képes voltál megváltozni, és egyáltalán van valaki, aki képes kibírni veled pár óránál többet egy légtérben? - csaptam össze látványosan a kezem. - Ezt látnom kell! Mutass be neki!
Közben a töpörtyűtől elvettem a mobilt és megnéztem volt-e már rajta valami szám, ahonnan hívták, ha igen akkor megjegyeztem, ha nem akkor egy fintorral, de nemes egyszerűséggel zsebre raktam a telót.
- Remélem, hamar jelentkezik. Addig te meg húzd meg magad kisanyám, mert nem mindig lesz ott ez a marha, - intettem Logan felé, - hogy megvédjen és van még pár olyan ember a városban, aki minden további nélkül bebetonoz egy alapba, vagy egy betoncsizmával a lábadon mehetsz fürödni. - morogtam oda a lánynak. - Ne félj, nem fogom megölni, sem elagyabugyálni, tartsd meg. - vontam meg a vállam. - Amit akarok azt úgy is megkapom majd. - ütöttem a zsebemre ahová a mobilt tettem.

Meg kell, hogy mondjam egyre kíváncsibb voltam, mi lehet ezen a titokzatos videón. Igazán Rozsomák valami eszméletlen sminkáradattal? Csak nem. Vajon minek kéne történnie ahhoz, hogy abba belemenjen? Amilyen veszélyes alak... ugyanakkor abban sem voltam biztos, hogy nem volna az elég, ha valaki szépen kéri. Persze nem ez a nő. Ó, nem, neki kizárt, hogy megtegye. Nem tudom, honnan ismerték egymást, de eléggé gyanús volt, hogy legalábbis egy élet-halál párviadalból, ahonnan rejtély, hogy úszta meg egyikőjük is. Csak attól, hogy egymásra néztek, a hőmérséklet több fokot is felkúszott.
-Nem, nem, az nem volt benne a megállapodásunkban ráztam meg gyorsan a fejem, nehogy azt higgyék, hogy Steven olyasvalaki lenne, aki tényleg kockáztatná mások életét a saját sikereiért. - Megígérte, hogy majd megtanít mindenfélére, hogy meg tudjam védeni magam, de amíg még nem vagyok olyan benne, mint ő, addig csak kisebb bűnözők után nézelődök, nehogy bajba kerüljek. Csak hát nekem nincs kiterjedt ismeretségi köröm, úgyhogy elég nehéz így válogatni. Azt hiszem, mostantól jobb lesz biztosabbra mennem - vakargattam meg a fejem. - Már mindkettőtökkel befürödtem.
Rozsomák egyre inkább úgy viselkedett, mintha az apám lett volna. Vagy a nagybácsim, aki Steven nem akart lenni. Elég furcsa volt, hiszen senki sem kérte meg rá, hogy pátyolgasson. Önként meg miért tette volna? Önként miért segített volna nekem? Azért jobb, ha rajta tartom a szemem, kezd egyre gyanúsabb lenni!
-Nem kell ezt csinálnod - motyogtam a cipőorrom felé.
Fogalmam sem volt, hogy milyen afférról beszéltek, nem ismertem sem Párduc fiúját, sem Rozsomák barátnőjét, úgyhogy csendben megvártam, amíg majdnem átharapják egymás torkát. Rajtuk, a kapcsolatukon már egészen biztos sosem fogok tudni kiigazodni, bár megkockáztattam, hogy ember nincs a Földön, aki ezzel máshogy lenne, hiszen egyszerre tudtam feltételezni azt is, hogy házastársak, és azt is hogy esküdt ellenségek.
De egyébként jó volt Párduc kérdése. Hiszen akármennyire is kedves volt most velem Rozsomák, azért még mindig lerítt róla, hogy a szóbeszédek nem tévedtek: tényleg nagyon veszélyes alak lehetett, az sem volt kizárt, hogy egyenesen vérszomjas. Lelki szemeim előtt már meg is jelent a leányzó: biztos jó erőben van, határozott, sőt domináns jellem, valószínűleg vörös hajjal, és kizárt, hogy ne értsen a fegyverekhez vagy valami pusztakezes harchoz. Tuti valami amazon az, villogó szemekkel, kemény ököllel és harsány hanggal. Úristen, már csak ő kéne ide, hogy azt is hajlandó legyek beismerni, hogy én öltem meg Kennedy-t.
