dr Adam Windsor hálószobája

Egyszerű, majdhogynem spártaian puritán módon berendezett lakóhely, egyértelműen olyan emberé, aki kifejezetten földhözragadt, materialista gondolkodásmódú és csupán a kényelem és funkcionalitás elveit tartja szem előtt, a szépérzéket semmibe veszi. A szobában semmilyen dísztárgy nem található, sem szobanövény, sem kép a falon, sem semmi hasonló. Egyszerű, fehérre vakolt falak, egy erős, dísztelen íróasztal számítógéppel, egy könyvespolc (nagyobb részt száraz történelmi és filozófiai könyvek, néhány újság), dívány, néhány fotel, egy külön kis asztalon láthatólag igen nagy becsben tartott sakk-készlet felállítva, de a játszma nincs megkezdve. Szőnyeg nincs, csupán parketta. Televízió, rádió vagy zenei eszközök nem találhatóak. Tartozik hozzá egy a birtokon megszokott fürdőszoba, szintén minimális kellékekkel, villanyborotva, szappan, törölközők, stb. Egy eltérés: a megszokott zuhanyozók helyett itt egy fürdőkád van, észrevehetően ez későbbi átalakítás szüleménye. Emellett egy nagyobb gardrób jellegű beépített szekrény nyílik még innen, főleg ruhák, fehérneműk, az X egyenruhája és jellegzetes sisakja van itt, valamint egy fényképalbum, ami nem sokszor van forgatva. Az íróasztal mögötti falon egy nem rejtett, de erős széf van, ha valaki valami csoda folytán felnyitja, akkor abban néhány dvd lemezt és pisztolyt, valamint tartalék tárakat talál. A szobában katonás rend és tisztaság uralkodik.

/Remélem kellően részletes a leírás lányok és találtok kapaszkodót//

Már régen nem találkoztam Adammal, mert állandóan úton volt, mióta Ciklon eltűnt, ezért úgy gondoltam benézek a szobájába, mert tanácsot akartam kérni az egyik pótlandó anyaggal kapcsolatos kérdésben. Gondoltam, ha megint nincs itthon, ha mást nem, legalább egy üzenetet hagyok az asztalán. A kopogásomra nem jött válasz, de az ajtó nem volt bezárva, ezért beléptem a szobájába és körülnézve megállapítottam, ami már sejtettem, hogy bizony az nagyon üres. Nem csak Adam hiányzott, hanem a lakályosság is, de hát a férfi már csak ilyen volt: katonás, sarkos, gyakorlatias, és ez a szobájában is uralkodni látszott. Az asztalhoz léptem, hogy letegyem a papírt amit hoztam, de menet közben megtorpantam és egy kis gondolkodás után kissé gonosz mosoly suhant át az arcomon. A papírt még sem hagytam ott és csendben, ahogy jöttem elhagytam a szobát. Egyelőre.

/Kapaszkodunk. /

Na, hát ismét a szobánál járunk és én gyorsan benyitok, és magam után húzom Ratnát is, majd becsukom az ajtót.
- Tessék. - mutatok körbe a nagyon is puritán és katonásan minden élére állított tárgyon, ruhán, egyeben. - Látod, erről beszéltem. Kellene ide egy kis érzelmes légkör, egy kis puhaság és kellem. Biztos jobban érezné magát a idebenn és többet is tartózkodna itt, ha kicsit feldobnánk a hangulatát. Mit szólsz, hát nem jó ötlet?
Remélem, hogy a szűkös bútorzat és a lehangoló egyhangúság meggyőzi a lányt, hogy igenis szükség van egy kis átalakításra és be kell vetni azt az Éjszakai Különleges Kommandót.
- Lenne is pár ötletem, hogy mit kéne tennünk, de gondolom neked is támadt pár, ahogy elnézem az arcodat. - vigyorgok Ratnára. - Szerintem a cuccokat is hamar össze tudjuk szedni hozzá, és akár ma éjjel meg is csinálhatnánk, mert ha jól tudom, holnap érkezik haza és utána ki tudja mikor lesz rá módunk megint.
- Szóval arra gondoltam, hogy..... - és suttogva beavatom a lányt a terveimbe, majd meghallgatom, hogy ő mivel áll elő.

Amilyen tempóban Sarah haladt Mr. Windsor szobája felé, nem tartott tovább pár percnél, mire odaértünk. Még ha akartam se tudtam volna kívülről megszemlélni a szobát, ugyanis a leányzónak szinte első dolga engem is behúzni a szobába, majd már csukódott is mögöttem az ajtó. De ahogy körülnéztem a szobán, szinte sokkolt a látvány...
-Ez... meg... mi!? -kérdeztem elszörnyedve, majd óvatosan lépkedve körbejártam a szobát, ügyelve rá, hogy semmihez se érjek hozzá- Hogy képes valaki ilyen körülmények között élni? Ez olyan... szürke... meg Equilibrium-os... Nem tudom, láttad-e azt a filmet, tiltott volt benne mindenféle emberi érzés, sehol egy festmény, vagy szőnyeg, vagy szín vagy dísztárgy, vagy... bármi ami érzéseket váltana ki az emberből. Minden szürke... meg fehér... meg fekete... Mondanám, hogy tiszta Spárta, de abban legalább volt némi érzelem, még ha az az agresszió is volt...
Még mindig nem tértem teljesen magamhoz a szoba látványától, ám már azon pörgött az agyam, hogy hogyan lehetne élhetőbbé tenni az egészet...
-Szóval azt mondod, hogy holnap jön vissza? Hmm...
Mondanám, hogy gonosz mosolyra húzódott a szám széle, de ebben most semmi gonoszság nem volt, hiszen jó szándék vezérelt engem... izé, minket, hogy kicsit javítsunk a szoba állapotán. Közelebb hajoltam, hogy Sarah ötleteit meghallgassam, majd én is kifejtettem neki, hogy mik jutottak eszembe az átalakítás kapcsán.
-Akkor... most rögtön nekiálljunk? Mert akkor irány a raktár...

