Adam Windsor, alias Vanguard

ADATOK

NÉV: Adam Ezekiah Windsor - Vanguard (Előőrs)
faj: mutáns
kor: 28 év
születési hely: USA, Tennessee, Chattanooga

jellem: katonagyermek volt, ami a mai napig meglátszik rajta, ahogy szolgálati múltja is, némileg élére állítva nézi a világot. Kemény, fegyelmezett személyiség, aki rosszul tűri a rendszertelenséget, a káoszt és az anarchiát. A humort ugyan érti, de ő maga nem nagyon él vele. Kimért modora ellenére társaságkedvelő ember, bár itt is jellemző rá egyfajta erős merevség, udvarias távolságtartás. A mai napig hierarchikusan gondolkodik, ami nem egyszer kelt visszatetszést az intézet ennél könnyedebb világában. Ritkán jár szórakozni, ritkán engedi el magát úgy igazán. Sportember, a fair play szellemiségét régen magába szívta, mondhatni a csontjaiba ivódott. Higgadt, nyugodt, sokszor szinte halvérűnek tűnik, valójában mindössze meglehetősen jól képes uralni az érzelmeit, nem veszti el könnyen a fejét.
Az emberekkel szemben jellemzi némi távolságtartás, ahhoz túl sok rossz tapasztalatot szerzett, hogy azt mondhassuk rajongana értük. Ellenére elég intelligens, hogy megértse honnan, miből fakad az ellenkezés, ő maga a megértésre az emberi társadalomba való asszimilálódásra törekszik minden téren, a mutánsok elfogadására, bár gyanítja ennek teljes megvalósulása több generáció alatt mehet csak végbe. Összességében bár tartózkodóan, de emberbarátnak mondható karakter.
személyazonosság: regisztrált mutáns, a Xavier Intézet munkatársa

KÜLSŐ: nagyjából 185 centiméter magas, megközelítőleg 90 kilogramm súlyú, sportos, kissé robosztus testalkatú, inkább megkapó, karakteres mint valóban jó képű férfi. Sötét haját konzervatívan félre fésülve hordja, mindig gondosan nyírtan. Arcát simára borotválja minden reggel, ahogy megszokta a hadseregben. Élénk, értelmes tekintete van, mogyoróbarna szemei szinte mindig kutatóan fürkészik a környezetét vagy beszélgetőtársát. Mozgása könnyed, sportos elegancia jellemzi ezt is és öltözködését is, leggyakrabban ing, sportzakó, szövetnadrág, félcipő. Rendelkezik egy a többi X-Manhez hasonló ruházattal is, a megszokott kezeslábas, az ő esetében nem kevlar anyagból, lévén speciális anyagot kellett kifejleszteni a képessége miatt (lásd ott részletesen).

KÜLÖNLEGES ISMERTETŐJEL: Két egymást keresztező 1800-as évekbeli elöltöltős puskát ábrázoló tetoválás a bal felkarján, még katonai múltja alatt egy átmulatott eltávozás során szerezte