Nem ellenkeztem, amikor Párduc eltette a telefont. Nem volt választásom, meg aztán nem is nagyon kötődtem ehhez a tárgyhoz, bármennyire lenyűgözött. Nem is használhattam úgy, ahogy bárki más, csupán engem kereshetett, csupán egy valaki, csupán egy okból kifolyólag. Ráadásul úgysem tudtam volna mit mondani neki. Újra és újra felsültem. Arról nem is beszélve, hogy kizártnak tartottam, hogy Steven, ha akart, ne tudott volna megtalálni egyébként is. Akkor meg legyen boldog vele Párduc.
-De azért legyél óvatos - jegyeztem meg. - Ő nem kérdez kétszer, és a figyelmeztető lövést sem ismeri.
Nem tudtam, miért figyelmeztettem, hiszen még csak nem is volt kedves, nem jelentett nekem semmit, csak fenyegetést. Talán csak azért, mert még én is tartottam Steventől: nem szívesen hagytam volna, hogy valaki vakon szaladjon a karjaiba. Azért a gyorsan felvázolt lehetőségekre, amik engem érhettek munka közben, kellőképpen elérték a hatásukat. Hátamat az egyik közeli utcalámpának vetettem, és összegörnyedve nyögtem fel, miközben a kis csomagocskát, ami az üvegszilánkokat rejtette, úgy szorongattam, mint a fuldokló a mentőövét.
-Én nem... nem akartam bajt - mondtam holtravált arccal. - Nem akartam veszélyes alakokkal... én nem... kérem, higgyék el, hogy én nem...
Megtörve csúsztam le guggoló helyzetbe, és fél kézzel, amiben nem a pici batyut fogtam, átkaroltam a bokáimat.
-Nem akarok betoncsizmát - suttogtam reszketve, rémülten guvadt szemekkel.

Már egészen elfelejtkezett róla, hogy a régi szép időkben, mikor a telepaták még nem szaporodtak el ennyire, az állati tulajdonságokkal megáldott mutánsok voltak a legidegesítőbb élőlények a világon. A többség leginkább egy szélhámos tenyérjósra emlékeztet, aki tényleg mindent tud rólad, és utána megesz, pont mint Sheena.
-Nem változtam meg - jegyzi meg morcosan, igaz ezt ő sem hiszi el teljesen. - Sosem volt célom kislányokra a frászt hozni, bár olyan tehetségem nincs is benne, mint neked, zsákos néni.
Aztán megvonja a vállait, hisz Sheena előtt fölösleges titkolnia, hogy barátnője van, elvégre ahhoz, hogy kikotyogja a Xavier-ben vissza kéne oda jönnie ugye, ez a veszély pedig nem fenyeget egyenlőre...ha meg mégis, ennyit megér!
-Bocs, de erre még várnod kell. Megegyeztünk, hogy először a szüleimnek mutatom be, és csak aztán minden nőnek akivel... A lényeg, hogy nem!
~Csak tudnám, mit van úgy oda. Ahogy hallottam, azon bezzeg nem akadt fenn, amikor a legjobb cimborája összejött azzal a csajjal, aki édesebb, mint egy csokoládéból kiöntött Ratna!~
-Hogy mi...? - Kapja a fejét Annabelle felé. - Csak kis bűnözők??? Nem azért, de a múltkor Aya Caine-t kerested...ő nem volt piti bűnöző, és a segge is jó volt...kár érte...szóval, mégis ki számítana neked komoly, bűnözőnek, ha ő nem? Mármint nyilván valaki, aki még él, de akkor is...
Némi aggodalommal képzeli maga elé Szellemet, ahogy bálványozza ezt a remélhetőleg csak elméleti síkon létező gonosztevőt...mondjuk egyre kevésbé biztos benne, hogy nem épp ez a Steve az. Minden esetre az ilyen kérdéseket inkább Sheena-ra hagyja, ő pedig marad a számára meglepően kényelmes jó zsaru szerepben.