- Oké, akkor úgy gondolom talán összeszedtünk mindent, ami a mi kis szépítő akciónkhoz kell. – nézek Ratnára vigyorogva. – Nincs más hátra, mint hogy beszerezzük a hozzávalókat, hogy mondtad.
Viszont nem lesz minden a raktárban, ezt a listát, - mutatom, amit az előbb nagyjából összeírtunk, - meg kell venni. Most viszont én megyek és próbálom észrevétlen becuccolni, te menj a raktárba és szedd össze a másik felét. Ha van valami, akkor hívj mobilon. – egyeztetünk még egy utolsót és aztán elhagyjuk időlegesen a szobát, hogy beszerezzük a szükséges dolgokat.
Én beugrottam a szobámba a kabátomért meg a bankkártyámért, majd a nyakamba kaptam a lábam és meg sem álltam az első hipermarketig.
Célirányosan vásároltam a lista alapján először az elektronikai részlegen, majd a ruhaosztályon, később átmentem a drogéria részre és a dohányárukhoz. Később felhívtam Ratnát, hogy esetleg nem jutott-e eszébe valami, de úgy látszott, mindent sikerült neki is beszereznie.
Beálltam a pénztárhoz és rövid sorbaállás után már ki is fizethettem az árut. Igaz, hogy a kis tréfánk pénzbe került, de Adam reakciója minden pénzt megért nekem.
Visszatérve az iskolába, igyekeztem elsurranni a két nagy szatyorral a porta előtt, de szerencsémre éppen nem volt ott senki, így nem okozott gondot felvinni Adam szobájába, ami előtt már Ratna is várakozott.
- Itt van minden. – mutattam meg a szerzeményeimet. – Azt hiszem, ha átöltöztünk valami nem sajnálós cuccba, mutattam meg az eldobhatós kezeslábast, amit szintén beszereztem, - akkor kezdhetjük is.

-Pooontosan! -bólintottam a felvetésére, miután sikerült összeírnunk, hogy mi mindenre lesz szükségünk a legújabb bevetésünk során.
Miután Logan büntetése kapcsán együtt vásároltunk, a kajáért meg én mentem el a végén, így nem bántam, hogy az újabb szupermarket-túra helyett
maradhattam a suliban, hogy átnézzem a raktárat. Igaz, jó sokáig eltartott, mire sikerült mindent összeszednem, a textilféléktől kezdve a műszaki cikkeken és alkatrészeken át az élelmiszerekig... Bár, azt végül megint a konyhából sikerült beszerezni, a tartalékokat is ott tárolják, nem a raktárban... Kisebb szívrohamot kaptam, amikor megcsörrent a telefonom, de szerencsére senki nem látta, így nem is foglalkoztam vele. Úgy tűnik, cinkos társam is végzett a bevásárlással, s indul vissza, így nekem se ártana sietni!
Miután egy nagy szatyorba minden cuccot sikerült összegyűjtenem, visszasétáltam a megbeszélt találkahelyhez, Adam szobája elé. Épp, hogy odaértem, rá egy percre már Sarah is előkerült, hasonlóan nagy méretű szatyrokkal, így nem is húztuk tovább az időt, gyorsan bezárkóztunk és munkához is láttunk.

Felvettem az egyik vékony kezes-lábas, aminek még csuklya része is volt, így a hajunkat is betudtuk fedni vele, ami egy festésnél ideális, majd a másikat Ratnának adtam.
- Talán először kezdjünk a festéssel! – néztem körül. – hiszen nem sok bútort kell elmozdítani.
Elővettük a rózsaszínre kevert festéket, majd két külön vödörbe öntöttük, mindketten fogtunk egy-egy teddy hengert és gyors ütemben neki láttunk a nem túl nagy szoba kifestéséhez. Háromnegyed óra alatt végeztünk is és gyönyörködve néztük a szép babarózsaszínű falat.
- Egész cuki lett! Már csak a minták hiányoznak! – vigyorogtunk össze.
~ Milyen jó, hogy készen is lehet kapni mintákat, mert Rajzból nem voltam túl jó! ~
Mivel Ratna, mint kiderült klasszul elboldugul ezeknek a figuráknak a felfestésével, ezt rábíztam én meg további kezelésbe vettem a fürdőszobát, amelyben a hollófekete színt tartottuk a legmegfelelőbbnek, melyet egy fél óra alatt sikerült is felhordanom.
~ Már csak a foszforeszkáló csíkokat kell majd feltenni, de még hadd száradjon addig! ~
Visszamentem a szobába, ahol úgy láttam a lány is elkészült mesteri dekorációjával.
- Óhh! Ez csúcs lett! – néztem körbe a falat díszítő aranyos állat és egyéb mese figurákon. - Nagyon ügyes vagy Ratna! Ezt biztos díjazni fogja!
A festés után, mindent visszatoltunk a helyére, majd levettük a már feleslegessé vált védőruhát és a további díszítéshez fogtunk. Én elővettem a kis méretű magnót és a még kisebb vezeték nélküli hangfalakat, majd neki láttam megfelelő helyet keresni nekik. A magnót végül a könyves polc mögé rejtettem beállítva, az időzítőt, hogy pontban tíz órakor induljon a móka, a hangfalakat pedig az íróasztal és az ágy lábai mögé. A diszkógömb felszerelése már kicsit több szakértelmet kívánt, ezért az üzletben gyorstalpaló képzést kaptam a bekötésével kapcsolatban, amit most hasznosíthattam. Egy papírt tettem az asztalra, majd felálltam, és leszerelve a csillárt, a helyébe kötöttem a gömb vezetékeit. Még jó, hogy saját automatikája van, mert a villogást már biztos nem sikerült volna beállítani. Ki is próbáltuk, működött! Hallelúja! A falikarokba színes égőket tettünk még bónuszként.
A falra aztán pár ledes, villogó lámpa került, majd egy kis tartófül felragasztása után felkerült az íróasztallal szemben a szép színesen villódzó darts tábla is. A pár doboz nyilat a sakk készlet mellé helyeztük.
~ Hmm! A sakk készlettel is lehetne valami kezdeni! ~ futott át rajtam, de végül valami visszatartott a dologtól, mert látszott, hogy mennyire becsben van tartva, és mi csak tréfát akartunk, nem fájdalmat okozni, így csak a sötét lóval léptem egyet előre. Végezetül az íróasztalon lévő cigeretta tartóból kivettem a füstrudak felét és nikotintapasszal helyettesítettem, a másik fele Ratára várt majd, hogy kezelésbe vegye.
- Én végeztem a részemmel! – fordultam hátra, hogy megnézzem, hogy áll, és elakadt a lélegzetem, ahogy végignéztem a megváltozott szobán. – Apám! Ez marha jó lett! Rá sem lehet ismerni! – vigyorodtam el szélesen. – Megint jó munkát végeztek a Rosszcsontok!
- Hoppá! - jutott eszembe egy dolog. - A foszforeszkáló csíkokat még felteszem és tényleg kész. -siettem be még a fürdőbe.