KÉPESSÉG:
Két lehetséges képességgel bír Vanguard is. Alább tárgyaltak szerint működnek az adottságai. (Cerebroval való beszélgetés után közérthetőbb formába átültetve):
Gulliverizmus, vagyis a karakter képes erőteljesen megváltoztatni a saját testméretét. Minden alább leírt változás arányosan az egész testre hat! Nem képes a végtagjai méretét külön befolyásolni, vagy bármilyen más szervéét, minden csak együttesen működik. Fizikai változás, vagyis a csontok, inak, izmok, minden átalakul. Túltöltődés jeleni a másodlagos készségét. A játék kezdetén ez a képessége természetesen még alvó státuszban van, de sajnos időnként már megjelent, elsősorban különösen szélsőséges (mindegy milyen irányú) érzelem esetén. Éppen ezért míg felszínre nem bukkan teljesen és nem képes tökéletesen uralni bizonyos érzékeny gépek (pl Cerebro) közelébe nem mehet. Ugyanis a karakter képes akármilyen elektromos árammal működő készülék kábeleit túltölteni. Több százezer volt feszültség képződik bennük, szabályosan megolvasztva az érzékeny áramköröket és elégetve a kábeleket. Bármilyen elektromos eszközt tönkretesz egy ilyen képesség, legyen az rádió, elektromos zárak, számítógép, akármi. De csak olyan eszközt, amelyben jelenleg is van áram, lévén az elektronok számát dúsítja fel Vanguard érintése. Vagyis például egy teljesen áramtalanított számítógépre nem hat. Képességei a gyakorlatban erő szerint:
Entered Appertice: képes lezsugorítani a testét mindössze 5 centiméteresre akár, de megnövelni annak méretét nem képes. A testi változást nagyon nehezen idézi elő, bár a gyakorlatban gyorsan végbemegy, de utána újra megnőni, illetve a normál alak visszanyerése után lekicsinyedni nem lehetséges egy órán át, amíg a szervezet felborult egyensúlya helyre nem áll. A fizikai változás csak a karakter testét érinti, viselt ruháit vagy egyéb tárgyait nem! Ez alól egy kivétel az X egyenruha, amelynek speciális anyaga követi Vanguard méretét. A kicsinyedés során a legstabilabb ponthoz kell viszonyítani, nem feltétlen a földhöz! (Vagyis ha pl megragadták a karját, akkor nem lehet ezzel belőle szabadulni, egyszerűen az illető kezébe kicsinyedik le). A karakter teste arányosan sérülékenyebbé is válik miniatűr alakban!
Fellow Craft: alig néhány különbség van mindössze még csak az előzőhöz képest. A legfontosabb különbség, hogy a karakteren viselt normális ruhákra is kihat a készsége, de semmilyen szerves életformára nem! Illetve a változások közti idő lecsökken, a szervezet hamarabb piheni ki a sokkot, 30 percenként képes méretváltozásra. Ugyanakkor megjelenik a másodlagos képessége immár uralható formában. A karakter képes érintésével bármilyen olyan elektromos tárgyra hatni, amelynek belsejébe van bármilyen vezető felület amihez képes hozzáérni (pl egy csavar). A szerves lények leárnyékolják a tárgyat, vagyis ha azzal közvetlen érintkezésben áll élő személy, akkor képtelen lesz használni a képességét rajta. A túltöltődés használata során a karakter teste feltöltődik statikus elektromossággal ami részben elektromos részben gyenge mágneses teret is jelent, vagyis minden ezt érzékelő szenzor reagál, illetve erre ható mutáns képességek alkalmazhatóak a karakteren.
Master Mason: bár a változás továbbra is egyirányú, de a test megtartja közel a normális tömörségét. Ha véletlenül rálép egy ember méretű lény, akkor például nem hal bele (bár valószínűleg fáj neki, esetleg kisebb zúzódásokat szenved), de konkrét ártó szándék esetén biztosan. A változásoknak nincs időbeli korlátja most már, lényegében akár percenként képes felvenni kicsi vagy normál alakot. Másodlagos képessége használatához már nincs szükség közvetlen vezetőre, minden olyan működő elektromos tárgyon használhatja, amit nem borít legalább 10 centi vastag szigetelő réteg. Minden más korlátozás érvényben marad továbbra is, bár a statikus töltés már nem elegendő szenzorok beindításához, de a mutáns képességeknek melyek ezekkel operálnak bőven elegendő.
Secret Master: ha valaha is eléri ezt a szintet, akkor a változás két irányúvá válhat, képes megnöveszteni a testét akár 400-450 centi körüli magasságig, természetesen ezzel arányban nő a súlya és a fizikai kiterjedése. Megnövekszik a fizikai ereje is, de természetesen az álló- és ellenállóképessége nem. A felszerelése természetesen követi a méretváltozást továbbra is. Emellett a túltöltődésnél megszűnik a statikus feltöltődés a képesség használatakor, ráadásul érintésre sincs szükség, elegendő ha közvetlenül rálát a céltárgyra.
Perfect Master: ezen a szinten képes korlátozottan másra is hatni a képességével. Egy általa megérintett, saját súlyánál nem nehezebb tárgy méreteit magához hasonló mértékben megváltoztatni. Itt is igaz, hogy a teljes tárgy változik meg, strukturálisan nem érinti a dolog, nem képződik ez által rombolás. Élőlények megváltoztatása nem lehetséges (meg holtukban sem). A képesség használatához meg kell érinteni a tárgyat. A túltöltéssel egyszerre akár három tárgyat is megcélozhat és semmilyen mértékben nem állja útját ennek semmilyen vastagságú burkolat. Nem előírás már, hogy a készülék áram alatt legyen, a kábelekben visszamaradó kevés számú elektron is bőségesen elegendő a számára. Emellett használhatja olyan tárgyakon is, amelyek közvetlen érintkezésben vannak szerves létformákkal, de az ebből kifolyó áramütés esélye a nullával egyezik meg.

~°~

ELŐTÖRTÉNET:

- Semmi más dolgod nincs Adam, csak lazulj el! - kérte kedvesen.
- Na de mire gondoljak? Vagy mire koncentráljak? - kérdeztem.
- Nyugalom, minden más az én és a gép dolga - rázta a fejét. - A Cerebro megoldja, többek között erre tervezték.
- Ez nekem így nem megy... - ingattam a fejem. - Ritkán szoktam ellazulni. De...
- Akkor gondolj arra, amit rögzíteni szeretnénk, ha neked így könnyebb - felelte. - Hunyd be a szemed és emlékezz...
Lecsuktam a szemem, de jó szokásom szerint semmi mást nem láttam csak a nagy fekete semmit. Én nem vagyok mentális képességekkel felruházva, talán nekik jobban megy az ilyesmi, nem tudhatom. Fészkelődtem egy keveset, a koponyámra ragasztott elektródák megfeszültek egy pillanatra. Sóhajtva mosolyodtam el egy pillanatra szarkasztikusan. "Üdv a fejemben Cerebro, nézz körül ha tudsz, de nem sokat tudok ebben segíteni, azt hiszem..."
28 évvel ezelőtt láttam meg a napvilágot a Tennessee állam beli Chattanoogában, mint Thomas Robert Windsor alezredes egyetlen gyermeke. Édesanyám neve Maria Esmeralda Jimenez, spanyol ajkú, kolumbiai származású ingatlanügynök. A gyermekkoromról relatíve keveset mondhatok, nyugalomban telt el, középosztálybeli élet jutott nekem, egyedüli negatívumaként mint katonacsalád sarja rengeteget költöztünk, édesapám beosztásának megfelelően. Nehezen szereztem barátokat így persze, hiszen sosem tudhattam egy hónap vagy egy év múltán esetleg még ott leszek-e, de nem panaszkodom, sok másra megtanított ez az életforma. Közösségekbe való beilleszkedésre például. Mindenkire hatással van a hadsereg, aki a közelébe kerül, ezt már régóta tudom. Gyerekkorom óta. Apám otthon is katona volt. Tőle tanultam az életet átszövő, mindig érvényes fegyelmet, rendszeretet. Ő miatta sportoltam versenyszerűen, az ő döntése volt. Eredetileg azért adtak öttusázni, hogy több különböző sportággal is megismerkedhessek. Aztán végül is maradtam ennél, noha csúcseredményeim sosem voltak. Bár elég jól lőttem és úsztam, a futásban pedig mindig is sok helyezést tudtam javítani, de a lovagláson és víváson túl sok pont ment el. Mindenesetre a későbbi, mai napig tartó kondíciómat ez az időszak alapozta meg azt hiszem.
Érthető okokból nem volt kérdés, hogy milyen pályát választok. Apai ágon már az ükapám is szolgált, anyai ágon rendőrök és katonák is akadtak, talán a génjeimben volt a hadsereg iránti elkötelezettség. Keményen készültem a tiszti pályára. Ehhez részben katonai főiskola kellett ugye (Norwichban végeztem) részben pedig az ezzel párhuzamosan megszerzett felsőoktatásbeli diploma, melyet, mint oly sokan mások, kik felelősségteljes beosztásba készülnek, történelem szakon tettem le, azon belül is hadtörténelemre specializálódva. 22 évesen tettem le a tiszti esküt, 6 évvel ezelőtt. Büszke voltam, mint mindenki más, akinek a váll-lapjára feltűzték a hadnagyi sráfot, nincs is ebben semmi meglepő.
Első beosztásomként Hamond H. "Tripla H" Howard dandártábornok mellett szolgáltam, mint szárnysegéd. Persze édesapám régi barátja volt, nem áltatom magam, hogy csupán a kitüntetéssel elvégzett iskola jutalma volt ez a beosztás. Azt mondják van néhány tábornok a seregben aki nem volt szárnysegéd egykor, de sokkal több az olyan, aki viselte a "kutyarablók" díszcsomóját. Apám pedig természetesen csillagokkal teli jövőt szánt nekem is, biztos, hogy szólt pár szót az érdekemben Howard tábornoknál, de nem szégyenkezem. Hiszek benne, hogy jól végeztem el a munkámat a katonai adminisztráció terén. Ezt bizonyítja, hogy előléptettek főhadnaggyá és mivel édesanyám révén jól beszélem a spanyolt, az iskolában pedig felszedtem a német és a francia nyelveket is, kihelyeztek mint katonadiplomatát az USA madridi nagykövetségére, helyettes katonai attasé posztban. Egy évig szolgáltam Madridban, belekóstoltam a diplomácia világába, talán helyt is álltam valamelyest, úgy hiszem. Nem volt rossz beosztás, nyugalmas és kellemes, ugyanakkor rengeteg tapasztalatot rejtő az emberek kezelése, a velük való kommunikáció terén. Volt róla szó, hogy meghosszabbítják a kiküldetésemet, de ezt semmiképpen sem szerettem volna. Katona voltam, s mint ilyen igenis látni akartam a közvetlen csapatszolgálatot, kiismerni annak mikéntjét, hisz ez az a tapasztalat, ami nélkül felelősséggel irányítani főtisztként emberek százait vagy ezreit nem lehet. Önként kértem békefenntartó szolgálatba helyezésemet, a csapatszolgálatot éles helyzetben akartam teljesíteni. Az öreg bedobta magát az érdekemben, a súlya azért sokat számított, akkor már mint két csillagos tábornoknak, így hamarosan megérkezett a parancs: vegyem át a szolgálatot a 14. (gyalog)hadosztály 3. ezredének 1 (mélységi felderítő) zászlóaljában, mint szakaszparancsnok. Állomáshely: Szomália, Jamame.
Szomália... A hely, ahol minden megváltozott az életemben, ami nélkül nem lennék itt sem...
Mocskos hely, csak így él az emlékezetemben. A gyerekkatonák és a hadurak országa, ahol békét fenntartani nehéz lenne. Olyan nép lakja, amely fennállása óta egy kútért és néhány homokdűnéért véres csatározásokba kezd. A nemi betegségek, az éhínség és a nem létező közellátás mellett polgárháború pusztította országokban kiégett romok, csontig soványodott, üres tekintetű emberek fogadtak minket. Akkor nem gondoltam volna, de ez még csupán a kezdet volt...