-Kislány, ha ismernél, tudnád, hogy sosem teszem azt, amit KELL, sőt, többnyire épp az ellenkezőjére hajtok. Kijelölök melléd egy testőrt, mert a csajom félek félreértené a dolgot, és lenyelne keresztbe, aztán pedig vigyázunk rád, amíg el nem múlik a....
Bosszúsan megcsóválja a fejét, vet egy gyilkos pillantást Sheena-ra, aztán leguggol zöldike mellé, és gyengéden cirógatni kezdi a fejét.
-Amíg mellettem vagy, nem eshet bajod, rendben? Látod, még az a hisztérika sem mer neked esni, pedig hallom, ahogy korog a gyomra. Inkább azt meséld el, mi ez amit itt szorongatsz a kezedben? Valami eszméletlenül csörömpöl. Na, jól van na, gyere ide...
Ezzel magához öleli a lányt, és óvatosan megpaskolgatja a hátát, közben azonban újra felveszi Sheena-val a szemkontaktust, és ha tekintettel ölni lehetne...
~Hova a francba helyezzem el? Mike tuti szívesen vigyázna rá, de Aya lehet nem repesne az örömtől...Roxy mellett nem lenne biztonságban...Szellem...el sem tudom képzelni, miért jutott eszembe!!! A vége tényleg az lesz, hogy bezárom egy terráriumba, és odaadom Ratna-nak.~
-Viszont, jobb lesz, ha összeszedsz pár cuccot, egy ideig nem mehetsz majd haza. Merre laksz?

A lányon látszott, hogy most aztán tényleg igazat mond, és én még dühösebb lettem arra az érzéketlen féegre, aki egy kölyökkel akarja kikapartatni a maga számára a gesztenyét, hiszen nem túloztam, amikor azokat a halálnemeket felsoroltam neki, mert ha nem velem és Rozsomákkal találkozik most, akkor könnyen valami ilyennel végződhetett volna a dolog.
- Látom, hogy eléggé ki vagy éhezve, mert másként lehetett volna annyi eszed, hogy nem vállalsz el egy ilyen veszélyes melót, hiszen magad mondtad, hogy nincs ebben ismeretséged. Akkor meg honnan tudod megítélni, hogy ki veszélyes és ki nem? – nézek rá most már kevésbé fenyegetően és ez egyrészt annak köszönhető, hogy a dühöm erre a Steve-re irányult, másrészt meg Logan fancsali képe is kezdte meghozni a képem, ahogy a csajára terelődött a szó.
- Igen a legjobb az lenne, ha egyáltalán felhagynál ezzel a hülyeséggel. Ha pénz kell kajára inkább menj el pizzafutárnak, vagy tejkihordónak. – vetettem még oda. – És nesze, - halásztam elő 20 dollárt, - vegyél belőle magadnak egy másik telefont, nehogy már azt hidd, hogy lenyúlok egy vakarcstól egy mobilt, akármi is Rozsomák véleménye a vallatási módszereimről.
Azért mikor előkerül Aya neve, megint csak felkapom a fejem, mint egy jól nevelt vadászkutya.
- Aya? Mi van vele? Hiszen meghalt nem? Vagy valaki más infót hallott? – kérdeztem gyanakodva összehúzott szemekkel. – És te csak ne félts engem Kölyök, tudok vigyázni magamra és különben is, egyelőre csak elbeszélgetnék a te Steve-neddel.
Az, hogy a kiscsaj összetojta magát a fenyegetéseimre, mikor meghallotta a kockázatot, ami ezzel a kis szaglászásával jár, nem hatódtam meg, inkább jólesően vettem tudomásul, hogy végre kezdi felfogni, hogy milyen veszélyes dolgot vállalt el.
Mikor aztán Logan egy krokodil kedvességével lehajol, hogy még babusgassa egy kicsit a megszeppent leányzót, csak elborzadva forgattam meg a szemeimet.
~ Uram Isten! Hová lett ez a világ, hogy Rozsomák átment bébicsőszbe! ~
- Nem kell pánikolni. – morogtam oda az összeillő párosnak. – Már vacsoráztam és különben sem eszek soha este zöldhajú egyéneket, mert megfekszi a gyomrom. – És miért nem viszed magaddal a suliba? Ott biztos jól meglenne a többiekkel és még kiélhetnéd a babusgatási vágyadat is, a barátnőd biztos örülne neki.