A "játszósruha" láttán jót mosolyogtam magamban, a hajamat hátul egy kontyba feltűztem, majd miután belebújtam a kezeslábasba, már pakoltam is elő a festékeket... miután együtt felvittük az alapszínt, még túl snassznak találtam a dolgot, így amíg Sarah a fürdőszobát vette kezelésbe, én ecsetet ragadtam és nekiláttam, hogy néhány mintát még felkenjek a falra... Miután a My Little Pony - Friendship is Magic nevű tündéri mese néhány főszereplője felkerült a falra, úgy döntöttem, hogy szeretett tanárunkról is megpróbálkozok valami hasonló portréval... (MLP - FIM , póniportré)
Amíg Sarah a műszaki cikkekkel bajlódott, addig én nekiláttam, hogy lecseréljem a párnahuzatokat színes darabokra, a polcokra, éjjeli szekrényre, íróasztalra egy-egy kisebb csipketerítő került, egy fél óra múlva pedig már kellemes gyümölcsillat árasztotta el a szobát, köszönhetően az aroma-párologtatónak. Ja igen, és mécsesek... végig az ablakpárkányon, polcon, és lényegében bárhol, ahol volt hely neki. Mivel azonban a szobában katonás rend uralkodott, elég sok hely volt ezek számára, amit a raktárban találtam, szinte mindet felhasználtam a dekorációnál.
Miután Logannél is elég nagy rumli volt a ruhásszekrényben, ezért Adam esetében is kénytelen voltam bepillantani... Eh... hát, mit mondjak, annyira nem lepődtem meg a látottakon... Mindenesetre azért innen is kipakoltam a ruhákat (be az ágyneműtartóba, ott úgy sincs szem előtt), majd a Sarah által vásárolt Hawaii mintás, színes darabokkal töltöttem meg a szekrény polcait.
Ahogy Sarah végzett a cigaretták nikotiptapaszra való lecserélésével, utána jöttem én, hogy a maradékot meg wasabival bekenjem... Az is legalább annyira csíp, mint a chili... hogy nem jutott ez eszünkbe, amikor Loganhez törtünk be... No de mindegy is, azért reméltem, hátha sikerül egy kis motivációt adnunk a leszokáshoz. Ha már tanárok, mutassanak jó példát...
-Mi van még hátra... párnák oké, festék megvolt, gyertyák... ruha... ó igen! Még nekem is jelenésem van a fürdőben... -raktam zsebre a listát miután gyorsan átfutottam, majd két pici üvegcsével a kezemben követtem Saraht.
Amíg ő a foszforeszkáló csíkokat illesztette fel a falra, addig én a samponba beleöntöttem egy üvegnyi csillámport, a tusfürdőbe pedig némi tartós testfestéket... kéket, mert az úgy is olyan szép, kellemes, megnyugtató szín.
-Azt hiszem, hogy kész... -néztem végig még egyszer a szobán, miközben kibújtam a kezeslábasból, majd a tettestársaméval együtt begyömöszöltem az egyik nagy szatyorba.
Még néhány fotót készítettem gyorsan, emlékbe, majd összeszedtük az átalakítás után megmaradt cuccokat, üres festékesdoboz, ecset, üveg, meg ilyenek, aztán Sarah kezébe nyomtam, hogy tüntesse el őket, addig én majd a mosókonyhában eltüntetem az árulkodó nyomokat.
-No, megint jók voltunk! -emeltem pacsira a kezemet- Kíváncsi vagyok, mikor találkozunk újra... az igazgatói irodában...
Ezt követően mindenki visszavonult és ott folytatta a dolgát, ahol délután abbahagyta... mint ha mi sem történt volna