Négyszer vezettem mélységi járőrt, hat hetes kiküldetésekben az első évben. Meg kellett próbálnunk feltartani a Mogadishu felé igyekvő segélyszállítmányokat eltéríteni próbáló csőcseléket, feltérképezni a helyi milíciák útvonalát, rejtett bázisait és raktárait. Nem egyszer az általunk létesített megfigyelőposzt képezte egy későbbi támadás hídfőállását. Ekkor kaptam az "Előőrs" becenevet, miután egy szomáliai ellenlökést kis csapatommal sikerrel tartóztattunk fel közel hat órán át, megőrizve a kiépült posztot amelyből megindulhatott a védelmi vonal felszámolása. Megkaptam érte a Bronz Csillagot is. Harctéri átképzést kaptam mint mesterlövész, volt is alkalmam bizonyítani a képességeim, melyek ha nem is utolérhetetlenek, de a legtöbb hasonló kiképzettségű katonáénak megfelelőek. Felcser és mesterlövész voltam, felderítő tiszt többszörösen kitüntetve, úgy gondoltam megállom a helyem. A harctéren kaptam meg a századosi váll-lapot.
De semmi sem készíthetett fel arra a napra, ami életem fordulópontjává vált, noha akkor esküdni mertem volna, egyszerűen csak az utolsó lesz. Mikor kiderült a nagyvilág számára a mutánsok létezése, az amúgy is társadalmi, vallási és szociális katasztrófáktól sújtott térségben elszabadult a pokol. Mi sem tudtuk mit kéne tennünk, végképp akkor nem, ha a mutánsokat azonosítunk. Nem kaptunk egyértelmű tűzparancsot rájuk, sem másmilyet, az egységparancsnokok belátására volt bízva. Zavaros idők voltak. Bezzeg a helyi hadurak egyértelműbb parancsokkal látták el a milicistáikat, le kellett lőniük mindenkit akiről csak gyanítható volt, hogy mutáns. Abban a világban, abban az időben ez elszabadította a poklot. Mindenki feljelentett mindenkit, senki nem bízott meg senkiben. Önkéntes klikkek alakultak és bomlottak fel, gyerekeket mészároltak le az utca közepén, vagy éppen nyomtak a kezükbe gépkarabélyt. Járőrben voltunk akkor. Az utolsóban számomra a hadsereg kötelékében. Nem lehet elfelejteni azt a napot...
Egy szomáliai felderítő feltehetően észrevett minket, a pattanásig feszült idegrendszerű milicisták pedig tüzérségi támadás alá vontak minket a nyílt mezőn. Szétszóródtunk, próbáltuk menteni az irhánkat kifelé abból a pokolból. Nem láttam, hogy az embereimnek sikerült-e, a gránátok robajától süketen tántorogtam, mikor éppen tudtam, ha hívtak volna sem hallom meg. Aztán a gránátok egyre közelebb vágódtak be hozzám, a tüzérségi megfigyelőjük nyilván behatárolta már nagyjából merre keressen. A földre vágódtam, mint a kiképzésen, de... semmi sem olyan volt, mint a kiképzésen! Égett körülöttem mindenfelé kisebb foltokban a száraz fűféle, gránátok robbantak. Egész testemben remegtem... Nem tudom mennyit tudsz kihámozni onnan mélyről Cerebro, de tudatosan meglehetősen szakaszosak az emlékeim erről. Azt hiszem idegsokkot kaptam. Csak hozzá akartam lapulni a talajhoz, hogy ne vegyenek észre, hogy csókolhassam azt a katonalányt, Mashát, akivel összejöttem a táborban, hogy megöleljem még egyszer anyámat... Kicsi akartam lenni, mint a homoki skorpiók, hogy ne lássanak meg... hogy élhessek! Aztán... nem is tudom... fájt, arra emlékszem. Először nagyon fájt, ahogy az izmaim magukba csavarodtak, a csontjaim beleomlottak talán saját üregükbe, vagy én nem is tudom... Hajnaltájban tértem magamhoz. Meztelenül feküdtem a félsivatagban. Minden nagy volt... Óriási nagy... Pánikba estem emlékeim szerint, talán elvesztettem az eszméletem is újra. Mindenesetre az újabb emlékképem, hogy a ruháim mellett tértem magamhoz. Felvettem, de akkor már sejtettem mi a helyzet. Hiszen csak ezzel a kérdéssel foglalkozott minden médiaorgánum, nem kellett nagy ész, hogy belássam magam is. Tettem, amit tennem kellett: jelentettem a parancsnokomnak, Davidson ezredesnek.
Nos ez az eset új nehézségekkel szembesítette a hadsereget. A saját berkeken belül feltámadó X génre senki nem volt felkészülve. Elsőre is orvosi megfigyelés alá helyeztek, de mivel ehhez Szomáliában a tábori körülmények között nem volt felszerelés, így azonnali hatállyal felmentettek és hazaszállítottak az USA-ba. Gumifalú kabinban természetesen, mint a közveszélyes dühöngőket. Valahogy volt időm elgondolkodni azon, mennyiben is várható itt szép új világ a számomra. Az orvosi megfigyelés hat hónapot ölelt fel. Mashában legalább volt annyi, hogy küldött egy levelet, melyben a megértésemet kérte, de nem kívánja folytatni ezt a kapcsolatot. Megértettem. A helyében én is féltem volna. A magam helyében is féltem, ami azt illeti. Fogalmam sem volt mikor, hogyan tör ki belőlem ez a dolog... Veszélyes vagyok? Önmagamra? Másokra? Betegség ez? Az ördög szállt meg? Vagy micsoda? Különösen komisz éjszakákon az álmaimban kísért a rendelő steril fehér fala, a tehetetlen ökölcsapások a golyóálló üvegen, mikor anyám könnyes szemét láttam. Apám, a nagyságos Windsor altábornagy, talpig szkafanderbe öltözve bejött hozzám... Na azt egy életre magammal fogom hurcolni, mint nehéz, mohás és mocskos követ... Az az emlékkép kísérteni fog...
"Hunyorgó szemekkel mértem fel az orvosi szkafandert a lámpa sápadt, élettelen fényében. Nem dr Richardson jött hozzám, ez biztos, jóval termetesebb alakra szabták ezt a göncöt, na meg ide orvosok nem is jöttek ilyen öltözetben, hiszen... Elvigyorodtam az ágyon fekve, keserű, szív mélyéről jövő, bánatos vigyorral:
- Vedd le, apám - mondtam neki látszólag könnyedén. - Arra semmi szükség. Ez genetikai mutáció.
- Jobb a biztonság - hallottam a sisaktól torzult, kongó hangot. - Tudod, hogy az én pozíciómban vigyáznom kell a...