Azt hiszem mára nekem ennyi elég volt a jóból, és hogy a kislány jól megjegyezze, kivel nem ajánlatos ujjat húzni, villámgyorsan átalakultam, és közelről alaposan megszaglásztam, majd még megajándékoztam őket egy barátságos vicsorral, majd búcsút kurrogva nekik belevesztem a sötétbe.

//Köszönöm a játékot – nagyon klassz volt //

-Aya Caine-t is csak addig kerestem, amíg meg nem tudtam róla, hogy túl veszélyes nekem... meg már meg is halt - emlékeztettem Rozsomákot, majd félig-meddig Sheenához intézve szavaimat folytattam. - Látatlanban nem tudom belőni, hogy ki mennyire az én súlycsoportom, és nem tudom, kinél tudnék utánajárni, aki eléggé ott van a szakmában, megbízható, és még segítene is. Úgyhogy nekem kell utánajárnom. És igen, ki vagyok éhezve. Már két napja nem ettem, úgyhogy mondhatni, férne belém valami szilárd. Kell az az ötven dollár.
Párduc ajánlatára bánatos mosollyal ráztam a fejem.
-Senki sem akar alkalmazni egy csövest. Eleinte még próbálkoztam, de... nézz rám, ki akarna elviselni maga mellett egy ilyen koszmós dögöt, mint én? Meg aztán bankszámláról sem álmodozhatok, az meg úgy tudom manapság már kell, ha dogozni akarok. Szóval maradt az ilyen fekete meló.
Aztán egy húszast nyújtott felém. Nem érdekelt, mennyire megalázó, hogy már megint kajával vagy apróval akarnak megvenni, az ilyesmik már rég hidegen hagytak, hiszen húsz dollár most nagyon is jól jött. Ezzel végre jól lakhatok, a mobilt meg hiába rágcsálnám, Steven is hívhatna, úgyse tudnék mit mondani neki, szóval bőven megérte.
-Köszönöm - rántottam magamhoz gyorsan, mielőtt meggondolja magát, és azonnal zsebre vágtam.
Ettől a gesztustól azért kicsit meginogtam, ami Párduc elvetemült vérszomját illette, hiszen akkor csak simán elvette volna tőlem a telefont, és kész, nem törte volna magát, hogy egyenlítse a számlát. Kérdőn néztem hát Rozsomákra, hogy biztos jól tettem-e, amikor elraktam a pénzt, viszont ekkor meg ő mondott valamit, amit nem tudtam hova tenni.
-Testőrt? - hökkentem meg. - Miféle testőrről beszélsz? Telefon nélkül egyébként se volna túl sok értelme folytatnom ezt a munkát, hiszen úgyse tudnék szólni Stevennek, ha fogás van. - De miért ragaszkodsz ennyire ahhoz, hogy rám állíts valakit? Ha már a barátnőd is ilyen veszélyes alak, inkább ne küldj utánam senkit, el sem merem képzelni, hogy ők mit művelnének velem.
Ahogy lehajolt, és felém nyúlt, ijedt hátrálásba kezdtem.
-Én sajnálom... tényleg sajnálom... de ne küldj rám senkit... kérlek szépen... csak most még az egyszer hagyj lelépni... nem akarok már megint egy egész bandával szembeszállni... hát látod, a legutóbbinak is mi lett a vége - mutattam a zúzódásokkal, felszakadt sebekkel teli arcomra.
Sajnos a hátam hamar ütődött neki a lámpaoszlopnak, így nem tudtam sokáig hátrálni előle. Ha még mindig hozzám akart érni, szorosan lehunyt szemekkel, lehajtott fejjel, reszketve vártam, hogy végezzen, miközben egyik kezemmel az arcomat védtem, másikkal görcsösen szorítottam a kis batyumat. Mivel azonban úgy tűnt, egyenlőre nem akart bántani, leeresztettem mindkét kezem, hogy ránézhessek, miközben válaszoltam a kellemetlen kérdésére, amit feltett.
-Ez az én.... ez amit te... én... Eltö-hö-höööört! - zokogtam ismét eltakarva az arcomat, miután átnyújtottam neki a csomagocskát, amiben a tőle kapott ajándékpohár romjai hevertek. - Olyan szép volt... és csillogott... én megpróbáltam megvédeni, amikor rám támadtak, de túl nagyok voltak... és olyan sokan voltak... és eltört... Még ezt se tarthattam meg!...