//A helyszín hivatalosan is átadva a megrendelő számára //

Fáradtan értem haza az iskolába, hosszú volt a repülőút, ami alatt nekem sosem sikerült megtanulnom aludni, mint oly sok, szerencsésebb embertársam. Most csak némi pihenésre vágytam, semmi másra. Végigsétáltam az oly jól ismert folyosókon, hisz mostanra igazi otthonná vált számomra az intézet, amit két éve senkinek sem hittem volna el. De így alakult. Megszerettem ezt a helyet és az itt élőket is, akikért immár komoly felelősséggel is tartoztam, de az ilyen kihívásoktól sosem futamodtam meg.
Nyugodtan kinyitottam az ajtót, de nem nyúltam a villanykapcsoló után. Ismertem a szobát, mint a tenyeremet, sosem szoktam. Úgy néz ki ma hiba volt... Enyhe derengés látszott mindenhol a fal mellett, az ablakpárkányon, de tényleg mindenhol, ami nálam legalábbis szokatlan volt, emellett valamiféle furcsa, émelyítően tömör szag ülte meg a levegőt. Nem mondom, hogy alapvetően kellemetlen lett volna, inkább csak túlságosan tömény mivolta emelte azzá. Első reakcióból azt hittem véletlenül egy tanártársam lakhelyére léptem be, így gyorsan visszaléptem a folyosóra és körbe néztem. De nem... Ezt az útvonalat tökéletesen ismertem. De akkor meg?
Visszaléptem és felkapcsoltam a villanyt most már. Magamban hálát adtam a sorsnak, hogy az ezer változás közé nem került be szőnyeg is, feltehetően hatalmasat estem volna. Gyorsan körbe néztem, de a néhány ismerős bútor ellenére sem igazán sikerült magamban biztosan rögzíteni, hogy a saját szobámban járok. A gusztustalan, rózsaszín falak, a mesefigurákkal inkább valamely fiatalabb diáklányunkhoz illene. Beljebb léptem és első nekifutásból kinyitottam az ablakot, valamint elfújtam a mécseseket, hogy ettől az émelyítő szagtól minél előbb megszabaduljak. A falakat inkább elkerülte a tekintetem, ehelyett a fürdőszoba felé vettem az irányt, hogy megmosakodjak és igyak egy pohár vizet, amire most szükségem van. Sajnos a megszokott ösztönök ellenem voltak most...
Ugyanis itt sem gyújtottam villanyt. Gyakorlatilag koromsötét fogadott, a hátam mögül beáramló kevéske fényt is elnyelte az éjsötét fal, a szemembe eljutott valamiféle halvány, zöldes derengés itt-ott, aztán semmi... Szinte azonnal elbotlottam és a fejem pusztító erővel csattant a fürdőkád szélén, vérbe borult fejjel hanyatlottam a padlóra. Pár perc boldog eszméletlenség után nehézkesen nyögtem fel, mint a haláltusáját vívó kardfogú tigris. (Hogy honnan tudom, milyen hangja van a haldokló kardfogú tigrisnek, az mondjuk jó kérdés, talán valamiféle genetikai emlék). Visszamásztam a szobába és nehézkesen felkecmeregtem a padlóról. Lekaptam az egyik közeli csipkenemtudom micsodát, de rettenetesen visszataszító volt, az biztos, és a vérző homlokomra szorítottam. Valahogy elvonszoltam magam az asztalig és leültem, hogy megvárjam, amíg kitisztul az agyam valamelyest.
Nehézkesen összegeztem a dolgokat. Nyilvánvalóan a saját szobámban vagyok, de ezek az átalakítások egyértelműen nem beütemezettek, vagy valamely vezető által jóvá hagyottak voltak. Feltehetően diákcsíny áldozatává váltam. Mindig is tudtam és el is ismertem magamról, hogy meglehetősen szigorú tanár vagyok, ugyanakkor igazságosnak is szerettem volna magam hinni és tettem is lehetőségeim szerint ezért. Nem gondoltam volna, hogy ennyi negatív érzelem gyűlik fel valakiben irántam. Azt hiszem lesz min elgondolkodnom ennek kapcsán...
Sóhajtva szemügyre vettem az asztalt, amin most egy számomra eleddig ismeretlen cigarettatartó is el volt helyezve néhány dísztárgy mellett. Óvatosan nyitottam ki, hiszen most minden csapdát rejthetett magában. Savanyúan húztam el a számat a cigarettákra tett nikotintapaszok láttán. Elképzelésem sem volt arról, hogy hol tudtak a diákjaink dohányárut vásárolni az ő életkorukkal, de az nyilvánvaló volt, hogy ezekből egyre sem szabad rágyújtanom. Ez mondjuk elég ostobácska ötlet volt az elkövetőktől. Óvatosan kiemeltem egy szálat megvizsgáltam a szemem elé emelve, ami szinte azonnal könnybe lábadt. Megszagoltam finoman, majd undorodva hajítottam vissza.
- Wasabi... - dörmögtem magam elé halkan.
Ha rágyújtottam volna, reggelre valószínűleg görcsökben fetrengve visznek az intenzívre, súlyosan allergiás vagyok erre. Sóhajtva álltam fel, mikor észveszejtő hangerővel robbant fel szinte a szoba. Valamiféle pergős disco jellegű zene kezdett tombolni, miközben színes fények villództak. Nem nagyon tudtam hirtelen behatárolni honnan szól, így a legegyszerűbb megoldásként kénytelen voltam lekapcsolni a villanyórát. Nem, nem annyira a zene zavart, szeretem a gyors, pattogós ritmusú számokat, de így mindenki felébred az emeleten...
Ellenben vaksötét lett a szobában. Előkotortam a zsebemből a cigarettámat, majd rágyújtottam, a benzines öngyújtó lángjánál néztem körbe a továbbiakban. Ruhásszekrényem kifosztva, helyette ízléstelen, tarka darabok mindenhol... Sóhajtva ültem vissza kényelmesen elszívni a cigarettámat és szomorkás mosollyal töröltem meg vérző homlokomat, miközben szabad kezemmel elgondolkodva simítottam végig a sakktáblámon előre léptetett huszár figuráján. Megkezdett party?
Nagyon lassan kinyújtottam az ujjamat, ráhelyezve a fehér király tetejére. Kicsit elhomályosodott a látásom is talán, ahogy meggörbítettem. A király bábúja megingott, aztán eldőlt. Sakk-matt...
Felálltam és halk léptekkel távoztam a szobából, amit eddig a sajátomnak tartottam és szomorú tekintettel néztem végig a folyosókon, mik alig egy órája talán, hogy az otthonomnak tűntek...

"Másnap reggeli iskolai közlemény az intézetben:
Fájdalmunkra dr Adam Windsor igazgató-helyettes úr bejelentette az iskola kuratóriumának, hogy elhagyja a Xavier Intézetet. A mai napon még köztünk lesz és óráit meg fogja tartani a héten, azaz szeretnénk jelezni, hogy továbbra sem marad el a történelem és filozófia oktatás, kérünk titeket, hogy készüljetek továbbra is becsülettel fel az órákra! Köszönjük."