- Az orvosi eredmények tudtommal egyértelműek - vágtam a szavába indulatosan. - Nem fertőző betegség, hanem genetikai alapú. Nem fogsz repkedni vagy lézerrel lődözni, csak mert rád tüsszentek, higgadj már le!
- Amúgy is veszélyes területen voltál - emelte fel a kezét ő is idegesen. - Szomália tele van járványos betegségekkel!
- Na ne szórakozz velem! - vörösödött ki a fejem dühömben, a bezártság és a napi fél tucat vizsgálat az én idegeimnek sem tett jót. - Mielőtt elmentem minden létező kórság ellen beoltottak, itt pedig átestem a világ összes diagnosztikai eljárásán... legalább háromszor mindegyiken, mire hajlandó voltál meglátogatni!
Az öreg nagyon fáradtnak tűnt, ahogy leroskadt egy székre az asztalkám mellé és könyökeit a térdére támasztva megrázta a fejét. A fejét a sisak mögött...
- Gondolkodnom kellett a lehetőségeidről ebben a helyzetben, fiam - kezdte. - Nagyon nehéz helyzetbe hoztál engem, ezt meg kell értened...
Hitetlenkedve meredtem rá:
- Hogy mit csináltam én? - hördültem fel mély, torokhangon. - Mégis mit gondolsz?! Én akartam ezt?!
- Számít ez? - nézett rám a plasztik mögül megtört tekintettel. - A Windsorok generációk óta a hadsereg gerincét adják, háromszor kapott meg egy-egy felmenőd tábornoki csillagot. Nem tudom elhinni, hogy nem... hogy... nehéz helyzet ez fiam...
- Mit nem tudsz elhinni, apám? - kérdeztem nagyon lassan, vontatottan, mint aki még nincs tisztában a válasszal, de már érzi a súlyát.
- Fiam, én nem így akartam megfogalmazni, csupán...
- Mit nem tudsz elhinni?
- Nézd, én...
- MIT NEM TUDSZ ELHINNI A SZENTSÉGIT NEKI?! - rivalltam rá kivörösödve, dagadó nyaki verőerekkel. Most már apám is elvesztette a türelmét, hasonló hangnemben üvöltött:
- HOGY NEM VALAMI SZOMÁLIAI NŐTŐL SZEDTED EZT ÖSSZE! - csapott a kórházi asztalra akkorát, hogy táncot járt rajta az ebédről itt maradt tányér. - HOGY PONT AZ ÉN FIAM AZ, AKIBEN ELKORCSOSUL A WINDSOROK VÉRE! MIÉRT KELLETT VELEM EZT TENNED?!
Gyakorlatilag egyszerre higgadtunk le, de valami végérvényesen megváltozott köztünk. Éreztem én is, a szemén láttam, hogy ő is tudja. Egyet lépett felém, bizonytalanul. Szinte megtántorodva, ösztönösen kezdte tördelni a kezeit, mint mindig, ha zavarban volt. Keresgélte a szavakat. Én nem. Inkább kimondtam azt, amit gondoltam, ahogy... ahogy ő tanított. Aki valaha az édesapám volt.
- Leszerelek - közöltem.
- Fiam, ne érezd úgy, hogy... - elcsuklott a hangja, nem tudta folytatni.
- Így lesz a legjobb - ráztam meg a fejemet. - Nem marad a drága hadseregedben a család szégyene...
- Én... nem így akartam... - suttogta megtörten.
- Én sem. Elhiheted - bólintottam magam elé üveges tekintettel. - Nem is gondoltam. Legalábbis semmiképpen sem, hogy huszonhat évbe tart majd, míg megértem: neked az uniformis fontosabb a családodnál.
Nem tudott mit mondani, csak odajött hozzám és nézett rám. Éreztem a tekintetét, pedig nem pillantottam fel. A térdeimet bámultam, de... de olyan ürességet láttam, ami legfeljebb csak fekete lyukakra jellemző a tv-ben. Aztán a vállamra tette a kezét. Nem löktem le, de éreztem, hogy a bőröm is elhúzódna tőle legszívesebben.
- Menj el - suttogtam csendesen.
- Nem, amíg meg nem érted Adam - felelte. - Meg kell értened, hogy...
- Megértettem. Most menj el, kérlek - mormoltam egyre nehezebbnek érezve a szívemre kötözött kőkoloncot.
- Nem, nem érted - ingatta a fejét, még mindig a vállamon nyugtatva a tenyerét, mely úgy éreztem perzseli a bőröm kesztyűn és kórházi köpenyen át is. Elvesztettem a türelmem:
- Menj már el! - csikorogtam összepréselt fogakkal. - Menj! Nem akarom! Nem akarlak a közelemben tudni, értsd már meg!
- Mit képzelsz magadról Adam?! Mégiscsak... Uramisten! - kiáltott fel hideg rémülettel elhátrálva a falig az én tekintélyes apám, a nagy tábornok. - NŐVÉR! JÖJJÖN GYORSAN, VALAMI BAJ VAN A FIAMMAL!"
Tudatosan átélve az volt az első méretváltozása a testemnek. Tudod mit, vén masina? Jobban érdekel, hogy az volt az utolsó alkalom, hogy láttam apámat. Azt hiszem sok volt neki a gyakorlatban látni, hogy "mivé lett a katonája". A fia... a fia talán sosem voltam...
Mindenesetre miután a világban is lecsillapodott a hisztéria első nagy hulláma, engem is kiengedtek, regisztráltak mint mutánst. A régi bajtársak, egyetemi évfolyamtársak, szomszédok és barátok nem akartak megismerni. Egy hétig bírtam nagyjából, mire postafordultával megjött a hivatalos levél a Hadsereg-parancsnokságról. Emlékszem hideg, téli este volt, de nem esett. Térdig jártam a hóban és a latyakban ahol a felsózott utakon magába omlott a fehér a réteg. Túlságosan emlékeztetett a saját torz lényemre, hogy túl soká bámuljam. Inkább a piszkosszürke láthatárt néztem. Fáradtan lépdeltem fel a híd gyalogátkelőjére, néha komoran nézegetve az öklömben az összegyűrt papírt. Már füstszűrőig szívott cigarettámat elpöcköltem a mélybe s percekig néztem utána a jeges vízbe. Nagyot sóhajtottam és átdobtam a lábam a pillér tartóvasán. Aztán felnyúlva megfogódzkodtam az egyik kiálló vaselemen és elkezdtem volna magam felhúzni. Akkor hallottam meg magam mögül a csendes hangot:
"- Megéri?
Hátranéztem a vállam felett. A tv híradókból is jól ismert hófehér hajú, sötét bőrű nő állt ott, a mutánsok szokványos kezes lábas szerelésében, palástszerű köpönyegben, talán a hideg ellen, talán mert jól mutat. Mindenesetre a reflexszerűen bennem megfogalmazódó "Te ezt nem értheted?" mondatot töröltem, nyilvánvaló okokból nem lett volna értelme. Helyette csendesen csak annyit feleltem:
- Ezek szerint tudod - mondtam kijelentő hangsúllyal.
- Többet mint hinnéd - biccentett vissza. - Nem csak azt, hogy mi vagy. Azt is, mi van benned... Odabent. Tudom, milyen érzés.
- Akkor meg? - vontam fel a szemöldököm.
- Azt hiszed nincs értelme folytatni, igaz? - kérdezte nyugodtan.
- Tudod mit? - vontam fel a szemöldököm. - Te ezt tényleg nem érted. Katona vagyok... voltam. Mint mindenki a családomban generációk óta. Most meg...
Bizonytalanul felé nyújtottam az összegyűrt papírt. Lassan kinyúlt felém és kihúzta átfagyott ujjaim közül, szétteregette és hangosan elkezdte olvasni:
- Adam Ezekiah Windsor, százados, gépesített gyalogság, mélységi felderítők, lajstromszám...
- Az alsó kiemelt rész a lényeg - vágtam közbe, mire a lap alja felé ugrott a tekintete és úgy folytatta:
- ...egyelőre orvosilag közelebbről meg nem határozott súlyos betegségére való tekintettel ideiglenesen katonai szolgálatra alkalmatlannak nyilvánítom és rendelkezési állományba helyezem. Mielőbbi felépüléséhez erőt és kitartást kívánva: dr Norman Sinclair vezérőrnagy, az Amerikai Egyesült Államok orvostábornoka... - fejezte be, majd nagyot sóhajtott: - Több mint egy év és még mindig itt tartunk csupán. Súlyos betegség, szolgálatra alkalmatlan - rázta meg a fejét szomorúan. Majd felém fordult: - De sehol nem látom azt a kitételt, miszerint ölje magát a legközelebbi folyóba - pillantott fürkészően a szemembe. Zavarba ejtő egy tekintete van, az biztos. Elfordítottam a fejemet:
- Az orvostiszt szerint mindössze 2-3% lehet az esélye, hogy felépülök - vontam meg a vállamat.
- A tiszt téved - közölte nyugodtan, mire felkaptam a fejemet. - Ez a folyamat semmilyen eséllyel sem visszafordítható. Lehetetlen. De ez nem jelenti azt, hogy nem lehet értékes tagja a társadalomnak, mr Windsor. Nem segíthet maga is abban, hogy egy napon elfogadjanak minket...
- Ezt maga sem hiszi komolyan! - csattantam fel. - Történelemtudományt tanultam, ha nagyon akarja megmondom: több generáció lesz, mire ilyesfajta teljes elfogadás létrejön, ha valaha is létrejön!
- Addig pedig mindenki futamodjon meg? Menjek haza és mondjam meg minden társamnak, lehetőleg vágják fel az ereiket minél hamarabb? Ez lenne a megoldás? - kérdezte cinikusan. - Utat kínálok, uram. Egy lehetőséget, hogy rájöjjön, nem csak uniformisban lehet élni. Vagy legalábbis nem csak a US Army zubbonyában - simított végig saját egyenruháján.
- Mit tehetnék? - feleltem lemondóan. - Katona vagyok, semmi máshoz nem értek...
- Azt mondta: történelmet tanult - nézett rám, mire bólintottam. - Akkor most adja tovább. Tanuljon a képességéről. Tanuljon, de tanítson is. Gyerekeket, akiket szintén kirekeszt a társadalom, mert épp mint maga, mások ők is. Tanítsa a történelemre őket, az elmúlt korok példáira. Arra, hogy egy napon ők is be tudjanak illeszkedni a világba.
- Én... - kezdtem akadozva, - hát nem tudom mit is felelhetnék...
- Semmit - ingatta a fejét. - Egyelőre semmit. De jöjjön velem és adjon nekem, meg a gyerekeknek egy hetet. A folyó itt lesz még akkor is, ha ez lenne a jobb megoldás...
Kényszeredetten biccentettem felé, mire légörvény kezdett körülöttem kavarogni, ami lassan a levegőbe emelt..."
A többit elvileg az adattáraidból is ki kell tudnod bányászni Cerebro. Nem mentem vissza a folyóhoz, itt maradtam. Eleinte furcsa helyzetnek tűnt, hogy egy tanáruk vesz részt a gyermekekkel az alapszintű képességek fejlesztésére szánt órákon, de Ororo megnyugtatott, nem én vagyok az első ezen az úton. A korábbi kémiatanár, "Hank" McCoy, aki a legismertebb mutáns politikussá vált volt az első ez ügyben. Felnőttként lett belőle a Bestia, egyszerre tanára és diáktársa a többieknek. Akkor is jól sült el a dolog, a gyerekek tudnak bízni nagyon egy "közülük valóban". Apró termetem is segített ebben, mikor éppen szükséges volt, a kisebbek "de aranyoska" felkiáltása ma már legfeljebb mosolyt csal az ajkamra. Itt vagyok és tanítok azóta is. Letettem a tanári minősítő vizsgát, az általam tanítottakat ugyanúgy el kell fogadjon minden létező főiskola, egyetem vagy éppen munkahely. Elvileg alapítványi magántanár vagyok, a gyakorlatban sokkal több ennél. Még mindig én vagyok az Előőrs, a fizikai kondícióm jottányit sem csökkent s mint kiderült megfelelő méretváltozással lényegében akárhova bejuthatok. Ekkora súlyra nem reagálnak a súlymérő lapok, nem látnak ilyen mélyre az infraszenzorok sem. Na meg az emberek sem hajlamosak olyan mélyre tekinteni. Még csak ritkán, de végzek felderítő munkát az alapítványnak. Tanítok és tanulok, ahogy Ororo mondta...
Tudsz arról is, mikor néhány vandállal szemben vitatkozva az iskola kapujában annyira elöntött a méreg, hogy a megrongált de még működő kamerát helyre igazítva elektromos túltöltést hoztam létre, megolvasztva a kábeleit odabent. Azóta erre is figyelnünk kell, még képlékeny, miképpen is bukkan fel majd bennem ez a szunnyadó erő. De azt hiszem Ciklonnak igaza volt. Az Előőrs megtalálta a helyét, állandó posztját. Maradok öreg masina...
- Végeztünk is Adam, felkelhetsz - hallottam a kellemes hangot, s ahogy kinyitottam a szemem a tekintetem a monitoron villogó feliratra esett: "Adatok a Cerebro számára feltöltve". Na ez is megvan. Mehetek megtartani a tornaórát...