Másnak talán nem jelentett volna ennyit egy törött pohár, de én most vigasztalhatatlanul bömböltem miatta. Persze azért előbb-utóbb abbahagytam, de azért belül továbbra is szomorú voltam, hiszen ez nekem hatalmas veszteség volt.
-Haza? - emeltem Rozsomákra a pillantásomat. - Hajléktalan vagyok, én nem lakom sehol. Van egy kartondobozom, ahol a cuccaimat tartom, de épp most loptak el onnan mindent. Csak ez maradt - böktem a szilánkokkal teli batyura. - És nem megyek vissza abba az iskolába. Nem! Kizárt! Egy Sebastien nevű fiú egyszer már elvitt oda, és nem vagyok hajlandó oda visszamenni. Minek? Hogy megint áthívja azt a Sarah nevű lányt, hogy kigúnyoljanak és kiröhögjenek, csak mert nem vagyok olyan szép, mint ők?
Visszavettem a kis zsákocskát, és talpra kecmeregtem.
-Ezért akarsz te is odavinni? - szipogtam Rozsomáknak. - Nem leszek a kastélyotok udvari bolondja. Te is kajával akarsz megvenni, hogy aztán kedvedre alázhass? Lehet, hogy többre nem is vagyok méltó, de... én akkor sem.. Jesszusom!
Valami puha, meleg ért a kezemhez, ahogy lassan hátráltam, megfordulva pedig egy kifejlett fekete párduccal találtam magam szembe. Vicsorgása semmi jót nem ígért, én pedig már felkészültem rá, hogy most nekem ugrik, és széttép, de mielőtt a pánik még teljesen elhatalmasodott volna rajtam, megfordult, gyors léptekkel tovasuhant, és hamarosan beleolvadt az éjszakába. Ebből képtelen voltam többet elviselni, ezért én is sarkon fordultam, és a tegnapi támadáskor bekapott rúgások egyikétől kicsit bicegve futásnak eredtem. A közelben volt egy hajléktalanszálló, odasiettem, bár nem bíztam benne, hogy akadna szabad ágy, de gondoltam több ember között csak nem támadna rám.
Ettől függetlenül még jópár éjszakán át álmatlanul forgolódtam attól félve, mikor talál rám Rozsomák vagy Párduc.

//Én is köszönöm a játékot, nagyon élveztem //

Csodálkozva vonja fel a szemöldökét. Na igen, a lánynak van egy jellegzetes illatfelhője, és a ruházata is kicsit túlságosan vagány rocker divatot követ, de azt nem gondolta volna, hogy a lány tényleg hajléktalan...egyszerűen túl cukinak gondolta ahhoz, hogy ne fogadja be valaki szegényt 30 másodpercen belül, hisz most is, ahogy bőgni kezd a turmixos pohár miatt, komolyan a szíve szorul össze. Az ő szőrös, kőszíve...
-Nos akkor velem jössz, most azonnal...mi?
Elképedve hallgatja, hogy mit hablatyol össze ez a lány a suli diákjai közül arról a kettőről, akik viszonylag kevés fejfájást okoznak neki...na jó, ez marhaság, Sebi maffiózó csemete, az anyukája viszont...
~Koncentrálj inkább a feladatra, disznó!~
Sarah pedig egész rendes lány lenne...kár, hogy összenőtt azzal az idegesítő agytúrkásszal.
-Nem akarlak al...hé, VÁRJ!! - Kiált utána, aztán vet egy gyilkos pillantást a macsekra, mielőtt még követné a kis zöldikét, tisztes távolból. Szörnyű nézni, ahogy a csöppnyi lány a lábát húzva menekül előle, és amikor a hajléktalanszállóba tér be, mintha valami súlyos dolog nehezedne a mellkasára...a 10 kiló adamantiumon kívül. Füléhez emeli mobiltelefonját, és mielőtt még lelépne a színről, beleszól.
-Üdv, lenne számodra egy feladatom...jó...legyen inkább szívesség...

//Én is köszi, de ennyivel nem úsztad meg, édes zöldség //