//A megrendelő Sarah volt, nem én //

Miután Ratna, érthető okokból, nem akart részt venni az általam kitervelt éjszakai kalandban, így egyedül vágtam neki, és csak remélni mertem, hogy Adam nem gondolta meg magát és nem alszik a szobájában, vagy nem vitte már el a holmiját a városi lakásába.
Az ajtó halkan nyílt ki, majd csukódott be mögöttem. Felkapcsoltam a villanyt és ismét ott álltam az általunk átalakított szobában, de most már komoly betörési szándékkal.
Először is az ágyneműtartóhoz mentem és a ruhák között tapogatózva felfedeztem a keresett albumot. Izgatottan lapoztam bele a szinte vadonatújnak tűnő tartóba és eléggé meglepett, amit találtam.
Találtam pár képet az édesapjáról, vagy legalábbis feltételezem, hogy róla, hiszen mindegyiken egyenruhás férfi található, akinek arcvonásai Adamhez hasonlatosak, és amelyből kettő eléggé rossz állapotban volt. Az édesanyjáról viszont, akárhogy kerestem egyetlen egyet sem találtam, viszont sok kép hiányzott a helyéről, így nem volt nehéz kitalálni, miért nem. De aztán mégis felleltem egyet, egy esküvői képet, ami úgy látszik elkerülte a képeltüntető figyelmét. Sok kép készült Adam gyerekkorában, de mindegyiket kivétel nélkül komolyan, jól fésülten, konzervatívan öltözötten szerepel, sehol egy boldog mosoly, egy önfeledt pillanat.Néhány fotón látható az a sakk készlet is, ami itt van a szobába, és én léptem vele tegnap a lóval. Aztán sok fénykép van ismeretlen emberekről, gondolom rokonok lehetnek, vagy barátok, némelyik már erősen megkopott, megsárgult az idők vasfogától. A legérdekesebb viszont az, hogy az album első oldalán egy fiatal katona fotográfiája kapott helyet, ami meglepően, alig pár évesnek tűnik és a rangjelzései alapján, egy fiatal hadnagyot ábrázol.
~ Vajon ki lehet ez? Ez biztos, hogy nem Adam és rokonnak sem tűnik, de láthatóan nagy szerepe van Adam életében, ha az első oldalra tette. ~
Minden esetre az albumot átnézve, sok érdekes dolog vert tanyát a fejemben, de még hátra volt az íróasztal.
Az legfelsőben iskolai dokumentumokat, számlák másolatait találtam, a második fiókban CD és DVD lemezek a gyerekek beadandó munkái sorakoztak, a legalsó fiók viszont kulcsra volt zárva.
~ Hmm! Ez érdekes! Minden értéke, holmija elől van, de ezt az egyet zárva tartja! Muszáj megnéznem! ~
Kis gondolkozás után, a homlokomra csapva, kivettem a hajtűt a hajamból és az asztalon található gépkapcsokat is igénybe véve rögtönöztem alkalmi betörő szerszámomat.
~ Remélem sikerül kinyitnom ezekkel. ~ álltam neki a műveletnek.

A fiókot kisebb nehézségek után, de sikeresen kinyitottam, és igazán meglepett amit benne találtam. A dobozban lévő kitüntetések közül persze rögtön az szúrt szemet, amelyik csak úgy be volt dobva, mert ez egyáltalán nem volt jellemző Adamre. Igyekeztem nem összetúrni a fiókban lévő dolgokat, ezért szépen sorban emeltem ki őket és próbáltam megjegyezni, honnan vettem el, nehogy később feltűnjön a férfinak, hogy valaki kotorászott benne, mert akkor aztán tényleg elvágtam nála magam örökre.
Mivel nem tudtam, hogy mi lesz fontos és mi nem a telefonommal fotókat készítettem, a kis afrikai szoborról, a réginek tűnő katonai rangjelzésről, mert nekem egyáltalán nem volt ismerős, pedig fogadott apámtól sokat megtanultam róluk. A levelekbe futólag beleolvasva, nagyon megdöbbentem, de nem volt lehetőségem mindet elolvasni pedig nagyon érdekes dolgok derülhettek ki belőle, ezért, ha már lúd, legyen kövér alapon a folyosó végén lévő irattárba is betörtem és a leveleket, valamint Desmond W. Piercon hadnagy fényképét kapkodva lemásoltam. Még kisebb hezitálás után, magamhoz vettem a félrehajított kitüntetést, ami talán nem fog feltűnni, hiszen nem úgy nézett ki, hogy Adam nagy becsben tartaná, aztán gyorsan visszapakoltam mindent a helyére, visszazártam a fiókot, az albumot is elhelyeztem az ágynemű tartóba a ruhák közé, és még egy gondos pillantással ellenőrizve, hogy nem hagytam magam után nyomot, lekapcsoltam a villanyt és elhagytam a szobát.
A folyosón gondterhelten sétáltam a szobám felé, és a talált tárgyakon és az Adamhoz fűződő kapcsolatukon meditáltam. Mikor már az ágyamon heverésztem, sorban elolvastam a leveleket és nem hogy válaszokat kaptam volna, hanem még nagyobb kérdések merültek fel bennem.
Reggel az volt az első dolgom, hogy megkeressem Ratnát, akit végül a könyvtárban találtam meg és mikor körülnézve meggyőződtem, hogy seki nem hall bennünket, rögtön le is támadtam és elmondtam neki mit találtam. Megmutattam a telefonommal készített képeket és beszámoltam a levelek tartalmáról is nagy vonalakban, felajánlva, hogy, ha szeretné, akár el is olvashatja. Miután végeztem egy pillanatnyi csend telepedett közénk, melyet megtörve kíváncsian fordultam a lány felé.
- Ez aztán érdekes fejlemény, nem? Mit gondolsz róla? Nem lenne érdemes utána nézni egy kicsit, hogy mi történhetett? Hátha találunk valamit, ami megmagyarázza Adam keserűségének okát? Szerintem megér egy próbálkozást.

Kezemben az immár egy darabban lévő, Greg által megjavított üvegtigris figurával, kissé bátortalanul lépdeltem Mr. Windsor szobája felé. Az üvegben persze Dzsin is ott lapult, hisz épp miatta vettem a bátorságot, hogy felkeressem az egyik tanáromat. Az ajtó elé érve még egyszer átgondoltam magamban, hogy mégis mit fogok mondani, majd bekopogtam. Miután bentről bármi utalást kaptam, hogy szabad, beléptem az ajtón, majd odabent néhány lépést mégközelítettem.
-Jó napot, Mr. Windsor! -majd egy kis hatásszünet.
Igaz, hogy épp az előbb gondoltam végig, hogy mit is akarok mondani, ám most valmiért mégsem akartak eszembe jutni a korábban olyan frappánsan megfogalmazott mondatok, így csak zavartan szorongattam a kis üvegfigurát.
-Ami azt illeti... azt szeretném kérdezni, hogy tanár úr nagyon elfoglalt mostanában? Lenne egy ismerősöm, akinek elég hiányosak az ismeretei történelem terén, és ebből elég sok bonyodalom és kellemetlenség is származott mostanában, így mindenképp ráférne egy kis korrepetálás... És mivel nem hétköznapi emberről van szó, más, hozzánk hasonló képességekkel rendelkező történelem tanárt pedig nem ismerek, így úgy gondoltam, hogy első körben önt kérdezem meg, hogy tudna-e ilyen téren segíteni.