~°~

FOGLALKOZÁSA:
A Xavier Intézet által foglalkoztatott tanár, történelem és testnevelés szakokkal. Tartalékos százados (US Army, gyalogság, mélységi felderítők)

SZAKÉRTELMEI:
Meglehetősen széles, helyenként (elsősorban hadtörténeti vonalon) mély ismeretek a történelemtudomány terén.
Képes a szakszerű elsősegélynyújtásra, sebek fertőtlenítése, kötözése, szakszerű csonkolás vészhelyzetben.
Kiképzett katona, vagyis ismeri a különböző automata, félautomata fegyvereket amelyekkel egy szokványos gyalogos találkozik, a fegyver nélküli harc és a késelés alapfogásait, plusz a mesterlövészpuskákat is. Képes hetekig életben maradni a természetben, mint minden felderítő (nem jelent szakszerű nyomolvasási képességet, ez konkrétan élelem és víz, illetve éjszakai relatíve biztonságos alvóhely megtalálására vonatkozik).
Anyanyelvén kívül középszinten beszéli a spanyolt, a németet és a franciát is.

ESZKÖZÖK, FELSZERELÉSEK:
Egy 10 éves, a hadsereg állományából leselejtezett dzsip (normál, kisteherautókénak megfelelő nyomtávú, 5+1 személyes, nem páncélozott, civil forgalomba állított jármű). Egy másfél szobás panellakás a városban. Egy engedéllyel tartott Glock önvédelmi pisztoly (mivel volt katona automatikusan alkalmas önvédelmi fegyver tartására, ráadásul veszélyeztetett kisebbség (mutánsok) tagjaként folyamodott érte). Az X-Man egyenruhája. Mobiltelefon, karóra, svájci bicska, ruházat, bankkártya, lakáskulcs, stb.

~°~

MINTAJÁTÉK:

Abban reménykedem, hogy az előtörténetem bizonyos pontjai ehhez elégségesek, ha nem, akkor nyaralásom után, vagyis hétfőn pótolom. Egyúttal szeretném megjegyezni, hogy elsősorban a rajzfilm és valamelyest a képregény világát ismerem, a filmekből csak az első részt láttam. Amennyiben valamely ponton ütközne a történetem a film eseményeivel akkor jelezd kérlek Cerebro és természetesen javítani fogom.

Na hogy mindenkinek tiszta legyen, bár az előtörténetemben benne van, még egyszer kiemelve most hol tartok

Fellow Craft: a karakter képes a saját testét 5 centiméteres magasságig bezárólag bármilyen méretűvé összehúzni, ennél kisebb nem lehet. Ennek arányában változik a testsúlya, szélessége, stb. Csak az egész testére hathat egyszerre s természetesen sokkal sérülékenyebb lesz így arányosan. Ilyen méretben természetesen lényegében semmilyen infrasugár, szenzor, súlyérzékelő lap nem fogja észrevenni. A képesség hat minden olyan tárgyra, amit a karakter magán visel (pl ruhái). Mindig a relatíve legstabilabb ponthoz képest számítandó a kicsinyedése. Természetesen bizonyos tárgyakat figyelmen kívül hagyhat ha akar. Más szavakkal: egy acélbilincsből szabadulhat így, de egy ember általi erős megmarkolásból nem feltétlenül. Legalább 30 percnek kell eltelnie a (bármilyen irányú) méretváltások között.
Emellett képes arra, hogy érintése útján elektromosan túltöltsön akármilyen áram alatt lévő, azzal működő szerkezetet, amennyiben van valamilyen a belsejébe lógó vezető felület a felszínén (pl egy csavar ami a burkolatot tartja) illetve ha nem érintkezik Adamen kívül más élőlénnyel. A képesség használata statikusan feltölti a testét, ez elektromos és mágneses teret jelent amit az erre irányuló szenzorok észrevesznek és ezzel operáló mutáns erők is kihasználhatnak.

Hát én, ha már egyszer erre elvi lehetőség van, szeretnék megpályázni egy harmadik képességet ezennel, tisztelt Cerebro.