Belemélyedtem a szobámban egy hadtörténeti munkába az ágyamon fekve, amikor halkan kopogtattak. Felálltam és kinyitottam az ajtót, félretéve a könyvet s felmértem az egyik lábáról a másikra nehezedő, idegesnek tűnő lányt, aki talán csak azért nem tördeli a kezét, mert abban törékeny dísztárgy van. Mosolyogva fogadtam:
- Kerüljön beljebb Ms Nayar, szívesen látom - mondtam neki biztatóan, majd odabent az egyik kis fotelhez tereltem, jómagam visszaülve az ágy szélére és érdeklődve fordultam felé:
- Hát attól függ mire kell időm legyen, ha fontos biztosan tudok szakítani - feleltem barátságosan.
Végighallgattam a beszámolót, ami enyhén zavarosnak hatott, így felálltam és töltöttem a lánynak egy pohár ice teát, azt hiszem a teát szereti, ez ugyan nem az igazi, de azért a semminél talán jobb és a kezébe adtam:
- Nyugodjon meg kedves Ratna, nagyon szívesek ennek a barátnak, de egyelőre alig értek valamit. Kiről van szó? És hogy érti, hogy a történelem ismeretbeli hiányai miatt bajba került? Érettségire készül? - vetettem fel.

-Köszönöm! -mondtam, miután helyet foglaltam a fotelban, majd ittam néhány kortyot a teából.
Az üvegtigrist továbbra sem eresztettem, olyan megnyugtató volt, hogy valami a kezem ügyében van... Ha már tollat nem hoztam, jobb híján ez marad.
-Nos... Nem is tudom, hogy kezdjek bele... Nem, nem érettségire készül, hanem... Mondhatni, hogy ő is egyfajta mutáns... Nem tudom, pontosan mennyi idős, ezt valahogy még sosem kérdeztem tőle, viszont az utóbbi jópár évet biztos, hogy nem emberek között töltötte, ebből adódóan pedig eléggé elveszettnek tűnik a mai világban... Ami azt illeti, akár most is bemutathatom önnek...
Nagy levegő, majd egy gyors kis töprengés, hogy mi mindent kéne még elmondanom ahhoz, hogy kevésbé legyen kínos, ha Dzsint előszólítom a lakhelyéről... Ha Mr. Windsor előtt rákezd itt az úrnőzésre, annak ellenére, hogy már legalább 1000-szer megmondtam neki, hogy hanyagolja az ehhez hasonló jelzőket... Az kínos lesz, azt hiszem. No mindegy, inkább már kezdem is a magyarázkodást.
-Túl sok mindent még magam sem tudok róla, de ha jól emlékszem, olyasmit mesélt, hogy régen egy gyerek volt, akit 14 éves kora körül megöltek, és utána egy szellemszerű testben élt tovább... mint valami nyughatatlan lélek, aki nem született újjá egy másik testben, hanem ilyen alakban rekedt a világunkban... És elmondása szerint nem sokkal később "befogták", és mint egy... dzsin, valamelyik felmenőmhöz került, és ott szolgált néhány generációt. Ó igen, ebbe az üvegfigurába volt bezárva. -nyújtom Mr. Windsor felé a tigrist, amit eddig olyan lelkesen szorongattam- Néhány nappal ezelőtt véletlenül eltörtem, akkor derült ki, hogy lakója is van... Azóta ő is itt "lakik" a suliban, viszont néhány emberrel már volt szerencséje összefutni, és nem mindegyik végződött túl szerencsésen... -fejezem be a mondandómat, majd szinte lélegzetvisszafojtva várom, hogy Adam hogyan fog reagálni a bizarr kis történetre, amit az imént adtam elő- Ha gondolja, akár elő is szólíthatom, és ön is beszélhet vele...

Megdöbbenve hallgattam a lány szavait. Ha ez nem a legújabb módszer arra, hogy kicsit megleckéztessék a tanárukat, márpedig hirtelenjében egy ilyen trükkhöz megfelelő készségű mutánst nem tudok mondani az iskolából, akkor feltehetően a legmegdöbbentőbb mutációk egyikéhez van szerencsénk. Lassan válaszoltam:
- Sohasem hallottam efféle mutációról, de technikailag nyilván nem lehetetlen, a sérülékeny emberi testben a halál traumájakor felébredt az X gén és valamiféle... valamiféle energiává alakította át szegény fiút - mormoltam. - Mindenképpen szívesen segítek, ha az illető is szeretné - biccentettem. - Vannak halvány elképzeléseim arról, hogy mennyire nehéz lehet alkalmazkodni a modern világhoz, ha nem érzékelt semmit ebben a... dísztárgyban. Őszintén szólva ez a legfurcsább a történetben - ismertem el. - A... megkötése is feltehetően az Ön felmenője által történt gondolom, esélyesen szintén mutáns képességgel, de... sohasem hallottam ilyesmiről, főképpen, hogy a létrehozó halála után a képesség még aktív legyen...
Érdeklődve könyököltem előre a térdeimre:
- Mindenképpen szívesen megismerném a... hmm... hogy is hívják az illető mutánst? - kérdeztem Ratnát, majd válasza után vártam, hogy előhívja a "palackból a szellemet".