Adam képességei elsősorban a test és az elektromosság irányába mozdultak el, volt is egy homályos posztja arról mindezt hogy képzelem el ezt nála, mégpedig itt. Ezt fejleszteném nála tovább, mégpedig a következő módon:
Zavar: Adam képes hatni a testében vagy akár tárgyakban lévő energiákra amik azok molekuláit összefogják, így képes méretét vagy tárgyakét megnöveszteni illetve lekicsinyíteni. Ugyanakkor másodlagos készségként képes az energiát elektronok leképzésére, lemásolására fordítani. Amint eléri a Master Mason fokozatot lehetősége nyílik a testi és elektronikus funkciókat összekapcsolni. Azaz más emberek szervezetében lévő elektronokat feldúsítani. Arra semmiképpen sincs lehetőség, hogy ezzel áramütéshez hasonló tüneteket hozzon létre, de az egyik legérzékenyebb "műszert" a szervezetben, az agyat, azt megterhelheti statikus elektromossággal, megzavarva ezzel az agyi idegpályák működését. Sajnos mindenképpen meg kell érintenie a célpontot hozzá, távolról nem alkalmazható, de ha sikerül, meglehetősen érdekes helyzet áll elő: az agy működése megzavarodik. Nem lehet pontosan tudni, hogy mi is lesz a konkrét változás, ez függ a célszemély saját sejtbiológiájától is, lehetségesek térérzékelési zavarok, a memória összezavarodása, hallucináció, stb. Az biztos, hogy zavarodottan viselkedik, mint egy elmebeteg. Akár a legjobb barátaira is habzó szájjal támadhat rá, vagy épp apatikusan összerogy. A mentális készségekkel bíró mutánsok agya jóval fejlettebb. Ők cselekvőképesek maradnak, mint egy normális ember, de a telepatikus képességeik sérülnek ennek időtartamára. A hatás nagyjából 30 másodpercig tart és ugyanazon célszemélyen nem alkalmazható 30 percen belül, lévén a testében felgyűlt elektromosság eltaszítja az újabb elektronokat. A képesség fizikai hatás, így a mentális behatások elleni védelem semmit sem ér vele szemben, ellenben azon mutánsok, akik teljesen immuninsak az ökölcsapásokra fizikai ellenállásuk miatt, azokra nem tud hatni a zavar sem, ahogy magától értetődő módon a Rozsomákhoz vagy Kardfoghoz hasonló önregenerációs mutánsok is élből immuninsak rá.

Megszerzés: Adam kőkeményen fog gyakorolni erre, mint amolyan házi kísérlet az X-eknél. Szívesen venné ez ügyben Ihsain tanácsait, ha lesz ideje . De a lényeg: bármilyen megoldás érdekel. Akár kreditekért is megvásárolom, akár egy kalandot is bevállalok ezen szép jutalomért, akár 8-10 word oldalnyi novellában írom le a megszerzésének teljes körülményeit XD A döntés a kezedben Cerebro De nem sok mindent tudsz mondani, amit Adam meg ne tenne egy azért emberek ellen is hasznos képességért

Megszerzett kredit: 98
Elhasznált kredit összesen: 50
Szerzemények:
Sisak (50 kredit) - normál katonai rohamsisak, ami rendelkezik a fülre ereszkedő oldalrésszel is. Az arc alsó felét egy maszk takarja, ami egy normál katonai gázmaszknak felel meg. A maszk felett egy speciális optika helyezkedik el, ami mint minden katonai cucc rendelkezik egy beépített órával, infra tartományban is képes érzékelni és elsötétíthető, emellett egy speciális optika segíti Előőrsöt azonnal kiküszöbölni a méretváltozása során fellépő térérzékelési nehézségeket. Neki a többi X-Mentől eltérően ebbe van beépítve a headset kommunikátora is.

Kiegészítés:
(alábbiakat kreditért gondoltam eredetileg, de Cerbivel való egyeztetés után így adom meg)

X-Man stílusú harcművészet: Adam hosszas gyakorlással fejlesztette a képességeit, így amint elérte a secret master fokozatot sikerült a saját önvédelmi harcstílust kialakítania. Természetesen másoknak ezt aligha képes továbbadni. A képességének alkalmazása annyira ösztönszerűvé vált, hogy már képes tudattalanul is alkalmazni éles szituációkban. Itt nagyon gyors méretváltozásokról beszélünk, amik épp csak akkorák, amekkorára épp szüksége van. Leginkább közelharcban használatos, minden energiabefektetés nélkül csökken mondjuk 20 centit a testmérete amíg így elmegy a feje felett egy ökölcsapás, aztán nő mondjuk 140-et, hogy közelebb lépés nélkül is be tudjon vinni egy jobb horgot, stb. Emiatt, illetve az ehhez társuló alapvetően is jó közelharci ismeretei okán nagyon nehéz fizikai harcban eltalálni. Ha valaki nagyon jól kiismeri a férfi mozgását idővel képes lehet meglepni, de így is izzasztó harc elébe néz, lévén nagyon nehéz lekövetni a sebességét ezeknek a változásoknak, ráadásul Adam a feleslegessé váló kitérő és közelebb kerülő mozgások hiánya miatt sokkal több energiát spórol meg és nehezebben fárad ki, mint ellenfelei többsége.
A fentiek semmilyen bónuszt sem nyújtanak neki távtámadások (nyílvessző, pisztolygolyó, rakéta, egyes mutáns képességek), gyorsaság készségű mutánsok illetve olyan támadók ellen, akiket vizuálisan nem érzékel (például mert a háta mögül jön).