-Azelőtt még én se hallottam ilyesmiről, sőt, még hasonlóról sem... Mit ne mondjak, egy kissé megijedtem, amikor először láttam... Viszont említett valami hasonlót, hogy a felmenőim között is akadt olyan, akinek mentális jellegű képessége volt, igaz, más jellegű, mint az enyém. Húha, mit is mondott... volt egy olyan férfi, aki az állatokkal tudott kommunikálni, meg irányítani őket, meg egy olyan, aki a tárgyakra tudott hatni... Vagy emberekre is? Arra már nem emlékszem...
Megforgattam a kezemben az üvegfigurát, majd amikor Adam az ismerősöm nevéről kérdezett, egy kissé zavartan válaszoltam:
-Nos, miután magát folyton dzsinnként emlegette, így én is csak Dzsinnek hívom. Tudom, nem túl fantáziadús... Ó igen, elég... furcsa, vagy ijesztő lehet egy kissé, szóval ne tessék megijedni... egyébként ártalmatlan. Dzsin, előjönnél, kérlek? -kocogtatom meg óvatosan a kis tigris oldalát, majd várok, hogy az említett előbújjon a kuckójából.

Nem hallottam tisztán a beszélgetés minden részletét. Biztos ez az az Adam nevű akit Sarah is említett már. Amikor Ratna szólított és megkocogtatta a "házam" falát felvettem a szeme színét és szépen lassan előgomolyogtam a tigris száján és orrlukán. Függőleges füstcsíkot alkottam és kettejük között szemmagasságban összegyűltem egy gömbé.
-Miben segíthetek Ratna -úr...
Harapom el a mondat végét. Nehéz leszokni a meg szólításokról. Ahogy kiszúrtam az idegent aki valószínűleg az Adam nevű lesz szépen lassan arcot formáltam Adam irányába. Majd két kar szerű füstnyúlvány indult meg két oldalt amiből az egyik előre másik pedig úgy mond a hátam mögé hajlott kéz gyanánt. Ezzel egy meghajlást próbáltam szemléltetni, ehhez mértem az arc is előre dől.
-Üdvözlöm Adam-tanár úr.
Cseng fejében hangom némi lágy visszhanggal a háttérben. Remélni tudom, hogy jó megszólítást alkalmazok, hiszen eddig mindenki ezzel a rangjelzéssel hivatkozott rá.

Megdöbbenve néztem, ahogy a talán füstszerű, vagy még inkább talán fényszerű test előbújik az üveg dísztárgyból. Hiába próbált előre felkészíteni Ratna, erre a látványra elsőre nehéz felkészülni, ha egyáltalán lehetséges. A kézfogásnak sok értelme nem lett volna, így felálltam és kiindulva a Ratna által mondottakból kereszteztem a karjaim a mellkasom előtt, majd derékból meghajtottam magamat a lény felé magam is. Elvileg néhány évszázada a mohamedán hit relatíve elterjedt Indiában, ha minden jól megy, akkor ez ismerősen fog hatni a mutánsnak, legalábbis reménykedtem. Tudtommal rég átvették relatíve általánosan az országban, közkeletű, persze ha ennél is több idő esett ki... nos akkor legalább ennyivel előrébb vagyunk. Elmosolyodtam a fejemben visszhangzó szavakra:
- Én is üdvözlöm Önt, Dzsin - feleltem. - A nevem Adam Ezekiah Windsor, az iskola... hmm... rangidős mentora - próbáltam számára megfelelő megközelítést adni. - De bőven elég lesz az Adam a későbbiekben.
Töltöttem magamnak is a teából, majd kortyolva belőle a kékes fénygomolyag felé fordultam:
- Ha minden igaz és megfelelően tudom ezt Nayar kisasszonytól, akkor az Ön számára kiesett időszakot kell pótolnom, hogy megfelelő tudással bírjon a jelen korra. Had kérdezzem meg: mekkora időszakot ölel ez fel? Mely évből vannak az utolsó emlékei? - érdeklődtem, majd Ratnához is odafordultam: - Azt mondta gyermekként halt meg a barátja. És ha szabad megkérdeznem, akkor hol? Területileg gondolom.

Hmm, ahogy így elnézem, Adam még egész jól viselte az első találkozást Dzsinnel, így visszaemlékezve, én sokkal jobban megrémültem tőle. Mondjuk nem is szólt előtte senki, hogy mi a helyzet... Miután látom, hogy a kis üveglakó meghajol Mr. Windsor felé, feltételezem, hogy köszönt neki. Abban már csak reménykedni merek, hogy nem csinál vagy mond semmi butaságot...
-Dzsin, ha megkérlek, tudnál úgy... "beszélni", hogy mindketten hallhassunk?
Azok alapján, amit eddig hallottam, úgy tűnik, hogy már szót értenek egymással. Ittam még néhány kortyot a teából, amikor meghallottam, hogy Adam újabb kérdéssel fordul felém.
-Ezt nem tudom... -tettem le az üvegfigurát az asztal szélére.
Érdekes, eddig szinte fel sem tűnt, hogy még mindig azt szorongatom. De úgy tűnik, aggodalomra semmi oké, eddig legalábbis jól alakulnak a dolgok.
-Dzsin? Arra emlékszel, hogy hol öltek meg? Melyik ország, tartomány, vidék, város, vagy hely?

Meglepő ám felettébb ismerős mozdulatsornak lehettem szemtanúja. Erre viszonzáskép csak annyit mondtam
-Namaste, Adam.
A kérdéssorra megbontottam az alakom és kis világító gömbbé zsugorodtam ami hevesen forgott magában. A fénykibocsájtás olyan volt mintha egy akadozó dinamó éltetne egy gyenge lámpát. Majd A forgás abbamaradt és ismét arcot öltöttem. Ratna kérésének eleget téve a következőket már mind a ketten hallják.
-Több tucat új holdat töltöttem lakhelyemül szolgáló állatfigurában. Sajnos nem igazán tudtam mérni az időt. Míg élő voltam Bahlul kán-t szolgáltam, a trón örököse Szikander tudomást szerezve különleges empátia készségeimről megakart öletni. Hogy Pontosítsak meg is tette uralkodása első napján. Ezután még majd 2 emberöltőt töltöttem "szabadon" Nayar családjában. Fia halála óta voltam oda bezárva.
Amikor konkrét neveket említek vizuálisan megjelenítem arcképüket is mindkettejük irányába.

Ratnára pillantottam felvont szemöldökkel:
- Bahlul kán az 1400-as évek végén uralkodott - kezdtem. - Fia, Szikander pedig a század fordulóján. Számoljuk 40 évvel az emberöltőket... mondjuk nagyjából 1550-1560 körül kerülhetett véglegesen az üvegszoborba - fordítottam gyakorlati számokra Dzsin mondandóját.
Aztán a kék fénylény felé fordultam:
- Közel félezer évet töltött bezárva - közöltem vele, remélve, hogy nem okoz neki nagyobb megrázkódtatást, mint ami eddig is érte. - A világ nagyon sokat változott ennyi idő alatt, de igyekszem legjobb képességeim szerint elmagyarázni a nagyobb eseményeket, hogy mihamarabb kiismerje magát és ne kerüljön kínos helyzetbe se Ön, se ne hozza ilyenbe Nayar kisasszonyt - vetettem fel. - Had kérdezzem meg mely társadalmi kaszt tagja volt? Mármint életében. Csak hogy képet alkothassak a megszerzett műveltségéről és eszerint kezdjek bele.
Mosolyogva fordultam Ratnához:
- Figyelmeztetem kisasszony, ez önnek rendkívül unalmas lesz, ez elemi történelem...

-Ó. -hirtelen csak ennyi volt a válaszom Mr. Windsor tolmácsolására.
Bár a nevek ismerősek voltak, az évszámokkal sohasem boldogultam, sőt, ez még talán enyhe kifejezés... Mindenesetre döbbenetes volt hallani, hogy nemcsak, hogy ennyi ideig volt bezárva, de ez idő alatt még baja sem lett az üvegfigurának. Azt leszámítva, hogy kissé kopott lett...
-És miután közel félezer éven át képesek voltak vigyázni rá, én voltam az a kétbalkezes, aki sikeresen eltörte... Előtte teljesen zárt volt, de miután Mr. Severald volt olyan segítőkész, hogy összeforrassza a törött darabokat, alakított rajta egy kicsit -utaltam a figura száján és szemén lévő nyílásokra.
Egy darabig még hallgattam, ahogy Mr. Windsor Dzsint faggatja, úgy tűnik, egyből bele is vágnak a töriórába...
-Ez esetben nem lenne gond, ha itt hagynám őt önnel? Úgyis lenne még más elintézni valóm, most csak azért jöttem, hogy a történelem-korrepetálásra rákérdezzek, nem számítottam rá, hogy egyből kezdődik is...
Majd Dzsin felé fordulva:
-Dzsin! Én most magatokra hagylak titeket... Mindenben fogadj szót Mr. Windsornak, viselkedj tiszteletteljesen, elég, ha csak ő hallja azokat amiket mondasz, ha kérdez, válaszolj a kérdéseire, kövesd az utasításait és még véletlenül se jusson eszedbe rátámadni, mint pár napja Darrenre... szóval viselkedj úgy, hogy senkinek se kelljen szégyenkezni miatta, rendben? -kértem tőle, majd miután megittam a maradék teámat, fogtam az üvegfigurát és az ajtó felé vettem az irányt.
-Ezt visszaviszem a szobámba, ha előbb érne véget a törióra, mint ahogy visszaérnék, akkor úgy is tudod, hogy hová kell menned. Mr. Windsor? Köszönöm még egyszer a segítséget, hogy hajlandó foglalkozni vele. Jó tanulást, tanítást, viszontlátásra! -búcsúztam a többiektől, majd a szobám felé vettem az irányt, hogy visszarakjam a helyére Dzsin tigrisét, utána pedig a könyvtár felé vettem az irányt...

Meglepődve hallottam hogy 1500-as évek. Nem is tudtam hogy mérik az időt. És ehhez jön még az én 500 évem az 2000-et jelent ha jók az lapmatematikai készségem. Érdekes, jó öreg vagyok. Azt hiszem a segítségért egy hálának nevezett dolgot kellene éreznem, de semmi ilyesmi nem ütötte fel a fejét.
-Köszönöm kedvességét Adam. Világ életemben szolgáló voltam.
Válaszolom meg röviden tömören a kérdést. Ekkor Ratna úgy döntött itt hagy, egyedül, ezzel a kedves ám nagy tudású idegennel.
-Értettem úuu....
Megint majdnem kiszaladt a számon aminek nem szokott örülni. Ekkor megszakítom a kommunikációs csatornát így ezentúl csak Adam fog hallani aki elmesélni nekem ezt az 500 évet felölelő mesét. Átgondolva a szituációt lehet, hogy a papokat ma már csak tanárnak hívják?
-Uram, meg enged egy kérdést? Mi az az év? Olyasmi, mint az újhold?

Bólintottam Ratnának:
- Van pár szabad órám most, így nem jelent problémát. Menjen csak kedves - biccentettem.
Dzsin kérdésére megvakartam a fejemet:
- No nézzük: az egy nap fogalmát azt hiszem te is ismered - kezdtem. - Ebben mérték legalapvetőbben az időt. Ezt az időciklust 24 részre osztották, ezek az órák. Minden órát 60 percre, míg minden percet 60 másodpercre. Ezek szolgálnak igazán a közvetlen időmérésre. Ez nagyon régen volt, de a szolgálók ezt kevésbé ismerték. Feltételezem az óra és a nap fogalmával tisztában vagy - tártam szét a karjaim, bár ez valószínűnek tűnt, hiszen ezek kellhettek a szolgálataihoz. - Viszont vannak ennél nagyobb mértékei is az időnek. Hét nap alkot egy hetet, ami számunkra mondjuk úgy hogy a munkával és pihenéssel töltött idők egy ciklusa. Változó mennyiségű, 28 és 31 közé eső számú nap alkot egy hónapot, ez általában nagyjából közel áll a holdciklushoz, igen. Végezetül 12 hónap, más számításban 52 hét vagy 365 nap alkot egy évet. Így érthető? - kérdeztem.
Leültem a válasza után és kinyitottam egy könyvet, majd odahívtam:
- Jól gondolom, hogy sohasem tanult meg olvasni? Vagy megtanította rá a gazdája, Dzsin?